Hits: 13
16
RÉBER LÁSZLÓ RAJZAIVAL
CSUKÁS ISTVÁN
MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ • BUDAPEST 1974
©CSUKÁS ISTVÁN, 1974
ISBN 963 11 0126 6
Mi lehetett az első hangszer? Talán egy odvas fa, amely hangot adott, ha ráütött az ősember a tenyerével. Hangot, amelyet ő csalt elő, gyorsabb vagy lassúbb ritmusban, ahogy ütögette: dön, dön, dönödönödön! Valószínűleg meg is ijedt először az ismeretlen hangtól, amely nem hasonlított sem az ő hangjára, sem az állatéra. De végül is megbarátkozhatott a hangadó fával, még tetszhetett is neki, hogy ura a különös szerszámnak, hiszen az csak akkor szól, amikor ő akarja. Később fel is használta a különös fát; nem, még nem muzsikálásra, talán csak , arra, hogy jelt adjon vele a többieknek.
S hogy ne kelljen mindig az odvas fához zarándokolni, csinált magának egyet, egy kisebbet, amit könnyen magával hordozhat. Kivájt egy fadarabot, amely hasonlított az odvas fához. Azután valószínűleg rájöhetett ez az elképzelt ősember, hogy az üreges dolgok ütésre hangot adnak. így például hangot ad a gyümölcs kemény héja, az állatok koponyája is.
Bizonyára a véletlen műve volt az is, mikor először belefújt egy lyukas csontba. Talán csak a velőt akarta kifújni belőle vacsorázás közben. Ez a hang éles volt, mint a madarak sivítása, messzibbre is elhallatszott, mint a kivájt fadarab medvedörmögése.
? Hangszer volt-e az üreges fadarab vagy a megfújt lyukas csont? Bármilyen meglepő is a válasz, de igaz: lényegében már hangszer volt, mert emberi beavatkozásra hangot adott. Zenei hangot. Mint ahogy a megfeszített íj húrja is zizegve- brummogva zengett, mikor elrepült róla a nyílvessző.
A képzeletbeli ősember nemsokára rájött, hogy az egyik fadarab mélyebb hangon dong, mint a másik; ha hosz- szabb vagy rövidebb lyukas csontba fúj, vékonyabb vagy vastagabb hangot hall; és ha feszes vagy ernyedtebb az íj húrja, magasabban vagy mélyebben zizeg.
Arra is rájött, hogy ha egy mélyebb és egy magasabb hangot szólaltat meg egymás után, azzal több jelet tud adni, valahogy úgy, ahogyan két szóval is többet lehet mondani, mint eggyel.
Mondhatnánk azt is, hogy feltalálta a dallamot. S a dallammal együtt a hangszert is.
Valójában minden hangszert feltalált, illetve minden hangszernek az ősét! Mert ma is, annyi-annyi év után, három csoportba szoktuk osztani az ismert és használt hangszereket: i. búros hangszerek, 2. fúvós hangszerek, 3. ütőhangszerek.
HÚROS HANGSZEREK
A TEKNŐC PÁNCÉLJA
A régi görögök, akik minden emberi cselekvést és találmányt az istenektől származtattak, valahogy így mesélik el a lant felfedezését: a kis pólyás Hermész isten ellopta a bátyja ökreit, az ökrök beléből húrt sodort, majd saját kezűleg megölt egy teknősbékát, és a teknőjére
feszítette a húrokat. Nyilvánvaló, hogy > csakis isten lehetett, ha már pólyás korában ilyesmiket tudott csinálni! Azután – így szól a monda -, hogy kiengesztelje az ellopott ökrök miatt megdühödött bátyját, Apollóm, nekiadta a szépen zengő hangszert. A báty ki is engesztelődön:, annyira, hogy legkedvesebb hangszere lett a lant. A görögök éppen ezért lantot pengetve tisztelték Apollónt.
Ha jól megfigyeljük a mondát, két fontos dolgot is megtudunk belőle a lantról. Az egyik az, hogy kifeszített húrja van. Tudjuk is, mire való: a kifeszített húr hangot ad, mint az ősember íja. A másik azonban új dolog: a teknősbéka páncélja! Vajon mire kellett ez a domború páncél? Arra, hogy felerősítse a húrok gyenge hangját.
