Skip to content

Buvár Zsebkönyvek – Édesvízi parányok 2 Állatok

Találatok: 18

32

DR. LOVAS BÉLA


Édesvízi parányok 2.

(ÁLLATOK)

BÚVÁR ZSEBKÖNYVEK

MÓRA FERENC KÖNYVKIADÓ

ÍRTA DR. LOVAS BÉLA

A FELVÉTELEKET A SZÖVEGBEN FELTÜNTETETTEK

KIVÉTELÉVEL A SZERZŐ KÉSZÍTETTE

A KÉPTÁBLÁKAT A SZERZŐ TERVEZTE

A BORÍTÓ URAI ERIKA MUNKÁJA

© Dr. Lovas Béla, 1991

Sokan szeretik a természetet, állat- és botanikuskertekbe is járnak, hogy ott egzotikus állatokat és növényeket lássanak, azok szokatlan alakjában és szépségében gyönyörködhessenek. Kevesen tudják azonban, hogy közvetlen környezetünk is csodálatos állat- és nö­vénykert, csak ezek élőlényei nem láthatók szabad szemmel, nagyító vagy mikroszkóp szükséges hozzájuk. Csodálatos alakú, mintázatú és életmódú élőlények nyüzsögnek a folyókban, mocsarakban, a Balatonban vagy akár egy virágváza állott vizében.

Az így megszerzett élményt sem nyomtatott, sem vetített kép nem pótolhatja. Aki a víznek, az élet bölcsőjének parányi élőlényeit és ezek életmódját megismeri, annak teljesebbé válik a szabad szem­mel szerzett természetképe, olyan összefüggéseket ismer fel, amiket semmilyen más úton nem tudna elérni.

Ez a kötet az édesvízben leggyakrabban található parányi állatká­kat, a fogyasztó szervezeteket mutatja be. Az 1. kötet a lebontókat és a termelőket ismertette. Őszintén remélem, hogy a képek a ter­mészet kedvelőit mikroszkopizálásra fogják ösztönözni, akár magá­nyosan, akár szakkörben fogjanak is a búvárkodáshoz.

A felvételek csaknem kivétel nélkül élő szervezetekről készültek, így alakjuk nem változott. A színek a megfelelő kontraszt érdekében alkalmazott optikai eljárások szerint láthatók. A betűrövidítések: áf – egyszerű áteső fény, fe – ferde megvilágítás, szsl – a szerző színes sötétlátótér-eljárasa, fk – fáziskontraszt, rf – ráeső fény, pol – polarizációs-, ik – interferencia-kontraszt, vm – vaku-maró eljá­rás, ff – fekete-fehér felvétel. A számjegy a legnagyobb kiterjedés értéke milliméterben.

3

GYÖKÉRLÁBÚAK (Rhizopoda).

Sokan csak a csupasz testű változó állatkákat, az amőbákat ismerik közülük, amelyek sajátos mozgásukkal, táplálék- és folyadék­felvételükkel a legérdekesebb egysejtűek közé tartoznak. E tulajdon­ságokat a magasabb rendű állatok rendkívül fontos biológiai fel­adatokat végző sejtjei, pl. a mi fehér vérsejtjeink és vérlemezkéink is örökölték. Ezért a különböző fajú tenyésztett amőbák vagy a magasabb rendűek amőbaszerűen viselkedő sejtjei napjainkban is fontos kutatások tárgyai. (Mozgó, táplálkozó amőbákat természete­sen csak olyan vízmintákban figyelhetünk meg, amelyekbe nem tet­tünk rögzítőszert.)

A csupasz vagy héjas, a testük védelmére fajonként különböző alakú merev burkot építő amőbák jellegzetes, szemünk láttára meg­jelenő, növekvő, majd eltűnő, közben alakját változtató szervecské- je az álláb. Egyes fajok szinte egyetlen állábként változtatják alakju­kat és mozognak, mások 1-2 vagy sugarasan elrendeződött, számos állábat bocsátanak ki magukból. Az amőbák alakváltozása, az állá­bak megjelenése, növekedése, eltűnése a sejt plazmájában redősze- rűen összehúzódni, majd hosszan kinyúlni tudó fehérje-moleku­láknak köszönhető.

1. A Hyalodiscus piacopus (fe, 0,03) parazita amőba az Oedogonium zöldalga sejtjeit kiszívja, majd betokozódik. 2. A Filosea sp. (fk, 0,2) amőbáknak fonálszerű, néha elágazó állábai vannak. 3. A Pelomyxa palustris (szsl) elérheti az 5 mm-es nagyságot is. Ez az óriás sejt azonban csak pro-eukarióta, nincsenek mitokondriu- mai, ezek feladatát a benne szimbiózisban élő baktériumok látják el. 4-5. Az Amoeba proteus (fk, 0,5) két mozgásállapota. A növek­vő állábak végei erősen fénytörők, sötétek. A csillogó szemcsék kris­tályok, zsírcseppek és táplálékzárványok.

4

I. tábla

Gyökérlábúak (Rhizopoda). Az ún. amöboid mozgás bizonyítottan kapcsolatban áll az állábakban jól megfigyelhető protoplazma áramlásával. Az állábak közepén a plazma folyékony, ún. szol, míg az állábak végein látható, erősen fénytörő sapkában megmerevedett, gél állapotban van. Az amőbákban kimutatták a magasabb rendűek izom-összehúzódásában főszerepet játszó aktint és miosint. A plaz­maáramlás, a benne lévő szemcsék egyirányú mozgása ezek aktivitá­sának eredménye.

Az amőba mozgása, továbbá az állábak viselkedése a táplálék körülkerítése, megfogása során arra utal, hogy ezek kémiai ingerek­re adott válaszok. Ezt az „okosságot” örökölték azok a sejtjeink, amelyek az érfalakon átvándorolnak a sérült szövetekbe, hogy ott a veszélyt jelentő anyagokat, pl. a baktériumokat bekebelezzék. Ezt a folyamatot, az ún. endocitózist pinocitózisnak, nevezzük, ha csak a folyadék és az ebben oldott molekulák felvételére irányul. Na­gyobb részecskék, pl. egy papucsállatka bekebelezését fagocitózis- nak nevezzük. Mindkét esetben a folyadékot vagy a szilárd táplálé­kot előbb körülveszi a sejthártya, majd az összezáródott hártyában mint egy „buborékban” jut be az anyag a sejt belsejébe, anélkül, hogy a sejtfelszín nyitva maradna. Drámai jelenet, amikor a bekebe­lezett papucsállatka egy ideig vadul vergődik a buborék belsejében! A lefűződött sejthártya ilyenkor megvédi a sejtplazmát a szétrom- bolástól. A haláltusa azonban pár másodperc múlva véget ér, mert azonnal megkezdődik az emésztés.

1. Fonalas kékalgát nyelő amőba (fk, 0,05). 2. Papucsállatkát nyelt amőba (fk, ff, 0,5). 3. Sugaras állábai vannak az Astramoeba rádio- sának (fk). 4. Az Arcella vulgaris (fk, 0,13) bárkaállatka belül gömbhéjszerű, alul pedig középen lyukas álszájnyílású héjat épít. Itt nyújtja ki állábait, aminek kivárásához sok türelem kell. A héj anyaga fajonként különböző, egyeseké évezredek múltán is épen marad.

6

II. tábla

Gyökérlábúak (Rhizopoda). A testük védelmére héjat építő amőbák (Testacea) fejlettebb voltára utal az is, hogy egyesek a héjaikat tüs­kékkel vagy ráragasztott szerves, szervetlen eredetű törmelékkel, ko- vamoszat vázakkal is megerősítik.

A csupasz amőbák ivartalanul, egyszerű osztódással szaporod­nak, a héjas amőbáknál is csaknem kivétel nélkül így történik a szaporodás. Az osztódás azonban ez utóbbiaknál meglehetősen bo­nyolult folyamat, és mikroszkópos megfigyelése a legnagyobb élmé­nyek közé tartozik. Az osztódáshoz és a héjépítéshez elegendő anya­got felhalmozott sejt először az új héjat készíti el, csak ezután osztódik a sejtmag, és legvégül különül el a két, de már egyforma héjjal rendelkező állatka.

5., 6., 7. Napállatok (Actinopoda, Heliozoa). Állábaikat axopodiumoknak nevezzük. Ezek a sejtmag hártyájára támaszkodó csö­vecskékkel állnak kapcsolatban, amelyek csak elektronmikroszkóp­pal láthatók. Másik jellegzetesség, hogy az axopodiumok hártyája alatt erősen fénytörő szemcsék, ún. extrusomák vándorolnak fel- és alá. Ha egy papucsállatka hozzáér egy axopodiumhoz, a kilövellő extrusomák odaragasztják az állábhoz, és meg is bénítják. Ezután lassan egy tölcsérszerű álláb képződik, amely fokozatosan körülve­szi a zsákmányt. A napállatok ivartalanul és ivarosan is szapo­rodnak.

1. A Difflugia corona (szsl, 0,2) héjas amőba állábában jól láthatók a szemcsék. 2. Difflugia acuminata (fk, 0,25) növekvő és zsugorodó állábával. 3. Pikkelyes és 4. tüskés Euglypha (fe, 0,1). 5. A legszebb napállat az Actinosphaerium eichhorni, endoplazmáját habos ek- toplazma veszi körül, (áf, 0,4). 6. Az Actinosphaerium osztódása fél napig is eltart. 7. A Radiophrys paliida (fk, 0,06) axopodiumai között sok pikkely alakú kvarcszemcse van.

