Skip to content

Irodalmi fogalomtár

Találatok: 216

129

 

 

 

DIÁK IRODALMI KALAUZ

IRODALMI FOGALOMTÁR

ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA

 

 

 

 

 

 

DIÁK IRODALMI KALAUZ

IRODALMI FOGALOMTÁR

ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA

 

Összeállította:

NAGY ZOLTÁN

Szerkesztette:

Oros Imre

Felelős kiadó: Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház kft.

ISBN 963 85627 0 6

A nyomás készült a START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei

Nyírségi Nyomda Üzemében – 1996. – 435

Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató

ABGANG: Egy színész hatásos távozása a színpadról, amely után jelenetváltás következik.

ABSZURD DRÁMA: Az 1950-es években Párizsban kibontakozó drámai irányzat, melynek középpontjában a XX. századi ember elide- genedcltsége, magára maradottsága jelenik meg. Az abszurd íróknak a modem világ döbbenetes tapasztalatai (világháborúk, atombomba) az emberi lét képtelenségét sugallják. Az abszurd dráma jellegzetes művei köze tartozik Beckctt Godot-ra várva és Ionesco A kopasz énekesnő c. műve.

ABSZURD: A latin absurdus szóból származik, amelynek jelentése kellemetlen, ízetlen. Az esztétikában és a mindennapi szóhasználat­ban képtelen, lehetetlen. Olyan esztétikai minőség, melyben az ábrá­zolt jelenséget lehetetlennek, képtelenségnek vagy hihetetlennek erezzük. Mitikus, mesés, utópisztikus jelenséget értünk rajta. Hatása meglepő, kiszámíthatatlan, meghökkentő. A XX. sz. modem művészetében és irodalmában vált fő esztétikai minőséggé. Először az -> expresszionista, a -» dadaista és a -> szürrealista stílusban, majd az -» abszurd drámában és elbeszélésben. Az abszurd jelentős szerepet játszik többek között Franz Kafka, Örkény István és Beckett művészetében.

ACT: A -> nyelvújítás előtt a jelenetek megnevezése.

ACTION GRATUIT: Az ok nélküli cselekedet. Vizsgálata, irodalmi ábrázolása főleg XX. századi alkotók műveiben keiül előtérbe (Gide, Camus).

ADAPTÁCIÓ: (latin, “átdolgozás”). Egy mű cselekményének, szereplőinek vagy gondolatainak átvitele egy másik műbe. Gyakori esete az epikus művek színpadi, film-, rádió- és tv-játékká történő átdolgozása. Klasszikus esetei: a Lamb-testvérek Shakcspcarc-mesék
c. müve, Biblia-átdolgozások, Arany: Toldi c. műve, mely többek közölt Ilosvai Selymes Péter művét dolgozta fel.

ADOMA: Rövid, vidám, csattanóval végződő történet. Kedélyes elbeszélési stílus jellemzi, így elsősorban az élőbeszédben él, de több írónak is kedvelt műfaja, eszköze (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán).

ADONISZI SOR: Ötszótagos ritmusegység az —> időmértékes verselésben. Egy -> daktilus és egy—> trocheus (vagy —> spondeus) együttese. Önálló sorként pl. a —> szapphói vers száláén szerepel. Képlete: -w í —.

AFORIZMA: (görög, “körülhatárolás”). Tömör, ‘.eggyakrabban egy mondatból álló erkölcsi igazság vagy bölcseleti summázat megfogal­mazása. Az ókorban a bölcs mondások gyűjtőfogalma.

AJÁNLÁS: Az egyszerű -> ballada záró versszaka. Általában 4-6 soros, mely tartalmilag lezárás, gyakiau összefoglalja a ballada mon­danivalóját. Az ajánlás gyakori része még a megszólítás is.

“Hercegnő, zenglek szüntelen,

Én nyomorult sehonnai,

Mert tőled kaptam életem:

A jóról jót kell mondani.”

(Villon: Kettős ballada)

AKADÉMIA : (görög – latin) Az Athén melletti Akadémosz liget nevéből származik, ahol az ókorban Platón filozófiai iskolája működött.

AKCIÓ: Egy adott színdarab cselekményének megvalósítása a színészi játék során. Szűkcbb értelemben a cselekmény cgy-cgy moz­zanatának színészi eszközökkel történő ábrázolása.

AKROSZTICHON: (görög, “szélső verssor”). A költői formajáték egyik fajtája. Olyan vers, melyben a versszakok vagy a sorok kezdő­
betűit összeolvasva egy szöveget találhatunk. (Villon: Villon éneke szeretőjéhez, Balassi Bálint: Kiben bűne bocsánatért…).

AKTIVIZMUS: A művészet hatékony társadalmi szerepét valló, az öncélú művészet ellen fellépő és a régi formák megbontását hirdető irányzat. Szőkébb értelemben az -» expresszionizmus egyik válfaja. A mozgalmat 1910-ben a német szocialisták folyóirata, az AktioiJindí­totta el.

AKTUALIZÁLÁS: Időszcrűsités, az adott időpontra vonatkoztatás, felidézés.

ALAKÍTÁS: Egy színész szerepformálása egy adott színpadi előadá­son belül.

ÁLARC: -» maszk

ALBA: (latin, “fehér”). Középkori lírai műfaj, elsősorban a francia és a spanyol —> trubadűrlírában. A szerelmesek elválását hirdető hajnali dalokat nevezték így.

ALEXANDRIN: Az —> időmértékes verseiés egyik sörfajtája. Az ófrancia Nagy Sándor-regény versformája. Eredetileg jambikus lejtésű, felező tizenkettes volt, a -> sormetszet előtt és a sor végén lehetett még egy hangsúlytalan szótag, így a sor 13-14 szótagosra bővülhetett A -> nibelungizált alexandrin is ebből származik.

ALKAIOSZI SOR: -> Időmértékes verssor. Nevét Alkaiosz görög költőről kapta. A nagyobb alkaioszi sor ritmusképlete:

a kisebbé:

-uu/-uu/-u/-u.

“Bátyám, ki bortól mámoros éneke: zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,…”

(József Attila: Juhász Gyulához)

ALKAIOSZI STRÓFA: —> Időmértékes négysoros versszak, melynek első kct sora nagyobb -» alkaioszi sor, harmadik sora négy és feles (ötödfeles) -> jambus, negyedik sora pedig kisebb alkaioszi sor. Nevét Alkaiosz görög költőről kapta.

“Romlásnak indult hajdan erős magyar!

* Nem látod, Árpád vére miként fajul?

Nem látod a bosszús egeknek

Ostorait nyomorult hazádon?”

(Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz)

ÁLLANDÓ JELZŐ: Olyan szókapcsolat, amikor a jelző és a jelölt változatlan formában többször is megtalálható egy műben. Főleg az -> eposzokban jelenik meg, így pl. Homérosz ihászában (“gyorslábú Akhilleusz”), az Odüsszeiában (“nagy tudású Odüsszeusz”) vagy Vörösmarty Zalán futása c. müvében (“párducos Árpád”), de a köznyelv is él vele.

ÁLLANDÓ TÁRSULAT: A vándortársulatokkal szemben egy városban, illetve egy épületben hosszabb ideig játszó hivatásos szín­házi együttes.

ÁLLATMESE:—► fabula

ALLEGÓRIA: (görög, “képletes beszéd, más beszéd”). Egy gondo­latsoron, vagy a mű egészén végigvitt, részletezett, következetesen kifejtett -> metafora vagy -> megszemélyesítés. A Lcljcs allegóriában a kifejezendő gondolat teljes képsorrá alakul át. (Vajda: A virrasztók)

ALLITERÁCIÓ: (latin, “betűrím, előrí m”) A szókezdő hangok, általában a mássalhangzók ismétlődése, összecscngése. Fokozza a versek zeneiségét.

“…kinek megtört s jajjal-tellctt lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjámia..”

(Jacopone da Todi: Stabat mater),

“A paraziták parádéján a

patkány a prímás.”

(Földes László Hobo: Vadászat)

ALMANACH: (arab, “elbeszélés, naptár”) Eredetileg kalendárium, csillagászati naptár veit. A XVIII. századtól kezdve évente vagy al­kalmilag megjelenő évkönyv, amelyben irodalmi alkotások, külön­böző olvasmányok, praktikus tudnivalók jelentek meg. Nálunk leg­fontosabb a Kisfaludy Károly által indított Aurora.

ALMANACHLÍRA: Költői irányzat a XIX. sz. első felében. —> Szentimentalizmus, -> romantika és —► biedermeier ízlés jelle­mezte. Általában hiányoztak belőle az életszerű elemek, a valóságos élmények.

ÁLNÉV: (görög: foszendonim, “hamis, név”) A valódi név helyett felvett és használt név, ha valaki titkolni akaija kilétét. Az előkelő tár­sadalmi pozíciójú vág/ más ilyen irodalmi szerzők által használt név, akik munkásságukat titkolni kívánták. Vannak írók, akik a hangzás miatt változtatnak nevet (George Sand – Aurore Dupin).

AMBRÓZIA: A görög mitológiában a halhatatlan istenek eledele.

AMORÓZÓ: Színházi kifejezés, a fiatal szerelmest játszó fér­fiszínészt nevezik így.

ANAFORA: (görög, “előismétlés”) Egymást követő verssorok (mondatok) elején visszatérő szavak vagy szószerkezetek.

“Azon az éjjel

az órák összevissza vertek.

Azon az éjjel

holdfényben úsztak mind a kertek.

Azon az éjjel

kocsik robogtak a kapunk alatt.

Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak.

Azon az éjjel

égett szobánkba gyertya, lámpa.

Azon az éjjel

féltünk a borzasztó homályba.

Azon az éjjel arcunk ijedt volt, halavány.

Azon az éjjel

halt meg szegény, ősz nagyapám.”

(Kosztolányi Dezső: Azon az éjjel)

ANAGRAMMA: (görög) A szójáték egy fajtája. Egy adott szöveg betűinek összccscrclésével alkotott új jelentésű szöveg. Az írói álnév megalkotására gyakran használt forma.

ANAKREÓNI KÖLTÉSZET: A témájában és formájában Anakrcón költészetét utánzó versek összefoglaló megnevezése.

ANAKREÓNI VERSSOR: -> Időmértékes sorfaj, nevét Anakreon görög költőről kapta. A leggyakoribb hét szótagból, azaz három és fél -> jambusbó\-> áll; az utolsó szótag hosszú és rövid egyaránt lehet. Emellett még számos anakreoni sorfajta van, pl. a tizenhatos, mely négy -> ionicus-* a-> minoréból áll.

“Mind felszedő örömmel

Anakreon magának;

S mindjárt boros, szerelmes Dalokra verte őket.

Énnékcm is belőlük

Egy-két csomót ajánlott –

Bor és szerelmetesség

Csepeg belőle, látod.”

(Csokonai Vitéz Mihály: Az anakreoni versek)

ANAKRUSZISZ: -> felütés

*

ANALITIKUS REGÉNY: (görög-latin, “elemző”) -> Lélektani regény, melyben az író a szereplők lelkiállapotának elemzését, rész­letes ok-okozat viszonyait emeli központivá. A XIX. sz. során jutott először vezető szerephez, de csak a XX. században bontakozik ki igazán a freudi pszichoanalízis hatására.

ANAPESZTUS: (görög) Az -> időmértékes verselés egyik -> vers­lába. Képlete: u u -.

ANDALGÓ: —> versláb

ANEKDOTA: (görög-latin) -> Epikus műfaj. Népi eredetű, az élőbeszédben alakult ki. Humoros, tréfás, csattanóra végződő rövid történet. Az ókorban jelenik meg először, de az itáliai késő -> reneszánszon lett igazán népszerű és elterjedt. Irodalmunkban többek között Mikszáth művészetében játszik nagy szerepet ^Beszterce ostroma).

.ANNALES: (latin, “évkönyvek”) A római és a középkori történetírás elterjedt műfaja. Tacitus Annales címmel írta meg a rómaiak történetét, ennek mintájára készültek a későbbi krónikák is.

ANNOTÁCIÓ: Rövid, pársoros ismertetés, tartalmi kivonat.

.ANONIM: Névtelen vagy ismeretlen nevű írásmű.

ANTICIPÁCIÓ; Sejtetés, később bekövetkező eseményre történő célzás, utalás.

ANTIDRÁMA: -> abszurd dráma

.ANTIK KULTÚRA, ANTIKVITÁS: (latin-francia-német) Az ókori görög és római kultúrának, művészeteknek összegző neve. A kereskedelemben (könyv és műtárgy) régiséget jelent, mely esetleg nem túl régi, 100 évnél sem idősebb.

ANTIKLÍMAX: Az erőteljesebb kifejezésekről a gyengébbekre való átmenet.

ANTIRECENZIÓ: ( Észrevételek Kölcsey rcccnsiójára) Berzsenyi Dániel 1825-ben megjelent műve, melyben tételesen cáfolta Kölcsey kritikai elveit, melyek az ő művészetére vonatkoztak. Ebben Kölcsey -» klasszicista esztétikai elvárásaival szemben már nyíltan vállalta költészetének -> romantikus vonásait.

ANTOLÓGIA: (görög, “virágfüzér”) Meghatározott szempontok szerint válogatott irodalmi művekből készült (prózai és verses) gyűjtemény. A válogatást meghatározhatja azok életkora, akikhez szól, – Cini-cini muzsika, Nefelejcs – irodalmi irányzatok, áramlatok, – Szép Szó, Antológia – témakör: Varázskendő, Ünnepsoroló (ünnepek).

ANTROPOMORF: (görög, “embcralakúvá tevés”) A régi mitológiákban, legendákban emberszerű lényeknek ábrázolták a különleges képességekkel rendelkező hatalmakat, és olyan tulajdon- ságaik voltak, mint az embereknek. De ugyanígy emberi alakot kap­tak a természeti jelenségek is. (Pl.: emberarcú kőszikla, vagy fatörzs).

APOFTEGMA: (görög) Rövid, velős mondás.

APOKALIPSZIS: (görög, “feltárás”) Jövendölés, látomás a világ végéről. Háborúk, járványok, pusztító hódítások, általában a világ végső napjait, eseménysorait leíró látomások, pl. a bibliai Jövendölések könyve. Nagy témája a világirodalomnak és a művészeteknek. A festészetben kiemelkedő alakjai: Hicronymus Bosch, Brueghel, Picasso, Salvador Dali. Az irodalomban Vörösmartynak a szabadságharc bukása utáni költeményei, Ady háboríts versei, Kassák, Pilinszky néhány költeménye sorolható ebbe a témakörbe.

APOKRIF: (görög, “elrejtett”) Vallási és világias művek, melyeket a tételes vallások nem ismernek el, de tartalmuk, stílusuk alapján közel állnak azokhoz. Az Ó- és Újszövetség összeállításakor nem kerültek a -> Bibliába.

APOTEÓZIS: (görög) Dicsőítés, istenítés. A színházi előadások ünnepélyes, látványos ráróképét nevezik így. Az egyes színművekben a befejező ünnepélyes jelenetben a főhős fclmagasztalása.

ARANYMETSZÉS: Kompozíciós rend, szabályosság, arányosság a művészetben és az irodalomban. A mű szerkezeti elemeinek és rész­leteinek harmonikus, arányos rendezettsége, mely az. ellentétek össze­tartozását és feszültségét érezteti. Egy mennyiség két részre osztása oly módon, hogy az “a” egész úgy aránylik a nagyobbik “b” részhez, mint a “b” az “a-b” részhez. Vagyis a:b – b:(a-b). Az —> antik művészet hagyományait folelevenítő -> reneszánsz esztétikai elve is. Ez jelenik meg például Dante Isteni színjátékéban, vagy Lev Tolsztoj Háború és béke c. művében.

ARCHAIKUS: (görög: arkhé, “kezdet”) Régies, ódon, szűkebb értelemben az ókor egy szakaszához tartozó. A kultúrák kezdetéből származó stílus, egy nép irodalmának kezdeti szakasza. Jellemző rá az egyszerűség, statikusság, merevség, a nagyvonalú ábrázolásmód.

ARCHAIZÁLÁS: (görög-latin) A mai nyelvből már kihalt (vagy más jelentéssel használt) nyelvi elemek ttdatos, művészi alkal­mazása. A művészi archaizálás esztétikai célzatú, az írói, költői kife­jezés szolgálatában áll. Minden nyelvi eszköz alkalmas lehet az archaizálásra. Az archaizáló író olyan nyelvi elemeket használ, melyek a mai nyelv ismeretében, egy adott szövegen belül érthetőek, (pl.: Kodolányi János: Julianus barát)

ARGUMENTUM: (latin) Tartalmi áttekintés AXV1I-XVIII. száza­di iskoladrámák rövid tartalmi kivonata, amely a darab címével és szereposztásával együtt nyomtatásban jelent meg a közönség tájékoz­tatására.

ARKHÓN: (görög) A legfőbb végrehajtó hatalmat gyakorló kilenc személy egyike az ókori Athénben. A -> áramai versenyeken az arkhón által kihúzott öt tábla alapján dőlt ei a végleges sorrend a tragédiaírók között.

ÁRNYJÁTÉK: A bábjáték egyik változata, amelyben áttetsző vá­szon mögött éles kontúrral megalkotott figurákat mozgatnak erős hátsó megvilágításban.

?\RS DICTANDI: Az írásmű szerkesztésművészete, vezérfonal az írásművek megfogalmazásához.

ARS POETICA: (latin, “költői mesterség, költői hitvallás”) Eredetileg oktató szándékú, a költészetről szóló tanácsokat, szabá­lyukat összefoglaló mű (I loratius: Ars poetica). Később – főleg a XIX. századtól – vallomásszerű mű, melyben a költő vall a költészethez fűződő viszonyáról, az irodalom, a művészet feladatáról (Vcrlaine: Köllészcttan, Petőfi Sándor: A XIX. század költői, Arany János: Vojtina ars poeticája, József Attila: Ars poetica).

ARSIS: (görög) A hangsúlyos, nyomatékos hosszá szótag neve, ame­lyet a többinél nagyobb erővel ejtünk. A magyar nyelv a szókezdő hangok hangsúlya miatt alkalmas arra, hogy ütemessé tegye a beszedet, ezen alapszik a -* magyaros verselés. Ellentéte a -> thesis.

ASZKLÉPIADÉSZI SOR: Az antik költészet egyik ereszkedő rit­musú, -> /roc/iewsokból álló sörfajtája.

“Hervad már ligetünk, díszei hullanak.

Tarlóit bokrai közt sárga levél zörög Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zcphyr.”

(Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)

ASZKLÉPIADÉSZI VERSSZAK: -> Időmértékes versszak, amely három kis aszklcpiadcszi és egy glükoni sorból áll. A kis aszklepi- adészi sor ritmusképlete:

–/-UU/-//-UU/-U/-,

a glükoni soré:

“Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr.”

(Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)

ASSZOCIÁCIÓ: Képzettársítás, különböző dolgok tudatbeli összekapcsolása. Különösen nagy szerephez jut a francia szim­bolisták, és a XX. század lírájában (—> szimbolizmus, —> szinesztézia).

ASSZONÁNC: (latin, “együtt hangzó”) Egy, két vagy több magán­hangzó összccscngése a rímben. A mássalhangzók részben vagy telje­sen eltérnek egymástól, csak a képzés helye vagy módja szerint hasonlítanak egymásra.

“S hogy meg ne essék szíve rajtam.

Hajókor meglep a halál,

Azért kell, mint az ősz kalásznak,

Megérnem a sarló alá?”

(Arany János: Évek, ti megjövendő évek)

ATELLANA: Rögtönzött ókori színjátéktípus. Óitáliai népi színjáték (a Nápoly melletti ókori Atella város nevéről) Legfőbb sajátossága az állandó típusok megjelenítése volt.

ÁTHAJLÁS: —> enjambement

ÁTMENETI MŰFAJOK: Olyan műfajok, amelyekben a műfaji vonások keverednek, ezeket nem lehet beilleszteni egy konkrét -> műnem ill. -> műfajcsoport keretei közé. A korlátok ledöntése miatt különösen a —> romantikában kedveltek (-> elbeszélő köl­temény, -> verses regény, -> drámai költemény).

AUFTAKT:-> felütés

AUKTOR: íróknak és művek szerzőinek közhasználatú latin meg­nevezése.

AUREA SECTÍO: —> aranymetszés

AUTODIDAKTA: Olyan személy, aki ismereteit, tudását-önképzés­sel szerezte meg.

AVANTGARDE: (francia, “előőrs, élcsapat”) A XX. sz. első felében kibontakozó irányzatok összefoglaló neve, amelyek szakítottak a hagyományokkal és a művészi kifejezés új formáit, lehetőségeit kutatták. Képviselőik csoportosan léptek fel, nemcsak a művészet, hanem a társadalom átformálására is törekedtek. Az avantgarde kitágította a kifejezőeszközök tárát, műfajhatárokat lépett át és törölt el, megnövelte az emberről való tudást, kitágította a művész látókörét. Az avantgarde az izmusok története. Legjelentősebb irányzatai: —> kubizmus, —> futurizmus, —> expresszionizmus, -> dadaizmus, —> szürrealizmus, konstruktivizmus.

AVONI HATTYÚ: Ben Jonson közismertté vált kifejezése, mellyel Shakcspcarc-t nevezte meg.

 

BALASSI-VERSSZAK: Balassi Bálint nevéhez fűződő strófa, mely három sorból áll. Ezek mindegyike a -> belső rímek által három részre tagolódik. A serok szótagszáma: 667, 667, 667, rímképlete: aab, ccb, ddb.

‘Kegyes vidám szemű, piros rózsa színű és édes fejér hölgyem, Kin hű szerelemmel s teljes reménséggel nyugszik tüzesük lelkem, Nemdenem siralmas kár-é énnekem az, hogy elfeledtél engem?”

(Balassi Bálint: Fényes fejér rózsám)

BALLADA: (francia-olasz, ballare, “táncolri”) Epikai, lírai, drámai elemeket egyesítő műfaj. Jellemzői: homályos előadásmód, sok párbeszéd, lírai —> monológ, gyakran tragikus végkifejlet. A XIV. században Franciaországból terjedt el Európában . Az irodalmi érdek­lődés a XVIII. században fordult a -> népballada felé, ennek hatására ött létre a műballada, mely a XVIII-XIX. században virágzott. Irodalmunkban ennek egyik legjelentősebb képviselője Arany János. Híresek még Villon balladái, amelyeket formai felépítésük alapján egyszerű vagy kettős balladáknak nevezünk. Az egyszerű ballada négy versszakos: három 8-10 soros versszakot egy rövidebb – 4-6 soros – -> ajánlás követ. A kettős ballada hat versszakból áll.

“Mondjátok, hol van, hova lett Flóra, a szép nő, Róma fénye? Archipiada hol lehet S Thais, vele egy anya vére? Hol a tapsra, szóra, zenére Tó fölött ébredő Echő Emberfölötti tünde lénye? No de hol a tavalyi hó?

IIol a bölcs Héloisc, kinek

Olyan drága volt az erénye,

Hogy Abclard-t, a szerzetest,

A bosszú végül kiherélte?

Hol a királynő, kinek kénye

Zsákba dobatta a ir.ohó

Buridánt a Szajna vizébe?

No de hol a tavalyi hó?

Harcmburgis? és a remek

Blanchc királynő, calok sziréné,

Nagylábu Berta s a szivek

Allisa és Bcatriccje,

S Johanna, kit, Rovcnban, élve

Tűzbe vitt az angol bakó:

Hová jutott, Szent Szűz, mi végre?

No de hol a tavalyi hó?

Ajánlás

Herceg, ha egy hete, egy éve,

Ne keresd, hol a szép s a jó,

Hogy a refrén vissza ne kérdje:

No de hol a tavalyi hó?!”

(Villon: Ballada tűnt idők asszonyairól)

BÁRD: (ókclta: bardd, “dalnok”) Emlékük a VI. sz.-ból maradt fenn -> /.’éjetekben. Walesben szervezett csoportokban, rendekbe tömörülve vettek részt a politikai cs a vallási élet irányításában. A bár- dok énekeiket hangszcrkísérettel (lant, hárfa) adták elő.

BAROKK EPOSZ: A klasszikus —> eposzok több kötelező formai hagyományát megtartó (-> eposzi kellékek), de tartalmában és nyelvi eszköztárában a -» barokk eszményeket tükröző eposz (Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem, Tasso: Megszabadított Jeruzsálem).

BAROKK: (olasz: barocco, “nyakatokért okoskodás”) A —> reneszánszt követő művészeti irányzat és —> stílus, kb. 1600-1750 között. Társadalmi, ideológiai alapja az -> ellenreformáció és a fejedelmi abszolutizmus. A művészet minden ágában jelentősen meg­nyilvánuló stílusirányzat. Sajátossága a mozgalmasság, hősiesség, látványosság, a bonyolult, túldíszített formák előtérbe állítása (Caravaggio, Velasquez, Rubens, Rembrandt, Mányoki Ádám, Bemini). A barokk irodalomra jellemző a színpadiasság, az ember­fölötti, a túlvilág naturalista megjelenítése, a nyelv retorikus kultusza (Cervantes, Lope de Vcga, Calderon, Tosso, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós).

BAUMGARTEN-DÍJ: Baumgarten Ferenc Ferdinánd alapította végrendeletében. Irocalmi és tudományos évdíj, kisebb összegű jutalom kíséretében. Azok a költők, írók, tudósok kaphatták, akik tevékenységükkel eszményi célokat szolgáltak, anyagiakban szük­séget szenvedtek. A magyar művészet egyik legfontosabb irodalmi díjának számított (1929 1949).

BEAT-IRODALOM: Az 1950-es évektől kibontakozó irodalmi irányzat, mely elsőként Amerikában jelentkezett, de később hatása Európára is kiterjedt. Eszmerendszerének központi mozgatója a lázadás, a tiltakozás, a kor társadalmi rendjének elutasítása. A beat- irodalom képviselői jelentős hatással voltak a 60-as évek nagy diák­mozgalmaira is. (Ginsbcrg: Üvöltés, Kcrouac: Úton, Osbome: Nézz vissza haraggal)

BEFOGADÓ SZÍNHÁZ: Olyan színház, ahol a néző az előadások során beleérző magát az eseményekbe, azonosul a látottakkal, a hős lelkivilágával, a cselekménnyel. Újabban olyan színház megjelölésére is szolgál, amely nem rendelkezik önálló társulattal, csak a vendégelőadások színterét biztosítja.

BELÉPŐ: Zenés színpadi művek szereplőinek első színpadi megje­lenése.

BELSŐ MONOLÓG: Az -> epikai és —> drámai művek fontos stíluscszközc. Egy egész mű közlésformája is lehet. A szereplő ki no n
mondott érzéseinek, hangulatainak, gondolatainak közlése egyes szám első személyben.

BELSŐ RÍM: A -> sormetszetek közötti, vagy a sormetszet és a verssor végének Összecsengése.

%

“Mily nagy gyásza volt sírása

mikor látta szent Fiát a szívtépő kínok között!”

(Jacopo da Todi: Stabat mater)

BEMUTATÓ:-* premier

BESTSELLER: (angol, “a legjobb üzlet”) Nagy kereskedelmi ha­szonnal eladható könyv. Esztétikai értéke igen változatos lehet, a remekműtől a -> giccfig .

BESZÉD-* : szónoki beszéd

BETÜRÍM:—> alliteráció –

BIBLIA: (görög: bibiion, “könyvek, iratok”) A zsidó és a keresztény vallás szent irata. Szokták még írásnak, Szentírásnak is nevezni. Két nagy egységre, az -» Ószövetségre és az —> Újszövetségre oszlik. Nem egységes műalkotás, hanem válogatás a különféle műfajú írások szövegeiből. A Biblia mindenféle irodalmi műfaj kezdeti formáira mintát nyújt. Nyelvezete a költői kifejezés nyelvével rokon. Keletkezésétől kezdve egészen napjainkig érezteti hatását minden művészeti ágban, ismerete ma már hozzátartozik az általános művelt­séghez. Végleges kialakulásának és elfogadásának folyamatát -> HOH/zácíónak nevezzük.

BIBLIOFIL: (görög, “könyvszerető, könyvgyűjtő”) Különleges kivitelben gyűjtőknek készülő kiadvány.

BIBLIOGR/XFIA: (görög, “könyvírás”) Egy téma vagy témakör kutatásához, tanulmányozásához összeállított művek jegyzéke.

Könyvek és egyéb írásművek összeírásával, nyilvántartásával foglalkozó könyvtári tudományág.

BIEDERMEIER: (német) A XIX. században iparművészeti és iro­dalmi stílusáramlat a német vagy osztrák-német befolyás alatt lévő területeken. Dekoratív hatású, bensőséges hangulatú, érzelmes pol­gári-kispolgári ízlést hordoz. Jellemzői: a —> A/awzzcizmu^tól átvet: -» mitológiai elemek használata, az —> allegorikus kifejezésmód, a múlt iránti nosztalgia, az elvágyódás, miniatürizáló hajlam. Kapcsolódik a —> xzentimentalizmushQZ.

BILINGVIS: (latin: b.linguis, “kétnyelvű”) Olyan könyv, amely a szöveget két nyelven, rendszerint eredetiben és fordításban közli.

BIOGRÁFIA: (görög-latin, “életrajz”) Életrajz, terjedelmi megszorítások nélkül. Tudományos és irodalmi műfaj is.

BLANK VERSE: (angol, “üres vers”) Drámai versforma, Angliából Shakespeare korától terjedt el Európában. Tíz vagy tizenegy szótagos, ötös vagy hatodfeles -» /amóusokból áh., többnyire rímtelen. (Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban).

BLUETTE: Többnyire énekes, szellemes rövid vígjáték, kabarétréfa.

BOHÉM: (francia) A XIX. század jellegzetes alakja. Olyan művész, aki könnyelmű optimizmussal él, rendezetlen életviszonyok közt. Társadalmi helyzete kettős, mert a felső és az alsó társadalmi körökkel egyaránt érintkezik. A francia szó eredetileg csehországi cigányt jelent. Napjainkban is használatos kifejezés emberi beál­lítódás megjelölésére.

BOHÓZAT: A —> vígjáték egyik típusa, amely kizárólag a közönség mulattatását szolgálja. A komikum elsősorban a —> helyzetkomikumom és a harsány színészi játékon alapul.

BOKORRÍM: 4-cs rímcsoport, melyben a rímhívóra 3 felelő rím válaszol. Képlete: a a a a.

“Mint aki a sínek közé esett…

a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint aki a sínek közé esett.”

(Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek köze cselt)

BONVIVÁN: Színdarabokban az elegáns világfi s gavallér szerepét játszó színész.

BONYODALOM:-* Epikus, illetve -> drámai művek szerkezeti eleme. Az -> expozíciót követi, elindítja az eseménysort, fokozatosan bemutatja a szereplők viszonyát egymáshoz, a társadalomhoz, stb.

BORDAL: -> Lírai műfaj. Ivás közbeni éneklésre vagy elmondásra irt dal, melyben a költő a bort, a mámort, az életörömét dicsőíti. Az ókorban alakult ki, kiemelkedő művelői: Anakreon, Alkaiosz, Horatius. Egyaránt ismert a népköltészetben és a inűküliúszclben. A középkori -> vágánsköltészetben is megjelenik; a —> Carmina Buranában maradtak fenn változatai. Nálunk Balassi Bálint (Borivóknak való), Csokonai Vitéz Mihály (Dal a csikóbőrös kulacs­hoz), Vörösmarty Mihály (Keserű pohár), Petőfi Sándor (A borozó) volt kiemelkedő e műfajban.

BÖKVERS: Formailag kötetlen, általában-* epigrammaszerű, gúnyos hangú, visszásságot pellcngérező vers. Gyakran közéleti aktu­alitáshoz kapcsolódik.

BREVIÁRIUM: Egy szerző műveiből összeállított szemelvény­gyűjtemény.

BROSÚRA: Néhány nyomtatott ívre terjedő fűzött könyvecske, vagy röplap, —> röpirat.

BÚCSÚVERS: -> Lírai műfaj. Témája a környezettől vagy egy személytől való elválás. A mű- és népköltészetben is gyakori. (Janus Pannonius: Búcsú Váradtól)

BUFFÓ: Komikus színházi férfíszcrcplő, aki rendszerint a cselek­mény kárvallottja.

BUKOLIKA: (görög: bukolosz, “marhapászror”) Pásztori témájú, idilli hangvételű költészet, a hellenisztikus görög irodalomban alakult ki, terjedt el. Vergiliusz pásztorkölteményei, -> eklogax hatására eklo- gaköltészetnek is nevezik. Többnyire harmonikus világot mutat be párbeszédes formájú énekekben. Fő témája a szerelem és a természet dicsérete. A magyar irodalomban Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Csokonai Vitéz Mihály voltak művelői, a XX. századból Radnóti Miklós eklogái híresek.

BULVÁRIRODALOM: Különösebb művészi igény nélküli, a szen­zációt, az izgalmat hajszoló írásművek megnevezésére használt foga­lom.

BURLESZK: Szélsőséges nyelvi és színészi eszközöket alkalmazó, erősen torzító színházi és filmes komikus műfaj.

BYRONIZMUS: Lord Byron angol költőről elnevezett művészi élet­szemlélet, mely különösen a XIX. században volt igen divatos. E világképet a kiábrándultság, a pesszimizmus, a lemondás és a világfájdalom határozzák meg (-> spleen}.

 

CARMEN: (latin, “ének, vers”) A dal latin neve a római költészetben, mely az ünnepi -> ódát is magába foglalja (Horatius). Eredetileg minden formailag kötött szöveg neve volt.

CARMINA BURANA: (latin, “Bcnediktbeurcni énekek”) Egy bajor bencés kolostorban 1803-ban felfedezett dalgyűjtemény, amely a XIII. századból való. Több mint kétszáz latin nyelvű diákénckct tar­talmaz. Ezek többnyire világi dalok. E gyűjtemény a -> vágrów- költészet leghíresebb emléke. Középkori zenei elemeket fehasználva Cári Orff alkotott ezekből modern, szinten híressé vált zeneművet.

CARPE DIEM: (latin, “szakaszd le a napot’*) Horatius szállóigévé vált kifejezése, amely a jelen élvezetére, kihasználására, a lehetőségek megragadására irányuló életszemléletet, magatartásfor­mát is jelenti. (Használd ki az időt, a pillanatot !)

CENZÚRA: (latin, “ellenőrzés”) Az írás hivatalos vizsgálata megje­lenés előtt. A katolikus egyház vezette be a —> reformáció teijedése ellen. Nálunk Mária Terézia korában jelent meg államhatósági eljárásként, de a későbbi időszakokban is jelen volt titkolt vagy nyílt tonnában, akár más – irodalompolitika – megnevezéssel is.

CEZÚRA: (latin, “metszet”) Sormetszet, a soron belül meghatározott helyen elhelyezkedő, szabályszerű sortagolás. Elősegíti, fokozza a rit­mikus hatást, —> hangsúlyos és —> időmértékes viselésben egyaránt előfordulhat. Logikai és zenei szerepe is van, de nem feltétlenül esik egybe az értelmi tagolással.

CHORIJAMBUS: —> Időmértékes verseiéül egység. Ritmusképlete: -uu-. Felfogható egy —> irocheus és egy —> jambus kapcsolataként is.

