Paul Hauck – Mitől jó a házasság (PDF könyv – átirat)

Paul Hauck Mitől jő a házasság?

PAUL HAUCK

Mitói jó a házasság?

CWRj

KIADÓ.

Kathy és Henry elbűvölő, csodás kis Teresájának

Making Marrige Work

Eredeti kiadás: The Westminster Press, Philadelphia PA 1977 A fordítás a londoni Sheldon Press kiadónál 1988-ban megjelent 5. utánnyomás alapján készült

Fordította: Szilágyi Tibor

Copyright © 1977 The Westminster Press Hungárián translation © Szilágyi Tibor 1990

ISSN 0865-0705 ISBN 963 7970 177

Kiadta a Park Könyvkiadó 1990-ben

A kiadásért a kiadó igazgatója felel Felelős szerkesztő: Király Zsuzsa Illusztrálta: Molnár Gabriella

A borítót Molnár Gabriella grafikájának felhasználásával Szabados Erzsébet tervezte

 

Az Egyesült Királyságban évente több mint 160 000 válásra kerül sor. Ez is éppen elég, de biztosak lehetünk benne, hogy minden elvált házaspárra számos más olyan házaspár esik, akik vagy válá­son törik a fejüket, vagy boldogtalan házasságban élnek.

Pedig a házasság kétségkívül egyike a legállandőbb és legfonto­sabb társadalmi intézményeknek. A házasélet kényelmének olyan nagy a vonzóereje, hogy vannak emberek, nem is kevesen, akik mi­után már fél tucat házasságban kudarcot vallottak, szemrebbenés nélkül hetedszer is házasságot kötnek. Egyszer egy fiatalember a rendelőm ajtajában mondta nekem, mielőtt a folyosó másik végé­re, a válóperes ügyvédje irodájába indult volna:

–        Hát, legközelebb talán több szerencsém lesz.

A legtöbben nem gondolnak ilyen hamar az újraházasodásra, és időre van szükségük, amíg magukhoz térnek. Ám aztán összesze­dik magukat, és gyakran ugyanolyan lelkesen házasodnak újra, mint az én ifjú páciensem.

Miután több mint két évtizede dolgozom pszichoterapeuta- ként, rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb embernek (beleértve az elváltakat is) nincsenek világos fogalmai arról, hogy lényegében mi is a szerelem és a házasság. Sokat törtem a fejemet a házaspá­rok között felmerülő nehézségek jellegén, aztán lassan kialakult bennem a szerelem és a házasság egy olyan magyarázata, amely­nek végre értelme volt számomra. Mindaddig hiába töprengtem, hogyan is segíthetnék ezeken a nős férfiakon és férjes asszonyo­kon. Titokban azt kívántam, bárcsak a következő páciensemnek valami egyszerű neurotikus problémája lenne, amellyel kényelme­sen meg tudok birkózni, holmi házassági probléma helyett, amivel

–        ügy éreztem – nem tudok mit kezdeni.

A házassági tanácsadás során nehézségeim abból fakadtak, hogy nem volt olyan elméletem a szerelemről és a házasságról, amely hozzásegített volna, hogy felismerjem, mi is történik. így aztán el­határoztam, hogy kidolgozom az egészséges és az egészségtelen házasságok magyarázatát, és hamarosan már örömmel vártam a házassági tanácsadási eseteket – amitől eleinte féltem, annak vé­gül már örültem.

A következő lapokon előadom elméletemet a szerelemről és a házasságról. Figyelmeztetek azonban mindenkit: én realista va­gyok. Távolról sem tetszenek különösebben mindazok a következ­tetések, amelyekre jutottam, sőt. Őszintén szeretném, ha elméle­teim romantikusabban hangzanának, és hízelgőbb fényt vetnének az emberi természetre. Nem is tagadhatom: egyes következtetése­im kissé gorombák, objektívek és hidegek. Nem tehetek róla. Ha elfogulatlanul végiggondolják a nézeteimet, és gondosan összeve­tik őket saját tapasztalataikkal, azt hiszem, pontosan ugyanezekre a következtetésekre fognak jutni. Ha legfontosabb kapcsolataikat azok szerint a fogalmi kategóriák szerint vizsgálják, amelyeket eb­ben a könyvben a leírásukra használtam, tudni fogják, miért csi­nálják azt, amit a házastársukkal való kapcsolatukban csinálnak, és akár szilárdan a sarkukra állnak, akár engednek, szerelemről és há­zasságról alkotott elméletem kalauzukul és vigasztalásul fog szol­gálni, és segíteni fog eldönteniük, mit kell tenniük.

Ám nehogy tévesen abba a hitbe ringassák magukat, hogy ez a tudás automatikusan segíteni fog a házasságukon. Én csak azt re­mélem, hogy sok esetben segíteni fog. Ennek a könyvnek a megfe­lelő megértése és megfelelő alkalmazása azonban egyes párok közt minden bizonnyal változó időtartamú, heves vitákat fog ki­robbantani, más párok pedig kénytelenek lesznek vagy tüstént szétköltözni, vagy elválni.

Ezen szintén nem tudok segíteni. Egyes házasságok olyan ko­losszális tévedésen alapulnak, hogy csak a válás gyógyíthatja meg őket.

Végül azoknak, akik segítséget szeretnének kapni a házasságuk­hoz, nyomatékosan azt tanácsolom, hogy keressenek fel egy házas­sági tanácsadót, lehetőleg a legügyesebb pszichoterapeuták egyi­két. Erre abban a reményben hívom fel a figyelmet, hogy azok, akiknek baj van a házasságukkal, nem fogják halogatni a dolgot, és segítségért folyamodnak. Ez igen rövid idő alatt óriási változást je­lenthet számukra.

Már akkor is nagyon elégedett leszek, ha ez a könyv semmi mást nem ér el, csak ezt az utolsó célt.

Legelőször is szeretném, ha elolvasnának néhány részletet egy le­vélből, amelyet nekem írtak. Szánalmas a tartalma, de már sok ha­sonló levelet kaptam. Feladóját óva, töröltem belőle minden ada­tot, amelynek alapján azonosítani lehetne, de mondanivalójának a lényege számít, és ez már majdnem elég ahhoz, hogy dühös legyek a férjére, de rá is.

Kedves Dr. Hauck!

Ma reggel megemlítettem a férjemnek, úgy tervezem, hogy né­hány barátnőmmel együtt belépek egy tekeklubba. Nagyon dühös lett, azt mondta, nem érdemiem meg hogy házon kívül töltsem az estét, és a tekét csak ürügynek használom, hogy ellóg­jak otthonról. Tudja, Dr. Hauck, azt hiszi rólam, hogy tekergő va­gyok, mert egyszer becsíptem, és tizenegy után mentem haza.

