Prof. dr. Adrián N. lonescu

SPORTMASSZÁZS

A masszázs technikai eljárásai, módszerei, hatásai és sportbeli alkalmazása

2. kiadás

•port

Budapest, 1976

A könyv eredeti címe román nyelven: Masajul (Procedee technice, metode, efecte, aplicatii in sport)

A román kiadó: Editura Stadion, Bukarest, 1970

Fordította

ÓVÁRY-ÓSS JÓZSEF

Lektorálta

BODNÁR LÁSZLÓ

A fedelet ZSOLDOS VERA tervezte

© Prof. dr. Adrián N. lonescu, 1974 ©Hungárián translation Óváry-Óss József, 1974

TARTALOM

Előszó 9

1.          fejezet

A masszázs 13

A masszázs legfőbb formái 13

A masszázs rövid története 18

A masszázs alkalmazása a sportban 26

2.       fejezet

A masszázs technikája 30

1.                    A masszázs alapfogásai 31

1.                                                         Enyhe és ritmikus simítás 31
2.                                                      Dörzsölés 36
3.                                                    Gyúrás 39
4.                                                    Könnyed, ritmikus ütögetés és vágás 41
5.                                                        Vibráció 45

2.                    A masszázs kisegítő, kiegészítő eljárásai 47

1.                                                         Szitálás és mángorlás 47
2.                                                      Nyomás 48
3.                                                    Húzás és feszítés 50
4.                                                    Kirázás 52
5.                                                        Egyéb masszázseljárások 53

3.       fejezet

A részleges és általános masszázs módszerei 54

1.                   Részleges masszázs 55

1.                                                         Az egyes törzstájékok masszázsa 55

1.                                                                     Hátmasszázs 55
2.                                                                     A mellkas masszázsa 63
3.                                                                     A has masszázsa 66

2.                                                      Az alsó végtagok masszázsa 71

1.                                                                     A fartájék masszázsa 72
2.                                                     A comb hátulsó részének masszázsa 75
3.                                                     A lábszár hátulsó oldalának masszázsa 79
4.                                                     A lábfej masszázsa 86
5.                                                     A lábszárak elülső részének masszázsa 88
6.                                                     A térd masszázsa 90
7.                                                     A comb elülső felszínének masszázsa 90

3.                       A felső végtagok masszázsa 96

1.                                                     Az ujjak masszázsa 97
2.                                                     A kéz masszázsa 100
3.                                                     Az alkar masszázsa 102
4.                                                     A felkar masszázsa 106
5.                                                     A váll masszázsa 110

2.   Általános masszázs 112

4.     fejezet

A szövetek és szervek masszázsa 116

1.    A szövetek masszázsa 117

1.                                           A bőr masszírozása 117
2.                         A kötőszövet masszázsa 120
3.                       A mozgásszervek masszázsa 122

1.                                                     Az izmok masszázsa 122
2.                                                     Az ízületek masszázsa 124
3.                                                     A csonthártya masszázsa 125

4.                        Az érrendszer masszázsa 125
5.                                         A perifériás idegek masszázsa 127

2.    A mélyen fekvő szervek masszázsa 130

1.                                           A fej masszázsa 130
2.                                        A nyak masszázsa 136

1.                                                     Az elülső nyaktájék masszázsa 137
2.                                                      A hátulsó nyaktájék masszázsa 138

3.                       A mellüreg masszázsa 141
4.                        A hasüreg masszázsa 144
5.         fejezet

önmasszázs 147

1.    Technikai és módszertani kérdések 148
2.     Az alsó végtagok önmasszázsa 150
3.     A törzs önmasszázsa 167
4.    A felső végtagok önmasszázsa 167
5.     A tarkó önmasszázsa 171

6.      fejezet

A masszázs hatása a szervezetre 173

1.    A bőrre kifetjett hatások 176
2.     A masszázs hatásai a kötőszövetre 179
3.    A masszázs hatásai a mozgásszervek elemeire 181
4.    A masszázs hatásai a vér- és nyirokkeringésre 186
5.     A masszázs hatásai az idegrendszerre 188
6.     A masszázs hatása a mélyen fekvő szövetekre és szer­

vekre 191

7.     Az általános masszázs hatásai 192

7.       fejezet

A sportmasszázs általános alapjai 194

A sportmasszázs elméleti alapjai 195

A sportmasszázs technikája és módszerei 200

A sportmasszázs megszervezésének alapjai 207

8.       fejezet

A masszázs sportbeli alkalmazásai 212

1. Masszázs az edzés időszakában, az átmeneti időszakban és pihenés idején 213

1.                                              Edzés és masszázs 213
2.                                           Átmeneti időszak, pihenés és masszázs 216

2.    Masszázs a felkészülés és a versenyek időszakában 217

I. Versenyek előtti masszázs 218

2. Masszázs két verseny vagy összetett versenyek külön­böző szakaszai között 221
3.                                         Helyreállító masszázs versenyek után 222

3.     Masszázs a különböző sportágakban 223

1.                                              Masszázs az erősportokban 224
2.                                           Masszázs és állóképesség 225
3.                          Masszázs a gyorsasági sportágakban 227
4.                                         Masszázs az ügyességi számokban 228

4.    Masszázs a tornában, a sportjátékokban, a különböző sport­

ágakban és a turizmusban 230

I. Masszázs a tonában 230

2.                                           Masszázs a sportjátékokban 231
3.                                         Masszázs a különböző sportágakban 232
4.                                         Masszázs a turizmusban 235

9.            fejezet

A masszázs higiénikus és gyógyászati alkalmazása a sportban 236

1.    Higiénikus masszázs 237

I. Higiénikus masszázs, a testedzés segédtényezője 237

II. önmasszázs és a fáradtság megelőzése 238

2.     Gyógymasszázs 243

I. A felületes lágyrészek sérülései 245

II. Izom- és ínsérülések 246

3.                                           Csontsérülések 246
4.                                           Az ízületek sérülései 248
5.                                                A perifériás idegek sérülései 251
6.                                          Funkcionális zavarok 252
7.                          A kóros fáradtságérzés formái 253

10.      fejezet

A masszázs gyakorlati alkalmazásának feltételei és szabályai 255

1.     Helyiség és bútorzat 255
2.     A gyúró felkészítése és adottságai 259
3.      Higiénés szabályok 260
4.     Metodikai szabályok 262
5.      Segédeszközök 264
6.      Segédmódszerek 266
7.     Bevezető gyakorlatok masszőrök számára 273

I. Ujjgyakorlatok 273

II. Alkar- és könyökgyakorlatok 277

8.     A masszázs ellenjavallatai 278

Irodalom 283

ELŐSZÓ

Ha csupán egyetlen röpke pillantást vetünk is a hazánkban a legutóbbi 25 esztendőben kibontakozott sporttevékeny­ségre, megállapíthatjuk, hogy kiemelkedő eredményeket ér­tünk el.

A sport minden ágazata kiteljesedett, folyamatos fejlő­désen ment át, és ennek a következménye volt, hogy a né­pesség egyre nagyobb és szélesebb köreit vonhattuk be a különböző sportágakba és a turisztikába.

Pártunk és kormányunk intézkedései következtében szá­mos stadiont, játékteret és sportpályát, sportcsarnokot, úszó­medencét és más sportlétesítményt építettünk. Ezeket egyre nagyobb mértékben látogatják a fiatalok és a dolgozó em­berek, akik arra törekednek, hogy fejlesszék egészségüket és erejüket.

A sportolók felkészülésének lehetőségei hazánkban folya­matosan javulnak, és szilárd bázist teremtenek ahhoz, hogy a jövőben még nagyobb teljesítményeket érhessünk el a sportban.

A sportolókról való gondoskodás egyik módja a masszázs, ami a sportolás egyik legfontosabb feltétele.

A masszázs a legrégebbi idők óta ismeretes az emberiség előtt; kivétel nélkül minden nép alkalmazta, mert ismerte az értékét; különösen értették azok a népek, amelyek elér­keztek a kultúra és a civilizáció magasabb lépcsőfokaira.

A sportágak fejlődésével egyenes arányban nőtt a masszázs jelentősége is. Eljött az ideje annak, hogy a masszázs elfog­lalja méltó helyét, és hogy értékesítsük a masszázs élettani és gyógyító-megelőző hatását.

A masszázs hatásosan segíti a sportolók edzését, a jobb eredmények elérését.

A masszázs fontossága egyre növekszik. Alkalmazzák a különböző versenyek előtt, mivel hozzászoktatja a szerveze­tet a legnagyobb erőkifejtéshez, és ajánlják az edzések vagy a versenyek után, mivel segít a sportolóknak abban, hogy visszanyerjék energiájukat, testi-lelki képességeiket.

A masszázs rendkívüli értékét jelzi, hogy egyaránt alkal­mazhatja minden sportoló, bármilyen csoportba tartozzék is: fiatalok és idősebbek, kezdők és haladók, mert hozzájá­rul az egészség fenntartásához és a szervezet működőképes­ségének javításához. De a masszázs megelőzi a fáradtság­érzés kialakulását is, és megszüntet egyes működészavarokat.

Az utóbbi években ezen a területen számos újítás lénye­gesen hozzájárult a masszázs elméleti megalapozásához, és a sportbeli alkalmazás technikai-metodikai megjavításá­hoz is.

Ebben a műben arra törekedtünk, hogy világosan bemu­tassuk a masszázs különböző eljárásait és osztályozzuk kü­lönböző formáit hatásuk és hasznosságuk szerint. Egy sereg sajátos hatású új technikai eljárást is tárgyalunk, de ismer­tetjük a régi klasszikus eljárásokat is.

Ezeket az eljárásokat bizonyos kritériumok szerint osztá­lyoztuk, amely kritériumok megfelelnek a szövetek és a szervek alaki-működési természetének, jellegének vagy az emberi test masszázsnak kitett tájékainak és szelvényeinek.

Igyekeztünk tudományosan megmagyarázni azokat a ha­tásokat, amelyeket a masszázs fejt ki a szervezetre, és mel­lőztük az elavult, téves koncepciókat, értelmezéseket.

A szakkifejezéseket nagy gonddal és alapos megfontolás után választottuk ki, hogy valóságosan tükrözzék a gyakor­latot.

Munkánk legfontosabb erényének tekintjük, hogy sikerült pontosan meghatároznunk a sportmasszázs különböző for­máit, amelyek az egyes sportágak sajátosságainak megfele­lően differenciálódtak, és hogy összhangba hoztuk őket a sportolók felkészülési terveivel és a versenyre való felkészü­léssel.

Megtartottuk a klasszikus értelmezéseket, amelyek örök értékek, és összhangba hoztuk velük a tudomány és a tech­nika sportbéli alkalmazásának legújabb elgondolásait.

Bizonyos elavult technikai eljárásokat elhagytunk a mo­dern masszázs érdekében, mert ez utóbbi tudományos szem­

pontból megalapozottabb. Ezt a megállapításunkat megerő­sítik a kísérleti eredmények és a sportpályák eredményei is.

Ma már a sportmasszázs új koncepciójáról, és annak kü­lön román módszeréről beszélhetünk.

Óvakodnunk kell a masszázs hatásainak értékelésében a túlzásoktól. Ezért hangsúlyozzuk már a kezdet kezdetén, hogy bármilyen jól végezzék is a masszázst, az nem helyette­sítheti a sportolást, a testgyakorlást és az aktív sportoló egészségének és kondíciójának megóvásához szükséges egyéb eljárásokat sem.

Könyvünkben megismertetjük a sportmasszázs techniká­ját, módszereit, és hatását a szervezetre a különböző fajtájú és fokú fizikai megterhelésekkel kapcsolatban. Szeretnénk segíteni a masszázs elterjedését a sportolók hatalmas táborá­ban, minden sportágban és kategóriában, hogy ezzel is hoz­zájáruljunk a masszázs helyes alkalmazásához. A nagy telje­sítményekre törekvő sportolók számára pedig hatásos és könnyen alkalmazható módszert akarunk bemutatni, amely segíti őket fizikai állapotuk megerősítésében, működőképes­ségük és teljesítményeik emelésében, edzéseredményeik meg­tartásában, tudásuk és formájuk állandósításában, a nagyobb teljesítmények elérésében.

Felhívjuk az olvasók figyelmét arra, hogy a masszázst nem lehet csak könyvből megtanulni; ezért tanuljuk meg a gyakorlatban is alkalmazni.

PROF. DR. ADRIAN N. IONESCU

1.        FEJEZET

A MASSZÁZS

A masszázs a szervezet lágyrészeinek módszeres átdolgozása a kéz erejével vagy mechanikus eszközökkel, élettani vagy gyógyító, megelőző célzattal.

A kéz által végzett masszázs végrehajtásmódja szerint megkülönböztetünk műveleteket (kezelést) és manipuláció­kat vagy eljárásokat, amelyek specifikus mozgások együtte­sévé állnak össze: a kéz simító mozgásokat végez a test fe­lületén; nyomja, szorítja, csavarja a lágyrészeket, könnye­dén és ritmusosan ütögeti az izmos részeket, kirázza a test szelvényeit, és más, ezektől eltérő mozgásokat végez, ame­lyeket a későbbiek során ismertetünk.

A masszázs legfőbb formái

A kézi masszázs a legrégibb, legjobban elterjedt és leghatá­sosabb mozgásforma, amellyel átdolgozzuk a szervezet lágy­részeit. Az emberi kéz a mozgás alkalmazásának és tökéle­tes végzésének számtalan változatát ismeri. Hála a csontok és ízületek csodálatos felépítésének, a hihetetlenül érzékeny és hajlékony neuromuszkuláris (ideg — izom) rendszernek, a puha és ruganyos, véredényekben, idegekben gazdag szö­veteknek, a meleg és mozgékony, érzékeny és ügyes emberi kéz hosszas gyakorlás után a masszázs végzésének legérté­kesebb és leghatásosabb eszközévé válik.

A gépi masszázst vagy a kéz által hajtott, vagy más ener­giaforrásból táplálkozó, főleg elektromos készülékekkel vagy eszközökkel végzik. A masszázsnak ez a formája a XX. század első felében, a technikai civilizáció lelkesítő lég­körében hihetetlen mértékű fejlődésnek indult. Sorra jelen­tek meg a masszázs célját szolgáló különböző gépek és me­chanikus eszközök, zseniális és bonyolult találmányok, ame­lyek azonban minden zsenialitásuk és bonyolultságuk elle­nére sem tudták teljes mértékben helyettesíteni az emberi kezet: a gyakorlatban meglehetősen költségesek voltak és nehéz volt kezelni őket. Ezenkívül óriási termek kellettek hozzájuk, és szakemberek légióját is megkívánták. Ma már csak kivételes esetekben használunk egészen egyszerű, az önmasszázs céljait szolgáló készülékeket és elektromos meg­hajtású vibrátorokat.

Az emberi test lágyrészei, amelyeket masszázzsal át kell dolgozni, anatómiai elhelyezkedésük sorrendjében, a felület felől a mély felé haladva, a következők: a testet borító védő rétegek, a felhám (a bőr és a nyálkahártyák), a bőralatti rétegek (kötőszövet és zsír), izmok, inak, fasciák (bőnye, izomburok), véredények, környéki idegek és a mélyben el­helyezkedő szövetek és szervek.

Az emberi testben felszínesen elhelyezkedő lágyrészek átdolgozását — amelyek legérzékenyebbek a masszírozó emberi kéz vagy a mechanikus eszközök közvetlen behatá­sára — szomatikus vagy környéki masszázsnak nevezzük. Az emberi test belső üregeiben levő szövetek és szervek át­dolgozását, amelyekre az emberi kéz vagy a mechanikus eszközök csak közvetve hatnak, szervmasszázsnak vagy mélymasszázsnak nevezzük.

Ha tempósan, lassan dolgozzuk át az emberi test perife­rikus lágyrészeit, általános szomatikus masszázst végzünk; ha az emberi testnek csak bizonyos lágyrészeit dolgozzuk át gyorsabb ütemben, vagy ha kezünk csak egy bizonyos szö­vetet vagy szervet dolgoz át, részleges masszázsról beszé­lünk.

Az általános masszázs az emberi test felületes szövetei­nek teljes mértékű átdolgozásából állhat; ezt nevezzük ki­terjedt szomatikus masszázsnak; de a tevékenységünk csu­pán lágyrészekben gazdagabb területekre is szorítkozhat; ezt nevezzük korlátozott szomatikus masszázsnak.

A részleges masszázs lehet tájéki, szelvényi vagy helyi.

Tájéki (regionális) a masszázs, ha a test egy bizonyos jól körülhatárolt és fontosabb részét dolgozzuk át, mondjuk a hátat, a mellkast, a hasat, az arcot stb.

Szelvényi a masszázs, ha bizonyos jól megkülönböztetett anatómiai tájékokat, főleg végtagokat dolgozunk át: a vál­lat, a kart, az alkart, a kezeket, tehát az egész felső végtagot vagy a csípőket, a combokat, a lábszárakat, a lábakat, az alsó végtagokat.

Helyi (lokális) masszázs esetén, a bőr alatti részek kis te­rületeit, szöveteit, az izomcsoportokat, ízületeket, ujjakat stb. dolgozzuk át.

Az alkalmazott technika és az elért hatás szerint a masz- százs eljárásainak különböző szerepe és neve van. Beszélhe­tünk alapfogásokról, amelyek nem hiányozhatnak az álta­lános masszázs gyakorlatából, és beszélhetünk másodlagos vagy kiegészítő fogásokról, amelyeket főként tájéki és helyi masszázs közben alkalmazunk. Beszélhetünk bevezető masz- százsfogásokról, amelyeknek az a szerepük, hogy felkészít­sék a szervezetet; alapfogásokról, amelyek által elérjük a kívánt hatásokat, és végül befejező masszázsfogásokról, amelyeknek az a feladatuk, hogy a masszáló eljárások be­fejeztével elernyesszék és megnyugtassák a szervezetet.

Vannak a masszázsnak olyan formái, amelyeknek varián­sait főleg a test perifériás részein alkalmazzuk; ezek a kö­zös masszázsformák, amelyek változtatás nélkül felhasznál­ják az összes ismert alap- és kisegítő fogásokat. Vannak különleges masszázsformák, amelyek technikailag külön­böznek más eljárásoktól, és amelyeket metodikai szempont­ból alkalmaznak a szervezet sajátosságai és szükségletei sze­rint. Ilyen különleges alkalmazásformák az arcmasszázs (kozmetikai célból), a bizonyos szöveteken ritkán alkalma­zott masszázsformák, mint a csonthártya masszázsa vagy a mélyen fekvő szervekre ható masszázs (reflexmasszázs).

A masszázs végzését megkönnyítő eszközök és módszerek alkalmazása szerint beszélhetünk nedves bőrön végzett masszázsról. Ehhez különböző oldatokat, szappanos vizet stb. használunk, valamint olajokat, kenőcsöket és kréme­ket. A száraz bőrön végzett masszázshoz különböző síkos porokat: zsírkőport, keményítőport stb. használunk, vagy nem használunk semmit.

A masszázsban rendszerint alkalmazott kenőcsöket, folya­dékokat és porokat keverhetjük bizonyos farmakodinamiás (gyógyhatású) tulajdonságokkal rendelkező kémiai szerek­kel, amelyek a bőr mélyebb rétegeibe hatolva, ott megfelelő terápiás (gyógyító) hatást fejtenek ki.

Ezzel kapcsolatban beszélhetünk egyszerű masszázsról, amelyet élettani és higiénés célból alkalmaznak; és alkal- mázott masszázsról, amelyhez más szereket és módszereket is alkalmazunk, de mindig gyógyító célzattal.

Ezt a masszázsformát asszociált masszázsnak is nevezzük. Az ilyen asszociált masszázs formáit leginkább a gyógytor­nában alkalmazzák, mégpedig vagy a gyógytorna előtt, vagy az ízület kimozgatása után végzett gyakorlatok után, ami­kor alaposan átdolgozzuk az egyes izomcsoportokat és izom- kötegeket. összekapcsolhatjuk a masszázst egyéb gyógy­módokkal is; például a neuromotoros rendszer edzésével, légzőgyakorlatokkal, a szívre, az érrendszerre vagy a hasi szervekre ható gyakorlatokkal stb.

A legfontosabb az asszociált masszázs szerepe a balneo­terápia és a fizikoterápia keretében, amikor a masszázs, a hidroterápia, termoterápia és elektroterápia együttesen hat. Később (a X. fejezetben) részletesen foglalkozunk a nedves ledörzsöléssel, víz alatti masszázzsal és zuhanymasszázzsal, amelyhez még hozzávesszük a meleg alkalmazását és az elektromos masszázst is.

A masszázst általában szakképzett gyúró végzi, aki meg­határozott sorrendben dolgozza át a test tájékait és szelvé­nyeit. Bizonyos esetekben a masszázst két gyúró is végez­heti, akik egyszerre és szimmetrikusan egyidejűleg masszí­rozzák a jobb és bal testfélt vagy a páros testszelvényeket. Az utóbbi esetben a két gyúrónak azonos ritmusban kell dolgoznia, azonos céllal, vagyis ugyanazokat a műveleteket végzik azonos intenzitással és technikával.

Olyan esetekben, amikor a masszázst képtelen egyetlen szakképzett gyúró vagy abban járatos személy elvégezni, a masszázst önmasszázzsal helyettesíthetjük. Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy az önmasszázs alkalmazá­sának rendkívül sok és szinte felmérhetetlen előnye van: bármilyen testhelyzetben, bárhol és bármikor elvégezhető, pontosan adagolható. Az önmasszázs intenzitását és tarta­mát az adott helyzet szerint tehát az érzékenységtől és a céltól függően kell megválasztani. Kétségtelen, hogy az ön­masszázsnak vannak hátrányai is, nevezetesen az, hogy nem alkalmazható tökéletesen azonos módon valamennyi test­részen, és bizonyos erőkifejtést kíván meg attól, aki az ön­masszázst végzi.

A masszázs szervezetre gyakorolt hatásai a közvetlen, fő­leg mechanikus behatással magyarázhatók, és ezek a hatá­sok főleg akkor érvényesülnek, amikor a masszázs a test

felületes rétegeire hat. Pl. masszírozzuk és eddzük a bőrt, hogy hajlékony és rugalmas legyen. Az így végzett masz- százs a bőrt és a bőr alatti szöveteket felpuhítja és rugal­massá teszi, és így serkenti a vérkeringést és a nyirokkerin­gést a periférikus vér-, illetve nyirokerekben.

Mindezek ellenére a masszázs legfontosabb hatásai két­ségtelenül közvetett hatások, amelyeket a masszázs a vér­keringés és az idegrendszer útján mint reflexhatásokat vált ki.

A masszázst és önmasszázst végezhetjük élettani hatások kiváltása céljából, azért, hogy kedvezően befolyásoljuk a szövetek fizikai tulajdonságait, hogy serkentsük a legfonto­sabb szervek működését — főleg a vér visszafolyását a vissz- erekben és hajszálerekben —, vagy a nyirokkeringést a nyirokerekben.

Élettani hatásai miatt a masszázs az egyik legfontosabb eszköz a sportolók egészségének megóvására.

Megelőző célzattal is alkalmazhatjuk, hogy megőrizzük egészségünket, szervezetünk ellenállóképességét erősítsük, és hogy kifejlesszük szervezetünk ellenállóképességét a fá­radtsággal szemben.

A masszázs mindkét formáját alkalmazhatjuk gyógyító célzattal is, bizonyos funkcionális károsodások és zavarok komplex kezelésének egyik tényezőjeként, vagy azért, hogy betegség vagy sérülések után segítsük a szervezetet a rege­nerálódásban, erőinek visszaszerzésében.

A különböző masszázsformák szervezetre gyakorolt hatá­sát részletesebben a következő fejezetek egyikében fogjuk elemezni.

2 Sportmasszázs

17

A masszázs rövid története

A masszázst minden időben, minden nép ismerte. Ennek el­lenére a masszázs szó egészen újkeletű, és eredete az idők homályába vész.*

A román nyelvbe a masszázs szót a francia orvosi nyelv közvetítette, amely a román tudományos irodalomban a múlt század közepétől a jelen század közepéig uralkodó nyelv volt. A népnyelv őriz azonban a hagyományos masszázs vég­zésének technikai leírásaira egy egész sereg olyan szót, ame­lyek ma már csak a tájnyelvekben használatosak. Ezek a sza­vak azonban azokat az eljárásokat jelölik, mint a masszázs szó eredeti jelentései és hatásai. Különösen a dörzsölések for­mái terjedtek el, amelyeket vagy csak egyszerűen kézzel vé­geznek, vagy különböző gyógyszereket is bedolgoznak a bőr­be. Ügy látszik, hogy a masszázs volt az egyik legelső és leg­egyszerűbb módszer, amelyet az emberiség a fájdalmak eny­hítésére alkalmazott. Gyengéden megsimogatni a fájdalmas testrészt, vagy a szenvedő ember forró homlokát, megkísé­relni kiűzni a testből a gonoszt, a dolgok kezdetén csupán egyszerű kézmozdulat volt, amelynek azonban áldásos szub­jektív hatását mindenki érezte.

Egyes népek a masszázsnak mágikus hatást tulajdonítot­tak. Tudjuk, hogy bizonyos régi népeknél a masszázs kéz­mozdulatait rituális szavak és gesztusok kíséretében végez­ték, közben a ráolvasás érthetetlen formuláit mormolták, más népeknél pedig a varázslók vagy a beavatottak hasz­nálták.

Nincsenek biztos adataink arról, hogy kik voltak az elsők, akik a masszázst gyógyító célzattal alkalmazták. Arról vi-

♦ Ez a szó, hogy masszázs, úgyszólván minden modern nyelvben szerepel, és ilyenformán egyetemes terminus technicusnak tekinthető. Bár a köznapi beszédben a szó csak a múlt század elején terjedt el, még­is mindenütt kiszorította az eredeti elnevezést.

Így például Franciaországban a másságé szó a Dictionnaire des Sciences Médicales (Orvostudományi szótár) c. 1913-ban megjelent mű­ben, Lepage „Történelmi kutatások a kínai gyógyászatról” címszó alatt fordult elő első ízben.

Feltételezik, hogy a szó maga a görög massein — dörzsölni szóból származik. Savary francia tudós szerint a szó az arab eredetű mass— nyomni igéből ered (lásd: „Lettres sur l’Egypte” — Írások Egyiptomról).

Más szerzők szerint a szó a héber mases szóból ered, amelynek je­lentése megfelel a fentieknek.

szont pontos értesüléseink vannak, hogy a kínaiaknál, in­diaiknál, egyiptomiaknál és más ókori népeknél, amelyek a kultúra és civilizáció magas fokára jutottak el, a masszázs igen elterjedt volt és sűrűn használták. Olyan másfajta gyó­gyító eljárásokkal kapcsolták össze, amelyekről tapasztalat­ból tudták, hogy hasznosak. Ilyen pl. a meleg borogatás helyi alkalmazása, a bedörzsölés, a végtagok passzív kimozgatá­sa stb.

Az ősi Egyiptom öt évezredes történelméből — amelyből számtalan, papirusztekercsre írt feljegyzés, más felirat, fest­mény és egyéb képzőművészeti alkotás maradt ránk — tud­juk, hogy a masszázst azért végezték, hogy kezeljék és meg­gyógyítsák a test sebeit, illetve betegségeit (1. ábra).

A hagyományos kínai gyógyítás kezdetei ősrégiek. Sok bi­zonyíték van viszont arra, hogy a kínaiak már háromezer évvel ezelőtt alkalmazták a masszázst.

Az orvospapok kasztja sűrűn használta a vérkeringés és a test egyéb nedvei keringésének előmozdítására, az ideg­rendszer serkentésére vagy megnyugtatására, bizonyos mű­ködésbeli rendellenességek megszüntetésére és krónikus be­tegségek befolyásolására.

A kínaiak a masszázst a szervezet passzív és aktív mozga­tásával egybekötve gyakorolták. Ezeket a mozdulatokat és a masszázs eljárásait egyszerűen és lassan, de határozottan hajtották végre.

A régi Indiában a masszázst a nép bizonyos meghatározott egészségügyi jellegű vagy rituális eljárásokkal kapcsolatban alkalmazta. így is tanították. A régi hinduk illatos olajok­kal dörzsölték be testüket, és utána megfürödtek a szent­nek tartott folyók és tavak vizében.

Az indusok által művelt masszázs simogatásokból, nyomo- gatásokból és gyúrásból állt, vagyis simogatták, nyomkod­ták és gyúrták a test lágyrészeit, kezdték az arcon, folytat­ták a törzsön, utoljára hagyták a végtagokat. A művelete­ket a végtagokon gyors ütemben, a széli részek felé végez­ték, mintha ki akarták volna nyomkodni a gonoszt a testből.

Kelet más ősi népei, az asszírok, babilóniaiak, médek és perzsák a masszázst gyógykezelésként művelték, főleg a há­borúkban megsebesült harcosok kezelésére.

A zsidók kultikus szent könyvei egy egész sereg egészség­ügyi rendszabályt írtak elő a hívők számára, külön utalás­sal a masszázs alkalmazására.

1. ábra

2. ábra

Először az ókori görögök és rómaiak alkalmazták a masz- százst mint a testedzés fontos módszerét.

A görögök felhasználták a masszázst arra, hogy a külön­böző kategóriájú atlétákat fizikailag felkészítsék a verse­nyekre. A masszázs kötelező volt a versenyek előtt és után is, és az volt a célja, hogy megelőzze, illetve leküzdje az izmok fáradtságát.

Ennek a masszázsnak a művelői voltak az „aliptes”-ek; a masszázs végzésének megkönnyítésére különböző kenete­ket és finomra őrölt porokat használtak.

A görög atléták az önmasszázst is ismerték. A korabeli rajzok, feliratok és vésetek testüket bedörzsölő fiatalokat ábrázolnak, amint kénetekkel vagy porokkal végzik az ön­masszázst. A keneteket, illetve a port később egy fából, csontból vagy fémből készült egyenes vagy meggörbített eszközzel távolították el a testről. Ennek az eszköznek a ne­ve „strigil” volt (2. ábra).

Lentim Herodikosz (i. e. 482—347) híres tornász és orvos volt. Joggal tekinthetjük őt az orvosi torna és masszázs aty­jának. Betegeinek meghatározott fizikai gyakorlatokat és masszázseljárásokat írt elő, amelyek hozzájárultak a test megerősödéséhez és a betegek gyógyulásához.

Hippokratész (i. e. 460—377), az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosztól tanulta a masszázs és a torna módszereit. Le­írta e módszerek hatásait és javallatait. Ezek az írások a masszázs élettani hatásának mélységes megértéséről tanús­kodnak.

A masszázs, mondja Hippokratész, erőssé tehet egy addig gyenge ízületet, vagy mozgásképessé tehet egy olyan ízületet, amely már megmerevedett; erőteljesen alkalmazva, a masz- százs tónust ad a szöveteknek, ha viszont mérsékelt erővel alkalmazzuk, felpuhítja őket.

Miután a rómaiak meghódították Görögországot, a görög kultúra elterjedt az egész római birodalomban, és főleg Ró­mában lett hihetetlen mértékben népszerű. A görög orvosok és tornászok, akiket hadifoglyokként hurcoltak Rómába, vagy akiket a hatalom és dicsőség vonzott a világ akkori fővárosába, magukkal vitték a torna és a masszázs gyakor­lásának szokásait.

A görög testedzés módszereit Rómában nem fogadták va­lami kedvezően, mert a rómaiak jobban szerették a harci gyakorlatokat. Ennek ellenére a rabszolgák által végzett masszázs nagyon rövid idő alatt általánosan elterjedt szo­kássá vált a gazdag rómaiak és az állam vezetőinek meg­szokott életrendjében.

Rómában és az impérium nagy városaiban a masszázst főleg a termákban (melegfürdők) vagy közfürdőkben űzték. A rengeteg közfürdő mind el volt látva az akkori technikai civilizáció minden elképzelhető eszközével; valóságos épí­tészeti műremekek voltak a maguk nemében. Az egészség­ügyi masszázst reggel és este végezték; reggel azzal a cél­lal, hogy felkészítsék a testet a napi fáradalmakra, este pe­dig azért, hogy felkészítsék a pihenésre.

Celsius a legnagyobb római orvosok egyike, a reumás be­tegek kezelésére és háborús sérültek gyógyítására masszázst rendelt betegeinek.

Galenus (i. sz. 131—201), a görög származású orvos, test­gyakorlatok előtt és után rendelte a masszázst. Leírta a masszázs főbb formáit: a dörzsölést, a simogatást, a nyom­kodást, a csavarást, az ütögetést, és megkülönböztette mind­egyik formában a mozdulatok intenzitását, a végrehajtás erőteljes, mérsékelt vagy enyhe voltát, tartam szerint pedig a hosszú, közepes és rövid ideig tartó masszázst.

Oribasius, aki szintén görög származású orvos volt, és Julianus császár nevelője, büszkén nevezte magát a gladiá­torok orvosának. Enciklopédikus jellegű munkájában egy sereg gyógyszer és kezelési módszer között megemlíti a gyó­gyító célzattal végzett testgyakorlatokat és a masszázst. Ori­basius azt ajánlotta a sportolóknak, hogy ne csak az edzések idején végezzenek masszázst, hanem a versengések előtt és után is. Azt írja, hogy ha az atléta minden átmenet nélkül egyszerre vált át erőteljes és gyorsan végzett mozdulatokra, azzal a veszéllyel játszik, hogy megszakad, vagy hogy vala­melyik testrésze kimozdul a helyéből. Ennek a veszélynek a megelőzésére fel kell készítenie a testét, mégpedig mérték­letesen végrehajtott dörzsölésekkel. Oribasiustól sok techni­kai leírás és a masszázs alkalmazásának olyan szabályai ma­radtak ránk, amelyek ma is érvényesek.

A nyugat-római császárság bukása és felosztása után a a római birodalom keleti fele még hosszú időn keresztül megőrizte a testedzés hagyományos módszereit, de sem a testgyakorlatok, sem a masszázs nem érte el az addigi ered­ményeket az ezután következő időkben.

A középkor hosszú századai alatt elhanyagolták a test gondozását, és a test gyakorlása és a masszázs tudása ha­nyatlásnak indult. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a nép megőrizte a masszázs gyakorlásának hagyományait, ame­lyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek.

Mialatt Európa a hűbériség sötétségében fuldoklott, az arab világ virágzásnak indult, és sorban meghódította Ázsiát, Észak-Afrikát, Hispániát és Franciaország déli hatá­raihoz érkezett. A háborús viharok csillapultával és a hódí­tások befejeztével az arabok fokozott buzgalommal láttak hozzá a tudomány és a művészetek műveléséhez.

Avicenna (i. sz. 980—1037), a nagy arab orvos és tudós, fi­lozófiai és orvosi műveivel vált híressé a középkor világá­ban. Alapvető munkájában, az „Orvosi törvények könyvé”- ben összefoglalta az emberiség addigi összes orvosi ismere­teit. Ezeket az ismereteket rövid és rendkívül tömör mon­datokba foglalta, úgy, hogy azok valóságos filozófiai sark­igazságok vagy törvénycikkelyek lettek. E munka első ré­szében pontosan leírja a masszázst és a hidroterápiával és dietetikával összekapcsolt masszázsformákat.

A reneszánsz újból megteremtette a kapcsolatot az ókor tudományával és orvostudományával. Ennek következtében ismét ráirányult a figyelem a testi egészség megőrzésének igazi módszereire, a testedzés különböző fajtáira.

A testkultusz gondolatának egyik leghitelesebb képviselő­je a reneszánsz korában Hyeronimus Mercuridlis (i. sz. 1530—1606), aki „De arte gymnastica” c. 1569-ben Velencé­ben kinyomtatott művében leírja, hogyan kell alkalmazni a testgyakorlatokat, a fürdőket a masszázzsal együtt, és arra is rámutat, hogy az élet különböző körülményei között mi­lyen haszna van.

A modern időkben a masszázs az orvostudomány, a test­edzés és a sport ismereteivel együtt indult fejlődésnek. Vég­zésének technikája egyre tökéletesült, és alkalmazása gyor­san terjedt az európai országokban, Svédországban, Francia­országban, Angliában, Németországban és Oroszországban. Ezekben az országokban a masszázst már nemcsak az orvo­sok, hanem a testnevelők is alkalmazzák.

Svédországban Pehr Henrik Ling (i. sz. 1776—1839) terem­tette meg a masszázs és a modem torna tudományos alap­jait. Tanítványai tökéletesítették a svéd masszázs techniká­ját, és megsokszorozták alkalmazásmódjait. Ezek az egész világon elterjedtek.

Gustaj Zander (i. sz. 1835—1920) egy sereg készüléket szer­kesztett, amelyek a mechanikus masszázs céljait szolgálták. Ezek lettek az ún. „medico-mechanikai gépi torna” alapjai.

A svéd masszázsiskolának sok követője akadt. Módszerei­nek elterjesztésében és ismertté tételében főleg a követke­zők tűntek ki: Franciaországban — Velpeau, Dag- ron, Stapfer és mások; Angliában — Ménnél, Cyriax; Hollandiában — Mezger; Németországban — von Mosengeil, Höffdinger, Neumann. Oroszországba a svéd származású De Roon, Berling és Pauli vitték be a svéd masszázsról szóló ismereteket.

A XIX. században és a XX. század elején több tankönyv, kézikönyv és könyv jelent meg a masszázsról. Elvégezték az első kísérleteket is azzal a céllal, hogy tudományosan megalapozzák a masszázs hatásait, és előírják a különböző masszázsmódszerek javallatait az egészséges és a beteg em­ber számára.

Fejlődött a sportmasszázs is. Igazolták a masszázs jelen­tőségét a balesetek megelőzésében és a baleseti sérülések és rendellenességek kezelésében, a heveny és idült fáradtság leküzdésében, a szervezet felkészítésében a nagy sporttelje­sítményekre, és végül a sportteljesítmények után a test erői­nek visszanyerésében.

A román nép régóta ismerte és alkalmazta a masszázst az egészség megőrzésére és megerősítésére, a szervezet ellen­állóképességének növelésére, a fáradtság leküzdésére és bi­zonyos betegségek kezelésére, ugyanúgy, mint bizonyos fi­zikai hiányosságok, esetleg balesetek elhárítására.

Falvainkban és városainkban mindig voltak és ma is van­nak olyan személyek, akik a tapasztalati masszázst ismerik és alkalmazzák úgy, ahogy a hagyomány révén tudása át­öröklődött. A masszázst vagy egymagában, vagy más mód­szerekkel kombinálva alkalmazzák a szenvedések enyhíté­sére. A technikai haladás és az orvosi ismeretek elterjedé­sének hatása alatt ez a tudás progresszív módon egyre szé­lesedik, némely esetben pedig a modem masszázs foglalja el a helyét.

Az orvosi masszázs nálunk a múlt század második felében indult fejlődésnek. Adataink szerint az első orvosok, akik a masszázst bevezették a klinikai gyakorlatba, ortopéd orvo­sok, sebészek, baleseti sebészek és reumatológusok voltak. Később más szakemberek is alkalmazni kezdték. A két vi­lágháború alatt és után a sebesültek és hadirokkantak egészségének és erejének helyreállítására alkalmazták.

Romániában először két doktori értekezés foglalkozott a masszázzsal. Mindkettőt a bukaresti egyetem orvosi fakul­tására adták be. Az első munka címe — R. P. Manga írta 1885-ben — „A masszázs története és műveletei, élettani ha­tása és bizonyos betegségek kezelése masszázs által”. Az ér­tekezés a technikai leíráson kívül, érdekes történelmi adato­kat és megfigyeléseket tartalmaz a masszázs alkalmazásáról a reumás betegségek, idült ízületi és idegbántalmak kezelé­sében.

