A tudás fája – A dinoszauruszok

A dinoszauruszok

Az utolsó dinoszauruszok vagy 65 millió évvel ezelőtt tűntek el a Föld színéről, de addig 160 millió éven át uralkodtak bolygónkon. Honnan származhattak ezek az óriási hüllők? Hogyan festhettek a valóságban, és miért pusztultak ki?

A dinoszauruszok (sárkánygyíkok) tu­dományos tanulmányozása a kövülc- tcs maradványokon (fosszíliákon) alapszik, vagyis az egykori élőlények kőze­tekben fennmaradt ősmaradványain. A pa­leontológusok (az őslénytan kutatói) részle­tesen feltérképezték a dinoszauruszok ere­detét, testfelépítését, élőhelyeit, szaporodá­sát és hajdani elterjedtségét a világban.

A megkövült dinoszauruszcsontok apró szabálytalanságaiból a szakértők következtetni tudnak ezeknek az állatoknak az izomzatúra is. Egyes csontokból még az is kiderül, hogy mi­lyen betegségeik lehettek. Ha egy szakértő jól megnéz egy 200 millió éves dinoszauruszko­ponyát, meglehetősen pontos elképzelést al­kothat a koponya egykori tulajdonosának agyáról és táplálkozási szokásairól. A kis dino­szauruszok életéről a megkövült tojások alap­

ján alkothatunk fogalmat. Vannak azonban olyan kérdések is, amelyekkel a szakértők ne­hezebben birkóznak meg: nem tudjuk pél­dául, hogy volt-e a dinoszauruszoknak szőrze­tük, s hogy milyen volt a bőrük színe.

A dinoszauruszok kora

Föld 4,5 milliárd éves történetét földtör­téneti időkre osztjuk. A dinoszauruszok kora kiterjed a földtörténeti középidő (mezozoikum) nagy részére. A középidőt három földtörténeti időszakra bontjuk: a triászra (256-208 millió éve), a jurára

(208-146 millió éve) és a krétára (146-65 millió éve).

A hüllők már a dinoszauruszok megje­lenése előtt is itt voltak a Földön. A triász kezdeti szakaszában sok új csoportjuk in­dult fejlődésnek, köztük a gyors lábú Cynodonták („ebfogú hüllők’); ezek lassú mozgású növényevők nyájaira támadtak rá. A legtöbb korai hüllő lába nem függőlege­sen, hanem kifelé ágazva csatlakozott a törzshöz, nagyjából úgy, ahogy a mai gyí­koké.

O A nagy terme­tű, szarvval fölfegyverzett Triceratops a ma élő orrszarvúhoz hasonlíthatott. Ez a növényevő hüllő a kréta időszak vége felé élt, és a Földet benépesítő utolsó dinoszauru­szok közé tarto­zott. A nyakát körülvevő csontos „gallért” védő­pajzsként hasz­nálta.

o A Tyrannosaurus volt a legsúlyosabb és legfélelmetesebb ragadozó dinoszau­rusz. Izmos állkapcsával és borotvaéles, 16 cm hosszú fogaival egy jól megtermett embert is könnyedén felfalhatott volna.

A korai hüllők, köztük az Euparkeria, négy lábon jártak, és lábuk kétoldalt kiemelke­dett a test síkjából, mint a ma élő varánu- szoké. A dinoszauruszok, például a Tricera­tops, a törzset függőlegesen alátámasztó végtagokon jártak; ez több okból is előnyös volt: egyebek mellett nagyobb lépéseket te­hettek és gyorsabban futhattak, mint más, magukat a talaj mentén tovavonszoló hül­lők. A dinoszauruszok két vagy négy lábon jártak. Sok fajuk igen fürge volt, 50 km/h se­bességgel is tudott futni, a sokszor több mint 50 tonnás sauropodák azonban erős, oszlopszerű végtagjaikkal csak lassabban változtathatták a helyüket.

1

A DINOSZAURUSZOK

Az Oviraptor — neve tojás­rablót jelent — csőrszerű szá­jában két pecekforma fog volt. Más dinoszauruszok még ki nem kelt utódait

pusztította velük a kréta időszakban. Egyes adatok szerint a triász időszak végén élt mozgékony Coelophysis oly­kor saját élő kicsinyeit is felfalta.