CIKLUS: (görög, “kör”) Önálló művekből szerkesztett, valamilyen szempontból egységet alkotó művek csoportja. Az irodalom legősibb
szerkesztési formái kczé tartozik. A három műből álló egysege! -> /n’Zótftónak, a négyből állót —> tetralógiának nevezzük. A szerkesztés alapja lehet a főhős, a helyszín, az élethelyzet azonossá­ga, de más szempont ,s. Regényciklus Balzac Emberi színjáték c. munkája, novellaciklus Boccaccio Dekameronja, versciklus Petrarca Daloskönyve vagy Balassi Bálint Júlia-versei.

CÍM: Különböző alkotások (irodalmi, zenei, stb.) témájára és jelen­tésére utaló megjelölés. A könyvnyomtatás megindulásával vált elter­jedné. Nyelvi szempontból lehet szó vagy szókapcsolatból álló cím is. A sajtóban olykor a figyelemfelhívást is szolgálja. írásművekben főcímet, alcímet, illetve fejezetcímet is megkülönböztethetünk.

CÍMSZEREP: A darab címével vagy a címben szereplő személy­névvel azonos főszerep. (Shakespeare: Hamlet, Rómeó és Júlia, Arany János: Toldi, Jack London: Martin Edén)

CINQUECENTO: Az olasz művészet és irodalom XVI. századi sza­kasza.

CITÁTUM; (latin) Idézet valamely szövegből.

COMMEDIA DELL’ARTE: (olasz, “a művészet, a mesterség szín­játéka”) Olyan —> színjáték, amely mellőzi az írott szöveget, rögtönzésen alapul. A XVI. században Itáliában alakult ki és egész Európában elterjedt színjátékfonna. A commcdia deli’ arte máig ható legfőbb sajátossága az állandó jellemű szereplők megjelenítése volt Ezeket a figurákat megtaláljuk Moliére -> toiéJ/áiban, Goldoninál vagy Shakespeare-nél is. Néhány jellemző alakja: Pantalone – gazdag, zsugori öreg kereskedő, Dottore – orvos, ügyvéd vagy jogász, Arlecchino – félig paraszt legény, félig maga a sátán, Pulcinella • furcsa alakú púpos szörnyeteg.

CORVINA: (latin) Mátyás király könyvtárából származó kódex (corvin = hollós). Gazdagon díszített könyv, melyet Mátyás címere és Beatrix királynő arcképe díszít. Latin nyelven íródott, általában kéz­iratos, mindössze félszáz példány maradt fenn.

COULEUR LOCALE: (francia, “helyi színezet”) A nemzeti kor, környezet, helyszín tipikus vonásait, jellegzetességeit visszaadó ábrá­zolás. A környezetfestcs sajátos eszköze. A hitelességet, a légkör valódiságát teremti meg. A regényben és a drámában szereplő embereknek nemzeti és társadalmi jelleget ad. Különösen a -» roman­tika irodalmában játszott jelentős szerepet.

CURRICULUM VITAE: (latin, “életpálya”) -> önéletrajz

CSALÁDRECÉNY: Egy család vagy egy család több nemzedékének történetét bemutató írásmű. Ezzel a szerző társadalmi állapotot, történelmi korszakot is ábrázol. Elsősorban felemelkedő, majd széteső családok életét követi. A XVI11. században megjelenő, de z XIX-XX. században jelentőssé váló regényforma. (Roger Martin du Gard: Thibault család, Thomas Mann: A Buddenbrook-ház, Fejes Encre: Rozsdatemető, Nádas Péter: Egy családregény vége, Garcia Marquez: Száz év magány)

CSALIMESE: A -> mese egyik fajtája, amely a hallgató fél­revezetésére épül. Általában terjedelmes, hosszú történetnek indul, majd egy hirtelen, váratlan fordulattal véget ér. Másik fajtája, amikor a mesélő a sokszori ismétlésre építi elbeszélését. Célja a mesélő azon szándéka, hogy abbahagyassák vele a mesélést.

CSATADAL: —> l.ira\ műfaj. Hősiességre, bátorságra buzdító köl­temény. Jellemzői: a hazaszeretet, a hazáért való önfeláldozás. Görögországban alakult ki az i.e. 7. században (Szolón, Türtaiosz). Magyarországon a szabadságmozgalmakkal együtt jelentkezett (Petőfi). Az egyik leghíresebb csatadal a Marscillaise.

CSELEKMÉNY: -> Epikus és -> drámai művekben végbemenő eseménysor. A szereplők tevékenységéből épül, fontos a tett és a cse­lekvést végrehajtó alany, a tér és az idő. A modern regényekben és drámákban sokszor a szereplők szemszögéből (-> belső monológ) ismerhetjük meg az eseményeket.

CSEPÜRÁGÓ: A régi városi —> komédia művésze.

CSINOVNYIK: A cári Oroszország kishivatalnokainak meg­nevezése Azért vált a XIX. századi orosz irodalom tipikus alakjává, mert leszűkített világában elégedett, de megnyomorított lelkületű ember. Főleg a novellairodalom közkedvelt alakja. (Csehov: A csi- novnyik halála)

CSODÁS ELEM: (latin: deus ex machina, “isten a gépezetben”) A -> íZrá/wában váratlanul megjelenő istenség, aki beavatkozik a -> cse­lekmény menetébe, a hősök döntésébe. Hagyományosan az -> eposz szerkezeti eleme, a belső forma része. Elsőként Euripidész alkalmaz­ta a görög tragédiában.

CSOPORTOS SZEREPLŐ: Színpadi művek tömegjeleneteiben fellépő színész, segédszínész vagy statiszta.

CSOPORTRÍM: -tbokorrim

 

DADAIZMUS: Az —> avantgarde egyik irányzata, amelynek nevét úgy adták, hogy egy papírvágó kést dugtak vaktában egy lexikonba, s az első szócikk adta az elnevezést. 1916-ban Zürichben alakult meg, egyik alapítója, vezéralakja, a román származású Tristan Tzara volt. Az I. világháború rettenetes élményei miatt veszni látták az emberi értékeket, mindent tagadtak. Céljuk a társadalom hagyományos értékeinek lerombolása volt. Legfőbb kifejezési eszközük a botrány, a meghökkentés, amely jellemző volt rendezvényeikre is. Ez egyfajta menekülés is volt a béke és a szabadság hiánya elől. Az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt megjelenik a dadaizmus, az alkotá­sokra a véletlenszerűség jellemző. A verset legtöbbször találomra kiválasztott, gyakran énelem nélküli szavakból rakják össze. A dadaizmus, a Dada-mozgalom az ifjúság reménytelenségét, kétség­beesését, a világban uralkodó káosztól való megcsömörlöttségét is kifejezi. .

DAKTILUS: (görög, “ujj”) Az -> időmértékes verselésben -> ereszkedő versláb. Képlete: – u u. A -> spondeus mellett a -> hexameter fő verslába; az ötödik -» versláb mindig daktilus.

DAL: —> Lírai műfaj. Egyidős a világirodalom történetével. Jellemző rá a zeneiség, az antik irodalomban erdetileg dallammal együtt született. Eredete szerint megkülönböztetünk -> nép- és -► w/ifa/okat. Szerkezete egyszerű, gyakori benne az ismétlés. Csoportosításuk általában témájuk szerint történik. így pl. megkülön­böztetünk -» bordalt, -> csatadalt, —> helyzetdalt, stb. A dal műfaja az iiodalom kezdeteitől napjainkig igen közkedvelt. A műdalok a középkori költészetben jelentek meg először (- > vágánsköltészet, -> trubadúrlírd).

DEBÜTÁLÁS: Egy színész vagy egy egész társulat első nyilvános fellépése közönség előtt.

DEDIKÁLÁS: Ajánlás valamely irodalmi mű elején.

DÉJÁ VU: Olyan emlékezeti csalódás, amikor azt hisszük, hogy’ egyszer már átéltünk valamit.

DEKADENCIA: (latin, “hanyatlás”) Sokféle értelemben használt minősítés. Egyrészt társadalmi, kulturális korszak hanyatló szakasza, a művészeti dekadencia pedig irányzat, életérzés, magatartás, mely akár egy műalkotáson belül is kifejeződhet. Többnyire egy korszakot, ill. egy életmű szakaszát jelöli. Egyes alkotóknál a “halál vágy” -> szí- non/májaként is használatos.

“S ismeretlen sirgödörbe’

Elalunni mindörökre…

S ott egyebet mit se tenni, Csak pihenni, csak pihenni…”

(Vajda János: A vaáli erdőben)

DEKLAMÁLÁS: 1. Szavalás, versmondás. 2. XIX. századi színját­szóstílus, amely az emelthangú, patetikus hangvételt helyezte előtérbe.

DETEKTÍVREGÉNY: -> M

DEUS EX MACHINA: Az ókori görög drámákban isteni bea­vatkozás.

DEUS EX MACHINA: -> csodás elem

DIALÓGUS: (görög, “párbeszéd”) A színjáték lényeges eleme: két vagy több szereplő páibeszéde. Epikus, de lírai műfajoknak is fontos eleme.

DIÁRIUM: -► napló

DIÉREZIS: —> sormetszet

DIKCIÓ: (latin “mondás”) Régen: szónoklat, szónoki beszéd. A drámai mű egészének nyelve, a színjátszó művészet legfontosabb
kifejezőeszköze. Fontos szerepet játszik benne az artikuláció, a hang­hordozás, a hangsúly. Külső Tormája lehet —> párbeszéd, —> monológ. -> prológus, -> epilógus.

DIONÜSZIA: Dionüszosz isten (a bor , a mámor, a szőlőművelés istene) tiszteletére rendezett ünnepségsorozat az ókori görögöknél. A -> drámai versenyeken keresztül ezt tekinthetjük az antik színjátszás kezdeteinek.

DÍSZELŐADÁS: Ünnepélyes alkalomból megrendezett előadás, amelyen többnyire az alkalomhoz kapcsolódó művet vagy műsort mutatnak be.

DÍSZLET: A színpadi előadás cselekményének helyszínét jelölő berendezés.

DISZTICHON: (görög, “párvers”) A —> hexameter és a -> pentame- ler állandósult, meghatározott sorrendű kapcsolata Az ókori -> elé­gia és -> epigramma kedvelt, kötelező formája volt.

-UU/-UU/–/–/-W/–

“Bús düledékeiden. Husztnak romvára, megállók!

Cscnd vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.”

(Kölcsey Ferenc: Huszt)

DISSZERTÁCIÓ: (latin, “értekezés”) Valamely tudományos fokozat elnyerése céljából írt értekezés, melyei nyilvános vitán védenek meg. Korábban a doktori cím eléréséhez volt szükséges disz- szcrtációt írni, s nyomtatásban kiadni.

DITIRAMBUS: (görög: dithürambosz, “Dionüszosz mel­léknevéből”) Ókori görög lírai műfaj. Hangnemében a -» himnusz rokona, az -> óda és a -> bordái között áll. Eredetileg Dionüszoszt dicsőítő ének. Ritmusa szabálytalan, gondolatmeneté legtöbbször csapongó.

DÍVA: Híres ünnepel: színész- vagy énekesnő régies megnevezése.

DIVATLAP: A képes folyóiratok egyik fajtája, mely kiadásának kezdeti időszakában az öltözködésről és a divatról szóló cikkek mel­lett szépirodalmi alkotásokat is tartalmazott, az irodalmi folyóirat szerepét is betöltötte. A XIX. században Franciaországban jelent meg először, majd egész Európában elterjedt. Az első magyar divatlapokat 1833-tól adták ki (Regélő, Szemlélő), de a Kiegyezés után elvesztet­ték irodalmi jelentőségüket.

DRÁMA: (görög, “cselekedni”) Irodalmi -> műnem. Eredetileg olyan irodalmi alkotás, amelyben a szerző mondanivalója a szín­padon, a nézőközönség előtt érvényesül. A drámai cselekmény a jelenben játszódik. Embereket és emberi sorsokat mutat be párbeszédek és monológok segítségével, a drámai alaphelyzetben, szituációkban rejlő konfliktusokat bontja ki a mű folyamán. Két alapvelő műfaja a —> tragédia és a —> komédia. Általános értelmezés szerint ide sorolható minden színpadra írott mű, de sajátos tonnája a -> könyvdráma is. Kiemelkedő képviselői: Szophoklész, Shakespeare, Moliére, Ibsen, Csehov, Brech:, Beckett, Miller, Katona József, Madách Imre.

DRÁMAI KÖLTEMÉNY: Tipikusan -> romantikus műfaj, hiszen a romantika lazította fel a merev műfaji határokat. Rendszerint az emberiség nagy problémáit, a filozófia végső kérdéseit választja tár­gyául. Nevezik még “világdrámának”, vagy “emberiségköl­teménynek” is. Általában a történelem feletti embert igyekszik megragadni. A világirodalom jelentősebb drámai költeményei közé tartozik Goethe: Faust, Byron: Káin, Shelley: Megszabadított Prométeusz, Madách Imre: Az ember tragédiája c. műve.

DRÁMAI VERSENY: Athénban i. e. VI. századtól évente egyszer – Dionüszosz ünnepén – megrendezett verseny. Ezeken i. c. 534-től vettek részt tragédiaköltők, 486-tól pedig már komédiaköltők is. A tragédiaírók rendszerint -> tetralógiával (három -> tragédia és egy -> szatirjáték), a komédiaköltők egyes darabokkal pályáztak. A versenygyőzclcm nagy megbecsülést, tiszteletet, néha politikai tiszt­séget is szerzett a költőnek, a harmadik hely pedig már bukással volt
egyenlő. Szophoklész pl. 24 ilyen versenygyőzclcmmcl büszkélked­hetett. Általában öt vígjátékíró és három tragédiairó lépett fel több művével. Az előadások négy napig folytak.

DRÁMAIATLAN DRÁMA: Csehov újszerű színműveinek el­nevezése, melyeket 1896-ban kezdett el írni (Sirály, Ványa bácsi, Három nővér). Novelláit állította színpadra, ezzel megteremtette a -> cselekmény nélküli “drámaiatlan drámát”, a lírával és iróniával kevert -> tragédiái.. Műveiben nincsenek nagy szenvedélyek, konf­liktusok. A szereplőket csak a sorsuk fűzi össze: mindegyiknek meg­van a maga elrontott élete és megszenvedte saját életének fájdalmát, kilátástalanságát.

DRÁMAISÁG: Kétféle értelemben használatos fogalom. Egyrészt a dráma műnemére jellemző sajátosságokat értjük alatta, de köznapibb értelemben valamilyen megrázó, tragikus dolgot is minősíthetünk így (az utóbbi értelmezés szerint más műnemnek is sajátossága lehet).

DRAMATIKUS JÁTÉKOK: A népköltészet többszereplős, párbeszédes formájú alkotásai, melyeket szerepjátszással összekötve adnak elő.

DRAMATIZÁLÁS: -> Epikus művek színpadra való átírása, alkal­mazása. Az író dramatizálhatja saját művét is (itj. Alexandra Dumas: Kamé iás hölgy. Móricz Zsigmondi Úri muri), de legtöbbször nem a mű szerzője írja meg a színpadi változatot.

DRAMATURG: Színházi szakember, művészeti tanácsadó. A dra­maturg feladata a színházhoz benyújtott művek elbírálása, kijavítása. Fontos szerepe van a műsorterv kidolgozásában, valamint a rendező egyik segítője az egyes művek színrevitelekor (Szigligeti Ede, Csiky Gergely).

DRAMOLETT: Kis terjedelmű -> drámai mű. Egyfelvonásos darab, általában kevés szereplővel.

DREYFUS-PER: Emilé Zola az Aurora c. lapba irt nyílt levelet F. Faure köztársasági elnökhöz (Vádolom…), amelyben egy vezérkari
tiszt, Dreyfus kapitány ártalanságáról akarta meggyőzni az elnököt (1898). Ezért Zolát rágalmazás címén 1 év börtönre ítélték, de <5 Londonba menekült. A száműzetésből 1899-ben tért vissza Franciaországba. Itt nemcsak mint újságíró került előtérbe, de mint regényírót is a siker várta. A Dreyfus-ügy nyomán született A négy evangélium c. műve.

DUECENTO: Az olasz művészet és irodalom XIII. századi sza­kasza.

DUENDE:

“Egész Andalúziában, Jaén szikláitól a cádizi csigákig szüntelenül a duendéről beszélnek, és amikor ösztönösen, hatásosan fölbukkan, azonnal rátapintanak. El Lcbrijano, a csodálatos énekes mondta egy alkalommal: “Azokon a napokon, amikor duendével énekelek, nincs aki bírjon velem”; az öreg cigány táncosnő, La Malcna, egy nap, amikor örailovskitól egy Bauh-i észletet hallott, így kiáltott fel: “Ólé! Ebben van duende”! De unatkozott Gluck, Brahms és Darius Milhaud hallatán. Manuel Torrcs – min­den ismerősöm közt az ő véreben volt a legtöbb kultúra – egyszer, amiknr maga Falla játszotta a Generalifei Noctumót, ily nagyszerű szavakat szólott: “Mindenben, amiben fekete hangok vannak, van duende.” Nincs ennél nagyobb igazság.

Ez a fekete hang a titok Gyökerei a fövenybe mélyednek, amely mindannyiunknak ismerős és mindannyiunknak ismeretlen, de rajta keresztül szívódik belénk mindaz, ami a művészet lényege. “Fekete hangok”, mondta a spanyol nép fia, és Goethével azonos gondolatot fejezett ki, aki a duendét – Paganiniről szólva – így határozta meg: “Titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni.” így hát a duende erő, nem pedig cselekvés; harc és nem gondolkodás. Nem képességről van szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről; valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról…”

(F. García Lorca: A “duende”)

DZSENTRI: (angol) Eredetileg a kis- és középbirtokos nemesség megnevezése volt, de irodalmunkban ehhez már az elszegényedés, a társadalmi rangvesztettség fogalma is társul. A XIX. században Mikszáth Kálmán által ábrázolt társadalmi réteg képviselői (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma), akik Móricz Zsigir.ond művészetében jelennek meg sokkal árnyaltabban (Móricz Zsigmondi Úri muri, Rokonok).

 

ECCE HOMO: “íme, az ember.” Pilátus szavai, amikor a tömeg elé vezeti Jézust.

ECLOGA: -> bukolika

EDDA-DALOK: Két óizlandi irodalmi szövegemlék neve.

EGZISZTENCIALIZMUS: (latin; exsistere, “létezni”) Irodalmi és filozófiai irányzat, amely főleg a II. világháború után terjedt el. Az egyéni lét problematikáját állítja előtérbe. Két alapvető kategóriáját – különböztetik meg. Egyrészt az egyén egy idegen, számára nem érthető világban él, melyet nem is érdemes megismernie, egyénisége törvényei szerint cselekszik. A másik kategória szerint az ember bizonyos helyzetekben határpontokhoz, válaszútokhoz ér, melyek között választania kell. E választást az egyén belső törvényszerűsége határozza meg. Az irányzat előfutára Kicrkcgaard volt, jelentős képviselője a filozófiában Hcidegger, az irodalomban pedig Sartre és Camus.

EGZOTIZMUS: (görög-latin) Távoli, idegen országokban – leg­gyakrabban forró égövi vidéken – játszódó műveket értünk rajta. Az irodalomban a Föld fölfedezése óta jelen van, de a -> /wjűwMában és a XX. századi irodalomban bontakozik ki jobban. Az egzotikum megjelenik a képzőművészetben (festészetben) is. (Gauguin, Delacroix).

EGYFELVONÁSOS: Kisebb terjedelmű, felvonásos tagolás nélküli színjátéktípusok összefoglaló elnevezése.

EGYPERCES NOVELLÁK: -> Epikai műfaj, melyet Örkény István teremtett meg. Röviden, célratörően, a hagyományos cselek­ményt mellőzve törekszik a pontos kifejezésre. Parabolisztikus jel­legűek, leginkább a —> groteszk a kifejezőeszköze.

“Ezek az írásművek voltaképpen matematikai egyenletek. Az egyik oldalon a közlés minimuma áll, az író részéről, a másikon a képzelet maximuma, az olvasó részéről.”

(Örkény István)

EGYVELEG: Különböző zenés és prózai művekből összeállított vegyes műsor.

EKLEKTIKUS: (görög; eklagein, “kiválogatni”) Egymástól különálló, eltérő elemek összesége a művészetben. Különböző korok stílusait keverve alkalmazó művek jellemzője. A XIX. sz. egyik uralkodó építészeti stílusa, de az irodalomban is megjelenik (Szentkuthy Miklós, T. S. Eliot egyes műveiben).

EKLOGA: Az ókori görög irodalomban pásztori tárgyú, rendszerint párbeszédes formában írt költemény. Kiemelkedő művelője Vergilius volt, irodalmunkban Radnóti Miklós újította fel ezt a műfajt.

ELBESZÉLÉS: 1. Műfajként – tágabb értelemben – a -> nove/Zával azonos. Szűkebben: a novella és a regény közötti epikai műfaj, a no­vellánál több cselekménybeli fordulattal. Idő- és színhelyváltások is jellemzik. 2. Az epikai műnem alapvető közlésmódja. Jellegzetességei: a körülmények és helyzetek leirása, a jelenetszeru ábrázolás, a -> dialógus és a jellemzés.

ELBESZÉLŐ KÖLTEMÉNY: Verses epikai műfaj, mely nálunk a XIX. században bontakozott ki jelentős mértékben. Versben írt hosz- szabb vagy rövidebb költői elbeszélés (Petőfi Sándor: János vitéz, Arany János: Toldi, Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka).

ELEFÁNTCSONTTORONY: Olyan művészi magatartás meg­jelölésére használt kifejezés, amely a világtól való elzárkózást, a szépség elzárt tornyába történő visszavonulást, a társadalomtól, a realitásoktól való elfordulást tekinti céljának. A kifejezés először az Énekek énekében fordul elő. Rokon felfogás a -> l’art pour l’art szemléletével.

“Léckatonáim sorban állnak már, pici földem a földből kikerítve, könnyű szál dzsidások módján állnak őrt, hatalmasan igazságukban; ők a törvény, ők a jog, erőm, munkám, nyugalmam és jutalmam ők, s jel hogy vagyok; sün-életem tüskei e szakadt létben, kizárva minden idegent, de átbocsátva ami meg közös maradt a testvérek közt: táj varázsát, távoli egek pirossá*, és a tejnél édesebb levegőt…”

(Babits Mihály: A gazda bekeríti házát)

ELÉGIA: (görög) -> Lírai műfaj. Az ókori görög költészetben a hosszabb, -> disztichonban írt költeményeket neveztek így, melyeket általában fuvolakísérettel adtak elő. Később a szomorú hangvételű müvek elnevezése, s csak az újkori költészetben kap műfaji jelleget. Az elmúlás, a boldogság elvesztése, elérhetetlensége jelenik meg benne.

ÉLETKÉP: A mindennapi élet egy tipikus helyzetét, alakját vagy jelenetét ábrázoló kisebb -» prózai vagy —> verses mű (Petőfi Sándor: Megy a juhász a szamáron).

ÉLETRAJZ: —> biográfia

ELIDEGENÍTÉS:-* epikus színház

ELIDEGENÍTŐ EFFEKTUS: -> epztos színház

ELLENREFORMÁCIÓ: A -> barokk társadalmi háttere, melyben a reformáció támadásai következtében a hatalmában megingott kato­likus egyház a XVI. sz. végétől híveinek visszaszerzéséért indított harcot. Ezt egy új szerzetesrend tagjai, a jezsuiták irányították.

ELLENTÉT: Ellentétes jelentésű szavak, kifejezések szembeállítása, amely feszültséget kelt az adott szövegben Ezt a feszültségkeltést
különösen a —> barokk cs a —> romantika kedvelte. Az ellentét megje­lenhet költői képekben, érzelmekben, hangzásban és jelentésben, de akár egy egész művon végighaladhat kompozíciós elvként.

“Igézve álltam, seká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek -”

(Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú)

ELŐHANG: (.—> invokáció) Epikus költői alkotások rövid, lírai bevezetése, amely utal a mű témájára és hangulatára.

ELŐSZÓ: Az írásművet megelőző rövid bevezető rész, melyben az író, vagy más, a kiadó által megbízott személy útbaigazítást nyújt a mű megértéséhez, használatához. Az írói előszó közvetlenül szól az olvasóhoz, bevezeti az olvasót a mű világába, keletkezésébe.

EMELKEDŐ VERSLÁB: -> Időmértékes egység, amely nyomaték nélküli résszel (-> thesis) kezdődik, majd a nyomatékos rész (-> arsis) következik (—> jambus. -> anapestus).

EMIGRÁCIÓ: Politikai okok miatt történő kivándorlás, önkéntes külföldi száműzetés.

EMLÉKBESZÉD: A szónoklathoz közel álló beszéd, valamely elhunyt híres személyiség életének, munkásságának ismertetése, mél­tatása.

EMLÉKIRAT: Epikus műfaj. A —> napló és a történetírás között elhelyezkedő mű. Általában a szerző személyes élményiről számol be, de elsősorban nem önmagáról, hanem arról a korról, eseményekről vall, amelyeknek részese vagy tanúja volt. A XVI. századtól terjedt cl, virágkorát a XVII-XVIII. században élte (Julius Caesar, Napóleon, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos).

ENCIKLOPÉDIA: (görög) Olyan rendszerező mű, mely egy tudományágnak az ismereteit foglalja össze. Az enciklopédikus műveknek jelentős világnézeti feladatuk is van. A legnagyobb hatású
enciklopédia (Enciklopédia, a tudományok, művészetek és a mester­ségek értelmező szótára, 1751-1772) a francia felvilágosodás eszméit foglalta össze. Szerkesztői többek között Diderot, d’ Alembert, Voltaire, Rousseau, Hclvétius, d’ Holbach voltak.

ENIGMA: (görög, “rejtvény, feladvány”) A görög és latin, később a középkor és a reneszánsz irodalmának is kedvelt műfaja. Verses for­májú találós mese, amely szívesen él a homályos kifejezésmóddal, a titokzatossággal; leginkább sejtetni akar.

ENJAMBEMENT: (francia, “átlépés”) Áthajtás. Versmondattani alakzat. A logikailag összetartozó nyelvi egységek nem egy sorban helyezkednek el. egyes elemük átkerül a következő sorba, strófába. Az így keletkezett értelmi feszültségnek jelentésgazdagító hatása lehet, de a vers ritmikáját is befolyásolja.

“Bűvölten áll: az utca. Egy sovány

Akác részegen szíttá be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány tavaszi kincse: egy-két fúrt virága.”

(Tóth Árpád: Körúti hajnal)

“Verse törvény és édes ritmusában

kő hull s a kastély ablaka zörög…”

(József Attila: Ady emlékezete)

ÉNREGÉNY: -> /íraí regény

ENTRÉE: -> helépő

ENUMERÁCIÓ: (latin, “előszámlálás”) Az -> epikus művek szerkezeti eleme, Homérosz nyomán az —> eposz egyik kötelező része. Az egymással küzdő felek, hősök, csapatok felsorolása, bemu­tatása. Az cnumeráció helye a műben nem kötött, de többnyire a cse­lekmény, az események elindítása után következik.

EPEISZOIDON: (görög, “bevonulás”) Az —> antik görög dráma párbeszédes része, melyet a színészek két -> kardal között mondanak el. Ebből jött létre a drámai -> dialógus.

EPIGON: (görög, “utód”) Olyan művész, aki egyik nagy, híres előd­jét utánozza kellő -> eredetiség nélkül.

EPIGRAMMA: (görög, “felirat”) -> Lírai műfaj. Eredetileg sírfeli­rat, később önállósult. Rövid, tömör, csattanóra végződő, általában —> disztichonban írt vers az ókori görögöknél, de későbbi koroknak is kedvelt műfaja. A görögöknél még komoly, érzelmes hangulatú, a rómaiaknál már gyakran csípős, szatirikus jellegű. Jelentős képviselői: Szimonidész, Catullus, Janus Pannonius, Goethe, Kazinczy Ferenc.

“Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

(Szimonidész)

EPIKA: (görög, “elbeszélő”) A három -> miinem egyike. Az epikai alkotások sajátossága, hogy a külvilágot, a külső valóságot ábrá­zolják, gyakran egy elbeszélő mondja cl az eseménysort, a történetet, aki lehet akár a mű szereplője is. Az író a maga értékelését, állás­foglalását, egyéniségét a történet megformálásába építi he Beszélhetünk -> nagyepikai (—> eposz, -> regény), valamint kisepikái műfajokról (—> mese, -> elbeszélés, -> novella).

EPIKUS HASONLAT: -> Eposzi kellék. Nagy terjedelmű, rész­letező, szinte önálló életet élő —> hasonlatok.

“Mint amidőn a hajós a vízen meglátja a fényét fennlobogó tűznek, mely a hegy tetején a magányos pásztori szálláson lángol, s a hajóst tovaűzík messze halas tengerre a szélviharok, noha küzd is: így ragyogott Akhilleusz gyönyörű, remekelt paizsának fénye a légbe…”

(Homérosz: íliász) 4

EPIKUS SZÍNHÁZ: Bertolt Brccht által kialakított dráma- és szín- házclméleti esztétikai rendszer. Szakított a hagyományos színházi dramaturgiával, mely inkább az érzelmi hatásokra törekedett. Az epikus színház a nézőből döntéseket kényszerít ki, ismereteket ad, magát az embert vizsgálja. Brecht ezzel azt akarta elérni, hogy a néző ne élje bele magát a műbe, legyen tudatában annak, hogy színházban van, ahol az ő okulására adnak elő valamit. Ezért dolgozta ki az elide­genítés technikáját, elidegenítő effektusokat használt (V-efíekt). Pl. az egyes jelenetek kizökkentik a nézőt az átélésből. A cselekményt a songok (dalbetétek) beiktatásával törte meg. A —> narrátor szerepel­tetése is az elidegenítés egyik módja. A narrátor a cselekményt kom­mentáló, magyarázó, a közönséget partnerként kezelő szereplő. A technikai elidegenítő hatások: a színész nem azonosul a hőssel, ds tudnia kell kit játszik, kinek játszik és milyen célból. A rivaldafény helyett a reflektorfény; alkalmazza a színpadon. Az epikus színház elmélete és gyakorlata a század egyik legjelentősebb újítása volt.

“A színház drámai formája:

                                                   A színpad “megtestesít” egy folyamatot

                                                   a nézőt bevonja egy aktusba,

                                                   és feléli aktivitását

                                                   érzelmekre indítja

                                                   élményeket közvetít neki

                                                   belehelyezi egy cselekménybe

                                                   sziggesztióval dolgozik

                                                   az érzések érzések maradnak

                                                   az embert ismertnek tételezi fel

                                                   az ember változatlan

                                                   a figyelem tárgya a kimenetel

                                                   egyik jelenet a másikért

                                                   az események egyenes vonalban haladnak

                                                   natura non dacit saltus

(a termeszeiben nincs fejlődési ugrás)

                                                   a világ, ahogy van

                                                   amit az embernek tennie kellene

                                                   az ember ösztönei

                                                   a tudat határozza meg a létet

A színház epikus formája:

                                                    A színpad elmond egy folyamatot

                                                    a nézőt szemlélőjévé teszi,

                                                    felébreszti a néző aktivitását

                                                    döntéseket kényszerít ki a nézőből

                                                    ismereteket közvetít

                                                    a nézőt szembekelyezi a cselekménnyel

                                                    érvekkel dolgozik

                                                    az érzések megismeréssé válnak .

                                                    az ember a vizsgálat tárgya

                                                    az ember változik és változtat

                                                    a figyelem tárgya a menet

                                                    mindegyik jelenet önmagáért van

                                                    az események kanyarognak

                                                    facit saltus

(a természetben van fejlődési ugrás)

                                                    a világ, ahogy alakul

                                                    amit az embernek tennie kell

                                                    az ember indítóokai

                                                     a társadalmi lét határozza meg a tudatot.”

(Brecht: Szórakoztató színház vagy tanító szín­ház?)

EPILÓGUS: (görög, “utószó”) Egy mű zárófejezete lehet. A törzsszövegtől elkülönülő, de tartalmilag a művel egységet alkotó rész. Legtöbbször a szerző ebben közvetlenül az olvasóhoz szól szub­jektív vagy objektív hangon.

EPISZTOLA: (görög, “küldemény”) Költői levél. Verses formában íródott levél, melyet egy meghatározott, valódi személyhez intézték. Témája sokszor —> értekezés, de ezt is áthatja a személyes vélemény. Már az ókorban megjelent, de Magyaxoiszágon csak a XV1I1. sz. végén terjedt cl. (Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz, Petőfi Sándor: Levél Arany Jánoshoz).

EPITÁFIUM: (görög-latin, “sírvers”) Rövid, tömör lírai alkotás. Legtöbbször egy élet rövid összegzését adja. A sírfelirat általában egy
kiemelkedő művész sírján található, mások vagy önmaga által irt rövidebb vers. Az -+ epigrammává} rokon műfaj. A népi sírversek gyakran humorosak, tréfásak.

“SÍRJA EZ EMELETEN A

SZEGÉNY KIS DIÁKNAK VAGYON, AKIT MEGÖLT ÁMOR NYILA, ÚGY HÍVTÁK, HOGY FRANCOIS VILLON.

NEM VOLT ÓVÉ SEMMI VAGYON,

DE MINDENT, TUDJA A VILÁG, SZÉTOSZTOTT, AMI FÖLDI LOM.

SZERETŐK, MONDJATOK IMÁT!”

(Villon: Rövid sírfelirat)

EPITHETON: állandó jelzők

EPIZÓD: (görög: cpeiszodosz, a drámának két karének közé eső része) -» Drámai és -> epikus művekben olyan esemény, amely nem viszi előre a cselekmény menetét, és a mű szerkezete szempontjából kihagyható. Célja: a főhős jellemét mutatja meg arról az oldalról, amit a főcselekmény homályban hagy. Késlelteti a cselekmény kibon­takozását, csökkenti a feszültséget a döntő események között.

EPIZÓD: (görög; epeiszodion, “betoldás”) > Drámai és -> epikus művekben olyan részlet, amely nem tartozik a —> cselekmény fő vo­nalához, a mű jelentésében azonban fontos szerepet játszik. Általában a szereplők jellemrajzát árnyalja, vagy fordulatot készít elő a cselek­ményben.

EPIZODIST/X: Egy adott előadáson belül az > epzzőziszer^pet ját­szó színész.

EPIZÓDSZEREP: Terjedelmét tekintve rövid, a színpadi mű egészében fontos funkciót betöltő mellékszcrep.

EPODOSZ: (görög, “hozzáénekcl”) Az ókori görögöknél a -> kardal zárószakasza, később olyan versforma, amelyben hosszabb cs rövidebb —> jambikus sorok váltakoznak.

EPOSZ: (görög, “szó”) -> Epikai műfaj. Nagy terjedelmű elbeszélő költemény, amely általában —> hexameteres verselésű. Nevezik hőskölteménynek is. Hőse rendkívüli képességekkel rendelkezik, cse­lekedeteiben természetfeletti lények segítik, jelentős tetteket visz véghez, amelyek egy közösség, társadalom számára is fontosak. Az ókori görög irodalomban jött létre, majd ennek mintájúra alkották a -> barokk eposzokat is. A görög irodalom két legjelentősebb eposza az íliász és az Odüsszeia. Az eposz állandó elemei az -> eposzi kel­lékek A naiv eposz valamely nép mitológiájából táplálkozik, s a száj hagyomány tartja fenn az írásbeliséget megelőzően (íliász, Mahábharáta, Roland-énck, Kalevala). Műcposzok: Vergilius Aeneis- e, Dante Isteni színjátéka, Milton Elveszett Psradicsoma, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme.

