Találatok: 11

27

Gyógynövények

búvár zsebkönyvek

Móra

ISÉPY – GYURKÓ

Gyógynövények

BÚVÁR ZSEBKÖNYVEK

MÓRA KÖNYVKIADÓ, 1989

ÍRTA DR. ISÉPY ISTVÁN

RAJZOLTA F. GYURKÓ GIZELLA

A BORÍTÓT URAI ERIKA TERVEZTE

1. KIADÁS

© DR. ISEPY ISTVÁN, 1978

© F. GYURKÓ GIZELLA, 1978

„Fűben, fában orvosság van” – mondták a régiek. Gyógyfüvek- kel a betegségek ellen? Vajon mit mond erről a XX. század embere? Sok évszázados tapasztalatokon alapuló gyógyításról van szó vagy csak babonás kuruzslásról?

Némely növény gyógyító vagy éppen mérgező hatását az ősember is hamar felismerte. Az ókori kultúrákban (Mezopotá­mia, Kína, India, Egyiptom, görög-római) azi. e. VI. évezredtől kezdve már több száz gyógynövényt tartottak számon. A gyógynövények ismerete egyben hatalmat is jelentett. A gyó­gyítást misztikus, vallási szertartások kíséretében varázslók, papok, sámánok, a honfoglaló magyarság körében táltosok végezték. Kései követőik voltak szinte napjainkig a füves- vagy más néven javasasszonyok.

Ma már a gyógyszergyárakban ezrével készülnek a szinteti­kus gyógyszerek. A növényvilág azonban továbbra is a gyógyí­tás kincsestára marad. Több mint kétszáz hazai növényfaj gyógyhatását a tudomány ma is elismeri, s legalább ötvennek a termesztésével nagyüzemi méretekben is foglalkoznak. Több­ségükből gyógytea készül, mások gyógyszer-alapanyagok.

A növények hatóanyag-tartalom miatt értékes, gyűjtésre ér­demes, felhasználásra kerülő része a drog. Zsebkönyvünkben a színes táblákon a hazai vadon termő növények gyökér-, levél-, virág-, termés- és kéregdrogját a fekete tusrajzok mutatják.

Reméljük, haszonnal forgatjátok majd e kis könyvet, amikor nyitott szemmel járjátok az erdők, mezők, a természet nagy „patikáját”. Ha meg éppen a gyógynövény-szaküzletekben, gyógyszertárakban beszerzett gyógyteák, növényi eredetű gyógyszerek hatására épültetek fel betegségetekből, még in­kább véditek majd kincset érő, gyógyító vadvirágainkat!

ÚTSZÉLEK, LEGELŐK, SZÁNTÓFÖLDEK

1. Gyermekláncfű (Taraxacum officináié). Levele, gyökere az ókor óta keresett drog. Tejnedvét a görögök szembetegségek gyógyítására, szeplők, májfoltok kezelésére használták. Ké­sőbb mint nyugtató- és altatószert becsülték sokra. Jelenleg teakeverékekben használják vértisztító, gyomorerősítő (étvágy­gerjesztő, hashajtó) tulajdonsága miatt. Gyökere kávépótló. (L. Vadvirágok 1., 10. o.)
2. Közönséges aggófű (Senecio vulgáris). A kapás kultúrák elterjedt fészkes virágzatú gyomja. Belső vérzést, fájdalmat csillapító, görcsoldó hatását régen ismerik. Erős májmérget tartalmaz, ezért ma már csak gyári gyógyszerkészítményként, illetve külsőleg használható fel. Vérző foghús öblögetésére, ülőfürdőként aranyér gyógyítására ajánlható. A népi gyógyá­szat a friss növényt sebkötözésre is használta.
3. Martilapu (Tussilago farfara). Árokpartok, agyagos szaka­dékok („martok”) tömegesen nyíló, kora tavaszi virága. Az ókor összes nagy birodalmában ismerték már tüdő- és légúti megbetegedések ellen kifejtett jó hatását. Köhögés, rekedtség, asztma elleni teakeverékekben ma is használatos. Frissen szedett levele jó borogató gyulladásoknál. (L. Vadvirágok 1., 10. o.)
4. Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare). Gyógyító hatását már a középkori frank császár, Nagy Károly is ismerte. Virágzó hajtása szárítva kámforos illatú; jó molyűző. Bélférget hajt, s a galandféreg ellen is eredményes szer, de mérges, ezért fokozott óvatossággal kell alkalmazni. Régebben olaja, alkoholos kivo­nata reuma elleni bedörzsölő szer volt, fürdővízbe téve csök­kentette az ízületi fájdalmakat. Régi magyar neve fájdalomfű.

1. Maszlag (Datura stramonium). Ázsiából került hozzánk a török időkben, mint a szemétdombok mérgező gyomja. Ettől kezdve Európában is felhasználták bódítószerek készítésére. Hatóanyaga a nadragulyáéhoz hasonló. A levelek gőzének belégzése asztmás rohamoknál megkönnyebbülést hoz. „Aszt­maszivarok” készülnek leveleiből. Egy trópusi Datura faj neve: a „sírok virága”. Terméséből készült itallal hódították víziók­kal terhes, mély álomba magukat a dél-amerikai indiánok, hogy az elhunyt rokonok szellemével találkozzanak.
2. Nadragulya (Atropa belladonna). Erősen mérgező! Latin neve is erre utal: a görög mitológiában Atroposz volt az egyik sorsistennő. Legfőbb hatóanyaga az atropin, mely pupillatágító hatása miatt veszélyes szépítőszer volt a középkorban (bella­donna = szép asszony), ma is nélkülözhetetlen a szemészetben. Szeszes italok hódító hatását is fokozták vele. Mérgezési tünetei a dühöngő őrültek viselkedéséhez hasonlítanak. Hatóanyagait a gyógyszeripar ma is nagy mennyiségben használja görcsol­dók, fájdalomcsillapítók előállításához.
3. Nagy csalán (Urtica dioica). Hangyasavat, hisztamint tartal­mazó törékeny szőreinek bőrizgató tulajdonsága közismert. Régebben a növény friss hajtásával ütögették a reumásokat. Teáját évszázadok óta fogyasztják ízületi betegségek ellen. Erő­sítő, vizelethajtó, vértisztító, tejelválasztást serkentő teakeveré­kek alkotórésze.
4. Vérehulló fecskefű (Chelidonium május). A népi gyógyászat­ban már az ókor óta ismert. Narancssárga tejnedvét sárgaság ellen használták. A tudomány igazolta gyógyhatását. Erősen mérgező drogját ma már kizárólag a gyógyszeripar dolgozza fel. Fájdalomcsillapító hatása a morfinéhoz hasonló, a mákfé­lék rokona. Friss hajtásának nedve irtja a szemölcsöt.

1. Tövises iglice (Ononis spinosa). A pillangós virágú növény gyógyhatásút már a görögök is ismerték. Mélyre hatoló, erőtel­jes gyökérzete miatt Melius Juhász Péter XVI. században írt gyógyfüves könyvében „ekeakadály” néven említi. Értékes, külföldön is keresett drogja a vizelethajtó vese-teakeverékek fontos alkotórésze. Különböző epebántalmak, köszvény, reu­matikus fájdalmak, nehezen múló bőrbetegségek elleni teákhoz is használják.
2. Mezei iringó (Eryngium campestre). Száraz legelők elterjedt, szúrós levelű és virágzatú gyomja. A petrezselyemre emlékezte­tő karógyökerének főzete vizelet- és epekőhajtó hatásáról is­mert. Rokona a nálunk jóval ritkább kék iringó (E. plánum). (L. Vadvirágok 1., 54. o.) A leveléből készült teát régebben gyermekeknek szamárköhögés ellen adták.

4. Közönséges bojtorján (Arctium lappá). Nagy termetű, a fész- kesvirágúak családjába tartozó, kétéves gyom. Egyéves gyöke­rének főzete a népi gyógyászat szerint izzasztó, vizelethajtó, levelét égési sebekre kötik. A terméséből főzött teát egykor vérhas ellen javasolták. A vese- és epekőoldó teakeverékeknek ma is alkotórésze. Bőrbetegségek (ekcéma, sömör, fekély) keze­lésére jó borogatószer. A fejbőr korpásodását, a haj zsírosodá- sát, hullását csökkenti, erősíti a hajhagymákat, ezért főzete s a belőle előállított olajos készítmény ma is ajánlott hajápoló.

1. Orvosi pemetefű (Marrubium vulgare). A légzőszervi megbe­tegedéseknek már az ókorban is ismert gyógyszere. Tüdő- és májbetegségek ellen a rómaiak is használták. A kellemes illatú növény drogja – a sűrű szőröktől fehéren molyhos, ajakos virágú hajtás – ma is keresett. Teája epeelválasztást serkentő, idegnyugtató, szívműködést szabályozó. Mézzel ízesítve a króni­kus légcsőhurutot gyógyítja. Gyógycukorkát is készítenek belőle.

