Találatok: 23
160
I. kötet
Féja Géza:
A magyar irodalom története
A magyar szellem egyik legjellemzőbb vonása az, hogy éppen olyan eredendő erővel tör előre, mint gyökerei felé. A mai és holnapi magyar sors keresése sohasem homályo- sitja el az ósors, az ősműveltség és őshaza kérdéseit. Nincs korszak, mely néhány új vonással ne gazdagítaná a mégis csak homályba rejtőző ómagyar arcot. Egyre tisztábban látjuk a történelmi rengéseket, s az őskultúrák arcát, melyeknek szinjátékai között a magyarság született, de az ómagyar lélekre 8 kultúrára ma már csak következtethetünk. A múlt magyar irodalomtörténete a volgai lovas alakját idézte elénk. Ma már tudjuk, hogy ezzel a romantikus történelmi képpel távolról sem merítettük ki a keletkezés nagy kérdését. Honfoglalás előtti életünk nem volt egyoldalú katonasors, a legújabb kutatások éppen azt bizonyítják, hogy nagyon élénk részünk volt Kelet-Európa gazdasági életében is. A fejlettebb, bonyolultabb élet pedig bizonyára fejlett műveltséget zsendített életre.
A magyar ősműveltség a kereszténység befogadásakor sem pusztult el teljesen, hiszen Bornemisza Péter még a XVI-ik században is nyilvánvalóan pogány eredetű bájoló imádságokat jegyez fel. De az ősműveltség a kereszténység felvétele után élőszó utján öröklődő életet élhetett, mert a magyar irodalmat a kereszténység alapította meg a maga vallásos céljainak szolgálatára. Első magyar nyelvű emlékünk, a Halotti Beszéd* valószínűleg idegennyelvű szentbeszéd fordítása s nyelvi jelentősége megbecsülhetetlen. De úgy a Halotti Beszéd, mint első nyelvemlékeink egész sorozata, többnyire csak azt a friss műveltséganyagot jelzik, mely a keresz
* A „XIII. század elejéről.
ténység befogadásával, mint új réteg, az ősműveltségre ráborult, s alig mutatják a magyar lélek magatartását az új dolgok áramlása közepette. Az ómagyarság a korai Árpádok alatt belsőleg tovább élt, heves kitörésekben lázadva, makacs elzárkózottságban bujdosva és lassú átalakulásban oldódva. Megnyilatkozásairól azonban irodalmi síkon alig lehet szó.
A középkor keresztény irodalma nemzetközi keresztény műveltségből táplálkozott, de egyre több magyar elemet szívott magába, ezek azonban csak napfoltok a vallásos eszme egyeduralkodó fényében. A kereszténységben átalakult magyar alakja Temesvári Pelbártban szemlélhető, a sugarak benne futottak össze, de az ő munkássága is latin nyelvű volt.
Irodalomtörténetünk első fordulópontja a humanizmus, mely azonban szélesebb rétegeket nem érintett s később a protestántizmus erein keresztül szívódott fel a magyarság testébe. A nagy fordulópont mindenképen 1526, a mohácsi vész, illetve a XVI-ik század. Irodalmi nyelv lesz a magyar, végig árad az országon a protestántizmus, felszabadítja az összegyűlt történelmi „ellenzékiséget44. A magyar tudat ki- lombosodik, jelentkezik a társadalmi élmény, merész szárnyakat kap a társadalmi bírálat, megmozdul a középkor merev nagy rendjébe szorított ember, fölzendül az emberi test és lélek lírája. De a vallásos eszme, bár kiszélesedett, még mindig pántjai között tartja az irodalmat. Csakhogy e pántok között immár sok minden elfér.
A vallásos gondolat uralkodó szerepe nem szűnik meg a XVII-ik században, melyet a katholikus reformáció korának nevezhetünk. Eltekintve az ellenreformátor Pázmánytól: ebben a században írja meg Zrínyi Miklós a keresztény hőskölteményt, a „Szigeti Veszedelmet44. E században indulnak meg a nemzeti küzdelmek, melyek átnyúlnak a XVIII-ik szá
8
