Hits: 10
23
PÉNZESBETHEN
MÓRA KÖNYVKIADÓ
KONDOR LAJOS RAJZAIVAL
© Pénzes Bethen, 1986
BEVEZETÉS
Eleinte csak a sportban jegyezték a rekorderedményeket, ki fut gyorsabban, ki ugrik távolabbra és így tovább. Aztán egyre több és több rekordlistát állítottak össze. így például a horgászok nyilvántartják a legnagyobb halakat, a vadászok az elejtett vad agancsának méretét stb.
Angliában – immár évtizedek óta – évről évre kiadják a híres „Guinness” könyvet, mely ugyancsak a rekordokat rögzíti, legyen az sportban szerzett, avagy sörivásban elért csúcsteljesítmény.
Lassan se szeri, se száma az emberekkel kapcsolatos rekordkönyveknek. Ha ez így van, akkor miért ne lehetne az állatok rekordjait is figyelemmel kísérni, teljesítményeikről hasonló könyvet írni? Annál is inkább, mert az állatvilágban több százezer, sőt millió faj van, s alig akad közöttük olyan, amelyiknek ilyen vagy olyan sajátsága ne volna különb a többiénél. Valamiben mindegyik faj listavezető lehet – hi
szen teljesítményük roppant változatos.
Könyvünk terjedelme igencsak szűkre van szabva, így csak néhány tucatnyi csúcsteljesítményt jegyez- p
tünk fel. Es biztosak vagyunk benne, hogy számos érdekesség kimaradt. Sőt. Rekordjaink sem számítanak megtámadhatatlannak – hiszen képtelenség állandóan szemmel tartani az állatok örökös nagy vetélkedőjét, erdőn-mezőn, vízben, levegőben rögzíteni a világrekordnak számító eredményeket. Az állatvilág különleges teljesítményei többnyire versenybírók távollétében születnek – így talán mindörökre homály fedi a tényleges csúcsteljesítményeket.
Mindez nem szegte kedvünket, mégis csokorba kötöttünk néhány érdekességet, hogy az állatok különleges képességeit, teljesítményeit minél jobban megismerjük, sajátságaikat kellően értékeljük.
Jó szórakozást!
A szerző 5
AZ ÁLLATVILÁG ÓRIÁSAI ÉS TÖRPÉI
EMLŐSÖK
Az emlősök között találjuk a legnagyobb állatokat. A „pálmát” az ún. sziláscetek, vagyis bálnák – közöttük is a kékbálnák – viszik el, nemritkán 30 méteres testhosszal és 130000 kilós testsúllyal. Ez annyit jelent, hogy ha egy kékbálnát vonatra szeretnénk „ültetni” – 13 vagonra volna szükség! Minek köszönhető, hogy ilyen hatalmasra fejlődnek ezek az állatok? Többféle oka van: mindenekelőtt a környezetükhöz alkalmazkodtak az elmúlt sok millió év során. Többnyire a sarkköri, hideg tengerekben élnek, és ott előnyükre válik a nagy test, a vastag (áraszos) zsírréteg a bőrük alatt, mert ez védi őket a hidegtől – másrészt bőviben vannak tápláléknak, a világító rákoknak vagy más nevükön „krill”-nek.
A szárazföldön az afrikai elefántok a legnagyobbak, hímjeik 3,5 m magasak, és súlyuk maghaladhatja a 7000 kilót, vagyis a 7 tonnát!
A zsiráfok között akadnak olyan példányok, amelyek 5,8 méter magasan „hordják a fejüket” és súlyuk 2-3000 kiló.
A medvék is meglehetősen termetes állatok, hiszen a kodiakmedvék 8, a barnamedvék pedig 2,5-3 mázsásak.
A majmok góliátjai a gorillák, álló helyzetben 1,8 méteresek, és testsúlyuk elérheti a 180-200 kilót.
Az emlősök között a legkisebbek az etruszk cickányok, testük mindössze 7 centire fejlődik – amihez már a 2,5 centis farok is hozzászámít. Nemcsak törpe voltukról nevezetesek, hanem arról is, hogy szívverésük igencsak szapora: szívük percenként 1200-szor (az emberi szív csak 60-80 alkalommal) dobban. És még valami – levegőt percenként mintegy 300-szor szippantanak. Miért e nagy sietség? Miért ez a kapkodás? A cickányféléknek élettani sajátsága a felfokozott anyagcsere, a szervezetben zajló folyamatok gyorsasága.
MADARAK
Az Afrikában élő struccok növekednek a madarak között a legnagyobbra. A kifejlett állatok magassága meghaladhatja a 2,5 métert, testsúlyuk a 250-300 kilót. Őket a nanduk és az emuk követik nagyságban.
A Déli-sark zord körülményei között élnek az 1 méterre és 30 kilósra megnövő császárpingvinek – evvel szemben a Galápagos-pingvi- nek mindössze 25-30 centi magasak és 2,2 kilósak.
Itt Európában a túzokok érik el a legnagyobb méretet. A hímek – vagyis a kakasok – 1 méter magasak és 16 kilósak is lehetnek. Szét-
7
nyitott, terpesztett szárnyuk elérheti a 2,4 métert. A túzok védett madár Magyarországon, mert összesen csak mintegy 3000 példány él, többnyire az Alföld háborítatlan részein; vadászatuk, befogásuk és zaklatásuk szigorúan tiltva van.
A madarak törpéit a kolibrik között találjuk. A Kubában élő méh- kolibrik a világ legkisebb madarai, testük mindössze 6 centi hosszú, súlyuk 3 gramm. Szívverésük – az emlősöknél már említett etruszk cickányéhoz hasonlóan – igen gyors, percenként 500 és 1200 között változik.
Hazánkban a sárgafejű és a tüzesfejű királykák a legkisebbek – mindegyik 8-8 centis. A sárgafejüek költenek, míg a tüzesfejüek időnként csak átvonulnak minálunk.
HÜLLŐK
A hüllők közt – bármennyire is furcsán hangzik – nem az úgynevezett óriáskígyók növekednek a legnagyobbra, hanem a Délkelet-Ázsiá- ban őshonos kockás pitonok. Találtak már 10,8 méter hosszú példányt is közöttük. Az előbb említett óriáskígyók mindössze 4-5 méterre fejlődnek. így a rekordlistán lényegesen előkelőbb helyet foglalnak el a Dél-Amerikában honos és 8 métert elérő anakondák is. Itt nálunk a haragos siklók a leghosszab- bak, akadnak 2 métert is meghaladó példányok – állományuk
roppant csekély, ezért szigorú védelemben részesülnek.
