Skip to content

Csukás István – Kalandozás betűországban (PDF Átirat)

Találatok: 9

17

X

A NAGY

HO-HO-HO-

HORGÁSZ-

VERSENY

írta: Csukás István

Rajzolta: Sajdik Ferenc

fcönyvmolyképző Kiadó

A Nagy Ho-ho-ho-horgász üldögél a folyópar­ton. Nyár van, csönd van, süt a nap. A Főkukac napozik, hanyatt dobta magát a nyugágyon.

  • Gyerünk, te kukacok gyöngye! Ébresztő! Csinálunk egy kis halirtást! Nyomás, be a vízbe!

A Főkukac morogva csatolja fel az övét.

  • Már napozni se lehet? Sose fogok lebarnulni!

Jön a postás, izzad, törli a homlokát. Egy leve­let hoz.

  • Itt tessék aláírni! Ajánlott!

S várakozóan tartja a másik markát.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász aprópénzért kutat a zsebében. De nincs nála egy fillér sem.

  • Hm. Izé… megajándékozhatom ezzel a pici hallal?

A postás morogva elmegy, s a vízbe dobja a pici halat.

– Mi a nyavalyát csináljak ezzel az egyde- kás hallal? He? Halászlét? Rántsam? Savanyít­sam?! Tömjem ki? És még ez hívja magát Nagy Ho-ho-ho-horgásznak! Akkor én meg a Nagy Po-po-po-postás vagyok!

S mérgesen elkarikázik.

A Főkukac bukkan fel a vízből, diadalma­san mutatja a zsákmányt.

  • Főnök! Fogtam egy pici halat! Bár ha itt a napvilágnál megnézem, mintha ismerős lenne! Mintha láttam volna már!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász dünnyög.

  • A postásnak adtam az előbb. Borravaló helyett. Érdekes! Nem szereti a halat? Lehet, hogy vegetáriánus?

A Főkukac izgatott lett, visszadobta a pici halat a vízbe.

  • Postás? Mit keresett itt a postás, főnök? És honnan tudta a címünket? Hiába! A magyar posta mindent tud! Éljen a posta! Nekem is hozott valamit?

A Nagy Ho-ho-ho-horgász rávigyorgott a Fő­kukacra.

  • Neked a pici halat hozta! Nekem a levelet.
  • Bontsd ki, Főnök! Olvasd már, Főnök!
  • Olvasom. „Meghívó a Nagy Ho-ho-ho-hor- gászversenyre!”
  • Hová? Engem is meghívtak?
  • Téged is. Itt van: „Hozzon magával botot és minden felszerelést!” Te vagy a felszerelés!

Gyorsan összepakolták a botokat. A Nagy Ho- ho-ho-horgász tűnődve nézte a Főkukacot.

– Te ülj a kalapomra, hogy el ne veszítselek z

Onnan jobban látsz. Es kapaszkodj! Indulás! Hohohohó!

Először villamosra akartak szállni. De a villa­mosvezető nem engedte fel őket.

– Mit képzelnek? Ez egy fővárosi villamos, nem halszállító konténer! Nem szardíniásdoboz! És vegye le a kukacot a kalapjáról! Még megcsíp valakit!

Azután egy autóbuszra akartak felszállni, de a sofőr lezavarta őket.

  • Mit képzelnek, lefelé, lefelé! Ez egy pár­názott ülésű, első osztályú csuklós autóbusz! Es vegye le a kalapjáról a kukacot! Nem harap az a kukac? A Főkukac mérgesen vicsorított.
  • Mindjárt megharaplak, te párnázott fejű buszsofőr!

r


Azután egy taxiba akartak beszállni, de a taxi-

sofőr nem engedte be őket.

  • Nem látják, hogy ez egy kockás taxi! Nem

z

halastargonca! Es vegye le a kukacot a kalapjá-

ról! Gusztustalan! És nem veszett véletlenül az a

kukac? A Főkukac feje vörös lett a dühtől.

  • Mindjárt megveszek! Brr! Hrr! Vau! Vau!

Végre arra jött egy halszállító autó. A sofőr

kiszólt.

  • Pattanjon fel! Hová mennek? A Nagy Hor-

    gászversenyre? Én is oda viszem a halakat!

    Nahát! Akkor gyerünk! Akkor nyomás! Csak

    nem a Nagy Ho-ho-ho-horgászhoz van szeren-

    csém? Jaj, de boldog vagyok! És milyen aranyos

    kukac ül a kalapján! És milyen intelligens képe

    van!

•• • -XS ‘ SS®

Robogtak végig a városon. A Nagy Ho-ho-ho- horgász elégedetten diinnyögött.