EPOSZI KELLÉKEK: Propozició, -> “in médiás rés “ kezdés, enumeráció, -> csodás elemek, -> állandó jelzők, epikus hasonlatok.

EREDETISÉG: A —> romantikát, megelőzően az irodalomban erede­ti, saját műnek számítottak a fordítások, s a gyakori magyarítások is. Nálunk először Kármán József fogalmazta meg az eredetiség igényét: “Eredeti munkák gyarapítják a tudományokat, csinosítják a nemzetet és emelik fel a nagy nemzetek ragyogó sorába. Nagy akadálya az nálunk a tudományoknak, hogy nálunk termett eredeti munkák még nincsenek.”

EREDETMONDÁK: Egy jelenség vagy tárgy eredetét a múlt eseményeivel magyarázó történet. Ide sorolhatóak az egy-egy ter­mészeti tárgyat, földrajzi jelenséget, mesterség kialakulását vagy egy nép eredetét, hazájának elfoglalását, megtalálását bemutató mondák (Csodaszarvas, Álmos-monda).

ERESZKEDŐ VERSLÁB: -> Időmértékes egység, mely nyomatékos résszel (—> arsis) kezdődik, majd a nyomaték nélküli rész

(-> thesis) következik (-> trocheus, —> daktilus, —> spondeus, —> pir- rikhiusz’).

ESSZÉ: (francia, “kísérlet”) Értekezés, tanulmány. Átmeneti műfaj a szépirodalmi és a tudományos szöveg között. A XVI. sz. végén jött létre. Művészeti vagy társadalmi témát fejt ki szépirodalmi eszközök segítségévei. Az író önálló, személyes álláspontját, véleményét is tar­talmazhatja.

ESZTRÁDsAlkalmi jellegű, vegyes típusú műsorok megnevezése.

EUFEMIZMUS: Kellemetlen, durva kifejezések helyett szépítő, enyhébb árnyalatú szavak, kifejezések használata.

EURIPIDÉSZI VERSSOR: Hét szótagú -> trocheusi sorfaj, Euripidész görög drámaíróról nevezték el.

Képlete:.- u / – u /- u / u.

ÉVAD: Az az időszak, amikor a színházak folyamatosan tartanak előadásokat.

EVANGÉLIUM: (görög, “jó hír”) Ókeresztény műfaj. A Messiás eljövetelének híre; Jézus igehirdetéseit, életét meséli el. A Szentírás -> Újszövetség részében négy írás neve, melyeket Máténak, Márknak, Lukácsnak és Jánosnak tulajdonítanak. Lásd még -> szinoptikusok.

EX LIBRIS: (latin, “könyveiből”) A könyvben a tulajdonos nevének feltüntetése az Ex libris felirat után. Jelentése: X. Y. könyvei közül való.

EXODOS: (görög, “kimenetel, kivonulás’) Az antik tragédiák zárórésze, a kar kivonu ása a színpadról.

EXPOZÍCIÓ: (latin, “elhelyezés”) A drámai szerkezet első eleme, a mű bevezetése, előkészítő része. Felvázolja a -> cselekmény helyét és idejét, megjelennek benne a szereplők, akikről kisebb -> jellemrajzol is kapunk, bemutatja a -> konfliktus előzményeit.

EXPRESSZIONIZMUS: (latin: exprimere, “kifejezni”) Az -> avantgarde egyik irányzata. 1905 és 1920 között bontakozott ki Németországban. Több csoportosulásuk jött létre, amelyek egy nemzetközileg is jelentős avantgarde folyóirat, a Dcr Sturm köré tömörültek. Az expresszionizmus a belső tartalmak, érzések kife­jezésére törekszik, az alkotó belső élményeit igyekszik kivetíteni. Nem a külvilág dolgaira figyel, hanem arra, hogy azok milyen érzéseket váltanak ki belőle. Az expresszionista költészetben szintén az érzések, indulatok dominálnak, s ennek nagyobb hatású kifejezése érdekében megváltoztatja a költészet hagyományos formáit: egyéni szókepeket használ, belső látomásait vetíti ki. Nagy szerepet kapnak az igék, a főnévi igenevek. A képzőművészetben a színek cs formák torzításával lélekállapotokat ábrázolnak (Van Gogh, Toulouse- Lautrec). Jelentős irodalmi képviselői: Werfel, Trakl, Gottfried Benn, Kassák Lajos.

 

FABLIAU: A XII-X1V. századi francia irodalom egyik műfaja. Rövid, csattanós verses elbeszélés.

FABULA: (latin, “állatmcse”) -> Verses vagy -> prózai műfaj. Szereplői emberi tulajdonságokkal rendelkező állatok. Tárgya kitalált vagy csodálatos elemekkel bővült történet. Terjedelme rövid, csat­tanóval zárul, melyben a hiú, kapzsi, nagyravágyó, a zsarnok szereplő megszégyenül. Az olvasó számára erkölcsi tanulságul szolgál. Neves fabulaírók: Aiszoposz, Jean La Fontaine, Phacdrus, Krilov, Hcltay Gáspár, Fáy András.

FAKSZIMILE: (latin, “hasonmás”) írott vagy nyomtatott szöveg­nek, képnek az eredetihez hasonló, nyomdai úton előállított másolata.

FANTASZTIKUS REGÉNY: (angol: science fíction, “tudományos feltevés, kitalálás”) Tudományos-fantasztikus mű, amely lehet -> regény, -> novellla, film, -> színdarab. Általában képzelt világba kalauzol, a történet terét a Földön kívülre, idejét a jelenen túlra is kiterjesztheti. Elsősorban a XX. század műfaja, amely szoros kapcso­latban van a technika egyre gyorsabbá váló fejlődésével. A műfaj atyja, megteremtője Jules Verne, jelentős képviselői: Asimov, öradbury.

FARCE: (francia) Tréfás vígjáték, bohózat, főleg a XIV-XV1. század­ban élte virágkorát. Rövid, helyzetkomikumra, gyakran trágár humorra épülő jelenet. Témája általában a szerelem bohózaü felfogásban, szereplői házasságtörők, össze nem illő párok, felsült hősszerelmesek. A szereplőket nem egyénid, csak mint -> típusokat. állítja a közönség elé. A középkori drámából, ennek komikus jeleneteiből, illetve az egyes részek közé illesztett közjátékokból fejlődött ki. Moliérc vígjátékai is megőriztek a műfaj számos elemét.

FEJEZET: Az irodalmi mű kompozíciójának eleme. A tagolás többféle lehet: bevezetheti jelige, római vagy arab szám. Sajátos
megoldásai: beszélgetés, ének, -> zsoltár (Móricz Zsigmond regényeiben).

FEJEZETCÍM: -> cím

*

FEJLŐDÉSREGÉNY: Regénytípus, mely a főhős értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését mutatja be. Azokat a hatásokat és külső-belső vál­tozásokat elemzi, amelyek egy jellemet formálnak. A polgári regény egyik alaptípusa. Lélektani érdeklődés és a társadalmi háttér következetes megrajzolása jellemzi. A fejlődésregény a XVIII-XIX. század jellemző regény formája. A nevezetes fejlődésregények közé tartozik Fielding Tóm Jones, Dickens Copperfield Dávid, Thomas Mann Varázshegy, Gorkij Klim Szamgin c. műve. Ez utóbbi pl. negatív “jellemfejlődést” mutat be.

FELEZŐ: Szótagszámlá’.ó versforma, két egyenlő szótagszá- mos2tású verssorral. A középmetszetes felezés mellett a fél sorok gyakran további kis ütemekre is oszthatók.

Felező hatos:

“Szeretnék szántani,

Hat ökröt hajtani.’’

Felező nyolcas:

“Feleségem olyan tiszta.

Egyszer mosdik egy hónapba.”

Felező (negyedelő) tizenkettes:

“Serkenj fel, kegyes nép, mert most jő az hajnal, Aranyszál toliakkal repdes mint egy angyal.”

(Népdalok)

FÉLRESZÓLÁS: (latin: ad spectatores, “nézőkhöz”) A -> drámai szövegek zárójelbe tett része, melyet az egyik szereplő úgy mond el a közönségnek, hogy azt a többi szereplő nem hallja. így a közönség megtudja a szereplő érzéseit, gondolatait. Van “néma” félreszólás is, amikor titkos mondanivalóját elmutogatja vagy mimikával fejezi ki.

FÉLRÍM: Legkevesebb 4 sorból álló rímszerkezet xaxa képlettel, melyben csak a páros sorok rímelnek. (A fordítottja is lehetséges: axax)

“Bírom végre Juliskámat, Mindörökre bírom őt, az enyémnek vallhatom már Isten és világ előtt.”

(Petőfi Sándor: Bírom végre Juliskámat)

FELSOROLÁS: Képi jellegű stíluseszköz, a versszerkezetet meghatározó megoldás. Nem rokon értelmű szavak, szószerkezetek sora, sorozata, mely erősít, nyomatékost, élénkít és feszültséget kelt.

“Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál ái vaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitcssék: föl kéne szabadulni már!”

(József Attila: Hazám)

FELÜTÉS: Az első teljes -> ütem előtti hangsúlytalan, csonka egység. Sorkezdő kötőszavak, módosítószók esetében gyakori.

FELVILÁGOSODÁS: A XVII. században induló és a XVIII. században uralkodó szellemi áramlat. Képviselői filozófusok, ter­mészettudósok, írók. Szemléletüket nagyban befolyásolta a mate­matika, a csillagászat, a mechanika számos nagy eredménye, a ter­mészettudományi világkép fejlődése. Bírálták a feudalizmus ide­ológiáját és intézményeit, az egyházak dogmatikusan felfogott hitelveit. A polgári társadalmat tekintették az eszményien tökéletes társadalmi berendezkedésnek. Számos felvilágosult uralkodó és egy­házi ember pártfogolta működésüket, felismerve a tudományok szük­
ségességét. Művészetének uralkodó áramlata a —> klasszicizmus, majd a -> szentiméntalizmus. Magyarországon főleg Voltaire és Rousseau eszméi terjedtek el. Esztétikájának jelentős képviselői Shaficsbury, Locke, Hume, Diderot, Schiller és Lessing. A hazai felvilágosodás előhírnöke Bél Mátyás, terjesztői a -> testőrírók voltak: Bessenyei György, Báróczi Sándor, Barcsai Abrahám, Orczy Lőrinc. A kor nagy költői közül Kazinczy Ferenc és Batsányi János is a felvilágosodás hatása alatt állt.

FET VONÁS: -> Drámai művekben a szerkezeti tagolás fő egysege. Vannak egyfelvonásos drámák is, de a klasszikus, a XIX. századi színjátszás általában a négyfelvonásos szerkezetet követi. Vannak sokfelvonásos, a felvonásokat további -> jeleneteké, “színekre” tagoló színművek is, pl. Madách: Az ember tragédiája.

FENTEBB STÍL: A -> klasszicizmusban Kazinczy által megfogal­mazott eszme, amelynek célja egy egységes és hajlékony irodalmi nyelv, a “fentebb stil” megteremtése, mely a műveltebb olvasókhoz szóló irodalom eszköze lehet. Különbséget tett ugyanis a kevésbe művelt embereknek szóló és a magasabb műveltséggel rendelkezők irodalmi nyelvezete között.

FIGURA ETIMOLOGICA: (latin) Tőismétlés. Azonos tövű szavak más toldalékkal ismétlődnek meg egymás mellett. Legrégibb magyar irodalmi példája a Halotti Beszéd részlete: “Halálnak halálával halsz”.

FIKCIÓ: A valóságban nem létező tény, helyzet stb. feltevése, kitalálása.

FIKTÍV LEVÉL: írásbeli műfaj, mely a szóbeli érintkezést, a közvetlen közlést helyettesíti. Minden levéltípus keletkezhet irodalmi céllal (—> episztola’). A fiktív levél címzettje kitalált személy (Mikes Kelemen: Törökországi levelek). Másik fajtája: -> misszilis levél

FILMNOVELLA: Olyan -> novella, amely vagy már eleve meg­filmesítésre íródott, vagy irodalmi ábrázolásmódja könnyen lehetővé
teszi különböző eszközeivel a megfilmesítést (Móricz Zsigmondi A Komor Ló, Sarkadi Imre: Körhinta).

FILOLÓGIA: Irodalmi művek komplex, többféle szempontú tanul­mányozása.

FINÁLÉ: Zenes színjátéktípusok látványos, hatásos zárójelenete.

FOKOZÁS: (görög: klimax) Az egymás után következő szavak, szószerkezetek egyre erősebb érzelmi, hangulati jelentést hordoznak.

FORGATÓKÖNYV: Olyan könyv, amely az elkészíteni kívánt film cselekményeit, párbeszédeit tartalmazza. Két típusa: az irodalmi és a technikai forgatókönyv. Utóbbi a kép- és hangfelvételek szempont­jából az összes utasítást tartalmazza.

FORGÓSZÍNPAD: A színpadkép gyors változtatására alkalmas berendezés, amely általában a főszínpad padlójába beépített forgó tárcsa.

FORMA: A műalkotás megjelenési módja, melyek által egy gondo­lat, érzelem, eszme, történet, esemény művészileg szemléltethetővé válik. Műfajonként kap nagyobb szerepet a formai elemek valame­lyike. Belső formai elemek – a mű alapjelentésének hordozói – a cse­lekmény fordulatai, helyzetei a benne mozgó hősökkel, a versnél a kép, a képsor, a szimmetria és a harmónia. Külső formai elem a kom­pozíció, a műalkotás felépítése.

FORMALIZMUS: A fonnának a tartalommal szembeni elsőbb­ségét, öncélúságát hirdető esztétikai irányzat, mely több irodalmi irányzatnak is része (-> / ’ art pour l ‘art). Néha kicsinyes, merev ragaszkodás a külső formaságokhoz. (-> tartalom és forma)

FŐCÍM: —> cím

FÖLÖSLEGES EMBER: A XIX. századi orosz realizmus egyik jel­legzetes hőstípusa. Jellemzője, hogy minden elhivatottság nélkül,
tétlenül, üresen tengeti éleiét, nem használ senkinek s reménytelenül boldogtalan. (Gogol: A köpönyeg, Goncsarov: Oblomov)

FŐPRÓBA: A próbafolyamat utolsó szakasza, amelyben a színészek és a technikai személyzet előadásszerűen adja elő a színjátékot.

FŐSZEREP: Egy adott mű legfontosabb, legnagyobb terjedelmű szerepe.

FRAGMENTUM: Csonkán, hiányosan, befejezetlenül ránk maradt irodalmi vagy művészeti alkotás. Ezekben kifejeződhet a szerző két­sége aziránt, hogy a világról egységes és összefüggő képe lehet az embernek. Költészetünkben Ady Endre verse, a Kocsiút az éjszakába példázza azt a tudatállapotot, mely a világ töredékes megragad- hatóságával korlátozza az embert. A régi irodalomban is vannak frag­mentumok, ilyen pl. az ókori görög költő, Alka.osz Majd jő a hul­lám… kezdetű verstöredéke. József Attila töredékei közt is vannak olyanok, amelyek teljes értékűnek hatnak.

FRÁZIS: Elcsépelt szólás, kifejezés, közhely.

FREUDIZMUS: Sigmund Freud (1856-1939.) bécsi ideggyógyász nevéről elnevezett polgár, lélektani irányzat. Freud a neurotikus betegek és saját pszichológiai élményeinek elemzése alapján dolgoz­ta ki pszichológiai rendszerét, amit a freudizmus után pszi­choanalízisnek neveztek el. Freud a tudatot két részre osztotta: az első a nem tudatos, vagyis a tudatalatti, a másik a tudatos Én területe. Ez utóbbi elnyomja az ösztönös vágyakat (elsősorban a szexuális ter­mészetűeket), melyek később más területeken törnek fel. A pszi­choanalízisnek nagy hatása volt és van a különböző művészetekre, az irodalomban ez elsősorban a lelki élet ábrázolásának területein figyel­hető meg.

FUTUR1ZMUS: Az olasz futuro – jövő – szóból származik. Avantgarde stílusirányzat (1909-1944). Kezdeményezője az olasz Marinetti, aki 1909-ben tette közzé Futurista kiáltványát. Főleg Olaszországban és Oroszországban terjedt el. Nagyobb hatása volt a képzőművészetben, mint az irodalomban. Általános jellegzetessége a
múlt és a jelen tagadása, a technika, a mozgás, a jövő dicsőítése. Az én mértéktelen szabadságát hirdették. Lázadtak a harmónia és a jól- neveltség ellen. Míg az olasz futurizmus a fasizmus felé, addig az orosz futurizmus a kommunizmus felé tolódott cl. Képviselő:: Marinetli, Majakovszkij.

FÜLSZÖVEG: A könyvborítón található ismertető szöveg, mely rövid tájékoztatást ad a mű tartalmáról, ismerteti az író életrajzát és munkásságát.

FÜZÉRRÍM: Kapcsolórím, rímlánc, csatlakozórím. A szomszédos -> r/wick csoportjába tartozó rímfajta. Minden sor végére a követező sor eleje rímel. A fiizérrím tagjai hangzásban is, nyelvtanilag is kap­csolódhatnak egymáshoz.

FŰZFAPOÉTA: A tehetségtelen költőre használt kifejezés.

 

GENEZIS: (görög, “teremtés”) A Bibliában Mózes első könyve, amely a világ megteremtéséi tárgyalja. Genezisnek nevezik a művészi alkotás létrejöttének, eredetének körülményeit vizsgáló irodalomtu­dományi módszert is.

GEORGIKON: (görög) A földművelést, a falusi életmódot megéneklő nagyobb terjedelmű költemény. Leghíresebb Vergilius Georgica c. —> tankölteménye, amely Maecenas ösztönzésére született meg, s amelynek tartalmával Augustus császár társadalmi reformjait szolgálta.

GESTA: Középkori történeti műfaj, latin nyelven íródott. Valamely történeti személy, uralkodó vagy uralkodócsalád történetét bemutató írás. Mesés és valóságos események vegyülnek benne. Nem az időrendet követi, hanem inkább az oksági összefüggéseket próbálja megvilágítani. A magyar középkorban Anonymus, majd Kézai Simon Gesta Hungarorum címmel irta meg latinul a magyarok történetét.

GESZTIKULÁLÁS: (latir.) A szöveghez kapcsolódó taglejtések, kézmozdulatok; érzelmek, gondolatok nyomatékosítására szolgálnak.

“A némajáték szerves része a drámának; illik komolyan venni; ha a szerző nem járatos benne, aligha sikerül meg­győzően elindítania, bonyolítania s befejeznie a játékot; s végezetül: a gesztus gyakorta kifejezőbb válasz a szónál.”

(Diderot: A drámaköltészetről)

GICX’S: A német kitschen (összekaparni) igéből származik, de sokan a give me cheep (adj valami olcsót) angol mondat összevonásából eredő kifejezésnek tartják. A művészetben és a mindennapi élet jelen­ségeiben alkalmazott minősítés. Olyan alkotásra mondják, amely művészietlen eszközökkel, szedett-vedett ötletekkel, olykor mégis nagyobb műgonddal készül, mint a védjelzctt műalkotások.

Elsősorban a kispolgári ízlésű közönségre hat. Főbb ismérvei: a sablonosság, a klasszikus értékű művek rossz utánzása, motívu­mainak átformált alkalmazása. Az irodalomban idillikus kimenetelű, szórakoztató vagy felszínesen érzelmes művekben jelentkezik. Elterjedését mindig az izléshiány és az esztétikai értékítélet fejletlen­sége szabja meg. A giccs meghatározása mindig az adott kor emberéhez kötött, hiszen az ízlés és az esztétikai érték fogalma területenként és koronként is változó.

GLOBE; 1599-ben épített színház Londonban, amelynek Shakespeare is részvényese volt, s amely az <5 révén vált világhírűvé.

GLOSSZA: Széljegyzet, megjegyzés, magyarázat. Ókori és közép­kori műfaj. Egyes szavakhoz, kifejezésekhez fűzött magyarázat. Általában a könyv sorai közé vagy margójára írták. Gyakran szótársz­erű könyvekbe, ún. glosszáriumokba is összegyűjtötték. Az újkori szóhasználat szerint az újságírás műfaja, mely rövid, tömör, szatirikus vagy ironikus hangvételű. A szerző egy eseményt, hirt, újságcikket vagy más művet értelmez. Mesterei: Karinthy Frigyes, Bálint György, Molnár Ferenc.

GLÜKONI SOR: aszklepiadészi versszak

GNÓMA: (görög) Éle.bölcsességet tömören, velősen megfogalmazó, filozófiai jellegű mondás. Az i e V1T-VI. században jött létre. A gnómák a görög bölcselők műveiből kiemelt idézetek voltak. Később így nevezték az egy emberhez szóló élctbölcsességckct, politikai tanításokat is. Goethe és Arany János is előszeretettel használta.

GONDOLATI LÍRA: A líra egyik ága. Szokták intellektuális, filozófiai költészetnek is nevezni. Ide sorolható minden olyan vers, amelyben a gondolati tartalom, a filozófiai mondanivaló túlsúlyban van más elemekhez kepest. Az irodalom kialakulásától kezdve írlak gondolati verseket, de a XX. században megnövekedett a jelentősége. (Rilke, Eliot, József Attila, Szabó Lőrinc).

GONDOLATRITMUS: A szöveg szabályosan ismétlődővé for­málásának eszköze, ritmusképző tényező. A magasabb szintű nyelvi
egysegek vissza-visszatérése az adott szövegben (“Amit raktak délig, leomlott estére / Amit raktak estig, leomlott reggelre.”) A modem vers az értelmi hatásokra viszi át a gondolat ritmusát. A népi eposzok, a népköltészet, a Biblia és a szabad vers gyakran alkalmazott eszköze.

“Sír a szüle, perdül könnye,

Pergő könnyeinek árja

Kék szeméből leözönlik

Búbánatos orcájára.

Perdül könnye, perdül párja,

Pereg könnyeinek árja Búbánatos orcájáról Deli keble két dombjára.

Perdül könnye, perdül párja, Pereg könnyeinek árja Deli keble két dombjáról Rokolyája szép aljára…”

(Kalevala)

GONGORIZMUS: Góngora spanyol költőről elnevezett -> barokk stílus, amelyet dagályosság, túlzsúfoltság és homályosság jellemez.

GÖRÖG-RÓMAI VERSFORMÁK: Olyan -> időmértékes versfor­mák, melyek az ókori görög irodalomban alakultak ki, majd római közvetítéssel az egész európai irodalomra hatást gyakoroltak. Számos nemzeti irodalomban meghonosodtak valamilyen változatban. A legismertebbek:              hexameter, -> pentameter, alkaioszi, szap-

phói verssor, valamint az ezekből alakult —> s/ró/aváltozatok.

GROTESZK: Az olasz grotta szóból számlázó kifejezés, melynek jelentése: furcsa, torz, nevetséges. A -> komikum motívumaira épülő esztétikai minőség, mely egyszerre kelt nevettető és borzongató hatást. Kettősségét mindvégig megőrzi és ez a drámai, —> epikai, -> lírai végkifejlet után sem szűnik meg. Megnőtt a jelentősége a középkori művészetben, de a —> romantika is szívesen élt vele. (William Blakc, Viktor Hugó, E. A. Poe, Gogol). A XX. században különösen kiemelt szerephez jutott Franz Kafka elbeszéléseiben,

Örkény István prózáiban, Weöres Sándor, Határ Győző költészetéber., Eörsi István, Páskándi Géza drámáiban.

GRUPPÉ ‘47: (‘47-es csoport) Német írói csoportosulás. II. W. Richtcr és W. Kclbenhoff 1947 szeptemberében egy alapítandó folyóirat alakuló gyűléseként hívott össze egy írói találkozót, 1947 novemberében volt a második ülésük. H. W. Richtcr ezután nemcsak az NSZK-ban, hanem Svédországban, az USA-ban és Nyugat- Berlinben is szervezet: hasonló üléseket, amelyeken írók és költők műveiből olvastak fel, majd ezeket egymás között és kritikusokkal vitatlak meg. AII. világháború utáni német irodalomban a Gruppé ‘47 fontos tényezővé vált.

GYÁSZDAL: Az egyik legősibb -><fa/fajta. A halált, az egyént és a közösséget érintő veszteséget, a fájdalmat veszi témájául. Műfajai, formái művelődési koronként bővültek és változtak (siratóének, -> epigramma, -> elégia, —> szonett’). A zene eleinte kísérője, majd ónállóvá váló kifejezője lett a gyásznak (Mozart: Requiem, Verdi: Requiem).

GYERMEKIRODALOM: A 10-12 évesnél fiatalabb gyermekek szórakoztatására, erkölcsi-szellemi épülésére írt művek. A gyermek­versek, népi játékok, mondókák, mesék, népmesék, gyermekszír.- átékok, bábjátékok, esetleg filmszövcgek, rajzfilmszövegek tartoz­nak ide. A              a gyermek kcpzclőcrcjét, beleérzőkészségét hoz­

zák mozgásba, általában szerencsés kimenetelűek, így a gyermek sokkal szívesebben oidódik fel a megnyugtató végkifejletben. A versekben a sorok dallama, a rímek összecsengésc, a szavak ejtése észrevétlenül fokozza az emlékczőképességet és fejleszti a beszédtechnikát. A magyar gyermekirodalom a népmeséken és mondókákon kíxóil olyan művekkel is gazdagabb, mint Petőfi Sándor János vitéze, József Attila Altatója, Weöres Sándor gyermekversei, Nemes-Nagy Ágnes, Nagy László, Tamkó Sirató Károly gyermek­dalai.

HAKNI: A színész fellépése nem színházi jellegű műsorokban. Ezeket gyakran a művészi színvonal alacsonyabb szintje jellemzi.

HxALÁLTÁNC: (francia: canse macabre) Középkori műfaj. A halál színe előtt az ember elmondja élete történetét. A képzőművészetben főleg falfestményeken, fametszeteken találkozunk vele. Az irodalom­ban drámai, prózai és verses haláltáncot is ismerünk (Villon, Arany János, Madách Imre, Strindberg).

HALMOZÁS: Azonos nyelvi egységek többszöri, párhuzamos alkal­mazása. Létrejöttében többféle alakzatnak (ismétlés, fokozás, rész­letezés, párhuzam, ellentét) van szerepe. Funkciója a többoldalú bemutatás, a részletező érzékeltetés.

“S az álmosoknak, piszkosoknak, Korcsoknak és cifrálkodóknak, Félig-élőknek, habzó szájúaknak, Magyarkodóknak, köd-evőknek, Svábokból jött magyaroknak Én nem vagyok magyar?”

(Ady Endre: Én nem vagyok magyar?)

HAMBURGI DRAMATURGIA: G. E. Lcssing által írott mű, amely a drámaelmélet egyik alapvető alkotása.

“A drámai költő nem történetíró; nem elbeszéli, amit azelőtt megtörténtnek hittek, hanem újra lepergeti szemünk előtt; és nem a puszta történelmi hűség kedvéért pergeti le még egyszer, hanem egészen más és magasabb célzattal; a történelmi hűség nem célja, hanem csak eszköz a céljához; ámítani akar, és ezzel az ámítással meg akar hatni bennün­ket.”

“A színházban nem azt kell megtanulni, amit ez vagy az az egyén cselekedett, hanem azt, amit bizonyos jellemmel minden ember cselekednék, bizonyos adott körülmények között.”              *

“Hát az egyik lehető legfőbb tökéletesség szükségképpen a másik tökéletessége is? Vagy az egyik rész tökéletessége az egésznek tökéletessége is?”

“Más dolog beletörődni a szabályokba, és megint más valóban betartani őket.”

(Lcssing: Hamburgi dramaturgia /részletek/)

HANGSÚLYOS VERSELÉS: -> ütemhangsúlyos verselés

HAPPY END: (angol, “szerencsés vég”) Egy történet, cselekmény szerencsés, megnyugtató megoldása, befejezése.

HARMADIK SZÍNHÁZ: Alternatív színháznak is nevezik. A szín­házszervezetben a hivatásos és az amatőr társulatok között elhe­lyezkedő felhivatásos színjátszó társulat.

HÁRMAS EGYSÉG: Esztétikai fogalom. A cselekmény, a hely és az idő egysége. Az -4 antik drámák belső formájának alapkategóriá­ja. Arisztotelész (Poetica c. műve) óta vitatott fogalom, mely szerint a dráma egy helyszínen egy nap alatt játszódjék, valamint egy cselek­ményszál legyen.

“Kétségtelen, hogy mivel művészet van, vannak szabályok is; de az, hogy melyek ezek a szabályok, már nem ilyen kétségtelen. A névben megegyezünk, a dologban nem; egyetértünk a szavakban, de vitatjuk jelentésüket. Senki nem tagadja, hogy a cselekmény, a hely és az idő egységé: meg kell tartani; nem kis nehézség viszont tudni, mi is voltaképpen a cselekmény egysége, és meddig terjedhet az idő- és a helyegység…”

(Comeillc: Három értekezés a drámai művészetről)

“A cselekmény egysege volt a régiek első drámai törvénye; az idő egysége és a hely egsége mintegy csak következményei voltak ennek, s aligha tartották volna be őket szigorúbban, mint ahogyan azt a cselekmény egysége szükségképpen megkövetelte, ha nem járult volna hozzá a kórus összekötő szerepe.”

(Lessing Hamburgi dramaturgia)

HASONLAT: A szóképekhez tartozó érzelmi, hangulati, szemléleti jellegű eszköz. Funkciója a láttatás, szemléltetés. Valamely jelenséget egy tőle eltérő jelenséggel világít meg. Grammatikai formája mon­datértékű, az összehasonlított két elemet (hasonlító, hasonlított) kötőszók (mint, mintha, akár) kötik össze.

“Úgy heversz, ágacskám, őz-korom kis tornya, mint Madár-királynő elhullatott tolla, mind dzsungelben Buddha-szobor arany-térde, rothadó orrszarvú Koponya-tüskéje, mint király-kard népet-elnyelő mocsárban, mint gyűrűs lábszárcsont foldbc-sűllycdt várban, mint nem oszló holttest sóvirág-oltáron, mint isten hajszála a hulló virágon.”

(Juhász Ferenc: A múlt-idő arany-ága)

HATÁSVADÁSZAT: Olyín törekvés, amely akár művészictlcn eszközöket is alkalmaz valamely hatás elérése érdekében.

HÁZISZÍNPAD: Próbaterem, amely tartalmazza a főszínpad játék­felületét, és néhány méteres távolsággal lehetővé teszi a rendező számára a rálátást.

HEGEDŰS: -tigric

HELYZETDAL: A lírai költészet egyik műfaja. Az író egy elképzelt személy helyzetébe képzeli magát, érzékelteti lelkiállapotát, elmond­ja annak monológját. A XVIII. századig istenek, mitológiai lények

szerepeltek benne, a XIX. században elsősorban a népélet szereplőit szólaltatja meg.

“Gondüző borocska mellett Vígan illan életem;

Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem.

És mit ámultok?‘ha mondom, Hogy csak a bor istene, Akit én imádok, aki

E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében Füttyentek rád, zord világ! Szívemet hol annyi kínnak Skorpiói szaggaták.

Bor taníta húrjaimra Csalni nyájas éneket;

Bor taníta elfeledni, Csalfa lyányok, titeket.

 

Egykor majd borocska mellől

A halál ha űzni jő:

Még egy korty – s nevetve dűlök Jégöledbe, temető!”

(Petőfi Sándor: A borozó)

HELYZETKOMIKUM: A komikus esemény hőse a külső körülmények alakulása során válik nevetségessé. Félreértéseken, váratlan történéseken alapul (Shakespeare, Mcliére).

HlsfcNANI-CSATA: Párizsban, 1830. február 25-én mutatták be Vidor Hugó Hcmani c. darabját, mely a klasszicizmus és egy új irány, a -> romantika híveinek összecsapásához vezetett. Ennek során a romantikusok kizavarták ellenfeleiket a színházból, s nyíltan is Vidor Hugót választották vezéralakjuknak.

HEROIDA: A költői levélnek az a formája, amelyben a költő valamely mitológiai vagy történeti személy helyzetébe képzeli magát.

HEXAMETER: (görög-latin) Hat verslábból álló verssor. A görög és római költészet gyakori versclesi módja. A verslábak -> daktilusók vagy -> spondeusok, az utolsó előtti mindig daktilus, az utolsó -> trocheus, vagy -> spondeus.

Képlete:

“Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, feldúlván szentfalu Tróját, –/-uu/-uu/–/-uu/– sok nép városait s cszejárasát kitanulta, -uv/-uu/–/–/-uu/– s tengeren is sok erős gyötrelmet túrt a szivében,…”

(Homérosz: Odüsszeia)

HIMFY-VERSSZAK: Kisfaludy Sándor által kitalált versforma. Kétütemű (4/4, ill. 4/3-as osztású) sorok alkotják a 8-12 soros stró­faváltozatokat. A 12 soros strófa szabályszerűen kétszer 8, 7, 8,7 szó­tagú, ->keresztrimes periódust alkot, majd 8, 8, 7, 7 szótagú -iparos rímű periódus következik. Rímképlete: abab eded ccff. Az ún. kisebb Himfy-strófa szótagszáma: 8,7, 8,7,8, 8,7,7, rímképlete: abab ccdd.

“A bereknek gyors kaszási 8 a

Már utolsót vágának; 7 b

Az árnyékok óriási 8 a

Hossúságra nyúlának. 7 b

Mi ott járánk, mcg-megállánk 8 c

A rét magas füvében; 7 d

S hogy a hüriin á talszállánk 8 c

A folyamba tekintettünk 7 d

A folyamba tekintettünk 8 c

És alattunk, és felettünk 8 e

És bennünk is a menny volt, 7 f

Szivünkben szent tűz lángolt.” 7 f

(Kisfaludy Sándor)

HIMNUSZ: Görög kifejezés. Lírai műfaj. Istent vagy valamely eszmét dicsőítő, imaszerú, magasztos hangú költemény. Kérés fogal­mazódik meg benne, mely mindig a hiány állapotában keletkezik. A középkori himnuszok istentiszteletek alatt, vallásos összejövetelek alkalmából énekelt, a hívők áhítatos érzelmeit kifejező költemények

voltak. (Picrrc Abclard: Szombatcsti himnusz. Jacopo da Todi: Stabat mater) Lásd még -* Mária-himnusz. Ma már valamely országot vagy szervezetet képviselő ünnepélyes, megzenésített költeményt is értünk alatta. (Kölcsey Ferenc: Himnusz)

HÍMRÍM: Francia eredetű elnevezés. Az emelkedő ill. ereszkedő lejtésű sorok rímclésének műszava. A franciában a hímnemű szavak, rendesen egy nyomatékos szólaggal és mássalhangzóval végződnek, a nőneműek pedig a nyomatékos szőtagot követő c magánhangzóval.

HITVITÁZÓ DRÁMA: Vallásos színjáték. Valóságos vagy kitalált szereplők vallásos kérdésekről vitáznak benne kemény, gúnyos han­got használva. A német reformátorok dramatizált vitairataiból kialakult műfaj. A magyar drámairodalom egyik első, XVI. századi formája.