Indonézia egyik szigetén élnek a „komodói sárkányok”, más nevü
kön a komodói varánuszgyíkok. Testhosszuk elérheti a 3 métert, súlyuk az 1 mázsát! Mindössze néhány száz példány él belőlük. Mivel
magyarázható, hogy ilyen „sárkánygyíkok” még ma is léteznek? Komodó szigetén védett állapotban élhettek – senki nem zavarta biztonságukat, sem ember, sem ragadozó állat. A hőmérséklet is kedvező volt számukra ebben a trópusi környezetben. Megfelelő táplálékot is találtak és találnak. így az óriási növekedésnek, a fennmaradásnak nem volt akadálya.
Dél-Amerikában őshonosak a hegyesorrú krokodilok – találtak már 7,2 méter hosszú és 4 mázsás példányt közöttük.
A teknősök legnagyobbika a tengeri kérgesteknős. Előfordultak 215 centi hosszú és 450 kilós példányok is, de bizonyos, hogy ennél nagyobbak is léteznek. Hol vannak ettől a mérettől az elefántteknősök! Hiszen testük „mindössze” 150 centi hosszú, és súlyuk legfeljebb 200-250 kiló.
A hüllők közt talán a legkisebb a nálunk, továbbá Bulgáriában, Csehszlovákiában és Ausztriában előforduló magyar- vagy pannongyík. A kifejlett állatok testhossza 9-11 centi, súlyuk 1,5-2,5 gramm! Szigorú védelem alatt állnak.
KÉTÉLTŰEK
Az úgynevezett farkos
kétéltűek között a ja-
pán óriásszalamandrák
fejlődnek a legna-
gyobbra, a legtestesebb
példányok elérik az 1,5
métert és a 7-8 kilót.
A farkatlan kétéltűek
közt a legnagyobbak az
afrikai Kamerunban
élő góliátbékák – ki-
nyújtott állapotban 90
cm hosszúak és 3,5 ki-
lósak. Vízesések párás
világában élnek, és fő-
leg édesvízi garnélará-
kokat esznek. Néhány
éve szigorúan védik
őket – aki kárt tesz ben-
nük, netán megkísérli
kicsempészésüket az
országból, börtönnel
lakói érte!
A legkisebb kétéltüe-
ket – a mindössze
6,5-7,5 mm-es, vagyis
még az 1 centiméternél
is kisebb békákat – An-
golában találjuk. A „mini békáknak” még magyar nevük sincs, csak tudományos elnevezésüket tudjuk: Arthroleptis parvulus.
Idehaza nálunk a barna varangy a legnagyobb béka, a nőstény 8-11 centis. Legkisebbjeink a vörös hasú unkák, a kifejlett példányok 4,5 centisek.
HALAK
A legnagyobb halakat a cápák között találjuk. Az óriáscápák 12-14 méteres testhosszt és 4000 kilós súlyt érnek el, míg a legkisebb fajnak a kispettyes macskacápát tartják – 70^-90 centis testhosszal, és legfeljebb 1 kilós súllyal. Az óriáscápák az Atlanti- és Csendes-óceán északi részén őshonosak, nevüket meghazudtolóan nem vérszomjas ragadozók, főleg apró – néhány centis – rákokat szűrnek ki a vízből, ezen tengetik életüket. A kis testű rákokat kopoltyúikkal szűrik ki – egy óra alatt akár 1500 tonnányi vizet is képesek átszűrni, hogy kellő mennyiségű eleséghez jussanak.
Az ördögrája sem nevezhető kis növésűnek, hiszen 7 méteres szélességével, 6 méteres hosszúságával és 2 tonnás súlyával ténylegesen óriás méretű. Az Atlanti-óceán nyugati részén őshonos.
Az édesvizek koronázatlan királyai és leghatalmasabbjai a vizák. Fogtak már 8,5 méter hosszú és 1,2 tonna súlyú példányt is! Egykor – 12
még a múlt században is – gyakori vendégek voltak a Dunában, a Tiszában, de napjainkban még hírmondót sem találnak belőlük halászaink. Amióta hálórendszerek állják útjukat a Duna-deltában (az év nagy részét ugyanis a Feketetengerben töltik, és csak tavasszal vándorolnak fel az édesvizekbe, pl. a Dunába – ívás céljából), és a Vaskapunál újonnan felépült duzzasztómű is áthatolhatatlan falként emelkedik eléjük, képtelenek elérni a magyar folyószakaszokat. A Duna-deltában, a Donban ma is gyakoriak.
A világ legkisebb halai a Fülöp- szigetek egyik tavában élnek, és a gébfélékhez tartoznak. A parányok parányai 12 milliméter hosszúak és 0,2 grammosak.
PUHATESTŰEK
1933-ban, Új-Fundlandnál a tengerpartra vetve találták a legnagyobb óriás kalmárt. Ez polipszerü állat. Az elpusztult állat teljes hosz- sza 21,95 méter volt! Súlya ismeretlen – de bizonyos, hogy több tonnás lehetett.
Többek között Ausztrália északi részén, a híres Nagy-korallzátonynál élnek az óriáskagylók, melyeknek teknöi akár 1,5 méter hosszúak és 200 kilósak. Nevetni való, de mégis igaz, a tényleges élő test mindössze 10 kilót nyom a vaskos teknőben. Az óriáskagylók záróiz-
mai roppant erősek – a bezárt tek- nöket még feszítővassal sem lehet kinyitni. Feljegyezték, hogy a hirtelen összecsukódó teknök szinte elmetszik a közéjük kerülő evezőlapátot. Mindezt a könnyűbúvárok is jól tudják, éppen ezért messzire elkerülik a találkozást az óriáskagylókkal, mert a teknök közé szoruló kéz avagy láb végzetesen elroncsolódik.
A puhatestűek egyik törpéje a Közép-Európában őshonos, legfeljebb 1,2 mm hosszúságú és néhány milligrammos paránycsiga. Erdei avar között, korhadó fadarabok alatt él.
