Skip to content

Abádi Ervin – A csodák hat napja (PDF könyv)

Találatok: 10

1

A ​közel-keleti események újra a világ figyelmének középpontjába kerültek. Az olvasó olyan könyvet vesz a kezébe, amely annak ellenére, hogy majdnem negyedszázada jelent meg, aktualitásából semmit sem veszített. A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel rövid időn belül 3 kiadást élt meg. Mostani 4. (egyben első magyarországi) kiadása régi hiányt pótol, hiszen a legutóbbi időkig a tiltott könyvek sorsát élte – csak kevesen ismerték, ismerhették általa ezeknek az eseményeknek a történetét. Lényegre törő elemzéssel világít rá a szerző a történések legfontosabb mozgatórugóira. Figyelemreméltó ez az írás azért is, mert napjaink bonyolult világpolitikai helyzetének megértéséhez elengedhetetlen a múlt minden jelentős eseményének pontos, tárgyilagos ismerete. Azok számára is sok érdekességet tartalmaznak az itt leírtak, akik csak az állampárt által megfogalmazott egyoldalú állásfoglalást ismerték több évtizeden keresztül. Sokak talán így döbbenhetnek rá: egy hosszú korszak dezinformációs politikája csúfot űzött belőlük…

Lap tetejére!