III. tábla

1. Madárkeserűfű (Polygonum aviculare). Útszélek, száraz ré­tek elterjedt növénye. Kovasavat, nyálkát, cseranyagot tartal­mazó drogját hasmenés, vese- és hólyagbántalmak elleni teake­verékekben használják. A népi gyógyászatban méh-, gyomor- és tüdővérzést csökkentő hatásáért is gyűjtik.
2. Vasfű (Verbéna officinalis). Plinius szerint az ókorban a rómaiak szent füve volt. Elsősorban általános erősítőnek, a vérszegénység gyógyszerének tartották. Javasolták teáját ideges kimerültség esetén is, ami ezek szerint nemcsak a XX. század civilizációs betegsége. A frissen összevágott növényt kendőbe csavarva, fejfájás ellen alkalmazták. Teakeverékekhez adagol­ják ma is bizonyos gyomor-, máj- és epebetegségeknél.
3. Lándzsás útifű (Plantago lanceolata). A népi gyógyászat egyik leggyakrabban alkalmazott növénye – a nagy útifűvel (P. major) együtt – a tüdőbaj elleni teák fő alkotórésze volt. Belső vérzések (vérvizelés, vérhányás) esetén is javasolták. Külsőleg a friss levelek makacs sebekre, gyulladásos daganatokra kötve fejtenek kijótékony hatást. Nyálkaoldó, köhögéscsillapító; ma is használják a köhögés elleni teákban. Magjának főzete gyer­mekeknek enyhe hashajtó. Alkoholos kivonata szúnyogcsípés ellen jó bedörzsölőszer. (L. Vadvirágok 2., 40. o.)
4. Fehér üröm (Artemisia absinthium). Erősen fűszeres illatú évelő gyom. Keserűanyag-tartalmáért évezredek óta gyűjtik. Teája kitűnő gyomorerősítő, étvágygerjesztő, ideges gyomor­panaszok esetén is hatásos. Főzetét sebtisztításra használták. Illóolaját reuma elleni bedörzsölőszerekhez adagolják. (L. Vad­virágok 2., 52. o.) A fekete üröm (A. vulgáris) szárított gyökeré­nek porát a népi gyógyászat vízben, tejben vagy borban oldva epilepszia, hisztériás rohamok esetén javasolja. Régen teáját váltóláz ellen lázcsillapítóként itták.

1. Papsajtmályva (Malva neglecta). Az ó- és középkor óta sok betegség orvoslására használják. Drogja nyálkaanyagot tartal­maz. Teája éppúgy, mint rokonáé, az erdei mályváé (M. silvest- ris), csökkenti a köhögési ingert. Gyomorfekély és bélhurut esetén is jó hatású. Torok-, mandula-, fogínygyulladás elleni öblögetőszer. Borogatóként alkalmazva lágyítja a daganato­kat, enyhíti a köszvényes fájdalmakat.
2. Orvosi szappanfű (Saponaria ofíicinalis). Drogjának ható­anyaga a szaponin. Nyálkaoldó, köptető hatása miatt egykor fontos köhögés elleni szer volt. Ma már erre a célra inkább a hasonló tulajdonságú, de kevésbé mérgező fátyolvirágot (T.: a XX. táblát) gyűjtik. A középkorban a vérbaj egyik keresett gyógyszere volt. Bőrbetegségek, reuma, köszvény ellen is hasz­nálták. (T. Vadvirágok 1., 24. o.)
3. Libapirnpó (Potentilla anserina). Árokpartok, nedves parla­gok tömeges növénye. Magas csersavtartalma miatt összehúzó­szer, vérzéscsillapító. Korábban gyomor- és bélvérzés, ma vér­has, bélhurut, valamint menstruációs zavarok elleni teák alko­tórésze. Epilepszia, ideges szívpanaszok gyógyítására isjavasol- ják. Jó száj- és garatöblögető szer.
4. Orvosi somkóró (Melilotus ofíicinalis). Virágzáskor gyűjtött pillangós virágú hajtásának sokoldalú gyógyhatásút már Di- oszkoridész és Theophrasztosz ókori görög bölcsek is dicsérik. Teáját emésztő- és légzőszervi betegségek gyógyítására javasol­ják. A népi gyógymód kenőcsként, borogatószerként enyhíti vele a migrénes fejfájást, a szülés utáni fájdalmakat. Visszér- gyulladás, fekélyek, gennyes sebek gyógyítására, daganatok eloszlatására ma is használatos.

RÉTEK, HOMOK- ÉS SZIKES PUSZTÁK

1. Árnika (Arnica montana). Régen csonttörés, zúzódásos sérü­lések csodaszerének tartották. Borogatószerként alkalmazva erősen tágítja a hajszálereket, vérbőséget okoz a sérült testré­szen, ami gyorsítja a gyógyulást. Virágának, gyökerének alko­holos kivonata véraláfutásoknál, fagyásnál jó bedörzsölőszer. Óvatosan kell használni, mert bőrgyulladást okozhat!
2. Kisezerjólu (Centaurium minus). Keserűanyag-tartalma mi­att Plinius – az ókorban élt római történetíró – a föld epéjének nevezte el. Latin nevét a görög mitológia egyik alakjáról kapta. Kheirón kentaur, mikor lábába nyilat lőttek, sebét e növény nedvével gyógyította. Sebek kezelésére, bőrbetegségek, ekcéma ellen ma is használják. Teája a hideglelés legrégibb népi gyógy­szere. Keserűanyaga kedvezőleg hat a gyomor- és epeműködés­re, étvágyjavító. A pajzsmirigy érelmeszesedés és magas vérnyo­más elleni hatásos teakeverékekben szerepel.
3. Szemvidítófu (Euphrasia rostkoviana). Illóolajat, glikozidot, keserűanyagot tartalmazó hajtásainak főzetét az ókor óta a beteg szem borogatására használják. Gyomor- és bélfekély, valamint étvágytalanság elleni teákhoz adják. Vérnyomást emelő, gyomorfelfúvódást megszüntető hatása is van.
4. Őszi kikerics (Colchicum autumnale). Magja, hagymagumó­ja kolchicint tartalmaz, mely az emberi, állati szervezetbejutva légzés- és szívbénulást okoz. A kolchicin megállítja a sejtmag­osztódást. Szövettenyészetekben megszünteti a rákos daganatok növekedését, de az embernél a hatásos mennyiség már halálos adag. A fehérvérűség gyógyításában viszont értek már el vele sikereket. Alkoholos kivonatát régebben vizelethajtóként itták.

1. Csikófark (Ephedra distachya). Pikkelylevelű, vesszős ágú törpecserje. Nyitvatermő – a fenyőkkel rokon. Középhegységünk dolomitszikláinak és az Alföld homokbuckáinak ritkasága. Ro­konfajai Kínában több ezer éve termesztett gyógynövények. Érté­kes hatóanyaga az efedrin. Emeli a vérnyomást, izgatja a szimpati­kus idegrendszert. A növényből előállított gyógyszert eredménye­sen alkalmazzák asztmatikus köhögési rohamok ellen. A nyálka­hártyában érszűkületet okoz, ezért orrcseppként adják náthánál.
2. Tavaszi hérics (Adonis vernalis). Latin neve a görög mitoló­gia legszebb férfiát idézi, aki tavasszal visszatér az alvilágból szerelmeséhez, Aphroditéhez. A kelet-európai sztyeppréteken tömeges növény teáját az orosz nép a szervezet folyadékcseréjé­nek zavarából eredő „vízkórság” ellen fogyasztotta. Erősen mérgező hatása miatt ma már kizárólag a gyógyszeripar dol­gozza fel. A gyűszűvirágéhoz hasonló hatóanyaga a szívműkö­dést serkentő orvosságok keresett nyersanyaga. A belőle ké­szült gyógyszerek előnye, hogy egyúttal jó vizelethajtók is, és nincsenek káros mellékhatásaik. (L. Vadvirágok 1., 6. o.)
3. Homoki szalmagyopár (Helichrysum arenarium). Homok­pusztáink elszáradtán is szép, aranysárga fészkesvirágzatú nö­vénye. Keserű- és cserzőanyagot tartalmazó drogját a népi gyógyászatban csökkent bélműködés, sárgaság, epebajok ellen szedik. Fokozza a szervezet vízforgalmát, növeli a vérnyomást, vizelethajtó. Gyermekeknek bélgiliszta kiűzésére adják. Virága epekő, epegörcs esetén ajánlott teakeverékek egyik alkotórésze.
4. Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis). Sztyepprétjeink ma már erősen megritkult, szép virága. Mérgező! A népi gyógyászatban teájával az asztmatikus görcsöket csillapították, fejfájás enyhí­tésére itták. Vesebetegségek, köszvény, csúz gyógyítására rit­kán még ma is használják. (L. Vadvirágok 1., 8. o.)