  • Felismertek! Híres vagyok! Ezért már érde­mes volt élni! Hohohohó!

A Főkukac is boldogan vigyorgott a kalapon.

  • És azt mondta, hogy intelligens képem van!

Megérkeztek a Nagy Horgász verseny helyszí­nére, ami nem volt más, mint egy strandfürdő! A kapunál már sorban álltak a versenyzők. Elbú­csúztak a sofőrtől, aki sok szerencsét kívánt nekik.

  • Inkább köpködj meg egy kicsit! – kérte a Nagy Ho-ho-ho-horgász! – Babonás vagyok.
  • Engem is! – kérte a Főkukac. – Bár én nem vagyok babonás, de biztos, ami biztos!

Beálltak a sorba, és végre a kapuhoz értek. Az asztalnál egy mogorva kopasz ült. Komoran vak- kantgatott.

– Igazolványt! Engedélyt! Oltási bizonyít­ványt! Esztéká-papírt! Köjál-papírt! Vöröske – resztes-papírt! Mi az ott a kalapján? Kukac? Neki van papírja? Nincs? Nem fertőző véletlenül? Nincs kanyarója, rubeolája, bárányhimlője? Még az hiányzik, hogy hal vészt okozzon! Papír nélkül nem lehet bemenni! Álljon félre!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász hiába magyará-

zott: „Tessék rám nézni! Én vagyok az! Mások

is felismertek! Én vagyok a Nagy Ho-ho-ho-hor-

gász!” De hiába! A mogorva kopasz nem engedte

be papírok nélkül. „Itt mindenki nagy horgász!

Legalábbis azt képzelik magukról!” – morogta.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász bánatosan vakarta a

fejét, illetve a kalapján csücsülő Főkukacot.

– Ne búsulj, Főnök! Ha a kapun nem engednek

be, bemegyünk a kerítésen! Mindig szokott lenni

egy rés!

Végigsétáltak a kerítés mellett. Még fütyörész- tek is, hogy ne legyenek gyanúsak. Végre találtak egy meglazult lécet.

– Ez az, Főnök! Itt nem kell papír! Még hogy fertőző vagyok! Én, aki mindennap fürdők! Többször is! Gyerünk, Főnök! Nyomás, Főnök! Másszunk be!

Nekirugaszkodtak és bemásztak.

Körülnéztek a strandon. A strandot lezárták a fürdőzők elől. A medencéket meg betelepítették hallal. A halaskocsikból engedték, meregették a halakat. Mégpedig nagyság és forma szerint: a nagy medencébe a nagy halakat, a kis medencébe

18

a kis halakat, a kerek medencébe a kerek halakat,

a hosszú medencébe a hosszú halakat!

Amulva bámészkodtak, forgatták a fejüket.

  • Főnök, ez ám a rendezés! Világszínvonal!

    Mi hova álljunk? A kerek halakhoz, vagy a hosz-

    szú halakhoz? A kicsikhez, vagy a nagyokhoz?

A Nagy Ho-ho-ho-horgász szakértő szemmel

vizsgálgatta a medencéket.

  • Ha kilóra megy a verseny, akkor a nagy

    medencéhez állunk! Ha darabra, akkor a kis

    medencéhez! A külalakkal nem törődünk!

19

20

Megteltek a medencék, a halszállító kocsik elvonultak. A zsűri elnöke felmászott a trambu- linra, s onnan üdvözölte a horgászokat, náthás hangon harsogott.

  • Horgászok! Hapci! Most rátok néz a világ! Hapci! Legyetek méltók a horgász névre! Két számra lehet jelentkezni: súlyra és darabra! És senki se csaljon! Hapci! Hapci! Hapci!
  • Éljen! – zúgták a horgászok.
  • Most hova álljunk? – kérdezte a Főkukac a kalapról.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász ráncolta a homlo­kát, töprengett.

  • Ha a kicsi halakra megyünk, akkor csak elfecséreljük az erőnket! Hm. A mi erősségünk a fejünkben van! Vagyis az eszünket kell bedob­nunk! A nagy halra megyünk! A legnagyobbra! Hoho-hohó!

Furakodtak, keringtek a nagy medence körül. A Nagy Ho-ho-ho-horgász olyan helyet kere­sett, ahol szembe fúj a szél. Mikor megtalálták a helyüket, megnyálazta az ujját és felemelte.

-Ez a jó hely! Szélárnyékban vagyunk! Felénk fúj! így a halak nem szimatolnak meg! És még van egy-két trükkünk is!