ÍZELTLÁBÚAK
A japán óriásrákok – terpesztett állapotban – több mint 1,5 méter átmérőjüek. Rendszertanilag a tengeri pókok közé tartoznak, és a Csendes-óceán északnyugati részén őshonosak.
Az amerikai homár sem nevezhető liliputinak; a kifejlett állatok hossza elérheti az 1 métert, súlyuk a 8-10 kilót.
Ami pedig a bogarakat illeti, fej fej mellett versenyezhetnek a Dél- Amerikában őshonos Herkules- bogár és az óriáscincér. Mindkettő testhossza elérheti a 16 centit! Találtak már olyan Herkules-bogarat, amelynek súlya 37,5 gramm volt. Sajnos az óriáscincérek sorsa meglehetősen mostoha, a gyűjtők any- nyira kiirtották, hogy ma már alig ‘ találni hírmondót ebből az állatból.
Az ízeltlábúak törpéit főleg az atkák között tartják nyilván; szép számmal vannak közöttük 1 mm- nél kisebb fajok.
FÉRGEK
A férgek – jelentős részükben emberben, állatban található élősködők – között is akadnak óriások és törpék.
Az Atlanti-óceán európai partvidékén – a sziklák, a kövek között és alatt – időnként előfordul egy- egy összetekeredett zsinórféreg. A többségük 10 méter, de akadt közöttük már 30 méter hosszú és 10 mm-nél karcsúbb példány is. Főleg éjjel, dagály idején hagyják el rejtekhelyüket.
Se szeri, se száma a kis növésű, 1 mm-nél kisebb férgeknek. Ide tartozik például a pontymétely, mely a pontyfélék kopoltyúján élősködik
- folyamatosan szívja a gazdaállat vérét, szövetnedveit. Egy-egy ponty kopoltyújában sok száz ilyen féreg is előfordulhat – ellenszerüket rég ismerik a haltenyésztők.
CSALÁNOZÓK
Az Atlanti-óceán északi részén él az ún. hajasmedúza. 98-99 százaléknyi vizet tartalmazó testének, „kalapjának” átmérője 2 méter is lehet
- lecsüngő fogókarjai elérhetik a 30-40 métert is.
A hatalmas korallzátonyokat igazi törpe állatok, a korallpoli- pok építik. Többségük mindössze 1-30 mm méretű. És mégis milyen erőt képviselnek! A többméteres kőkorallokat ilyen parányi állatok építik – főleg mészböl. A 98-99,7 százalék meszet tartalmazó korall- telep évente 0,5-3 centit növekedhet, a korallpolip „munkások” építőtevékenysége nyomán!
Az állatok között számos olyan fajt találunk, amelyeknek a futóteljesítménye messze meghaladja az atléták által eddig elért világrekordokat… íme, néhány példa.
Az emlősök között a „babérkoszorús”, verhetetlen bajnok az afrikai sztyeppéken élő ragadozó, a gepárd. Ez a karcsú, hosszú lábú
állat óránként 115 km-es sebességre képes, de csak 500 méteren belül – utána feladja a versenyt, pontosabban a kiszemelt préda (pl. antilop, gazella stb.) üldözését. Kiszámították, hogy a gepárd gyorsulása felülmúlja a legjobb versenyautókét: álló helyzetből 2 másodpercen belül máris 72 km/óra sebességet ér el.
Nem sokkal marad le a gepárd mögött az észak-amerikai pusztasá-
gokon élő villásszarvú antilop: • gyorsasága 110 km/óra.
Az afrikai gnu – különösen, ha üldözik – 90 km/óra sebességgel száguld.
A repülésre képtelen strucc 65 km/óra futóteljesítményre képes, ausztráliai rokona, az emu valamivel lassúbb, 50-55 km/óra sebességgel fut.
Edzésben lévő versenyló – 6 kilométeren keresztül – 50 km/óra teljesítménnyel galoppozik. Hasonló sebességet képes elérni Ausztrália jelképállata, a kenguru.
Ha a fenti adatokat összevetjük az emberek maximális gyorsaságá-
val – amit 100 méteren elérni képesek -, a 45 km/óra sebességgel, akkor szégyenkezve hátrálnunk kell, és elismerőleg fejet hajtanunk az állatvilág szélsebes bajnokai előtt.
Persze akadnak lassú „rekorderek” is. A közismerten lusta délamerikai lajhárok legfeljebb 1,5 km/óra „sebességgel” változtatják helyüket a dzsungel fáinak egyik ágáról a másikra.
De nemcsak a futó-, hanem az ugróteljesítmények is ámulatba ejthetnek mindnyájunkat.
Dél-Amerika északi részén honos a nagy testű virginiai szarvas. Vállmagassága eléri a 110 centit, súlya a 200 kilót. Agancsa “mindkét oldalon 14 ágú is lehet. Nos, ez az állat aranyérmes bajnoknak számít, hiszen 15 méter távolba is elugrik.
Az óriáskenguru 12 méter távolságra szökell. A fekete kontinens impala antilopja 7,5 méterre is elrugaszkodik.
A jaguár 5, a puma 4 méter magasra ugrik – ha kedve úgy tartja.
Külön kategóriát képviselnek a vízi állatok. Egyes delfinek 7-8 méter magasra vetik ki magukat a vízből. A repülőhalaknak több tucat faja ismert. Valójában ezek az állatok nem repülnek, hanem nagy sebességgel kivetik magukat, kiugra- nak a vízből. Olyan lendülettel „robbannak” ki élőhelyükről, hogy akár 100 méteres távolságra is elvi- torlázhatnak, szárnyszerüen kiszé
lesedő mellúszóik segítségével. Ez a „távolba ugrás és vitorlázás” legfeljebb 10 másodpercig tart. A repülőhalak képviselőit éppúgy megtaláljuk a Földközi-tengerben, mint az Atlanti-óceánban vagy másutt. A kitűnő húsú szibériai lazac – ha elérkezik az ívás ideje – 3-3,5 méteres zúgókon, vízeséseken is átveti magát, csakhogy a folyók, patakok felső szakaszára jusson. A tarpon – súlya meghaladhatja a 200 kilót – 2,5 méteres ugrásokra is képes.
A mindössze 6-9 centi testhosz- szúSágú, főleg nyirkos aljú erdőkben élő erdei béka 3-4 méter távol
ságba is könnyűszerrel elugrik.