A másik értekezést N. Halmagiu írta 1889-ben „A masz- százs és a masszázzsal kezelt mozgáskorlátozottság bizonyos csonttörések esetében” címen. A történeti részben nagyon ér­dekes részleteket találhatunk arról, hogyan vezették be Ro­mániában a masszázst az orvosi gyakorlatba. Elég hosszú szünet után jelent meg egy újabb, a masszázzsal foglalkozó munka: 1930-ban, dr. E. T. Petrescu tollából „Orvosi torna” címen. Ebben a munkában több olyan elemet találtunk, ame­lyek a svéd masszázsra emlékeztetnek.

1933-ban jelent meg román nyelven M. de Frumerie fran­cia orvos munkája „Gyakorlati és elméleti, általános és rész­leges masszázs — A kisegítő egészségügyi személyzet számá­ra”; a munkát Theodora Athanasiu dolgozta át.

Erdélyben a masszázs főleg Marius Sturza professzor te­vékenysége következtében terjedt el a szanatóriumokban és az üdülő- és gyógyhelyeken.

A masszázsnak igazi román iskolája kezdett kialakulni a bukaresti Testnevelési Főiskola tanszékein, főként az orvosi torna tanszékén, ahol a masszázst olyan kiváló szakember adja elő, mint dr. Ion Lascar professzor. Dr. Valentian Ros- ca, a tanszék tanársegédje, 1930-ban az egyetemi hallgatók részére összeállított egy könyvet „A masszázs és az orvosi torna alapelemei” címmel.

Dr. Adrián lonescu 1940-ben szerkesztette a „Masszázs” című munkát a testnevelés nemzeti akadémiájának hallgatói számára.

A masszázs alkalmazása a sportban

A sporttevékenység hatalmas terület a masszázs számára, amelyben érvényesülhetnek igazi élettani értékei.

A masszázs rendkívüli fontosságát az aktív sportolók szá­mára már ősidők óta ismerik. Elegendő csupán a régi gö­rögökre és rómaiakra hivatkoznunk, akiknél fénykorát élte; ennek ellenére nem ismerünk olyan időszakot, amikor ál­dásos hatását annyira értékelték volna a sportolók, — sport­vezetők, az orvosok, az edzők és a sportszervezők, mint nap­jainkban. Maguk a sportolók is tudják, mennyire fontos a masszázs a versenyekre való felkészítésük szempontjából, annyira, hogy ha történetesen nincs a helyszínen szakkép­zett masszőr, akkor egymást masszírozzák, vagy az önmasz- százst alkalmazzák.

A sportban elért eredmények, különösen pedig a világra­szóló nagy teljesítmények előfeltétele nemcsak a veleszüle­tett testi adottság és annak módszeres kifejlesztése az edzé­sek által, hanem emellett még számos más tényező és felté­tel együttes és egyidejű hatásának is érvényesülnie kell; ezek nem hiányozhatnak a sportolók életéből. E tényezők közé soroljuk a masszázst is.

A masszázs rendkívül fontos abból a szempontból, hogy a szervezet alkalmas legyen az edzéssel járó fáradalmak és rendkívüli erőfeszítések elviselésére, hogy ellenálljon a meg­próbáltatásoknak. A masszázs segíti a sportolókat abban, hogy szervezetük minden erőtartalékát mozgósítani tudják, a maximumra fejlesszék fizikai adottságaikat, hogy kifej­lesszék és megőrizzék „testi kondíciójukat” és sportformá­jukat.

A masszázs a test gondozásának egyszerű és természetes formája, amikor a szervezet nagy fizikai erőfeszítéseknek, és ami ezzel együttjár: nagy lelki feszültségnek van alávetve. Nemcsak az edzések idején hasznos, hanem a teljesítmény­re törekvés, a versengések idején is, a pihenés időszakaiban, amikor a szervezet energetikai potenciálja regenerálódik. Ugyancsak fontos eszköze és módszere a gyógykezelésnek is, ha a szervezetnek bizonyos működésbeli zavarai, esetleg sé­rülései vannak.

A masszázs az egyik leghatásosabb egészségügyi tényező a sportolók megszokott napirendjében.

A masszázs áldásos hatásai a mindennapi gyakorlatban igazolódnak; mégpedig minden alkalommal és minden eset­ben, amikor szükség van rá, és amikor helyesen alkalmaz­zák.

A masszázst nem szabad mindig és minden körülmények között ugyanolyan módon felhasználni. Leggyakrabban a motorikus és szervi funkciók serkentő tényezője, bár sok esetben a megnyugtató és elernyesztő hatása áll előtérben.

Egyes masszázsműveletek megakadályozzák és leküzdik a fáradtságot, és ugyanakkor hozzájárulnak a testi és lelki energiák gyors regenerálódásához.

A masszázst mindeddig igen egyoldalúan alkalmazták, mert főleg közvetlen és azonnali hatást akartak elérni, és mellőzték azokat a módszereket, amelyek hatása tar- tósabb.

A sportmasszázs technikáját és módszereit szigorúan meg­határozza a sportág jellege, amelyben a masszázst alkalmaz­zák, és meghatározza a sporttevékenység formája is. Külön­böznek az alkalmazott masszázsformák a testedzés külön­böző ágazataiban, a sportjátékokban, a turisztikában stb.; és az alkalmazott forma aszerint módosul, hogy mi áll előtér­ben: az erőkifejtés-e, az ellenállás, a sebesség vagy a próba­tételre való alkalmasság.

Állandóan szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy lé­tezik a sportmasszázsnak egy bizonyos alapformája, az ed- zőmasszázs, amelyet rendszeresen alkalmaznak a megfelelő időszakban, és amely lényegesen különbözik a fizikai kondí­ciót fenntartó masszázstól, amely a pihenőidőszak tehertéte­le, vagy a sportoló erőnlétét fenntartó masszázstól, amely a versenyidőszak specifikus állapotát állandósítja.

A teljesítményre törekvés érdekében nagy versenyek előtt előkészítő masszázst, illetve erőkifejtésre felkészítő masz- százst alkalmazunk. Ismétlődő és nagy megterhelésekkel já­ró próbatételek és komplex versenyek különböző fázisai köz­ben alkalmazzuk a rekondicionáló masszázst. Hosszan tartó és nagy erőkifejtéssel járó sporttevékenység után a szervezet fáradtságát és az erőkifejtés által a szervezetben keltett eset­leges működészavarokat a funkcióképesség regenerálására szolgáló masszázzsal küszöböljük ki. A nagy teljesítmények­re törekvő sportoló napi foglalatosságai közé feltétlenül be kell iktatni egy rövid egészségügyi masszázst, reggel vagy este, fürdéssel és zuhanyozással egybekötve. Ezt az egészség­ügyi célzatú masszázst az önmasszázs is helyettesítheti.

A gyógy masszázst, illetve helyreállító masszázst orvosi ren­deletre alkalmazzák a sérülések és működészavarok komp­lex kezelésének és a funkcióképesség visszaszerzésének ke­retében, a klinikai gyógyulás után, a visszaesés leküzdésére.

A masszázst mindig az egyénhez kell alkalmazni; ezt a szigorú, általános érvényű szabályt a gyakorlatban szem előtt kell tartani, és az alkalmazott masszázsformákat min­denkor a sportoló egyéni szükségletei szerint kell végezni.

A sportmasszázs technikái és módjai hosszas és fáradsá­gos kísérletezés és tapasztalat eredményei. Hosszú évekre volt szükség ahhoz, hogy eljussunk az elméleti masszázs­ismeretek mai szintjéhez, hogy helyesen határozhassunk meg minden masszázsformát, amelyet a sportban alkalma­zunk. Ezek a masszázsformák lényegesen különböznek egy­mástól. Mindig azt a formát kell választanunk, amely a leg­jobban megfelel a sportoló konkrét célkitűzéseinek és sport­ban kifejtett tevékenységének.

Az általunk alkalmazott és ajánlott masszázsformák lé­nyegét először a Sport c. szaklap 1949. évi 9., 10., 11., 12. számában „Masszázs a különböző sportokban’’ és „önmasz- százs” c. cikkeinkben fejtettük ki. Ezekben a cikkekben kör­vonalaztuk először az általunk ajánlott sportmasszázs rend­szerét. Már első megszövegezésünkben is négy nagy csoport­ra osztottuk az ajánlott formákat:

1.           Az edzések során alkalmazott masszázs.
2.       Kimagasló teljesít menyek re és verse­nyekre felkészítő masszázs.
3.              Az átmeneti időszakban alkalmazott vagy fenn­tartó masszázs.
4.                Megelőző és gyógyító masszázs.

A Testkultúra és Sport Kiadó 1950-ben jelentette meg a „Masszázs a sportban” c. művet. A könyv hat fejezetre osz­lik. Ebben a hat fejezetben foglaljuk össze a masszázsra és önmasszázsra vonatkozó általános tudnivalókat, a masszázs technikájának leírását, alkalmazását az emberi test tájékai­ra és szelvényeire, a masszázsnak a sporttevékenységben ki­fejtett hatásait, az egyes masszázsformák javallatait, a mód­szerre vonatkozó előírásokat és ellenjavallatokat.

A masszázsra vonatkozó elméleti és technikai-módszertani tudásanyagot a bukaresti Testnevelési Intézet, az ország ösz- szes testneveléssel foglalkozó fakultásainak növendékeivel, a különböző sportágazatok edzőivel és a testneveléssel foglal­kozó orvosokkal tanfolyamokon ismertették meg. Ezenkí­vül több szakkönyv is közölt ilyen irányú ismereteket (lásd a bibliográfiát).

Egy másik hasonló témájú mű 1963-ban a bukaresti Di­daktikai és Pedagógiai Kiadónál jelent meg. „A masszázs al­kalmazása a sportban” c. könyv két részből áll: az első a masszázs elméleti alapjait, technikáját és kiviteli módjait tárgyalja, míg a második rész a masszázsnak a sportban való alkalmazásával foglalkozik.

Az „önmasszázs” c. munka első kiadása 1962-ben jelent meg a „Testkultúrái Egyesülés Kiadó”-nál. Ez a munka fő­ként azoknak a sportolóknak készült, akik különösen jól megértik az önmasszázs módszereit, és a legeltérőbb körül­mények között is képesek alkalmazni azokat. Mivel sok ma­gánszemély is meg akart ismerkedni az önmasszázs módsze­reivel — mert alkalmazni akarta őket —, a könyvet másod­szorra is kiadták 1966-ban. A második kiadás bizonyos mó­dosításokat és kiegészítéseket is tartalmazott.

A szerző az évek során megszakítás nélkül arra törekedett, hogy még jobban kidolgozza a masszázs technikai és mód­szertani ismereteit, hogy még bővebben kifejtse a masszázs jelentőségét, mindezt széles körben ismertté tegye, nemcsak a sportolók, hanem az érdeklődők előtt is.

A masszázst viszont csak kis mértékben lehet könyvből megtanulni, mert itt is érvényes a közmondás, hogy gyakor­lat teszi a mestert; de a masszázs értékei azonnal megmu­tatkoznak, ha helyesen alkalmazzák, mert az ember saját magán észleli áldásos hatásait. A helyesen alkalmazott ön­masszázs előnyeit azonnal érzi az ember. Tartós eredményt azonban csak úgy érhetünk el, ha huzamos időn át rendsze­resen alkalmazzuk, és szem előtt tartjuk az egyén szükség­leteit is.

A masszázs megtanulására és nagy mesterségbeli tudás­sal való végrehajtására, kielégítő eredmények elérésére nemcsak az orvosok és a hivatalos masszőrök képesek, ha­nem az orvosok, tanárok, az edzők, sportolók és nem spor­tolók egyaránt.

2.          FEJEZET

A MASSZÁZS TECHNIKÁJA

A masszázs alapeljárásául szolgáló mozdulatok elsősorban különbözőségükkel és komplex voltukkal keltik fel a figyel­met. Ez azért van, mert az egyes masszőrök nem elégszenek meg azzal, hogy ismételgessék a klaszikus fogásokat, hanem kombinálják, módosítják is azokat, s egyszersmind megkí­sérlik, hogy új eljárásokat találjanak ki. Ezeket a mozdula­tokat kezdetben elég nehéz követni és egymástól megkülön­böztetni. De ha összehasonlítjuk a rendszeresen ismételt kö­zös elemeket, már könnyen azonosíthatjuk és besorolhatjuk őket különböző mozgáskategóriákba.

A masszázs egyes fogásait aszerint nevezték el, hogy mi­lyen mozgást végzünk, és hogy azok milyen hatást fejtenek ki a szövetekre.

Romániában a masszázs közben végzett különböző moz­dulatoknak először francia elnevezését használtuk, de idő­vel szófordítások és más helyettesítések által kialakíthat­tunk egy sajátos román terminológiát.[1]

A szervezetre gyakorolt hatások tekintetbevételével a masszázsfogásokat kezdettől fogva két nagy csoportra bon­tottuk: elsődleges vagy alapfogások, és másodlagos vagy ki­segítő fogások, amelyek arra szolgálnak, hogy kiegészítsék az elsődleges fogásokat.

1.             A masszázs alapfogásai

A masszázsban alkalmazott fogások közül azokat nevezzük elsődleges vagy alapfogásoknak, amelyek szabály szerint nem hiányozhatnak a masszázs fontosabb alkalmazásformái közül. A maguk helyén ezeket az eljárásokat a következő öt csoportra osztjuk:

1. A test felületén alkalmazott simítás vagy simogatás (eflörázs);
2.   dörzsölés;
3. a szövetek gyúrása, csavarása, nyomkodása (petri- százs):
4.   Az izmok enyhe és ritmikus ütögetése;
5.   vibráció.

1.   Enyhe és ritmikus simítás

A masszázs elsődleges fogásai a test felületén kézzel végzett enyhe és ritmikus simítások, simogatások. Ezek a simogató mozgások sokban hasonlítanak a gyöngéd, érzelmes simoga- táshoz, a valóságban azonban nem állnak másból, mint a test kisebb vagy nagyobb felületén kézzel végzett nyomás­ból és húzásból, amelyeket bizonyos erővel végzünk, jól meg­határozott célzattal és a szükség szerinti ritmusban. Ezeknek a műveleteknek a technikája meglehetősen egyszerű. A simí­tást a kéz tenyéri vagy háti oldalával, vagy zárt tenyérrel, vagy kézháttal, zárt vagy szétterpesztett ujjakkal és tenyérrel végezzük.

Egy kézzel kisebb, két kézzel nagyobb felületen tudjuk végezni a simítást. A végtagokon úgy végezzük a simításo­kat, hogy két kézzel körbefogjuk a végtagot, ha a végtag körfogata elég nagy, és egymás fölé tesszük a két kezet, ha a végtag körfogata kicsi. A két kéz vagy egyidőben, vagy felváltva végzi a mozgásokat („kéz kéz után”).

Nagyon kicsi és görbe felületeket ujjainkkal simítunk, mégpedig úgy, hogy hüvelykujjunk és a többi ujj közé fog­juk a simítandó területet. Kiterjedt, nagy testfelületeket, mint amilyen a hát, teljes tenyérrel simítunk, szükség sze­rint tenyérrel és szétterpesztett újakkal.

Ami simítás közben a testfelületre gyakorolt nyomást il­leti, ha csak a bőrre akarunk hatni, enyhe felületes simí­tást végzünk. Ha ellenben a bőr alatti szövetekre akarunk hatni, a simítást nagyobb nyomással végezzük, szükség sze­rint úgy, hogy két kezünket egymás fölé tesszük, vagyis két kézzel egyszerre simítunk. A még mélyebben fekvő szöve­tek simítására még erőteljesebb nyomást gyakorolunk a kéztővel, a tenyér élével, esetleg éppenséggel ökölbe szorított kézzel.

A kéztővel vagy ökölbe szorított kézzel végzett simítások sokkal mélyrehatóbbak, mint a tenyérrel és ujjakkal végzett simítások.

A behajlított ujjak bütykeivel, zárt ököllel végzett simí­tás sokkal mélyrehatóbb, különösen a vastagabb lágyrészek felett. Ezt a fogást az önmasszázs során is gyakran alkal­mazzák.

Hosszú simító masszázs során a masszázst úgy végezzük, hogy a tenyér előrehaladásával párhuzamosan egyre növel­jük a nyomást, hogy körülbelül a masszálandó felület köze­pén érjük el a nyomásmaximumot, innen kezdve pedig csök­kentjük a nyomást, hogy az a végén legyen a legkisebb. Masszírozhatunk azonban úgy is, hogy az egész masszíro­zott felületet mindvégig egyenletes nyomással simítjuk.

Simítás közben mindig a masszírozott terület természeté­hez és sajátosságaihoz alkalmazkodunk, és mindig a szük­ségnek megfelelő módon fejtjük ki a nyomást.

Ha az idegeket és a bőrben levő véredényeket akarjuk be­folyásolni, kis nyomással simítjuk az illető részt; a bőr alat­ti rétegek szöveti vérkeringésének befolyásolására közepes intenzitású nyomást alkalmazunk; míg a mélyen fekvő szö­vetek vérkeringésének javítására és főleg az izmok átdolgo­zására erőteljes kézmozdulatokkal simítunk.

A nyirokerekben áramló nyirok mozgását lassú, de elég­gé erőteljes nyomással serkenthetjük. De hogy ne akadá­lyozzuk az artériás keringést, amelynek iránya, mint jól tud­juk, éppen ellentétes a mi simogató mozgásunkkal, a si­mításokat szaggatottan kell végezni. Ezt úgy kell érteni, hogy mialatt végrehajtjuk a simítást, a nyomást ritmikusan és egyenlő távolságokban megszakítjuk (intermittáló nyo­más).

A simításokat, főleg az erőteljesen végzett mozgásokat, vibrációval társíthatjuk. A vibráció rendkívüli módon meg­növeli a simítás lazító hatását.

A simítás irányát a felületes vérkeringés határozza meg,

illetve ha vénákról van szó, a vér visszaáramlása a kapillá­ris ereken és a vénákon át, valamint a nyirok áramlása a sejt közötti térben és a nyirokerekben.

A végtagokon a simításokat a disztális végétől, vagyis a végtag végétől annak töve felé végezzük. A törzsön a simí­tás a szív felé áramlás irányát követi, ahhoz igazodik; a nyakon és a tarkón a fej felől a vállak és a lapockák felé vé­gezzük a simító mozgásokat.

Ami a simító mozgások sebességét illeti, annak kissé meg kell haladnia a vénákban visszafolyó vér áramlásának se­bességét. Azt, hogy a mozdulatok sebessége megfelelő-e, úgy állapíthatjuk meg, ha megfigyeljük az alkalmazott si­mítás módját, nyomását és sebességét az alkar hajlító olda­lán. Ez főleg sovány személyeken figyelhető meg, akiknek vénái felületesen haladnak, kiemelkednek a bőrből, és jól láthatók. Simító mozgásuk hatására a vérerekben a vér áramlása a folyás irányában meggyorsul, és minden egyes simító mozgásnál jól látható az erek hullámzása és az is. hogyan ürülnek ki a visszerek. Ezzel a módszerrel kitűnően érzékeltethetjük, hogy a masszázs milyen hathatós módon befolyásolja a vénás visszafolyást a felületi véredények­ben.

A simításnak kitett felület nagysága lehetőség szerint iga­zodjék az egyes testszelvényekhez, az anatómiailag jól elha­tárolt testrészekhez, mint pl. mondjuk az alkar és a kar, a lábszár és a comb. Alkalmazhatunk azonban hosszú és na­gyon hosszú mozgásokat is, pl. az egész háton, a fartájéktól fel a tarkóig, vagy az egész alsó végtagon. Közepes hosszú­ságú mozgásokat is alkalmazhatunk, pl. a végtagok egyes részein, a mellkason, a hason, és alkalmazhatunk rövid és nagyon rövid simításokat az egyes ízületeken vagy ujjakon.

Ilyenkor a hosszú simításokat lassabban végezzük, és ki­sebb nyomással, a rövid simítások viszont felgyorsulnak: élénkebb ritmusban és kissé nagyobb nyomással végezzük őket.

A rostosán elfajult szövettömörüléseket és göböket na­gyon rövid és nagyon erős nyomással simítjuk, ha azt akar­juk, hogy szétválasszuk őket, és a beszűrődéseket eloszlas­suk a mélyen fekvő szövetekben.

A fentiekből kitűnik, hogy a keringés befolyásolására végzett simító mozgások ritmusát a véredények és nyirok­edények telítődésének és kiürülésének ideje határozza meg.

A simító mozgásokat általában egyenes vonalban végez­zük a végtagok hosszában, az izomcsoportok és erek lefutá­sa mentén, de végezhetjük őket harántirányban, keresztben is, vagy körkörösen, esetleg spirálisan vagy zegzugos vonal­ban, ahol az anatómiai képlet alakja vagy a szövetek szer­kezete maga határozza meg a simítás irányát, formáját és a mozgások kiterjedését.

A simításnak és simogatásnak előbb leírt mozgásait cso­portosítva, közös néven effleurage-nak nevezzük[2]

A simítás elsődleges és legfontosabb hatása feltétlenül az, hogy felgyorsítja a vér áramlását a kapillárisokban és a felületes vénákban, és hogy ugyanúgy meggyorsítja a nyi­rok áramlását is az intercelluláris (sejtek közötti) térben és a nyirokutakban. A keringés meggyorsításának ez a hatása elsősorban a simító mozgások közvetlen mechanikus befo­lyásának tulajdonítható, mert ezek a mozgások valósággal előrelökik, előrenyomják a testnedveket a normális áramlás irányában, és ennek következtében következetesen és gyor­sabb ritmusban töltik meg és ürítik ki a masszázsnak alá­vetett vér- és nyirokedényeket.

De a simító mozgások elsősorban a reflexes úton befolyá­solják a vér- és nyirokkeringést. A simító mozgások hatást fejtenek ki a környéki idegrendszerre, és közvetlenül befo­lyásolják a keringés — vérkeringés és nyirokkeringés — idegi mechanizmusát, amelyek viszont az egész szervezet­ben szabályozzák a keringést. A keringésben végbemenő fontos változások ilyenformán teljes egészükben a masszázs­nak tulajdoníthatók. Azt is nagyon fontos tudni, hogy a ke­ringésben végbement változások tartósak, és még akkor is fennállnak, amikor a simítás mechanikus hatása és a simí­tó mozgások által keltett nyomástöbblet már régen meg­szűnt. A tartós helyi véredény tágulásnak ezt a formáját ne­vezzük hiperémiának (vérbőség).

A simító mozgások azonban közvetlenül befolyásolják a többi perifériás ideget is, így az érző idegeket, a mozgató idegeket és a sejtekben folyó anyagcserét szabályozó idege­ket is.

A lassan és ritmikusan végrehajtott hosszú és enyhe si­mító mozgások, amelyeket még vibrációval is társítottunk, csökkenthetik az idegingerlékenységet, a fájdalmat, és csök­kenthetik az izomfeszülést a simításnak kitett tájékokon és szelvényekben. A simításra mint a masszázs bevezető mű­veletére éppen e nyugtató hatások miatt van szükség.

Mielőtt más, hatásosabb fogásokat alkalmaznánk, a simí­tások révén elérjük, hogy a szervezet a továbbiakban kész­séggel alkalmazkodik az új behatásokhoz, és jobban tűri a masszázs még hatásosabb módszereit is.

Az ingerküszöb csökkentésével egyidőben észrevehető mó­don enyhül a lelki feszültség is, amelyet néha a masszázs kezdetekor szoktunk észlelni érzékeny személyeken vagy olyanokon, akiken még nem végeztek masszázst, de légió­ként félénk vagy megrémült gyermekeken.

Ezek a hatások még szembetűnőbb módon mutatkoznak meg a bőr funkcióiban és a bőr alatti szövetek viselkedésé­ben. Ennek tudható be, hogy a simítást a bőrfelület, általá­ban a felület specifikus masszázsfogásának tartjuk.

A simítás serkenti a keringést és a táplálkozást szolgáló idegek funkcióit, így aktív módon növeli az anyagcserét, fő­leg pedig a bőr és a felületes szövetek sokoldalú funkciói­nak élénkítését idézi elő.

Az erőteljesebb és behatóbb simító mozgásokat kézzel vé­gezzük valamelyik testrész vagy testtájék felületén, de olyan módon, hogy egyidejűleg erős nyomás alá kerülnek a mély­bei; fekvő izomcsoportok közötti rések is, ahol a vér- és nyi­rokerek, edények, visszerek, valamint az idegtörzsek halad­nak. Ez befolyásolja a keringést a mélyebben fekvő szöve­tekben, és az alkalmazás helyén serkenti a szövetek és szer­vek működését is. Ilyenformán az izmokhoz az időegység alatt sokkal több oxigénben gazdag vér jut el (ez a vér sok tápláló anyagot tartalmaz), ugyanakkor pedig gyorsabban és tökéletesebben megszabadulnak a mérgező salakanyagoktól; ennek következtében a simítások csökkentik a fáradtságér­zést, és helyreállítják a szövetek eredeti funkcióit.

A lassan, ritmikusan és mélyrehatóan végzett simítások lazító hatást gyakorolnak az izomzatra.

Az erőteljesen végrehajtott rövid simító masszázsfogások ingerük az idegrendszert, és ugyanakkor serkentik az egész szervezetet.

A sportolók a masszázs simító mozgásait bemelegítésre alkalmazzák versenyek előtt testük felkészítésére, versenyek után pedig a szervezet ellazítására, a helyi fáradtságérzés le­küzdésére.

2.     Dörzsölés

A dörzsölés a simítás után a legrégibb és leggyakrabban al­kalmazott masszázsfogás.

Ha a simítás fő célja az, hogy specifikus hatást gyakorol­jon a bőrre és a felületesen fekvő szövetekre, a dörzsölés célja az, hogy a bőr alatti szöveteket befolyásolja.

A dörzsölés lényege abban áll, hogy a bőrt és a bőr alatti lágy szövetrészeket hozzányomjuk a mélyen fekvő szöve­tekhez vagy egy csonthoz, vagy pedig abból, hogy kimozdít­juk őket helyzetükből, körben vagy vonalasán, amennyire a szövetek rugalmassága ezt megengedi. A szövetek kimoz­dításának azonban sohasem szabad meghaladnia a normál határértékeket, nehogy a nyomás megsértse a finom és csak kevéssé ellenálló szöveteket.

Egy pillanatig se gondoljunk arra, hogy a dörzsölés egy­értelmű azzal, hogy súroljuk, „keféljük” a bőrt; legjobb, ha nem is használjuk ezt a szót, mert a masszázs fogalma ellen­kezik azzal, hogy dörzsöljük a bőrt vagy a szöveteket. Ez túl brutális volna. Az így értelmezett dörzsölést csak kis felüle­teken végezzük az ujjak tenyéri felszínével vagy ujjbeggyel. Nagyon kis testfelületen dolgozunk három ujjunkkal: muta­tó-, középső- és gyűrűsujjunkkal. Ha nagyobb felületet vá­lasztottunk, a dörzsölést a tenyér élével végezzük, tenyér­éllel vagy kéztővel, vagy ökölbe zárt kézzel. Igen nagy terü­leteket mindkét tenyérrel, szétterpesztett ujjakkal dörzsö­lünk.

Az érzékeny részeket a tenyér izmaival dörzsöljük: a hü­velykpárna (thenar) vagy a kisujjpárna (hypothenar) izmai­val. A lágyrészekben gazdagabb és kevésbé érzékeny test­részeket kézháttal vagy a£ ujjak bütykeivel, ökölbe zárt kézzel dörzsöljük.

A test kisebb felületein egy kézzel dolgozunk, nagyobb testfelületeken viszont mind a két kezet egyszerre használ­juk. Ha két kézzel egyszerre dolgozunk, a dörzsölést azonos időben és szimmetrikusan kell végeznünk koncentrikus vagy excentrikus mozgásokkal.

Ha nem akarunk elfáradni, váltogassuk a két kezet, és azt a kezünket, amellyel nem dolgozunk, lazítsuk el.

Az alkalmazott nyomást illetőleg a dörzsölést lehet felüle­tes, közepes vagy mély. Attól függően, hogy milyen mély­ségbe akarunk hatni, ujjaink vagy kezünk az átdolgozott testrésszel 30 vagy 70—80°-os szöget zárjanak be.

A körmozgásokat előbb egy irányban, majd ellenkező irányban végezhetjük. A kezeknek mindig ugyanolyan moz­gásokat kell végrehajtaniuk, különösen ha szimmetrikus testrészeket dörzsölünk.

A lágyrészekben szegény és kevésbé rugalmas testrésze­ken, mint pl. az ízületek környékén, az inak mentén, az iz­mok és csontok közötti részeken lineárisan dörzsölünk, vagy­is a mozgások rövidek és ritmikusak legyenek (oda-vissza, oda-vissza). A bőrredőket és szöveteket „harapófogóba” fog­juk (a hüvelykujj és többi ujj által alkotott „harapófogó” közé), vagy pedig a két tenyér éle közé.

A háton, a gerinc két oldalán ritmikus és élénk hullám­vonalú dörzsölést vagy cikcakkos dörzsölést végezhetünk, főleg leszálló irányban, vagyis a tarkótól a fartájék felé.

Ha jó adaptációs érzékkel rendelkezünk, a dörzsölést bár­melyik testrészen egyaránt alkalmazhatjuk, a testszelvény átmérője és a szövetek rugalmasságától függően. Az egy he­lyen elvégzett néhány mozgás után kezünket átcsúsztatjuk az eddig dörzsölt terület közvetlen szomszédságába, és folya­matosan, módszeresen átdolgozzuk az egész végtagot vagy körülírt területét. Az ugráló mozgás tilos; nem lehet innen oda, onnan ide ugrálni, minthogy a végzett mozgás és a dör­zsölés hatása között nem lesz közvetlen kapcsolat.

A dörzsölés közben kifejtett nyomás pillanatonként vál­tozhat; megítélésünk és szükség szerint bármelyik pillanat­ban nagyobb vagy kisebb erővel végezhetjük a mozgást. De egyetlen mozdulatunk sem lehet túlhajtott, nehogy megsért­sük a bőrt vagy az átmozgatott szöveteket.

Ha még erőteljesebb hatást akarunk gyakorolni a mélyen fekvő szövetekre, a mozgás közben gyakorolt nyomást erő­sítjük, csökkentjük az ujjak és a kezek szögét az átdolgozott bőrfelülethez, vagy egyik kezünket a másikra téve dörzsö­lünk. ♦

A dörzsölő mozgások nyomása és kiterjedése kezdetben kisebb mértékű, rövid ideig tartó. A nyomást és a művelet kiterjedését szükség szerint bármikor megnövelhetjük. He­lyesen tesszük, ha a dörzsölés erőteljességét a bőr és a szö­vetek érzékenységéhez igazítjuk, vagyis az érzékenyebb tá­jékokat sokkal enyhébben, a kevésbé érzékenyeket pedig erőteljesebben dolgozzuk át.

Előnyös, ha a törzs részeit fekvő helyzetben dörzsöljük. A végtagokat jobban átdolgozhatjuk, ha az éppen masszí­rozott végtagrészt valamilyen kemény felületre helyezve alá­támasztjuk.

A dörzsölés végrehajtásához nincs szükségünk olyan anyagokra, amelyek a bőrt sikamlóssá teszik. Egyes esetek­ben azonban, amikor az a célunk, hogy a dörzsölés a mé­lyebben fekvő szövetekre hasson, az orvosok bizonyos anya­gokat ajánlanak a dörzsölés elvégzéséhez.

A dörzsölés hatásai részben mechanikus ingerekkel meg­magyarázhatók; a hatások nagy része reflexes úton érvé­nyesül. Mechanikus úton megmozgathatjuk a lágy szövete­ket, ezzel növekszik a megmozgatott lágyrészek rugalmassá­ga. Reflexes úton viszont meggyorsítja a helyi keringést, serkenti az anyagcsere-folyamatokat, és a bőr meleg lesz és kivörösödik.

Ha lassan és sokáig végezzük, a dörzsölés csökkenti a he­lyi érzékenységet, felpuhítja a kemény és merev izmokat, és csökkenti az általános idegfeszültséget. A gyors és élénk ritmusban végzett rövid, de hatásos mozgások erőteljesen serkentik a környéki és a központi idegrendszer működését.

A dörzsölést gyakran rendelik a sérülésekből és műtétek­ből származó hegek kezelésére, a gyógyító folyamatok meg­gyorsítására, minthogy a helyi anyagcsere meggyorsulásá­val a sérült szövetek is gyorsabban regenerálódnak. Az eré­lyes mozgások felpuhítják a kötőszöveti összenövéseket, fel­szabadítják a lenövéseket, eltávolítják a beszűrődéseket és elősegítik a gyulladásos termékek felszívódását, és azokat a keringésbe juttatva eltávolítják, és így elősegítik a szöve­tek regenerációját.

A sportban a dörzsölést serkentő vagy nyugtató célzattal ajánlják versenyek előtt és után. Ugyanúgy használatos a dörzsölés a sérülésből származó hegek kezelésére (sebek, fi­camok, izomrándulás és izomszakadás, sérülések a bőnyé- ben, az inakban és az izomszalagokban, savas vagy véres beszűrődések az ízületekben és az őket környező szövetek­ben).

Hatásait tekintve a dörzsölés az egyik értékes, bizonyos esetekben pedig az egyedül alkalmazható masszázsfogás.

111. Gyúrás

A masszázs harmadik alapfogása a gyúrás különböző for­máiból áll. A gyúrást úgy végezzük, hogy ujjaink közé vesz- szük az izomredőket és egyéb szövetrészeket hüvelykujjunk és a másik négy ujj közé fogjuk, felemeljük őket alapjuk­ról, amennyire a saját rugalmasságuk megengedi, azután kipréseljük.

A gyúrást végezhetjük egy kézzel vagy mindkét kezünk­kel, hullámzó, ritmikus és kígyózó mozgással. A masszázs technikája a masszírozott felület és a masszázs célja szerint váltakozik.

Lapos és nagy felületeken, például a háton vagy a mellen a gyúrást úgy végezzük, hogy a szöveteket ujjaink és a kéz­tő közé redőbe fogjuk, kiemeljük alapjáról, azután össze­nyomjuk, ujjaink és a kéztő közé nyomva összeszorítjuk a bőrredőt, azután a mélyben fekvő alapjához nyomjuk. Ezt a műveletet ugyanazon a helyen egymás után többször is meg­ismételjük, azután kezünk folyamatosan és lassan, szinte centiméterenként halad tovább a masszírozott területen hosszában és harántirányban.

A végtagok gyúrását a következőképpen végezzük: két kezünkkel mint karkötővel fogjuk a masszírozni szánt vég­tagot ugyanazon a szinten, ha a szelvény túlságosan vastag (mint pl. a combokon); vagy lépcsőzetesen, egyik kezünkkel a másik fölé fogva (mint pl. a felkaron, az alkaron); így min­den izomcsoporton külön végzünk gyúrást. Az izmokat uj­jaink és tenyerünk között összeszorítjuk, majd alapjukhoz nyomjuk; a nyomás ereje minden mozdulat után csökken, mert így az izmok fellazulnak. Közepes és kis nyomást al­kalmazhatunk, ha az átdolgozott izmok kiterjedése és ellen­állása azt kívánja.

Lapos testtájékokon a gyúrást az izmok hosszában végez­zük, a végtagokon pedig tövüktől elindulva, a periféria felé.

Ennek ellenére tartsuk szem előtt azt az aranyszabályt, hogy mozdulataink iránya mindig megegyezzék a vér és a nyirok visszafolyásának irányával.

Nyomáskor a szöveteket mindkét kézzel egyszerre össze­szorítjuk, mint körkörös dörzsöléskor vagy a redők dörzsö­lésekor, vagy pedig a két kézzel felváltva nyomkodjuk a szö­veteket, mint kígyózó dörzsöléskor tesszük.

A vaskos, vagyis sok izmot magában foglaló részeken, mint pl. a combokon, dörzsöléskor egy egész nagy és hosszú izomdarabot fogjunk, illetve szorítsunk ujjaink és kéztönk közé, ezzel mintegy harapófogóba fogjuk, aztán felemeljük alapjáról, majd újból hozzányomjuk a mélyben fekvő alap­hoz, anélkül, hogy kiengednénk kezünkből, vagy hogy el­engednénk tenyerünkkel a bőrt. Miután egy részt így átdol­goztunk, a két kéz lassan-lassan, centiméterenként halad előre az egészen megmasszírozni szánt tájékon vagy szelvé­nyen.

Az izmok egyszerű felemelése alapjukról, minden csava­rás vagy nyomás nélkül, a gyúrás régi változata, amelyet főképpen a háton alkalmazunk.

A hason csak akkor alkalmazunk gyúrást, ha megfelelő zsírszövet van jelen. A gyúrást úgy hajtjuk végre, hogy egy szöveti redőt egyetlen mozdulattal felemelünk és megcsava­runk, vagy úgy, hogy a zsírszövetredőt ujjaink és tenyerünk közé fogva előre és hátra mozgatjuk. A hasi redők gyúrásá­nak mozdulatai hasonlatosak ahhoz a mozgáshoz, amelyet a háziasszony végez, amikor kimossa és kicsavarja a fehér­neműt.

A gyúrás fentebb ismertetett válfajait már nagyon régóta ismerik és alkalmazzák, és azok a masszázsról régebben meg­jelent kézikönyvekben „petrissage” címen szerepelnek.

A petrissage (francia szó; jelentése: gyúrás., csavarás) ha­tása sokkal mélyebbre terjed, mint a masszázs eddig leírt bármelyik változatáé. Ha a simítást a bőrmasszázs sajátos módszerének tekintjük, a dörzsölést pedig a bőr alatti szö­vetek átdolgozásának, a gyúrás a legjobb módszer és eljárás arra, hogy a legalaposabban átmasszírozzuk a mélyen fekvő szöveteket, különösen az izmokat.

Ha az izmot kiemeljük csontos alapjáról, és összeszorít­juk, az így kifejtett mechanikus behatás lényegesen növeli a sejtek működését, és serkenti a mélyen fekvő szövetekben a vérkeringést. A nyomkodás és mechanikus csavarás növeli az izmok rugalmasságát, és fiziológiásán serkenti az izmok többi tulajdonságát, nevezetesen az összehúzódó képességet, az ingerlékenységet és a vezetőképességet. A nyomás és a csavarás összeszorítja a mélyben fekvő vérereket és nyirok­ereket, aktiválja a keringést, elősegíti az anyagcsere-folya­matok lezajlását és fokozza a salakanyagok eltávolítását. A gyúrás által könnyebben távoznak el az izmokból az anyagcseretermékek, és a szövetek is könnyebben eltávo­lítják magukból a lebomlott salakanyagokat, amelyek kü­lönben gyulladást okozhatnának.

A gyúrás fiziológiai hatásai sokkal, de sokkal fontosab­bak, mint a mechanikai hatások. A gyúrás idegi úton ser­kenti az izomműködést, élénkíti a vérkeringést és táplálék­felvételt az egész masszírozott területen.

Az ingerlésre az izomrostok összehúzódással válaszolnak. Az izomkontrakció hullámszerűen terjed ki az egész izomra.

A gyúrás élettani hatása főleg orvosi kezelés során érvé­nyesül, különösképpen akkor, ha kóros folyamatok követ­kezményeképpen az izom petyhüdt, sorvadt, vagy működé­se elégtelen; ez különösen akkor fordul elő, ha az izmok valamilyen elszenvedett sérülés vagy más betegség miatt hosszabb időn keresztül mozdulatlanságra kényszerültek.

A gyúrást nagyon gyakran alkalmazzák sportmasszázs cél­jaira, mert kiváló serkentő hatása révén nagyban hozzájárul az izom motorikus funkcióinak élénkítéséhez, illetve azok helyreállításához. A gyúrás élettani hatásai még feltűnőbbek, ha hosszas terhelés következtében elfáradt izomcsoportokat kezelünk vele.

4.    Könnyed, ritmikus ütögetés és vágás

A bőrre, illetve lágyrészekre alkalmazott könnyed és rit­mikus ütögetés a masszázs legintenzívebb és legingerlőbb hatású fogása. Az ütögetést a legrégebbi időkben is ismer­ték, és főleg egyes gőzfürdőkben (pl. szauna) alkalmazták, eredetileg vesszőnyalábbal.