A zsűri elnöke a trambulinon fölemelt egy ócs­ka pisztolyt.

  • Figyelem! Hapci! Háromig számolok! Há­romra kezdődik a verseny! Egy! Kettő! Hapci!

És egy hatalmasat tüsszentett. Úgy hangzott, mint egy pisztolylövés.

A horgászok bevetették a horgot.

A zsűri elnöke hadonászott a trambulinon.

  • Állj! Vissza! Nem érvényes! Ez csak tüsz- szentés volt! Hapci! Pisztolylövésre induljatok!

A horgászok morogva kihúzták a horgot. A zsűrielnök újra számolt.

-Egy! Kettő! Há-há-há…há-há-há! Há-há-há… három! Bumm!

A pisztoly óriásit durrant. A horgászok beve­tették a horgot.

Igen ám! De most meg az történt, hogy a zsűri elnöke elvesztette az egyensúlyát, és belepottyant a vízbe! Prüszkölve hadonászott.

  • Állj! Vissza! Nem érvényes! Ember a víz­ben! Hapci! Még tüdőgyulladást kapok! A nya­valya törje ki!

Felmászott a trambulinra. A horgászok morog­va kihúzták a horgot.

  • Újra számolok! Egy, hapci! Két, hapci! Há­rom, hapciii! Durr!

A horgászok szúrós szemmel a trambulint figyelték, hogy leesik-e az elnök? Nem esett le, így hát gyorsan bedobták a horgot a vízbe, s izga­tottan markolászták a botot.

Akik a darabszámra mentek, azok a kis meden­cébe dobták a horgot, akik kilóra, azok a nagy medencébe! Surrogott a sok zsinór, csobbant a víz! Szép látvány volt, nem vitás! Horgászszemet gyönyörködtető! Horgászszívet megdobogtató!



A Nagy Ho-ho-ho-horgász nem kapkodta el a dolgot! Egyedül ő nem dobta még be a horgot! Kényelmesen rácsatolta a Főkukacra az úszó- övet, s így suttogott neki.

– Lemész a víz alá! Körülnézel, hogy merre lapul a legnagyobb hal! Legjobb lenne, ha egy mérőszalagot is vinnél magaddal. Tessék! Itt van! Mérd meg nyugodtan, van idő! Hohohohó!



A Nagy Ho-ho-ho-horgász kényelmesen leült a szé­kére. A botot letette a földre. A szatyorból elővett egy zsömlét, megkente vajjal, s vidám képpel falatozott. A zsebéből elővette a Horgászlapot, lapozgatta, olvasgatta. Közben ilyeneket mondott, az orra alatt dünnyögve.

  • Nahát! Ki hitte volna?! Hallja, sporttárs? Ausztráli­ában egy négy és fél mázsás halat fogott ki egy horgász! Cöcö! Hiszi a piszi!

A jobb oldali szomszédja, egy dagadt, kopasz horgász mérgesen nézett. Majd a foga közt ezt sziszegte:

  • Psz! Csend legyen! Kártyán nyerte maga a hor­gászengedélyét, ha még ennyit se tud, hogy nem sza­bad beszélni?! Amatőr! Dilettáns! Fogja inkább a botot, maga paccer!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász szelíden mosoly­gott a dagadt kopaszra.

A bal oldali szomszédja egy nagy szakállú hor­gász volt. Akkora szakálla volt, hogy leért a tér­déig! Es fekete volt a szakáll, mint a szurok! Es gubancos, mint a puli szőre!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász érdeklődve bámulta, majd így szólt.

  • Ne haragudjon, ha megkérdezem: valódi a szakáll, vagy ál? Meghúzhatom?

A szakállas felhorkantott.

  • Mindjárt megüt a guta! Maga a tizedik, aki megkérdezi! A botra koncentráljon, maga pupák! Maga pinyóca! Maga ebihal!

■■■■

A vízben a Főkukac úszkált ide-oda. Válogatott a halak között, kereste a legnagyobbat. A mérőszalagot kihúzta, hogy megmérje őket.

  • Gyere ide, öcsi! – szólt az egyiknek. – Megmérlek!

A hal odaúszott engedelmesen.

  • Miért mérsz meg? Lehet, hogy nadrágot kapok? Úgy sze­retnék egy fürdőnadrágot!
  • Lehet! – hagyta rá a Főkukac. – Mehetsz. Nem te vagy a legnagyobb! Még nőjél!

Igen ám, de hogyan találja meg a legnagyobbat ebben a nyüzs­gésben? Összevissza úszkálnak a buta halak, és csámcsogva eszik le a főtt kukoricát a horgokról! Uzsonnáznak! Zabáinak!