HOMÉROSZ-PROBLÉMA: Az ókori hagyomány mindkét nagy -> eposz – Iliász és Odüsszeia – szerzőjének Homéroszt tartotta. .Magáról a költőről nagyon keveset tudunk. A neki tulajdonított két eposz között olyan formai-szerkezeti és tartalmi különbségek vannak, amelyekből arra következtethetünk, hogy két különböző költő alkotásáról van szó (eltérő világkép, társadalomrajz, más embereszmény, nyelvészeti vizsgálatok, mintegy emberöltőnyi eltérés a két mű keletkezése között). Az Iliász megírása után a Homérosz tulajdonnév köznévvé vált, – minden költőt így neveztek – ezzel is kifejezve a költő iránti tiszteletet.

HOMONÍMIA: (görög, “azonos alakúság”). Különböző jelentésű, cc azonos alakú szavak (ár, ér, vár, fél). Gyakoribb típusai:

  1. Lexikaiak: “Körötte ég földszint az ég” (Arany: A walesi bárdok),
  2. Grammatikai: „De minek beszélek, a szám majd hibázik / Nem biz az, kerek szám lett: kijárta százig.” (Arany János: Toldi, X. ének),
  3. Kiejtésben keletkezők: “Ezeken nem segít ima. / Gondolkodva ülnek im a / sötétben.” (József Attila: Holt vidék).

HŐS: (görög: hérosz) A műalkotások központi alakja, a mű eszmeiségének egyik közvetítője. Lehet pozitív vagy – azzal ellentétes – negatív az esztétikai ideálhoz való viszonya. Műnemi, műfaji szem­
pontok alapján is alkalmazott fogalom: lírai hős, epikus hős, drámai hős vagy tragikus hős.

HUMANIZMUS: (latin) 1. Európai szellemi áramlat a X1V-XVI. században. A megerősödő itáliai városok polgári értelmiségi rétege alakította ki. Antik, ókori görög és római kultúrára támaszkodó művelődési áramlat, a —> reneszánsz eszmerendszerének összefoglaló neve. Irodalmunkban a latin nyelvűséget írta elő, s az olasz, részben pedig a német és a francia irodalmi ízlést s udvari szokásokat honosí­tana meg. Magyar elindítója Janus Pannonius és Vitéz János volt 2. Emberiesség, az emberi méltóság tisztelete, az emberi értékek meg­becsülése, emberbaráti viselkedés.

HUMOR: (latin: nedo) Derűs, kedélyes magatartás, az élet ellent­mondásait megértő, azokat derűben feloldó szemlélet. Ellenpontja a szatíra, melyben a kritikus célzat, a kiélezés szándéka uralkodik. Irodalmunk is gazdag humorban. Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron, Örkény István, Karinthy Frigyes kiemelkedő ezen a téren.

HUMORESZK: (latin-német) -> Kisepikái prózai műfaj. Nevettető hatású, rövid, -> karcolaiszerü próza, melyet könnyed, kedélyes hangvétel, ironikus vagy gúnyos látásmód jellemez. Nálunk kitűnő művelője Karinthy Frigyes volt. A -> kaharémüfaj is alkalmazza (Darvas Szilárd, Tabi László, Kellér Dezső).

HÜBRISZ: (görög, “tévedés, hiba, elvétés”) Olyan vétség, amely tragikus jellegű. Fizikai vagy erkölcsi bukáshoz vezet. A -> tragédia- elmélet egyik alapfogalma.

IAMBOSZ: (görög, “ócsárlás”) Ókori görög költői műfaj. Általában az emberi gonoszságot, gyarlóságot veszi tárgyául. Gyakran szabad­szájú, nyíltan ócsárol valamit vagy valakit. Az iambosz megteremtő­je Arkhilokhosz (i. e. VII. sz.) volt, ő használta először a műfajról el­nevezett verslábat, a —xjambust is.

“Én utálom hórihorgas, döngőléptü tisztjeim, akkor is, ha bodros álluk, akkor is, ha szőrtelen. Közlegény kell, tömzsi, nékem, hogyha csámpás, akkor is, csak meg tudja vetni lábát s szíve is helyén legyen!”

(Arkhilokhosz: A nagyképú hadvezérekhez)

IDEÁL: 1. Eszmény, eszménykép, mintakép. 2. Életcél, valamely törekvés célja.

IDILL: (görög, “képecskc”) Antik irodalmi műfaj. A görög iro­dalomban mint a pásztori élet boldogságát, harmonikus világát bemu­tató műfaj (Theokritosz). Később a barokk és a -> rokokó idején is népszerű volt. Rokon műfaja az ekloga. Napjainkban olyan költő: látásmód, amely harmonikusnak ábrázolja az ember és a természet, eszmény és realitás viszonyát. Az ilyen műveket öröm és boldogság hatja át.

IDŐMÉRTÉKES VERSELÉS: Versrendszer, amely a szótagok idő­tartamán alapul. Az időtartam alapegysége a -> mora, egy rövid szó­tag (jele: v). Rövid a szótag, ha magánhangzója rövid és utána legfel­jebb egy rövid mássalhangzó áll. A szótag hosszú (jele: -), ha hosszú a magánhangzója, vagy ha rövid magánhangzója után egy rövidnél több vagy hosszú mássalhangzó követi. Az időmértékes verselés egysége a versláb. A magyar időmértékes verselés sajátossága, hogy a határozott névelő lehet hosszú is, a kettőshangzó lehet 1 hosszú vagy 2 rövid szótag. Lásd még —> hexameter, -> pentameter, -> disztichon.

IFJÚSÁGI IRODALOM: A serdülőkorúak szórakoztatására, esztétikai nevelésére szolgáló irodalom. Az ifjúsági irodalom nem lehet unalmas, nem véthet az anyanyelv szabálya, ellen, ügyelni kell a magyarosságra, a világosságra, a szabatosságra. Csak úgy változ­tathat a valóság, a történelem, az élet törvényein, ha nem fél­revezetőén teszi. Az ifjúságot nem szabad becsapni. Mesevilágot lehet teremteni, de tudni kell, hogy ez mesevilág (Swift: Gulliver). Sok mű a felnőttirodalomból lett ifjúsági mű (Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Arany János: Toldi, Verne-regények, Defoe: Robinson, Dickens regényei, Kipling; Dzsungel könyve).

IGRIC: Szláv eredetű szó, jelentése játékkal kapcsolatos. A magyar irodalomban a középkori énekmondók neve. A krónikák regős, lantos, sípos, hegedűs néven is emlegetik.

IHLET: Lelkiállapot, melyben az alkotó, a művész alkalmas az alkotói munkára. Az egész személyiséget magával ragadó extázis, mely független a külvilágtól és felsejlik benne a világkép teljessége. Az ihlet elválaszthatatlan a kitartó és módszeres munkától. Az alkotói rutin, gyakorlottság átsegítheti a művészt az ihlete^ségen, s így hama­rabb meglátogatja a “kegyelmi állapot”, mint azt, aki csak úgy várja a “Múzsa csókját”.

“Nagy kérdés: remeket mi teremt, a tudás vagy az ihlet? Nem hiszem cn, hogy az ihlet kincsei nélkül elég a szorgalom egymaga, sem hogy minden a puszta tehetség, így szorul egyik a másikra, s vele hű frigyet így köt.”

(Horatius: Ars poetica)

ILLUSZTRÁCIÓ: Latin szó, jelentése: megvilágítani. Ábra, kép, amely szemléletessé teszi a szövegben foglaltakat vagy díszítő funkciókat tölt be.

IMPRESSZIONIZMUS: A latin impresszió, “benyomás, hatás” szóból. A XIX. sz. végén létrejött stílusirányzat. Főleg a festészetben (Monet, Renoir, Pisarro, Cézanne, Degas, Manet) és a zenében (Debussy, Ravel) volt nagy hatása. A világ dolgait nem tény­
szerűségeiben ábrázolja, hanem abból indul ki, hogy milyen be­nyomást gyakorolnak az emberre, milyen légkört teremtenek. Az impresszionista költészet -> programverse Arthur Rimbaud: A magánhangzók szonettje. Paul Verlaine verse, az Őszi sanzon zeneiségével fokozza a szöveg hangulatiságát Az impresszionizmus nálunk a Nyugathoz tartozó költőkre volt nagy hatással (Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula).

IMPROVIZÁCIÓ: Rögtönzés. Az adott pillanatban, minden előzetes felkészülés nélkül megszülető beszéd, illetve mozgás előadása.

IN MÉDIÁS RÉS: Latin kifejezés, jelentése: a “dolgok közepébe vágva”. Elbeszélő módszer, amelyben az író valamely eseménysor ismertetését nem annak első mozzanataival, hanem az eseménylánc egy pontján indítja el (pl. Homérosz: Odüsszeia, Petőfi Sándor János vitéz).

INICIÁLÉ: (latin) Színes, igen gazdagon díszített kezdőbetű a középkori kódexek bekezdéseinek élén. Eleinte pirossal és kékkel, majd arannyal és több színnel festették, virágokkal, indákkal díszítet­ték.

INTERPRETÁCIÓ: (latin) Egy adott irodalmi mű értelmezése, egy színdarab színpadi megvalósítása.*

INVERZIÓ: (latin, “megfordítás”) A természetes szórenden történő módosítás, mely jelezheti bizonyos szavak fontossági sorrendjét, de történhet a versritmus vagy a hangulati hatás kedvéért is.

INVOKÁCIÓ: Latin szó, jelentése: hozzászólás. Megszólítás, segít- ségülhívás. Az -> eposzok külső tormai eleme, ahol a szerző múzsákhoz vagy más felsőbb erőkhöz fordul segítségért, bátorításért.

“Múzsa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul

Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbul;

Hanem fényes mennyei csillagokbul,

Van kötve koronád holdból és szép napbul;

Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat, Az ki örökkén volt, s imádod fiadat Úgy mint Istenedet és nagy monárchádat: Szentségcs királyné! hívom irgalmadat.”

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)

IONICUS: (görög: ionikosz, “ion tánclépés”) Ógörög versekben és táncokban, valamint a monódiátexi és a kardalköhészctbcn egyaránt jelentkező időmértékes versegység. Emelkedő változata ionícus a minőre (képlete: u kj —), az ereszkedő jellegű ionicus a maiore (képlete: — o kJ), de ez a magyar költészetben ritkább.

“A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.”

(Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem)

IRÁNYREGÉNY: A társadalmi regények egyik típusa. Célja a tár­sadalmi eszmék megváltoztatása. Bírálja a társadalom egyes intézményeit és sürgeti a társadalmi helyzet megváltoztatását. Jellemzői: Határozott állásfoglalás, társadalmi látásmód, politikai elkötelezettség. (V. Hugó: Nyomorultak, Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója, Eötvös József: A falu jegyzője)

IRODALOM: Az írott művek összessége, melybe a tudományos és a szakirodalom, s az újságírás is beletartozik. Szűkebb értelemben azok a művek, amelyek esztétikai minőséget és értéket hordoznak, s beletartoznak az alapvető műnemek —> líra, dráma, -> epika – valamelyikébe, vagy akár keveredve is jelentős mértékben tartalmaz­zák azok jegyeit.

IRÓNIA: Görög szójelentése tettetés. Olyan magatartásforma, mely gúnyos véleményt, bírálatot juttat érvényre az ábrázolásban, de finom módszerrel. Kétértelmű, ugyanis állítva tagad és dicséretbe burkolja a
negatív vélekedést. Az ironikus ábrázolásmód a szatirikus művek fontos sajátossága. Gyakran él túlzással is, így összefonódhat a gúny­nyal. Jelentősége megnő, amikor a hatalom hibáiról, bűneiről nem lehet nyíltan beszélni, de azok nyilvánvalóak mindenki előtt.

IRRACIONÁLIS: (latin) Ésszerűtlen, értelmetlen, oktalan.

ISKOLADRÁMA: Olyan, főképp latin nyelvű színjáték, melyet diákok adtak elő. Célja az ifjúság erkölcsi-vallásos nevelése volt. A XVI-XVIII. században élle világkorát. Magyarországon a protestáns és a jezsuita iskoladráma volt jelentős.

IZMUSOK: A latin elemekből kialakult -izmus főnévképzőt irodal­mi és művészeti irányzatok megnevezésére használjuk. A XIX-XX. századi irodalmi., művészeti csoportok önelnevczésének, majd szinte minden áramlat, stílusirányzat köznyelvi elnevezésének elemévé vált (Pl.: szimbolizmus, szürrealizmus, impresszionizmus, naturalizmus).

 

JAMBIKUS: Főleg -> /amóusokban irt költemény.

“Sűrű, setét az éj,

Dühöng a déli szél…”

(Arany János: V. László)

“Szeszélyes, bús ajándék

E rímes, furcsa játék,

Oh zokog, bár negédes,

Fogadd szivedbe, édes.”

(Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék)

JAMBUS: A görög iambosz szóból lett átvéve. Három -> morás -> emelkedő versláb (jele: kJ -). Az antik cs a nyugat-európai verselés egyik leggyakoribb vcrslába. A jambikus verselésben -tspondeusz és pirrichiusz helyettesítheti. A magyar költészetben a leggyakoribb ritmusegységek egyike, kitűnően megfelel a magyar nyelv lük­tetésének. Többek között Babits Mihály, Vörösmarty Mihály, Juhász Gyula használta fel verseiben.

JÁTÉKSTÍLUS: A színpadi előadás színháztörténeti korszakonként és nemzeti színjátszásonként változó jellemző és egységes ábrázolás­módja.

JÁTÉKTÉR: A színielőadás helyszínét a közönség számára képviselő terület. Ez néha tágabb, mint maga a színpad.

JELENET: (latin: scaena) 1. A drámai művek olyan szerkezeti egysége, melyben a játszó szereplők nem változnak. 2. A -> kabaré egyik műfaja: rövid, kevés szereplőt mozgató komikus forma.

JELLEMKOMIKUM: A komikum egyik fajtája, melynek során a hős saját tulajdonságai miatt válik nevetségessé. A jellemkomikum e szereplő tulajdonságaiban, viselkedésében, arcvonásaiban, alakjában, mozgásában rejlik. A jellemkomikum ellentéte a -■> helyzet komikum.

JELLEMRAJZ: Olyan mű, amely a főszereplő külső-belső tulaj­donságait írja le, reális képet adva a főhős jelieméről, szellemi arcu­latáról. A szereplő jellemrajza az általa kimondottakból és a róla szóló mondatokból derül ki. (Petőfi Sándor: Pató Pál úr, Csokonai Vitéz Mihály: Zsugori uram)

JEREMIÁD: Az elnevezés Jeremiás próféta nevéből származik. Bibliai eredetű műfaj. Panaszos, komor hangulatú, szerzője Istenhez könyörög, gyakran fenyegetőzik, büntetésért fohászkodik.

JONGLEUR: A középkori trubadúrlírában a trubadúrok által szerzett művek megzenésítője, gyakran előadója is.

JOZEFINISTÁK: II. József császár államrendszerének (jozefiniz­mus) hívei. Az elavult feudális intézmények felszámolására, a val­lásüldözés megszüntetésére, a centra.izációra törekedtek. Magyarországon a polgári és kulturális fejlődést jelentősen elősegítette ez a mozgalom. Velük szembenálióak voltak a -> nemesi ellenállás hívei.

JUTALOMJÁTÉK: Olyan színielőadás, melynek jövedelme a tár­sulat valamely tagját illeti meg mellékjövedelemként vagy búcsúa­jándékként.

KABARÉ: (francia, “kocsma”) Mulatságos, szórakoztató műsorokat bemutató mulató. Hazai fejlődésének útját 1907-ben Nagy Endre alapozta meg, és a kor jelentős írói mutathatták be műveiket: Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Nóti Károly.

KABUKI: Japán színpadi forma. Olyan pantomimelőadások, melyekben a dalokat zenekar kíséri (fuvola, dob), a nők férfiaknak, a férfiak nőknek öltözve adják elő a kabukijátékot. A XVII. századtól új elemmel – rövid jelenetekkel – bővült az előadás, majd a fuvola és a dob mellett a húros hangszereket is alkalmazták a zenében. Elsősorban társadalmi és történelmi témákat dolgoztak fel az előadás­ban. Még napjainkban is .éteznek olyan japán színházak, melyek kabukijátékokból állítják össze műsorukat.

KAKASÜLŐ: A színházi nézőtér legolcsóbb, általában a legma­gasabb ponton található része.

KALANDREGÉNY: A -> regény egyik alfaja. Középpontjában a -> hős kalandjai, hőstettei, fordulatokban gazdag megpróbáltatásai állnak. A középkori lovagi kalandregények, a népkönyvek, a -tpikareszk történetek a kalandregények változatai. (Cervantes: Don Quijote).              *

KALENDÁRIUM: (latin) Eredetileg naptár, mely a hónapok, hetek, napok felsorolásán kívül csillagászati és időjárási megfigyeléseket, névnapokat, ünnepnapokat tartalmazott. A parasztság egyetlen olvas­mánya volt az imádságoskönyveken kívül. Az első kalendáriumok a XV. sz. végén jelentek meg Németországban. A legrégibb magyar nyelvű kiadás Bcnczédi Székely István Krakkóban, 1538-ban kiadott kalendáriuma volt.

KALEVALA: Finn népi eposz. A finn népkcltcszet elsősorban kar- jalai eredetű hősi és epikus énekeiből állította össze Éliás Lönnrot. Ötven énekből áll és 22795 verssort tartalmaz.

KALLIGRÁFIA: A szépírás művészete.

KALLIGRAMMA: képvers

KÁMA SZUTRA: Szanszkrit nyelvű szerelmi tankönyv. Megalkotója Vatszjájana indiai író (i. sz. 3-4 század körül). Rövid tőmondatokban (szútra stílusban) foglalja össze a szerelemmel kap­csolatos tudnivalókat: udvarlás, öltözködés, jó modor, testi érint­kezési formák. Később e művet vették alapul az c témával foglalkozó indiai szerzők.

KAMARADARAB: A század fordulón kialakult kamaraelőadás for­mája. Kevesebb szereplő, díszlet, intimebb tér jellemzi, így a színházi előadástól jelentősen eltér.

KAMARASZÍNHÁZ: Kevés szereplőre írt darabok bemutatására szolgáló, kis befogadóképességű színház.

KANAVÁSZ: A -> commedia deli’arte cselekmény vázlata.

*

KANCSAL RÍM: Olyan -> rím, amelyben a szó és a felelő rím más­salhangzói megegyeznek, vagy hasonlóan összecsengenek, de a magánhangzók különböznek. Az elnevezés Kosztolányi Dezsőtől ered, aki szívesen alkalmazta ezt a rímfajtát.

“Egy hívő s egy eretnek,

feles földön aratnak,

hergeli két amazon,

mint a hang a lemezen”.

(Weöres Sándor: Kancsal rím).

KANONIZÁCIÓ: (görög; kanon, “mérték, erkölcsi norma”) A Biblia szövegének végleges kialakítása, a múlt irodalmi
emlékeinek tudós vizsgálata. A kanonizáció során egyes alkotásokat “szent” könyveknek fogadtak el, másokat mellőzlek. Az összeállítás elsősorban vallási szempontú volt, de világi tartalmú könyvek is be­kerültek (Énekek éneke).

KARAKTERSZÍNÉSZ: A színpadi művek összetetten jellemzett alakjait megjelenítő, nemcsak egyetlen szerepkör követelményeit kielégítő színpadi művész.

KARCOLAT: Elbeszélő műfaj. Egyetlen problémát, valóságos eseményt körüljáró rövid, szellemes szépprózai műfaj. Csupán kira­gadó! jellemek, helyzetek ábrázolását adja az olvasónak. Az újságírás jellemző műfaja.

KARDAL: Az antik görög drámákban csoportos előadásra, éneklésre szánt, zenével, tánccal előadott lírai műfaj. Részei a —> strófa (sza­kasz), az antistrófa (ellenszakasz) és az -> epodosz (összefoglalás). A dialogikus részeket választotta el egymástól. Kiváló kardalkoltők voltak: Türtaiosz, Alkman, Szimonidész, Pindarosz, Szophoklész, Euripidész.

KARIKATÚRA: (olasz, “torzkép”) Eredetileg rajzos műfaj, de az irodalomban is használják. Egy jellemző vonást eltúloz, kifiguráz, szatirikus hatást kelt. A képzőművészetben Hogarth, Daumier, Gavarni képviselik, az irodalomban Moliére, Gozzi, Karinthy Frigyes.

KARRIERREGÉNY: A -> regény egyik típusa. Hőse alsóbb tár­sadalmi rétegből próbálja magát felverekedni – saját erejére, képességeire támaszkodva – a társadalom magasabb státuszába. Gyakran szembe kell néznie kisebb-nagyobb buktatókkal, amelyek gátolják céljai elérésében. A hős minél feljebb emelkedik a társadal­mi ranglétrán, annál inkább torzulnak erkölcsi elvei és jelleme. Jelentős karrierregény-írók: Stendhal és Balzac.

K/VSSZASIKER: Anyagi tekintetben elért színházi siker.

KATALEKTA: (görög) Régi szerzők műveinek fennmaradt töredékei, illetve az ilyen művekből vett válogatott részletek, szemelvények.

KATALEXIS: A verssor utolsó ütemének csonkasága.

KATALÓGUS: (görög, “felsorolás, jegyzék’) 1. Könyvtári nyilván­tartás, mely a könyvtárosok és az olvasók eligazítását szolgálja. Típusai: 1. Betűrendes katalógus: a szerzők nevének ill. a címek berűrendes, elrendezése Szakkatalógus: a művek ismeretágak szerinti csoportosítása. 3. Tárgyszókatalógus: az anyagot a mű tárgyát kifejező fogalmak betűrendjébe rendezi. 4. Szótárkatalógus: egyesíti a betűrendes és a tárgykatalógust. 5. Helyrendi katalógus: a művek megjelenésének helyét szedi betűrendbe. 6. Földrajzi katalógus: a művek tartalma szerinti elrendezés. 7. Időrendi katalógus: a művek megjelenésének ideje szerinti elrendezés. II A költészetben olyan műrészlet, amely a személyeket, tárgyakat, eseményeket jegyzék­szerűén rögzíti. Már az ősközösségi irodalomban léteztek a közösségek történeti eseményeit felsoroló katalógusszövegek. A régi epikftwh világszerte elterjedt, de megtalálható a dalköltészetben, a vallásos és a tudományos irodalomban is.

KATARZIS: (görög, “megtisztulás”) Ariszto:elész Poétikájában dra­maturgiai fogalom. A hősök küzdelme és elbukása részvétet és félel­met kelt a —> tragédia szemlélőjében, s az erkölcsi fölemelkedéshez vezeti. A mű a befogadót kiemeli a hétköznap, élet kisszerűségéből és az élet kérdéseinek végiggondolására készteti. Ezáltal többnek, emberebbnek érezzük magunkat egy-cgy remekmű hatására.

“Ó, drámaírók! áhított célotok ne a taps legyen, mely hirte­len robban ki egy csattanós verssor nyomán, hanem az igazi siker: a mély sóhaj, mely hosszú, kénytelen némaság után a lélek legmélyéről fakad – a megkönnyebbülés sóha­ja.”

(Diderot: A drámaköltészetről)

KÁTÉ: (görög: katekizmus, “tanítani”) Olyan tanító írás, amely valamely tan tételeit kérdés-felelet formájában foglalja össze. Vallásfelekezetek, politikai mozgalmak műfaja. (Luther kis- és nagykátéja)

KECSKERÍM: Humoros rímjáték, melyben a rímszók kezdő más­salhangzói egymással helyet cserélnek.

“Elveszett a járom kulcsa,

Ez is az én károm. Julcsa.”

(Népi szólás)

KÉPVERS: (kalligramma). Olyan vers, amely valamilyen grafikai ábrával kombinálva képi ábrázolást is ad, szakítva a lineáris írásmód­dal. Esetleg cáfolja a szöveg értelmét, de valaminő kapcsolatban van a verssel. Már a hellenisztikus korban is éltek vele Igazi rangra a XX. században emelkedett (Apollinaire). Nálunk Kassák Lajos képversei jelentősek.

KÉPZAVAR: Összetett költői kép, melyben össze nem illő képes kifejezések, elemek keverednek. A költők felhasználják —>gúny kife­jezésére is (Karinthy Frigyes, Kálnoky Géza, Páskándi Géza).

KERESZTRÍM: Rímképlcte: a b a b. A magyar népköltészetben elvétve találhatunk keresztrímcs szerkezetet. Nagyobb strófa­szerkezetek 4 soros egységei gyakran keresztríműek. A műkóltészetünkbcn a 17. századtól gyakori a keresztrím. Ilyen a Himfy-strófa szerkezete is.

“Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja:

Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,

Tetején lobogós hadi kopja.”

(Arany János: Szondi két apródja)

“Fénylő ajkadon bujdokoló nap* a mosolyod; szelíden süt rám és meleg.

Hangodra kölyökként sikoltanak

a záporoktól megdagadt kis csermelyek.”

(Radnóti Miklós: Dicséret)

KERETES ELBESZÉLÉS: Az —> elbeszélő irodalom egyik fajtája. Egy műbe, mint keretbe, egy vagy több másik van beleillesztve. A keretes elbeszélés a keleti irodalmakban alakult ki (Ezcrcgy éjszaka). A XIX. században fejlődött ki az egy -> novellái. keretbe foglaló vál­faj. A keret és a benne levő történet között sokszor tartalmi és gondo­lati összefüggés is van.

KETTŐS SZEREP: Egy színész által játszott két különböző alak ugyanabban az előadásban.

KETTŐS SZEREPOSZTÁS: Egy színpadi mű főbb szerepeinek, több színészre való kiosztása abból a célból hogy a műsordarabet folyamatosan biztosíthassák a —> repertoárban.

KIÁLTVÁNY: Emberekhez szóló nyilatkozat vagy felszólítás, valamely irányzat vagy törekvés összefoglalása (Futurista kiáltvány).

KÍNRÍM: Erőltetett, erőszakolt egybecscngés, néha komikus, tréfás hatású. A legtöbb négy vagy több szótagos rímünk ilyen. (“Itt var., megjött Bagamcri, ki a fagylaltját maga méri”)

KIRÁLYDRÁMÁK: Shakespeare művek egy csoportja, amelyek az angol történelem valóságos uralkodóiról szólnak (pl.: IV. Henrik, III. Richárd.)

KISEPIKA: Rövid, epikus művek összefoglaló neve. Műfajai: —> novella, > elbeszélés, —> kisregény, monda, —> mese, -> anekdo­ta, —> legenda, karcolat, —> ballada.

KISREGÉNY: Prózai, -> kisepikái műfaj. Szűkszavú elbeszélés, a lényegre koncentráló tömörség jellemzi. Főbb elemei a feszük-
ségteremtés, a kíváncsiság felkeltése, fordulatok alkalmazása. A XX. századtól teljesedett ki új típusa, melyben közéleti, erkölcsi prob­lémák kerültek a középpontba (Gorkij: Az áruló, Kosztolányi: Pacsirta, Sarkadi Imre: Agyává, Sánta Ferenc: Húsz óra, Hemingway: Az öreg halász és a tenger).

KLASSZICIZMUS: A latin classis, “osztály” szóból származik. A XVI1-XVIII. századi európai művészet egyik uralkodó stílusa. Az ókori görög és római hagyományok követése a művészetben és az iro­dalomban. Műeszménye a részekből szerkesztett egész, mely arányosságra, harmóniára, kiegyensúlyozottságra cs méltóságra törekszik. Megköveteli, hogy a művész aprólékosan, meghatározott szabályokhoz igazodva alkosson. Klasszicizmusnak nevezzük a fran­cia forradalom korszakát: Comeille és Racine drámáit, Moliére vígjátékait, Pascal esszéit, La Fontaine költészetét Nálunk Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc műveli, Arany János költészetében, Madách Imre drámáiban jelenik meg, de jelen van szá­mos XX. századi alkotó művészetében is (Fcrcnuzy Béni szubrásza- tábar., Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Csanádi Imre számos köl­teményében).

KLIMAX: -> fokozás

KÓDEX: (latin, “fatörzs”) Középkori könyvforma. Kézzel írott. Képekkel, miniatúrákkal díszítették a bekezdő nagybetűket (-> ini­ciálé). A latinok fatáblákat használtak írásra, melyre viasszal írtak, majd szalaggal összefűzték őket. A nagyobb műveket papíruszte- kcrcsrc írták.

KOMÉDIA: Vígjáték, bohózat. Olyan -+ drámai műfaj, amely a világot a komikum, a nevetés eszközeivel ábrázolja. Jó ügyet képviselő hősök elnyerik az igazukat és a ross?ak megbűnhődnek vagy megjavulnak. Célja bizonyos emberi hibák nevetségessé tétele (-^ jellemkomikum), vagy az ábrázolt élethelyzetek (-> helyzetkomikum) humoros bemutatása. Fő elemei: félreértés, személycsere, meglepetés, a szituáció és jellem össze nem illő volta. A komédia a görög drámaköltészetben jött létre, és az európai iro­
dalom egész történetét végigkíséri. (Arisztophanész, Shakespeare, Lope de Vega, Moliére, G. B. Shaw, Molnár Ferenc).

KOMIKA: Az idősebb női komikus megnevezése, akinek legfőbb jellemvonásai: házsártcs, pletykás.

KOMIKUM: görög kőmosz szóból származik, melynek jelentése: ünnep, lakoma. Nevettető, mulattató, vidám hatáselcm. Lényege: meg nem felelés, a pozitív értékek hiányának eltitkolása. Fajtái: -> jellem- és -a helyzetkomikum, nyelvi komikum A jelemkomikum a szereplő viselkedésében, arcvonásaiban, ruházatában, mozgásában rejlik (Vörösmarty: Csongor és Tünde). A helyzetkomikum félreértéseken, váratlan fordulatokon, meglepő szituációkon alapszik (Shakespeare: Tévedések vígjátéka). A nyelvi komikum szójátékokra, tréfásan hangzó —> hnrímekre, kancsal rímekre épül. A komikum rendszerint a valóság és a látszat e.lentétén alapszik.

KOMIKUS EPOSZ: A hősi eposzt, annak hőseit, stílusát parodizál­ja, -> komikuma.-* többnyire ebből adódik. Ez a komikum gyakran átmegy -> szatírába is [Petőfi Sándor: A helység kalapácsa, Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya).

KOMMOSZ: (görög, “panaszdal”) Az -> antik -> tragédiák szerkezeti eleme. A kar tagjai és maguk a szereplők adják elő egyenként, sohasem együtt. Hangulatát tekintve szenvedélyes, indu­latos ének. A szcnvedélyességtől függ a kommosz terjedelme: a ter­jedelem csökken a szenvedélyesség emelkedésével.

KOMPLEX KÖLTÖI KÉP: A szépirodalmi stílus – ezen belül is elsősorban a -> líra – meghatározó sajátossága ezek alkalmazása. Több költői eszköz összefonódását, egységben való alkalmazását értjük alatta.

“Miképpen boltíves, pókhálós ven terem zugában álmodó középkori barát, ki lemosdatta rég

mígnem szelíd mosollyal lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is lámpásom esteli, halvány fénye mellett

a földi vágy sarát

s félig már fent lebeg a tiszta éteren,

ül roppant asztalánál, mely könyvekkel teli s a nagybetűk közébe kis képecskéket ékel, Madonnát fest örökké arannyal s égi kékkel,

megörökítni, drága arany és kék szavakkal csak l éged festeni, míg ujjam el nem szárad, mint romló fának ága, s le nem lankad fejem a béke isteni ölébe, én Szerelmem, világ legszebb Virága.”

(Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal…)

KONFERANSZ: (francia, “tárgyalás”) Különösen a Aaóaréban alkalmazott összekötőszöveg. A műsor következő számát jelenti be a nézőknek, vagy kötetlen előadásban az aktuális politikai, napi vonatkozású kérdésekhez kapcsolódik. A szöveget a -> konferanszié írja, ami, rögtönzöttnek tűnik, így a leghatásosabb. Úgy kell előadni a konferanszot, hogy a közönséggel humoros -> dialógus alakuljon ki. Az összekötő konferansz a két műsorszám közötti kapcsolat megteremtését biztosítja. Ismert konferansziék: Békeffy László, Darvas Szilárd, Kellér Dezső.

KONFERANSZIÉ: konferansz

KONFLIKTUS: (latin, “összeütközés”) Műalkotásban ellenséges erők összecsapása, mely végződhet megnyugtatóan vagy tragikusan. Egyének vagy csoportok között játszódik le. Elsősorban a drámában jellemző, melyben a központi helyet foglalja el. A konf­liktusban legtöbbször a társadalmi erők ellentéte jut kifejezésre (Shakespeare: Hamlet, Szophoklész: Antigoné).

KONFORMIZMUS: A fennálló rendszerhez való elvtelen alkal­mazkodás.

KONSTRUKTIVIZMUS: (lantin, “összeszerkcsztés”) Elsősorban a két világháború közötti időszakban jelentőssé váló -> avantgarde irányzat, mely a képzőművészetekben játszott fontos szerepet, de az irodalomra is hatással vc-lt (Kassák Lajos). A konstruktivista
művészek a világ – a technikai fejlődéshez szorosan kapcsolódó – újjáteremtését kísérelték meg művészetükben.

KOREOGRÁFIA: A színpadi táncok tervezete és belállítása.

KORSTÍLUS: Stílusirányzat. Irodalomtörténeti korokra,

törekvésekre jellemző kifejezésmód. Lehet: reneszánsz,

-+ manierista, —> barokk, —> klasszicista, —> rokokó, —> szentimen­tális, —> romantikus, —> realista, —> naturalista, —> impresszionista, —> szimbolista, szecessziós, > avantgarde, neoavantgarde. Vannak irányzatok, melyek nem szűnnek meg teljesen a korral, hanem különböző tulajdonságuk tovább él egy másik korstílusban.

KÓRUS: (görög) Az -> antik dráma egyik fontos eleme. Több énekesből álló kar, akik a művet jelenlétükkel végigkísérik, olykor beleszólnak a cselekmény alakulásába, a hős sorsába. A látottakat recitált vagy énekelt -> kardalokban összegzik.

“A karnak mintegy a színészek egyikének szerepét kell betöltenie és együttműködnie a játék egész menetével …”

(Arisztotelész: Poétika)

KOTURNUS: (görög) Az ókori görög színész magasított lábbelit viselt, hogy rendkívüliségét, szenvedéseinek emberfölöttiségét hangsúlyozza. A modem irodalmi szóhasználatban dagályosságot, ünnepélyességet, ál- emelkedettséget értenek rajta.

KÖLTŐ: Az őstársadalomban sámán vagy varázsló volt, később jövőlátó, vándorköltő, -> trubadúr, dalnok, -> lovagköltő, mulattató énekes. A klasszikus mintákat követő költő r.eve poéta. A modem időkben lírikus. Akkor is költőnek mondunk egy írással foglalkozó embert, ha prózát, drámát vagy más műfajú művet ír. Füst Milánt, Kosztolányi Dezsőt is költőnek mondjuk, holott mindketten prózaírók is voltak.

KÖLTŐI KÉRDÉS: Stilisztikai, retorikai alakzat. Vágyak, érzelmek, meglepetés, parancs hatásos kifejezésére alkalmazzák. A
költői kérdés nem vár választ a kérdésre. “Nem hallottátok Dózsa György hírét?” (Petőfi: A r.ép nevében).

KÖLTŐI LEVÉL: -> episztola

KÖNYVDRÁMA: Drámai mű, ami inkább olvasásra alkalmas, mint előadásra, mert színrevitele technikai, dramaturgiai akadályokba ütközik.

