Skip to content

Hazai gyógynövényeink ismertetése (PDF könyv átirat)

Találatok: 30

119

HAZAI GYÓGYNÖVÉNYEINK ISMERTETÉSE

HAZAI GYÓGY­NÖVÉNYEINK ISMERTETÉSE

KIADÓ

Copyright © 1999 Black & Whitc Kiadó

All rights rcserved! Minden jog fenntartva!

Tilos a könyv bármely részét sokszorosítani, reprodukál­ni akár elektronikus, akár mechanikus úton, beleértve a fényképezést és más módokat is, valamint bármilyen információtároló és visszakereső rendszerben tárolni, a Black & White Kiadó előzetes írásos engedélye nélkül!

BLACK & WHITE KIADÓ 4401 Nyíregyháza, Pf. 287. Tclefon/fax: 42/421 -497

Felelős kiadó: Fehér Sándor Műszaki szerkesztő: Urr Géza


A gyógynövény és a drog

Gyógynövényeknek gyűjtőnéven azokat a vadon termő cs termesztett növényeket nevezzük, amelyek földbcli vagy föld feletti részeikben kü­lönböző hatású anyagokat, ún. hatóanyagokat tartalmaznak (alkaloid, glikozid, illóolaj, nyálka). Ezek közvetlenül vagy közvetve gyógyításra, ízesítésre, illatosításra használhatók. A gyógynövények vagy a belőlük kivont hatóanyagok főzet, tea formájában vagy mint ipari nyersanya­gok, készítmények és fűszerek az ember- és állatgyógyászatban beteg­ségek megelőzésére vagy gyógyítására használhatók. Ezenkívül lénye­gében a mindennapi élet legkülönbözőbb területén találkozhatunk ve­lük. Az élő szervezetet nagyon eltérő módon befolyásolják, hatásukat tekintve lehetnek mérgezők vagy nem mérgezők.

A Földet borító növénytakaróban nagyszámban találhatók értékes gyógynövények, amelyeket az emberiség ősidők óta használ egészsége óvására. Magyarország gazdag növényvilágában, ahol Európa hűvösebb északi és melegebb déli részei találkoznak, gyakran tömegesen találha­tók értékes vadon termő gyógynövények is (kamilla, csipkerózsa). Ezek gyűjtése szervezett; jelentős értéket képviselnek.

Használhatóságuk alapján hazánkban mintegy 140-180 vadon termő, 40 termesztett és mintegy 60 import gyógynövény faj és -fajta van nyil­vántartásban és forgalomban. Ezek száma újabb termesztésbe vont növényekkel módosul.

A gyógynövények többnyire nem eredeti állapotban, hanem az ipar és a kereskedelem igényei szerint, általában szárítva és különbözőkép­pen feldolgozva (aprítva, őrölve, kivonva) kerülnek forgalomba.

Drognak nevezzük gyűjtőnéven a hatóanyagot tartalmazó és rendsze­rint szárítással tartósított növényi részeket, a bcszáradt tcrmésképlctc- ket, magvakat, valamint egyéb folyékony vagy szilárd növényi terméke­ket (ópium, balzsam, gyanta, illóolaj). Ezért a gyűjtésig gyógynövény­ről, az azt követő előkészítő vagy tartósító feldolgozástól (szárítás, pár- lás) pedig már drogról beszélünk. A kereskedelmi áru mindig drog.

A gyógynövény-kereskedelemben a drogok nemzetközi egyezmény alapján latin elnevezéssel kerülnek forgalomba. Ezek az elnevezések hosszú időn keresztül országonként változtak, a növényi részeket egyes vagy többes számban jelölték, ami sok zavart okozott. Az egyesítés fon­tossága és szükségessége Brüsszelben, 1929. augusztus 20-án megtar­tott II. Nemzetközi Gyógyszerészi Értekezleten merült fel, ahol a dro­gok elnevezésének egyesítésére határozatot hoztak. Ezt a határozatot 1930-ban Magyarország is elfogadta, amelynek fontosabb pontjai a kő­vetkezők:

  • a nemzetközi elnevezés a gyógynövény- és drogkereskedelemben, valamint a tudományos szakirodalomban latin nyelvű (11. §);
  • a növény- és állatfajokat (-fajtákat) latin tudományos nevükön kell említeni (13. §);
  • a drogok megnevezésében a növény (faj) neve megelőzi a használt rész elnevezését (15. §); első helyen a növény latin nevének birtokos csetd áll és ezt követi a gyógynövény felhasználandó szervének elfoga­dott tudományos neve alanycsctbcn (Althaeac radix, Mcnthac piperitae folium, Dracunculi herba, Chamomillae flos);
  • a drogok neveit egyes számban kell írni (16. §) (régebben a többes számban használt növényi rész neve szerepelt az első helyen, pl. Florcs Chamomillae, Folium menthae piperitae).

A forgalomban levő növényi részek (drogok) kereskedelmi elnevezései: radix cis = gyökér (Bclladonnac radix)

rhizoma-ac = gyökértörzs (Valeriánáé rhizoma)

tuber-ens = gumó (Aconiti tuber)

bulbus = hagyma (Alii sativi bulbus)

herba-at = virágzó vagy terméscs lcvélszár (Mcnthac piperitae

herba)

folium-‘ü = levél (Mcnthac piperitae folium) /7os-res[1] = virág, virágzat (Chamomillae flos)

sewen-inis = mag (Ricini semen)
fructus[2] = termes (Anisi vulgáris fructus, Cynosbati fructus)
lignum = fa (Juniperi lignum)
frons = ágvég, ágcsúcs (Juniperi frons)
cortex = kéreg (Frangulae cortex)
bacca-ac = bogyó (Sambuci bacca)
stipes-iüs = kocsány (Ccrasi stipes, Visci stipcs)
gemma-ae = rügy (Populi gemma)
caput = toktermés (Papaveris caput)
strobulus-\ = toboz (Lupuli strobulus, strobuli)
stigma-ae = bibe (Croci stigma)


Gyógynövény-történelem az ókortól napjainkig

A szervetlen vegyülctck gyógyászati felhasználása meghatározhatóan több ezer éves múltra tekint vissza. Ezzel szemben a növényekkel való gyógyítás az embert emberré válása óta napjainkig kíséri. A tudomány mai fokán is széles körű kutatómunkára alapozva – a szintetikus készít­mények mellett – a növények szolgáltatják gyógyszerkincsünk jelentős részét. A növényvilág hatóanyagainak beláthatatlan nagy száma és sok­félesége óriási választékot és lehetőséget tár az orvostudomány és a gyógyszeripari szakember elé.

A gyógynövények használatát inkább véletlen, mint tudatos, empiri­kus úton szerzett tapasztalatok alapján az ősember kezdte el. A gyógy­növények felhasználásáról az első kézzel fogható bizonyságot az egyip­tomi történelemben találjuk. Az egyiptomiak i. e. 3000 évvel a Nílus áradásának talaj termékenyítő hatását ismerve, már más haszonnövé­nyek – gabona, kertinövények – mellett gyógynövények termesztésével is foglalkoztak. A ránk maradt emlékek, sír- és barlangfcliratok, ábrák, papiruszok adatokat szolgáltatnak arra vonatkozólag is, hogy az egyip­tomiak már sok drogot ismertek és használtak, mintegy 50 gyógynö­vény rendszeres használatáról emlékeznek meg. A feltárt sírkamrákban a halottak mellett tálakban vagy más edényekben elhelyezve növényi ré­szeket és gyógyításra használt drogokat is találtak. Legjelentősebbek az ’ Aloc sp., Artemisia absinthium, a Cannabis indica, a Crocus sp., a Myrrha, a Sinapis sp. voltak.

Kínában is több ezer éves múltra tekint vissza a növényi eredetű gyógyszerek kiterjedt használata.

Palesztinában már régen foglalkoztak a gyógynövények termesztésé­vel, amiről a régi írások gyakran tesznek említést (mirhahegyckről, fu- szerkertckröl és balzsam ligetekről írnak).

Legnagyobb hatást a görögök és rómaiak gyakorolták az orvosi tudo­mányra, így a gyógyszerek ismeretére is. A görögök közül Hippokra- tész (i. e. 470) müvei az ókorban és a középkorban is nagy tekintélynekörvendtek. Theophrasztosz (i. c. 371) – aki Arisztotelész tanítványa volt – „A növények története” címen irt könyvet, amely gyűjteménye volt mindannak, amit a kereskedőktől és utazóktól hallott. Ismerte a Rhizoma iridist, a Rhizoma veratrit és más drogokat. Az ókori írók kö­zül kétségtelenül legnagyobb jelentőségű DIOSZKORIDÉSZ, aki mint or­vos számos országot bejárt, és utazásai közben pontosan megfigyelte az élő növényeket és a használt gyógyszereket, növényeket. A gyógysze­rekről szóló öt könyvét is i. sz. 77-78-ban írta. Ez a munkája évszáza­dokon keresztül jelentős forrásmunkául szolgált, és adatait feltétlenül megbízhatónak tartották.

A gyógy- és haszonnövények rendszeres termesztésével először a ró­maiak foglalkoztak. Kréta szigete már akkor híres volt gyógynövényei­ről, ahol egyeseket termesztettek is. Említést érdemel Aulus Cornelius Celsus (i. e. 25—i. sz. 50), aki gyógyszertani könyvében 250 általa hasz­nált növényt sorolt fel, ameíyek között említi az Aloét, a Gentianát, a Hioscyamust is.

Dioszkoridész kortársa volt Caius Plinius Sfcundus. Természetraj­za a középkorban mcgtámadhatatlan tekintélynek örvendett. Plinius ha­lálát követő időben Claudius Galenus (i. sz. 130) nemcsak neves or­vos, hanem a gyógynövények kiváló ismerőié is volt. Galenus szerette az összetett rendeléseket. Neve mind a mai napig a galenikus (összetett) gyógyszerkészítmények elnevezésében fennmaradt. Vallotta, hogy a gyógynövényeket tcrmöheiyükön kell felkeresni, megfigyelni, gyűjteni. Vizelethajtónak ajánlotta már a Scillát és hashajtónak a Ricinus-olajat, az Aloét és a Colocynthist.

A Római Birodalom bukásával (i. sz 476) kezdődő középkorban a közép-európai gyógyszerkincs fejlődésére különösen nagy hatással volt a frank birodalom királyának, Nagy KAROLYnak (768 -814) egyik ren­deleté, a „Capitularc”, amely a gyógynövények termesztéséi is előírta. Ettől kezdve főleg kolostcrkcrtekben foglalkoztak rendszeresen gyógy­növények termesztésével.

Az arab orvosok a IX-XII. században a drogoknak egész sorát hoz­ták Afrikából. Ázsiából. Az emberiség különösen sokat köszönhet tudó­saiknak, akik számos értékes munkával és növénnyel gazdagították a szakterületet. Közülük legjelentősebb Ibn Sina vagy más néven – lati­nosán – Avicenna (978-1036). Polihisztor volt, az „orvosok fejedelmé­nek” nevezték. Ugyanazokat a gyógyszereket használta, amelyeket Ga-lenus cs Dioszkoridész, de bővítette azokat az arábiai és indiai szárma­zású növényekkel, gyógyszerekkel. A „Canon medicináé” c. könyve alapossága és megbízhatósága miatt orvosi körökben még a XV. század­ban is mértékadó volt.

A gyógynövények és drogok fokozottabb megismerését nagyban elő­segítették a felfedezések. E téren különösen jelentős a velencei Marco Polo, aki 1250 és 1302 között beutazta egész.Ázsiát. Az ott talált és megismert gyógynövényeket használatukkal együtt pontosan leírta.

Amerika felfedezése (1492) az újkor kezdetét jelentette, ami az addig ismeretlen növényfajok megismerésével, más földrészekre való bevite­lükkel a gyógynövények használatában is új lehetőségeket nyitott. A felfedezésekkel új, eddig ismeretlen növények és drogok kerültek Euró­pába, és a középkor gyakori felszínességét felváltotta a megfigyelése­ken alapuló elmélyedt kutatás. 1497-ben Vasco da Gama körülhajózta Afrika déli csúcsát, és ezzel megtalálta az Indiába vezető tengeri utat, ami nagy befolyással volt a Dél-Ázsiából Európába irányuló drogkeres­kedelem alakulására is.

Hatott a farmakognózia (gyógynövény- és drogismeret) fejlődésére is, éppen úgy, mint más területekre a könyvnyomtatás és fametszet fel­találása, terjedése, mert ezek segítségével lehetővé vált az ismeretek gyors és széles körű terjesztése. A XVI. században keletkezett a farma- kognóziának a farmakobotanika ága. Ugyanebben az időben az egyete­mek orvostudományi karain már mindenhol működött gyógynövények­kel is foglalkozó tanszék. Itt azonban csak elméleti munka folyt, mert a tanár legtöbbször csak Dioszkoridész vagy mások tanait magyarázta. Az első farmakognóziai tanszéket 1533-ban Páduában alapították. Tanszék­vezetőnek Francesco BuONAFEDE-t nevezték ki, aki felismerte, hogy a pusztán elméleti tanítás nem elegendő, ezért 1545-ben a velencei köz­társaság tanácsával engedélyeztette egy orvosbotanikai kert és egyetemi droggyüjtcmény létrehozását.

Pádua példáját több egyetemen is követték, 1547-ben Pisában, 1567- ben Bolognában, 1577-ben Lcidcnbcn és Hcidclbergben, 1598-ban Montpellier-bcn alapítottak egyetemi orvosgyógyszerészi botanikus kertet.

A XVI. század elején az alkímia hitelét vesztette. Az orvosi tudo­mány is más irányba indult, főleg Paracelsus hatása alatt, akinek tana (jatrokémia) azon alapult, hogy a kémia feladata a betegek részéregyógyszereket előállítani, mivel az életfolyamatok főleg kémiai folya­matok. Theopiirastus Bombastus Paracelsus von Hohenheim (1493—1541) 1526-ban Basel város orvosa lett. Működését azzal kezd­te, hogy Aviccnna és más szerzők müveit nyilvánosan elégette. Paracel­sus hadat üzent a rengeteg drogból összeállított gyógyszereknek. Kora idealista filozófusaihoz csatlakozva azt vallotta és hirdette, hogy a dro­gok gyógyhatása a bennük levő „isteni erő”-nek, a „quinta esscntiá”-nak köszönhető. Ezen túlmenően elmélete az volt, hogy minden gyógyszer­ben, gyógynövényben kell lenni egy különös, hatékony anyagnak, ame­lyet ő kémiai úton kívánt előállítani. Ezzel viszont Paracelsus lényegé­ben megvetette a farmakokémia alapját, amely a gyógynövények konk­rét hatóanyagának a hatásának megismerését segítette elő.

Paracclsustól származott az orvosi tudománynak egy furcsa eltéve­lyedése, tévtana is, amely szignatúratan néven ismeretes. Ennek nyomai már korábbiak, amelyet Paracelsus felújított, és iparkodott azt tudo­mányosan is megmagyarázni. E téves tannak lényege, hogy a gyógysze­rek és drogok alakjából, színéből, ízéből és szagából azok hatására lehet következtetni. így jutottak cl .olyan abszurd megállapításokig, hogy pl. a vese alakú növényi részek a vesére, a szív alakúak a szívre hatnak gyó­gyítóig. Ez a tudományos alapokat nélkülöző téves tanítás gyakran a növények helytelen gyógyászati alkalmazásához vezetett, amely számos veszélyes és káros következménnyel járt, de a növények gyógyászati je­lentőségét és hitelét is megingatta.

A természettudományok fejlődésére nagy hatással volt Leeuwen- hoek (c.: lövenhuk) (1632-1723) dclfti posztókcrcskcdő által felfede­zett mikroszkóp használatának bevezetése, ami a gyógynövények és drogok megismerését is segítette. Valamivel később Scheele Károly (1742-1786) volt az az első tudós, aki a drogok alkotórészeinek tiszta előállítására, azok kristályosítására törekedett. Ezzel tulajdonképpen a modem gyógyszerismereti kémiát alapította meg. A XVIII. század végé­ig tehát kialakultak olyan „műszerek” és vegytani ismeretek, amelyek nagy lendületet adtak a gyógynövények tudományos vizsgálatának. En­nek eredményeképpen a XIX. században, különösen a növényi alkaloi­dok területén értékes eredmények születtek, és kialakult a nagyüzemi feldolgozást megalapozó növénykémia.

A XIX. század gyógyszerkémikusai közül feltétlen említést érdemel Sertürner, aki nemcsak kristályos alakban állította elő a morfint, ha­nem kimutatta azt is, hogy az sókcpzö organikus bázis. Ezt kővetően a múlt század végen és a századforduló után több neves kutatónak a gyógynövények megismerésére, termesztésére és történetére vonatkozó jelentős irodalmi munkája jelent meg. Ezek között is jelentős G. Dra- gendorf orosz tudós munkássága, akinek a múlt század második felé­ben számos tudományos munkáját adták ki. Munkáiban foglalkozik az egyes növények hatóanyagaival és azok hatásaival. „A különböző népek és idők gyógynövényei, valamint azok alkalmazása” c. átfogó munkája is jelentős és közismert.

Századunk első felében országhatárokat meghaladó jelentőségű mun­kát végzett a gyógynövények megismertetése és termesztése területén A. Tschirch svájci professzor, aki 1909-1933-ig többszöri kiadásban jelentette meg a „Farmakognózia kézikönyve” c. munkáját. Ebben a munkában összegezte a korábbi időszakok gyógynövénytermcsztésének és -használatának történetét, fejlődését. Ezenkívül még számos gyógy­növény-anatómiai tudományos közleménye is megjelent.

Mindezen túl még számos ország tudósa foglalkozott és foglalkozik ma is ezekkel a kérdésekkel, és fáradhatatlan munkájukkal tovább fej­lesztik a társadalom számára is nagy jelentőségű, közegészségügyet szolgáló gyógynövénytermesztést.


A gyógynövények csoportosítása

A növényeknek az ember életében játszott szerepe és jelentősége hozta magával, hogy az ismereteket összefoglalják, és a növényeket valami­lyen áttekinthető rendszerbe sorolják. így osztották fel először fás és lágy szárú csoportokra a növényeket. Ezcnbclül többnyire hasznossá­guk alapján is rendszerezték azokat. Ez utóbbi képezte az alapját a tel­jesen mesterséges rendszereknek. Ezek a csoportosítások igen kezdetle­gesek, mert csak az ember számára lényeges tulajdonságok szerint cso­portosították a növényeket (előfordulási hely, hatóanyag). Ezeket az egy tulajdonságon alapuló rendszereket mesterséges rendszereknek nevezik, melyek a növények rokonságát nem tükrözik.

A természetes – rokoni alapon álló – rendszerezés elvét Cesalpino a XVI. században említette, amikor kijelentette, hogy a növényeket ha­sonlóságuk és különbözőségük alapján kell vizsgálni és rendszerezni. Emellett a gyógy hatás vagy egyéb gyakorlati hasznuk csak melléktulaj – donságok. A rokonsági fok megállapítása nem hasonlóság, hanem a származás alapján történik. Ennek a tükröződése a hatóanyagok képző­désénél jól szemlélhető az olajat tartalmazó növények rendszertani he­lye alapján. Pl. az olajat tartalmazó növények túlnyomó többsége a két­szikűek osztályába tartozik (81 faj a boglárkafélékhez, 136 faj a rózsa­félékhez).

A gyógynövényeket sokirányú használhatóságuk és tulajdonságuk miatt ugyancsak több, természetes és mesterséges rendszerbe, csoport­ba sorolják. A leggyakrabban használt csoportosítások a következők: természetes rendszerezés

  • növényrendszertani alapon
  • élettartam, életforma szerint

mesterséges rendszerezés

  • termőhely szerint
  • hatóanyag-tartalom szerint stb.


Rendszertani alapon, származás szerint

A gyógynövények rcndszerczcsct és tárgyalását is fejlődéstörténeti, rendszertani alapon, családonként Soó (1963) szerint csoportosítva, a rokon vonások együttes bemutatásával végezzük. A csoportosításon be­lül az egyes növények ismertetésénél a gyakorlati vonatkozások elsőd­leges szerepet kapnak.

A rendszertani csoportosítás lehetőséget ad az egyes családok sajátos anyagcseretermékeinek összefüggő és jellemző bemutatására is (pl. a Solanaceac család fajaira az alkaloid, a Labiatac-ra az illóolaj-tartalom a jellemző).

A következőkben ismertetésre kerülő növényeket rendszertani alapon virágtalanokra és magva? növényekre osztjuk. Az utóbbit pedig a nyit­va- és zárvatermőkre. A zárvatermők két jelentős, fcjlödéstörténctilcg is jól elkülönülő osztályokra tagolódnak: az ősibb kétsziküekre és a fejlet­tebb egy szikitekre. A hazánkban vadon termő vagy termesztett gyógy­növények számos növénycsaládokat képviselnek, amelyek közül a leg­fontosabbakat felsoroljuk.


Gombák

clavicipitales clavicipitaceae: Claviccps purpurea Tulasne.

lichcncs discocappincae: Evcmia prunastri (L.) Ach.


Harasztok

lycopodialcs lycopodiaccae: Lycopodium clavatum L.

cquisctalcs cquisctaccae: Equisetum arvense L.

filicalcs

polypodiaceac: Dryoptcris filix-mas (L.) SCHOTT.

Magvas növények

íNyitvatermők

pinalcs cuprcssaccae: Junipcrus communis L.

ephcdralcs cphedraceae: Ephcdra distachya L.

Zárvatermők

kétszikűek

ranalcs

hcllcboraceae:

Hcllcborus purpurascens W. ct K.

Hcllcborus niger L.

Consolida orientalis (Grag) Schröd.

Aconitum napellus L.

ranunculaccae: Pulsatilla grandis Wender. Adonis vcmalis L.
aristolochiales

aristolochiaceae:

Aristolochia clematitis L.

Asarum curopaeum L.

rosales

rosaccae:

Cratacgus oxyacantha L.

Rubus caesius L.

Gcum urbanum L.

Potentilla anscrina L.

– erecta (L.) Ráusch

Filipendula ulmaria (L.) Maxim.

Agrimonia eupateria L.

Rosa canina L.

crassulaccac: Sedum acre L.

Scdum fajok

fabalcs

fabaccac:

Sophora japonica L.

Ononis spinosa L.

Trigonella foenum graecum L.

Robinia pscudo-acacia L.

Glycyrrhiza glabra L.

tcrebintalcs rutaccac: Ruta gravcolens L.
hippocastanaccac: rhamnalcs

rhamnaccac:

Aesculus hippocastanum L.

Rhamnus catharticus L.

Frangula alnus Mill.

cornales

umbelliferae:

Anthriscus cerefolium (L.) Hoffm.

Coriandrum sativum L.

Apium gravcolens L.

Pctrosclinum crispum (hortcnsc) Hoffm. Carum carvi L. ’

Pimpinella anisum L.

Focniculum vulgarc Mill.

Ancthum graveolcns L.

Angelica archangclica L.

Lcvisticum officináié KOCH. Conium maculatum L.

rubialcs

rubiaccac:

Aspcrula odorata L.
capriofoliaccac: Sambucus nigra L. Sambucus cbulus L.
valcrianaccac: Valeriána officinalis L.

Valeriána sambucifolia Milk.

malvalcs

tiliaccae:

Tilia argcntea Desf.

Tilia cordata Mill.

Tilia platyphyllos Scop.

malvaccac: Althaca rosca L. Althaea officinalis L.

Malva ncglecta Wallr.

gcranialcs

gcraniaccae:

Geránium Robertianum L. Erodium cicutarium L’Hérit
cuphorbiaccac: Ricinus communis L.
gentianalcs

gen+ianaceae:

Centaurium minus Mönch.

Centaurium pulchellum (Sw.) Druce Menyanthes trifoliata L.

apocynaceac: Vinca minor L.

Catharanthus roseus G.

boraginales

boraginaccac:

Symphytum officináié L. Alkanna tinctoria (L.) Tausch Pulmonaria officinalis L.
labiatae:

i-

Lavandula angustifolia Mill.

Saturcja hortcnsis L.

Hyssopus officinalis L.

Majorana hortensis Mqnch Thynius vulgáris L.

Thymus serpyllum L. Em. Fr.

Mcntha piperita L.

Mentha arvensis var. pipcrascens

Malinwaud

Ocimum basilicum L.

Marrubium vulgare L.

Lamium album L.

Leonorus lanatus L.

Stachys recta L.

Salvia officinalis L.

Melissa officinalis L.

Origanum vulgare L.

Teucrium chamacdrys L.

solanales

solanaceae:

Atropa bclladonna L.

Scopolia camiolica Jacq. Hyoscyamus niger L. Datura stramonium L.

Datura innoxia Mill. Solanum laciniatum Ait. Nicotiana tabacum L. Nicotiana rustica L.

scrophulariaccae: Verbascum phlomoidcs L.

Verbascum thapsus L.

Verbascum thapsiforme Schrod.

Linaria vulgáris Mill.

Digitális purpurca L.

Digitális lanata Ehrh.

plantaginaceae: Plantago lanccolata L.

Plantago psyllium

Plantago major L.

rhoeadales

papavcraceae:

Papaver somniferum L.

Papaver rhoeas L. Chclidonium május L.

fumariaceae: Fumaria officinalis L.

cruciferae:

cistales violaccac:

thcales

hypericaceae: campanulales compositae tubuliflorae:

Brassica nigra (L.) Koch

Brassica juncea (L.) Coss.

Sinapis alba L.

Viola odorata L.

Viola tricolor L.

Hypcricum pcrforatum L.

Petasites hybridus (L.) G. M. Sch.

Tussilago farfara L.

Centaurea cyanus L.

Achillca miílefolium L.

Anthemis nobilis L.

Artemisia dracunculus L.

Artemisia absinthium L.

Artemisia vulgáris L.

Artemisia abrotanum L. Carthamus tinctorius L. Inula hclenium L.

Calcndula officinalis L. Solidago virga-aurea L.

liguliflorae:

ericales cricaceae:

santalcs loranthaceae:

caryophyllales phytolaccaccae: caryophyllaceae:

chcnopodiaceac: primulalcs primulaceae: polygonales polygonaccae:

urticales cannabinaccae: urticaccae: fagalcs bctulaccae: juglandalcs juglandaceae: salicales salicaccae:

egyszikűek

liliales

liliaccae:

Matricaria chamomilla L. Bellis perennis L.

Cnicus benedictus L.

Cichorium intisbus L. Taraxacum officináié WEBB.

Vaccinium vitis-idaea L. Vaccinium myrtillus L.

Viscum album L.

Phytolacca amcricana L. Gypsophila paniculata L. Saponaria officinalis L. Hemiaria glabra L.

Hemiaria hirsuta L.

Chcnopodium ambrosioides L

Primula veris L. Em. Huds.

Polygonum avicularc L. Rheum palmatum L. Rheum officinale L.

Humulus lupulus L.

Urtica dioica L.

Bctula pendula Roth.

Juglans regia L.

Populus nigra L.

Allium sativum L. Lilium candidum L.

Veratrum album L. Colchicum autumnalc L. Convallaria majális L.
iridaccac: Iris gcrmanica L.
dioscorcaccac: Tamus communis L.
orchidalcs orchidaccac: Orchis morio L..
poales

gramincac:

Agropyron repens (L.) Beauv.
pandanalcs araccae: Árum maculatum L.

Acorus calamus L.

Az ismertetett rendszertani csoportosításban többnyire mindazok a termesztett és vadon termő gyógynövények szerepelnek, amelyek ki- sebb-nagyobb mértékben a hazai gyógynövény-felvásárlásban és drog- kereskedehmben megtalálhatók.

A növények részletes ismertetésekor már csak az ipari vagy kereske­delmi szempontból mennyiségileg is jelentős növényekkel foglalko­zunk.


Élettartam, életforma alapján

A környezethez való alkalmazkodás a növény megjelenésének for­májában nyilvánul meg. A számos életforma rendszerezés közül általá­nosan elfogadott a Raunkiaer-féle, amely az áttelclö, megújuló szervek helyzetén és védelmi berendezésén alapszik. Egyben kifejezi a növény alkalmazkodását a klímához, különösen a hőmérséklethez. E csoporto­sítás szerinti életfonnák:

egyéves növények (therophyta-Sinapis sp, Majoránna), jelölésük Th; kétéves növények (hemitherophyta-Digitalis sp.), jelölésük TH; többéves (évelő) növények

phanerophyta (fás szárú) növények, áttelclö szerveik magasan a talaj felett vannak (Rosa canina, Tilia fajok), jelölésük MM, M, N;

chamaephyta növények, átlelclö szerveik 10-20 cm-rcl a talaj felett vannak (Thymus serphyllum, Viola odorata), jelölésük Ch;

hemikryptophyta növények, áttclelö szerveik a talaj felszínén vagy alig alatta vannak (Mentha fajok), jelölésük H;

kryptophyta növények, áttclelö szerveik a talajban vannak (Valeriána, Colchicum) – vagy vízben (Acorus), jelölésük G, HH;

különleges csoport: pl. Eriphyta (fán lakók), mint a fagyöngy.

Az életforma szerinti csoportosítás nem mesterséges, tehát nincs el­lentétben az előzőekben már ismertetett fejlődéstörténeti rendszerrel, mivel az élettartam éppen fejlődéstörténeti alapon vizsgálva jellemző sajátosság. Egyes rendszertani egységeken belül mégis különböző élct- formatípusok találhatók. Ez szorosan kapcsolódik az ösfaj keletkezési helyéhez (centrum), és az utódok mai elterjedéséhez (Ricinus, Catha- ranthus, Salvia fajok).

Ugyanazon növényfaj jelentősen eltérő klímájú termőhelyen külön­böző életformát ölthet. így a ricinus vagy a rózsameténg Afrikában pél­dául H, nálunk termesztve Th.

Az életformák eloszlása valamely terület flórájában vagy valamely növénytársulás összetételében az ökológiai spektrum, amely mindig jellemző a terület klímájára vagy a növénytársulás megjelenésére, ökológiájára.

A Raunkiaer-rcndszerbc sorolt különböző életformákat, az egy-, két- és többéves fajokat ivarérettségi (virágzás) alapon még a következő ka­tegóriákba soroljuk:

egyszer virágzó növények,

többször virágzó növények.

Egyszer virágzó növények

egyévesek: Sinapis alba. Digitális lanata, Brassica nigra, Hyoscy- amus niger, Ocimum basilicum, Carthamus tinctorius;

kétévesek: Digitális purpurca, Digitális lanata, Carum carvi, Hyoscy- amus niger, Salvia sclarca;

háromévesek: Digitális purpurca, Carum carvi, Salvia sclarca;

lágy szárú évelők: Scmpcrvivum fajok, Agave amcricana.

Az egyszer virágzó növények, mint a példából is látható, könnyen át­alakulhatnak egy- vagy kétévessé vagy fordítva. Jóval nehezebben vál­toztatható meg a törzsfejlődésben korábban rögződött többszöri virág­zás egy növényegyed ontogenezise során.

Többször virágzó évelő növények

lágy szániak: Mentha fajok, Melissa officinalis, Anthcmis nobilis; félcserjék: Lavandula fajok, Thymus fajok, Salvia officinalis; fás szárúak: Tilia fajok, Rosa canina.

Az egyéves gyógynövények között számos gyógyászatilag és iparilag fontos növényfaj található (Solanum laciniatum, Matricaria chamomil­la, Majorana hortensis, Papaver somniferum). Összetételét tekintve a legváltozatosabb csoport, mivel a termesztett egyéves növények között származási helyüket tekintve a trópusi vagy a pusztai növények egyaránt megtalálhatók. A szaporítás évében virágoznak és termést ér­lelnek. Ezcnbclül találhatók az áttclclő egyéves növények (kamilla), amelyek rendszerint ősszel keinek és az áttclclés után tavasszal virágoz­nak.

A kétéves növények fejlődésére általában jellemző, hogy az első évben nagyszámú tölcvclckböl álló rozettát, illetve tölcvélrózsát képeznek (Carum carvi, Salvia sclarca). Tömegesen a második évben virágoznak és érlelnek magot, majd rendszerint elpusztulnak. A ter­mesztett és vadon termő gyógynövények között viszonylag kevés két­éves faj található. A kétéves növények mediterrán, szubmediterrán jel­legűek, ezért a termesztési és fejlődési igényeik hazánk területén egy­beesnek. A kétéves növényfajoknál gyakran előfordul – főleg hideg hatására hogy egyes növények már az első évben virágoznak, majd magérés után elpusztulnak, mint pl. a Digitális lanata. Megfigyelhető viszont az is, hogy némelyek – néha tömegesen – a másodévi virágzás után még a harmadik évben is életben maradnak, sőt jelentős számban virágoznak is.

Az évelő gyógynövények többnyire lágy szárúak (Melissa), félcser­jék (Lavandula), Cserjék (Rosa canina) vagy fák (Tilia). A termesztett és vadon termő növényeink közül számos faj tartozik ebbe a csoportba. Az évelő gyógynövények magvetéssel, dugványozással, töosztással és még sokféleképpen szaporíthatok. A lágy szárú évelők többnyire foldbcli hosszú vagy rövid szártagú hajtásaikkal, stolóval telelnek át, és kora tavasszal indul meg hajtásképzödésük. E növények foldbcli hajtásai sza­porításra kiválóan alkalmasak. A félcserjék származási helyüket te­kintve mediterrán jellegű növények. Ebből következik, hogy termőhe­lyükkel szembeni igényük sajátos. Szeretik a védett, napos, szárazabbfekvésű talajokat, meleg lejtöket. Nem fásodott hajtásaikban vagy virá­gaikban legtöbbször illóolajat tartalmaznak (Salvia, Lavandula, Thy- mus). Hajtáscsúcsaik hótakaró nélküli, hosszú, hideg teleken gyakran elfagynak. Ilyenkor a növényeket csak a fagyott részek eltávolításával serkenthetjük újabb hajtásképzésre. Az évelő növények magról, hajtás­dugványról, feltöltéscs bujtással vagy töosztással szaporíthatok.


Hatóanyag-tartalmukat vizsgálva

A gyógynövényeket mérgező és nem mérgező csoportra oszthatjuk fel. Ezcnbclül az egyes növények fö hatóanyag-tartalmának kémiai összeté­telét és tulajdonságát figyelembe véve megkülönböztetünk alkaloid, glikozid, cseranyag, illóolaj, nyálka, vitamin és egyéb anyagokat tartal­mazó gyógynövényeket. Egy gyógynövényben többféle hatóanyag is le­het. A hatóanyagok megismerése bonyolult, de fontos bio- és fitokémiai feladat.

Az izolálási eljárásoknak és a szerkezetfelderítés módszereinek fejlő­dése hozta magával, hogy egymás után sikerült a különböző gyógynö­vények hatóanyagait kémiailag tisztán előállítani, szerkezetüket megis­merni és tanulmányozni a szervezetre gyakorolt hatásukat.

A gyógynövények nagy száma miatt hatóanyagaiknak még csak egy részét sikerült megismerni. A népi gyógyászatban használt drogok kö­zött vannak olyanok, amelyeknek hatóanyagairól vajmi keveset tudunk, noha e növények és hatóanyagaik módszeres megismerésére sok nem­zet tudósai törekednek.