Ezt mindenki könnyen kipróbálhatja. Ha a cipőpasztás doboz fedelébe lyukat fúrunk, abba egy madzagot fűzünk, a madzagot két ujjunkkal húzgáljuk, a doboz rezegve szól, felerősíti a madzag hangját. Vagyis mi volt a teknős páncélja? Mai szóval úgy nevezzük, hogy a páncél volt a lant hangs^ekrénye.
Most el is búcsúzunk a lanttól, még csak annyit említünk meg róla, hogy régen nagyon divatos volt. Magyarországon is: a régi magyar énekmondók használták, volt egy, aki a nevébe is belevette -Tinódi Lantos Sebestyén.
KOBOZ
TINÓDI
LANTOS SEBESTYÉN
CÍMERE
A HEGEDŰ LELKE
A húros hangszerek közül ismerkedjünk meg először a hegedűvé. Annyit rögtön el kell mondani, hogy két dolgot már ismerünk a hegedűből: a húrokat és a hangszekrényt. Vagyis láthatóan a lantból fejlődött ki az új hangszer, lassan, apránként, feltalálóját nem ismerjük. A hegedűhöz hasonló hangszert ismertek a régi Indiában, Arábiában, Görögországban, de ezeket még pengették.
Ami a hegedűt igazán megkülönbözteti a lantféléktől vagy a hárfától: a vonó. A vonóról majd később beszélünk, most térjünk vissza a hegedűhöz. ,
Aki már látott hegedűt, bizonyára el- gyönyörködött szépen domborodó tes- Zében, karcsún előrenyúló wy<zAában és a Werokat tartó, tekeredő «/g»ban. A négy húrt a hegedű közepén álló láb tartja, ha a hegedű fedelébe vágott két S-nyíláson benézünk, a hátlap és a fedőlap között, a láb jobb talpa alatt kifeszített fácskát látunk: ez a hegedű lelke.
Ha jól megfigyeltétek a dőlt betűs szavakat, rájöttök, hogy azok a hegedű főbb alkatrészeit jelölik. Nézzük csak meg, mire valók! A csigában a kulcsok
tartják a húrokat, mégpedig az é-húrt, az á-húrt, a d-húrt és a g-húrt. Azért nevezik így őket, mert erre a hangmagasságra vannak felhangolva. Hangolni pedig a kulcsok csavargatásával lehet, biztos láttátok ti is, hogyan: a hegedűművész halkan pengeti a húrokat a koncert előtt, majd halkan meghúzza őket a vonóval, és csengő kvint hangzik fel. Vagyis ha jobban megfeszítjük, magasabbra, ha kicsit lazábbra” engedjük, mélyebbre lehet hangolni a húrt.
A nyakon fekszenek a húrok, azokat fogja le a hegedűs bal keze négy ujjával, így röviditi-hoss^abbítja a húrokat, így képez mély és magas hangokat.
A lélek tartja a lábat, mégpedig azért jobb oldalon, mert ott van az é-húr, a legmagasabb húr, amelyik a legjobban meg van feszítve. Ezenkívül a lélek köz-
KITHAR A
PENGETÖS HEGEDŰ
vetíti a rezgést is a hátlap és a fedőlap között. A két nyílás, amelyen benéztünk, arra való, hogy a hangs^ekrénybcn. (test- ben) felerősített rezgés szabadon áramolhasson rajtuk kifelé.
Nem is olyan bonyolult, ha még egyszer átgondoljuk: a kifeszített húrok rezgését a láb és a lélek viszi a hangszekrénybe, az felerősíti, s a nyíláson kiáramlik a hang.
Szoktak még a lábra hangfogót is illeszteni, amely csökkenti a rezgést, s így halkabb, selymesebb lesz a hang.
A hangfogót r^önúWnak hívják.
Végül is egész egyszerű felépítésű hangszer a csodálatosan szép hangú hegedű, mégis mennyi időnek kellett eltelni, hogy mai formája kialakuljon. A hegedű igen fiatal hangszer.
Például a w«oja, amellyel a húrokat rezgésbe hozza a hegedűs, először ív alakú volt. Igen, olyasmi, m,int egy íj, csak a szőre, amely leginkább lószőrből készül, még laza volt. Vagyis még nem volt kifeszítve, a művész a jobb hüvelykujjával feszítette meg, ha szükség volt rá játék közben. Azért annak a laza szőrű vonónak is volt előnye, mert szépen ráfeküdt mind a négy húrra, akár mindet is meg tudta egyszerre szólaltatni, és több szólamban is könnyedén lehetett játszani a hegedűn. A kezelése azonban mégis nehézkes volt, míg végül kitalálták-kikísérletezték mai karcsú formáját.