Végrehajtásmódja különböző lehet, ütögethetünk ujjak­kal, tenyérrel, ököllel. Forgalomban vannak olyan készülé­kek is, amelyek ritmusos ütögetést végeznek. Vagy a kéz ereje hajtja őket, vagy apró villanymotor. A kézzel végzett ütögetés előnyösebb, mert egyénileg jobban lehet dozírozni, mint a géppel.

Végezhetjük az ütögetést ujjainkkal. Ha helyesen akarjuk végrehajtani, csuklónkat lazán tartjuk, a két tenyér egy­máshoz közel, egymás felé néz, a könyök kissé eláll a test­tői. Az ütögetést a kéztőízületből végezzük. A kissé behajlí­tott és szétterpesztett ujjak közelről, de szaporán hullanak a bőrre. Ütés közben a kisujjpárna és a kisujj kézháti felszíne érintkezik a bőrrel.

Az ujjak ütögetésekor jellegzetes hang keletkezik, hasonló ahhoz, mint amikor vesszőnyalábbal ütögetjük testünket. Ilyen hangot hallunk akkor, ha az ütögetést a kisujj kézháti felszínével végezzük. Ha a kisujj tenyéri felszínével ütöge- tünk, nagy esőcseppek hullásához hasonló hang keletkezik.

Ha a kezelt testrész izomrétege vastagabb, erélyesebb ütögetést alkalmazunk. Ilyenkor a tenyér élével szapora, apró ütéseket végzünk.

Az ütések ereje inkább függ az ujjak és a kezek súlyától, mint az aktív izomösszehúzódástól. A két kéz főleg csukló­ból mozog, és a kezek lágyan, passzívan hullanak az ütöge- tett területre. Ha teljesebbé akarjuk tenni a mozgást, az ujjak behajlítását kombinálhatjuk az alkar forgó mozgá­sával, vagyis tenyerünk felfelé néz, és az ujjak kézháti fel­színével ütögetünk. Ha a mozgást könyökből vagy vállból vé­gezzük, az ütések ereje rendkívüli módon megnövekszik, olyannyira, hogy fájdalmassá válik, a mozgások viszont el­nehezednek, és egyre fárasztóbbak. Vékonyabb izomréteg vagy érzékeny szövetek felett enyhébben ütögetünk; közepes vagy nagyobb erővel ütögetünk nagyobb tömegű izmokat vagy vastag szövetrétegeket.

A nagyon érzékeny testfelületeken, pl. a hason végzett ütögetésre a paskolásnak egy különleges formáját, az érin­tőleges paskolást alkalmazzuk. Itt csak a felületen siklunk tova, anélkül, hogy hatást gyakorolnánk a mélyen fekvő szövetekre. Ez a művelet megkívánja, hogy a masszőr keze nagyon mozgékony és hajlékony legyen.

Mint ahogy feljebb elmondottuk, a paskolást általában nagyon szaporán hajtsuk végre, de bizonyos esetekben eny­hébben és lassabban is végezhetjük, különösen a szívtájé­kon és a fejen.

Az ütögetésnek egy másik formája abból áll, hogy kissé behajlított ujjaink hegyével függőlegesen kopogtatjuk a masszírozott területet. A műveletet csuklóból, két kézzel vé­gezzük egyidejűleg, de végezhetjük felváltva is, a legna­gyobb mozgékonysággal. Technikánkat úgy is módosíthat­juk, hogy csökkentjük az ütögetések számát, és rövid ideig tartó enyhe simítást iktatunk közbe.

Az ütögetésnek előbb említett erélyesebb változatát fő­leg a háton és a mellkason, enyhébb formáját pedig inkább a hason alkalmazzuk.

Erre az ütögetésmódra a szapora ritmus és a rugalmas mozgás jellemző, nem az ütőerő vagy az ütögetés időtar­tama.

A mozgásokat kombinálhatjuk úgy is, hogy az ujjak té­nyén felszínével, vagy az egész tenyérrel ütögetünk. Az ütö­getésnek ezt a formáját élénkítő masszázs céljaira alkalmaz­zuk, főleg a nagy és kevésbé érzékeny felületeken, mint amilyen a hát, a comb és a lábszár hátsó felszíne.

Az ütögetés egy másik formáját vágásnak nevezzük. A vá­gást a kéz kisujj felőli élével, szétterpesztett ujjakkal, kö­nyökből végezzük, megfelelő magasságból ejtve le a kezet az ütögetett testrészre. A mozgás szapora és könnyed.

A két kezet együtt vagy felváltva ejtjük le a kezelt test­részre. Az ütések ereje csak a kéz súlyától és a kezelt felü­lettől való távolságától függ.

Végezhetjük a vágást aktív mozgással is, de ha ez a moz­gás túl erőteljes, fájdalmassá válik. Ha el akarjuk kerülni az ütögetés túlzott hatását, a mozgást közelebbről hajtjuk végre, mintegy simításba átmenve, vagy pedig érintőlege­sen.

Egy másik formája a vágásnak a dögönyözés. Csupán ab­ban különbözik a vágástól, hogy az ujjakat szétterpesztve és a testfelülethez nagyon közel tartjuk. Az ütések rövidek és gyorsan követik egymást. Ha helyesen hajtjuk végre, az ütögetés jellegzetes, éles hangot ad.

A paskolást tenyérrel végezzük úgy, hogy ujjainkat kis­sé behajlítva összezárjuk, tenyerünkkel merítőkanálszerü vagy tapadókorongszerű mélyedést képezve. A paskolás köz­ben jellegzetes hang keletkezik. Attól függően, hogy a mé­lyedést növeljük vagy csökkentjük, több vagy kevesebb leve­gő kerül a kéz és a kezelt testfelület közé, és ezáltal a pas­kolás erőteljesebb vagy enyhébb lesz.

Az ököllel végzett dögönyözés hatása rendkívül erőteljes, éppen ezért ritkábban alkalmazzuk, és akkor is főleg csak a nagyon izmos és kevésbé érzékeny testtájakon. Teljesen zárt ököllel a mozgások sokkal merevebbek. Zárt ököllel csak robusztus testalkatúakon ütögetünk, azoknál is csak össze­függő, nagy testfelületeken. Nagy ritkán a tenyértővel is dögönyözünk. ilyenkor a mozgásban az alkar részt vesz. Ezt a dögönyözésmódot azonban csupán a fartájékon alkalmaz­hatjuk.

Az ütögetés különböző válfajait alkalmazhatjuk közvetle­nül a bőrre, de közvetve, a ruházaton keresztül is, bemele­gítő masszázs céljára.

A fentebb leírt masszázsformák hatása aszerint változik, hogy milyen erővel és milyen ritmusban végeztük az ütö- getést, hogy az egyes ütéseket kezünk mennyire rugalma­san, illetve keményen végezte; változik továbbá a masszázs­nak alávetett szövetek, illetve a bőr érzékenységétől füg­gően.

Magától értetődik, hogy az ütögetés erősen ingerlő hatású. Emiatt csak akkor alkalmazzuk, ha a masszírozott testen elő­zetesen már elvégeztük az előírt masszázsfogásokat, illetve a testet felkészítettük. A hosszasan és ritmusosan végzett egyhangú ütögetés úgy befolyásolja az érzőidegek periferi­kus (környéki) ágainak működését, hogy csökkenti az ideg­ingerlékenységet.

Ha mozgató idegvégződéseket ingerelünk, ennek hatására az izomtónus megnövekszik, sőt a miofibrillumok (izomros­tok) helyileg összehúzódnak. Ha csak enyhén ütögetjük őkét, az összehúzódás csak részleges lesz, anélkül, hogy ennek mechanikus következményei volnának. Ha viszont az ütöge­tés erőteljesebb, és egyszerre nagyobb számú izomrostot ér, az összehúzódás erőteljesebb lesz, de még most sem lesz mechanikai következménye.

Az izmokra mért enyhe és ritmusos ütések élénkítik az izmok specifikus élettani tulajdonságait, és növelik az izmok működőképességét.

Ha viszont az ütögetést szaporábban, nagyobb erővel és hosszabb időn át végezzük, ez hat az érmozgató idegekre is, és ennek következtében nagyobb mennyiségű vér áramlik át az ütögetett testrészen. Ennek folyományaképpen az ütö- getett terület felmelegszik, és láthatóan kipirul.

A vérkeringés megélénkülésének a következménye, hogy helyileg a szövetek vérellátása is növekszik.

A fentebb ismertetett okok miatt alkalmazzák a sportban az ütögetést a test felmelegítésére és az élettani folyamatok serkentésére. Főleg a téli sportokban alkalmazzuk az elő­készítő masszázs fenti eljárásait, mint olyanokat, amelyek­nek áldásos hatása közismert.

Minthogy az ütögetés kívánt dózisát az egyéni szükséglet szerint választhatjuk meg, a paskolás és vágás fentebb leírt válfajai igen gyakran használatosak, főleg az önmasszázs-

5.   Vibráció

A vibráció vagy rezegtetés lényege: ritmusos, rezgő mozgá sok és váltakozó nyomás, amelyeket igen gyors és egyforma ütemben hajtunk végre, vagy két kezünkkel, vagy vibrációs készülékkel. A vibráció nyomán a bőr és a szövetek kismér­tékben (néhány milliméternyire) elmozdulnak, és szapora hullámmozgást végeznek.

A kézi vibrációt vagy az ujjak hegyével, vagy ujjbeggyel végezzük, de végezhetjük kéztővel, egész tenyérrel és nyúj­tott ujjakkal, ökölbe szorított vagy nyitott kézzel. Magá­tól .értetődik, hogy a különböző megoldásokat aszerint al­kalmazzuk, hogy mekkora a kiszemelt terület, milyen a vas­tagsága, mennyire érzékenyek a masszázsnak alávetett szö­vetek, és hogy milyen célból végezzük a masszázst.

A vibrációs mozgások az állandó reszketéshez hasonlíta­nak, a kéz antagonista izmainak gyors összehúzódása révén keletkeznek. Emiatt a kézi vibrációt meglehetősen nehéz végrehajtani, amellett fárasztó is. Előfordul, hogy kivételes képességekkel rendelkező gyúró már első kísérletre könnyen és helyesen hajtja végre ezeket a jellegzetes mozgásokat. A kézi vibráció azonban sohasem lehet tökéletesen ritmusos. mert szinte lehetetlen folyamatosan azonos kitéréseket létre­hozni és azonos nyomást kifejteni, főleg nem lehet hosszú időn át végezni, mert a gyúró karizmaiban kontraktúra fej­lődik ki.

Mindezek ellenére a manuális vibrációt ma is kiterjedten alkalmazzák. A kéz eszményi eszköz vibráció végzésére, mert mindig puha, ’neleg és tökéletesen alkalmazkodik a masszí­rozott testrész alakjához.

Ezzel szemben a mechanikus vibrációs készülékek szapo­rábban, egyenletesen és szabályos ritmusban működnek. Ezek a tulajdonságok korlátlan ideig érvényesülnek. A kis méretű vibrációs készülékek rezgéskitérése és ritmusa min­denkor azonos. A nagy készülékeken a rezgések frekven­ciája és amplitúdója szabályozható.

A vibrációs készülékeknek a testfelülettel érintkező részeit rendkívül erős vászonból készült huzattal látják el, vagy a készüléken föl-leszerelhető, különlegesen kiképzett fém, ke­ménygumi, gumi vagy műanyag rezgőfejeket alkalmaznak. Ezeknek a rezgőfejeknek a felülete különböző lehet. Vagy közvetlenül a bőrt érintve végzik feladatukat, vagy a gyúró kezének közvetítésével.

Ismerünk komplex vibrációs készülékeket is (pl. Zander nagy vibrátora); az utóbbi időben olyan készülékek kerültek forgalomba, amelyek az egész test vibrálására alkalmasak (rezgő asztalok és ágyak).

A vibráció technikája változik attól függően, hogy milyen testrészt kezelünk. Alkalmazhatjuk körülírtan vagy nagyobb testfelületen, rövid, közepes vagy hosszabb ideig. A kéz vagy a készülék egy helyben működik, vagy csak a kívánt irányban mozog.

A vibráció szokásos formája a „vibrációs nyomás”, ame­lyet a test egyetlen pontján vagy egy vonal mentén nagy felületen alkalmazunk. A mozgást vagy egyetlen ujj hegé­vel, vagy három ujjheggyel, mégpedig a mutató-, közép- és gyűrűsujj hegyével hajtjuk végre egy ideg eredésénél, vagy lefutása mentén, egy ín vagy izom tapadása helyén, vala­mely ízület körül vagy egy visszér mentén.

A mindennapi masszázsban a vibrációt a simítás, dörzsö­lés vagy a gyúrás különböző változatával kombinálhatjuk.

A szokásos vibrációknál nagyobb amplitúdójú és erejű vib­rációs mozgások neve: rezegtetés.

A rezegtetéseket is végezhetjük kézzel vagy készülék se­gítségével a legkülönbözőbb testrészeken.

A mellkason végzett rezegtetést előírás szerint a légző­mozgásokkal összhangban végezzük. Belélegzéskor, amikor a mellkasfal passzívan felemelkedik, mindkét kézzel kirezeg- tetjük a hátat, különösen a légzőmozgás végén. Kilégzéskor a két tenyér a mellkas elülső és oldalsó részein végez vibrá­ciós nyomó mozgásokat, különösen a kilégzés végén, hogy azután bekövetkezhessék a pillanatnyi légzésszünet.

A vibráció hatásai mechanikus behatások vagy reflexek útján jönnek létre. A finom, egyenlő mozgások mindig nyug­tató hatásúak. Az ilyen mozgások csökkentik a bőridegek és a felületes szövetek érzékenységét, meleg érzést és az iz­mok elernyedését váltják ki. A nagy amplitúdóval és erő­teljesen végzett vibráció, a fenti hatásokon kívül, fokozza a helyi vérkeringést is.

Ha a vibrációt nagy testfelületeken alkalmazzuk, és simí­tással, dörzsöléssel és gyúrással kötjük össze, a kezelt test­rész elemyed, megnyugszik, és a vér egyenletesen oszlik szét az egész testben.

A vibrációt általában fájdalmas és duzzanattal járó folya­matok kezelésére rendelik, vagy izomösszehúzódásokkal és lelki feszültségekkel járó állapotokban alkalmazzák.

Sportolók általában könnyen elsajátítják a vibráció vég­rehajtásának különböző formáit, és izomfáradtság leküzdé­sére vagy baleseti sérülések kezelésére alkalmazzák.

2.           A masszázs kisegítő, kiegészítő eljárásai

A gyúrás megszokott mozdulatai, vagyis az elsődleges masz- száló mozdulatok közé, vagy az ütések befejeztével egy egész sereg masszázsformát iktathatunk közbe. Ezeket a formákat nevezzük kisegítő vagy másodlagos gyúrásnak. Szerepük az, hogy kiegészítsék az alapmasszázs hatását, és gazdagítsák a masszázs fegyvertárát. Egyes másodlagos masszázsformák egyenesen következnek az elsődleges formákból, és azokkal gyakran társulnak is. Más ilyen másodlagos masszázsformák­nak viszont megvan a maguk sajátos technikája. Alkalmazá­suk is teljesen független az elsődleges masszázsformáktól, vagyis önálló masszázsformák.

A legfontosabb ilyen kisegítő masszázsformák a követ­kezők :

1. szitálás és mángorlás;
2. nyomás;
3. húzás és feszítés;
4. kirázás;
5. egyéb eljárások.

1.    Szitálás és mángorlás

A másodlagos masszázsformák közül kettő igen fontos: e két masszázsforma a szitálás és a mángorlás.

Mindkét masszázsformát főleg a felső és alsó végtagokon alkalmazzuk azután, hogy a szöveteket erőteljes és hathatós gyúrásnak vetettük alá, és elvégeztük a paskolást és vágást is. A megnyugtató masszázsformák között alkalmazhatjuk mind a kettőt.

A szitálást mindkét kézzel egyszerre végezzük a masszí­rozott testszelvény egyik részétől a másikig. Behajlított uj­jainkkal alulról felfelé átfogjuk a kar vagy az alkar, a comb vagy a fartájék izomzatát, és oldalirányban haladva, alulról fölfelé, felváltva felemeljük az izmokat, majd megnyomkod­juk őket, mintha szitálnánk.

A szitálás végrehajtásmódja és ritmusa élénk és erőtel­jes; a két kéz lassan-lassan halad tova fentről lefelé a masz- szírozott testszelvény hosszában.

Ha jól hajtjuk végre, a szitálás lazító hatással van az iz­mokra; a szitálás hatékonyabbá teszi a szöveteket, és meg­élénkíti a helyi vérkeringést, azonkívül előmozdítja a szöve­tek táplálását. A hatás annál jobb lesz, minél jobban ellazít­ja magát a gyúrásnak alávetett személy.

A mángorlás végrehajtásmódja hasonló a szitáláséhoz. Mindössze az a különbség, hogy szétterpesztett ujjakkal vé­gezzük, és a tenyerek erőteljesebben nyomkodják a szöve­teket, mint szitáláskor. A lágy szövetrészeket két tenyerünk közé fogjuk, különböző szög alatt, és rendkívül élénk ütem­ben minden lehetséges irányban megmángoroljuk.

Szitálással egyenlő hatást gyakorolhatunk a testszelvények körül található lágyszövetekre.

A mángorlás hatása igen hasonlatos a szitáláshoz. A két masszázsfogást különben kombinálhatjuk is egymással.

A sportolók lazító célzattal alkalmazzák a szitálást és a mángorlást, nagy erőkifejtések vagy hosszan tartó izommun­ka után, nagy sportvetélkedések szüneteiben és versenyek után. A szitálás és mángorlás mozdulatait igen jó hatással alkalmazhatjuk önmasszázsként is.

2.    Nyomás

A test kisebb vagy nagyobb felületeire alkalmazott nyomás formái már nagyon régen ismertek, a legrégebben alkalma­zott masszázsfogások között szerepelnek. De ugyanolyan ha­tással alkalmazzák e masszázsfogásokat a modern masszírozó, eljárások között is, főleg a csonthártya masszírozására. Az általános masszázs keretében a nyomás kiegészíti és fo­kozza a simítás, dörzsölés és gyúrás eljárásait.

Ha önálló módszerként alkalmazzuk, a nyomás végrehaj- tásmódját ahhoz kell igazítanunk, hogy milyen kiterjedésű és érzékenységű testfelületet nyomkodunk. Legjellegzetesebb a hát nyomkodása. Ezt az általános masszázs keretében vé­gezzük, a gerinc lefutása mentén. Ez a mozgásforma főleg fiatal, egészséges és hatalmas termetű emberek számára való; gyermekeken és nőkön ellenjavallt.

A nyomás végrehajtásához a masszálandó személyt hasra fektetjük és ujjainkat szétterpesztve, két tenyerünkkel a gerincoszlop mindkét oldalát megnyomkodjuk. Miután egy­szer vagy többször erős nyomást fejtettünk ki ugyanarra a helyre, két tenyerünkkel tovább haladunk, fölfelé vagy le­felé, és ezeket a mozgásokat az egész testfelületen megismé­teljük. A két tenyér lassan-lassan halad tova, vagy egyszer­re, vagy egymást váltogatva. A nyomás legyen határozott, de ne legyen túlzott. Ha erőteljes és mégis gazdaságos nyo­mást akarunk gyakorolni, minden nyomás alkalmával ne­hezedjünk rá két tenyerünkre egész testsúlyunkkal, így ki­nyújtott karunk átviszi testsúlyunkat a testre.

Megnövekszik e masszázsfogás hatása, ha a nyomást re- zegtetéssel kombináljuk. Mozdulatainkat nagy óvatossággal kell végeznünk; az intenzitás nem változhat hirtelen nagy­mértékben. Ha szem előtt tartjuk ezeket a szabályokat, a következmény kellemes érzés lesz. Ha viszont a masszírozott személy kellemetlen érzésekről vagy fájdalomról panaszko­dik, azonnal hagyjuk abba a műveletet.

A csonthártyára gyakorolt nyomás a gyógymasszázs újabb módszerei közé tartozik. A nyomó mozgásokat a test jól meg­határozott pontjain vagy zónáin alkalmazzuk, folyamatosan, vagy megszakításokkal, kisebb vagy nagyobb intenzitással. A nyomást időnként helyi dörzsölés vagy simítás válthatja fel, amelyeket ugyanolyan intenzitással végzünk. Kiegészít­hetjük eljárásunkat a kezek által végzett vibrációval is. A megmutatkozó hatás reflexek útján következik be, és lehet helyi vagy a test mélyebben fekvő szöveteire ható. Ez a hatás a következőkből áll: először az érzékenység küszöb­értéke megemelkedik kissé, és átmeneti vérszegénység alakul ki a szövetekben, az érzékenység egészen az érzéstelenségig fokozódik, majd hosszan tartó helyi vérbőség keletkezik. A lezajló élettani folyamatok végeredményeképpen pedig az izmok másodlagosan ellazulnak, és az egész szervezet meg­nyugszik.

Ahhoz, hogy a fentebbi fiziológiai folyamatok végbemen­jenek, nagyon pontosan kell végrehajtanunk a mozgásokat, és igen körültekintően el kell határolnunk a reflexogén pon­tokat és zónákat. A masszázsnak ezt a formáját csakis szak­orvos írhatja elő, vagy tilthatja meg.

Az idegekre ható nyomás (Cornelius módszere) különleges gyógyító eljárás, amely egyre fokozódó, folyamatos vagy vib­rációs eljárásból áll. Ezt a nyomást bizonyos érzékeny pon­tokra alkalmazzuk, vagy az ideggyökéren, vagy az ideg lefu­tása mentén, vagy az ideg elágazásának helyén. Az ilyen célból végzett masszázsnak gyógyító jellege van, éppen ezért csak szakorvosok előírásai szerint, funkciózavarral járó fáj­dalmas idegbántalmak kezelésére alkalmazható.

A nyomásnak ezt a fajtáját sportolókon főleg a háton al­kalmazzák az általános vagy helyi masszázs keretében. Szükség van a nyomásnak fentebb vázolt módjára erőteljes, robusztus sportolók esetében a simítás, dörzsölés és gyúrás hatásának fokozására.

3.     Húzás és feszítés

A húzás és feszítés olyan masszázsfogások, amelyekkel fő­leg az ízületekre és az ízületek közötti szövetekre akarunk hatni. Ez a masszázsforma összes alkalmazásmódjaival egye­temben a legrégibb idők óta ismeretes. Rendszerint az egy testszelvényen vagy ízületen végzett masszázs után szokták alkalmazni.

A húzás végrehajtásához az ízület felett is, alatta is meg­fogjuk a végtagot, és a masszírozott végtag végénél meg­fogva tengelyirányban nyújtjuk. Egy kézzel vagy mindkét kézzel egyaránt végezhetjük, miután pontosan meghatároz­tuk a húzás legkedvezőbb helyzetét.

A húzás végrehajtásával az a célunk, hogy — természe­tesen fiziológiai határok között — megnyújtsuk az ízületi és az ízület környéki elemeket, és hogy az ízületeken belüli elemeket mentesítsük a belső nyomás alól.

A húzás végrehajtásához csak azután fogjunk hozzá, mi­után jól megmasszíroztuk a kiszemelt ízületet, mert a hatás — az ízület mozgathatóságának növelése és az ízület környé­ki izmok ellazítása — csak ezután mutatkozik meg. Egysze­rű húzó mozgásokat végzünk, és ezeket a mozgásokat a meg­mozgatott testrész könnyed kirázásával kombináljuk, majd módszeresen megkeressük az ízület mozgó részeit. Célunk az, hogy megelőzzük, és ha kialakult, leküzdjük az ízületi izzad- mányt, az ízület környéki szövetekben a kóros duzzanatokat, artózisokat.

Az egész végtagon alkalmazott húzást előszeretettel alkal­mazzuk a masszázs végén, és vagy összekötjük a kirázással, vagy nem. A nyaki gerincoszlopot úgy nyújtjuk meg, hogy a páciens fejét felfelé húzzuk, mégpedig két kézzel a halánté­kot vagy a homlokot és a tarkót fogva.

A törzset úgy nyújtjuk meg, hogy az álló vagy ülő pá­cienst karjánál fogva felemeljük, és energikusan megrázzuk az egész testet. Magától értetődik, hogy ezt a masszázsfor­mát csak olyan gyúró hajthatja végre, akinek testi ereje ele­gendő a művelet végrehajtásához.

A gerinc terápiás céllal végzett nyújtására újabban spe­ciálisan erre a célra készült gépeket használnak (nyújtó­asztal); ezek a készülékek a test egész hosszában, mégpedig hanyatt fekve, vízszintes irányban vagy rézsútosan fejtik ki nyújtó hatásukat.

A húzás-nyújtás műveleteit mindig nagyon vigyázva, óva­tosan kell végrehajtani.

A feszítés olyan aktív vagy passzív mozgások összessége, amelyek kiegészítik egy bizonyos ízület módszeres megmoz­gatását mégpedig úgy, hogy figyelembe veszik az ízület nor­mális mozgathatóságának és stabilitásának viszonyait. He­lyesen végrehajtva, ezek a mozgások azzal a következmény­nyel járnak, hogy a feszítésnek kitett terület helyileg felme­legszik, az ízületek hajlékonyabbak lesznek, funkciójuk pe­dig lényegesen megjavul.

A húzás és a feszítés főleg a balesetet szenvedett sporto­lók masszírozásában alkalmazott igen hasznos eljárás. Az ízületi vagy izomártalmat szenvedett sportolónak, ha gyó­gyulnak tekinthető is, még mindig szüksége van a sérült ízület működőképességének teljes helyreállítására, ezt pedig csakis masszázzsal és mozgásgyakorlatokkal érhetjük el.

Ha azonban ezek az eljárások izomösszehúzódást vagy más hátrányos reakciót váltanak ki, lemondunk róla.

4.    Kirázás

A rázás vagy kirázás a húzással és a feszítéssel rokon masz- százsforma. Ritmikusan végrehajtott, az egyes végtagrésze­ken, az egész végtagon, vagy az egész testen alkalmazott nagyobb kilengésű mozgásokból áll. Aszerint, hogy milyen testfelületre alkalmazzuk, váltakozik a kirázás technikája is.

A kezek és lábak csont közötti területeinek kirázását a szegmentmasszázs keretében szoktuk alkalmazni, mégpedig a gyúrás helyettesítésére, minthogy a gyúrás ezen a területen egyszerűen nem hajtható végre.

A rázást úgy végezzük, hogy mindkét kezünkkel megfog­juk a páciens kezét vagy lábát úgy, hogy hüvelykujjunk és tenyerünk átfogja a végtag megfelelő területét. Azután há­tulról előre ritmikusan váltakozó mozgást végzünk két ke­zünkkel, mintegy átgyúrva a kéztőcsontok és lábtőcsontok közötti térben levő szöveteket.

A kézen vagy a lábon végzett kirázás mozgásai hasonlí­tanak a szitálás és a mángorlás mozgásaihoz, minthogy két kezünkkel megfogjuk e szelvények széleit, vagy a kirázott kéz kisujját vagy hüvelykujját, vagy pedig a láb öregujját és kisujját. A rázás erőteljes, aktív és élénk, iránya pedig elöl­ről hátra és vissza.

A kezek és a lábak ujjainak kirázását végezhetjük egy kézzel úgy is, hogy tenyerünkbe fogjuk a páciens ujjhegyeit, miközben másik kezünkkel megtámasztjuk a páciens kezét csuklóban vagy a lábát bokában, vagy úgy, hogy mindkét kezünkkel ragadjuk meg ezeket a testszelvényeket. Az ujja- kat elölről hátrafelé mozgatjuk erőteljesen, vagy pedig két tenyerünk között forgó mozgással átsodorjuk.

A felső és alsó végtag egyes részeinek, vagy az egész vég­tagnak kirázását az összes szokásos masszázsfogás alkalma­zása után végezzük. A páciens kezét ujjainál fogva, lábait pedig a sarkoknál fogva megragadjuk, és fentről lefelé ha­ladva erőteljesen kirázzuk. E művelet közben könnyed hú­zást gyakorolunk az illető végtagon hosszirányban.

A kirázás mozdulatainak végrehajtása közben a kirázott végtag izomzatának ellazítottnak kell lennie.

Mint fentebb már volt róla szó, a hasfal kirázását, akár­csak a rezegtetést, a légzőmozgásokhoz kell kapcsolni. A mozdulatot néhányszor megismételjük, majd utána aján­latos rövid pihenőt tartani.

Egész testkirázást rendszerint olyan általános masszázs után szoktunk végezni, amellyel azt akartuk elérni, hogy a páciens szervezete felélénküljön. Ezt a masszázsformát azon­ban csakis gyermekeken vagy olyan személyeken szabad vé­gezni, akiket karunkba vagy vállra vehetünk, úgy, hogy törzsük csak kismértékben feszüljön meg.

A kirázás általában pihentető, általános megnyugtató ha­tású, ha gyengéden és óvatosan végezzük; ellenkező hatást érünk el viszont akkor, ha a kirázást élénk ritmusban alkal­mazzuk; a következmény ilyenkor: általános felélénkülés.

5.   Egyéb masszázseljárások

Az egyéb masszázseljárások csoportjába sorolhatjuk az ösz- szes új masszázsformákat és a régi masszírozó eljárások új variánsait. Ezek közé a különböző fajtájú masszázsok közé tartozik az ún. csipkedés, amelynek végrehajtásakor a bőrt és a felületesen fekvő szöveteket két ujjunkkal csipkedve emeljük fel.

A csipkedést a végtagok izmos területein alkalmazzuk, az izmok felemelését pedig főleg a háttájékon.

A csipkedés helyes elvégzésekor ujjainkkal a bőrt, a bőr alatti szöveteket, esetleg az izmot is redőbe emeljük, enyhén összenyomjuk, amennyire a szövetek rugalmassága engedi, azután a redőt hirtelen elengedve, engedjük visszahullani. A mozgásokat eléggé élénk ritmusban végezzük, lassan ha­ladva a végtagnak lágyrészekben gazdagabb részei felé. Az ilyen módon végrehajtott csipkedés ingerlő hatású.

Erőteljesebb hatású a csipkedés, ha nemcsak a bőrt, ha­nem a bőr alatti szöveteket és izmokat is felemeljük. Főleg a háton alkalmazzák. Egy bőrredőt, bőr alatti szövetet és izmot ujjaink és tenyerünk közé szorítunk meglehetős erő­vel, majd felemeljük, mintha az egészet ki akarnánk tépni a csontos alapról. A mozdulatokat vagy felfelé, vagy lefelé haladva végezzük, megszorítva, felemelve, majd elengedve a redőket. A masszázsnak ezt a formáját régebben, a tapasz­talati masszázs idején, a test felélénkítésére alkalmazták.

3.              FEJEZET

A RÉSZLEGES ÉS ÁLTALÁNOS MASSZÁZS MÓDSZEREI

Ha módszeresen alkalmazzuk a különböző masszírozó vagy masszázseljárásokat a test lágyrészein, úgy ahogy az előző oldalakon leírtuk, a masszázst a testfelület kisebb vagy na­gyobb részeire terjeszthetjük ki, és ezzel meg is határoztuk, hogy részleges vagy általános masszázst végzünk-e.

A részleges masszázst anatómiai és funkcionális szempont­ból jól elhatárolt testfelületekre alkalmazzuk. Ilyen testfe­lületek a test különböző tájékai és a végtagok egyes részei. Ezek a részek a test szomatikus kültakarójának fő össze­tevői : egy-egy bőrrészlet, izomcsoport, ín vagy ízület.

Az általános masszázs abból áll, hogy sorban átdolgozzuk a testfelület összes lágyrészeit, vagy egy nagyobb darabját, úgy, hogy ezek magukba foglalják a legfontosabb tájékokat és szelvényeket.

A következő oldalon a törzs, az alsó és felső végtag részleges és általános masszázsát ismertetjük részletesen. Ez­után rátérünk majd a tágabb értelemben vett általános masszázs tárgyalására, de közben leírjuk a nagy testfelüle­tekre és testrészekre kiterjedj masszázsformákat is.

Tárgyalásunk során mindig szem előtt tartjuk a legalkal­masabb és leghasznosabb eljárások sorrendjét, a szöveg kö­zé sorolt ábrák révén pedig tisztázni igyekszünk, hogyan kell megválasztani a legkedvezőbb testhelyzetet a páciens és a gyúró számára, majd azt, hogyan kell végeznie a kü­lönböző előírt mozgásokat a gyúrónak, ha a legjobb eredmé­nyek elérésére törekszik.

1.           Részleges masszázs

A különböző masszázsformák alkalmazásmódja a test egyes tájékainak vagy szelvényeinek alakja és szerkezete, továbbá a kitűzött cél szerint változik és függ attól is, hogy a gyúró milyen tapasztalattal rendelkezik.

A könnyebb érthetőség kedvéért sorrendben ismertetjük az egyes testtájak masszázsának módját, előbb a törzsét, majd az egyes végtagokét.

1.    Az egyes törzstájékok masszázsa

A törzs egyes részeinek masszázsa abból áll, hogy átdolgoz­zuk a törzs három, egymástól jól megkülönböztethető tájé­kát: a hátat, a mellkast és a hasat. Minthogy mindhárom testrész anatómiai szerkezete már funkciójuk folytán is kü­lönbözik, a három említett testtájat mindig egymástól kü­lönválasztva kell masszírozni.

1.    Hátmasszázs

A háton alkalmazhatjuk az összes alapfogást és a kisegítő masszázsfogások nagy részét.

A háttájék nagy kiterjedésű, lapos és csaknem sík felü­let, ha figyelmen kívül hagyjuk a gerincoszlop és a lapocka kiemelkedő részeit. A hát bőre vastagabb és kevésbé érzé­keny, nem tartalmaz túl sok kötőszövetet és zsírszövetet, izomzata széles és több rétegű, vérellátása közepes fokú, az erek lefutása különböző irányú.

A páciens, akinek hátát akarjuk masszírozni, hasra fek­szik, és homlokát összekulcsolt két alkarjára vagy henger

alakú vagy lapos és kitömött párnára fekteti. Amikor a fel­ső végtagnak kinyújtva kell feküdnie a test mellett, a pá­ciens hajtsa oldalra a fejét.

A gyúró a páciens mellett áll, vagy támla nélküli széken ül, amelynek magasságát szükség szerint változtathatjuk (3. és 4. ábra).

A hát masszázsát néhány hosszú és lassan végrehajtott simító mozgással kezdjük, alulról felfelé, vagyis a kereszt­csont tájékától a tarkó felé haladva. Alaposan átsimítjuk a lágyéki és a háti felületeket.

Kezdetben mindkét tenyér kinyújtott és szét terpesztett ujjakkal, egymáshoz közel halad felfelé a gerincoszlop men­tén, majd néhány simítás után a két tenyér a gerincoszlop két oldalán kissé eltávolodik egymástól, és az eddig párhu­zamosan simító ujjak szétválnak, rézsútosan, ferdén a hát egész szélességében. Ezután most rövidebb simítások követ­keznek felfelé és oldalfelé, a csípő, az oldalak, a bordák, a lapockák és vállak irányában (5. ábra). Ha végrehajtottuk

a szimultán simításokat mindkét kézzel, most a két kézzel felvált­va folytatjuk a simításokat. Mi­alatt egyik kezünk a bőrön halad fölfelé, másik kezünket a bőr érintése nélkül visszük vissza a kiindulóponthoz, és újból azzal simítunk. A simításokat egyre hosszú simító mozgásokat rövid szaporább ritmusban végezzük.

Élénkítő masszázs közben a hosszú simító mozgásokat rövid mozgásokkal váltsuk fel. Ezek a mozgások legyenek még élénkeb- bek és még gyorsabbak, fölfelé simítva, és visszatérve a kiin­dulóponthoz, átfogva így az egész területet. A rövid simítá­sokat végezhetjük két kézzel egyszerre, és felváltva is a terü­let alsó vagy felső pontjáról ki­indulva, de mindig megtartva a fölfelé haladó irányt.

A helyi simításnak ezt a rövid

5. ábra

formáját egymástól jól elhatárolt testfelületeken végezzük, a gerincoszlop egyik vagy másik oldalán, éspedig: főleg a csí­pőkön, a lágyéki részeken, a test két oldalán és a bordákon, a lapockák közötti térben, a lapockákon és a vállakon. A si­mító mozdulatokat végezhetjük egy kézzel vagy kettővel egyszerre egyidőben vagy felváltva, mindig alkalmazkod­va az illető testfelület kiterjedéséhez és görbületéhez (6. ábra).

7. ábra

A mozdulatokat végezhetjük egy kézzel vagy kettővel, egyidőben, vagy felváltva, egy vonalban vagy hullámos vo­nalban, akár cikcakkban is (7. ábra).

A vibrációs simítás a simítás hatásosabb formája; vég­rehajtani is nehezebb.

A dörzsölést, amely a háttájék masszírozásához különö­sen előnyös masszázsforma, célszerű két tenyérrel és nyúj­

tott ujjakkal végezni, hogy mennél nagyobb testfelületet dolgozhassunk át egyidőben. Ha csak kisebb területeket aka­runk dörzsölni, kéztövei és az ujjakkal dörzsölünk. Mozdu­lataink legyenek erőteljesek, és mindig alkalmazkodjanak az illető testfelület alakjához és görbületeihez, a bőr és a masz- szírozott szövetek konzisztenciájához (8. és 9. ábra).

A gyúrást úgy végezzük, hogy egy bőrredőt vagy szövetet behajlított ujjhegyünk és a kéztő közé szorítunk, jól össze­nyomjuk és a bőrredőt alulról fölfelé és hátulról előre moz­dítjuk. Ezeket a mozdulatokat végigvisszük a hát teljes fe­lületén, de különösen a gerincoszlop hosszában (10. ábra).

A sportolók masszázsában hasznos a dörzsölés és a gyúrás kombinálása. Ez az eljárás egyesíti a két masszázsfogás elő­nyeit. Főleg akkor szoktuk alkalmazni, amikor csak kevés idő áll rendelkezésünkre.

11. ábra

Gyúrás után vágást alkalmazunk. A mozgásokat a tenyér élével és az ujjak körömpercének oldalsó felszínével végez­zük. Ezt a masszázsformát főleg a hát hosszúizmainak átdol­gozására használjuk, inkább hosszirányban, mint haránt­irányban. Az ujjak tenyéri felszínével végrehajtott vágás főleg a hát oldalsó részeinek, a lapockáknak és a vállnak az átdolgozására alkalmas. A vágást erőteljesen végzett ütöge- téssel egészíthetjük ki, amelyet az ujjak hegyével végzünk. Az ujjakat ilyenkor függőleges irányban ejtjük rá a bőrre; kiegészíthetjük a vágást olyan ütögetéssel is, amelyet te­nyérrel és az ujjak tenyéri felületével, nyitott vagy tapa­dókorong formájában meggörbített tenyérrel végzünk. Ro­busztus testalkatú sportolók hátát félig zárt ököllel ütöget- hetjük (11—15. ábra).

12. ábra

14. ábra

15. ábra

Az ütögetés különböző formáit kombinálhatjuk is egymással, és ezzel nagyszerűen alkalmazkod­hatunk a hát különböző részei­nek érzékenységéhez és alakjá­hoz.

Túl érzékeny páciensen az ütö- getések után egyszerű vagy vib­rációs simítást végzünk cikcakk­ban a hát egész szélességében (16. ábra).

Ha robusztus testalkatú szemé­lyeket vagy sportolókat masszí­rozunk, az ütögetés mozdulatai után fel- és leszálló irányban nyomogathatjuk a hátat a gerinc­oszlop mindkét oldalán, nyújtott tenyérrel és ujjakkal, egyszerre vagy felváltva, csak egy ízben, vagy többször is ugyanazt a pon­tot, majd lassan-lassan tova­haladva, a hátat egész hosszá­ban.