Kedvező adottságaink miatt gyógynövényeink többsége kiváló hatóanyag-tartalmú, ezért Magyarország régóta jelentős helyet foglal cl a nemzetközi gyógynövény-kereskedelemben. Gyógyszeriparunkban végbemenő nagyméretű fejlődés egyre inkább lehetővé teszi, hogy a drogok kivitele mellett mind nagyobb teret kapjon a hatóanyagok hazai előállítása és kész gyógyszerként való kivitele. A gyógynövények nem­csak gyógyszerként felhasználható vegyületek forrásaiként jöhetnek számításba. Jelentőségük mint olcsó nyersanyagforrás is figyelmet érde­mel. Olyan alkalmas kiindulási anyagokat is szolgáltathatnak, amelyek kémiai átalakítások után válnak gyógyszerekké, és így lehetővé teszik a gyógyszeriparban félszintézisek megvalósítását.

A természetes anyagok hatóanyagainak megismerésével együtt jár a növénykémiai analízis módszereinek ugrásszerű fejlődése. Az infravö­rös spektrofotometria és más korszerű műszerek és módszerek alkalma­zása pedig lehetővé teszi, hogy bonyolult szerkezetű anyagok finom szerkezetét is megismerhessük.


Alkaloidok

Nitrogéntartalmú bázisos, többnyire bonyolult felépítésű szerves vegyü- lctck. Savakkal sókat képeznek, az emberi és állati szervezetbejuttatva erős fiziológiai hatást fejtenek ki, gyakran erősen toxikus hatásúak, szá­mos növényben megtalálhatók.

Az alkaloidok szerepe a növény szervezetében és életében még nem tisztázott. A biokémia a szekundér növényi anyagok közé sorolja őket. A növények legkülönbözőbb részében és szervében fordulhatnak elő (levél, hajtásvég, mag, gyökér). A drogban szerves savakkal képzett sók alakjában találhatók.

A legtöbb alkaloid a kétszikű növényekben található (Solanaccae, Papaveraccac). Az egysziküekben ritkábban fordulnak elö (Colchicum). Legtöbbször a gyökér és a gyökértörzs a leggazdagabb alkaloidforrás. Az eddigi vizsgálatok szerint az alkaloidképződés általában a gyökér­ben játszódik le. A virágtalanok közül a gombák tartalmaznak alkaloi­dot, ezek közül számunkra a legjelentősebbek az anyarozs (Secalc cor- nutum) alkaloidjai.

‘ Egyes növénycsaládok képviselői – eddigi eredmények szerint – tel­jesen alkaloidmcntcsek (Compositac, Rosaceae, Labiatae). Gyakori, hogy egy növényben több alkaloid is képződik, ezek vegyi szerkezet te­kintetében gyakran rokonok, ilyenkor a növény fő- és mcllékalkaloid- jairól beszélünk, amelyek gyógyszertani hatása rendszerint eltérő (mor­fin és tcbain).

A gyógyászatban számos, nagyjelentőségű növényi alkaloid ismere­tes, amelyek közül – Bayer és tsai. (1957) alapján – példaként az aláb­biak szolgáljanak:

A tropánvázas alkaloidok kivétel nélkül észter-alkaloidok, amelyek­ben a nitrogént tartalmazó tropánvázhoz legtöbbször aromás savak kap­csolódnak. Ide tartoznak: atropin, bclladonnin, kokain, hioszciamin szkopolamin stb. ■ ■ . –

Az indolvázas alkaloidok a gyógyászatban igen nagy jelentőségűek. E nagy csoporton belül a legtöbb vegyületnek hatása van a központi idegrendszerre. Hazánkban az anyarozs-alkaloidoknak van különleges jelentőségük, legfontosabb közülük az ergometrin, az ergotamin és az ergotoxin, utóbbi 4 vegyület keveréke.

A legtöbb anyarozs-alkaloidban megtalálható az indolrészt tartalma­zó lizergsav, illetve a vele izomer izolizergsav.

Az ópiumalkaloidok nem egységes anyagok. A nagyszámú mel­lékalkaloidot a legkülönbözőbb mennyiségben és arányban tartalmaz­hatják (morfin, narkotin, papaverin, kodein).

A szteroid-alkaloidok közül első helyen a Solanum fajok alkaloidjai­ról kell megemlékezni. Legfontosabb közülük a szolaszodin, amely a gyógyászatban rendkívül fontos szteroid gyógyszerek (köztük hormo­nok) gyártásánál kiindulási anyag. A szolaszodin a növényben cukrok­kal képzett különböző vegyületek, glikozidok alakjában (szolaszonin, szolamargin) van jelen.


Glikozidok

A glikozid megjelölés gyűjtőfogalom, amelybe különböző cukroknak, elsősorban OH-csoportot tartalmazó vegyületckkel, meghatározott mó­don képzett vegyületcit sorolják.

Savak hatására a glikozidok hidrolizálnak, ágiikon- (más néven genin) és cukor részre hasadnak. A hidrolízis nemcsak ásványi savak, hanem enzimek hatására is bekövetkezhet, mint a Digitális-levélben. Általában az ilyen növények a glikozid hidrolízisét okozó enzimet is tar­talmazzák. Ezeket az enzimeket összefoglaló néven glikozidáznak ne­vezik.

Egyes növénycsaládok, mint pl. a Cruciferae, Scrophulariaceac, Caryophyllaccae, Rosaceae, Ericaceae, glikozidokban nagyon gazda­gok. Á glikozidok a növények különböző részeiben (gyökér, levél, ter­més, mag) fordulnak elő. Szerepük ma sem tisztázott még a növényvi­lágban. Többféle funkciót tulajdonítanak nekik (detoxikáció, az ozmó­zis szabályozása).

A glikozidokat két nagy csoportba sorolják, így nitrogéntartalmúakra és nitrogénmentesekre. ✓

nitrogéntartalmúak

gliko-alkaloidok (szolaszonin)

mustárolaj-glikozidok (szinigrin)

ciánhidrogén-glikozidok (amigdalin) indoxil-glikozidok (indigó)

nuklcozidok (guanozin); a nukleozidokban nem oxigénen, hanem nit­rogénen keresztül történik a cukorrész kapcsolódása;

n i trogénm en tesek

fcnol-glikozidok (arbutin)

antra-glikozidok (glukofrangulin)

tanno-glikozidok flavonoid-glikozidok növényi festékek (antociánok) szteránvázas glikozidok szaponinok

glükoretinek

keserű anyagok

nem tisztázott szerkezetű glikozidok (oninin, vincetoxin).

A gyógyászatban fontos glikozidok három csoportját külön is ki­emeljük:

fenil-benzopiron glikozidok (fiavon, izoflavon, flavonol, flavonon- glikozidok): a flavonol-glikozidok sorából a kvercitin származékait, fő­leg a rutint kell megemlíteni, amelyet nálunk a Sophora japonica bim­bójából állítanak elö; a flavonon-glikozidok csoportjába tartozik a Cit- rus-fajok (narancs, citrom) fontos glikozidja, a heszperidin;

kumarin-glikozidok: a kumarinszármazékok jelentősek a gyógyászat­ban, közülük a természetben nagyon elterjedt az eszkulin, amely az Aes- culus hippocastanum terméséből állítható elő;

szív-glikozidok: ezek alkotják gyógyászati szempontból a glikozidok legfontosabb csoportját, a szív-glikozidok aglykonjai szteránvázas ve- gyülctck; a szív-glikozidot tartalmazó növénycsaládok száma nagy, ezek közül is jelentősebbek: Scrophulariaceae, Apocynaceae, Asclepi- daccac, Liliaceae, Ranunculaceac.

A növényben a glikozidok mennyisége változik egy napszakon és a vegetációs időn belül is. A drog glikozidtartalma függ a termőhelyi vi­

szonyoktól, a gyűjtött növényrésztől, a gyűjtés idejétől, a szárítás és rak­tározás módjától. A glikozidok főleg a növényi asszimilációs, ritkábban a tartalék tápanyagot tartalmazó szerveiben halmozódnak fel.

Cseranyagok

Cseranyagok elnevezés alatt azokat a nitrogénmentes, a növényvilágban nagyon elterjedt szerves vegyületeket értjük, amelyeknek – eddigi isme­reteink szerint – az a rendeltetésük, hogy a növényeket a korhadástói megóvják.

A cseranyagokat az iparban főleg állati bőrök cserzésérc használják. Amorf anyagok, vízben, alkoholban, glicerinben, etilacetátban oldód­nak. Éterben majdnem oldhatatlanok. Jellemző, hogy a fehérjéket és az alkaloidokat sóik oldatából inár nagy hígításban is kicsapják. A cser­anyagokat a gyógyászatban is kiterjedten használják.

Illóolajok

Illő- vagy éterikus olajoknak nevezzük a tiszta állapotban szobahőmér­sékleten maradéktalanul elillanó folyadékokat. Virágokban, levelekben, termésekben, gyökerekben, gyökértörzsben vagy más növényi szervek­ben találhatók. Az illóolaj összetétele a növény korától, a termőhelyi té­nyezőktől, időjárástól függ. Törpének vagy terpénszármazékok, vala­mint azoknak oxidációs termékei. A zsíros olajokkal ellentétben több­nyire nem szappanosíthatók el.

Általában nem egységes vegyületek, hanem keverékek. Rendszerint kellemes illatúak. Közönséges hőmérsékleten folyékonyak (kivétel pl. az Iris és az Inula olaja). Több illóolajból erősebb lehűléskor kristályos anyagok válnak ki, pl. a borsmenta olajából mentol. Lepárláskor nagyon hideg hűtővíz alkalmazása (gyors cseréje) a hütőcsöben gyors mcntolki- válást, ezáltal dugulást, sőt robbanást is okozhat.

Forráspontjuk általában mágas, többnyire 200 °C fölött van, vízgőz­zel mégis könnyen párolhatok. Ezért a legtöbb illóolajat vízgőz-desztil- lációval állítják elő (kivétel a citrom-, narancsolajok). Magas forrás­pontjuk ellenére is szobahőmérsékleten párolognak, és szűrőpapírról -eltérően a zsíros olajtól – nyomtalanul elillannak. A legtöbb illóolaj faj­súlya könnyebb, mint a vízé, ezért vízre öntve annak felszínén úsznak. (A víznél nehezebb fajsúlyú pl. a petrezselyem, szegfűszeg, fahéj, mus­tárolaj.)

Vízben alig, alkoholban, éterben, kloroformban, benzolban és zsíros olajban nagyon jól oldódnak. Legtöbbször színtelenek vagy a növény­fajra jellemző színűek, állás közben megsárgulnak, ami oxidációs folya­matok következménye, ez levegő, fény kizárásával megakadályozható. Néhány növény illóolaja sötétbarna vagy kék színű (kakukkfű, üröm, kamilla). Az illóolaj-tartalom egyes növénycsaládok fajaira nagyon jel­lemző, pl. Abietaceac, Labiatae, Umbelliferac, Compositae. Az illóolaj a növény valamennyi részében megtalálható, kivétel a szár, amely alig vagy semmi illóolajat nem tartalmaz. Az illóolaj disszimilációs termék, amelyet a növény a keletkezés helyén vagy annak közelében raktároz cl. Családokra jellemzően az illóolaj-raktározás történhet: egysejtű (Mag- noliaceae, Lauraceae), skizogén (Umbelliferae, Cruciforae), skizolizigén (Rutaceae), lizigén (Coniferae) tartókban és mirigyszőrökben, mirigy­pikkelyekben (Labiatae, Compositae).

Ugyanaz a növény más-más részében eltérő sajátságé illóolajat tartal­mazhat (pl. az Anethi herba és az Anethi fructus olaja). Mennyiségüket és minőségüket számos tényező befolyásolja, így a termőhely talaja, tápanyagtartalma, vízellátás, fény, hő. Mivel a környezeti tényezők az illóolaj-képződésre nagy hatással vannak, ezért a termőhely megválasz­tása körültekintést, szakismeretet igényel.

Egyes olajok vagy hatóanyagaik a mikroorganizmusokra és a maga­sabb szervezettségű növényekre mérgező hatásúak. Különösen jó bakte- ricid hatása van a timolnak (a kakukkfuolaj fő alkotórésze). A terpentin­olaj a penészgombák fejlődését még 50 000-szeres hígításban is gátolja. Az illóolajoknak ezt a tulajdonságát, hatását a gyógyászatban széles körben felhasználják. Az a felfogás, hogy az illóolajok az állatok és ro­varok ellen védik a növényeket, még vitatott.

A szárakon kifelé irányuló terpénkiválás csak akkor lehetséges, ha annak felületét epidermisz fedi, és rajta a mirigyszörök megvannak. Az idősebb részeket beborító periderma az illóolaj-tartalmú szöveteket a • külvilágtól elzárja, és a terpének a belső exkrétumtartó sejtekben a bőr­szövet alatt halmozódnak fel (narancs). Az illóolajok előállítása, kinye­rése különböző – később ismertetésre kerülő – eljárással történik.

A gyógyászati és illatszcripari felhasználás mellett egyesek (kaporolaj) az élelmiszeriparban is fontosak.

Nyálkaanyagok

A „növényi nyálkák” csoportjába gumit, lihenint, hemiccllulózt, pek- tint, keményítőt és más olyan amorf anyagokat sorolunk, amelyek rész­ben szénhidrátok, részben nitrogénmentes, kis részben pedig nitrogén­tartalmú vegyülctck. Vízzel kocsonyát alkotnak, amely melegen sűrűn folyó, hidegen pedig többnyire zselét alkot. A sejtfal vagy a sejttartalmi részek átalakulásából keletkeznek, amelyek szénhidrát jellegűek. Raktá­rozásuk a növény meghatározott szervében történik, gyakran másodla­gos nyálkasejthártya képződése segítségével.

A pektinek a növényekben elterjedten található poliszacharidok. A sejtfal alkotórészei is kocsonyásodó természetűek. A nyálkaanyagok gyógyászati hatása azok fiziko-kémiai tulajdonságán alapszik. A gyó­gyászatban mint semleges, a nyálkahártyát bevonó anyagokat alkalmaz­zák, melyek az izgató vegyületek hatását csökkentik, vagy egészen meg is szüntetik. Mint köhögéscsökkentö szert alkalmazzák főleg légzöszcr- vi megbetegedéseknél. A drogoknak ez a hatóanyagcsoportja a lenmag­ban, a fehérmályva virágaiban, leveleiben és gyökereiben, valamint az ökörfarkkóró virágában található meg.

Vitaminok

A vitaminok szerves vegyületek, amelyek az állati és emberi szervezet normális működéséhez – kis mennyiségben – nélkülözhetetlenek, de a szervezet nem képes előállítani őket. A táplálékban levő vitaminokat a szervezet nem mint tápanyagot használja fel, hanem biológiai folyama­tainál hasznosítja. Általában a szervezet enzimrendszerébe épülnek be, vagy enzimes folyamatoknál működnek közre, és így a szervezet anyag­csere-forgalmában, valamint fontos biológiai funkcióknál szerepük nél­külözhetetlen. A vitaminok egy részét a szervezet a vitaminhoz közelál­ló szerkezetű növényi anyagokból egyes esetekben elő tudja állítani. Az ilyen természetű anyagok a provitaminok.

A vitaminok gazdag forrása a növényvilág. A növények életműkö­désében is fontos szerepük van. Ez a szerep ma még nem teljesen tisz­tázott, de több esetben kimutatták az egyes vitaminok hatását azok anyagcseréjére. A gyógynövények közül különösen a Rosa canina, a csipke- vagy vadrózsa termését kell mint igen fontos C-, Br és B2-vita- minforrást, valamint a fckcteribizli termésének nagy C-vitamin-tartal- mát megemlíteni. Újabban a Rosa rugósa termésének is megnőtt a jelen­tősége. A legtöbb gyógy- és fűszernövény vitamintartalmát azonban még nem vagy alig vizsgálták.

Egyéb anyagok

Ide sorolhatók a nitrogénmentes keserű anyagok és más nitrogénmentes szerves anyagok, valamint a nitrogéntartalmú nem alkaloid, nem glikozid hatóanyagok. Az első csoportba azok a hatóanyagok sorolha­tók, amelyek többé-kevésbé erősen keserű ízűek. Kémiai összetételük teljesen még ma sem ismert. Bizonyos emésztési zavarokat meg tudnak szüntetni, amennyiben a nyál elválasztását és a gyomornedv kiválasztá­sát fokozzák. Egyeseket a népi gyógyászatban rosszindulatú daganatok ellen használtak.

A gyógyászatban, illetve a liköriparban jelentős keserüany.ag-tartal- ma miatt az Artemisia absinthiumot, a Cnicus bcncdictust, a iMcnyan- thes trifoliatát, az Acorus calamust, a Humulus lupulust használják. Az ide tartozó vegyületek’kémiai szerkezete sokféle. Abban megegyeznek, hogy nitrogént tartalmaznak.

Az egyéb anyagok között említhetők a rovarirtó hatóanyagot tartal­mazó növények, illetve anyagok is. így pl. a rovarporvirágban (Chry- santhemum cinerariacfolium és más Chrysanthemum fajokban) találha­tó piretrinek (piretrin I. és piretrin II.).

A piretrin I. a krizantén-monokarbonsav pirctrolon-alkohollal képzett észtere.

A piretrin II. a krizantén-dikarbonsav piretrolon-alkohollal és mctil- alkohollal képzett diésztere.

A piretrin 1. mérgezőbb és nagyobb mennyiségben található a nö­vényben, mint a piretrin II. A rovarok légzőszervét bénítják meg.


Gyűjtés és előkészítés feldolgozásra

A gyógynövények gyűjtése, betakarítása növényismeret nélkül nem vé­gezhető. Ennek hiányában gyakori és számtalan esetben súlyos követ­kezményekkel járó tévedések, mérgezések történtek. A gyógynövények gyűjtése növényfajoktól és növényi részektől függően sajátos módon és időben történik. Többnyire az egyes növényi részek szolgáltatnak dro­got (levél, gyökér, termés). Drogclöállításra egész növényt ritkán gyűj­tenek. Ezért a gyógynövények gyűjtése – a mag és termés kivételével – nem biológiailag érett állapotban, hanem ún. technikailag éretten törté­nik. Ez az állapot a gyógynövényeknél a legkülönbözőbb időben és stá­diumban van. Ezzel magyarázható, hogy egyes részek (gyökér) gyűjté­se a növények nyugalmi időszakában, más részük pedig (levél, virág) a vegetációs időszakban végezhető. A gyűjtés legkedvezőbb időpontja fa­jonként és növényi részenként eltérő. Kiváló minőségű drog előállításé-, nak alapkövetelménye a maximális hatóanyag-tartalom. Családokra, fa­jokra, sőt egyedekre jellemzően a hatóanyagok többsége a drogot szol­gáltató növény élettevékenységéhez kötött asszimilációs termékek vagy raktározott tartalék tápanyag. Ennek megfelelően a hatóanyag fajonként és a növényi részeken való előfordulás szerint is más-más időszakban található legnagyobb mennyiségben.

A gyökerek (radix) gyűjtését a növény.nyugalmi időszakában végzik. Legtöbb hatóanyag a gyökérben, mint raktározó szervben ősszel, tél ele­jén található. Ezért a gyökerek gyűjtését késő ősszel legcélszerűbb vé­gezni. Időjárási okok miatt előfordulhat a kora tavaszi gyökérgyüjtés is. Szükség esetén elfogadható, de a vegetáció megindulása miatt a tavaszi gyűjtés többnyire azzal a veszéllyel jár, hogy már csak csökkent hatóanyag-tartalmú drog nyerhető. A legtöbb gyökérdrogot szolgáltató növény (Valeriána, Althaca) hajtásképzésc is már a fagyok felengedése után megindul. Az élettevékenység kezdetével a raktározott tápanyag felhasználódása is megindul, és a hatóanyag-tartalom jelentősen csökken.

A felszedett foldbeli növényi részeket a szár és egyéb maradványok­tól, talaj részektől meg kell tisztítani, mosás és hámozás, szeletés, szárí­tás után feldolgozható. A főleg vízben oldódó hatóanyag-tartalmú növé­nyeket (szappangyökér) mosni nem szabad.

A leveles szár (herba) gyűjtési ideje többnyire a növény virágzása előtt vagy virágzás kezdetén van, mivel számos vizsgálat szerint a nö­vények ebben a fejlődési szakaszban tartalmaznak legtöbb hatóanyagot. A gyűjtésnél az idegen növényi részek kiválogatására ügyelni kell.

A levél (fólium) gyűjtése növényenként eltérő, de leginkább a herba gyűjtésével azonos időben történik, tehát a virágzás kezdetén, mint a borsos mentánál, a majoránnánál. A folyton virágzóknál (mint a Datu- ra, Atropa esetében) folyamatosan az első virágok megjelenése után. A terjedő tövű növényeknél (mint a borsos mentánál) a szár teljes levágá­sa után fosztással állítható elő a drog.

Egyes növényekről (mint az Atropáról) folyamatosan lehet gyűjteni a levelet, ügyelve arra, hogy a növény lombozatának mindig csak az alsó cgyharmadát szedjük. Technikailag az alsó – idősebb – levelek az éret­tek, tehát hatóanyag-tartalmuk is a legmagasabb. Az éretlen leveleket kisebb hatóanyag-tartalmuk miatt nem szabad leszedni. Beteg vagy ide­gen anyagok – ni. permedét tartalmazó levél – nem gyűjthető. A legtöbb levelet nyéllel együtt gyűjtik, kivételt képez néhány növény, így pl. a Malva ncglccta, ahol a gyűjtés levélnyél nélkül történik.

A virág (flos) gyűjtése növényfajonként különböző időben és módon történik. A gyűjtést az összetett virágzatúaknál a virágzat egyharmadá- nak kinyílásakor, az egyes virágoknál pedig teljes virágzáskor végzik. Kivétel a festömályva virága, amelyet elvirágzás után a sziromlevelek záródásakor csésze nélkül gyűjtenek. A virágok gyűjtése száraz időben általában kézzel történik. Harmaton vagy esős időben virágokat gyűjte­ni nem szabad, mert a nedves virágok gyorsan megbámulnák – különö­sen a Vcrbascum – és befüllednek. A magányos virágok gyűjthetők még csészével vagy csésze nélkül is (cum – sinc Calicybus). A virágok gyűj­tés utáni gyors szárítása a vízelvonás mellett az eredeti színrögzítés mi­att is fontos feladat. Gyors szárítás esetén a virágok színe nem halvá­nyul, és nem is sötétedik. A szárítást müszárítóban vagy szellös, árnyé­kos helyen kell végezni.

A termések (fructus) lehetnek húsos és száraz termések. Ennek meg­felelően gyűjtésmódjuk is eltérő. Húsos termésű a vadrózsa (Rosa ca-nina), a fekete bodza (Sambucus nigra), a boróka (Juniperus commu- nis). A vadrózsa termését a színeződés kezdetén az őszi fagyokig kell gyűjteni, mert a fagy- és dércsípett terméshús folyósodik, drog előállí­tására alkalmatlanná válik. A bodza termését – mint lédús bogyókat ál­talában – kocsánnyal együtt gyűjtik és szárítják, hogy a bogyók ne sé­rüljenek meg. Ezeket szárítás után – tehát nem folyós állapotban – kell a kocsányról lemorzsolni. A száraz termések – mint az ánizs, koriander, kömény – és a magvak gyűjtése (mustár) teljes éréskor történik.

A kérgek (cortcx) közül a kutyabenge (Frangula) kerge jelentős. A kéregnek a gyűjtése mindig a nedvkeringés megindulásakor, tavasszal történik, amikor az a fáról könnyen lehántható. Gyakorlatilag úgy vég­zik, hogy a levágott ágakon a kérget 30-40 cm távolságra körkörösen bevágják, majd hosszanti irányban is behasítják, és a fáról lefejtik. A munka megkezdése előtt a kéregről a mohaszennyezödést eltávolít­ják.

A kisebb mennyiségben forgalomba hozott növényi részek gyűjtése nagyon változatos. Pl. a Populus nigra rügyének gyűjtése fakadás előtt tavasszal, kidöntött fákról történik. A gumókat a gyökerekkel együtt ősszel gyűjtik. A meggy és cseresznye terméskocsányát (elsősorban a konzervgyárakban) mint nagytömegű mellékterméket szedik.

A gyógynövények sajátos gyűjtési módjai, illetőleg feldolgozási elő­készítő munkái közé tartoznak a gyűjtéssel szorosan összekapcsolt munkamozzanatok is, mint pl. a tisztítás, hámozás.

Tisztítás alatt elsősorban a foldbcli növényi részek (gyökér, tarack, rhizoma) szárrésztől, korhadt, idős részektől való megtisztítását, esetleg hámozását, szeletelését (szappangyökér, fehérmályva) értjük. Ide sorol­hatjuk a majoránnánál a homoktartalom csökkentését szolgáló szárítás előtti mosást is. E munkának szakszerű, pontos elvégzése – vagy cl nem végzése – a kész drog minőségét és értékét befolyásolja.

Aprítani, szeletelni azokat a drogokat szokták, amelyek közvetlenül teák vagy más készítmények alkotói, mint a ziliz, szappangyökér. Sze­letelni, illetőleg kettéhasítani rendszerint a vastag és lédús gyökereket kell, ezzel is elősegítve azok gyorsabb száradását (nadragulya, lestyán, angelika).

Fosztásnak nevezzük tulajdonképpen a levéldrog elválasztását a levá­gott nyers, leveles szárról. A fosztás nagy kézimunka-igényű munka. Jó minőségű drog csak teljes virágzáskor, kora reggel, a növények teljesturgcsccns állapotában vágva állítható elő. Ilyenkor a levelek pattanva válnak el a szártól, cs egy csúcstól lefele irányuló húzással, gyors moz­dulattal lefoszthatók a szárról. A levelek fosztása után a hajtáscsúcsot is a levelekhez csípik (borsos menta, fodormenta, citromfű). Fonnyadt nö­vényekről a lcvclfosztás lassúbb, cs csak nagyobb munkaráfordítással végezhető. Ezért fosztáshoz egyszerre csak kis mennyiséget szabad le­vágni. A levágott növényi részt hűvös, felöntözött helyiségben kell fosztásig tárolni, a gyors fonnyadás elkerülése miatt.

A morzsolást szárítás után végzik.


A gyógynövények részletes ismertetése


Clavicipitaceae

A virágos növények levelein élősködő szervezetek, amelyeknek micé- liuma a megtámadott növényi részek felületét bevonja. Aszkuszaik hosszúra nyúltak, bennük fonal alakú spórákkal.


Anyarozs

tud. neve: Claviceps purpurea (Fr.) Túl.

a drog neve: Secale comutum

A pázsitfűfélék, különösen a rozs kalá­szainak jellegzetes élősködő gombája. Más növónycsaládok képviselőin egyálta­lán nem vagy elvétve található. Hazánk rozstermelő vidékein a rozs virágzását megelőzően – ha csapadékos, meleg az időjárás – a gomba a rozskalászokon tö­megesen fejlődik.

Gyűjtése. Kézzel és géppel végezhető. A kézi szedés történhet szemenkénti gyűj­téssel vagy Andruskó-féle nyakbaakasz- tós, molinózsákos kéziszedővel. Ennél a módszernél 15-25 kalászt bal kézzel a molinózsák fölött összefognak, és a jobb kézzel a kalászokat többször megütve az anyarozsszemek a zsákba hullanak.

A rozzsal együtt gyűjtött anyarozs dur­

va elválasztása rosták segítségével vagy kézi válogatással történik. A tiszta anyarozs szárítása nem okoz gondot, mivel gyorsan szárad, ezért erre a célra különleges berendezés nem szükséges.

A drog: az cp, száraz és egészséges szkleróciumokat használják fel. A jó minőségű drog könnyen törhető, törésfclülctc fehér vagy lilásfehér. Lúggal leöntve trimctilamin-képződcs miatt heringre emlékeztető szaga lesz.

Tartalmaz: alkaloidokat. Ezeket a hővel, fénnyel, oxigénnel, nedves­séggel szemben érzékeny vegyületeket szerkezetük és fontosságuk alap­ján három csoportba soroljuk.

Ergotamincsoport: Tagjai: ergotamin

ergozin

Ergotoxincsoport: Tagjai: ergokrisztin

ergokriptin ergokorbin

Ergomcntrincsoport: Tagjai: ergometrin.

A felsorolt alkaloidcsoportok közül az ergotamin- és crgotoxincso- portba vízben oldhatatlan polipeptidek, az crgomctrincsoportba pedig vízben oldódó savamid típusú vegyidetek tartoznak.

Mint közbülső ún. clöalkaloidoknak jelentős szerepük van a klavinzX- kaloidoknak (kanoklavin, szckaklavin). Szerepük azonban még nem tel­jesen tisztázott. Eddigi vizsgálatok szerint a kanoklavin az anyarozs fontos alkotórésze. A szklcróciumokban és a szaprofitatenyészctekben is mint fő alkaloida lép fel. A klavinalkaloidoknak az aránya a szkleró- ciumok fiatalkori alakjában nagyon nagy, és később a növekedési perió­dusban viszont feltűnően csökken. Csökkenésével egy időben az ergo­metrin és a pcptidalkaloidok növekedését tapasztalták. Megfigyelések szerint a kanoklavinnak szoros kapcsolata van a lizergsav-alkaloidok- hoz, különösen az ergometrinhez (proalkaloid). A drog az alkaloidok mellett aminósavakat, szénhidrátokat, zsíros olajat, fungiszterint tartal­maz.

Felhasználása. Az anyarozs alkaloidjai a központi idegrendszerre ható, görcsokozó és -oldó, összehúzó, erős mérgek. Köbért szerint a ge­rincvelőben levő anyaméhközpontokat izgatják, és a méh ritmikus moz­gását segítik elő. Az anyarozskészítmények a nőgyógyászatban széles körben használt, fontos gyógyszerek, jelentős exportcikkek.

• Fontos, hogy a légszáraz drog legalább 0,2% összalkaloidot tartal­mazzon, ergotoxinbázisban kifejezve. Nedvességtartalma legfeljebb

8%, töredezett szkleróciumtartalma legfeljebb 5% lehet, ugyanis a törött szklerócium gyorsan avasodik.


Cupressaceae

Fák vagy cserjék, keresztben átellenesen álló pikkclylevelekkcl vagy hármas örvökben álló tülevelckkel. A tobozpikkelyek hasonló állásúak.


Boróka

tud. neve: Juniperus communis L.

a drog neve: Juniperi fructus (bacca), Juniperi oleum

Egész Európában, a mérsékelt földré­szeken egyaránt megtalálható, több méter magasra megnövő, örökzöld, vadon termő kétlaki cserje vagy ki­sebb fa. Hazánkban, főleg az Alföld homokbuckáin (Bugac) tömegesen, li­geteket alkotva fordul elö, de megta­lálható hegyeinkben is. A nagyüzemi szőlőtelepítések megritkították a boró­kásokat. Megtalálható azonban a par­kokban díszcserjeként, s újabban az erdőgazdaságok a feketefenyö elönö- vényciként telepítik.

Hímvirágai barkaszerüek, a nővirá­gok pedig tojás alakúak, hármas levél- örvvel körülvéve. A legfelső örvben három, alján összenőtt termőlevél van, ezek hónaljában cgy-cgy palackszerü magkezdemény található. Megtcrmé- kenyülés után a termőlevelek tovább nőnek, meghúsosodnak, és a magot körülveszik. A terinés a három tobozpikkely meghúsosodása és össze­növése réven keletkezik, ezért álbogyó. Április, májusban virágzik.

Termése két évig fejlődik. Első évben zöld, csak a második év őszén érik meg és színezödik be. Éretten hamvaslila színű vagy bamáskék. Át­mérője 5-10 mm, belseje lágy, szivacsos, zöldesbama és három sárga magot tartalmaz.

Gyűjtése. Az érett, húsos terméseket szedjük. Ezek gömbölyűek és szárazon kékcsfeketc színűek. A maghéj kemény, a magvak aljukon a termésfallal összenőttek, és felszínükön barna illóolaj tartók találhatók.

A termések szeptembertől novemberig gyűjthetők úgy, hogy a bok­rok alá ponyvát terítenek, és ügyelve a növény épségére, a terméseket lerázzák, vagy botokkal leverik.

A leszedett terméseket rostálják, tisztítják, majd időközönkénti forga­tással megszárítják. A száraz termések nedvszívók, ezért csak száraz he­lyen tárolhatók. Raktározása, szállítása kis zsákokban történik.

A drog: kellemes, terpentinillatú, íze édeskés, zamatos, kissé keser­nyésen csípős. Beszáradási aránya 2:1.

Tartalmaz: 0,2-2% illóolajat, kb. 30% invcrtcukrot, 8-9% gyantát, juniperint (glikozidikus cserzöanyag). A drog illóolaj-tartalma termő­hely szerint nagyon változó. Európa északi részén kevesebb, délen több illóolajat tartalmaz.

Az érett és összezúzott termésekből (tobozbogyó) vízgözlepárlással vonják ki az illóolajat, amely finomítás után színtelen vagy gyengén zöldessárga színű. Jellegzetes terpentinillatú. Olaja levegő és fény hatá­sára gyantásodik.

Felhasználása. A magas cukortartalmú „bogyókból” erjesztés után borovicska pálinka néven ismert szesz párolható. Termését a vizclcthaj- tó teakeverékekben használják, ezenkívül az emésztés és izzadás előse­gítésére.

Olaját főleg külsőleg alkalmazzák. Már az ókorban is ismert gyógy­növény volt, elsősorban a fáját használták a gyakori pestisjárványok el­leni füstölésre.

Ranunculaceae

A virágrészek, főleg a porzók és a termők, spirálisan helyezkednek cl. A terméscsoport tüszőkből vagy magokból áll, ritkán bogyó.

Szarkaláb

tud. neve: Consolida regalis S. F. Gray a drog neve: Calcatrippae flos

Szarkaláb

A hazai gabonavetések, útszélck jellegzetes gyomnövénye. Egy­éves növény, karószerü gyökerek­kel. Szára 40-60 cm magas, elága­zó. Levelei kétszer-háromszor szcldcltck. Virágzata összetett, la­za fürt. Virága kétivarú, azúrkék színű. Májustól őszig virágzik. Termése magányos, hosszúkás tü­sző.

Gyűjtése. A virágot teljes vi­rágzáskor szedjük. Kocsány nél­kül, száraz időben gyűjtik. Naptól mentes, száraz, szcllős helyen kell szárítani.

Beszáradási aránya: 7:1.

A drog: Szárítva sötétkék szí­nű, kellemetlen, keserű ízzel.

Tartalmaz: delfinint (kék színű antocián glikozid) és kcmpfcrol glikozidot, amely sárga színű fes­tékanyag.

Felhasználása. Vizelcthajtó te­ák alkotórésze, valamint fontos ré­sze a gyógyszerkönyvben is szereplő Species hypotensivának.

A kck szarkalábon kívül meg a bíboros vagy lila virágú keleti szarkalábot [Consolida orientalis (Gray) Schröd.] is gyűjtik, amely Délkelet-Európából került hozzánk, cs főleg a Tiszántúlon terjedt cl. Az előzőhöz hasonló egyéves, 30-60 cm magas növény. Főleg teakeveré­kek színező anyagaként használják. Virágainak gyűjtése az előzőnél könnyebb. Felhasználásuk, feldolgozásuk megegyezik.