Kemény pernambucofából készül a nyél, általában fehér lószőrből készül a s%Sr- %et, amely a vonó nyelének feje és a kápa között van kifeszítve. A vonó hossza 75 centiméter, súlya kb. 60 gramm, ígyszépen végig lehet húzni a jobb karral, és nem is olyan nehéz, hogy túlságosan elfáradnánk tőle.
Régi, híres hegedűkészítő mesterek
érdeme, hogy a mai gyönyörű hangú hangszer kialakult. Érdemes legalább felsorolni őket, már csak azért is, mert az általuk készített igen-igen nagy értékű
hegedűkön ma is játszanak. Ezek a mesterek iskolát teremtettek. Leghíresebb volt az észak-olasz bresciai (ejtsd: bressai) iskola (Gaspáo da Salo és Maggini), a cremonai(ejtsd: kremonai) iskola (Ama- ti, Stradivari, Guarneri, Bergonzi) – a legendás hírű Stradivari-hegedűkről a nem muzsikusok is bizonyára hallottak már azután megemlíthetjük még a ti- roli és a francia iskolát.
FIDULA
AZ ÖRDÖGHEGEDŰS
Nem fejezhetjük be úgy a hegedűről szóló ismertetést, hogy meg ne említsük minden idők legnagyobb hegedűművészét: Niccolo Paganinit. Csodálatos játékáról legendákat regéltek, azzal gyanúsították, hogy az ördöggel cimborái, különben nem tudna olyan bűvös hangokat kicsalni a hegedűből. Ma már
TÁNCOSOK HEGEDŰVEL
IO
TÉRDHEGEDŰ (VIOLA DA GAMBA)
persze tudjuk, hogy zseniális művész volt az 1782-ben Genovában született Paganini. Már tizenhat éves korában vándorútnak eredt, s az akkori világot elkápráztatta játékával. Igaz, hogy akkor még szokatlan, ismeretlen fogásokat is alkalmazott a hegedűn, de ez azt is jelenti, hogy felismerte a hegedű minden képességét, megszólalási módját. így például pengette a húrokat, pisgicato (piccikátó) játszott, vagy játék közben boszorkányos ügyességgel leengedte a g-húrt mélyebbre, ha mélyebb hangra volt szüksége; vagy az egyenes vonóval is több szólamban játszott a hegedűn, vagy pedig földöntúli üveghangokax. csalt ki a húrokból. Mindenesetre az akkoriban inkább csak zenekarban szerepeltetett hegedűt szólóhangszerré tette, megmutatván, hogy négy húron is csodákat lehet művelni.
A „ZENGŐ TAMBURA”
Nincs helyünk, hogy valamennyi húros hangszerről beszéljünk, ahhoz egy vastag könyv is kevés lenne, így csak megemlítek, hogy a húros hangszereket is két csoportba szokták osztani: 1. vonósok
VONÓS
HANGSZEREK
HEGEDŰ
I I
GÖRÖG HÁRFA
(mint például a hegedű, cselló), 2. hárfaszerű hangszerek, melyeken külön-külön húr szolgál az egyes hangok megszólaltatására. ‘
Mint például a zongoránál. Emlékeztek még a csecsemő Hermész hangszerére? A teknőspáncélra feszített húrokra?
Persze az első ötlettől még hosszú utat kellett megtenni, hogy kialakuljon a zongora mai formája. És mennyit kísérleteztek a hangszerkészítők, nevesek és névtelenek!
A húrok megvoltak, a hangszekrény megvolt, először azt kellett kitalálni, hogyan pengessék a húrokat. Hát ujjal! Természetesen ujjal is pengették, de az ujj elfárad, a bőrt ledörzsöli a feszes húr. Hát akkor valami pecegtetővel! A legjobb pengető, amely nem koptatta a húrokat, a madártoll volt. Akadt is bőven, alkalmas is volt. Nem is hinnénk, hogy ez az egyszerű találmány, a tollal való pecegtetés milyen sokáig divatban, használatban voll, sőt van ma is.