Az egyiptomi ugróegér teste 10-11 cm hosszú, mellső végtagjai csökevényesek, legfeljebb 1-1,5
centisek, annál erőteljesebben fejlettek hátsó végtagjai – ezek segítségével 1-2 méteres ugrásokra képes.
A rovarok között is számos ugróbajnokot találunk, jóllehet tényleges teljesítményeik elmaradnak a felsoroltakétól. És mégis elismeréssel tartozunk nekik.
Egyes pattanóbogarak, szöcskék, bolhák testhosszuk többszörösét meghaladó ugrásokra képesek. Például a 2,5 centis szöcskék köny- nyűszerrel 1-1,5 méterre is elrugaszkodnak.
És mire vagyunk mi képesek? A világ legjobb ugró atlétái 2,37 m magasra és 8,9 m távolba ugranak! 18
SZÉLSEBESEN
A repülés legjelesebb képviselőit a madarak között találjuk.
A repülés bajnoka megtisztelő címet a vándorsólyomnak kell adományoznunk, hiszen 250-300 km/ óra sebességre is alkalmas. Nem véletlenül: a kiszemelt prédára – parányi pockokra, egerekre, ürgékre stb. – villámsebesen kell lecsapni, mielőtt a prédajelölt „észbe kapna”.
A sarlósfecskék – zuhanórepülésben – elérhetik a 200 km/óra sebességet.
A postagalambok 130-150 km/óra
«
sebességgel haladnak az égi országutakon, hogy minél előbb célba vigyék a testükre erősített parányi levelet, üzenetet.
A varjúfélék 60-80 km/óra sebességet is elérnek, a nagy testű, lomha mozgású keselyüfélék ennél kevesebbet.
A repülő rovarok – pl. méhek, pillangók – 25-30 km/óra teljesítményre képesek.
Az úszás verhetetlen bajnokait magától értetődően a halak közt kell keresnünk.
Az Atlanti-óceánban közönségesnek számító kardhal 135 km/óra sebességgel száguld a víz felszínének közelében. S ha netán útjába egy könnyű csónak akad – könnyűszerrel meglékeli az oldalát.
A tonhal megközelítőleg 100 km/óra sebességgel úszik.
A palackorrú delfin 60-70 km/óra teljesítményt vallhat magáénak.
Egyes kalmárfélék 50 km/óra sebességgel mozognak.
A szilásceteknek, vagyis a bálnáknak, továbbá a pingvineknek 40-40 km/óra a teljesítményük.
Az Északi-sarkvidék fehér bun- dás lakója, a jegesmedve nem nevezhető úszóbajnoknak, hiszen átlagosan 10 km/óra sebességgel „szeli a hullámokat”, de ha a szük- ség’úgy kívánja, akár 30-40 kilométert is maga mögött hagy a jeges vízben…
Persze szép számmal találunk ellenpéldákat is: így a sziklahal, a lepényhal, a tüskésrája és még hosz- szan sorolhatnánk a többieket is – naphosszat a tengerfenék homokján fekszik, többnyire mozdulatlanul, s elvétve szánja rá magát, hogy néhány méterrel odébblebegjen. Nekik persze nem jut dobogós hely a tengeri uszodában.
20
A MAGASSÁGOK ÉS MÉLYSÉGEK
MEGHÓDÍTÓI
A hegycsúcsoknak, a szédítő magasságoknak meghódítására nemcsak az alpinisták törekszenek. Több tucat olyan állatfajról tudunk, amelyek nemcsak néhány órára vagy napra hatolnak fel a
magasságokba, hanem többnyire ott is élnek. Pedig a nagy hegycsúcsok közelsége meglehetősen zord világ: ritka a levegő (vagy kevés az oxigén), szélviharok tombolnak, gyakran havazik, és csak elvétve akad valami szerény táplálék.
A Mount Everest a legmagasabb hegy a világon, csúcsai fölött, 10000 méter magasságban, rendszeresen repülnek indiai ludak.
Távcsövei többször is megfigyeltek – 9000 méter magasságban – szakállas saskeselyüket körözni, repülni. A havasi csóka gyakran felruccan 8000 méterre. A majdnem fehér bundájú hópárduc még 6000 méter magasságban is reménykedik valami kiadós zsákmányban. A vi- kunya (a tevék kis termetű rokona) Dél-Amerika 5500 méter magas hegyein él. Az altáji vadjuhok ugyancsak jól érzik magukat az 5500 méteres magasságban, ugyanúgy a po- coknyulak.
Tudunk olyan kolibrikről, amelyek nem restek 4800 méter magasságba repülni. A szarvasegerek, továbbá a nappali lepkék néhány képviselője 4500 méteren él. A veszedelmes áspisviperák – pl. a svájci Alpokban – még 2900 méteres magasságban is előfordulnak.
A mélytengereknek is vannak meghódítói. Pedig ott örök sötétség honol, a hőmérséklet – télen- nyáron – +2 °C fok körüli, a nagy tömegű víz nyomása sokszorosa
annak, amelyben mi – itt a föld felszínén – éljük világunkat.
Tudomásunk szerint a legmélyebbre a mindössze 10-25 centis halacskák hatolnak (magyar nevét nem, csak tudományos elnevezésüket ismerjük: a Bathypteroidae család képviselői). Vízhatlan televíziós kamerákkal megfigyelték, hogy még a 7000 méteres mélységben is előfordulnak, ahol pedig 700 atmoszféra nyomás nehezedik testükre! (A tengerben 10 méterenként 1-1 atmoszférával növekszik a víznyomás.) Különös halak ezek: has- és mellúszóik „gólyalábak” módjára megnyúltak, és ezek segítségével járnak-kelnek az iszapos tengerfenéken.
BÚVÁROK- BÚVÁRFELSZERELÉS NÉLKÜL
A tüdővel lélegző állatok – legyenek bár emlősök, madarak, hüllők avagy kétéltűek – legfeljebb annyi ideig maradhatnak a víz alatt, amíg tüdejükben elegendő oxigén van, aztán irány a felszín, egy újabb szippantásnyi levegőért.
A kacsacsőrű cet 1300 méter mélységbe is lemerül, és 120 percig is kibírja egyetlen légvétellel. Az ámbráscet 1000 méterre süllyed, és 80-90 percig is búvárkodik, hogy „fogára való” tintahalakat találjon.
21
A fókák néhány képviselője 30 percig, a rozmárok 12 percig tudnak a víz alatt maradni.