  • Hé! Te! Ne egyél annyit, még elrontod a gyomrodat! – szólt rá az egyik halra.

Nincs más hátra, fel kell menni és megkérdezni a Főnököt!

  • Főnök! Túl nagy a nyüzsgés lent! így estig sem találom meg a legnagyobbat! Mit csináljunk?

A Nagy Ho-ho-ho-horgász töprengett, ráncolta a homlokát, majd felrikkantott.

  • Van egy ötletem! Hohohohó!

A két szomszéd mérgesen nézett rá. Suttogva folytatta.

I

30

  • Hirdess nekik versenyt! Nagyságversenyt! Első díj: egy kiló haltáp! Második díj: utazás a folyón! Harmadik díj: egy Horgászlap!

A Főkukac elismerően nézett a Nagy Ho-ho- ho-horgászra.

  • Nagy vagy, Főnök! Óriási ötlet! De nem hiszem, hogy a második és a harmadik díj nagyon csábító lenne!
  • Ne törődj vele, pupák! Nekünk csak az első kell! Érted már? A második és harmadik díjat csak azért adjuk ki, hogy szabályos legyen a ver­seny! Eredj! Hirdesd ki!

A víz alatt, a medence közepén a Főkukac keresett egy csendes helyet, ahol nem zavarják őket, ahová nem ér el a horog! Elkapta az előbbi halat, aki nadrágot szeretne.

  • Figyelj, öcsi! Menj körbe, és mondd meg mindenkinek, hogy hagyják abba a csámcsogást és jöjjenek ide! Verseny lesz! Nagyság verseny!
  • Jó – mondta a hal. – És kapok nadrágot?
  • Lehetséges. Csak eredj már!

Újra felment a Nagy Ho-ho-ho-horgászhoz.

  • Rajzolj nekem egy táblát! Legyen rajta, hogy: „Nagyságverseny!” Meg az, hogy: „Első díj, második díj, harmadik díj!” így hivatalosabb és jobban elhiszik. Kellene még egy pisztoly is…

A Nagy Ho-ho-ho-horgász megrajzolta a táb­lát, és átnyújtotta.

  • Tessék. Pisztoly nem kell. Ne csináljunk fel­tűnést!

A Főkukac levitte a táblát, ólomnehezéket kötö­zött rá, hogy ne dobja fel a víz. A tábla pont közé­pen lebegett. A Főkukac ráült, és várta a halakat.

  • Egy kis szórakozás nem árt nekik! – düny- nyögte. – Úgyis csak úszkálnak összevissza! Elég unalmas lehet!

)


Jöttek is a halak sorban, megbámulták a táblát. A Főkukac megvárta, míg mindegyik odajön, s egy kis szónoklatot tartott nekik, ahogy az előbb hallotta a zsűrielnöktől.

  • Nagy halak! Hapci! Most rátok néz a világ! Hapci! Nagyságverseny következik! Ide vannak írva a díjak! És én vagyok a zsűrielnök! Hapci! És nem lehet csalni, mert mindenkit megmérek! Hapci! Egyesével gyertek! Hapci!

A halak meghallgatták, bár nem értették, hogy miért tüsszög a Főkukac. Lehet, hogy influenzás? Remélhetőleg nem fertőző!

Egyesével odaúsztak elébe. A Főkukac meg­mérte az elsőt.

  • Kiestél! Te nem vagy negyven centi se! A negyvencentis hal sértődötten dohogott.
  • Te se vagy! És én még növésben vagyok!
  • Nem vitatkozunk! Ez verseny, és nem klub­délután! Kérem a következőt!



7, Közben fönt nagy nyüzsgés támadt: megérke- zett a tv-híradó! A hatalmas közvetítőkocsi imbo- lyogva bekanyarodott a medencék közé, s leug­ráltak róla a tévések.

Az egyik állványokat cipelt, a másik a kamerát, a harmadik a drótot húzta, a negyedik a lámpát hozta, az ötödik beleesett a gyerekmedencébe!

A trambulinon a zsűri elnöke kiabált.

– Ide, ide! Én vagyok a zsűrielnök! Hapci! Miért késtek? Már elkezdődött a verseny! Hapci!

I


A horgászok a medencék szélén izgatottan csi­nosították magukat: fésülködtek, bajuszt pödör­tek, szakállt keféltek, és akinek nem volt se haja, se bajusza, se szakálla, igyekezett legalább intel­ligens arcot vágni!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász is leporolta a kalap­ját, s a fésűjét kereste idegesen.

  • Hol a fésűm? Hol a fésűm? Ilyen kócosán nem állhatok a kamera elé!