Attól az estétőlfogva egyfolytában poklokon megyek keresztül, folyton arról faggat, kivel beszéltem stb., stb.

Ettől teljesen kiborulok, mert a férjem iszik, és sok-sok nőügye is volt. Gyakran hajnalban jön haza. De az más.

El akarok menni dolgozni. Nemcsak azért, hogy megőrizhes­sem az ép eszemet, hanem azért is, hogy végre megvehessek ma­gamnak néhány dolgot, amim soha nem volt. Házasságunk sok­sok éve alatt soha nem volt egy új kuktám meg egy csomó más holmim. Rendbe akarom hozatni a házat, mert ő egyszerűen nem törődik vele. Ha rajta múlna, még mindig bérelt házban lak­nánk. Látnia kellett volna néhány disznóólát, ahol őmiatta lak­tunk. De ha én dolgozni akarok, hogy szebb dogaink legyenek, az számára csak további ürügy, hogy kutyálkodjon.

Egyszer gyárban dolgoztam, és csak úgy tudtam elérni, hogy a férjem ne gyötörjön, hogy beleegyeztem, minden keresetemet féí
reteszem, hogy házat tudjunk építeni. Még azt is megígérte, hogy fizeti a benzinpénzemet, és külön ad egy kis ebédpénzt is. Persze soha nem adott. A pénzt, amit félretettem, arra kellett költenem, hogy kihozzam a sittről, amikor részegeskedésért lecsukták.

A nővérem ugyanazokkal a zűrökkel kínlódik, mint én. ő se léphet be egy klubba, és barátnői se lehetnek. Ami megriaszt, az az, hogy annyira teli vagyok elfojtott, zűrzavaros gyűlölködéssel, hogy bűntudatot érzek miatta.

Sok mindent írt még, de biztos vagyok benne, így7 is tiszta a kép. Ennek az asszonynak az az alapvető problémája, hogy halvány fo­galma sincs róla, mi a házasság. Talán a kettős mércében hisz? Hogy7 más mérce áll a férjére, és más őrá? Természetesen. Alacso­nyabb rendű társnak érzi magát a házasságban? Ez is nyilvánvaló. Eltűrne vajon efféle megaláztatásokat, ha a munkahelyén bánná­nak vele így? Soha az életben. Ez az asszony nem ismeri fel, hogy a házasság ugyanúgy üzlet, mint a munkája. Ha rájött volna erre, há­zasságának története talán nem lett volna ilyen szomorú.

Férfiak és nők millióinak javulna sokat az élete, ha házasságukat olyan üzleti megállapodásnak tekintenék, amely eleve felruházta őket azokkal a bizonyos jogokkal, amelyekért most könyörögnek. Akkor a házasságban is ugyanolyan könnyen követelhetnék a joga­ikat, ahogyan a munkahelyükön, anélkül, hogy bűntudatot érezné­nek miatta. Hogy ezt a szempontot megérthessük, először meg kell értenünk valamit a szerelemmel kapcsolatban.

 

Mi az, amit szerelemnek neveznek?

Évekkel ezelőtt egyszer előadást tartottam valahol, és a hallgató­ságból egy asszony felkért, hogy definiáljam a szerelmet. Csacská­nak tartottam a kérdést, és kitérő válasszal ütöttem el:

– Maga is tudja, mi a szerelem. Erős érzelmi kötődés két ember között, akik közel érzik magukat egymáshoz, hiányoznak egymás­nak, és csak jót akarnak annak, akit szeretnek.

Ez bizony mellébeszélés volt a javából, és egyikünk sem volt elé­gedett vele. Évekig nyugtalanított a kérdés, míg végül eljutottam egy olyan meghatározáshoz, amelynek volt értelme. Azoknak a re­akcióiból ítélve, akiknek kifejtettem, bevallom, hidegen és érzé­ketlenül hangzik, de ennek ellenére kitartok mellette, mert egy­bevág mind a klinikai praxisomban, mind az azon kívül szerzett ta­pasztalataimmal.

A szerelem az az érzés, amelyet olyasvalaki iránt érzünk, aki ki­
elégítette, kielégíti vagy ki fogja elégíteni szükségleteinket és leg­mélyebb vágyainkat.

Ez nem hangzik valami mély bölcsességnek, igaz? Talán nem fi­gyeltek fel a tétel teljes jelentésére, ami azt fejezi ki, hogy7 azért szeretünk embereket, mert jók hozzánk, mert a kedvünkben jár­nak, mert fontosak vagyunk nekik. A szerelmesek és a barátok közötti régi megkülönböztetés teljesen hamis. Ha mások elutasí­tanak minket, valószínűleg mi is elutasítjuk őket.

Ez azt jelenti, hogy csak azért szeretjük az embereket, amit véle­ményünk szerint tenni fognak, tesznek, vagy7 tettek értünk. Elő­ször azt szeretjük, amit tesznek, aztán szeretjük meg a személyt, mert kedves és kielégítő, amit tesz. Soha senkit nem szeretünk pusztán önmagáért. Ez az elképzelés persze teljesen ellentétes a romantikus írók és költők által megfogalmazott népszerű felfogás­sal.

Hogy még jobban megalapozzuk a szerelemnek ezt a meglehe­tősen gyakorlatias szemléletét, gondoljuk végig a következőket:

1. A válás mindig azt jelenti, hogy két ember kiábrándul egy­másból. A válóper során a panaszok közt mindig szóba kerülnek olyan dolgok, mint kegyetlenség, hűtlenség és összeférhetetlen­ség. Más szóval, az egyik fél nem kapja meg azt a kielégülést és nem teljesülnek azok a szükségletei, amelyek a házasfeleket össze­hozták. így aztán – pontosan ugyanazokból az okokból – kiszeret­nek egymásból.
2. A házassági tanácsadás majdnem mindig abból áll, hogy az egyik fél panaszkodik a másik kifogásolható viselkedése miatt. Több mint két évtizedes pszichoterapeutai munkám során soha nem találkoztam olyan házaspárral, akik minden fontos szempont­ból kielégítették egy mást, és mégis elváltak. Az ellenkező esetben mindig felmerült egy vagy több súlyos panasz egyik vagy7 mindkét fél részéről. Ez a megfigyelésem arra vezetett, hogy a házassági ta­nácsadásnál a beszélgetésnek már a legelején megkérjek minden­kit, mondja meg nyíltan, hogyan és mivel frusztrálja, ábrándítja ki a másik. Az emberek a frusztráció, a csalódás miatt szeretnek ki a másikból, mert szükségleteik és vágyaik kielégítetlenek maradnak. Minden bizonnyal nem azért frusztrálődtak, mert teljesen meg voltak elégedve.
3. Abba szeretünk bele, akiről azt hisszük, hogy a legjobban ki tudja elégíteni igényeinket és vágyainkat, vagy akiről azt hisszük, hogy a legjobb, akit szerezhetünk magunknak.

