Találatok: 12
1
Előszó:
Részlet a könyvből:
“Azon a kedden forrón tűzött a nap. Augusztus volt. A tanyaház felett fojtó, porszagú volt a levegő; a madáretető remegő fényességben úszott. Gubics Antalné hatvannégy éves kányadűlői asszony, fekete kendővel a fején izzadva hordta kútjából a vizet a ház melletti zöldségágyásokra. Lassan dolgozott, nem sietett, de nem is állt meg, mozgásban ősi ritmus volt: a mélybe engedte a vödröt, felhúzta, kiborította a vizet a zománcos vödörbe, meghajolt, jobb kézzel emelte meg a tíz liter hűvösséget; bicegett a súlytól.
Minden csendes volt. Ha Gubicsné szétnézett, csak síkságot, remegő port látott, néha messziről, a szomszéd tanyáról egy-egy kutyaugatást hallott. Délben a harangszó halkan, tompán kongott, hat kilométerről jött, a faluból. Gubicsné a ház bejáratához tette a vödröt, levette fekete kendőjét, az ajtófélfánál egy szögre akasztotta, bent a házban állott vízben, lavórban megmosta az arcát, és feltette melegedni az ebédjét. Bableves volt már három napja, a saját terméséből. Kis idő után a konyhát ellepte a füstölt csülökszag, a Gubicsné fáradtan elégedett lett. Úgy érezte, a mai munkával már megdolgozott az ebédért, meg is éhezett, és amikor felszürcsölte az első falatot, úgy gondolta, hogy ezen a napon már nem is történhet körülötte semmi különös.”