KÖRMONDAT: (görög-latin: tiráda) Többszörösen összetett mon­dat, amelyet ritmikusság, szerkezeti szabályosság jellemez. Tartalma magasztos, emelkedett,’ szenvedélyes. Három típusa: 1. A klasszikus körmondat, mely két részre bontható. Az első az érdek­lődés felkeltését szolgálja, míg a másik fordulatot, csattanót hoz a logikai menetbe. 2. A -> barokk körmondat, melyben a kettős tagolás hosszadalmas mellékmondatok szövevényévé alakul. 3. A roman­tikus körmondat (tiráda) utolsó szakasza nem zárni le, hanem gondo­latokat, érzéseket halmoz fel a mellékmondatokba. (Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet…)

“Valahányszor a tisztelctcs úr az epizód elbeszélésébe bo­csátkozik, ami igen gyakran megesik, mert Istenem! hisz oly kevés történik egy emberrel, akit a “hegyek elnyelnek” (ezt a kifejezést használja ama fa tűm jellemzésére, mely széles tudományát c szegény, félreeső tót eklézsiába temette), hogy kénytelen ahhoz ragaszkodni, ami már rég megtörtént; mivel pedig ezen kívül egy fiatalkori csíny emléke, egy állítólag jelenlétében végbement nagyszerű verekedés és harmadikul a tisztcletesné asszonnyal csodálatosan keletkezett viszonya képezik élete magvát és főmozzanatait, s miután az anyatermészet jobb sorsra érdemes bőbeszédűséggel áldotta meg amaz idő óta, ahogy az iskolai leckefölmondás alól kikerült, nem lehet csodálkozni, ha az annyiszor fordult elő társalgásában, mint bizonyos megunt ételek némely vendéglő étlapjain.”

(Mikszáth Kálmán: Lapaj, a híres dudás)

KÖRÜLÍRÁS: (görög: pcriphrasis, “másképp kifejezve’*) A szóképhez csatlakozó stíluseszköz, amely a meg nem nevezett fogal­mat tulajdonságaival érzékelteti. Megjelenhet egyetlen szóként, de körmondat is lehet. A köznyelv és a költői nyelv egyaránt gazdag körülírásokban.

“Téged kereslek, szenvedő madonna, Bús özvegységnek áldott hordozója, Anyám.”

(Juhász Gyula: Édesanyám)

KÖZJÁTÉK: A színielődás szüneteiben előadott jelenet.

KREATIVITÁS: Teremtőképesség, alkotóképesség.

KRIMI: Bűnügyi -> regény, —> novella, a kalandirodalom része. Középpontjában egy bűntett elkövetése, majd felderítése áll. Két típusa: egy szerencsétlen, bűnbe esett embert mutat be, vagy egy ördögi gazembert, aki ellen a társadalom védekezik. A műfaj Angliában jött létre a XVIII. században. A krimi egy válfaja a -* detekt ívregény. Virágkora 1880-tól az 1930-as évekig volt. Jelentős művelői: Conan Doylc (Sherlock Holmes), Agatha Christic (Poirot), G. Simenon (Maigret).

KRITIKA: (görög: kritész, “bíró”) Bírálat, ítélet. Művészi és irodal­mi alkotások értékeinek, hibáinak megítélése. Tudományos vagy újságírói műfaj is lehet. A színikritika és filmkritika a bemutató vagy a felújítás után értékeli a műveket.

KRITIKAI KIADÁS: Egy életmű teljességé: tudományos igénnyel megjelentető kiadás. Eredeti kéziratot és első kiadást használnak fel a szerkesztésben. Kitér a művek keletkezésére, utóéletére, a hiteles dokumentumokra is.

KRITIKAI REALIZMUS: A XIX. században kialakult alkotói módszer, amely a társadalom ellentmondásainak feltárására és hű művészi ábrárolására törekedett.

KROKI: (francia, “vázlatok”) Rövid, prózai, publicisztikai műfaj. A grafikai gyorsrajz irodalmi megfelelője. Komikusán, derűs hangulat­ban, -> szatirikus éllel vázol fel egy érdekes alakot, szituációt. Mesterei: Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Heltai Jenő.

KRÓNIKA: Történeti témájú mű, mely az eseményeket időrendben követi. Szerzetesek írták kezdetben a világkrónikát, melyben az emberiség történetét örökítették meg. Az első fennmaradt világkróni­ka Euszcbiosz munkája (Kr. u. IV. sz.). Nálunk a legismcrtebh Kézai Simon Képes Krónikája.

KRONOLÓGIA: (görög, “idő-tudomány”) Időrendbe szedett események rendszere. Ide sorolhatók az évkönyvek, melyek az egyes eseményeket időrendben elmondó alkotások. A kronográfia az egyes évek, ünnepek leírását adja irodalmi értékű szövegbetétekkel.

KRONOSZTICHON: Olyan vers, amelynek bizonyos betűi egy évszámot jelölnek meg.

KUBIZMUS: (latin: cube, “kocka”) Elsősorban a képzőművészetek­ben megjelenő -> avantgarde irányzat. Virágkora az 1907-1914 közötti évekre esik, de halása később is megfigyelhető. A kubizmus az igazságot a világ, a dolgok belső szerkezetének megragadásával akarja ábrázolni. Jelentős képviselői: Picasso, Duchamp. Jacob.

KULCSREGÉNY: Olyan -> regény, melyben valóságos szereplők (kitalált nevekkel) jelennek meg, s ténylegesen megtörtént eseményt beszél el. Az író rávezet, ‘ kulcsot ad” az olvasónak arra, hogy meg­tudja kikről, miről van szó a műben. Pl. Bessenyei György: Tariménes utazása, Kaffka Margit: Állomások, Babits Mihály: Tímár Virgil fiai.

KULCSSZÓ: Egy fogalomrendszer központi jelentőségű kifejezése, amely egy műben többször ismétlődik ill. többször utalnak rá más fogalmak, gondolatok. (Pl. Petőfi költészetének kulcsszavai: szabad­ság, szerelem).

KULTÚRA: Az emberi társadalom által létrehozott anyagi és szelle­mi javak összessége.

KUPLÉ: -> Refréncs, szerkezetű, csípős, rendszerint időszerű célzá­sokat is tartalmazó kabarédal.

KURUC KÖLTÉSZET: A kuruc függetlenségi harcok (1670-1711) icejében keletkezett politikai, vitézi, bujdosóénckck gyűjtőneve. A kuruc költészet kezdetben még nemesi költészet, melyben a múlt régi dicsőségeit említik fel. Másik ága protestáns jellegű, melyben az. elüldözött, bujdosó prédikátorok sorsát éneklik meg fájdalmas hangú históriás énekekben. A kuruc kor eseményeit, érzésvilágát bemutató verseket Thaly Kálmán foglalta gyűjteménybe 1872-ben, az Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez c. munkájában.

 

L’ART POUR L’ART: (francia, “művészet a művészetért”) Lényege a művészet öncélűsága, a -> forma elszakítása a tartalomtól. Hívei- tagadták, hogy a műalkotásnak társadalmilag hasznosnak kell lennie, hogy politikai, pedagógiai, erkölcsi vagy más küldetésnek kell megfelelnie. Maga az elv Théophile Gautier-től származik: “A művészet számunkra nem eszköz, hanem cél”. A 1’ art pour 1’ art is megteremtette a maga remekeit, mint más irányzatok (Baudelaire, Verlainc, Rimbaud). Magyarországon elsősorban a -> Algáihoz tar­tozó írók művein érezhető hatása.

LAKONIKUS: (görög, “tömör, velős”) Csak a lényegre szorítkozó kifejezésmód, stílus. Egyszerűséget, tárgyilagosságot, érzelmektől mentes minőséget is jelöl.

LÁMPALÁZ: Az előadóművészek nyilvános fellépését kísérő felfokozott idegállapot.

LANTOS: —tigric

LATERNA MAGICA: (latin, “bűvös lámpa”) Ámyjáték. Vásári mutatványosok produkciója volt. A vetített állóképhez hasonlít. Magyarországra a török népi játékokból került.

LÁTSZÓLAGOS KÉPTELENSÉG: -> paradoxon.

LEBEGŐ: —> versláb

LEGENDA: (latin, “olvasandó”) Vallási tárgyú -> epikai műfaj. Krisztus, Szűz Mária vagy valamely szent életének, a velük kapcso­latos csodás történeteknek prózai vagy verses elbeszélése. A legendák kezdetben latin nyelven, később anyanyclven szólaltak meg. Az első magyarországi legendák a XI-XII. században latin nyelven keletkeztek (Szent István, Szent Imre, Szent László), a XIII. század­
bán született Margit-legcnda már magyar nyelvű, amelyet Ráskai Lea jegyzett le.

LEÍRÁS: A képszerűség eszköze. Egy tárgy, jelenség, környezet, személy legfontosabb jellemzőit, tulajdonságait rögzíti. Az -> epikai és lírai alkotások fontos alkotóeleme az elbeszélés mellett. A leírásban a költő – az író – érzelmei is megnyilvánulnak (Janus Pannonius: Búcsú Váradtól, Petőfi Sándor: A puszta télen).

“Átkelve a Tiszán, éri az ember Füredet s mingyárt ennek szélén az istenben boldogult vagy ördögben boldogtalanul Józsa Gyuri elkezdett s abba hagyott palotáját. Ott álldogál mogorván, vakolatlan falaival s ásító ajtókkal és ablakokkal, mint egy óriási csontváz. Üres termein át tolvajként szalad a szél, s boszankodó süvöltéssel hagyja ott, hogy nem lelt semmit. Maga Füred is ilyen kietlen, szomorú, rideg… düledező házak, ezek födelén és az udvarokon buja fű és paréj, az emberek sápadtak és szót- lanok, az utcák üresek, zajtalanok… hagyjuk el ezt az élő sírboltot és menjünk, vágtassunk kelet felé, nagyszerű látvány következik: a puszta, a Hortobágy! Hortobágy, dicső rónaság, le vagy az Isten homlcka.

Megállók közepeden s körültekintek oly elragadtatással, milyet nem érez a schwcizi az Alpeseken, milyet a beduin érez Arábia sivatagjaiban. Milyen szabadon lélekzem, mint tágul keblem! Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! Megmérhetetlen a láthatár, s olyan, mint egy kerek asztal, beborítva az ég világoskék üvegharangjával, melyet egy felhőcske sem homályosít Gyönyörű tavaszi nap van.”

(Petőfi Sándor: III. Úti levél)

LEÍRÓ KÖLTEMÉNY: Olyan költemények, amelyek fő eszköze a —> leírás. Mint önálló műfaj a XVIII. században jelent meg. Feladata nem a tárgyául választott jelenség pontos, naturalista ábrázolása, hanem a költői mondanivaló érzékeltetése. A tájleíró költeményben
pl. egy táj, természeti jelenség áll a középpontban, de a költő ezen keresztül fejez ki minden más tartalmat, így gondolatot, érzést.

LEJTI: -> versláb

LEKTOR: (latin) 1. Színház, rádió, stb. munkatársa, aki a kéziratot elbírálja, kiadásra, előadásra előkészíti. 2. Különböző könyvkiadó vállalatok munkatársa, aki a beküldött munkák elbírálásával, kiad­ványok szerkesztésével és sajtó alá rendezésével foglalkozik. Szakmai szempontból véleményt mond, tanácsaival segíti az írót művének tökéletesebbé tételében. Munkája hason.it a kritikuséhoz, de nem a nyilvánosság előtt zajlik.

LEKTŰR: (francia, “olvasmány”) Prózai mű, regény vagy kisregény. Fordulatokban gazdag, egyszerű nyelvet használ, célja a szórakoztatás. Határát nehéz megvonni, mert a szépirodalom is lehet szórakoztató, és a lektűrnek is lehetnek esztétikai értékei. Ide tartoz­nak általában a krimit, a szórakoztató szerelmi történetek stb. Színvonalas példái: StefanZwcig, Werfel, Maugham, Molnár Ferenc, Dumas, Remarque, Mcrle egyes regényei.

LÉLEKRAJZ: —> Epikai és —> drámai művek szereplőinek a lelki életét bemutató ábrázolás. A párbeszédek, -> monológok, a cse­lekvések és érzések leírásával feltárja azokat a hatásokat, amelyeket a külvilág gyakorol a tuda: különböző rétegeire. A jellemábrázolás fontos elemei a cselekvések és az azokat kiváltó külső indítékok ismertetése.

LÉLEKTANI ÁBRÁZOLÁS: Az ember belső életére, belső történé­seire, érzelmekre, indula:okra, örömre, fájdalomra koncentrál. A környezeti hatások és a személyiség alakulásának kapcsolatait ábrá­zolja. (—> lélekrajz)

LÉLEKTANI REGÉNY: Pszichológiai regény. A műben a szerep­lők lélekábrázolása kapja a fő hangsúlyt, a lelki történésekre koncent­rál. A hősök cselekedeteinek, tetteinek pszichológiai alapjait, moz­gatórugóit kutatja. A -> szentimentalizmusban, később a —> roman­tikában terjedt cl (Rousseau, Goethe). A XX. században a freudi pszi­
choanalízis hatása is megjelenik benne (Joyce, Thomas Mann, Németh László).

LENGEDEZŐ: -> versláb

LENGEDI: versláb

LEONINUS: —> Időmértékes versforma. Rímes -> disztichon vagy -> hexameter, melyben a sorok közepe és vége rímel (-> belső rím), vagy a sorvégek csengenek össze. Lco középkori költőről kapta a nevét. Rendkívül formaigénycs verstípus (Babits Mihály: Új Leoninusok).

“Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok, hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.

Villám; dörgés; a faluban kocsizörgés,

gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.

Éjre csukódnak az akiok, jönnek az éjjeli baglyok, csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.

Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;

szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék.”

(Babits Mihály: Új leoninusok)

LEPORELLÓ; Mozart Don Juan u. operájának egyik szereplőjéről – Leporelló – elnevezett harmónikaszerűen összehajtogatott könyv, ezek ma főleg képes gyermekkönyvek.

LÉPŐ: versláb

LETTRIZMUS: Betűköltészet. Pusztán betűkből, betűcsoportokból összeállított, elsősorban vizuálisan élvezhető versek írásának XX. századi -> avantgardista irányzata.

LEVÉL: -> episztola

LEVÉLREGÉNY: Regény műfaj, melynek szövegét -> fiktív levelek alkotják. Kialakulására hatással volt a magánlevelezés elteijedésc. A

XVIII. sz. vegén a —> szentimentalizmus idejében vált divatossá. Közvetlen, meghitt hangvétel, szubjektivitás és lélckábrázolás jellemzik, a cselekményesség háttérbe szorul (Goethe, Rousseau, Kazinczy Ferenc, Kármán József).

LEXIKON: (görög) Ismerettár, mely betűrendben ismerteti az egyes tudományos és gyakorlati fogalmakat, neveket. Vannak általános, valamennyi tudományágra, a gyakorlati élet egészére kiterjedő, vagy csak egyetlen tudományos ágat felölelő szaklexikonok.

LIBRETTÓ: (olasz, “könyvecske”) Zenés színpadi művek szöveg­könyve (opera, operett stb.), melynek alapján a zeneszerző dolgozik. A librettó alapjául sokszor valamilyen irodalmi mű szolgál (Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára).

LÍCEUM: Az Athén melletti Lükeion liget nevéből származik, ahol Arisztotelész iskolája volt.

LIMERICK: Angliában és az Egyesült Államokban kedvelt, öt sor­ból álló, meghatározott szótagszámú és rímképletű gúnyos vagy komikus célzatú verstípus.

LÍRA: (görög, “lant”) A három alapvető —> műnem egyike. Tárgya az ember lelkében végbemenő érzelmi élet, mely visszatükrözi a tár­sadalom és a természet hatásait. Vannak hagyományos lírai műfajok, mint a —>dal, —> epigramma, —>óda, de vannak átmeneti műfajú lírai alkotások is. Téma szerint lehet —> gondolati, szerelmi, táj-, politikai stb. líráról beszélni. A világhoz való viszony szerint lehet gondolati, érzelmi, hangulati líra.

LÍRAI REGÉNY: Egyes szám első személyben előadott regény, melyben a hangsúly a szerzői én érzésein, lelkivilágán van, háttérbe szorítja pl. a cselekménye a kömyezetrajzot, stb. Fokozottan jelen van benne a líraiság, a szubjektivitás. Nevezik még én-regénynek is.

LÍRIKUS TRIÁSZ: Az ókori görög irodalomban az i. e. Vll-VI. században a ->lira játszotta a vezető szerepet. Az ekkori költők közül – művészetük és későbbi hatásuk alapján – különösen kiemelkedik
három alkotó: Szapphó, Alkaiosz és Anakreon, ők alkotják a lírikus triászt.

LITERÁTOR: író, irodalmár, tollforgató.

*

LITERATÚRA: (latin) Az irodalmat, szépirodalmat értjük alatta. Világszerte elterjedt, közismert elnevezés.

LITOTÉSZ: (görög) Túlzó kicsinyítés (Pl.: könnyű, mint a pehely).

LOVAGI KÖLTÉSZET: —> trubadúrlira

LOVAGREGÉNY: A lovagi irodalom egyik műfaja, amely a XV- XVII. században virágzott. Főleg francia és német nyelvű művek maradtak ránk. A lovagi értékrendet, életszemléletet tükrözi (A hit védelme, a szegények megsegítése, a női nem tisztelete, a lovagi bátorság). A lovagi költészet leggazdagabb forrása a kelta -> mon­dakincs volt. A —> középkor leghíresebb lovagregénye, a Trisztán és Izolda is ide vezethető vissza.

 

MADRIGÁL: Meghatározott rímképletű, rövid szerelmi költemény.

MAECENAS: —> mecénás

MAGAZIN: (arab-német) Színes, aktuális képeket, cikkeket, ripor­tokat közlő időszaki folyóirat.

MAGYAROS VERSELÉS: ütemhangsúlyos verselés

MAHABHARÁTA: (szanszkrit, “A nagy Bharáta háború”) Szanszkrit nyelvű indiai eposz. Magvát epikus énekek alkotják, melyek az i. e. első évezredben keletkeztek, és folyamatosan bővültek az idők során. Az i. sz. 4. század körül nyerte el mai alakját. A ha­gyomány egy Vjásza nevű szentet nevez meg szerzőjeként. A mű 200.000 verssorból áll. A szöveget népi énekmondók terjesztették. Az eposz 18 – egymástól eltérő terjedelmű – könyvre van felosztva. Az eposz szerkezete némileg kusza, de nyelve egyszerűbb, mint más szanszkrit eposzoké.

MAKÁMA: (arab) Rímes próza. Nem azonos terjedelmű szöveg­részek – többnyire mundatvégek – rímelnek benne. Eredetileg —> anekdotikus történet, melyet rímes formában adtak elő. Arany János és Babits Mihály is írt ilyen műveket. Újabb költészetünkben Tandori Dezső, Szepesi Attila, Benkő Attila is szívesen alkalmazza ezt a formát.

MAKARONIKUS KÖLTÉSZET: Keverék nyelven (pl.: nemzeti és latir.) írott költői művek elnevezése. A XV. sz. vegén az olasz huma­nisták hozták létre (Odasi, Folcngo), bár legrégebbi ismert példája a IV. századból való (Ausonius). Hatása gyakran komikus.

MANIERIZMUS: (olasz maniera, “modor”) A XVII. sz. végén, a XVIII. sz. elején virágzó átmeneti stíluskorszak a -> reneszánsz és a -> barokk között. Elsősorban a képzőművészetben jelent meg, de az
irodalomban is megtalálható. Jellemzői: bonyolult, homályos kife­jezésmód, retorikus jelleg, festői kopek. A magyar irodalomban Rimay János az egyik legkiemelkedőbb képviselője.

MANÍR: (francia-német) Modor, modorosság. Az irodalomban és a művészetben az alkotó modorossá, sajátossá vált tulajdonságai, voná­sai, amelyek az alkotó stílusának automatizálódásában, sablonossá válásában jelennek meg. A műalkotások egyik negatív esztétikai minősége.

MÁRCIUSI IFJAK: Az 1848. március 15-i pesti forradalmat elindító írók, költők, értelmiségiek, egyetemi hallgatók elnevezése.Vezetőik: Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József, Jókai Mór voltak.

MARGÓ: Lapszél, üres hely a papírlap szélén.

MÁKlA-HlMNUbZ>: A -> himnusz egyik fajtája. A XII. sz. végén, a XIII. sz. elején a Mária-kultusz kialakulása hívta életre. A Mária-him- nusz egyik fajtája a -tplanctus (siratóének, siralom), mely kezdetben a nagypénteki istentisztelet részét képezte. A Mária-siralmakban valóságos földi érzések, evilági gondok, emberi érzések (fájdalmak, megrendelések) is kifejezésre jutottak (Jacopone da Todi: Stabat mater).

MÁSODIK, HARMADIK NEMZEDÉK: -> Nyugat

MASZK: (arab-német) Álarc. Nemcsak az antik színházban, álarcos­bálban, karneválokon van nagy szerepe, hanem a költészetben is. Segítségével a költő jobban ki tudja fejezni lelkületének tartalmait, mintha nem venne fel “maszkot”. Pl. Babits a bibliai Jónás, Ady a szegénylegény “maszkját” öltötte magára. Az ókori görög színját­szásban azért jutott fontos szerep a maszknak, mert a női szerepeket is férfiak játszották, és egy színész több szerepkörben is megjelen­hetett. Az ázsiai színjátékoknak is fontos eszköze.

“Mert alapjában véve mi más az emberi okokba és következményekbe való új, pszichológiai bepillantás, mint
maszkok tanulmányozása, a leleplezés gyakorlása? Hogy a leleplezés megkísérlését sikeresnek tudjuk-c, vagy úgy gondoljuk: csupán új álarcokat teremtett – ez itt most nem fontos. Egyedül az érvényes cs vitathatatlan, hogy ez a bepillantás “felfedi” a maszkot, és az álarc fogalmát a belső valóság szimbólumává teszi korunk minden intelli­gens embere számára; és tudom, a maszkok használatát a színházban szükséges, drámai eszközökkel leleplező új szokásnak tekintik majd, és nem holmi ósdi színházi kellék satnya feltámasztásának.”

(O’ Neill: Jegyzetek a maszkokról)

MATINÉ: A színházak rendes esti előadásain kívüli, eredetileg délelőtti, késő délutáni színielőadás.

MAXIMA: (latin, “életszabály”) Az -> aforizmaval rokon műfaj. Röviden megfogalmazott erkölcsi igazság, életelv. Az újkorban vált elterjedtté, különösen a francia írók és gondolkodók körében (Montaigne, La Rochefoucauld, Voltaire, Paul Valéry). Pl.: “ Ismerd meg önmagad!”.

MECÉNÁS: Egy római lovag – Maecenas – személynevéből vált köznévvé, aki bőkezűen támogatta költő kortársait. Irodalompártolást, művészek, írók erkölcsi és snyagi támogatását jelenti. Nagy mecénás volt pl. Periklész, Nagy Sándor, XIV. Lajos, nálunk Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc, Festetics György.

MEGOLDÁS: Irodalmi művek szerkezeti eleme, amely lezárja a -> cselekményt, megoldja a -> konfliktust.

MEGSZEMÉLYESÍTÉS: (latin: perszonifíkáció) -* Metafora jel­legű szókép. Elvont dolgokat, tárgyakat, jelenségeket élőként szere­peltet és élők tulajdonságaival jellemzi. Megkülönböztethetjük a hasonlító és a metaforikus megszemélyesítést. Az előbbinél csupán hasonlítunk, az utóbbinál nem. A megszemélyesítés változata az -> antropomorfizáció, amely növényeknek, állatoknak emberi érzést, cselekvést, szándékot tulajdonít.

“Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek, s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra, s clhomályositá a jégvirágokat.”

(Mikszáth: Bede Anna tartozása)

“Villantja kannát s köd mögül a napot farkastorokként látva, megint hűvös halált lehel le ránk a kóbor tél Buda halmairól, barátom!”

(Illyés Gyula: Barbár roham)

MEGSZÓLÍTÁS: (görög: apostrophé, “máshoz fordulás”) Retorikai, stilisztikai alakzat. Kifejezi a beszélő szándékát, érzelmi viszonyát a megszólítottal szemben. Önálló, vagy nem kijelentő mondatokba épül bele. Gyakori a szerelmi lirában.

MELODRÁMA: (görög, “zene, cselekvés”) Drámai műfaj a XVII1. sz. második, a XIX. sz. első felében. A zenének, később a különböző hatáskeltő színpadi eszközöknek volt nagy szerepük a műben. Fontos kitétele, követelménye volt a szerencsés befejezés. Leggyakrabban végletes jellemeket, helyzeteket, váratlan fordulatokat ábrázol. Érzelmileg, gondolatilag a szórakoztató iroda’.om körébe tartozik. A XIX. sz. végén az epikus jellegű, zenével kísért vers neve.

MEMOÁR: (francia) -> emlékirat

MENTOR: Idősebb tanácsadó, pártfogó.

MESE: ->Epikai műfaj. Két nagy csoportja a népmese és a műmese. Cselekménye fantasz:ikus, csodás elemekből, fordulatokból építkezik. A képzelet világába vezet, elképzelt lényekkel, emberfölöt­ti képességekkel rendelkező hősökkel, állatokkal találkozhatunk benne. Főleg a gyermekirodalomba tartozik, de úgynevezett fel­nőttmesék is vannak. Általában kisebb tcijedelmű műfaj, de ismerünk hosszabb, terjedelmesebb meséket és meseregényeket is. Nagy meseíróink: Benedek Elek, Móra Ferenc, Illyés Gyula, Csukás István,

Lázár Ervin. Legjelentősebb népmesegyűjtőink: Benedek Elek, Berzc Nagy János, Arany László.

MESSIANISZTIKUS: (héber-latin) Hit a Messiás, vagy egy boldo­gabb, jobb kor eljövetelében. A magyar irodalomban sokszor találkozhatunk olyan alkotókkal, művekkel, amikor mcssianisztikus gondolatokat, érzéseket figyelhetünk meg, akár egy költő egész életútján keresztül (Balassi Bálint, Ady Endre, Kölcsey Ferenc, Pilinszky János).

MESSIANIZMUS: A romantikus történelcmfclfagás sajátos válfaja volt a lengyel messianizmus, mely szerint Lengyelország a népek Krisztusa, Messiása, s feláldozása hozza majd meg a világnak az áhí­tott szabadságot. Ez a szemlélet a XIX. századi lengyel irodalom egészét áthatotta (Mickiewicz).

MESTERSZONETT: —> szonettkoszorú

METAFORA: (görög-latin, “átvitel”) Szókép, melyben az azonosító és az azonosított a két elem (galambősz, pillangósvirágú stb.). Az átvitel valamilyen közös tulajdonságon, hasonlóságon alapul. A költészetben és a stilisztikában összevont hasonlatnak is tekintik a metaforát. “Haja barna hullám…” (Vörösmarty Mihály: Pálja nincs)

METONÍMIA: (görög, “névcsere”) Szókép, mely két fogalom vagy jelenség közti térbeli, időbeli, vagy anyagbeli érintkezésen, vagy okokozati kapcsolaton alapul. Stílushatása abból adódik, hogy a kife­jezendő fogalom jelölésére a kifejező fogalom nevének használata feszültséget kelt.

“Csendes a ház, ah de nincs nyugalma,

Fölveré azt szerelem hatalma.”

(Vörösmarty: Szép Ilonka)

METRUM: (görög-latin, “mérték”) Ritmusszerkezet, mely leírja, meghatározza a versszöveg alapritmusát.

MIMÉZIS: (görög, “utánzás”) A természet jelenségeinek, erőinek, lényeinek, tárgyainak művészi utánzása. A lényeges dolgok kiemelése, a lényegtelenek elhagyása. A művész meg tudja jeleníteni azt, amit a valóságban nem tud, nem ismer. Arisztotelész Poétika c. művében jelenik meg először ez a fogalom.

“Az eposzírás, a tragédiaköltészet, a komédia, a dithüram- bosz-költészct, s a fuvola- és lantjáték nagy része, egészében véve mind utánzás. Három tekintetben külön­böznek egymástól: más eszközökkel, mást és máshogyan – tehát nem ugyanazon a módon utánoznak…”

(Arisztotelész: Poétika, 1.)

MIMIKA: (görög-latin) Az előadói kifejezés eszköze, a mozdulattal való utánzás művészete. Szűkebb értelemben az érzelmet, gondolatot kifejező arcjátékot értjük rajta. A kezek mozdulatjátékának gesztus a neve. A -> pantominban a mimika, a gesztus és a test teljes fel­használása jelenik meg az ábrázolás során.

MINIATÚRA: (olasz) Festett kezdőbetű, kép vagy egyéb dísz a középkori kéziratokban. (■ > iniciálé)

MINNESÁNGER: trubadúr

MINNESÁNGER: Udvari lovagköltő és dalnok a XII-XIV. századi nemet irodalomban. A -> trubadúr németalföldi megfelelője.

MIRÁKULUM: (latin, “csoda’*) Középkori vallásos, misztikus témájú, a szentek életével foglalkozó szinjátékforma. A XIII-XV. században Angliában és Nyugat-Európában volt divatos.

MISSZILIS: (latin) Valóságos, elküldött levél. Ellentéte a fiktív levél.

MISZTÉRIUMDRÁMA: -> Drámái műfaj, mely a középkorban volt igen elterjedt. Terjedelmes, rövid verssorokban írt, bibliai tárgyú színjáték. Előadása néha több napig is eltartóit. Eredetileg a liturgia
része volt, majd a templomból kikerült a templom előtti térre. A XIII- XV. században élte virágkorát. A középkori (ími-olvasni nem tudó) ember számára közvetítette a keresztény hit fő történeteit. Legfontosabb fajtái a Krisztus születésével, keresztrefeszítésével és feltámadásával kapcsolatos eseményeket feldolgozó misztérium­drámák. Előadásainak sajátos színpada a mozgó vagy rögzített szekérszínpad. A misztériumdrámához közeli műfaj a —tmirákulum.

MITOLÓGIA: I. Egy nép által alkotott -^mítoszok összessége. 2. A mítoszokkal foglalkozó tudományág.

MÍTOSZ: (görög, “elmondás”) Istenekről, csodás eseményekről, a természet erőit megfékező és irányító egyénekről, emberfölötti erő­vel bíró hősökről szóló elbeszélés. A különféle mitológiákban ugyanazok a történettípusok térnek vissza: a világ keletkezése, az ember teremtése, a vízözön, népek, nevek eredete, világvég. A mitikus világkép az élet része volt, az emberek hittek a mítosz világában. Életmintát, gondolkodásmódot, cselekvési tormát is jelen­tett számukra.

MONDA: -> Epikus műfaj. Általában valamely valós helyhez vagy személyhez kapcsolódik. Népi eredetű, szájhagyomány útján terjedt és maradt fenn. Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz föl egy közösség hőskorából. Verses vagy prózai egyaránt lehet, meseszerű, csodás elemek teszik gazdagabbá, színesebbé. A XIX. században kezdték el gyűjteni, feldolgozni a különböző nemzetek mondakincsét. Nálunk Benedek Elek állította össze a legismertebb, legteljesebb magyar mondagyűjteményt Fő csoportjai: hiedelemmondák, -> ere- dettr.ondák, származásmendák, történeti mondák (Mátyás-mon­dakör).

MONDOLAT: Az 1811-ben Kazinczyék által elindított nyelvújítási harc egyik “eredménye” ez a mű. Az -> ortológusok 1813-ban Mondolat címmel adtak ki egy gúnyiratot azzal a céllal, hogy bebi­zonyítsák a -> nyelvújítás képtelenségét. A nyelvújítási harc a Felelet a Mondolatra c. művel folytatódott, amelyet a neológusok 1815- ben jelentettek meg. Ennek Kölcsey Ferenc és Szemere Pál volt a szerzője. A vitát Kazinczy Ferenc zárta le azáltal, hogy békejobbot
nyújtott az ortológusoknak (Ortológus és ncológus nálunk és más nemzeteknél, 1819): “Jól és szépen csak az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind.”

MONÓDIA: (görög, “egyedül éneklés”) Az antik görög drámában a színész egyedüli éneke.

MONODRÁMA: Egy személy által előadott -> drámai mű. Hőse önmagával vívja meg a küzdelmet, olykor azonos a melodrámával Általában a monodrámában egyetlen szerep van, ismertek azonban tebbszerepes művek is, de minden esetben egy színész alakítja a hőst, hősöket.

MONOGRÁFIA: (görög) Hosszabb lélegzetű, pontosan körül­határolható témát feldolgozó tudományos műfaj, amely egy életmű vagy életműrészlct kimerítő ismertetése, leírása, értékelése.

MONOLÓG: (görög) Közlésforma. A drámának olyan részlete, amelyben egyetlen szereplő beszél a színpadon. Egyes szám első személyben közölt én-feltárás. Változatai: lírai vagy tény- és szándékközlő, drámai, önvallomás jellegű stb. A drámairodalom egyik legismertebb monológja Hamlet “Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés” kezdetű monológja.

MONTÁZSTECHNIKA: Különböző irodalmi fonnák, tartalmak, idősíkok cs színterek vágásszerű összeállítása egy művészi és gondo­lati egésszé.

MÓRA: (görög) Az ->időmértékes verselésbtn egy rövid szótagnak az időegysége. A hosszú szótag 2 morás. A rövid szótag jele: u, a hosszú szótagé: -.

MORALITÁS: (latin) 1. Középkori –> drámai műfaj, melyben a szereplők a földi ember üdvösségéért, leikéért harcolnak. Középpontjában valamilyen erkölcsi kérdést allegorikus formában jelenített meg. 2. Erkölcsösség.

MOTÍVUM: (latin) 1. Alapgondolat, vezérlő eszme. Egy műben többször felbukkanó részlet, mozzanat, amely változatlanul vagy va­riálva ismétlődik. A zenében egy dallamnak tovább nem bontható része. 2. Indítóok, erkölcsi indíték. “Bizonyos jellegzetes, az irodalom alko:ásaiban ismételten felbukkanó, alapvető emberi tartalmakat, vi­szonyokat, magatartásformákat kifejező alakok, helyzetek vagy történések megjelölésére alkalmas műszó.”

MOTTÓ: (olasz) Jelige vagy jelmondat, ami egy-egy mű alapgondo­latát előlegezi. Többnyire a cím után tüntetik fel (Arany Toldijában Ilosvay Selymes Péter művéből találhatunk mottókat.)

MOZAIKRÍM, ÖSSZERAKÓ RÍM: Két rím, rímpár. melynek egyik tagja egy, a másik kettő vagy több szóból tevődik össze (Pl.: állót: – áll ott).

“Csupa sugár fény, semmi árnyék,

óh hátra van a hosszú nyár még;

S szivében annyi még az ének

Szegény, fakó fülemülédnek.”

»

(Reviczky Gyula: Édes napok)

MUSICAL: Modem zenés színpadi műfaj. Angliában alakult ki, de az 1920-as években Amerikában terjedt cl. Mai jellegét a tánczene és a dzsessz térhódítása adja meg. Gyakran egy irodalmi mű zenés átdol­gozása. (My fair lady, Macskák, Hair, Chcss, Wcst Side Story)

MÚZSA: 1. A görög mitológiában a művészetek és a tudományok ihlető istennői, Zeusz gyermekei. Eredetileg három, később kilenc múzsát tiszteltek, nevük és funkciójuk folyamatosan módosult. Lakóhelyük Hésziodosz szerint a Pamasszosz, Homérosz szerint az Olümposz hegye. Kalliopé az eposzírás, Polühümnia a vallásos költészet, Erato a szerelmi költészet, Euterpé a líra, Terpszikhoré a tánc, Thália a vígjáték, Uránia a csillagászat, Melpomcné a tragédia, Klió a történetírás istennője. 2. Költői, művészi ihletet adó személy (Dante-Beatrice, Petrarca-Laura, Csokonai Vitéz Mihály – Lilla, Vajda János – Gina).