16. ábra

A hát masszázsát enyhe, egyre hosszabb simító mozdula­tokkal fejezzük be.

A simítás után a masszírozott testrészekre törülközőt, ken­dőt vagy köpenyt terítünk, hogy a páciens ne fázzon meg.

A hátmasszázst a különböző sportágakban főleg az álta­lános izomfáradtság vagy a keresztcsont tájékán gyakori izomfáradtság leküzdésére szokták rendelni.

Különböző testgyakorlatokkal egybekötve, a masszázs igen hasznos kezelésmód az izomelégtelenség, a gerincoszlop kó­ros elváltozásai, a spondilózisok és más, sérüléses vagy reu­más eredetű körfolyamatok esetén.

2. A mellkas masszázsa

A mellkas — szerkezete és a légzésben betöltött fontos sze­repe alapján — nagymértékben különbözik a háttól. A mell­kas bőre sokkal finomabb és sokkal érzékenyebb. A bőr alatti szövetréteg pedig különösen az oldalakon és a közép­vonalban lényegesen vékonyabb. Férfiakon a mellkas elülső • részén erősen kidomborodnak a mellizmok, míg a nőkön az emlők kidomborodása szembetűnő.

A mellkas masszírozásához bizonyos ügyességre van szük­ség, ezenkívül szem előtt kell tartani több ellen javallatot is.

A mellkas masszázsának végzése közben a páciens ha­nyatt fekszik, fejét kissé megemeljük, de megfelel az is, ha a fekhely kissé lejtős. A páciens a mellkas oldalsó felszíné­nek masszázsa közben karját feje fölé, vagy kezét tarkójára helyezi, vagy fejét a kezére hajtja. Szükség esetén oldalfek­vésben masszírozunk.

. A gyúró a páciens jobb oldalán áll vagy széken ül (17. übra).

A mellkas masszírozását néhány ritmusos, enyhe simítással kezdjük, egy vagy két kézzel, amelyek egyszerre vagy fel­váltva simítanak a mellkas alsó részétől fölfelé, a szegy­csont tájékáig, illetve a két kulcscsontig és a vállakig, az oldalsó részeken pedig a bordaközi árkokban. Vigyázzunk: a nőkön az emlőtájékot ki kell kerülni (18. áb­ra).

Simító mozdulataink kezdetben legyenek hosszúak és lassúak. Vé­gezhetjük őket két kézzel egyidő- ben vagy felváltva. Ezután a moz­dulataink legyenek rövidek, és mind kisebb és kisebb területeket fogjanak át: a szegycsont előtti részt, az alsó bordáknak a mellkas oldalán eső részét, a kulcscsont és a vállöv tájékát (19. ábra).

A dörzsölést aprólékos gonddal hajtjuk végre, különösen a vasta­gabb izmok fölött és a bordaközi izmok mentén. Végezhetjük ezeket a mozgásokat tenyérrel, a kisujj- párna vagy kéztő izmával. A kulcs­csont fölötti és alatti árkot az uj­jak hegyével dörzsöljük át.

19. ábra

A dörzsölés befejezése után át­térünk a mellizmok erőteljes gyú­rására, különösen az alsó mellizmok tájékán. Itt előszeretet­tel szokták alkalmazni a bőrredőnként való gyúrást, mert ilyen módon könnyebb jól és alaposan átdolgozni az izmo­kat a hüvelykujj és a többi négy ujj közé való szorítással és csavarással.

Akárcsak a háton, a mellkas masszírozásakor is dörzsö­léssel kombinálhatjuk a gyúrást.

A mellkason a vágásnak és az ütögetésnek alig van jelen­tősége. De egyébként is a mell- és a szívtájékot mindig gon­dosan ki kell kerülni.

A mellkas masszírozásának befejezéseként alkalmazzunk könnyed simítást, ami nyugtató hatású.

Ajánlatos a masszázs befejeztével néhány mélylégzést vé­gezni, aktív és passzív légzést egyaránt; kilégzés közben gya­koroljunk nyomást a mellkas alsó részére (20. ábra).

A mellkas masszírozását izomsorvadás és a légzőszervek

funkcionális elégtelenségének leküzdésére szokták ajánlani; de ugyanúgy hasznosnak mutatkozik mellkasi vagy tüdő­betegségekből való lábadozás alatt, általános gyengeség és vérszegénység esetében is.

Sportolókon különös hangsúllyal kell átdolgozni a mell­kasi izmokat.

3. A has masszázsa

A has valóságos övként fogja körül a törzset. Ez az öv szé­les és lapos izmokból áll, amelyeket erős rostos képletek köt­nek össze. A hasi területen a bőr vékony, puha és rugalmas. Egyes személyeken a has olyannyira érzékeny — és ez az érzékenység specifikus jellegű —, hogy az gyakran meggá­tolja a masszázs elvégzését. Arra hajlamos, főleg igen jól táplált és ülő foglalkozást folytató egyéneken, a bőr alatt vastag zsírszövetet találunk. Ezek a vastag és lágy redők meglehetősen módosítják a hasfal külső formáját és funk­cióit. Ilyen esetekben a hasfali izomzat atoniás (tónus nél­küli), és funkciójának betöltésére alkalmatlan.

A hasfalban a vér különböző irányokban áramlik.

A has masszázsához a pácienst ugyanolyan helyzetbe fek­tetjük, mint a mellkasi masszázskor. Fontos, hogy a páciens

21. ábra

hasizmait lazítsa el. E célból a csípőt és a térdet behajlítjuk, a talpat pedig szilárdan alátámasztjuk (21. ábra.).

A has masszázsához a fentebb ismertetett mozgáseleme­ket használjuk fel, de a helyi anatómiai viszonyoknak meg­felelően módosítva.

A kezdeti simító mozdulatokat a vénás és nyirokkeringés irányának megfelelően végezzük. A simító mozdulatok a köldök feletti tájékról indulnak ki, fölfelé haladnak a bor­

dákig; ezután a két kéz oldalirányba fordul, majd visszatér a köldök alatti részhez, lefelé és befelé, a két csípőcsont ár­kaiba, hogy a mozdulat a szeméremcsont fölött fejeződjék be (22., 23. és 24. ábra).

24. ábra

C8

A mozdulatokat egymás után is végrehajthatjuk, de hűl- lámmozgásszerűen össze is köthetjük őket, mintegy össze­gezésként. Ha így dolgozunk, a két tenyér a köldöktájékról csúszik a bordák felé, majd azokon áthaladva, kifelé fordul, a bordaközi árkok irányába, majd miután elérte a has ol­dalsó részeit, rézsút visszafordul befelé, hogy a szemérem­csont fölött fejeződjék be

és nyújtottak; fölfelé-oldalfelé

Mozdulataink legyenek lassúak amikor haladunk, a mozdulato­kat kezdjük mindig ujj­heggyel, és végezzük mindig kéztővel. Amikor pedig lefelé-befelé hala­dunk, a simítást mindig a tenyér gyöki részével, a kéztővel kezdjük, a te­nyér! résszel folytatjuk, és mindig ujjheggyel fe­jezzük be. A mozdulatok szimmetrikusan haladnak a has két oldalán, és vé­gezhetjük őket egyidőben, vagy felváltva mindkét kézzel.

mozgás.

25. ábra

Ha a szükség úgy kí­vánja, a simítást csak jól körülhatárolt területen végezzük: a has felső ré­szében, a bordaív alatt, a két oldalon, a köldöktájékon, a köldök alatti tájékon, a csípőárokban és a szeméremcsont felett (lásd a 25. ábrát). Ilyen esetekben a simító mozdula­tok egyre gyorsulnak, össze is folyhatnak, a két kéz egymás után simít; így végrehajtva, a simítás hatása sokkal mé­lyebbre terjed, és hosszabb ideig tart.

A hasi masszázs alapfogása a dörzsölés. A has dörzsölését egész tenyérrel végezzük, vagy csak a tenyér alsó részével, kéztővel, még ritkábban tenyéréllel, és csak nagyon ritkán ujjakkal (26. ábra). A has bőre és a bőr alatti szövetek olya­nok, hogy megengedik a nagy mozdulatokat és a könnyed végrehajtást.

Ezzel ellentétben a gyúrás csak nagyon kismértékben ké­pes befolyásolni a hasfal izomzatát, minthogy bizonyos helyi védekező reflexek ellenszegülnek a gyúró mozdulatoknak.

Emiatt a gyúrás csak a közvetlenül a bőr alatt elhelyezkedő zsírszövetekre korlátozódhat, ha vannak ilyenek. Ha igen, a bőrredőket és a vastag szöveteket ujjaink és tenyerünk közé szorítva, alaposan átdolgozzuk őket (27. ábra).

27. ábra

Az így végrehajtott gyúrás után enyhe vágás következik ujjheggyel és ujjbeggyel, nagyon óvatos mozdulatokkal, alig érintve a hasfal felületét. A paskolás és az ütögetés más módszerei tilosak, még abban az esetben is, ha a hasfal izom- zata erős és feszes.

A. hasfal masszázsát mindig könnyed és vibrációval egy­bekötött simító mozdulatokkal fejezzük be.

Nagyon hasznos, ha a masszázs befejeztével a páciens né­hányszor mély lélegzetet vesz.

A hasmasszázs hatásai csak kismértékben mechanikusak, és inkább reflex útján jönnek létre; a hatások elsősorban a hasfalat alkotó elemek működésében nyilvánulnak meg, és csak másodsorban befolyásolják a hasüregi szervek műkö­dését.

Mindenkor az orvosnak kell megállapítania, hogy a has­masszázs javallt, vagy ellenjavallt-e.

v II. Az alsó végtagok masszázsa

A törzstájékok átdolgozása után áttérünk az alsó végtagok masszázsára. Ezeket a műveleteket akár szelvényenként, akár a végtag egész hosszában is végrehajthatjuk, mindig az elülső oldallal kezdve és a hátulsó oldallal befejezve (28. és 29. ábra).

28. ábra

Az alsó végtagok sokkal nagyobb statikus és dinamikus igénybevételnek vannak kitéve, éppen ezért hosszabbak, vastagabbak és erőteljesebbek is mint a felsők. Az alsó vég­tag csontjai és ízületei is nagyobbak és ellenállóbbak a fel­sőkénél, izomzata terjedelmesebb, és az izom tónusa is hang- súlyozottabb. Ezzel szemben az alsó végtag mozdulatai korlá­tozottabbak és kevésbé koordináltak mint a felsők.

A pácienst hasára fektetjük. Nagyon ritkán, ha a csípő, a combok és a lábszár oldalsó felszínét akarjuk átdolgozni, a páciens egyik oldalára fekszik (30. ábra).

Elemezve az alsó végtag masszázsát, a masszázst a fartá­jékon kezdjük, majd áttérünk a combok masszázsára, és a masszázst a két lábszár átdolgozásával fejezzük be.

29. ábra

1. A fartájék masszázsa

A fartájékot két kézzel masszírozzuk, fölfelé, az ágyéktáj irányában, lefelé a combok irányában, oldalfelé pedig a csí­pők irányában haladva (31. ábra). Mozdulataink legyenek nagyon erőteljesek. A masszázst a tenyér izmával, kéztővel, a tenyér gyökével, vagy akár ökölbe zárt kézzel végezzük. A két kéz dolgozhat egyszerre vagy felváltva, csak az egyik oldalon, vagy mindkettőn egyszerre.

A simítás után ugyanolyan erővel térünk át a dörzsölés­re. A dörzsölést is tenyérrel vagy ököllel végezzük, mint a si­mítást. Azért, hogy mozdulataink még erélyesebbek legye­nek, két kezünket egymás fölé téve dolgozhatunk, minden nyomó mozdulat előtt, testsúlyunkkal ránehezedve két ke­zünkre (32. és 33. ábra).

35. ábra

A gyúrást egyszerre két kézzel szimmetrikusan a két ol­dalon vagy külön az egyik oldalon végezzük. Gyúrás közben ököllel erős nyomást gyakorolhatunk a masszírozott részre.

A gyúrást is nagyon ajánlatos dörzsöléssel egybekötni.

A paskolást és vágást tenyérrel vagy szétterpesztett uj­junkkal végezzük. Erőteljesebb átdolgozáskor nyitott tenyér­rel vagy ököllel vágjunk, esetleg tenyéréllel; néha az alkar egy szelvényét is bevonjuk a műveletbe (34. és 35. ábra).

Befejezésként vibrációt és rezegtetést alkalmazunk.

A fartájék masszázsát sportolókon, főleg atlétákon, (sprin­tereken, ugró atlétákon), labdarúgókon, rögbijátékosokon, ökölvívókon és birkózókon stb. alkalmazzuk.

2. A comb hátulsó részének masszázsa

Ilyenkor — akárcsak a far játék masszázsakor — mozdula­taink nagyon erőteljesek, de ugyanakkor rugalmasak is le­gyenek, hogy teljes mértékben urai maradjunk a testrész terjedelmes és ellenálló izomzatának.

A simítást két tenyérrel és hüvelykujjal egyszerre kezd­jük, körbe fogva az egész combot (36. ábra). Jó néhány hosz- szú és lassan végrehajtott, a két kézzel egyidejűleg végzett si­mítás után rövid és mélyreható simítások következnek, és ugyanakkor növeljük a mozdulatok ritmusát. Két tenye­rünkkel dolgozunk, és a térdhajlattól fölfelé haladva a fartá­jékig simítunk. Szükség esetén tenyérgyököt vagy tenyéréit használunk, vagy zárt ököllel és az ujjak bütykeivel vég­zünk kefélő mozgást (37. ábra).

A tenyérgyökkel, tenyéréllel vagy ököllel végrehajtott masszázst erélyesebbé tehetjük, ha két kezünket egymásra helyezve dörzsölünk (38. ábra). Mindkét módszert a comb más részein is alkalmazzuk.

39. ábra

A combok masszázsának alapfogása a gyúrás, amelyet kör­körösen kígyózva vagy hosszanti irányban végzünk (39. és 40. ábra).

A paskolást, vágást és a tenyéréllel való ütögetést végez­zük erőteljesen; ezek egymást kövessék, de kombinálhatjuk is őket (41. és 42. ábra). Ezt a módszert alkalmazzuk más testrészeken is.

A lágyéki részeket, térdhajlatot nem szabad ütögetni.

A comb mángorlása és felrázása hatásos masszázsfogás; ha megfelelő erővel hajtjuk végre őket, az izmok és ezzel a többi szövetek rugalmasságát is nagyban növeljük (43. ábra).

A comb átdolgozásának befejező masszázsformája a simí­tás. A simító mozdulatokat végezzük lassan, kitartóan, így nyugtató hatásúak. Ha a combokról áttérünk a lábszárak átdolgozására, az itt végzett simítás e testtájék masszázsá­nak bevezető művelete lesz.

3. A lábszár hátulsó oldalának masszázsa

Ehhez a művelethez a pácienst hasra fektetjük, térdét kissé behajlítjuk, lábfejét pedig kissé feszíti, hogy a hajlítóizmok ellazuljanak. Masszírozáskor a páciens lábszára vagy a gyú­ró térdén, vagy pedig bokában alátámasztva hengerpárnán, vagy más alkalmas támaszon, esetleg a gyúrópad megemelt síkján fekszik (44., 45. és 46. ábra).

44. ábra

A masszázst bevezető simítások legyenek hosszúak, és a saroktól kiindulva érjék el, sőt haladják meg a térdízü­letet. Masszázs közben a két kéz váltogassa egymást. Ezután néhány rövid és erőteljes simítás következik, amelyekkel sorban átdolgozzuk az Achilles-ínt, az ikerizmokat és a térdhajlati árkot.

A lábszár izmos részein növeljük meg a simítások erejét. Szükség (pl. lábszárvizenyő) esetén a mozdulatok legyenek lassúak és szaggatottak. Ha önmasszázst végzünk, a simító mozdulatokat ökölbe szorított kézzel, az ujjak bütykeivel hajtjuk végre (feszülő mozgás). .

45. ábra

Ha a simítást csak egyik kezünkkel végezzük, a másikkal bokában kissé megemeljük a páciens lábát (41. ábra).

6 Sportmasszázs

81

Simítás után áttérünk a dörzsölésre, ujjunkkal és két tenyerünkkel átdol­gozzuk a bokacsont körüli lágyrészeket, majd az Achilles-ín hosszában fek­vő lágyrészeket, és csak azután térünk rá az iker­izmok vaskos kötegelnek az átdolgozására (48. és 49. ábra).

49. ábra

A 46. és 50. ábrán lát­ható módon végezzük a lábszárizmok gyúrását. A dörzsölés után egy kéz­zel vagy két kézzel, kör­körös, kígyózó mozdulatokkal, vagy redőről redőre dolgoz­zuk át ezt a két vaskos izomköteget. Sportolóknál különös gonddal gyúrjuk át az izom és az ín közötti átmenetet.

Vágást, paskolást és ütögetést csak a vastaghúsos része­ken alkalmazhatunk (51. ábra).

A fenti masszázsformák befejezése után áttérünk a mán­gorlásra és felrázásra (52. ábra), majd záróakkordként hosz- szú, megnyugtató mozdulatokkal simítunk.

Az alsó végtag hátulsó részének teljes átmasszírozását csak akkor végezzük, ha az alsó végtag átdolgozására szánt idő túlságosan is rövid, vagy ha gyermekek testének ezt a

részét masszírozzuk, vagy ha ezt a masszázst is be akarjuk iktatni a korlátozott általános masszázs műveleteinek so­rába.

52. ábra

53. ábra

Ilyenkor általában ugyanazo­kat a mozgásokat végezzük, de a mozgásoknak ki kell terjed­niük a végtag egész hosszára, vigyázva arra, hogy a masszíro­zó mozgások iránya egyezzék meg a vérkeringés irányával, vagyis lentről fölfelé irányulja­nak, mert így serkentik a vér­keringést (53. ábra).

Ha az alsó végtagot teljes egészében ki akarjuk rázni, a lábszárt bokában két kézzel átfogjuk, és miközben a végtag­ra hosszirányban kis húzást gyakorolunk, felülről lefelé, majd alulról fölfelé és oldal­irányban is, rövid és erőteljes mozdulatokkal kirázzuk. Ha az alsó végtag hátulsó részét teljes egészében akarjuk átmasszíroz­ni, a páciens talpához állva egyik kezünkkel átfogjuk egyik bokáját, elvégezzük az ismert mozgásokat, masszírozás köz­ben mindig alkalmazkodva az egyes részek anatómiai for­máihoz.

54. ábra

Az alsó végtagokat egyszerre is kirázhatjuk. A lábszárt a bokánál megfogva, erélyes mozdulattal hosszirányban húz­zuk, közben kis kitéréssel fel-le rázzuk (54. és 55. ábra).

55. ábra

Miután végeztünk a végtag háti felszínének átmasszírozá- sával, hozzálátunk az alsó végtag feszítő oldalának átdolgo­zásához.

Az alsó végtag feszítő oldalainak masszázsát, mint ahogy fentebb leírtuk, a megfelelő szelvényeken, a lábfejen kezd-

56. ábra

jük és a lábszáron, a térden és a combokon folytatjuk. Az al­só végtag elülső oldalának masszírozásakor a páciens a há­tán fekszik, fejét kissé megemeljük vagy a masszázspadot állítjuk lejtősre. Ülő, vagy ülő és megtámasztott helyzetben csak ritkán dolgozunk.

4. A lábfej masszázsa

A lábfejet a legaprólékosabb gonddal, minden egyes részét külön kell átdolgozni. A legkedvezőbb testhelyzet az, ha a lábszárat a gyúró ölbe veszi (56. ábra), de úgy is lehet dol­gozni, hogy a lábszár kinyújtva nyugszik a gyúrópadon vagy az ágyon, a lábfej pedig szabadon lelóg róla.

A lábfejen végzett simítás rövid váltakozó mozdulatok­ból áll, amelyeket a tenyér tövével, kéztővel vagy zárt ököl­lel végzünk a talpon, míg a lábfej elülső és oldalsó részét tenyérrel és ujjakkal simítjuk (57., 58. és 59. ábra).

59. ábra

A dörzsölést úgy hajtjuk végre, hogy a bokacsont és a sarokcsont körül körkörös mozdulatokkal dörzsölünk, míg az inakat és a lábközépcsontok közötti részeket hosszirány­ban dörzsöljük.

Gyúrást a lábfejen nem végzünk. Ehelyett a fentebb le­írt módon kirázzuk a lábfejet.

A lábfej masszírozását simítással fejezzük be. A simító mozdulatok legyenek lassúak, de erőteljesek. Tenyérrel vagy ujjal simítsunk.

A lábujjakat a maguk helyén vagy egyszerre együtt, vagy mindegyiket külön-külön masszírozzuk hossz- vagy haránt­irányú simítással, az ujjheggyel végzett dörzsöléssel, nyom­kodva és könnyedén kirázva őket.

5.    A lábszárak elülső részének masszázsa

Az őzen a területen végzett masszázs sajátos, mert a sípcsont élén és elülső-belső felszínén nincsenek lágyrészek.

Hogy jól hozzáférhessünk e testszelvény átdolgozásához, megszüntetjük a lábszár, illetve a lábfej alátámasztását, míg

60. ábra

a térd kinyújtva vagy kissé behajlítva marad; a páciens sarkát a gyúró ölébe veszi, vagy egyik kezével megtámaszt­ja, és a másikkal végzi a szükséges mozgásokat (60. ábra).

Simítást a lábszár egész elülső felületén végezhetünk, de

61. ábra

a belső felszínén, ahol nincsenek lágy szövetek, csak kis­mértékben tudunk simítani, főleg nyomást gyakorolni. Az elülső-külső részleteken a simítások rövidek, és a nyomást is nagyobb erővel végezhetjük, hogy befolyásunk alá von­hassuk a sípcsont és a szárkapocscsont között a csontos árok­ban fekvő izmokat (61. ábra).

A simító mozdulatokat a tenyér tövével, ujjal vagy az ujjak bütykével végezzük (fésülés).

A dörzsölést ugyanúgy, mint a simítást, főleg a lábszár elülső-külső részén a hüvelyk- és a kisujjal hajtjuk végre.

A gyúrásnak ezen a területen kisebb a jelentősége, ezért csak egy kézzel végezzük, átfogva a lábszár külső és hátulsó

62. ábra

63. ábra

részeit is (62. ábra). Vágást és a tenyér élével való ütögetést egyaránt alkalmazhatunk erre a testszelvényre.

A befejező simítások legyenek lassúak és enyhék, terjed­jenek ki a lábszár egész elülső és oldalsó felszínére. A mind­két kézzel egyszerre vagy felváltva végrehajtott mozdulatok érjék el a térdet, sőt terjedjenek a térdek fölé is.

6. A térd masszázsa

Ha a térdet akarjuk átdolgozni, a páciens nyújtott alsó vég­taggal, hanyatt feküdjék a gyúró pádon. Rövid simításokkal és könnyed dörzsölésekkel, ujjaink hegyével átdolgozzuk a bőrt, a bőr alatti kötőszövetet, az ízületnek és az ízület kör­nyékének hozzáférhető anatómiai képleteit. A masszázs fel­felé is, lefelé is haladja meg a térdízületet (63. ábra). A térde­ken gyúrást és paskolást vagy ütögetést alkalmazni tilos.

7. A comb elülső felszínének masszázsa

Az átdolgozást hosszú és lassú simító mozdulatokkal kezd­jük. Ezek a mozgások azonban legyenek elég erőteljesek ah­hoz, hogy hassanak a lábszár nagy feszítőizmaira. Növel­hetjük a simító mozdulatok erejét és nyomását, ha két ke­

zünket egymás fölé tesszük, vagy ha minden egyes mozdu­latnál előre dőlve testünkkel is ránehezedünk a kezünkre. Ezután rövid és gyors vagy szaggatott simítások következnek (64. és 65. ábra).

Ha önmasszázst végzünk ökölbe zárt kezünk bütykeivel végezhetjük a simítást.

A comb dörzsölését a tenyér kéztőizmaival, vagy ökölbe zárt kézzel végezzük (66. ábra).

A gyúrás viszont lehet körkörös, állhat kígyózó mozdula­tokból, de főleg egy-egy bőr- és izomredőt kiemelve gyú­runk. .A mozdulatok legyenek erőteljesek, hogy a vastag izomzat legmélyebben fekvő rétegét is elérjék (67. és 68. ábra). .

66. ábra

A comb egész területén alkalmazhatjuk a ritmikus pasko- lás, vágás és ütögetés minden formáját, beleértve a mángor­lást is tenyérrel vagy nyitott kézzel. Nem szabad vágást és ütögetést alkalmazni viszont a comb belső felszínén, ahol az ütögetéssel szemben nagyon érzékeny vérerek és idegek ha­ladnak (69. és 70. ábra).

70. ábra

Sokkal könnyebb végrehajtani a kirázást és a mángorlást, ha a csípőt és a térdet kissé behajlítjuk. Ennek a masszázs­fogásnak a véghezvitele különleges erőkifejtést igényel a

gyúró részéről, mert le kell győznie az izomfeszülést (71. ábra).

A combmasszázst befejező művelet terjedjen ki az alsó végtag egész hosszára (72. ábra).

A teljes alsó végtag kizárásához ebben a helyzetben a végtagot a bokánál vagy a saroknál fogva, hosszirányban nyújtjuk, húzzuk, ugyanolyan erővel, kis kilengésekkel fel-le rázzuk (73. ábra).

74. ábra

Ha nem rendelkezünk elegendő idővel ahhoz, hogy szelvé­nyenként, megfelelő alapossággal dolgozzuk át az alsó vég­tag minden részét, a masszázst azzal is lerövidíthetjük, ha csak az alsó végtag egy részét dolgozzuk át teljes területén,

majd egy másikat, és kihagyjuk a masszázsból magát a lábat, és gyorsan, csak néhány mozdulattal masszírozzuk meg a térdet (1. 72. ábrát). A masszázst egyszerre elvégezhetjük mindkét alsó végtagon is, mégpedig úgy, hogy párhuzamo­san végezzük a különböző masszázsformákat egy-egy kéz­zel egy-egy végtagon, majd ha egy szelvénnyel végeztünk, átmegyünk a másik társszelvényre (74. ábra).

III. A felső végtagok masszázsa

Rendeltetésének megfelelően a felső végtag mozgáskészsége meghaladja az alsó végtagét; ugyanígy az ügyessége is. Minthogy a felső végtag rendeltetése nem annyira az erő­kifejtés és ellenállás, a felső végtag sokkal vékonyabb és rö- videbb, mint az alsó, az izmok és egyéb szövetek tömege is sokkal kisebb.

A felső végtagok masszázsához a legmegfelelőbb helyzet, ha a pácienst a gyúróasztalra vagy kemény fekhelyre fek­tetjük, és a fejét kissé megemeljük (75. ábra). A.z is megfelel, ha a páciens széken ül vagy nyugágyon fekszik (76. ábra). Mindkét esetben a legkényelmesebb helyzetet válasszuk, amely egyben a legstabilabb is, és amely megkönnyíti, hogy a végtag bármelyik — masszázsra kiszemelt — részéhez könnyedén hozzáférhessünk.

76. ábra

A gyúró állva végzi a masszázst, esetleg széken ülve, a páciensnek azon az oldalán, amelyiken dolgozik.

A felső végtag részeinek masszázsát a következő sorrend­ben végezzük: először az ujjakat és a kezeket dolgozzuk át. majd a két alkart, felkart és a vállövet.

1.   Az ujjak masszázsa

Az ujjak és a kéz masszázsához a páciens kezét tenyerünk­be vesszük, mégpedig lehetőleg a balba, hogy jobb kezünk­kel könnyebben dolgozhassunk. A páciens alkarja és könyö­ke az asztalon, esetleg egy szék támláján vagy a térdünkön fekszik (77. ábra).

7 Sportmasszázs

97

A páciens minden ujját aprólékos pontossággal végrehaj­tott simításokkal masszírozzuk végig az ujj teljes hosszá­ban, nem hagyva ki egyetlen ujjpercet sem (78. ábra). A ki­nyújtott ujjak kézháti oldalát rövid, harántirányú simítá-

77. ábra

78. ábra

sokkal masszírozhatjuk meg, egyik ujjról a másik ujjra ha­ladva.

Az ujjak dörzsölő masszázsa legyen erőteljes, különösen a tenyéri oldalon.

Az ujjak masszázsát néhány húzó mozdulattal és kirázás­sal fejezzük be, ezután pedig az összes ujjakat aktívan meg­mozgatjuk (79. és 80. ábra).

Ha rövidre akarjuk fogni az ujjak átdolgozásához szük­

séges időt, először a hüvelykujjat masszírozzuk meg, majd x azután a négy másik ujjat együtt, vagyis úgy tekintjük őket, mint egyetlen testrészt, amelyet a tenyéri és a háti oldalon egyaránt egyszerre kell átdolgozni.

2. A kéz masszázsa

A kéz háti oldalának enyhe simításával kezdjük (81. ábra), azután erőteljesebb simító mozdulatokat végzünk a tenyéri oldalon. Ezeket a mozdulatokat esetleg ökölbe zárt kézzel végzett masszázzsal egészíthetjük ki (82. ábra). Most követ­kezik a dörzsölés, amelyet a kéz háti oldalán végzünk hosz- szában az inak lefutása mentén és a kézközépcsontok közötti

részekben (83. ábra), a tenyéri oldalon pedig körkörös moz­gással. Robusztus izomzatú személyeken a tenyéri dörzsölést a kézizmokkal vagy ökölbe zárt kézzel végezzük.

Ezt követi a kisujj- és a hüvelykujjpárna gyúrása (84. és 85. ábra). A csontok közötti tájék dörzsölését kirázással kom­bináljuk, majd egyszerre kirázzuk a kezeket és az ujjakat. A páciens előbb élénk ütemben aktív mozgásokat végez, ezek kiviteli módját az előző fejezetben részleteztük.

Befejezésül enyhe és megnyugtató simítást végzünk a két kéz mindkét oldalán. Az ujjak és a két kéz masszírozását egyszerre, egyidőben is végrehajthatjuk.

3. Az alkar masszázsa

Az alkart sokkal könnyebben átdolgozhatjuk, ha az alkar a támasztó síkra merőlegesen vagy rézsútosan áll. A könyököt megfelelő magasságban kell alátámasztani; legjobb, ha a gyúró az ölébe veszi (86. ábra). Ügy is masszírozhatjuk az al­kart, hogy a könyök nincs alátámasztva, de a páciens karját maga a gyúró rögzíti (lásd a 75. és 76. ábrát).

86. ábra

Bevezetésül a páciens alkarját két kezünkkel néhányszor hosszú és lassú mozdulatokkal átsimítjuk, csuklótól fölfelé minden oldalon, egészen a könyökig (lásd a 86. ábrát). A két kéz körkörösen fogja át az alkart, esetleg egymásra helyezett

88. ábra

két kézzel egyszerre masszírozunk s egyidejűleg vagy fel­váltva végezzük a simításokat. Ezután rövid és gyors simító mozdulatok következnek, a befejező akkord pedig szaggatot­tan végrehajtott apró és könnyed simító mozdulatokból áll (87. ábra).

A simítás után dörzsölés következik, mégpedig ujjainkkal és két tenyerünkkel, az inakon hosszanti irányban, az izmos részeken pedig körkörösen (88. ábra).

89. ábra

A gyúrás lehet körkörös, és állhat kígyózó mozdulatokból, de redőkben és kötegekben is átdolgozhatjuk a bőrt és az iz­mokat (89., 90. és 91. ábra). A gyúrást dörzsöléssel kombi­nálhatjuk.

Az alkaron elég nehéz ütögetést végezni, de az ujjak szé­lével és tenyérrel végzett paskolást és vágást alkalmazhat­juk, könnyed és egyszerre vagy felváltva végzett mozdula­tokkal az izmosabb részeken.

Az alkaron élénk ritmusban végezzük a mángorlást, mi­közben két kezünk egymással szemben föl-alá mozogva az alkar hosszában halad (92. ábra).

91. ábra

A befejezés lassú és megnyugtató hatású simító mozdu­latokból áll, amelyek után áttérhetünk a felkar masszázsára.

Nem árt megjegyezni, hogy igen kedvező testhelyzet az alkar simítására, paskolására és mángorlására, ha a páciens a kezével a gyúró övébe kapaszkodik.

4. A felkar masszázsa

A felkar masszírozásához úgy fogunk hozzá, hogy először mindkét kézzel átsimítjuk szelvényről szelvényre, mialatt az alkar a gyúró térdén fekszik (93. ábra). Ha csak egy kézzel dolgozunk, azt ajánlhatjuk, hogy másik, szabad kezünkkel rögzítsük a páciens könyökét. Néhány hosszú és lassan vég­zett simítás után, amelyeket vagy egyszerre, vagy felváltva végzünk egyik vagy mindkét kezünkkel, áttérünk a rövid és erőteljes simításra a felkar egész hosszában, esetleg csak ki­sebb részekre bontva a felkart, a kétfejű, a háromfejü és a deltaizom lefutásának megfelelően (94., 95., 96. ábra).

A dörzsölést ujjainkkal, vagy két tenyerünkkel, vagy a kéztő élével, vagy a tenyér párnáival végezzük, mindig al­kalmazkodva a felkar anatómiájához (97. ábra). A felkart legjobban és leghasznosabban gyúrással dolgozhatjuk át, mert a gyúrás egészen az alapokig átdolgozza az egyes izom­csoportokat. A gyúrás lehet körkörös, és lehet karperecszerú:

93. ábra

két kezünkkel átfogjuk a felkart, és hosszú, hullámzó moz­dulatokkal átdolgozunk minden izomcsoportot; ezután kí­gyózó mozdulatokból álló gyúrás következik, amely teljes szabadságot enged a masszírozó kéznek. Befejezésként az egyes bőrredőket és izomcsoportokat gyúrjuk át (98., 99. és 200. ábra).

95. ábra 96. ábra

98. ábra

A vágást ujjaink széli-háti felületével végezzük a felkar teljes hosszában, a vállövben pedig a tenyérrel. Ujjainkkal és két tenyerünkkel vágást végezhetünk a felkar elülső és hátulsó oldalán, de a belső oldalt kihagyjuk.

A szitálás és a mángorlás a felkar masszázsának nagyon hasznos módszere, amelyet könnyed kéztartással végzünk (101. és 102. ábra).

A felkar masszázsát könnyed simítással fejezzük be.

5.   A váll masszázsa

A vállöv masszírozását rövid és szapora ritmusú, leszálló irányú simító mozdulatokkal kezdjük a váll elülső, oldalsó és hátulsó részén. Az elülső részen végzett simítást kiterjeszt­hetjük lefelé a mellkas irányába, fölfelé pedig a nyakra, és hátrafelé a lapockatájékra.

Most a deltaizom dörzsölése és gyúrása következik, ame­lyeket ujjainkkal, teljes tenyérrel, kéztővel vagy tenyérél­lel hajtunk végre.

A tenyérrel paskolást végezhetünk, nagy deltaizommal rendelkező erős sportolókon pedig még ujjakkal és tenyérrel vágást is alkalmazhatunk (103. ábra).

A befejező simítás legyen lassú és megnyugtató.

Hasznos megjegyezni, hogy a vállöv masszírozásához a leg­kedvezőbb testtartás az, ha a páciens támla nélküli széken ül, a gyúró pedig a páciens vállával szemben áll.

103. ábra

104. ábra

Bár a kirázást általában csak egyes végtagrészeken szok­tuk alkalmazni, az egész felső végtag masszírozását is kirá­zással fejezhetjük be. A kirázás terjedjen ki minden irány­ban, legyen passzív, és alkalmazása közben a hossztengely irányában gyakoroljunk húzást a végtagra.

Ha csak kevés idő áll rendelkezésünkre a felső végtag masszírozásához, az ismertetett összes masszázsfogásokat

105. ábra

gyors egymásutánban alkalmazzuk a végtag egész hosszában, és ha szükséges, elhagyjuk a kezek és az ujjak átdolgozását (104. ábra).

A masszázsnak ezt a gyors formáját végezhetjük egy kéz­zel is, mialatt másik kezünk ellenirányban rögzíti a páciens felső végtagját; ha viszont mindkét kézzel egyszerre masszí­rozunk, a páciens kapaszkodjék a gyúró övébe. A végtag egyes részeit szükség szerint rögzíthetjük úgy, hogy öklünk­kel az alkart vagy a felkart támasztjuk meg könyökben (105. ábra; lásd a 93. ábrát).

A simítást hosszú mozdulatokkal hajtjuk végre, csuklótól fölfelé a vállövig. A dörzsölés hatása annál erőteljesebb, mennél jobban követi a tenyér a végtag egyes részeinek ala­ki viszonyait. A gyúrás csak a nagy izomcsoportokra korlá­tozódik. Az ütögető műveletekről lemondhatunk, de a szitá­lás és mángorlás nagyon fontos módszerek, és fölöttébb könnyű őket végrehajtani. A masszázst hosszú és lassú si­mítással, húzó mozdulatokkal és könnyed kirázással fejez­zük be.

A végtagok részleges vagy teljes masszázsa, főleg spor­tolókon, nemcsak az izmok passzív átdolgozásának fontos eszköze, hanem szükség esetén mint gyógykezelés is kitűnő hatású, és főleg az érző és mozgató idegeket befolyásolhatja, azonkívül pedig kedvezően hat az egész szervezet funkcio­nális képességeire.

2.      Általános masszázs

Az egész testre vagy csak a felületesen fekvő szövetekre kiterjedő általános masszázst úgy hajtjuk végre, hogy az egyes testrészeket bizonyos sorrendben átdolgozzuk.

Régóta folyik a vita arról, hogy milyen legyen az egyes testrészek masszírozásának sorrendje.

A kérdést mindig így hangzott: melyik a legmegfelelőbb és leghatásosabb sorrend az egyes testtájak és testrészek át- masszírozására ?

Sok tekintetben a múltban is és ma is, nagyon különbö­zőek a válaszok, és eltérőek az orvosi vélemények is.

A klasszikus masszázs szerint a felső végtagok átdolgozása az általános masszázs kezdő művelete (Kleen); Arvedson az alsó végtagon javasolja elkezdeni az általános masszázst, amit sorrendben a hát, a has és a mellkas masszírozása követ.

A végtagokon egyes szelvényeket különböztettek meg, és ezeket a szelvényeket vették elő sorban, mégpedig a disztális (távolabbi) résztől és a proximális (a test közepe felé tartó) felé haladva. A lapos részeken az egyes műveletek iránya egybeesett a környéki keringés irányával.

Ha a masszázst egyszerre két személy végezte, akkor a páros végtagokon pontosan szimmetrikusan kellett végezni az általános masszázst, míg a többi testrészen a műveleteket már csak egy személy végezhette.

Magától értetődik, hogy amint egy tájékkal végzett a gyú­ró, ahhoz, hogy áttérjen egy másik testtájék átdolgozására, meg kellett változtatnia a páciens fekvését, és a saját hely­zetét is.

Az egyes masszázsműveleteket minden egyes testszelvé­nyen vagy testtájékon passzív, aktív mozgatásokkal, sőt el­lenállásos aktív mozgásokkal is kombinálták.

A modern masszázsmódszerek különbözőképpen írják elő egyes testrészek masszázsának sorrendjét, sőt azt is, hogy egy kezelés keretében milyen masszázsfogásokat alkalmaz­zunk.

Annyi bizonyos, hogy az általános masszázst bármilyen előírás szerint, és bármilyen sorrendben el lehet végezni, anélkül, hogy azzal bármilyen hibát követnénk el, de végül is meg kellene találnunk azt a módszert, amellyel az összes testrészt bizonyos logikai sorrendben át lehet dolgozni, anél­kül, hogy túl gyakran kellene a testhelyzetet megváltoztatni és a munkát félbeszakítani.

A magunk részéről óvakodunk attól, hogy az általános masszázst valamelyik végtagon vagy a mellkas és a has érzékeny részein kezdjük el.

