Találatok: 19

31

Gombák

búvár zsebkönyvek

ÍRTA DR. KALMÁR ZOLTÁN ÉS BABOS LÓRÁNTNÉ

RAJZOLTA E GYURKÓ GIZELLA

A BORÍTÓT URAI ERIKA TERVEZTE

© Dr. Kalmár Zoltán és Babos Lórántné, 1990

© F. Gyurkó Gizella, 1990

Ha a május bőséges „aranyesójéve!” koszom ránk, és júniusban jól öntöz Mcdárd. nemcsak a gombák bújnak elő seregestül, hanem évről évre megjelennek a tragikus gombamérgezések ról szóló újság­hírek is.

I könyvecske célja nem a gombacscstól való elriasztás. A gombák f inom izeit kar lenne nélkülöznünk, s nem maradhatnak ki a korsze­rű táplálkozásból sem. Meg kell ismerkednünk alaposan a legfonto­sabb ehető és merges gombákkal és még néhány más, nem ehető fajjal is. Sokan még gyermekkoruk óta azt hiszik, hogy a meseköny­vek. képeslapok, marcipángombák – piros alapon fehéren pcltyczett kalapú. Ifyyölő galócája az igazi „MÉRGES GOMBA”. A légyölő galóca valóban mérges, de a halállal végződő mérgezéseket legin­kább a sápadt zöld kalapú gyilkos galóca és az ártatlannak tűnő teher galtna okozza! Sok ostoba babona is fokozza a veszélyt Nem igaz, hogy a gomba akkor mérges, ha fözőlevében az ezüstkanál vagy a hagyma, a petrezselyem megfeketedik (ez csak kénvegyületet jelez), mim ahogy az sem igaz, hogy minden mérges gomba lefor­rázva ehetővé válik. Ez az általánositás tragédiát okozhat, mivel éppen a leggyilkosabb mérgek vészelik ál a forrázást, főzési! Inkább azokta az ismertetőjegyekre figyeljünk gondosan, amelyekkel a fa­jok jól azonosíthatóak – legyenek bár ehető vagy mérges gombák. Kellő gyakorlat híján vagy ismeretlen gomba gyűjtésekor vizsgáltas­suk meg a gyűjtést a szaktanácsadó helyeken. Mindig csak ép. nem elöregedett példányukat gyújtsunk. A fagyott, nyűves. romlani kez­dő gombákat el kell dobni! Kosárba, dobozba szedjük és szállítsuk a gombát, mert a szatyorban összetörik, a fóliazacskóban be is fül­led. bomlásnak indul. Rövid időn belül használjuk fel. de addig is tegyük hűtőszekrénybe. A kész gombás étel is romlékony, frissiben fogyasszuk el. ne őrizgessük, mert ételmérgezést okozhat!

Hazánkban a halálos kimenetelű gombamérgezések 90-98%-át két gyakori gombán k, a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca okozza! A mérgezés lappangási ideje hosszú, csak 6-24-40 óra elteltével kez­dődnek a tünetei. A mérgezettet azonnal kórházba kell szállítani! Mindkét faj fiatalon sima, zárt, tojásszerű, hártyás burokban fejlő­dik. Hosszában átvágva „tojásukat”, jól látni benne a kialakuló kis kalapos gombát. A kifejlett példányokat arról ismerhetjük fel, hogy fehér lemeznek, és a tönkjükön gallér és bocskor található.

1. Gyilkos galóca (Amanita phalloides). Kalapja különféle zöld (olajzöld, sárgászöld, zöldes, néha csaknem fehéres is lehet), sely­mesen fénylő. Lemezei fehérek. Fehéres tönkjét finom zöldes mintá­zat díszíti. Gallérja hártyás, fehér. Ha rosszul szakad el, a kalap szélén is maradhatnak foszlányai. A tönk gumós tövén hártyás, fe­hér bocskor van, de előfordul, hogy a bocskor mélyen van a talaj­ban, és leszakad, amikor kivesszük. Húsa fehér, szaga a nyers bur­gonyára emlékeztető. A tölgyfák gyökerével él ún. mikorrhiza-kap- csolatban (szimbiózisban). Tölggyel kevert erdők talaján gyakori, de néha fenyőerdőben is előfordul. Kora nyártól késő őszig terem.
2. Fehér galóca (Amanita verna). Karcsúbb termetű, teljesen fehér gomba, fehér lemezekkel, gallérral és bocskorral. Bocskora mélyen van a talajban. Húsa fehér, jó szagú. Különösen Gödöllő és Tatabá­nya környékén gyakori. Főleg nyár elején fejleszt termőtestet, má­justól kezdve terem. Szintén tölgymikorrhizás gomba.

Leggyakrabban a következő ehető gombákkal tévesztik össze: a) er­dőszéli csiperkével (1. 10. o.), amelynek lemezei kezdetben sem fehé­rek, végül pedig csokoládébarnára sötétednek. Csak gallérja van, bocskora nincs; b) dióízű galamhgombával (I. 22. o.), amelynek a kalapja zöld vagy zöldes színű, de sem gallérja, sem bocskora nincs, és a húsa pattanva törik; c) bimbós pöfeteggel (1. 58. o.), mely a fiatal „galóca-tojáshoz” hasonlít, de külsejét szemcsék, tüs­kék borítják, és a belseje szivacsos.

j’ •’t.ri d»

jS.íéSsj

1. Légyölő galóca (Amanita muscaria). Piros vagy narancsvörös ka­lapja fehéren pettyezett, néha hiányzanak róla a pettyek. Lemezei, húsa és tönkje fehér. Tönkje galléros, s nincs rendes bocskora, csak rücskös övék díszítik az alján lévő gumó peremét. Nyíresekben, fe­nyőerdőben, mohás bükkösökben él, mikorrhizás. A hűvösebb ég­hajlatú területek gombája. Főleg ősszel terem. Súlyosan mérgező, veszélyes bódultságot okoz. Régen légyirtáshoz használták.
2. Császárgomba (Amanita caesarea). Fiatalon olyan, mint egy to­jás, fehér burok veszi körül. (Népies neve: tojásgomba). Ahogy nö­vekszik, ebből lesz a nagy, tulipánszerű, hártyás bocskor. A kalapon nem maradnak pettyek, csak néha tapad meg rajta egy-egy nagyobb burokfoszlány. Piros, narancssárga kalapjának a széle bordás. Le­mezei és galléros tönkje sárga színű. Legszebb gombáink egyike. Melegkedvelő faj, a mediterrán területeken gyakori. Hazánkban fő­leg tölgyesekben és gesztenyésekben terem, nyáron és kora ősszel. Mikorrhizás. Régóta kedvelt ehető gomba (1. Fűszernövények 54. o.). Ne tévesszük össze a légyölő galócával (1. ábra).
3. Szürke selyemgomba (Amanita vaginata). Fésűsen bordás a ka­lapszéle, nincs gallérja, és a bocskora megnyúlt, hüvelyszerű. Szür­kés kalapja selymesen fénylő, lemezei, tönkje és a bocskora fehér. Karcsú gomba. Erdei fák gyökereivel él szimbiózisban. Nyáron és ősszel terem. Nyersen mérgező és a mérgező galócákkal összeté­veszthető. Ne fogyasszuk!
4. Ragadós bocskorosgomba (Volvariella speciosa). Fehéres, krém­színű, szürkés kalapja nedvesen ragadós, szárazon fénylő. Lemezei fehéresből rózsaszínűek, hússzínűek lesznek. Gallérja nincs, de a tönk tövén hártyás bocskora van. Nitrogénkedvelő faj, kerti talajo­kon, takarmányföldeken, utak mentén és az akácosokban időnként tömegesen jelenik meg. Tavasszal, nyár elején és ősszel terem. Nem ízletes, és könnyen összetéveszthető a galócákkal. Ezt se szedjük!

1. Párducgalóca (Amanita pantherina). Barna, világosbarna, bor­dás szélű kalapja fehéren pettyezett. A pettyek letörölhetők, vagy az eső lemoshatja őket. Fehérek a lemezei és a tönkje is. Gallérja könnyen szétszakad, néha hiányzik is. Párkányszerűen peremes a bocskora. Lombos- és fenyőerdők talaján él, mikorrhizás. Nyáron és ősszel gyakori. Súlyosan mérgező! őrjöngésig fokozódó idegtü­neteket okoz. Joggal nevezhető „bolondgombának”.
2. Piruló galóca (Amanita rubescens). Rózsás-barnás, fehéres­rózsás kalapját kissé barnás, rücskös pettyek borítják. Fehéres leme­zei és tönkje rózsás-borvörösen foltosodnak. Gallérja bordázott, s a tönk gumós tövét rücskös övék díszítik. Húsa pirul, a tönk aljá­ban sötét borvörös lesz. Erdei fák gyökereivel él szimbiózisban. Ko­ra nyártól késő őszig terem. Nagyon gyakori. Kalapbőrét húzzuk le, és alaposan főzzük meg. Csak jól piruló példányokat szedjünk, akkor biztosan nem tévesztjük össze a mérgező párducgalócávaX.
3. Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera). Fiatalon dobverőre, kifejlődve pedig esernyőre hasonlít. 10-30 cm átmérőjű kalapja fehéres-halványbarnás, szálas felületét sötétebb barna, cserepes pik­kelyek díszítik. A púpja sima, barna. Barnán márványozott tönkjén a gallér gyűrűszerűén tologatható. Tönkje a kalapból csuklósán ki­fordítható. Erdőben, erdőszéleken nyár elejétől késő őszig gyűjthet- jük. Kalapja kirántva a legkedveltebb. Szálas-rostos húsú tönkje nem ehető. A mérgező párducgalócával néha összetévesztik.
4. Vöröses őzlábgomba és rokon fajai (Lepiota helveola, L. brunneo- incarnata, L. subincarnata). Apró vagy kis termetű, okkeres, rozsdabarnás vagy sötétebb pikkelykékkel-pelyhekkel borított kala­pú és tönkű gombák. Gallérkájuk is csak pelyhekből áll. Lemezeik fehérek, sűrű állásúak. Húsuk többnyire kissé rózsás. Erdőben, er­dőszélen nőnek, egyik-másik faj az akácosokban él, az itt bemuta­tott faj a kertekben is megjelenik. Súlyos mérgezést okoznak!

