Hits: 32
1
A Spitzhorn lábánál korán esteledik. Kellemes szénaillat áradt felénk egy udvarból. Müller felvillantotta a zseblámpáját, amikor fekete felhőfoszlányok úsztak a hold felé.
– Az ördögbe is – szitkozódott –, a végén még kitöröm a lábam, pedig rövidesen megtelik a hold.
– Közeledik a Vérfarkas éjszakája – mondtam.
Szemrehányóan rám nézett, és megcsóválta a fejét.
– Feltétlenül le kell mennünk abba a kocsmába? Mintha idefenn nem ihatnánk whiskyt vagy sört…
Éppen válaszolni akartam, hogy megígértük, amikor a telehold ezüstös tányérja megszabadult a felhők fogságából, és felragyogott a hegycsúcs fölött. A fenyők felé pillantottam, amelyek mozdulatlanul álltak, mintha ezüsttel öntötték volna le őket. Villámgyorsan megragadtam Müller karját, és kiütöttem belőle a zseblámpát. Még a száját is befogtam, nehogy kiáltani tudjon.
Nyöszörgött és hánykolódott a karjaim között.
– Nyugi – mondtam, és megszorítottam a csuklóját. – Nincs semmi baj, csak azt akarom, hogy ne kiáltson. Fordítsa lassan a fenyőfák felé a fejét… És nehogy kiáltson, az istenért!
Müller felhördült, és kimeredt a szeme a rémülettől.
A ragyogó holdfényben, az ezüstszínű fenyők előtt ott állt a Vérfarkas, s megbabonázva meredt a Havasi Kürt kivilágított ablakaira.
Eredeti megjelenés éve: 1988