Tapasztalatunk szerint a testhelyzettől függ, hogy me­lyik az általános masszázs helyes sorrendje: nevezetesen at­tól, hogy a páciens a hasán, vagy pedig a hátán fekszik-e.

Mi az általános masszázst a test hátsó felén kezdjük el, és anélkül, hogy vátoztatnánk ezen a helyzeten, átdolgozzuk a hátat, a fartájékot, a bal csípőt és alsó végtagot, majd a jobb csípőt és a jobb alsó végtagot. Most változtat a páciens a testhelyzetén: hason fekvésből hanyatt fekvésbe fordítjuk, és ott folytatjuk a masszázst, ahol abbahagytuk, vagyis kezd­jük a lábfejen, folytatjuk a lábszáron, a térden, a combon és a csípőkön. Ugyanilyen sorrendben átdolgozzuk a bal oldalt, majd masszírozzuk a hasat és a mellkast is.

A felső végtag egyes részeinek masszírozását a jobb ké­zen kezdjük, az alkaron, a felkaron és a jobb vállövön foly­tatjuk; ezután áttérünk a bal felső végtagra, s azt ugyan­olyan sorrendben dolgozzuk át.

Ha a masszázst a test hátsó oldalán kezdjük, amely na­gyobb, sík felületű és kevésbé érzékeny, mint az elülső oldal, természetszerűleg sokkal erélyesebb és mélyrehatóbb moz­gásokkal dolgozhatunk, és így a hatás már kezdettől is eré­lyesebb és szembetűnőbb.

Ha ragaszkodunk az egyes testtájékok masszázsának előbb leírt sorrendjéhez, a masszázs egész tartama alatt csak egyet­lenegyszer kell testhelyzetünket megváltoztatni. Ugyanab­ban a testhelyzetben leszünk képesek elvégezni a végtagok, az egyes testszelvények, sőt az egész test masszázsát is.

A módszer egyszerűségének és előnyeinek köszönhető, hogy az általános masszázs sorrendjét Romániában olyan széles körben alkalmazzák, hogy az a román masszázsmódra jellegzetessé vált.

A testszelvényeken végzett általános masszázs a test átdol­gozásának olyan analitikus formája, amely lehetővé teszi a legaprólékosabban technikai végrehajtást, és azt, hogy alkal­mazkodhassunk valamennyi testrész morfológiai és funkcio­nális sajátságaihoz. A masszázsnak ezt a formáját kiterjesz­tett masszázsnak vagy igazi általános masszázsnak nevezzük.

Ha nincs elég időnk ahhoz, hogy a kiterjesztett masszázs összes műveletét elvégezzük — amint ez a sport keretei kö­zött gyakori —, vagy ha a kiterjesztett masszázs nem javallt, mivel túl hosszú ideig tart (mármint az elvégzése), és ezért fárasztó, a masszázs időtartamát azzal rövidíthetjük le, hogy egyes testrészek, pl. az ujjak, kéz, láb, sőt akár a has és mell­kas masszírozását is kihagyjuk.

Az általános masszázs időtartamát még jobban lerövidít­hetjük, ha a sportolók számára nem nagyon fontos művelete­ket kihagyunk; ilyenek: a vibráció, a nyomkodás, húzás stb. Az érzékeny vagy lágyrészekben szegény testrészeken — pl. egyes ízületek, a belboka stb. — az ütögetés különböző for­máit elhagyjuk.

Rokon masszázsfogásokat, amilyen a dörzsölés, paskolás vagy a gyúrás egyéb formája, kombinálhatunk egymással.

Az előnyös masszázsfogásokat már a masszázs kezdetén a végtag egész hosszában alkalmazhatjuk, végül ugyanezen mozgásokat az egyes végtagrészeken egy kézzel végezzük el, közben másik kezünk a másik oldali azonos végtagrészt dol­gozza át.

Ha egyes masszázsfogások elhagyásával csökkentettük a masszázs időtartamát, és munkánkat úgy sűrítettük, hogy egyes műveletek összevonásával elhagytuk a nem lényeges és kevéssé hatásos fogásokat, egyúttal csökkentettük a test­helyzet folytonos változtatásából eredő holtidőket, már sok­kal rövidebb idő alatt átmasszírozhatjuk a felületesen fekvő szövetek legnagyobb részét. így egyszerűsítve és koncentrál­

va a dolgokat, eljutunk egy olyan egyszerűsített masszázs­formához, amelyet korlátozott masszázs néven ismerünk.

Ilyenformán a kiterjesztett masszázst a test hátsó felszínén kezdjük, és a háton, a fartájékon, a csípőkön és az alsó vég­tagok hátulsó oldalán folytatjuk.

Most változtatunk a páciens testhelyzetén, és ott folytatva, ahol abbahagytuk, megmasszírozzuk az alsó végtagok elülső oldalát, sorrendben a lábfejen kezdve, a lábszárakat, a térde­ket, combokat és a csípőket.

Ezután következik a has és a mellkas masszázsa, utána átmasszírozzuk a felső végtagokat, kezdve az ujjakon, foly­tatva a tenyéren, az alkaron, a felkaron és a vállakon.

Sportolókon az általános, kiterjesztett masszázst rendsze­rint a tarkó masszázsával fejezzük be. E művelet közben a páciens ül és a fejét előrehajtja.

A korlátozott általános masszázs műveleteit is csökkent­hetjük, mégpedig úgy, hogy csak a hát, a fartájék, és az alsó végtagok masszázsára szorítkozunk, átdolgozzuk ezeket a részeket egész hosszában, a hátulsó oldalon kezdve, és az elülső oldalon folytatva.

Ugyanígy járunk el a felső végtagon is, amelyet a már leírt sorrendben egész terjedelmében átdolgozunk.

Az általános masszázs — kiterjesztett vagy korlátozott egyaránt — szükség szerint és a lehetőségekhez mérten a legismertebb és legtöbbre értékelt masszázsforma az élspor­tolók masszírozására.

4.          FEJEZET

A SZÖVETEK ÉS SZERVEK MASSZÁZSA

Az előzőkben leírt masszázsformákon kívül, amelyek során az emberi testet jól elkülönített részekre osztva, vagyis test­tájékok szerint masszírozzuk, ismerünk más masszázsformá­kat is. Ezek a masszázsformák az előbbiekben említettektől a végrehajtás szempontjából és módszertanilag is különböz­nek annyiban, hogy a szövetek és a szervek átdolgozására használatosak.

Az újabban említett masszázsformák és a megelőzően tár­gyalt masszázsformák közötti különbségeket elsősorban a masszázsnak alávetett szövetek morfológiai és funkcionális sajátságai teszik szükségessé, másodsorban pedig az általá­nos masszázs iránt egyre növekvő érdeklődés. A masszázs alkalmazásának, metodikai megkülönböztetésének olyan új formái vetődnek fel, amelyek szem előtt tartják az egyes testi és szervi elemek topográfiai összerendeződését, és sok­kal inkább számolnak ezeknek az elemeknek belső struk­turális és funkcionális jellegzetességeivel.

Mindezeket számba véve, a következő fejezetekben a hoz­záférhető szövetek masszázsának módszereit írjuk le, neve­zetesen a bőr, a kötőszövet, a mozgásszervek egyes összete­vőit, a környéki keringés és a környéki idegrendszer, később pedig a koponya, a mellkas és a hasüreg szerveinek a masz- százsát.

1.       A szövetek masszázsa

A test szövetei szerkezetüket és funkcióikat tekintve lénye­gesen különböznek egymástól; különböznek a test felületén és a test mélyebb üregeiben, és különböznek az egyes test­tájékokon vastagságukat és konzisztenciájukat tekintve is. Kvantitatíve és kvalitatíve különbözik a szervek érzékeny­sége és a masszázsra bekövetkező reakciója is, aminthogy kü­lönbözik a vérkeringés és a nyirokkeringés, valamint az idegrendszer részéről bekövetkező reakció is. E szövetek számos tulajdonsága miatt meg kellett változtatnunk a masszázstechnikát és metodikáját, úgy, hogy a kitűzött célt szem előtt tartva, jobban alkalmazkodjunk az egyes szervek sajátosságaihoz.

A bőr masszázsával kezdjük, nemcsak azért, mert bőr bo­rítja az egész testfelületet, hanem azért is, mert a bőr a köz­vetítő a szervezet és a külvilág között, és mert a különböző rétegeiben található exteroceptorok (ingerfelvevő készülé­kek) közvetítik az őket ért behatásokat, a külvilág ingereit a mélyebben fekvő szervekhez.

1. A bőr masszírozása

A bőr az első szövet, amellyel mindig kapcsolatba kerülünk, a masszázsnak bármely formáját alkalmazzuk is. Akár eny­hék, akár erőteljesek, felületesek vagy mélyrehatók a masz- százs közben végrehajtott műveletek, elsősorban mindig a bőrszövetet befolyásolják a test felületén, majd a bőr közve­títésével befolyásolják a mélyebben fekvő szöveteket és szer­veket is.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a bőr amellett, hogy a test védőrétegének a feladatát tölti be, még egy sereg más fontos élettani funkcióval is rendelkezik. Annak érdekében, hogy kedvező módon befolyásoljuk ezeket a funkciókat, vagy abból a célból, hogy megelőzzük, esetleg kezeljük a bőr betegségeit, nagy gonddal kell kiválasztanunk az ismert masszírozó eljárások közül a legmegfelelőbbeket. Technikai szempontból is a lehető legjobban kell alkalmaz­nunk ezeket az eljárásokat.

A masszázs alapfogásai közül a bőrön főképpen enyhe és felületes simítást alkalmazunk. Bizonyos esetekben erőtelje­sebb eljárásokat is végezhetünk; ilyen: a paskolás és csip­kedés.

A simítás irányát a felületes erek haladásának iránya ha­tározza meg. A simító mozgásoknak mindig követniök kell a vénákban és hajszálerekben tovafutó vér, és a sejtközötti térben, illetve a nyirokedényben áramló nyirok folyását. A simító mozgások sebességét és ritmusát pedig az illető visszerekben és nyirokerekben áramló folyadék dinamikája szabja meg. Ha a visszerek fölött masszírozunk, mozdula­taink gyorsabbak, a hajszálerek fölött viszont lassúbbak lesz­nek és nagyon lelassulnak, vagy ritmusuk szaggatottá válik a nyirokerek fölött.

A simítás közben kifejtett nyomás attól függ, hogy meny­nyire vastag a bőr, és hogy milyen mélyen fekszik az ér­hálózat. A simítás kiterjedése viszont már nem függ lénye­gesen a testtájék anatómiai határaitól vagy a testrész felü­letétől, mint a részleges masszázs esetén, hanem csak a masszírozott bőrfelület méreteitől. Ilyen szempontból ki­csiny, közepes és kiterjedt bőrfelületeket különböztetünk meg. A simítások időtartama tehát tág határok között válta­kozik.

Emlékeztetünk arra, hogy a simítás célja: serkenteni a bőr vérkeringését, vagyis növelni a test felületén áramló vérmennyiséget, hogy ezzel tehermentesítsük a mélyen fek­vő szövetek keringését. Másik feladata a simításnak az, hogy fokozzuk a szövetek helyi vérellátását, tehát anyagcseréjét, és hogy szabályozzuk a nyirok és más testnedvek keringé­sét is.

Ha az a célunk, hogy a bőrben található idegvégződések működését befolyásoljuk, a simítás technikájának alkalmaz­kodnia kell ehhez, vagyis meg kell változnia a simítás irá­nyának, kiterjedésének és a nyomásnak is, amellyel vég­rehajtjuk. Ilyen esetben már nem a vér és a nyirokáramlás irányába, hanem a masszírozott testrész anatómiai viszonyai szerint végezzük a masszázst. A kezelés jól körülhatárolt testrészre vagy anatómiai tájékra korlátozódhat, de legtöbb­ször meghaladja azt.

Nyomás szempontjából könnyed és felületes formákat kü­lönböztetünk meg, némelykor pedig csupán csak elsiklunk a bőr fölött. Ezeket a mozdulatokat nevezzük passznak.[3] A simítás a passztól a teljes erővel való nyomásig változhat. A simító mozdulatok lehetnek lassúak, közepesek vagy gyorsak.

Célját tekintve a simítás lehet frissítő vagy serkentő, és nyugtató vagy lazító. A frissítő simítások természetszerűleg sokkal erőteljesebbek és gyorsabbak, a nyugtatok viszont könnyedek, lassúak. Időtartamát tekintve a frissítő masszázs rövid, a megnyugtató masszázst viszont szükség szerint meg­hosszabbíthatjuk, különösen akkor, ha a simítás az egyet­len ajánlott masszázsfogás.

A bőr dörzsölését többnyire ujjheggyel és az ujjak tenyéri felszínével végezzük; nagyobb felületet tenyérrel, kis felüle­tet a kéztő izmaival dörzsölünk. Fontos tudnivaló: ne köves­sük el azt a hibát, hogy a bőrt úgy súroljuk, mint a padlót, mint ahogy azt sok hozzá nem értő teszi. Újból megemlítjük, hogy a dörzsölés mozgósítja a bőrben levő tartalékenergiá­kat, vagyis a bőr összeköttetését a mélyebben fekvő szövetek­kel, mégpedig olyannyira, amennyire normális rugalmassága azt megengedi.

A dörzsölő mozdulatok lehetnek körkörösek, félkörösek vagy lineárisak; végrehajthatjuk azokat félkézzel vagy mindkettővel, és dolgozhatunk két kezünkkel egyszerre, vagy felváltva, szimmetrikusan vagy aszimmetrikusan a masszírozott testrész anatómiai formái szerint, vagy ahogy a szükség megkívánja. A bőr dörzsölését gyakran úgy végez­zük, hogy kisebb-nagyobb bőrredőt hüvelykujjunk és a töb­bi ujjunk közé vagy a kéztő izmai és az ujjunk közé szorít­juk. A dörzsölést mindig enyhe nyomással hajtjuk végre, ne­hogy átlépjük a bőr mélyebben fekvő rétegeinek határát. Mozdulataink ritmusa lehet lassú, és lehet élénk, aszerint, hogy milyen hatást kívánunk elérni.

A dörzsölés mechanikus úton rugalmassá és mozgékonnyá teszi a bőrt. Olyan esetekben, ha a bőrnek ezek a tulajdon­ságai már csak kisebb mértékben vannak meg, és ha a bőr és a mélyebben fekvő rétegek közötti összenövést akarjuk fellazítani, ezeket a mozgásokat sokkal erőteljesebben hajt­juk végre.

A dörzsölés időtartama ugyanolyan változó lehet, mint a simításé. Ha a dörzsölést, mint más eljárás egyik fázisát vé­gezzük, akkor időtartama rövid lesz. Ha önálló eljárásként alkalmazzuk, tartama hosszabb lesz.

Az ütögetés fogásai közül a paskolás előnyös. Ezt ujjhegy­gyei végezzük, a vágást viszont az ujjak tenyéri felszínével, mintegy elcsúsztatva a bőr felületén, a bőr kipirul és hosz- szabb időre meleg lesz.

A bőrön alkalmazott vibráció lehet önálló masszázsforma, de összeköthetjük simítással, dörzsöléssel és nyomással is. A vibráció lehet kézi és lehet gépi. A vibráció felmelegíti a bőrt, csökkenti a bőr érzékenységét, és sajátságos zsibbadó érzést okoz.

A bőr élénkítő masszázsában gyakran alkalmazzuk a csip­kedést: egy-egy kisebb bőrredőt vagy bőr alatti szövetrészt hirtelen megfogunk, alapjáról kiemeljük, majd visszaenged­jük. A mozdulat legyen mindig nagyon gyors.

A masszázs többféle mechanikus és reflexes hatást fejt ki a bőrben.

A mechanikus hatás abban áll, hogy a masszírozás levá­lasztja és eltávolítja a bőrről a felhám (epidermisz) elhalt sejtjeit, amelyek már úgy is a lelökődés valamelyik fázisában vannak. A masszázs ezen kívül fokozza a verejték- és a faggyúmirigyek elválasztó tevékenységét és ezzel serkenti a bőrlélegzést.

A masszázs reflexes hatására a bőrerek kitágulnak, ben­nük a keringés élénkebb lesz, aminek következtében az anyagcsere-folyamat és az elválasztás megnövekszik, a bőr helyi hőmérséklete pedig emelkedik.

A sporttevékenységben alkalmazott bőrmasszázsnak rend­kívül nagy jelentősége van az edzés élettani folyamataiban, mert nagymértékben megjavítja a hőszabályozás, az elvá­lasztás egyes folyamatait, és a szervezet ellenálló képességé­nek fokozásához is hozzájárul.

2.   A kötőszövet masszázsa

Üjabb kutatások eredménye szerint a kötőszövet, amely lé­nyegét tekintve kitöltő, illetve összeköttető szerepet tölt be a bőr és a többi szövet között, sokkal jelentősebb és fonto­sabb, mint ahogy eddig gondolták. A fentieken kívül egész sereg mechanikai és élettani funkciója is van.

Mechanikusan kiegészíti a bőr védő funkcióját, a mozgás­szervek elemeivel való kapcsolata folytán részt vesz a moz­gásban is; ezenkívül támasztó szerepe is van.

A kötőszövet gazdag erekben és idegekben, benne zajlik le zsámos hormonális folyamat, itt mennek végbe a szövetek védekező és regenerációs folyamatai is; ezenkívül a kötő­szövetben halmozódik fel a zsír és a szervezet más tartalék­anyaga is.

A kötőszövetben igen sok a rugalmas rost; ezek a rostok adják a kötőszövet rugalmasságát. Ha a kötőszövet rugal­massága hegesedés, rostosodás, sorvadás vagy elfajulás kö­vetkeztében csökken, nagymértékben romlanak mechanikai és élettani funkciói is.

Mivel jól hozzáférhető, nagymértékben tudjuk befolyásol­ni a kötőszövet funkcióit. A kötőszövet átdolgozásához ugyanazon műveleteket végezzük el, mint a bőr masszázsa alkalmával: simítást, dörzsölést, gyúrást, ütögetést, vibrációt és csipkedést.

Ha a kötőszöveteket akarjuk átdolgozni, simító mozgá­saink sokkal erőteljesebbek legyenek, mert csak így hatnak a mélyen fekvő szövetekre, illetve kötőszövet és az izmok közötti térre, csak így serkentik a keringést a mély erekben. Szükség esetén mély simításokat alkalmazunk: ökölbe zárt kezünk ujjainak bütykeivel fésüléshez hasonlóan simítunk. Ha a nyirokkeringést akarjuk fokozni, erősebb nyomást gya­korolunk, de a simítás szaggatott, és sokkal lassúbb legyen.

A kötőszövet specifikus masszázsfogása a dörzsölés. Vég­rehajtásához az ujjakat, a tenyeret, a tenyéréleket, a tenyér párnáit vagy akár ökölbe zárt kezünket használjuk. Kis te­rületeken a dörzsölést ujjaink hegyével vagy a körömperc­cel végezzük. Hegesedés vagy összenövések esetén mozdula­taink legyenek még erőteljesebbek és mélyrehatóbbak, hogy szét tudják választani a kóros szöveteket.

A gyúrást a redőzés alakjában alkalmazzuk, főleg akkor, ha a kötőszövetben felhalmozódott zsírraktárakat akarjuk mobilizálni.

Az ütögetés fogásai közül előnyös a paskolás, a vágás és a csipkedés; mindegyik serkentőleg hat a helyi vegetatív funk­ciókra.

Az egyszerű vagy más eljárásokkal kombinált vibrációk megnyugtató, elernyesztő hatásúak.

Üjból emlékeztetünk arra, hogy a kötőszövet masszázsa jelentősen fokozza a vérkeringést. A kötőszövet átdolgozása élénkíti a normális mechanikai és élettani funkciókat, meg­előzi a zsírfeleslegek lerakódását. A zsírt csökkenti, a hege­ket és összenövéseket oldja.

Sportolókon nem nélkülözhetjük a kötőszövet masszázsát, mert rugalmasságának megőrzése nagymértékben elősegíti a mozgásszervek elemeinek jó funkcionálását, és a szövetek trauma vagy gyulladásos folyamat után gyorsan regenerá­lódnak.

3.     A mozgásszervek masszázsa

A masszázs gyakorlati végrehajtásának ismertetésében a mozgásszervek masszázsa központi helyet foglal el. Ez köny- nyen érthető, már csak azért is, mert alkotóelemeinek töme­ge nagy, statikus és dinamikus funkciói pedig jelentős szere­pet játszanak a szervezet gazdaságos működésében.

Az általános masszázs keretében a mozgásszervek elemeit a többi összetevők sorendjében masszírozzuk át, a szövetek és szervek differenciált masszázsának keretében azonban ezek az elemek különös figyelmet érdemelnek.

Funkcionális szempontból a mozgásszervek kétféle elem­ből épülnek fel: aktív elemekből (izmok és ízületek) és passzív elemekből (csontok). Ezt az elvi felosztást tekintet­be kell venni a masszázs módszertanában is.

1. Az izmok masszázsa

A sportoló számára a masszázs ragyogó módszer az izom­higiénia szempontjából, élettani tulajdonságainak kifejlesz­téséhez, a fáradtságérzés megelőzésére és leküzdésére, és végül a baleset vagy funkcionális zavarok következtében lét­rejött sérülés, illetve kóros állapot kezelésére.

Az izmokat erőteljes simító mozdulatokkal masszírozzuk, mélyreható dörzsöléssel, de főleg gyúrással és csavarással. A paskolás, vágás és tenyérrel vagy ököllel való ütögetés élénkítő, serkentő hatású; a vibráció, a lazítás és a mángor­lás megnyugtató és elernyeszt.

Az ujjheggyel és tenyérrel végrehajtott simítás igen hasz­nos manőver a bőnye és a felületesen fekvő izmok aponeuró- zisai számára; a mélyebben fekvő rostos formációk át­dolgozására mélyrehatóbb mozdulatokat alkalmazunk; ilye­nek: az ujjak háti felszínével, tenyér élével és ökölbe zárt kéz bütykeivel való simítás.

A dörzsölés alkalmas fogás az izom átmasszírozására, az aponeurotikus alakzatok átdolgozására, az inak és ínhüve­lyek, az izom és ín közötti átmenetek, valamint a csontok közötti izmok masszírozására. Az inak felett lineárisan dör­zsölünk.

Az izmok masszázsának alapfogása a gyúrás. A végtagot karperecszerűen átfogva kígyózó mozgással gyúrjuk, a hossztengely mentén, de főként redőnként a lapos testfelszí­neken.

Mint már említettük, gyúrással javítjuk az izmok élettani tulajdonságait; mintha kifacsarnánk azokat, az ilyen moz­dulatok elősegítik, hogy a véredények váltakozva kiürül­jenek, és újból megteljenek, ami által javulnak a helyi ke­ringési viszonyok és az anyagcsere-folyamatok.

Legtöbbször a gyúrást helyezzük előtérbe a dörzsöléssel szemben, de igen jó eredményeket érhetünk el akkor is, ha kombináljuk őket.

Ne feledjük el, hogy tilos gyúrást alkalmazni a rostos kép­leteken, a bőnyén és az inakon.

A végtagokon végzett kirázás és mángorlás mindig lazító hatással van az izmokra, és ugyanakkor csökkenti az álta­lános idegfeszültséget. Ugyanilyen megnyugtató hatása van az egyszerű, vagy simítással és dörzsöléssel kombinált vibrá­ciónak is.

A gyorsan elfáradó kezdő sportolók számára nélkülözhe­tetlen az izommasszázs, de ugyanakkor nélkülönözhetetlen a gyakorlott sportoló számára is, aki nagy erőkifejtésekre ké­szül. Az izommasszázs hatásai természetesen sokkal szembe­tűnőbb módon érvényesülnek a gyenge, fejletlen, nem eléggé edzett vagy fáradt izmokon.

Manapság a masszázst tartjuk az általános és helyi fáradt­ság leküzdésére a legalkalmasabb módszernek. Mindmáig a fáradtság leküzdését azzal magyarázták, hogy a masszázs meggyorsítja az anyagcsere mérgező végtermékeinek kiürü­lését és hosszan tartó erőkifejtések után nagymértékben fel­szaporodnak az izmokban. Az utóbbi időben a maszázs ked­vező hatásait azzal magyarázzák, hogy a masszázs következ­tében a szervezet mozgósítja erőtartalékait, és a tápanyagok feldolgozását, ezzel pedig élénkíti az anyagcserét.

Az orvosi gyakorlatban az izmok masszázsát az izmok tó­nusvesztesége, sorvadás, görcsök és az izomkontraktúrák, sérülés utáni összenövések, a reumatikus és idegfájdalmak befolyásolására alkalmazzák. Óvatos masszázst rendelnek ideg- és ínhüvelygyulladás, továbbá az inak és szalagok betegségei esetén is.

2. Az ízületek masszázsa

Helyi masszázsforma, amelynek speciális jellegét az Ízületek funkciója és szerkezeti felépítése adja meg.

Az ízületek masszázsa csupán simításból, dörzsölésből és vibrációkból áll. A gyúrás, az ütögetés és a kirázás műveletei csak akkor vannak megengedve, ha az ízületeket nagy tö­megű lágyrészek borítják. Húzást és nyomást csak szükség esetén alkalmazhatunk, az ízület módszeres kimozgatásának keretében.

A simítás rövid, körkörös, esetleg lineáris mozdulatokból áll, amelyekkel az ízület anatómiai viszonyaihoz alkalmazko­dunk, és kis vagy legfeljebb közepes erővel hajtjuk végre.

A dörzsölés legyen erőteljes, hogy jól átdolgozhassuk az ízület körüli lágy szöveteket, az ízületi tokot és az ízületi szalagokat.

A vibrációt csakis kézzel végezhetjük. A vibráció célja, hogy egyaránt befolyásolja az ízületen belüli és ízületen kí­vüli elemeket. Néhány masszázs után, amelyek közben meg­figyeltük, hogyan viselkedik az ízület, hozzákezdhetünk, ha szükséges, az ízület módszeres kimozgatásához. Kezdetben passzív mozgásokat végzünk, hogy kitapogassuk, mennyire mozdítható ki az ízület, azután rátérhetünk a szabad aktív mozgásokra, majd később az ellenállással szemben kifejtett aktív mozgásokra, hogy megdolgoztassuk magát az ízületet és az ízület környéki izomzatot.

A nyomkodást és húzogatást főleg a kis és közepes ízüle­teken alkalmazzuk, hogy fokozzuk mozgáskészségüket.

Az ízületi torna után rendszerint levezető masszázst ikta­tunk be. Ez főleg simításból és vibrációs dörzsölésből áll.

A térdízület masszázsát kivéve az ízületi masszázs nem tartozik az általános masszázs keretébe. ízületi masszázst csak a túlterhelésből keletkezett ízületi károsodások és funk­ciózavarok, vagy a sportolókon oly gyakori baleseti sérülés esetén szokták rendelni.

A csontokat nem szabad masszírozni. A csont ugyanis képtelen hasznosítani a különféle masszázsformák előnyeit. Magától értetődik, hogy közvetve a masszázs a csontokra is előnyös hatású: a lágyrészek, főképpen az izmok élénkebb vérkeringése, természetes módon kihat a csontban lezajló anyagcsere-folyamatokra is.

3. A csonthártya masszázsa

Eléggé új eljárás, amelyet csak nemrégiben vezettek be a gyógymasszázs többi eljárásai közé. A módszer újdonsága abból áll, hogy néhány egyszerű nyomó mozdulatot vagy erős vibrációs nyomást gyakorlunk a csonthártya bizonyos pontjaira vagy körülírt kis felületére, főleg ott, ahol a cson­tot nem fedik lágy részek. A mozdulatokkal legalább olyan fájdalmat kell okoznunk, mint amilyenről a páciens előző­leg panaszkodott. Egy ponton csak rövid ideig (2—3 percig) masszírozzuk, amíg az izomösszehúzódás tünetei elmúlnak, ezután a testtájékot bekötjük, és pihentető helyzetben rög­zítjük. Egy kúrában rendszerint csak két-három csonthár­tyamasszázst adunk, de előfordul, hogy csak húsz-harminc kezelés után érünk el sikert.

A csonthártyamasszázs hatásait bizonyos helyi vérkerin­gési és a mélyben lezajló reflexes folyamatokkal magya­rázzák.

4.   Az érrendszer masszázsa

A masszázst mindig úgy tekintették, mint a perifériás vér- és nyirokkeringés aktiválásának módszerét, tekintve, hogy bizonyos masszázseljárások, -formák az elérhető hajszálerek és nyirokerek keringésére mechanikus úton serkentő hatást gyakorolnak.

A különböző masszázsfogásoknak az egyes szövetfajtákra gyakorolt hatása eltérő. így a bőr és a felületes szövetek véredényhálózatára ösztönző, serkentő hatással van a simí­tás, míg a mélyebben fekvő szövetekre inkább a dörzsölés hat, a gyúrás pedig főleg az izmok keringését befolyásolja. Megélénkíti a vérkeringést minden ütögető masszáló eljárás, a ritmikus paskolás, a vibrációk, a szitálás és a mángorlás is.

A masszázs útján főképpen a centripetális vékeringést, vagyis a perifériás részektől a szív felé haladó vér- és nyi­rokáramlást befolyásoljuk. De az ilyen helyi és felületes ha­tású masszáló mozdulatok visszatükröződnek a mélyebb ke­ringés folyamataiban is, és megmutatkoznak a szív munká­jában is, mégpedig abban, hogy csökkentik a szív munkáját. A felületes vér- és nyirokerek gyorsabb és teljesebb kiürü­lése nyomán a mélyebben fekvő hálózati erek is aktívabban és jobban ürülnek, mintegy helyet adva a vérnek a szív felé való áramlásban. Ilyenformán javulnak az egész szervezet keringési viszonyai. Fentebb leírt hatásai alapján a helyesen ajánlott és helyesen elvégzett masszázst valóságos „perifé­riás szív”-nek tekintették.

A keringés kedvező befolyásolását masszázs révén régeb­ben mechanikai hatásmóddal magyarázták, ami nagymér­tékben befolyásolta az egyes masszírozó eljárások technikai véghezvitelét is. Mert valóban: a nyomással és szorítással a szív felé hajtott vérhullám, a simító mozdulatok kiürítik a véredényeket és nyirokedényeket; a dörzsölés váltakozva növeli és csökkenti a szövetekre, a vérerekre és nyirokerekre kifejtett nyomást és szívó-nyomó szivattyúként hat; a gyú­rás pedig ritmikusan préseli ki a mélyebben fekvő vér- edényhálózat tartalmát.

Megfigyelték viszont, hogy a masszázs általános hatása nemcsak addig tart, amíg a masszázs folyik, vannak olyan hatások is, amelyek a masszázs befejezése után is fennál- lanak. A mélyen fekvő szövetek, a szomszédos és szimmet­rikus tájékok keringésének fokozódása nem magyarázható csupán mechanikus hatásokkal. Ugyanígy nem magyarázható csupán mechanikus hatás alapján más masszázsfogásoknak, így az ütögetésnek, paskolásnak, vágásnak, vibrációnak a ke­ringésre gyakorolt hatása. Emiatt, bár a vérerekre és nyirok­erekre gyakorolt mechanikus hatás következményei nem vonhatók ki teljesen, a bekövetkezett változásokat ma már főleg reflexes, idegi és humorális mechanizmusokkal magya­rázzuk.

Valójában az a helyzet, hogy a masszázseljárások serken­tő vagy gátló hatást gyakorolnak az érmozgató idegekre, egyidejűleg behatásukra a bőrben és a szövetekben hormo­nok vagy hormonhoz hasonló anyagok keletkeznek, ame­lyek a vérkeringést huzamos időn át befolyásolják.

A különböző masszázsformák a masszázs kezdetén rövid ideig tartó érösszehúzódást váltanak ki, amit hosszabb ideig fennálló vazodilatáció (érkitágulás) követ.

A felületes szövetekben végbemenő vazodilatáció (érkitá­gulás) következtében a mélyen fekvő szövetekben és szer­vekben, a disztális, perifériás, sőt a szimmetrikus végtag­részekben is jobb lesz a vérelosztás, vagyis javul a keringés.

E reflexmechanizmusok révén már sokai jobb hatásfokkal tudjuk befolyásolni a szövetek és szervek keringését és egy­szersmind befolyásolhatunk olyan funkciókat is, amelyek a keringés függvényei, mint például a szövetekben lebonyo­lódó anyagcsere, az anyagcsere kóros végtermékeinek kiürí­tése, az elhasználódott szövetek helyreállítási folyamatainak megindítása, a belső szekréció (elválasztás) stb.

Tudva azt, hogy normális élettani körülmények között a hajszálerekben, visszerekben és nyirokerekben a keringéssel szembeni ellenállás sokai nagyobb, mint a verőerekben, könnyen kitalálhatjuk, hogy kóros körülmények között a ke­ringés mennyire megnehezített lehet. Olyannyira, hogy ami­kor a perifériás keringés meglassul vagy akadályozott (pan­gás, vizenyő), a masszázs szinte az egyetlen hatásos módszer arra, hogy újból megindítsa, megkönnyítse és meggyorsítsa az elakadt keringést. A masszázs alapján nagyon jelentősen, szinte tetszés szerinti mértékben befolyásolhatjuk a kerin­gést bármely kiválasztott testtájékon. Javíthatjuk a vérel­osztást, leküzdhetjük az egyes szövetekben, főleg a végtago­kon kialakult duzzanatot, és elősegíthetjük a mélyebb szö­vetek irányába való elfolyást.

Sportolók esetében a masszázs vérkeringést élénkítő ha­tása igen hasznos eszköz a test bemelegítésére vagy az izom­fáradtság leküzdésére, az izomsorvadás megelőzésére és le­küzdésére, és más kóros folyamatok kezelésére, amelyek bal­eseti sérülések után szoktak jelentkezni.

5.   A perifériás idegek masszázsa

Az idegek masszázsának áldásos módszerét meglehetősen régen ismeri az emberiség, és tapasztalatból tudja, hogy an­nak megnyugtató vagy élénkítő hatása lehet. A fájdalmas testtájékokra, sőt éppen az idegekre is, enyhe simításokat, esetleg erőteljes nyomást alkalmaztak, akár vibrációval egybekötve, akár anélkül. Igen gyakran alkalmazzák az ütö­getés különböző formáit és eljárásait is, az idegek húzását és nyomkodását. A kellemetlen fájdalomérzés és bizonyos ked­vezőtlen általános reflexfolyamatok jelentkezése azonban az egyes idegek masszírozásának abbahagyására kénysze­rítette a gyúrókat.

Számos technikai nehézség és komoly ellenjavallat is hoz­zájárult ahhoz, hogy az idegek masszázsát bizonyos megszo­rításokkal végezzék.

A modern masszázs előírásai szerint az idegeken csak bizonyos zónákat és ingerpontokat szabad masszázsnak alá­vetni. Ezek a pontok bizonyos idegvégződések vagy mély szövetek átmeneti zónái, amelyekben az idegek a felületes szövetekbe terjedő ágakra oszlanak szét.

Ezekben a masszázsformákban a simítás, a dörzsölés, a nyomás, a ritmikus paskolás és a vibráció használatos.

Az érzékeny és duzzadt tájékon alkalmazott könnyed és felületes simítások vagy a kiterjedt és ritmikus simító moz­dulatok következtében a fájdalomérzés csökken, az izom- kontraktúra enyhül, mindez pedig előkészíti a talajt a ké­sőbben alkalmazandó műveletek számára.

Az ilyenfajta bevezető műveletek után hozzáfoghatunk az idegek lefutása mentén a kisebb nyomással végrehajtott si­mításokhoz, azzal a célzattal, hogy megélénkítsük a vérke­ringést, eloszlassuk a velőshüvelyek és a környező szövetek beszűrődéseit, és hogy megszüntessük a pangást.

A dörzsölést az egész fájdalmas területen, vagy csak az idegtörzsön alkalmazzuk. Ebben az utóbbi esetben kis vagy közepes erejű lineáris dörzsölést alkalmazunk. A dörzsö­lés, akárcsak a simítás, élénkebbé teszi a keringést, növeli a helyi anyagcserét, ugyanakkor pedig csökkenti a foko­zott érzékenységet. Az idegpályákra alkalmazott nyomás specifikus módszer az idegek befolyásolására. Különböző formákban és különböző intenzitással szokták végezni. Oly­kor a nyomás folyamatos, egyenletes, és percekig is eltart. A nyomást vagy csakis egy helyre alkalmazzuk, vagy pe­dig szinte észrevétlenül, lassacskán megyünk egyre tovább. Máskor a nyomást szakaszosan alkalmazzuk különböző in­tenzitással, sőt néha vibrációs jellegűen is.*

A ritmikus ütögetés módszereit — mint pl. a paskolás és vágás — kis, közepes vagy nagy erővel végezzük, az ér­zékeny zónákon, sőt esetleg a nagy idegek lefutása mentén, ahol vastag a lágyrész védőréteg, például a keresztcsont tá-

•Cornelius a masszázst jellegzetes nyomáspontok felett végzi, s ide­geken ezt a módszert alkalmazza (idegpontmasszázs) (Nervenpunktinas- sage).

jékon, vagy az ülőideg lefutása mentén. A fiziológia tör­vényei szerint az ütögetés kezdetben ingerlékenységet okoz, később a fokozott ingerlékenység lassan kezd megszűnni. Ennek a masszázsformának a hatásai sokkal szembetűnőb­bek, ha a fájdalomérző idegekre alkalmazzák őket.

Ha az érmozgató idegeken dörzsölést alkalmazunk, vagy rövid ideig ütögetjük azokat, helyileg a vérerek összehúzód­nak; az erőteljesebben és hosszabban végrehajtott művele­tek viszont reflexek útján kitágítják a vérereket, ami jel­legzetes kivörösödésben és a bőr felmelegedésében nyilvá­nul meg (vérbőség).

A mozgató idegekre alkalmazott vágás összehúzódásokra ingerli az izomrostokat, de mechanikai hatás nélkül. Az ilyen módon végrehajtott masszázs funkcionális és anyagcserét előmozdító hatásai rendkívül hasznosak az atoniás (tónus nél­küli) és atrofiás (sorvadt), csökkent értékű és bénult izom­csoportok kezelésére.

A kézzel vagy gépi úton végrehajtott vibráció, ha hosz- szabb ideig tesszük ki hatásuknak az idegeket, csökkenti az idegingerlékenységet és az inger vezetőképességét. Ha vi­szont módszeresen ismételjük ezeket a mozdulatokat, az ideghüvelyekben megélénkül a keringés, az idegek táplált- sági foka növekszik, funkcionális képességük pedig meg­élénkül.

A vibrációk hatása nagymértékben függ a vibrációk amp­litúdójától, a nyomás erősségétől és a behatás tartamától. Az idegrendszer általában jól tűri a vibrációt, annyira, hogy bizonyos idegbetegségekben ez az egyetlen megengedett masszázsfogás. Ha a vibrációt simítással és dörzsöléssel egé­szítjük ki, alkalmazhatósága és hatásfoka is megnövekszik.

A perifériás idegek masszázsát főleg terápiás célból ren­delik. a tónustalan izmok tónusának növelésére, izomsorva­dásban és funkcionális izomelégtelenségben a normális álla­pot visszaállítására, kóros izomösszehúzódás és izomgörcs esetén pedig lazító és megnyugtató hatás elérésére. Rende­lik továbbá fájdalmak enyhítésére, megszüntetésére, és más helyi kóros jelenségek visszafejlesztésére.

9 Sportmasszázs

129

2.      A mélyen fekvő szervek masszázsa

A mélyen fekvő szervek a szervezet három nagy üregében: a koponya-, a mell- és a hasüregben találhatók.

A mélyen fekvő szervekre masszázzsal csak közvetve tu­dunk hatni, mégpedig úgy, hogy a testüregek falát alkotó lágyrészeket dolgozzuk át.