Louise azt akarta, hogy fontos legyen valaki számára, amellett biztonságot akart egy jóképű férj oldalán, akire támaszkodhat. A kívánságoknak ehhez a kombinációjához olyan férfi lett volna ide-

ális, aki a) nagyon kívánja; ekkor fontosnak érezné magát; b) gaz­dag; a biztonság miatt; c) filmsztár; hogy szép teste és arca legyen; továbbá d) tábornok; aki erős jellem, és nem fél döntéseket hozni.

Mivel annak valószínűsége, hogy olyan férfit találhat, akiben mindezek a tulajdonságok megvannak, igen csekély volt, Louise kompromisszumot kötött: ahhoz a férfihoz ment feleségül, aki legjobban megközelítette az ideált, és megkérte a kezét. Ám a férfi
hamarosan mind a négy szempontból csalódást okozott neki. Né­hány évig rajongott a feleségéért, de aztán egyre csökkenő figyel­met tanúsított iránta. Kezdetben szépen keresett, de nem kapott elég fizetésemelést ahhoz, hogy lépést tudjon tartani három gye­rek fölnevelésének a költségeivel. Amikor összeházasodtak, kar­csú és sportos volt, de fokozatosan kiment a formájából, mert ke­veset mozgott, és minden áldott este túl sok sört ivott a tévé előtt. Amikor Louise látta, hogy a boldogsága iránt támasztott követel­ményei lassan sorra elenyésznek, elveszítette a bizalmát férje taná­csai iránt is. Egyéb csalódásai mellett emiatt aztán a szerelmes ér­zéseivel is a világ legtermészetesebb dolga történt – csökkenni kezdtek. Mi maradt még, ami miatt szerethette volna a férjét? Nem kapta meg a pénzt, a jóképűséget, a döntéseket és a figyelmet. így hát kiszeretett belőle. És miért ne? Ha emellett még elfogadható és tapintatos viselkedést sem kaphatott tőle, miben különbözött bárki idegentől, akitől ugyanilyen keveset kapott volna?

Ez nem jelentette azt, hogy meg is kellett gyűlölnie. Helytelenít­hette a cselekedeteit, ám személy szerint mégsem ítélte el. De hogy szeresse? Ugyan! Ezt az érzelmet azoknak a ritka emberek­nek a számára tartjuk fenn, akik úgy bánnak velünk, mintha különleges lények volnánk.

4. A szerelem átfogó, hatalmas érzése ritkán fog el minket a má­sik egyetlen tulajdonsága alapján, mint például az intelligencia, a jó külső vagy a gazdagság. Ha egy férfi csak a testéért szeret egy nőt, akkor vagy erősen frusztrált, vagy éretlen, vagy mind a kettő. Ahhoz, hogy a szerelem fönnmaradhasson, többre van szükség egyetlen adottságnál. Ezért csak akkor leszünk igazán szerelme­se^ amikor a szeretett lénynek több olyan tulajdonsága van, ame­lyet szerelmese nagyra értékel. Amellett, hogy megbízhatóságra, hűségre, szépségre és humorra, vagy bármi másra vágyunk, ked­vességet, partnerséget, igazságos bánásmódot is kívánunk tőle, to­vábbá azt az érzést, hogy fontosak vagyunk számára. Amikor mind­ezek, és még egy sor finom tulajdonság jelen vannak, akkor az em­ber szerelmes lesz, de csak miután meggyőzte magát róla, hogy az illetőben megvannak ezek a vonások, és csak ha ezek fontosait a számunkra.
5. És mi van a szerelemmel első látásra? Az igaz szerelem soha nem első látáson alapul. Igaz szerelem csak akkor lehetséges, ha alkalmunk van a teljes ember megismerésére. A szerelem „első lá­tásra” egy vagy néhány olyan tulajdonságon alapul, amely vonzza az embert, és felkelti az érdeklődését az illető iránt. Ha a későbbi tapasztalat ezt megerősíti, akkor a szerelem fokozódik, ha nem, akkor elhal.

Ha például meglátsz egy teremben egy imádnivaló arcot, és teli­be talál Cupido nyila, ne felejtsd el, hogy érzelmeid csak feltétele­sek. Amikor beszélgetni kezdesz vele, és rájössz, hogy a pompás alak csak üresen kongó hordó, akkor kiábrándulsz belőle – ha­csak nem rajongsz a buta lányokért, mert akkor úgy érezheted, hogy gyémántra találtál. Minden attól függ, mit tartasz fontosnak.

6. Az a nő, aki felháborodik, mert a férje csak a testéért akarta, igazságtalanul tiltakozik. Mi baj van abban, ha valaki kívánja a tes­tét? Aligha valószínű, hogy csak a szépsége váltotta ki a férfi csodá­latát, mégsem képes tudomásul venni, hogy testi vonzereje nélkül a férje talán soha nem szeretett volna belé. De mi történik, ha a nőt baleset éri, és elveszíti a szépségét? Azt akarnám mondani, hogy akkor a férjében tényleg meghalna a szerelem, és el akarna tőle válni? Pontosan. Újra meg újra láttam ilyet.

Ha egy férfi számára fontos a szépség és a szexuális kielégülés, akkor pontosan ezek képezik szerelmének az alapját. Ha a felesége már a házasságuk elején elveszítené a vonzóerejét, akkor esetleg nem lenne rá elég ideje, hogy más olyan tulajdonságokat fejlesz- szen ki magában, amelyek a szex iránti állandó vágy helyébe lép­hetnének. Ha az asszony külseje harmincévi házasság után változik meg, akkor egy teljes élet emlékei, valamint a feleség sok más tu­lajdonsága pótolhatják elveszített szexepiljét.

Rudy egy éve volt nős, amikor egy építkezésen balesetet és agy­károsodást szenvedett. Ingerlékeny lett és feledékeny, értelmileg lelassult. Néhány legfontosabb tulajdonsága, amelyeket a felesége csodált benne, egyik napról a másikra eltűnt, és bár az asszonynak nehezére esett ezt bevallania, az ő szerelme is odalett. Két év után elváltak.

7. „A pénzéért ment hozzá” – mondták gúnyosan Anne-ről. No és, mi a rossz abban? Ha valakinek fontos a pénz, azt a férfit vagy nőt fogja szeretni, akinek pénze van (és remélhetőleg más erényei is vannak). Olyan nagy különbség lenne, ha azért szeretnénk a tár­sunkat, mert olyan kedves? Ugyanilyen könnyen kicsúfolhatnánk Anne-t azzal, hogy: „Csak azért mentél hozzá, mert olyan kedves.” Mitől volna egyik szükséglet értékesebb a másiknál? Azt mondják, ami az egyiknek orvosság, az a másiknak méreg, és ez a jellemre is áll.
8. De mi van a gyerekekkel vagy az idős szülőkkel, akik közül gyakran egyik sem tud sokat tenni az emberért? Mit tehet egy cse­csemő a szükségleteink és vágyaink érdekében? És hogy tudna egy öreg szülő minket a továbbiakban kielégíteni?