A halfogyasztó búvármadarak 70 méteres mélységekbe is lehatolnak, s ha a helyzet úgy kívánja, 10 percig is kibírják a tenger alatt.
A vízisiklók, mocsári teknősök 6-8 percig, a vízibékák hasonló ideig bírják a víz felszíne alatt.
Az emberek messze lemaradnak az említett teljesítmények mögött: 3-4 percnél nem bírják tovább leve- göutánpótlás nélkül.
HIDEGGEL, MELEGGEL DACOLÖK
Az időjárás viszontagságai az állatokat se kímélik. Egyeseknek dermesztő hidegben kell élniük – mások a magas hőmérséklettel dacolnak. Legtöbbjüket a szélsőséges körülmények nem kínozzák, hiszen az adottságokhoz – immár sok millió éve – alkalmazkodtak.
A hideggel szemben legedzettebbeknek az Északnyugat-Kanadá- ban és a Grönlandon őshonos pézsmatulkokat és a Déli-sark világát benépesítő pingvineket kell tekintenünk; gyakran előfordul, hogy mínusz 68-70 °C fok hőmérsékletet is kibírnak.
A farkasok, jávorszarvasok, a sarki nyulak és a rókák a mínusz 45 °C-os hőmérsékletet is elviselik.
Nem csoda, mivel valamennyinek vastag, tömött, kitűnő hőszigetelő bundája van. A sarki róka prémje például nyolcszor jobban megőrzi a test hőmérsékletét, mint a szobában élő ember ruházata.
A jégtáblákon tipegő sirályok lába legfeljebb 5 °C, annak ellenére, hogy testük 38 °C hőmérsékletű.
A jéghal – amely a sarkköri tengerekben honos – még mínusz 2 °C hideget is kibír (a tengervíz alacsonyabb hőmérsékleten – mínusz 3 °C-on – fagy meg).
A farkos kétéltűek – pl. a gőték – a gleccserjégbe fagyva 2-3 évet is kibírnak, majd újraéleszthetők!
Persze nem mindig töltenek ilyen hosszú időt a fagyos körülmények között; a legtöbbször csak 4-5 hónapig „telelnek”.
Az egyiptomi ugróegerek a meleget és a hideget egyaránt jól bírják, hiszen többnyire a Szaharában él
nek, ahol forróak, 30-50 fokosak a nappalok, és dermesztő hidegek, mínusz 5-10 fokosak az éjszakák. Persze tudni kell azt, hogy az ugróegerek a forró nappalt föld alatti üregekben töltik – ahol hűvösebb a levegő. Védett kotorékjukat csak alkonyaikor hagyják el, amikor a hőmérséklet elviselhetőbb.
Az ugyancsak sivatagi szarvasviperák nappalra beássák magukat a homokba, és ugyancsak alkonyaikor, préda érkezésekor bújnak onnan elő – vágják méregfogukat villámgyorsan a kiszemelt állatba.
Az Eszak-Amerika természetes meleg vizeiben élő, ikrázó fogas- pontyféle időszakosan 49 °C-os meleget is kibír. Kenyában, a Magadi- tóban (Afrika) 43 °C hőmérsékletben él egy Tilapia-halfaj. Itt nálunk, a hévízi tóban élő szúnyogirtó fogaspontyok könnyedén elviselik a 28-32 °C-os termálvizet.
ÁLLATOK – VÁNDORBOTTAL
Vannak állatok, amelyek az év bizonyos szakában vándorlásra adják fejüket. Ezt rendszerint nem jószántukból teszik, hanem az élet kényszeríti őket. Ennek több oka lehet: hidegre fordul az időjárás, ennek következtében elpusztul a növényzet, az állatok egy része, s így nincs mit enniük, máskor a jobb sza-
porodási körülmények miatt kell más vidéket felkeresniük.
Tudomásunk szerint a sarki csér (sirályféleség) a legkitartóbb vándor, mivel évről évre – ahogy az ősz beköszönt – az Északi-sarkkör világából délre vonul. Európa partjai mentén repül, majd Afrika következik. A végcél Dél-Afrika csücske: Fokföld. Amikor nálunk tél van, ott nyár honol – s ez elviselhető a sarki csérek számára. Amikor itt tavaszodik – vándoraink visszarepülnek az Északi-sarkkör halban
gazdag vizeire. Egy út során 15-18000 kilométert kell megtenni – s ez évente hozzávetőlegesen 35000 kilométer. Nem csekélység!
Kedvenc madaraink, a fehér gólyák évente kétszer 13000 kilométert – összesen tehát 26 000 kilométert tesznek meg vonulásuk során.
A Csendes-óceánban élő szürkebálnák igencsak kitartó vándorlók hírében állnak. A nyári hónapokat az Északi-sarkkör vizeiben (Alaszka körül) töltik, mert ott temérdek táplálékot (krillt, néhány centis rá- 25
kot) találnak maguknak. Ahogy őszre, télre fordul az idő, délre húzódnak. Végcéljuk a Kaliforniaiöböl langyos és zavaros vize – itt töltik a téli hónapokat, és itt hozzák világra borjaikat. Vándorlásuk során mintegy 10000 kilométert vonulnak délre, majd ugyanennyit északra – ez évente 20 000 kilométer. Amikor lassan és komótosan elhaladnak az amerikai partoknál – pl. San Diego előtt -, emberek várják őket. Minden kényelemmel berendezett jachtok fedélzetéről, könnyű és gyors járású motorcsó
nakokról emberek százai figyelik, filmezik a tenger óriási vándorait. Sőt előfordul, hogy annyira megközelítik őket, hogy megsimogatják robusztus testüket is… A jámbor vándorok mindezt nem veszik rossz néven.
A tengerekben más vándorokról is tudunk. Törpe rádióadóval felszerelt cápát repülőgépről követtek: 51 nap alatt több mint 5000 kilométerre távolodott a jelölési helytől.
Főleg Skandináviában élnek a • norvégiai lemmingek, ezek a különös életvitelű – aranyhörcsög méretű – pockok. Időnként – főleg jobb táplálkozási és szaporodási adottságok miatt – tömegesen felkerekednek, és csoportosan vándorolnak. Sok-sok kilométert maguk mögött hagynak, s eközben teljesen
t
mindegy, hogy szárazföldön vonulnak vagy patakokon, folyókon; netán tavakat kell átúszniuk.