A jobb oldali szomszédjához fordult.

  • Kérem szépen, sporttárs! Adja kölcsön a fésűjét! A jobb oldali szomszéd pipacsvörös lett, sértett hangon rikácsolt.
  • Kikérem magamnak! Azért, hogy kopasz vagyok, még nem kell velem viccelni! Azért, hogy kopasz vagyok, még teljes értékű horgász vagyok! Azért, hogy kopasz vagyok, még teljes értékű ember vagyok! A kopasz fej nem szégyen! A kopasz fej nem bűn! A kopasz horgász is horgász!


f

ex >

A Nagy Ho-ho-ho-horgász bocsánatkérően motyogott. Majd a bal oldali szomszédjához fordult.

  • Kérem szépen, sporttárs! Adja kölcsön a fésűjét! A sza­kállas dühösen villogó szemmel rángatta a fésűjét, és így szólt.

-Beakadt! Hogy jöjjön rá a hideglelés! Beakadt a gubancba! Segítsen kivenni ezt a vacak fésűt!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász megragadta a fésűt, és kirántotta!

De egy kis baj történt! A fésűvel együtt lejött a szakáll is! Döbbenten nézték. A Nagy Ho-ho-ho-horgász dadogott.

  • De hiszen maga a po-po-po-postás!

A postás összetette a két kezét, úgy könyörgött.

  • Nagyon kérem, ne áruljon el! Bevonták a horgászengedé­lyemet! Azért kellett álcáznom magamat! És nagyon kérem, adja vissza a szakállamat! A fésű a magáé lehet!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász jószívű volt, visszaadta az álsza- kállt. A postás gyorsan felragasztotta.

A horgászok megfésülködve, kicsinosítva vár-

ták, hogy a tévé felvegye őket. A tévések azonban

felmásztak a trambulinra, a riporter a zsűrielnö-

köt faggatta.

  • Milyen érzés a zsűri elnökének lenni? Nem

    szédül itt a magasban? Lehet innen egyáltalán

    látni a halakat?

A zsűri elnöke fölényesen válaszolt.

  • A zsűri a helyzet magaslatán áll! Hapci! A

    kilátás pompás! Hapci! Ahalak nem látszanak, de

    az nem érdekes! Hapci!

A tévések lejöttek a trambulinról, összepakol-

tak, kihúzták az ötödik embert a gyerekmeden-

céből, beültek a kocsiba és elmentek. Csalódott

moraj zúgott végig a medencék szélén.

  • Hát mi? Mi nem szerepelünk a tévében?! A

    horgászokkal már mindent lehet csinálni?!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász felállt, és felkiabált

a trambulinra.

  • Disznóság! A horgászok is emberek! És van

    köztük híres is! Es van önérzetünk! Es pontosan

    fizetjük a tagdíjat! És ezért fésülködtünk meg?!

A zsűri elnöke látta, hogy lázadás van kitörőben. Csil­lapítóan tárta szét a kezét, s behízelgő hangon mondta.

  • Igazatok van sporttársak! Ezt mondtam én is az előbb a tévének! Hapci! És megígérték, hogy egy fényképet betesznek a híradóba! Ezt én harcoltam ki, az elnökötök! Mindenki mosolyogjon, lefényképez­lek benneteket! Most repül a kismadár! Hapci! A zsűri elnöke a trambulin szélére állt és fényképezett, de a tüsszentéstől megrándult a keze, és a fa tetején ülő madarakat kapta le.
  • Most pedig folytatódjék a verseny! Hajrá! Hajrá! Hapci!

A horgászok megnyugodva folytatták a ver-

senyt. Lendült a bot, zúgott a zsinór, repült a

horog! Csak a Nagy Ho-ho-ho-horgász nem len-

gette a botot, nem zúgatta a zsinórt, nem röpítette

a horgot! A Horgászlapot olvasgatta, bámész-

kodott, fütyörészett. Az álszakállú postás cso-

dálkozva nézte, majd megvonta a vállát. „Lát-

szik, hogy kocahorgász! Hehe! Nem ellenfél!”

– motyorászta kuncogva.

45

Fent a trambulinon a zsűri elnöke egy gyöngyház nyelű távcsővel pász­tázta a strandot. Színházi távcső volt, de nagyon jól látott vele! Meglátta pél­dául a Nagy Ho-ho-ho-horgászt, amint önfeledten olvassa a Horgászlapot! A bot meg mellette!

  • De hiszen ez nem is pecázik! – csodálkozott. – Lehet, hogy most tanul horgászni az újságból? Micsoda amatőr! Hajjaj! Sajnos, ma már mindenki beléphet a horgászok közé!