Azért, hogy az üregek falán végzett masszázs a kívánt ha­tást váltsa ki a testüregeken belül levő szervekre, néhány jelentős módosítást kell végrehajtanunk az egyes masszázs­formák technikájában és metodikájában.

1.   A fej masszázsa

A fej masszázsakor elsősorban az anatómiai sajátságokat kell szem előtt tartanunk, másodsorban azt, hogy milyen hatást akarunk elérni a koponyán belüli szervekre.

A koponyát borító hajas fejbőr meglehetősen vastag és nagy kiterjedésű. A koponyacsont és a bőr között van egy nagyon vékony, rugalmas rostokból és izomszövetekből álló réteg, amely a fejbőr bizonyos fokú passzív és aktív mozga­tását teszi lehetővé. Ezekben a szövetekben meglehetősen gazdag vér- és nyirokérhálózat van, nem is beszélve a peri­fériás idegek itt található elágazódásairól.

Az erek különböző irányban ágaznak szét: a homlok kö­zepéről oldalra a halántékok felé, fölfelé pedig a fejtető irányában; a fejtetőről az oldalsó tájékokra ágazódik el a véredények, lefelé pedig a tarkó felé.

Ezek az izmok szélesek, nagyon vékonyak, a bőr és a koponyacsont között találhatók. Az idegi elágazódások a koponyaidegektől és a nyaki idegtől erednek.

Fejmasszázskor megmasszírozhatjuk a fejet egész kiter­jedésében, vagy csak részlegesen a homlokot, a fejtetőt, az oldalsó részeket és a hátsó koponyatájékot. Igen sokszor vi­szont csak arra van szükség, hogy a jobb vagy a bal kopo­nyafelet masszírozzuk meg. Ha a fejet egész terjedelmében akarjuk megmasszírozni, mégpedig különböző síkokban (az elülső, hátulsó, vagy oldalsó síkban), a pácienst alacsony székre ültetjük, és homlokát vagy állát saját két kezére, vagy megfelelően magas támasztósíkra helyezzük.

9*

106. ábra

A masszőr áll, vagy magas széken ül, a pácienssel szem­ben, mögötte, egyik vagy másik oldalán. Fontos, hogy jól áttekinthesse a megmasszírozni szándékolt egész testrészt, és hogy két kezét a vállánál alacsonyabban tartsa (106. ábra).

A masszázst végezhetjük egy kézzel vagy mind a kettő­vel. Ha csak egyik kezünkkel dolgozunk, a másikkal meg­támasztjuk a páciens fejét.

Ha a homlokot és a fej elülső részeit akarjuk masszírozni, a pácienst a gyúrónak háttal ültetjük le, és feje a gyúró mellének támaszkodhat (107. ábra).

Ha a fejtetőt masszírozzuk, a páciens üljön a gyúróval szemben, állát támassza két tenyerébe, könyökével pedig támaszkodjék a gyúró térdeire, vagy annak a székére (198. ábra).

A fej hátsó felszínének és a tarkótájnak a masszálásakor a páciens keresztbe kulcsolt két csuklójára fektesse homlo­kát, és könyökével támaszkodjék a gyúró térdeire (109. ábra).

Végül a fej oldalsó részeinek vagy egyik felének masszá­zsakor a páciens egyik kezével megtámasztja fejét, vagy a gyúró mellének támaszkodik a fejével. Ezt a testrészt úgy is meg lehet masszírozni, ha a páciens egyik oldalán fek­szik. Ha egyik kezünkkel megtámasztjuk a páciens fejét, a másikkal dolgozunk; ha a páciens a gyúró mellének támasz­kodik, vagy a feje párnán nyugszik, mindkét kézzel egy­szerre dolgozhatunk.

A fejen alkalmazható masszázsfogások: simítás, dörzsölés, enyhe és ritmusos ütögetés és a vibráció.

A simítást egyik kezünkkel vagy mindkettővel végezzük; kezünk továbbcsúszik a homlokról a fejtető, a tarkó, vagy az oldalsó felszínek felé. A tenyér a homlokra tapad, az ujjak kissé behajlítva és szétterpesztve felfelé néznek, mint egy fésű fogai, ha be akarnak hatolni a hajszálak közé. A mozdulatoknak a fej mennél nagyobb felületét kell át­fogniuk, és könnyedén kell leszállaniuk a tarkótájékra. A si­mítások ritmusa, ha mindkét kezünkkel egyszerre dolgo­zunk, legyen lassú, és legyen kissé gyorsabb, ha váltogatjuk a simító mozdulatokat végző kezeket. A középső fej táj ék simításának befejezésével a simító mozdulatok csússzanak át oldalfelé, és lassan és folyamatosan haladjanak elölről hátrafelé. A simítás állhat abból is, hogy a homlok közepé­ből indul ki a két halánték felé, vagy a fejbúbról az oldalsó részek irányában, vagy pedig a fejtetőről a tarkótájékra. Ha jól hajtjuk vegre a mozdulatokat, a következmény az, hogy a páciens megnyugszik és ellazít.

A dörzsölést egyszerre két kézzel végezzük, esetleg csak eggyel, de ilyenkor a másikkal megtámasztjuk a fejét. Uj­jaink kissé behajtva és szétterpesztve, mint amikor a ha­jas fejbőrt simítjuk. Lassú és körkörös mozdulatokkal a bőrt eltoljuk a mélyebb rétegek felett, amennyire saját ru­galmassága és a mélyebben fekvő szövetek megengedik. A csontos részeken mérsékelt nyomást fejtünk ki. Néhány helyben maradó mozdulat után az ujjak lassan-lassan, ap­ránként tovahaladnak, és átdolgozzák az egész tájékot. A vibrációval kombinált dörzsölés ennél is hatásosabb. Ha érzékeny tájékra érünk, csökkentsük a nyomást, vagy sza­kítsuk félbe a munkát.

A fejen csak nagyon ritkán alkalmazunk paskolást vágy­vágást, de ha igen, akkor különleges technikával. Az ütö- getést-kopogtatást ujjheggyel végezzük; kezünk lassan, na­gyobb időközökben és rugalmasan hulljon alá; a mozdulatot csak csuklóból szabad végezni, és sohasem könyökből vagy vállból. A vágás végrehajtásának módja: behajlított és szét­terpesztett ujjainkkal egész közelről érintjük ütögetve a bőrt. Paskoláskor és vágáskor is, miután ujjaink elérték a fejét, azonnal haladjanak tovább, és menjenek át lassan végzett simításba; ez a simítás már vibrációs is lehet. Az ütögetést ritmikusan, megszakításokkal, könnyedén és egyenletesen ismételjük.

A vibrációt vagy simító és dörzsölő mozdulatokkal kom­bináljuk, vagy egymagában alkalmazzuk a fejen körülírtan és az érzékenyebb bőrfelületeken. Ha csak egyik kezünkkel dolgozunk, a másik támassza meg a páciens fejét. A mecha­nikus készülékkel végzett vibrációt fejen csak ritkán alkal­mazzuk, és akkor is puha és rugalmas anyagból készült be­tétekkel, esetleg kézzel, mert így magunk határozhatjuk meg a nyomás erősségét.

A fejmasszázzsal az a célunk, hogy egyrészt a bőr, vala­mint a koponyacsont és a bőr közötti szövetek működését befolyásoljuk, másrészt az, hogy hatást gyakoroljunk a ko­ponyán belüli szervekre.

Az alkalmazott technika szerint a fejmasszázsnak meg­nyugtató vagy elernyesztő, illetve élénkítő, serkentő hatása van. A fejmasszázs azáltal hat, hogy aktiválja a bőr vér­keringését, élénkíti az anyagcsere-folyamatokat, és ennek következtében fenntartja a helyi funkciókat.

A mélyhatás reflexek útján jön létre. Ennek mechaniz­musa a következő: a mélymasszázs vérelvonó és vérelosztó hatásánál fogva szabályozza a koponyán belüli vérkeringést,

111. ábra

és ezáltal fokozza az agyvelő vegetatív funkcióit. Ugyan­ezen az úton érvényesül a fejmasszázsnak a központi ideg­rendszerre gyakorolt hatása: a feszültség oldódik, ami elő­segíti a jó alvást. Könnyen érthető, hogy ezek az eredmé­nyek még jobban érvényre jutnak fáradt, érzékeny, ideges, személyeken.

Fejmasszázst szoktak rendelni ideges eredetű és féloldali fejfájás (migrén), valamint vértolulásos és reumatikus fáj­dalmak ellen.

Az arcmasszázs a masszázs különleges formája, amelyet külön képzett szakemberek végeznek kozmetikai és terápiás célzattal.

Az arcmasszázs során a klasszikus simító fogásokból le­vezethető műveleteket végeznek kézzel (110. és 111. ábra). Ugyanígy végeznek dörzsölést, gyúrást, ütögetést, vibrációt, csipkedést minden egyes masszázsfajta tekintetében alkal­mazkodva a masszírozott testtájék morfológiai és funkcio­nális sajátosságaihoz, illetve ahogy a szükség megkívánja. Mindezek a masszázsformák kedvezően befolyásolják a vér­keringést, az anyagcsere-folyamatokat, a bőr tónusát, és megnyugtatóan hatnak a bőrre és a bőr alatti szövetekre.

Kozmetikai masszázzsal főleg a nők élnek, hogy megőriz­zék egészségüket és bőrük üdeségét, esetleg hogy eltüntes­senek valamilyen rendellenességet, vagy hogy szükség sze­rint helyreállítsák a megbomlott esztétikai egyensúlyt. A gyógykezelésként végzett arcmasszázs célja, hogy megelőzze vagy befolyásolja az unesztétikus elváltozáso­kat, a szövetek (redők és ráncok) tónusát, de leggyakrabban azért alkalmazzák, hogy eltüntesse bizonyos bőrbetegségek vagy balesetek nyomait az arcról (hegek, összenövések, bé­nulások stb.).

A kozmetikai masszázs során sokféle kémiai vegyületet használnak; ilyenek: púderek, kenőcsök, oldatok, lemosok, amelyeknek alkotórészei különböző esszenciák, tinktúrák, szappanok, aromás és színes anyagok, megfelelő élettani és terápiás tulajdonságokkal.

A sportban a arcmasszázs főleg ökölvívásban és olyan más sportágakban jöhet számításba, amelyekben az arc megsérülhet (zúzódás, sebzés, bőr alatti vérzés, törés stb.).

2.     A nyak masszázsa

Ha helyesen akarjuk végrehajtani a nyak masszázsát, élesen el kell határolnunk a nyaki tájék két oldalát, az elülső és a hátulsó felet, amelyek egymástól formában, szerkezetben és funkcióikban egyaránt különböznek. A nyak elülső részét anatómiai és funkcionális szempontból az jellemzi, hogy rendkívül bonyolult felépítésű; itt számos életfontosságú képlet található, így a légcső, a nyelőcső, a nagyerek, neveze­tesen az artéria carotis és a véna jugularis, a nyirokerek és számos idegtörzs. A nyakon foglal helyet több bonyolult szerkezetű képlet, mint a ganglionok és mirigyek, nyaki nyi­rokmirigyek, a pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy. A nyak elülső részének izmai hosszúak és vékonyak; feladatuk nem a támasztás vagy erőkifejtés, hanem főképpen a mozgások irányítása. A nyak hátulsó részén találjuk a nyaki gerincet és izcmzatot, amely már többrétegű, mivel statikai és dina­mikai feladata van.

1. Az elülső nyaktájék masszázsa

A nyak elülső tájékának masszázsát ritkán alkalmazzák, mert káros lehet, ha az itt levő szöveteket és szerveket eré­lyesen kezelik.

Ha mégis alkalmazásra kerül, a nyaki tájék masszázsának technikáját le kell egyszerűsíteni; ez a masszázs nem állhat másból, csak simításból, dörzsölésből, az izmok átgyúrásából és vibrációból.

Nyakmasszázshoz a pácienst a hátára fektetjük, fejét kis* sé megemelve, vagy megtámasztva ülő helyzetbe hozzuk, fejét kissé hátrahajtva, hogy az áll felemelkedjék, és az egész tájék áttekinthető legyen. A gyúró a páciens jobb oldalán áll vagy ül.

Az elülső és oldalsó részeket könnyed simításokkal dol­gozzuk át, felülről lefelé haladva, az állcsonttól a szegycsont és a kulcscsont irányában. A műveletek közben a kéz helyze­te is változik. A mozgásokat a kéz vastag tenyéri párnáival kezdjük, majd kézháttal és még később az ujjak hegyével simítjuk. Dolgozhatunk szimmetrikusan, egyszerre a nyak mindkét oldalán, vagy előbb egyik, azután a másik oldalt átdolgozva, a fejet szükség szerint előre vagy hátra hajlít­va (112. ábra).

A dörzsölést nagyon aprólékosan és gondosan kell végre­hajtani. Vigyázzunk: kerüljük ki a pajzsmirigyet!

Gyúrást csak az izmokon végezhetünk, vastag redőkbe fogva a nyakizmokat, a fej biccentő izmot és a csuklyás izom szabad széleit (113. ábra).

A nyak masszázsában fofttos a vibráció, amelyet könnyű nyomással, simítással vagy dörzsöléssel hajtunk végre.

Mindig simítással fejezzük be a nyak masszázsát; mozdu­lataink legyenek hosszúak, lassúak és megnyugtatóak.

A nyak elülső részének masszázsa közvetlenül befolyásol­ja a helyi anatómiai képleteket, és közvetve hat az arc és a fej szerveire. Nyakmasszázst rendelhetnek azzal a célzattal, hogy csökkentsék a helyi vérbőséget, és ellazítsák a nyak- izomzatot, mert a masszázs élénkebbé teszi a vérkeringést, és serkenti a helyi szervek működését.

113. ábra

Masszázzsal szoktuk kezelni az unesztétikus hegeket, ame­lyek égési, vagy más sérülések, esetleg sebészi beavatkozás következményei.

A nyak masszálásához társulhat az izomzat megmozgatása mégpedig aktív, passzív mozgással és ellenállással.

2. A hátulsó nyaktájék masszázsa

A hátulsó nyaki tájék vagy tarkótájék masszázsához a pá­cienst hasra fektetjük, fejét kissé hátrahajtva, miközben homlokával összekulcsolt két karján támaszkodik; a páciens fejét esetleg henger alakú fejpámára is helyezhetjük. De ül­tethetjük is a pácienst, alacsony széken, miközben a fejét valamilyen, de elég magasan elhelyezett tárgyon, esetleg a gyúró térdén megtámasztjuk (lásd a 108. és 109. ábrát). Az alacsony gyúrópadon az a legkedvezőbb testhelyzet, ha a páciens kissé előrehajolva ül, fejével pedig a gyúrópad majd­nem függőleges helyzetbe felemelt lapjára támaszkodik (lásd a 106. ábrát).

A tarkótájékon alkalmazott masszázsfogások a követke­zők : simítás, dörzsölés, gyúrás, paskolás és vágás.

A félkézzel vagy két kézzel egyszerre végzett simító moz­dulatok felülről induljanak ki, onnan, ahol a tarkóizmok a nyakszirtcsonton tapadnak, a középvonaltól jobbra és balra, le egészen a nyak alsó részéig, a lapockák és a vállak felé.

Törekedjünk arra, hogy mozdulataink mennél hosszabbak legyenek; éppen ezért a simítást a tenyér párnás részével kezdjük, és az ujjakkal fejezzük be. Az ujjak, miközben le­felé csúsznak a nyakon, rendre távolodjanak egymástól.

A nyak oldalsó részeinek simításához a két tenyeret a fül mögött helyezzük a nyakra a párnás tenyéréllel; amint le­felé haladunk, kezünk kifordítva, kézháttal végzi a simítást. A simító mozdulatok kezdetben hosszúak és szinkronban vannak, majd rövidek lesznek és váltakoznak, de mindig felülről lefelé haladnak.

A dörzsölést az egész tarkótájékra kiterjeszthetjük, a moz­dulatokkal a tájék formájához igazodva. A felső részen, ahol az izmok a nyakszirtcsonton tapadnak, masszírozzunk nyu­godt, hosszú mozdulatokkal, később pedig körkörösen, az ujjak hegyével (114. ábra).

A tarkó középső és alsó részén, a lapockák és a vállak között a dörzsölő mozdulatok már sokkal átfogóbbak. Itt a tenyér párnás részével és kéztővel dörzsöljünk.

Gyúrásról csak a tarkó oldalsó és alsó tájékán lehet szó, ahol az izomzat tömege nagyobb. Itt egy-egy vastagabb izomcsoportot szorítsunk hüvelykujjunk és többi ujjaink kö­zé; a kezek távolodnak egymástól, felülről lefelé végzik a gyúrást szimmetrikusan vagy felváltva. A gyúrás egy másik változatát a következőképpen hajtjuk végre: félkézzel vagy két kézzel a nyak hossztengelye mentén hüvelykujjaink és a többi ujj közé szorítunk egy-egy vastagabb redőt, azután a kezek a tarkó hosszában eltávolodnak egymástól, és hullám-

115. ábra

mozgást végeznek (115. ábra). Főleg a tarkó alulsó és oldalsó részein a gyúrást dörzsöléssel kombinálhatjuk (116. ábra).

A paskolást a maga helyén vágással egészíthetjük ki. A felső tarkótájékon a paskolást ujjheggyel végezzük a kö­zépvonaltól jobbra és balra, nagyon finom és gyér ütögetés- sel. Amint a két kéz lefelé halad, úgy vált át a paskolás vá­gásba. A vágást a szokott módon végezzük, mégpedig az uj­jak körömpercével a lapockák között, és a tenyér párnáival a vállak között.

A vibrációt úgy hajtjuk végre, hogy ujjunk hegyével nyo­mást gyakorolunk a nyakszirtcsontra, ahol az izmok tapad­nak; vagy ujjakkal és tenyérrel simítunk, és ezt vibrációs dörzsöléssel kombináljuk, a tarkótájék közepén és alsó ré­szein. A tarkótájék masszázsát mindig hosszú és lassú, meg­nyugtató simítással fejezzük be.

A tarkó masszázsa fokozza a helyi vérkeringést, a vénás és a nyirokkeringést egyaránt, reflexek útján szétoszlatja a vért, és így befolyásolja a koponya vérellátását. Helyi ha­tás révén befolyásoljuk a tarkótájék vérkeringését is, amely terjedelménél és réteges elhelyezkedésénél fogva, de stati­kai és dinamikai szerepénél fogva is, hajlamos a pangásra és a kifáradásra. Emiatt a tarkótájék masszázsát hagyjuk min­dig legutoljára, az általános masszázs befejező szakaszaként. A tarkómasszázs nem hiányozhat a sportmasszázsból.

Tarkómasszázst szoktak rendelni a következő esetekben: nyakszirt alatti idegfájdalmak, fejfájás, tarkó tájéki fájda­lom, izomösszehúzódás, idegeredetű fáradtságérzés, a nyaki csigolyák megbetegedései, artériás magas vérnyomás és a nyakizomzat mozgáskorlátozottsága. A helyi zsírlerakódáso­kat masszázzsal és tornával tüntethetjük el.

3.       A mellüreg masszázsa

Ha a mellkasi szerveket, nevezetesen a vérkeringés szerveit (szív és nagyerek) és a légzőszerveket (tüdő, mellhártya, lég­utak) akarjuk masszázzsal befolyásolni, a hasi masszázsmó­dokat módosítanunk kell és alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez.

A vérkeringés befolyásolására különleges masszázsformát alkalmazunk: a szívtájék masszázsát.*

E masszázsforma végrehajtására a legkedvezőbb testhely­zet az, ha a pácienst hátára fektetjük, fejét és törzsét kissé megemeljük vagy ferde síkon megtámasztjuk; a felső és alsó végtagok kissé be vannak hajlítva.

A gyúró a páciens jobb oldalán áll vagy ül.

A szívtájék masszázsát különböző céllal alkalmazhatjuk. Ha megnyugtató, lazító hatást akarunk elérni, hogy a szív­verések száma csökkenjen, másképpen masszírozzunk, és is­mét másképpen masszírozunk akkor, ha célunk az, hogy megnöveljük, felgyorsítsuk a szív ritmusát.

Ha megnyugtató hatásra törekszünk, simítást, dörzsölést, vágást és ütögetést végezhetünk a tenyérrel; alkalmazha­tunk vibrációs nyomást is. A masszázst enyhe és lassú si­mító mozdulatokkal kezdjük; ezek a mozgások a kardnyúl­vány alsó szélétől felfelé haladnak a kardnyúlvány felett, majd a bal oldalon a bordákon ívszerűen meggörbülve foly­tatódnak és a szívcsúcs tájékán végződnek. A simítást la­pos tenyérrel, nyújtott ujjakkal végezzük könyökből és váll- ból. A tenyér csak siklik a bőrön, és csak annyi nyomást fejt ki, amennyi a saját súlya, és más aktív mozgást nem végez. Olykor ezeket a mozgásokat nagyon felszínesen, a bőrt alig érintve kell elvégezni.

Ugyanilyen módon kell végbevinni a dörzsölést is. A dör­zsölés a bőrön, a kardnyúlványon és a bordákon a bőr alatti szöveteken egyaránt lassú, és egyenletes legyen.

Most lassú és gyér vágások következnek, igen erősen szét­terpesztett ujjakkal, amelyek ritmikusan és könnyedén ütö- getik a bőrt, rugalmasan érintkeznek a bőrrel, utána pedig finoman tovahaladnak. Az így végrehajtott vágás helyett végezhetünk ütögetést is félig zárt ököllel; a mozdulatok itt is rövidek és rugalmasak.

Ha vibrációt végzünk, a tenyér könnyedén érinti a kard­nyúlványt és a bordákat, és könnyedén siklik tovább, köröző mozdulatokkal.

♦ A szívtáj határai a következők: 1. a szegycsont bal szélén haladó függőleges vonal, amely a második bordaköztől indul ki, és a kard­nyúlványig terjed; 2. egy görbe, amely az elsővel azonos pontból kiindulva a 6. borda magasságában végződik, a kardnyúlványtól oldalra 8 cm-ie; 3. végül ezt a felületet alulról elzáró vízszintes vonal.

Nagyon fontos, hogy ezeket a mozdulatokat lassan, egyen­letes ritmusban hajtsuk végre, és az ütések frekvenciája ki­csiny legyen.

A szívösszehúzódások élénkítésére ajánlott eljárások sok­kal erőteljesebben végzett simításból, dörzsölésből, vágásból és ütögetésből állnak.

A simító mozdulatok legyenek rövidek és erőteljesek. Vagy a simítás után külön vagy azzal kombinálva erőtelje­sen végrehajtott körkörös dörzsölést is végzünk. A vágás sza­pora legyen, de a kéz és az ujjak rugalmasan, és néha az érintő irányban érintsék a bőrt. Az ütögetést zárt vagy nyitott ököllel végezzük, percenként 70—80-as ritmusban.

A szívtájék masszázsa az idegrendszer közvetítésével be­folyásolja a szívműködést. A nyugtató mozdulatok csök­kentik a szívösszehúzódások számát; az ingerként ható masz- százsfogások növelik a szívösszehúzódások számát és a csök­kent artériás vérnyomást. Az előbbi masszázsformát szapora szívműködéssel, szívdobogással és szorongással járó folya­matok esetén rendelik; utóbbira abban az esetben van szük­ség, ha a szívösszehúzódások száma és az artériás vérnyo­más értéke alacsony. Ezt a két masszázsformát azonban csakis erre külön kiképzett szakemberek végezhetik, orvosi rendelés alapján.

Ha a légzést akarjuk befolyásolni, a mellkas egész felü­letén alkalmazott masszázs útján hatunk a tüdő és a lég­utak funkcióira. Bevonjuk a masszázsba a hátat, az olda­lakat, a mellkas elülső részeit, és mélyrehatóbb eljárásokat alkalmazzunk. A masszázs mindig alkalmazkodik a be- és kilégzés ritmusához.

A páciens hanyatt fekszik, erőltetés nélkül, mélyen, de rit­mikusan ki-belégzik. A gyúró, aki a páciens jobbján áll, mindkét kezével a mellkas alá nyúl, ujjaival a gerinc felé. A belégzés végén a mellkast megemeli a gyúró, és néhány­szor megrezegteti. Kilégzés alatt a mellkas visszatér eredeti állapotában, a két tenyér viszont lassan csúszik a bordák elülső-alsó része felé, a kilégzés végén pedig, akárcsak a rá­következő légzésszünetben, néhány könnyed, vibrációval és rázással kombinált nyomást alkalmaz.

A mellkasmasszázst általában a levegőcsere élénkítésére, a vérkeringés megjavítására és a légutak tehermentesíté­sére szokták alkalmazni. Légzési elégtelenség, a tüdő és a mellhártya betegségei esetén kétségtelenül előnyös hatású.

4.      A^hasüreg masszázsa

Ha a hasi szervek funkcióját akarjuk befolyásolni masszázs útján, ennek a masszázsnak a keresztülvitele lényegesen különbözik a hasfal masszázsának technikájától, ezért vál­toztatnunk kell a technikán, és szem előtt kell tartanunk néhány különleges metodikai előírást. A jó végrehajtás fel­tétele, hogy a páciens egész testét ellazítva feküdjék, csípőjét és két térdét hajlítsa be, talpát fektesse a fekvőhelyre.

Masszírozhatjuk az egész hasüreget, de szorítkozhatunk a fő hasüregi szervek (gyomor, vastagbél, máj, húgyhólyag) masszázsára is.

A hasüreg masszázsát sorozatban végzet simításokkal és dörzsölésekkel kezdjük, mint a hasfali masszázst. Ezek a be­vezető mozdulatok még jobban elősegítik az izmok ellazítá- sát, csökkentik a hasfal esetleges túlérzékenységét, és előké­szítik a testtájékot a következő, sokkal mélyrehatóbb mozdulatokra.

A hasüregi szervek gyúrását erőteljes nyomó és keresz­tezett simító mozdulatokkal kezdjük, egyik oldalról a másik­ra haladva, két tenyerünkkel a hasüreg hátulsó és oldalsó részein, a bordák és a csípőárkok között. Egyenletes nyo­mást gyakorolva a hasüregre, a két tenyér tovasiklik, a kö­zépvonalban keresztezi egymást, majd átsiklanak az ellenté­tes oldalra. Ezeket a mozdulatokat ismételjük egyre, minden egyes mozgássorozatnál változtatva a tenyérrel végzett si­mítás kezdő pontját, hogy a hasüreg teljes egészét befolyá­sunk alá vonhassuk.

A paskolást és vágást ugyanúgy hajtjuk végre, mint a hasfal paskolását és vágását, de most követjük a vastagbél lefutását, vagyis körben, jobbról bal felé haladunk. A has­üreg masszázsának vibrációját csakis kézzel végezhetjük, ki­sebb nyomást gyakorolva a felhason, jobb és bal oldalon a bordaívek alatt és a szeméremdomb felett.

A gyomor masszírozásához a mozgásokat a felhason, a köl­dök fölötti és a bordaívek alatti tájékra terjesztjük ki. Si­mításokat végzünk a gyomor nagy- és kisgörbülete mentén úgy, mintha felfelé akarnánk húzni. A következőkben egyik kezünkkel, vagy egymásra tett két kezünkkel eléggé erő­teljesen dörzsölünk. A vibrációkat nyomással kötjük össze, különösen kilégzéskor.

A vékonybél masszázsát a szeméremdombról kiindulva

kezdjük el a kéztőből körkörös mozdulatokkal, a tenyér széli részével, majd kézháttal folytatjuk a köldök körül.

A vastagbél masszázsát szelvényekre, egyes részekre oszt­va végezzük: a felszálló résszel kezdjük, a harántvastagbéllel folytatjuk, és a leszálló résszel fejezzük be. A vastagbél masz- százsának legfontosabb fogása a mérsékelt nyomással vég­zett simítás, váltott kezekkel, vagy egymásra tett két kéz­zel, mintha ki akarnánk préselni a vastagbéltartalmat a vak­béltől kiindulva a májszöglet felé, innen pedig harántirány­ban a bélkacsok fölött a lépszöglet irányában, és onnét le­szálló irányban, a bal csípőárok felé, és a szeméremdomb fölött fejezzük be.

A dörzsölést, valamint a simítást is ferdén, a hasfalra he­lyezett, ökölbe zárt két kezünkkel végezzük, az előbb rész­letezett utat írva le. Mozdulataink legyenek rövidek, körkö­rösek vagy lineárisak, de haladhatnak cikcakkban is. A vas­tagbélre könnyed vágást is alkalmazhatunk ujjunk hegyével; a haladás iránya és az út az előbbivel azonos.

A máj és az epehólyag masszázsát könnyed simítással kezdjük a jobb bordaív alatti tájékon. A simítás váltakozó mozdulatokból áll, amelyek a középvonaltól kiindulva a hát felé tartanak a bordák között. E tájékok dörzsölését a te­nyér párnás részével vagy kéztővel végezzük.

A máj, a húgyhólyag és a húgyutak számára leghaszno­sabb masszázsforma a vibráció és a vibrációval kombinált nyomás, amelyet mélylégzés közben alkalmazunk.

A vese környékének masszázsa abból áll, hogy erőteljes simításokat végzünk az ágyéki tájékon, majd ugyanitt erő­teljes nyomómozdulatokkal dörzsölünk. A dörzsölést kéztő­vel vagy kézháttal hajtjuk végre. A nyomást vibrációval kombinálhatjuk ugyanezeken a testtájékokon.

A szeméremdomb tájékának masszázsát (húgyhólyag­masszázs) vibrációs nyomással egybekötve végezzük. Aján­latos a vibráció megkezdése előtt és befejezése után néhány lassú simító mozdulatot végeznünk a két csípőárok mentén felülről lefelé.

Mindezeket a masszázsformákat, vagyis a hasüreg mélyére ható masszázst csak szakorvos utasítására és felügyelete mellett végezhetjük.

A hasüreg masszázsa a legjobb mechanikus módszer a vastagbél, a vékonybél és a húgyhólyag kiürítésének előse­gítésére.

A most részletezett masszázsformák reflexhatásai azonban sokkal bonyolultabbak, mint ahogy itt leírtuk őket. A masz- százsnak alávetett szervek funkcionális működésének ser­kentésével meggyorsul a felszívódás minden folyamata, gyorsabb a felszívódás és a kiválasztás, a salakanyagok ki­ürítése és erőteljesebb lesz a hasüregi szervek simaizomza- tának tónusa is.

5.       FEJEZET

Ö N MASSZÁZS

Az önmasszázs a masszázs szokásos eljárásainak alkalmazása saját testünkön. A közönséges masszázzsal szemben az ön­masszázsnak sok előnye, de hátránya is van.

Az előnyök számosak és meggyőzőek, önmasszázst bárhol, bármikor, bárki végezhet nemtől és kortól függetlenül; vég­re lehet hajtani a masszázs alap- és kisegítő fogásait is. Minthogy ezeket a masszázsformákat saját magunkon alkal­mazzuk, mozdulatainkat bármilyen körülmények között hozzá alkalmazhatjuk az egyéni sajátosságokhoz és szükség­letekhez, könnyedén meghatározhatjuk a masszázs dózisát és fokozatait, szem előtt tartva saját testünk érzékenységét és erejét.

A higiénikus céllal végzett önmasszázs az egészség és a munkaképesség fenntartásának, a fáradtság leküzdésének kitűnő eszköze. Szükség esetén még a szakember által vég­zett gyógyító masszázst is helyettesítheti.

A sportemberek nagyon is jól ismerik a masszázs áldásos hatásait, és ők azok, akik sok bizalommal és meggyőződés­sel végzik az önmasszázst.

Ami a hátrányokat illeti, a legfontosabbat már itt em­lítjük: nem tudjuk valamennyi masszázsfogást egyenlő mó­don elvégezni, emellett az önmasszázs bizonyos erőkifejtést és figyelemkoncentrációt kíván. Mielőtt nekifognánk az ön­masszázsnak, jól meg kell ismernünk az általános masszázs technikáját, módszereit, hatásait, javallatait és ellenjavalla­tait.

1.        Technikai és módszertani kérdések

Az önmasszázst a legkisebb energiafogyasztással, az izmok fölösleges és haszontalan megfeszítése nélkül kell végre­hajtani úgy, hogy közben a légzést és a vérkeringést ne aka­dályozzuk. Ezért a test számára azt a legelőnyösebb helyzetet kell választanunk, amelyben minden masszírozni kívánt test­táj alól hozzáférhető, hogy végrehajthassuk rajta az előírt mozdulatokat. Ennek a helyzetnek biztosítania kell a test stabilitását, és ellazítva kell tartani azokat az izmokat, amelyek nem vesznek részt a műveletben.

Egészségesek nagyon jó hatásfokkal képesek végrehajtani az önmasszázst ülő helyzetben, azzal növelve testük stabilitá­sát, hogy két lábukat jól szétterpesztik, vagy úgy, hogy egyik lábukkal egy velük szemben felállított székre támasz­kodnak.

Az önmasszázs általános is lehet, abban a mértékben, amennyire sikerül testünk elképzelhető legnagyobb felüle­teire hatni. De legyünk tisztába azzal már kezdettől fogva, hogy képtelenek leszünk egyenlő mértékben átdolgozni tes­tünk összes tájékait; lesznek olyan testrészek és testtájékok, amelyek kimaradnak, és lesznek olyanok amelyeket csak részleteiben leszünk képesek megmasszírozni; egyeseken nem vihetjük végbe az összes eljárásokat, másokon pedig ba­jos és fárasztó lesz a munka. Nem leszünk képesek minde­nütt és egyenlő mértékben használni mindkét kezünket.

Ha mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy testünk minél na­gyobb felületét masszírozhassuk meg, és ezzel megközelítsük a megszokott általános masszázs alkalmazásának egyik for­máját, azonnal a következő fontos kérdés merül fel: az egyes testtájakat és testrészeket milyen sorrendben ésszerű átdol­gozni?

Nagy tapasztalattal rendelkező szerzők véleménye nagy­mértékben megoszlik ebben a tekintetben. Egyesek azt tart­ják, hogy az egyes testrészeket és testszelvényeket ugyanab­ban a sorrendben kell átdolgozni, amely sorrendet az általá­nos masszázs szakemberei tartanak helyesnek, vagyis a masszázst a háton és az alsó végtagok hátulsó felületén kezd­jük, majd ugyanezen végtagok elülső felületén folytatjuk, majd áttérünk a törzsre, megmasszírozzuk a hasat, mellkast és a felső végtagokkal fejezzük be. Nos, ez a sorrend az ön­masszázs tekintetében nem bizonyul ugyanolyan előnyösnek, mint a más személy által végzett általános masszázs, mert egyáltalán nem ésszerű, hogy ugyanarra a testtájékra, ame­lyet egyszeriben is átdolgozhatunk, kétszer térjünk rá.

Mások azt ajánlják, hogy az önmasszázst a törzs egyik ré­szén kezdjük el, a háton, a mellkason vagy a hason, mivel ezek a testtájékok nagy kiterjedésűek, és szerkezeti felépíté­sükben is hasonlatosak egymáshoz. Ezután a masszázst a végtagokon folytatjuk.

Végeredményben minden eljárás egyaránt elképzelhető és hasznos is lehet, ha ennek az eljárásnak a révén a test ösz- szes tájékait és szelvényeit bizonyos sorrendben, egy jól meg­határozott cél érdekében dolgozzuk át.

Tapasztalataink szerint gyakorlati szempontból igen hasz­nos, ha az önmasszázst az alsó végtagokon kezdjük, mégpe­dig a végüktől a tövük felé haladva, akár részenként, akár egész kiterjedésükben. Ezt elvégezve áttérünk a törzsre, és amennyire csak lehetséges, megmasszírozzuk a hátat, a mell­kast és a hasat. Az önmasszázst a felső végtagok átdolgozá­sával zárjuk. Itt is dolgozhatunk szelvények szerint, vagy a végtag egész hosszában. Ezekkel a mozdulatokkal végezve, szükség szerint áttérünk a tarkó masszázsára.

Az anatómiailag jól körülhatárolt testrészek részleges masszázsát, valamint a bőr és egyéb szövetek egy kisebb, kö­rülírt részének helyi önmasszázsát a lehető legkedvezőbb testhelyzetben és a legjobban alkalmazott mozdulatokkal hajthatjuk végre. Módunkban áll, hogy növeljük vagy csök­kentsük az egyes mozdulatok intenzitását, időtartamát és végrehajtásuk ritmusát, mert közben tudjuk, hogy mit is csinálunk, érezzük a masszírozó mozgásokat; bárki önmaga meghatározhatja az előnyös dózist, mert érzi annak hatását. Általánosságban véve azt ajánljuk, hogy sietség és feszültség nélkül dolgozzunk, nyugodtan, finom mozdulatokkal. Az egyes eljárások intenzitását megnövelhetjük testi erőkifejté­sünk növelése nélkül. Nem kell egyebet tennünk, csak rá kell nehezednünk testsúlyunkkal vagy a felső végtag súlyával, a gravitáció irányában hatva.

Ahhoz, hogy az önmasszázs hatását egész szervezetünkre kiterjesszük, aktív mozgást kell végeznünk a masszírozott testrésszel szomszédos ízületeken. Ezek lesznek egyben az egyes ízületek és az ízület körüli szövetek masszírozó eljárá­sai is.

A masszázs befejeztével, néha még masszázs közben is, ajánlatos közbeiktatni néhány légző és ellazító mozgást, hogy ezzel is gátoljuk a görcsre mindig kész mellkasi blokkot, a keringés elakadását és az izmok megfeszülését. Ezek a tünetek főleg kezdőkön szoktak jelentkezni.

Az idősebb személyeknek azt ajánljuk, hogy kerüljék a nagy és megerőltető mozdulatokat vagy a kényelmetlen helyzetben végrehajtott masszázsformákat (főleg fejjel lefe­lé), vagy a túl hosszan tartó önmasszázst.

Ha lehetőségünk van rá, a higiénikus önmasszázst mindig egészítsük ki légfürdőzéssel, napozással, fürdéssel. Mindezek lényegesen hozzájárulnak a szervezet edzettebbé válásához.

2.      Az alsó végtagok önmasszázsa

Az alsó végtagokat masszírozhatjuk részenként, vagy a vég­tag egész hosszában. Masszírozhatjuk a jobb alsó végtagot, majd a balt, vagy fordított sorrendben. Ha sietős a dolgunk, mindkét alsó végtagot egyszerre is masszírozhatjuk, egyidő- ben és szimmetrikusan dolgozva egyik kezünkkel az egyik végtagrészen, másikkal a másikon.

Az alsó végtag masszázsát a lábfejjel kezdjük, a lábszáron folytatjuk, majd rátérünk a térdre, a combra és a csípőre.

A lábat a gyúrópadon ülve szoktuk masszírozni, de ülhe­tünk támla nélküli alacsony székre vagy akár a padlóra is. A lábat álló helyzetben is masszírozhatjuk; ehhez talpunkkal egy kissé megemelt síkra, kellő magasságú székre vagy más tárgyra támaszkodunk.

A masszázst a láb háti felszínének átdolgozásával kezdjük. Ehhez az ülő helyzet a legmegfelelőbb, a láb térdben behajt­va. talppal vagy csak sarokkal támaszkodik; a másik alsó végtag teljesen ki van nyújtva (117. ábra). Hogy jobban hozzáférhessünk a lábujjakhoz és a lábfej oldalsó felszíné­hez, sarokkal kissé feljebb támaszkodjunk meg valamilyen tömött, kemény párnán. Talpunkat úgy masszírozzuk, hogy lábunkat a másik térdre helyezzük, és másik kezünkkel rög­zítjük (118. ábra).

A lábon egyszerű simító és dörzsölő mozgásokat végzünk, azután az elülső részt mángoroljuk vagy kirázzuk (119. ábra). A gyúrás és az ütögetés ezen a testtájékon nem sok előny­nyel jár, mert a bőr alatt alig vannak lágyrészek.