Tavaszi hérics

tud. neve: Adonis vemalis L. a drog neve: Adonidis radix, Adonidis herba

Hazánkban száraz, napos, köves lej tökön, így a budai hegyekben, de ho­mokos legelőkön, ligctszéleken is megtalálható. Dél-Európa és Nyugat- Ázsia növénye. Évelő növény, gyökerei 15-20 cm hosszúak, fénylő fe­keték. A gyökértörzsön ősszel jól fejlett rügyek jelennek meg, amelyek­ből a következő évben hajtások képződnek. Szára puhán szőrös, henge­res, felálló. Virágának 5 zöldes színű csészelevele van, virág­szirma 15-20 darabból áll, és fénylösárga színű. Márciustól májusig virágzik. Egy tövön 5-20 hajtás, illetve virág is ta­lálható. Termése aszmag.

Gyűjtése. A gyökértörzs gyűjtését ősszel legjobb vé­gezni, mivel a hatóanyag-tarta­lom ebben az időben a legtöbb. Kivételes esetekben gyűjtik ta­vasszal is. Gyűjtés után mos­sák, lecsurgatják, majd szárít­ják.

A leveles szárat teljes virág­záskor vagy közvetlenül a vi­rágzás befejeződése előtt gyűj­tik. A vágást a talaj felett ka­szakéssel vagy sarlóval végzik, cs szárítás előtt az idegen növényi ré­szektől megtisztítják. Szárítása árnyékos, szellős területen történik. Szá­rítás közben ritkán és óvatosan szabad forgatni, hogy a virágszirmok le ne hulljanak. A befülledés elkerülése miatt ezért csak vékony rétegben, lehetőleg rácson szabad szárítani. 5:1 arányban szárad be.

A drog: a gyökértörzs a gyökerekkel, valamint a virágzó föld feletti leveles szár. Szárazon szagtalan, csípős, kesernyés ízű.

Tartalmaz: adonidin és adovemin glikozidokat. Emellett található még drogjában cholin is.

Felhasználása. A szív működését a Digitálishoz hasonlóan szabá­lyozza. A Digitalisszal szemben előnye, hogy hatóanyaga a beteg szer­vezetében nem halmozódik fel, a gyomor és bélcsatoma jobban felve­szi, nyugtató és vizelethajtó hatású.

*


Rosaceae

Leveleik egyszerűek vagy összetettek, gyakran pálhásak. Virágaik leg­több esetben kétivarúak és sugaras szimmetriájúak. A virágtakaró több­nyire öttagú.


Galagonya

tud. neve: Crataegus oxyacantha L.

a drog neve: Crataegi summutas, Crataegi folium,

Oxyacanthae (Spinac) albae fructus

Hazánk dombos, köves, erdős helyein terem, az Alföldön nem vagy csak ritkán fordul elő. 5-8 m magasra növő cserje vagy kisebb fa. Fia­tal ágai vörösbama színűek, amelyeken 0,5-1,5 cm hosszúságú ágtövi­sek találhatók.

Virágai emyös fürtben csoportosulnak. Május-júniusban virágzik. Termése éretten majdnem gömb alakú, 1-1,5 cm hosszúságú, vörös szí­nű almatermés.

Gyűjtése. Virágzó ágvégeit, termését és levelét gyűjtik. A virágzó ágvégeket a virágok teljes nyílása előtt ollóval vágják, a leveleket a vi-

rágzás kezdetétől folyamatosan szedik. A virághullás elkerülése végett az ágvégeket forgatás nélkül szárítják. Bcszáradási aránya ágvégnél 5:1, termésnél 3:1.

A drog: a virágos ágvég (summutas), a levelek (folium), a termés (fructus).

Tartalmaz: a virágja 0,15-0,17% illóolajat, a termése 1,2% cserző­anyagot, emuisin enzimet, sárga, zsírban oldódó festékanyagot. Mag- vaiban a mandulánál ismert amigdalin nevű glikozid található.

Felhasználása. Szívműködés erősítésére, érelmeszesedés ellen tea­ként használják. Hazánkban, mint vadon termő, keresett és gyűjtött drog.

Gyűjtik az elterjedtebb cgybibés galagonya (Cratacgus monogyja Jacq.) virágait, leveleit is.


Libapimpó

tud. neve: Potcntilla anserina L.

a drog neve: Anserinac herba, Anserinac radix

Hazánkban elterjedt, közönséges, vadon termő, évelő kúszónövény. Je­lentősebb mennyiségben nyirkos helyeken, ártereken, legelőkön találha­tó.

Gyökértörzsc vastag, gyakran gumószcrücn megvastagodott, és felső részét levélmaradványok, pálhák borítják. Szára tarackszerü, kúszó, nodusoknál gyökerező, 20-90 cm hosszú és puha szőrökkel fedett.

Tőlevelei 10-20 cm hosszúak, szaggatottan szárnyasok. Egy-egy le­vélen 13-21 élesen bevagdalt, furészes, 1-3 cm hosszúságú, páratlanul szárnyalt levélke található.

Virágai magánosak, hosszú kocsányúak, 1,5-2 cm átméröjück. Szi­romlevelei aranysárga színűek. Májustól szeptemberig virágzik. Terme­se apró, gömböíydcd makkocska.

Gyűjtése. A növény föld feletti részét virágzáskor és gyökérzetét ősszel, kivételes esetekben tavasszal szedik. Kiásás után a gyökeret a föld feletti növényi részektől megtisztítják, szükség esetén megmossák, majd müszárítóban megszárítják. 3:1 arányban szárad be.

A drog: a leveles szár (herba) és a gyökérzet (radix).

Tartalmaz: mintegy 7% cscrzöanyagot.

Felhasználása. A gyökértörzséböl készített tea bélhurut, hasmenés ellen kiváló.

A libapimpón kívül még az indás pimpó herbáját is gyűjtik. A drog­kereskedelemben jelentős szerepe van a vérontófünck [Potcntilla crccta (L.) RáUSCHEL], amely az Alföldön gyéren, egyéb nedves helyeken tö­megesen található. Gyökértörzsc belül vérvörös színű, hossza 8-10 cm, vastagsága 1-3 cm. Szára 30 cm-rc is megnő, heverő vagy felálló. Ta­vasszal megjelenő tölcvclci többnyire 3 levélkéből állnak. Gyökértörzsc 17-30% cseranyagot, vörös festékanyagot tartalmaz.


Vadrózsa

tud. neve: Rosa canina L.

a drog neve: Cynosbati fructus, Cynosbati fructus sinc seminibus, Cynosbati semen, Cynosbati pili.

A vadrózsa széles körben elterjedt, a száraz, köves, erodált hegyoldalak, száraz tölgyesek, cserjések vadon termő, évelő növénye. Az Alföld gyöngyvirágos, pusztai és sziki tölgyeseiben, erdösávokban, legelőkön, felhagyott szőlőültetvények helyén, utak, csatornák, csapások mellett gyakran sövényszcrücn található. Hazánkban több alakja ismeretes, amelyek egymástól többnyire csak morfológiai bélyegekben térnek cl. 1,5-3 m magasra növő cserje. Hajtásai többnyire lehajlók, tüskések, tüs­kéi hajlottak, horgasak. Páratlanul szárnyas levelei 5-7 levélkéből áll­nak, 2-7 cm hosszúak. A virágok világos rózsaszínűek. A vacokscrlcg gömböíydcd vagy tojásdad, benne számos magkczdcménnyel. Szirom­leveleinek száma 5. Május-júniusban virágzik.

Termése, a jól ismert „csipkebogyó” tulajdonkeppen áltermés, tojás alakú vagy gömbölyded, 1-2 cm hosszú. Az érés kezdetén húsos része korall-, később bíborpiros színű, benne a nagyszámú szőrök közé ágya­zott – helytelenül „magnak” nevezett – csonthéjú makkocska (aszmag) termések találhatók. A vadrózsa talaj tekintetében nem válogatós, de mint a rózsa általában, kötött, löszös, mezőségi meszes talajokon fejlő­dik legjobban. A mozgó homoktalajokat nem kedveli.

Gyűjtése. Az érett terméseket egészben szedik le. Az utóbbi időben a kimagozott termésekből ún. „hús”-drogot is előállítanak. Az egész ter­més gyűjtése éretten, a hőmérséklet fagypont alá süllyedése előtt törté­nik. A dércsípte termések nem gyűjthetők, mert azok húsa a hideg hatá­sára megpuhul és kenődik, drognyerésre alkalmatlanná válik. A lesze­dett, érett terméseket gyakran azonnal kettéhasítják, kézzel kimagvaz- zák, és a „magtól”, szőröktől megtisztított terméshúst megszárítják. A nagy mennyiségű terméshús előállítására, magvazására ma már gépeket használnak. Az egészben megszárított terméseket feltörik, és rácsos falú forgóhengerben a ma­got, szőrt kirázzák a terméshús­ból. A termések szárítását nem szabad túl magas hőfokon (80 °C) végezni, mert a drog sült ízű lesz, zamatanyagának jelentős részét elveszíti, és megbámul. Szárításá­ra legalkalmasabb hőmérséklet a 40-50 °C. Az egész termés bcszá- radási aránya 3:1.

Hosszabb ideig tartó tárolás esetén a jól kezelt drog is megbar- nul, értéktelenné válik, ezért a több évié tartó tárolást kerülni kell.

A drog: az egészben szárított termés (fructus), a mag nélküli terméshús (fructus sine semi- nibus), a magok (semen), a szőr­képlet (pili).

Tartalmaz: a termés 0,04% illóolajat, karotint, pektint, 0,5-1% C-vi- tamint, 12-15% összcukrot, 1,5-2,5% zsíros olajat, 3-3,5% alma- vagy citromsavat.

Felhasználása. A vadrózsa termése nagyon fontos C-vitamin-forrás, ezért jelentős kiviteli cikk. C-vitamin-tartalma ugyan más vadrózsafa­jokhoz viszonyítva olykor kevesebb, de tömeges előfordulása miatt a legmegbízhatóbb nyersanyagforrásunk. A drog nedvességtartalma 8—10%-nál nem lehet magasabb, C-vitamin-tartalma pedig minimum 0,5%. A drog színe élénkpiros és meggypiros, kocsánytalan, fénylő fe­lületű és beváltáskor maximum 12% nedvességtartalmú legyen. A „magvak” mintegy 7-8% zsíros olajat is tartalmaznak.

Termőhely szerinti vizsgálatok azt mutatták, hogy a nagyobb tenger­szint feletti magasságban termő egyedek C-vitamin-tartalma magasabb. A termőhely kitettsége, az inszolációs viszonyok ugyancsak jelentős ha­tást gyakorolnak a C-vitamin-tartalomra.

A csipkebogyó régóta használt, sokoldalú gyógytea. A rózsa már a római kertekben is gyógynövényként szerepelt. Rapaics szerint Ma­gyarországon a XV. századtól jelennek meg a rózsa gyógyászati felhasz­nálására külföldi rcceptfordítások. Abban az időben még zömmel a szi­romleveleket használták c célra. A termések vese- és hólyaghomok el­leni felhasználása csak később terjedt cl. Tartósítható, tárolható C-vita­min-forrás. Ezért vásárolják a tengeri halászattal foglalkozó északi or­szágok is, mert hosszabb tengeri útra is romlás nélkül vihető.

A Rosa rugósa termései kitűnnek C-vitamin-tartalmukkal.


Crassulaceae

A családba tartozó növényfajok közül (Sedum, Sempervivum) többen fontos szerepet töltöttek be a népgyógyászatban. Különösen a Sedum acre L. ismeretes mint a gennyedő sebek gyógyszere. Újabban ismét megnőtt az érdeklődés irányukba, mivel értékes alkaloidokat találtak bennük (Szedridin, Szedamin).


Papilionaceae

A virágok jellegzetes pillangós szerkezetűek. Igen nagy család, az egész földön elterjedt.


Tövises iglic

tud. neve: Ononis spinosa L. a drog neve: Ononidis radix

Hazánkban is honos, vadon termő félcserje. Száraz és nyirkosabb le­gelők kellemetlen gyomnövénye. Mészkedvelő. Középmagas (40- 70 cm), elágazó, szúrós, tövises növény. Agai tövisben végződ­nek. Levelei szórt állásúak, hár­masok vagy egyszerűek. A levél­kék mirigyszőrösek és fűrészel­tek.

Rózsaszínű virágai többnyire magánosak. Termése 6-10 mm hosszú, lapos hüvely, amely éret­ten világosbarna színű. Magjai ve­se alakúak, barna vagy fekete szí­nűek. Júniustól az őszi fagyokig virágzik.

Gyűjtése. Késő ősszel, olykor kora tavasszal ásóval vagy csá­kánnyal felszedik gyökerét, amely 1-2,5 cm vastag, 30-50 cm hosz- szú, alig elágazó, többfejű, jelleg­zetesen csavarodó. Lemosás után a föld feletti szármaradványokat is cl kell távolítani. A letisztított vastagabb gyökereket azonnal hosszába kell vágni. A hosszú gyökere­ket 10-15 cm nagyságúra darabolják. A vágást mindig nyersen, szárítás előtt kell elvégezni, mert a száraz gyökerek már nagyon nehezen vágha­tok.

Tövises iglic

A drog: a gyökér, amely szürke vagy többnyire bamásszürke színű, belül sárgásfehér, enyhén spirálisan csavarodott, rendkívül szívós, ke- ményfájú. A drog illata az édcsgyökér illatára emlékeztet, édeskés, fa­nyar ízű. Az utóbbi években kalapácsos darálón megörült porát is fel­használják.

Tartalmaz: glikozidokat (ononin, onoszpin), 0,2% illóolajat, cserző­anyagot, cukrot, valamint 5-6% zsíros olajat.

Felhasználása. Az iglicgyökér régóta ismert, fontos vizelethajtó és vesetisztító drog. Gyakran összetévesztik a gyógyászatilag értéktelen bűzös iglicével (Ononis hircina Jacqu) és a tiszaháti iglicével (Ononis semihircina Simk), valamint más sárga virágú Ononis fajokkal.


Édesgyökér

tud. neve: Glycyrrhiza glabra L. a drog neve: Liaquiritiac radix

Az édcsgyökeret szolgáltató Glycyrrhiza-fajokat több, korábban megje­lent munkában higviric-fajoknak nevezték. Neve egyébként a görög „glykys” = édes és a „rhiza” = gyökér szavakból ered.

A Földközi-tenger vidékéről származik, hazánkban kertekben – itt-ott szántófőldön is – termesztett évelő növény. Az ország melegebb tájain elvadulva is megtalálható.

Gyökértörzse nagy, vastag, amelyből 2-4 cm vastagságú és 1-2 m hosszúságú gyökerek erednek. A gyökerekből a talajban mintegy fél méter mélyen, gyakran 4-6 m hosszúságú indák is fejlődnek, amelyek­ből lefelé hatoló járulékos gyökerek és felfelé törekvő hajtások fejlőd­nek. Ezek segítik elő a növény vegetatív szaporodását, terjedését.

Szára felálló, 80-150 cm magas, barnás-, szürkészöld. Levelei párat­lanul szárnyasán összetettek. Levélkéi az akáchoz hasonlóak, kisebbek, átellenesek és finoman szörözöttek.

Virágzata kezdetben tömött, később laza fürt, amely a felső levclcK hónaljából ered. A virágzat 10-15 cm hosszú is lehet. Virágainak színe halványpiros-ibolyás-rózsaszín között váltakozik.

Termése hüvely, amely 1-3,5 cm hosszú, 0,5 cm szeles, kissé lapított. Magjai kerek lapítot­tak, fénylő gesztenyebarnák. Május-júniusban virágzik.

Gyűjtése. Drognak a 3-4 éves gyökereket és gyökértör­zset szedik fel ősszel, kivétele­sen tavasszal.-Kiásás után leg­fontosabb a talaj és más szeny- nycződéstől való megtisztítása. Ez történhet mosással is, de az edesgyökeret vízben oldódó ha­tóanyag-tartalma miatt hosz- szabb ideig áztatni nem szabad. Mosás után a gyökereket azon­nal hámozni és aprítani kell. Az aprítást 10-15 cm hosszú és ujj­nyi vastagságú darabokra vég­zik. Aprítás után szárítják. A ta­lajban maradt gyökerek a gyűj­tést követő évben kihajtanak, amelyek 2-3 év múlva ismét gyűjthetők.

A drog: jellegzetes citrom­vagy sötétebb sárga színű, sza­ga jellegzetes, szövete rostos.

Tartalmaz: 5-15% glici- rizint, 5% szaharózt, 2,5% glü­kózt, 6% keserű anyagot, 1,7-4% gyantát, 20-30% kemé­nyítőt, 1,5-4% gumit.

A drog hatóanyagának a gli- cirizint tekintik, amely a glici-rizinsav kálium és kalcium sójából áll. A nycrscukomál 150-szcr éde­sebb.

Felhasználása. Az édcsgyökér a legrégibb drogok közé-tartozik, már az egyiptomi papiruszok és a kínai fuveskönyvek is megemlítik, mint köhögéscsillapítót. Ma is többnyire c célból és mint köptetöt használják. Külföldön több helyen a népgyógyászatban mint gyomorrák elleni szer ismeretes. Belőle készül az ún. medvecukor is.

Összetéveszthető az cdnámkóróval (Glycyrrhiza echinata L.)» amely nyirkos, ártéri talajok gyomnövénye.

*


Rutaceae

Többnyire fás növények, átellenes vagy szórt levelekkel. A virágtengely rendszerint kiszélesedik. Virágaik sugaras szimmetriájúak, sokszor szí­nes virágtakaróval.


Kerti ruta

tud. neve: Ruta graveolens L.

a drog neve: Rutáé herba. Rutáé folium

Dél-Európából, a Földközi-tenger vidékéről származó évelő félcserje. Természetes előfordulásban köves, meszes talajokon, meleg fekvésű he­lyeken található. Európa több országában termesztik, sőt kertekben, mint dísznövény is megtalálható. Magyarországon már régóta ter­mesztett gyógynövény.

Gyökere fás, elágazó, vörösesbarna színű. Szára felálló, 30-80 cm magas, elágazó. A szár alsó része clfásodott, világosbarna színű. Egy­éves hajtásai a levelekhez hasonlóan szürkészöld színűek, ólomfényück.

Levelei szórt állásúak, az alsók nyelesek, többszörösen szárnyaltán összetettek. Felső levelei ülök, egyszerűek. Levélkéi lekerekítettek vagy lapát alakúak.

Virágzata álemyő, virágai kocsányosak és sziromlevelei zöldcssár- gák. Május-júniusban virágzik.

Termése mirigyekkel borított, bör- szerű.tok. Magvai háromélück, bibir­csesek, vese alakúak, sötétbarnák vagy bamásfekete színűek.

Gyűjtése. A ruta gyűjtését a júniu­si virágzáskor, száraz időben kell vé­gezni. A növényeket a talaj felett 10-14 cm magasan vágják. A virágos leveles szár mellett gyűjtik a ruta le­veleit is, a hajtáscsúcsokkal együtt. A kerti ruta hatóanyag-tartalma ősszel újra feldúsul, ezért a fagyok előtt még másodszor is vághatják. A levél- tclcn szár rontja a drog értékét, ezért az ilyen növényi részek gyűjtését ke­rülni kell. A ruta érzékeny bőrűek bőrfclülctével érintkezve gyulladást okoz, amire a gyűjtésnél és a vele va­ló foglalkozásnál figyelemmel kell lenni. Gyűjtés idején védőkesztyűről és tiszta kézmosó vízről kell gondos­kodni.

Szárítása szcllős, árnyékos helyen vagy műszárítóban történhet. Bcszá- radási aránya 5:1.

A drog: jól szárítva és kezelve szürkészöld színű. Enyhén keser­nyés, erősen fűszeres illatú és erős ízű.

Tartalmaz: 0,1-0,7% illóolajat, sárga, kristályos rutin nevű glikozi- dot, keserű anyagot, gyantát, nagyon mérgező hatású, kumarinhoz hasonló fehérje típusú vegyülctet. Mérgező

hatása miatt a drogot elkülönítve, zárt helyen kell tartani.

Felhasználása. A népgyógyászatban légzési nehézségek, erős szív­dobogás ellen használják. Abortivumként is szerepel. Szeszes kivonatát epetáji fájdalmak csökkentésére alkalmazzák.

A kvercitin-glikozidok (kvcrcitin, szerotin, szoforin) között farmako- lógiailag (gyógyászati lag) legjelentősebb a rutin.

A rutin sárga kristályos por, szagtalan, fény hatására bomlik, a gyógyászatban fontos szerepe van mint vérnyomáscsökkentő anyagnak.

A rutin előállítása többnyire a pohánkából (Fagopyrum esculcntum) vagy a rutából (Ruta graveolens) történik, de más növények is tartal­mazzák. E célból gyűjtik a japán akác (Sophora japonica L.) virágját, sőt termését is. A rutint a friss növényből vonják ki.


Rhamnaceae

Fás növények kétivarú vagy felemás, néha kétlaki virágokkal, amelyek tengelye csészeszerüen kiöblösödött. A virágok kicsinyek, sugaras szimmetriájúak, 4-5 tagúak.


Varjú tövis benge

tud. neve: Rhamnus catharticus L. a drog neve: Rhamni catharticae fructus

Cserjés, bozótos, száraz helyeken terem. Termését ősszel gyűjtik, amely frissen kellemetlen szagú. Kellemetlen, keserű ízű.

Tartalmaz: antrachinon-glikozidokat és sárga festékanyagot. Ma már csak ritkán használják, mert hashajtó hatása mellett hánytató is, sőt gyakran még bélgyulladást is okoz.


Kutyabenge

tud. neve: Frangula alnus Mill. a drog neve: Frangulae (Rhamni) cortex

Drogkercskedelmi szempontból je­lentősebb, mint a Rhamnus. A vadon termő állomány állandó pusztulása miatt csökken a gyűjtési lehetősége.

Gyűjtése. A kutyabenge kérgét az ujjnyi vastag gallyakról tavasszal szedik, a nedvkeringés megindulása­kor. A kérget 15-30 cm távolságon­ként körülvágják, majd hosszanti irányban felhasítják, és lefejtik a fa­részről. A lefejtett kérget műszárító­ban szárítják. Szárítás után – a zsugo­rodás következtében – a kéreg cső­szerűén begöngyölödik. A vékony vesszőkről gyűjtött kéreg (kaparék) értéktelen.

A drog: jól szárítva és kezelve kí­vül szürkés, belül sárga színű. Szag­talan, kesernyés ízű.

Tartalmaz: glikozidot (6-7% glu- kofrangulint), szabad antrachinon- hajtó hatású oximetil-antrachinonokká alakulnak át. Ezért a drogot gyűjtés után egy évig raktározni kell vagy 2-3 órán keresztül 80-100 °C-on kell tartani. Az igy kezelt drog elveszti hánytató hatását, és mint hashajtó hatású drog használatos, egyben fontos alapanyag.

származékokat, keserű anyagot, cukrot, enzimeket. A friss kéreg antra- nol glikozidot és szabad antranolt tartalmaz.

Felhasználása. Erős hányást és hascsikarást okoz. A felsorolt vegyü­letek állás közben vagy magasabb hőmérsékleten oxidálódnak, és has-

A kutyabengekéreg értékes hazai gyógyszeripari nyersanyag és kivi­teli cikk is.

A bengekérget gyakran összetévesztik, sőt hamisítják is a zelnice meggy (Prunus padus) kérgével, amely nem hashajtó hatású.


Umbelliferae

A családba sok és fontos fűszerként is használt növényfajta tartozik. Többségükre jellemző, hogy kaszattermésükben (endogén járatokban) jelentős mennyiségű illóolajat tartalmaznak. Az illóolaj még más szer­veikben (gyökér, levél) is előfordulhat. Élettartam szerint lehetnek egy­évesek (ánizs, koriander, kapor), kétévesek (konyhakömény, angelika) vagy többévesek (édeskömény, lestyán).


Koriander

tud. neve: Coriandrum sativum L.

a drog neve: Coriandri fructus

A Földközi-tenger vidékéről származó egyéves növény. Nálunk már régóta termesztik. Nevét feltehetően a görög „kőris” szóból kapta, ami poloskát jelent. Ezzel is utalva a zöld növény rendkívül kellemetlen po­loskaszagára.

Gyökere egyenes, gyéren elágazó, karószerü. Szára – talajtól, időjá­rástól függően – 15-60 cm magas, felül elágazó. Tölevclei hosszú nye- lück, kerekdedek, szárnyaltak és csipkézettek. Szárazlcvclci zárt elhe- lyezkedésüek, nagy hüvelyück, szárnyasán összetettek.

Virágzata 3-8 ágú összetett ernyő, az emyöcskék 5-13 virágból áll­nak. Virágai fehérek vagy pirosas-rózsaszínüek. Júniusban virágzik.

Termése ikerkaszat, 3-5 mm átmérőjű, gömbölyű, szalmasárga vagy világosbarna színű. Ha aratás után cső éri, akkor a termések szürkésbar-

na színűek lesznek. A termes kisebb nyomásra is két résztermésre esik szét. A termés tetején

öt csészelevél visszamaradt része látható.

A termés kívül bordázott, belül üreges, 3-^4 évig tartja meg csí­rázóképességét.

Gyűjtése. Rendszerint au­gusztus elejétől szeptember kö­zepéig tart, és akkor kezdődik, amikor a termések kétharmada sárgulni kezd. Az érett termé­sek peregnek, ezért a begyűjtést nagy figyelemmel, harmaton kell végezni.

A drog: a keriander száraz, tiszta magja. A termésnek – el­lentétben a zöld növénnyel – kellemes illata van, íze fűsze­res, illatos.

Tartalmaz: 0,2-1% illóola- . jat (Oleum coriandri), cserző­anyagot, C-vitamint, 14-17% fehérjét, 13-20% zsíros olajat, cukrot. A drogból az illóolaj an­nak zúzása után, vízdesztiHá­lással nyerhető ki. 60-70%-a d-linalool rol), ezenkívül fontos alkotója meg a geraniol cs a borneol. Szabvány­előírások szerint a drog legalább 0,6% illóolaj-tartalmú legyen.

az

K ír ián dér

. 1

•A

/,

Az olaj (koriand-

Felhasználása. A drogot fűszernek (sonkapác), illóolaj-előállításra, a konzerviparban, valamint a gyógyászatban az emésztés fokozására használják. Az illóolajpárlás után visszamaradt termés fehérje és zsí­rosolaj-tartalma miatt takarmányozásra felhasználható.


Kapor,

tud. neve: Anethüm graveolens L.

a drog neve: Anethi fructus, Anethi herba, Ancthi oleum

A Földközi-tenger vidékéről származó, hazánkban kertekben és szántó­földön termesztett egyéves növény. Müveit talajokon elhullatott mag- vaival évről évre önmagát felújítva, elvadulva is terem.

Gyökere orsószerü, vékony, fehéres színű, alig elágazó. A talaj táp­anyagtartalmától, az időjárástól függően 25-140 cm magas hengeres szárat fejleszt. Levelei szórt állásúak, többszörösen szárnyaltak. Levél­kéi vékonyak, fonalszerück. A tölcvelek nyelesek, a szár csúcsán levők ülők. Az egész növény zölden és szárazon jellegzetes „kapor illatú”. Vi­rágzata összetett ernyő, virágszirmai sárgák. A vetési időtől függően jú­niustól késő őszig virágzik. Termése könnyen pergő, barnás színű, iker­kaszat.

Gyűjtése. A kaprot illóolajnyerés céljából és zöldfogyasztásra, fű­szernek termesztik. Illóolaj-lepárlásra vagy a virágzó zöldnövényt – fö- cmyökön kifejlett termésekkel – vágják, vagy az érett termésű növényt.

A virágzó zöldnövény vágását teljes virágzás, után akkor végzik, ami­kor a föernyök termései már kifejlődtek, de még nem érettek, ún. tejes állapotban vannak. A lövény ebben a stádiumban tartalmazza a legtöbb illóolajat. A vágást a már elszáradt levelek fölött végzik. A lckaszált és lehetőleg felaprított növényt, aprítás után azonnal vízgőzzel, üstökben párolják. A felaprított zöld növényi részek már néhány órai ömlesztett tárolás után is bemelegszenek. Az így nyert olaj világoszöld színű.

A biológiailag érett terméseket is felhasználják illóolaj előállítására. A növényt a termések bámulásának kezdetén, óvatosan kell vágni, mert pereg. Olajnyerésre a magtisztítás után visszamaradt rostaaljhulladék is

felhasználható. A legelterjedtebb a zöld terméses kapor aratása és pár- lása, mivel ez az olaj keresettebb.

A zöld kapor idegen növényi részeket, száraz szárrészt nem tartal­

mazhat, ezért kézzel alaposan át kell válogatni.

A morzsolt kaprot úgy állítják elő, hogy a bimbózás előtt levá­gott kaprot megszárítják, és a zöld színűre száradt levelet le­morzsolják.

A drog: zöldnövény és az érett termés, jellegzetes illatú és 9 99

1ZU.

Tartalmaz: a magban 2,4- 4%, a zöldnövényben 0,3-0,5% illóolajat. Az olaj fö alkotórésze (ami jellegzetes ízét, illatát is okozza) a d-karvon, d-limonen, fellandren. A d-karvon keton, színtelen, köményszagú folya­dék. A termés tartalmaz még mintegy 10-20% zsíros olajat, proteint, amint.

A szabványok a zöldnövény- böl és az érett termésből nyert olajat külön jelölik. Eszerint a zöldnöveny olajának legalább

22-37%, az összezúzott termésekből nyert olajnak pedig 50-52% felett kell karvon tartalmaznia.

Felhasználása. A termeséből készült tea a gyógyászatban gyakran használt szélhajtó és hashajtó szer.


Anizs

tud. neve: Pimpinclla ansium L.

a drog neve: Anisi vulgáris fructus, Anisi vulgáris olcum

Az ánizs a Földközi-tenger vidékéről, Keletről származó, egyéves nö­vény. Gyökere vékony, orsószerü, gyéren elágazó. Szára alig elágazó, felálló. Az egész növény finoman szőrözött. Elágazás csak a szár felső részén található. Az alsó tölcvclek 4-5 cm-es nyélen kerekdedek, csip- kézettek (fűrészesek), egyesek hasogatottak. Virágzata 10—í 5 cmyőcs- kéböl összetett ernyő. Sziromlevelei fehér színűek. Június második fe­létől július végéig virágzik. Termése a családra jellemző ikerkaszat. Magvai 3-4 mm hosszúak, 2-3 mm szélesek, tojásdad vagy körte ala­kúak. Színük szürke vagy szürkészöld. A rosszul kezelt idős vagy meg­ázott termések sötét színűek. A kereskedelemben található drog rend­szerint már résztermésekre esett szét. A termések hosszant barázdáltak.

Gyűjtése. A szár sárgulásakor és a termések színeződésekor szedik. Az ánizsra is – mint a család többi tagjára – jellemző, hogy ernyői egye­netlenül érnek. Először többnyire a föcrnyök kezdenek érni, majd ezt csak később követik a mellék- vagy oldalemyők.

A drog: a mag jellemzően édeskés, fűszeres szagú és ízű.

Tartalmaz: 1,5-3% illóolajat, 10-20% zsíros olajat, 20% fehérjét, cukrot. A drogban levő illóolajat a termések összezúzása után vízgőzzel párolják. Az ánizsolaj színtelen vagy halvány sárgászöld színű. Az olaj fő alkotórésze a 80-90%-ban jelenlevő anetol nevű fenol. Anctoltartal- ma miatt az olaj már 14-16 °C-on megdermed, és hidegebb helyen egész fehér színű kristályos tömeggé fagy össze. Az olajban az anetol mellett található még ánizsketon, mctilkavikol.

Az olaj fény és levegő hatására megváltozik, kristályosodási képessé­gét elveszti. A kereskedelmi áru megengedett legalacsonyabb illóolaj­tartalma 1,2%.

Anizs

Felhasználása. Az ánizs magja a gyógyászatban mint köptető használa­tos, amellett mint fűszer is nagyon el­terjedt.

Az ánizsolaj világpiaci versenytársa a Kínában honos, csillagánizs (Illicum verum Hook – Magnoliaceae) termé­séből készült olaj. A növények morfo­lógiai bélyegei nagyon eltérőek – a csillagánizs cserje de illóolajuk íz­ben, zamatban nagyon hasonló, ezért egymást helyettesíthetik. Egyes orszá­gokban éppen ezért a csillagánizs ola­ját használják ánizs helyett. A csillag­ánizs termése Anisi stellati fructus né­ven van forgalomban.

Az ánizs termése összetéveszthető a bürök (Conium maculatum) termésé­vel, ami a bürök mérgező volta miatt súlyos következményekkel járhat.


Angelika

tud. neve: Angelica archangelica L.

a drog neve: Angclicae radix et rhizoma, Angelicae oleum

Észak- és Közép-Európa hegyvidékein, Szibériában honos. Nedves he­lyeken, patakok, folyók mentén előforduló kétéves növény.

Gyökere (gyökértörzsc) az első évben répaszerü, alig elágazó, vastag­sága 35 cm-t is eléri, és 10-12 cm hosszú, barna színű. Gyökere a má­sodik évben tovább fejlődik vagy elpusztul. Utóbbi esetben a gyökértörzs fejleszt nagyobb számú járulékos gyökeret.

Mivel kétéves növény, így magszára csak a második évben fejlődik. Az első évben gyakran megjelenő magszárak rendellenességnek számí­tanak, azok a gyökér rovására fejlődnek. Ezért nem kívánatosak, és idő­ben el kell őket távolítani. A magszárak kivágását megjelenésük után azonnal el keli végezni, úgyhogy 5-10 cm-nél hosszabb csonk ne ma­radjon. Túl magas vágás esetén az ott maradt nodusból újabb magszár fejlődhet, mély vágás esetén pedig a csonkban összegyűlendő nedves­ség hatására a tő kirothad.

Szára 1-2 m magas, 4-6 cm vastag, hengeres, üreges, elágazó, és vi­rágzatban végződik. Az első évben fejlődött tölevelek nagyok, 30-50 cm hosszúak is lehetnek. A lcvélnyélnek nagy, hólyagszerü hüvelye van. Levéllemcze kétszer szárnyalt, furészes.

Virágzata teljesen gömbös, több mint 30 sugarú, zöld virágú, össze­tett ernyő. Virágai kétivarúak. Július-augusztusban virágzik.

Termése 6-7 mm hosszú, 3-4 mm széles, kerülékes, lapos, zöldcssár- ga, szalmaszínü kaszat.

Gyűjtése. A növény gyökértörzsc a gyökerekkel együtt szolgáltatja a drogot. A gyökereket ősszel gyűjtik. A gyűjtés irtóckével és villák se­gítségével történik. A kiszedett gyökereket a talaj és föld feletti részek­től megtisztítják, kettéhasítják, és szárítják, vagy frissen összezúzva pá­rolják. Az optimális szárítási hőmérséklet műszárítóban 40 °C.