Ki ne hallott volna a mindent letaroló rovarokról: a vándorsáskákról? Többnyire Afrikában élnek. Egy-egy területen annyira elszaporodhatnak, hogy többmilliós csoportokat, „felhőket” is alkothatnak. Persze ahol ennyi állat van, ott semmi eleség sem elég – ezért folyton-folyvást vándorolniuk kell, hogy újabb és újabb területek növényzetét rághassák, tarolhassák le. Egy-egy raj naponta 30-50 kilométeres utat is megtesz. De ez nem minden! Megfigyeltek már olyan vándorsáskarajokat is, amelyek 1500-2000 kilométerre távolodtak a szárazföldtől, és a tenger felett repültek.
A rénszarvasokat – ha katonák volnának – „gyalogosoknak” nevezhetnénk, hiszen ősszel 1000 kilométert is vándorolnak délre, hogy melegebb, védettebb helyekre húzódjanak, tavasszal újra felkerekednek, és északra menetelnek.
A szárazföldi békák – mint pl. a barna és a zöld varangyok – tavasz-
szal sok száz métert megtesznek mászva és ugrálva, hogy elérjék a mélyebben fekvő vizeket, lápokat, mocsarakat. A petézés miatt vándorolnak ide. Petéiknek ugyanis nélkülözhetetlen a víz – lárváik is a vízben kelnek ki. Miután átalakulnak, és kialakulnak a kisbékák, ezek elhagyják a vizeket, és életüket a szárazföldön: kertekben, erdőkben töltik.
Sok olyan állatról tudunk, amelyek ugyancsak elvándorolnának, de nem tehetik – mert nincs szárnyuk, fáradhatatlan lábuk. Hüllőink, kétéltüink a hideg elől bizonyosan délre húzódnának, amikor ősszel hidegre fordul az idő, de nem teszik. Nincs lehetőségük rá. Szorult helyzetükben beássák magukat a talajba, fagymentes helyekre húzódnak, és ott vészelik át a hideg téli hónapokat.
Nagyon nehéz rangsorolni, hogy melyik állat eszik a legtöbbet és melyik a legkevesebbet. A sokat evők rendszerint nagy testüek, így arányosan sok táplálékot kell magukhoz venniük.
A kékbálna gyomra olyan hatalmas, hogy egyszerre 2 tonna táplálékot – főleg apró testű rákot képes befogadni.
Az erszényes hangyász egyszeri jóllakásához 10-20000 hangyát is bekebelez.
A dögkeselyűk, ha hosszas koplalás után valami elpusztult állathoz hozzájutnak, abból úgy belak- mároznak, hogy alig tudnak gyomruk terhe miatt a magasba emelkedni.
A kígyók – pl. az óriáskígyó, a kockás piton, az anakonda – egyszerre testsúlyuknak egynegyedét, sőt egyharmadát is bekebelezhetik, de 7-8 hónapon keresztül koplalni is képesek.
Egy másfél kilós süllő a 8-10 centis szélhajtó küszből egyszerre
35-40 példányt is megehet, amit gyomortartalom-vizsgálatokkal bizonyítottak.
Ha hideg van (a hőmérséklet 4-5 °C), a csuka által lenyelt kárász 2-3 óráig is életben marad elej- tője gyomrában!
A nagyivók bajnokának bizonyosan az elefántokat tarthatjuk, ezek fejenként egyszerre 180 liter vizet is képesek felszippantani. A tevék 120 liternyi vizet is lecsurgathatnak nyelőcsövükön – s ha a nélkülözés úgy hozza, testnedvességüknek 30%-át is elveszíthetik (pl. nagy szárazságok idején), mégsem pusztulnak el. Az ember teste nedvességtartalmának legfeljebb 12%- át nélkülözheti – de azt is csak rövid ideig.
ÉLELEMREJTEGETÖK
Akadnak olyan állatfajok, amelyek már jó előre gondoskodnak élelemtartalékról, számítva a téli, ínséges hónapokra.
Az élelemrejtegetök versenyében talán a közönséges hörcsögök a legeredményesebbek. A mindössze 30 deka súlyú állatok 12-15 kilónyi gabonamagvat, száraz gyümölcsöt is felhalmozhatnak föld alatti – egykét méter mélységben rejtező – raktárukban.
A mókusok és az ürgék szintén raktároznak némi táplálékot.
A legkülönlegesebbek a vakondok. A kamrájukban „élő konzerveket” tárolnak. Mit jelent ez? Amikor bőségesen találnak maguknak földigilisztákat – alagútjaiknak fúrása közben -, csak egy részüket fogyasztják el. A felesleget félreteszik egy föld alatti üregben. Persze a giliszták onnan könnyűszerrel szétmászhatnának, mert a földásásban igencsak jeleskednek, de mégsem tehetik. A vakondok ugyanis óvatosan megharapják feji részüket, és így már képtelenek a földfúrásra, így helyben maradnak, mint „élő konzervek”.
A szajkók ősszel makkot gyűjtenek, egyesével elássák őket. Télen rájárnak a földben lévő táplálékra, bár csak egy részét találják meg.
29
MENNYI IDŐ KELL A VILÁGRAJÖVETELHEZ?
Az állatok világrajövetelének ideje szinte fajonként más és más. Vannak, amelyek csak hosszú idő után, és akadnak olyanok, amelyek rövid időn belül világra jönnek.
Az emlősök között – minden bizonnyal – az elefánt vemhes a leghosszabb ideig: embrióját 660 napig hordja. A zsiráf 480 napig terhes. A tengerek óriásai, a bálnák 330-360 napig hordják vemhüket. Az egerek vemhességi ideje mindössze 18-24 napig tart.
A kis énekesmadarak kotlási (to- jáskeltetési) ideje általában 11 nap – a rekordot az új-zélandi királyalbatroszok tartják: 80 napig ülnek tojásaikon.
A hüllők többsége tojásokat tojik, amelyeket a nap melege költ ki, de akad néhány olyan faj is (mint pl. az elevenszülő gyíkok, a parlagi viperák stb.), amely élő, eleven utódokat „szül”. A mocsári teknősök tojásainak kikeléséhez 90-100 nap szükséges.