8

III. tábla

CSILLÓSOK (Ciliatea).

1673-ban látta őket először Leeuwenhoek, és az azóta eltelt több mint 300 év után is még mindig újabb fajokat fedeznek föl. Már többször módosították rendszertanukat, amelyeket még napjaink­ban is nagy bizonytalanság jellemez. E kis könyvben – amennyire az lehetséges volt – egy 30 évvel ezelőtt leírt sorrendben szerepelnek a leggyakoribb és legérdekesebb fajok. Élő példányaik vizsgálata mozgékonyságuk miatt sokszor nehézségekbe ütközik, alakmegőr­ző fényképezésük pedig elsősorban csak villanófény-mikroszkóp- lámpával lehetséges. Ha az elpárolgó víz egyre vékonyodó rétegében a fedőlemez alatt ellapulnak, alakjuk ugyan megváltozik, de a még élő, lapos sejtben belső szerveik, a magok, lüktető űröcskéik is láthatók.

1-2. Ez a kissé ellapított csillós állatka 28 perc alatt két sejtre osztó­dott (áf, 0,35). Az emésztőűröcskékben látható zárványok színe az emésztés fokától függően zöldtől a vörösön át a barnáig változik. 3. A Prorodon teres (jódkáli-festés, fk, 0,2) és (4.) varsaszerű száj­nyílása. Baktériumokkal, szerves törmelékkel, algákkal, fonálfér­gekkel táplálkozó „mindenevő”. 5. A Didinium nasutum (szsl, 0,15) kizárólag húsevő, ragadozó csillós, kiszívja a zsákmány testnedvét, vagy egészben lenyeli. 6. A Lacrymaria olor (fk), kinyújtott „nyak­kal” meghaladja az 1 mm-t, szintén ragadozó akárcsak a (7.) Coleps hirtus (áf, 0,065), amelynek testét páncélszerű lemezkék védik. Hossztengelye körül forogva úszik, míg áldozatra lel, amelynek plazmáját kiszívja.

10

IV. tábla

Csillósok (Ciliatea). Döntő szerepet játszanak a vizek tisztításában ezek a bámulatos felépítésű egysejtűek. Legtöbbjük baktériumok­kal, algákkal és szerves törmelékkel táplálkozik, de sok faj más csillósokat, sőt fajtestvéreit is elpusztítja. Testüket sok elemből álló alakőrző kéreg borítja, amely sokuknál igen tágulékony. A test mindig azonos helyén, a „szájnyíláson” (cytostom) keresztül veszik fel táplálékukat, és ürítik ki az emészthetetlen maradékot. E folya­matok csak zsilipszerűen történhetnek, a citoplazma közvetlenül nem érintkezhet a környezettel. A legtöbbször tölcsérszerű cytos- tomba sajátosan rendeződött csillók sodorják a táplálékot, amely sokszor hosszas válogatás után jut el a tölcsér aljára. Itt csak plaz­mahártya van, amely a táplálékot „buborék” (vezikulum) alakjá­ban körülveszi, majd hézagmentesen lefűződik a tölcsérről, és most már mint emésztőűröcske lassan körbevándorol a plazmában. A hasznosítható anyagok eközben a vezikulumfalon át a plazmába kerülnek, és amikor a vezikulum a körforgás során eljut egy, a sejt­hártyán erre a célra kialakult helyre, az emészthetetlen anyagok ki­ürülnek.

1. A Lionotus cygnus (fk, 0,5) e ritka, „gólyanyakú” csillós fél mm hosszúra is kinyúlhat. 2. A Trachelius ovum (szsl, 0,4) lopótök alakú csillós. 3. A Spathidium opimum (áf, 0,3) csillósokkal táplál­kozik, a legszennyezettebb vizekben él. 4. A Loxophyllum meleagris (fe, 0,4) rendkívül hajlékony, szennyezett vizek aljzatán rabolja ál­dozatait, ezeket szemölcseiből kilőtt toxocisztáival bénítja meg. 5. A Loxodes rostrum (szsl, 0,2) iszapon él, algákat, kénbaktériu­mokat fogyaszt. 6. A Trachelophyllum sigmoides (szsl, 0,4) ragado­zó csillós. 7. A Paradileptus sp. (szsl, 0,4) nagy testű mindenevő. 8. A Chilodonella sp (fek, 0,1) főleg kovamoszatokat fogyaszt.

12

V. tábla

Csillósok (Ciliatea). A csillósok rendszertanával kapcsolatos, az utóbbi idők elektronmikroszkópos kutatásai nyomán keletkezett bi­zonytalanság még nem tette fölöslegessé a korábbi csoportosítást. A Holotrichák testét egyenletesen beborítják a csillók, ilyen egysej­tűeket mutat be a IV. és V. tábla. A Peritrichák szájnyílása körül bal menetű kettős csillósor, a Spirotricháknál jobb menetű, hártya- szerűen összeállt csillók terelik a szájnyíláshoz a táplálékot. A csillók a természet ősi és egyik legzseniálisabb találmányai. A 9×2+2-es keresztmetszeti alapszerkezet jellemző azokra a csillókra is, amelyek hörgőinkből seprik kifelé a porszemeket, és redukált csillók, 9×2-es szerkezetűek a szemünk milliónyi pálcikájának és csapocskájának nyele is. A törzsfejlődés során a csillók számos fajnál módosultak.

1. A Paramecium caudatum (fk, 0,3) sok szerves anyagot tar­talmazó vizek lakója, ahol valósággal „legelheti” a törmeléken el­szaporodott baktériumokat. Könnyen és nagy tömegben tenyészthe­tő. 2. A Paramecium (fk) testét egyenletesen borítják a csillók, a szájnyílás körül már hártyát alkotnak. A csillók jód-kálival jól fes­tődnek. Keresztmetszetük elektronmikroszkópos felvételét a 3. ké­pen látjuk. 4. Ha a Parameciumot (szsl) a fedőlemez alatti víz óva­tos elpárologtatásával ellapítjuk, akkor a még sokáig élő sejt kéregszerkezetét, a szabályos mezőkben elhelyezkedő trihocisztá- kat, a működő lüktető űröcskéket, a nagy sejtmagot, a plazma áramlását figyelhetjük meg. 5. A Paramecium (áf) kérgének ún. ezüstvonalai (Protargol-impregnálás, N. Wilbert felvétele). 6. Ké­miai ingerekre a Paramecium (fk, JK-festés) kilövelli a trichocisz- táit, ez ezredmásodperc alatt történik, de az 5-8000 méregnyilát pár óra alatt pótolja. Szerepük még ma sem tisztázott. 7. A Parame- cium csillózatának kis részlete (scanning felv., K. Hausmann).

14

VI. tábla

Csillósok (Ciliatea). 1. A Paramecium (of) ivartalan szaporodáskor a hossztengelyére merőlegesen kettéosztódik, ez fél napig is eltart­hat; 2. ivaros szaporodásukkor a Parameciumok (fk) hosszas előké­szület, egymáson csúszkálás („csókolózás”) után a szájnyílásuk környékén összetapadnak. E 12-18 órás folyamat alatt nagy sejt­magjuk feloldódik, a kis sejtmagok pedig többszörös és komplikált osztódás, egyik sejtből a másikba átvándorlás után ismét osztód­nak, míg végül négy leánysejt alakul ki. A konjugációnak nevezett párosodás alatt az állatok mintegy fele elpusztul, de az utódok rend­kívül gyorsan szaporodnak ivartalan úton. 3. A Paramecium (fe) kissé ellapult testében (1. VI. t. 4. kép is) megfigyelhetjük a lüktető űröcskék működését. Ebből az állandó szervecskéből a papucsállat­kában kettő van, s a környező víz hőmérsékletétől és sótartalmától függően szabályos időközökben húzódnak össze és tágulnak ki, eközben a hozzájuk vezető sugaras csatornák is jól megfigyelhetők. E szervecskék feladata a sejtbe jutott fölösleges vízzel együtt az oldott anyagcseretermékek eltávolítása a sejtfal pórusán keresztül. Az űröcskék és a csatornák fénymikroszkóppal látható részei a spongiomnak nevezett kiválasztó rendszernek. Ebben a sejtben fris­sen bekebelezett algákkal teli emésztőűröcskéket is látunk. 4. A Pa- ramecium bursaria (ik, 0,15) (D. J. Patterson felvétele) szintén bak­tériumokkal táplálkozik, de testében számos zöld alga (zooklorella) él. Ezeket egyenként hártyaburok veszi körül, tehát nem érintkeznek közvetlenül a sejtplazmával. Ha az algák elszaporodnak, a fölösle­get és az elpusztultakat az állatka megemészti. A szimbiózisból mindkét partnernak haszna van, az algákat a sejten kívül nem is lehet tenyészteni. 5. Az Urocentrum turbo (fk, 0,08) pörgettyűszerűen forgó, a szennyezett vizek baktériumait fogyasztó csillós; 6. osztódó Urocentrum (fk, JK-festés). 7. A Pleuronema sp (fk, ff, 0,15) szájnyílása körül csillókból összeállt vitorlaszerű terelőfá­tyol van. Ez gyakran mozdulatlanra merevedik.