lí tábla

1. Kerti csiperke (Agaricus campestris). Kalapja fehéres vagy kissé barnás, pikkelyes, pikkelykés vagy csaknem csupasz. Lemezei kez­detben szép rózsaszínűek, éretten csokoládébarnák. Tönkje elég rö­vid, gallérja gyenge. Húsa fehér, alig rózsásodik. íze finom, szaga kellemes, jellegzetes. Réteken, legelőkön tavasztól őszig gyűjthető kedvelt ehető gombánk. Termete hasonló a kétspórás csiperkéhez (A. bisporus) vagyis a „sampinyonhoz” (1. Fűszernövények 54. o.).
2. Erdőszéli csiperke (Agaricus arvensis). Jól jegyezzük meg tulaj­donságait: kalapja fehéres, krémszínű vagy szalmasárgás, lemezei krémszürkésből barnásfeketére sötétednek. Tönkje lefelé kissé vas­tagodó. Bocskora nincs. Hártyás gallérjának, az alsó oldala fogaske- rékszerűen díszített. Finom ízű, ánizsillatú gomba. Tavasztól őszig terem. Akácosokban, füves helyeken, erdőszéleken és erdőben is nő. Sajnos sokszor összetévesztik a halálosan mérgező gyilkos galó­cával és a fehér galócával (1. I. tábla). Az erősen sárguló karbol- szagú csiperkével is gyakran keverik össze (3. ábra).
3. Karbolszagú csiperke (Agaricus xanthoderma). Hasonlít az erdő­széli csiperkéhez, de ha megfogdossuk, erősen sárgul a kalapja, és a tönk tövében a húsa is élénk citromsárgára színeződik. (Korábbi neve sárguló csiperke.) Fehéres kalapja gyakran füstszürkésen árnyalt, és a lemezei szép rózsaszínből sötétednek feketésbarnára. Szaga kelle­metlen, karbolszerű. Legelőn, erdőszélen és erdőben terem, nyáron és ősszel gyakori. Megárt, rosszullétet, tartós gombaundort okoz.
4. Fenyvescsiperke (Agaricus sylvaticus). Kalapját barna-vörösbar- na szálas pikkelyek borítják. Fiatalon a lemezek, a fehér tönk, és a húsa is erősen vörösödő, majd megbámul. A lemezek gyorsan feketésbarnák lesznek. Tönkje galléros. Lucosokban a fenyőtű kö­zött nyáron és ősszel bőven terem. Jóízű, ehető gomba. Lomboser­dőben is él hasonló ehető erdei csiperke. Ne tévesszük össze őket a súlyosan mérgező téglavörös susulykával. (1. a XVIII. táblát).

1. Barna csengettyűgomba (Pluteus atricapillusj. Barna kalapú gomba, felkanyarodó, eleinte krémfehéres, éretten húsrózsaszín le­mezekkel. Barnán szálas tönkje a kalapból csuklósán kifordítható. Lomboserdeinkben tüskökön, kidőlt fákon egyenként terem, kor­hadó fűrészporon viszont csoportosan nő (1. Gombák 2., 30. o.). Tavasztól őszig gyűjthető, ehető. A mérgező döggombáktól megkü­lönböztethető: a döggombák lemezei tönkhöz nőttek, tönkjük nem fordítható ki csuklósán, és talajon teremnek.
2. Zöld harmatgomba (Stropharia aeruginosa). Kékeszöld színéről könnyen felismerhető, de nem mindig ilyen, hanem kifakul sárgás­okkerre. Nyálkás, megszáradva kissé fénylő kalapjának a szélét és a tönköt a gallér alatt fehér pelyhek borítják. Lemezei ibolyásszür- kén át sötétednek bíborbarnára. Lombos- és fenyőerdők avarjában nyáron és ősszel seregesen terem. Fogyasztását nem ajánljuk.
3. ízletes tőkegomba (Kuehneromyces mutabilis). Az egész gomba sárgásbarna, barna, fahéjbarna. Kalapja nedvesen egyszínű, de ahogy szárad, a közepe világosabb lesz, mint a nedvesebb széle. Másik jellegzetessége, hogy tönkje a kis, szakadozott gallérka alatt pikkelyes. Korhadó fatuskókon, öreg fák tövében, kidőlt fákon ta­vasztól őszig jelennek meg csoportjai. Jó, ehető gomba, de ne tévesszük össze a súlyosan mérgező fenyö-tőkegombáwá (I. Gom­bák 2., 48. o.) vagy a sárga kénvirággombá\a\ (4. ábra).
4. Sárga kénvirággomba (Hypholoma fasciculare). Lemezei zöldes árnyalatúak: zöldessárgából zöldesbarnán át zöldes-feketésbarnák lesznek! Kénsárga-sárga kalapjának a közepe kissé narancsos. A fiatalabb példányok kalapszélén hamar elenyésző fátyolfoszlá­nyok vannak. Sárga tönkjén gyenge szálacskák jelzik a gallérzónát. Keserű ízű. Súlyosan mérgező! Lombos- és fenyőerdőkben fatuskó­kon, fák tövében szinte egész évben terem. Élénksárga termőtestei kisebb-nagyobb csoportokban jelennek meg.

1. Zsemleszínű fakógomba (Hebeloma crustuliniforme). Kalapja krémokkeres-barnás. Lemezei tejeskávészínűek, s nedves időben barna cseppeket „izzadnak”. Fehéres tönkjének a felső része lisztes­korpás. Retekszagú, rossz ízű. Erdők talaján, erdőszéleken főleg ősszel terem. Kissé mérgező (egy rokon faját 1. Gombák 2., 48. o.).
2. Kifakuló pókhálósgomba (Cortinarius nemorensis). Erdeinkben ősszel sokféle pókhálósgomba terem. Többnyire dohos szagúak, rossz ízűek, s mérgező is akad köztük. E faj liláskékes színű, de idős példányai barnásra fakulnak. Az ehető lila pereszkétőX (1. VII. táblát) a tönkön látható pókhálószerű szálak és a spóráktól rozsda­barna lemezei alapján lehet megkülönböztetni.
3. Epeízű pókhálósgomba (Cortinarius vibratilis). Élénk rozsdasár­ga kalapja és fehér tönkje nyálkás, ragadós. Nagyon keserű. Sava­nyú talajú erdőkben él, mikorrhizás. Ősszel terem. Nem ehető.
4. Tövisaljagomba (Entoloma clypeatum). Púposán szétterülő, vé­kony húsú kalapja szürkés-barnás-fehéres, szálas felületű. Lemezei piszkosfehéresből hússzínűek lesznek. Fehéres tönkje szálas húsú, íze és szaga lisztre emlékeztető. Kertekben, gyümölcsösökben, kajszibarack- és szilvafák alatt, erdőben, bokros erdőszéleken, kö­kény, galagonya stb. környékén nő. Mikorrhizás, áprilisban-május- ban terem. Ehető, de hasonlít a mérgező döggombákhoz (1. 5. ábra és Gombák 2., 30. o.).
5. Nagy döggomba (Entoloma sinuatum). Fehéres-okkeres-szürkés­barnás kalapja finoman sugarasan szálas. Nagy gomba, a termeté­hez képest vékony, fehér hússal. Lemezei sárgásból hússzínűvé vál­nak. Tönkje fehéres, selymes fényű, s a hús tönkben szálas. íze és szaga nem jó. Lombosfákkal mikorrhizás, erdőtalajon nő. Főleg ősszel terem. Súlyosan mérgező, összetévesztik a csiperkévé, máju­si pereszkévé és a szürke tölcsérgombávaV.

a

1. Májusi pereszke (Calocybe gambosa). Népies neve, a „Szent György-gomba” is jelzi, hogy tavaszi gombáink egyike. Fehéres, krémszínű, sárgás-fehéres, lisztszagú gomba, sűrűn álló fehér leme­zekkel. Húsa a kalapban vastag, a lemezei viszonylag keskenyek. Ritkás erdőkben, erdőszéleken, bokros helyeken kereshetjük áprilisban-májusban. ízletes, ehető gomba. Ne tévesszük össze a halálosan mérgező fehér galócával (1. I. tábla), a téglavörös susuly- ka fiatal, még fehéres példányával (1. XVIII. tábla) vagy a nagy döggombávai (1. VI. tábla).
2. Tejpereszke (Leucopaxillus lepistoides). Nagy termetű, vastag hú­sú, fehéres termőteste itt-ott kissé kékes-zöldesen árnyalt. Félgömb alakú kalapja cipónyira is megnőhet. Sűrűn álló lemezei a kalap vastag húsához képest keskenyek. Tönkje vaskos, felfelé keskenye- dő. A füves sztyep gombája, hazánk rétjein, legelőin nem ritka. Jóízű, ehető gomba, nyáron és kora ősszel terem. Csak a színe ha­sonlít a fehér galócához és a gyilkos galócához, de nincs gallérja, nincs bocskora, és mindig a fátlan, füves területeken él!
3. Lila pereszke (Lepista nuda). Az egész gomba élénkebb-fakóbb lila, kalapja lilás-vöröses, lilásbarna is lehet. Jól megbújik az őszi vastag avartakaróban. Lombos- és fenyőerdőkben egyaránt gyakori. Jó, ehető, érdemes gyűjteni (1. Fűszernövények, 52. o.). Hasonlít néhány nem ehető, kékes-lilás-lila színű, dohos szagú pókhálósgom­bához (1. VI. tábla). A mérgező retekszagú kígyógomba nála jóval kisebb, törékeny, üveges húsú (1. XIX. tábla).
4. Fenyő-pereszke (Tricholoma terreum). Kis vagy közepes termetű, kúpos-púpos kalapú gomba. Kalapja egérszürke, barnásszürke pik­kelykéktől nemezes. Tönkje és lemezei világosabbak, fehéresek- szürkésfehérek. Fenyvesekben ősszel seregesen terem. Gyakori, jóí­zű, de törékeny, vékony húsú, ehető gomba. Rokona, a súlyosan mérgező párducpereszke (1. Gombák 2., 22. o.) ritka nálunk.