A gyűjtésnél a lombozat eltávolításakor arra kell ügyelni, hogy a nö­vényből kifolyó sárga színű nedv a gyűjtök kezére, bőrére ne kerüljön, mert hólyaghúzó, gyulladást okozó hatása van. Célszerű gyűjtését kesz­tyűben végezni. A száraz drognak ilyen hatása már nincs.

A ngelika

A drog: szaga jellemző, fii­szeres, aromás. íze csípős, fű­szeres, édeskésen kesernyés. A drogot a raktári kártevők gyak­ran megtámadják.

Tartalmaz: a száraz gyökér 0,5-1% illóolajat, 0,3% angeli- kasavat, angclicint, 6% gyantát, aromás savakat, pcktint, 24% cukrot. Az illóolaj fcllandrent, pinent, valeriansavat, angelicint tartalmaz. Termésében 0,1%, a herbában 0,7-1,5% és a friss gyökérben 0,1-0,4% illóolaj van.

Felhasználása. Fűszeres tea­keverék és vizelcthajtó bor al­kotórésze, étvágyjavító, vala­mint szélhajtó. Gyökere és ter­mése is az Altvatcr típusú likő­rök fontos alkotórésze.

Gyakran összetévesztik a vízparti vagy vad angclikával (Angclica silvestris L.), azon­ban a kettő nem helyettesíthető. A vízparti angclika virágzata félgömb alakú, virágai szennyes zöldesfehér színűek. Szára a vi­rágzat ak.tt érdesen szőrös. Lc- vélhüvelyci nem nagyok, nem felhívottak.


Bürök

tud. neve: Conium maculatuni

A foltos bürök egész Európá­ban, így hazánkban is elter­jedt, vadon termő kétéves mérgező növény. Gyökere és tölevclci a petrezselyemhez hasonlítanak. Szára 2 m ma­gasságúra is megnő és sötét foltos, üreges.

Kettős kaszattermése az ánizshoz hasonló, de annál rö- videbb és valamivel széle­sebb, sötétebb.

A szétzúzott bürök termése híg lúggal leöntve cgérvizc- lctszagot áraszt, amiről az esetleges összetévesztés felis­merhető.

A bürök növény minden ré­szében koniin nevű illó, folyé­kony alkaloida található. A koniin vízgőzzel lepárolható folyadék. A büröktermés zölden tartalmazza a legtöbb alkaloidot. Mér­gező voltát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ókori Görögország­ban a „bürökpohár” hivatalos törvényszéki kivégzési mód volt. Szókra- tészt is bürökpohár kiivására ítélték, és azzal mérgezték meg.

Bürök

A koniin hatására a mozgató idegvégződések először megbénulnak, majd a légzöizmok bénulásával áll be a halál.


Orvosi lestyán

tud. neve: Lcvisticum officináié Koch.

a drog neve: Levistici radix, Levistici herba, Levistici olcum

A lestyán hazánkban termesztett, erőteljes fejlődésü, évelő növény. Hazája Délnyugat-Azsia. Gyökértörzse geotrópos, harántul gyűrűzött. Szára 1,5-2 m magas, hengeres, csöves. Levelei váltakozó állásúak, hosszú nyelűek, lemezei kétszer szárnyaltak, az összes leveleknek nagy hüvelyük van. A virágzata 5-15 sugarú, összetett ernyő, a virágai sár­gák. Termése sárgásbarna, kettős kaszat, amely 5-6 mm hosszú, 4-5 mm széles, hátulról összenyomott, széle kissé szárnyalt. Július-augusz­tusban virágzik.

Gyűjtése. A gyökerét az első,a második vagy harmadik évben sze­dik fel. A gyűjtés ősszel ásóval végezhető. A gyökereket a földtől meg­tisztítják, megmossák, a föld feletti hajtásmaradványokat eltávolítják. Tisztítás után a vastagabbakat kettő vagy négyfelé hasítják, és 15-20 cm hosszúságúra vágják, addig, amíg a gyökerek pattanva nem törnek. A száraz gyökér nagyon nedvszívó, és a rovarkártevők is könnyen megtá­madják, ezért raktározni csak száraz, szcllös és védett helyen szabad.

A drog: a gyökér és a leveles szár szárazon jellegzetes illatú.

Tartalmaz: a friss gyökérben 0,3-0,5%, a száraz gyökérben pedig 0,6-1,0% illóolajat, gyantát, gumit, cukrot, savakat. Illóolajában pedig talidák, vajsav, kumarin található. A drog íze, szaga a zellerre emlékez­tet.

Felhasználása. Illóolaját, herbáját a konzerviparban használják. A gyógyászatban a lestyángyökeret főleg mint vizelcthajtót ismerik.

A lestyán termesztését már COLUMELLA is említi, sőt már Nagy Károly által’kiadott „Capitularc”-ban is szerepel.

4


Konyhakömény

tud. neve: Carum carvi L.

a drog neve: Carvi fructus, Carvi olcum

Hazánk hűvösebb, csapadékos vidékein vadon termő, kétéves növény. Az első évben csak töleveleket fejleszt, a második évben hozza a ter­mést. Gyökere karószerű, ujjnyi vastag, belül fehér, kívül kissé vöröses­barnás. A második évben megjelenő szára 60-80 cm magas, hengeres, barázdált, alul elágazó. Tölevelci nyelesek, a száron levők hártyás hü­velyeken ülők. Levéllemcze háromszorosan, szárnyasán összetett. A le­vélkék utolsórcndü végződései hegyes szeletekből állanak, finoman szörözöttek. A fő- és melléktengelyek 7-10 sugarú összetett ernyőkben

/■‘•is..’-.,

Konyhakömény

végződnek. Az crnyöcskék 10-13 virágúak, sziromlevelük fehér vagy halvány rózsaszín. Termése ikerkaszat, 3-6 mm hosszú, a részterméskék 1 mm vastagok, ötbordásak, éretten barnák. A vetést követő máso- ; dik cv áprilisában, májusában virágzik, júliusban érik.

Gyűjtése. Az érett kaszat ter­mését aratják. Mivel egyenetle­nül érik, ezért betakarítását júni­us végén, július elején akkor kell kezdeni, amikor a termések bámulni kezdenek, de még nem kemények. A növényeket 15-20 cm átmérőjű kévékbe kötve fel­állítják, és ha megszáradt, ki- cséplik. A cséplést legcélsze­rűbb helyben végezni, mert a kévék rakása és beherdása köz­ben sok mag elhullik. A kicsé­pelt magot azonnal kirostálják, szellös padláson vagy magtár­ban vékony rétegben széttere­getve a száradásig naponta átla- t pátolva szárítják.

A drog: hosszúkás, barna, sar- lószerüen meggörbült, 5-7 mm hosszú, szaga erősen fűszeres, jellemző ízű.

Tartalmaz: a termesben 3-6% illóolajat, 8-20% zsíros olajat, 20% körül fehérjét, cscrzöanyagot, gyantát. Az illóolajat az előzetesen .szét­zúzott termésekből vízgőzzel párolják le. Az illóolajának fő alkotórésze a d-karvon, amelyből 50-60%-ot tartalmaz. Ez adja a konyhakömény jellegzetes ízét és illatát. Tartalmaz még.mintegy 30% d-limonent is.

Felhasználása. Termését az illóolajgyárak olajnyerés céljából dol­gozzák fel. Mint ízesítő olajat a liköriparban is alkalmazzák.

Európában a XIII. században terjedt el.


Édeskömény

tud. neve: Foeniculum vulgare L.

a drog neve: Foeniculi fructus, Foeniculi oleum

A Földközi-tenger vidékéről származó, a gyakorlatban 2-3 évig termő, de 3-4 évig is élő növény, nálunk olykor ki vadul. Gyökere 20-30 cm hosszú, 1,5-2,5 cm vastag, húsos, orsó alakú, színe piszkos- vagy barnásfehér. Szára 1,5 m magas, hengeres, erősen elágazó. Levelei szórt állásúak, többszörösen szárnyasán összetettek, finoman szcldcltck, hal­vány kékeszöld színűek. Virágzata kétszer összetett ernyő, a szirom sár­ga. Termese ikerkaszat, 6-10 mm hosszú, 2-3 mm széles, hosszú, hen­geres alakú, végén elkeskenyedő, zöldes színű vagy bamásszürke. A ke­reskedelmi áruban már rendszerint két résztermésre szétesve találhatók. Zölden az egész növény jellemzően édeskés illatú. Július-szeptember­ben virágzik.

A Foeniculum vulgarénak több alfaja és változata ismert. Elterjedé­sük és illóolaj-komponenseik is ezért nagyon eltérőek. Legismertebbek:

Foeniculum vulgare Mill. ssp. piperitum (bors vagy szamár édeskö­mény). Termése és ok.ja csípős.

Foeniculum vulgare Mill. ssp. capillaceum var. vulgare. Korábban a hazai termesztésben a legelterjedtebb volt. Jó fagytürö képességű, olaja kedvező összetételű.

Foeniculum vulgare Mill. ssp. capillaceum var. dulce. Római édes­kömény. Korábban leginkább Olaszországban terjedt cl. Olaja nagy mennyiségű anatolt tartalmaz, de a növény fagyérzékeny.

Foeniculum vulgare Mill. ssp. capillaceum var. azoricum. Olasz, fő­zelék- vagy hagymaédeskömény. Nálunk csupán gyűjteményes jelentő­ségű.

Foeniculum vulgare Mill. ssp. capillaceum var. panmorium, az in­diai édeskömény. Kevésbé elterjedt, csupán nemesítési, gyűjteményes jelentőségű.

Gyűjtése. A kaszat termését gyűjtik, folyamatosan virágzik, így a termése is egyenetlenül érik (augusztustól őszig).

Az első érésű ernyők termé­sei a legnagyobbak és legértéke­sebbek. A mellékhajtásokon fej­lődő ernyők 1-2 héttel későbben érnek. Ezek érésekor az egész növényt gyűjtik. A levágott nö­vényeket kévébe kötve és felál­lítva utóérlelik. A kévéket cél­szerű a helyszínen csépelni, hogy a pergési veszteség minél kisebb legyen. A növény fejlő­dése a második évben gyorsabb, hamarabb virágzik, így termése is 2-3 héttel korábban érik. Az elcsépelt terméseket rostálják, szellös padláson vagy magtár­ban vékony rétegben széttere­getve, naponta átforgatva szárít­ják, majd zsákokban raktároz­zák.

A drog: a kereskedelemben több változata van, amelyek nagyságban, alakban és színben különböznek egymástól, némi­leg még az illatuk is eltérő. A gyógynövénypiacon a leggya­koribb és legismertebb a thürin- giai, a macedóniai és a római édeskömény, ez utóbbi termésből előállí­tott olaj édesebb az előzőeknél.

A termés hosszúkás, két vége felé elkeskenyedő, 5-8 mm hosszú, 2-3 mm vastag, zöldesbama vagy zöldessárga színű. Szaga kellemes, jel­lemző ízű, édeskés, kissé csípős.

Tartalmaz: az ikerkaszat termésekben 2-6% illóolajat, 12-18% zsí­ros olajat, 4-5% cukrot, 18-20% fehérjét. Az illóolajat az érett, össze­zúzott száraz termésekből vízgőz-dcsztillációval állítják elő. A finomí­tott olaj színtelen vagy halványsárga színű, jellemző illatú. Keserű, kámforos ízű. Illóolajában 50-60% anetol, 20% fenkon, ánizssav, ánizs- keton található.

Tétényi összehasonlító vizsgálatai szerint a ssp. piperitum átlagosan 55% fenkont, 46% esztragolt tartalmaz, és az édesköményre egyébként jellemző anetol olajából teljesen hiányzik. Az ssp. capillaceum var. pan- morium olajában 40-60% anetol, 7-20% fenkon található. Az ssp. capillaceum var. vulgare olajában 60-70% anetol, 6-10% fenkon és va­lamennyi esztragol, míg a var. dulce olajában 85-98% anetol, 0-15% limonen van. A var. dulce olaja fenkonmentes.

Felhasználása. A drogot ízesítőnek, gyomorerösítönek, csecsemők­nél görcsoldóként használják. Olaja a likőriparban mint ízesítő is hasz­nálatos. A családba tartozó növények közül – az ismertetettek mellett – kisebb mértékben még más fajok is alkalmasak fűszer és gyógyászati célokra (Pctrosclinum, Apium).


Caprifoliaceae

Fás, ritkábban évelő, lágy szárú növények. Leveleik átellenesek, egyré- szűek vagy szárnyasán összetettek. Virágaik rendszerint öttagúak, ter­mésük többnyire bogyó.


Fekete bodza

tud. neve: Sambucus nigra L.

a drog neve: Sambuci flos, Sambuci fructus (bacca)

Erdők szélén, árnyékban, nedves helyeken hazánkban mindenhol meg­található cserje vagy kisebb fa. Ámyéktürö, nitrogénkedvelő és nedves- ségigénycs nővény.

Ágai keresztben átellenes állásúak, szürkés színű párával fedettek, amelyen nagyszámú szürkéssárga paraszcmölcs található.

Levelei, keresztben átellenesek, páratlanul szárnyasán összenőttek. A levélkék lemezei fonákukon világosabb zöld színűek, fénylők.

Virágzata 10-25 cm átmérőjű, dús virágú lapos bogcmyő (álemyö). Virágai jellegzetesen bódító édeskés illatúak, sárgásfehér színűek. Má­jus közepétől június közepéig virágzik. Termése csonthéjas bogyó, át­mérője 4-8 mm, tojásdad, fényes, fekete színű, vékony héjú, lédús. Ki­folyó leve vérvörös színű, ragadós. A bogyóban többnyire 3 db 5 mm nagyságú csontár található.

Gyűjtése. A bodza leginkább gyűjtött része a virágzat. Azonkívül gyűjtik érett bogyóit is. A virágok szedését akkor kell végezni, amikor a bogemyö közepén levő virágok még nem nyíltak ki, és a kinyílás előttálló bimbók száma meg több, mint a kinyílt virágok száma. A bodza vi­rágait csak száraz időben szabad gyűjteni. Harmaton vagy közvetlenül eső után gyűjtött virágok szárítás közben megbámulnák.

A virágzatot 1-2 cm hosszú kocsánnyal együtt ollóval vágják le. A levágott nyers virágokat nem szabad zsákba vagy ládába szorosan összcprésclni, mert az így összetört virágok szárításkor vörös vagy bar­na színűek lesznek. Kosarakba gyűjtik, majd a lazán rakott virágokat kocsánnyal felfelé állítva szárítókcrctckcn vagy papírral fedett tiszta pa­dozaton egy sorba kirakva, szárítják. A bodzavirágot ömlesztve, vastag rétegben nem szabad szárítani, mert megbámul.

A napon szárított áru a legszebb. A megszáradt virágokat a kocsány- ról kézzel vagy géppel morzsolják, és rostálással eltávolítják a kocsány- részeket, valamint a port. A jól szárított és kezelt bodzavirág megtartja sárgásfehér színét és jellegzetes bódító illatát.

Az átrostált száraz virágot azonnal műanyag zsákba vagy papírral bé­lelt ládába kell csomagolni, mert a száraz drog nagyon nedvszívó. Ezért nyirkos helyen szabadon ömlesztve tárolni nem szabad, mert a nyirko- sodás hatására ugyancsak megbámul. 6:1 arányban szárad be.

Érett termését is gyűjtik. A termések gyűjtése a virág gyűjtéséhez ha­sonlóan kocsánnyal együtt történik. A levágott „termésfurtöket” ugyan­csak kocsánnyal együtt szárítják müszárítóban.

Szárítás után a „bogyókat” a virághoz hasonlóan lemorzsolják a ko- csányról. A szárítást azért kell kocsánnyal együtt végezni, mert így a bo­gyókból nem folyik ki az értékes nedv, azok szépen száradnak, és nem tapadnak össze. 3:1 arányban szárad.

A drog: a virág jellegzetesen erős, aromás illatú. íze édeskés, nyál­kás, karcoló. A jól kezelt drog világos vajsárga színű. Bogyói édcskés- savanykás ízűek. A jól kezelt, szárított drog szép fekete színű, puhára aszalt, a bogyók nem tapadnak össze, kocsányrésztöl és más idegen anyagtól mentesek.

Tartalmaz: a virágban 0,025% illóolajat, glikozidokat (szambunig- rin, rutin és izzasztó glikozid), cscrzöanyagot, nyálkát.

A szambunigrin glikozid vizes közegben (emulzin enzim hatására) ciánhidrogénre, bcnzaldchidrc. cukorra bomlik el.

A termés szerves savakat (alma-, valerianasavat) kb. 3% cscrzöanya­got, cukrot, A-, C-vitamint, festékanyagot tartalmaz.

Felhasználása. A friss termésekből gyógylekvárt is készítenek (roob sambuci), amelyet meghűléskor erősítőként és izzasztónak használnak. Enyhe hashajtó hatású. A népgyógyászatban régóta használatos. Ma el­sősorban mint izzasztószer és mint vizelethajtó használatos.


Gyalogbodza

z

tud. neve: Sambucus ebulus L.

a drog neve: Ebuli radix, Ebuli fructus

Hazánkban erdőszéleken, vágásokban, nyirkosabb, müveit területeken’ tömegesen fordul elő mint vadon termő, évelő, lágy szárú növény.

Gyökértörzse ujjnyi vastag, ferdén vagy vízszintesen kúszó, elágazó, világosbarna. Szára 50-200 cm magas, többnyire nem ágazik el. Gyö­kértörzse telel át. Levelei átellenesek, 5-9 levélkéből összetettek, párat­lanul szárnyaltak.

Virágzata dús virágú, sátorozó bogemyő. Virágai fehérek vagy piros- lóak, portokjai kezdetben bíborszínüek, később barnás-vöröses színűek. Júliusban-augusztusban virágzik.

Termése, mint a fekete bodzáé, csonthéjas bogyó, amely ugyancsak fényes, fekete színű, lédús.

Gyűjtése. A gyökértörzsét és a bogyóját gyűjtik. A gyökértörzs és gyökerek gyűjtését ősszel, kivételesen tavasszal, a bogyók gyűjtését pe­dig csak ősszel végzik. A kiszedett gyökereket tisztogatás után 10-15 cm-es darabokra feldarabolják, és utána szárítják. A termések gyűjtése, szárítása a fekete bodzáéval megegyezik.

A drog: a gyökértörzs és a termés. A gyökér szagtalan, fanyar, keser­nyés ízű.

Tartalmaz: a gyökérben keserű anyag, cukor, cmulzin, szaponin ta­lálható.

Felhasználása. Főzetét köhögés ellen, izzasztóul és vesetisztításra használják.


Valerianaceae

Egyéves vagy évelő, lágy szárú növények. A virágok kétivarúak vagy felemásak, bogemyöben állanak. A csésze összenőtt a magházzal, és rendszerint koronát vagy tollas bóbitát alkot.


Macskagyökér

tud. neve: Valeriána officinalis L. a drog neve: Valerianae rhizoma

Európában honos, de Észak-Ázsiában is elterjedt, jellegzetes szagú nö­vény. Hazánkban nedves helyeken vadon terem, de megtalálható hegyi vágásokban (Bükk, Mátra), északi fekvésű sziklazugokban is. Kiegyen­lített nedvességtartalmú talajt kíván.

Gyökértörzse rövid és hengeres alakú, amelyből számos orsószerü, húsos, 0,5-1,5 mm vastag gyökér fejlődik. Gyökerei fehérek. Gyökér­törzse néha tarackokat is fejleszt, amelyek végükön megvastagodnak, meggyökeresednek és új hajtásokat fejlesztenek. Szára egyenletesen fel­álló, 40-120 cm magas, hengeres, barázdált, belül üreges. Levelei ke­resztben átellenesek, páratlanul szárnyasán összetettek. Levélkéinek száma 5-15 párból áll. Az alsó levélkék lemezei lándzsásak, durván fo­gasak, a felső levelek már majdnem szálasak. Virágzata végálló, elága­zó, bogernyö. Pártája fehér színű vagy pirosló. Virága jellegzetes keser­nyés, kellemes illatú. Termése hosszúkás (3-5 mm), tojásdad, sárgás­barna makkocska. A makkocska csúcsát 10 sugarú pelyhes bóbita zárja. Ez a bóbita a magvakat röpíti, tehát elősegíti azok természetes elterje­dését, és egyben megnehezíti a mag termesztését is. Májustól júliusig virágzik.

A macskagyökér hazánkban vadon terem, és jelentős mennyiségben gyűjtik.

Gyűjtése. A macskagyökér gyökértörzsét a gyökerekkel együtt az el­ső év őszén gyűjtik. A gyökerek ásóval, ásóvillával emelhetők ki. Na­gyobb területen a töveket 15 cm mélyen kiszántják vagy laza talajon pl. burgonyaszedő géppel szedik. Felszedés után a talajrészekct rázással vagy mosással távolítják cl. A szárrészeket le kell vágni. A megtisztított gyökereket 40 °C-nál nem magasabb hőmérsékleten szárítják. A macs- 74

kagyökér szárítását és raktározását más drogoktól elkülönítve, zárt he­lyen kell végezni, mert átható szagát a többiek átveszik. A jól száradt gyökerek érintésre törnek, szürkés-fehéresbarnák, kellemetlen szagúak. Az ősszel gyűjtött gyökerek az értékesebbek. Kivételesen tavasszal is gyűjthető, de a tavasszal gyűjtött gyökér kevesebb hatóanyag-tartalmú.

Magtermeszlése az egyenetlen érés és a magvak gyors leválása miatt

körülményes. Elterjedt, hogy az elvi­rágzással egy időben a virágzatot pa­pírzacskóval kötik körül, és így a mag­vak a zacskóba hullanak.

A drog: jellemző, erős és kellemet­len szaga van, ami szárítás közben még intenzívebbé válik. íze édeskés, keserű.

Tartalmaz: a száraz drogban 0,1- 1,7% illóolaj, azonkívül ccctsav, han­gyasav, cukor, enzimek és cserző­anyag van. A macskagyökér illóolajá­ban mintegy 10% izovaleriansavas 1-bomilésztcr, vajsav, azulen is talál­ható. A friss gyökérben mintegy 0,1% valerin és katinin alkaloid van. Ezen­kívül acetil-pirrolt, valerilt is kimutat­ható, amelyek azonban szárítás közben elbomlanak.

Macskagyökér

A gyökér jellegzetes szagát a szárítás közben elboruló valeriánsavas bornilészter következtében felszabaduló izovalcriánsav okozza. A dro­got jól záródó edényben, fénytől mentes helyen kell tartani.

Felhasználása. A macskagyökér egyike a legrégebben használt gyógyszereknek. A hazai gyógyszeripar is fontos nyugtató és idcgcsil- lapító gyógyszereket készít belőle.

A mezei macskagyökér mellett – főleg külföldön – nedves helyeken megtalálható a szélesebb levélkékkel rendelkező Valeriána sambucifo- lia Mílk is, amelyet ugyancsak gyűjtenek. A világon a legintenzívebben Japánban termesztik a macskagyökeret, ahol a Valeriána angustifolia- Miquel honos.


Tiliaceae

Fás növények, ritkábban fünemüek vagy félcserjék, rendszerint két sor­ban váltakozó, ép vagy karéjos levelekkel. Virágaik bogcmyőbcn álla­nak, többnyire ötágúak, sugaras szimmetriájúak.


Nagy és kis levelű hars

tud. neve: Tilia cordata Mill.,

Tilia plathyphyllos Scop. a drog neve: Tiliae flos sinc bractcis

Mindkét hars hegyvidéki erdőkben, hűvösebb, kiegyenlített hőmérsék­letű északi hegyoldalakon csoportosan is megtalálható.

Dekoratív koronaalakjuk és kellemes virágillatuk miatt díszfaként parkokban vagy fasoroknak utcafásításra egyaránt ültetik.

Lassú, de erőteljes növekedésű, nagy koronát nevelő fa. Koronája szoliterként gömb vagy szabályos kúp alakú. Levelei két sorban válta­kozva állanak, nyelesek. A lcvéllemcz szív alakú, kissé elhajló, a foná­kén kiemelkedő főér a lemezt aránytalan részre osztja. A lemez széles, fürészes. A levél fonákén az érzugok fehér, később sárga színű szőrcso­móval fedettek Virágzata a levélhónaljból fejlődik, csüngő, többvirágú bogcmyö. A virágok tulajdonképpen a 6-8 cm hosszú, lándzsás murva­levelek föerének felezőjéből emelkednek ki, amellyel a virágkocsány felig összenőtt. A murvalevél zöldessárga színű és hártyás. Termésérés­kor elszáradó, papírszerű, sárgás színű. Virágai illatosak. A csészeleve­lek belső oldalán mézfejtök találhatók. Júniusban virágzik.

Termése 5-7 mm átmérőjű, gömbölyded, fel nem nyíló, egymagvú makkocska. A kis levelű hárs (Tilia cordata) a nagy levelűvel azonos he­lyen és körülmények között fordul elő. Levelei kisebbek, mint a nagy le­velűé, és a fonákán a zugok vörös színű szőrökkel, pamatszerüen, pon­tokban borítottak. A kis levelű hárs 10-14 nappal később virágzik, mint a nagy levelű.

Gyűjtése. Mindkét hársnak a virágait szedik a murvalcvéllcl együtt, teljes virágzáskor, illetve amikor a középső virágok még nem nyílnak ki. Kisebb mennyiségben gyűjtik a virágot a murvalevél nélkül is. Az ilyen drog értékesebb, de gyűjtése lassúbb. Vigyázzunk a fa és az ágak épségére, ezért a hemyózóollóval lecsípett ágvégekröl legjobb gyűjteni

a virágot. Az ágak törése, a gallyak tcpése tilos. A leszedett virágokat szellös, árnyékos helyen vagy 40 °C-on müszárítóban szárítják.

A drog: a kis és nagy levelű hársak és változataiknak virága „köhárs” néven ismert a drogkereskedelemben. A murvalcvél nélküli drog keres­kedelmi neve Tiliac flos sinc bractcis. A jó minőségű áru murvalevelei halványzöld színűek, a virágok pedig aranysárgák, jellegzetes, kelle­mes, édeskés illatúak.

Tartalmaz: 0,04-0,1% illóolajat, nyálkát, cscrzöanyagot, szaponint, cukrot, hcszperidint. Illóolajának fö alkotórésze a famezol.

Felhasználása. Elsősorban izzasztó, gyomor- és idegerösítö teaként használják.

Az ezüsthárs (Tilia argcntca-tomentosa) virága hazánkban nem hiva­talos, de keresett exportcikk, ezért gyűjtik. Gyűjtése, szárítása és feldol­gozása a „köhárs”-sal azonos.


Malvaceae

Lágy szárú vagy fás növények, zárt állású, tenyeresen erezett, rendesen karéjos vagy szcldclt levelekkel. Virágaik kétivarúak.


Festőmályva

tud. neve: Althaea rosea L. var. atropurpurea Hart.

a drog neve: Althacae roscae arborcac flos

A festő- vagy feketemályva többéves termesztett növény. Az első évben a törózsája fejlődik ki, és csak a második évtől virágzik, és 4-5 évig is él. A harmadik, főleg a negyedik évben többnyire már elpusztul, vagy a jelentősen lecsökkent virághozam miatt továbbtermcsztésc nem gazda­ságos. Gyökértörzsc többfejű, elágazó, sok járulékos gyökeret fejleszt. Szára 1,5-2,5 m magas, hengeres, alig ágazik el. Levelei hosszú nyclű- ek, lemeze kerekded, szíves, karéjos, csipkés élű, mindkét felületén vas­tagon szőrös. Termése lapított, közepén csúcsos korong van, amely 20-40 vese alakú, szögletes, szőröd résztermésre esik szét. A magvak vese alakúak, összenyomottak, szürkésbamák.

Virágai bíborlila- fekete színűek, szimplák, telt virágú fajtája sok­szirmú. Júniustól szeptemberig vi­rágzik.

Gyűjtése. A virágját száraz idő­ben, harmat felszáradása után sze­dik. A virág csészével és csésze nélkül kerül forgalomba. Csészével nyílás idején, csésze nélkül közvet­lenül a nyílás után gyűjtik, amikor a párta már becsukódott. Ilyenkor a virág a csészéből könnyen kihúzha­tó. A virágokat kosarakba szedik, mert a zsákban összetöredeznek, és bcfüllcdnek. A szedést másodna­ponként kell végezni, amit mindad­dig ismételnek, amíg a virágzás tart. Mivel a csésze nélkül gyűjtött virágokat elvirágzás, tehát a meg- termékenyülés után szedik, a meg­termékenyült virágokból még csí­rázóképes mag fejlődik. A gyűjtött virágokat szárítókereteken vékony rétegben szétteregetve, padláson, szellös, fedett helyen szárítják. A szá­rítást legjobb műszárítóban 40-50 °C hőmérsékleten végezni. A száraz virágokat szcllős helyen papírral bélelt ládákban, esetleg zsákokban tá­rolják.

Kb. 6-7 kg friss virág ad 1 kg szárazát.

A drog: szárítás után majdnem fekete színű, csupán a csészéből ki­húzott része fehér.

Tartalmaz: a virágban cserzöanyagot, nyálkát, antocián festékanya­got.

Felhasználása. Élelmiszerek festésére, kismértékben a gyógyászat céljaira is használják, főzetéből toroköblítésre torokvizet készítenek. Festékanyag-tartalma rendkívül gazdag és változatos.


Fehéxmályva

tud. neve:-Althaca officinalis L.

a drog neve: Althaea folium, Althaea flos,

Althaea radix, Althaea herba

Orvosi ziliz néven is ismeretes. Közép-Európában, Nyugat-Azsiában honos, a népgyógyászatban régóta használt évelő növény. Gyökere egy­szerű vagy elágazó, kívül világos (szürkésbama), belül fehér, a gyökér­törzs tetején rendszerint többfejü. Szára 60-120 cm magas, egyszerű vagy elágazó, hengeres. Levele tojásdad alakú, karéjos, csíkosán fűré­szelt vagy fogas szélű, szürkészöld, a szőröktől bársonyosan molyhos. Virágai halvány rózsa- vagy lilásfehér színűek, sötétebb erezettel. Júni­ustól szeptemberig virágzik. Termése száraz, cikkelyekre hasadó, a fes­tőmályvához nagyon hasonló, csak valamivel kisebb.

Hazánkban vadon terem, nedves, nyirkos, áradmányos helyeken, folyók, tavak, árkok mentén fordul elő, de megtalálható szárazabb lejtő­kön is. A melegebb fekvésű területeket, csapadékban gazdagabb vidé­keket kedveli. Mély rétegű, jó táperőben levő, laza, humuszos, nyirkos talajon fejlődik jól. Természetes előfordulásában legnagyobb tömegben a Tisza, Maros, Duna hullámterén található. Kötött agyagtalajokon gyö- kérzetc nem jól fejlődik, nagyon elágazik és vékony marad.

Gyűjtése. A fehérmályva szinte az egyedüli gyógynövény, amelynek minden része használatos. Levelét, virágját, herbáját, valamint gyökerét egyaránt gyűjtik.

Levelei szedését alulról felfelé haladva kezdik, és mindig ügyelnek arra, hogy csak a fejlett, egészséges, tiszta levelek gyűjthetők. A leve­lek fejlődésük arányában egész nyáron folyamatosan szedhetők. Leg­több hatóanyagot (nyálkát) a virágzás kezdetén tartalmaznak. Helyen­ként a lcvéldrogot úgy állítják elő, hogy a virágzó leveles szárat levág­ják, és erről a levelet iefosztják. A lcvélszedésnél nem célszerű a szárat is levágni, mert ez a gyökér fejlődését hátráltatja. Szedés után mind a le­veles szár, mind pedig a levél szárítókerctcken, szétterítve, szabadon, árnyékos helyen, padláson vagy műszárítóban szárítható.

A virágokat teljesen kinyílt állapotban, rendszerint csészével szedik, száraz időben, a harmat felszáradása után. A leszedett virágok szárítása a festőmályva virágjáéval teljesen megegyezik. Műanyag zsákokban, lezárva csomagolják.

Herbának a növényt júliusi vi­rágzásakor 70-80 cm-es állapotá­ban gyűjtik. A leveles szárat 10-20 cm-es tarlóra vágják. A leveles szár vágása szeptember elején megis­mételhető. Hcrbát rendszerint csak a gyökérszedés évében gyűjtenek.

A gyökereket ősszel, a nyugalmi időszak kezdetén vagy tavasszal a vegetáció megindulása előtt gyűj­tik. A gyökér virágzáskor tartal­mazza a legkevesebb nyálkát, és télen, a nyugalmi időszakban a leg­többet. A kiásott gyökereket meg­tisztítják a földtől, a föld feletti ré­szeket a gyökérfej ékkel együtt eltá­volítják. Az odvas részeket kivág­ják, a bamásszürkc héjat lekapar­ják, vagy vékonyan lehámozzák. A vastagabb gyökereket 2-4-fclé hasítják, majd 15-20 cm hosszúra darabolva megszárítják. A gyökér­drogot – a kereskedelmi igények szerint – gyakran kockára vágva hozzák forgalomba. Ebben az eset­ben 7 mm széles hasábokra szelik, és tiszta helyen, vékony rétegben szétteregetve gyorsan szárítják. A gyökér igen hamar penészedik, ezért legjobb a szárítást műszárító­ban végezni.

A gyökereket addig kell száríta­ni, amíg azok könnyen és pattanva törnek. A túlságosan száraz gyöke­reket kockára vágás előtt, nyirkos gyökereket géppel 5 mm-cs kockákra vágják. A kockára vágott anyagot szétteregetve, ismét megszárítják, és a gyökérforgács eltávolítása miatt átrostálják. Kb. 4 kg friss gyökér ad 1 kg szárazát.

helyen kell tárolni, ahol azok szívósodnak, megpuhulnak, és így a gyö­kerek további hasogatása, kockára vágása könnyebb. A felhasogatott

Nagyobb mennyiségű gyökér feldolgozása esetén az ősszel kiásott gyökereket egészben, hámozatlanul kb. 40-50 cm mély, 150-200 cm széles verembe teszik. A gyökereket vastag szalmarétcggel, majd föld­del takarják be. Az így elvcrmelt gyökereket a téli hónapokban folyama­tosan fel lehet dolgozni (hámozni, kockára vágni).

A drog: a legsokoldalúbb növények egyike, majdnem minden része használható, a levele (folium), virágja (flos), gyökere (radix), a hajtás vége (herba).

Tartalmaz: a növény gyökerében 30% nyálka, keményítő, pektin van.

Felhasználása. A gyógyászatban léghurut, köhögés ellen, virágföze- tét pedig szemgyulladásnál használják. A gyökér vizes kivonatából ké­szül a köhögés elleni cibis cukor. – A ziliz drogja közvetlenül kerül fel­használásra, ezért szárítását, raktározását a mérgező drogoktól szigorú­an elkülönítve kell végezni.

Összetéveszthető az erdős, bokros helyeken, töltéseken, parlagokon, vadon előforduló nagy virágú papsajt (Lavathcra thuringiaca) levelével és virágjával. A nagy virágú papsajt levelei háromöblös karéjúak, kemé­nyebbek, zöldek, bőrszcrück, szőrzete érdes tapintatú. Virágai nagyob­bak, színük halványpiros. Ez a növény is nyálkatartalmú, gyógyászati célokra azonban nem használják.