VII. tábla

1. Orvosi székfíí (Matricaria chamomilla). A görögök már az ókorban is sikerrel alkalmazták női betegségek gyógyítására. Latin neve is erre utal: mátrix = anya. Fészkes virágzatba tömörülő virágai keserűanyagot, illóolajat – azulént – tartal­maznak. Drogja mindmáig világszerte az egyik legfontosabb házi orvosság. Forrázata elsőrendű gyulladáscsökkentő. Fog- íny-, torokgyulladás eseténjó öblögető, hatásos szemborogató. Bélgörcs ellen, szélhajtó teaként már csecsemőkorban is adha­tó. Teáját tisztán vagy más füvekkel keverve bél- és hólyag­hurutnál, hűléskor itatják. Az azuléntartalmú krémek, olajak, babaápoló szerek nyugtatják a bőrfelületet. A világhírű kamil­ladrogunk a magyar Alföld szikes pusztáiról származik.
2. Cickafark (Achillea fajok). A cickafark nálunk honos fajai a kamillához hasonlóan gyulladáscsökkentő azulénvegyületet tartalmaznak. Sebgyógyító hatását háromezer éve ismerik. Teája a vese- és májbetegségek gyógyszere. Étvágygerjesztő, serkenti a gyomor- és az epeműködést. Rendellenes vérzések, ideges szívpanaszok orvossága is. Vérszegénység elleni, nyugtató, erő­sítő teák egyik alkotórésze. (L. Vadvirágok 2., 40. o.)
3. Pozsgás zsázsa (Lepidium cartilagineum). Az Alföld szikes pusztáinak jellegzetes, húsos levelű, sótűrő növénye. Gyógyító hatását csak az utóbbi időben tartják számon. Igyuk teáját influenzajárványok idején! Öblögetőszerként torok- és mandu­lagyulladás ellen is jó.
4. Szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides). Virága gli- kozidot, nyálkát, szaponint tartalmaz. Gyógyhatását már Plini- us is ismerte. Teáját elsősorban légcsőhurut és bélhurut ellen adják. Izzasztó, vizelethajtó hatásáért is isszák. A népi gyógyá­szat tejes főzetét tüdővész ellen ajánlotta, olajos kivonatával fagyási sérüléseket, bőrbajokat kezeltek. (L. Vadvirágok 1., 48. o.

VÍZPARTOK, MOCSÁRRÉTEK

1. Fehér zászpa (Veratrum album). Az ókori görögök elmebaj elleni gyógyszert készítettek belőle. Egykor láz- és idegfájda- lom-csillapító volt. Tüsszentőpor előállítására is használták. Külsőleg mint tetűirtó szer volt jelentősége. Erősen mérgező hatása miatt ma már – közvetlenül használva – csak az állat­gyógyászatban van némi szerepe. Vérnyomáscsökkentő alkalo­idjait a gyógyszeripar dolgozza fel.
2. Ördögharaptafű (Succisa pratensis). Halványkék virágai a fészkes virágzatra emlékeztető fejecskébe tömörülnek. Hajtásá­nak főzete köhögéscsillapító, vértisztító. Eredményesen hasz­nálják asztma, légcsőhurut, belső vérzések (például gyomorvér­zés) csillapítására, gyomor- és bélfekély gyógyítására.
3. Fehér fűz (Salix alba). Folyópartok, ártéri ligeterdők tömeges fája. Kérge sok szalicint tartalmaz, erre utal tudományos neve is. Jó izzasztó, lázcsillapító szer. ízületi bántalmak (köszvény, csúz, reuma), valamint hűléses megbetegedések ellen is használ­ják. Csersavtartalma miatt hasmenésre, női szervek nyálkahár­tya-gyulladására isjó. Alkalmazzák hajhullás és fejbőrkorpáso- dás ellen is. (L. Fák, bokrok, 60. o.)
4. Kutyabenge (Frangula alnus). Láperdőkben, folyóparti liget­erdőkben gyakori cserje. Kellemetlen szagú kérge keresett drog. Frissen azonban mérgezést okozhat, csak egy esztendei szárítás után lehet felhasználni. Vastagbelet izgató tulajdonsága miatt kiváló hashajtó. Elhízás, felfúvódás elleni teák alkotórésze. Nem hiányzik az általános epetea-keverékekből sem. Kedvező hatású érelmeszesedés, magas vérnyomás, mentsruációs zava­rok esetén is.

1. Őszi vérfű (Sanguisorba officinalis). A nedves réteken él. A rózsafélék rokonságába tartozik, apró virágai fejecskeszerű virágzatba tömörülnek. A népi gyógyászatban vérzéscsillapító hatása miatt gyomor-, bélvérzés, vérhas, hasmenés, fokozott havi vérzés esetén javasolták. (L. Vadvirágok 1., 30. o.)
2. Macskagyökér (Valeriána officinalis). A legrégebben ismert gyógynövények egyike. A gyökérdrog kellemetlen szagú ható­anyaga – a valériánsav – a kandúr macskákat izgalomba hozza. Ideges szív- és gyomorpanaszok elleni teakeverékekhez adják. A kimerültségből, szellemi túlterheltségből eredő álmatlanság gyógyszere. Régebben használták szeszes, éteres kivonatát is. Ma már inkább csak a belőle készült, mellékhatásoktól mentes enyhe idegcsillapító, görcsoldó, altató gyógyszerek (Valeriána, Medivaler, Legatin) kerülnek forgalomba. A szintén undorító illatú bűzaszattal (Ferula assa-foetida) kevert teáját régen hisz­téria ellen ajánlották.
3. Orvosi ziliz (Althea officinalis). A mályvafélék rokona. Latin neve az ógörög althein – gyógyítani szóból ered. Valóban, gyógyító értéke már az ókor óta közismert. Sok nyálkaanyagot tartalmazó gyökere toroköblögető, hurutoldó teák alkotórésze. (L. Vadvirágok 1., 30. o.)
4. Mezei zsurló (Equisetum arvense). Nedves árokpartok elter­jedt gyomja. Örvösen elágazó meddő hajtásai szolgáltatják a drogot, mely különösen sok kovasavat (70%), szaponint, szer­ves savakat tartalmaz. (A nép békarokkaként is emlegeti.) Már az ókor óta, de napjainkban is használják köszvény és vese­bajok ellen. A vizelethajtó, vesetisztító, vesekőoldó teák fontos alkotórésze. Külsőleg bőrbetegségek, lábizzadás elle­ni fürdőkben van jelentősége. (L. Mohák, zuzmók, harasz- tok, 50. o.)

X. tábla

1. Vörös acsalapu (Petasites hybridus). Kora tavasszal laza fürtben elhelyezkedő fészekvirágzatai jelennek meg, nyáron pedig hatalmas levelei borítják tömegesen az árokpartokat. Drogját mint köhögéscsillapítót, légzőszervi megbetegedések gyógyszerét ismerik. Migrénes fejfájás esetén is hatásos lehet. Külsőleg gyulladások, kelések borogatására használják.
2. Vérontófű (Potentilla erecta). Nedves rétek négy kicsi, sárga sziromlevelű virágáról felismerhető pimpója. A rózsafélékhez tartozik. Vérzéscsillapító hatása miatt a népi orvoslás régi gyógyszere. Már a görögök, rómaiak is ismerték cserzőanyag­tartalmával magyarázható összehúzó hatását. Teáját bélhurut, súlyos hasmenés, vérhas esetén isszák. Menstruációs vérzést csökkentő hatása is jelentős.
3. Kecskeruta (Galega ofíicinalis). Árterek, nedves rétek magas termetű pillangós virágú növénye. Teája lázcsillapító hatású. A szénhidrát-anyagcserét serkenti. Csökkenti a vércukorszin- tet, így kiegészíti az inzulin hatását. A növény magja, hajtása a cukorbetegek részére ajánlott teakeverékek alkotórésze.
4. Csikorgója (Gratiola officinalis). Mocsárrétek, láprétek mér­gező növénye. A tátogatok családjába tartozik. A népi gyógyá­szatban vízhajtó, hánytató, gilisztaűző. Hipochondria (képzelt betegség), hisztéria, elmezavar esetén is javasolták. Alkoholos kivonata szívizgató, epeműködést serkentő, hashajtó hatású. Ma már csak az állatgyógyászatban van jelentősége.