a

1. Bokros pereszke (Lyophyllum fumosum). Jellegzetessége, hogy közös tőből ágaznak szét tönkjei. Kalapja barna, szürkésbarna. Le­mezei és tönkje fehéresek-szürkések. Erdőben, erdőszéleken, füves helyeken terem nyáron és ősszel. Csoportjai néha „boszorkánygyü- rűben” nőnek. Ehető. A mérgező döggombáktáX (1. 14. o. és Gom­bák 2., 30. o.) a tönk sajátossága alapján megkülömböztethető.
2. Nyárfa-pereszke (Tricholoma populinum). Nagy termetű, vastag húsú gomba. Barnás-hússzínű kalapja, tönkje és fehéres lemezei is vörösbarnán foltosodnak. A homoki nyárasokban, nyárfasorok­ban ősszel seregesen terem, nyárfa-mikorrhizás. Kalapbőrére jól rá­tapad a homok. Kesernyés ízű, nem fogyasztható.
3. Büdös galambgomba (Russula foetens). Elég nagy termetű, jól felismerhető faj. Sárgásbarna, okkerbarna kalapja nyálkás-ragadós, szárazon fényes, s a széle göröngyösen bordás. Krémszínű lemezei és tönkje rozsdabarnán foltosodók. Tönkjének a belseje „emelete­sen” üreges. Húsa pattanva törik, morzsolódó. Erdeinkben nyáron és ősszel nagyon gyakori. Csípős ízű, rossz szagú, nem ehető.
4. Földtoló galambgomba (Russula delica). Közepes vagy nagy ter­metű, de zömök, alacsony tönkű, fehéres színű gomba. Kalapjának a közepe bemélyedő, tölcséresedő, a széle pedig begöngyölt. Több­nyire föld vagy avartörmelék borítja. Lemezei kissé lefutók. Henge­res, rövid tönkje felül kissé kékes-zöldes. Húsa pattanva törik, de elég kemény. Erdőtalajon él, mikorrhizás. Nyáron és ősszel bújnak elő termőtestei. Ehető, de nem jóízű, csípős is lehet.
5. Hánytató galambgomba (Russula emetica). A többi élénkpiros kalapú galambgombától az különbözteti meg, hogy fehér a lemeze, fehér a tönkje, húsa puha és égetően csípős. Termete is kisebb. Mo­hás, savanyú erdőtalajokon él, mikorrhizás. Nyáron és ősszel he­lyenként gyakori. Kellemetlen gyomor- és béltüneteket okoz.

5

1. Piros galambgomba (Russula rosacea). Szép piros vagy fehéresen foltos, matt a kalapbőre. Lemezei halvány krémszínűek, tönkje pe­dig fehér vagy rózsásan színezett. Pattanva törő húsa feltűnően ke­mény. íze olyan, mintha ceruza fáját rágnánk, kesernyés is lehet. Lomboserdeinkben nyáron, kora ősszel bőven terem, de fenyőerdő­ben is él. Mikorrhizás faj. Fogyasztásra nem alkalmas.
2. Barnulóhúsú galambgomba (Russula xerampelina) és rokon fa­jai. A hús bámulásáról és kellemetlen halszagukról jól felismerhet­jük őket. Lemezeik krémszínűek-okkeresek. Kalapszínük különféle: lehet sötét borvörös-kárminvörös, mint a bemutatott fenyőmikorr- hizás példányoké, de bükkök, tölgyek, nyírfák alatt barna-borvö- rös-sárgás-zöldesen tarka kalapú példányokat gyűjthetünk. Tönk­jük fehér vagy rózsásvörösen futtatott, a fogdosástól megbámul. Jó, ehető gombák mind, halszaguk főzéskor eltűnik.
3. ízletes galambgomba (Russula alutacea). Kalapbőre barnásvörös, vörös, barnássárga, olajzöldes színnel tarkított, fényes. Lemezei sár­gák, okkersárgák, törékenyek. Tönkje fehér, a töve lehet kissé rózsás is. Pattanva törő húsa morzsalékony. Lombosfákkal mikorrhizás, nyáron és ősszel termő, jó, ehető gomba. A nem csípős, jóízű ga­lambgombák mind ehetők, de könnyen összetéveszthetjük őket az égetően csípős ízűekkel. Gyűjtés közben egy-egy pici darabkát kós­toljunk meg a lemezükből. Ne feledjük azonban, hogy ez a szabály csak a galambgombákra érvényes!
4. Vöröstönkű gaiambgomba (Russula olivacea). Nem az egyetlen vörös tönkű faj, mégis könnyű megkülönböztetni a többitől. Nagy termetű, vastag, húsos kalapja olajbarna-bíbor-borvörös, s a bőre matt, finoman repedezett felületű. Lemezei sárgák, nem csípősek, vaskos tönkje pedig csaknem egészen vöröses. Lomboserdőben, fő­leg bükk és gyertyán alatt terem, de a lucfenyvesekben is előfordul. Mikorrhizás. Nyáron és ősszel gyűjthető kiadós, ehető gomba.

IX. tábla

1. Kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha). A neve ugyan „kékhátú”, de lehúzható kalapböre inkább rózsáslila, kékeslila, kékeszöld színű. Lemezei fehérek, rugalmasan elhajlanak, nem tö­rékenyek, ha az ujjúnkat végighúzzuk rajtuk. Tönkje fehér, néha halványibolyásan árnyalt. Lemezein és tönkjén nincsenek rozsda­foltocskák. Pattanva törő húsa merev, fehér, a kalap bőre alatt több­nyire rózsás-lilás. Lomboserdeink gyakori mikorrhizás gombája, nyáron és ősszel gyűjthető. Jóízű, kedvelt, ehető gomba.
2. Dióízű galambgomba (Russula heterophylla). Zöld, barnászöld kalapú, fehér lemezű, fehér tönkű gomba. Színei miatt gyakran a halálosan mérgező gyilkos galócával tévesztik össze. Fokozza a ve­szélyt az is, hogy gyakran egy időben, hasonló helyen teremnek. Jól jegyezzük meg, hogy a dióízű galambgombának nincs gallérja, és bocskora sincsen! Lemezei, a tönk töve és gyakran a kalapja is rozsdafoltos. Húsa pattanva törő, morzsalékony, lemezei töréke­nyek. Gyakran már júniustól kezdve terem lomboserdeinkben. Mi- korrhizakapcsolatban él a fákkal. Jó, ehető gomba.
3. Varashátú galambgomba (Russula virescens). Rücskös-varas, re­pedezett, kékes-zöldes, zöldes-fehéres kalapbőre minden más gom­bától jól megkülönbözteti. Lemezei és a tönkje fehérek. Húsa pat­tanva törik. Az erdei lombosfák mikorrhizás gombája. Lomberdők talaján főleg a nyári hónapokban nő. Jóízű, ehető.
4. Fehértejű keserűgomba (Lactarius piperatus). Jó nagyra növő, fehér-fehéres színű kalapja csupasz; bemélyedő, majd tölcséresedő a közepe. Lefutó lemezei nagyon sűrűn állók. Tejnedve fehér. Égető­en csípős íze ellenére is fogyasztják. Erdélyben a fiatal kalapokat roston vagy a tűzhely tetején szalonnával megsütik, és juhtúróval vagy sajttal, tejföllel ízesítik. Csípősségét így elveszti, de kissé keser­nyés lesz az íze. Nálunk nem nagyon eszik. Erdeinkben nyáron tö­megesen terem. Mikorrhizás.

1. Rizike (Lactarius deliciosus) és rokon fajai. Közös jellemzőjük, hogy kalapjuk, lemezeik és tönkjük narancsszínű, de lehetnek zöl­den foltosak is. Kalapjuk körkörösen sávos, a közepe bemélyedő (1. a). Tönkjük hengeres, elég zömök, s a belseje többnyire üres. Húsuk pattanva törik. Narancsvörös tejnedvük levegővel érintkezve megzöldül, vagy kb. fél óra elteltével borvörös színű lesz. Nyáron és ősszel gyűjthetők a fenyőerdőkben. A luc-, illetve az erdei és feketefenyö mikorrhizás gombái. Kitűnő, ehető gombák (1. Fűszer- nyövények, 56. o.). Az égetően csípős nyírfa-szőrgomba (2. ábra) hasonlít hozzájuk.
2. Nyírfa-szőrgomba (Lactarius torminosus). Kalapja és tönkje rózsás-hússzínű, lemezei világosabbak. Kalapját körkörös, vilá- gosabb-sötétebb sávok díszítik, a széle pedig feltűnően szőrös. Húsa pattanva törik. Fehér tejnedve égetően csípős. Megárthat. Az északi országokban és a Szovjetunióban úgy fogyasztják, hogy alapos főzés után leöntik a főzőlevét. Mikorrhizás, a nyíresekben terem nyáron és ősszel.
3. Kenyérgomba (Lactarius volemus). Jól felismerhető, közepes vagy nagy termetű faj. Kalapja és tönkje egyformán színezett, na­rancsbarna, rozsdabarna, matt felületű. Ha eltörjük, bőségesen te­jel. Tejnedve fehér, de a levegőn megbámul. Sárgás-krémszínű leme­zei a kicsurranó tejtől barnán foltosodnak. Erdei fákkal él mikor- rhizaviszonyban, lombos- és fenyőerdőkben nyáron és ősszel terem. Ehető, nyersen sem ártalmas.
4. Vörösbarna tejelőgomba (Lactarius quietus). Fakó vörösbarna színű, s a kalapja csak kissé zónás. Tejnedve vizes, krémfehéres, enyhe vagy kissé kesernyés. Elég gyengén tejel, hamar kiszárad. Sza­ga gyenge, de kellemetlen, levélpoloskára emlékeztető. Tölgymikor- rhizás faj, tölgyfák tövében nyáron, ősszel gyakori. Nem mérges, de rossz szagú, és az íze sem jó.