A gyökérdrog élénkfehér színű, gyógyszertári forgalomba rendsze­rint kockára vágva kerül. Vízbe téve gyorsan nyálkás tapintású lesz. Rágva enyhén édeskés, nyálkás.

A fehér mályva levelein kívül gyűjtik még a hazánkban vadon termő erdei mályva (Malva silvcstris L.) és a papsajt vagy kerek levelű mály­va (Malva ncglccta Wall) leveleit is. Kereskedelmileg mindkettő jelen­tős.

Gyógyászati hatásuk, főleg nyálkatartalmuk miatt, többnyire a zilizé­vel megegyezik.


Euphorbiaceae

Rendkívül változatos család, a szövetekben gyakori a tejnedv. A virág­takaró rendszerint hiányzik, és fellevelek helyettesítik. A porzók száma változó.


Ricinus

tud. neve: Ricinus communis L.

a drog neve: Ricini semen, Ricini olcum

Hazája India, tropikus Afrika, de a legtöbb tropikus és mérsékelt égövi országban termesztik, így hazánkban is.

Hazájában évelő, többmétercs fává fejlődik, nálunk egyéves – fajtá­jától függően – 1-4 m magas, vastag, elágazó szárú, bokorszerü növény. Szára – fajtától függően – zöldcsszürke vagy vörösesbarna, viaszos be­vonattal vagy anélkül. Levelei szórt állásúak, hosszú nyelück, tenyere­sen szeldeltek.

Virágzata bogas, 20-40 cm hosszú, váltivarú, cgylaki. Porzós virágai ” a virágzat alsó, termös virágai pedig a felső részén helyezkednek cl.

Termése háromüregü, száraz, a legtöbb fajtánál tüskékkel borított, egyes fajtáknál pedig sima tok. Magvai nagyok, babhoz hasonlóak, ke­mény héjúak, tarkák, fény lök.

A folyton növekvő (tüskés) fajták az őszi fagyokig, a determinált si­ma tokú fajták pedig júliusban virágzanak.

Gyűjtése. A tokok érésekor, felrepedésekor szedik. A beérés egye­netlen, ezért gyűjtését folyamatosan végzik.

A szedését kézzel végzik úgy, hogy a tokokat 2 magszárról (gyertya) alulról felfelé lehúzzák.

Szedés után utóérlelés és szárítás szükséges, és csak aztán lehet csé­pelni. A tüskés tokú fajták tokjai felnyílnak, peregnek, a sima tokúaké nem.

A drog: a mag bab nagyságú, kissé lapított. A tüskés tokú magvak sötétebbek, a tüskétlené kisebbek és világosezüstös színűek.

Tartalmaz: a magban 45-55% nem száradó zsíros olaj, 20-25% pro­tein, ricin (vért agglutináló toxin), enzimek találhatók.

•V

Felhasználása. Gyógyászati jelentősége közismert. E célra a friss, érett magvakból „hideg úton” préselt, majd forró vízzel mosott (méregtelenített) és víz­telenített, színtelen vagy hal­ványsárga színű, átlátszó, jel­lemző ízű olaját használják. A ricin többek véleménye szerint préselés után a magpogácsában is visszamarad.

A ricinusolaj egyike a leg­jobb hashajtóknak, mert a gyomron változatlanul megy át, és a belekben a hasnyálmirigy zsírbontó hatására glicerinre és ricinolsavra hasad. A ricinolsav enyhe izgató hatása a bélmoz­gást fokozza, az olaj el nem szappanosodott része pedig a bélfalat síkossá teszi, ezért na- Ricinus gyón drasztikus hatású.

Az olaj fő hatóanyaga a rici- nolsavas gliceridésztcr, illetve az ebből felszabaduló ricinolsav.

A ricinus olaja fontos ipari olaj is (szappan, hajolaj, kenőolaj), de használják a bőrgyógyászatban is.

A ricinusmag ricintartalma miatt mérgező. Néhány mag elfogyasztá­sa is – a vörös vérsejtek agglutinálása miatt – halálos kimenetelű lehet.


Gentiaceae

Fűnemű növények, többnyire átellenes pálha nélküli, osztatlan és ép szélű levelekkel. A virágok 4 vagy 5 tagúak, sokszor forrt csészével. A termés általában tok.


Vidrafű

tud. neve: Menyanthes trifoliata L. a drog neve: Trifolii fíbrini folium

Európában, Ázsiában, Észak-Amerikában honos. Természetes előfordu­lásban mocsaras, lápos helyeken, sekély, édesvizü patakokban, tavak­ban hazánkban is megtalálható. Mindinkább pusztuló évelő növény. A vidrafű drogját már a görögök és rómaiak is használták. Gyökértör­zse 30-50 cm hosszú, hengeres, amely az iszapban vízszintesen fekszik,

Vidrafű

5-15 mm vastag. A gyökértörzs alsó oldalából egyesével vagy párosá­val sok vékony gyökere ered.

Levelei a gyökértörzset nagy hüvelyeikkel átfogják. Levélhüvelyei 5-10 cm hosszúak, szivacsosak, felső részükön hányások. A lcvélnyél hengeres, 6-16 cm hosszú. A levéllemez – ahogy arra neve is utal – há­rom levélkéből áll. Levélkéi 3-10 cm hosszúak, 1-5 cm szélesek.

Virágzata egyszerű fürt, amely 12-20 cm hosszú, hengeres tökocsány végén található. Virágai kétivarúak. Termése tok, amely két kopáccsal nyílik. Április-májusban virágzik.

Gyűjtése. Levelét közvetlenül virágzása előtt vagy a virágzás idején szedik. A leveleket árnyékos helyen vagy müszárítóban a legjobb szárí­tani, mert üde színüket csak így tartják meg.

A drog: a jól szárított és kezelt drog élénkzöld színű, szagtalan, erő­sen keserű ízű.

Tartalmaz: 1% meniantin glikozidot, gencianin alkaloidot, 1-7% cseranyagot, szaponint, illóolajat. A meniantin sárga színű, nedvszívó, amorf por.

Felhasználása. A keserüanyag-tartalmú drogok közé tartozik. A nép­gyógyászatban lázcsillapítóként használják. Természetes előfordulási helyein a gyökértörzsek feldarabolásával, elültetésével kellene segíteni elszaporodását, elterjedését. Ezzel mérsékelhető vagy megakadályozha­tó lenne a növény rendszeres és többnyire szakszerűtlen gyűjtésével já­ró kipusztulása.


Apocynaceae

Fás vagy fünemü növények átellenes vagy örvös, ép szélű levelekkel. Virágaik sugaras szimmetriájúak, rendszerint öttagúak.


Kis télizöld meténg

tud. neve: Vinca minor

a drog neve: Vincae minoris herba

Dél- és Közép-Európa lombos erdőiben – így hazánkban is – honos, va­don termo, évelő, kúszó félcserje. Dísznövényként kertekben és teme­tőkben, mint árnyéktürö, gyeppótló növényt már régóta termesztik.

A kis télizöld meténg gyökere elágazó, vékony, fiatalon világosabb, később sötétebb sárgásbarna színű.

Szára alul hengeres, fásodott, belül üreges. Felül négyélü vagy hen­geres, zöld színű.

Levelei átellenes állásúak, 2-4 cm hosszúak, 1-2,5 cm szélesek, ki­hegyezett lándzsás vagy tojás alakúak. A levelek rövid nyelüek, bömemüek, a hajtáscsúcson világos, az idősebb száron sötétzöld színű­ek és fénylők. A levél fonáka világosabb színű, amelyből az ér kiemel­kedik.

Virágai magánosak, a felsőbb levelek hónaljából 1-2 cm-es kocsá- nyon jelennek meg. Csészéje tölcsérszerü, pártája 2,5-3 cm átmérőjű, világos- vagy ibolyakék színű. Termése tüsző.

A meténg az utóbbi években vált fontos gyógyszeripari alapanyaggá.

Gyűjtése. A meténg virágzó föld feletti részét gyűjtik. A hatóanyag felhalmozódása szerint két csúcsot állapítottak meg, az egyik májusban, a másik pedig szeptemberben van. Mivel a növények fejlődése május­ban még nem mindig kielégítő, a vágás leggazdaságosabb időpontja szeptember. A talaj felszínén elterülő növény gyűjtése lassú és nehéz­kes, kézzel, kaszakésckkcl történik. A levágott leveles szárat árnyékos, szcllös helyen, újabban a forró levegős szárítóban szárítják. Gyűjtéskor és ültetéskor vigyázni kell, ugyanis az érzékeny börűcknél bőrgyulla­dást okozhat.

A drog: csaknem szagtalan, íze kesernyés, középzöld színű.

Tartalmaz: vinkamin, izovinkamin és vincin alkaloidot, cserzőanya­got, pektint, karotint. Eddigi vizsgálatok szerint a napop termesztett meténg hatóanyag-tartalma 3-5-ször magasabb a vadon termőnél.

Felhasználása. A meténgböl készült gyógyszer keresett vérnyo­máscsökkentő („Dcvincan”), jelentős exportcikk. Hazai kutatások mu­tatták ki először, hogy a meténgböl kivonható vinkamin farmakológiai- lag a rczirpinhez hasonló vérnyomáscsökkentő, de mentes a rezeprinre jellemző káros utóhatástól.

A népgyógyászatban régóta használt vértisztító, vizelethajtó tea. Kül­sőleg viszketés és kiütések elleni kenőcsökben használják (sebgyógyí­tás, vérzéscsillapítás).


Rózsameténg

tud. neve: Catharanthus roscus G. Don.

syn. Vinca rosea L., Lonchcra rosca Reichb.

a drog neve: Catharanthi roseae herbe

Magyarországon nem honos. Hazájában, Nyugat-Indiában, Indonéziá­ban, Ausztráliában és más trópusi és szubtrópusi területeken, mint éve­lő félcserje ismert. Előfordulási helyein a népgyógyászatban régóta használt gyógynövény. Európa középső és déli területein egyéves kerti dísznövényként ismerik.

A rózsameténg melegkedvelő, nálunk egyévesként termesztett nö­vény. Gyökere fehér színű, mélyrehatóié, alig elágazó. Szára hengeres, 30-60 cm magas.

Levelei átellenes állásúak, ép szélűek, oválisán kihegyezettek, olaj­zöld színűek, fénylők, bömemüek.

Virágai az elágazásoknál először magánosabb, később „csokrosan” rövid kocsányokon helyezkednek el. Csészéje tölcsérszerü, pártája 3-4 cm átmérőjű, élénk rózsaszín vagy fehér színű.

Virágzási ideje májustól az őszi fagyok beálltáig folyamatosan tart.

Termése korán felnyíló tüsző, ezért magfogása nehéz és a sárgulni kezdődő tüszőket folyamatosan, naponta többször kell gyűjteni és szcl- lős, száraz helyen utóérlclni. , •

A rózsameténg fontos gyógyszeripari alapanyag.

Gyűjtése. A rózsameténg leveles szárát, ritkábban gyökerét szedik. A növény citosztatikus hatású alkaloidtartalma a tenyészidő alatt hal­mozódik fel, és szeptember második felében eléri a maximumot. Ettől kezdve a tenyészidő végéig az alkaloidtartalom fokozatosan csökken. Tehát a leveles szár vágását szeptember második felében kell elvégezni, a talaj felett mintegy 10 cm-cs tarló hagyásával. A herba árnyékos, szel- lős helyen vagy műszárítóban történt szárítás után kerül feldolgozásra.

Magtermesztésc körülményes, nehéz, mert csak későn (augusztus vé­ge, szeptember) és egyenetlenül érik. A megfogást nehezíti, hogy a tü-szók már a magvak félérett állapotában felrepedeznek, s így a magvak a naponta végzett leggondosabb gyűjtés mellett is gyakran széthullanak.

A drog: csaknem szagtalan, világos- (szürkés) zöld színű.

Tartalmaz: a kutatók több mint 65-félc alkaloidot találtak a rózsameténgben. Ezek közűi legjelentősebbek a vinblasztin (VLB), vin- leurozin (VLR) és a vinkrisztin (VCR). Ezeken kívül számos diuretikus, vérnyomáscsökkentő és nyugtató hatású vegyületet sikerült még a nö­vényből izolálni. Összalkaloid-tartalma 0,6-0,9%. A rózsaszín virágú változat összalkaloid-tartalma magasabb.

Felhasználása. A rózsameténgböl hazánkban és külföldön is tumorgátló és fehérvérsejtszámot csökkentő hatású, igen fontos gyógy­szereket állítanak elő.


Boraginaceae

A családba több vadon termő, érdes levelű gyógynövény tartozik, ame­lyekből több-kevesebb mennyiséget rendszeresen gyűjtenek. Ezek közé tartozik a Symphytum officinale L. (nadálytő), amelynek levelét és gyö­kerét is gyűjtik. Az Alkanna tinctöria L. Tavshc. (a homoki báránypi­rosító), amely az Alföld homokbuckáinak jellegzetes festő gyökerű nö­vénye. Gyökerét gyűjtik. A báránypirosító mellett gyűjtik még a család­ba tartozó Pulmonaria officinalis L. (tüdöfü) levelét is. Ezek részletes ismertetésével azonban kisebb jelentőségük miatt nem foglalkozunk.


Labiatae

Lágy szárú növények, néha félcserjék vagy cserjék, keresztben átellenes levelekkel, négyélű szárnnyal, általában kétajkú, két főporzós virágok­kal. A családba nagyszámú, föld feletti részükben (levél, virág, leveles szár) értékes illóolajat tartalmazó, egy- és többéves növényfaj tartozik, többségük termesztett, kisebb részük vadon termő.


Francia levendula, angol levendula

tud. neve: Lavandula angustifolia Mill.,

Lavandula intermcdia Emeric ap. Louis.

a drog neve: Lavandulac flos, Lavandulae oleum

A Földközi-tenger vidékéről származó félcserje. Gyökere elágazó, idő­sebb korban 3-4 cm vastagságot is elér. Szára 40-100 cm magas, elága­zó, alul fásodott. Levelei átellenesek, megnyúlt lándzsásak és megnyúlt hegyesek, kissé hátra göngyölödött szélück, szürkén molyhosak. Alsó levelei 1-2 cm hosszúak, 1,5-5 mm szélesek, a felsők 2-5 cm hosszú­ak, 3-5 mm szélesek.

Virágzata 3-6 cm hosszú, szaggatott füzér, pártája ibolyáskék, illetve jellegzetesen levendulakék. (Találni világos, fehér színű ún. albínó vi­rágzatot is.) Június-júliusban virágzik. Termését a csésze körülveszi, 4 makkocskára hasad szét, de rendszerint csak egy fejlődik ki. A mak­kocska kb. 2 mm hosszú, ovális alakú, barnásfekete színű, fénylő.

Az angol levendulát (Lavandula intermedia Emeric ap. Louis) a fran­cia levendula (Lavandula angustifolia Mill.) és a széles levelű levendu­la (Lavandula latifolia L. F. Medic.) keresztezéséből állították elő.

A hibrid vagy angol levendula júliusban, olykor augusztus elején vi­rágzik.

Gyűjtésé. A levendula virágát a szárral együtt szedik teljes virágzás­kor. A kevés levéllel vágott virágokat árnyékban megszárítják, majd a kocsányról lemorzsolják. A morzsolt virágban levél és szárrész csak a szabvány által megengedett mennyiségben lehet. Illóolajnyerésre a le­vendulát általában frissen vagy előzőleg megszárítva párolják. A vágást kézzel, kaszakéssel vagy sarlóval lehet végezni.

A virág vágásakor arra kell ügyelni, hogy a tövekről a virágzati ten­gelyt egyenletes magasságban vágják, mert a visszamaradt szárrész hát­rányosan befolyásolja a tövek következő évi fejlődését, virágzását. A vágást úgy kell végezni, hogy a bokrok félgömgös alakja kialakuljon és tartósan megmaradjon.

A drog: jellemző, kellemes illatú és sajátos, kesernyés, fűszeres ízű. A jól kezelt drog sötét, élénklila színű, szárrészt nem tartalmaz.

Tartalmaz: a friss virág 0,5-1,0%, a száraz 1-3% illóolajat és kb. 12% cserzöanyagot. A levendulaolajban mintegy 30-60% 1 -linalilace-tát, linalilbutirát, szabad linalol, kevés geraniol, kumarin van. A Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos Oleum lavandulae legalább 35%, de leg­feljebb 50% linalilacetátban kifejezett ész­tert, 10-30% linalolt tartalmazhat.

A olaj Összetevői, észtcrtartalma függ a fajtától, a termőhelytől, a gyűjtés idejétől, módjától, a feldolgozástól.

Az illóolajat rendszerint friss vagy fony- nyasztott virágból állítják elő. A francia vagy valódi levendula finomabb illatú és értéke­sebb, az angol hibrid levendula kisebb értékű olajat adó fajta. A francia levendula friss vi­rága átlagosan 0,5-1,0%, az angol frissen 0,9-1,3% illóolajat tartalmaz. A levendu­laolaj értékét észtertartalma adja meg, ez az angollevendula-olajban 7,14%, míg a francia levendula olajában 35-60%, az utóbbi ezért is értékesebb. A magas észtertartalom önma­gában nem kizárólagos értékmeghatározó, mert amellett az egyéb illatanyagok össz­hangja is döntő (az olaj „testes” legyen).

Felhasználása. Az olaját az illatszcripar- ban, továbbá szappangyártáshoz illatosításra, ezenkívül az ipar egyéb területen (porcelán, rádiócsögyártás) is használ­ják. Drogja légzési nehézségek ellen, bedörzsölöszernek kiváló hatású.

Francia levendula, angol levendula

A széles levelű vagy Spic levendula (Lavandula latifolai [L. F.] Medic.) virágzati tengelye az alján rendszerint elágazó, murvalevelei keskenyek, lándzsásak, lomblevelei szélesebbek. Ez szolgáltatja a ki­sebb értékű nardus, más néven spikolajat. Fagyérzékeny, nálunk rend­szerint kifagy.


Citromfű –

tud. neve: Mclissa officinalis L. a drog neve: Melissae folium, Melissae herba

Hazája Dél-Európa, Elö-Ázsia. Hazánkban az Északi-középhegység­ben, valamint a Dunántúl DK-i részében is előfordul, többnyire erdős, sziklás, cserjés helyeken. Terjedő tövű, termesztett, évelő növény.

Gyökerei a gyökértörzs csomóiból erednek, vékonyak, sárgásbarna színűek. Fehér, szálas alleveleinek hónaljából hajtanak a vízszintesen kúszó tarackok. A tarackok végükön felemelkedve, fejlesztik a föld fe­letti szárat. Szára 40-80 cm magas, négyélű, nyelesek. A levéllemez hosszas tojásdad, sötétzöld színű (tápanyaghiány, betegség esetén vilá­goszöld). Levelei gyéren szőrözöttek, kissé hólyagosak. Virágai 10-20 virágból álló álörvökbcn találhatók, fehérek. Jó mézelő növény. Mak- kocska termései 1-1,5 mm hosszúak, tojásdadok, fénylő sötétbarnák, majdnem feketék. Júniustól szeptemberig virágzik.

Gyűjtése. A citromfű levele és leveles szára virágzáskor vagy előtte vágva szolgáltat drogot. Herbának rendszerint június végén vágják. A vágás szeptemberben még egyszer megismételhető. Kaszával, fűkaszá­val vagy „Máhlander”-ral 4-5 cm tarló hagyásával vágják. A levágott növényi részt többféleképpen dolgozzák fel. Közvetlen szárítással a le­veles szárból herbát készítenek, vagy a frissen vágott, nem fonnyadt szárról a leveleket a mentához hasonlóan lefosztják, és így állítják elő a fóliát. A levágott szénát vagy lefosztott leveleket nem napon, hanem ár­nyékos helyen kell szárítani. Mivel a citromfű levele nagyon gyorsan bámul, ezért legcélszerűbb müszárítóban 45-50 °C-on szárítani. A levél beszáradási aránya: 5:1.

A drog: sötétzöld, jellegzetesen fűszeres, összedörzsölve enyhén cit­rom illatú.

Tartalmaz: 0,51-0,30% illóolajat, 4-5% cseranyagot, keserű anya­got, nyálkát. Az illóolajban citrál, citroncllál, geraniol, linalool találha­tó. A citrál az illóolajnak mintegy 80%-át képezi. Az olaj a növény her- bájából vagy leveléből vízgöz-dcsztillációval állítható elő.

Felhasználása. Étvágy- és ízjavítónak, nyugtatóul használják főzetét.


Borsos menta

tud. neve: Mentha pipcrita L.

a drog neve: Menthae piperitae folium, Menthae piperitac herba, Menthae piperitae oleum

A borsos menta egyik legfontosabb illóolaj-tartalmú gyógynövényünk. A mentát már időszámításunk előtt ezer évvel is termesztették az ősi Egyiptomban. Hazánkban a század elején kezdték tenncszteni, főleg fó­lia- (levél) nyerés céljából.

A borsos mentát Linné, mint önálló fajt írja le, a botanikusok vélemé­nye szerint azonban a borsos menta többszörös fajhibrid. A borsos menta két vadon termő menta, nevezetesen a Mentha aquatica L. és a Mentha spicata L. (syn. Mentha viridis L.) kereszteződéséből származó hibrid.

A Mentha spicata ugyancsak hibrid, éspedig a Mentha lonbifolia L. Huds. és a Mentha rotundifolia szülőktől. Tehát a borsos menta „család­fája” a következőképpen néz ki.

Mentha longifolia L. Huds. x Mentha rotundifolia

Mentha aquatica L. x Mentha spicata L. (syn. Mentha viridis L.)

Mentha piperita L.

A Mentha spicata (viridis) olajában nem a borsos mentára jellemző menthol, hanem carvon van nagyobb mennyiségben.

Angliában a borsos mentának két föformája, a rubescens és a palle- scens terjedt el. A rubescens (fekete- vagy vörösmenta) olajtartalma ma­gasabb, míg a pallesccns (fehér- vagy zöldmenta) kevesebb, de fino­mabb olajat tartalmaz. A hazánkban termesztett borsos menta a rubescensböl származik.

A borsos menta hibrid jellegéből következik, hogy majdnem teljesen sterilis, elvétve termékenyül, ezért magot is alig érlel. A mentafajok egyébként könnyen kereszteződnek, és ha véletlenül ennek következté­ben a borsos menta termékenyül, magot érlel, és ezek az elhullatott magvak kikelnek, az állomány értéktelen hibridekkel keveredhet. Ezért

az idegen fajokat, típusokat a tenyészidö során virágzáskor el kell távo­lítani az állományból.

A borsos menta tulajdonképpen sarjakkal (stolo) áttelelő, évelő nö­vény. Gyökerei a gyökértörzs csomóiból erednek, fehérek, vékonyak, 5-20 cm hosszúak. Gyökértörzse tarackszcrü, a talajban fehér színű, a csomóknál (nodus) pikkelylevelekkel fedett. Föld feletti kúszó gyökér­törzse ibolyászöld, kerülékes levelekkel, járulékos gyökér- és hajtáskép-

M

zésre képesek. A gyökértörzs

  1. 4 mm vastag, az idősebbek elfásodnak, 2-3 év alatt elpusz­tulnak. A föld feletti hajtások a nodusokon levő szálkás pik­kelylevelek hónaljából erednek.

Szára 40-80 cm magas, négyszögletű, keresztben átelle­nes, nyeles levelekkel. A szár többnyire a felső harmadában ágazik el, sötétzöld, legtöbbször barnásvörös, enyhén szőrözött.

Levelei 1-1,5 cm-es nyélen

  1. 7 cm hosszúak, 1,5-3 cm szé­lesek, szív alakúak, élesen fűré­szes szélűek. Az erek mentén enyhén szőrösek.

A levéllemcz színét, néha fonákát is kb. 60 mikron nagy­ságú mirigyszörök fedik. Ezek a mirigyszörök rövid nyelccskén süppedésekben ülnek, és illó­olajat termelő (kiválasztó) sej­tekből álló, gömb alakú fejecs­két viselnek. A kiválasztott olaj közös kutikula alatt gyűlik ösz- sze, és azt félgömbösen feleme­li.

Virágzata 6-7 álörvböl össze­tett, alul kissé szaggatott, csú-

csán tömött álfuzér. Virágai világoslilák, hamar lehullanak. Júniustól szeptemberig virágzik. Termése apró, vörösbama, négyes magocska. Hosszúnappalos növény.

Gyűjtése. A borsos menta szárított levele és leveles szára szolgáltat­ja a drogot. E célból közvetlenül virágzás előtt (fóliának) vagy virágzás idején (herbának) vágják.

, A- borsos menta fűkaszával vágható, majd fonnyasztás után rendre rakják, hogy minél kevesebb levél peregjen le száradás közben.

Az illóolajat fonnyasztott és felaprított leveles szárból lepárlással nyerik. A levéldrog előállítása nagyon kézimunka-igényes. E célra a borsos mentát a bimbók megjelenése előtt hajnalban vágják, és azonnal fosztják. Hervadt növényekről a levelek fosztása nehéz és lassú. A fosz- tást a szár csúcsától lefelé irányuló húzással végzik, majd a hajtáscsú­csot is a levelekhez csípik.

A lefosztott leveleket árnyékos helyen vagy müszárítóban 35-45 °C- on szárítják.

A levél beszáradási aránya 5:1.

Áferóű-elöállításra teljes virágzáskor kell aratni, mivel megfigyelések szerint ekkor tartalmaz legtöbb illóolajat. A lckaszált leveles szárat ese­tenként árnyékos helyen szárítják,. vagy 12-24 órás renden való fonnyasztás után lepárolják. A fonnyasztást addig kell végezni, amíg a levelek nem peregnek.

A drog értékét jelentő illóolaj-tartalom nemcsak a fiziológiai fejlett­ség függvénye, de az időjárási viszonyoktól, a napszaktól is függ.

Megfigyelések szerint éjjel, valamint borult, hűvös időben a lcpárol- ható illóolaj-tartalom csökken, ami elérheti a 30%-os csökkenést is. A menta kedvezőbb vágási idejének a 10-18 óra közötti időpontot tartják. A menta évente kétszer vágható.

A drog: a borsos menta lcvéldrogja sötét, de frisszöld színű, levélerci és lcvélnyele lilásvörös, erősen fűszeres, kámforos (mcnthol) illatú és ízű. A borsosmenta-szénára ugyanez a jellemző. A levágott növényt szántóföldön, tűző napon nem szabad szárítani, mert a hirtelen száradás hatására szállítás közben nagy mennyiségű levél lepereg, és az illóolaj­tartók hirtelen felrepedése következtében az olajveszteség is jelentős.

Tartalmaz: a zöldnövény (leveles szár) 0,10-0,30% illóolajat, a szá­raz 0,7—1,5%-ot. Az olaj fő alkotórésze a mcnthol (45-60%). Ez adja az olaj és a növény jellegzetes hűsítő ízét. A levélben mindig több az illó-

X

olaj, mint a hcrbában, a szár már alig tartalmaz olajat. Az olajban, illet­ve a növényben meg cserzöanyag, kevés keserüanyag is található.

Felhasználása. A borsos mentából főzött teát gyomorbántalmak és étvágytalanság ellen használják.

A gyógyászatban és az édesiparban számos borsosmcnta-olajból ké­szült készítmény ismert. Az olajban levő mentből erős baktériumölő ha­tású.

A borsos menta olajában levő mcnthol fontos gyógyászati és ipari anyag. A mentből előállítását a borsos menta olajából, de egyes orszá­gokban más mentafajok olajából is végzik. így mentből előállítására fő­leg egyes ázsiai országok (Japán) a hazánkban is jól ismert japán men­tát (Mentha arvensis L. var. pipcrasccns Malinvaud) termesztik. A friss növény 0,25-0,28% illóolajat és az olajban 80-85% mentholt tartalmaz. Az olajban levő nagy mennyiségű mcnthol egy része már szobahőr- mérséklcten is kikristályosodik.

Hazánkban a japán mentáról elterjedt vélemény, hogy fagyérzékeny. Kevesebb sarja és hajtása képződik, és ezért kisebb a szénahozama. Szá­razságra a borsos mentánál érzékenyebb.


Fodormenta

tud. neve: Mentha spicata var. erispa (Bentls.) Mause. Mentha erispa L.

a drog neVe: Mcnthac crispac folium, Menthae erispae herba, Mcnthac crispac oleum

A fodormenta a Mentha spicata fodros levelű változata. Leginkább Észak-Amerikában, Dél-Európában és Angliában termesztett évelő, ter­jedő tövű növény.

Gyökértörzse (stoló) a borsos mentához hasonló, csak kisebb szám­ban fejlődik. Szára 40-80 cm magas, világoszöld színű. Levelei kereszt­ben átellenesek, fodrosak, kétszeresen fűrészcs szélüek, illatuk jellegze­tes, köményre emlékeztető.

Virágzata álörvböl összetett – a borsos mentánál tagoltabb – álfüzér. Virágainak színe halvány lilásfchér, majdnem fehér. Júniustól augusztu­sig virágzik.

Gyűjtése. A borsos men­tához hasonlóan levelét és vi­rágzó leveles szárát gyűjtik. A borsos mentához hasonlóan a tenyészidö folyamán kétszer vágható. A fonnyasztott, virág­zó leveles szárból a borsos men­tához hasonlóan illóolajat párol­nak.

A drog: a levél és a leveles szár. A levéláru értékesebb.

Tartalmaz: a zöld leveles szárban 0,2-0,3%, száraz levél­ben pedig 1,2% illóolajat. Az olaj fö alkotórésze az 1-carvon (42-60%). A fodormentaolaj mentholt nem tartalmaz. Az olajnak, így a növénynek is jel­legzetes „kömény” illatát a car- von adja. Tartalmaz még cser­anyagot, keserüanyagot.

Felhasználása. A fodörmen- taolajat a kozmetikai és élelmi­szeriparban használják. A nö­vény főzete étvágytalanság, fel­fúvódás, bélrenyheség ellen ki­váló.


Kerti izsóp

tud. neve: Hyssopus officinalis L.

a drog neve: Hyssopi herba

A Földközi-tenger vidékéről származó évelő félcserje. Több országban termesztett növény.

Karószerü barna gyökere van. Szára mattbama, tövétől gazdagon el­ágazó, talajközelben fásodott, csúcsán nem fásodott hajtásokkal. 40-70 cm magas, sötétzöld színű, merev szárú bokrocska. Levelei átellenesek, lándzsásak, sötétzöldek, fényesek, kopaszok, ülök, ritkábban rövid nye- lüek. A levéllemez mindkét oldala mélyen besüllyedő olajmirigyekkcl sűrűn borított.

Virágzata 7-9 virágból álló, álörvökböl összetett álfuzér. Virágszíne fehér, kék vagy rózsaszín. Hatóanyag tekintetében nincs eltérés a külön­böző virágszínü típusok között, azonos értékű drogot szolgáltatnak. Ezért virágszín szerinti szelektálásával nem foglalkoznak.

Júliustól augusztusig virágzik. Termese matt, sötétbarna-fekete színű makkocska, amely hosszúkás tojás alakú, benedvesítve megduzzad, és felülete elnyálkásodik.

Gyűjtése. Az izsóp virágzó, leveles szárát gyűjtik, általában július el­ső felében. A vágást a levenduláéhoz hasonlóan többnyire kaszakések- kel, sarlóval végzik. A vágást 10-15 cm tarló hagyásával úgy végzik, hogy a levágott leveles szár clfásodott szárrészt lehetőleg csak nagyon kis mennyiségben tartalmazzon. A levágott leveles szárat árnyékos he­lyen szárítják, vagy frissen (fonnyasztva) párolják. A szárításra szánt növényt esős időben, nedvesen nem szabad vágni, mert könnyen pené­szedig és befüllcd. Szárítását árnyékban vagy műszárítóban végzik. Kedvező időjárás esetén az izsóp kétszer is vágható. A második vágás szeptember közepén végezhető.

Magtermcsztésre szánt területen az első vágás elmarad, és így az érett magvú növények augusztusban kaszálhatok. A levágott magvas növé­nyeket a pergés miatt lehetőleg ponyván kell utóérlelni. Kisebb mennyi­ség cséplésc kézi szerszámokkal, cséphadaróval, nagyobb mennyisége pedig cséplőgéppel történik.

A drog: jellegzetes, gyéren szőrös, fűszeres, kissé kámforos illatú, keserű ízű. A jól szárított drog színe középzöld.

Tartalmaz: a leveles virágzó szár (herba) szárazon 0,3-1,0% illóola­jat, 5-8% cseranyagot, 3-6% keserű ízű glikozidot (diozmin), hissopint, gyantát.

Az illóolajban mintegy 50% 1-pinokamfon, szeszkviterpén van.

Felhasználása. A gyógyászatban többnyire légcsöhurut, asztma ellen és étvágyjavítóként használják. Külsőleg főzetét nyálkahártyák (száj­üreg, hüvely) gyulladásos megbetegedésekor öblítésre használják.


Orvosi zsálya

tud. neve: Salvia officinalis L.

a drog neve: Salviac folium, Salviae oleuin

A Földközi-tenger vidékéről származó, a Balkán-félszigeten vadon ter­mő, hazánkban és más országokban is termesztett évelő félcserje.

Szára 60-80 cm magas, többnyire lilásibolya színnel futtatott, fehér és szürke színű szőrökkel sűrűn fedett.

Levelei hosszúkás, lándzsás vagy megnyúlt tojás alakúak, keresztben átellenesek, finoman csipkézcttck. A lemez felülete hálósán erezett, az erek között a lemez kiemelkedik, ezért hó­lyagosnak tűnő. A levél színén is, de főleg fonákán molyhosan szőrös, ezüstös, szürkés­zöld színű. Az orvosi zsályának zölden is jel­legzetes, illata és aromás íze van. Gyökere el­ágazó. Az egész növény szürkészöld színű.

Virágzata a szár csúcsán 5-8 álörvböl álló álfuzér. Az álörvökbcn 2-3 virág csoportosul. A virág pártája 2 cm hosszú, többnyire ibolyáskék színű, ritkábban rózsaszínű vagy fehéres.

Termése négy makkocskákból áll, de ebből többnyire csak 1-3 fejlődik ki. Makkocskái 1,5-2 mm hosszúak, gesztenye vagy vöröses­barna színűek. Június-júliusban – gyakran már május végén is – virágzik. Jó mézelő növény.

Orvosi zsálya

Gyűjtése. Az orvosi zsálya levelét és leveles szárát gyűjtik. A leve­leket kifejlődésük után, virágzás előtt (május-júniusban) gyűjtik. A haj­tásokat a fásodott szár fölött ollóval vagy kaszából készült nagy késsel vágják. A levágott hajtásokról a leveleket kézzel fosztják le, amelyek­hez a hajtáscsúcsot is hozzácsípik. A szárítás szellös, árnyékos helyen vagy müszárítóban történik. A vágás augusztusban, szeptemberben megismételhető. A szedésre alkalmas „érett” levél ezüstös-szürkés szí­néről ismerhető fel. A levél 5:1 arányban szárad be.

Az orvosi zsálya leveles szárát illóolaj előállítására virágzáskor vág­ják, a fásodott rész fölött. A levágott részt zölden vagy ritkábban szárít­va, vízgőzzel párolják.