A gyerekeket a velük járó gyakori kellemetlenségek ellenére
azért szeretjük, mert azt várjuk tőlük, hogy egy szép napon majd kellemesen fognak viselkedni. Ha nem, vigyázat, ne essünk téve­désbe: megváltoznak az érzelmeink, és a szeretetből megvetés vagy közömbösség lesz. Nagyon gy akran előfordul, hogy a szülők verik és elhagyják a gyerekeiket, mert már nem várják tőlük, hogy ki fogják elégíteni a szükségleteiket és vágyaikat.

Amikor az ötéves Roger féltékeny lett csecsemő kisöccsére, és felgyújtotta a bölcsőjét, aztán folyton tüzeket gyújtott az egész házban, annak ellenére, hogy jő néhányszor elfenekelték érte, két­ségbeesett szülei többé semmit nem éreztek iránta. Az én szere- tet-elméletem ezt pontosan megjósolta volna.

A szüleinket sem automatikusan szeretjük. Azért szeretjük őket, mert jók voltak hozzánk. Ha gyerekkorunkban vertek, elhanyagol­tak vagy elhagytak volna minket, szentnek kéne lennünk, hogy to­vábbra is szeressük őket. A szeretetet ki kell érdemelni.

Öreg vagy szenilis szüleinket, akik már semmit nem tehetnek értünk, még mindig szerethetjük a hozzájuk fűződő kedves emlé­keink miatt. Azért szeretjük őket, amit értünk tettek, és csak ak­kor, ha sok évvel ezelőtt, gyerekkorunkban tényleg jók voltak hoz­zánk.

 

A szerelem meghatározása

A szerelem abból a meggyőződésből fakad, hogy partnerünk ki fogja elégíteni önös érdekeinket. Önző érzés, és számos feltételen alapszik, amelyeknek előzetesen teljesülniük kell. Ha nem telje­sülnek, a szerelem meghal, lassan vagy gyorsan, attól függően, hogy mennyi frusztrációval jár.

Ne érezzünk bűntudatot, amiért kiszerettünk valakiből! Ez rendszerint azt jelenti, hogy az illető egyszerűen nem elégítette ki szükségleteinket és vágy ainkat. Részben ez volt a problémája an­nak az asszonynak, akinek a leveléből a fejezet elején idéztem. Nem értette meg, hogy a szerelem, ahogy általában felfogják, csak mítosz. Azt hitte, tekintet nélkül mindenre, szeretnie kell a férjét. Soha! Csak addig szeretünk, amíg a partnerünk többé-kevésbé rendes (kivéve, persze, ha történetesen élvezzük a szenvedést). Ha valald azt hiszi, hogy ő nem jó, bűntudatot érez, és penitencia- képpen szeretné, ha keresztre feszítenék, majd akad egy aljas és önző férfi, aki a hóhéra lesz, és akit pontosan azért fog imádnivaló- nak találni, mert semmiért is megveri. Ez hát megint szerelem, mert az illetőnek arra van szüksége, hogy’ gyűlöljék.

 

A házasság nem az, aminek hisszük

Egy pillanatra sem akarom megfosztani a házasságot csodálatos mivoltától, csodálatos érzéseitől, és nem tagadom azt a tényt, hogy világszerte szinte minden felnőtt ember életében egyike a legfontosabb kapcsolatoknak. Hogy azonban jobban megérthes­sük, és annak lássuk, ami valójában, jobb lesz, ha nem csak a költők szemével látjuk, hanem realisztikusan is megnézzük. Ügy találtam, hogy azoknak az embereknek, akik objektívek a házas­sággal kapcsolatban, sikeresebb a házasságuk, mint azoknak, akik­nek mindenféle hülye elképzeléseik vannak, és azt hiszik, automa­tikusan csodálatos dolgok fognak történni, amikor igent monda­nak.

A házasság üzlet. Két alapító tagból álló társaság, amelyet ügy hívnak, hogy Ezmegez úr és Ezmegezné kft. Több minden kell hozzá: egy állami engedély, egy életképességi vizsgálat, némi tőke, és egy telephely a cég elhelyezésére (azaz otthon). Egyes társadal­makban (Európában és a Távol-Keleten) a házasságot a szó szoros értelmében üzleti megállapodásnak tekintik. Indiában kisgyereke­ket köteleznek el házassági szerződésekkel, hogy nagy hatalmú családok összekapcsolódhassanak. Még nem is olyan régen, a nők­nek készpénzből álló hozományra volt szükségük ahhoz, hogy egyáltalán arra gondolhassanak, hogy férjet szereznek maguknak. Afrikában a házasulandó lányok büszkék rá, hogy az apjuknak hány marhát kell fizetnie azért a megtiszteltetésért, hogy férjhez adhas­sák őket. Ha ez nem üzleti megállapodás, akkor micsoda?

A királyok és királynők, a hercegek és a hercegnők évszázado­kon át politikai okokból kötöttek házasságot, nem szerelemből. Ha később mégis kialakult köztük a szerelem, az csak szerencsés, de véletlenszerű fejlemény volt. A házasság a nemzeti érdekek egyesítésének egyik módja volt, vagy egyszerűen királyi vérhez kapcsolta a királyi vért. Ha ez nem üzlet, akkor micsoda?

Manapság is üzleti okokból házasodunk, még ha ezek az okok csak magára a házaspárra vonatkoznak. A feleség a szó szoros ér­telmében alkalmaz egy férfit férjnek, és bizonyos szolgáltatásokat vár tőle. A férfi alkalmazza az asszonyt, és csak addig szereti, amíg mindent megtesz, ami a férjnek fontos.

Nem az a fontos, hogy mindezt a házaspár szóban is kimondja, hanem az, hogy ezt mindenképpen feltételezik. A férjtől, mint az asszony alkalmazottjától, elvárják, hogy elvégezze a munkáját, a nőtől pedig, mint a férj alkalmazottjától, elvárják, hogy ő is elvé­gezze a magáét. Amikor bármelyik alkalmazott kiszáll ebből az üz­letből, akkor zűr van. Olyan ez, mint a. sztrájk. A sztrájk az egyik
üzletfél akciója a másik ellen valamiféle előny megszerzéséért. No, mit gondolnak, mit csinál egy férj, amikor egy családi veszekedés után vad kiruccanásra indul? Ez bizony sztrájk, tiszta és egyszerű sztrájk. Másfelől mit szóljunk ahhoz az asszonyhoz, aki nagy dér- rel-dúrral kivonul a hálószobából, és a heverőn alszik? O nem sztrájkol az üzlettársa ellen? A némaság, amely egy hétig tart, az ideiglenes különköltözés, a válással való fenyegetőzés mind olyan módszerek, amelyekkel az egyik partner sztrájkba lép az igazságta­lan bánásmód ellen.