1. Fekete nadálytő (Symphytum officináié). A népi gyógyászat­ban a csonttörés, -repedés, zúzódás borogatószere. Innen ered tudományos neve is (symphyos = összenő). Különböző gyulla­dásos megbetegedések, ízületi bántalmak, zsába ellen és külső­leg fagyási sérülések kezelésére javasolják.
2. Kálmos (Acorus calamus). Nádasok növénye a folyók holt­ágaiban. A kontyvirágfélékhez tartozik. Megdörzsölve illata a fahéjra emlékeztet. Szinte csillapíthatatlan éhségérzetet kiváltó hatását már a görögök is ismerték. Szeszes kivonata jó étvágy­gerjesztő. A növénynek ezt a tulajdonságát idézi neve is (acoros = telhetetlen). Több száz éves magyar orvosi recept mint az emlékezőtehetséget erősítő szert javasolta – bizonyára élénkítő hatása miatt. Emésztési zavarok elleni epekőhajtó teákhoz ke­verik ma is. Alacsony vérnyomásra, vérszegénységre is jó.
3. Ebszőlő (Solanum dulcamara). Vízpartok kúszó szárú, mér­ges növénye. Teáját egykor hideglelésre, vértisztítóként hólyag­hurut gyógyítására itták. Idegnyugtató, lázcsillapító hatásáért is népszerű volt. (E.: Vadvirágok 2., 52. o.) Rokona az Ausztrá­liában honos orvosi csucsor (S. laciniatum). Hazánkban is ter­meszthető növény, mely különböző hormongyógyszerek alap­anyaga. A mellékvesekéreg hibás működésének gyógyítására, reumatikus, allergiás betegségek ellen készül belőle orvosság.
4. Vidrafű (Menyanthes trifoliata). Zsombékosok hazánkban kiveszőben levő növényritkasága. Keserűanyagot, szaponint tartalmazó hármas levelei gyomorerősítő, étvágygerjesztő teát adnak. Régen lázcsillapító, a malária gyógyszere volt. Emészté­si panaszok gyógyítására, álmatlanság, idegesség ellen összeál­lított teakeverékekben ma is megtaláljuk. Az iszákosság szenve­délyétől szabadulni kívánók számára is eredményes lehet a vidrafűből készült tea.

ERDŐK

1. Közönséges párlófű (Agrimonia eupatorium). Keserű- és cser­zőanyagokat tartalmazó hajtását a nép régtől fogva számos betegség gyógyítására használja. Teája szabályozza a máj és epe működését. Epe- és vesekő megelőzésére is hatásos. Külsőleg mint torok- és szájöblítő ismert. Gyógyítja a mandulagyulla­dást s a csecsemők szájpenészét. (L.: Vadvirágok 2., 38. o.)
2. Méhfű „mecseki tea” (Melittis grandiílora). A Mecsek vidéki nép különös előszeretettel issza meghűlés ellen, de mint élvezeti teát is, kellemes aromája miatt. A kumarinillatú, glikozidot, cserzőanyagot tartalmazó hajtásából forrázott teát emésztő- és légzőszervi betegségeknél itassuk. Gyermekeknek, öregeknek álmatlanság ellen is adható. (L.: Vadvirágok 1., 16. o.)
3. Tavaszi kankalin (Primula veris). A XVI-XVIL sz. gyógyfü- ves könyvei levelének, virágának igen különböző gyógyhatást tulajdonítottak. (L.: Vadvirágok 1., 6. o.) Alkalmazták ideg- és szívgyengeség esetén, boros főzetét vesekő ellen. Bedörzsölő­szer vagy ülőfürdő formájában csökkenti a reumatikus fájdal­makat. Szaponint, illóolajat, cserzőanyagot tartalmazó gyöke­rének nyálkaoldó hatása a legfontosabb. Az első világháború idején a trópusokról importált ipekakuána (L.: Kultúrnövények 1., 30. o.) pótlására a köhögés elleni teakeverékek, kanalas orvosságok alapanyaga lett.
4. Lyukaslevelű orbáncfű (Hypericum perforatum). Virágának, magjának főzete vese- és epebetegségre jó. Sebek vérzéscsillapí­tója. Szárított virágait égési sebekre teszik. A szív- és ideggyen­geség legrégibb orvossága. Fogínysorvadáskor jó öblögető, bőrbetegségeknél borogatószer. (L.: Vadvirágok 1., 38. o.)

i

1. Cserszömörce (Cotinus coggygria). A Dunántúli-középhegy­ség dolomitszikláinak ősszel lángvörösre színeződő bokra. Gyógyhatása nemrég ismert. Cserzőanyaga mint összehúzó­szer, fogíny- és szájgyulladás ellen hatásos öblögető. Teáját krónikus bélhurut, gyomor- és bélvérzés esetén is isszák. (L.: Fák, bokrok 34. o.)
2. Vadrózsa (Rosa fajok). Erdőszéleken, cserjésekben gyakori­ak. Altermésüket, a csipkebogyót gyűjtik. Kiváló vitaminfor­rás, jelentős C-vitamin-tartalma a citroménak tízszerese, de A-, B-, K- és P-vitamint, vasat, magnéziumot is tartalmaz. Már az ókori hajósnépek is a skorbut gyógyszerének tartották. Tea, szörp, bor, lekvár formájában fogyasztjuk. A kellemes ízű tea és szörp kedvelt üdítő, erősítő ital, a szervezet C-vitamin-szük- ségletét bőségesen fedezi. A csipkebogyó vese- és hólyagbántal- mak esetén ajánlott teák alkotórésze. (E.: Vadvirágok 1., 20. o.; Fák, bokrok 20. o.)
3. Kökény (Prunus spinosa). Virága, termése az ókori görög világtól napjainkig keresett drog. A virágjából készült tea jó vizelet- és hashajtó. A kövérek figyelmébe ajánlható fogyasztó hatása miatt. A fanyar gyümölcséből készített lekvár hasmenés ellen jó. (L.: Fák, bokrok 22. o.)
4. Közönséges boróka (Juniperus communis). Már az ókorban is ismert gyógynövény. A pusztító pestisjárványok idején ágait hatalmas máglyákban égették, füstjétől remélve védelmet a fertőzés ellen. A legrégibb ismert magyar orvosi recept (a XV. századból) borókamagot tanácsol tüdőbetegség ellen. Húsos magjának vizelethajtó, gyomorerősítő, étvágyjavító hatása ma is elismert. Vérszegénység és ízületi bántalmak elleni teakeveré­kekben is szerepel. A borókaolaj légúti és tüdőbetegségek ese­tén jó inhalálószer. (L.: Fák, bokrok, 10. o.)

1. Galagonya (Crataegus oxyacantha és C. monogyna). Szára­zabb erdeink gyakori cserjéi. Levele, virága, termése tea vagy szeszes kivonat formájában szív- és keringési panaszok gyógy­szere. A szívizom működésére jó hatású, ezért szívizomgyulla­dás, szabálytalan szívműködés, ideges szívpanaszok, érelmesze­sedés ellen népszerű teakeverékek, tinktúrák alkotórésze. Vér­nyomáscsökkentő. A virágjából készített alkoholos kivonat vizelethajtó. (L.: Fák, bokrok 18. o.)
2. Fekete bodza (Sambucus nigra). Nitrogénben gazdag erdőtalajo­kon gyakori. Az ókortól kezdve mint általános hatású gyógynö­vényt ismerték. Virága, termése illóolajat, csersavat, gyantát, nyál­kát, levele, kérge glikozidot tartalmaz. Teája megfázáskor jó iz­zasztó-, köptetőszer. Mandula-, illetve torokgyulladás ellen régen tejjel leforrázva ajánlották. A görcsszerű fejfájást gyümölcsének főzetével orvosolták. Virágzatát a légúti megbetegedéseket gyógyí­tó teákon kívül a vérnyomáscsökkentő, nyugtató, hashajtó, vese­működést szabályozó gyógyteák készítésére is felhasználják. (L.: Fák, bokrok 44. o.; Gyümölcsök 60. o.)
3. Mezei szil (Ulmus campestre). Kérge cser-, nyálka- és keserű­anyagot tartalmaz. Teája vizelethajtó, hasmenés elleni szer. Főzete, ülőfürdőként alkalmazva, az aranyeret gyógyítja. (L.: Fák, bokrok 54. o.)
4. Tölgy (Quercus fajok). Csersavban gazdag levelét, kérgét, makktermését mint elsőrendű összehúzószert már az ókori görög természettudós, Dioszkoridész is nagyra értékelte. Leve­léből gyomorerősítő, vizelethajtó tea készül. Kérgének főzete hasmenés, vérhas, hólyag- és légcsőhurut ellen jó orvosság. Nehezen gyógyuló sebek, kiütések, égési sérülések borogatósze­re. A megdarált, pörkölt makktermés főzetével egykor az an­golkóros gyerekeket itatták. (L.: Fák, bokrok, 58. o.)