A drog: jellemző, fűszeres illatú és keserű, kissé aromás ízű.

Tartalmaz: a száraz levélben 1-2,5% illóolajat, 3-8% cseranyagot, keserű anyagot, glikozidot, gyantát. A zöld leveles szár illóolaj-tartalma 0,4-0,9%. Az orvosizsálya-olaj 30-50% tujont, 8-10% a-bomeolt, linaloolt tartalmaz. Jellegzetes, savanykás, csípős illatú.

Felhasználása. A levéldrogból készült teát főleg torok- és szájöblö­gető szemek, fertőtlenítőnek használják. A népgyógyászatban izzadás ellen, vérzéscsillapítónak, vizelcthajtónak is használják.

Régen a nagyon fontos gyógynövények közé tartozott, ma jelentősé­ge csökkent. Olaja erős hatású, nagyobb mennyiségben szívbénulást okoz.


Kerti kakukkfű

tud. neve: Thymus vulgáris L.

a drog neve: Thymi vulgáris herba, Thymi oleum

Dél-Európában, a Földközi-tenger vidékén honos. Hazánkban termesz­tett, alacsony növésű félcserje.

A kerti kakukkfűnek jól fejlett, karószerü, elágazó gyökere van. Szá­ra, tövétől elágazó, 20-40 cm magas, félig elfásodó, többnyire felálló. Az idősebb, vissza nem vágott tövek széteső bokrocskák. Hajtásai fino­man, de sűrűn szőrözöttek.

Levelei átellenes állásúak, kicsik, 6-8 mm hosszúak, ládzsásak. Le­vélnyele 1-2 mm hosszú. A levelek hónaljából dús lombú, rövid hajtá­sok fejlődnek. Lombozata a szárhoz hasonlóan szőrözött.

Virágzata álörvökböl összetett, alján szaggatott füzér. Virágai kétfé­lék. Vannak kisebb, női termös és nagyobb, kétivarú virágai. A párta szí­ne lilás vagy pirosas rózsaszín.

Termése makkocska, amely alig 1 mm hosszú, sötétbarna színű.

Május közepétől június közepéig virágzik.

Gyűjtése. A vágást közvetlenül virágzás előtt vagy a virágzás kezde­tén, a talaj fölött 6-8 cm-es tarló hagyásával végzik. Megfigyelések sze­rint kora délután legcélszerűbb vágni, mert illóolaj-tartalma ebben az időpontban a legtöbb. A levágott növényeket szellős, árnyékos helyen, szárítókereten vagy müszárítóban 40-50 °C-on szárítják. A vágás szep­temberben még megismételhető. Később már nem, mert a késői vágás a növények áttételesét veszélyezteti. A zöld és szárított növényt illóolaj nyerésére egyaránt felhasználják. A száraz növény (herba) párlása elter­jedtebb.

A drog: a jól kezelt, szárított drog enyhén szürkés, sötétzöld, a szár és levélnyél lilás színű. Illata és íze jellegzetes, erős fűszeres. A drog fá­sodon szárrészt nem tartalmazhat.

Tartalmaz: a herbában 1,0-2,5% illóolajat, 10% cseranyagot, kese- rüanyagot, gyantát, szaponint és még közelebbről nem ismert plazmoli- tikus hatású anyagot. Illóolaja gyógyszerkönyvünkben hivatalos, timolt, bomeolt, észtereket, savakat tartalmaz. A timol- és karvakróltartalom, de az illóolaj mennyisége is a fajtától és a termőhelytől függ. A lepár­lásra használt zöld, leveles szár 0,2-0,3% illóolajat tartalmaz.

Felhasználása. A kakukkfüherba régi gyógyszer, kivonatát, olaját fertőtlenítő, köhögés elleni gyógyszerek készítésénél ’ma is széles kör­ben használják. Gyógyászati felhasználása mellett a kakukkfű elterjedt fűszernövény is.


Mezei kakukkfű

* ° *

tud. neve: Thymus scrpyllum L.

a drog neve: Serpylli herba

A kerti kakukkfűhöz hasonló, hazánkban nedvesebb helyeken, utak mentén vadon termő, elterülő szárú félcserje. Többnyire hazánk nyuga­ti részén fordul elő tömegesen, de számos alfaja, változata az ország leg­különbözőbb részén is megtalálható.

Gyűjtése. Virágzáskor a föld feletti leveles részét (herba) szedik.

Tartalmaz: a száraz drog 0,15-1% illóolajat, szerpillin nevű kcse- rűanyagot. Az olaj fő alkotórésze a p-cimol. Az olajban található még timol, karvakról is.

Felhasználása. A kerti kakukkfűével megegyező.


Muskotályzsálya

tud. neve: Salvia selarea L.

a drog neve: Sclarcae herba, Sclareae oleum

Dél-Európából származó, kétéves, gyakran 3 évig is életben maradó növény. Európa több országában termesztik.

Hosszú, orsószerű, elágazó gyökere van. Szára virágzáskor mereven felálló, 100-200 cm magas, négyszögletes, átellenesen ülő levelekkel. A szár és a levél is durva mirigyszőrökkel sűrűn fedett, érdes tapintatú.

*

A lomblcvelek az első évben dús tölevélrózsába csoportosulnak. A levéllemezek 10-20 cm hosszúak, 5-12 cm szélesek, tojás alakúak, ezüstös, szürkészöld színűek, hosszúkásak, nyélre futók. A szár felső ré­szén levő levelek fokozatosan kisebbek, és kevésbé kihegyezettek, ülök.

Virágzata 20-25 cm hosszú álörvökből ál­ló álfurt. Az álörvök 3-4 virágból tevődnek össze, olykor hosszú, elágazó kocsányon. A virág színe a sötétibolyától a zöldes-rózsa­szín, fehérig változik. Jó mézelő, de a zöld növény kellemetlen szagú.

Termése háromélü makkocska, közép­vagy sötétbarna színű. Csírázóképességé. 4-6 évig is megtartja.

Gyűjtése. A második év július-augusztu­sában a virágzó, de már bámuló terméseket tartalmazó, levél nélküli szárát szedik. A vá­gást a virágzati kocsány legfelső lcvélpárja alatt végzik.

Műnk o tályzsálya

A vágással összekapcsolt aprítást csak akkor szabad végezni, ha a le­párlás folyamatossága biztosítva van. Ellenkező esetben a felaprított nö­vény hosszabb tárolás esetén könnyen befülled. Ezért az aprítást célsze­rűbb az üstbe rakás előtt közvetlenül elvégezni.

• Kedvező időjárás esetén még szeptemberben-októberben sarjúvirá­gok is megjelennek, amelyek ugyan kevesebb illóolajat tartalmaznak, de még gyűjthetők és lepárolhatók.

A muskotályzsályát frissen kell párolni, mert szárítás közben sok ola­jat veszít.

A drog: herba alakban ritkábban kerül forgalomba, mert közvetlenül lepárolják.

Tartalmaz: a virágzó szárban 0,04-0,15% illóolajat. Az olaj fő alko­tórésze (42-70%) a linalilacetát. Tartalmaz még linaloolt, selareolt. Az olaj alkoholban gyorsan oldódik, világossárga vagy színtelen, sajátos ámbraillatú.

Felhasználása. Olaját főleg az illatszeriparban, a száraz herbát pedig borok fűszerezésére használják.


Majoránna

tud. neve: Majorana hortensis MöNCH.

a drog neve: Majoranae herba

A Földközi-tenger keleti partvidékéről, Elö-Indiából származó egyéves, Dél-Európában, meleg helyeken többéves, átható, kellemes illatú nö­vény. Európa legtöbb országában termesztett, fontos fűszernövény. Gyökerei vékonyak. Szára 25-40 cm magas, elágazó, a családra jellem­zően négyélű és levelei átellenesen helyezkednek el. Szára és levelei is szürkészöld színűek és szörözöttek. ‘

Virágzata 7-9 virágú álörvökböl összetett. Murvái négy sorban szo­rosan, tobozszerűen egymásra simulok, kerekek vagy tojásdadok. Virá­gai kicsinyek, zöldesfehér színűek, a murvák közül alig emelkednek ki. Június végétől augusztusig virágzik. Termése négyéves makkocska.

Gyűjtése. A majoránna föld feletti, virágzó, leveles szárát a tenyész- idö alatt többször is vágják. Az első virágzás közvetlenül a virágzás kez­detén vagy előtte, június végén van. Másodszor augusztus második fe-

lében, szeptemberben vágják. Ritkán, kedvező időjárás ese­tén harmadik vágás is lehetsé­ges. A vágást kaszából készült késekkel végzik. Az első két vágáskor arra kell ügyelni, hogy a növényeket ne közvet­lenül a talaj felszínén, hanem csak 3-5 cm magas tarló ha­gyásával vágják. Tarlóhagyás nélkül a növény lassan regene­rálódik, hajtásképzése vonta­tottan indul. Továbbá a követ­kező vágás is bizonytalanná válik.

A levágott majoránna apró szőrös levelein és murváin sok talaj rész tapad meg, ezért cél­szerű vágás után azonnal bő vízben megmosni, lecsurgatni és árnyékos, szellős helyen vagy müszárítóban szárítókere­ten megszárítani. Vizes nö­vényt müszárítóba magas hő­fokra (70 °C) tenni nem sza­bad, mert a növényen levő víz­zel együtt jelentős mennyiségű olaj is elillan. Nedves, vizes drog alacsony (20 °C) hőmér­sékleten viszont befülled, és barna színű lesz. A majoránna szárítására a 35-40 °C körüli hőmérséklet a kedvező. A jól szárított drog szürkészöld szí­

Majoránna

nű, és kellemes illatú.

Egyes helyeken csak szárítás után portalanítják a majoránnát úgy, hogy a megszáradt leveles szárat ritka szövésű zsákokba teszik, és a rá­zás hatására a száraz homok lepereg a növényi részekről, és kihull a x ■» -■

zsákszövet résein. Ez a portalanítás azért nem tökéletes, mert a szab­vány szerint megengedett 2,5% homoktartalomnál így mindig több ma­rad a drogban. Ezért lehetőleg a vágás után mosni kell.

Szárítás után a majoránna leveleit lemorzsolják a szárról, amit több­féleképpen végeznek. Legelterjedtebb, amikor a száraz leveles szárat zsákba helyezve taposással vagy ütögetéssel morzsolják le.

Morzsolás után a levelet rendszerint szitával, rázórostával vagy spe­ciális tisztítógéppel elválasztják a szártól, és ez a szármentes, vilá­gosszürke színű levél („pelyva”) tulajdonképpen a drog.

A drog: a herba, azaz a kereskedelmi ám, 3 mm-cs rostán átdörzsölt, szármentes levél. Illata jellemző, íze fűszeres, kesernyés, kissé hűtő ha­tású.

Tartalmaz: a száraz drogban 0,5-0,9% illóolaj, keserűanyag, 9-10% cseranyag, gyanta van. Az olajban terpének, szeszkviterpének is találha­tók. A friss növényben 0,3-0,4% illóolaj van.

Felhasználása. A majoránna főzetét a gyógyászatban köhögés, has­menés, gyomorgörcs ellen használják. Fontos fűszernövény. Jelentősé­ge az élelmiszeriparban nagyobb, mint a gyógyászatban. Itt gyomor- és bélbántalmak ellen, nyugtatóként, nyálkaoldóként is használják.

Magtermesztés esetén a magnyerésre kijelölt területről csak egyszer vágják, majd magérés után aratják és csépiik. A gyűjtés többnyire au­gusztus második felében van. Az egyszer drognak vágott növények új hajtásai csak szeptember végén vagy október elején érlelnek magot. A vágást akkor kell végezni, amikor a szár alsó részén a murvalcvelek („guba”, „gubó”) hónaljában levő magvak már barnák. Nem egyszerre érleli magvát, ezért tiszta talajú, szellös helyen való utóérlclése fontos. Magja nagyon apró. Többnyire kaszával vágják a maghozót, és a levél- morzsoláshoz hasonlóan csépelik, majd a magot szitákon tisztítják.

■ A majoránna pótlására több helyen használják az ún. vadmajoránnát vagy szurokfüvet és az évelő Origanumfajokat is. Illatuk a kerti majo­ránnáéval megegyezik, de illóolaj-tartalmuk kevesebb.


Borsfű

tud. neve: Satureja hortensis L.

a drog neve: Saturejae herba, Saturejae oleum

Ázsiából, a Földközi-tenger vidékéről származó egyéves fűszer- és

gyógynövény. Neve feltehetően a „satyr” szóból ered, mert régen afrodiziákumnak használták.

Magyarországon vadon nem, esetleg a termőhely közelében rö­vid ideig, kivadulva fordul elő.

Egyéves vagy áttelelö egyéves növény. Gyökere erősen elágazó. Szára 20-40 cm magas, talaj kö­zelében kemény, négyszögletes, csöves, elágazó. Hajtásai ritkán szőrösek, sötétzöldek, virágzás­kor lilás, bamászöldek. Sajátos il­latú növény.

Levelei átellenesek, majdnem ülök, keskeny lándzsásak, 1-3 cm hosszúak. Virágzata 1-5 virágból álló, álörvökben csoportosult álfüzér. Virágai lilás-rózsaszínü- ek, esetleg fehérek. Júniustól őszig virágzik. Termése 4 mak- kocskára hasad. Termései 1-1,5 mm hosszúak, barnás színűek.

Gyűjtése. A borsfü virágzó hajtásai szolgáltatják a drogot. A növény föld feletti részét virág­záskor kaszával a legalsó elágazás felett vágják. Kedvező időjárás esetén kétszer is vágható. Árnyé­kos helyen szárítják, 4:1 arányban szárad be.

A drog: a herba illata a kerti kakukkfű illatára emlékeztet. íze aro­más, fűszeres. Sötétbamás-lilás, zöld színű.

Tartalmaz: a herbában 0,1% illóolajat, vasvcgyülctekct, cseranya­got, cukrot. Az illóolajban 20-40% karvakról, 20-30% cimol és egy kö­zelebbről még nem ismert fenol található.

Felhasználása. A drognak 1%-os vizes forrázata a belekre nyug- tatólag hat. A népgyógyászatban étvágytalanságnál, bélhurut esetén, fel­fúvódás ellen használják.

Hazánkban is régóta használt, kedvelt fűszer. Megoszló vélemények szerint babbal főzve csökkenti a bab felfúvó hatását.


Bazsalikom

tud. neve: Ocimum basílicum L.

a drog neve: Basílici herba

Ázsiából (Elő-India), Afrikából származik, és a legtöbb európai ország­ban termesztik. Hazánkban kertekben és kisebb területen, szántóföldön is termesztik.

Egyéves, kellemes illatú, 30-50 cm magas növény. Szára felálló, és erősen elágazó. Levelei hosszúkás tojásdadok, sűrűn állók. Virágzata füzér. Virágai fehér vagy fehéres rózsaszínűek. Egész nyáron virágzik.

A bazsalikomnak levélszín, lcvélnagyság alapján több változata is­meretes.

Levélszín szerint megkülönböztetnek zöld és piros változatot. Lcvél­nagyság és alak szerint kis és nagy levelű, valamint sima és fodros leve­lű változatokat.

Hazánkban a zöld színű, kis levelű változatát termesztik, elsősorban azért, mert illóolaj-tartalma ennek a változatnak nagyobb, és illata is kellemesebb.

Gyűjtése. A növény hajtásait és leveles szárát szedik virágzáskor. Kedvező időjárás esetén kétszer is vágható. A vágást kaszával, késsel vagy sarlóval a legalsó elágazás fölött végzik. Vékony rétegben kell szárítani, mert hamar bámul. A megbámult drog elveszti illatát, és ér­téktelenné válik. Műszárítóban 40 °C-on, vagy szcllös, árnyékos helyen szárítva a drog bámulása elkerülhető. 6:1 arányban szárad be

Bazsalikom

Illóolaj-feldolgozásra a növényeket (magkötésben) a főtengely elvi­rágzása után vágják, és frissen párolják. Magtcrmcsztés esetén a növé­nyeket drognak nem vágják, csak akkor, amikor a szárak alsó harmadán, felén a jól látható magvak barna színűek. Ha később kezdjük a vágást, az első érésű, legértékesebb magvak könnyen clperegnek. A levágott növényeket a majoránnával megegyezően utóérlclik.

A drog: nagyon kellemes illatú. A zöldnövényböl készült drog vilá­goszöld színű, szegfűszegre emlékeztető illatú. A piros levelű növény drogja zöldcsbama (lila) színű. Mivel a bazsalikom folyamatosan virág­zik, gyakori – főleg késői vágás miatt -, hogy kifejlett mag is kerül a drogba, ami nem engedhető meg. Mivel legkeresettebb a morzsoltba- zsalikom-drog, ezért a megszárított leveles szárról a leveleket a majo­ránnánál is használatos és említett módszerekkel és morzsológéppcl állítják elő.

Tartalmaz: a száraz növény 1-1,5% illóolajat, míg a zöld 0,05-0,15%-ot. Az olaj fő alkotó­része mctilkavikol, linalool, euge- nol. Tartalmaz még mintegy 5% cseranyagot is.

Felhasználása: A drog főzetét étvágytalanság, bélhurut és hurutos köhögés esetén kismértékben fű­szerként is használják. Illóolaját az illatszcriparban dolgozzák fel.

Solanaceae

A családba több fontos, többnyire alkaloidtartalmú gyógy- és ipari növény tartozik. Ezek között egy­aránt található egy- cs többéves,termesztett és vadon termő növény. Valamennyi tápanyagigényes, és csak jó minőségű talajon élnek.


Orvosi csucsor

tud. neve: Solanum laciniatum Ait. a drog neve: Solanum lacinatae herba

Ausztráliából, Új-Zélandról származó, korábban Solanum avicularénak leírt, hazájában évelő, nálunk egyévesként termesztett, meleg- és táp­anyagigényes növény. Szubtropikus hazájában nagyra növő, évelő bo­kor. Nálunk és más mérsékelt égövi országokban 1-2 m magasra nő, lé­dús, buján fejlett, dús lombozatú, bokorszerü növény, amely hosszan tartó fagypont alatti hőmérsékletet nem bír el, kifagy.

Gyökere karószerü (orsógyökér) vastag, fokozatosan vékonyodó. A fögyökérből szórt állásban, derékszögben számos ceruza vastagságú ol­dalgyökér ágazik el. Szára felálló, 1-2 m magas, amely 15-30 cm ma­gasan többnyire hármasán ismétlődve ágazik el. A hármas elágazás a későbbi elágazásokra is jellemző.

Szára vastag, a talaj felszínén 4,5 cm, a csúcsnál 0,5-1 cm hengeres, üreges, lédús. Sötétzöld, olykor lilás színű. Levelei 10-30 cm hosszúak, szcldeltek, sötétzöld színűek és kopaszok.

Orvosi csucsor

Virágzata álfurt. A virágzatok az elágazásoknál jelennek meg. Az el­ső elágazásnál fejlődő fürtökben csak 1-4 virág, de később már 6-12 vi­rág is található egy álfürtben. Folyton virágzó növény. Virágainak színe élénklila, 2-5 cm átméröjüek. Termése hosszúkás tojás alakú bogyó. A bogyók éretlenül zöld, éretten narancssárga színűek, simák és fényesek. A teljesen kifejlődött termések kocsánnyal együtt szedve 15-20 °C-on tartva 10-15 nap alatt ütőérnek, megsárgulnak és belőlük szaporításra alkalmas mag nyerhető. A fejletlen zöld bogyók tárolás közben sem szí- nezödnek. Magyarországon szabadban főleg az első, második elágazá­son fejlődött termések érnek be. Vetömagnyerésre utóérlelve a későbbi elágazásokon kifejlődött zöld bogyók is alkalmasak. A narancssárga színűre érett bogyókban csírázást gátló anyagok halmozódnak fel. Ezért a magnyerést már a bogyók sárgulásának a kezdetén el kell végezni.

Az orvosicsucsor-palánta és a kifejlett növény átmenetileg 2-4 °C hi­deget is károsodás nélkül elvisel, de tartós hideg hatására elpusztul.

Gyűjtése. A növény leveles szárát, illetve hajtásvégeit a bogyókkal együtt gyűjtik. A leveles szár vágása 25-35 cm magasan, az első elága­zás fölött történik, július végétől szeptember végéig. Az első vágás után megmaradt szárrészeken levő levélhónalj i kis hajtások gyorsabb fejlő­désnek indulnak, és öntözéssel, valamint fej trágyázással 4-5 hét alatt el­érik a 30-40 cm hosszúságot. Ekkor a vágás megismételhető. Kedvező talaj, időjárási feltételek mellett a tenyészidő folyamán háromszor, négyszer is vágható. A legutolsó vágáskor a növényekről (tarlóról) az összes hajtásokat, leveleket kézzel leszedik.

A bogyók tartalmazzák a legtöbb hatóanyagot, ezért azokat a leveles szárral együtt gyűjtik. A bogyók külön gyűjtésével csak magnyerés cél­jából foglalkoznak. Drognak szárítási és technológiai nehézségek miatt általában külön nem gyűjtik, csak a haj tás végekkel együtt.

A szárítást müszárítóban rövid idő alatt el kell végezni. A gyors szá­rítás fontos, mert a drog világoszöld színe és hatóanyaga csak így őriz­hető meg. Szárítására forrólevegös szárítót használnak.

A drog: jól szárítva élénkzöld színű. Illata szárazon enyhén keser­nyés, a friss szénára emlékeztet.

Tartalmaz: Makleit szerint szteroid-alkaloid glikozidokat, 0,7- 1,23% szolaszonint, szolamargint.

Felhasználása. Több súlyos megbetegedés gyógyítására alkalmaz­zák. A hormonzavarokat befolyásolja. Alapanyagul sok országban álla­ti eredetű nyersanyagot használnak (epesav, szarvasmarha-agy velő), de 114

ismeretesek növényi eredetű nyersanyagok is (Dioscorea-fajok). Ezek azonban zömmel melegigényes növények, nálunk nem honosak. A ku­tatások során jutottak el a Solanum-fajokhoz, mint nyersanyagforrás­hoz. A Solanaceae család tagjai közül legjobb eredményt a Solanum laciniatum Ait. adta. Ezért a kortizon előállításának legjobb forrása a mi viszonyaink között az orvosi csucsor.

Az orvosi csucsor hajtásai mintegy 1-1,5% glükoalkaloidokat tartal­maznak, amelyek a szolaszodin aglikont adják.


Indián maszlag

tud. neve: Datura innoxia Mill.

a drog neve: Datura innoxiae metél folium,

Datura innoxiae (metél) semen

Melcgégövi növény, hazánkban nem honos. Egyéves növényként ter­mesztik, hazájában kis fává is megnő. A hosszú ideig Datura metel né­ven termesztett maszlagról a közelmúltban állapították meg a botaniku­sok, hogy nem azonos a Datura motellel, hanem ez az ún. indián masz­lag, azaz a Datura innoxia. Gyökere 20-25 cm hosszú, kívül sárgásfe­hér, belül szürkésfehér színű. Szára 1-1,5 m magas, elágazó, molyhos. Levelei szórt állásúak, nyelesek, lemezük hosszas, tojásdad, felső lapjuk kékeszöld, fonákukon világoszöld színűek. Virágja fehér, tölcsérszerü. Toktermése húsos, tüskés, lecsüngő, gombaszerű nagy gallér (murva) levéllel, magva barna. Júliustól októberig virágzik.

Gyűjtése. A levelét, a 10-12 cm hosszú leveles hajtás végét augusz­tus végén szedik. A leveleket legjobb késsel vágni vagy egyenként le­csípni a növényekről. A levélszedés addig ismételhető, amíg az őszi na­pos, száraz, meleg idő tart. Szeptember végén, október első felében az összes levelek leszedhetők, és a hajtásvégeket is lecsípik. A gyűjtést ko­sarakba végzik, mert zsákban a levelek összetömörödnek és befüllcd- nek. A leszedett növényi részeket szellös, huzatos helyiségben, vékony rétegben kiteregetve vagy müszárítóban 40-50 °C-on szárítják.

Az indián maszlag folyamatosan virágzik, és magva is folyamatosan érik. Magtermcsztés esetén a szedés a tokok érésének arányában végez­hető, amikor azok külseje már bámulni kezd. Mivel a tokok nedvcsség-tartalma nagy, ezért ajánlatos azokat fűthető helyiségben szárítani. Ha teljesen megszáradtak, kukoricamorzsolón átdarálva csépelik, majd át­rostálják őket. A szárított leveles hajtásvéget és a magot szellös helyen, a nem mérgező drogoktól elkülönített helyen kell raktározni.

A drog: levele szürkés-középzöld színű, keserű illatú.

Tartalmaz: a levélbe és magvában alkaloid, elsősorban szkopolamin van.

Felhasználása. A drog fontos gyógyszeripari nyersanyag. A belőle készült gyógyszereket főleg az ideg- és elmegyógyászatban használják. Emellett az ember cgyensúlyérzetére gyakorolt kedvező hatása is jelen­tős, amiért tengeri- és légibetcgségcknél is jól használható a belőle ké­szült gyógyszer.

Nagyon mérgező hatású növény, ezért munka után kezet kell mosni. Munka közben szennyes kézzel szemünkhöz, szánkhoz, ormokhoz nem szabad nyúlni. Magtisztításkor pedig védő álarc (kendő) használata ajánlatos.


Csattanó maszlag ‘ • –

tud. neve: Datura stramonium L.

a drog neve: Stramonii folium, Stramonii semen

Mérgező, egyéves, vadon termő növény. Gyökere 30-40 cm hosszú, ka­rószerű, elágazó. Levelei szórt állásúak, lemeze tojásdad, kihegyezett, öblösen fogas. Virágai nagyok, a levelek hónaljában ülnek, fehér színű­ek, tölcséresek. Termése tojásdad vagy gömbölyded, szúrós, többnyire tüskés, jelentéktelen gallér (murva) levéllel. Magvai lapított vese alakú­ak, fénytelen feketék. Júniustól szeptemberig virágzik. Hazánkban va­don majdnem mindenhol előfordul, nagyobb mennyiségben mégis főleg jobb minőségű talajokon. A tápdús talajt és a napos fekvést kedveli.

Gyűjtése. Többnyire a levelét, ritkán a magját is gyűjtik, az utóbbit inkább csak szaporításra. A leveleket virágzás kezdetén szedik száraz * időben, harmatfel száradás után. A szedést teljes kifejlődésükhöz mérten alulról felfelé haladva ismétlik mindaddig, amíg az őszi, napos, száraz, meleg idő tart. Szeptember végén, október elején az összes fejlett leve­let leszedve kell a szedést befejezni. A leszedett növényi részt ámyék-bán vagy müszárítóban 40-50 °C-on megszárítják. Megközelítőleg 6 kg friss levél ad 1 kg szárazát.

Magnyerésre a tokokat érésük arányában felnyílásuk, illetve a hasa­dásuk kezdetén szedik, ponyván szétteregetve szárítják, zúzzák, majd átrostálják, és a mag közül a port kiszitálják. A száraz leveleket bálák­ban, a nem mérgező drogoktól elkülönítve raktározzák.

Levelét összetévesztik a cigánymogyoró, más néven a bojtorjános szerb tövis (Xanthium strumarium) levelével. Ez is parlagtcrületen te­rem. Levelei háromkaréjúak, fogasak, érdes tapintásúak, termései tojás alakúak, horgas tüskékkel borítottak.

A drog: a levél sötétzöld, kopasz, kesernyés illatú, íze kellemetlen, keserű, sós.

Tartalmaz: a levélben 0,1-0,5% alkaloidot, 4-7% cseranyagot, 0,04% illóolajat. Fö alkaloidja az L-hioszciamin. Mellékalkaloidjai az atropin, L-szkopolamin. *

Felhasználása. Készítményeit reuma elleni bcdŐrzsölöszcrként hasz­nálják.


Beléndek

tud. neve: Hyoscyamus niger L.

a drog neve: Hyosciami folium, Hyosciami semen

Mérgező hatású egy- vagy kétéves növény. A kétéves növény az első évben csak törózsát nevel, míg az egyéves változat a vetés évében virág­zik. Szára az 1 méter magasságot is elérheti, alul ujjnyi vastag, henge­res vagy szögletes, lágy, enyves, mirigyszörökkci borított. Virágja rövid kocsányú, színe piszkos halványsárga, lila erezettel és bíboribolyás szí­nű torokkal. Májustól júliusig virágzik. A termése bögre alakú tok, érés­kor a teteje, mint egy kupak, leválik.

Hazánkban vadon terem, parlagtcrülctcken, legelőkön, szemetes, trá- gyás helyeken gyakori. Éghajlat tekintetében különösebb igénye nincs. Humuszban gazdag termékeny talajon díszük a legjobban.

Gyűjtése. A levelét, a virágos hajtását, olykor a magját is gyűjtik. A szép levélárut a kétéves növényekről az első évben, a herbát pedig az

Beléndek

egyéves változatról kapják. A kétéves növények leveleit az első évben akkor szedik, amikor a tölevelek többsége már kifejlődött, és a levelek a kellő nagyságot elérték, és tapintásra sem zsengék. Mindig a tőrózsák külső leveleit kell szedni, amit a regenerálódástól függően lehet megis­mételni. Szeptember elején valamennyi levelet leszedik, kivéve a tőró­zsa közepén levő kisebb szívleveleket. Második évben a virágzás idején a szárba indult hajtásokról az összes levél leszedhető. Müszárítóban 40-50 °C hőmérsékleten szárítják.

Az egyéves változat tőrózsát nem nevel, ezeket virágzás előtt vagy alatt rendszerint szárastól vágják le. Ha a drogot ipari célokra kívánják felhasználni, a levágott növényeket szecskázva, kereteken szárítják.

Az egyéves változatról is gyűjthető levél, ez azonban nem ad olyan szép árut, és nem is olyan gazdaságos a gyűjtése, mint a kétéves nö­vénynél. Kb. 6 kg friss levél, 4-5 kg virágzó hajtás ad 1 kg szárazát.

A száraz leveleket papírral bélelt ládákba, a herbát bálákban, nem mérgező drogoktól elkülönítve raktározzák.

Maggyüjtés esetén a magfogásra meghagyott növények leveleit nem szedik le. A magtermő növényeket akkor gyűjtik, amikor az első tokter­mések érni kezdenek. Fedett helyeken lazán felhalmozva tárolják, amíg a magvak ütőérnek. Száraz állapotban csépelik, azután rostálják.

A drog: jellemző, enyhe szagú, kesernyés, sós, enyhén csípős ízű.

Tartalmaz: a levélben 0,06-0,17% alkaloid (L-hioszciamin és atro­pin), kolin, cseranyag, nyomokban illóolaj található. Fő hatóanyaga a hioszciamin, amely a gyűjtés és szárítás után többnyire atropinná alakul át.


Nadragulya

tud. neve: Atropa belladonna L.

a drog neve: Belladonnae radix, Belladonnae folium,

Belladonnae semen

Egész Európában elterjedt, lágy szárú, vadon termő, évelő növény. Kü­lönösen gyakori Európa déli és nyugati részein, de Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában is terem. Több európai országban régóta termesztett vagy gyűjtött, mérgező növény. A nadragulya hazánkban erdős helye­ken, hegyekben, erdei vágásokban fordul elő.

Nadragulya

Gyökere elágazó, vastag, barnássárga színű, karószerü, 30-60 cm mélyre hatoló. Idősebb korban gyökere még hosszabbra és vastagabbra is kifejlődik. A gyökérfejeken több rügy található, amelyekből tavasszal a föld feletti hajtásai fejlődnek. Frissen szedve a gyökerek kissé húso­sak, szárítva pattanva, lisztes felülettel törnek, belül sárgásfehér színű­ek. Szára a termőhelytől függően 40-150 cm magasra is megnő, elága­zó, felső részén finoman szőrözött.

Levelei tojás alakúak vagy oválisak, kihegyezettek és szórt állásúak. A levelek nyelesek, a levélnyél 1-3 cm hosszú, amelyre a lemez kissé ráfut. A. lcvéllemez ép szélű, felületén sötétebb, bal felén világosabb szí­nű zöld. Fontos ismertető bélyege, hogy a főéiről kétoldalt 5-6 oldalér indul ki, amelyek a föérrel közel 45°-os szöget zárnak be, és a lemez szélén ismét egybefolynak.

Virágai levélhónalj iák, magánosak, majd az ágak végén laza, leveles, fürt alakban helyezkednek cl. Pártája 1,5-2,5 cm hosszú, szeny- nyessárgás vagy ibolyaszínü, kopasz. (Júniustól a fagyokig virágzik.)

Termése 1-1,5 cm átmérőjű, sok magvú bogyó. A bogyók kissé lapí­tott gömb alakúak, fénylő, fekete vagy sötétkék színűek. Magvai 1,5-2 mm átméröjüek, barnák és korong alakúak.

Gyűjtése. A nadragulyának gyökerei és levelei – ritkán magja – szol­gáltatják a drogot. A gyökér gyűjtését más gyökerekhez hasonlóan leg­célszerűbb ősszel végezni, amikor hatóanyag-tartalma a legmagasabb. Kedvezőtlen őszi időjárás esetén kivételesen gyűjthető tavasszal is, de a tavaszi gyűjtést a vegetáció megindulása előtt be kell fejezni.

A felszedett gyökereket a föld feletti részektől megtisztítják, a vasta­gabbakat hosszanti irányban felhasítják. Felhasítás után 15-20 cm hosz- szú darabokra vágják, és műszárítókban 40-50 °C-on addig szárítják, amíg azok pattanva nem törnek.

A nadragulya levelei már az első évben is gyűjthetők, a virágzás kez­detétől folyamatosan. Egy-egy gyűjtés alkalmával mindig csak a legal­só levelek egyharmadát szabad leszedni. A leveleket nyéllel együtt kéz­zel szedik, majd árnyékban vagy műszárítókban szárítják meg.

A drog: a gyökér kesernyés ízű, szagtalan. A jól szárított levél szag­talan, íze kezdetben édeskés, majd kesernyés, csípős, élénkzöld színű.

• Tartalmaz: a gyökérben L-hioszciamint (atropint), L-szkopolamint, cseranyagot, keményítőt. A levél 0,09-1,3% összalkaloidot tartalmaz. Az összalkaloidnak mintegy 74-98%-a L-hioszciamin, amely szárításalatt atropinná alakul át. Tartalmaz még kisebb mennyiségben szkopol- amint, belladonint, 8-9% csersavat.

Felhasználása. A gyökeret főleg alkaloidok ipari előállítására, a le­velet pedig kivonatok készítésére (mint görcsoldó szer) használják. Al­kaloidjai mérgezők, ezért fogyasztásuk csak orvosi előírás szerint enge­délyezett.

Gyökere összetéveszthető a nagy bojtorján (Arctium láppá) gyökeré­vel, de a bojtorjángyökér nem tartalmaz keményítőt, ezért jóddal lccsep- pentve nem kékül meg, míg a nadragulya gyökere igen. A vadon termő nadragulya levelét az alkörmös levelével lehet összetéveszteni.