Ma járt nálam egy úriember, aki éppen azon a ponton volt, hogy beadja a válópert. Az ellen tiltakozott, hogy a felesége ismételten fütyül a kívánságaira. Sértettnek és lekezeltnek érezte magát, mert az asszony mindig megfeledkezett róla, hogy ő vacsoraidőben csöndet és békét szeretne, és csak vacsora után hajlandó meghall­gatni a problémákat. Bosszúságát magába fojtotta, mert nem akart diktátor lenni. Úgy érezte, nem óhajtja az asszony együttműködé­sét, ha ezt követelnie kell tőle. Magától kellene a dolgokat meg­tennie, hiszen megegyeztek bennük. El volt keseredve, amiért ne­ki kellett megmondania a feleségének, milyen dolgokon akar vál­toztatni, például azon, hogy ne dédelgesse agyon a legkisebb fiu­kat. Az asszonynak tudnia kellene, hogy ő mit akar, és nem hajlan­dó, legfeljebb néhányszor szemtől szembe előadni neki a kívánsá­gait. Ha folyton noszogatnia kell miattuk, akkor neki nem kellenek a szívességei.

Ezen a ponton aztán én is tiltakozni kezdtem:

–         Tekintse a házasságát üzletnek – érveltem. – Abban a re­ményben vette el a feleségét, hogy olyan partnere lesz, amilyenről mindig álmodott. Hogy megértesse vele, mit akar, félreérthetetle­nül meg is kell mondani neki, és lehet, hogy ismételten.

–         De mi van, ha csak azért teszi meg, mert én mondom neki? Kinek kell az úgy? – makacskodott.

–         Magának – feleltem. – Maga egy gyárban dolgozik, és sztrájk­ba lépett. Ne mondja már nekem, hogy finnyáskodni fog a juttatá­sok miatt, amelyeket a cégtől szerez, csak mert akaratuk ellenére engedményeket csikart ki belőlük. Nem hiszem, hogy túlságosan nehezére esne felhívnia az igazgató figyelmét a sérelmeire. Ha ma­ga bizonyos juttatásokat akar, akkor harcoljon is értük. Mármost: tekintse a házasságát üzletnek. Maga dolgozik a cégéért, és bizo­nyos változásokat akar. Ha azért nem érzi sértve magát, mert a munkaadója nem találja ki előre az összes igényét, miért érzi sért­ve magát, ha a felesége csinálja ugyanezt? Ha elfogad egy fizetés­emelést, amit ki kellett kényszerítenie a cégétől, miért zavarja, hogy határozottnak kell lennie a feleségével? Ha egyes fontos
kívánságai nem teljesülnek a munkahelyén vagy a házasságában, akkor hamarosan mind a kettőben boldogtalan lesz. És ha ez megtörténik, akkor majd sztrájkolni akar, mint ahogy már csinálja is. Ez a szemlélet talán durvának és önzőnek látszik, de én szíve­sebben tekintem egészséges önérdeknek. És ha maga nem képvi­seli a legfontosabbnak tartott érdekeit, mindegy, hogy a felesége kéretlenül igazodik-e hozzájuk, mert olyan boldogtalan lesz a há­zassága, hogy7 torkig lesz vele. Ez pedig zűrökhöz vagy7 váláshoz ve­zet. Közben pedig, mivel maga eltűri a rossz bánásmódot, a felesé­ge nem fogja többé becsülni magát. És amikor ez bekövetkezik, akkor a szerelem is meghal.

Ezt a vitát abban a reményben folytattam le a páciensemmel, hogy utána szépen hazamegy, kiáll az igényeiért, és így megmenti a házasságát. Tapasztalatom szerint azok a férfiak és nők, akik min­dig csak engednek, végül annyira frusztráltak és boldogtalanok lesznek, hogy azt is megbánják, hogy7 házasságot kötöttek. A házas­ság olyan berendezkedés, amelyben két önérdek állandóan ellen­súlyozza egymást. Ritkán hozunk akkora áldozatokat, hogy nyo­morúságosán érezzük magunkat, miközben a házastársunk ujjong. A legtöbb házasság nem éli túl, ha az egyik fél boldog, a másik pe­dig búskomor. Az a régimódi elképzelés, miszerint az asszony ok­vetlenül a férjének kell hogy szentelje magát, színtiszta hülyeség. Boldog házasság az a házasság, amelyet a felek körülbelül egyfor­mán élveznek. Ha az egyiknek kevesebb jut, az depressziót és más érzelmi tünetet, hűtlenkedést, alkoholizmust, a gyerekek bántal­mazását stb. okozza; és kialakítja benne azt a szomorú, üres érzést, hogy súlyos hibát követett el, amit valószínűleg nem is tud kijaví­tani, csak ha fenekestül felforgatja az életét.

Hogy7 ezt elkerüljük, gondoljunk végig két további felismerést, amelyek házassági tanácsadó munkám és a racionális-emocionális pszichoterápia alkalmazása során merültek fel bennem. Az első az, hogy jobban járunk, ha fontos kérdéseket a fejünkkel és nem a szí­vünkkel döntünk el. Ez ugyan istenkáromlásnak hangzik, de ta­pasztalataim szerint újra meg újra igaznak bizonyul. Aki az érzése­ivel gondolkodik, az minden józan ész nélkül gondolkodik. Az emocionális gondolkodás gyakran irracionális gondolkodás.

Az a feleség, aki rendszeresen elmegy a kocsmába, hogy hazafu­varozza tökrészeg férjét, csak a szívével gondolkodik. Nem gon­dolja végig, mennyire kifizetődő az ő irracionális viselkedése a fér­je számára. Ha tudja, hogy az asszony rohanni fog, újra meg újra telefonálni fog neki, valahányszor túl sokat ivott.

Ha a fejével gondolkodna, nem habozna, és nem lenne hajlandó úgy bánni a férjével, mint egy gyerekkel, akinek anyára van szük-

sége. Ott egye meg a fene, gondolná. Ha nem tudja mérsékelni az ivászatot, akkor csak maradjon a kocsmában, amíg ki nem jőzano- dik. Hadd szenvedje meg felelőtlen viselkedésének a következmé­nyeit, amíg meg nem tanulja, hogy felelősséget kell vállalnia a cse­lekedeteiért. Végső soron veszélyesebb engedni a manővereinek, mint megpróbálni megfékezni őket.