la

1. Begöngyöltszélű cölöpgomba (Paxillus involutus). Sárgásbarna­olaj barna színű a kalapja és a tönkje. Lefutó lemezei kissé világo­sabbak, olajos barnássárgák. Az egész gomba, de főleg a lemezek nyomásra vagy sérülésre gesztenyebarnán foltosodnak. Másik jel­legzetessége, hogy a kalap pereme begöngyölt. Lombos- és fenyőer­dőkben egyaránt terem, nyáron és ősszel gyakori. A homoki nyára- sokban feltűnőén tömeges lehet. Még nem ismerik pontosan a méreganyagait. Nyersen súlyosan mérgező, sőt halálos mérgezést is okozhat, de jól megfőzve is megárthat!
2. Vöröses nyálkásgomba (Chroogomphus rutilus). Az egész gomba rézvörös-borvörös színű, de a tönk alsó része és a hús a tönk aljában sárga-narancsossárga. Lefutó, ritkán álló lemezei az érett spóráktól végül csokoládébarnák lesznek. Púpos kalapja kissé ragadós, szára­zon fénylő. A fiatal termőtesteken jól látható, hogy a kalap széle és a tönk között szálakból álló fátyol feszül. Ez később elszakad, s többnyire el is tűnik. Az erdei- és a feketefenyő mikorrhizás gom­bája. Nyáron és ősszel bőven terem a fenyőerdőkben. Jó, ehető.
3. Elefántcsont csigagomba (Hygrophorus eburneus). Termőteste fehér, lemezei ritkán állók, vasta_torK, lefutók, s karcsú tönkjének a felső része szemcsés-korpás. Fiatalon és nedves időben a kalapja és tönkje nyálkás-ragadós. Mikorrhizás gomba, lomboserdők tala­ján terem az őszi hónapokban. Ehető, de nyálkás bőrét húzzuk le.
4. Sárgapelyhű csigagomba (Hygrophorus chrysodon). Kalapja szé­lén és a tönk felső részén sárga pelyhek, szemcsék láthatók. Termő­helye, termésideje az előző fajéhoz hasonló. Nem gyakori. Ehető.
5. Szagos csigagomba (Hygrophorus agathosmus). E szürke, szürkés-fehéres kalapú csigagomba a keserűmandula szagáról is­merhető meg. A tönkje és ritkán álló lemezei fehérek. A lucosok jellegzetes őszi gombája. Mikorrhizás. Ehető.

1. Parlagi tölcsérgomba (Clitocybe dealbata var. corda). Piszkos testszínű-okkeres-szürkés-fehéres gombácska. Lemezei sűrűn állók, kissé lefutók. Tönkje többnyire görbe. A kifejlett kalapok széle leginkább hullámos. Húsa vékony. Legelőkön és más füves helyeken főleg ősszel, késő ősszel gyakori. Súlyosan mérgező. Együtt nőhet a kedvelt mezei szegfügombával (1. 36. o.).
2. Sereges tölcsérgomba (Clitocybe gibba). Okkersárga, barnások­ker kalapú, fehér, lefutó lemezű gomba. Kalapja eleinte púpos, ké­sőbb viszont tölcséresedő. Jó szagú. Erdőben tavasztól őszig serege- sen terem. Ehető. Ne tévesszük össze a mérgező rozsdás, fakósárga vagy viaszfehér színű tölcsérgombákkal (1. Gombák 2., 20. o.).
3. Óriás tölcsérgomba (Clitocybe geotropa). Egész termőteste krém­színű, krémokkeres. Jellegzetessége a kalap közepén lévő púp és az, hogy fiatalon a nagy, felfelé vékonyodó tönkhöz képest feltűnő­en kicsi a kalapja. Lemezei lefutók. Húsa a tönkben szálas-rostos. Illata fűszeres. Erdős, bokros helyeken nyáron és ősszel terem. Ehe­tő (1. Fűszernövények 58. o.).
4. Szürke tölcsérgomba (Lepista nebularis). Szürke, barnásszürke, vastag húsú kalapja nem tölcséres. Krémszínű lemezei csak kissé lefutók. Tönkje felfelé vékonyodó, s a tönk húsa szálas-rostos. Ősszel a vastag erdei avarban seregesen, „folyásokban” és „boszor­kánykörökben” jelennek meg termőtestei. Nagyon gyakori. Ehető, érzékenyebbeknél enyhe gyomor- és béltüneteket is okozhat. Fűszer­gombaként jól használható (1. Fűszernövények 58. o.). Hasonlít a súlyosan mérgező nagy döggombához (1. 14. o>)!
5. Húsbarna pénzecskegomba (Laccaria laccata) és 6. lila pénzecs­kegomba (L. amethystina). Nedvesen élénk rózsás-rozsdásak, illet­ve lila színűek, szárazon kifakulnak. Lemezeik ritkán állók, vasta­gok. Erdei talajon nyáron és ősszel gyakoriak. Ehetők.

XIII. tábla

■■•zíy.

1. Gyűrűs tuskógomba (Armillariella mellea). Barna, sárgásbarna, mézsárga kalapjának a felületét – de legalább a közepét – apró szá­las pikkelykék díszítik. Fehéres-krémszínű, tönkhöz nőtt vagy kissé lefutó lemezei megbámulnák, foltosodnak. Tönkje galléros, görbe, alul kihegyesedö, s a tönk húsa rostos. íze nyersen összehúzó, fa­nyar. Erdöirtásokban, tüskökön, erdei és gyümölcsfák tövében ősszel jelennek meg csoportjai. Tömegesen termő, ehető gomba. Rostos-szívós tönkjének csak a felső harmada ehető. Legalább 20 percig főzzük, mert nyersen mérgező.
2. Csoportos tuskógomba (Armillariella tabescens). Hasonlít az előző fajhoz, de nem galléros a tönkje, és a termőt este okkerbarna, fakóbarna. Lomboserdök talaján csoportosan, csokrosan terem. Nyáron és ősszel egyes vidékeken gyakori. Kalapja és a tönk felső része ehető.
3. Világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius). Közepes vagy nagy termetű, csoportos növésű, élénk narancssárga, narancsvörös színű gomba. Selymesen fénylő tölcséres kalapja narancsbarna is lehet. Lemezei mélyen lefutnak a lefelé vékonyodó, görbe tönkre. Húsa sárga, sötétsárga. Melegkedvelő faj. A mediterrán területeken olaj­fák alatt, nálunk főleg a tölgyek tövében vagy tuskóján nő, nyáron és ősszel. Mérges, a tünetek gyorsan és gyakori hányással jelentkez­nek. Rendszerint a sárga rókagombáva\ (1. 40. o.) tévesztik össze, pedig az nem is lemezes gomba, hanem ráncokból-erekböl áll a termőrétege.
4. Kajsza lisztgomba (Clitopilus prunulus). Fehéres-szürkés, matt kalapú, puha húsú gomba. Lefutó rózsaszín-hússzínű lemezeiről, lisztízéröl és lisztszagárói jól ráismerhetünk. A kalapja féloldalas, kajla is lehet. Erdei talajon, bokros helyeken tavasztól őszig terem. Ehető, de étkezési szempontból nem jelentős gomba.

1. Késői laskagomba (Pleurotus ostreatus). Emeletesen egymás fö­lött növő, kagyló alakú vagy féloldalas kalapú termőtestei akkor jelennek meg a fák törzsén vagy tuskóján, amikor elég hűvösek már az őszi éjszakák. Kalapjának a szine szürke, kékes-barnás, feke- tés. Lefutó lemezei fehérek, s a tönkje rövid. Rokonsági köréből olyan fajtákat szelektáltak, amelyek az év minden szakában képesek termőtestet fejleszteni. Ezeket mezőgazdasági hulladékanyagokon nagyüzemileg és házilag is termesztik. Kiskertekbe beoltott farön­kökkel telepítik. Jóízű, ehető gomba, de elöregedve szívós a tönkje.
2. Erestönkű laskagomba (Pleurotus cornucopiae). Kalapja sárga, okkeres, halványbarnás színű. Fehéres-krémszínű lemezei lefutnak a tönkre, és azon eres hálózatba folytatódnak. Csoportosan nő, kalapja többnyire féloldalas, a tönkje görbe. Lombosfák törzsén, tuskóján nyáron és ősszel terem. Dél- és Délnyugat-Dunántúl szilfá­in nemcsak manapság gyakori, hanem már évszázadokkal ezelőtt, is az volt. Bizonyítják ezt a Clusius-kódex (1601) szép ábrái. Jó, ehető gomba, de a tönkje ennek is eléggé szívós. Termeszthető.
3. Ördögszekér-laskagomba (Pleurotus eryngii). Barna, szürkésbar­na, nemezes kalapja rendszerint kajla. Lefutó lemezei fehéresek- szürkések, a tönkje lefelé keskenyedő. Legelőkön, réteken él, ott, ahol az ördögszekér (Eryngium campestre) nő. Ősszel gyűjthető, jó, ehető gomba. Egyszerre jelenik meg a súlyosan mérgező parlagi tölcsérgombávaX (1. 28. o.). Ügyeljünk erre!
4. Nyár-fagomba (Panus tigrinus). Fehéres, sárgás-fehéres kalapja és tönkje apró, barnásfekete pikkelykéktől tarka. Kalapja begön­gyölt szélű, a közepe bemélyedő, tölcséresedő. Lemezei fehéresek, okkeresek, fiatalon nagyon sűrűn állók. Lombosfák, főleg nyárfák, füzek tuskóján gyakori, de megmunkált faanyagon (pl. vasúti talp­fán) is előfordul. Tavasztól késő őszig helyenként – főleg árterülete­ken – tömegesen terem. Ehető, de rágós, szívós, vékony húsú gomba.