MÜDAL: Olyan -> ífoZformában írott vers, amelynek szerzőjét ismerjük. Általában rövid terjedelmű, jellegénél fogva közel áll a zeneiséghez. Egyszerű érzelmet egyszerű, közvetlen formában fejez ki (-> lírikus triász, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Nagy László).

MŰFAJ: Az irodalmi művek csoportosítására szolgáló kategória. Elkülönítésükben formai és tartalmi jegyek játszanak szerepet: műnembe tartozás, jellegzetes terjedelem, szövegforma, alkotói ma­gatartás, jellemző téma, ábrázolási mód, stilisztikai eszközök. A legtöbb műfaj besorolható a három műnemi katerógiába, de vannak úr. átmeneti műfajok is. A műfajok területenként és koronként vál­tozhatnak (pl. az -> elégia ókori és mai meghatározása).

MŰFORDÍTÁS: Szépirodalmi mű átültetése más nyelvre. Alapja lehet egy eredeti mű vagy kész műfordítás, nyersfordítás is. Meg kell őriznie a mű tartalmát, formáját, hatását, hangulatát. A műfordítás a nemzeti kultúra része, bekapcsolódás az egyetemes műveltségbe. A műfordítás fejlődését nagyban elősegítették a bibliafordítások, a zsoltárátdolgozások is.

“Les sanglots longs

Ősz húrja zsong Jajong, búsong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.”

Des violons

De 1’ automne Blcsscnt mon cocur D’ une langueur

Monotone.

(Vcrlainc: Őszi sanzon, Tóth Árpád fordítása)

MŰNEM: Az irodalmi alkotások alapvető jellegzetességeik (idősík, a szerzőnek a műhöz és a valósághoz fűződő viszonya, nézőpont, az én jelenléte a műben, a lelki alaptevékenység) szerint három csoport­ba sorolhatók: -> líra, dráma, -> epika. Ezt az elkülönülést már az ógörög irodalomban megfigyelhetjük, de a hagyományos műfaj­elméleti rendszert Hegeldolgozta ki Esztétika c. művében. A műfajok többsége jellemző jegyeik alapján besorolhatók a műnemek valame-
lyikcbc, de vannak olyanok, amelyekben a műnemi jellegzetességek keveredése figyelhető meg (-> átmeneti műfajok).

“A költők ugyanazokkal az eszközökkel és ugyanazt utánozzák, de az egyik költő maga is beszél, mást is megszólaltat, a másik csak maga szólal meg, és nem adja át a szót, a harmadiknál viszont az utánzott személyek tevékenykednek és cselekednek…”

(Arisztotelész: Poétika, 111.)

MŰVÉSZNÉV: Alkotómóművészek különböző okokból felvett ál­neve.

 

NAGYEPIKA: Nagy tctjcdclmű epikus müvek csoportja, mely lehetővé teszi, hogy a bemutatott kort teljességében ábrázolják. Bonyolult cselekmény, sok szereplő és sokféle összefüggés jellemzi. Nagyepikus műfaj az -> eposz és a regény.

NAIV EPOSZ; eposz

NAIVA: Gycrmckicscn tapasztalatlan, ártatlan lány szerepét alakító színésznő.

*NAPLÓ: Az -> önéletrajzzal és az emlékirattal rokon, az író szemé­lyes feljegyzéseit időrendi sorrendben tartalmazó mű. Általában a naplóíró önmagának ír, személyes érzéseit, gondolatait jegyzi le, magánhasználatra készül. A naplóírás a —> reneszánszban vált divattá. Megkülönböztetünk szépirodalmi és dokumentum jellegű naplókat. Egyik sajátos alcsoportja az útinapló, mely egy utazás élményét, eseményeit örökíti meg. (Franz Kafka, Lcv Tolsztoj, Heine, André G:de, Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes, Illyés Gyula)

NAPLÓREGÉNY: A -> szentimentalizmus kedvelt műfaja, amely kitalált, elképzelt (fiktív) naplót, vagy naplórészleteket tartalmaz, gyakran más, bizalmas szövegekkel (pl.: levél) szerepel együtt. (Goethe: Werther, Kármán József: Fanni hagyományai)

NARRÁTOR: (latin, “mesélő, élbeszélő”) A cselekményen kívülál­ló, jellem szerint nem meghatározott szereplő. Feladata egy-egy cse­lekmény bejelentése, magyarázata, beléphet a mű menetébe is. Az élőbeszéden kívül monológ, —> prológ) dalbetétet is előadhat. Az egyik legősibb művészi szerep.

NATURALIZMUS: (latin-francia: naturális, “természethű”, “ter­mészet utáni”) Irodalmi és művészeti irányzat, mely a XIX. sz. második felében alakult ki. A valóság hű ábrázolására, aprólékos leírására törekszik, gyakran elmerül a részletekben. A pozitivizmus
filozófiája hatott rá. Zola tevékenysége nyomán jelentekczctt, ő volt az, aki megalkotta esztétikai rendszerét is. Elsősorban a társadalom alsóbb rétegeinek bemutatását helyezi előtérbe. Részletezve, kíméletlenül mutatja meg az emberi sorsokat. (Maupassant, Rcymont, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc)

NEKROLÓG: (görög, “halotti beszéd”) Általában versben vagy prózában írott szöveg, de lehet a temetéskor elmondott beszed is, mely az elhunyt életét, munkásságát méltatja. Költői változata a gyászdal. (Halotti Beszéd és Könyörgés, Arany: Széchenyi emlékezete, Ignotus: Halhatatlan Ady)

NEKTÁR: A görög istenek halhatatlanságot adó itala.

NEMESI ELLENÁLLÁS: A XVIII. században a felvilágosodás idején II. József politikája megosztotta a magyar értelmiséget. A jozefinisták teljes mértékben támogatták az uralkodó politikáját, míg a nemesi ellenállás hívei ellenezték. Védelmükbe vették a régi hagyományokat, divatba hozták a magyaros öltözködést és síkraszáll- tak a magyar nyelv ügyéért. Elősegítették a nemzeti érzés kibon­takozását.

NEOAVANTGARDE: (görög: neosz, “új”; francia: avantgarde, “előőrs”) Az avantgarde izmusainak újjáéledése, melyet társadal­mi, gazdasági, politikai okok váltottak ki. A ueoavantgaid az 1960-as években alakult ki a nyugat-európai kultúrákban.

NEOKLASSZICIZMUS: Újklasszicizmus. A XVIII-XIX. század­ban a klasszikus formákat felújító, illetve utánzó stílus. (-» klasszi­cizmus)

NEOLÓGUS: (görög – latin, “újító”) Kazinczy nyelvújítási moz­galmának résztvevőit nevezték így. A nyelvi újításoknak, az új nyelvi elemek létrejöttének, létrehozásának híve.

NÉPBALLADA: Rövid, tömör, népi elbeszélő költemény. A XIV. században Franciaországban alakult ki, majd terjedt cl egész Európában. A cselekményt leggyakrabban párbeszédekben jeleníti
meg, száj hagyomány útján terjedt. Társadalmi-érzelmi (lelki) prob­lémát dolgoz fel, fontos szerepet kap henne a szerelem is Eredetileg dallammal keletkeztek, előadóik énekelték őket (pl.: Kádár Kata, Kőmíves Kelemen). Az európai balladaköltészetben igen jelentősek a székely és a skót népballadák.

NÉPDAL: Lírai műfaj. Dallammal kísért lírai költemény, tágabb értelemben minden énekelhető népköltészeti alkotás. Szűkebben a dal formában íródott, eredetileg éneklésre szánt népi költemények megnevezése. Gyakori témái a szerelem és a honvágy. Párhuzamok, ismétlések, túlzások és alliterációk jellemzik.

NÉPI ÍRÓK: A magyar irodalmi és ideológiai élet nagy jelentőségű és hatású csoportja a 30-as években, mely mozgalommá is vált. Szociográfiák, riportok és más művek jelentek meg, amelyek a parasztság, a vidéki Magyarország életét, szegénységét, elmaradottságát mutatták be. Vezető irodalmi folyóiratuk a Sárközi György által szerkesztett Válasz volt. A mozgalomhoz sok olyan író (Nagy Lajos, Németh László) is csatlakozott, akik nem számítottak népi íróknak. Jelentős ncpi írók: Illyés Gyula, Féja Géza, Kodolányi János, Kovács Imre, Veres Péter, Szabó Zoltán, Erdei Ferenc.

NÉPIESSÉG: Az irodalomban a népi életformának és a népha­gyományoknak – ezeken belül a népköltészet hagyományainak – ápolására alapozott törekvés. Az ábrázolásnak az a módszere, amely a mondanivalót népi alakokon és sorsokon, népi szimbolikán keresztül, a népköltészet hagyományos tartalmi és formai elemeit fel­használva fejezi ki. Művészi programmá irodalmunkban először Petőfi Sándor és Arany János művészetében vált, de a XX. században is sok alkotás meghatározó eleme (Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Nagy László).

NÉPKÖLTÉSZET: A nép körében keletkezett költészet. Élőbeszéd­ben terjed, ennek következtében mindig változik, formálódik. Kezdetben fontos része volt a zene is. Prózai és verses műfajokat egyaránt tartalmaz (-> mese, -> monda, közmondás, találós kérdés, kiszámoló, mondóka, népdal, —> ballada, sirató), szerzője ismeretlen. A népköltészet igen gyakori forrása ismert írók, költők alkotásainak.

NÉPMESE: ->mese

NÉPSZÍNMŰ: A XV1I-XIX. sz. kedvelt drámai műfaja. A nép életét ábrázolja, a valóságtól eltérően erősen megszépítve, a falu világát eszményítve. Falusi környezetet, paraszti figurákat ábrázoló mű, gyakran komikus, zenés színdarab. A francia és német —> melo­drámák és énekes-komikus művek hatására alakult ki, Magyarországra a közeli Bécsből került. A magyar irodalom egyik leghíresebb népszínműírója Szigligeti Ede volt.

NÉZŐPÉNZ: Az ókori Hellászban a színházi előadásokra minden szabad ember elmehetett, de belépődíjat kellett fizetnie. A szegény polgároknak az állam megtérítette a jegy árát, ezt nevezték nézőpénznek.

NIBELUNG-ÉNEK: A XIII. században írásba foglalt germán népi -> eposz, amely Szigfrid legendás német hős életét és halálát beszéli el.

NIBELUNGIZÁLT ALEXANDRIN: 7/6-os osztású vers, amely -> alexandrinokbó\ áll, helyenként nibclungi sorokkal keveredik. A metszet előtt egy nyomatéktalan szótag szerepel. Alkalmazása Tóth Árpád költészetében jellegzetes.

kj-/–/cj-/!//kj-/–/cj-

“Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér”

(Tóth Árpád: Őszi kérdés)

NIKLAI REMETE: Berzsenyi Dánielt nevezték így, miután 1805- ben a Somogy megyei Niklára költözött, hogy ottani birtokait igaz­gassa. Ezt követően életét a magány, az irodalmi élettől való vissza­húzódás jellemezte, amely költészetének elégikus hangvételét is megalapozta.

NO: (japán, “tehetség, ügyesség megmutatása”) Japán színpadi fonna. Az 1430-as évekre tehető kialakulása. Zenés-táncos népi szín­játékformákat, udvari és balladaszcrű formákat olvasztott magába.

Előadói színészek voltak, akik tartományonként céhekbe tömörülve, sajátos előadásmód és jelképrendszer kialakítására törekedtek Tudásukat versenyeken mérték le. Legjelentősebb Kanami társulata, aki fiával megalkotta a no klasszikus formáját. Jellegzetes no elemek a kórus és % szólótánc. Mind a klasszikus, mind a mai no eljutott Európa és Amerika nagyvárosainak színpadaira is.

NOBEL – DÍJ: Alfréd Bcmhard Nobel svéd nagyiparos tőkéjének kamataiból (amit végrendeletében hagyatékozott) évenként kiosztás­ra kerülő dijak rendszere. Ezt a dijat azok a tudósok, feltalálók, írók kapják, akik egy adott évben az emberiségnek a legnagyobb “hasznot” hajtották. A kamatokat az kapja, aki a fizika, a kémia, a fiziológia vagy az orvostudomány területén valamilyen kiemelkedő felfedezést tett, vagy az irodalomban igen jelentősét alkotott, és aki a legtöbbet tette a népek testvériességéért, valamint a békekongresszu­sok tartása érdekében.

NÓTA BENE: “Jól jegyezd meg!” Megjegyzés szövegben a figyelem felhívására.

NOUVEAU ROMÁN: A modem francia próza egyik irányzata, amely a hagyományos történetelmondás helyett a tárgyi világ rész­letes, objektív leírására, nyelvi-formai kísérletezésre törekszik. Az irányzat legismertebb írói: Nathalie Sarraute, Alain Robbe-Grillet, Michcl Bulor és Sámuel Bcukcll. Szorosabb értelemben nem alkottak egységes irodalmi iskolát, ami a leginkább összeköti őket, hogy a hagyományos regénytechnikát minden korábbinál radikálisabban vetették cl.

NOVELLA: (olasz, “újdonság”) Rövid terjedelmű, zárt szerkezetű —> epikus műfaj. Már az ókorban meglévő, de ekkor még nem önál­lósodott műfaj, egyes művek részeiként jelentek meg novcllisztikus történetek. Boccaccio Dekameron c. művével teremtette meg a mo­dem novellát, mely a XIX-XX. sz. egyik legfontosabb műfaja. Kevés szereplő; egységes cselekmény jellemzi. Egyik fő eleme a sorsfordu­lat, amikor a mű menetében hirtelen változás áll be, felgyorsul a cse­lekmény, mely a végkifejlethez vezet el. Két alapvető típusát külön­böztetjük meg, a cselekményes, fordulatos maupassant-i, és a lélck-
tani’.ag ábrázoló csehovi novellát. Magyarországon a XV1I1. sz. utol­só évtizedeiben jelent meg. majd a reformkorban bontakozott ki. Kiemelkedő képviselői a magyar irodalomban: Örkény István, – aki megteremtette az —> egyperces novellát – Kosztolányi Dezső, Déry Tibor. A világirodalomban: Kleist, E.T.A. Hoffmann, Merimée, Csehov, Gorkij, Hemingway, Thomas Mann, Franz Kafka, Maugham.

NOVELLACIKLUS: -9- ciklus

NŐ RÍM: -thimrim

NYELVÚJÍTÁS: Kazinczy Ferenc 1811-ben tudatosan robbantotta ki a nyelvújítási harcot ortológusok és -tneölógusok között. Célja a lanyhuló szellemi élet felébresztése volt. A neológusok, akik élén Kazinczy állt, a nyelv megújítására törekedtek, s vallották, hogy szük­séges változtatni a nyelven, hiszen elmaradott, szókincse szegényes. Az ortológusok tiltakoztak ez ellen. A nyelvújítási harc Kazinczy Tövisek és virágok c. epigrammagyűjteménye miatt robbant ki, hiszen ez burkolt támadás volt az ortológusok ellen. Ezt a Mondolat c. gúny irat követte, melyet az ortológusok adtak ki 1813-ban. Ezzel a művel szerették volna bizonyítani az ortológusok a nyelvújítás lehetetlenségét, képtelenségét. 1815-ben Kölcsey és Szemére Pál – Kazinczy barátai – jelentették meg a Felelet a Mondolatra c. pamf- lctjüket. A nyelvújítási harcot 1819-ben Kazinczy zárta le azáltal, hogy békejobbot nyújtott az orlulógusoknak, s megírta fontos tanul­mányát: Ortológus és ncológus nálunk és más nemzeteknél. “Jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind…”. A nyelvújító mozgalom kb. tízezer új szót alkotott, melyekben talál­hatunk olyanokat, amelyek ma is mindennapi szókincsünkhöz tartoz­nak, de olyanok is, amelyek nem gyökeresedtek meg a nyelvhasználatban. A nyelvújítók a szókészlet bővitésének sokféle módjával éltek. Pl. régi, c.avult szavak felújítása (év, lomb, folyam), idegen szavak lefordítása (hangverseny, rokonszenv), tájszavak általánosítása (bitó, betyár, páholy) stb.

<

NYUGAT- EURÓPAI VERSELÉS: Olyan időmértékes versfor­mák összefoglaló neve, amelyek megőrizték a klasszikus -» vers- /óóakat, de a kötött antik sörfajtákat, strófaszerkezeteket már nem.

Jellemzője még a -> rlmeXés is. A magyar nyugat-európai verselés elterjedése a XVII1. századra tehető, fejlődése, alakulása pedig – vari­ációs gazdagsága miatt – egészen napjainkig tart. (Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály. Vörösmarty Mihály, Arany János, Szabó Lőrinc, Nagy László)

NYUGAT: 1908-tól induló irodalmi és kritikai folyóirat. Első száma 1908. január 1-én jelent meg. Főszerkesztője 1929-ig Ignotus, szerkesztője, szellemi arculatának kialakítója Osvát Ernő volt. Osvát Emő halála után 1933-ig Móricz Zsigmond, Babits Mihály és Gellért Oszkár, 1939-ig Babits Mihály cs Gellért Oszkár, 1941-ig – haláláig – pedig már csak Babits Mihály volt a lap szerkesztője. Az utolsó szám 1941. augusztus 1-én jelent meg. Babits Mihály halála után Magyar Csillag néven – csak megváltoztatott néven, de változatlan külső for­mában – Illyés Gyula szerkesztette tovább a lapot 1944 márciusáig, a német megszállásig. A Nyugat összefogta az új irodalmi és művészeti törekvéseket, a nyugati kultúra legfrissebb eredményeit közvetítette. Segítette és támogatta a fiatal tehetségeket, utat nyitott a színvonalas művek megjelenésének. Elősegítette az -> impresszionizmus és a —> szimbolizmus elfogadtatását, a szecesszió. a —> naturalizmus, és a —> l’art pour l’art hazai kibontakozását, azonban a politikai szél­sőségektől erőteljesen elzárkózott. Jelentős irodalmi gárdát szervezett maga köré, mely átfogóan képviselte az új irodalmi törekvéseket. Első generációjához többek között Ady Endre, Babits Mihály, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Nagy Lajos, Szabó Dezső tartozott, a másodikhoz Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, József Attila, Németh László, Márai Sándor. A 30-as években immár a harmadik generációt karolta fel. A harmadik nemzedék tagjai: Szentkuthy Miklós, Vas István, Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Ottlik Géza, Szerb Antal, Radnóti Miklós, Zclk Zoltán.

ÓDA: (görög, “dal”) -> lírai műfaj. Fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangvételű lírai költemény. Magasrendű, fennkölt témáról szól (emberiség cs haza sorsa, egy érzés, eszmény, magatartás, istenek). Általában alkalmi költemény formai és terjedelmi megszorítások nélkül. (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz, Radnóti Miklós Tétova óda) A régi görögöknél Pindarosz, a rómaiaknál Horatius volt a műfaj mestere carmen).

OEUVRE: (francia) Életmű. Egy író vagy művész életműve, műalkotásainak összessége.

OKTAVA: stanza

OLÜMPOSZ: Az ókori görögök mitológiájában az istenek lakóhelye, mai értelemben az irodalmi és művészeti hírnév magasla­ta.

OLVASÓPRÓBA: Az előadásra való felkészülés első fázisa, a színeszek ekkor ismerkednek meg a darabbal.

ORKESZTRA: Az ókori görög színházban a színpad kör alakú előtere, ahol a -> kórus tar.ózkodott.

*

ORTOLÓGUS: (görög – latin) Tágabb értelemben az, aki a hagyo­mányos nyelvi szabályokhoz ragaszkodik, az új nyelvi jelenségek ellenzője. Szűkebb értelemben a Kazinczy vezette -> nyelvújítási mozgalom ellenfele. A -> neológusokkal szemben tiltakoztak a ma­gyar nyelv megújítása el.en. Szerintük tilos a nyelvbe, a nyelv fejlődésébe erőszakosan beavatkozni, új szavakat gyártani.

ÓSZÖVETSÉG: A -> Biblia első, terjedelmesebb része, mely a zsidó vallás szent könyve. Az —> Újszövetséggel együtt alkotja a tel­jes Bibliát. Kb. ezer óv irodalmát tartalmazza az i. e. 12. századtól az i. e. 2. századig. Eredeti nyelve héber, de néhány mű arámi nyelven
íródott. Végleges formáját az i. e. 1. században nyerte el, de kiegészítések még az i. sz. 1-2. században is történtek. Az első fő részt Mézes öt könyve (Tórák) foglalja el, melyek főleg erkölcsi, vallási, társadalmi törvényeket tartalmaznak. Ezek közül az első a Genezis (Teremtések könyve). Ezután a prófétai könyvek következnek (négy “nagy próféta” és tizenkét “kis próféta”). Az Ószövetség része még a Zsoltárok könyve, mely a különböző szertartások alkalmával használt énekek, verses szövegek gyűjteménye

OXIMORON: ( görög, “szembetűnő ostobaság”) A jelző és a jelzett szó egymást kizáró ellcntéte.Olyan retorikai, stilisztikai gondolata­lakzat, mely szókapcsolatokban, mondatokban olyan szavakat, fogal­makat hoz kapcsolatba, melyek a normális beszéd ill. gondolati kommunikációban egymással összeférhetetlenek, ellentmondóak és ezáltal meghökkentő hatást váltanak ki. A hétköznapi életben is használjuk, pl.: édes teher, élő halott.

ÖLELKEZŐ RÍM: Olyan —trím, amelynek képlete: abba.

“Hajdanában, amikor még

így beszélt a magyar ember:

Ha per, úgymond, hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég…)”

(Arany János: A fülemüle)

ÖNÉLETRAJZ: Epikus műfaj, melyben a szerző saját életét, szemé­lyisége formálódását írja le. A hangsúly az író saját személyén, lelki­szellemi fejlődésén, és az ezt segítő és gátló tényezők ábrázolásán van. Dokumentatív műfaj, mert valóságos személy valós élet­történetéről számol be. Fontos kitétele az őszinteség és az önismeret. Rokon műfaja az -» emlékirat. Az irodalom jelentős önéletrajzírói: Szent Ágoston, Rousseau, Goethe, Tolsztoj, Sartre, Déry Tibor, Kassák Lajos.

ÖNMEGSZÓLÍTÓ VERS: A gondolati líra egyik típusa. A költői én%iegszólítja önmagát, megkettőzi magatartását. Ezzel drámai vi­szonyt létesít önmagával, a személyiség válságát fogalmazza meg. A
vita tétje a személyiség sorsa, létének érvényessége. (Kosztolányi Dezső: Számadás, József Attila: Nagyon fáj, Tudod, hogy nincs bo­csánat)

ŐSBEMUTATÓ: Valamely színmű, zenemű, film első nyilvános bemutatója.

ÖSSZPRÓBA: Egy színház teljes művészszemélyzetének a próbája, amelyben az előadás jeleneteinek összeállítására törekednek.

ÖTÁGÚ SÍP: Illyés Gyula által alkotott szókép a különböző orszá­gokban virágzó magyar irodalomra. Az öt ág: a magyarországi, a romániai, a szlovákiai, a vajdasági cs a nyugati magyar irodalom. Ma már hozzászámolják a kárpát-ukrajnai és a burgenlandi írók működését is.

 

PAMFLET: (angol) Publicisztikai műfaj. Gyakran gúnyos, durva hangú, személyeskedő jellegű vitairat. A XVIII. századi angol és fran­cia irodalomban élte virágkorát. Nem volt mentes a személyeskedő, a politikai jellegtől sem, ezért e műfaj elnevezése sokszor pejoratív jelentést hordoz.

PANEGIRISZ: (görög, “dicsérő, magasztaló”) —> Lírai műfaj. Az ókori görögöknél és rómaiaknál ünnepi magasztaló beszéd, mellyel magas rangú vagy híres embereket dicsőítettek. Az európai humaniz­mus jellegzetes műfaja.

PANTOMIM: (görög, “mindent utánzó”) Egy történet szöveg nélküli, testmozgással és arcjátékkal – esetleg zenekísérettel – való előadása.

PARABOLA: (görög, “összevetés”) Példázat. Olyan történet, amely valamilyen igazság, tanítás, erkölcsi vagy vallási tanulság bizonyítására szolgál, pl. a ->BíWíában az —> Újszövetség példázatai.

PARADOXON: (görög, “a szokással ellentétes”) Szellemes mondás, mely önellentmondásra épül. Látszólagos képtelenség, mely a meglepetés erejével hat. Egymást kizáró valóságtartalmú gondolatok, mondatok összekapcsolása. Végigkíséri a világirodalmat.

“Akinek sok barátja van, annak egy barátja sincs.”

(Arisztotelész)

PARAINESIS: (görög “intés”) Erkölcsi célzatú intelmeket vagy buzdítást tartalmazó beszéd vagy írás. Általában rövid terjedelmű, meghatározott vagy fiktív személyhez szól. Pl. Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

PÁRBESZÉD: -> dialógus

PARNASSZIZMUS: (francia) Költői irányzat Franciaországban a XIX. sz. első felében. Az abszolút szépségre törekedtek, céljuk a személytelenség, a szenvtclcnség, a fegyelmezett tormái tökély. Nevét a Mai Parnasszus (1866-76) c. antológiáról nyerte. Legismertebb költői: Sully-Prudhommc, Gauticr. Lccontc de Lislc.

PARNASSZUS: Az ókori görögök —> mitológiájában Apolló és a —> múzsák lakóhelye volt. Ma az irodalmi élet, dicsőség jelképe.

PARÓDIA: (görög, “dalt gyúnyosan előadni”) Önálló műfajként a tartalom és a fonna ellentétére cpit. Egy mű, műfaj, művész vagy irányzat tréfás utánzása. A túlzás eszközeivel emeli ki a célzott stílusának jellegzetességei:, ábrázolja, utánozza annak fönnai jegyeit, fonákjáról mutatja be az eredeti alkotásban megfogalmazott világképet, életszeméletet, értékrendet. (Petőfi: A helység kalapácsa, Karinthy: így írtok ti)

PARODOSZ: (görög) Az ókori > tragédia első szerkezeti eleme, a külső fonna egysége. A bevonuló kar fuvolaszóval cs tánccal kísért első éneke, mely gyakran érinti a mű alapgondolatát és témáját.

PÁROS RÍM: Két egymást követő verssor összecsengése. Leggyakrabban két rímpár szerepel egymás mellett, képlete: a a b b. A magyar népköltészet igen gyakori eszköze.

“Ez a világ amilyen nagy,

Te, galambom, oly kicsiny vagy;

De ha téged bírhatnálak,

A világért nem adnálak!”

(Petőfi: Ez a világ amilyen nagy…)

PASS1Ó.JÁTÉK: A misztériumdráma fianvia, illetve német foi- mája.

PASZTORÁL: Pásztorjáték, amely idealizált módon ábrázolta az egyszerű pásztori életet.

PÁTOSZ: (görög, “szenvedés”) Esztétikai minőség. Emelkedett, ünnepélyes hangütés, érzelem, indulat kifejezője. Az —óda, a -> rapszódia és a -> szónoki beszéd jellemzője. Nyelvi eszközei: erősen motivált szavak, szokatlan szórend, expresszív fordulatok.

PEGAZUS: A múzsák szárnyas lova az ókori görög —> mitológiában, ma a költői tehetség és ihlet jelképe.

PÉLDA: Példázat, parabola. Erkölcsi tanulsággal vagy -* alle­gorikus értelemmel ellátott rövid, olykor anekdoiikus történet. A középkorban elterjedt egyházi műfaj.

PEN CLUB: (angol: “Poets, Essayists, Novellists”, “költők, esszéírók, írók”) írók, költők, esszéisták világszervezete, mely 1921 óta létezik. Évente más-más országban tartják kongresszusaikat. Alapítója C. A. Dawson Scott angol író. Célja az volt, hogy az I. világháborúban egymással szembenálló országok íróit egy asztal köré gyűjtse. Magyarországon 1926-ban alakult az első tagszervezet, és 1932-ben szerveződött itt az első nemzetközi kongresszus.

PENTAMETER: (görög “5 metrum”, “ötmértékű sor”) Az —> időmértékes verselés egyik verssora. Neve szerint öt, valójában hat (négy teljes és két fél) vcrslábból álló sor, amelyben a 3. és a 6. cson­ka. Önálló sorként ritka, de már az ókori görög költészetben is gyako­ri disztichonok második soraként.

-UU/-UU/-//-UU/-UU/-

“Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.”

(Kölcsey Ferenc: Huszt)

PERSZIFLÁZS: (francia) Gúnyos írásmű. Célja egy másik szöveg, általában irodalmi alkotás nevetségessé tétele.

PETRARKIZMUS: Francesco Petrarca, az itáliai —> reneszánsz első nagy képviselője teremtette meg a reménytelen szerelem évszázadokon át érvényes formuláját. Követői, utánzói azonban ncm-
csak ezt a formulát vették át a költőtől, hanem a szonettformát is, amelyben költeményeit írta.

PICI: versláb

PIKARESZK REGÉNY: (spanyol; picaro, “kalandor”, “csirke­fogé”) Kópéregény. A -> kalandregény egyik típusa, mely a XVI. században Spanyolországban keletkezett. Naturalisztikus történet, melynek hőse fiatal férfi, aki felnőtté válásáig sok viszontagságos kalandon megy kérésziül. A főhős nem magasztos eszményekéit, hanem a megélhetésért harcol. A pikareszk regény klasszikus példája az ismeretlen szerzőtől származó Lazarillo de Tormes. A modem pikareszk kitágította a műfaj határait (Jack London, Steinbeck egyes csavargóregényci is ide sorolhatók), a X1X-XX. században a picaro szerepét a “frakkos haramia” veszi át.

PIKTÚRA: A —> leírás latin eredetű elnevezése.

PILVAX KÁVÉHÁZ: A? első pesti irodalmi kávéház. Az 1840-es években a radikális szellemű fiatal értelmiségi és írókör törzshelye volt. (Fiatal Magyarország, Tízek Társasága) Szervezőjük és vezetőjük Petőfi Sándor volt. 1848. március 14-én a bécsi forradalom hírére a forradalmi ifjúság itt gyűlt össze és cselekvésre szánta el magát. Megszövegezték a 12 pontot és forradalmi követeléseiket. A Pilvax Kávéház neve ettől kezdve a forradalmi közvéleményt jelen tette. Azóta többször átépítették és több nevet is kapott, de “szalonja” ma is őrzi az eredeti falakat.

PIRRICHIÜS: Az —> időmértékes verselésbcn két rövid szótag kapcsolata (u ej). Többnyire kiegészítő szerepet játszik, trocheus vagy —> jambus helyett áll.

PLÁGIUM: (latin: plágium, “emberrablás”) Egy szellemi alkotás vagy az alkotás egy részének eltulajdonítása oly módon, hogy az ide­gen mű (vagy részlet) kapcsán az eltulajdonító saját nevét tünteti fel az alkotás szerzőjének. Ez az eljárás a -> reneszánsz korig teljesen elfogadott volt, az írói tulajdon fogalma csak a XVIII – XIX. század­ban kezdett el kialakulni. (- ■> eredetiség)

PLANCTUS: —> Mária-himnusz

PLEONAZMUS: (görög: pleonaszmosz, “fölösleg”) Olyan szavak kapcsolata, összekapcsolása, melyben az egyik szó egy másik jelen­tését belső energiával, kifejezőerővel gazdagítja. Két típusa közül az egyik akkor keletkezik, amikor a jelző vagy halározószó az utána álló szónak olyan tartalmi jegyét emeli ki, mely a szó jelentésének elengedhetetlen feltétele. (Pl.: Siess gyorsan haza!) Másik típusa akkor keletkezik, mikor a beszélő vagy az író úgy érzi, hogy egy gyakorta használt szó jelentése csökken, így egy új szóval (vagy többel) egészíti ki. (Pl.: A “tilos” melléknév kifejezi, hogy valamit nem szabad tenni, ha hozzákapcsoljuk a “szigorúan” határozót, ez a tiltás meg határozottabb)

PLEONAZMUS: Szóhalmozás, szószaporítás Azonos vagy hasonló jelentésű szavak, kifejezések halmozása.

PÓDIUM: A színpadi emelvény latin eredetű megnevezése.

POÉTA DOCTUS: (latin, “tudós költő’) Olyan költő, aki veleszületett tehetségén kívül gazdag elméleti, irodalomtörténeti és mesterségbeli tudással rendelkezik.

POÉTA LAUREATUS: (latin, “koszorús költő”) A kivételes meg­becsülésben részesülő küllők megnevezése. Az ókori görögöknél és rómaiaknál hagyomány volt, hogy a költői versenyek győztesét megkoszorúzták. Magyaroszágon inkább az író- és költőfejedelem kifejezések használatosak (Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Arany János).

POÉTIKA: (görög: poétiké techné, “költői mesterség, művészet”) A költészet elmélete, mely annak eredetével, taralmúval, fejlődésével, nyelvi kifejezőeszközeivel foglalkozik. Tágabb értelemben más iro­dalmi műfajok vizsgálatát is jelenti (Arisztotelész: Poétika, Horatius: Ars poetica, Lessing: Hamburgi dramaturgia).

POLIFÓNIKUS REGÉNY: Mihail Bahtyin, orosz irodalomtudós nevezte cl így a Dosztojevszkij által megalkotott regénytípust, a
filozófiai-ideológiai regényt. Ezekben szakított a realista ábrázolás­móddal, a cselekményről a hősök lelkiállapotára helyezte a hangsúlyt. Regényeiben nem jellemek és hősök, hanem “tiszta tudatok, eszme­hősök” vannak jelen. Művei középpontjában cgy-sgy nagy eszme áll, melyet a megszállott hősök bűncselekmények során próbálnak ki. Az olvasó hol az egyik, hol a másik eszmehős vonzásába kerül. A vélemények, gondolatok összefonódása, egyidejűsége adta az elne­vezés alapját.

POLIHISZTOR: (görög) Több tudományágban és a művészetekben is jártas, sokoldalú, egyetemes tudós, művész elnevezése reneszánsz).

POLISZINDETON: A szóismétlés egy fajtája, kötőszóismétlés, mely az érzelmi, hangulati erősítést szolgálja.

“Vagy láng csap ?.z ódon vad, vármegyeházra.

Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva,

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,

Vagy marad régiben a bús magyar élet.”

(Fölszállott a páva)

PONYVAIRODALOM: Eredetileg vásári sátorponyván árult olcsó könyvek voltak, melyek bibliai énekeket, történeteket, legendákat tar­talmaztak. Mai értelemben az igénytelen olvasóközönség ízlését kielégítő művek, pl.: hatásvadász regények, kalandregények. Leegyszerűsített világképet tükröznek, megértésük nem igényel nagy tudást, de vannak olyan regények is, amelyeket ponyvaként kezdtek árusítani, de ma már az irodalomban elismert, kiemelkedő műveknek számítanak, pl.: Petőfi János vitéz c. műve.

PORNOGRÁFIA: Célzatosan és leplezetlenül az érzékiségre hatni akaró, a • nemiséget szemérmetlenül ábrázoló irodalom, de más művészeti ágakban is használt fogalom.