16

VII. tábla

Csillósok (Ciliatea). A víz biológiai tisztításában fontos szerepet játszanak a harangállatka gyűjtőnéven ismert Peritrichák. Egyes fajai csaknem egész életüket helyhez kötve élik le (Sessilia). Össze­húzódásra képes, vagy merev nyéllel tapadnak valamilyen aljzatra, esetleg maguk készítette, jellegzetes „vázában” élnek, ahová össze- rándulva gyakran bemenekülnek. A jóval kevesebb fajt számláló Mobiliák csúszkálni, úszni tudó ártatlan „potyautasok” nagyobb állatok testén, vagy ezek parazitái. Ez utóbbiak kivételével a többiek baktériumokkal, apró algákkal táplálkoznak. Ezeket a száj környé­ki és középső, bal menetű kettős spirálban rendeződött csillóik so­dorják a szájtölcsérhez. A táplálékot bekebelezés előtt gondosan válogatják. A csillók keltette örvény jól észlelhető, ha vizükbe kevés tust teszünk.

1. Vorticella sp (fe, 0,5) harang alakú testén nincsenek csillók. Táp­lálkozáskor szájtölcsére szétterül, ennek a csillói oly gyorsan csap­kodnak, hogy szinte mozdulatlannak látszanak. 2. A Vorticellák (szsl) nyele kinyújtott állapotban 8-10-szer hosszabb, mint a tes­tük. Ha megijednek, villámgyorsan összerándul a nyelük és a tes­tük is. Egyes fajok nyele ilyenkor nem rugószerű, hanem cikcakkos lesz. 3. A Vorticella (fk) nyelének részletén az összehúzódni képes myo-, vagy spasmonemát, továbbá a közötte és a plazmahártya kö­zött fel- és alá vándorló mitokondriumokat, végül üvegszerűen át­látszó, rugalmas anyagú hüvelyét látjuk. 4. A Carchesium (fk) telep egyedeinek spasmonemái nem állnak egymással kapcsolatban. 5. A Zoothamnium (szsl) telepben akár 100 egyed is él. 6. Az Epistylis plicatilis (szsl, 0,06) nyele merev, a megijedt állatka teste harmonika- szerűen rándul össze. 7. Az Epistylisek (szsl) gyakran teljesen ellepik az ágas csápú rákokat. 8. A Cothurnia vaga (szsl, 0,8) egyedül él a „vázájá”-ban, gyakran összerándul 9., behúzódik annak belsejé­be. Főleg a Cyclops-fajokon él.

18

VIII. tábla

Csillósok (Ciliatea). A ma élő fajok száma meghaladja a 7500-at. Közülük számos faj könnyen tenyészthető. A régebbi Infuzoria (áza- lékállatka) nevük arra utal, hogy száraz fű, széna, saláta ázalékában vagy hígított főzetében, a baktériumok számára kiváló táptalajban gyorsan és elképesztő mennyiségben elszaporodnak. Az ilyen ázalé- kokat vagy főzeteket elkészültük után csak pár nap múlva oltsuk be az akvárium szűrőjéből vagy valamilyen természetes vízből szár­mazó kevés üledékkel vagy iszappal. Ezekben mindig élnek külön­böző csillósok is, amelyek közül az új körülményekhez alkalmaz­kodni tudók szaporodnak el. Különösen jó eredményre számít­hatunk, ha gondosan megszűrt lelőhelyvízben indítjuk a tenyésze­tet, amelyeket 8-10 naponként át kell oltani. Ilyenkor erős nagyító vagy mikroszkóp és finom kapilláris-pipetta segítségével kiválogat­hatjuk a továbbtenyészteni kívántakat.

1. A Vaginicola subcrystallina (szsl, 0,3) növényekre ragasztott vázá­jukban két egyformán fejlett és ideges állatka él. 2. A Trichodina domerguei (fk, ff, 0,06) elülső kerületén fejlett csillózat van, jól úszik, horogkoszorújával pedig rátapad áldozatára. 3-4. Az Eudiap- tomusokon potyautasként élő Trichodinák (of) úgy siklanak a rá- kocska testén, mint a légpárnás járművek, de lepotyogtak róla, ami­kor a rugdalózó állatot MS 222-vel elbódítottam. 5. A Spirostomum ambiguum (szsl) a leghosszabb testű csillós (5 mm), rendkívül hajlé­kony, előre és hátra is tud úszni, erősen szennyezett vizek baktérium­pusztítója. 6. A Blepharisma sp (fe) vörös testének végében ha­talmas lüktető űröcskéje van, szájtölcsére körül szempillaszerű csil- lóhártyájáról kapta a nevét. Baktériumok, ostoros algák és állatkák fogyasztója, de óriás alakjai kerekesférgeket is elnyelnek. Saját faj­társaikat is fogyasztják, tehát kannibálok. Cinóbervörös fajok (Bl. lateritium) akváriumszűrőkben gyakran előfordul.

20

IX. tábla

Csillósok (Ciliatea). A harmadik nagy csoportjukat alkotó Spirotrichák közé azok az egyébként rendkívül eltérő alakú és életmódú csillósok tartoznak, amelyek szájmezeje körül jobb menetű csillóso- rok sodorják a táplálékot. Ide sorolhatók a szennyezett vizeket ked­velő nagy testű kürtállatkák is. Így pl. a Duna Margit-, és Lánchíd közötti szakaszán rengeteg kerekesféreg mellett rendszeresen találok Stentor coreulousokat és roeseliket. Ezeket is könnyen lehet tenyész­teni, de eléggé oxigénigényesek. A Peri- és Spirotricha fajok közül számos kiválóan úszik is a szájmezőt környékező csillóival, közben tengelyük körül jobbra vagy balra forognak. A kürtállatkák testvégi tapadó felületükkel rögzíteni is tudják magukat valamilyen alkal­mas felületen, és csaknem szakadásig képesek a tapadó korong közelében megnyúlni, miközben 2-3-szor is megcsavarodhatnak hossztengelyük körül. Ugyanez az állatka ezredmásodperc alatt tud gömb alakúra összehúzódni. A rendkívüli megnyúlási és összehúzó- dási képesség jellemző az ún. heterotricha csillósokra – ezt a kérgük alatti, Ca-ionra érzékeny, rendkívül vékony mikrotubulusokból kép­ződött kötegeknek köszönhetik.

1. A Bursaria truncatella (fk, ff) 1 mm nagyságú, szájnyílása csak­nem testhosszúságú. 2. A Stentor roeseli (of, 1) szennyezett vizek­ben, kocsonyás telepeken él. 3. A Stentor roeseli (fk) kinyújtózott táplálkozó állapotban, örvényt kavaró csillói csoportjaiban a csillók fáziseltolódása, ún. metakróniája figyelhető meg, ami a csillók kö­zötti fejlett ingerátadásra utal. 4. A Stentor polymorphus (fe, 2) teste feltűnően zöld a benne szimbiózisban élő algáktól. 5. A Stentor coreuleus (áf, 2) áteső fényben kék, ráesőben vörös színű. A kissé ellapított és összehúzódott állatka szájmezeje, szájtölcsére, csillói és gyöngysorszerű, vékony hidakkal összekötött, itt 17 egységből álló sejtmagja jól megfigyelhető.

22

X. tábla

Csillósok (Ciliatea). A Spirotrichák közé tartozó járólábacskások (Hypotrichida) kötegekké összeállt, módosult csillóikkal valósággal szaladgálnak vadászterületükön. Főleg baktérium- és algafogyasz­tók. Az élő állat meghatározása sokszor lehetetlen, impregnálási eljárással készített preparátumban viszont tévedést kizáróan sikerül.

A Szívókások (Suctoria) szintén a csillósokhoz tartoznak, de a kifej­lett állatnak már sem csillója, sem szájtölcsére nincs. Helyettük cso­mókból eredő vagy egész testükön egyenletesen eloszló zsákmányfo­gó karjaik (tentakulum) vannak, amelyek egyúttal a táplálék felvételére is szolgálnak. Ha az áldozat hozzáér a karok végén levő bénító méreghólyaghoz (haptociszta), ez, majd pedig mind több ciszta rögzíti. A csöves tentakulum belsejében parányi fagocitáló hólyagocskák szállítják a sejtbe a zsákmány sejtplazmáját. A Suctoria elnevezés tehát téves.

1. Az Euplotes (fk, 0,15) a legismertebb járólábacskás csillós. Benne a vele szimbiózisban élő algák is láthatók. 2. A protargollal impreg­nált járólábacskás cirrusai és szájnyílása szinte rajzszerűen kivehető (áf)- 3. A Kerona polyporum (áf, 0,2) az édesvízi hidrák karjain az ételmaradékokat szedegetik össze. 4. A Tokophrya (fe, 0,06) for­dított háromszög alakú testéről két csomóból ágaznak el a tentaku- lumok. 5. A Podophrya (szsl, 0,04) gömbszerű testéről minden irányban meredeznek a zsákmányfogó karok. 6. A Discophrya (fk, 0,05) tentakulumai végén jól látszanak a ragadós, bénító méreghó­lyagok. Kenderáztatóban élt, ahol bőséges zsákmányra talált a bak­tériumok milliárdjait fogyasztó csillósok között. 7. Ritka szívókás az aljzatra rásimuló, lapos, korong alakú Heliophrya erhardi. Testét tapadógyűrűjével rögzíti, felszínéről kötegekben meredeznek a hosz- szú, méreghólyagos fogó karok (fe, 0,25).

24

XI. tábla

Édesvízi szivacsok (Spongillidae). A hazánkban élő néhány faj a vízszennyeződések miatt egyre ritkábban található. A szivacsok ál- szövetes állatok, különböző feladatú sejtjeik csak sejttársulásokat alkotnak. A sok sejtből álló szivacstest szűrőszervezet, és telepek­ben él. Ez utóbbit rostok és váztűk erősítik, a tűk az iszapban hosszú ideig épségben maradnak. A szivacs ivarosan és ivartalanul szaporo­dik. A rossz körülményeket sajátos, gyöngysarj (gemmula) alakban vészelik át. Ilyenkor különféle sejtjeik betokozódnak, végül egyet­len, minden sejt képzésére alkalmas sejtféleséggé alakulnak át. Ezekből fejlődnek ki az új szivacs különféle sejtjei.

