A nagy író tévelygése

Lehet persze, sokan nagyot néznek, amikor kiderül, hogy ebben a könyvben a vélt vagy valós nagy magyar árulók között helyet kaphatott Jókai Mór, híres és mindmáig méltán kedvelt írónk is. Az ő árulása is politikai természetű volt, ne legyenek kétségeink. Érdekes módon ő is azt követte el, amit sok ezer és tízezer más magyar értelmiségi. De az ő esetében ez azért eléggé kirívó volt.

Ugyanis Jókai Mór 1848. március 15-én, azon az emlékezetes napon, amely azóta is sokak számára afféle „szent évfordulónak” számít, ott volt a márciusi ifjak között. A Pilvax-kávéházban, meg később a Nemzeti Múzeum előtt, aztán a nyomdában, amit lefoglaltak a (sajtó)szabadság nevében, meg Táncsics kiszabadításakor, és este a színházban, ahol élete egyik nagy fordulópontjaként megismerte Laborfalvi Rózát, a nála minimum nyolc-kilenc évvel idősebb színésznőt, akibe még aznap végzetesen beleszeretett, és akit később családja és minden barátja, köztük Petőfi tanácsai ellenére feleségül vett, majd elég gyötrelmes életet élt vele évtizedeken keresztül.

De minket most nem az író magánéleti problémái érdekelnek. Hanem a politika pálfordulása, amit persze nevezhetünk „árulásnak” is. Lehet, itt is az történt, ami a történelem folyamán sokszor megesett már. Egyesek idővel lemondtak fiatalkori politikai eszményeikről és a jobb megélhetés, a hírnév vagy más előnyök fejében elkezdtek dörgölőzni a hatalomhoz.

Mindenestre 1848-49-ben Jókai, ha a fegyveres harcokban nem is vett részt, éppen e politikai körökben való részvétele és szereplései miatt, valamint sajtócikkei révén felkerült az osztrák megszálló és megtorló hatóság ellenségeinek listájára. Körözést is kiadtak ellene, és akkoriban éppen a felesége, Róza asszony talált számára búvóhelyet a hegyekben, ahol Jókai hónapokon át lapíthatott. Később megint csak a felesége szerzett neki egy menlevelet. Ilyenekből elég sok volt akkoriban, javarészük persze hamis, olyan értelemben, hogy kiadták őket kitöltetlenül, és akinek sikerült ilyet szereznie, az beírhatta a maga, vagy számára fontos személy nevét, és az illető ezáltal megúszhatta az idegen hatóság vegzálását.

Jókai tehát 1) egyike volt a márciusi ifjaknak, vagyis azoknak, akik nyilvánosan kiálltak Bécs ellen, és a magyar szabadság mellett, 2) ott volt azok között, akik előkészítették a forradalom kirobbantását, 3) továbbra is velük volt és szerepelt a nyilvánosság előtt, mint e politikai vonal képviselője, 4) újságcikkeiben és szépirodalmi írásaiban is kiállt a magyar forradalom mellett, majd 5) ezért felelősségre vonhatták volna, de elmenekült és bujkált a hatalom elől.

E pontok, e jellemző tények alapján – azt hiszem – nyugodtan kijelenthetjük, hogy Jókai Mór forradalmár volt, minden zsarnoki rendszerek ellensége. Királyok gyűlölője, a demokratikus eszmék támogatója. Forradalmár.

Tudjuk persze, hogy az emberek változnak a korral. No de ennyire? – kérdezhetnénk.

Mert idővel aztán a fiatal forradalmárból az ő esetében is öreg nyárspolgár lett. De hiszen ha csak addig fajultak volna a dolgok!

