Tengelic (Carduelis carduelis)

Hits: 0

2

Legtarkább madaraink egyike. Hím és tojó hasonló színezetű, de azért vannak különbségek. A hím fején a piros szín túlnyúlik a szem vonalán, vállai feketék, a tojóé barnán árnyaltak. A fiatalok feje szürke, de a szárnyaikon különösen a repülés közben feltűnő széles sárga szalag alapján köny- nyűfelismerni őket. A tengelic vagy ismertebb nevén stiglic egyike a leggyakoribb pintyféléknek, nyílt területeken, gazosok közelében, kertekben, gyümölcsösökben, szőlőhegyeken találkozhatunk vele. A hímek éneke folyamatos, gyakran véget nem érőnek tűnő kellemes csicsergés, a hazai magevő madarak között egyike a legjobbaknak. Talán csak a kenderike kelhet versenyre vele. Hivogatója „stig-lit”, ezt gyakran énekébe is beleszövi. Innét kapta német nevét (Stieglitz).

A tengelic részben vonuló, részben állandó madár. A gyűrűzések adatai szerint ősszel a hazai fészkelő állomány egy része Dél-Európába, elsősorban a dalmáit partokra költözik, az itthon maradókhoz északabbról érkező csapatok csatlakoznak. A költési időn kívül a tengeliceket szinte mindig kisebb-nagyobb csapatokban látjuk, a nyárvégi, lila fejű aszútokon kapaszkodó, azokat bontogató, sárgacsíkos szárnyaikkal egyensúlyozó madarak pazar látványt nyújtanak.

A tavasszal kialakuló párok fészkelőhelyet keresnek. Amíg a tojó ágról ágra ugrálva, röppenve az alkalmas ágvillát keresi, párja a fa csúcsán énekel, biztosítja a környéket. A tengelic többnyire viszonylag magasan, elsősorban akácon, vadgesztenyén, gyümölcsfákon vagy a falusi utcák mentén álló gömbakácon fészkel. A tojó egyedül épít, a csinos kis fészek a korona oldali részén, ott mindig valamelyik ág hegyi részének közelében található. Az anyagot, száraz és zöld fűszálakat, növényi rostokat, mohát és zuzmót a közelben a talajon gyűjti, a csészét szőrrel és nyárfapihékkel béleli. A csésze alakját benne forgolódva alakítja ki. A munkával általában 6-8 nap alatt készül el. Májusban rakja le 4-5, világos kékesfehér alapon mérsékelten pettyezett és mintázott tojását, majd kotlani kezd. Egyedül ül a fészken, párja eteti, a begyében összegyűjtött táplálékot adja át a tojónak, amely azonban meleg napokon rövidebb időre maga is elhagyja a fészket, hogy ürítsen és tolláit rendezgesse. A fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki. Anyjuk az első napokban rajtuk marad, melengeti őket, a táplálékot továbbra is a hím hordja. Később már mindkét szülő etet. Apró gyommagvakat, levél- tetveket, hernyókat gyűjtenek, amit begyükben hoznak a fészekhez. A fiókák ürülékét körülbelül egyhetes korukig az öreg madarak elnyelik, később részben elhordják, de mire a kicsinyek 14-15 napos korukban kirepülnek, a fészek peremén a fehér-fekete gombócokból csinos köszöni képződik. A kirepült fiatalokat még körülbelül három hétig a hím vezeti. Nagy zsibogással repülnek, a fiatalok, különösen az első időben, folytonosan eleséget koldulnak. A pár a nyár folyamán még egyszer költ, a fiatalok pedig, hasonló korú társaikkal együtt, kisebb-nagyobb csapatokban a környéket járják. A nyár második felében különösen gyakran láthatunk tengeliceket a mezőkön átvezető árkok, csatornák mentén tenyésző ászát- és bogáncsfoltokon de megjelennek a faluszéli gazosokban, kertekben is. A megkívánt bogáncsot csőrükkel húzzák közelebb magukhoz és egyik lábukkal tartják bontogatás közben. Kemény, havas teleken nem könnyű a tengelicek sorsa, hiszen a táplálékot jelentő gazos részeket gyakran teljesen betemeti a fehér hótakaró. Ilyenkor gyakran az etetőt is felkeresik.