Igen ám, de az imént a zongoráról kezdtünk beszélni. Csakhogy a zongorát se hívták mindig zongorának. A görögök például monokhordm^ vagy klavikhordxwh.
nevezték, ami annyit jelent, hogy egy- húrú vagy több húrú. Magyarul is csak a nyelvújítás óta hívják ^íwgoranak a zongorát, összevonták a %engő tambura szavakat. Előtte wrgzW/nak („vesszőcske”- zongorának) vagy spinéfask („töviske”- zongorának) nevezték.
Arra már később jöttek rá, hogy nem kell kézbe fogni a pecegtetőt, mert így csak egy húrt tudunk pengetni. Minden húrhoz csináltak egy pengetőt, a penge- tőhöz egy szerkezetet, idegen szóval: mechanizmust, amely billentyűkhöz volt kapcsolva. Ha lenyomták a billentyűt, a pecegtető megpendítette a húrt.
Ez még nem a zongora volt, hanem a zongora őse, amelyet úgy hívtak görögösen, hogy klavikhord vagy olaszosan: cemballo. Sőt hívták clavicymbalumrahs. is, amiből könnyen ráismerhettek a ma
gyár cimbalom szóra. Nemcsak a szó rokon, a hangszer is hasonló volt.
A zongorát fáradhatatlanul tökéletesítették tovább. Azt már megoldották, hogy a billentyűk lenyomásával több hangon, több szólamban is lehetett játszani. Nem volt ez tökéletlen hangszer,’ goldoljatok csak arra, hogy Jobann Se- bastian Bach ezekre a hangszerekre írta csodálatos, bonyolult fúgáit!
De azért mégsem volt tökéletes, mert mindig egyforma hangerővel szólt.
A hegedűn lehetett halkan (piano) vagy erősen (forte) játszani, a cemballón nem. Azután a pöcögtetés sem volt elég gyors.
Ezt úgy oldották meg, hogy nem pengették a húrokat, hanem ütötték. Apró kis kalapácsokat helyeztek a húrok alá, és úgy zengették meg őket. Érdemes megemlíteni a hangszerkészítő nevét, aki először alkalmazott kalapácsot: Bar- tolommeo Cristofori (ejtsd: krisztofóri) 1709-ben, Firenzében.
A kalapácsszerkezet már alkalmas volt a halkabb vagy erősebb játékra, mert ugye, ha erősebben ütjük le a billentyűt, a kalapács nagyobbat zendít a húron? Innen kapta a zongora a nevét is: pianoforte. Ez a szerkezet különösen akkor vált tökéletessé, amikor kitalálták a pedált is.
Megszületett hát a mai zongora! A húrokat öntöttvas keretre feszítették. Nem is lehet csodálkozni, hogy ilyen erős vaskeretre van szükség, ha meggondoljuk, hogy a húrozat feszítőereje kb. 15 000 kg-ot tesz ki!
A. zongorának is van hangszekrénye (mint Hermész lantjának): hangzf>testvad& hívják, van mechanizmusa és szekrényt. A hangzótest a húrozafoőX. és a rezonáló- /w/ből áll. A húrozat keresztbe fekszik egymáson, jól láthatjuk, ha felnyitjuk a zongora fedelét. Megfigyelhetjük, hogy a vastagabb húrok (a basszus) balról jobbra keresztezik a magasabb húrokat.
A hang szépsége a rezonálótesttől függ elsősorban. Ez fenyőfából készül, több kisebb, egybeenyvezett darabból áll, bordák tartják. Nagyon fontos, hogy jó száraz legyen a fa, és nem is hinné az ember, még az is nagyon fontos, hogyan helyezkedik el a fa erezete.
VIRGINÁL
CLAVEC1N
A mechanika a billentyű és a kalapács kapcsolata. A kalapács fejét nemezzel (filccel) vonják be, mert ez zengeti meg a legszebben a húrokat. A külső szemlélő vagy a hangversenyteremben ülő általában a billentyűket figyeli meg a legjobban. Természetesen, mert ezeken fut- károznak, játszanak a zongorista ujjai. Fehér és fekete billentyűket lát, kijjebb a fehéreket, beljebb hármasával-kettesével a feketéket. (A fehéreket néha méregdrága elefántcsonttal vonják be; ennek semmi jelentősége, a hang nem lesz szebb, az elefántcsont meg idővel megsárgul. A fekete billentyű általában ébenfából készül.)