Ezeket a hüllőket később az archoszauru- szok („uralkodó gyíkok”) váltották tői. Egyik csoportjuknak már más testalkata volt, mint a többinek, s az ő lábuk már függőleges állású volt. Ez lehetett az első lépés leszármazottjaik, a dinoszauruszok sikeres „típustervének” ki­alakulása télé. (Nevük az ógörög deinósz – rettenetes – és szatíra – gyík – szó összetéte­le.) A triász időszak végére már valódi dino­szauruszok jöttek-mentek a Földön, virágkoru­kat a kréta idején élték. Az eddig leírt közel ezer dinoszauruszfajt két fő csoportba osztják: a növényevők és a ragadozók csoportjába.

A sauropodák

Voltak olyan kis termetű dinoszauruszok, mint a Compsognathus, a legkisebb ragado­zó, s olyan hatalmasak is, mint a sauropodák

MC Picture Library

A Stegosaurus nevű nagy termetű növényevő dinoszaurusz a jura időszak­ban élt. Ezt a tüskékkel, tövisekkel ala­posan fölvértezett állatot nagyon nehéz lehetett megtámadni.

(„gyíklábúak”). Ez utóbbiak lenyűgöző terme­tű növényevők voltak; súlyos törzsükből hosszú nyak eredt, s az kis fejben végződött. Zsiráfnyakuk jóvoltából elérték a magas fák legízletesebb felső leveleit is. Pecekforma elülső fogaikat gereblyeként használva szed­ték össze a leveleket az ágakról, majd tompa végű hátsó fogaikkal őrölték péppé.

A Diplodocus („kettős gyík”) 26 méter hosszúra nőtt és 11 tonnára hízott. A Bra- chiosaurus („karos gyík”) 28 méter hosszú és 13 méter magas volt, s 100 tonnát nyo­mott – annyit, mint 16 afrikai elefánt. A Brachiosaurus egyes-egyedül növényekkel táplálkozott, és létfenntartásához naponta közel egytonnányi falevelet kellett megen­nie. Egyes sauropodamaradványokban ha­talmas köveket találtak a csontváz belsejé­ben, a gyomor helyén.

Önvédelem

Sok növényevő dinoszaurusz csoportban jár- va-kelve szedte össze táplálékát. Sokszor nagy csapatokban vándoroltak, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva a ragadozóknak. A Triceratops például kicsinyei védelmében ve­rődött gyakran csoportba fajtársaival. Ha a csapatot támadás fenyegette, a felnőttek kö­rülállták a kicsiket, valahogy úgy, ahogy ma­napság az elefántok védik a kiselefántokat.

E „békés” természetű dinoszauruszok kö­zül jó néhány nehéz páncélzatot viselt. A Triceratops úgy támadott, mint az orrszarvú, s az orra végén meredező két nagy, éles szarvval felnyársalta ellenfelét. A Pinacosaurus a farkán levő csontos bunkóval legyintette meg táma­dóit. Más növényevők, például a Stegosaurus nagy csontlemezeket viseltek a hátukon és tőrszerű tüskéket a farkukon.

A Tyrannosaurus

A ragadozó dinoszauruszok görbült, fűré­szes szélű fogaikkal tépték ki a préda testé­ből a húst, és hosszú, éles karmaikkal tar­tották meg a már kitépett darabokat. A leg­nagyobb súlyú ragadozó dinoszaurusz a kö­zel 12 méter hosszú és több mint 8 tonnás Tyrannosaurus („zsarnok gyík”) volt. Gör­bült fogainak hossza elérte a 16 centimé­tert, azaz majdnem olyan hosszú fogai vol­tak, mint egy felnőtt ember kezefeje.