POSZTUMUSZ: (latin: pcsterus, “következő”) Irodalmi értelemben a szerző halála után közzétett, hátrahagyott mű.

PREAMBULUM: Bevezetés, —telőszó.

PREMIER: (francia) Bemutató előadás, első előadás. (-> ősbemu­tató)

PRIMADONNA: Zenes színjátéktípusok elsőszámú női szereplője, a mű központi alakja.

PROCESSZIÓS SZÍNPAD: Körmeneti színpad. Az egyes jelenetek színpadai egy utca hosszában álltak, cs a közönség az egyik szín pádtól a másikig vándorolt a mű előrehaladtával. A középkori színját­szásban megjelenő színpadi megoldás.

PROGRAMVERS: Olyan vers, melyben politikai, társadalmi, val­lási, erkölcsi nézetek egyértelmű költői eszközökkel történő kife­jezése áll a középpontban. Szinte minden korban találkozhatunk olyan programversekkel, melyek az egyén emberi-művészi hitvallását tárják elénk (—> ars poetica, Radnóti Miklós: Mint a bika), de olyanokkal is, melyek egy nagyobb közösségnek fogalmaznak meg tágabb művészi, társadalmi célokat (Horatius: Ars poetica, Vcrlainc: Költészettan).

PROLÓGUS: (görög, “élőbeszéd”) Egy mu szereplője, szerzője vagy egy allegorikus figura mondja el. A színművekben a cselekmény indulását megelőző bevezető szöveg, amely hozzátartozik a műhöz. Ismerteti a mű megértéséhez szükséges előzményeket, tájékoztatást ad a szereplőkről, a helyszínről, vagy épp a néző hangulatát akarja felfokozni. Az antik tragédiákban alakult ki, ahol jelentős -> dra­maturgiai szerepük volt a prológusoknak. (Szophoklész: Antigoné, Shakespeare: Rómeó és Júlia)

PROPOZÍCIÓ: (latin, “előrehelyézés”) Az -> eposz szerkezeti eleme. A mű indításában a tárgy illetve a téma megjelölésére szolgál, az —> invokációvá <ílkot egységet.

“Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott s hosszan hányódott, feldúlván szentr’alu Tróját, sok nép városait s cszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében, menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.”

(Homérosz: Odüsszeia)

PROSZCÉNIUM: A színpad előtere, az előfüggöny és a zenekar közötti része.

PROSZCÉNIUM: Előszínpad. Az antik színházban a színpad elé épített magas emelvény.

PRÓZA: (latin: profusa, “áradó”, “mértéktelen”) Szabálytalan rit­musú szöveg, melyben ismétlődő ritmusegységek csak kivételesen vagy véletlenül fordulnak elő. A vers és a köznap beszéd között elhe­lyezkedő sajátos nyelvi fonna.

PRÓZAVERS: vers

PROZÓDIA: (görög: presz, “hozzá”; ódé, “éneklés”) Vershangzás ill. az ezzel foglalkozó tudományág (verstan). Az irodalmi művek hangzásbeli sajátosságainak és a versmértékkel kapcsolatos szabá­lyoknak a vizsgálata.

 

QUATTROCENTO: Az olasz művészet és irodalom XV. századi szakasza.

 

RAGRÍM: A toldalékrím egyik fajtája. A rímelés legegyszerűbb, lcgkezdetlegcsebb módja. Az összecsengést az r.zonos ragok adják, képzők esetében használatos a képzőrím kifejezés is. A nép- és műköltészetben számos példát találhatunk rá.

“Én az ki azelőtt ifiú elmével,

Játszottam szerelemnek édes versével,

Küszködtem Viola kegyetlenségével:

Mastan immár Marsnak hangasabb versével.”

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem)

eposz, melynek keletkezési ideje az i. e. utolsó századok. 7 könyvből áll és 48 ezer sort tartalmaz. Meglehetősen nagy terjedelme ellenére jól szerkesztett, egységes mű. Az európai eposzoknál leírásai ter­jengősebbek, de ez összhangban áll az indiai esztétika követelményeivel. Bővelkedik természet fölötti elemekben, szereplői idealizált alakok.

RAPSZÓDIA: (görög-latin) A görög irodalomban olyan dal, ame­lyet a rapszodosz, a görög vándorénckcs adott elő. Az —> óda egyik válfaja, melyet szertelenül szenvedélyes hangvétel, szeszélyes képalkotás, csapongó témavilág jellemez. Ezek a költő izgatott lelki­állapotát tükrözik. Különösen a romantika kedvelt műfaja (Vörösmarty: A vén cigány). A zeneművészetben gyakran népi témát feldolgozó, kötetlen formájú hangszeres műfaj (Liszt: Magyar rap­szódiák).

RÁÜTŐ RÍM: Olyan versszakokat zár le, amelyek négysoros versszakokként indulnak, de ötödikként csatlakozik hozzájuk az előző sor rímét megismétlő, ráütő rímet horozó sor. Ez szerepelhet az egész mű minden szakaszában, vagy az utolsó strófa bővítéseként is megjelenhet.

“Mint szivemet,

Úgy ítéljed,

Édesem, Kedvesem, Rabod vagyok, kegyesem.”

(Amadé: Én angyalkám)

RAZGLEDNICA: (szláv, “képeslap”) Radnóti Miklós 1944 augusz­tus és október között írt 4 versének címe, melyek rövid helyzetképek a tájról, a valóságról, az emberekről, magáról a közeledő halálról.

REALIZMUS: (latin: reális, “valóságos”) Valósághű ábrázolás, művészi és írói magatartás. A XIX. században kialakult művészeti irányzat, mely a -> rorrantikávnA szinte egyidőben jött létre. A tár­sadalmakat, eseményeket, konfliktusokat hitelesen, a valós életnek megfelelően ábrázolja. A realista írók szembefordulnak saját korukkal. Egyéniek, de mégis általános emberi tulajdonságokat, lelki, jellembeli minőségeket hordoznak vágyaikban, tetteikben. Törekvésük, hogy a szereplőket, külső-belső jellemüket, vagy épp a tájat minél valósághűbben ábrázolják, s így világítsák meg korukkal való szembenállásukat. Ezek állnak a realista regények középpont­jában. (Stendhal, Balzac, Flaubert, Dickens, Gogol, Csehov, Thomas Mann, Móricz Zsigmond)

RECENZIÓ: (latin, “vizsgálat, szemle”) Valamely műről, előadásról szóló rövid, vázlatos ismertetés, bírálat. Az irodalomkritika egyik műfaja, amely a közönség gyors tájékoztatására szolgál. A XIX. század óta használatos műfaj. Irodalmunkban nevezetes Kölcsey Ferenc két recenziója, melyekben Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi Dániel művészetét bírálta.

REFORMÁCIÓ: (latin) A XVI. századi Európában létrejött, a kato­likus egyház megreformálására szerveződött mozgalom. Mcgalakítója Martin Luther volt, aki 1517-ben a wittenbergi templom kapujára szögezte ki 95 hittétclct. Ez számos országban, így Magyarországon is gyökeres hatással volt az irodalomra. A magyar­országi reformáció Luther tanításai jegyében indult. Irodalmának
létrehozói többnyire mozgalmak vezetői, prédikátorok voltak. Legelső írói: Dévai Bíró Mátyás, Gálszécsi István, Ozorai Imre. Azokat a műfajokat kedvelték, melyek szóbeli teíjcsztésre is alkal­masak, így elsősorban az éneket, a drámát, a prédikációt. Az énekeket inkább templomi éneklésre szánták és többnyire a Bibliából merítet­ték. A magyar reformáció két nagy írója Heltai Gáspár és Bornemissza Péter, akik már a humanista kultúra vívmányait érvényesítették írásaikban.

REFORMKOR; A magyar történelemnek az 1848-49-es szabad­ságharcot megelőző mintegy két évtizedére használt megjelölés, amely az irodalmi szóhasználatban is elteijedt.

REFRÉN: (francia: refrain, “visszacsengés”) Egy költemény versszakai végén visszatérő egy vagy több versser (ritkábban a strófa elején is előfordul). Terjedelme egy szótól egy egész mondatig ter­jedhet, így hasonló a -> ré/ához. A refrén hangulatot teremt, miközben a —> fokozás élményét is megadja. Álta.ában a legfontosabb gondolatot nyomatékosba. (Petőfi Sándor: Nemzeti dal, Arany János: r

Ágnes asszony) 

“Mit ugattok, mit haraptok Engemet, hitvány ebek!

Torkotokba, hogy megfúltok,

Oly kemény koncot vetek.

Nyirbáljatok üvegházak

Satnya sarjadékain;

A korláttalan természet

Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók

Bottal a költészetet,

Iskolai szabályoknak

Lelkem sosem engedett.

Támaszkodjék szabályokra,

Ki szabadban te’, ve mén.

A korláttalan tennészet

Vadvirága vagyok éli.

(Petőfi Sándor: A természet vadvirága)

REGE: —> monda

REGÉNY: Prózai, -> nagyepikai műfaj. Nagy terjedelmű, egy hosszú időszakot átölelő történet, cselekménye szerteágazó, vál­tozatos. Sok szereplője (fő- és mellékszereplője) van, akiknek jellem­fejlődését, érzclem-és gondolatvilágát a cselekmény kibontakozása által mutatja be. A regény, mint a modern polgárság műfaja a XVIII- XIX. században élte virágkorát. Igen sok típusa ismeretes: család­regény (Thomas Mann: A Buddenbrook ház), történelmi regény (Móricz Zsigmondi Túndérkert), fejlődésregény (Fielding: Tóm Jenes), kalandregény, lélektani regény, ifjúsági regény, naplóregény stb. Formája rendszerint próza, bár a XIX. és XX. században is ismertek verses és drámai formában írt regények (Puskin: Anyegin, Arany László: A délibábok hőse).

REGÉNYCIKLUS: ciklus

REGÖS: —> igrie

RÉJA: Olyan —> refrénszó. mely többnyire egyszavas, és fel- kiáltásszerűen zár le egy mondatot. Lehet hangutánzó, hangfestő, indulatszó vagy buzdítószó (kukk!, ejchajl, tillárom haj!) A nép­költészetben, a népdalokban gyakori.

RÉMDRÁMA: —> Drámai mű, mely a nyílt színen alkalmazza a hatáskeltés brutális eszközeit: vérontás, kínzás, gyilkosság stb. A XIX. század első felében volt jellemző a romantikus színpadon, Párizsban ekkor külön színháza is volt.

RENDEZÉS: A színházi előadást előkészítő tudatos művészi munkafolyamat a koncepció kialakításával, a szükséges dramaturgiai eszközök összehangolásával. Rendezésről beszélünk a rádió, a film és az opera esetében is.

RENESZÁNSZ: (francia, “újjászületés”) A XIV-XV1. század kultúrtörténeti és művészeti korstílusa. Észak – Itáliából indult, ahol a módos polgárság saját világszemléletet, eszmerendszert alakított ki, a -> humanizmust. Középpontba állították a szerelmet, a barátságot, a
családot, a hazát, dicsőítettek, a természetet, a tudást. Ezek miatt for­dultak az -> antikvitás és saját nemzeti kultúrájuk felé. A görög és a római művészetet tekintettek példának. A személyiség, az egyén tel­jességigényét tükrözi a —> polihisztor gyakran használt fogalma is (Leonardo da Vinci, Michelangelo). A reneszánsz elsőként a képzőművészetekben és az irodalomban jelentkezett (Giotto, Botticclli, Raffaello, Dante, Petrarca, Boccaccio). A magyar rene­szánsz nagy alakjai: Janus Pannonius, Vitéz János, Sylvester János, Balassi Bálint.

r

REPERTOÁR: Egy színház műsorrendjén szereplő színművek vagy egy előadóművész betanult szerepeinek, illetve számainak összessége.

RETORIKA: (görög – latin, “szónoklattudomány”) A görög- római kultúrában a szónoklattudomány, a beszédstilisztika, a hatásos érvelés tudománya. Híres rétorok: Cicero, Dante, Churcill, Pázmány Péter, Széchenyi István, Deák Ferenc, Petőfi Sándor, Jókai Mór. A —> szépirodalomban olyan stílus, mely sokszor a művészi érték rovására érvényesülő szónokiasság, a prédikáció, a hatásvadászat ele­meit helyezi előtérbe. Ereje mégis az élőszóban rejlik, amihez hozzá­tartozik a találékonyság, az előadói stílus és a közönség megnyerése.

REVÜ: Szórakoztató, látványos, gazdag kiállítású produkció, amely általában ének- és táncszámokból, valamint komikus jelenetekből áll.

REZONÖR: (francia: raison, “mérlegelő”) Egy színmű szereplője, aki a szerző világképének, gondolatainak tolmácsolója. Az események, a félreértések, a szereplők magatartásának megítélője és bölcs tanácsadója. Moliére komédiáiban jelentős szerepe van.

RIGMUS: Rövid, verses mondóka, mely meghatározott alkalomra és meglevő dallamra készült. Hangvétele vidám, tréfás, attól függően, hogy milyen ünnepre (lakodalom, újév) készült.

“Ha nem adnak szalonnát,

Betörjük a gerendát!”

vagy

“Adjon Isten minden jót,

Diófából koporsót.”

(Népi rigmusok)

RÍM: (francia, a görög-latin ritmus rokona) Hangzásbeli összecsen- gés a verssorok végén. Egy rímpárt két egymásra rímelő sor vagy sor­rész alkot, de előfordulhatnak hármas vagy négyes rímek is. A rím­szerkezet első tagja a rímhívó, a vele rímelő tag maga a rím. Megkülönböztetünk tiszta, ön-, kancsal, -> kecske- és sorrímet. A rímek ritmusukban is‘hasonlóak. Az ereszkedő sorvégre ereszkedő (-> nőrím), &7. emelkedő sorvégre emelkedő sorvég (-> himrím) rímel. Rímtípusok: —> bokorrím, —> keresztrím, ölelkező rím, -9 páros rím. -> félrím. -> belső rím.

RIPACS: A csak külsődleges eszközöket, hatásvadász elemeket al­kalmazó színészekre használt gúnyos kifejezés.

RIPORT: (angol: report. “jelentés” szóból) Publicisztikai műfaj. Egy eseményről, tájról, országról, intézményről stb. történő beszámoló a televízióban, rádióban, sajtóban. A modem riportok között vannak irodalmi eszközöket felhasználó riportok is. (John Recd: Tíz nap, mely megrengette a világot, Oriana Fallaci: Ha meghal a Nap). Nálunk Mikszáth Kálmán országgyűlési tudósításai, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Illyés Gyula művei nevezetesek.

RIPORTREGÉNY:Hosszabb terjedelmű, az újságírást és a szépiro­dalmi stílust egyesítő alkotás. Valóságábrázoló, igazságfeltáró funkciója van. Magyarországon a riportregény szerzői kommen­tárokkal, hangulat- és kömyezetérzékcltető leírásokkal írják riport­jaikat (Moldova György. Végh Antal).

RITMUS: (görög: rhütmosz, “folyás”) Szabályos ismétlődés, vissza­térés. A költészetben a hangsúlyos és hangsúlytalan, illetve a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozását értjük rajta. Valamely for­maelem idő- vagy térbeli ismétlődése, visszatérési variációinak valamilyen folytonossága. A gondolatritmus az egymást követő gon­
dolatok, gondolategységek szabályszerűségéből adódik. A ritmus zenei és táncművészeti formaeszköz is, de lehet ritmusa például az évszakok váltakozásának, vagy egy díszítő motívumnak is.

RITORNELL: Három darab háromsoros verss2akből álló versekre használt olasz kifejezés, melyeknek rímképlete: a x a.

“Mihelyt megpillantottalak, menyecske.

Bordám alatt ez a kis húsdarab

Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske.’1

(Petőfi Sándor: Freskó-ritorneil)

RIVALDA: Eredetileg, a nézőteret a színpadtól elválasztó része. Ma a színpad elülső része.

ROBINZONÁD: A kalandregény válfaja. A magányos hős egy lakailan szigetre kerül, és ott él a civilizációtól elzárva. Saját erejéből tartja fenn magát, és egy új világot épít maga köré Elnevezését és for­mai mintáját Defoc Robinson Crusoe c. műve szolgáltatta. A XV11I. század kedvelt regénytípusa.

ROKOKÓ: (francia: rocaille, “kagyló”) A XVIII. században kialakult stílusirányzat; a —> barokk kifinomult továbbfejlesztése. Finom, aprólékosan megmunkált alkotásai, díszítőelemei az ipar­művészetben és a belsőépítészetben játszottak nagy szerepet, melyek egyéni boldogságvágyat, idillkeresést sugároznak. Az irodalomban a báj, a kecsesség, a játékosság jelenik meg a művekben, melyet aprólékos kidolgozás jellemez. Megjelenik Voltaire, Goethe, Popé és nálunk Csokonai Vitéz Mihály művészetében is (Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem).

ROMÁNC: (spanyol; románcé) Az —* epika cs a -> /Zra határterületén elhelyezkedő verses, -> balladaszcrü nép- vagy műköltészeti műfaj. Befejezése általában komikus vagy > eiégikus (Goethe: Vadrózsa, Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocs­ma). Lehet versforma is, amely nyolcsoros versszakokból áll,
melyeknek rímképlete: xaxaxaxa. A spanyol irodalom jellegzetes műfaja (Garcia Lorca: Cigányrománcok).

ROMANTIKA: (francia: román, “regény” szóból) A XIX. század első felében kialakuló stílusirányzat, mely a -> klasszicizmus ész­szerűségeinek, szabályszerűségeinek ellenében született. Az egyéniség és a művészet szabadsága jegyében bontakozott ki. A romantika a fantázia és az érzelmek, az ösztönök világában merült el, és a polgárság életérzésé: óhajtotta kifejezni. Erős líraiság hatott rá minden művészeti ágban. A romantikus alkotó elvágyódik a valóság­ból messzi tájakra, az elvont képzetek, a misztika, a rejtély, a különös vonzzák. Fontos szerepet kapott a nemzeti múlt és a néphagyomány “felfedezése” is. A romantikus írók saját lelkületűket vetítették műveikbe. Különösen a zenében és az irodalomban bontakozott ki igazán ( Liszt Ferenc, Wagner, Schubert, Chopin, Muszorgszkij), de szinte minden művészeti ágban megtalálható (Dclacroix, Tumer). A romantika nagy írói: Blake, Byron, Keats, E. A. Poe, Vidor Hugó, Novalis, E. T. A. Hoffmann, Heine, Puskin, Magyarországon Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór.

RONDO: (francia: rondeau, “körtánc”) Olyan versforma, melyet két —> visszatérő rím és re ménes szerkezet jellemez. Általában 8-12 soros. Gyakori témája a szerelem. Villon költészetének kedvelt vers­formája volt.

“Az idő ím kivetkezett

szél-, fagy- és csőköpenyéből

és drága csipkéit vévé föl,

a napsugárban verteket.

Állat rikong, madár cseveg,

és mind a hang az ég felé tör:

az idő ím kivetkezett

szél-, fagy- és esőköpenyéből.

Folyók, fonások, csermelyek.

szép köntösén ezernyi égő ezüstcsepp a művészi ékkő;

mind új ruhában díszeleg:

az idő ím kivetkezett

szél-, fagy- és esőköpenyéből.”

(Charles d’Orléans: Köröcskéző)

RÖPIRAT: Kiadványtípus és publicisztikai műfaj. Egy-két laptól 40- 50 oldalig terjedő, közérthető nyelven megfogalmazott sajtótermék. A röpirat írója az olvasót meg akarja győzni valamilyen politikai, vallási vagy más kérdésben való állásfoglalásról. Magyarországon a XVIII. századtól terjedt el. (Bessenyei György: Egy magyar társaság iránt való Jámbor Szándék)

 

SANZON: Eredetileg minden megzenésített verset, dalt jelölő műfaj­név. Ma inkább egyszerű, könnyed hangú, szórakozóhelyeken előadott dal.

SCI-FI: —> fantasztikus regény

SEMATIZMUS: Az ábrázolás leegyszerűsítése bizonyos előre kész rendezési elv, rendezési forma alapján.

SEPTÜAGINTA: (latin, “hetven”) Az Ószövetség legrégibb görög fordítása (i. e. 111. század). Mózes öt könyvének fordítását a monda szerint hetvenkét tudós férfi készítette. Egymástól elzárva dolgoztak, és szinte azonos fordítások születtek. A görögül beszélő zsidóknak készült, de a szöveget hamarosan keresztények is használni kezdték.

SEREGSZEMLE: -> enumeráció

SHAKESPEARE-SZONETT: A -> szonett Shakespeare által megteremtett változata.

“Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet;

csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet;

arcod varázsa csordultig betölt

s egy pillantásodért is sorvadok;

nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom.”

(Shakespeare: LXXV. szonett)

SI-KING: (kínai, “dalok könyve) Kínai dalgyűjtemény. A nép köréből gyűjtöttek össze mintegy háromezer dalt, ebből választotta ki azt a háromszázötöt Konfuciusz, amelyek a könyvbe kerültek. A dalok az.i. e. 800-600 közti időből származnak. A hagyomány szerint azért volt erre szükség, hogy az uralkodó a nép hangulatáról tájékozódjék.

SÍPOS: —> igric

SIRALOMÉNEK: -> planctus

SIRATÓÉNEK: -> gyászdal

SÍRFELIRAT: —> epigramma

SONG: (angol, “ének, dal”) A sanzonhoz hasonló érzelmes dal. Brecht drámaiban általában dalbetét, mely az -> elidegenítő hatás kedvéért szakítja meg a művet. Nálunk Ladányi Mihály és Eörsi István verseinek egy része áll közel a Brecht-féle songhoz.

SORBONNE: Párizs híres tudományegyeteme, melyet alapítója, R. de Sorbon, IX. Lajos francia király udvari papjáról neveztek el.

SORMETSZET: A verssoron belül, meghatározott helyen ismétlődő szünet. Fajtái: 1. —> cézárai a szünet a szó belsejében van. 2. diérezis: az ütemhatár a szóhatárra esik. A szünetek a verssort 2 vagy több részre is bonthatják. A sormetszet helyét neir. minden versképlet határozza meg egyformán

SORSFORDULAT: A tragédia utolsó felvonásaiban bekövetkező, váratlan fordulat. A hős sorsának döntő fordulata, – s bár lehel ked­vező is, általában – katasztrófájának kezdete (Katona József: Bánk bán).

SORSTRAGÉDIA: A -> tragédia fajtája. Olyan mű, melyben a hős bukását nem saját jelleme, hanem a külső körülmények, mások túlere­je okozza. A görög sorstragédiák (Szophoklész: Oidipusz király) óta főleg a XIX. századi drámák közt jellemző (Ibsen: Vadkacsa).

SPIRÁLIS VERSSZERKEZET: József Attila kései verseinek leg­jellemzőbb szerkesztési módja A vers nem egyenesvanalúan (lineárisan) hanem folyton visszatérve, spirálisan halad tovább (pl.: Talán eltűnők hirtelen…). A kötőszók elmaradnak, de a mondatok független, egyszerű mondatokká önállósulnak, és azonos módon kapcsolhatok a záró és kezdő mondathoz.

SPLEEN: (angol, “unalom”) Az élettől elfordult ember beteges állapota, mely az unalomtól a csömörig terjed. A romantikus, a szim­bolista lírában és a modern francia regényben lelhető fel leginkább (Byron, Musset, Baudelaire). Nagy hatással volt Ady Endrére, Babits Mihályra, Kosztolányi Dezsőre, Weöres Sándorra.

SPONDEUS: (görög) -> Időmértékes versláb. Kettő hosszú szótag­ból áll ( — ), vagyis 4 —> morás. Ha jambusi vagy trochcusi sorfaj­ba illeszkedik, akkor nem 4, hanem 3 mora értékű. A -> hexameter egyik alkotóeleme.

STANZA: (olasz, “verssszak”) Nyolcsoros szakaszokból álló vers­fonna. Rímképlcte: abab abcc. A stanza ismertebb művelői: Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Arany János.

“Ne, Múzsa, lantod reszkető húrjára

Ne jöjjön semmi durva, semmi rút;

Szennyeden áll a Grátiák oltára,

Hol nyitva minden szépnek van az ú:.

A tiszta költő fűzhet csak hajára

Örökre hervadatlan koszorút,

Melyet remegvén szűz kezek fonának

Ékességül piruló homlokának.”

(Kölcsey Ferenc: Szerelem)

STATISZTA: A színtársulathoz szervesen nem tartozó, egyes előadásokban résztvevő kisegítő személy, aki főleg a löincgjclcnctck- ben nyújt segítséget.

STÍLUS: (görög-latin) 1. A régi rómaiak íróvesszője, mellyel viasztáblára írtak. 2. A közlés, az alkotás, a cselekvés módja. 3. Művészi fonna, mely egy műalkotás tulajdonságait hordozza. 4. A nyelv művészi alkalmazása, díszítőelem.

STÍLUSIRÁNYZAT: Olyan művészeti irányzat, melynek alkotóit a közös //^sajátosságok kapcsolják össze.

STRÓFA: (görög, “versszak”) Verstani egység. A versben előforduló és szabályosan ismétlődő fennai-ritmikai szerkezet. A verssorok rit­musa határozza meg, ehhez járulhat a rímek elhelyezése is. A magya­ros verselésben a 2 és 4 soros strófák gyakoriak, de 2-től 16-ig vál­takozhat a verssorok száma.

STURM UND DRANG: (rémet, “vihar és előretörés”) Az 1760-80- as évek fiatal, német íróinak lázadó szellemi mozgalma. Szembefordultak a társadalmi hagyományokkal és a művészi szabá­lyokkal. Képviselői: Herdcr. Lenz, Goethe, Schiller. Az c szellemben írott műveket a —> népiesség, a természetszeretet a szenvedélyesség, a tehetség kultusza, a nemzeti jelleg erősítése jellemzi.

SZABADVERS: (francia, vers libre) Verssorokba tördelt költői szöveg. Többnyire lírai alkotások formája. Nincs állandó verskép­letük, de rímelnek. A modem szabadvers szakít a kötött formákkal vagy csak elvétve alkalmazza azokat. Napjainkban a nyugat-európai és az amerikai költészetben vált uralkodóvá. Magyarországon a 20-as években volt elterjedt (Kassák Lajos, Füst Milán), de mostani költészetünkben is folyamatosan jelen van.

“…én láttam párisi és nem láttam semmit

szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől nevetni akartam előttük de nagyon szégyelltem hogy két nadrág van rajtam gatya nélkül bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit amiben kedve telik

vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek

vagy

vagy

madarak lenyelték a hangot

a fák azonban tovább énekelnek

ez már az öregség jele

de nem jeleni semmit

én KASSÁK LAJOS vagyok

s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.”

(Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek)

SZALON: Régebben valamely magánháznál rendszeresen összejövő írók, politikusok, művészek, szűkkörű társasága, köre.

SZAMIZDAT: (szláv, “add tovább”) Politikai okokból nyilvánosan nem terjeszthetett könyv, újság, röpirat, mely sokszorosító beren­dezésen készül. Gyakran a könyvkiadás helyzete is arra kényszeríti az írókat, hogy műveiket sokszorosított formában adják ki.

SZAPPHÓI VERSSOR: —> Időmértékes sor, mely Szapphó, lesz- boszi költőnőről kapta a nevét. Öt trocheusi ütemből áll, de a második trocheus helyére néha -tspondeus kerül, a harmadikat pedig -> daklilus válthatja fel.

SZAPPHÓI VERSSZAK: Szapphóról elnevezett 4 soros -4 időmértékes strófa, melyet 3 —> szapphói sor és egy adoniszi sor alkot. Az ókori görög lírai dalköltészet leggyakoribb strófái közé tartozik. Nálunk a deákos költészetben vált honossá.

“Partra szállottam, levonom vitorlám,

a szelek mérgét nemesen kiálltam.

Sok Charybdís közt, sok ezer veszélyben

Izzada orcám”

(Berzsenyi Dániel: Osztályrészem)

SZATÍRA: (görög, “szatír”, vagy latin, “gyümölcsöstál”) Mindenféle művészeti ágban, műfajban megtalálható ábrázolási módszer. A komikum egyik megjelenési formája. A szatirikus magatartás
legsajátosabb neme a -> gúny. Ábrázolási módszerei között szerepel az arányok megváltoztatása, a kicsinyítés, a nagyítás, a túlzás. Elsősorban a valóság komikus-gunyoros ábrázolására törekszik.

SZATÍRDRÁMA: (görög: Szatürikon drama, “szatírcselekvés”) Szatirjáték. Komikus tárgyú görög színjátékfajta. Szereplői isteni lények. Mitikus hősök találkozása szatírokkal (szatüroszok), akik Dior.üszosz isten félemberi-félállati követői voltak. Témája külön­böző mítoszok komikus átértelmezése, travesztiája. Szatírok verekedése szörnyekkel, nimfák, nők erőszakos megszerzése, házasságtörés, szatírok és istenek küzdelme. Szerkezete ötvöződik az attikai tragédiáéval. A görög irodalom egyetlen fennmaradt példája: Euripidész Küklopsz c. műve.

SZATIRIKUS REGÉNY: Regénytípus, melyben a -> szatirikus. látásmód uralkodik. Többnyire régi társadalmi viszonyokat és intézményeket ábrázol és gúnyol ki. Gyakran fantasztikus elemeket is felhasznál. Cervantes: Don Quijote, Swift: Gulliver, Voltaire: Candide, Mikszáth Kálmán: Az új Zrínyiász.

SZECESSZIÓ: (latin, “kivonulás”) A XIX. sz. végén elterjedt művészeti irányzat. Egy új generáció új művészetként hirdette meg. Dekadens életérzés, túldíszítettség, leegyszerűsített fonnák jellemzik, amelyeket főleg az építészetben és a képzőművészetben használnak, de az irodalomban is fellelhetőek jegyei. Magyaroszágon jellegzetes írói: Szomory Dezső, Révész Béla, Kemény Simon.

SZÉLJEGYZET: -tglossza’

SZENTENCIA: (latin, “vélemény, közmondás’) Tömören megfo­galmazott általános igazság, életbölcsességet tartalmazó kijelentés, mondás A szentencia nem önálló műfaj, hanem olyan kerek mondat, amely közérthető nyelvi formájánál fogva külön “művé” önállósult. Ha a szerző kiléte feledésbe merül, vagy a néphagyomány elemévé vált, közmondásnak nevezzük. (Non scholae, séd vitai discimus. – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.)

SZENTIMENTÁLIS REGÉNY: A XVIII. sz. második felében a -4 szenti mentái izmus hatására elterjedt, érzelmes, érzelgős, szenvel­gő, rendszerint szegényes cselekményt! regény. Hangsúlyt fektet a lelki érzékenység, a lélckrajz és a szereplők érzelmeinek ábrá­zolására. Elsősorban a társadalmi okokból reménytelen szerelmek történetét veszi tárgyául. Gyakran használja keretként a fiktív levél és a napló formáját. Jelentős művelői: Rousseau, Goethe, Richardson.

SZÉN 11ÍV1EN lALIZMUS: A XVIII. sz. irodalmi stílusa. A -> romantika és a klasszicizmus közti átmenet. Legjellemzőbb sajátosságai: az érzelmek előtérbe helyezése, az emberi lélek megis­merésre való törekvés, a természet és a magány kultusza. A szenti- mentalizmust erőteljes társadalomkritika jellemzi. Nem az észt, hanem az emberi egyéniséget veti latba. Angliában bontakozott ki, de hamarosan Franciaországban (Rousseau) és Németországban (Goethe) is teret hódi ott. Átvette a XVIII. században uralkodó klasszicista formákat és új műfajokat is teremtett (-^ énregény). Magyarországon 1780- 800 között jelentkezett a lírában és a szép­prózában (Kármán József, Dayka Gábor). Egyes elemeit Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc műveiben is meg­találhatjuk.

SZÉPHISTÓRIA: A XVI. században elterjedt novellisztikus, általában szerelmi történetei elbeszélő, verses epikai műfaj, amely a szerelmesek egymásraralálását, megpróbáltatásait mondja cl. A század 70-cs éveitől már társadalmi problémákat – érdekházasság, a szerelmi választás szabadsága – is felvetett.

SZÉPIRODALOM: Művészeti ág, amelynek kifejezőeszköze a nyelv. Művészi igénnyel készült irodalmi alko:ások összessége.

SZERENÁD: (a provtnszái ser, “este” szóból) A szerelmes ifjú énekelte kedvese ablaka alatt, eredetileg a trubadúrlíra egyik műfaja volt (serena). A XVI. századtól terjedtek, el az énekes, vagy az énekes-hangszeres szerenádok. /\ XIX. sz. második felétől már kama­razenei, vagy zenekari művek voltak, napjainkban pedig már nem­csak esti szerelmi énekek, hanem érzelmes költemények meg­
nevezése is. Régóta közismert elnevezése a tanulmányaikat befejező diákok esti búcsúénekeinek. (Babits Mihály: Szerenád).

SZEREP: A színész műveszi feladata a színjátékban, amely az -> í/A’c/óban és a –■> dikciób’án jut kifejezésre.

SZEREPKÖR: A színész, énekes alkatának, külső és belső tulajdon­ságainak leginkább megfelelő szerepek típuscsoportja.

SZIMBOLIZMUS: A XIX sz. utolsó harmadában cs a XX. sz. ele­jén Franciaországban létrejött irányzat. Szakít a realitások világával, és az eszmék világát a művészet révén akarja érzékeltetni. A szim­bolizmus gazdagította a költészetet, és a költői nyelv megújításához is jelentősen hozzájárult. Legerősebben Franciaországban (Verlaine, Baudelaire, Mallarme, Rimbaud) és Oroszországban (Balmont, Belij, Biok) virágzott, de a német (Stefan George) és az osztrák (Rilke) iro­dalomban is jelentős szerepet játszott A magyar irodalomban Ady Endrénél és a —> nyiigafosok körében terjedt el. (-> szimbólum)

SZIMBÓLUM: (görög, “ismertetőjegy”) Jelkép. Érzések, hangula­tok, elvont fogalmak, lelki tartalmak, rejtett összefüggések érzéki jele. Eredetileg (a görögöknél) a felismerést lehetővé tevő jel volt. Mesékben, mítoszokban, népköltészetben és mindennapi nyelvünkben is megtalálható. Az irodalomban cs a művészetben elvont dolgokra, érzésekre és gondolatokra utaló ábrázolásmód (Tompa Mihály, Babits Mihály, Ady Endre). A magyar nyelvben pl.: testrészek, eszközök, ruházatok, színek, mozdulatok, világrészek, stb. váltak szimbólummá (pl.: kardoskodik, kardos menyeske).

SZIMULTÁN RITMUS: Egyazon versben kétféle ritmizálási elv érvényesül. A leggyakoribb szimultán ritmust az -> időmértékes verseié* és az —> ütemhangsúlyos verselés egyidejű megvalósulása hozza létre. A magyar irodalomban a XIX. és XX. sz. fordulóján vált közkedveltté. Kiss József volt az egyik úttörője, legnagyobb magyar művésze mégis Ady Endre volt.

“A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.”

(Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem)

SZIMULTÁN SZÍNPAD: Olyan színpadi elrendezés, amely egyide­jűleg több színteret érzékeltet. Ősei a középkori -> passiók és -> misztériumjátékok voltak. A színészek mindig a soron következő helyszín díszleteit használták. XX. századi formájában kettő vagy több színtéren játszanak, azonos időben. Mindez különböző helyeken történő cselekmény megjelenítésére szolgál.