A zsűri elnöke sóhajtott, majd legyintett. A távcsővel megnézte a hatal­mas órát, s lekiáltott a versenyzőknek.

  • Sporttársak! Már csak fél óra van hátra!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász is megnézte az órát, majd a medence felé for­dult, és három éleset füttyentett.

A jobb oldali kopasz idegesen összerándult, a bot remegett a kezében.

  • Mit fütyörészik?! Mi maga? Rigó?! Panaszt fogok tenni!

A bal oldali álszakállas postás is megremegett, de nem szólt egy szót sem! Neki vaj volt a fején, illetve az állán… vagyis, akinek nem tiszta a lelkiisme­rete, maradjon csendben! Világos! Nem is szólt hangosan egy szót sem, csak a szakállába morgott.

  • És egy ilyen paccer fütyörésző pinyócának van érvényes horgászenge­délye! Nincs igazság!

A Főkukac is meghallotta a három füttyentést.

  • Jól van, jól van – morogta. – Sietek! De mikor annyian vannak! És olyan lomhák! Vagy csalnak? Van, aki kétszer jön? Hohó, nem jártok túl az eszemen!

Gyorsan felúszott a medence szélére.

  • Főnök! Dobj le egy zsírkrétát!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász kotorászott a szatyorban.

  • Csak piros színű kréta van! Jó lesz?
  • Jó! – mondta a Főkukac. – Az a lényeg, hogy zsírkréta legyen! Hogy ne mossa le a víz!
  • Igyekezz! Már csak fél óránk van! – sürgette a Nagy Ho-ho-ho-horgász. A Főku­kac lemerült, a táblához úszott és felmutatta a zsírkrétát.
  • Figyeljetek, sporttársak! Ez egy kréta! Piros színű zsírkréta! A halak megbámul­ták a zsírkrétát.
  • Látom a szemeteken, hogy nem értitek! – magyarázott tovább a Főkukac.

z

  • Elmagyarázom! Ezzel egy x-et rajzolok annak a hátára, akit már megmértem! Es azért rajzolok x-et, hogy nehogy véletlenül, hangsúlyozom: véletlenül, valaki kétszer jöjjön méretkőzni! És azért zsírkréta, hogy ne mossa le a víz. Világos? Akkor hajrá, sporttársak, már csak fél óránk van!

A halszállító autó sofőrje sétálgatott a medencék között. Bámészkodott, méregette szemmel a kifogott hala­kat, ahogy egy vérbeli szurkolóhoz illik. Odaért a Nagy Ho-ho-ho-horgászhoz, és csodálkozva megállt mellette.

  • Mi az, sporttárs? Maga még el se kezdte? Olvasgat, a bot meg a földön? Ejnye, ejnye! Hát ezért fuvaroztam ide? így az utolsó lesz! Tök utolsó!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász intett, hogy hajoljon köze­lebb. A sofőr leguggolt mellé, és kerekre nyűt szemmel hallgatta a sutyorgást.

  • Psz! Figyeljen! Ha megesküszik, hogy nem árulja el senkinek, elmondok egy titkot! Én leszek az első helye­zett! Ebben a kategóriában! Maradjon itt, ha ráér, és figyeljen! De: psz!

A sofőr maradt, de magában azt gondolta, hogy ez a szegény sporttárs napszúrást kapott!

50

A zsűrielnök oldalát fúrta a kíváncsiság, majd

kilukadt az oldala, hogy az a szemmel láthatóan

ütődött horgász miért nem pecázik? Most meg

ott guggol mellette egy másik, hasonlóan lüké-

nek látszó figura! Intett a trambulin alatt ácsorgó

perecesnek, hogy jöjjön fel! Suttogva megbízta,

hogy kémlelje ki azokat ott! De óvatosan! Tit-

kos megbízatás! Füleljen és figyeljen! Csupa fül

legyen és csupa szem! De közben, persze, visel-

kedjen normálisan. Árulja a perecet, vagyis ne

legyen feltűnő.

– Érted? És meglesz a jutalmad is! A zsűri

nevében megveszem az összes perecedet! A múlt

hetit is! Jó lesz majd a halaknak.

A pereces tiltakozott, hogy nincs múlt heti

perece, majd elindult kémkedni.

