Találatok: 6
1
Katalin az első pillanatban megkönnyebbülést érzett: örült, hogy vége szakadt lidérces álmának. Néhány percig mozdulatlanul feküdt a takaró alatt, aztán felkattintotta az ágya feletti kis olvasólámpát. Tapogatózva, még mindig az álom és az ébrenlét határán, megkereste a könyvespolc szélére készített kis ébresztőórát. – Fél három… – mormogta. – Még van egypár órám a szunyálásra. Lekapcsolta a villanyt, és újra a fejére húzta a takarót. De valahogy nem akaródzott elaludnia, talán a tudatalattija védekezett így a rémálom folytatódása ellen. Az álom ott szakadt félbe, amikor kézhez kapta azt az undorító, számítógépes betűkkel írt határozatot, mely őt, dr. Lőrinczi Katalint, a zákonyi városi bíróság bíráját kötelezi a „Számítástechnika és jogalkalmazás” című tanfolyam elvégzésére, havi konzultációkkal egy éven keresztül és záróvizsgával. Katalint amúgy nem szokta a szakmája álmaiban elkísérni, s hogy most mégis ez történt, ez a matematika – egyébként bizonyára csodaszép – tudományától való, gimnáziumi éveire visszanyúló rettegésének volt betudható… Baksa doktor, a bíróság elnöke előző nap rövid – mindössze kétórás – munkaértekezleten jelentette be, hogy néhány fiatalabb kollégát be fognak iskolázni erre a tanfolyamra. És azokkal a pontyszerű szemeivel közben végig őt nézte…