A szekrény pedig arra szolgál, hogy megvédje, eltakarja a húrokat. Alul, a zongorista lába alatt látjuk a pedálokat, amelyek hangfogót irányítanak, emelnek-ejtenek a húrokra.
A szép karcsú, fekete hangverseny- zongora elé leül a művész, felemeli a kezét, hogy lecsapjon a billentyűkre…
Talán jobban megértitek a hangszert, jobban élvezitek a zongorajátékot, ha már tudtok róla egyet-mást. Ha tudjátok, hogy miért nyomja a pedált a lábával; hogyan szólalnak meg a húrok; mitől halk a hang, mint a szökőkút; mitől zeng-bong, mint a vihar. Mert a zongora csodálatosan sokszínű hangszer! Egymaga felér egy zenekarral! A zongorajáték is sokféle lehet. Lehet egykezes, kétkezes és négykezes egy zongorán. Lehet négykezes két zongorán, mikor két művész játszik; hatkezes három zongorán; nyolckezes két zongorán. Ezenkívül együtt játszhat más hangszerekkel, például a hegedűvel vagy a zenekarral is.
A KALAPÁCS MŰKÖDÉSI VÁZLATA
Sok híres zongoraművészt ismerünk. A legnagyobbnak Lis^t Ferencet tartják, aki sok-sok bravúros zongoradarabot szerzett, és nagy sikerrel adta elő Euró- pa-szerte mások darabjait is, például Paganini szerzeményeit zongorára átírva. A ma élő legnagyobbak közül biztosan ti is ismeritek S^yjatos^lav Fichtert, aki már többször járt Magyarországon.
ZSIRÁFZONGORA
A ZONGORA BILLENTYŰZETE
FÚVÓS HANGSZEREK
FŰZFA SÍPOT FÚJVA
Emlékeztek még a képzeletbeli ősemberre, aki vacsorázás közben belefújt egy lyukas csontba? A játékos kedvű ősember, aki persze nem hagyta abba a sípolást, az első ijedtség után feltalálta a fúvós hangszert. Amelyet hívhatnak fuvolává, klarinétvak, oboávak, trombitával, f” fagottvak és még sok minden másnak – a lényege, közös sajátossága e hangszereknek az, amit már az ősember is tudott, hogy egy csőben rezeg a levegő, és hangot ad.
Később a csőre (csontra) lyukat fúrt, és az őskori hangszer annyiféle hangot adott, mélyet, magasat, ahány lyuk volt rajta.
Még később nádból hasítottak egy nyelvel, beledugták a csőbe, a nyelv rez-
gett, fölemelkedett, majd rálapult a síp falára,.a cső hangot adott – ez volt a klarinét őse. Vagy két egymásnak illesztett nyelvet dugtak a csőbe – ez az oboa őse.
Láthatjátok, hogy a fúvós hangszerek Technikája igen egyszerű. Általában a következőképpen szokták megkülönböztetni őket: i. ajaksipok vagy fuvolafélék, – nyelvsipok, trombitafélék.
Bár a fúvós hangszerekhez tartozik az orgona is, róla majd külön beszélünk.
Ha fuvolát látunk a zenekarban, feltűnik, hogy milyen sok rajta a billentyű, és elég könnyen felismerjük lágy, susogó hangját is, megcsodáljuk gyors futamait. Látjuk, hogy a művész oldalt szája elé tartva fúj a fuvolába, mégpedig valahogy úgy, ahogy mi szoktunk az üres üvegbe fújni. A fuvolaművész is valahogy így képzi a hangot, az ajka a síp! Mint minden üres csőben, a fuvola belsejében is levegő van, álló, rezzenéstelen
FUVOLÁS
levegő, egészen addig, míg bele nem fújunk. Mikor megrezgetjük a levegőoszlopot, hangot ad, egy bizonyos hangot. Ha megrövidítjük a csövet, akkor magasabb hangot kapunk. (Ugyanúgy, mint ha a hegedű húrját lefogjuk.) És hogyan lehet megrövidíteni a csövet? Ha lyukat fúrunk bele. A fuvolán a sok billentyű egy-egy lyukat takar. Ha a művész megnyomja a billentyűt, meghosz- szabbítja vagy megrövidíti a csövet. A lyukat letakarhatná az ujjaival is, mint a furulyán – mondhatnátok. Teljesen igazatok van, valamikor az ujjakkal fogták be a lyukat, de hát, ha megfigyelitek, a mai fuvola hosszabb, mint a furulya, nem ér el addig az ujj. Meg nem is tapasztja be olyan biztonságosan. Vagyis a billentyűk valójában ujjpótlékok, megnyújtott ujjak.