Hidrák (Hydridae). A sok akvarista által is ismert édesvízi polipocs- kának már fejlett izom- és idegrendszere, teste elején szájnyílása, testvégén tapadó korongja, központi űrbele és zsákmányfogásra szolgáló, különféle csalánszervekkel ellátott fogókarjai is vannak. A csalánszervek ütegtelepekben, érintésre felpattanó kis tokokban várják, hogy valamilyen kis rákocska megérintse érzősörtéjüket. A kirobbant lövedékek egyike átüti a rákocska páncélját, egy másik pedig ragadós fonalával a menekülést akadályozza. A zsákmányt a karok a szájnyíláshoz húzzák. A csalánszervek gyorsan regene­rálódnak.

  1. A Spongilla lacustris, a tavi zöld szivacs nagy szivacstűje (szsl, 0,3). 2. Az előbbi gyöngysarjain jól láthatók az ún. főnyílások (rf, 0,4). 3. A gyöngysarj pásztázó elektronmikroszkópos felvételén a kis tűk, és a pórusfedő látható. 4. Hydra vulgaris, üvegfalra tapadt közönséges, bimbózó hidra (vm, 20). 5. Egy tapogatója az ütegtele­pekkel (szsl). 6. Chlorohydra viridissima, zöld hidra (szsl), és (7.) a testében élő zöldalgák (áf). 8. A hidra átütő csalánszerve (fk, ff) hosszú fonalával.

26

XII. tábla

ÖRVÉNYFÉRGEK (Turbellaria).

Nincs olyan akvarista, aki előbb-utóbb ne találkozna Planariával (1., szsl, 10). Élő eleséggel kerül az akváriumba. Ide-oda siklik az üvegfalon, a növényeken vagy a talajon. Teste felszínét, különösen a hasi oldalát borító ezernyi csilló egybehangolt csapkodása révén változtatja a helyét. Különösen sok a csilló a testfelszíni gödröcskék- nél, amelyek mélyén a kémiai ingereket felfogó sejtjei vannak. Ezek­kel már messziről megérzi azoknak az anyagoknak a „szagát”, „ízét”, amelyekből táplálkozik. Egyes fajoknak egy (2-3) pár szeme (1. és 2. kép), másoknak a testük peremén vagy a hátukon akár 1000 fényérzékelő szervük lehet. Fénykerülő állatok, ezt és egyéb tulajdonságaikat különböző kísérleteknél, „betanításuknál” használják ki a laboratóriumokban. Szájnyílásuk többnyire testük alsó felszínén van. Egy részük törmelék- és bevonatevő, de sok a dögevő, és ragadozó is akad közöttük, amelyek testükből nyálkává változó csalánszerveket lövellnek ki. Ezek az elfogyasztott hidrák­ból származó meg nem emésztett, bőrükben elraktározott és szük­ség esetén rendeltetésszerűen alkalmazott fegyverei. Színük igen vál­tozatos, így a 2. Dugesia lugubris (gyászplanária) (vm, 20) fekete, a 3. Typhloplana viridata (áf, 1) sötétzöld, ennek sem fényérzékelő szervei sem nyálkapálcái nincsenek, teste zöldalgákkal tömött (4. kép). A planariák, akárcsak a hidrák, a regeneráció-kutatás ki­váló kísérleti állatai.

5. Májmétely farkos lárvája (Fasciola hepatica, szsl, 1,6). A lapos­férgek közé tartoznak a mételyek is. A májmétely farkos lárvái sza­badon úszkálnak a rétek melletti árkokban, gödrökben, erdei po­csolyákban, miután elhagyták fejlődésük egy fázisában közti gazdájukat, a 6. képen (ff) látható Galba truncatulát, a törpe vízi­csigát.

28

XIII. tábla

KEREKESFÉRGEK (Rotatoria)

A villásférgek közé tartozó kerekesférgek vizeink egyik legérdeke­sebb és legértékesebb parányi élőlényei. A legtöbbje átlátszó, így jól megfigyelhetők az állatka belső szervei is, a rágószervük, a kivá­lasztószervük működése, a testükben fejlődő embriók. Ezért világ­szerte kedvencei az amatőr mikroszkopizálóknak is. Hazánkban mintegy 600 fajuk él, a vízen kívül talajban, avarban, mohában is megtalálhatók. Elsősorban baktériumokkal, algákkal, szerves törmelékekkel táplálkoznak. Óriási egyedszámuk révén a vizek tisz­tításában végzett munkájuk felbecsülhetetlen értékű, de nem kevés­bé fontosak a haszonhalak ivadékainak táplálkozásában. A díszhal­tenyésztésben is nélkülözhetetlenek. A bemutatott felvételeken a két első kivételével az egypetefészkű fajok láthatók. A nyílt vizekben vagy a felszíni, parti növényzet között elsősorban ezekkel találko­zunk. Gyűjtésük egyszerű, merített, majd átszűrt vízben vagy sűrű szövésű hálózott (0,05 mm 0 lyuk), vagy óvatosan kinyomott növé­nyekről lecsorgó vízben mindig találunk Rotatoriát.

  1. A Rotaria (szsl, 0,3) kerékszerveit behúzta, láthatók az ormányá­ban a szemfoltok, valamint a rágógyomor és a teleszkópszerű láb.
  2. A Rotaria kinyitott kerékszervvel. 3. A Brachionus calyciflorus amphiceros (szsl, 0,4) szétterpesztett tüskéivel tud a ragadozó As- planchna (XVII. t. 2. kép) ellen védekezni. 4. A Brachionus dorcas spinosa (szsl, 0,4) kerékszervét (1. 31. old.) behúzta, rágógyomra fölött látszik vörös szeme, testében a petefészke és szikszerve. 5. A Brachionus angularis (áf, 0,2) peteburkából a fedőlemez nyomá­sára kibújik a fejlett, fiatal állat. 6. Hármas együttélés: egy ágas csápú rákon (Moina) Brachionus rubens kerekesférgek és ezek egyi­kén egy Epistylis látható. A Moina szereti a baktériumgazdag vize­ket, így utasai is jól járnak.

30

XIV. tábla

Kerekesférgek (Rotatoria). Nagyságuk 0,04-3 mm között váltako­zik, különlegességük, hogy ún. sejtállandó állatok: a burokból most kikelt állatnak már ugyanannyi sejtből áll a teste, mint faja legöre­gebbjének. Élettartamuk kb. 1 hét. Fej-, törzs- és lábrészre tagolt testüket sajátos kültakaró védi, amelyből a sejteket burkoló hártyák (sejtmembrán) hiányoznak. Ez az „összeolvadt” szerkezetű kuti­kula lehet páncélszerű a beleépült finom merevítőfonalaktól, vagy ezek hiányában hajlékony és rendkívüli kinyúlásra, összehúzódásra képes. Fejükön fajonként eltérő felépítésű, csillócsoportokból álló kerékszervek vannak, ezek részben a szájnyílás körül csoportosul­nak, részben a fej két oldalán. A csillók feladata a táplálékváloga­táshoz, majd a szájnyílásba sodráshoz, illetve az úszáskor szükséges örvénykeltés. Számos faj, elsősorban a kétpetefészkűek, araszoló mozgásra is képesek. Ezek olyan környezetben, üledék és sűrű nö­vényzet között élnek, ahol az úszás nehézkes. Vannak közöttük vala­milyen aljzatra ideiglenesen vagy véglegesen letelepülők, ez utób­biak testük védelmére egyik végén nyitott csövet készítenek, amelyet idegen anyagokkal is megerősítenek. Egyes fajok ürülékükből for­mált, egyforma golyócskákból ragasztják össze lakócsöveiket.

1. A Brachionus (szsl) táplálkozás közben. A valóságban az örvény­ben kavargó algákat percekig „ízlelgeti”, ezek és a vibráló csillók csak a vakufényben látszanak mozdulatlannak. 2. A Brachionus diversicornis (szsl) és a (3.) Brachionus diversicornis homoceros (fe, 0,4) a Duna áradásakor voltak egynapos vendégek. 4. A Brachionus patulus (fe, 0,4) ősmocsarak lakója. 5. A Brachionus quadridentatus (szsl 0,4) tüskéi között hordja petéjét. 6. A Platyias polyacant- hus (szsl, 0,3) savanyú vizű tőzeglápokban él. 7. A Platyias quadricornis (fe, 0,35) bomló növényzet és alga között tenyészik a talaj közelében, szembetűnő a több hatalmas sejtmagból álló, de sejtha­tárok nélküli szikszerve.