A pereces kanyargóit, tekergeti a medencék között, nem akart egyből odamenni a kijelölt célponthoz, nehogy feltűnő legyen! Unott, fásult hangon árulta a pereceit a feszülten gör­nyedő horgászoknak. De a sporttársak minősíthetetlenül durva hangon elzavarták! A pereces megvonta a vállát, lepergett róla a durva beszéd és a sértegetés, megszokta már! Egy pereces­nek edzettnek kell lenni. Mikor már úgy gondolta, hogy eleget tekergeti és elég gúnyolódást hallgatott meg, a célhoz somfor­dáit, vagyis megállt a Nagy Ho-ho-ho-horgász mögött.

  • Perecet! – vakkan tóttá.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász mosolyogva hátrafordult.

  • Kérek három perecet!

A pereces úgy meglepődött, hogy egy percig nem is tudott szólni! Hogy őtőle valaki perecet kér, és hármat! Némán átnyúj­totta a három perecet.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász egy perecet a sofőrnek nyújtott, a másikat letette a földre, a harmadikba jóízűen beleharapott.

A perecesnek végre megjött a hangja, s eszébe jutott a megbízatása is. Úgy gondolta, hogy nem vacakol keresztkér­désekkel, hanem rögtön rátér a lényegre.

  • Maga miért nem pecázik?
  • Ráérek! Van idő! És olyan szépen süt a nap! – hangzott a felelet.

A perecesnek eszébe jutott még valami! Mert úgy vágott az esze, mint a borotva! Ha egy kicsit lassan is…

X

  • Es a harmadik perec kinek lesz?
  • Psz! Titok! – rejtélyeskedett a Nagy Ho-ho-ho-horgász.

A perecesnek ennyi elég is volt. Nagy gólyaléptekkel igye­kezett a trambulin felé.

53

A pereces felmászott a trambulinra, nyögött, szuszogott.

  • Mi van? Mi van? – sürgette a zsűrielnök. – Hapci!
  • Mindjárt, csak egy kicsit kifújom magam! Fú! Jó, kifújtam! Az van, hogy a sport­társ vagy születésétől kezdve lökött, vagy itt kapott napszúrást! Abból is látszik, hogy megvett három perecet!
  • Tovább! – biztatta a zsűrielnök.
  • Egyet megevett, egyet a guggolónak adott, egyet a földre tett.

A zsűrielnök a fejét fogta.

  • De mit mondott?! Mit? Mit? Mit?! Hapci!

-Azt mondta, hogy szépen süt a nap!

A zsűrielnök elkeseredve legyintett.

z

  • Es tessék megvenni a pereceket! – mondta a pereces dacosan. – Mindet!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász, mikor elrágcsálta a perecet, intett a sofőrnek, hogy jöj­jön még közelebb. A sofőr a székhez ugrált, mint egy béka, s hallgatta a suttogást.

  • Itt az idő! Már csak percek vannak hátra! Akar osztozni az első díjon? De akkor segítenie kell!

A sofőr buzgón bólogatott, mert volt valami a sporttárs hangjában!

  • Figyeljen! És gyorsan kell cselekedni! A győzelem titka a meglepetés! Világos?

A bal oldali kopasz horgász kíváncsian hegyezte a fülét. Ezért a Nagy Ho-ho-ho-hor- gász még halkabbra fogta a hangját, s kiadta az utasítást a sofőrnek.

A sofőr felállt, és lomha léptekkel elballagott.

A bal oldali kopasz horgász mérgesen legyintett.

Lent a vízben a Főkukac szorgalmasan mérte

a halakat, és a zsírkrétával x-et rajzolt a hátukra.

Már kezdett elzsibbadni a keze, már csupa x-es

hal úszkált körülötte, mikor észrevette a legna-

gyobb halat. A legnagyobb hal szerényen úszkált

a sor végén. A Főkukac felsóhajtott.

  • Miért nem jöttél elsőnek ide?

A legnagyobb hal bölcsen mosolygott.

  • Én ráérek! Én vagyok a legnagyobb! És elő-

    reengedtem a többit. Hadd szórakozzanak egy

    kicsit ők is! Nem vagyok irigy. Látod, hogy élve-

    zik a versenyt? Ez az ő versenyük! És jó ötlet volt

    a zsírkréta! Nekem is rajzolj!

A Főkukac rajzolt, nem is egyet, hanem kettőt.

  • Maradj itt! Jelentem a Főnökek! Mondd el a

    feltételeidet!

A Főkukac felbukkant, s halkan pisszegett.

-Főnök! Psz! Hajolj ide!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász a víz fölé hajolt, és hallgatta a Főkukacot.

  • Hajlandó együttműködni! Vagyis hogy mi fogjuk ki! De vannak feltételei. Mégpedig az, hogy ha kifogtuk, vigyük el a folyóra, és dobjuk bele! Ugyanis unja már a horgászversenyeket! Őt cipe­lik mindenhová, és mindig ő az első! Javaslom, hogy egyezzünk meg, mert nagyon rendes hal!