KONTRAFAGOTT
A fuvolának vagy egy kis öccse, a kis- fuvola, vagy ahogy inkább nevezik: a pic- colo (ejtsd: pikkoló). Éles, vékony hangja , kihallatszik a zeneiparból, néha úgy szól, mint a madártrilla. Ti már tudjátok, -hogy miért: azért, mert olyan rövid a piccolo csöve, és attól olyan magas a hangja.
A legmélyebb hangja viszont a fagottnak van. Kettős nyelve van, mint az oboának. És igen: nagyon hosszú, azért olyan mély a hangja, nem is férne el egyvégtében, messzire kinyúlna a zenekarból. Éppen ezért összehajtogatták nyalábba, a neve is azt jelenti olaszul: fagotto – nyaláb, vagy még jelenti azt is, hogy hajtogatott tészta. Van egy még mélyebb fagott is: a kontrafagott. Képzelhetitek, az milyen hosszú! A fagotton is billentyűk vannak, így adhat ki maga
sabb és mélyebb hangot, így tudnak rajta dallamot játszani.
A fagottnak, mint mondtuk, nyelvsípja van, méghozzá kettős. Hogyan működik az ilyen síp? Két rugalmas nád- lapból áll, egymásnak borítva. Ha belefújunk, kettéválnak, beengedik a levegőt a csőbe. Ha abbahagyjuk a fújást, összetapadnak. Erre azért van szükség, hogy a csőben álló levegőt lökés érje, ettől rezgésbe, mozgásba jön, és hangot ad.
Nem úgy a trombitánál! Különben ki ne ismerné a trombitát? Van olyan gyerek egyáltalán, aki nem hallott trombi-
ARAB TROMBITÁK
taszót? Nem hiszem, de azért nem árt egy-két dolgot elmondani erről a nagyon ismert, népszerű hangszerről.
Például, hogy ázsiai eredetű hangszer, az arabok hozták Európába. Sokáig egyenes volt (vagy enyhén hajlott, mint az ősember tülöktrombitája), majd később csavartak rajta egyet. Eleinte, mert olyan erős, harcias hangja van, a katonák használták. Monteverdi, a nagy olasz zeneszerző már beveszi a zenekarba. Hogy köny- nyebben tudjanak dallamot játszani rajta, billentyűket szerelnek rá. A billentyűk is a csövet rövidítik-hosszabbítják meg, s így ad a trombita alacsonyabb vagy magasabb hangot.
Azonban van olyan trombita is, amelyen nincsenek billentyűk, ez a harsona. Itt egy pótcsövet húz ki-be a művész, így képezi a hangokat.
A trombitának nagyon erős hangja van, éppen ezért szükséges néha lehalkítani, tompítani. Ilyenkor a hangszer szájába fából vagy vasból készült kúpot tesznek, ez a szordínó.
TROMBITÁS
DUDÁS
A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJE
A fúvós hangszerek királynője azonban mégiscsak az orgona. Aki már látott és hallott orgonát, az nem is csodálkozik az elnevezésen. Hatalmas méretei, ég-, nek nyúló csövei, zengő, termet – templomot betöltő hangja ámulatra késztet. Nem véletlen, hogy régen is a legfontosabb templomi hangszer volt, ma is az.
Eredete az ókor homályába vész, elődje a duda és a pánsíp volt. Azt mondtuk, hogy fúvós hangszer. Igen, mert a sípok levegő befújására szólalnak meg. Persze ennyi síphoz már kevés az emberi tüdő, azért már a kezdet kezdetén is megpró-, bálkoztak mással, például víznyomással sűrítették a levegőt, préselték az orgona sípjaiba. Ezt nevezték víziorgonává.
A legrégibb orgonák igen kicsinyek voltak, nyolc, legfeljebb tizenöt sípjuk volt, később egyre növekedett a sípok száma. Magyarországon is kedvelték az orgonát, Hunyadi János például 1452- ben pénzt adott a felsőbányái templomnak orgonára. Mátyás király budai várában állítólag már 4000 sípos orgona állt! Pesten pedig 1703-ban már működött egy orgonakészítő műhely. Hogy még
a történelemnél maradjunk, tudjuk, hogy 1723 áprilisában tűzvész pusztította el a Mátyás-templomot, s benne égett az orgona is.