Az férj, aki szerint neki joga van minden lány után koslatni, aki csak megtetszik neki (bár a felesége jobban teszi, ha rá se moso­lyog egy másik férfira), az az érzelmeivel gondolkodik, nem a fejé­vel. Közben esetleg makacsul azt állítja, hogy’ ő igazságos ember, aki hisz az egyenlőségben, és nem tűri el, hogy megkülönbözte­tést alkalmazzanak vele szemben. De kérdezzük csak meg tőle, nem baj-e, ha a feleségének szeretői vajinak (amit a saját esetében
elfogadhatónak tart), üvölteni fog, mint a fába szorult féreg. Ez az, amikor valaki az érzelmeivel gondolkodik, nem a fejével. Ez csak haragra vezethet.

A második mítosz, amit el kell oszlatnunk, hogy ha a férj és a fe­leség eléggé szeretik egymást, akkor házasságukban nagyrészt nem lesznek konfliktusok. Semmi mást nem kell tenniük, csak egymás iránti forró szerelmüktől vezérelve megegyezésre jutni, és attól kezdve mindörökké minden a legtökéletesebb rendben lesz. Tévedés!

A házasságok elsöprő többsége az együttélés ideje alatt állandó­an a háború és a béke között ingadozik. Lehetnek bennük hónapo­kig vagy évekig tartó nyugodt időszakok, de számítani kell rá, hogy előbb vagy utóbb valamelyik félnek olyan kívánságai és követelé­sei lesznek, amelyek súlyosan ütköznek a másik félével. Ezek a há­borús időszakok a legtöbb házasságban nem csak elkerülhetetle­nek, hanem szerintem egészségesek is. Semmi nem marad sokáig ugyanaz, még az elragadtatott nászút sem. Emberek vagyunk, olya­nok, amilyenek, változásokat akarunk. Ám jól vigyázzunk, ha ezek bekövetkeznek.

Sue egy drága volt, amíg kivasalta Jim ingeit, otthon maradt a gyerekekkel, és nem panaszkodott, hogy mennyi a dolga. Aztán egy szép napon elhatározta, hogy tovább tanul, beiratkozott a he­lyi főiskolán egy pszichológiai kurzusra, és a házasságuk, az a bé­kés és ideális kapcsolat, amelyet mindenki irigyelt, hirtelen had­színtérré változott. Jim dühöngött, dúlt-fült, és tizenhét különféle módon átkozta Sue-t, amiért arra merészelte kérni, hogy vigyáz­zon a kicsire, és amiért tanultabb akart lenni, mint ő.

Ez csak a kezdete volt egy hosszú konfliktusnak. Sue harcolt a jogaiért, meg akarta javítani az üzlet előző, unalmas feltételeit. Ki­állása egészséges aktus volt, amellyel egy kicsit egyenlőbbé tehet­te a dolgokat. Mihelyt egy kis előnyt szerzett, tüstént jobban érez­te magát, és a házasság megjavult. Egy-egy veszekedés időnként képes ilyesmire, és a nemek közt – sajnos – szükségesek az efféle csaták.

 

Néhány más, közkeletű mítosz

Vágyaink a házassággal kapcsolatban valószínűleg jóval erősebben befolyásolják a gondolkodásunkat, mint bármely más intézmény­nyel kapcsolatban. Egyes általánosan vallott tévképzetek humoro­sak, mások egyszerűen hülyeségek, de mind téves, vagy éppen ve­szélyes.

1. Az egyik az, hogy a házasságban egy fiatalember megkomo­lyodik, és levetkezi szertelen, vad tulajdonságait. Lehet! A leendő vőlegény gyakran még fiatal, és hajtja a forró vére. Elképesztő, hány, a tizenéves kora végén, húszas évei elején járó fiatal lánynak kell rájönnie néhány hónapi házasság után, hogy a férje már nem jön haza egyenesen a munkából, hanem bemegy a fiúkkal a helyi kocsmába egy pofa sörre. Mások egyszerűen megfeledkeznek ifjú nejükről, és elmennek a haverokkal motorozni, jóval sötétedés utánig, néha csajokat is visznek. Csak azért, mert megnősültek, még nem vész ki belőlük a szoknyavadászat vágya.

Egyesek megkomolyodnak, amikor megházasodnak, de sokan nem. Ha nem látjuk bizonyítottnak a házasságunk előtt, hogy a partnerünk komolyan szeretne „háziasodni”, akkor várjuk ki, amíg ezt biztosnak nem érezzük, vagy adjuk fel, és keressünk magunk­nak valaki mást.

2. Egy másik mítosz szerint a házasság automatikusan boldo­gabbá tesz két embert, mint azelőtt valaha voltak. Tévedés! A há­zasság több frusztrációt hoz, mint álmodtuk volna. Boldogabbá is teheti az embert, mint valaha volt, de ahhoz, hogy ezt elérjük, sok feszült helyzeten túl kell jutnunk. A kapcsolat állandóan fel-le hul­lámzik majd a pár két tagja között, és néha sose érjük el azt a fi­nom egyensúlyt, amelyre házasságunkban a sző szoros értelmé­ben évekig vártunk. Egy asszony húsz évig kitartott alkoholista fér­je mellett, mielőtt elboronálta volna a bajaikat. Röviden: a házas­ság után időszakos fellobbanásokra kell számítanunk. Soha ne le­gyünk olyan naivak, hogy azt higgyük, minden simán fog menni csak azért, mert nagyon szerelmesek vagyunk.
3. További fantazmagória, hogy egyetlen ember van a világon, aki nekünk van teremtve. Ha felidézik a szerelemről adott definí­ciómat, tüstént látni fogják, mennyire téves ez az elképzelés. Ige­nis nagyon sok ember van, akibe bele tudunk szeretni. Ha valaki kielégíti legmélyebb igényeinket és vágyainkat, akkor újra meg új­ra meg újra szerelembe tudunk esni, és ezeknek a szerelmeknek mindegyike mély és őszinte lehet. Ha legközelebb azt a kérdést halljuk: „Szerethetek-e egyszerre két embert?” – nyugodtan vála­szolhatjuk rá, hogy: „Igen, kettőt vagy akár két tucatot is (ha ele­get forgolódsz a világban).”
4. Megint másik mítosz, hogy ha a párunk szeret, akkor gyakor­latilag mindig azt fogja csinálni, amit mi akarunk. Megfeledkezünk róla, hogy a párunk ugyanezt mondhatja, és tőlünk várja el, hogy mi engedjünk, ha olyan nagyon szeretjük, ahogy állítjuk.