A legtöbb ragadozó dinoszaurusz, köztük a Tyrannosaurus is, két hátsó lábán járt, s ezért igencsak fürgén vehette üldözőbe áldozatát. Igen rövid mellső hiba elég magasan volt a föld fölött. 1-ábvégeik kézfejhez hasonlítottak, s két karomszerű ujjban végződtek. A kutatók nem tudják biztosan, mire használta a Tyrannosaurus a mellső lábát, de arra gyanakszanak, hogy talán az áldozatába kapasz­kodott vele. Egyes szakértők szerint ezek a ki­csi, de erős támasztékok arra szolgálhattak, hogy a Tyrannosaurus alvás vagy pihenés után könnyebben emelkedhessen a hátsó lábára.

A Velociraptor nevű vérszomjas ragadozó – nevének jelentése: „sebes rabló” – kisebb em­lősöket vagy dinoszauruszokat támadott meg

o A Tarbosaurus félelmetes ragadozó

2 volt. Fűrésszerű fogai tökéletesek voltak 5 hústépésre. A visszafelé hajló fogak a

5 rúgkapáló zsákmány megragadását is a: megkönnyítették.

u

S

ÁLLATOK, NÖVÉNYEK

MC Picture Library

O Sok dino­szauruszfaj egye- dei fejjel mentek egymásnak, hogy eldöntsék, melyi­kük erősebb.

A Pachycephalo- saurusnak („vastag fejű gyík”) nagy, csontos feje volt. Ez a nemegyszer széles koponya bukósisakként védte a súlyosabb sérülésektől.

egyik hosszú hátsó lábával; eközben a másik lábán állt, és a farkával tartotta egyensúlyban magát. Mindegyik lábán sarló alakú karmot vi­selt. s azt belemélyesztette áldozatába.

Sok dinoszaurusz nagy termetű létére is meglehetősen gyorsan futott. A hosszú lábú, struccszerű dinoszauruszok az 50 km/h se­bességet is elérhették. Nehézkesebb alkatú rokonaik közül a 35 tonnás Apatosaúrus nagyjából olyan gyorsan szedte a lábát, mint az elefánt, a dongó léptű, 100 tonnás Bra- chyosaurusnak pedig 4 km/h sebességgel is nehezére esett cammogni.

A sauropodáknak létkérdés volt, hogy’ lá­buk megfeleljen a helyváltoztatás követelmé­nyeinek. A mieinkhez hasonló ruganyos lép­tek, a saroktól az ujjhegyek felé irányuló mozgás túl sok energiájukat emésztette vol­na föl; egy nagyobbfajta dinoszaurusz ilyen mozgással nem ment volna sokra. A sauropodák inkább cammogtak, semmint jártak. Súlyos testük megtartásához lábuk teljes felületének érintenie kellett a talajt. Lábujjaikat és „sarkukat” nagy, erős szövet- köteg kapcsolta össze, olyasféle, mint a mai elefántok lábfeje.

Gondos szülők

A szakemberek már régen egyetértenek ab­ban, hogy a dinoszauruszok fészket építet­tek és tojást raktak, de hogy miként nevel­ték utódaikat, az rejtély volt egészen 1978- ig, amikor az Amerikai Egyesült Államok Montana államában egy dinoszaurusz­fészket találtak, benne kis dinoszauruszok­kal és tojáshéjuk maradványaival. A dino­szauruszivadékok némelyike már majdnem egy méter hosszú volt, a tojások hossza azonban nem haladta meg a 20 centimé­tert. A kis dinoszauruszok nagysága arra vall, hogy már hosszabb ideje kint voltak a tojásból, vagyis e lelet tanúsága szerint vi­lágra jöttük után még sokáig a fészekben kellett maradniuk.

Ebből a szakértők arra következtettek, hogy a dinoszauruszszülők gondjukat visel­ték kicsinyeiknek, ameddig azok meg nem nőttek és önellátóvá nem váltak. A Monta- nában előkerült kölyökdinoszauruszok kö­zül soknak kopottak voltak a fogai, ami ar­ra utal, hogy szüleik a fészekben etették őket, ahogyan manapság a madarak a fió­káikat.

o A Montanában talált fészekmaradvá­nyokból ítélve ilyen lehetett egy tojások­kal és már kikelt állatokkal teli dinoszau­ruszfészek. Ezt a fajt Maiasaurának („gondos gyíkanyának”) nevezték el.