Az orgona összetett fúvós hangszer. Három nagy alkatrészcsoportot figyelhetünk meg benne: 1. a sípok tömegét, 2. a fúvómüvet, 3. a játs%óberende%ést.
Mindenfajta síp van az orgonában: van ajaksíp, van nyelvsip, és a kettőnek a keveréke. Vagyis ha emlékeztek még a fúvós hangszerek megkülönböztetésére: az orgona tud fuvoláim, oboá^ni, trombitálni, de úgyszólván minden hangszer hangját tudja utánozni. Ezért is a hangszerek hangszere!
PORTATÍV (SZOBAORGONA)
ORGONISTA
POZITÍV-ORGONA (SZOBAORGONA)
A fúvómü a szivattyúból, szélcsatornából, szélládából áll. A fúvómű levegőjét régen a kovácsműhelyben használt fújtatókhoz hasonló szivattyú adta, amit lábbal vagy kézzel működtettek. Gondolhatjátok, hogy ma már a rengeteg sípot nem lehetne megszólaltatni ilyen fújtatóval. A modern orgona sípjaiba motor hajtja a levegőt. A levegő a szélcsatornán keresztül a szélládába megy, azon állnak a sípok.
A sípokba a billentyűk lenyomásakor áramlik be a levegő. Minden síphoz külön billentyű van, olyasformán, mint a zongoránál (csak ott a billentyű lenyomásakor a kalapács üti a húrt, itt a húrt a síp helyettesíti).
Ha kívülről nézzük az orgonát, akkor látjuk a díszes szekrényt, amely körülveszi a sípokat, ezt nevezik orgonabá^- nak, az első falát bomlok^atvAí. Ahol a művész ül és játszik, az a játs^óas^tal.
Az orgona nemcsak a leghatalmasabb hangszer, hanem a legnehezebb is játszani rajta. De mindig voltak és vannak, akik vállalkoznak a megszólaltatására. jobann Sebastian Bacb mellett említsük meg Albert Scbweit^er nevét, aki az orgonaépítésnek is kiváló tudósa volt.
TEMPLOMI ORGONA
ÜTŐHANGSZEREK
PEREG A DOB
Idézzük még fel utoljára a képzeletbeli ősembert: guggol a földön, és elmerülve ütögeti egy kődarabbal a kemény gyümölcshéjat, valahogy így: tak, tak, tak. Vagy ugorjunk egyet az időben, jó nagyot: egy fiú ballag az utcán, kezében pálca, a kerítéshez feszíti, s önfeledten húzza végig: tikitiki-tikitiki. . . szól a vessző, pereg a lécen. Más példa: faluhelyen régen szokás volt, hogy a kisbíró vagy a dobos megállt az utcasarkon, megpergette a nyakában lógó dobot: prrrr! – és elmondta az elöljáróság híreit.
Ha a három példát megfigyeljük, észrevesszük, hogy hangot kopácsoltak, vertek ki valamiből. Hangot, az igaz, de hát hol vannak a hangszerek?
Ha hangverseny előtt végignézünk a dobogón, hátul, a zenekar mögött hatalmas dobókat látunk, azután meg felfüggesztett rudakat, háromszögűre hajlított fémpálcát, hatalmas sárgaréz cintányért. Ezek már biztosan hangszerek, különben nem lennének a zenekarban.
Igen ám, mondhatnátok, de ezekkel nem lehet dallamot játszani, mint például a hegedűvel vagy az oboával!
Van, amelyikkel lehet. Éppen ezért az ütőhangszereket két csoportba osztják: i. hangolt, 2. ritmikus ütőhangszerekre.
Hangolt például az üstdob. Persze csak egy-egy hangra lehet felhangolni, az üstdobos meg vár, vár, hogy mikor jön az ő hangja, és akkor nagyot üt a dobra. Azután esetleg újra hangol ván ideje – egy másik hangra. Az üstdob, mint a neve is mutatja, legjobban egy üsthöz hasonlít. Az üst szájára bőr feszül (rendszerint disznóbőr), s ha a dobverővel megcsapják, ütögetik: rezeg. Az üst pedig, de hiszen ezt ti is tudjátok, gondoljatok csak Hermész teknőspáncéljára, igen, az a hangszekrény. Mégiscsak hangszer ez az üstdob! Mindene van!