32

XV. tábla

Kerekesférgek (Rotatoria). Táplálékukat érzősörtéikkel és csillók- ból összeállt fátylakkal válogatják ki, a bekebelezés módja azonban fajonként különböző. Egyesek az örvénykeltő csillókkal sodorják a szájnyílásukhoz a táplálékot, mások valósággal „legelnek”, vagy apró részecskéket csipegetnek, és akadnak rablók is, amelyek egy pillanat alatt kilökik a testükben rejtett félelmetes fogójukat (XIII. t. 5. kép), majd a megragadott zsákmányt egészben lenyelik. Ezt nem is rágják meg, és a maradékot kihányják. A legtöbbjüknek azonban előbb a rágógyomrukba jut a táplálék, ahol a fajra jellem­ző rágó őrli meg – ez izmokkal mozgatott, hegyes, fogazott vagy éles részecskékből áll. A rágók ritmikus, szüntelen működése jól megfigyelhető. A megőrölt táplálék a gyomorba jut, de a rágógyo­morba is emésztőmirigyek szájadzanak. Az emészthetetlen részek a kloákán, majd a végbélen keresztül ürülnek ki. A kloákába szája- dzik a petevezeték és a kiválasztó szerv csöve is. Az Asplanchnák elővesécskéinek csövei előbb egy 20-25 másodpercenként telítődő és ürülő, jól látható hólyagba nyílnak. Az elővesék hajszálcsővecs- kéin fajonként állandó számú ostoros, hullámzó- hártyás lángsejtek ülnek.

1-3. A Keratella cochlearis (fe, 0,30) és a K. quadrata (fk) szerves anyagokkal szennyezett, sok baktériumot tartalmazó vizekben él, a K. valga (áf, 0,2) a tisztább, növénydús vizeket kedveli. 4. A Kellicottia longispina (szsl, 0,8) lábatlan kerekesféreg. 5. A Notholca acuminata (fe, 0,3) a hideg évszakokban gyakoribb. 6. A Squatinella rostrum (fk, 0,2) kerékszervét „sapkaellenző” borítja, tápanyagok­ban gazdag vizek lakója. 7-8. A Lepadellapatella (szsl, 0,1) hosszú ideig tetszhalottnak tetteti magát, ha visszahúzza a fejét a páncéljá­ba (fk). 9. Az Euchlanis dilatata (fe, 0,2) átlátszó állatka, hátpáncél­ja szélesebb a hasoldalinál. Hosszú ideig válogatott a fonalas kék­algák (Anabaena) között, amelyek éppen akkor okoztak vízvirág­zást a Keszthelyi-öbölben.

34

XVI. tábla

Kerekesférgek (Rotatoria). Fejlett idegrendszerük van, amelynek központja a fejükben levő agydúc, de számos kisebb idegdúc és egy, ma még tisztázatlan szerepű szervük, az agydúc mögötti szerv is található bennük, amely talán hormont termel. Szemük elhelyez­kedése, alakja, száma és színe a meghatározásnál fontos bélyeg. Érdekes, hogy a helyben ülő fajoknál csak az úszó fiataloknak van szeme. Végleges letelepedés után a szem eltűnik, mert már nincs rá szükség. Idegrendszerük a fényen kívül mechanikai és kémiai ingereket is hasznosít, mozgásukat, magatartási reakcióikat, emész­tő- és kiválasztó szerveik működését magas fokon irányítja. Erre kiváló példa a Floscularia, amely a testet védő váz építéséhez ürülék- galacsinokat készít, és azokat kristályos rendben egymáshoz ra­gasztja. Jól megfigyelhető életfolyamataik több élményt nyújtanak, mint számos magasabb rendű élőlény.

1. A Trichotria pocillum (áf, 0,15) növényzet között szeret tartóz­kodni. 2. A Beuchampiella eudactylota (szsl, 0,9) a tőzeglápok sava­nyú vizét kedveli, terpeszthető, hosszú lábujjaival nagyokat tud szö- kellni. 3. Filinia longiseta longiseta (szsl). Míg az előbbi a növényzet között, ez – ugyanott – a nyílt vízben él. 4. A Scaridium longicau- dun (fk, 0,4) sekély, fölmelegedő vizekben, fonalas algák között érzi jól magát, és 5. az előzőekhez képest ez tud a legjobban ugrani, lábában erős harántcsíkolt izomköteg van (pol). 6. A Monommata longiseta (szsl, 0,2) bal lábujja rövidebb. A sűrű növényzet között él. 7. A Polyarthra vulgáris (fe, 0,1). Madártollszerű, harántcsíkolt izomzattal mozgatható úszói vannak, a nyílt vizeket (pl. Duna) ked­veli. 8. A Lecane (fe, 0,06) páncéljának felső szélei fajonként külön­böző mértékben csúcsosak. Ez behúzódott a páncéljába, és lábujja­it is összezárta. 9. A Paracephalodella latifulcrum (szsl, 0,2) ős­lápokban él, szép színét a benne szimbiózisban élő zöldalgáktól kapta.

36

XVII. tábla

Kerekesférgek (Rotatoria). A két petefészkűek feltehetően csak szűznemzéssel szaporodnak, hímjeiket nem ismerjük. Az egy pete- fészkűeknek kétféle nősténye van. Az ún. amiktikusnak számos ge­neráción keresztül csak hasonló utódai lesznek, míg valamilyen kül­ső tényező hatására miktikus nőstények is kelnek ki a nyári petékből. Ezek petéiből hímek bújnak ki, amelyek csak a miktikus nőstényeket termékenyítik meg. Ezekben ekkor tartós peték alakul­nak ki, amelyekből a következő ciklusban újra amiktikus nőstények lesznek.

1. A Pedalia fennica (fk, ff 0,3) hat izmos úszó karjának végén hosz- szú evezősörték láthatók. 2. A Synchaeta pectinata (fk, 0,5) a plank­tonban él, rakéta-gyorsasággal úszik. 3. A Testudinella (szsl, 0,2) növények és törmelék között mozgó, teknős alakú állatka. 4. Az Asplanchna sp. (fk) másfél mm-es nagyságot is elérő, üvegszerűen átlátszó, örökké éhes rabló. Nem zavartatja magát fényképezés köz­ben sem, és szívesen fogyaszt növényi táplálékot is: gyomrában elfér 3-4 fecskemoszat és 1-2 más alga. Sajátos „öngólt” adnak maguk­nak az általuk kiválasztott kémiai anyaggal, amely a Brachionus calyciflorust már fejlődése alatt rendkívül hosszú tüskék növelésére készteti. Ezt a mutánst az Asplanchna nem tudja lenyelni. Eleven­szülők, egy állatkában 3-4 különböző fejlettségű embriót is látha­tunk. Nincs végbélnyílásuk, így az anya, mintegy fél óra alatt a vizeletkiürítő nyíláson át szüli meg az utódot. Ez a születése utáni pillanatban már azonnal rabol. 5. Félelmetes az Asplanchna raga­dozó fogószerve, amelyet hatalmas, kifordítható garatzsákjával együtt villámgyorsan lök ki a fejéből, ha a tapintósörték zsákmányt jeleznek. Ezt széttárt fogójával ragadja meg, és a zsákmányra bo­ruló garattal együtt szinte „beszívja” a testébe. 6. A Keratella quad- rata (fe) az Asplanchna gyomrában csak tíz percig „időzött”, emészthetetlen páncélját kihányta a rabló.

38

XVIII. tábla

Kerekesférgek (Rotatoria). Környezetváltozásra érzékenyek, ezért, ha a vízmintában talált fajt hosszasabban szeretnénk tanulmányoz­ni, ez csak a lelőhelyvízben és megfelelő hőmérséklet, továbbá ele­gendő oxigén mellett sikerül, de így is csak ideig-óráig. Kevés a laboratóriumi körülmények között tenyészthető fajok száma. Hal­gazdaságok nyílt vizeiben az élelem-konkurens fajok, elsősorban az ágascsápú rákok (Cladocera) átmeneti vegyszeres elpusztításával szinte órára pontosan be lehet indítani óriási mértékű elszaporo­dásukat.

1. A Collotheca ornata cornuta (fk, 0,65) legijedősebb, de ugyanak­kor a legravaszabb rabló kerekesféreg. A legkisebb rezdülésre vil­lámgyorsan összerándul, és visszahúzódik kocsonyás védőburkába. Majd óvatosan előbújik, közben a fejét övező szemölcsökből eredő, hosszú, egyenes sörtéit egy nagy, képzeletbeli tölcsér palástján szét­teríti. Ha ebbe a varsába valamilyen zsákmány beúszik, és a ki­merevedett sörték közül csak egyet is megérint, visszarántja sörtéit, és a közéjük bonyolódott zsákmányt a szájtölcsérébe préseli. 2. A Ptygura sp. (fk, 1) helybenülő, kocsonyaburokba menekülő állat­ka, de csak baktériumokat, algákat fogyaszt, amelyeket parabola- tükör-szerű koronájának csillói sodornak a szájához. 3. A Limnias sp. (szsl, 1) hasonló életmódú, kétlebenyes csillókoronája van. 4. A Floscularia ringem (szsl, 1,6) emészthetetlen ételmaradékokból építi cső alakú védőburkát. Szájnyílásánál, csillós ajaklebenyével hosszasan formálja az apró galacsinokat, amelyeket körkörösen ra­gaszt egymás mellé. Négy, lebenyes csillókoronája van. 5. A Conochilus hippocrepis (szsl, 0,3) lebegő, úszó, akár száz egyedből is álló telepet alkot. Az állatkák lábaikkal merülnek, kapaszkodnak a közös kocsonyafészekbe. Ebből szükség esetén kiúszhatnak. Patkó alakú egyetlen csillókoronájuk közepéről meredezik érzősörtés ta­pogatójuk.

40

XIX. tábla

Csillóshasúak (Gastrotricha) Nevüket a főleg hasoldalukról ere­dő csillóikról kapták, ezekkel rendkívül gyorsan úsznak vagy „fut­nak”. Élőt csak úgy lehet lefényképezni, ha mozgási körlete üres látóterén lesben állunk, és a beúszó állatkát vakuval „elkapjuk”. Sejtállandók, csak szűznemzéssel szaporodnak, petéik nagyok. Mindenevők.