SZIMULTANIZMUS: (latin simul, “egy időben” szóból) A XX. századi avantgarde irodalmi és művészeti irányzat egyik kifejezési eszköze. Alapja az a terekvés, hogy tárgyakat, eseményeket, gondo­latokat, érzéseket, helyileg távoli dolgokat egyidőben, egyhelyütt említsen, érzékeltessen. Ezeket a célkitűzéseket először a —> futu­risták fogalmazták meg és írták le —> futurista kiáltványukban. Gyakran feltűnik versben, prózában képzőművészetben. Legismertebb képviselői: J. Dós Passos, Th. Wilder, G. Apollinaire, a magyar irodalomban Kassák Lajos.

SZINEKHDOKHÉ: (görög, “egybefoglalás, egybeértés”) Szókép, amely jclentcsátvitclcr. alapul. Általában a -> meta/öníval és a -> melónimiávü egyenrangúként kezelik. A szinckhdokhé leginkább a rész-egész viszonyra épül. Egyik fajtájában a rész áll az egész helyett, pl. “Toldi meg nagybúsan hazafelé ballag, Vaskos lábnyo­mától messze, reng a parlag” (Arany: Toldi). A másik fajtájában az egész jellemzi a részt.

SZINESZTÉZIA: (görög, “együttérzés”) Különböző érzékterületről származó érzetek eggyéolvadása. több érzéki hatás egyidejű kife­jezése (pl. fehér csönd, meleg szín). Különösen kedvelt költői eszköz a francia szimbolistáknál, nálunk a Nyugat költőinél.

“Templom a természet: élő oszlopai időnkint szavakat mormolnak összesúgva; jelképek erdején át visz az ember útja s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszahangok egyberingnak valami titkos és mély egység tengerén, mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény, egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa – édesek, zöldek, mint a szavannák,.

– s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok, melyek a végtelen kapuit nyitogatják, mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé: test s lélek mámora zeng bennük ég felé.”

(Baudelaire: Kapcsolatok)

SZÍNHÁZ; Színielőadások létrehozására és nyilvános bemutatására szolgáló intézmény és épület.

“Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:

Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár

Életében, melynek hét felvonása

A hét kor. Első a kisded, aki

Dajkája karján öklendezik és sír.

Aztán jön a pityergő, hajnalarcú, Táskás nebuló: csigamódra és Kelletlen mászik iskolába. Mint a Kemence, sóhajt a szerelmes, és Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.

Jön a párducszakállú katona: Cifra szitkok, kényes becsület és Robbanó düh; a buborék hírért Ágyúk torkába bú. És jön a bíró: Kappanon hízott, kerek potroh és Szigorú szem és jól ápolt szakáll: Bölcseket mond, lapos közhelyeket, S így játssza szerepét. A hatodik kor Papucsos és cingár figura lesz: Orrán ókula, az övében erszény, Aszott combjain tágan lötyög a Jól ápolt ficsúmadrág; férfihangja Gyerekessé kezd vékonyodni, Sípol, fütyül. A végső jelenet, Mely e fura s gazdag mesét lezárja, Megint gyermekség, teljes feledés, Se fog, se szem, se íny – tönkremenés!”

(Shakespeare: Ahogy tetszik)

SZÍNJÁTÉK: Korábban középfajú drámaként is emlegettek, tehát sem nem tragédia, sem rém komédia. Ma általában mindenféle szín­padi mű.

SZÍNJÁTSZÁS: A színházi alkotómunka egyik eleme, a színész tevékenysége.

SZÍNMŰ: A drámai műfajok gyűjtőneve, színdarab, dráma. A tragé­dia és a komédia közé eső drámai műfaj. A XVIII. században alakult ki. A drámai szituációk már nem zárultak katasztrófával, hanem a néző számára megnyugtatóan fejeződött be a mű. Az első magyar színmű Szigligeti Ede: Két pisztoly (1841) c. műve volt.

*

SZINOPSZIS: (görög, “áttekintés”) 1. írás, ircdalmi mű vázlatos tar­talmi összefoglalása. 2. Rokon szövegek párhuzamos összeállítása, amely az egyező vagy különböző szövegrészek között áttekintést ad.

SZINOPTIKUSOK: (görög-latin, “együtt látók”) A -> Biblia -> Újszövetség részében található négy —> evangélium szerzője közül hármat nevezünk szinoptikusuknak (Máté, Márk, Lukács). Az ő munkáik között sok hasonlóságot, azonosságot találhatunk, míg a János-cvangélium lényeges eltéréseket tartalmaz.

SZÍNPAD: A színházépületnek a nézőtérrel szemben elhelyezkedő, a játékteret magába foglaló része.

“A színpad optikai pont. Mindent, ami a világban, a történelemben, az életben, az emberben létezik, vissza­tükrözhet, vissza is kell tükröznie, de mind a művészet varázspálcájának hatalma alatt…”

(Victor Hugó: Előszó a Cromwellhcz)

SZOCIOGRÁFIA: Társadalomtudományi mű. A társadalom valamely kisebb közegének (település, falu, üzem, gyár) leírása cs helyzetének feltárása a célja. Ennek egyik ága az irodalmi szociográ­fia, mely a tudomány és a szépirodalom határán helyezkedik cl. Aszo- ciográfus író a társadalmi körülmények leírására helyezi a hangsúlyt, konkrét tényfeltárásra törekszik. Magyarországon a XX. sz. elején alakult ki és nagy szerepet játszik egészen napjainkig. Jelentős szo- ciográlus írók: Illyés Gyula, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Pál, Csoóri Sándor, Faludi András.

SZOMORÚJÁTÉK: A -» tragédia magyar elnevezése.

SZONETT: (olasz, “rövid dal”) Két négysoros és két háromsoros -> íí/ö/tíból álló versforma. Két típusa: a Petrarca-szonett és a Shakcspeare-szonett. Rímképlete eredetileg abab/abab/ede/ d c d, de ennek később sokfele változata alakult ki. Shakespeare a —> terj/wákból egy négy- és egy kétsorost csinált. Ennek rímképlctc: abab/cdcd/cfcf/gg. A XIX. sz. első felében sokan írtak szonettet Magyarországon is, köztük Csokonai, Kazinczy. A XX. századi magyar szonett jelentős képviselői: Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, József Attila.

“Bekét se hagy – de nincs mért verekednem,

félek s remélek, égek s megfagyok,

nincs semmim – ám mindent ölelne kedvem,

s egekbe szállván – sárban lenn vagyok.

Se zárja nincs, se nyitja: ketrecemben szabad kezem – de rajta szíj sajog. Jaj, meg sem öl, de meg se vált szerelmem, élnem se hagy – s a bajban bennhagyott.

Kiáltok némán, látok én – vakon, pusztulni vágyom – s ordítok: segítség! Magam utálom, mást meg szeretek.

Kacagva sírok, bánat kéje von, élet, halál – egyr.ek sem érzem ízét. Köszönöm, asszony, mindezt teneked.”

(Petrarca: Békét se hágy)

SZONETTKOSZORÚ: Olyan 15 szonettből álló ciklus, melynek mindegyik darabja az előző szonett utolsó sorával kezdődik. A 15. – ez a mesterszonett – pedig az előző 14 kczdősoraiból áll (József Attila: A kozmosz éneke).

SZÖKÖ: -> versláb

SZTASZIMON: (görög, “állva [előadott]”) A görög -> tragédia szerkezeti eleme, a kar dala a bevonuló-indító és a kivonuló-záró kardok kivéve. A tragédiákban a sztaszimon választja el az első­második, második-hármadik -> epeiszodiont. és a harmadik cpeiszo- diont az -> exodostfA. Ritmusaik változatosak, egy sztaszimonban több ritmus jelentkezhet.

SZÜRREALIZMUS: (francia: sur réalisme, “valóságfölöttiség”) Franciaországban az 1920-as években létrejött irodalmi és művészeti irányzat. Az —> avantgárd egyik leghatásosabb irányzata. A látomá­sok, az álmok, a tudatalat:i kifejezésére és a modem polgári művészet
összefogására törekedett. A szürrealisták a stílus és művészctfelfogás uralmát hirdették. Elméletük kialakulására jelentősen hatottak a századelő tudományos felfedezései (Einstein relativitáselmélete). Nemcsak az emberi belső világot, hanem a külső világot is kutatták, és a kettő közötti kapcsolatot keresték. A festészetben Dali, Picasso, Miró, Chirico, az irodalomban Aragon, Breton, Kafka, Garcia Korea alkottak jelentősét. Magyarországon igaz nem tudott mély gyökeret verni, de bizonyos jegyei Kassák Lajos, Juhász Ferenc, József Attila, Nagy László, Csoóri Sándor, Weöres Sándor munkásságában jelent­keztek.

SZÜZSÉ: (francia, “tárgy, téma”) Műalkotás, irodalmi mű tartalma, tárgya (pl.: egy dráma megértését lényegesen elősegíti a mű vázlatos ismerete).

 

TÁJLEÍRÁS: —> leíró költemény

TANÍTÓMESE: Verses vagy prózai mese, melynek célja erköl­csi vagy gyakorlati tanulság felmutatása. Rövid terjedelmű, csat­tanóra épített, a vegén tanulságot fogalmaz meg. Legelterjedtebb műfaja az > állatmese, fabula.

TANKÖLTEMÉNY: Lírai műfaj. Tudományos, erkölcsi tételt, elméleti kérdést kifejtő didaktikus vers. Kifejezésre jut benne a költő érzésvilága is. Az antik irodalomban jött létre (Hészodosz, Vergilius), de a klasszicista irodalom képviselői is szívesen művelték (Popé, Voltaire, Bessenyei György, Csokonai Vitéz Mihály).

TÁRCA: Hírlapi műfaj. Általában a lapok alsó felében, vastag víz­szintes vonallal elválasztva jelenik meg. Elsőként az 1800-as években jelent meg Franciaországban. Eleinte színi- és könyvbírálatokat tar­talmazott, majd novellákat, regényeket közölt folytatásokban. Magyarországon a század forduló idején vált divatossá. A tárca vál­tozatának tekinthető a -> karcolat és a —> kroki. Magyarországi művelői: Mikszáth Kálmán, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Zelk Zoltán, Eszterházy Péter.

TÁRSADALMI REGÉNY: Regénytípus. Szerzője saját korából, jelenéből meríti témáját. Olyan regény, melyet gazdag kömyczctrajz, és a kor társadalmának bemutatása jellemez, sokszor társadalom­bíráló célzattal. A XIX. századi magyar irodalomban képviselője Eötvös József (A falu jegyzője), majd a század fordulón Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond.

TÁRSADALOMRAJZ: Egy korszakot, társadalmat, annak eszméit bemutató irodalmi alkotás. Már az ókori irodalomban is használták, de ezekben még egy-egy társadalmi osztály életét mutatták be. Igazi területe az újkori -> regény és a —> dráma (Balzac, Zola, Gogol, Stcndhal). Az író számára a társadalcmrajz kifogyhatatlan
lehetőségeket ad, de fontos, hogy akármilyen életdarabot tartalmaz a mű, a társadalom leglényegesebb jellemzőit kell tükröznie.

TARTALOM ÉS FORMA EGYSÉGE: A művészi megjelenítés egyik követelménye. Tartalom és fonna nélkül nincs műalkotás, amely a jellemek, a hősök tettei, gondolatai, helyzeti reagálásai során alakul ki. A tartalom és a forma elválaszthatatlan egymástól. A szerep­lők kiválasztása tartalmi kérdés, de a típusalkotás folyamatában for­mai kérdéssé válik. Mégis a tartalomé a meghatározó szerep, mert az dönti el a mű igazságát, művészi érteket.

“Hogyha nem értem jól, s nem adom meg a műfajok illő tonnáját, színét, henye név lesz rajtam a “költő”!

S szégyenből mért nem tanulok s vagyok ostoba inkább? Nem tűr meg tragikus formát a komédia tárgya;

s bosszankodna “Thyestesnek lakomája”, ha szinte köznapi és komikus versekben szólna a színen. Mindig a megfelelő tárgyhoz simuljon a forma.”

(I Ioratius: Ars poetica)

TAUTOLÓGIA: Szószaporítás, szófccsérlés. Azonos, vagy hasonló jelentésű szavak indokolatlan ismétlése. pleonazmus)

TÉMA; Valamely irodalmi alkotás tárgya, tartalma, alapgondolata vagy alapeszménye.

TEMATIKA: Adott tárgykör, témakör, amely egy irodalmi mű egészére érvényes.

TÉNYREGÉNY: Olyan regénytípus, amely megtörtént eseményeket használ fel, valós személyeket szerepeltet, az ábrázolt dolgok hite­lessége bizonyítható, előzetes adatgyűjtésen alapulnak.

TERZINA: (olasz, “hármas vers”) Háromsoros versszak, mely 11 vág;/ 10 szótagos —> jambusi sorokból áll. Rímképlete: aba beb ede stb. Dante Isteni színjáték c. műve tette népszerűvé. Főleg a

> szonett harmadik és negyedik szakaszaként gyakori.

“Az emberélet útjának felen

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelem.

Ó szörnyű elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrű, kúsza, vad vadon: már rágondolva reszketek legotton.

A halál sem sokkal rosszab, tudom.

De hogy megérisd a Jót, mit ott találtam, hallanod kell, mit láttam az utón.”

(Dante: Isteni színjáték)

TESTAMENTUM: 1. A -> Biblia két fő részének a neve (Ótesta­mentum, Új testamentum). 2. Végrendelet, hagyaték (Villon: Nagy testamentum).

TESTJÁTÉK: A színészi —> akció, az alakformálás egyik eszköze.

TESTÖRÍRÓK: A Mária Terézia által alapített nemesi testőrség író­tagjai (XVIII. sz.). Nagy érdemeket szereztek a magyar irodaion: újjáteremtése terén. A régi feudális Magyarország kultúrájával szem­befordultak és világi célú, az élettel szorosan összefüggő tudományt és irodalmat hirdettek. Kiemelkedő szerepük volt a > felvilágosodás eszméinek közvetítésében.

TETŐPONT: A -> dráma szerkezeti eleme. A mű cselekményének csúcspontja, melyben a fő- és mellékszálak összekapcsolódnak, és itt a leghevesebb a -> konfliktus. A tetőponton dől el a küzdelem a szem­benálló szereplők között, ahol a bonyodalom tovább már nem fokozható és mindenképpen megoldásnak kell következnie.

TETRALÓGIA: (görög) Négy önálló, de tartalmilag Összefüggő műből álló ciklus. Az ókori görögöknél a tetralógia három összefüg­—> tragédiából és egy szatírdrámából állt, melyet Aiszkhülosz teremtett meg. A világirodalom jelentős tetralógiája Thomas Mann József és testvérei c. műve.

TÉZISREGÉNY: Regénytípus, melyben a cselemény előre kigon­dolt erkölcsi vagy elvi tételt akar bizonyítani vagy cáfolni. A tanító, oktató irodalom része, mert a szerző az igazoló történetet keresi a bizonyítandó eszméhez (Voltaire: Candide).

THÁLIA: A görög mitológiában a -> komédia múzsája. A színház jelképévé vált.

THEÁTRUM: A színház elnevezése.

THESIS: (görög, “letevés”) Az ókori görögöknél egy vagy több szó­tagra kiterjedő nyomaték nélküli verselem, az -> időmértékes versláb nyomatéktalan része. Lásd még -> arsis.

TÍPUS: (görög: tüposz, “nyomóforma” szóból) Irodalmi hős, aki olyan általános vonásokká., jellemzőkkel rendelkezik, melyek egy embercsoport vagy egy társadalmi réteg legjellegzetesebb vonásait tükrözik. Pl.: Lcv Tolsztoj. Ibsen hősei, vagy éppen Petőfi Sándor Pató Pálja. Az ábrázolás és a megjelenítés módját nevezzük tipikus­nak.

TIRÁDA: —> körmondat

TOLSZTOJANIZMUS: Lev Nyikolajevics Tolsztoj erkölcsi-poli­tikai világnézete. Műveiben bírálta a kor hazug társadalmát, az embertelen hatalmat. Igaz emberséget, erkölcsi tisztaságot csak a muzsikban és a gyermekekben látott. Szembefordult a társadalmi for­radalommal, és a világ megváltoztatásának lehetőségét a passzív ellenállásban, az önmagunkra irányuló tökéletesítésben látta. Szerinte jobbá válik a világ és a társadalom, ha az emberek lelkét a szeretet tölti el. Ezek az eszmék nemcsak műveiben jelennek meg, hanem a valóságban is törekedett ezek megvalósítására (Jasznaja Poljana). Az orosz irodalomban Csehov A 6-os számú kórterem című művében a tolsztojanizmus eszméinek cáfolatát tűzte ki célul

TÖBBLETJELENTÉS: Az irodalmi szövegműveknek az a jelen­téstöbblete, amely az elsődleges (hétköznapi) jelentésen túl tartalmaz
művészi közlést. Ennek megértéséhez a befogadó aktivitására is szük­ség van

TÖISMÉTLÉS: figura etimologica

TÖREDÉK: fragmentum

TÖRTÉNELMI REGÉNY: Olyan —> regény, mely történelmi eseményt, személyt vagy korszakot állít középpontba. Szereplői lehetnek valóságos történelmi alakok, vagy kitalált figurák. Ugyanígy a történet lehet megtörtént vagy fiktív esemény. A XIX. században akkuit ki, megteremtője Walter Scott regényíró volt. A történelmi regény megidézi az adott kor lényegét, és a benne élő emberek prob­lémáit. Legjelentősebb művelői: Victor Hugó, Lev Tolsztoj, Puskin, nálunk Eötvös József, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Möricz Zsigmond.

TRAGÉDIA: (görög: tragédia, “kecskéének” szóból) Szomorújáték.

Drámai műfaj, melynek tárgya értékpuszttlás, a hős küzdelme, bukása az őt körülvevő világgal szemben. A hős bukását többnyire a halál teszi véglegessé, amit a nagy célok elérése érdekében vállal. Ez a nézőben, olavasóben részvétet, és a még ennél is magasabb rendű érzést, a —> katarzist kelti. A tragédia a klasszikus görög irodalomban jött létre, ekkor élte fénykorát Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész jóvoltából. A középkorban Shakespeare emelte még magasabb szint­re. Jelentős szerzők: Comeille, Goethe, Schiller, Ibsen, Beckett, Tennessy Williams, Brecht, Dürrenmatt. A magyar irodalomban jelen­tős képviselői: Katona József, Madách Imre, Füst Milán, Illyés Gyula.

TRAGIKOMÉDIA: (görög-latin) -> Drámai műfaj. A —> cselek­mény bonyolítása a hős számára tragikus, a néző azonban komikusnak találja azt. Alakjai jellemében tragikus és komikus elemek egyaránt megtalálhatók (Ibsen: Vadkacsa). A hős sorsa inkább nevetséges, de ebbe szánalmasság is vegyül (Moliére: A fösvény).

TRAGIKUM: (görög: tragikosz, “tragédiába illő”) A —> tragédia uralkodó esztétikai minősége a tragikum. Az emberi nagyság olyan értékszerkezete cselekvésben és szenvedésben kifejezve, melyben
hirtelen nagy értékvcsztcség, értékpusztulás következik be. A tragikus —> nős átlagon felüli, de nem hibátlan jellem. Pozitív ‘erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért mindent megtesz, s az ellenséggel való küzdelemben elbukik. Bukása szánalmat és részvétet válthat ki a nézőből (Shakespeare: Rómeó és Júlia, Brecht: Kurázsi mama. Katona József: Bánk bán).

TRAGIKUS TRIÁSZ: Az ókori görög dráma vigárkorának (i. e. V. sz.) három legnagyobb -^/ragéí/zűíróját nevezték így. A hagyomány szerint összekapcsolja őket a szalamiszi ütközet is (i. e. 480). mely szerint Aiszkhülosz részt vett a csatában, Szophoklész a győzelmet ünneplő kar tagja volt, Euripidész pedig ekkor született.

TRECENTO: Az olasz művészet és irodalom XIV. századi szakasza.

TRIÁSZ: Háromtagú csoportra használatos görög eredetű kifejezés ( > tragikus triász)

TRILÓGIA: (görög) Három, önmagában önálló, de tartalmilag összefüggő műből álló -> ciklus. A görög -> tragédiák rendes formá­ja volt. Legismertebbek a magyar irodalomban: Arany János: Toldi- trilógia, Tamási Áron: Ábel, Móricz Zsigmondi Erdély.

TROCHEUS: (görög-latin) Egy rövid és egy hcsszú szótagból álló, három ->morás -> időmértékes vcrsláb. Jele: -u. Ereszkedő jellegű, mert a hangsúly a hosszú szótagra eshet. A trocheus az antik lírából származott át az -> antik dráma —> kardalatbz. A magyar irodalom­ban a hatos, a hetes és nyolcas trochaikus sor a leggyakoribb (Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János).

“Egy szegény nő, Isten látja, Nincs a földön egy barátja.”

(Vörösmarty Mihály: A szegény asszony könyve)

A következő tizenhatos trochaikus sor kivételes példa. “Lenn a csöndes alvilágban, szellődén, bús alvilágban…” (Babits Mihály: Danaidák)

TRÓPUS: (görög, “fordulat”) Szókép. Valamely fogalom, jelenség átvitele egy másik fogalomra, jelenségre valamilyen kapcsolat alapján. Két típusa a metafora és a —> metonimia. A metaforának nagyobb stilisztikai kifejezőereje van, mint a metonímiának.

TROVATORE: A középkori Olaszországban a —> trubadúr megfelelője.

TRUBADÚR: (francja: trobaire, “kitalálni” szóból) A ->tubadúrlira művelőit nevezték így Dél-Franciaországban. Észak-Franciaország- ban trouvére-eknek, Németalföldön /MÍ/mesűngereknek nevezték c művészet képviselőit.

TRUBADÚRLÍRA: A Xl-Xlll. században Dél-Franciaország Provance tartományában kialakult szerelmi költészet. Művelői a -> trubadúrok (lovagi keltők) voltak. A megénekelt hölgyek csak fér­jes asszonyok lehettek. A nő szépsége, elérhetetlensége kényszerítette a trubadúrt, hogy dalban mondja cl érzéseit iránta. Ezt az úrnő egy titkos éjszakai találkával jutalmazta. A hajnal közeledtével a lovagot hajnali dallal (-> alba) figyelmeztették (barátok, őr stb.), hogy a szerelmes órák lassan végetémek. Németalföldén -> minnesan- ge/’cknek nevezték őket, itt legnagyobb lírikusa Waltcr von dér Vogelweide volt. Költeményei a lovagi költészetet egyéni hangú, érzelemgazdag, bravúros verselésű lírává emelték (A hársfaágak csendes árnyán…, ó jaj, hogy eltűnt minden). A tiubadúilha Franciaországon és Németalföldön kívül Olaszországban is jelentős veit.

“A hársfaágak csendes árnyán, ahol kettőnknek ágya volt, ott láthatjátok a gyeppárnán, hogy fű és virág meghajolt. Fölöttünk az ág bogán ejhejahujj!

dalolt ám a csalogány!”

(Vogelweide: A hársfaágak csendes árnyán…)

TRUFA: Tréfás történet. 1. Olasz színjátéktípus. A középkorban vásárokbun előadott kacagtató, nevetséges színjáték. 2. A Mátyás királyról feljegyzett tréfás anekdotákat is így nevezték.

TÜNDÉRJÁTÉK: A XIX. században a bécsi népszínházakban kialakult műfaj. Olyan színmű, mely képzeletbeli, népmeséi, varázs­latos, boszorkányos elemekre épül. Szereplői csodálatos lények, tündérek, ördögök, melyek segítik vagy gátolják a cselekmény kibon­takozását. Kialakulásával szinte egyidőben vált Magyarországon is népszerűvé (Gaál János: A peleskei nótárius). Ide számítható Shakespeare Szentivánéji álom és Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. műve is.

 

ÚJSZÖVETSÉG: Az -> Ószövetség mellett a —> Biblia másik na­gyobb része. A -> kanonizált könyvek végleges formájukat az i. sz. 1. század vége felé nyerhették el. Eredeti nyelve a görög. Első részét négy evangélium alkotja, melyek Máté, Márk, Lukács és János evangéliumaként ismertek (—> szinoptikusok’). Ezek a művek főleg Jézus Krisztus életével, tanításaival foglalkoznak. A második fő rész Az apostolok cselekedetei, melyhez Pál 14 levele s a 7, úgynevezett “katolikus levél” kapcsolódik. A negyedik rész a Jelenések könyve, melyet János apostolnak tulajdonítanak apokalipszis).

URBANIZMUS: (latin: urbs, “város” szóból) A nagyvárosi élethez és az ehhez az életformához való ragaszkodást kifejező írói, művészi felfogás. Képviselői az urbánusok, akik a nagyvárosi kultúrát, a pol­gári életformát dicsőítették, demokratikus elveket vallottak (Ignotus Pál, Fejtő Ferenc, Hatvány Bertalan). Ellenfeleik a népiek voltak (1930-40-es évek). A népi-urbánus ellentét megosztotta Magyarország szellemi é étét, ami a mai napig .s erezhető.

ÚTIRAJZ, ÚTILEÍRÁS: Művészi jellegű műfaj, ami az eseményeket, látottakat nem tudományos pontossággal rögzíti, hanem a szerző benyomásait, véleményeit írja le (Petőfi Sándor: Úti jegyzetek, Heine: Utazás a Harz-helységben).

UTÓHANG: -> epilógus

UTÓPISZTIKUS REGÉNY: (görög, “nem létező hely”) Regény fonnájában írt utópia. Olyan mű, amely az ideális jövőt, egy elképzelt, tökéletes társadalmat ír le (Platón: Állam, Morus: Utópia, Campanclla: Napállam). A technikai vívmányok és felfedezések elképzelt következményeit leíró utópisztikus regények a —> fan­tasztikus regények. Varnak antiutópiák is, melyek pesszimista színezetűek, a civilizáció emberellenes vonásait vetítik a jövőbe (Huxley: Szép új világ, Orwell: 1984).

UTÓSZÓ: Irodalmi vagy tudományos mű végére írott szöveg, ami vagy a szerző művével kapcsolatos megjegyzéseket, vagy az utószó írójának a műre vonatkozó fejtegetését tartalmazza. Lényegét te­kintve hasonló az -> előszóhoz.

ÜTEM: Verstani alapegység, a magyar -> ütemhangsúlyos verselés ritmikai egysége, amely a hangsúly szabályos időközönkénti ismétlődésén alapul. Az -> időmértékes verseléshcn is használt foga­lom a —> versláb szinonimájaként.

ÜTEMEGYENLÖSÉG TÖRVÉNYE: Verstani szabályosság, mely szerint a kötött formájú ütemek / verslábak időtartamának a szó­tagszámtól függetlenül egyformának kell lenniük. Az azonosság hoz­závetőleges, és kiegyenlítődéssel jön létre mind az ütemhangsú­lyos. mind az —> időmértékes verselés esetében.

ÜTEMELŐZÖ: (német: auftakt. “felütés”) Zenei eredetű kifejezés. Az ütemet vagy verslábat megelőző, ahhoz nem tartozó szótag.

ÜTEMHANGSÚLYOS VERSELÉS: Más néven hangsúlyos vagy magyaros verselés. Hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozásán alapuló versrendszer. Alapegysége az ütem, melyben egy hangsúlyos szótagol 1-3 hangsúlytalan követ. (Kivétel a névelő és a kötősző.) A sorok 2, 3 vagy 4 üteműek. Az ütemhatárokat a rit­mikusan következő hangsúlyos szótag határozza meg. Az ütemhangsúlyos vers gyakran rímel.

Felező nyolcas:

Szülőföldem / szép határa (4/4)

Meglátlak-e / valahára? (4/4)

(Kisfaludy Károly: Szülőföldem)

VÁGÁNSKÖLTÉSZET: (latin: vagans, “vándorló”) A XII-XIH. századi vándoréletet élő diákok költészete, akik iskolájukat vágj- papi szerzetesi pályájukat elhagyták. Költészetükre gunyoros, szatirikus, vagy lázadó, elkeseredett hangnem jellemző. Világszemléletük több­nyire szabadgondolkodást tükröz. A vágánsköltészct a legkülön­bözőbb műfajokat, így pl. a társadalmat és az egyházat támadó sza tírákat, gúnydalokat, csúfolókat, egyházi szentségeket figurázó paródiákat, vitakölteményeket, panaszdalokat, szerelmes verseket hozta létre. A dalokat rendszerint énekelve adták elő, szerzőik több­nyire ismeretlenek. A legjellcntősebb középkori versgyűjtemény a Carmina Burana.

“Félre könyvek, doktrínák, hív az édes dáridó!

kivirult az ifjúság, szűzi csokrát szedni jó, vénhez illik a komolyság, neki már csak az való! Ránk dohosul az idő könyvek börtönében, tréfa és csók, nóta, nő az igazi éden!”

(Félre könyvek, doktrínák)

VAKSOR: Rideg sor. Egy rímes költemény olyan sora, mely nem rímel más sorral, és nem illeszkedik bele a rímszerkezetbe. Ezek áll­hatnak a versszak elején, közepén, végén.

“Nézz, Drágám, kincseimre, Lázáros, szomorú nincscimrc, Nézz egy hű, igaz élet sorsára S őszülő tincseimre.”

a a x a

(Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre)

VÁNDORMESE: Azokat a meséket nevezik vándormeséknek, ame­lyek több nép irodalmában is megtalálhatók közel azonos tartalom­mal, természetesen a népekre jellemző sajátosságok beépítésével. Ilyen vándormese pl. A n;ppuri szegényember, melynek motívumai Fazekas Ludas Matyi-jában is fóllelhetők.

VÁTESZ: (latin: vates, ‘jós”) Jövőbe látó pap, jós, igehirdető. A XIX. században használt elnevezés a népvezérszerepct vállaló, fennkölt, profetikus költőkkel kapcsolatban. Ady Endre is vétesz költőnek tartotta magát.

VÉDÁK: Az óind (szanszkrit) irodalomnak az i. e. második és első évezredben keletkezett vallásos szöveget és könyvei.

VERIZMUS: Olaszországban a XIX. század végén keletkezett iro­dalmi és művészeti irányzat, amely a valóságnak szépítés nélküli, na­turalista ábrázolására törekedett. (-> naturalizmus)

VERS: A —> lírai műalkotás szándékával és felfogásában, kötött zenei-ritmikai tonnában alkotott szépirodalmi szöveg. Jellemzője: szabályos ritmus, rímelés, de vannak más akusztikai formákra épülő vagy verses akusztikát nem tartalmazó versfonnák (-> prózavers, szabadvers) is.

VERSES REGÉNY: Verses epikai műfaj, mely a XIX. században alakult ki. Cselekménye lírai elemekkel, az író érzésvilágával, refle­xióival átszőtt. Gyakran a hős kiábrándultságát, reményvesztettségét ábrázolja. Jelentősek e műfajban: Byron: Don Juan, Puskin: Anyegin, Arany János: Bolond Istók, Arany László: Délibábok hőse.

VERSLÁB: Az – > időmértékes verselés egysége, mely hosszú és rövid szótagokból épülhet fel. A görög költészet mintájára a következők ismertek. Jambus (u -), trocheus (-kj), spondcus ( – -), pirrichius (u u), anapestus (kJ kj -), daktilus (- kj kj). Ezek között találhatunk ereszkedő is -> emelkedő verslábzkaX. Kevésbé ismert verslábak: chorijambus (- kj kJ -), molosszus (              ), ionicus á-

minore (u kj —), bacchius (kJ —), palimbacchius (— u), krétikus (- kJ -). A XIX. századi magyar elnevezésük alapján: jambus – szökő,
trochcus – lejti, spondets – lépő, pirrichius – pici, anapestus – lebegő, daktilus – lengedi, chorijambus – lengedező, ir.olosszus – andalgó.

VERSTAN: Tudományág, mely a versformákkal, a versformák rend­szerével, történetével foglalkozik. Legfontosabb része a metrika, mely a versmértékeket metrumokat) és azok ritmikai meg­valósítását írja le. Megkülönböztetjük a történeti verstant, mely a történelmileg változó versfonnák fejlődését tálja fel, és a funkcionális verstant, mely a versformák jelleget, funkcióját vizsgálja.

VERSSZAK: strófa

VÍGJÁTÉK: -> komédia

VILÁGIRODALOM: Goethe által bevezetett kifejezés (Weltliteratur). Olyan irodalmi alkotások összessége, amelyekber. valamely nemzeti irodalom nemzetközi méretű hatókörre tesz szert Úgy képzelte, hogy új korszak kezdődik az irodalom tői télidében; nemzeti irodalom hagyományait háttérbe szorítják a nemzetköz, hatással rendelkezők.

VIRÁGÉNEK: A szerelmi témájú népköltészet verseinek csoportja A költő a virággal azonosítja (rózsa, lilliom stb.) kedvesét, és fejezi k. érezéseit a szeretett nő iránt. Már a XVI. században is felbukkannak a virágénekek. Az egyház sokáig üldözte, erkölcstelen, lator éneknek tartották.

VISSZATÉRŐ RÍM: Viszonylag ritkán előforduló rímképlet, rend­szerint egy-egy hosszabb sor belső rímével is magyarázható Képlete: a a x a.

“A rendet a réten

Már levágtuk régen.

Megmártjuk kaszánkat

Ellenség vérében.”

(Arany János: Mit csináljunk?)

VULGATA: (latin, “elterjedt, általános közhasználati kiadás, szöveg”) A -> Biblia egységesített, az eredetiből latinra fordított szövege, mely az -> Ószövetséget és az -> Újszövetséget vonta össze. Ezt a munkát 390-405 között Hicronymus (Szent Jeromos) végezte cl Betlehemben.

 

XÉNIA: (görög: xenion,’vendégeknek való ajándék”) Társaságnak szóló epigramma, mely az irodalmi-művészeti élet jelenségeit bírálja, gyakran gúnyos formában. Az ókori irodalomban Martialis epigram­máinak egyik könyve viselte a Xénia nevet. Goethe és Schiller epig­rammái is ezt a nevet viselték. Nálunk Kazinczy Ferenc és Vörösmarty Mihály írt xéniákat.

 

ZRÍNYI-VERSSZAK: Zrínyi Miklós által megalkotott versszak, amely négy négyütemű 12-ss sorból tevődik össze, s ennek rímkép­lete: a a a a (-> bokorrim).\xzX alkalmazta fő művében, a Szigeti veszedelemben, s további érdekesség, hogy az eposz 1566 ilyen versszakból áll (1566 a várostrom éve).

“Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát, Ki meg merte várni Szulimán haragját, Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját, Az kinek Európa rettegte szabj áj át.”

ZSÁNERKÉP: -> életkép

ZSIN’ÓRPADLÁS: A színpad mennyezetén található technikai munkakarzat.

ZSOLTÁR: (görög) Az ókori héber irodalomban létrejött vallásos ->lír.n műfaj. Az ember és Isten viszonyát fogalmazza meg, és Istent dicsőíti. Az -> Ószövetség egyik része, a Zsoltárok könyve őrizte meg a 15C’vallásos éneket. Tartalmuk szerint lehetnek dicsérő, hálaadó, bűnbánati és tanító zsoltárok. A középkorban kezdték ezeket nemzeti nyelvre átültetni.

 

 

 

4

 

 

 

*

 

 

• ■

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*

. •

V.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Y-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

>

 

 

 

 

 

f