Billy haragudott Mabelre, amiért nem vette jó néven az ő egész hetes horgásztúráit. De Mabei is úgy,érezte, hogy Billy nem sze­
retheti nagyon, ha nem látja be, hogy neki egy szerűen muszáj be­ruccannia a barátnőivel a nagyvárosba, az éves bevásárlőkörútjára. Kinek volt igaza? Egyiknek sem. A kérdés mindig az: kinek fonto­sabb az ügy? Ha Mabei úgy érzi, a férjének fontosabb a horgászás, mint neki a bevásárlás, akkor rá kell hagynia. De ugyanez áll Billy- re is. Hogy ki vágyik valamire erősebben, azt annak felismerése ha­tározza meg, hogy mennyire akarunk valamit ahhoz képest, amennyire a másik akar valamit. Ehhez időre, vitákra és kompro­misszumokra van szükség. Ha azt mondjuk: „Ha igazán szeretnél, akkor nem…” – tüstént rájöhetünk, hogy egy népszerű mítosz irá­nyít minket a házasságunkban.

5. Hasonló ehhez az a tévképzet, miszerint akik igazán szerel­mesek egymásba, azok nem veszekszenek. Egyszer egy igen vonzó és intelligens házaspár jött el hozzám – no miért? Mert nem vol­tak képesek megvitatni a házassági problémáikat.

Olyan udvariasak voltak egymáshoz, hogy soha egy rossz szó nem hangzott el köztük. A sző szoros értelmében soha nem be­széltek hangosan, amikor nézeteltéréseik voltak. Képesek voltak így az aknamezőkön átkelni, és közben csevegni a legelkeserítőbb problémáikról: a pénzről, az apósokról meg az anyósokról, a bará­tokról és a munkáról. Amikor Jacobot heves féltékenység fogta el, amiért Betty nemrégiben egy bulin figyelmes volt egy jóképű férfi­hoz, túlságosan udvarias volt ahhoz, hogy kereken kimondja, mennyire elutasítottnak és fenyegetettnek érzi magát. Ehelyett így vetette fel a témát:

–         Drágám, élvezted tegnap este a beszélgetésedet Mark Hallal?

–         Miért? Ó, igen. Érdekes ember, nem találod?

–         Hát, én tulajdonképpen nem beszélgettem vele annyit. Csak aggódtam, hogy a többi vendégeink talán kissé elhanyagoltnak ér­zik magukat. Még egy kis teát?

–         Nem, köszönöm, szívem.

–         Hol is tartottunk? Ó, igen, figyelmeztetni akartalak rá, hogy Mark nagyon tud a nőkkel bánni. Légy vele óvatos, jő?

–         Ó, Jacob, te mindig csak rémítgetsz! – mondta Betty könnye­dén, és halvány fogalma sem volt róla, valójában mennyire ki van borulva a férje.

Jacobot és Bettyt úgy nevelték, hogy soha emelt hangon ne ve­szekedjenek. Állítólag a kifinomultság és az érettség jele, ha valaki mindig, minden körülmények közt udvarias. Magam is nagy híve vagyok az erőszakmentes és udvarias beszélgetésnek, de ha két ember túlságosan udvarias egymáshoz, esetleg soha nem tudják közölni egymással a valódi üzeneteiket. Jacob például soha nem adta tudtára a feleségének, mennyire utálja, ha flörtöl. Ehelyett
úgy állította be a dolgot, mintha Mark lett volna az agresszor. Azt is borzasztóan szerette volna közölni Bettyvel, hogy7 soha többé nem akarja meghívni Markot, de ezt túlságosan durvának tartotta. Sok minden mást is szeretett volna megmondani a feleségének, egyéb dolgokról, amelyekről soha nem beszélt. Ám ez a beszélge­tésük – összes többi beszélgetéseikhez hasonlóan – nem intézett el semmit, mert nem szólt semmiről.

Bármily mélységesen szeretjük a partnerünket, akkor is annyi problémát fog okozni számunkra a házasságunk alatt, hogy egy könyvet meg lehetne tölteni, vele. A szerelem nem garancia a há­zassági konfliktusok ellen. A házasságban, éppúgy mint az üzleti életben, jobb az ilyen ügyekkel egyenesen szembenézni. Ha diplo­matikusak tudunk maradni, miközben hangsúlyozzuk a szempont­jainkat, annál jobb. De mindenáron szilárdnak kell lennünk, és nem dühösnek. A veszekedésnek nem kell csúnya jelenetté fajul­nia, még ha felemeljük is a hangunkat – ugyanúgy, ahogy egy szak­szervezet és vezetés közötti munkaügyi vitában sincs semmi szük­ség szitkozódásra és ökölrázásra.

Tapasztalataim szerint azok a legjobb házasságok, amelyekben a felek őszintén és nyíltan foglalkoznak a problémákkal. A panaszt szókimondóan kell megfogalmazni, hogy a partner megértse. Ja- cobnak ezt kellett volna mondania Bettynek:

–        Drágám, láttam, hogy az este sok időt töltöttél Markkal. Sze­rintem ez ízléstelen volt a többi vendégeinkkel szemben, és én na­gyon féltékeny voltam. Légy szíves, ne csinálj többé ilyesmit!

–        De szívem – válaszolhatná Betty -, te semmiért izgatod ma­gad. Nem hiszem, hogy kisajátítottam volna magamnak Markot, ahogy te mondod. Én csak elszórakoztattam, ahogy mindig meg­próbálom elérni, hogy az összes vendégem jól érezze magát. Soha nem kell féltékenykedned rám. Ezt visszautasítom.

–        Lehet, hogy igazad van, Betty, de meg kell rá kérjelek, vedd tudomásul, igenis van bennem féltékenység, és ne adj okot rá, hogy nyugtalan legyek.

–        Jó, megpróbálom, de neked is engedményt kell tenned.

–        És mi lenne az?

–        Menjél el házassági tanácsadásra!

Az ilyen szerelmesek megoldják a nehézségeiket, nem csak pa­naszkodnak róluk. Az efféle jelenetek talán sajnálatosak, de szük­ségesek. Ha kiállunk az álláspontunk mellett, nem hogy nem rom­boljuk le a házasságunkat, hanem esetleg éppen megmentjük. Mí­toszban hisz az, aki azt hiszi, hogy az igazi szerelmesek soha nem veszekszenek.

6. Az is mítosz, hogy a nők azokat a férfiakat szeretik, akik foly­
   tón körülugrálják őket. Fiatal férfiak különösen gyakran hisznek ebben a marhaságban. Ha egy középiskolás fiú nagyon be akarja lopni magát a kislány szívébe, megkérdezi tőle, melyik revüt sze­retné megnézni. Utána megkérdezi, hova szeretne bemenni egy kávéra vagy egy harapás kajára. Ezt csinálja egész este, aztán vala­hányszor csak elmennek együtt valahova, azzal próbálja határtalan szerelmét bizonyítani, hogy enged minden kívánságnak, ami csak a csinos kislánynak eszébe jut. Hogyan veszíthetnék? – okoskodik.