Fonálférgek (Nematoda), minden vízmintában előfordulnak. Óva­tos melegítéssel (50 °C) hőmerevséget kapnak, de sajnos ekkor minden más is elpusztul a készítményben. Étlapjuk rendkívül gaz­dag, saját fajtársaikat is elfogyasztják. Sejtállandó szervezetek.

Kevéssertéjűek (Oligochaeta) már egyáltalán nem parányok, de át­látszóak, és belső szerveik működését jól megfigyelhetjük. MS 222-vel bódíthatók. Hermafroditák, ivartalanul szaporodnak. Jól tenyészthetők, mindenevők, a szerves törmelék feldolgozása révén igen hasznosak.

1. Chaetonotus simrothi (fk, 0,4), 2. Polymerurus rhomboides (szsl, 0,3), 3. Dasydetes ornatus (szsl, 0,2), 4. Ichtydium forcipatum (fe, 0,15). Az első két csillóshasú a fenékpusztai, a másik kettő a kunká- polnási mocsarak lakója volt. Valamennyi elég ritka, és egyiket sem sikerült továbbtenyészteni. 5. Nematoda sp. (fe, 2) a csapkodó moz­gás egyik állapotában. Az élő állatot mindig egyik oldaláról látjuk és csak ritkán így, hát-hasi irányból. 6. A Stylaria lacustris (szsl, max. 20) feje a jellegzetes hosszú, mozgékony tapogató ormányával. A készítményekben rendkívül nyugtalan. 7. Az Aelosoma variegatum (szsl, 4) is állandóan mozog, kissé kiszélesedő, alsó felszínén sűrűn csillós fejével vonszolja gyakran állatláncból álló testét. Belse­jében, különösen a fejében sok színes – sárga zöld, kék – golyócska látható, a var. hemprichinek (1. kép) kárminvörös golyócskái vannak.

42

XX. tábla

ALSÓRENDŰ RÁKOK (Entomostraca)

Az alsórendű rákok között a csupasz és a pajzsos levéllábúak (Phyl- lopoda) valóságos óriások az eddig ismertetett parányok között. Lárváik azonban mikroszkopikus méretűek, és faji bélyegeik megis­meréséhez is erős nagyítás szükséges. Megfelelő technikával egyéb­ként 30-40 mm-es példányok is fényképezhetők mikroszkóppal. A csupaszok (Anostraca) közé tartozó Artemia kiugró jelentőségű az egész világon a haszon- és díszhaltenyésztés terén. Nagy tápértékű lárváival (nauplius) etetik a zsenge halivadékok milliárdjait. Száraz, kemény héjú petéiben már fejlődésnek indult, de átmenetileg meg­állt lárvák, akár több évig is megőrzik életképességüket, míg kifejlő­désüket biztosító környezetbe, vízhez nem jutnak. Tavasszal, hóol­vadás után jelennek meg sekély pocsolyákban vagy akár kerék­nyomban megrekedt vízben, és gyorsan fejlődnek, mielőtt a víz el­párolog, illetve hőfoka tartósan 15 °C fölé nem emelkedne. 11-19 pár lábukkal mozognak, a táplálékot szűrik ki és epipoditnak neve­zett lábfüggelékükkel lélegzenek. Törmelékfogyasztók, a nagyob­bak rablókká válnak, megtámadják saját fajtársaikat, sőt még az ebihalakat is.

1. Triops cancriformis (szsl, vm, 1:1), nyári pajzsos rák, a halasta­vakban és a rizsföldeken is károkat okozhat. 2. Branchinecta ferox (szsl, 30) nőstény, a szétterült lábakon jól látszanak az epipoditok. 3. A Branchinecta ferox (vm, 35) hímjének 2. csápjai párzáskor erős ölelő karokként működnek. 4. Branchinecta ferox (szsl, 1:1) nőstény a jellegzetes hanyatt úszás közben, hosszúkás petezacskója tele van érett petékkel. 5. Branchipus stagnalis (szsl, l:l) nőstény, különösen a petezacskója környékén szép színes. A rendszertani le­írások nem említik az ennél és más fajoknál is látható színeket, mert feltehetően rögzített, színtelen példányok alapján készültek.

44

XXI. tábla

Alsórendű rákok (Entomostraca). A levéllábúak között több szem­pontból is a legjelentősebbek az ágascsápú rákok, a Cladocerák, közismert nevükön a vízibolhák. Nevüket elágazó, kétágú 2. csáp­jukról, illetve ezek állandó csapkodása révén végzett ugráló úszá­sukról kapták. Hazánkban közel 100 faj él, egyikük-másikuk – ked­vező körülmények között – elképesztő egyedszámban. A legtöbb faj teste két oldalról lapított, ezt fejük kivételével két kettős falú, a hátoldalon teljesen zárt héj védi. Ezek között alul rés húzódik, elöl és hátul kissé szélesebb. A rés mögött állandóan rezgő 5-6 pár levéllábukkal hátrafelé hajtják a vizet a héjak között. Eközben a lábak szélén kialakult sörte-fésűvel kiszűrik a táplálékrészecskéket, amelyeket a héjak közötti sajátos áramlás a száj szervekhez sodor. Innen az emésztőcsatornába jut a szüredék – a ragadozók a zsák­mányt előzőleg feldarabolják. A lábakon kopoltyúfüggelékek is vannak. A kettős falú héjakat, a lábakat és más testrészeket a szapo­ra szívveréssel hajtott vérfolyadék nyomása tartja feszesen. Sötét látóterű megvilágításnál látni lehet a vér amöboid mozgásra képes limfocitáit, különösen a nagy testű, ragadozó Leptodorában.

1. A Syda crystallina (szsl, 4) melléknevét átlátszóságáról kapta, álló- vagy lassú folyású vizek partközelét kedveli, ahol a tarkó­ján elhelyezkedő tapadószervével valamin időnként megpihenhet.

2. A Diaphanosoma sp. (szsl, 1,5) ágascsápjainak tőízei rendkívül izmosak. Csak bizonyos fénymennyiségnél érzi magát jól, ezért napközben különböző vízrétegekben tartózkodik. 3. Daphnia sp. (szsl, 5) nyári petékkel. 4. Daphnia magna (szsl, 5) tartós petével. 5. Daphnia galeata (fe, 1,5) átlátszó, sisakos vízibolha. 6. Daphnia longispina (szsl, 4), költőzsákjában kifejlődött embriókkal, az egyik most kezdi önálló életét.

46

XXII. tábla

Alsórendű rákok (Entomostraca). Fejük elülső részéről eredő két első csápjukon pamatszerű érző- és szaglósörtéik vannak. Ezek a csápok a hímeknél mozgatható, ölelő karokká módosulhatnak. Lá­tószervük két szemből összeolvadt összetett szem, amelyik a Daphnia magnánál 22, a Leptodoránál mintegy 300 kis egységből áll, ezekből az információk az agy előtt elhelyezkedő hatalmas opticusganglionba érkeznek (XXIV. t. 6. kép). Sok fajnak még ún. naup- liusz-szeme is van. Átlátszóságuk révén több fajnál jól megfigyelhet­jük a működő szemizmaikat is, a szívet és – mert a tápláléktól, annak fokozatos emésztettségétől szembetűnő színe van – az emész­tőcsatornát is. Finomabb anatómiai vizsgálat céljából boncolni kell a rákocskákat, amihez sztereobinokuláris mikroszkóp és nyugodt kéz szükséges. Fontos rendszertani bélyegük az utópotroh és az ennek a végén található két végkarom alakja, fogazottsága, finom fésűsze­rű szerkezete. Az ágascsápú rákok egyébként olcsó, de ugyanakkor kiváló kísérleti állatok, élettani, gyógyszerkutatási célokra, toxiko­lógiai vizsgálatoknál pedig mint teszt-állatokat az egész világon használják őket.

1. Simocephalus sp. (szsl. 3,5), költőzsákjában két nyári petével, fajai a sűrűn növényes mocsarakat kedvelik. 2. A Moina sp. (szsl, 1,5) főleg átmelegedő, erősen szennyezett vizekben él, a halastavak értékes lakója. Költőzsákjából a fedőlemez nyomására egymás után születtek az érett fiatalok. 3. A Moina macropa (fe, 1,1) hímjének első csápjai erős fogószervek, amelyekkel párzáskor a nőstényen tudja magát rögzíteni. 4. A Ceriodaphnia reticulata (szsl, 1,5) gyak­ran előfordul a halastavakban, héjának szép a mintázata. 5. A Scaphioleberis sp. (áf, 1,5) a felső vízrétegekben szeret tartózkodni. 6. Iliocryptus sordidus (fe, 1). A törmelékben, az iszap felső rétegé­ben élő parányi, piros rákocskát a fényképezés előtt tisztára kellett fürdetni, mert bozontos sörtéire minden ráragadt.

48

XXIII. tábla

Alsórendű rákok (Entomostraca). Az ágascsápú rákok szűznemzés­sel vagy ivaros úton szaporodnak. E két szaporodásmód szabályos váltakozásával alkalmazkodnak a környezet és az időjárás változá­saihoz. A faj számára kedvező körülmények között szűznem­zéssel szaporodnak, utódjaik ilyenkor az ún. szubitán petékből fej­lődnek. Külső tényezők hatására, akár a kerekesférgeknél, hímek is kelnek ki az ilyen petékből, s az általuk megtermékenyített nősté­nyekben tartós peték, ephippiumok alakulnak ki. Ezek átvészelik a nehéz időket, és kiinduló pontjai a szűznemzés útján folytatódó szaporodásnak. Az ágascsápú rákok gazdasági jelentősége a ha­szonhalak táplálkozásában rendkívül nagy, de nem kevésbé az a víz anyagforgalmában is. Több fajuk elég könnyen tenyészthető, aminek a kísérletek és a díszhaltenyésztők szempontjából van jelen­tősége. A rákocskákat algás vízzel vagy élesztő-szuszpenzióval lehet etetni.