XV. tábla

1. Orvosi salamonpecsét (Polygonatum officináié). Szívre, vesé­re ható glikozid vegyületet tartalmaz. Erősen mérgező. Régen vízszintesen kúszó gyöktörzsének porából a gennyes daganatok eloszlatására kenőcsöt készítettek. Hajszálértágító, a bőr vér­bőségét fokozó, tehát pirosító hatása miatt egykor a hölgyek arcpirosítóként is használták. (L.: Vadvirágok 1., 14. o.)
2. Kapotnyak (Asarum europaeum). Először Linné – a XVIIL század svéd természettudósa -javasolta a trópusi tájakról nehe­zen beszerezhető ipekakuána helyett köhögés ellen. A középkor­ban gyökér- és hajtásdrogját vízhajtónak, fejfájás ellen, reuma gyógyítására és hánytatásra használták. Alkalmazása azonban súlyos következményekkel is járt, vesegyulladást, sőt halált is okozott. Ezért ma már kizárólag gyógyipari alapanyag.
3. Gyöngyvirág (Convallaria majális). Virága a májusi erdők dísze. Gyöktörzse, levele, de a virág is erősen mérgező vegyüle- teket – szívre ható glikozidot, szaponint – tartalmaz. A közép­kor orvosai fejfájás ellen, szédüléskor, ájuláskor javasolták. Bőrápoló kenőcsök készültek kivonatából. Alkoholos oldatát mint a reumatikus fájdalmakat enyhítő bedörzsölőszert ismer­ték. Az epilepsziásoknak is adták. Manapság szívgyógyszer­ként használják. A szívgyengeség, érelmeszesedés, ideges szív­panaszok elleni orvosságok egyik alapanyaga. Elégtelen szív­működés esetén a Digitálishoz és Strophantinhoz hasonló hatá­sú. (L.: Vadvirágok 1., 14. o.)
4. Orvosi tüdőftí (Pulmonaria officinalis). Nyálka-, kovasav-, szaponin-, cserzőanyag-tartalmú szürkén foltos levelét gyűjtik. A XVL századtól Közép-Európában a tüdőbaj gyógyszerének tartották. Légzőszervi megbetegedések – asztma, rekedtség, kö­högés – gyógyítására használatos teáknak ma is alkotórésze. Torokgyulladáskor jó gargarizálószer. (L.: Vadvirágok 1., 12. o.)

‘^IV‘a

1. Szagos müge (Galium odoratum). Üde talajú erdeinkben tömeges. Kumarint tartalmaz. Megszárítva kellemes illatú. Az egykor divatos tavaszi vértisztító kúrákhoz használatos „máju­si teák” egyik alapanyaga volt. Teakeverékek alkotórészeként ma is alkalmazzák a máj- és epeműködés zavarainál. Enyhe altató, nyugtató, vizelethajtó hatása is van. Nem hiányzik az izzasztóteákból sem. Egy ókori germán monda szerint egy-egy csokor virágzó hajtás szerencsét hoz tulajdonosának a szere­lemben. (L.: Vadvirágok 1., 14. o.)
2. Fehér árvacsalán (Lamium album). Gyógyászati célra nyál­kát, cserzőanyagot, szaponint, illóolajat tartalmazó hajtását, ajakos virágját gyűjtik. Mint összehúzó- és köptetőszer hatá­sos. Virágának főzetét köhögés, légcsőhurut ellen isszák. Ál­matlanság, emésztési zavarok, gyomorsavtúltengés gyógyításá­ra, izzadás, vérszegénység ellen javasolt teák készítésére is al­kalmas. Tömény főzetét női bajoknál vérzés csökkentésére a népi gyógyászatban régóta használják.
3. Zamatos turbolya (Anthryscus cerefolium). Kellemes, fűsze­res illatú egyéves növény. Gyógyhatásút régen különösen nagy­ra becsülték. Tüdőbaj ellen, szülés utáni fájdalmak csökkenté­sére javasolták. A szülő asszonyoknak turbolyalevest készítet­tek. Véraláfutás, zúzódás eloszlatására az összetört növényt kötözték a sérült testrészre. Napjainkban emésztő- és légzőszer­vi megbetegedések, vese- és hólyagbántalmak elleni teákhoz használják.
4. Salátaboglárka (Ficaria verna). Nedvesebb talajú erdők kora tavaszi virága. A leveléből főzött tea vértisztító, vérnyomás­csökkentő, a veseműködést serkentő hatású. Ülőfürdőként al­kalmazva az aranyeres bántalmak gyógyítására is felhasznál­ják. (L.: Vadvirágok 1., 10. o.)

1. Fekete áfonya (Vaccinium myrtillus). Magas hegyvidékeken tömegesen előforduló törpecserje. Hazánkban Sopron-környé­kén gyakori. A leveléből főzött tea epe-, és hólyagbetegségek orvossága. Emeli a szervezet vércukorszintjét. így eredménye­sen használható cukorbetegségnél is. Termése vérhas, hasme­nés, fogínygyulladás régtől ismert gyógyszere. A kellemes ízű áfonyabor jó fertőtlenítő. Vastagbélhurut, emésztési zavarok ellen fogyasztják. Az ízletes, vitamintartalmú áfonyadzsemet gyakran adják vadak sültjéhez is.
2. Közönséges nyír (Betula pendula). Savanyú talajú erdők fehér törzsű fája. Kérgének főzete eloszlatja a rossz szív- vagy vese­működés következtében létrejött vizenyős dagadásokat: ödé­mákat. Jó vizelet- és vesekőhajtó, izzasztó hatása is van. Tör­zsének tavaszi nedvéből nyert olajat a bőrgyógyászat használja. Különösen mint hajápoló szer – Birkenhaarwasser és nyírfa­sampon – ismert. (E.: Fák, bokrok 56. o.)
3. Erdeifenyő (Pinus silvestris). Fiatal hajtásaiból régen króni­kus hörghurut ellen készült tea. Apróra tört tobozának főzetét vizelethajtóként itták. Fürdővízbe öntött alkoholos kivonatá­val a reumát és egyes bőrbetegségeket gyógyították. A fájából lepárlással nyert terpentinolaj hátfájás elleni bedörzsölőszerek, sebfertőtlenítő kenőcsök, porok előállítására alkalmas. (L.: Fák, bokrok 4. o.)
4. Hamvas szeder (Rubus caesius). Nyirkosabb erdőkben, árte­reken elterjedt szúrós, tüskés cserje. Egyik legrégebben használt gyógynövényünk. Levele sok cserzőanyagot, C-vitamint tartal­maz. Teája hasmenés, nagyon erős havi vérzés ellen ajánlott. A cukorbetegséget gyógyító teakeverékek egyik alapanyaga. Gyümölcse jó vizelethajtó, izzasztószer. Plantatea néven az oroszteát helyettesítő ital készül belőle. (L.: Gyümölcsök 60. o.)

MAGYARORSZÁGON TERMESZTIK,

VADON IS ELŐFORDUL

1. Nagy- és kislevelű hars (Tilia platyphyllos, T. cordata). A hegyvidéki erdők gyakori elegyfája. Mindkét faj kellemes illatú virágaiból készített tea meghűléses betegségek esetén jó hatású izzasztó. Kevesen tudnak viszont gyomorerősítő, görcs­oldó hatásáról. Serkenti a szívműködést is. A túlzásba vitt hársteafogyasztás ezért megárthat. A hársfaszenet gyomorpa­naszok gyógyítására használják. Régebben fogtisztító és bőrbe­tegségek elleni hintőporok készítéséhez is alkalmazták. Táblán­kon a kislevelű hárs szerepel. (L.: Fák, bokrok 46. o.)
2. Cseresznye (Cerasus avium). Középhegységi gyertyános­tölgyeseinkben vadon is él. Számos változatát mint kedvelt gyümölcsfát termesztik. A terméskocsány felhasználása újab­ban igen nagy jelentőségre tett szert mint szívműködést serken­tő gyógyszeralapanyag. Leveléből vizelethajtó, hasmenés elleni tea készíthető. (L.: Gyümölcsök 34. o.)
3. Homoktövis (Hyppopháe rhamnoides). Az ezüstfafélékhez tartozó tövises cserje meghonosodott nálunk a folyóárterek hordaléktalaján. Ültetik, mert homokkötésre kiválóan alkal­mas. Apró, sárga, bogyószerű termései C-vitaminban különö­sen gazdagok, a Keleti-tenger vidékén „észak-citromá”-nak nevezik. Levelét vérnyomáscsökkentő teákhoz adják.
4. Seprőzanót (Sarothamnus scoparius). Sárga, pillangós virágú vesszős cserje. Nyugat-Dunántúlon a savanyú talajok lakója, másutt csak elvadulva él. Glikozidokat, keserűanyagokat, alka­loidokat tartalmaz. Szív- és vesebetegségek elleni gyógyszerek­hez szolgáltat alapanyagokat.