Jókai már a megtorlás első esztendeiben teljesen megváltozott – de lehet, akkor lett olyan, amilyen mindig is volt. Lehet, csak a forradalmiság volt álca, egy divatos magaviselet, ifjúkori lelkesedés, amibe talán a barátai vitték bele? Mert az 1850-es években, amelyeket ama században a legsötétebbnek véltek a magyarok és tényleg az is volt, osztrák hivatalnokok, csendőrök és katonák lepték el az országot, és minden magyarnak „kuss!” volt a neve – ő valahogyan egészen jól elvolt. Eszébe sem jutott volna fellázadni, sőt. A legtöbb akkori magyarral ellentétben ő nem hangoztatta folyton a magyarságát, nem írt és nem beszélt a levert forradalomról. Nem szervezkedett és nem hangoztatott államellenes jelszavakat, még a családjában sem, nemhogy nyilvánosan, bárhol is. Ilyeneket természetesen le sem írt.

A politika továbbra is érdekelte őt, és ez volt az a szál, ami aztán később befonta őt igen erősen. 1860-ban, hosszú szünet után, végre ismét választásokat tarthattak Magyarországon. Több politikai párt vetélkedett a választók kegyeiért. Jókai állítólag maga nem is gondolt arra, hogy képviselő lehetne, de három választókerületben is őt szemelték ki jelöltjüknek, végül az egyikben aztán csakugyan meg is választották képviselőnek. A parlamentben – amely nem az akkor még nem is létező dunaparti neogótikus épületben volt, hanem egy pesti belvárosi ház nagytermében tartotta üléseit – megismerkedett politikusokkal és más fontos emberekkel.

Csak később derült ki számára, hogy éppen az segítette őt most bele a politikába és az országgyűlésbe, hogy 1849-ben a neve ott szerepelt a halálraítéltek, a keresettek, az elfogandók listáján. Ez a választóknak azt jelentette, hogy igazi magyar hazafival van dolguk. Nem tudhatták még, mennyire megváltozik majd az író úr.

Persze még mielőtt képviselő lett volna, egy cikkéért egy osztrák bíróság egy éves börtönre ítélte… Szóval azért volt benne politikusi véna is. A börtönévből egy időt le is töltött, persze nem kell azt olyan komolyan venni. Kedélyes, krúdys-mikszáthos börtönlét volt az. Elég, ha annyit mondunk: a fogoly Jókai minden este otthon vacsorázott…? Estefelé ugyanis kocsit hívattak a börtön elé, Jókai uram egy őr kíséretében beszállt, hazakocogtak, az őr is kapott vacsorát, méghozzá általában a híresen jól főző Laborfalvy Róza valamely remekét, aztán ismét előállott a kocsi, és a jóllakott emberpár, a rab és őre – visszakocsizott a börtönbe, ahol Jókai úr a cellájában hajtotta álomra a fejét… Mellesleg két egymásba nyíló cella állt a rendelkezésére, ahová bevihette saját bútorait is, hogy jól érezze magát. És persze sokat írt ott is.

Az 1870-es és 80-as évekre aztán – amikor jól elmúlott ötven éves – Jókai már közelebb került a politikához. Amiből addig semmilyen személyes haszna nem volt. De mint kormánypárti politikus (!), esténként a miniszterelnökkel kártyázott. És mivel jó szónok volt, pártja sokfelé elküldte az országba. Jelezve ezzel, hogy „lám, a híres író is a mi pártunkon áll”, ami akkoriban sokat segíthetett egy-egy pártnak.

Utána jött az a korszak, amellyel Jókai sokak ellenszenvét kivívta. Nagyon is összebarátkozott a… Habsburgokkal! Ő is Erzsébet királyné, azaz Sisi szoros baráti köréhez tartozott, aztán a fiatal Rudolf trónörökös körül kezdett nyüzsögni. Ha nem is volt a nevelője, de amikor Rudolf felnőtt, az 1880-as években Jókai vette őt a szárnyai alá. Közösen írtak egy könyvsorozatot az Osztrák-Magyar Monarchiáról, annak tájegységeiről, a magyar vármegyékről. Igyekeztek összeszedni mindent – minden városról, faluról. Ez a munka nagyon közel hozta egymáshoz a két férfit, az öreget és a fiatalt.

A főherceg-trónörökös is megkedvelte Jókait. Ki beszélt itt már arról, hogy az író valaha egyike volt az 1848-as forradalom és szabadságharc kirobbantóinak…? Hogy a neve ott volt a halálra ítéltek listáján? Persze, tudjuk, megváltoztak a körülmények. És ezzel együtt megváltoztak, megváltoznak az emberek is.