A halak különböző hőmérsékleten ívnak. Amelyek hideg körülmények között szaporodnak (pl. piszt
rángfélék), azoknak hosszú időre van szükségük az ikra kikeléséhez – a meleg időben ivók (mint a pontyfélék családjába tartozó, délkeletázsiai növényevő halak) ikrája rövid időn belül kikel. Ha a pataki szaiblingok, a pisztrángok rokonai, 5 °C-os vízben ívnak, úgy ikrájuk kikeléséhez 103 napra van szükség. A hínárevő amurok június végén, július elején tartják nászukat – ikráik a 23-24 °C-os vízben 24 órán belül kikelnek.
NÉHÁNY KÜLÖNLEGESSÉG, FURCSASÁG
„Vak tyúk is talál szemet” – tartja az ismert közmondás. Ha ez igaz, akkor a halak esetében kétszeresen az. Több olyan halfajról tudunk ugyanis – pl. a Mexikóban élő barlangi vak lazacokról -, amelyek egész életükben világtalanok. Mégis életben maradnak, táplálkoznak, szaporodnak. Tehetik ezt azért, mert testükön számtalan érzékelő idegvégződés van, s ezek segítségével könnyedén tájékozódnak, megtalálják a számukra nélkülözhetetlen eleséget.
Délkelet-Azsia mocsaraiban közönségesek az ún. szemforgató halak. Természetüket meghazudtoló- an életüket nem annyira a vízben,
hanem a vízből kiálló mangrovegyökereken töltik – a szabad levegőn. Különleges kopoltyúikkal részben a légköri levegő oxigénjét is hasznosítják. Az inkább mászó, mint úszó halak főleg a víz felszíne közelében élő, röpködő rovarokra vadásznak.
Főképp Afrika középső részén élnek a tüdős halak. Mint nevükből is kitűnik, tüdővel lélegeznek. Nem véletlenül. Élőhelyük vize a forró nyarakon kiszárad. Ilyenkor beássák magukat az iszapos aljzatba, és egy maguk által készített „iszapcsö- vön” keresztül szippantják a légköri levegőt.
Téli álmot rendszerint csak néhány emlősállat és a mérsékelt övékben honos csúszómászók alszanak. Nemrégiben kiderült, hogy a madaraknál is akad olyan faj, amelyik téli álomra rendezkedik be – ez pedig a Kanadában élő téli estifecske. Ezek a madarak, ha csökken a hőmérséklet, félrehúzódnak, elbújnak és megmerevednek – szinte mély álomba merülnek, miközben testhőmérsékletük erősen lecsökken. 2-3 hónapig is kibírják étlen-szomjan, bőrük alatt ugyanis kellő mennyiségű zsiradékot halmoznak fel, s ez fedezi a koplalás közbeni energiaveszteséget.
Ha a rágcsáló állatok közt rágóvetélkedőt rendeznének, úgy a győztes minden bizonnyal a hód lenne, hiszen egy kifejlett, 25-30 ki- 31
lós állat 15 perc alatt körberág és kidönt egy 10 cm átmérőjű fát!
Nevezhetnénk „befalazott ará”- nak is a Borneo szigetén élő orrszarvúmadarak nőstényét. A párzás után ugyanis a hím madarak sárral, agyaggal, iszappal valósággal befalazzák hitveseiket a 15-30 méter magasságban lévő faodvak- ba. A befalazott odún csak egy parányi rés marad – ahol a hímek benyújtják csőrükkel a legszükségesebb táplálékot. Az odúfogság addig tart, amíg a tojások ki nem kelnek. A falazásnak nagy jelentősége van – ily módon egyetlen ragadozó sem férkőzhet a tojó és a tojások közelébe…
.)
A 2500 méter magasságban élő alpesi hódfajok télvíz idején beássák magukat a hó alá, és ott húzzák meg magukat mindaddig, amíg hideg van, hó esik, erős szél fúj.
Az ausztráliai termeszek 3,5 méter magas és legalább 90 centi széles termeszvárat építenek.
Minden élőlény termel elektromos áramot. A legtöbb csak egészen keveset – míg néhány faj valóságos elektromos „erőműnek” tekinthető. A legtöbb áramot – 370-550 volt feszültséget és 80-100
watt teljesítményt – az elektromos angolnák termelik. Jóllehet nem folyamatosan, hanem csak időszakosan, amikor arra szükség van, pl. a zsákmány elkábítására, harcképtelenné tételére. Ezek a Dél-Ameriká- ban őshonos halak még az emberre is veszélyt jelenthetnek. Tudunk egy esetről – a lipcsei állatkert akváriumában történt -, amikor az egyik állatápolót olyan erős áramütés érte, hogy 30 percre elvesztette eszméletét… Az elektromos angolnákat az elektromos harcsák
33
(350—450 volt feszültséggel) és az elektromos ráják (400 volttal) követik.
Az állatok királyának az oroszlánt tartják – hatalmas ereje miatt. A testi erő azonban nem minden. A mérgeskígyók – amelyek 1,5-2,5 méteresek – lényegesen nagyobb „hatalmat” vallhatnak magukénak, íme, a bizonyíték: az Indiában élő királykobrák termelik a legtöbb mérget – egy-egy állat 420 milligramm mérget bocsát ki maráson
ként. Ez a méregmennyiség 5-6 embert is elpusztíthat. Az Észak-Auszt- ráliában és Új-Guineában őshonos tajpán kígyók méregtermelése ugyan kevesebb – 120 mg marásonként -, hatása mégis minden más kígyóét felülmúlja: ennyi méreg 60-80 ember életének kioltásához elegendő. A nálunk is honos keresztes viperák messze elmaradnak az előbb említettektől – egy-egy állat merása, illetve mérge legfeljebb egy 18-20 kilós gyerek tragikus végét okozhat
ja, de csak abban az esetben, ha a * méreg közvetlenül a vérébe kerül.
Az éles hallás bajnokai a delfinek. Ezek az állatok tízszer jobban hallanak, mint mi, emberek. A delfinek még 200000 Hz-es hangot is észlelnek (mi legfeljebb 12-20000 Hz értéket). A delfineket a denevérek követik 95000 Hz, majd a macskák 47 500 Hz, őket a kutyák 35000 Hz teljesítménnyel. (1 Hz = 1 rezgés 1 másodperc alatt; 200 000 Hz = 200 000 hangrezgés 1 másodperc alatt – igen magas hang, emberi fül már nem érzékeli.)