1. Árvégű fülőke (Collybia fusipes). Csoportosan termő, vöröses­barna, hússzínű gomba, széles, elég ritkán álló, barnásvörösen fol­tos lemezekkel. A tönkje lefelé vékonyodó, árszerűen kihegyesedö, megcsavarodó, s hosszában árkok, bordás felületű. Lombosfák tö­vében, tuskóján nyáron és ősszel terem. Csak a kalapja ehető, a tönk húsa kemény, szívós-rostos.
2. Rozsdásszárú fülőke (Collybia dryophila). Elég kis termetű faj. Ellaposodó, csupasz kalapja krém-okker-rozsdasárgás, sárgás­barnás színű. A lemezei sűrűn állók, fehéresek-krémszínűek. Tönk­je vékony, rozsdaszínű, szálas húsú. Lombos- és fenyőerdei avarban tavasztól késő őszig gyakori. Ehető. Ne tévesszük össze a nem ehető gyapjaslábú fülökéve\ (3. ábra).
3. Gyapjaslábú fülőke (Collybia peronata). Barnás színű, az előző­nél ritkábban álló lemezei kezdetben sárgás árnyalatúak. A tönkjé­nek töve feltűnően szőrös-gyapjas. Csípős, rossz ízű. Lombos- és fenyőerdők avarjában tavasztól késő őszig terem, gyakran seregesen nő. Nem ehető.
4. Téli fülőke (Flammulina velutipes). Csoportosan terem. Kalapja sárga, rozsdasárga, ragadós, tönkje bársonyos, sötétbarna. Lemezei sárgásak. Húsa halszagú, a tönkben szálakra foszló. Lombosfák törzsén, tuskóján ősztől kora tavaszig terem. Az akácosokban igen gyakori. Termőtestei az átfagyástól sem mennek tönkre, a hó, a fagy megszűnte után tovább képesek növekedni. A kalapja ehető, főleg salátának szokták elkészíteni.
5. Gyökeres fülőke (Oudemansiella radicata). Karcsú tönkje a ta­lajban hosszú, gyökérszerű részben folytatódik. Barna, szürkésbar­na, ragadós, ráncos és viszonylag kicsi a kalapja, a lemezei pedig fehérek, ritkán állók. Lomboserdők talaján tavasztól őszig szálan­ként nő. A kalapja ehető.

1. Mezei szegfűgomba (Marasmius oreades). Országunk különböző tájain más és más a népi neve (csirkegomba, harmatgomba, tévesen csiperke). Sima kalapja egyszínű okkeres, krémszínű vagy halvány­barnás. Tönkje nehezen elszakítható, szívós, merev. Ritkán álló le­mezei a kalaphoz hasonló vagy kissé világosabb színűek. íze, szaga kellemes, fűszeres. A legelőkön, réteken és más füves helyeken is eső után gyorsan megjelenik. Tavasztól késő őszig gyűjthető. Csak a kalapja és a tönk felső része ehető. Télire megszárítják (1. Fűszer­növények, 60. o.). Nagy mennyiségben kerül piacra. A piaci gomba­ellenőrök aprólékosan vizsgálják át a sokkosárnyi szegfűgombát, hogy még véletlenül se lehessen köztük súlyosan mérgező susulyka (1. 38. o.), vörhenyes özlábgomba (1. 8. o.) vagy parlagi tölcsérgom­ba (1. 28. o.).
2. Enyhe tobozfülőke (Strobilurus stephanocystis). Apró, vékony tönkű tavaszi gomba, világosabb vagy sötétebb barna kalappal, fehéres-krémszínű lemezekkel. A talajban korhadó erdei- és feketefenyő-tobozokon nő. A lucfenyő tobozain egy rokonfaja él. Nincs mit enni rajta.
3. Fehér porhanyósgomba (Psathyrella candolleana). Fehéres-krém- okkeres kalapjának szélén múlékony, fehér burokmaradványok van­nak. Sűrűn álló lemezei fehéresből lilásbarnán át színeződnek sötét bíborbarnára. Tönkje karcsú, fehér, a belseje csöves. Lombosfák tövében, tuskóján csoportosan és a talajon seregesen nő tavasztól őszig. Ehető, de nagyon törékeny, vékony húsú gomba.
4. Barna porhanyósgomba (Psathyrella hydrophila). Kalapja nedve­sen sötétebb, kiszáradva világosabb barna, a szélén gyenge, hamar eltűnő szálas fátyolmaradványokkal. Lemezei végül csokoládébar­nák lesznek. Tönkje fehéres. Lombosfák korhadó tuskóján nyáron és ősszel csoportosan nő. Ehető, de nagyon törékeny. Összetéveszt­hető a súlyosan mérgező fenyő-tökegombávaX (1. Gombák 2., 48. o.).

1. Gyapjas tintagomba (Coprinus comatus). Fehéres színű, elég nagy gomba. Megnyúlt, tojásdad, majd harangszerű kalapját fehéres-barnás gyapjas pikkelyek fedik. Lemezei a fehérből rózsa­színre váltanak, majd megfeketednek, végül a kalappal együtt tinta­szerű folyadékká válnak. Tönkjén vékonyka, leváló gyűrű van. Hú­sa törékeny. Tavasztól őszig seregesen nő a trágyás, megművelt talajokon, füves helyeken, parkokban. Az országutak mentén gyak­ran szinte sorfalat áll. Fiatalon ízletes, ehető, de hamar elfolyóso- dik. Termesztésével kísérleteznek.
2. Kerti tintagomba (Coprinus micaceus). Rozsdabarna-okkerbarna kalapja gyűszű alakú, majd kúposán kiterül. Felülete csillámosan szemcsés, és csaknem a közepéig rovátkolt. Fehér, csöves tönkje igen törékeny. Fák tövében, tuskók mellett, korhadó faoszlopok kö­rül gyakran látni szétfolyt, megfeketedett csoportjait. Tavasztól ké­ső őszig terem. Csak az egészen fiatal példányok ehetők. Leszedve is gyorsan elfolyósodik. Fogyasztása után legalább 24 óra hosszat nem szabad alkoholt inni, mert a kettő együtt rosszullétet okoz.
3. Téglavörös susulyka (Inocybe patouillardii). Kis termetű. Kúpos kalapja és tönkje kezdetben fehéresek, majd fokozatosan rózsaszí­nűre, téglavörösre színesednek. Kalapja selymes, sugarasan szálas, a széle behasadozó. Húsa kissé vörösödő, a tönkben szálas. Szaga kellemes is lehet. Lomboserdők talaján főleg májustól júliusig te­rem. Súlyosan mérgező!
4. Kerti susulyka (Inocybe fastigiata). Kis termetű. Kúpos-csúcsos kalapja szalmasárga-sárgásbarna, sugarasan szálas, selymesen fény­lő. Lemezei olajsárgás-agyagbarnák, sűrűn állók. Fehéres-sárgás- fehéres tönkje finoman korpás-pelyhes, az alja nem gumós. Húsa fehér, törékeny, szálas. Kissé kellemetlen szagú. Erdőtalajon, bok­ros helyeken, kertekben tavasztól őszig terem. Súlyosan mérgező. A mezei szegfűgombáva] tévesztik össze (1. 36. o.)I

GYG

1. Feketedő nedűgomba (Hygrocybe conica). Élénkvörös, sárgáspi­ros kicsi gomba. Nyomásra, sérülésre megfeketedik. Húsa törékeny, vizenyős, puha. Fű között, főleg ősszel terem. Kissé mérgező.
2. Retekszagú kígyógomba (Mycena púra). Lila, lilásrózsaszin, ró­zsaszín, retekszagú, áttetsző húsú, törékeny kis gomba. Erdei tala­jon ősszel nagyon gyakori. Kissé mérgező. Az ehető lila pénzecske- gombátó\ (l. 28. o.) és a jóval termetesebb lila peres zkétö\ (I. 16. o.) a szaga jól megkülönbözteti.
3. Rózsáslemezű kígyógomba (Mycena galericulala). Világos szürkés-barnás, bordás kalapú gombácska, szép, világos rózsaszín lemezekkel. Tönkje vékony, fénylő, szürkés-fehéres, barnás. Húsa vékony, üvegszerű. Fatuskókon, fák tövében többé-kevésbé csopor­tosan terem, főleg az őszi időszakban. Nem ehető.
4. Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius). Tojássárga színe miatt népiesen tojásgombának is nevezik, de van, ahol nyulica, másutt pedig csirkegombaként ismerik. Alakja a tölcsérgombákéhoz ha­sonló, de a termőrétege nem lemezes, hanem a tönkre mélyen lefutó ráncokból-erekböl áll. Kifejletten a kalapja karéjos szélű. Sárgás­fehéres húsa kellemes kajsziillatú. Lombos- és fenyőerdök talaján nyáron, kora ősszel seregesen terem, mikorrhizás. Egyik legjobb ehető gombánk (l. Fűszernövények, 60. o.). A mérgező világító töl­csérgomba (l. 30. o.) és a nem ehető rozsdasárga tölcsérgomba (1. Gombák 2., 20. o.) termőrétege lemezekből áll!
5. Sötét írombitagomba (Craterellus cornucopioides). Barnásszür­ke, feketés, tölcsér vagy trombita alakú gomba. A belseje üres. A csaknem sima termőréteg a termötest külső oldalán van. Húsa vékony, ropogós, jóízű (1. Fűszernövények, 60. o.). Erdőtalajon nyár végén és ősszel csoportosan, seregesen terem, mikorrhiza kap­csolatban él a bükkel, tölggyel. Jól szárítható is. Érdemes gyűjteni.