Rövid és könnyed simítással dolgozzuk át a lábujjakat, a lábfej felső részét és kétoldalt a boka, a sarok és az Achilles- ín környékét. A talpon ökölbe zárt kézzel vagy a tenyér

117. ábra

párnáival vagy kéztővel simító mozgásokat végzünk a láb­ujjaktól a sarok irányába. Jobb lábunkat bal kézzel, bal lá­bunkat jobb kézzel masszírozzuk.

A dörzsölést a láb háti felszínén ujjal és a tenyér párnái­val, a talpon pedig ököllel végezzük. A műveletet mindkét kézzel is végrehajthatjuk, de egyik kézzel is, rendszerint a jobbal. Lineáris irányban átdörzsöljük a lábtőcsontok és az inak közötti területeket; a bokacsont és a sarokcsont körüli szöveteket körkörösen vagy spirál alakban dörzsöljük.

118. ábra

A dörzsölés befejeztével a láb ujjait hüvelykujjunk és két másik ujjunk közé fogva, egymás után meghúzzuk, és min­den irányban kimozgatjuk; majd az összes lábujjakat egy­szerre kirázzuk. A sarokra támaszkodó, vagy a másik térdre helyezett láb elülső részét két tenyerünk közé fogva átmán­goroljuk vagy kirázzuk.

Ha szükség van rá, a bokát külön masszírozzuk meg, még­pedig rövid, félkörös és körkörös simítással vagy dörzsölés­sel a bokacsontok és a lábboltozat körül.

A láb masszázsát a láb egész felületére kiterjedő könnyed simítással fejezzük be. A masszírozás befejezése után né­hány aktív mozgást végzünk fekve, ülve vagy állva.

Elsősorban is a lábszár elülső részét dolgozzuk át, majd könnyedén és gyorsan áttérünk az elülső-belső részekre és a sípcsont élére. Ezen a testrészen a bőr közvetlenül a cson­tokon fekszik, tehát itt csak nagyon kevés bőr alatti szöve­tet találunk. Annál több munkánk lesz a elülső-külső felszí­nen, ahol néhány nagyon fontos vékony és hosszú izomcso­port van (120. ábra). Ezután nagyon alaposan átmasszíroz­zuk a lábszárt, ahol köteges vastag izomzatot találunk, amelynek igen fontos szerepe van az állásban és a mozgás­ban.

A lábszár elülső felszínén hosszú és könnyed simító moz­gásokat végzünk, a külső oldalon pedig erőteljesen dörzsö­lünk ujjheggyel. A hátulsó felszínen hosszú, közepes és rö­vid mozdulatokkal simítunk, tenyérrel és a tenyér párnás részeivel. Ezeken a felszíneken végezhetünk gyúrást, dörzsö­lést, ütögetést, mángorlást és csipkedést is, tehát a masszázs minden formáját.

Annak érdekében, hogy a lábszár külső oldalán mennél jobban alkalmazhassuk az egyes masszázsfogásokat, a térdet kissé befelé döntjük; ha a hátsó felszínt masszírozzuk, kife­lé hajlítsuk el a térdet, vagy vízszintes helyzetbe emeljük fel a lábszárat úgy, hogy sarokkal valamilyen megemelt síkra támaszkodjék.

A lábszár elülső felszínén a simító mozdulatokat tenyérrel végezzük, felváltva, a bokacsonttól fölfelé a térd fölé; az ujjak kissé behajtva simulnak a sípcsonthoz. A külső és há- tulsó részek simítását a már említett fésülésszerű mozgással dolgozzuk át, ökölbe zárt kezünk bütykeivel (121. ábra).

120. ábra

A lábszár külső oldalán ugyanazon oldali kezünk ujjaival végezzük a dörzsölést, a hátulsó részeket pedig ujjal, tenyér­rel, vagy mindkét, ökölbe zárt kézzel (122. ábra).

A gyúrás az oldalsó és hátulsó izmok nyomkodásából és csavarásából áll; a sípcsont most a tenyér párnái és uj- jaink közé szorítjuk (123. ábra).

Vágást, paskolást alkalmazunk a lábszár külső részein azo­nos oldali kézzel, ujjakkal és tenyéréllel.

A hátsó felszínen ezeket a műveleteket két kézzel végez­zük, vagy felváltva, vagy egyidőben az egész lábszáron.

122. ábra

A lábszár hátulsó izomcsoportjain ütögetést végezhetünk a kéz és az ujjak dorzális (háti) felületével. Ha egyik lábun­kat kinyújtjuk, a másikat térdben behajlítjuk és a sarkunkra támaszkodunk, sokkal jobban elvégezhetjük az ütögetés kü­lönböző mozgásait: az azonos oldali kezünkkel befelé toljuk

123. ábra

az izomzatot, miközben másik kezünk belülről ütöget (124 ábra).

A mángorlást úgy végezzük, hogy a lábszár hátulsó részét két tenyerünk közé fogva, váltakozva összeszorítjuk az izom­

zatot, és szinte észrevétlenül haladunk kezünkkel hol felfelé, hol lefelé a lábszáron.

A lábszár hátulsó oldalán félkézzel vagy mindkettővel csipkedhetjük az izomzatot (125. ábra).

Különleges átdolgozást igényel az Achilles-ín masszázsa. Az Achilles-ín fölött simítunk és erőteljesen dörzsölünk az ín teljes hosszában, esetleg harántirányban, közben a lábunk a másik térden fekszik.

A befejező simításokat az egész lábszáron végezzük el.

A térd önmasszázsát ülve végezzük az elülső résszel kezd­ve, közben mindkét lábunkat kinyújtjuk és kissé szétter­pesztjük. A térd külső oldalának masszírozása közben a tér-

det befelé, a belső felszín masszírozása közben kifelé dönt­jük (126. és 127. ábra). A térdhajlatot oldalfekvésben, vagy fél lábon állva masszírozhatjuk át; a masszírozott láb sar­kával egy magasabb síkon támaszkodik, és a törzs egészen előrehajlik.

A térdízület masszázsakor a simító mozdulatok legyenek rövidek, miközben kezünk fölfelé, vagy oldalfelé halad, a dörzsölések pedig könnyedek, körkörösek vagy lineárisak

129. ábra

lehetnek. A dörzsölést ujjakkal vagy a tenyérrel hajtjuk vég­re. Megkülönböztetett figyelmet kíván a térdkalács izmai­nak és inainak, valamint oldalsó részeinek masszázsa, ahol,

különösen nőkön, a térd különböző sérüléseinek vagy beteg­ségeinek következtében zsírszövet szokott lerakódni.

A térdízület átdolgozása után abban a testhelyzetben, amelyben dolgoztunk, néhányszor behajlítjuk és kinyújtjuk térdünket, vagy állva végzünk néhány mély térdhajlítást.

A combot ülő helyzetben masszírozzuk, ha az elöl és oldalt elhelyezkedő izmokat akarjuk átdolgozni. A hátsó részek masszázsához kissé terpesztve a lábakat, álló helyzetben lá­tunk hozzá, vagy a lábunkat behajlított térddel egy kis zsá­molyra helyezzük. A külső és hátulsó combizomzatot oldal­fekvésben is átmasszírozhatjuk, de ebben az esetben csak az ugyanazon oldali kéz dolgozhat (lásd a 135. ábrát).

A combon alkalmazhatjuk az összes szokásos masszázsfo­gást. A simítást úgy végezzük, hogy a combot összeszorított ujjakkal két tenyerünk közé fogjuk, és vagy egyidőben, vagy felváltva haladunk fölfelé a térdízülettől a csípő irá­nyában. Kezdetben a simítások legyenek hosszúak és las­súak, azután egyre rövidebbek és élénkebbek, de mindig csak felfelé masszírozzunk. A simítások még erőteljesebbek lehetnek, ha egyik kezünket a másikra helyezve masszíro­zunk ; fogásunk még mélyrehatóbb lesz, ha a kézháttal vagy ökölbe szorított kezünk bütykeivel masszírozzuk a comb izomzatát (128., 129. ábra). Szaggatott simítást is végezhe­tünk két kézzel és kinyújtott ujjakkal, átfogva az egész izomzatot, ritmikusan haladva alulról fölfelé.

A dörzsölést erőteljesen végezzük egész tenyerünkkel, a tenyér élével vagy kéztővel, esetleg ököllel. Mozdulataink attól függően legyenek erőteljesek és mélyrehatóak, hogy a masszírozott izmok mennyire vastagok, és mennyire rugal­masak (130. ábra).

A gyúrás legyen körkörös, kígyózó vagy szorítkozzék egy- egy izomcsoportra. Mozdulataink legyenek erőteljesek, hul­lámzók, ritmikusak, és ha még nagyobb erőkifejtést aka­runk, törzsünkkel is segítsük a nyújtott karok munkáját az­zal, hogy ránehezedünk a két karra (131. ábra).

Ha időt és energiát akarunk megtakarítani, a dörzsölést és gyúrást kombinálhatjuk egymással.

A paskolást, vágást, ujjakkal, tenyérrel és félig nyitott ököllel való ütögetést sorban egymás után végezzük, de kombinálhatjuk is őket egymással, a szövetek formája és vastagsága szerint (132. ábra). Nem végzünk ütögető masz- százst a comb belső felületén, mert ott az ütésekre érzékeny, véredényekben és idegekben gazdag szövet van.

A kirázást és a mángorlást élénk ritmusban hajtjuk végre: két kezünk fel és lefelé halad a comb hosszában (133. ábra).

A comb masszázsát leszálló simítással fejezzük be. Mozdu­lataink legyenek hosszúak és megnyugtatók (134. ábra).

132. ábra 133. ábra

134. ábra

A csípő és fartájék izomzatát terpeszállásban masszírozzuk meg, de végezhetjük oldalfekvésben is (135. ábra).

A két csípőtájékot ülő helyzetben szimmetrikusan masszí­rozhatjuk meg, két kezünkkel egyszerre vagy felváltva. Az oldalfekvés nem kedvező ehhez a masszázsfajtához, mert

135. ábra

csak egyetlen testtájék, a felül levő hozzáférhető, és csak egyik kezünkkel dolgozhatunk, az azonos oldali kézzel.

E testtájékok masszírozásához a simítás, gyúrás, ütögetés, kirázás megszokott mozdulatait alkalmazzuk.

A simítást a nyitott kéz tenyere és ujjai végzik, de végez­hetjük zárt ököllel is, alulról fölfelé haladva, mérsékelt ütem­ben, elég erős nyomással (136. ábra).

137. ábra

A dörzsölést kéztőből hajtjuk végre, a tenyér élével, vagy ökölbe zárt kézzel, és körkörösen megnyomkodjuk az izom­csoportokat.

Gyúrás különösen a farizomzaton alkalmazható. Ezeket az izmokat úgy dolgozzuk át két kezünkkel, mintha harapófogó­ba fogtuk volna őket.

A dörzsölést és a gyúrást kombinálhatjuk is egymással.

Az ütögetést, paskolást, vágást erőteljes mozdulatokkal, szimmetrikusan végezzük, mindkét kezünkkel egyszerre. Ha

138. ábra

a csípőtájék nagyon terjedelmes, az ütögetést ökölbe szorí­tott kézzel végezzük, a háti, vagy a tenyéri résszel (137. ábra).

Az ököllel való ütögetés oldalfekvésben is alkalmazható; ez azért is előnyös, mert jobban ellazíthatjuk a helyi izom­zatot (138. ábra).

A kirázás nagyon fontos eljárás; könnyedén végrehajthat­juk álló helyzetben, terpeszállásban. A nyitott kéz tenyerével szimmetrikusan dolgozzuk át a két csípőtájékot úgy, hogy az ujjak hegye lefelé mutat. Mindkét farizomzatot ujjaink és tenyerünk közzé szorítjuk, és erőteljes, szimmetrikus, alul­ról felfelé haladó mozdulatokkal kirázzuk.

A befejező simítást ugyanabban a testhelyzetben végezzük. Dolgozhatunk egyszerre, vagy a két kézzel felváltva; a szi­multán mozdulatok közben a hát izomzatút kissé megfeszít­jük, váltakozó kézmozgások esetében pedig törzsünkkel kissé jobbra-balra dőlünk.

Az alsó végtag önmasszázsát úgy is végezhetjük, hogy egyik végtagon haladunk egészen végig, és aztán a másikon, de úgy is, hogy szimmetrikusan dolgozunk mindkét oldalon, egyik kezünkkel egy végtagrészt, a másikkal a másik oldalét átdolgozva. Ehhez a masszázsformához kitűnően megfelel az álló helyzet nem túl széles terpeszállásban.

A masszírozó mozgásnak a lábfejtől egészen a csípőízüle­tig kell haladnia, a lábszárat, a térdet és a combot egymás után átdolgozva. Azt az eljárást kell kiválasztanunk, amely legjobban megfelel az egyes testrészek formájának és görbü­leteinek; ilyenkor elhagyjuk azokat az eljárásokat, amelyek nem felelnek meg, vagy nem annyira fontosak.

A lábfej masszázsát egészen külön végezzük. Ehhez vi­szont már szükség van törzsünk aktív erejére is, ezért törzs­ben előre hajiunk és oldalra fordulunk, hogy mozdulataink még erőteljesebbek és még átfogóbbak legyenek.

Az alsó végtagok masszázsának befejezéseképpen néhány törzshajlítást végzünk oldalirányban, majd előre-hátra, az­tán ismét oldalra, csípőből végezve minden mozdulatot.

100.        A törzs önmasszázsa

A törzs önmasszázsát tájékok szerint hajtjuk végre, kezd­ve a háton, folytatva a hason és befejezve a mellkason.

A hát önmasszázsa élettani szempontból nagyon fontos, de meglehetősen nehéz végrehajtani. Minthogy ennek a nagy fe­lületű testrésznek keresztcsonti része meglehetősen izmos, és könnyen hozzáférhető, a legtöbb masszázsfogást alkalmaz­hatjuk rajta.

A hát önmasszázsához az álló helyzet a legkedvezőbb, nem túl széles terpeszállásban.

A simítást a háton tenyérrel, és szétterpesztett ujjaink­kal végezzük, két kezünk szimmetrikusan helyezkedik el a gerincoszlop két oldalán. A masszírozó mozgásokat a fartájé­kon kezdjük, majd a törzs mindkét oldalán, fölfelé haladunk a keresztcsontig és a lapockatájékig (139. ábra). Mialatt a két kéz fölfelé haladva masszírozza a törzset, egészen kiegyene- * sédünk, majd hátrahajlunk, és a lapockákat hátrafeszítjük.

139. ábra

Végrehajthatjuk a mozdula­tokat váltott kézzel is, ilyen­kor a törzzsel minden mozdu­latnál kissé oldalra hajiunk.

Hogy elérhessük a hát leg­felső részeit, kézháttal vagy radiális széllel végezük a si­mításokat.

A simítás befejeztével átté­rünk a dörzsölésre. Két ke­zünk erőteljesen hajtja végre a mozdulatokat, főleg a ke­resztcsonti tájékon, az oldala­kon és a lapockák alatt. A hát­felső tájékaira csak ujjaink hegyével érünk el, ha kezünk átnyúlik a vállon, ugyan­azon az oldalon, esetleg a má­sik oldalon.

A gyúrást a nagy hátizom elülső szélén hajthatjuk vég­re legkönnyebben. A masszázst az ellentétes oldali kéz végzi; átcsúszik a mellkason, megragad egy izomcsoportot, össze­szorítja, megcsavarja az ujjak és a tenyér között.

Ugyanezen a tájékon végezhetünk ütögetést is tenyérrel, ököllel vagy kézháttal, keresztcsonti tájékról kiindulva, a bordák mentén fölfelé haladva.

A hát önmasszázsát néhány simító mozdulattal fejezzük be, és ugyanakkor néhány mélylégzést is végzünk.

A has masszázsakor a bőrt, a bőr alatti szöveteket és a mé­lyebben fekvő szöveteket dolgozzuk át.

Ezt a masszázsformát előszeretettel végezzük ülve, vagy félig ülő helyzetben (140. ábra).

A simítást két tenyerünkkel egyszerre kezdjük a has két oldalán, olyan kéztartásban, hogy az ujjak hegye előre néz­zen, a kéztő pedig hátrafelé. A köldök alatti tájékhoz érve, a két tenyér előrefelé és lefelé halad, a szeméremdomb irá­nyában. A köldök fölötti tájékon a simítás felfelé halad, s amint elérte a bordákat, kifelé és lefelé a bordaközti részbe.

A dörzsölést ujjakkal és nyújtott tenyérrel, kéztővel vagy a tenyér élével hajtjuk végre. A hasfalon a bőr és a bőr alatti szövet puha és hajlékony, és így mélyreható dör­zsölésre igen alkalmas. A vastag bőr alatti szövetrétegben, főleg nőkön, meglehetősen vastag zsírszövet szokott lerakod­ni, itt mozgásaink kisebb kiterjedésüek legyenek, de a nyo­más erélyesebb legyen. Az izmokat főleg eredésük helyén kell átdörzsölni (141. ábra).

Gyúrást nem végezhetünk a hasfal izomzatán és az iz­mokat nem foghatjuk redőbe, mert azonnal fellép a hasfali védekező reflex. Atgyúrhatjuk viszont ujjaink és tenyerünk párnás része között a bőrredőket és a zsírban gazdag szö­veteket.

A has jól tűri a könnyed mozgással végrehajtott vágást, paskolást, vagy az ujjheggyel végzett csipkedést, amelyet rövid simítás követ, ha a mozdulatok az érintő irányában hatnak.

Bizonyos esetekben a vibrációs nyomás is hasznos akár a has egész felületén, akár csak egyes szerveknek megfelelő — a gyomor, a máj, a vastagbél, a húgyhólyag fölötti — részen hajtjuk végre.

Néhány megnyugtató simítás után áttérünk a mellkas masszírozására.

A mellkas masszírozását ugyanabban a testhelyzetben hajtjuk végre, mint a hasét. A szokásos fogásokat alkalmaz­zuk, egyszerre mindkét kézzel, vagy egyik oldalon azonos oldali kézzel, vagy keresztben átnyúlva a másik oldalra.

ik. ábra

A simítást a szegycsont közepén kezdjük, és fokozatosan haladunk fölfelé és oldalirányban, a bordaközti részekben. Az oldalon a simítás szimultán mozgásait azzal kombinálhat­juk, hogy törzsünk jobbra-balra hajlik, majd néhány mély­légzést végzünk (142. ábra).

A dörzsölést az ujjak és a tenyerek végzik a bőrön és a bőr alatti szövetek fölött körkörösen vagy lineárisan halad­va, a kemény alapig behatóan.

A gyúrást kezünk az ellenoldali lágyrészeken végzi. Fon­tos, hogy a mellizmok alsó-külső szélét redőbe fogjuk ujjaink és a tenyér párnája közé (143. ábra).

A mellizmokat átdolgozhatjuk ütögetéssel, vágással és paskolással is, szimmetrikusan, vagy egy kézzel az azonos, vagy az ellenoldali mellkasfélen.

Dörzsölést, gyúrást és ütögetést nem végzünk sem a mell­bimbó közelében sem a szívtájékon.

A levezető simogatást kövesse néhány mélylégzés.

A gyakorlatban, különösen ha kevés idő áll rendelkezé­sünkre, arra törekszünk, hogy az egész törzset bevonjuk az önmasszázsba anélkül, hogy az egyes anatómiai tájékokra korlátoznánk a munkát. Mozdulataink legyenek nagy kiter- jedésűek és hátulról haladjanak az elülső tájékok felé. A törzsön végzett simításunk kövesse a véráram és a nyi­rokáram irányát; dörzsölés és gyúrás közben tartsuk szem előtt a szövetréteg vastagságát, ütögetés közben a szövetek érzékenységét.

4.        A felső végtagok ön masszázsa

A felső végtagokat, akárcsak az alsókat, részenként is, egész kiterjedésükben is átmasszírozhatjuk. Az alsó végtag ön­masszázsától eltérően a felső végtagokat csak egymás után dolgozhatjuk át, úgy, hogy jobb kezünkkel masszírozzuk a bal kart, a ballal pedig a jobbat. Rendszerint a kéz masszí­rozásával kezdjük, folytatjuk az alkaron, a felkaron és a vállon. A kezet aprólékos gonddal, részleteibe masszíroz­zuk meg, sorba véve mindegyik ujjat, a kézhátat és a tenye­ret. A legjobb testhelyzet az ülő helyzet, a kéz élére állítva, vagy vízszintesen kinyújtva az asztalon vagy a térdünkön fekszik.

Elvégezhetjük az összes szokásos masszázsfogást, de al­kalmazkodva a kéz anatómiai sajátosságaihoz.

Először is mindegyik ujjat megmasszírozzuk. A kezet vagy valamilyen síkra helyezzük, vagy függőleges helyzetben tartjuk. A simítást a másik kéz ujjai hajtják végre, mind­egyik ujjon hossz- és harántirányban is.

Az ujjak számára a legmegfelelőbb masszázsforma a dör­zsölés, amelyet a három középső ujj hegyével hajtunk végre az ujjak mindegyik oldalán, körkörösen vagy lineárisan.

A kézen nem gyúrunk, ehelyett hüvelykujjunk és muta­tóujjunk közé fogjuk a másik kéz izmos részeit, és össze­szorítjuk őket. Az ujjat az első percben megfogva, minden irányba megmozgatjuk, miközben enyhén meghúzzuk. Ezt követően mindegyik ujjat kirázzuk.

Különös figyelmet kell szentelnünk a hüvelykujjnak és az alatta levő vastag izompárnának.

A többi négy ujjat egyszerre is megmasszírozhatjuk, si­mítással, dörzsöléssel és húzással. A simítást az ujjak hátán végezzük, hosszában és harántirányban is, a masszírozó kéz ujjhegyeivel. Ugyanezekkel az ujjakkal hajtjuk végre a dör­zsölést is, amely könnyed nyomásból és a bőr elmozdításából áll, körkörösen vagy lineárisan. Ezeket a mozdulatokat na­gyon könnyen elvégezhetjük, ha a masszírozott ujjak alatt ellenálló sík felület van. Ugyanezeket a műveleteket megis­mételjük a tény éri felszínen is, miközben a kéz a háti rész­re támaszkodik.

A négy ujj együttes meghúzásához és kimozdításához az ujjhegyeket hüvelykujjunkkal és a többi négy ujjal meg­fogva hosszirányban meghúzzuk, s a feszítés és hajlítás irá­nyában kirázzuk.

A masszázs befejeztével az ujjakat kinyújtjuk és behajlít­juk néhányszor.

A kezet a háti felszínen masszírozzuk a másik kéz ujjai­val és tenyerével, az ujjaktól kiindulva, áthaladva az öklön, egészen az alkarig. A dörzsölést főleg az ujjhegyek végzik, azzal, hogy eltolják a bőrt és a lágy és rugalmas bőr alatti szöveteket csontos alapjuk felett. A kézközépcsontok között lineárisan dörzsölünk. A szétterpesztett ujjú kéz háti és te- nyéri felszínét a másik kéz tenyerével dörzsöljük végig.

A tenyéren erőteljes simító mozgásokat végzünk a másik kezünk háti felszínével, vagy az ökölbe szorított kéz büty­keivel. A simítások az ujjak tenyéri felszínétől a kéztő felé haladjanak. A dörzsölést az ujjhegyek végzik, de végezhetik az ököl bütykei is; a tenyér izmos részeit erőteljesen meg­nyomkodjuk. A tenyér két izomcsoportját (a kisujji és a hü- velykujji párna) a másik kéz hüvelykujja és mutatóujjának középső perce kissé behajlítva, mint egy harapófogó szorít­ja össze.

A kezek és az ujjak kirázását a csuklóban és könyökben ellazított izmok mozgásával végezhetjük. A kéz szabadon lóg lefelé, eközben minden irányban meglóbáljuk, és élén­ken megmozgatjuk. A befejező simításokat az ujjak és a kéz tenyéri, majd háti felszínén úgy végezzük, hogy közben az alkar függőleges helyzetben van (144. ábra).

Az alkart ugyanúgy víz­szintesen vagy függőlegesen megtámasztott helyzetben masszírozzuk, mint a kezet, egyik vagy másik oldalára fordítva. Az alkalmazott fo­gások is jól ismertek: simí­tás, dörzsölés, gyúrás, mán­gorlás; a mozgásokat a má­sik kéz tenyerével vagy uj­jaival végezzük. Könnyedén ütögetést, így paskolást és vágást alkalmazhatunk a te­nyérrel és az ujjakkal (145., 146. ábra). A mángorlást víz­szintes síkban hajtjuk végre, mert ez lehetővé teszi, hogy az alkart kifelé vagy befelé fordítsuk. A befejező simí­tások közben az alkart füg­gőleges helyzetben tartjuk, hogy körülfoghassuk.

A felkart ülő helyzetben masszírozzuk; törzsünkkel kissé előre dőlünk, a felé a kar felé fordulunk, amelyet meg akarunk masszírozni.

A kéz vagy az alkar az asz­tal lapján vagy a térdünkön fekszik. De lehet masszírozni álló helyzetben is, és ilyen­kor egész karunk, a törzstől kissé távolabb szabadon lóg lefelé. A törzs kissé előre- hajlik, mert így eltarthatjuk karunkat a törzstől, és min­den oldalról megmasszíroz­hatjuk.

A felkar önmasszázsánál az összes fogást alkalmazhat­juk.

A simítást az alkaron

144. ábra

145. ábra

146. ábra

147. ábra

148. ábra

149. ábra

kezdjük, és fölcsúszunk egé­szen a vállig, hosszú, közepes és rövid simító mozdulatok­kal, folyamatosan, később pedig szaggatott mozdula­tokkal. A dörzsölést az ujjak hegyével és tenyérrel végez­zük, a tenyér élével és kéztő­vel jól átdolgozzuk a lágy részeket, a feszítő és hajlító­izmokat.

A gyúráshoz ugyanezeket az izomcsoportokat mintegy harapófogóba fogjuk ujjaink és a hüvelykujj párnája közé, megszorítjuk, és kicsit megcsavarjuk azokat.

A dörzsölést és a gyúrást kombinálni is lehet (147. ábra).

A paskolást, vágást és ütö­getést az ujjak hegyével és tenyérrel végezzük, de csakis a kar elülső-külső oldalán. A csipkedést, szitálást és mángorlást a megszokott technikával végezzük, de csak félkézzel. A befejező simítások közé iktassunk be néhány kirázó mozgást, amelyekkel aktívan mozgat­juk ki az egész felső végtagot.

A vállat ugyanabban a testhelyzetben masszírozzuk, mint a felkart; a mozdula­tok is ugyanazok. A simítás iránya felfelé halad, és elöl­ről hátrafelé és alulról föl­felé körbetapogatva a delta­izom körvonalait a kulcs­csont és a lapockák irányá­ban hátrafelé (148., 149. áb­ra).

Dörzsöléssel a bőr alatti szöveteket, gyúrással pedig az izmokat dolgozzuk át. A mozdulatokat kombinálhatjuk is egymással. A paskolást, vágást és ököllel való ütögetést csak akkor alkalmazzuk, ha a vállizomzat nagy tömegű. A befejező simító mozdulatok szorítkozhatnak csak a váll­ra, de magukba foglalhatják a kart is teljes hosszában.

Az egész felső végtag önmasszázsát rövidebb idő alatt is el lehet végezni, ha lemondunk a kéz és egyes testtájékok önmasszázsáról, amelyek masszázsa nem feltétlenül szüksé­ges.

Ha ez a szándékunk, akkor álló helyzetet veszünk fel, ka­runkat kissé eltartjuk a törzstől, törzsünk pedig kissé előre- kifelé hajlik. Néha sokkal jobb, ha az egész felkart a szük­séges helyzetben rögzítjük, vagy tenyérrel valamilyen fix ponton, pl. az asztal lapján vagy a szék támláján megtá­maszkodunk.

A simítás, dörzsölés és gyúrás egymást követő mozgásait sorban elvégezzük a csuklótól a vállig. Ütögetést csak az iz­mosabb részeken alkalmazunk, a kirázást pedig vállból vé­gezzük, miután karunkat felemeltük támasztékáról.

Ha ily módon végeztünk a bal felső végtaggal, áttérünk a másikra, és most már bal kézzel ismételjük meg ugyaneze­ket a műveleteket.

A felső végtag önmasszázsát aktív mozgásokkal egészít­jük ki: előre-hátra és oldalra ingamozgást végzünk szaba­don lógó karunkkal, azután körbe, előre-hátra, mindkét irányban. Végezhetjük a mozgásokat egyszerre két kézzel és felváltva is, kissé előrehajolva, kis terpeszállásban.

5.      A tarkó önmasszázsa

A főleg sportolók által gyakorolt, egész testre kiterjedő ön­masszázst a tarkó és a nyak oldalsó részeinek átmasszírozá- sával fejezzük be.

Az önmasszázshoz állva is maradhatunk, de le is ülhetünk, fejünk kissé előrehajlik. Az elvégzett műveletek ismertek; ugyanazok, mint amelyeket már leírtunk: simítás, dörzsölés, gyúrás és ütögetés (150., 151. ábra).

A simítás végrehajtásához mindkét kezünkkel egyszerre fogunk hozzá, a nyaki gerinc mindkét oldalán, tenyérrel és. kinyújtott ujjakkal felülről lefelé haladva, főleg a feszítő­izmok eredésének helyétől a vállak felé, és előrefelé a kulcs­csontok irányában.

A dörzsölés apró és körkörös vagy lineáris mozgásokból áll, amelyeket az ujjak hegyével végzünk. Hosszabban főleg a tarkóizomzat felső tapadási pontjait dolgozzuk át. Azután áttérünk a gyúrásra; ráncba emeljük a trapézizom külső ré­

szét, vagy az egész tarkóizomzatot szorítjuk ujjaink és te­nyerünk közé, megnyomjuk és megcsavarjuk őket.

Ha paskolást és vágást is akarunk végezni, megtehetjük, de csak nagyon óvatosan, finoman. Nagyon könnyed, finom ütögetéssel kezdjük a nyakszirt alatti részen paskolással, az­után lefelé haladva könnyedén a vágásokat alkalmazzuk, fel­váltva, vagy egyszerre mindkét kézzel, a tenyér élével. Ezt a masszázsformát hosszú, lassú és szimmetrikus, megnyugtató, elernyesztő, simító mozgásokkal fejezzük be.

A tarkó önmasszázsát kombinálhatjuk a fej és a nyak ak­tív mozgásaival is. Ezek a mozgások: feszítés, hajlítás ol­dalra, előre, körzés a fejjel, de anélkül, hogy izmainkat meg­feszítenénk. Befejezésül vegyünk néhány megnyugtató mélylégzést.

6.           FEJEZET

A MASSZÁZS HATÁSA A SZERVEZETRE

Máig sem tudták pontosan megállapítani a masszázs erede­tének helyét és időpontját. A test ápolásának ezt az egysze­rű módját az ókor egyes népei kezdték gyakorolni, és tudo­másunk van arról, hogy egyes, a civilizációnak még csak az alsóbb fokain élő népek ma is élnek vele.

A masszázs technikájában és céljában mutakozó nagy kü­lönbségek arra utalnak, hogy a masszázsnak több forrása is volt, és hogy a gyakorlati alkalmazásmód fejlődése sem volt egyenletes. Az azonban közös minden eljárásban, hogy az erő, legyen az akár kézi, vagy eszközös, mindig kívülről jön, és a test, amelyet masszíroznak, csak passzívan tűri a masz- szírozást.

Ez a hatás lehet oly finom, mint a leggyöngédebb simoga- tás és kemény, mint a legbrutálisabb ütés. Férfiak és nők hajtják végre a mozdulatait, többnyire idős emberek, akiket úgy tart számon a néphit, mint bizonyos technikai, vagy mágikus titkok tudóit, akiket a gondviselés azzal a természet­fölötti erővel ruházott fel, hogy a szenvedéseket, a sebeket gyógyítani tudják.

Az emberi kultúra és civilizáció virágzó századaiban, az antik népeknél, de különösen a görögöknél és rómaiaknál találkozunk először olyan próbálkozásokkal, hogy leírják és osztályozzák a különböző masszázsformákat, hogy rögzítsék a technikai és módszertani szabályokat, pontosan megálla­pítsák a masszázs javallatait és ellen javallatait.

De a különböző masszázsformák által elért eredmények nagyon is egyszerű és logikus magyarázatot kapnak, mihelyt lehámozzuk róluk a természetfölötti és mágikus magyaráza­tok hazug köntösét.

Minthogy a masszázsfogások mechanikus mozgások, a test különböző tájaira is mechanikus hatást fejtenek ki. A könnyed és lassú alkalmazás („lágy” — ahogy Galenus mondta) megnyugtat, az erőteljes és gyors mozdulatok vi­szont („kemény” — mondaná Galenus) felélénkítenek.

Ez a gondolkodásmód öröklődött századkon át, az embe­riség máig is megőrizte ezt a gondolatmenetet, nyilvánvaló­nak tartva az ok és okozat közötti logikai összefüggéseket.

A modern masszás kifejlesztette a maga technikáját és alkalmazásának módszereit, elhatárolta a behatásra kisze­melt területeket, pontosan meghatározta fiziológiai higié­nikus és gyógyító célkitűzéseket, mindezeket nagyon alapos kísérletezések és kutatások után, amelyek még ma is foly­nak, hogy még pontosabban megállapítsák a masszázs hatását a szervezet működésére.

A masszázs hatásának mechanikus magyarázatát mi is megőriztük és alkalmaztuk is minden alkalommal, amikor meg kellett határoznunk az egyes masszázsfogások erejét, kiterjedését, irányát és a mozdulatok ritmusát. Mindannyi­szor hangsúlyoztuk azonban, hogy bármennyire nyilvánvaló is a mechanikus magyarázat, ez nem mindig döntő, és hogy a masszázs élettani hatásait nem lehet másképpen megma­gyarázni, csakis fiziológiai mechanizmusokkal, a pszichikai hatásokat csakis pszichikai mechanizmusokkal, a gyógyító­megelőző befolyást pedig csakis specifikus, testreszabott me­chanizmusokkal. Vállaljuk a kockázatot is, hogy ismétlésbe bocsátkozzunk, de ebben a fejezetben újból visszatérünk a masszázs hatásaira, mert meggyőződésünk, hogy az ered­mények jobb megértése lényegesen hozzájárulhat az egész­séges vagy beteg szervezet funkcióinak javításához, az egész­séges állapot megőrzéséhez, e hozzáférhető módszerek na­gyobb elterjedésével.

A megelőző fejezetekben rámutattunk arra, hogy a masz- százs többféle hatást gyakorol a szervezetre. Ezek a hatások lehetnek közvetlenek, amikor a masszázs hatása közvetítő nélkül érvényesül a bőrön, a bőr alatti szöveteken és a test más helyein, és közvetettek, amikor a hatás a szervezet bel­sejében érvényesül, áttételesen, bizonyos távolságra attól a helytől, ahol a szervezetet érte.

A közvetlen hatások általában a masszázsmozdulatok me­chanikai hatására keletkeznek, míg a közvetet hatások ref­lexes úton jönnek létre.

Miből állnak a masszázsnak ezek a mechanikus hatásai? Fizikai változásokból, mint például a nyomásváltozások a szövetekben, a szöveteket ért nyomkodás és változatos hú- zogatás következtében; a sokféle és intenzitásában is kü­lönböző ütögetések következtében és azoknak a változások­nak az eredményeképpen, amelyek a testnedvek koncentrá­ciójában a test különböző pontjain bekövetkeznek, amelyek viszont a mechanikai hatások egyenes következményei. A reflexes hatások a masszázs élettani hatásaiból következ­nek és azokból a változásokból, amelyeket ezek váltottak ki a hormonális szabályozórendszerben és az idegrendszerben.

A masszázs hatását osztályozhatjuk kiterjedés szerint is; így beszélhetünk részleges és általános hatású masszázsról. A részleges hatások a helyi masszázs következményei, ki­terjedésükben és intenzitásukban nem számottevőek; az ál­talános hatások viszont már sokkal komplexebb behatás kö­vetkezményei, kiterjedésükben is nagyobbak, és a szervezet mélyebb rétegeibe is lehatolnak.

A gyakorlatban meglehetősen nehéz pontosan lokalizálni a masszázs különböző hatásait, mert bármennyire korláto­zottak is ezek a hatások az átdolgozott szövetek terjedelmét illetően, kiterjedésükben mégis kihatnak az egész szerve­zetre.

Más szempontból megkülönböztethetünk azonnali és késői hatásokat is. Az azonnali hatások szorosan összefüggenek azzal, hogy milyen természetű eljárást, mennyi ideig, mi­lyen technikával, milyen erővel hajtottunk végre, de függ­nek az átmasszírozott szövetek természetétől, érzékenységé­től és kiterjedésétől is. A kései hatások lassú reakciók, ame­lyek csak apránként, lassan, szinte másodlagosan következ­nek be, akár a megmasszírozott testtájékon, akár a mélyebb szövetekben vagy a test egy távolabbi pontján.

Az azonnali hatások gyorsan következnek be, és mindad­dig tartanak, míg a masszázs folyik, de aután elég gyorsan csökkennek és meg is szűnnek.

A kései hatások rendszerint csak a mechanikai behatás megszűnése után következnek be, hosszabb ideig fennálla- nak, és csak lassabban szűnnek meg.

A masszázs által a szervezetre gyakorolt hatás lehet inger­lő vagy serkentő, és lehet megnyugtató vagy gátló; aktivál­hat, erősíthet és siettethet bizonyos folyamatokat és élettani jelenségeket; és létrehozhatja ennek az ellenkezőjét is: csökkentheti intenzitásukat, lecsillapíthatja, sőt ki is iktat­hatja őket.

Ezek a különböző hatások néha ugyanazon forrásból: ugyanazon masszírozó mozdulatokból erednek. Csupán az egyes műveletek technikája és módszere változott meg, hogy még jobban alkalmazkodjék a kitűzött célokhoz.

Legnyilvánvalóbbak és a legjobban követhetők azok a hatások, amelyeket az egyes masszázsfogások a felülete­ken fekvő szövetekre és szervekre gyakorolnak. Már sokkal nehezebb követni és ellenőrizni az egyes masszázsfogások­nak a mélyen fekvő szövetekre és szervekre és a szervezet működésére gyakorolt hatását.

A következő fejezetben elemezni fogjuk a masszázsnak a bőrre, a bőr alatti kötőszövetre és a mozgószervek elemeire gyakorolt hatásait. Azután megvizsgáljuk a masszázshatá­sokat a szervezet mélyebben fekvő szöveteire és szerveire és a szervezet általános funkcióira, amilyen a vérkeringés, a légzés, az emésztés, a táplálkozás és a kiválasztás folyama­tai; az endokrin szervek és az idegrendszer.

Befejezésül összegezni fogjuk a masszázs általános hatá­sait, és leírjuk gyógyító-megelőző befolyását is.

A) A bőrre kifejtett hatások

A test egész felületét bőr borítja, amely tökéletesen alkal­mazkodik azokhoz az anatómiai formációkhoz, „a test dom­borulataihoz”, amelyek fölött megfeszül. A bőr, amelynek felülete felnőtt emberen átlag 1,5 és 2 m2 között válto­zik, pontosan meghatározott szerv, bonyolult feladatokkal. Ezek a feladatok az egész szervezet szempontjából nagyon fontosak.

A bőr legfőbb élettani funkciói: védi a szervezetet, szere­pe van a hőszabályozásban, a kiválasztásban és a légzés­ben is. Ezekhez a jól ismert feladatokhoz hozzá kell még számítani az endokrin funkciókat is, amelyeket ma még nem ismerünk teljes egészükben, és azt, hogy a bőr székhe­lye az extero- és proprioceptorokból, vagyis érzékelő ideg­végződésekből álló hatalmas hálózatnak, amely nagy szám­ban található a bőr különböző rétegeiben.