Dohány

tud. neve: Nicotiana sp.

a drog neve: Nicotianae folium

A Nicotiana nemzetség két fontosabb fajának változatai találhatók a ter­mesztésben, ezek egyaránt fontos ipari alapanyagot szolgáltatnak. Többnyire egyéves, lágy szárú növények. Magyar neve feltehetően a perzsa „dochün” (dohhan), az arab „duhan” nevéből ered.

Kapadohány (Nicotiana rustica L.). A kapadohánynak (mahorka, cserlel) rendkívül gazdag az alakköre. Nálunk nikotin-előállításra ter­mesztik. Virágszíne sárga. Eredeti hazája Közép- és Dél-Amerika. Va­don nem fordul elő, feltehetően a Nicotiana paniculata és a Nicotiana paniculata és a Nicotiana undulata kereszteződésének a hibridje.

Közönséges dohány (Nicotiana tabacum L.). Az egész világon ezt a fajt, illetve ennek változatait termesztik dohányzásra, szivarkák készí­tésére. Eddigi kutatások szerint vadon őshazájában sem található, ezért feltevések szerint spontán hibrid. Többek szerint Nicotiana silvestris és Nicotiana tomentosiformis kereszteződéséből származik. Mások más fajoktól vélig származni.

A dohányfajok a könnyű kereszteződés és a termesztési tájhoz való alkalmazkodásuk következtében nagyon sok fajtacsoportot és fajtát fog­lalnak magukban. Az élvezeti célra termesztett dohányok között ökotí­pus alapján nagy és kis levelű dohányokat különböztetünk meg.

Gyűjtése. A dohánylevelek gyűjtését törésnek nevezik. A törést min­dig éretten kell elvégezni, ami fajtánként eltérő időben és több szakasz­ban történik.

A virágzat megjelenésekor a magkötödésig a középső (derék) levelek élettanilag beérnek. Az alj levelek ebben az időben elérik ipari érettségü­ket, tehát törhetök.

A magérés idejére ipari érettek, tehát törhetök a deréklevelck. A le­velek érettségének legbiztosabb jele, ha tő- * réskor pattannak. A törést csapatban leghe­lyesebb végezni. így a törés megosztva vé­gezhető úgy, hogy az első dolgozó a legfelső érett leveleket gyűjti, a második a többi érett jó levelet, míg a harmadik dolgozó a sérült vagy beteg leveleket szedi.

A nappal tört levelek hamar bemelegsze­nek, és ha még a nap is megsütötte, barnák és foltosak lesznek. Ezért a letört leveleket ár­nyékban kell összegyűjteni.

9

Dohány

Szállítás közben 80-100 cin-nél magasabb réteget rakni, azt teherrel nyomtatni nem szabad, mert ez ugyancsak fülledést és bámulást okoz.

Füzes: A dohány előkészítő feldolgozásának fontos mozzanata. Tör­ténhet kézzel vagy géppel. A kézi fűzésre különféle tűket használnak. A nagy levelű dohányt 60-76 cm hosszú tűvel tűzik. A fűzésre használt zsineg háromágú. A fűzés végezhető oldalt, lapra és váltva.

Oldalt csak vastag erű dohányt fűznek, ritkán használják. A tűt a fő­éren a levéllemezzel párhuzamosan húzzák át. így a száradás gyors. Lapraíuzés esetén a leveleket mindig színükön vagy fonákon fűzik át. Ez a legrosszabb, mert nem szellős. A váltott fűzés a legjobb. Ennél a módnál a levelek színükkel, fonákukkal váltják egymást. Jó és gyors száradást biztosít.

Szárítás: A dohányleveleket nem szabad gyorsan szárítani, mert ak­kor nem színezödnek megfelelően. A gyakorlatban a színeződést fül- lesztéssel segítik elő. Ez rendszerint a felfűzött leveleknek füllesztőhe- lyiségbcn való elhelyezésével történik (25-30 cm vastag, dőlt sorba).

Az izzadástól óvni kell a leveleket, ami a felmelegedéssel együtt jár, ezért időnként szellőztetni kell. Amint a levelek szélén, csúcsán a színe­ződést észrevehető, kezdődik a szárítás, ami történhet napon, pajtában vagy müszárítóban.

A színeződés 28-30 °C-on és 76-80% relatív páratartalmú levegőben a legjobb. A természetes szárítás több hónapig eltart, míg a mesterséges 4-8 napig.

A szárított levelek feldolgozása a csomózással kezdődik. A csomózás három munkamozzanatból áll, úgymint a színelés, az osztályozás és a csomózás. A színelés a száraz levelek szín szerinti szétválogatásából áll (világos, barna és zöld). Az osztályozás tulajdonképpen színcsoporto­kon belül a levelek épsége, nagysága szerinti szétrakása. A színelést és osztályozást követi a tulajdonképpeni csomózás. A csomók nagyságára, a kötőanyagra a dohányipar esetenkénti rendelése érvényes. Általános szabály, hogy egy csomóba csak azonos nagyságú, legfeljebb 5 cm elté­résű – és azonos színű levelek kerülhetnek.

Tartalmaz: alkaloidokat, rutint, aszparagint, 3-6% cserzöanyagot, gyantát, enzimeket. Fő alkaloidja a 0,6-9%-ban előforduló nikotin és annak mellékalkaloidjai.

Felhasználása. A dohánylevélben előforduló nikotin igen erős mé­reg. Régen gyógyításra is használták, többek között bélféregüzésre, fe- kélycs sebek gyógyítására.


Scrophulariaceae

A tátogatófélék családjába több hasznos drogot szolgáltató növény tar­tozik. Ezek közül legjelentősebbek a termesztett Digitalis-fajok és a Verbascum.


Gyapjas gyűszűvirág

tud. neve: Digitális lanata Ehrh. a drog neve: Digitális lanatae folium

Mérgező, kétéves, hazánkban vadon is előforduló növény. Az első év­ben törózsája fejlődik ki, és csak a második évben virágzik. Hazánkban a budai hegyekben, Mátra, Pécs környékén, köves, füves lejtőkön elvét­ve vadon is terem.

Gyökere elágazó. Szára 80-120 cm magas, felálló virágzattal záruló. Levelei szórt állásúak, tölcvelci kezdetben tömött levélrózsát alkotnak, és virágzáskor elhervadnak. Levelei keskenyek, hosszúkásak, nyélben keskenyedők. A szárlevelek lándzsásak, hegyesek, kopaszok, gyakran gyapjas élüek.

Virágai a szár csúcsán fürtben helyezkednek el. Színük fehéres, zöl­dessárga, vörhenyes, rozsdabarna, néha lilásan erezett. Május-június­ban virágzik. Termése tok, magja nagyon apró, vörösesbarna, kerek.

Középkötött, tápdús, kerti meszes talajokat, párás, napos termőhelyet kíván. Lazább, barna homoktalajon is jól fejlődik.

Gyűjtése. Az első évben a törózsa teljes kifejlődésekor szedik a leve­lét. A korai vetésű növények levelei, ha az időjárás kedvező, már július­ban szedhetők. A szedés az ún. technikai érett állapotban, „százleveles” korban van, ami a levelek mélyzöld színéből, fényéből és börszerü ta­pintásáról ismerhető fel. Ismételt szedésnél a törózsáról mindig csak a külső leveleket szabad levágni, és nagy gondot kell fordítani az ún. szív­levelek épségére, amelyekből a későbbi vágásra alkalmas levelek fej­lödnek. A munkát nagy pengéjű késekkel kézzel végzik úgy, hogy a szívlevelek megsértése nélkül a törózsa külső leveleit egy lefelé irányuló mozdulattal levágják. Amennyiben magtermesztésre nem kí­vánják a kővetkező évre meghagyni a gyapjas gyűszűvirágot, úgy szep­tember második felében, esetleg ok­tóber elején az egész törózsát a talaj felszínén kivágják. Újabban elter­jedt, hogy a nyár folyamán nem sze­dik a leveleket, csak ősszel a tőró­zsát a talaj felszínén kivágják és megszárítják a nagyszámú levéllel együtt. Drognyerésre a gyapjas gyű­szűvirágot gyakorlatilag mint egy­éves növényt termesztik.

A magtermesztés agrotechnikája az első évben az előzőekkel teljesen megegyezik, csak a levélszcdést legkésőbb augusztus első felében be kell fejezni. Ez azért szükséges, hogy az áttelclésig megerősödjenek a növények. A biztonságosabb átte- lelés érdekében november elején (a nagy fagyok előtt) ajánlatos véko­nyan szalmával, törekkel vagy fel­aprított kukoricaszárral letakarni a Digitálist. Ezt február végén, márci­usban fogassal le kell húzni a tábláról, és később kultivátorozni kell. A gyapjas gyűszűvirágnál gyakran előfordul, hogy egyes évjáratokban már az első évben is nagyszámú növény felmagzik, ami a levélhozam miatt hátrányos. Ez öröklődő tulajdonság, ezért ezekről magot gyűjteni nem szabad, sőt a magszárak megjelenésekor az ilyen töveket azonnal el kell távolítani.

Gyapjas gyűszűvirág

A begyűjtött leveleket szellös, árnyékos, pormentes helyen vékony rétegben szét kell teregetni, gyorsan kell szárítani. Műszárítóban vagy más fűthető helyiségben is szárítható. A műszárítóhelyiségben 40-50 °C-nál magasabb hőmérséklet ne legyen. Alacsony hőmérsékleten soká­ig elhúzódó szárításnál a gyakran előforduló levélbamulást a gyűszűvi­ráglevél glikozidjait bontó enzimek okozzák. A gyorsan és jól szárított drog világoszöld színű. A száraz árut zsákolva vagy présládákban szá­raz, sötét helyen raktározzák. Kb. 4-5 kg friss levél ad 1 kg szárazát.

A drog: szaga frissen erős, kellemetlen. Szárítás után majdnem szag­talan lesz. íze kellemetlen, keserű.

Tartalmaz: glikozidokat (lanatozid A, B, C, szívre ható glikozi- dokat), cserzöanyagot, nyálkát, enzimet (digilanidázt, és más enzimet), szerves savakat.

Felhasználása. A gyógyászatban a XVIII. század végén kezdték használni. Fontos szívre ható gyógyszer, de a szervezetben egy idő múl­va mérgező mennyiségben akkumulálódik. Hazai készítmények: Lanatosid A, B, C glikozidokat tartalmazó „Ncoadigan”, Lanatosid C-t tartalmazó „Isolanid”. Mérgező tulajdonsága termötáblán kevésbé ve­szélyes, mint a Solanum fajoknál.


Piros gyűszűvirág

tud. neve: Digitális purpurca L. a drog neve: Digitális purpureae folium

Kétéves, de gyakran 3-4 évig is életben maradó mérgező növény. Nyu- gat-Európában honos. Az első évben törózsát nevel, a második évben virágzik. Gyökere 20-30 cm hosszú, néha több fejű. Szára 1-1,5 m ma­gas, sokszor ennél is magasabbra megnő. Tőlevelei hosszúak, szélesek,

megnyúlt tojás alakúak, szárnyasak, nyélben keskenyedök. A szárleve- lck szórt állásúak, rövid nyelüek, szélük csipkés. Erezetük a levél felső lapján besüllyedt, fonákon kiemelkedő, ettől ráncosak, molyhos tapintásúak. Vi­rágzata végálló, egyoldalú fürt. Pártája harangszcrü, szinte sötétpiros, fehér (krémsárga) vagy rózsaszín, belül halvá­nyabb vagy sötétebb vörös, a fehérek lila pettyekkel tarkázottak. Május-júniusban virágzik. Termése tok.

Vadon nálunk nem terem, kertekben különböző színváltozatokban dísznö­vényként termesztik.

Gyűjtése. A levelét a gyapjas gyűszű­virágnál leírtak szerint szedik, és szárít­ják.

Felhasználása. A piros gyűszűvirág leveléből ugyancsak nagyon fontos szív­gyógyszereket készítenek.

Piros gyűszűvirág


Szöszös ökörfarkkóró

tud. neve: Verbascum phlomoidcs L. a drog neve: Verbasei flos

Napos, cserjés helyeken, utak mellett, legelőkön az egész országban va­don terem. Egy- vagy kétéves növény. Gyökere orsószerü, alig elágazó. Szára 60-200 cm, egyenes, ötszögletü, virágzáskor elfásodó. A kétéves változatnak az első évben csak tölevelei fejlődnek, amelyek 20-40 cm hosszúak lehetnek. Ezek hosszúkásak vagy tojás alakúak, durván csip- kézettek, és nagy levélrózsát alkotnak, durván, fehéren szőrösek. Szár­levelei szórt állásúak. Az alsók nyelesek, 20-35 cm hosszúak.

. Virágzata végálló, 30-60 cm hosszú, egyszerű vagy alján ágasfuzér, pártája fénylösárga. Termése tok. Magja igen apró, vörösesbarna színű.

Gyűjtése. Száraz, napos időben szedik a teljes nyílásban levő virága­it. A virágok gyűjthetők csészével vagy anélkül. Keresettebb a csésze nélkül gyűjtött drog. A leszedett virágokat szárítás előtt nem szabad

Szöszös ökörfarkkóró

összetömötten tárolni, mert bemelegszenek, törnek és azonnal bámul­nák.

A virágokat szedés után gyorsan meg kell szárítani. A szárítás napon vagy müszárítóban végezhető. A legfontosabb, hogy a leszedett virágok azonnal szárítóba kerüljenek, és a szárítás rövid ideig tartson. A drogot nem szabad forgatni. A hosszú ideig tartó szárítás és a virág szakszerűt­len kezelése gyakran annak bámulását okozza. Az így kezelt drog érték­telen.

Vizsgálatok szerint a bámulást enzimek okozzák. Az enzimek káros tevékenysége megakadályozható a virág szedés utáni azonnali gyors szárításával és a száraz drog szakszerű tárolásával. Ezért mind a raktá­rozása, mind pedig a szállítása higroszkópos közeg jelenlétében vagy légmentesen zárt műanyag fóliazsákban történik.

A drog: élénk kén- vagy citromsárga színű, kellemes, mézre emlé­keztető illatú és édeskés, nyálkás ízű.

Tartalmaz: 10% cukrot, 3% nyálkát, valamint savanyú és neutrális szaponint, keserűanyagot, glikozidikus festékanyagot, illóolajat, zsírt, almasavat.

Felhasználása. A népgyógyászatban és hivatalosan is az ún. mellte­ák fontos alkotórésze. Emellett izzasztó és vizelethajtó hatású is.

Gyűjtik még a hazánkban ugyancsak vadon megtalálható ökörfarkkó­ró (Verbascum thapsiforme Schrad.) és a molyhos ökörfarkkóró (Ver- bascum thapsus L.) virágait is.


Plantaginaceae

A családba főleg vadon termő gyógynövények tartoznak, amelyek kö­zül a Plantago lanceolata L. (lándzsás útifű) és a Plantago major L. levelű útifű) leveleit keresik, és gyűjtik.

A népgyógyászatban régóta használják köhögés, gyomorégés, has­menés ellen. Külsőleg sebekre borogató lágyítószerként kiváló. Nyál­kát, C-vitamint, cserzőanyagot, enzimeket tartalmaznak.


Papaveraceae

A családba fontos termesztett és vadon termő gyógynövények tartoz­nak, amelyek közül legnagyobb jelentőségű a mák.


Mák

tud. neve: Papaver somniferum L. a drog neve: Papaveris caput immaturis

A Földközi-tenger vidékéről szár­mazó egyéves, hazánkban kiterjed­ten termesztett növény. Gyökere ka- rószerü, alig elágazó, fásodó.

Szára a vetésidőtöl, termőhelytől függően 40-150 cm magas, több­nyire elágazó. Kezdetben csak nagy, szürkészöld tölevelei fejlődnek,, és csak később, a magszár megjelené­sével egy időben jelennek meg ülő szárlevelei.

Virágai a szár végén magánosak. Oldalágai is virággal záródnak. Bimbói bókolók, de nyílás után fel­állók. Virágszíne fajtáktól függően eltérő, fehér, piros, rózsaszín vagy ibolyás. Júniusban virágzik, termése tok. Magja apró, kék, szürke vagy fehér színű.

Gyűjtése. A mák már az ókorban is fontos szerepet játszott mint kábí­tó hatású gyógynövény. Kezdetben a zöld, kifejlett máktokokat gyűjtöt­ték elvirágzás után. A máktokot ket­téhasítva megszárították. A drog­gyűjtés másik formája az volt, ami­

kor a tokokat a sziromlevelek lehullása után megkarcolták, és a kibugy- gyanó tejnedvet szilárdulása után lekaparták. Ez a gyűjtés főleg Keleten és Távol-Keleten terjedt el (India, Kína); így állították elő az ún. ópiu­mot vagy ópiumkalácsot.

A drog: tulajdonképpen ipari nyersanyag, közvetlen fogyasztásra nem kerül. Főzete mérgező.

Tartalmaz: alkaloidokat, amelyeket együttesen mákalkaloidoknak vagy ópiumalkaloidoknak neveznek. Az ópium – a zöld máktokból ki­folyt megszilárdult tejnedve, az ópiumkalács – sokáig az ópiumalka­loidok előállításának egyetlen kiindulási anyaga volt. Az ópiumkalács kikapcsolása Kabay módszerével döntő fordulatot jelentett az ópiumal­kaloidok egyszerűbb előállítására. Az ópium fontosabb alkaloidjai közé tartozik á morfin, narkotin, papaverin, kodein.


Cruciferae

A keresztesvirágúak családjába tartozó gyógynövényekre jellemzők az olyan glikozidok, amelyek ként tartalmaznak (tioglikozidok). Ilyen töb­bek között a szinigrin és a szinalbin.


Fehér mustár

tud. neve: Sinapis alba L. a drog neve: Sinapis albae semen (Erucae semen)

Dél-Európában és DNy-Ázsiában honos, Európában, Amerikában, Ázsiában, így nálunk is jelentős területen termesztett egyéves gyógy- és fűszernövény. A termesztöhely közelében olykor elvadulva is megtalál­ható.

Keskeny, karószerü gyökere fehéres színű, gyéren elágazó. Szára 30-140’cm magas, felálló, elágazó, alul elálló, merev szőrökkel borított. A növény magassága a tenyészidőszak időjárásával, csapadékmennyi­ségével és a talaj minőségével összefüggésben van. Ha a keléstől virág­zásig tartó időszakban száraz az időjárás, a mustár 35-60 cm-nél na­gyobbra nem nő meg. Bőséges csapadék esetén 100 cm magasra is meg­nő, ilyenkor terméshozama is jobb. Levelei szórt állásúak, rövid nyelü-ek, hosszúkásak és 7 vagy 9 részre szárnyasán szcldcltck. Szélük dur­ván fogas. A lcvéllcmcz két alsó szelete kisebb a többinél. A virágzati tengely enyhén szegletes. Virágzata kezdetben sátorozó fürt, később megnyúlik, és laza fürtöt alkot. Virágai élénksárga színűek, jó mézelő növény. Május első felétől június közepéig virágzik.

A mustárokra általában, a fehér mustárra pedig különösen jellemző, hogy a fürt megnyúlásakor a virágzat csúcsán még nyíló virágok, az al­só részén pedig az.első virágokból már kifejlett, sőt érni kezdő bccök is találhatók. A legkésőbb nyíló virágok különösen száraz időjárás esetén ritkán termékenyülnek, rendszerint elszáradnak. Ezért a korai vetésű nö­vények korábban virágzanak, és többnyire jobban termékenyülnek. Ezért is törekedni kell a korai vetésre.

Termése duzzadt, 2-4 mm vastag, 6-35 mm hosszú bccö. A termések a szártól derékszögben elálló kocsányon felfelé hajlanak, és ezáltal a szár, a kocsány és a bccö „U” alakot zár be. A termések 4-6 mm hosszú, kard alakú, lapított csőrben végződ­nek, a magvak körül – különösen éréskor – duzzadtak, közben kissé befüzödnek. Egy bccőben 3-10 sár­gásfehér színű, gömbölyű mag talál­ható. A magvak 1-2 mm nagyságú­ak. Az érett termések szalmasárga színűek, érdesen szőrösek, felnyílók. • Gyűjtése. Július második felében történik, amikor a becök többsége sárgásbarnává kezd elszínezödni. A fehér mustár nem pereg olyan hamar, mint a fekete mustár, ezért gyűjtése néhány napos utóérlelés miatt rendre is történhet, amit a cséplés követ. Cséplés után a magvakat rostálják és utószárítják.

A drog: a fehér mustár magja, ezek többnyire 2 mm átméröjüek, gömbölyűek. Megnedvcsítve epider­miszük (nyálkatartalma miatt) meg­duzzad. A drog szagtalan, szétvágva a mustárra jellemző, olajos, csípős ízű.

Fehér mustár

Tartalmaz: 0,2-1% illóolajat, kb. 2,5% szinalbint (kéntartalmú glikozid) 25-30% zsíros olajat, fehérjét, nyálkát és az ún. mirozin enzi­met.

Felhasználása. A fehér vagy angol mustár elsősorban étkezési, élel­miszeripari szempontból jelentős.

A szinalbin glikozidot víz jelenlétében a mirozin enzim elbontja nem illó szinalbin-mustárolajra, glikozidra és szinapin biszulfátra, majd az utóbbi még szinapinsavra és kolinra bomlik. Vizsgálatok szerint egyes tioglikozidot tartalmazó növények mérgezők. Ennek oka, hogy a glikozidok (szinalbin, szinigrin) hidrolitos bomlás során alil-mustárola- jokra hasadnak, amelyek a gyomor nyálkahártyáját erősen izgatják. Ez a hatás olyan mérvű lehet, hogy pl. állatok pusztulását is okozhatja.

A fehér mustár összetéveszthető a borsmustárral (Eruca sativa Mill.)


Barna mustár

híd. neve: Brassica nigra (L.) Koch. a drog neve: Sinapis nigrae semen

Származási helye pontosan nem ismert. Feltehetően a Földközi-tenger vidéke, Egyiptom. Hazánkban termesztett, egyéves növény.

Szára felálló, a fehér mustárnál rendszerint magasabb. Levelei a szár tövénél nagyok, hosszú nyelűek, kerületük tojásdad, lantszerűen szcl- deltck, és a csúcsszelct igen nagy. A csúcslevelek kisebbek. Virágai élénksárga színűek, illatosak, júniusban nyílnak. Bccöi eltérőek a fehér mustártól, szárhoz simulok, felállók, kopaszok és alulról felnyílók. Magja a káposztáéhoz hasonlóan vörösesbarna színű.

Éghajlat- és talaj igénye, szaporítása a fehér mustáréval teljesen meg­egyezik.

Gyűjtése. Nagy gondosságot kíván, mivel a gyorsan felnyíló becök- kel együtt jár a gyors magpergés. Aratása akkor történik, amikor a be- cők sárgulnak, és a magvak bámulni kezdenek, de még puhák. Száraz­ságban, tűző napon, déli órákban kerülni kell a gyűjtését. Legcélszerűbb azt a harmatfelszállás előtt végezni:

A drog: szagtalan, összerágva ola­jos, majd erősen csípős ízű. A mag barnásvörös, gömbölyű, 1-1,5 mm.

Tartalmaz: 1,0-2,0% szinigrin- glikozidot, 30% zsíros olajat, 18% fe­hérjét, 19% nyálkát, mirozin enzimet.

A szinigrin-glikozid víz jelenlété­ben a mirozin enzim hatására elbom­lik allil-mustárolajra, káliumszulfátra és glükózra. A szinigrin vizes közeg­ben 60 °C-ra melegítve is elbomlik allil-mustárolajra vagy allilizotio- cianátra (C3H5CNS), glükózra és ká- lium-biszulfátra.

A drogból mintegy 0,3-1,4% illó­olaj állítható elő. Az illóolaj kb. 92-94% allilizotiocianátot, allilciani- dot és kéntartalmú szénhidrogéneket tartalmaz.

Felhasználása. Hólyaghúzó bőr­gyulladást okoz. A mustár kis mcny- nyiségbcn fogyasztva fokozza a gyo­mornedv elválasztását, és ezáltal az emésztést serkenti.

* Barna mustár


Compositae

Virágaik ún. fészekvirágzatban állanak, amelyet a kiszélesedő vagy kúp alakú vacok és a rajta levő fellevelek, fészekpikkelyek képeznek.


Benedekfü

tud. neve: Cnicus bencdictus L. a drog neve: Cardui benedieti herba

A Földközi-tenger vidékéről, Elő-Ázsiából származik. Neve a görög chnizeln = sebez szóból származik, utalva a növény szúrós voltára. Az egész növény lombozata, de virágzata is különösen szúrós. Egyéves nö­vény. Gyökere vastag, karószerü. Szára tőben is elágazó, felálló, 20-50 cm magas. Kissé széteső, ötszöglctü, zöldes vagy barnásvörös színű, serteszörös.

Levelei szórt állásúak, 5-25 cm hosszúak, szúrósak, 1,5-7 cm széle­sek, öblösen fogasak, vagy mélyen karéjosak, pókhálószerücn gyapjas szőrösek. Fészekvirágzata végálló, tojásdad, több cm vastag, amelyet alul gallérozó levelek vesznek körül. Fészekpikkelyei szúrósak, tüské­ben végződnek, tobozszcrücn egymásra simulok.

Virágai mind csövesek, világossárga színűek. Kaszattermése 7 mm hosszú, 2-2,5 mm vastag, hengeres, kissé görbült, bordás, barna színű. Felső szegélyén fogacskás koronával, tetején 0,5-1 cm hosszú, sárgás, serteszörü bóbitával. Júniustól szeptemberig, a vetésidötöl függően vi­rágzik.

Gyűjtése. A benedekfü leveles szára (herba) szolgáltatja a drogot. Az első vágást szárba induláskor, virágzás előtt végzik, június végén. Ked­vező, meleg, csapadékos időjárás esetén kétszer-háromszor is vágható. A második vágás többnyire augusztusban végezhető. A vágást a talaj fe­lett 8-10 cm-re végzik, utána a sorközök lazítását, gyomtalanítását is cl kell végezni. Szárítása árnyékban, szellös helyen vagy müszárítóban vé­gezhető. Szárításánál arra kell ügyelni, hogy a drog világoszöld színű maradjon.

Benedekfű

A drog: enyhén kesernyés illatú, és keserű ízű. Szárításánál és cso­magolásánál álarc vagy védökendö használata szükséges, mert pora in­gerlőén keserű.

Tartalmaz: 0,2% knicint (glikozidikus keserűanyag), 8% nyálkát, cserzöanyagot, 0,3% illóolajat, gyantát, nikotinsavat.

Felhasználása. Keserű tcakeverék, tinktúrák, likőrök gyakori alkotó­része. Gyógyászati célra – többek között a bél és gyomor rosszindulatú daganatai ellen – már a XIII. század óta használták. A rákellenes hatású gyógyszerkutatásban ma is jelentős.


Sáfrányos szeklice

tud. neve: Carthamus tinctorius L.

a drog neve: Carthami flos (Saflor)

Tropikus Afrikából származik. Európában több helyen is termesztik. Egyéves növény. Elágazó karógyökcrc van. Szára fénylő, sárgásfehér, 40-150 cm magas, felső részén elágazó. Levelei szórt állásúak, 5-10 cm hosszúak, 2-3 cm szélesek, hosszúkás tojás alakúak, világos olajzöld színűek, bőrszerüek, olykor fűrészelt szélűek.

Virágzata kevés végálló fészekből alakult sátor. Fészkei gömbölyde- dek, kemények, 2-3 cm átmérőjűek. A fészkeket kemény, bőrszerű, szú-

rós pikkelyek veszik körül. Virágai mind csövesek. Pártájuk hosszú, kezdetben narancsszínű, majd száradáskor vörös színű. Termése 4-6 mm hosszú, alakra a napraforgó terméséhez hasonló, fehér színű kaszat. Júliustól augusztus végéig virágzik.

Gyűjtése. A sáfrányos szeklice csöves virágai szolgáltatják a drogot, azokat a teljes virágzás után, folyamatosan gyűjtik. Amikor a virágok már hervadni kezdenek, a fészekből kicsípik. A leszedett virágokat ár­nyékos helyen vagy műszárítóban gyorsan szárítják. A száraz drog nedvszívó, ezért zárt edénybe kell csomagolni (műanyag, papírral bélelt láda). A virág beszáradási aránya 7:1.

Magtermcsztés esetén az állomány egy részét meghagyják, és arról virágot gyűjtenek, csupán a magvak érése után aratják le, és csépelik el. Amennyiben elvirágzás után gyűjtik a virágot, amikor a csöves virágok már elhervadtak és a megtermékenyülés megtörtént, még augusztusban csíraképes mag aratható. Ezzel a módszerrel drog és mag is gyűjthető.

A drog: a jól szárított és jól kezelt drog lángvörös színű, fűszeres il­latú, kesernyés ízű.

Tartalmaz: virágaiban két fontos festékanyag van. A szaflorsárga, amely vízben oldódó, de nem tartós és nem használt, és a szaflorvörös (Carthamin), amely vízben oldhatatlan és az iparban mint zsírban oldó­dó vörös festékanyag használatos.

Felhasználása. A virágok főzetét köhögés és fulladás ellen használ­ják. A drog „Szaflór” néven a borászatban is ismert. Magjában 14-20% zsíros olaj van, amely étkezési célokra is használható.


Körömvirág

tu(j. neve: Calendula officinalis L.

a drog neve: Calandulae flos

Nyugat-Azsiából származik, hazánkban mint dísznövényt is sokfelé ter­mesztik a kertekben. Könnyen elvadul, igénytelen növény. Köves, szá­raz talajon is megél.

Egyéves, néha áttelelö növény. Gyökere karószerű, fehér színű. Szá­ra felálló, elágazó, 25-50 cm magas, kissé szögletes, szőrös. Levelei hosszú, visszás tojásdadok, 10-15 cm hosszúak, enyhén fogazottak.

Virágzata 2-5 cm átmérőjű fészek. Fészkei álemyőbe cso­portosulnak. A fészektányér felül lapos. Virágai kétfélék, és­pedig a termös – citrom- vagy narancssárga színű – sugárvirá­gok és a kétivarú sárga csöves virágok. A sugárvirágok 2-3 vagy több sorban helyezkednek el. Pártájuk rövid, halványsárga csőből és 1,5-2,5 cm hosszú, 3 fogú aranysárga nyelvből áll. Drognyerésre a telt virágú, sötét narancsszínű változat termeszt­hető. Júniustól őszig virágzik. A csöves virágok termője fejlet­len, vékony, bibéjük is hasonló. Ezért nem termékenyülnek meg, csak porzós virágoknak te­kinthetők. Termései nagyok, görbültek, és csak a karimavirá­gokból fejlődnek. A termések háti oldala bibircses, tüskés.

Gyűjtése. A virágfészkeket vagy a karimavirágokat szedik. A virággyűjtést száraz időben, teljes virágzáskor végzik. A drog minősége a virág (nyelves virág) színétől függ, ami viszont a szárítással is befolyásolható. Csak gyors – napon vagy mű­szárítóban – szárítással biztosít­

ható a drog élénksárga színe, jó minősége. A száraz drog nedv­szívó, ezért jól zárható edényekbe kell csomagolni (doboz, műanyag). Kereskedelmileg a narancssárga színű virágok az értékesek. Nagy és telt virágú változata is ismert.

A drog: szárazon élénk narancssárga színű, fűszeres, kissé kesernyés ízű.

Tartalmaz: 0,02% illóolajat, 19% keserű anyagot, festékanyagot, gyantát.

Felhasználása. Régebben a virágokból kivonatot (extractum) és ke­nőcsöt készítettek, amelyeket sebek kezelésére használtak. Kneip a vi rágokból készült kenöcsöt rosszindulatú daganatok gyógyítására aján­lotta.

A virág festékanyaga vízben nem, de zsírokban oldódik. Ezért zsírok, ételek festésére ártalom nélkül használható.


Kamilla

tud. neve: Matricaria chamomilla L.

a drog neve: Chamomillac vulgáris flos,

Chamomillac eribratum

A kamilla hazánk szikes talajain (Hortobágy, Békés, Csongrád megyék­ben) természetes előfordulásban tömegesen, egyéb helyeken kisebb mennyiségben található. Kis-Azsiában, Észak-Amerikában, Ausztráliá­ban is előforduló egyéves, áttelclö növény. Gyökere kezdetben orsósze­rű, alig elágazó, fehér. Később az idősebb növényeknél erősen elágazó. Szára hengeres, típusok szerint felálló vagy elfekvő, zöld színű vagy li- lás futtatású, a termőhelytől függően 5-70 cm magas, csöves.

Levelei szórt állásúak, ülök, kopaszok. Az alsó levelek háromszor, a középsők kétszer, a legfelsők egyszer sallangosan, fonálszcrűen szcldcl- tck.

Virágzata hosszú kocsányon végálló fészek, a fészkek összessége la­za bogot alkot. A fészektányér először félgömb alakú, később virágzás­kor megnyúlik, kúpos lesz, és belül üreges. Az üreg keresztmetszete keskeny kúp alakú. Jellegzetes illatú.

Fészekvirágai 12-18 termős fehér, nyclves vagy sugárvirágokból és középen a „vacokkúpon” nagyszámú hengeres, sárga színű, kétivarú csöves virágokból állanak. Termése 1-1,5 mm, szürkésfehér kaszat.

Fő virágzási ideje április közepétől május közepéig, szórványosan, az időjárástól függően, az őszi fagyokig tart.

Gyűjtése. A kamilla fészekvirágzatai teljes virágzáskor gyűjtve szol­gáltatják szárítás után a drogot. A termesztett és vadon termő kamilla vi- rágzási idejében 10-14 nap eltérés lehet. A vadon termő többnyire.ko­rábban virágzik. A gyűjtés legkedvezőbb időpontja akkor van, amikor a fehér nyelvcs virágok vízszintesen állnak, és a csöves virágokból a vi­rágpor már hullik. A szedést harmatfelszállás után kell végezni. A vize­sen gyűjtött virágok nagyon hamar bemelegszenek. A szárazon zsákba gyűjtött virágokat azonnal be kell szállítani a szárítóba, az átvevőhely­re.

A szedést mind ez ideig kézzel, illetve kézi ún. kamillafésűkkcl vég­zik.

A leszedett virágokat a szárrésztöi és az idegen növényi részektől ros­tálással választják cl, majd azokat szakszerűen előkészített, tiszta, ár­nyékos,, szellős helyen vagy műszárítóban megszárítják. A leszedett és rostálásra, szárításra váró kamillavirágokat tiszta – lehetőleg betonozott – és hűvös helyen vékony rétegben kiterítve kell tárolni. A nyers virá­got néhány óránál – rendszeres forgatás mellett sem – szabad tovább tá­rolni, mert az bemelegszik, megbámul és szárítás után a virágfészkek („fejek”) szétesnek, a fehér karimavirágok pedig lehullanak. A kamillát 45-60 °C-nál magasabb hőmérsékleten nem szabad szárítani, mert a vi­rág illóolaj-tartalma csökken, a drog elveszti jellegzetes, aromás illatát, „sült” szagú vagy kozmás lesz.

A jól kezek kamilladrog karimavirágai szárítás után is fehér színűek, a csöves virágok pedig élénksárga színüket megtartják. Szárítás közben a virágokat nem szabad forgatni, mert forgatásra a csöves virágok le­morzsolódnak, szétesnek – ami a késön szedett, elvirágzott fészkek gyűjtésekor forgatás nélkül is bekövetkezik, és ebből lesz a kereskedel­mileg legkevésbé értékes kamillaliszt vagy furdökamilla.