Könnyen. Nem jön rá, hogy teljesen rosszul fogta meg a dolgot. Ahelyett, hogy gáláns lovagnak mutatkozna a lány szemében, egy­re inkább bolondnak látszik (ahogy minden felnőtt férfi is, már amennyire felnőtt az ilyen).

így igaz. Akár hiszik, akár nem, a nők nem becsülik azt a férfit, aki minden szeszélyüknek enged. Valamikor ezt nehezen tudtam megérteni: én mindig örültem, ha valaki legtöbbször mindent rámhagyott, mert számomra ez azt jelentette, hogy szeret és a ba­rátságomat keresi. Ezért aztán, amikor a praxisomban ismételten találkoztam olyan nőkkel, akik már nem becsülték azt a férfit, aki nagyon jő volt hozzájuk, alaposan kikérdeztem őket. Nos, a követ­kezőkre jöttem rá.

A nők többre értékelik a biztonságot, mint a kényeztetést. Ami­kor különféle dolgokat kérnek a fiújuktól, a vőlegényüktől vagy a férjüktől, nem bánják, ha csak egyes kéréseik teljesülnek, de nem kapnak meg mindent, amit kérnek. Olyan férfit akarnak, aki nemet is tud mondani nekik, aki elég erős hozzá, hogy a visszautasítást is elviselje, és aki nem hagyja, hogy az ujjuk köré csavarják. Aki sose áll a sarkára, az elriasztja a nőket, mert rájönnek, hogy nem férfira találtak, hanem egy kisfiúra.

Eleinte persze nem lehetnek biztosak ebben. így aztán, hogy meggyőződjenek róla, egyre többet követelnek, miközben min­den alkalommal azt remélik, hogy a fickónak mégiscsak van gerin­ce, és nemet mond. A nők a szívük mélyén azt akarják, hogy a férfi­ak időnként szálljanak szembe velük, és bizonyítsák be a függet­lenségüket.

– De ha ez így van – makacskodnak egy esek akkor miért til­takoznak olyan hangosan, ha a férjük nem enged nekik? Ha a nők tényleg azt akarnák, hogy a partnerük utasítsa vissza őket, akkor miért nem örülnek, amikor pont ezt csinálják?

Aha! Ez a bökkenő. Csakhogy rájöttem valamire. Amikor a nők toporzékolnak, lebiggyesztik az alsó ajkukat vagy néhány könnyet ejtenek, csak színészkednek. Soha ne engedj, ne felejtsd el, hogy csak próbára akarnak tenni. Ha ezt a próbát kiállód, megszerzed a nő becsülését. Ha ezen a ponton engedsz, akkor legközelebb még
jobban neked esik, és dühösen rádtámad, amiért elutasítottad, de közben titokban (vagy öntudatlanul) egész idő alatt azt szeretné, ha szilárdan kiállnái.

Ha el akarod nyerni életed asszonyát, legyél gyöngéd, tapintatos és szelíd. De ne vidd túlzásba! Szerezd meg először a becsülését, akkor el fogod nyerni a szerelmét. A megbecsülés az első, a szere­lem csak utána következik. A tiszteletét azzal szerzed meg, ha megmutatod neki, hogy nincs rá szükséged, bár nagyon fontos ne­ked. Ez az, amit a nő keres: bizonyságot arra, hogy eléggé férfi vagy, nélküle is tudsz élni. Ha ő nem tud téged kedve szerint rán- cigálni, akkor mások se tudnak. Ha elég érett vagy hozzá, és meg tudsz birkózni ezzel, akkor jő okkal engedheti el magát kényelme­sen a társaságodban. Ne felejtsd el: a nőknek jobban kell a bizton­ság, mint a kényeztetés. Légy hát kedves szíved hölgyéhez, de ne legyél túlságosan puha.

7. Az utolsó mítosz az, hogy minden házasság sikerülhet, ha elég keményen megdolgozunk érte. Ám ha végiggondoljuk, hogy a rendelkezésünkre álló választási lehetőségek mellett mi az esé­lye a jó házasságnak, el kell ismernünk, hogy a boldog házasság – csoda. Sok ember mégis azt hiszi, hogy mindig van lehetőség a jó házasságra, ha a felek elég keményen megdolgoznak érte, és ha mégis elválnak, bűntudatot éreznek, amiért nem próbálkoztak elég kitartóan. Nem fogják föl, hogy egyes házasságok éppen nem a mennyben köttetnek, és nincs az az erőfeszítés és türelem, ami működőképessé tehetné őket.

A lényeg a következő: alapvetően kétféle házasság van. Az egyik életképes, mert a felek nem összeférhetetlenek, bár lehetséges, hogy egy-egy neurotikus problémájuk miatt időnként nem jönnek ki egymással. Ha egymás között, vagy egy házassági tanácsadó irá­nyításával el tudják simítani a nehézségeiket, akkor házasságuk visszakaphatja egykori harmóniáját.

A második házasságtípus az, amelyet eleve soha nem lett volna szabad megkötni. A két fél között akkorák lehetnek a különbsé­gek, hogy nincs az a megértés, amely összehozhatná őket, hacsak valamelyikük fel nem adja legmélységesebben vallott elveit.

Ha például hiszel abban, hogy az emberek rendesek, a becsüle­tesség fontos dolog, és van Isten az égben, óhatatlanul pokoli lesz az életed egy olyan társ mellett, aki szerint az emberek mind csir­kefogók, a csalásban nincs semmi rossz, ha nem kapják rajta, és akiben nincs vallásos érzés. Elképzelhető-e, hogy ez a két különböző világból való két ember boldog legyen egy fedél alatt? Nem tudom, hogyan.

Vannak házaspárok, akik csak néhány évi házasság után jönnek

rá, hogy mélységesen összeférhetetlenek. Amikor szemléletük és filozófiájuk beérik, kezdenek rájönni, hogy különböző irányba tar­tanak.

Mit lehet csinálni az ilyen házasságokkal? El lehet tűrni őket, és meg lehet próbálni a lehető legtöbbet kihozni belőlük, ha a válás vallási vagy pénzügyi okok miatt lehetetlen. Az ilyen házastársak­nak nem sokat ér a tanácsadás, mert eleve hibát követtek el, ami­kor összeházasodtak. Gyakorlatilag egyetlen értelmes megoldás áll nyitva számukra: a válás.

Nézzünk szembe vele: a kemény munka és a jó szándék csodá­kat tehet, de gyakran képtelen segíteni egy olyan házasságon, amely eleve tévedés volt, nem segíthetnek. Az a hit is mítosz tehát, miszerint minden bajba jutott házasságon segíteni lehet.