1. Beléndek (Hyoscyamus niger). Mérgező alkaloidokat tartal­mazó gyom. Évezredek óta hódító és mérgező italok, boszor­kánykenőcsök fontos kelléke. (Shakespeare szerint Hamlet ap­ját is ezzel mérgezték meg.) A növény magjának füstjét az ókori Babilonban a kuruzslók fogfájás ellen javasolták. A középkor orvosai a műtéteknél mákkal keverve altatószerként használ­ták. Kivonatából ma fájdalomcsillapítók, nyugtatok, köhögési rohamokat szüntető szerek, reumakenőcsök készülnek.
2. Anyarozs (Claviceps purpurea). Rozs és más gabonafélék kalászában élősködő gomba. Már a középkor bábaasszonyai is felismerték a méh simaizmaira gyakorolt összehúzó hatását. A liszthez keveredve, rendszeres fogyasztása Európában még a XVIH. században is rejtélyes járványokat váltott ki. A betegség súlyos érszűkületet okozott, amely az orr, a fül, az ujjak elüsz- kösödésével, merevgörccsel, sokszor halállal járt. A babonás képzelet ebben isteni büntetést látott, s a kórt „Szent Antal tüzének” nevezte. Hatóanyagai ma fontos gyógyszer-alapanya­gok különösen szülés utáni méhvérzés és migrénes fejfájás ellen. Alkaloidjából hallucinációt okozó vegyületet állítottak elő, mely az ideggyógyászat gyógyszere, de a hírhedt LSD kábító­szer alapanyaga is. Először anyarozsból készült a hisztamin.
3. Buglyos fátyolvirág (Gypsophila paniculata). Szaponin-tartal- mú gyökeréből köptető orvosság készül. Erősen habzó főzetével lúgos kémhatású szerekre érzékeny finom selymeket mosnak.
4. Kerti kakukkfű (Thymus vulgáris). Gyógyhatása a nálunk vadon élő fajokéhoz, pl. táblánk kopaszodó kakukkfűiéhez ha­sonló. A virágzó hajtás végekből készült tea, illetve annak sze­szes kivonata a tartós hörghurut, a szamárköhögés gyógyszere. Fertőtlenítő hatása miatt egykor holttestek balzsamozására, pusztító járványok elleni védekezésre is használták.

1. Igazi édesgyökér (Glycyrrhiza glabra). Már az ókor nagy birodalmaiban is ismerték gyökerének köhögést gyógyító, köp­tető hatását. Nálunk az Alföldön termesztik, sokfelé elvadul. Rokona a keserű édesgyökér (G. echinata), az Alföld folyópart­jain tömeges. Kivonata légzőszervi betegségek mellett vesebaj gyógyítására is alkalmas. Régebben a skarlátos gyermekek orvossága volt.
2. Mentafajok (Mentha piperita, M. spicata var. crispa). Mind­kettőt termesztik. Az előbbi fajt két vadon élő keresztezésével nemesítették ki, utóbbi hazánkban is előfordul. A levelek főzete gyomor- és bélgörcs ellen javasolható. Megszünteti a felfúvó­dást, serkenti a bél- és epeműködést. Ideges álmatlanság, szív­panaszok orvossága. A legfontossabb hatóanyagából, a men­tolból előállított cseppek külsőleg hűsítő tulajdonságuknál fog­va fájdalomcsillapító hatásúak. Öblögetőszerként a szájüreg fertőtlenítője, nyálkahártya-gyulladások gyógyszere.
3. Angyalgyökér (Angelica archangelica). Magas hegyvidéki patakpartok nagy termetű, ernyős virágú növénye. Régi hit szerint angyal (angelus) hirdette gyógyhatásút. Illóolajat, ange- licasavat tartalmazó gyöktörzsét tea vagy alkoholos kivonat formájában használják fel. Vizelet- és szélhajtó hatású. Elősegí­ti az emésztést, étvágyjavító. Külsőleg fürdővízbe áztatva eny­híti az izomfájdalmakat, gyógyítja a köszvényt és a reumát. Teáját idegkimerültség, álmatlanság ellen isszák.
4. Örménygyökér (Inula helenium). Gyöktörzsében sok inulin, keserűanyag, illóolaj van. A vizelet- és epehajtók egyik alap­anyaga. Inulintartalma miatt felhasználható diabetikus ételek ízesítésére. Légúti megbetegedések rég ismert orvossága. El­pusztítja a gennykeltő baktériumokat. A belőle készített kenőcs megszünteti a bőrviszketést.

1. Kis télizöld (Vinca minor). Középhegységi gyertyános-tölgye­seink jellemző örökzöldje. Főzetét a népgyógyászat mint vize- lethajtót, légúti és emésztőszervi panaszok orvosságát alkal­mazza. A gyógyszeripar vérnyomáscsökkentőt készít belőle (Dopegyt), melynek előnye, hogy tartós szedés esetén sincsenek kellemetlen – levertséget előidéző – mellékhatásai. A Vinca- alkaloidok sejtosztódást gátló hatásuk révén a rák elleni küzde­lemben is fontos szerepet játszanak. A leukémia gyógyításában értek már el vele biztató sikereket. (L.: Vadvirágok 1., 8. o.)
2. Citromfű (Melissa officinalis). A Földközi-tenger partvidé­kén honos. Virágzásakor citromillatot áraszt. Levele illóolajon kívül nyálkát, szaponint tartalmaz. Drogjának a középkor sváj­ci vegyészorvosa, Paracelsus asszonyifjító hatást tulajdonított. A XVIII-XIX. században belőle készült a „karmelitaszesz”, amely csodatevő gyógyszer hírében állt. Az ideg- és emésztő­rendszerre gyakorolt kedvező hatását ma is dicsérik. Teája jó nyugtató, megszünteti az ideges eredetű fejfájást. Oldja a gyo­mor- és bélgörcsöket. Étvágygerjesztő. Alkoholos kivonatát zúzódásokra, daganatokra borogató- vagy bedörzsölőszerként ma is kedvelik.
3. Magas aranyvessző (Solidago gigantea). Rokona, a közönsé­ges aranyvessző (S. virga-aurea) Magyarországon vadon is él. Egyik régi magyar neve, „istápfű” arra utal, hogy betegek istápolására, azaz gyógyítására évszázadok óta használják. Gyökere inulint, cser- és keserűanyagot, hajtása főleg szapo­nint, illóolajat tartalmaz. Teája idült vese- és ízületi gyulladás gyógyszere. Torokgyulladás ellen jó öblögető. Régen szamár­köhögés, asztma ellen itták. Borogatóvizével gyógyítják az ek- cémás bőrfelületet s a nehezen gyógyuló sebeket. (E.: Vízinövé­nyek 60. o.)

TERMESZTETT GYÓGYNÖVÉNYEINK

1. Ricinus (Ricinus communis). Hazájában, a trópusi Afrikában 8-10 m magas fa, nálunk egyéves lágy szárú, termesztett ipari és gyógynövény. Magjából sajtolt olaja közismerten kellemet­len ízű, de igen jó hatású hashajtó. Enyhén izgatja a vékonybe­let, fokozza a bélmozgást. Káros mellékhatásai nincsenek, ezért kisgyerekeknek, terhes anyáknak is veszélytelen. Gyógyhatásá- ért Kínában több ezer éve termesztik. A magvak sajtoláskor visszamaradó része erősen mérgező: belső vérzéseket okoz, kicsapja a vörös vérsejteket. Már egy-két mag elfogyasztása is halálos lehet.
2. Orvosi zsálya (Salvia ofíicinalis). A mediterrán tájak illatos növénye. A középkorban a legfontosabb univerzális gyógyszer hírében állt. De mivel „halál ellen nincs orvosság a kertekben… annak is meg kell halni, akinek zsálya nő a kertjében” – tanítot­ta a salernói iskola (XII. század) latin nyelven versbe foglalt gyógyszertana. Teája fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, izzadás- gátló, jó öblögetőszer. (L.: Vadvirágok, 1., 36. o.)
3. Kerti körömvirág (Calendula ofíicinalis). A középkori kolos­torkertek gyógynövénye. A fészkes virágzataiból készített fő­zet, kenőcs régen a népi orvoslás szerint rákos sebek gyógyszere volt. Napjainkban sem hiányzik a gyomor- és bélfekély ellen rendelt teákból. Lassan gyógyuló sebre, fekélyre jó borogató.
4. Mirrhafű (Chenopodium ambrosioides). A trópusi Ameriká­ban őshonos. Csaknem az egész Földön elterjedt gyom. Teája a népi gyógyászat szerint étvágyjavító, hisztériás rohamok, a vitustánc gyógyszere. Erősen mérgező hatása miatt közvetlen felhasználása ma már háttérbe szorul. Illóolaj-tartalmú drogjá­ból bélgiliszta- és fonálféreghajtó gyógyszer készül.