  1. A Macrothrix laticornis (szsl, 0,7) híg, fekete iszaphoz hasonló vízben élt a hirsuticornis nevű fajtársával és a hatalmas Branchinec– tákkal együtt. 2. A Bosmina (szsl, fe, 0,4) első csápjai tövüknél összeforradtak, ormányszerűen megnyúltak. Erősen szennyezett vi­zek kivételével mindenütt megtalálható. 3. A Chydorus sphaericus (szsl, 0,5) csaknem minden vízben előfordul, naupliusz-szeme feltű­nően nagy. 4. Az Alona sp. (fe, 0,5) rozsdavörös testében szembetű­nő az üres költőüreg. 5. A Leptodora kindtii (pol, 14) üvegszerű, csak egy bizonyos szögből ráeső fényben észrevehető, nagy testű rabló. Előrenyújtott zsákmányfogó lábakkal lomhán, lökésszerűen úszik, a megragadott áldozatot az öt pár láb alkotta ,,kosár”-ba szorítja, majd két hatalmas állkapcsával péppé őrli. Nagy élmény egy élőt vagy akár egy rögzítettet is tüzetesen megismerni. A sok közül egy anatómiai érdekessége: hosszú ragadozó lábainak 1-2. íze között pótszívei vannak! 6. A Leptodora fejvégében elhelyezke­dő összetett szeme, opticus-ganglionja és agya (szsl).

50

XXIV. tábla

Alsórendű rákok (Entomostraca). Az evezőlábú rákok (Copepoda) három alrendje közül kettőnek, a Cyclopodiáknak és a Catlanoidák- nak az ágascsápúakhoz hasonlóan szintén igen nagy a gazdasági jelentősége. Óriási egyedszámban szaporodhatnak el, a halivadékok és a kis testű takarmányhalak növekedéséhez nélkülözhetetlenek. A Cyclopoidák között azonban vannak ragadozók is, amelyek nagyobb csillósokat, kerekes- és egyéb férgeket, más rákokat, szú­nyoglárvákat és zsenge halivadékot is megtámadnak. Ez utóbbiak főleg a seb másodlagos fertőződése miatt pusztulnak el. De a Cyclo- poidák nagyobb része és a Calanoidák kizárólagosan szűrőszerveze­tek, a Harpacticoidák táplálkozása legelésszerű. Valamennyien kétivarúak, csak ivarosan szaporodnak, a hímek ondótokokat erő­sítenek a nőstény ivarszelvényére, így az egyszeri termékenyítéssel többször petézhet. Petecsomóikat a farokvillájukon hordják kikelé­sükig. Az újszülött tíz vedlés után lesz ivarérett. Egyes fejlődési alakok, de a kifejlettek is hónapokig képesek lappangó élet­állapotban átvészelni a rossz időket. Valamennyinek csak egy szeme van, igen jól látnak. Szíve csak a Calanoidáknak van.

  1. A Cyclopoida-nőstény (of, 2), két petezsákjában akár 100 petét is cipel magával, de ha lehullanak, akkor is kikelnek a lárvák. 2. Cyclopoidalárva (szsl, 0,3) csáp- és evezőláb-kezdeményekkel, pi­ros szeme X alakú. 3. Eudiaptomus sp. nősténye (szsl, 2,5), farokvil­láján mindig egy petecsomót hordoz magával. Kiterjesztett első csápjai ejtőernyőként működnek, lassítják a lábak úszó csapását követő süllyedést. A feje két oldalán látható száj szervek örvénykeltő mozgása hajtja a szájhoz az élelmet. 4. Cyclopoida-hím (szsl, 1,8) erős ölelő csápjai. 5. Harpacticoida sp.-nőstény (of, 1,2), hatalmas petecsomót cipel, ügyesen bujkál a törmelék között. 6. Eudiapto- mus sp.-hím ölelőcsápjának harántcsíkolt izomkötege (pol).

52

XXV. tábla

1. Mohaállat (Plumatella fungosa, teleprészlet; of)- Sok szerves tör­meléket, baktériumokat, egysejtűeket, lebegő algákat tartalmazó vi­zekben élnek, és holt tárgyak felszínén bevonatokat, kisebb-na- gyobb gumókat alkotnak a telepeik. Akváriumi növényeken is gya­koriak. A telepekben sokezer polipocska él. Érintésre visszahúzód­nak a csöveikbe.

  1. Medveállatka (fk, 0,3). A Tardigrada gyűjtőnéven ismert parányi állatkával elég gyakran találkozunk a vízmintákban. Idegesen teke­reg, négy pár csonklábának 2-2 karmával növényekre, algafonalakra kapaszkodik, ezek nedvét szívja. Beszáradva akár 10 évig is életben marad.
  2. Kagylós rák (of, 1). Az Ostracodák testét két félből álló, kagyló­szerű héj védi. Ezek az üledékben épségben maradnak, így fontos geológiai vezérkövületek. A héj két rétege között vér áramlik. Vízfe­néken, törmelék között tartózkodnak. Baktériumokkal, algákkal táplálkoznak.
  3. Pontytetű (Argulus foliaceus). Petés nőstény (szsl, 6) hasi oldala felől látszik. Két nagy összetett szeme mögött vannak a tapadó­korongjai, amelyekkel áldozatára rögzíti magát. Átmeneti parazita, ha megszívta magát vérrel, szabadon úszkál, ilyenkor kerül a víz­mintába. Elszaporodva károkat okoz.
  4. Pontusi tanúrák (Limnomysis benedeni; szsl, vm, 10). Szerencsés betelepítés révén nagy tömegben él a Balaton-parti fonalas moszat- gyepben, a felszíni hínárcsomókban. Kiváló haltáplálék. Nagy oxi­génigénye miatt nehéz szállítani és szaporítani.

6. Közönséges viziászka (Asellus aquaticus; vm, 15). Fenéklakó, friss és elhalt növényi részekkel, törmelékkel táplálkozó rákocska. Az előbbivel ellentétben jól tartható kis akváriumban.

54

XXVI. tábla

1. Tegzes bolharák (Corophium curvispinum; szsl, 7). Növények szárán készít magának rejtőzködő csövet torlábai vízben megszilár­duló váladékából. Törmelék- és algaevő, de fogyaszt fiatal árva szú­nyoglárvákat is, ezek ragadozó fajai pedig őt. Egyes fajok ra­gadozók.

  1. Kérészlárva (Ephemera sp.; szsl, 10). A kissé szétterült állaton jól látszanak a tracheakopoltyúk és a tracheák. A lárvák 2-3 évig is élnek a vízben, kirepülésüket követően csak pár órát, míg párza­nak, és petéiket a vízbe szórják.
  2. Szitakötőlárva (Anax sp.; vm, 45). A szitakötőlárvák ragadozók, kilökhető alsó ajkuk fogakkal ellátott fogószerv. A Petri-csésze se­kély vizében ez a lárva ügyetlenül támadhatott. A vaku ezt a pilla­natot örökítette meg.
  3. Tegzes lárva (Trichoptera sp.; pol, 12). A ragadozó lárva tölcsér alakú, mindkét végén nyitott, szőtt tegezben él. Ezt növekedésének megfelelően állandóan hosszabbítja.
  4. Üvegszúnyoglárva (Corethra plumicornis; szsl, 12). A Chaoborus néven is ismert ragadozó lárva igen erős izomzattal működtetett, módosult csápjaival fogja meg zsákmányát, akár halivadékot is. Két pár léghólyagja szép pigmentmintás, feltehetően a magasság­mélység változtatásában van szerepük.
  5. Dalosszúnyog-lárva (Culex pipiens: szsl, 4). Nyáron az esővizes hordók vízszíne alatt csüngnek, télen sűrűn ellepik a pincék bolto­zatát az áttelelő imágók. Ember közelségében él.

7. Maláriát terjesztő szúnyog lárvája (Anopheles maculipennis; vm, 10). Partközelben, növényzet között szeret tartózkodni, a nőstények az istállóban emésztik meg a vért és érlelik petéiket.