Jókai pár évtizeddel később azokkal barátkozott össze, akik annakidején kishíján elfogták és kivégezték őt. A Habsburgok… Persze, Sisi rokonszenves volt magyarbarátságával és személyes varázsával, a fiatal főherceg pedig semmiről sem tehetett, hisz akkor még a világon sem volt. De vajon ez feljogosította Jókait arra, hogy ennyire közel férkőzzön az uralkodó családjához, valósággal dörgölőzzön hozzájuk?

Mert bizony ez történt. Jókai minden írói nagysága ellenére emberileg nem volt ugyanolyan kiváló, sőt. Igen gyenge ember volt, és hiú. Elkápráztatta az a lehetőség, hogy lám, az uralkodó család tagjai leereszkedtek hozzá, és ő ott sütkérezhet a fényükben! Minden újonnan megjelent regényéből dedikált példányt vitt vagy küldött Erzsébetnek, merthogy az elhitette vele, hogy ő a kedvenc írója…

Jókai nagyon szerette a népszerűséget, és azért sok mindent hajlandó volt megtenni is. Ha pedig ilyen magas állású személyek hízelegtek neki, dicsérték tudását és stílusát és munkásságát, akkor teljesen elolvadt és viszonzásul, hálából mindenre képes lett volna ezekért az emberekért.

Nos, tényleg mindenre képes volt. Különösen, amikor aztán Rudolf és anyja révén megismerkedett Ferenc Józseffel is. Aki ugyan nem olvasott tőle semmit (ahogyan másoktól sem: egész életében nem olvasott el egyetlen szépirodalmi művet sem), de igen megkedvelték egymást. Ferenc József a fia mentorának, mesterének hitte Jókait, és ezért (is) kedvelte az írót.

Jókai szeretett a napfényben fürödni – és van-e egy monarchiában, egy császárságban, királyságban erőteljesebb napfény, mint amit az uralkodó, a császár-király áraszt magából?

Az emberek nem mindig értették, mi történik. Az egykori forradalmár most heteket tölt Bécsben, és folyton a királyi udvarban lóg. Sőt, eleve a királyi család tagjaival múlatja az időt… Mindez nagyon furcsa volt. Az, hogy a trónörökössel közösen egy könyvsorozatot szerkeszt, sokaknak nem fért a fejébe. Amikor aztán egy-egy kötet elkészült belőle, Rudolf és Jókai együtt mentek Őfelségéhez dicsekedni. Ferenc József el sem akarta hinni, hogy az ő fia is képes ilyen komoly müvet alkotni. Jókaihoz fordult minden ilyen alkalommal és lelkesen, de bizalmatlanul kérdezte: „És mondja, Herr Jókai, ezt tényleg a fiam írta…?” Jókai pedig boldogan hajbókolt és lelkesülten magyarázta Őfelségének ékes német nyelven, milyen tehetséges is a fia, Rudolf!

És ez sok éven át tartott. Csak a Habsburgokat ért több tragédia vetett véget a dolognak. Rudolf mayerlingi kalandja, ami egyesek szerint a haláléval ért véget, mások szerint a trónörökös ugyan nem halt meg, de örökre elhagyta a Monarchiát – mindenképpen gyászos ügy volt. Aztán jött Erzsébet halála egy merénylő kezétől, majd Jókai végzetesnek is nevezhető kalandja, majd házassága egy magánál ötvennégy évvel fiatalabb színésznővel – no, ez aztán „betette a kaput”, az egész ország ellene fordult. De akkor már senki sem a politikai árulásáról beszélt, hanem magánéleti botrányáról.

Ismétlem, nem kevesen voltak akkor, akik Habsburg-barátsága, az uralkodócsaládhoz való ízléstelen dörgölőzése, kormánypárti képviselősége miatt – tehát politikai okokból – vetették meg Jókait, haragudtak és csalódást éreztek. Ők voltak azok, akik ezért pillanatnyi habozás nélkül „árulónak” kiáltották ki őt. Most az olvasón a sor, hogy eldöntse, vajon igazuk volt…?