1. Mák (Papaver somniferum). Éretlen toktermésének tejnedve – az ópium – Homérosz óta ismert kábítószer (somnifer = álomhozó). Az ókori gyógyításban az első érzéstelenítő. Az emberiség számára a XIX. században vált áldássá, amikor sikerült belőle előállítani az álomisten fiáról – Morpheusról – elnevezett morfint, mely az ópium­nál sokszorta hatásosabb fájdalomcsillapító. A tejnedv többi alkalo­idja közül a kodein a száraz köhögés legjobb orvossága. A papaverin a simaizomgörcsöket oldja. A kábulatot hozó ópium szívása külö­nösen a mohamedán világban terjedt el (ahol a vallás tiltotta az alkoholfogyasztást), később Indiában, Kínában öltött óriási mérete­ket. Az élvezet rabjai egyre nagyobb adagokat követelnek. Az idült mérgezés végül testi-lelki leromláshoz, halálhoz vezet.
2. Anizs (Pimpinella anisum). A Földközi-tenger partvidékén honos. Termésének illóolaja ízesítő. Szélhajtó teához keverve különösen csecsemőknek adják. Étvágyjavító, emésztést ser­kentő teák alkotórésze. Teája és az ánizsolaj oldatajó köptető.
3. Piros gyűszűvirág (Digitális purpurea). Nyugat-Európában honos. A VIII. századtól a kolostorkertek termesztett dísze. Vizelethajtó hatását az ókor orvosai is ismerték. A XVIII. század javasasszonyai a vízkórságot (szív- vagy vesebetegségek kísérője) a növény leveleiből főzött teával gyógyították. Napja­inkban életmentő jelentőségű. Mérgező hatóanyaga – a digita- lis-glikozid – a szívgyógyszergyártás nélkülözhetetlen alap­anyaga. A digitális készítmények növelik az elégtelenül működő szív teljesítőképességét, megszüntetik a vizenyőt, ödémát okozó keringési zavarokat. (E.: Dísznövények 24. o.) Rokona, a
4. Gyapjas gyűszűvirág (Digitális lanata) nálunk vadon is él, hasonló hatóanyagokat tartalmaz. De a belőle készült gyógyszer (Isolanid) nem halmozódik fel a szervezetben, kevésbé mérgező, ezért újabban e fajt termesztik inkább. (L.: Vadvirágok 1., 22. o.)

XXIV. tábla

MAGYARORSZÁGON NEM TERMESZTIK

1. Izlandi zuzmó (Cetraria izlandica). A magashegységek, északi tájak fenyveseiben, fátlan tundrákon tömegesen fordul elő. Teleptestű, mint minden zuzmó. Antibiotikum-tartalma ma­gyarázza, hogy a népi gyógyászatban már régóta a köhögés, a tüdőbaj orvossága. Jód tartalma miatt a pajzsmirigy túltengés, a golyva ellen jó hatású. Keserűanyaga – a cetrarin – étvágyger­jesztő.
2. Medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi). Néhány cm magas, örökzöld törpecserje. Alpesi és sarkvidéki tájak jellegzetessége. Glikozidot, cserzőanyagot tartalmazó leveleit virágzás idején gyűjtik. C-vitamint tartalmazó teája a veseutak kiváló fertőtle­nítője, vizelethajtó, vese- és epekő ellen is alkalmazható.
3. Molyűző (Ledum palustre). Fehér virágai s a megszárított hajtása kellemetlen, hódító illatot árasztanak. Mint a növény magyar nevéből is kiderül, elűzi a lakások kellemetlen rovarbe­tolakodóit (moly, tetű, poloska). Az észak-európai síkság, vala­mint a magas hegységek lápjain élő örökzöld cserje. Teáját vagy szeszes kivonatát mézzel köhögés – különösen szamárköhö­gés – ellen fogyasztják. Forrázata izzasztó hatású. Különbö­ző bőr- és reumatikus betegségek gyógyszere.
4. Gránátalma (Punica granatum). Nyugat-Ázsiában őshonos örökzöld fa. A Földközi-tenger partvidékén sokfelé termesztik. Gyökerének, törzsének kérge, valamint „gránátvörös” áltermé­se drog. Forrázata erős hatású bélféregüző. A népi gyógyászat vastagbélhurut ellen is javasolja. (L.: Fák, bokrok 32. o., Kul­túrnövények 1., 20. o.)

XXV. tábla

1. Kígyófa (Rauwolfia serpentina). Indiában honos kúszó cser­je. A hindu orvosok ősi gyógyszere. Álmatlanság, kolera, kí­gyóméreg ellen használták. Gyökere több mint negyven alkalo­idot tartalmaz, legfontosabb köztük a reserpin. Belőle állítják elő az 1940-es évek óta korunk egyik legkeresettebb gyógysze­rét, a vérnyomáscsökkentő és a központi idegrendszerre nyug­tató hatású Rausedylt. Hasonló gyógyhatású Rauwolfia fajok Afrika és Amerika trópusain is élnek.
2. Kámforfa (Cinnamomun camphora). Negyven méter magas­ságot is elérő fa Kelet-Ázsiában. Csípős, átható szagú illóolajat tartalmaz. Ebből nyerik az illékonyságáról nevezetes kámfort, mely bőrbe dörzsölve vérbőséget okoz. Ezért reumatikus fájdal­makat csillapító kenőcsök (Opodeldok) alapanyaga. Fokozza a központi idegrendszer ingerlékenységét. Köptető, görcsoldó, fertőtlenítő hatása is van. (L.: Kultúrnövények 1., 26. o.)
3. Ginszeng (Panax ginseng). Hazája Kelet-Ázsia. Emberalakot utánzó, húsos gyökerének gyógyító erejét misztikus tisztelet övezi. Kínában több mint négyezer éve univerzális orvosság. A halhatatlanság, az örök ifjúság csodaszerének hiszik manap­ság is. A gyógynövény-szaküzleteinkben forgalomba kerülő ginszenglikőr általános erősítő, idegkimerültség, álmatlanság esetén is jótékony hatású. A gyökeréből készült krémek ráncta- lanító, bőrfiatalító hatásuk miatt divatosak. Manapság már az észak-amerikai eredetű Panax quinquefoliust termesztik.
4. Rebarbara (Rheum palmatum). Tibetből származik. Kíná­ban ötezer éve ismerik gyógyhatását. A középkorban sárgaság elleni szer. Máj- és epebetegségek gyógyítására ma is használ­ják. Keserűanyagokat tartalmazó gyökerének hatóanyaga ét­vágygerjesztő, teakeverékekben vagy gyári készítmény formá­jában hashajtó. (L.: Kultúrnövények 2., 36. o.)

XXVI. tábla

1. Szenna (Cassia fajok). Párosán szárnyasán összetett levelű, hüvelytermésű cserjék. Legjelentősebb közülük a Kis-Azsiá- ban, Kelet-Indiában honos C. angustifolia. Levelének, termésé­nek („anyalevél”) hashajtó hatását az arab orvosok már a IX-X. században ismerték. Nagyobb adagban hascsikarást okoz.
2. Sztrofantusz (Strophanthus fajok). Afrikai és ázsiai trópusi őserdőkben élő, erősen mérgező, kúszó lián. Livingston, a híres Afrika-utazó ismertetése szerint a bennszülöttek nyílméreg elő­állítására használták. Legismertebb fajai a 5. kömbe és a 5. gratus. A múlt század végétől a szívgyógyszerek nélkülözhetet­len alapanyaga. Ezek a sztrofantinkészítmények azonnal hat­nak, s nem halmozódnak fel a szervezetben. Infarktus, életve­szélyes szívműködési zavarok esetén életmentő jelentőségűek.
3. Kokacserje (Erythroxylon coca). Hazája a trópusi Dél- Amerika. A kokainalkaloidot tartalmazó levelek rágása kez­detben kellemes bódultságot, az éhség és fáradtságérzés meg­szűnését hozza, fokozza a teljesítőképességet. A kokain azon­ban veszedelmes kábítószer. Levélrágás, porfelszippantás, in­jekció formájában történő alkalmazása szenvedéllyé válik. A kokainisták sorsa a teljes testi leromlás, erkölcsi elzüllés. A heveny kokainmérgezés halálos légzésbénulást okoz. Az első­ként alkalmazott helyi érzéstelenítő volt műtéteknél. Mérgező hatása miatt ma már kiszorul a sebészet gyógyszertárából. (L.: Kultúrnövények 1., 24. o.)
4. Kávé (Coffea arabica). Magja, a kávébab koffeint tartalmaz, ami serkenti a központi idegrendszer – elsősorban az agykéreg – működését: szellemi, testi frissességet okoz. Javítja az agy, a szív vérellátását. Értágító. Fokozza a fájdalomcsillapító szerek hatását: például az Antineuralgica, a Salvador koffeint is tartal­maz. (L.: Kultúrnövények 1., 22. o.)