A Nagy Ho-ho-ho-horgász ravaszul mosolygott.

  • Rendben van! Már intézkedtem! Eredj, mondd meg neki!

A strand fölött lógó óra mutatója már csak egy percre volt a kitűzött időtől. A horgászokon hatal­mas izgalom lett úrrá! A Nagy Ho-ho-ho-horgász is feléledt, villámgyorsan felkapta a botot, és bevetette a horgot a medence közepébe. Suhant a bot, surrogott a zsinór! A két szomszéd sporttárs ámulva nézte, a zsűri elnöke a szeméhez kapta a színházi látcsövet.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász megfeszítette a kar­ját, és keményen megmarkolta a botot. Hajlott a bot, feszült a zsinór, s a medence vize hatalmas hullámokat vert fodrozódva.

– Hohohohó! Kifogtam a legnagyobb halat! Hohohohóü – szállt a diadalmas kiáltás a strand­fürdő felett.

A legnagyobb hal kidugta a fejét, és engedel­mesen a medence széléhez úszott.

58

Álmélkodó zsivaj szállt a medencék fölött. Mindnyájan a trambulinra néztek. A zsűri elnöke felállt, s fátyolos hangon megszólalt.

  • Az idő lejárt! Hapci! Kihirdetem az ered­ményt! A kilós kategóriában az a sporttárs sze­rezte meg az első díjat! Mi is a neve, sporttárs?

-A Nagy Ho-ho-ho-horgász! – zengett a tram­bulin felé.

  • Hm. Igen. O az. Nos, az első díj: egy évig ingyen kapja a Horgászlapot! Meg ezt az érmet! Hapci! Hapci! Hapci!

A zsűri elnöke lemászott a trambulinról, és a Nagy Ho-ho-ho-horgász nyakába akasztotta az érmet.

  • Gratulálok! De a halat engedje vissza a vízbe! Az leltári tárgy! Hapci!

Villámgyorsan zajlottak le az események, a horgászok a szájukat tátották, nem is tudták fel­fogni, mi történik!

Az történt, hogy a halszállító autó a nagy medence széléhez állt. Azután meg az történt, hogy a legnagyobb hal hatalmas csobbanással kiugrott a vízből, bele a tartályba. Azután meg az történt, hogy egy kukac is kiugrott a vízből, és a Nagy Ho-ho-ho-horgásszal együtt beült az autóba, és az autó elrobogott.

Végül az történt, hogy a zsűri elnöke toporzé- kolt dühében, és eszeveszetten rángatta az egyik horgász szakállát. Ami teljesen sportszerűtlen volt, abból is látszott, hogy a szakáll lejött! A zsű­rielnök hebegve-dadogva állt, kezében a szakál­lal, és nem jött ki szó a száján. Még tüsszenteni is elfelejtett.

A halszállító autó lefékezett a folyóparton. Kiszálltak az autóból, és nagyot nevetve átölelték egymást.

  • Sikerült! Éljen az első díj!

Majd kinyitották a tartályt. A Nagy Ho-ho-ho-horgász így szólt.

  • Ez a folyó jó lesz? Ez az én folyom! Hohohohó!

A legnagyobb hal fejest ugrott a folyóba, ficánkolt egyet-kettőt, majd kidugta a fejét.

  • Jó! Nagyon pompás kis folyó! Tiszta a vize! Itt maradok! És majd jókat játszunk, meg horgászunk! Csak horgászversenyt nem akarok látni többet! Éljen a szabadság!

61

  • Főnök! Ez volt életünk legnagyobb hala! – suttogott meghatva a Főkukac.
  • Igen. És most már a miénk! Csak a miénk! És jó barát! – mosolyodott el a Nagy Ho-ho-ho-hor- gász.


Csukás István


A Nagy Ho-ho-ho-horgászverseny

Ho-ho-ho-hó! A Nagy Horgász még mindig nem pihen, fáradhatatlanul keresi az alkalmat, és a helyet, hogy kivesse a csalit és horgászhasson!

Csukás István Kossuth-díjas író a legújabb Nagy Horgász történetben egy horgászversenyre viszi el a hősét, ahol minden horgász bemutathatja tudományát. Természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász a legjobb, és cselt cselre halmozva és minden ravaszságot bevetve megnyeri a versenyt.

A már eddig is rendkívül híres figurát újra a szívünkbe

zárjuk, ebben segítenek Sajdik Ferenc csodálatosan

vidám rajzai.

Baj

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!