56

XXVII. tábla

1-7. Árvaszúnyog (Chironomus). Rövid életű nősténye vízfelszínt is érintő kövekhez, növényekhez, oszlopokhoz ragasztja petecsomó­ját. Ennek mérete többszörösen is meghaladja a törékeny állatét, 30 mm hosszú és 3 mm átmérőjű (1., of) lehet. A kocsonyás, a hullámzással ide-oda lengő petecsomóban kinyúlt, lapos rugóhoz hasonlító két szalagot is láthatunk (2., fe). A peterakás kezdetekor a nőstény ráragasztja a két szalag végét a felületre, a továbbiakban a peték kitojásával egyidőben választja ki a vízben erősen megduz­zadó kocsonyás anyagot és a két szalagot. Ezek kb. 30 mikrométer szélesek, nem kettőstörőek. Hajlékonyságuk és szakítószilárdságuk eredménye, hogy a legerősebb hullámzás sem tudja a petecsomót letépni. Ebben a peték sajátos elrendeződését lehet megfigyelni: olyan csavarvonalat alkotnak, amely félmenetenként kacsszerűen visszahajlik. (3., szsl). Ebben a csomóban mintegy 1500 pete volt. A 0,3 mm hosszú petékből 0,6-0,7 mm-es lárvák kelnek ki (4., szsl), és első táplálékként a kocsonyás anyagot fogyasztják el. Ebből ki­szabadulva megkezdik akár a következő évre is átnyúló életüket. Az első napokban még a planktonban lebegnek, így messze szétter­jedhetnek, majd lesüllyednek valamilyen felületre vagy a vízfenékre. Itt a törmelék között vagy sűrű alga-, hínárszövedékben, szabadon vagy lakócsőben, tegezben, egyes fajok csak laza háló védelmében élnek. Háromszor vedlenek, a jól ismert rubinvörös, kifejlett lárvák elérhetik a 15 mm-es nagyságot is (5., vm). Ezt követően bebábozód- nak. A bábot a bábbőr alatt felszaporodó gáz fölemeli a víz felszíné­re (6-7., szsl), ehhez több pamatból álló légzőrostjaival tapad. A kibújt imágók röpképességük eléréséig a bábbőrbe kapaszkod­nak. A lárvák törmelékevők, erős rágóikkal azonban szivacsokat, mohaállattelepeket stb. is szétrágnak. Szerepük a víz anyagforgal­mában és a haszonhalak táplálkozásában rendkívül jelentős. Tápér­tékük – lévén testük csupa izom – igen magas. Óriási kromoszómá­ikkal fontos örökléstani kutatásokat folytatnak.

58

XXVIII. tábla

1-3. Víziatkák. Az 1-2. képeken látható vörös atka (Hydrodroma despiciens; vm, 2) gyakran kerül a vízmintákba, borsszemnyi, csak­nem gömb alakú, eleven, gyorsan úszó állatka. Lábai sárga színűek. A fogságot jól elviseli, és szaporodik, ha szúnyoglárva is van a víz­ben. Ezt mutatja a 2. kép is. Az Anopheles-lárvát megtámadó atka nem engedte el tízszer nagyobb áldozatát a Petri-csészébe áthelyezés közben, és hosszasan kereste a lárva potrohgyűrűi között azt a he­lyet, ahova csőrét könnyen beszúrhatta. 3. Üvegatka.

  1. Nagy búvárpoloska (Corixa punctata; vm, 15). Növényevő, lapos és erős úszólábaival igen jól és látványosan úszik. Kis üvegedényben sokáig életben tartható, ha moszatok, hínár vagy moha van a vizé­ben. Egyes fajok hímjei cirpelnek.
  2. Gőtelárva (Triturus vulgáris; vm, 20). Az állóvizekben (pl. város­ligeti tó), lassú folyású patakokban, csatornákban élő farkos kétéltű petéinek barázdálódását, lárváinak fejlődését már egy nagyítóval is nyomon lehet követni. A tükrözés nélküli vaku-makro fényképe­zési technika kiegészíti a mikroszkópos megfigyeléseket és a fényké­pezést. Együtt teljes képet adhatnak egy magasabb rendű vízi szer­vezetről, amely – növekedjék bármekkorára – parányként kezdi életét.
  3. Unkabéka-ebihal (Bombina orientális; vm. 10). Ez a halkan ének­lő, szép béka hosszú életű terráriumi állat. Évente egyszer szaporo­dik, petéi ideális lehetőséget nyújtanak a fejlődés, lárvái az átalaku­lás megfigyelésére.
  4. Halivadék (vm). A hal a parányok emberhez vezető tápláléklán­cának utolsó láncszeme. Átlátszó ivadéka már Leeuwenhoek óta mikroszkóp-téma. Leeuwenhoek ügyesen megszerkesztett készülék­kel szerelte fel parányi mikroszkópját, és ő látta meg először a farok­úszó kapillárisait és az ezekben keringő vérsejteket.

60

XXIX. tábla

KÉPTÁBLÁK NÉVMUTATÓJA

A római szám a tábla sorszámát, az utána következő arab számjegy a kép­számot jelenti. A képhez tartozó szöveg a bal oldalon olvasható.

Actinosphaerium III., 5, 6

Aelosoma XX., 7

Alona XXIV., 4

Amoeba I., 4-5; II., 1-2

Anax XXVII., 3

Anopheles XXVII., 7

Arcella II., 4

Argulus XXVI., 4

Asellus XXVI., 6

Asplanchna XVIII., 4-6

Astramoeba II., 3

Beauchampiella XVII., 2

Blepharisma IX., 6

Bombina XXIX., 6

Bosmina XXIV., 2

Brachionus XIV., 3-6; XV.,1-5

Branchinecta XXI., 2-4

Branchipus XXI., 5

Bursaria X., 1

CarcheMum VIII., 4

Ceriodaphnia XXIII., 4

Chaetonotus XX., 1

Chydorus XXIV., 3

Chilodonella V., 8

Chironomus XXVIII., 1-7

Chlorohydra XII., 6-7-8 Coleps IV., 7

CoIIotheca XIX., 1

Conochilus XIX., 5

Corethra XXVII., 5

Corixa XXIX., 4

Corophium XXVII., 1 Cothurnia VIII., 8

Culex XXVII., 6 Cyclopoida XXV., 1., 2., 4

Csilló VI., 1-2., 3., 7

Daplinia XXII., 3-6

Dasydetes XX., 3 Diaphanosoma XXII., 2

Didinium IV., 5

Difflugia III., 1-2

Discophrya XI. 6

Dugesia XIII., 2

Epistylis VIII., 6-7; XIV., 6

Ephemera XXVII., 2 Euchlanis XVI., 9 Eudiaptomus IX., 3, 4

Euglypha III., 3-4

Euplotes XI., 1-2

fagocitózis II., 1-2

Fasciola XIII., 5

Filinia XVII., 3

Filosea I., 2

Floscularia XIX., 4

Galba XIII., 6

Gemmula XII., 2-3

Hal XXIX., 7 haptociszta XI., 6 Harpacticoida XXV., 5

Heliophrya XI., 7

Hyalodiscus I., 1

Hydra XII., 4-5

Hydrodroma XXIX., 1-2

Ichtydium XX., 4

Iliocryptus XXIII., 6

Kellicottia XVI., 4

Keratella XVI., 1-3; XVIII., 4, 6

Kerona XI., 3 konjugáció VII., 2

Lacrymaria IV.,6

Lecane XVII., 8

Lepadella XVI., 7-8

Leptodora XXIV, 5-6

Limnias XIX., 3

Limnomysis XXVI., 5

Lionotus V., I

Loxodes V, 5

Loxophyllum V., 4

Macrothrix XXIV., 1

Moina XXIII., 2-3; XIV. 6 Monommata XVII., 6

Nematoda XX., 5 Notholca XVI., 5

Ostracoda XXVI., 3 osztódás IV., 1-2; VII., 1, 6

Paracephalodella XVII., 9 Paradileptus V, 7 Paramecium VI., 1-7; VII., 1-4 Pedalia XVIII., 1

Pelomyxa I., 3 Planaria XIII., 1-2

Platyias XV, 6-7 Pleuronema VII., 7 Plumatella XXVI., 1 Podophrya XI., 5 Polyarthra XVII., 7 Polymerurus XX., 2 Prorodon IV., 3-4 Ptygura XIX., 2

Radiophrys III., 7 Rotaria XIV, 1-2

Scaphioleberis XXIII., 5 Scaridium XVII., 4-5 Stentor X., 2-5 Simocephalus XXIII., 1

spasmonema VIII., 3-4 Spathidium V., 3 Spirostomum IX., 5 Spongilla XII., 1-3 Squatinella XVI., 6 Stentor X., 2-5 Stylaria XX., 6 Syda XXII., 1 Synchaeta XVIII., 2

szimbiózis VII., 4; szivacstű XII., 1

Tardigrada XXVI., 2 Testudinella XVIII., 3 Tokophrya XL, 4 Trachelius V, 2

Trachelophyllum V., 6

Trichodina IX., 2 trichociszta VI., 6

Trichoptera XXVII., 4

Trichotria XVII., 1

Triops XXI., 1

Triturus XXIX., 5

Typhloplana XIII., 3-4

Urocentrum VIL, 5-6

Üvegatka XXIX.,

Vaginicola IX., 1

Vorticella VIII., 1-3

Zoothamnium VIII., 4

ISBN 963 11 6795 X

ISSN 0324-3168

ROBINSON

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Buda­pest

Felelős kiadó: Sziládi János igazgató Dabasi Nyomda (91-0898), Budapest- Dabas, 1991

Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató Felelős szerkesztő: Karádi Ilona A szöveget gondozta: Grabner Mária Műszaki vezető: Török Károlyné Képszerkesztő: Árva Ilona Műszaki szerkesztő: Deák Ferencné Terjedelem: 2,76 (A/5) ív. IF 6565

A sorozatban legutóbb megjelent kötetek:

Tengeri állatok 2. (2. kiadás)

Macskák

Vízinövények

Kína kerti virágai

Gyomnövények

Gombák 2.

Egzotikus hüllők

Állatkerti emlősök (3. kiadás)

Madarak (5. kiadás)

Szobanövények

Halak (4. kiadás)

Trópusi csigák, kagylók Gyógynövények (2. kiadás) Kutyák 2.

Egzotikus rovarok

Kultúrnövények 3.

Különös állatok (2. kiadás) Égitestek

Sáskák, szöcskék, tücskök Egyszervolt állatok (2. kiadás) Gombák 1.

Édesvízi parányok 1.

Medúzák, zsákállatok

Madarak 3.

Magvak, termékek

Emberek (3. kiadás)

Édesvízi parányok 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!