ÉLETKORREKORDOK AZ ÁLLATVILÁGBAN
Öreg állat – nem vén állat! Sokan úgy gondolják, hogy a leghosszabb életkorú állatokat a legfejlettebbek, az emlősök között találjuk. Tévedés. A tényleges matuzsálemi kort elérőket a hüllők között találjuk. Valószínűleg azért, mert életvitelük, anyagcseréjük meglehetősen lassú – mondhatnánk úgy is: lusta -, így szervezetük tovább életképes.
Az életkorrekordok többségét mesterséges körülmények között tartott állatoknál állapították meg. De szép számmal rögzítettek adatokat a szabad természetben is, méghozzá többféle módon.
Akadnak olyan állatok, amelyeket fiatalkorukban megjelöltek, és életük végéig figyelemmel kísértek; másoknak a csontját elemezték; halaknál a pikkelyek, csigáknál, kagylóknál az évgyűrűk számát összegezték és így tovább.
35
Ezek után lássuk az életkorre- HÜLLŐK
kordokat rendszertani sorrendben csoportosítva:
EMLŐSÖK
Indiai elefánt 70 év
Ló 62 év
Póni ló 54 év
Szamár 87 év
Zebra 40 év
Csimpánz 39 év
Kutya 34 év
Macska 33 év
Kecske 20 év
Üregi nyúl 15 év
Patkány 4 év és 8 hónap
Fehér egér 3 év és 3 hónap
Szíriái aranyhörcsög 3 év
MADARAK
Fakó keselyű 117 év
Uhu 68 év
Galamb 40 év
Mauritiusi óriásteknős (kipusztult) 152 év
Mocsári teknős 120 év Elefántteknős 100 év fölött
Mór teknős 105 év Nílusi krokodil 56 év
Kínai alligátor 88 év
Törékeny gyík 33 év
Anakonda 29 év
KÉTÉLTŰEK
Japán óriásszalamandra 52 év Barna varangy 36 év
Foltos szalamandra 24 év Kecskebéka 16 év
HALAK
Viza 200 év
Ponty 170-200 év
Harcsa 60 év
Angolna 55 év
Mexikói kardfarkú hal 3 év Szivárványos guppi 2 év
A halaknál feltétlenül említést kell tennünk az ún. kérészéletű (vagyis rövid életű) fajokról is. A Kelet- Afrikában élő fogaspontyokra gondolunk. Kis testű állatok, legfeljebb 7-8 centis testhosszt érnek el. Főleg lápokban, mocsarakban, araszos pocsolyákban élnek, mindössze 6-7 hónapig! A nyári száraz évszakban ezek az időszakos vizek a fenékig kiszáradnak, és a bennük élő halak elpusztulnak. Hírmondó azért marad belőlük, mert az előzőleg lerakott, megtermékenyített ikra nem pusztul el. A szárazsággal jól dacoló, viszonylag vastag héjú ikra 5-6 hónapon keresztül fekszik a teljesen kiszáradt talajban. Éppen ezért az ilyen ikra akár postai levélben is nyugodtan küldhető, szállítható még több héten keresztül is, semmi károsodása sem lesz. Mihelyt az ősi lelőhelyen beköszönt az esős időszak, és újból megtelnek vízzel a kiszáradt élőhelyek, az ikrából kikelnek a halak. Hihetetlen ösztönnel és nagy falánksággal táplálkozni kezdenek, így erőteljesen fejlődnek. Sietni kell, mert az idő sürget,
és az élet rövid – mindössze fél év. A teljes kifejlődés után ívnak, majd, mint már említettük, elpusztulnak, és a körfolyamat elölről kezdődik…
PUHATESTŰEK
Óriáskagyló 54 év Éticsiga 7 év
TÜSKÉSBŐRŰEK
Tengeri sün 8 év
ÍZELTLÁBÚAK
Homár 50 év
Folyami rák 25 év
Apuliai tarantulapók 20 év Fekete fahangya 19 év
Az előzőekben mindössze néhány rekordot soroltunk fel. Pedig meg- számlálhatatlanról tudunk. De ízelítőnek talán ennyi is elég.
37
Bevezetés 5
Az állatvilág óriásai és törpéi 7
Szélsebesen 18
Rekorddöntés a tengeri uszodában 19
A magasságok és mélységek meghódítói 20
Búvárok – búvárfelszerelés
nélkül 21
Hideggel, meleggel dacolok 23
Állatok – vándorbottal 24
Élelemrejtegetök 29
Mennyi idő kell
a világrajövetelhez? 30
Néhány különlegesség,
furcsaság 31
Eletkorrekordok
az állatvilágban 35
PÉNZES BETHEN
Tudod, hogy ha a legnagyobb emlősállat, a kékbálna vonatra szállna, 13 vagonban férne csak el? Tudod, mekkora a japán óriásszalamandra vagy az ördögrája? Hogy milyen veszélyes állat az óriáskagyló? Hogy a gepárd futás közben jobban gyorsul, mint a legjobb versenyautó? És hogy mekkorát ugrik az egyiptomi ugróegér? Megtudhatod az Állati rekordokból, mert ez a könyv nemcsak a legnagyobb és a legkisebb, a leggyorsabb és a leglassúbb állatokról mesél, de a legkitartóbb repülőről, a legügyesebb búvárról, a hideget-meleget legjobban türőről, a legfalánkabbról és a legiszákosabbról és még sokféle más rekordtartóról is. Kondor Lajos természetimen és játékos kedvvel rajzolta meg az „állati vetélkedő” szereplőit.
MÓRA KÖNYVKIADÓ
ÖT ÉVEN FELÜLIEKNEK
HU ISSN 0133-820 X
ISBN 963 11 4432 1
MÓRA FERENC IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST FELELŐS KIADÓ: SZILÁDI JÁNOS IGAZGATÓ KOSSUTH NYOMDA (85.0927), BUDAPEST, 1986 FELELŐS VEZETŐ: BEDE ISTVÁN VEZÉRIGAZGATÓ FELELŐS SZERKESZTŐ: SULYOK MAGDA MŰSZAKI VEZETŐ: SZAKÁLOS MIHÁLY KÉPSZERKESZTŐ: SZECSKÓ TAMÁS
MŰSZAKI SZERKESZTŐ: SUPP EMILNÉ 41 000 PÉLDÁNY
TERJEDELEM: 4.18 (A/5) ÍV. IF 5557
29,- Ft
