Skip to content

Hegedűs Sándor – Az utolsó tronfosztás (PDF könyv)

Találatok: 1

1

Hegedűs ​Sándor nem teljesen ismeretlen az olvasóközönség előtt, hiszen 1966-ban már bemutatkozott „A tiszaeszlári vérvád” című könyvével. Ez a műve IV. Károlynak, az utolsó Habsburg-uralkodónak életén keresztül egy igen mozgalmas, sorsfordulókban bővelkedő korszakba kalauzolja a történelem iránt érdeklődőket. Az olvasó – miközben a bölcsőtől a sírig kíséri „a rossz csillagzat alatt született” királyt – betekintést nyerhet államférfiak és diplomaták boszorkánykonyhájába, kulisszatitkaiba, intrikáiba, önző egyéni és osztályérdekeket követő hatalmi harcaiba.

A szerző a népszerű tudományos ismeretterjesztés eszközeivel és módszereivel, érdekesen tárja olvasói elé IV. Károly életét és korát, ugyanakkor felvázolja a letűnt úri világ néhány exponens politikusának (Bethlen, Teleki, Apponyi, Andrássy, Horthy stb.) portréját és törekvéseit is. Elsárgult napilapok s gazdag levéltári anyag segítségével rejtett titkokat tár a közönség elé, bizonyítva és demonstrálva: a magyar nép annak idején csak játékszere volt a tőkés-földesúri osztály s a bécsi udvar érdekeit képviselő politikusoknak, valamint a világuralmi terveket-ábrándokat szövögető imperialista nagyhatalmaknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!