XXVII. tábla

1. Angosztura (Cusparia macrophylla). Dél-Amerika trópusi esőerdeinek fája. Alkaloidot, keserűanyagot és illóolajat tartal­mazó kérgét a gyógyászatban használják. Serkenti az emész­tést, a hasmenés jó ellenszere.
2. Szenegagyökér (Polygala senega). Észak-Amerika erdőségei­nek lágy szárú, évelő növénye. Gyökérdrogjának legfontosabb hatóanyagai szaponin vegyületek. Hazájában csörgőkígyógyö­kérnek is nevezik, mivel a bennszülött indiánok szerint a kígyó­marás jó ellenszere. A század elején Európában – mint kiváló köptetőszer – a hörghurut, az asztma, a szamárköhögés köz­kedvelt gyógyszere. Gyomorpanaszokat okozó mellékhatása miatt használata újabban háttérbe szorul.
3. Varázsmogyoró (Hamamelis virginiana). Hazája Észak – Amerika és Japán. Aranysárga, keskeny szirmú virágai közvet­lenül lombfakadás előtt nyílnak. Levele, kérge csersavtartalma miatt összehúzó hatású. Toroköblögető szer. Bőrbetegségeknél jó borogató. Bőrápoló krémek készítéséhez is felhasználják. Teáját bélhurut, vérhas gyógyítására fogyasztják.
4. Dioszkorea (Dioscorea hispida). A nemzetség fajainak több­sége trópuson él, néhány a Földközi-tenger partvidékén, egy – a pirítógyökér (Tamus communis) – (L.: Vadvirágok 2., 56. o.) pedig a mérsékelt övben, így Magyarországon is előfordul. A trópusi fajok közül jó néhány mérgező alkaloidokat – szapo- ninokat – tartalmaz. A gyógyászatban rendkívül fontos sztero- idhormonok szintetikus előállítását mindeddig nem sikerült megoldani. Leggazdaságosabban a Dioscorea fajok szteroid- szaponin vegyülete (dioszgenin) használható fel az ilyen gyógy­szerek alapanyagául. (L. még: orvosi csucsor, 26. o.)

1 Kroton (Codiaeum fajok). A C. tiglium a kutyatejfélék rokon­ságába tartozó alacsony fa. Hazája India. A magjából préselt olaj igen erős hashajtó. Túladagolása könnyen halált okozhat. Európában először a X. század arab orvosai alkalmazták. A Celuteria dél-amerikai cserje. Drogja, a kaszkarilla-gyökérkéreg serkenti az emésztést, étvágygerjesztő és likőrök ízesítő anyaga.

1. Szárcsagyökér (Smilax officinale). Közép-Amerikában ho­nos örökzöld, kúszó cserje. Szaponin-glikozidokat tartalmazó gyökerét a gyógyszeripar szteránvázas vegyületek előállítására használja. Ősi vértisztító szer. Vérbaj, reuma, bőrbetegségek elleni gyógyszerek alapanyaga.
2. Sztrichninfa (Strychnos nux-vomica). Indiában honos. A magjából előállított sztrichnin rendkívül erős izomgörcsöket okoz, melyek többnyire halálos kimenetelűek. Kisebb adagban fokozza a nyál- és gyomornedv elválasztását, ezért a belőle készített, arzént is tartalmazó gyógyszer (Strychnotonin) ét­vágygerjesztő, általános erősítő hatású. Latin neve hánytató tulajdonságára utal (nux-vomica = hánytató dió).

A kuráre-folyondár (S. toxifera) kérgének kivonata kurarin- alkaloidot tartalmaz, mely a legerősebb mérgek egyike. Dél- Amerikában nyílméreg készül belőle. Izombénító hatása miatt a sebészetben műtéteknél izomelernyesztő szer. Az érzőidegek működését azonban nem befolyásolja, így csak érzéstelenítőkkel együtt használják. Tetanuszgörcs megszüntetésére is alkalmas.

1. Jalappa (Exogonium purga). Mexikóban honos kúszónövény. Gumója gyantát, glikozidot, zsírsavat tartalmaz. A napon, eset­leg forró hamuban szárított gumó vagy a belőle nyert gyanta kerül drogként forgalomba. Szeszes kivonata a vékonybélre ható erős hashajtó. A XVII. századtól Európában is ismert.

XXIX. tábla

NÉVMUTATÓ

(A római számok a színes táblákat, az arab számok a növényeket ismertető szövegoldalakat jelölik.)

acsalapu, vörös XI., 24 aggófű, közönséges L, 4 angosztura XXVIII., 58 angyalgyökér XXL, 44 anyarozs XX., 42 aranyvessző, magas XXII., 46

– közönséges 46

áfonya, fekete XVIII., 38 ánizs XXIV., 50 árnika VI., 14

árvacsalán, fehér XVII., 36

beléndek XX., 42

bodza, fekete XV., 32 bojtorján, közönséges III., 8 boróka, közönséges XIV., 30 bú’zaszat 22

cickafark VIII., 18 citromfű XXII., 46

csalán, nagy II., 6 cseresznye XIX., 40 cserszömörce XIV., 30 csikófark VII., 16 csikorgóin XI., 24 csucsor, orvosi 26

dioszkorea XXVIII., 58

ebszőlő XII., 26 édesgyökér, igazi XXL, 44

• keserű 44

fátyolvirág, buglyos XX., 42 fenyő, erdei- XVIIL, 38 fűz, fehér IX., 20

galagonya XV., 32

gilisztaűző varádics L, 4 ginszeng XXVI., 54 gránátalma XXV., 52 gyermekláncfű L, 4 gyöngyvirág XVI., 34 gyűszűvirág, gyapjas XXIV., 50

• piros XXIV., 50

hárs, kislevelű XIX., 40

• nagylevelii 40

hérics, tavaszi VII., 16 homoktövis XIX., 40

iglice, tövises III., 8 iringó, kék 8

• mezei III., 8

jalappa XXIX., 60

kakukkfű, kerti 42

• kopaszodó, XX., 42

kálmos XII., 26

kámforfa XXVI., 54 kankalin, tavaszi XIII., 28 kapotnyak XVI., 34 kávé XXVII., 56

kecskeruta XI., 24

kigyófa XXVI., 54

kikerics, őszi VI., 14

kisezerjófű VI., 14

kokacserje XXVII., 56

kökény XIV., 30

körömvirág, kerti XXIII., 48

kroton XXIX., 60 kuráre-folyondár 60 kutyabenge IX., 20

leánykökörcsin VII., 16 libapimpó V., 12

macskagyökér X., 22

madárkeserú’fű IV., 10

martilapu L, 4

maszlag II., 6

mák XXIV., 50

mályva, erdei 12

medveszőlő XXV., 52

menta XXL, 44

méhfű XIII., 28

mirrhafű XXIII., 48

molyú’ző XXV., 52 miige, szagos XVII., 36

nadálytő, fekete XII., 26 nadragulya II., 6

nyír, közönséges XVIII., 38

orbáncfű, lyukaslevelű XIII., 28

ökörfarkkóró, szöszös VIII., 18 ördögharaptafű IX., 20 örménygyökér XXL, 44

papsajtmályva V., 12 párlófű, közönséges XIII., 28 pemetefű, orvosi III., 8 piritógyökér 58

rebarbara XXVI., 54 ricinus XXIII., 48

salamonpecsét, orvosi XVI., 34 salátaboglárka XVII., 36 seprőzanót XIX., 40 somkóró, orvosi V., 12

szalmagyopár, homoki VII., 16 szappanfű, orvosi V., 12 szárcsagyökér XXIX., 60 szeder, hamvas XVIII., 38 székfű, orvosi VIII., 18 szemviditófii VI., 14 szenegagyökér XXVIII., 58 szenna XXVII., 56 szil, mezei XV., 32 sztrichninfa XXIX., 60 sztrofantusz XXVII., 56

télizöld, kis XXII., 46 tölgy XV., 32 turbolya, zamatos XVII., 36 tiidőfű, orvosi XVI., 34

útifű, lándzsás IV., 10

• nagy 10

üröm, fehér IV., 10

• fekete 10

vadrózsa XIV., 30

varázsmogyoró XXVIII., 58

vasfű IV., 10

vérehulló fecskefü II., 6

vérfű, őszi X., 22

vérontófű XI., 24

vidrafű XII., 26

zászpa, fehér IX., 20

ziliz, orvosi X., 22

zuzmó, izlandi XXV., 52

zsálya, orvosi XXIII., 48

zsázsa, pozsgás VIII., 18

zsurló, mezei X., 22

ISSN 0324-3168

ISBN 963 11 6369 5

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó. Budapest

Felelős kiadó: Sziládi János igazgató

Kossuth Nyomda (88.0505), Budapest, 1989

Felelős vezető: Bede István vezérigazgató

Felelős szerkesztő: D. Nagy Éva

Szakmailag ellenőrizte: dr. Járainé dr. Komlódi Magda

Műszaki vezető: Szakálos Mihály

Képszerkesztő: Árva Ilona

Műszaki szerkesztő: Deák Ferencné

Terjedelem: 2,76 (A/5) ív. IF 6221