XIX. tábla

1. ízletes vargánya (Boletus edulis) és 2. nyári vargánya (B. aestiva- lis). Mindkét faj nagy termetű, vastag húsú, vaskos tönkű, csöves termőrétegü gomba. Kalapjuk világosabb-sötétebb barna, s hal­ványbarnás tönkjük hálózatosán recés mintázatú. Az ízletes vargá­nyánál inkább csak a tönk felső fele recés, a nyári vargányánál a hálózatos rece csaknem a tönk aljáig lehúzódik. Csöves bélésük (termőrétegük) eleinte fehéres-krémszínű, majd zöldessárga lesz. Húsuk fehér, a színe nem változik. Finom ízű, jó szagú gombák (1. Fűszernövények, 56. o.). Erdei fákkal élnek mikorrhizás kapcso­latban, lombos- és fenyőerdőkben a savanyúbb talajokon nyáron és ősszel gyűjthetők. Szárításra is kiválóan alkalmasak.

1. Királyvargánya (Boletus regius). Vastag húsú és csöves bélésű, mint az előző fajok, de a kalapja rózsásvörös, a termőrétege és hálózatosán recés tönkje sárga. Sárga húsa eltörve vagy vágásra kissé megkékülhet. Lomboserdőkben nyáron és ősszel termő mi­korrhizás faj. Kitűnő ízű és jól szárítható. Nem túl gyakori.
2. Okkerszínű vargánya (Boletus impolitus). Alkatilag az előzőkhöz hasonló, de a tönkjét nem díszíti hálózatos rece. Okkersárgás, ok­kerbarnás kalapja fogdosástól rozsdabarnás lesz. Termőrétege és tönkje sárgás, a húsa is halványsárga. Lombosfákkal, főleg a bük­kel, tölggyel él mikorrhizás viszonyban. Nyáron és ősszel terem. Nem gyakori. Étkezési értékét illetően különfélék a vélemények, egyesek szerint jó, mások szerint viszont főzéskor karbolszagú.
3. Molyhos tinóru (Xerocomus subtomentosus). Barnássárga, molyhos, száraz kalapú gomba. Csöves termőrétege tág likacsú, sár­ga, majd zöldessárga színű. Tönkje karcsú, hengeres, lefelé kissé vékonyodó. Fehéres-halványsárgás húsa nem vagy alig kékül. Lombos- és fenyőerdőkben egyaránt termő mikorrhizás gomba. Nyáron és ősszel nő. Ehető. Jóízű, de néha kissé kesernyés. Ne té­vesszük össze a kesernyés tinóruvai (1. 46. o.), mert az mérges!

1. Barna érdestinóru (Leccinum scabrum). Barnás-szürkésbarnás kalapú gomba. Csöves termőrétege krémszínűből szürkés lesz. Meg­nyúlt tönkje világos szemcséktől-pikkelykéktől érdes. Húsa nem változtatja a színét, legfeljebb kissé rózsásodhat. Nyírfák gyökerével él mikorrhizakapcsolatban. Rokona, a 2. sötét érdestinóru (L. gri- seum) a gyertyánhoz kapcsolódik. Sötétebb színű, és a húsa szürkül- feketedik. A nyárfa-érdestinóru is hasonlít hozzájuk (1. Gombák 2., 16. o.). Nyáron és ősszel gyűjthető, ehető gombák.

1. Vörös érdestinóru (Leccinum aurantiacum). Narancspiros, na­rancsbarna kalapbőre gyakran túlér a kalap szélén. Apró pórusú csövecskéi fehéresből szürkéssé-olajszürkéssé válnak. A tönk felüle­tét borító apró szemcsék-pikkelykék fehéres-narancsos, majd bar- na-szürkésbarna színűek. Húsa előbb lilás, majd megsötétül. A rez­gő és a fehér nyárhoz társul. Nyáron és ősszel terem. Kiadós méretű, jó, ehető gomba. A narancssárga érdestinóru szemcséi feketések, és nyír alatt nő (1. Gombák 2., 16. o.).
2. Barna gyűrűstinóru (Suillus luteus). Ragadós-nyálkás, barna ka­lapú gomba, a tönkjén lilásbarna gallérral. Csöves termőrétege sár­ga, s a tönk felső része finoman szemcsés. Húsa puha, sárgás­fehéres, vajszínű; vaj gombának is nevezik. Az erdei- és a feketefenyő mikorrhizás partnere. Nyáron és ősszel gyűjthető. Elkészítése előtt húzzuk le nyálkás kalapbőrét.
3. Fenyőtinóru (Suillus granulatus). Rozsdasárga, rozsdavörös, rozsdabarna, ragadós-nyálkás, szárazon pedig fénylő a kalapja. Csöves bélésének a likacsai fiatalon szűkek, vajsárgák, s gyakran vajsárga cseppeket választanak ki. Később a termőréteg sárga- barnássárga lesz, és a likacsai kitágulnak. Világossárga tönkje felül korpás-szemcsés. Húsa puha, halványsárga. Az előző fajjal azonos helyen él, és azonos időben terem. Frissiben elkészítve jó, ehető gomba, de ennek is húzzuk le a kalapbőrét.

1. Változékony tinóru (Boletus luridus). Sárga-vörös tönkjét hosz- szúkás, megnyúlt szemű hálózat díszíti. Kalapszíne változó, narancsvörös-barna-olajbarna, fiatalon molyhos. Termőrétegének csövecskéi sárgák-sárgászöldek, de a csövek likacsai (pórusai) fiata­lon narancsvörös színűek. Termőrétege és sárgás húsa ha megsérül, nyomban megkékül. Lomboserdőkben, meszes talajon, főleg tölgy­fák alatt gyakori mikorrhizás faj. Kora nyártól az ősz végéig terem. Nyersen mérges, legalább 20 percig kell főzni, különben megárthat, gyomor- és béltüneteket okoz.
2. Farkastinóru (Boletus calopus). Hálózatosán recés tönkje felül sárga, lefelé szép vörös színű. Termőrétege, a csövecskék és a póru­sok is sárgák, majd zöldessárgák. Kalapbőre világosbarna, szürkés­barnás, szarvasbörszerű. Sárgás-fehéres húsa megkékülő. Savanyú talajú bükkösök mohapárnáiban és fenyvesekben nyáron és ősszel jelenik meg, mikorrhizás. Keserű ízű és mérges.
3. Kesernyés tinóru (Boletus radicans). Nagy és vastag húsú faj. Kalapja fehéres-szürkés-okkeres-barnás. Csöves termőrétege sárga- okkeres, nyomásra megkékül. Hasas tönkjének az alsó része gyökér- szerűen kihegyesedik, és csak a legfelső részén van nagyon finom szemű hálózat. Húsa sárgás, felvágva enyhén megkékül. Kesernyés, rossz ízű. Meszes talajú lomboserdőkben él, mikorrhizás. Nyáron és ősszel könnyen megtévesztheti a gombagyűjtőket, ha vargányá­nak nézik. Mérgező!
4. Sátántinóru (Boletus satanas). Nemcsak nagy, de kövér is. Vilá­gos szürkés-fehéres-zöldes a kalapja, a termőréteg likacsai vörösek, s hálózatos récével díszített, hasas tönkje is nagyrészt vörös. Fehéres-sárgás húsa gyengén kékülő. Az idős példányok kellemetlen szagúak. Mésztartalmú talajokon, ritkás erdőkben, főleg tölgyfák­kal és bükkel él mikorrhizaviszonyban. Nyáron és ősszel terem. Mérgező, különösen nyersen.

1. Májgomba (Fistulina hepatica). Májra, nyelvre emlékeztető, nagyméretű, csöves termőrétegű faj. Barnásvörös, finoman rücskös a felülete, húsa pedig vöröses-hússzínű, rostos-csíkozott, nedvdús. Leve barnásvörös. Ehető. Savanykás, fanyar íze miatt pl. salátaként fogyasztható. Főleg a tölgyek és a szelídgesztenye tövén terem nyá­ron és ősszel. Farontó, élősködő.
2. Sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus). Az ártéri erdők fűzfá­in gyakori, de erdei lombosfákon és gyümölcsfákon is láthatók élénk kénsárga-narancsszínű, majd kifakuló, emeletes csoportok­ban megjelenő termőtestei. Fehéres húsa fiatalon nedvdús, később szívóssá válik. Az egészen fiatal példányokat kirántani szokták, az öregebb termőtestek nem ehetők. Tavasztól őszig terem.
3. Pisztricgomba (Polyporus squamosus). Félkör, vese alakú kalap­jának az átmérője akár fél méter is lehet. Okkeres-krém-rozsdás színű bőrét sötétebb barna pikkelyek díszítik. Rövid, többnyire ol­dalt álló tönkjének a töve fekete. Élesen elüt tőle a csöves termőréteg fehéres-krém-okkeres színe. Pórusai végül tágak, szögletesek lesz­nek. Szívós húsa étkezésre nem alkalmas, legfeljebb az egészen fiatal példányok ehetők. Tavasztól őszig, élő és elhalt lombosfák törzsén vagy korhadó tuskóján nő.
4. Fagyálló likacsosgomba (Polyporus arcularius). Kis termetű, bar­nán pikkelyes-nemezes, pillás szélű, kerek kalapjáról tág, szögletes­megnyúlt pórusairól és többnyire középpontban álló tönkjéről is­merhető fel. Húsa vékony, szívós. Lehullott ágakon nő. Egész évben terem, de tél végén, tavasszal a leggyakoribb. Nem ehető.
5. Sárga gereben (Hydnum repandum). Kalaposgombára emlékezte­tő alakú, de tüskés termőrétegű, okkersárga, sárgás-fehéres gomba. Az idős példányok húsa kesernyés, szívós lesz, de a fiatalja ehető. Lombos- és fenyőerdők talaján nyáron és ősszel helyenként gyakori.

1. Pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum). Feltűnően fényes, ke­mény kéreg fedi, olyan, mintha lakkozva lenne. Vörösbarna, geszte­nyebarna színű, de a kalap széle vagy a fiatal, még nem „kalapos” termötestek csúcsa világosabb, fehéres, sárga, narancsszínű. Termő­rétegének pórusai eleinte fehéresek, krémszínüek, végül barnák. Ka­lapja féloldalas, mert a tönk oldalt csatlakozik hozzá. Húsa fake­ménységű. Erdei fák gyökérparazitája, főleg a fák körül, a talajon nő. Évelő. Szép példányai dísznek használhatók.
2. Bükkfa-tapló (Fomes fomentarius). Évről évre vastagodó, lópata- szerű vagy nagy, félkör alakú termőtestei szürkék, barnásszürkék, feketések, körben árkosak. Húsa és termőrétege éretten vörösbarna. A csövecskék pórusai tűszúrásszerűek. Fakeménységű. Kártételét derékban kettétört öreg bükkök – valóságos taplómúzeumok – jel­zik, de más lombosfákat is tönkretesz. Nagyon gyakori. Húsából Erdélyben taplósapkát, táskákat készítenek.
3. Lepketapló (Trametes versicolor) Legyező vagy félkör alakú ter­mőtestei leginkább csokrosan nőnek. Bársonyos felületű, sokszínű­én sávozott: szürke, barna, feketés, kékes, sárga, rozsda-, narancsos színű, a széle világosabb, sárgás-fehéres. Lombosfák tuskóján, tör­zsén, korhadó, letört ágain gyakori. Nem évelő. Szárazcsokrokban díszként alkalmazható.
4. Könnyező házigomba (Serpula lacrymans). Az épületek beépített faanyagának veszedelmes kártevője. Nedves környezetben, csőrepe­dések, beázások után jelenik meg. Nagy, lepényszerü termőtestének a széle fehéres, a közepe pedig sárgásbarna-rozsdabarna, ráncos, redős termőréteggel borított. Felületén gyakran cseppeket választ ki, „könnyezik”. Nem mindig fejleszt termötestet, sokszor csak ros­tos nyalábok és fehéres-piszokszínü hártya jelzi jelenlétét. Tönkrete­szi a padlózatot, ajtótokokat, padlástérben a gerendákat, de nem kíméli a bútorokat, könyveket sem.

XXIV. tábla

1. Mozsárütőgomba (Clavariadelphus pistillaris). Bunkó alakú ter­mőteste okkersárga-okkerbama színű. Kesernyés-keserű ízű, fehér húsa kissé rózsásodhat. Erdőtalajon nyáron és ősszel terem. Nem ehető.
2. Sárga korallgomba (Ramaria flava) és rokon fajai. Egymástól való megkülönböztetésük nem könnyű. Közös jellemzőjük, hogy elég nagy termetű, ágas-bogasan elágazó, korallszerű termőtestük sárga, okkersárga színű, és a tövük fehéres, olykor borvörösen foltos is. Savanyú talajú erdeinkben az őszi időszakban helyenként nagy mennyiségben találhatók. Ehető és hashajtó hatású faj is van köz­tük, s könnyen összetéveszthetők a gyakran velük együtt termő, eny­hén mérgező cifra korallgombáveX (1. Gombák 2., 6. o.)
3. Rózsás korallgomba (Ramaria botrytis). Ez a faj fiatal korában könnyen felismerhető arról, hogy rövid ágacskáinak a vége pirosas- borvörös, és a termőtest töve feltűnően vastag. Ebben az állapotban ehető, később, amikor az ágai megnyúlnak, kifakulnak, már a húsa is szívós lesz. Savanyú talajú lomboserdőkben nyár végén, ősszel nő.
4. Káposztagomba (Sparassis crispa, S. laminosa). Sárgás-fehéres, öregen okkerbarnás termőtestük jó nagyra nőtt karfiolra emlékez­tet. Nem olyan tömör, mint a karfiol, mert az ellaposodó ágvégek fodrosán görbülök, kanyargósak. Fenyőfák tövén, tuskóján nyáron és ősszel a S. crispa terem. Lombosfák, főleg tölgyek tövén, tuskó­ján rokona, a hasonló megjelenésű S. laminosa él. Mindkét faj fia­talon ehető. Nem gyakoriak, de feltűnő, érdekes gombák.
5. Enyves korallgomba. (Calocera viscosa). Alakja a korallgombákéra emlékeztet, de nem tartozik a szorosabb rokonságukba. Kisebb terme­tű, élénksárga-narancssárga, enyves-ragadós, korallszerűen elágazó termőtestei fenyőfaanyagon vagy a talajon, fenyőtű között találhatók az őszi hónapokban. Húsa porcszerű, hajlékony. Nem ehető.

1. Barna csészegomba (Peziza badia). A barna színű csészegombák egyike. Elég nagyra megnőhet, átmérője elérheti a 8 cm-t is. Csészé­jének a belseje – a termőrétege – olajbarna, külső része pedig vörös­barna és szemcsés. Könnyen összetörik. Erdei talajon, növényi hul­ladékon, korhadó fürészporon nyáron és ősszel terem. Ehető.
2. Bordás serleggomba (Paxina acetabulum). Nyeles termőteste ser­leg alakú. A csésze kívül-belül barna, kormosbarna, bordás-baráz- dás nyele pedig fehéres. A nyél bordái felhatolnak a csésze külső oldalára. Lomboserdőkben, főleg meszes talajon, áprilistól júniusig terem. Egyes területeken tömegesen jelenik meg. Ehető.
3. Lila tulipángomba (Sarcosphaera eximia). A fiatal, még zárt, gömbölyded, fehéres termőtestek eleinte alig látszanak ki a fenyőtű avarból. Később félig kiemelkednek a talajból, és hegyes karéjok­kal csillag alakban felrepednek, olyanok lesznek, mint a tulipán. A belsejüket borító termőréteg lila, barnáslila színű. Fenyőerdőkben tavasszal terem. Mérgező.
4. Redős papsapkagomba (Gyromitra esculenta). Szép vörösbar­na színű, gömbölyded süvege agyvelőszerűen tekervényes-ráncos. Tönkje fehéres-krémszínű, zömök. Belsejében több üreg van, a te- kervényes válaszfalak kis kamrákra osztják. A fenyvesek tavaszi gombája. Súlyos mérgezést okozhat. Veszélyessége miatt – a koráb­bi véleményekkel ellentétben – leforrázva sem fogyasztható.
5. Homoki papsapkagomba (Helvella leucopus). Sötétbarna, feke- tésbarna süvege 2-3 lebenyből áll, többé-kevésbé nyereg alakú. Si­ma, hengeres tönkje fehér-fehéres vagy füstszürkésen árnyalt. Több­nyire közepes termetű. Homoki nyárasainkban áprilisban-május- ban gyakran nagy mennyiségben terem. Kissé mérgező. Azon kevés gombafaj közé tartozik, amelyek alapos forrázással méregteleníthe­tők. Előfordul azonban, hogy még így is megárt, ne fogyasszuk!

1. ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta). Kucsmára emlékez­tető, gödrös felületű süvege tojás alakú, de lehet csaknem gömböly­ded is. Színe szürkés-barnás, sárgás-barnás vagy okkersárga, és tel­jesen össze van nőve a tönkkel. Tönkje világos, fehéres-krémszínű, okkeres, az alja felé kissé kiszélesedő. Húsa ropogós, törékeny. Bel­seje teljesen üres, együregű. Füves, bokros helyeken, erdőben, erdő­széleken és kertekben áprilisban, májusban terem. A gombagyűjtők minden évben nagyon várják megjelenését, mert igen kedvelt, ehető gomba. Töltött gombának elkészítve vagy párizsiasan kisütve na­gyon finom (1. Fű szer növények, 52. o.). Ne tévesszük össze a vörös­barna, agyvelőszerűen tekervényes süvegű redős papsapkagombávaÁ (1. 54. o.)! E mérgező faj belsejében több üreg van.
2. Hegyes kucsmagomba (Morchella conica). Hosszúkás, hegyes kucsmája sötétebb, mint az előző fajé: olajbarna színű hosszirá­nyú, feketés bordákkal, hosszanti sorokba rendezett gödörkékkel. Kucsmája teljesen össze van nőve a fehéres-okkeres tönkkel. A ter­mőtest belseje üres. Húsa ropogós, törékeny. Erdőben, erdőszéleken tavasszal terem. ízletes, ehető gomba.
3. Fattyú kucsmagomba (Mitrophora semilibera). A süveg alsó része nincs a tönkkel összenőve, hanem a fele vagy harmada szabadon áll. Süvege kúp alakú, a tönkhöz képest aránylag kicsi; színe barna, olajbarna, hosszanti sorokba rendezett gödörkékkel, sötétebb bor­dákkal. Tönkje fehéres-krémszínű, felfelé keskenyedő, korpás, rán­cos felületű. Belseje együregű, üres. Húsa törékeny. Erdőben és er­dőszéleken tavasszal gyűjthető, ehető gomba.
4. Cseh kucsmagombu (Ptychovcrpa bohemica). Az előzőeknél kar­csúbb, igen törékeny gomba. Kicsi, rozsdabarna, ráncos kucsmája gyűszű alakú, és csak a tönk csúcsával nő össze. Szintén tavasszal nő, az előző fajokéhoz hasonló termőhelyeken. Ehető, de vizenyős, törékeny húsa hamar romlik.