Hangolni lehet még a felfüggesztett rudakat is, ezt a hangszert csőharangx\ak. hívják. Fakalapáccsal ütögetik, s úgy szól, mint a harangjáték. Erről jut eszembe, hogy a harang is ütőhangszer. Csak hát azt igen nehéz lenne bevinni a zenekarba! Bár már előfordult, hogy a karmester meghúzatta a harangot is hangverseny közben, persze ha éppen volt harang a terem fölött.
SZIMFÓNIA ÍRÓGÉPRE
Amelyik hangszert nem lehet hangolni, azzal a ritmust erősítik. Néha szólót is játszanak. Például a dzsesszzenekarban nagyon fontos hangszer a dob.
A háromszögletűre hajtott fémpálcikát triangulumra^ hívják, ami latinul háromszöget jelent. Ezüstös hangja van ugyan, de rajta is csak a ritmust ütö- getik.
Az ütőhangszerek igen egyszerű szerszámok, mégis nélkülözhetetlenek a zenekarban. A modern zeneszerzők éppen az új ütőhangszerek kitalálásában, fejlesztésében igen leleményesek. írtak már zenét (ritmust) láncra, benzines hordóra, írógépre! Ez a buzgalom csak az első pillanatban mulatságos, mögötte az a nagyon is komoly szándék rejlik, hogy minél több új színt, hangsaim szólaltassanak meg a zenekarban.
Mert a muzsikálás, .láttátok ti is, nagyon régi emberi vágy. Azért fúrták- faragták, fejlesztették, találták ki a hangszereket évezredeken át, hogy minél szebb hangot csaljanak ki belőlük. Ma már csak beülünk a hangverseny terembe, kinyitjuk a rádiót, vagy bekapcsoljuk a magnót, lemezjátszót, és hallgatjuk elbűvölve a zenét. A zenét, amely a régi görögök szerint halhatatlanná tesz.
Hallgassátok, szeressétek a muzsikát, és figyeljétek meg a hangszereket is,
EGYIPTOMI NÖ SISTRUMMAL
GYŰRŰKBŐL, DRÓTOKBÓL
ÉS CSENGETTYŰKBŐL ÁLLÓ CSÖRGŐ HANGSZER
mert azok is az emberi lelemény és tehetség büszkeségei. Próbáljátok felismerni őket, meglátjátok, milyen öröm, ha sikerül! De a legnagyobb öröm, ha játszani is megtanultok rajtuk.
KÍNAI TAMTAM
TARTALOM
MI LEHETETT AZ ELSŐ HANGSZER? 3
HÚROS HANGSZEREK
A TEKNÖC PÁNCÉLJA 4
A HEGEDŰ LELKE 6
AZ ÖRDÖGHEGEDŰS IO
A „ZENGŐ TAMBURA” II
FÚVÓS HANGSZEREK
FŰZFA SÍPOT FÚJVA 18
A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJE 24 ÜTŐHANGSZEREK
PEREG A DOB 28
SZIMFÓNIA ÍRÓGÉPRE 30
MAGYAR DUDA
CSUKÁS ISTVÁN
SÍPPAL, DOBBAL
A csínytevő Hermész isten, hogy ellopott ökrei miatt méltán háborgó fivére, Apollón haragját enyhítse, tek- nősbékapáncélra feszített ökörbélből készült lantot ajándékozott neki. Apollón megengesztelődött, megkedvelte szépen zengő hangszerét.
Kedvelik az emberek is. Nemcsak a lantból formálódott hegedűt, a hosszú fejlődés után végleges formát nyert zongorát, hanem a többi húros, fúvós és ütőhangszert is. Ezeknek a történetével, felépítésével, leghíresebb készítőmestereivel és művészeivel ismerteti meg az olvasót Csukás István könyve.
A zeneszerszámokat Réber László derűs, szép rajzai mutatják be.
Nyolc éven felülieknek
A kiadásért felel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó igazgatója Felelős szerkesztő: Balassa Anna • Műszaki vezető: Gonda Pál Képszerkesztő: Bródy Dóra ■ Műszaki szerkesztő: Simon Zoltán 263’00 példány, 3,2 A/j ív, MSZ 5601-59
Szedés Kossuth Nyomda, előkészítés, nyomás Offset Nyomda IF 1976 -e-7577
r