A masszázs sokféle közvetlen hatást gyakorol a bőrre és funkcióira. Mechanikai hatásai előnyösen befolyásolják a

bőr fizikai tulajdonságait és konzisztenciáját, jobb lesz a mélyebb rétegek kapcsolata; maga a bőr rugalmasabb és mozgathatóbb lesz.

Az erélyesebb masszázsfogások hatására a bőr felületéről leválnak az elhalt szaruhártyasejtek, a bőr megtisztul szá­mos szennyeződéstől; ez a hatás egyidejűleg serkenti a fia­tal sejtek növekedését. De nem csak ennyiből áll ez a hatás. Megnyílnak a mirigyek kivezető csatornái, fokozódik a ve­rejték- és faggyúelválasztás.

A bőr hatalmas vértartály is. Az irhában és az alatta levő erekben halmozódik fel az egész vérmennyiségnek csaknem az egynegyede. A masszázs hatására ennek a vérmennyiség­nek tekintélyes része bejut az általános vérkeringésbe, míg a mélyebb szövetekből a vér, a bőr kapilláris hálózatának és a bőr alatti szövetek ereinek kitágulása folytán, a perifé­riák felé áramlik. Ezek a folyamatok megváltoztatják a vér­keringés dinamikáját, és így a masszázs rendkívül fontos szerepet játszhat a perifériás és a mélyben folyó vérkerin­gés egyensúlyának fenntartásában.

A vérkeringés megélénkülésének következtében a szöve­tekben megélénkülnek az anyagcsere-folyamatok, növekszik a szövetek életképessége, és funkcionális képességei is gya- rapszanak. A masszázs hatására a bőr melegebb, puhább, nedvesebb lesz és kipirul. Ezeket az élettani következmé­nyeket valamennyien nagyon jól ismerjük. A masszázs ser­kenti a bőr táplálkozását, megelőzi és ha kell, megállítja a sorvadást, növeli a tónust, elősegíti az elpusztult sejtek he­lyén az új sejtek fejlődését, hogy a bőr megőrizhesse fiata­los küllemét.

A mechanikus hatások következtében, de főleg reflex­mechanizmusok útján, amelyek befolyásolják a vérkerin­gést és az anyagcserét, a masszázs nagymértékben hatással lehet a test hőszabályozására. Mindez együttesen, és hoz­zászámítva külső fizikai tényezők, mint a víz, a levegő a napfény összhatását, a masszázs testünk edzésének fontos eszköze.

A masszázs kedvezően befolyásolja a bőr működését, a külső és belső elválasztást egyaránt. A masszázsfogások ha­tására a bőrben hormonszerű anyagok képződnek, amelyek a keringést élénkebbé teszik, s részben ezzel magyarázható a vérbőség kifejlődése. A hisztaminról és az acetilkolinról van szó. E két anyag keletkezésében és hatásmódjuk szabá­lyozásában nagy szerepe van a vegetatív idegrendszernek.

A bőr részt vesz a légzésben is (bőrlégzés), bár ez a sze­rep nem túl jelentős, de van, és abból áll, hogy a bőr kis mennyiségű oxigént tart vissza, és széndioxidot lélegez ki. E változások élettani jelentősége elég mérsékelt, de éles fényt vet a bőr higiéniai szerepére.

A bőrön át sok kémiai anyag juthat be a szervezetbe. A bőrnek ezt a tulajdonságát használjuk fel, amikor gyógy­kezelés céljából bizonyos hatóanyagokat a bőrön keresztül juttatunk a szervezetbe.

A gyógymasszázs keretében nagy jelentőséget tulajdoní­tanak bizonyos kölcsönhatásoknak, amelyek a bőr és a szer­vezet mélyebb rétegei között állanak fenn. Ezeket a kapcso­latokat ismerte fel Head (1889), amikor leírta, hogy a bőr bi­zonyos zónáiban („Head-zónák”) helyi érzékenységi zavarok lehetségesek, amelyeket a mélyben található szervek és szö­vetek kóros állapota vált ki. Mackenzie kimutatta, hogy eze­ket a kapcsolatokat a gerincvelőidegek tartják fenn. Dé- jerine és Hansen meghatározta a bőrön azokat a zónákat és szelvényeket (szegmentumokat, illetve dermatómákat), ame­lyek megfelelnek ugyanazoknak a szöveteknek és szervek­nek, amelyeket a gerincvelő megfelelő szelvénye lát el ide­gekkel. A gerincvelői ideggyökök számát tekintve megkülön­böztetünk nyolc nyaki szelvényt (cervicalis; Ci—Cs), 12 háti szelvényt (dorsalis; Di—Dn), 5 lágyéki (lumbaris; Li—L->) szelvényt és 5 keresztcsonti (sacralis; Sí—Só) szelvényt.

Az így körülhatárolt és bőrrel fedett zónákra, illetőleg szelvényekre alkalmazott masszázs révén élettani és gyógyí­tó-megelőző irányban befolyásolhatjuk azokat a mélyebb szöveteket és szerveket, amelyeket azonos gerincvelői ideg lát el. E hatások reflexes úton keletkeznek.

A „szelvényes vagy reflexogen masszázs” technikáját és módszerét Hartmann, Leube és Dick tökéletesítették. A masszázsnak ezt a fajtáját a vérkeringés szerveinek, a lég­zőszervnek, az emésztőszervnek és a húgyivarszerveknek bizonyos kóros elváltozásainál szokták alkalmazni, amely bántalmaknak a kültakarón és a bőr alatti szövetekben maximális érzékenységű pontok, illetve zónák felelnek meg.

Mint fentebb már részleteztük, a bőrmasszázsnak igen nagy gyakorlati jelentősége van a sporttevékenység folya­mán, főleg a bemelegítés elősegítése terén. A bemelegítés ugyanis elengedhetetlen feltétele a nagy fizikai megterhe­lésnek, amelyek kezdettől fogva megkövetelik, hogy a szer­vezet nagy erőkifejtéssel és a lehető legmegfelelőbb módon azonnal alkalmazkodjék a legkedvezőtlenebb feltételekhez is. A sportolók nagyon jól tudják, hogy a hideg és a nedves­ség csökkenti az izmok és az idegek működésképességét, és kedvez a sérülések létrejöttének.

B) A masszázs hatásai a kötőszövetre

A bőr alatti szövetek — valójában kötőszövetek, mert össze­köttetést tartanak fenn a test különféle szövetei és szervei között — kiterjedésre képtelen vagy rugalmas sejtekből és rostokból állnak és többé-kevésbé bőségesen rétegződnek egymás fölé. Ezeket a rétegeket hihetetlenül gazdag vér- és nyirokérhálózat szövi át, és számos ideg hálózza be.

Az újabb kutatások alapján a kötőszövet jelentősége lé­nyegesen megnövekedett a szemünkben. Kiderült, hogy a kötőszövetnek alapvető szerepe van nemcsak a test formái­nak és domborulatainak fenntartásában, a megtámasztás és a mozgás elősegítésében, de a szervezet védőképességének fenntartásában is a kórokozó tényezőkkel szemben, legyenek azok fizikaiak, kémiaiak vagy akár élők, légióként pedig a szövetek regenerálódásában és gyógyulásában, baleseti sérü­lések, műtétek, gyulladások, mérgezések vagy más termé­szetű betegségek után.

A masszázs közvetlenül mechanikus úton hat a kötőszö­vetekre, és ezáltal fenntartja, és szükség szerint újraképzi azokat az elemeket, amelyek rugalmasságuknál és hajlé­konyságuknál fogva elősegítik a testmozgást, és amelyek ugyanakkor kiváltják azoknak az elemeknek a tónusát és ellenállását, amelyek szerepe az, hogy megtámasszák és védjék a szöveteket és a szerveket.

Akárcsak a bőrben, a kötőszövet rétegeiben is gazdag vér- és nyirokhálózat van, amelyek összehúzódását és kitá­gulását lehet a masszázs útján kiváltani és ezáltal az egész testben a keringés egyensúlyát elősegíteni.

Ha élénkítjük a vérkeringést, ezzel egyúttal serkentjük a helyi anyagcsere-folyamatok lefolyását, és meggyorsítjuk az anyagcsere termékek kiürülését. Nem szabad elfeledkez­nünk azonban arról sem, hogy ezek a szövetek bizonyos te­kintetben a raktár szerepét is játsszák: itt rakódik le a zsiradék mint tartalék tápanyag. Normális körülmények kö­zött ezek a tartalékok a bőr alati kötőszövet rétegeiben ra­kódnak le, vagy egyenletesen, vagy a test különböző részein több-kevesebb. A kövérség egyes formái szerint a fölös zsir- mennyiség fejen és a nyaki tájékon, az álltájékon és a tarkó­tájékon, a törzsön az emlők környékén, a háton és a hason, a felső végtagon a vállövön és a karokon, az alsó végtagon pedig a fartájékon, a csípőkön és a combokon szokott lera­kodni.

Bár a kövérség nélkülözhetetlen és specifikus ellenszere a sok testmozgás, a masszázs is lényegesen hozzájárulhat ezeknek a fölösleges szöveteknek a felszívódásához és csök­kentéséhez.

Mindezen felül a masszázs a kötőszövetre gyakorolt leg­fontosabb hatásait reflexek útján váltja ki, mert ezek befo­lyásolják a vérkeringést és a nyirokkeringést, az anyagcsere­folyamatokat és a kiválasztás folyamatait, a hormonális funkciókat és a neurovegetatív működéseket.

A kötőszövetben képződnek a szervezet különféle védő­anyagai is, az akut és krónikus betegségekkel, sorvadással vagy elfajulással járó folyamatokkal és olyan károsodások­kal szemben, amelyek több kevesebb anyagveszteséggel jár­nak. A kötőszövet azzal, hogy burjánzik, heget képez, benne sejt- és szövetregeneráció megy végbe, védi a szervezetet, és szükség esetén szerepe van a gyógyulás folyamatában is.

Dike a bőr alatti kötőszövet szerkezetében olyan elváltozá­sokat talált, amelyek belső szervi betegségek tüneteinek fe­leltek meg, s ezzel megvetette a kötőszövet speciális masszá­zsának elvi alapjait.

Ez a reflexogén jellegű masszázs kedvezően befolyásolja a gyógyulás folyamatát.

Sérült vagy műtéten átesett sportolókon a kötőszöveti masszázs elősegíti a sérülések környékén levő beszűrődések felszívódását, a gyors hegképződést, az egyes szövetek rege­nerálódását, kiküszöböli a megkeményedéseket, összehúzó­dásokat és összenövéseket, lerövidíti a működésképtelenség időtartamát és segíti a normális állapot helyreállását.

100.        A masszázs hatásai a mozgásszervek elemeire

A masszázs többféle előnyös hatást fejt ki a mozgásszer­vek elemeire, amilyenek az izmok, inak, fasciák, inhüvelyek és más rostos képletek; az ízületi és ízület környéki lágyré­szek a csonthártya, sőt maga a csont is.

Az izmok masszázsát sokféle módon és helyen végezhet­jük, mindig jelentős élettani hatásai.

Ha figyelmesen tanulmányozzuk a vázizmok anatómiai ábráját (152. ábra), fogalmunk lesz arról, milyen lehetősé­geink vannak az izmok átdolgozására. Az izmokat masszíroz­hatjuk tájékonként vagy szelvényenként (így járunk el kü­lönben az általános és részleges masszázs keretében), és masszírozhatjuk izomcsoportonként vagy izomkötegenként, amikor főleg az izomzat karbantartása a fontos.

Testünk lágy része főképpen izom. Ha az eléggé hozzáfér­hető vázizmot masszírozzuk, jelentősen befolyásoljuk az egész szervezetet. Ezekben az izmokban különféle fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le, bizonyos anyagcsere- és energiatermelő folyamatok, amelyeket a masszázs segítsé­gével többé-kevésbé serkenthetünk vagy tetszés szerint le­lassíthatunk.

A masszázsműveletek mechanikus elvégzésével, ha kitar­tóan és élénk ritmusban hajtjuk végre őket, javíthatjuk az izmok funkcióit, tulajdonságait, növelhetjük ingereibe tősé­güket, ingervezető tulajdonságaikat és összehúzódási képes­ségüket. Váltakozó feszítés és lazítás útján növeljük az iz­mok rugalmasságát, amely az egyik legfontosabb fizikai adottságuk. Lassú és megnyugtató ritmusban végrehajtott könnyű mozdulatokkal ellazíthatjuk a feszes vagy fáradt iz­mokat.

A mozgató idegek mentén végzett masszázs mechanikai úton növeli az izmok mozgatóimpulzus-nyomatékát és össze­húzódási képességét, főleg, ha a masszázs ott hat az idegek­re, ahol az izmokban szerteágaznak. Az izmok idegvégződé- seinek ingere átterjed a központi idegrendszerre, ahonnan mint a tónust növelő és összehúzódást kiváltó, vagy lazító, tónuscsökkentő impulzus halad vissza a perifériára.

Nyomkodással és csavarással serkentjük a vérkeringést a kiterjedt vénás és hajszáleres hálózatban, amely átszövi a

152. ábra

1: Homlokizom; 2: a szemhéj izom körkörös izomgyűrűje; 3. az ajkak körkörös izomgyűrűje; 4: rágóizom; 5; nyaki bőrizmok; 6: fejbiccentő izom; 7: deltaizom; 8: nagy mellizom; 9: kétfejű karhajlító izom; 10: jobb oldali hasizom; 11: külső ferde hasizom; 12: belső combfeszítő Izom: 13: háromfejű lábszárizom; 14: háromfejú karhajlító izom; 15: nagy hátizom; 16: elülső fűrészizom; 17: szabóizom; 18: négyfejű comb­izom; 19: külső combfeszítő izom; 20: négyfejú combizomín; 21: elülső sípcsontizom; 22., 23: az alkar feszítöizmai; 42: trapézizom; 25: nagy hát­izom; 26: külső ferde hasizom; 27: nagy farizom; 28: féliginas izom és félighártyás izom; 29: kétfejű combizom; 30: ikerizom; 31: szíjizom; 32: deltaizom; 33: háromfejű karhajlító izom; 34: Achilles-ín vázizomzatot. Ezeknek a masszázsfogásoknak a hatására a működő hajszálerek kitágulnak, a tartalékban levő hajszál­erek pedig megnyílnak, a helyi véráramlás megnövekszik, a nyirokáramlás pedig meggyorsul.

A keringés serkentésével fokozódnak az izmokban zajló anyagcsere-folyamatok, akár azért, hogy megtermeljék a fi­zikai erőkifejtéshez szükséges energiát, akár azért, hogy fel­töltsék a kiürült glikogénraktárakat. A friss vér energiahor­dozókkal megrakodva áramlik át a szöveteken és valóság­gal kimossa az izmokból a salakanyagokat.

Az utóbbi évtizedekben vitatták a masszázs szerepét a fáradtság tüneteinek megelőzésében, leküzdésében és a fá­radt izmok energiájának újraképzésében. A vizsgálatok és kísérletek azt mutatták, hogy a nagymértékben leterhelt izomba érkező friss artériás vér szőlőcukrot és oxigént hoz magával, amelyek növelik az izom erejét, védik az elfára­dástól, mert lehetővé teszik, hogy friss anyagokkal telítve, a savanyú bomlástermékek semlegesítése útján növelhesse po­tenciális energiáját.

Az is bebizonyosodott, hogy hasznosabb a fáradt izmok szomszédságában levő nagyobb tömegű izmokat masszírozni, mint a kisebb tömegű fáradt izmokat. Más kísérletek azt bi­zonyították, hogy nagyon jó eredményeket érhetünk el a szimmetrikus izomcsoportok, vagy olyan nagy izomcsoportok masszírozásával, amelyek nem végeztek erőkifejtést.

Szembetűnőek a masszázsnak a sorvadt és tónusukat vesz­tett, az összehúzódott vagy sérült izmokra kifejtett hatásai is.

A sportolók edzésében az izommasszázst a következő meg­gondolások alapján rendelik: segít az izmoknak, hogy alkal­mazkodjanak a nagy erőkifejtéshez; megakadályozza, hogy az izmokban mérgező anyagcseretermékek maradjanak visz- sza; ellenállóbbá teszi a szervezetet a fáradtsággal szemben.

Nehéz versenyek előtt a masszázs felkészíti az izmokat az erőkifejtésre. Megszünteti az izomrostok feszülését, helyre­állítja a normális összehúzódási képességüket; versenyek után megszünteti a fáradtság tüneteit, és segíti a szervezetet erejének gyors helyreállításában.

A gyakorlatban az izommal egyidejűleg masszírozzuk az inakat és ínhüvelyeket is. Főleg keringésserkentő hatású masszázsfogásokat (simítást és vibrációs dörzsölést) alkalma­zunk, és befolyásolhatunk olyan sérüléseket és zavarokat is, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagynak. Sportolókon szenteljünk különös figyelmet az izmok és inak átmenetének kidolgozására. Mivel ezeken a helyeken sokkal nagyobb a terhelés, itt olyan rándulások és szakadások fordulnak elő, amelyek súlyosabb funkciózavarokkal járnak.

Az inak csonton vagy csonthártyán való tapadási helyén bonyolult sérülés és működészavar jöhet létre. Ezeken a pon­tokon óvatos, enyhe masszázst végezzünk.

Az inaknak és ínhüvelyeknek megvan a maguk fontos sta­tikus és dinamikus szerepük. Masszázsuk ugyanolyan fon­tos, néha még fontosabb is, mint az izmoké. Ezt igazán csak akkor értékeljük kellőképpen, ha ezeken a helyeken jönnek létre fájdalmas sérülések, gyulladások, sorvadásos és elfa- julásos folyamatok, amelyek megkülönböztetett figyelmet követelnek, és hosszas kezelésre szorulnak.

A fasciák, az irha, a bőnye és a rostos képletek, az izmok és a szervek közötti rostos kötegek masszázsát az általános és részleges masszázs keretében szoktuk elvégezni, és csak kivételesen dolgozzuk át őket külön, minthogy anatómiai és funkcionális szempontból szorosan egybetartoznak a szom­szédos elemekkel. Masszázzsal való alapos átdolgozásuknak az a célja, hogy fenntartsa hajlékonyságukat és konziszten­ciájukat, élénkítse a vaszkuláris érhálózatukban a keringést, különösen az egyes szervek közötti térben, hogy megelőzze és leküzdje a vér és a nyirok pangását és a bennük lezajló, más kóros folyamatokat.

Az ízületek masszázsa külön felkészülést igényel, amely­nek az egyes ízületek alakjához és szerkezeti felépítéséhez kell igazodnia. Igen sok esetben az ízületek környékén nem találni más lágy szövetet, mint bőrt és vékony kötőszövet­rétegeket, amelyet vér- és nyirokerek, idegek és inak szőnek át.

Más ízületeket viszont különféle vastag szövetrétegek fed­nek: izmok, inak, kötőszövet és többé-kevésbé bőséges zsír­szövet.

Az ízületi és ízület környéki szövetek gazdagok erekben és idegekben.

A masszázs aktiválja ezekben a szövetekben a keringést és az anyagcsere-folyamatokat, fenntartja a szövetek hajlé­konyságát és rezisztenciáját; mindez elengedhetetlen felté­tele az ízület jó működésének.

Az ízületi tokra és azt erősítő szalagokra alkalmazott masszázs hatása főképpen a keringés és az anyagcsere-folya­matok javulásában nyilvánul meg, de kimutatható a hatás az ízület szinoviális hártyáján is. Az ízületi masszázs, azon­kívül, hogy fokozza az ízület körüli szövetek vérkeringését, elősegíti az ízületből izzadmányok felszívódását is.

Az ízületmasszázsnak ezt a hatását nagyon egyszerű kísér­lettel lehet bebizonyítani:

Egy kísérleti állat két szimmetrikus végtagjának meg­felelő ízületébe kínai tust fecskendezünk. A két ízület közül az egyik ízületet, az ízület környéki és az ízületet borító szö­veteket a már jól ismert ízületi masszázs különböző fogásai­val (simítás, dörzsölés, vibráció) átdolgozzuk, a másik oldali megfelelő ízületet nem érintjük. Néhány kezelés után meg lehet állapítani, hogy a megfelelő nyirokerekben és nyirok­mirigyekben, valamint az ízület körüli, átmasszírozott szö­vetekben megjelent a tus, amelyet a masszázs hatása űzött ki az ízületből. A nem masszírozott másik ízület környékén tus nem látható.

A masszázs elősegíti az ízület körüli szövetekben levő be- szűrődések felszívódását; ilyenformán felszabadíthatjuk az ízületet, és visszaállíthatjuk a normális mozgáskészséget.

A masszázs előnyös bevezetés az ízület mozgásgyakorlatai­hoz. A masszázs és a torna segít megelőzni és leküzdeni a kóros összenövéseket, rándulásokat, kóros hegképződéseket, lerakódásokat, balesetek és betegségek más következményeit (sérülések, reuma, ízületi gyulladás stb.), amelyek az ízületek normális funkcióját akadályozzák.

Nem hiányozhat az ízületi masszázs a sportoló felkészülé­séből nagy versenyek, fizikai igénybevételek előtt, de akkor sem, ha baleseti sérüléseket, vagy az ezzel járó funkcionális zavarokat kell befolyásolni.

A csontokban csak a lágyrészek közvetítésével jutnak ér­vényre a masszázsnak a vérkeringésre és a szövetek anyag­cseréjére gyakorolt előnyös hatásai, a közös vérkeringés és beidegzés révén. Ezek a hatások még biztosabban létre­jönnek akkor, ha a csontokkal funkcionális kapcsolatban álló izomcsoportokat masszírozunk.

Ugyanilyen módon magyarázhatjuk meg a csonthártya masszázsának a vérkeringésre és a csontokra kifejtett hatá­sait is.

4.       A masszázs hatásai a vér­es nyirokkeringésre

Minthogy tudjuk, hogy a masszázs meggyorsítja a vér áram- lását a visszerekben és hajszálerekben, meggyorsítja a nyi­rok áramlását a nyirokedényekben és a sejt közötti térben, csökkenti a pangást a szövetekben és a szervekben, meg­könnyíti a vér áramlását a vivőerekben, ezáltal tehermente­síti a szívizmot, végeredményben pedig megdolgoztatja az érfalakat (értorna), megállapíthatjuk: a masszázs nagymér­tékben tehermentesíti a keringés szerveit, és elősegíti a ke­ringést.

Egyes régebbi szerzők véleménye szerint a masszázs olyan módszer, amely kizárólag a vér- és nyirokkeringés elősegí­tésével hat a szervezetre. Ennek megfelelően a masszázst valamilyen kisegítő, perifériás szívnek tekintették.

A masszázsnak a keringésre gyakorolt hatását az egyes masszázsfogások mechanikus befolyásával magyarázták. A váltakozó nyomás és a simítás az erekből a vért a szív felé hajtja. A vér nem folyhat vissza a szövetekbe, mert a vé­nákban levő billentyűk ebben megakadályozzák. A szövetek­ben levő nyirok a lassú és erélyesebb mozgások hatására áramlik tovább.

A vérnek szív felé való áramlása felgyorsul, ami a szív részbeni tehermentesítésével jár. összehúzódásának száma csökken, de az összehúzódások erőteljesebbé válnak; a vissz­erekben a vérnyomáskülönbség megnövekszik, ami ugyan­úgy megnöveli a szívizom erejét; ilyenformán a szív nagyobb erővel préseli ki a vért.

A vér és a nyirok mozgásának masszázs útján való fel­gyorsulását a következő egyszerű kísérlettel igazolták:

Két azonos formájú és nagyságú edénybe azonos mennyi­ségű folyadékot öntöttek, a két edényt ugyanolyan magasra helyezték, és a két edénybe két azonos méretű, vagyis egy­forma hosszú és egyforma átmérőjű kivezető gumicsövet he­lyeztek. Az egyik csövön a masszázsfogásokkal megegyező mozgásokat végeztek, majd megmérték a folyadék áramlását a két csőben. A masszírozott csőben lényegesen felgyorsult a folyadék áramlása.

Az élő testen alkalmazva, a masszázsfogások szivattyúhoz hasonlóan hatnak. Az erekre gyakorolt nyomás a perifériák­ról a vért a szív felé hajtja. A nyomás megszüntetésekor a vérerek az érfal és a környéki szövetek rugalmassága foly­tán visszanyerik eredeti alakjukat. Ebben a fázisban a peri­fériás vért az ér valósággal felszívja, majd a következő masz- százsfogás útján, újból a szív felé hajtja.

A masszázs mechanikus hatása ugyanúgy érvényre jut a nyirokkeringésben is.

A masszázs azonos mechanikai funkciók révén hat a mé­lyebben fekvő izmok és szervek keringésére is. Ilyen esetek­ben az egyes műveleteket nagyobb erővel kell végrehajtani, így hatásuk is erőteljesebb lesz.

Az egyes masszázsfogások mechanikus hatásával viszont nem magyarázhatók a távolhatások és a késői hatások, ame­lyeket jóval a masszázs befejezése után észlelünk. Utóbbiak a szervezet szempontjából még fontosabbak, mint a mecha­nikai hatások.

A késői hatások létrejöttét komplex hormonális és idegi mechanizmusokkal magyarázzák. Valóban, az újabb kutatá­sok igazolták, hogy a masszázsmozgások reakciósorozatot indítanak el a keringés biokémiai és idegi szabályozásának rendszerében. Szerepet játszanak hormonális hatások is a bőrben és a bőr alatti kötőszövetben, s nem szabad lebecsül­ni a vegetatív idegrendszer keringésszabályozó befolyását sem. Ezek a reakciók nemcsak a helyi vérbőség keletkezésé­re hatnak ki, hanem elterelő mechanizmusok révén hozzájá­rulhatnak az egész szervezetben a vérkeringés szabályozásá­hoz. Szükség esetén masszírozással befolyásolni tudjuk a felületi és a mélykeringés egyensúlyát is.

A vazomotoros történések az idegrendszer koordináló mű­ködésének állandó ellenőrzése alatt állanak.

A masszázs hatásai a véredények tartalmára is befolyás­sal vannak. Ha egy hosszabb általános masszázs végrehajtása előtt is, utána is megvizsgáljuk a vérképet, azt találjuk, hogy a vörösvérsejtek és a fehérvérsejtek száma kissé megemel­kedett, a hemoglobin mennyiség pedig megnőtt. Ezeket a változásokat az magyarázza, hogy a vérképző szervek ref- lektorikus úton való ingerlésére a vérraktárakból bizonyos mennyiségű vér a keringésbe jut.

5.      A masszázs hatásai az idegrendszerre

Az egyes masszázsformák olyan élettani reakciókat váltanak ki a szervezetben, amelyek egyrészt megfelelnek a masszázs­nak alávetett szövet vagy szerv természetének és funkciói­nak, másrészt pedig az alkalmazott masszázsformának, a masszázs intenzitásának és tartamának.

A szervezet reakciói többnyire az idegrendszer közvetíté­sével jutnak érvényre. Az egyes masszázsműveletek ingerük a bőrben és a bőr alatt levő idegvégkészülékeket (exterocep- torok), valamint az izmokban, inakban és ízületekben levő proprioceptorokat. Ezekből az ingerület az idegközpontokba jut, ahonnét reflexek útján hoznak létre változást az egyes szövetek és szervek működésében.

Míg a régebbi szerzők a masszázs hatásait a keringésre és az anyagcserére kifejtett befolyásával magyarázták, a mai szerzők a masszázs reflexhatására helyezik a hangsúlyt. A masszázst ma úgy határozzák meg, hogy „a masszázs az a művészet, amellyel a test egy bizonyos, körülírt területéről a kívánt hatású reflexeket válthatjuk ki”. Különösképpen a masszázs által a bőr reflexogén szelvényeire gyakorolt ref­lexhatásokról van szó (153., 154. ábra). Valóban így áll a helyzet: a masszázs útján kiváltott reflexhatások képezik az élettani hatások alapját, amellyel a masszázshatások meg­magyarázhatók. A masszázs közben végzett mozdulatok ugyanis differenciáltan hatnak, vagyis nem egyformán be­folyásolják a periférikus idegvégződéseket. Erőteljes és élénk ritmusban végrehajtva, ezeknek a mozdulatoknak serkentő, élénkítő hatásuk van; a könnyedén és lassan végrehajtott mozdulatok viszont megnyugtató hatással vannak. Az élén­kítő, ingerlő mozdulatok aktiválják a szövetek és szervek működését, a megnyugtatóak elernyesztik vagy meg is állít­ják; az ingerlő masszázsmozdulat következtében az ideg vég­ződések érzékenyebbé válnak, ingervezető képességük és aktivitásuk megnövekszik, a lazító masszázs viszont csökken­tőén hat a működésükre, vagy egyáltalában fel is függeszti ezeket a működéseket.

A masszázs útján kiváltott reakciók a valóságban komplex reakciók, amelyek nemcsak az érző, hanem a mozgató és a szövetek táplálását szabályozó idegekben is hatást fejtenek ki. mint azt már az előzőekben részletesen megtárgyaltuk (155. ábra).

153. ábra

154. ábra

A nagyon pontosan és lelkiismeretesen végrehajtott álta­lános masszázs, de bizonyos nagyobb testfelületeket érintő helyi masszázsformák is, egy egész sereg olyan szubjektív hatást indítanak el, amelyek az ingerlő-élénkítő masszázs esetében energikussá, kezdeményezővé hangolják át a szer­vezetet, és kifejezetten kellemes közérzetet okoznak, míg a

155. ábra

megnyugtató masszázsformák után a test elernyed, meg­nyugszik és kikapcsolódik.

Ezek a pszichikai hatások egyrészt a helyesen alkalmazott technika és módszer, másrészt pedig a kiváltott vegetatív reflexek következményei.

Az ingerlő-élénkítő masszázst aszténiás, kifáradt, gátolt szervezet, a megnyugtatót pedig a nyugtalan, feszült, izga­tott szervezet számára rendelik.

6.      A masszázs hatása a mélyen fekvő szövetekre és szervekre

Érthető, hogy a mélyen fekvő szöveteket és szerveket nem tudjuk közvetlenül befolyásolni egyszerű masszázseljárások­kal. Ezeknek mechanikus hatása nem terjed túl azoknak a testüregeknek a falán, amelyekben ezek a szövetek és szer­vek helyet foglalnak. A szövetek és szervek működésének befolyásolására oyan különleges masszázstechnikát alkalma­zunk, amelynek segítségével távolhatásokat válthatunk ki. A távolhatások reflexek útján következnek be. A fej, a mell­kas és a has masszázsának leírásakor ezeket már részletesen tárgyaltuk.

A fej masszázsa kedvezően befolyásolja a vérelosztást, és nyugtató hatású a központi idegrendszerre.

A hát masszázsát, a mellkas, vagyis a törzs elülső és oldal­só felszínének masszázsával egészítjük ki. Ennek útján vált­juk ki azokat a reflexeket, amelyek a légzést és a vérkerin­gést befolyásolják.

A légzést szabályozó reflexpálya a mellkas falából indul ki, és ezek a reflexek az agyi légzőközpontokat ingerük.

A szívtájékon alkalmazott különleges masszázsfogások ré­vén bizonyos mértékig befolyásolhatjuk a szív ritmusát, nö­velhetjük vagy csökkenthetjük a szív összehúzódásainak szá­mát, és a vérnyomást a verőerekben.

Az emésztőszervek funkcióit is élénkíthetjük vagy csök­kenthetjük a hason alkalmazott szinergikus masszázsfogá­sokkal, vagy olyan reflexek útján, amelyek a hasfal megha­tározott pontjairól vagy zónáiról indulnak ki. Az emésztés és a felszívódás meggyorsul, ha a vérkeringést pozitív irányban befolyásoljuk, hatására növekszik a kiválasztás és megélén­kül a gyomor-bél mozgás, vagyis a perisztaltika is. Ennek további következménye a gyomor-bél, és az epeutak fokozott kiürülése is.

A mélyben fekvő szövetek és szervek masszázsának meg­lehetősen nagy a jelentősége bizonyos belgyógyászati bántal- mak komplex kezelésében, de a sporttal kapcsolatosan csak ritkán alkalmazzák.

7.        Az általános masszázs hatásai

Mint már említettük, az általános masszázs olyan komplex tevékenység, amelynek során egy kezelés alkalmazásával átdolgozzuk a testfelület legtöbb szövetét és szervét.

Az általános masszázsnak közvetlen és közvetett hatásai vannak.

A közvetlen hatásokat a bőrön alkalmazott masszázsfogá­sok váltják ki. Ezek a hatások befolyásolják a bőr alatti szö­veteket is. Meggyorsul a vér áramlása a perifériáról a szív felé, lényegesen javul a mélyen fekvő szövetek, szervek ke­ringése is, s a vér volumenének megnövekedése elősegíti a pangás megszűnését.

A vérkeringés megélénkülésének következtében meggyor­sulnak az anyagcsere-folyamatok is, mindez pedig azzal jár, hogy a test felületének hőmérséklete is emelkedik, és meg­közelíti a test mélyebb rétegeiben fekvő szervek magasabb hőmérsékletét.

A perifériás anyagcsere-folyamatok megélénkülésének ha­tására az egész szervezet anyagcseréje is felgyorsul, és meg­növekszik a kiválasztó szervek működése is. Megélénkül a bőr kiválasztó tevékenysége, a levegőcsere, az emésztőrend­szer és a vese működése is. Laboratóriumi adatok igazolják, hogy az általános masszázs következtében növekszik a kivá­lasztott vizelet mennyisége, és a vizeletben a nitrogéntartal­mú anyagok mennyisége.

Hogy az általános masszázs milyen mértékben és hogyan befolyásolja a hormonális funkciókat, arról egyelőre még csak nagyon keveset tudunk. Tudjuk azonban, hogy az en­dokrin mirigyek, a belső elválasztás szervei, igen gazdag ér­hálózattal rendelkeznek, és így nagymértékben hasznosítják a masszázsnak a keringésre és az anyagcserére kifejtett ha­tásait: a belső szekréció mennyisége és minősége is megnö­vekszik, aminek előnyös következményei az egész szervezet­ben csaknem azonnal megmutatkoznak.

Az általános masszázs befolyásolja az idegrendszer vege­tatív és koordináló funkcióit, mégpedig akár az ingerlés,

akár a csillapítás irányában. Élénk ritmusban végrehajtott, erőteljes masszázsmozdulatok után megnövekednek a test energiatartalékai, megélénkülnek életfunkciói, megnövek­szik a cselekvésvágy. A csillapító masszázsfogások következ­tében a test elernyed, az ingerlékenység, az idegek és izmok tónusa csökken, növekszik a szervezet pihenés- és alvás­igénye.

Az általános masszázs leggyorsabban megmutatkozó hatá­sa abban áll, hogy egykettőre visszaszerzi a szervezet elve­szett erőit, leküzdi a fáradtságot, és visszaállítja eredeti mű­ködését.

Sok irányban megmutatkozó hatásaiért az általános masz- százst higiénikus célból alkalmazzák olyan személyeken, akik ülő foglalkozást folytatnak, a mozgásképteleneken, vagy azokon, akiknek tilos minden fizikai erőkifejtés.

Gyógyító-megelőző célból rendelik az általános masszázst a légzési, vérkeringési és anyagcsere-betegségekben szenve­dőknek, a gyengéknek, a vérszegényeknek és az aszténiás alkatúaknak. Leginkább javallt az általános masszázs bal­eset vagy hosszabb betegség utáni lábadozás idején, amikor a szervezet biológiai erői és működőképessége nagymérték­ben csökkent.

A sportban a nagy teljesítményekre és versenyekre való felkészülés idején szokták alkalmazni az általános masszázst, hogy megelőzzék, illetve leküzdjék a fáradtságérzést.

13 Sportmasszázs

7.              FEJEZET

A SPORTMASSZÁZS

Á LTA LÁ N O S ALAPJAI

A nagy sporthagyományokkal rendelkező országokban na­gyon is tisztában vannak a masszázs áldásos hatásaival, és éppen ezért értékelik annyira a sportolók is, az edzők is, az orvosok is.

Ezekbe az országokban az élsportolók többsége határo­zottan állítja, hogy a masszázs segíti őket abban, hogy elvi­seljék a nagy fizikai megterheléseket, hogy egyre fokozzák teljesítményeiket, és hogy leküzdjék a fáradtságot.

Az edzők edzéseken és versenyeken számtalan esetben győződnek meg arról, hogy azok a sportolók, akik ésszerűen alkalmazzák a masszázst, sokkal nagyobb teljesítményre ké­pesek, mint azok, akik nem helyesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák.

A sportorvosok is nagyon elégedetten nyilatkoznak a masz- százs hatásairól, amikor megállapítják, hogy a tornatermek­ben és a sportpályákon megvizsgált sportolókon nem találni a fáradtság jeleit vagy más, a nagy erőkifejtés okozta funk­cionális zavarokat.

A masszázs mélyen gyökerezik a sportegyesületek hagyo­mányaiban is; a nagy sportegyesületek és klubok különter­meket tartanak fenn, amelyeket sokan látogatnak, és ame­lyekben nagy tapasztalatú gyúrók alkalmazzák a sportmasz- százs legkülönfélébb eljárásait.

Azokban az országokban viszont, amelyekben a masszázs még nincs a fejlettségnek és az elterjedtségnek ezen a fokán, még a legnyilvánvalóbb szükség eseteiben is olyan elméleti, technikai-módszerbeli és szervezésbeli kérdések vetődnek fel, amelyek tisztázása nem tűr halasztást.

Ezekben az országokban igen gyakran így teszik fel a kér­dést a sportolók: Milyen hatással van a masszázs a legkü­lönfélébb fizikai erőkifejtésnek kitett szervezetre, és hogyan érvényesülnek ezek a hatások? Hogyan és mikor kell a masszázst alkalmazni, hogy legjobban megfeleljen az egyén szükségleteinek? Hogyan kell megszervezni a gyakorlatban a masszázs alkalmazását, hogy a legmegfelelőbb módon se­gítse elő a sportteljesítményeket, és hogy leküzdje a fáradt­ságot?

A sportmasszázs elméleti alapjai

A könyv első lapjain világosan meghatároztuk a masszázs összes formáinak közös céljait. Ezek az irányelvek a sporto­lók számára előírt masszázs tekintetében is érvényesek attól függetlenül, hogy milyen fajta testedzést folytatnak, vagy hogy felkészülésüknek melyik időszakában vannak. Ezek szerint tehát a masszázsnak a következő három formáját kü­lönböztetjük meg:

1. Élettani céllal alkalmazott masszázsformák az edzés és formábahozás időszakában, nagy versenyek alatt és a telje­sítményekre való felkészülés idején;
2. Egészségügyi célzattal alkalmazott masszázs, különös te­kintettel a fáradság elkerülésére;
3. Gyógyító-megelőző célzattal folytatott masszázs, a sé­rült vagy beteg sportolók számára.

A fiziológusok és sportorvosok a legkülönbözőbb kategó­riájú sportolókon végzett beható kísérletekben és megfigye­lésekben keresték a választ arra, hogy a testi erőkifejtés kü­lönböző feltételei mellett milyen hatást gyakorol a masszázs az emberi szervezetre. Rendszeres vizsgálatokat folytattak egyes személyeken, de homogén összetételű sportkollektívá- kon is, hogy választ kapjanak a fenti kérdésre. A sportoló­kat különböző laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, specifikus erőfeszítésekre kényszerítve őket.

Először a fő technikai eljárások hatásait figyelték meg, mert a sportmasszázs terén ezek a leglényegesebbek; ez­után a kisegítő eljárások hatásait elemezték, hol egyma- gukban, hol az elsődleges eljárásokkal vegyítve. Az elsőd­leges és másodlagos eljárásokat alkalmazták külön is, vagy különbözőképpen csoportosítva, a test tájékain és szelvé­nyein. Ezeket az eljárásokat úgy hajtották végre, hogy köz­ben állandóan változtatták a ritmust, az erősséget és az idő­tartamot, és megfigyelték a hatásokat a sporttevékenység legkülönbözőbb periódusaiban, többek között a teljesítmény­próbák és versenyek legfontosabb fázisaiban is.