1. Erdei szömörcsög (Phallus impudicus). Fiatalon olyan, mint egy tojás, „boszorkánytojásnak” is nevezik. Ebben az állapotban még szagtalan. Később a tojás kocsonyás belsejéből fehér, szivacsos tönk emelkedik ki, olajzöld nyálkával bevont süveggel. Ilyenkor a kucs­magombára emlékeztet. A burok bocskorként marad meg a tönk alján. Nyáron és ősszel erdeinkben a kifejlett példányok átható, undorító dögszagot árasztanak, mellyel a legyeket csalogatják ma­gukhoz. Kötött talajon, erdőben, bokros helyeken gyakori. A 2. homoki szömörcsög (Ph. hadriani) a homoki akácosokban él. Kül­ső burka rózsaszín, s fogdosásra lilás lesz. Mindkét faj csak fiatalon ehető.
2. Szürke pöfeteg (Bovista plumbea). Csaknem gömbölyű kis gom­ba. Ha megnyomjuk, vagy megérik, széttöredezve leválik róla a si­ma, fehér külső burok. Belső burka ólomszürke, pergamenszerű, a közepén kis szájnyílással. Nyáron és ősszel terem, de szárazon szinte egész évben megtalálható a legelők rövid füvű gyepjében. Nagyon gyakori. Fiatalon, amíg a belseje fehér, ehető.
3. Bimbós pöfeteg (Lycoperdon perlatum). Fehér-fehéres vagy kissé okkeres-barnás felületét letörölhető szemcsék, tüskék borítják. Ha ezek lehullanak, hálózatos rece látható a helyükön. Szivacsos belse­je megérve zöldesbarna-barna, poros lesz. A spórák a termőtest tetején keletkező kis nyíláson pöfögnek ki. Lombos- és fenyőerdők talaján az avarban tavasztól őszig terem. Amíg a belseje fehér, ehető, de ne tévesszük össze a halálosan mérgező gyilkos galóca és fehér galóca (1. 4. o.) sima burkú, fiatal tojásaival vagy a mérgező áltrif- /áfckal (1. 60. o. és Gombák 2., 60. o.).
4. Erdei csiliaggomba (Geastrum sessile). Külső burka csillag alak­ban reped szét, és kissé felemeli a gömbölyded belső burokban levő termőrészt. Pergamen szerű, okkeres, világosbarna gomba. Erdei avarban tavasztól őszig gyakori. Étkezésre alkalmatlan.

1. Óriás pöfeteg (Langermannia gigantea). Gömbölyded, fehér ter­mőteste emberfejnél is nagyobbra nő. Kezdetben belül is fehér, és sajtszerüen szeletelhető. Megérve belseje zöldessárga-olajbarna, porszerü tömeggé válik, a spórákat a szél szállítja. (Az egész gomba darabokra hullik szét.) Nitrogéndús talajokon, erdőben, füves he­lyeken, zöldség-, gyümölcs- és szőlőkultúrákban nő. Ilyen helyeken nyáron és ősszel nagy zsákmányra tehetünk szert. Addig ehető, amíg a belseje fehér. Különösen kirántva ízletes. Szárítani is lehet.
2. Rőt áltrifla (Scleroderma citrinum). Gömbölyded, gumószerű termőtestének fehéres erekkel márványozott belseje már kezdetben sem tiszta fehér, hanem szürkés-lilás-feketés, éretten pedig zöldes­szürke porrá válik. Sárgás-rozsdabarnás, kemény, vastag kérgét pik­kelyek, szemölcsök díszítik. A gumó tövén gyökérszerűen elágazó rész látható. Mikorrhizás gomba. Savanyú erdőtalajokon, moha­párnákban, avarban vagy a csupasz földön jelenik meg a nyári és őszi időszakban. Mérgező.
3. Homoki szarvasgomba (Terfezia terfezioides). Föld alatt terem, de gyakran megrepeszti a talajt, s öklömnyi fehéres gumói kissé kibújnak a felszínre. Belseje fehér, okkersárgásan márványozott. Kezdetben jó szagú, de éretten bűzös, barna tömeggé válik. Meszes homoktalajokon, főleg akácfák közelében terem, nyáron és ősszel. Nyersen mérgező, ezért csak alaposan megsütve vagy megfőzve ehe­tő a fiatalja.
4. Nyári szarvasgomba (Tuber aestivum). Dió, burgonya nagysá­gú gumóját régen disznóval túratták ki a földből. Kutyát is be lehet idomítani keresésére. Barnásfekete, rücskös-varangyos a kérge. A belseje eleinte fehér, szürkés-sárgásfehéres, majd barnás-szürkés; márványosan erezett. Mikorrhizás faj, főleg öreg tölgyek, bükkök alatt, meszes talajon remélhető, hogy rátalálunk. Kitűnő ízű cseme­gegomba, de megfizethetetlenül drága (1. Fű szer növények, 56. o.).

NÉVMUTATÓ

(A római szám a színes táblát, az arab szám a képeket ismertető szövegoldalt jelöli.)

áltrifla, rőt XXIX., 60 bocskorosgomba, ragadós II., 6 cölöpgomba, begöngyöltszélű XII., 26

császárgomba II., 6 csengettyűgomba, barna V., 12 csészegomba, barna XXVI., 54 csigagomba, elefántcsont XII., 26

• sárgapelyhű XII., 26
• szagos XII., 26 csillaggomba, erdei XXVIII., 58 csiperke, erdőszéli I., 4; IV., 10
• fenyves IV., 10
• karbolszagú IV., 10

kerti IV., 10

döggomba, nagy VI., 14

érdestinóru, barna XXL, 44

• sötét XXL, 44
• vörös XXL, 44

fagomba, nyár XV., 32

fakógomba, zsemleszínű VI., 14 fülőke, árvégű XVI., 34

• gyapjaslábú XVL, 34
• gyökeres XVL, 34
• rozsdásszárú XVL, 34
• téli XVL, 34

galambgomba, barnulóhúsú IX., 20

• büdös VIII., 18
• dióízű L, 4; X., 22
• földtoló VIII., 18
• hánytató Vili., 18
• ízletes IX., 20
• kékhátú X., 22
• piros IX., 20
• varashátú X., 22
• vöröstönkű IX., 20

galóca, fehér L, 4

• gyilkos L, 4
• légyölő II., 6
• párduc HL, 8
• piruló III., 8

gereben, sárga XXIIL, 48

gévagomba, sárga XXI11., 48

gyűrűstinóru, barna XXL, 44

harmatgomba, zöld V., 12

házigomba, könnyező XXIV., 50

káposztagomba XXV., 52

kénvirággomba, sárga V., 12

kenyérgomba XI., 24

keserűgomba, fehértejű X., 22

kígyógomba, retekszagú XIX., 40

• rózsáslemezű XIX., 40

korallgomba, enyves XXV., 52

• rózsás XXV., 52
• sárga XXV., 52 kucsmagomba, cseh XXVII., 56
• fattyú XXVII., 56
• hegyes XXVII., 56
• ízletes XXVII., 56

laskagomba, erestönkű XV., 32

• késői XV., 32
• ördögszekér XV., 32 likacsosgomba, fagyálló XXIII., 48 lisztgomba, kajsza XIV., 30

májgomba XXIII., 48 mozsárütögomba XXV., 52

nedügomba, feketedő XIX., 40

nyálkásgomba, vöröses XII., 26

őzlábgomba, nagy HL, 8

• vöröses III., 8 papsapkagomba, homoki XXVI., 54
• redős XXVI., 54 pecsétviaszgomba XXIV., 50 pénzecskegomba, húsbarna XIII., 28
• lila XIII., 28

pereszke, bokros Vili., 18

• fenyő VII., 16
• lila VII., 16
• májusi VII., 16
• nyárfa Vili., 18

-tej VII., 16 pisztricgomba XXI11., 48 pókhálósgomba, epeízű VL, 14

• kifakuló VL, 14

porhanyósgomba, barna XVIL, 36

• fehér XVII., 36

pöfeteg, bimbós L, 4; XXVIII., 58

• óriás XXIX., 60
• szürke XXVIII., 58

rizike XI., 24

rókagomba, sárga XIX., 40

selyemgomba, szürke II., 6

serleggomba, bordás

XXVI., 54

susulyka, kerti XVIII., 38

• téglavörös XVIII., 38

szarvasgomba, homoki XXIX., 60

• nyári XXIX., 60

szegfűgomba, mezei XVII., 36

szömörcsög, erdei XXVIIL, 58

• homoki XXVIIL, 58

szőrgomba, nyírfa XL, 24

tapló, bükkfa XXIV., 50

• lepke XXIV., 50

tejelőgomba, vörösbarna XL, 24

tinóru, farkas XXII., 46

• fenyő XXL, 44
• kesernyés XXII., 46
• molyhos XX., 42
• sátán XXII., 46

-változékony XXIL, 46

tintagomba, gyapjas XVI1L, 38

• kerti XVIII., 38

tobozfülőke, enyhe XVII., 36

tőkegomba, ízletes V., 12

tölcsérgomba, óriás XIII., 28

• parlagi XIII., 28
• sereges XIII., 28
• szürke XIII., 28
• világító XIV., 30

tövisaljagomba VI., 14

trombitagomba, sötét XIX., 40

tulipángomba, lila XXVL, 54 tuskógomba, csoportos XIV., 30

• gyűrűs XIV., 30

vargánya, ízletes XX., 42

• király XX., 42
• nyári XX., 42
• okkerszínű XX., 42

A Gombák című kötet teljesen felújított kiadása

HU ISSN 0324-3168

ISBN 963 11 6643 0

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó: Sziládi János igazgató

Dabasi Nyomda (90-0496), Budapcst-Dabas. 1990

Felelős vezető: Bálint Csaba igazgató

Felelős szerkesztő: D. Nagy Éva

Szakmailag ellenőrizte: dr. Bohus Gábor

A szöveget gondozta: B. Hári Lenke

Műszaki vezető: Szakálos Mihály

Képszerkesztő: Árva Ilona

Műszaki szerkesztő: Deák Ferencné

Terjedelem: 2,76 (A5) ív. IF 6444

A sorozatban

legutóbb megjelent kötetek:

Tengeri állatok 2. (2. kiadás) Macskák Vízinövények Kína kerti virágai Gyomnövények Gombák 2.

Egzotikus hüllők

Állatkerti emlősök (3. kiadás)

Madarak (5. kiadás) Szobanövények Halak (4. kiadás) Trópusi csigák, kagylók Gyógynövények (2. kiadás) Kutyák 2.

Egzotikus rovarok

Kultúrnövények 3.

Különös állatok (2. kiadás) Égitestek

Sáskák, szöcskék, tücskök Egyszervolt állatok (2. kiadás) Gombák 1.