A drog: a szabvány követelményei szerint az első osztályú drog vilá­gos színű, jellegzetesen fűszeres, kellemes illatú legyen. A virágzat ko- csánya 3 cm-nél nem lehet hosszabb. A virágfészkek pedig épek és nem lehetnek szétmorzsolódottak. Az V. osztályú kamilla Chamomillae (vul­gáris) eribratum néven és a virágból nyert kék színű olaj Chamomillae oleum néven van forgalomban.

Tartalmaz: a virágzat 0,25-1,40% illóolajat, valamint 2,5-3% kese- rüanyagot, apigenint, kolint, gyantát, izzasztó glikozidokat, C-vitamint. A kamilla olaja frissen párolva jellegzetes kék színű, hosszabb tárolás után megbámul (zöldül). Az olaj kék színét a benne levő szénhidrogén vegyülettöl, az 1,7-15% kamazuléntól (azulén) kapja. Az olajban talál­ható még mintegy 10% szcszkviterpén, 20% szeszkviterpén alkohol.

Felhasználása. A kamilla a legelterjedtebben használt hivatalos és népi drog. Fontos kereskedelmi gyógyászati és exportcikkünk. Haszná­lata tea formájában, olaja gyári készítményekben kenőcsként (Azulcnol) is használt. Gyulladáscsökkentő hatású, külsőleg és belsőleg használa­tos, megbízható drog.

Gyógyászatiig és kereskedelmileg a legjelentősebb gyógynövények közé tartozik. A magyar kamilla világhírű, hosszú időn keresztül első helyet foglalt cl a világpiacon.

A kamilla összetéveszthető a pipitér (Anthemis) fajok virágzatával, amelyek értéktelenek. Különbség elsősorban a virágzat alakja és illata alapján tehető. A kamilla fészektányérja kúp alakúan kiemelkedett, be­lül üreges, míg a pipitér virágfészke lapos és tömör, kellemetlen szagú.


Közönséges cickafark

tud. neve: Achillea millafolium L.

a drog neve: Millefolii herba, Millefolii flos, Millcfolii folium

Kaszálókon, nyirkos legelőkön, utak mentén igen gyakori évelő, vadon termő gyógynövény.

Évelő, terjedő tövü növény, gyö­kere tarackszcrűen kúszik. Mint ter­jedő tövü növény több, 15-70 cm magas szárat nevel. Szára hengeres, egyszerű vagy kissé elágazó.

Levelei szórt állásúak, 2-4-szcre- sen szárnyaltak, szeldcltek. A szelet­kék porcosán szálkahegyüek, miri­gyesen pontozottak, alig 1 mm széle­sek.

Virágzata kicsiny fészkekből ösz- szetett, sátorozó buga. Egy-cgy fé­szekben többnyire 5 nyclves, majd­nem kerekded karimájú női sugárvi­rág van. Pártájuk többnyire fehér, rit­kábban világos vagy sötét rózsaszí­nűek. Júniustól késő őszig virágzik.

Termése kaszat, alakja összenyo­mott, hosszan visszás tojásdad, bóbi­ta nélküli.

Gyűjtése. A levelét, virágzó leve­les szárát, virágzatát szedik. A leve­leket tavasszal kell gyűjteni, amikor azok kifejlődtek, üde zöld színűek. Rendszerint kaszakéssel vágják vagy a levágott szárról lefosztják. A virág-

Közönséges cickafark zatát teljes virágzáskor 2-3 cin szárrcsszcl vágják. A leszedett növényi részeket szellös, árnyékos helyen vagy műszárítóban szárítják. A szárí­tásnál a gyorsaság nagyon fontos, hogy a növényi részek eredeti színü­ket megtartsák. Illóolaj-előállításra a cickafark virágzó leveles szárát használják, és azt zölden párolják.

Tartalmaz: 0,2-0,5% kék színű illóolajat, kcserüanyagot (achilcin, achilcasavat).

Felhasználása. Az olaj kék színét a kamillaolajban is megtalálható „azulén” adja, ezért virágdrogját gyakran a kamillavirág, illóolaját pe­dig a kamillaolaj helyettesítésére is használják. A cickafarkolaj eukalip- tolt is tartalmaz. Olajának fajsúlya a vízzel azonos, ezért lepárlás utáni elválasztása csak .oldószerrel (diklór-etán) rázótölcsérben lehetséges.

Az Achillea több változata ismeretes, így pl. a főleg szikes talajokon található Achillea millefolium var. collina Becker, az ún. magyar cicka­fark, az Achillea pannonica Scheele, amely minden részén gyapjasán szőrös, a pusztai cickafark, az Achillea asplcnifolia Vént, főleg szike­sedő, nedves homokos réteken található. Virágszíne piros.


Tárkonyüröm

tud. neve: Artemisia dracunculus L. a drog neve: Dracunculi herba

A Földközi-tenger vidékén, Ázsia északi részén honos. Európában sok helyen termesztett évelő fűszernövény. Gyökere erősen elágazó, terjedő gyökértörzséböl ered. Gyökértörzse rövid, vastag, amelyből nagyszámú talajban kúszó tarack fejlődik.Tarackjai föld feletti szárban végződnek.

Szára 50-100 cm magas, fényes, kopasz, a talaj közelében barnásvö­rös, feljebb világos olajzöld színű. Az egész növény jellegzetes tárkony illatú. Levelei 3-8 cm hosszúak, lándzsásak, hegyesek, épek, többnyire ólomfényűek, világoszöldek. Virágzata fészkekből összetett, leveles el­ágazó, zöld színű buga. Fészkei gömbösek, 2-3 mm átmérőjűek. Virág­színe sárga vagy barnásvörös. Júliustól szeptemberig virágzik.

Két fajtája ismert, a francia vagy német és az orosz tárkony.

A francia tárkony levelei sötétebbek, többnyire nem virágzik, magot nem érlel. Drogja zamatosabb, kellemesebb, és így illóolaja is kereset­tebb, értékesebb.

Az orosz tárkony levelei világosabbak, a szár felső részén is gyakran található hármas levél. Minden évben virágzik, és magot is érlel, kevés­bé zamatos, fűszeres.

Gyűjtése. A tárkony föld feletti leveles szárát gyűjtik. Közvetlenül virágzás előtt 5-8 cm-rc a talaj felett vágják kézi eszközökkel (kaszakés, sarló, kasza) vagy géppel. A levá­gott leveles szárat frissen párolják. A herbá- nak gyűjtött drogot szcllős, árnyékos helyen gyorsan kell szárítani. Ha hosszú ideig szárít­juk vagy nagyon alacsony hőmérsékleten, a drog megbámul és értéktelenné válik. Leg­eredményesebben 40-50 °C-on száríthatjuk.

A drog: szakszerű szárítás esetén világos­zöld színű, jellegzetesen fűszeres illatú.

Tartalmaz: a friss növényben 0,1-0,4%, a szárítottban 0,3-1,8% illóolaj van. Olaja jel­legzetesen ánizsra emlékeztető illatú, sárgás­zöld színű. Illóolajának fö alkotórésze a metilkavikol, amely ancthol izomér.

Felhasználása. Elsősorban fűszer célra használják a háztartásokban és az élelmiszer­iparban egyaránt.

Tárkonyüröm


Rovarporvirág

tud. neve: Chrysanthcmum cincrariaefolium L. Mrev./Vis.

a drog neve: Chrysanthcmi flos (Pyrethri flos)

A rovarporvirág vagy pirctrum Dél-Európában a Földközi-tenger vidé­kén, a Balkán-félszigeten (Dalmácia) vadon termő, évelő növény. Több­nyire sziklás, meleg hegyoldalakon található, melegigényes növény.

Gyökerei nagyszámúak, 15-20 cm hosszúak, amelyek az ujjnyi vas­tag, rövid gyökértörzsböl erednek. Gyökértörzse többfejü, amelyből 5-30 szár is kihajt.

Szára 30-50 cm magas, barázdás, hozzásimuló ezüstszürke szőrökkel fedett. Levelei szórt állásúak, kétszer-háromszor szeldeltek, a szeletek szálasok. A levéllemez fonáka ezüstszínű, szürke szőrökkel sűrűn fe­dett. Virágzata fészek, amelyek a szárak csúcsán magánosán találhatók.

Virágai kétfélék, a fészek peremén találhatók a fehér színű termös, nyelvcs vagy karimavirágok. A fészek közepén találhatók a sárga színű hímnős, csöves virágok. A virágzat átmérője 2,0-3,5 cm lehet. Május­tól a nyár végéig virágzik, de tömegesen májusban jelennek meg a virá­gai. Termése kaszat, amely kb. 4 mm hosszú, sárgásbarna színű, ötélü, egyenes vagy kissé görbült.

Gyűjtése. A kinyílt virágfészkeket gyűjtik az első évtől rendszeresen. Teljes termésre azonban csak a 2., 3. évtől lehet számítani. A gyűjtés május végén, június elején a virágok többségének nyílásakor van. A gyűjtést száraz időben kaszakésekkel vagy sarlóval, a tölevelek fölött a talajtól 15-20 cm magasan végzik. A hosszú kocsánnyal szedett virágo­kat csomóba fogva fésűhöz csapkodva szaggatják le a szárról. A fész­kek leszaggatását a vágás után azonnal el kell végezni, mert a fonnyadt vagy száraz szárról csak hosszú kocsánnyal és nehezen szakadnak le a virágzatok. A megengedett szárhosszúság 2 cm. A virágokat a hosszabb szárrészektöl kiválogatva, szárítókereteken, szellös helyen vagy műszá- rítóban szárítják. A rovarporvirág drogja nedvszívó, ezért a gyorsan szá­rított drogot azonnal műanyag zsákba vagy ládába kell csomagolni. Raktározni csak sötét, száraz helyen szabad.

A drog: a jól szárított drog nyelves virágai fehérek, a csöves virágok pedig sárga színűek maradnak. Enyhén kesernyés illatúak.

Tartalmaz: kevés illóolajat, piretrin I (0,4%) és piretrin Il-t.

Felhasználása. A rovarporvirág nem gyógynövény, nem is fűszernö­vény, hanem ipari növény. A virágok finoman őrölt pora a rovarok pusz­títására kiválóan alkalmas. Már kis mennyiségben is megbénítja a rova­rok légzőszerveit. Ezt a hatását a piretrinnek tulajdonítják. A hazánkban termesztett növényt dalmát rovarporvirágnak is nevezik, utalva szárma­zási helyére. A Kaukázusban honos Chry- santhemum roseumot kaukázusi rovar- porvirágnak hívják, amelyet külföldön ugyancsak használnak a növényvédelem­ben. Más fajok is ismertek, de nálunk csak a dalmát rovarporvirág terjedt el a termesz­tésben. Az utóbbi években az ipar (növény­védelem) részéröl megélénkült az iránta va­ló érdeklődés.

Ugyanis a piretrinkészítmények rovarok­ra gyakorolt pusztító hatása a CH-tartalmú készítményekkel megegyező. Nagy előnye az, hogy a rovarok nem válnak immunissá a piretrinkészitményekkel szemben, ugyanak­kor az emberre teljesen ártalmatlanok. Igen magas dózisban (100 g tiszta készítmény) már az emberre is veszélyes.

Rovarporvirág


Római székfű

tud. neve: Anthcmis nobilis L. var. ligulosa a drog neve: Chamomillae romanae flos

Nyugat-Európában is megtalálható, de feltételezik, hogy elsősorban Dél-Európában honos a szimpla virágú változata.

Többfejü, elterülő gyökértörzse van, amelyből nagyszámú kúszó haj­tásai, szárai fejlődnek. Szára többnyire alacsony, 30-50 cm magas, hen­geres, felálló, gyéren leveles. Levelei többszörösen, szárnyasán szeldel- tek, szórt állásúak, szálasak, hegyesek, középzöld színűek. Az egész nö­vény – különösen virágzáskor – kellemes, aromás illatú.

Virágzata végálló fészek. Virágai lehetnek telt virágúak (pl. a ter­mesztett változat) vagy szimplák (természetes előfordulási alakja). Drognak a telt virágú változatot telepítik. A szimpla virágú változat vi­rágzatára – mint a kamillára is – jellemző a két virágtípus: a fehér kari­ma vagy nyclvcs virág és a sárga színű csöves hímnős virágok, amelyek a vacoktányéron középen szorosan egymás mellett helyezkednek el.

A telt virágú változatnál a csöves virágok helyét – más telt virágú vál­tozatokhoz hasonlóan – a belőlük módosult, fehér színű, többnyire med­dő vagy termös virágok foglalják el. A telt virágú változatnál csupán a virágfészek közepén található kisszámú csöves virág. Júniustól szep­temberig virágzik.

Termése kaszat, amely általában csak a szimpla virágú változat csö­ves virágaiból fejlődik. A telt virágú változatnál elvétve található csírázóképcs, érett termés. A termés háromélű, 1-1,5 mm hosszú, szür- késbama, ezüstszürke színű.

Gyűjtése. A virágfészkeket teljes virágzáskor, a kamillához hasonló­an rövid kocsánnyal, kézzel, fésűkkel szedik. Olajnyerésre kaszálás után, rendben szárítják, és a száraz herbát párolják.

A leszedett virágokat vékony rétegben árnyékos, szellös helyen vagy 34-45 °C-on müszárítóban szárítják. A jól szárított drog eredeti (fehér, sárga) színét megtartja. Beszáradási aránya 5:1.

A drog: jól kezelve illata és íze fűszeres, kesernyés.

Tartalmaz: 0,6-1,0% nem kék színű (világos bamássárga) illóolajat, valamint 0,6% keserüanyagot, kolint.

Felhasználása. Külsőleg és belsőleg használják olaját és főzetét, fő­leg emésztési zavaroknál, női betegségeknél, haj és fejbőr ápolásánál.


Caryophyllaceae

Egy- és kétéves vagy évelő, lágy szárú növények, osztatlan ép szélű le­velekkel. Virágjuk ötkörös, öttagú. Virágtakarójuk külön nemű, csészé­re és pártára különült.


Fátyolvirág

tud. neve: Gypsophila paniculata L.

a drog neve: Saponariae hungaricac radix

Hazánk homokos, laza talajain, elsősorban az Alföld homokbuckáin, li- gcterdöinck, útjainak szegélyein található (Bács, Pest, Fejér és Komá­rom megyék). Vadon termő évelő növény. Természetes előfordulásábanmegtalálható még Dél-Európában a Földközi-tenger vidékén (Olaszor­szág, Szicília).

Gyökértörzse 4-8 cm vastag, 1,5-2,0 m hosszú, függőlegesen hatol a talajba, ezért kedvezőek fejlődésére a középkötött vagy laza talajok. Gyökerei vörösesbarnák, belül fehérek vagy enyhén sárgásfehérek. A gyökérfej többszörösen elágazó, bunkószerüen megvastagodott fejekkel záródik, amelyekből a nagyszámú föld feletti hajtások fejlődnek.

Szára hengeres, 40-90 cm magas, alul gyengén szőrözött, elágazó. Levelei keresztben átellenesek, szárölelök, hosszúak, kihegyezettek, kissé húsosak, szürkészöld színűek.

Virágzata többszörösen elágazó, dús bog. Virágai 2-4 mm átmérőjü- ek, fehérek vagy enyhén rózsaszínűek. Májustól júliusig virágzik.

Termése tok, amelyben számos apró, lapos, sötétbarna vagy majdnem fekete színű gödörkés mag található.

Gyűjtése. A fátyol virág 2-3 éves, 4-4 cm átmérőjű gyökerei szolgál­tatják a drogot. A magvetésről szaporított növények a 3., 4. évben, a gyökérfejröl szaporított növények egy évvel korábban gyűjthetők. A gyűjtés nehéz munka, mert a hosszú gyökerek miatt mélyre kell ásni, hogy a gyökér értékes része teljes mértékben kiszedhető legyen. Na­gyobb területeken a gyűjtés irtóekével (kormánylemez nélküli ekével) végezhető. A kiszedett gyökeret a föld feletti részektől megtisztítva ké­szítik elő szárításra. Legelterjedtebb, amikor a nyers, vastag gyökereket szedés után azonnal hámozzák vagy a kérget lekaparják, és a gyökeret szalámiszerücn 3-5 mm vastag korongokra szeletelik. A vékonyabb (0,8-1,5 cm) gyökereket hámozás nélkül 3-4 cm hosszúságú darabokra vágják. Az így előkészített gyökereket legcélszerűbb 40-60 °C-on mű­szárítóban megszárítani.

A drog: a jól kezelt drog hámozottan fehér vagy halványsárga színű, lisztes tapintású. Szagtalan, pora ónba szippantva ingerlő, csípős. Gyö­kerének vizes forrázata szaponintartalma miatt erősen habzik, habja tar­tós.

Tartalmaz: 6-20% szaponint.

Felhasználása. Szaponintartalma miatt a gyógyászatban mint köpte­tőszert, az iparban pedig mint káros hatás nélküli tisztítószert használ­ták selymek, szőrmék tisztítására.

A fátyolvirágot vagy a szappangyökeret nem szabad összetéveszteni a szappanfuvcl (Saponaria officina!is), amely ugyancsak tartalmaz sza-

/\J

Fótyolvirág

ponint, de kisebb mennyiségben, ezért értéke kisebb. A Saponaria ta- rackszerü gyökere vöröses színű, nem hatol mélyre és vékony.


Porcikafű

tud. neve: Hemiaria sp.

a drog neve: Hemiariae herba

Európában, Kis-Ázsiában honos, nálunk is vadon termő növények kö­zül a Hemiaria glabra L. (kopasz porcika) és a Hemiaria hirsuta L. (szőrös vagy borzas porcika) jelentősek.

A kopasz porcika homokos, füves helyeken, folyók mentén, ugaro­kon termő egyéves növény. A borzas vagy szőrös porcika a Dunántúlon iszapos, homokos talajon található, és egy-két évig él. Mindkettő talaj­ra fekvő, elterülő szárú, alacsony kis növény.

Vadon termő növények, termesztésével csak elvétve foglalkoznak.

Gyűjtése. A növény föld feletti részét virágzáskor szedik, amit ár­nyékban vagy müszárítóban megszárítanak.

A drog: jól szárítva világos, szürkészöld színű. Illata kellemes, kumarinra emlékeztető. íze fanyar, sós.

Tartalmaz: mintegy 3% hemiarint (neutrális-közömbös szaponin), 0,4% hcmiaria savat, cserzöanyagot, 0,6% illóolajat.

Felhasználása. Fertőtlenítő és vizelethajtó hatása közismert.


Chenopodiaceae

Fünemü, néha cserjéscdö vagy fává növő növények. Leveleik szórt ál­lásúak, épek, pálha nélküliek. A virágok kicsinyek, zöld színű, csésze­szerű lepellel borítottak.


Mirhafű

tud. neve: Chenopodium ambrosioidcs L.

a drog neve: Chenopodii herba, Chenopodii oleum

A tropikus Amerikában honos, nálunk termesztett, egyéves növény. El­hullatott magvaival müveit talajon saját magát is fenntartja, elvadul. Teljesen mostoha körülmények között végül mégis kipusztul. Fögyöke- re elágazó. Szára egyenes, felálló, 60-90 cm magas, elágazó, átható sza­gú nyövény.

Levelei szórtan helyezkednek el. Rövid nyelüek, hosszúkásak, ék vállúak, ép szélüek, az alsókon gyéren álló nagy fogak láthatók, 8-10 cm hosszúak.

Virágzata levélhónalji, szaggatott, leveles csomókból összetett füzérekbe áll össze. Virágai kétivarúak vagy termösek.

Termése maradó, zöld színű lepelbe van burkolva, fel nem nyíló, egy magvú. Magja 0,3-0,5 mm átmérőjű, fénylő, fekete színű. Virágzik jú­niustól az őszi fagyokig.

Gyűjtése. A mirhafü leveles szárát szedik. Vágása teljes virágzáskor augusztusban, szeptemberben van, amikor a növényt tőben vagy a szár alsó részének elfásodása esetén, 15-20 cm magas tarlóra vágják le. Vág­hatjuk kézzel (kaszakéssel) vagy magasra állított fűkaszával. A levágottnövényt kúpokba állítva utóérlclik, és a benne levő illóolajat szárazon párolják le. A pergési veszteség miatt ponyvás kocsin kell szállítani. Be- száradási aránya 5:1.

Közeli rokona a Chenopodi- um ambrosioides var. anlhel-^ minticum (L.). Talaj- és egyéb igénye az előzőekben ismerte­tett mirhafüvei megegyezik. Ez a növény hazájában évelő, szára liláspirosan befuttatott. Levelei az előzőnél mélyebben fürésze- sek, fogazottak. Virágzata tö­mött, lcvéltclen füzér. A két mirhafü felhasználása között el­térés van, mivel az előzőt herba, az utóbbit illóolaj-előállításra használják. Fagyérzékeny, mc- legigényes növény.

Illóolaj-előállításra – a Chc- nopodium ambrosioidestöl elté­rően – a növényt a termések éré­se kezdetén, azok bámulásakor és nem virágzáskor vágják. A vágás után a leveles szárat azon­nal párolják vagy utóérlelik.

Mirhafü

A drog: jellegzetes, hódító, kámforos illatú és ízű.

Tartalmaz: a herbában 0,1-1% illóolajat, amelynek fontos alkotóról sze (60-80%) az aszkaridol. A friss növényben 0,2-0,3% illóolaj van. Tartalmaz még kcserüanyagot, gyantát, szaponint.

Felhasználása. Mind az állat, mind az embergyógyászatban mint fontos féregüzö szert használják bélférgek ellen. Az olajat jól zárható edényben és helyen kell tartani. Töményen mérgező, ezért a Magyar Gyógyszerkönyv keresztes méregnek minősíti.


Cannabinaceae

Kétlaki, füncmü növények, tenyeresen tagolt vagy összetett levelekkel, tobozszerü vagy barkákban álló, öttagú virágokkal, amelyeknek leple összenőtt.


Komló

tud. neve: Humulus lupulus L. a drog neve: Lupuli strobuli, Lupuli glandulae

Hazánk egész területén, ártéri erdőkben, mély rétegű, jó vízgazdálkodá­sú talajokon vadon termő, évelő, lágy szárú, kétlaki növény. A sör­gyártás fellendülése óta hazánkban is kiterjedten termesztik.

A komlónak művelési és hasznosítási alapon három fö részét külön­böztetik meg:

földbeli gyökér vagy tőkerészt

föld feletti szárrészt és

a virágot.

Idősebb komló földbeli része 40-50 cm hosszúságot, 10-15 cm vas­tagságot is elér, amit tőkének neveznek.

A töke fásodott, barnás színű, belül fehér vagy sárgásfehér. A tőke al­só részéből mélyreható fő- vagy tartógyökerek fejlődnek, amelynek a hosszúsága a 4-5 métert is eléri. Ezekre a gyökerekre hárul a komló rög­zítése és táplálása. A tőke oldalából a talajfelszín közelében is törnek elő járulékos vagy harmatgyökerck, amelyek csak a felszínt hálózzákbe. Ezek rendszeres eltávolítása fontos, mert ellenkező esetben fokoza­tosan átveszik a fögyökerek szerepét, azokat elsorvasztják, cs a felső, kiegyenlítetlen vízgazdálkodású talajré­tegből a komló egyenletes ellátását bizto­sítani nem tudják, végül a komló elpusz­tul.

A tőke alsó részéből a főgyökerek fej­lődnek, a felső vagy koronarészben talál­ható áttclelö rügyekből előtörnek a talaj­felszín fölé kúszó 3-7 m hosszúságú haj­tásai.

Szára 3-7 m hosszú, nem fásodott, jobbra csavarodó, 3-6 mm vastag, hat­szögletű és kétágú, horgos szőrökkel ka­paszkodik. Fajtától függően a szár színe lehet zöld, fehéreszöld és pirosas színű.

A hajtásokon levő csomókból hajtanak ki levelei és oldalhajtása („kacsai”). A komló levelei három-öt karéjúak, foga- zottak, csupán a szár felső részén, a haj­táscsúcson fordulnak elő kisebb egykaré- jú levelek is. Szörözöttek, színén söté- tebb, fonákán világosabb színűek, átelle­nesek. A lcvélhónaljból elötörö hajtások 1-1,5 m hosszúra is megnőnek.

Komló

MH – Ti

Virágai a levelek hónaljából fejlődnek, rövid kocsányon ülnek, ame­lyek tulajdonképpen 20-60 virágból álló virágzatot alkotnak.

Porzósvirágzata levélhónalji, laza bogernyö, amely 1 m hosszú is le­het, és számtalan, jelentéktelen kis virágból áll. Rendkívül sok virágport érlel.

Termősvirágzata sürü virágú álfuzér, amelyet helytelenül, de eltcrjed- ten toboznak neveznek. A virágzat tobozszerü alakját az adja, hogy tu­lajdonképpen minden virág egy murva (pálha) levél hónaljában ül, és a murvák tobozszcrüen egymásra borulnak. Éréskor a pálhák 2 cm hosz- szúra is megnőnek, és ők alkotják az álfüzért (tobozt).

Termése apró, kerek, tojásdad, kétélű makkocska, amelyet a ráboruló murvák belsejével együtt dús, sárga mirigyek borítanak.

Kétlaki növény, de ritkán előfordul a váltivarú egylakiság is. A hím­komlót csak virágzás idején lehet mcgkülönbörtetni a termöstöl. Ter­mesztés esetén a hím vagy porzós komlót 2,5 km-es körzetben irtani kell a termékenyülés megakadályozása miatt, mivel a megtermékenyült virág kisebb hatóanyag-tartalmú, értéktelen drogot ad.

A virágzás június végén, július elején kezdődik, és 15-30 napig tart. A virágzási idő fajtáktól függ. A korai fajták virágzata 10 nap alatt is ki­fejlődik, míg a késői fajtáknál 30 nap is szükséges.

Gyűjtése. Nem teljesen éretten, hanem valamivel érés előtt kell szed­ni. A komló szedésre akkor érett, ha a tobozkák szívósak, rugalmas, zöl­dessárgák, kellemes illatúak. A szedést mindig a tábla legkorábban met­szett részén kell kezdeni. A szedő az „indát”, azaz a komló szárát egy rúd segítségével leakasztja, vagy hclytclenebbül lerántja. A leakasztott töröl kézzel lccsipkcdik, szaggatják a tobozokat, amelyeknek a kocsá- nya 2 cm-nél hosszabb nem lehet. A komlót szedéskor azonnal 3 osz­tály szerint válogatják. Első osztályba teljesen hibátlan és zöldes színű, nem bámult tobozok kerülnek. A szedést kosarakba vagy papírzsákba végzik.

A szedést követő fontos munka a szárítás. A leszedett komlót azon­nal szárítani kell, hogy be ne melegedjen, mert különben gyorsan bámul és szétesik. A szárítást forgatás nélkül kell végezni, hogy a tobozok ne essenek szét, és a lupulin ne hulljon ki.

Szárítás után, zsákolás előtt a komlót kondicionálni (visszanedvesíte­ni) szükséges, mivel a komlótobozok csak 11-12% nedvességtartalomeseten zsákolhatok. Alacsonyabb nedvességtartalom eseten a tobozok zsákolás közben könnyen szétesnek, és értéküket vesztik.

Szedés után a szárat felgöngyölítik, és lombhullásig a tövön hagyják a tápanyag-raktározás biztosítása miatt. A levelek clszáradása után ok­tóber végén 50 cm „tarlóra” visszavágják. A levágott szárat cl kell éget­ni.

A drog: Lupuli strobuli a száraz füzér vagy toboz neve, és az értékes, mirigyport Lupuli glandulac néven ismerik.

Tartalmaz: a tobozokban 2-6% nitrogénmentes keserű anyagot, 8-12% lupulont, 14-15% gyantát, cscrzöanyagot, 0,13-1% illóolajat. A lupulinban 50% gyanta, 1-3% illóolaj, zsír, viasz, cukor, fehérje van. A gyantából két kristályosítható, nagyon keserű anyagot állítottak elő, a humulont és a lupulont.

Felhasználása. A komlót többnyire a sörgyártásnál használják. A sör keserű íze a komlótól (lupulin) származik, illóolaja pedig fokozza a sör elállóságát. Egy hl sör gyártásához a minőségtől függően 140-500 g komlótoboz szükséges.

A gyógyászatban nyugtatónak használják, mivel enyhén altató hatá­sú. Ezzel magyarázható, hogy sokan már kevés sör fogyasztása után is clálmosodnak.


Liliaceae

Az egyszikűek közül több jelentősebb, főleg vadon termő gyógynö­vényfaj ismert. Közülük a liliomfélék családjába tartozik néhány fonto­sabb fűszer- és gyógynövény is. •


Őszi kikerics

tud. neve: Colchicum autumnale L.

a drog neve: Colchici semen et tuber

Hazánkban nyirkosabb réteken, erdei tisztásokon vagy domboldalakon, ártéri és hegyi erdőkben (Dráva-vidék) olykor tömegesen található éve­lő, mérgező növény. Honos Észak-Afrika, Nyugat-, Dél- és Közép-Eu- rópa nyirkos rétjein.

Az őszi kikerics hagymagumójával telel át, ami az előző évi levelek elhalt hüvelyeiből alakult sötétbarna burokba van zárva. Galambtojás vagy dió nagyságú, esetleg kisebb. A gumón levő tönkből nagyszámú fonalszerü járulékos gyökér fejlődik. A tönk tetején levő 5 bimbóból csak 2-3 virág fejlődik.

A virágokat barna színű hüvely veszi körül, amelyben a még fejletlen 4-5 lomblcvél látható. A lomblcvelek csak a következő tavasszal fejlőd­nek ki. A lepel csővé szükül, és hosszúsága a 15-25 cm-t is elérheti, ró­zsaszín vagy halványlila színű. Augusztus-szeptemberben virágzik, amikor levéltelen. Toktermése májusban jelenik meg 4-5 lomblcvéllel együtt úgy, hogy a tönk megnyúlik, és a termést, leveleket kitolja. Termése 3-4 cm hosszú tok, éretten barna színű, és nálunk rendszerint jú­nius első napjaiban érik.

Levelei 25-30 cm hosszúak, lándzsa alakúak, 2-3 cm széle­sek, ép szélüek, élénkzöld szí­nűek.

Az őszi kikerics újabban is­mét keresett drog.

Gyűjtése. Magját és hagy­magumóját szedik. A magvait májusban, júniusban gyűjtik, majd tiszta padozatú helyen vagy ponyván, napon utóérlclik. A cséplés lécek, hadarok segít­ségével történhet. A hagymagu­mó gyűjtése augusztus-szep­temberben (virágzáskor vagy utána) van. A mélyen fekvő gu­mók kiásása nagy munkát je­lent. A kiszedett gumókat az előző évi lcvélmaradványoktól, gyökérrésztöl megtisztítják. Tisztítás után a hagymagumókat egészben vagy korongokra szeletelve megszárítják. A feldolgozást (darabolás) óvatosan kell végezni, mert a növény minden része nagyon mérgező.

Őszi kikerics

A drog: a hagymagumó szagtalan, keserű ízű.

Tartalmaz: a magvakban 0,2-0,6% alkaloidot (kolhicin), 6-17% zsí­ros olajat, 5% cukrot, cserzőanyagot. A kolhicin az alkaloidok általános tulajdonságaitól eltér. Hideg vízben, alkoholban, kloroformban jól, me­leg vízben, benzolban kevésbé oldódik. Éterben egyáltalában nem oldó­dik. Savakkal nem képez sókat.

Felhasználása. A kolhicin igen erős méreg, és a végtagok bénulását okozza. Plazma- és magosztódási méreg, a fejlődést befolyásolja, és rendellenes alakokat hoz létre, ezért a növénynemesítésben használják. Orvosi rendelvényre reuma és köszvény gyógyítására is használják.

A liliomfélék családjából még a májusi gyöngyvirág (Convallaria) mint szívre ható drog ismert, gyógyászati célra nem termesztik, csak mint vadon termőt gyűjtik.


Araceae

A családba tartozó növények közül főleg a kálmos (Acorus) érdemel említést. Az Árum maculatumot alig gyűjtik.


Orvosi kálmos

tud. neve: Acorus calamus L. a drog neve: Acori calami rhizoma

Kclet-Ázsiából származó, hazánkban is vadon előforduló, évelő növény. Lápos, vizes helyeken, sekély és édesvizű tavakban fordul elő (Tolna megye, Aszód, Veresegyháza).

Gyökértörzse 20-40 cm hosszú, vízszintesen elfekvő. Gyökerei a gyökértörzs alsó részéből egyes vagy kettős sorokban erednek. Gyöke­re fehér és húsos, vastag. A gyökértörzs idősebb részein sarlószerű, há­romszög alakú levél lapnyomok láthatók. Levelei a gyökértörzset majd­nem körülfogják, 30-70 cm hosszúak. Virágzata torzsa, 4-15 cm hosz- szú, zöld színű.

Gyűjtése. A gyökértörzset ősszel szedik. Kiszedés után a leveleket eltávolítják, a gyökértörzset megmossák, majd meghámozzák és meg­szárítják.

A drog: jellemző, kellemes illatú, fűszeres ízű, kissé keserű.

Tartalmaz: a rhizomában 0,2% akorint (keserű ízű glikozid), 1,5-3% illóolajat, aminokat, kalmuscsersavat, nyálkát, 25—40% keményítőt. Az illó­olaj tartalmaz eugenolt, azaront, pinent, kamfent.

A drog számos külföldi gyógyszer­könyvben hivatalos.

Felhasználása. Része a sajátos ke­serű keverékeknek. Gyógyászati célra mint étvágygerjesztőt és likőrök készí­tésénél használják. Azonos előfordulá­si helyük miatt összetéveszthető a sár­ga nőszirommal (Iris pseudacoris). Az utóbbi gyökértörzse nem fűszeres illa­tú, és belül rózsaszín, nem kesernyés ízű.

Orvosi kálmos

A gyógynövények alkalmazása olyan őseredetű, mint maga az ember. Hasz­nálatukkal a test természet adta gyó­gyulási törekvését támogatjuk.

Most, a III. évezredben, az emberek fel­ismerték, mennyire fontos mindez. Új, s régen legyózöttnek hitt betegségek tá­madnak ránk – szervezetünk harmonikus működésére sosem volt nagyobb szük­ségünk.

E kötet a magyarországi gyógynövé­nyekről nyújt áttekintést: termőhelyeik­ről, jellemzőikről s hatóanyagaikról.

  1. Egyes csészével vagy anélkül gyűjtött virágokat (szirmokat) külön jelzővel látnak el (csészével gyűjtött ökörfarkkóró-virág drogneve: Verbasei flos cum calycibus, a csésze nélkül gyűjtött neve: Verbasei flos sine calycibus).
  2. A húsos termések esetében vagy maggal együtt egészben szárítva, vagy csak a mag­tól megtisztított száraz terméshús képezi a drogot; ezért az ép, magot tartalmazó vadró­zsatermés pl. Cynosbati fructus cum seminibus, a kimagvazott száraz terméshús pedig Cynosbati fructus sine seminibus elnevezéssel van forgalomban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!