Hits: 143
122
Gyakorlati madárvédelem
Dr. Vertse Albert emlékére
Lektorálta
MURAY RÓBERT
és
SZENTENDREY GÉZA
A címlapot és a színes táblákat
MURAY RÓBERT,
az ábrákat
MURAY PÉTER
készítette
© Schmidt Egon, 1982
ISBN 963 233 081 1
ETO 502.7
A madárvédelem hagyományai nagyon mélyen gyökereznek hazai kulturális életünkben. Nemcsak természetvédelmi — ezen belül madárvédelmi — törvényeink voltak a századforduló óta és maradtak mind a mai napig messze előremutatóak, de az ilyen természetű társadalmi igények még sokkal előbb jelentkeztek. Petényi Salamon János már a múlt század negyvenes éveiben, Hermán Ottó mintegy ötven évvel később a minél szélesebb körű madárvédelmi akciók létrehozását sürgette. A ma újra feléledőben levő madarak és fák napjának nemes tradíciója is ide vezethető vissza.
A madarak védelme első helyen áll világszerte a természeti értékeink megóvására való törekvések között.
Ennek a népszerű állatcsoportnak a védelmét szolgáló társadalmi szervezet a Magyar Madártani Egyesület, mely 1974-ben szerény alapító tagsággal indult, de az eltelt hét év alatt harmincszorosára növekedett.
Most, amikor útjára bocsátjuk ezt a gyakorlati madárvédelemre buzdító, az alapvető módszereket ismertető könyvecskét, rendkívül szerencsés dolognak tartom, hogy éppen egyesületünk társelnöke, Schmidt Egon tollából kerül ki ez a munka, aki nagyon is jól ismeri gondjainkat és lehetőségeinket. Sokan még mindig nem értik meg, hogy tevékenységünkkel az egész emberiség ügyét szolgáljuk, azért harcolunk, hogy utódaink is örököljék tőlünk pótolhatatlan nemzeti értékeinket, a madárdalos erdőt, a gólyát, a fecskét, a hófehér kócsagokat, pusztaságaink jelképét, a túzokot, a levegő csodálatos akrobatáit, a ragadozó madarakat.
Reméljük, hogy ebben a nemes küzdelemben lényeges lépést jelent majd ez a könyv.
Budapest, 1981. október Dr. Jánossy Dénes
a Magyar Madártani Egyesület
elnöke
A madárvédelem hazánkban hosszú múltra tekinthet vissza, de szempontjai Hermán Ottó idejében még egészen mások voltak, mint manapság. Akkoriban szokás volt a madarakat pusztán a gazdasági, vagyis a szigorúan emberi szempontból vett „haszon és kár” szemszögéből vizsgálni és osztályozni. Az erdei fülesbaglyot például hasznosnak tartották, mert bizonyítottan mezei pockokkal tömte tele a gyomrát, a széncinegét is, hiszen kora hajnaltól alkonyatig a fák ágait tisztogatta a gyümölcsösöket károsító rovaroktól. Károsnak kiáltották ki viszont a karvalyt, mert a verebek mellett cinegéket, rigókat és sármányokat is fogott, az uhut, mert a sok hörcsög, egér és pocok mellett néha egy-egy nyulat vagy fácánt is a karmai közé kaparintott.
Hermán Ottó ideje óta azonban sok minden megváltozott. Nem mintha az erdei fülesbagoly a mezei pocokról más táplálékra tért volna át, a cinegék is ugyanúgy rovarokkal etetik fiókáikat, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt. De vajon hányán? Akkoriban nem számlálták össze a par/agísos-párokat sem, a cinegékkel ilyen vonatkozásban még kevesebbet törődtek, így ma legfeljebb feltételes módban beszélhetünk e tömegfajok állománycsökkenéséről. Az uhupárokat viszont már annak idején is jobban számon tartották, hiszen az uhuzás és ezzel kapcsolatban a fiókák elszedése elfogadott dolog volt abban az időben.
Csak általános feljegyzések maradtak fenn a Szigetközben, a Duna alsó folyása mentén vagy a Tiszánál fészkelő rétisaspárokról is. A Szigetközben még az ötvenes években is költöttek ezek a hatalmas madarak, ma pedig a valamikor virágzó hazai állománynak utolsó, hírmondóként megmaradt példányait próbáljuk megmenteni a végső pusztulástól. Sajnos, ha egy állomány a számára kritikus szint alá süllyed, még a legradikálisabb eszközökkel is ritkán sikerül megmenteni, legfeljebb a kipusztulásuk idejét lehet kitolni, halogatni egy ideig.
7
Persze nemcsak a legveszélyeztetettebb madarak szorulnak védelemre. Cinegékkel, poszátákkal, rigókkal viszonylag jól állunk, még akkor is, ha a mai állományok többnyire valószínűleg nem is mérhetők a Hermán Ottó korabeli madárbőséghez. De nem szabad megengednünk, hogy ezek az állományok is megfogyjanak és a kritikus szint alá süllyedjenek, ahonnét már nagyon nehéz, sőt néha szinte lehetetlen a felemelkedés.
Ha a kirándulók a hét végén az erdőben sétálva „madarat” is szeretnének látni, elsősorban cinegékkel, rigókkal, szajkóval, csúszkával, vörösbeggyel, tehát a tömegfajokkal találkoznak, és főként ezek a gyakran előforduló madarak azok, amelyek az élményt, esztétikai örömet, ezen keresztül felüdülést, kikapcsolódást nyújthatnak számukra. Részben ugyanezek a fajok jelentkeznek a kertekben, a parkokban és a városok zöldövezeti részében is, és amikor a természetet és annak lakóit talán nem különösebben ismerő, de őket szerető emberek a madarak megfogyatkozásáról vagy esetleg örvendetes létszámemelkedésről beszélnek, szinte kizárólag ezekre a fajokra gondolnak. Nagyon fontos tehát, hogy ezek a tömegfajok erdőn, mezőn, parkokban, kertekben a jövőben is megőrizzék legalább jelenlegi mennyiségüket.
A természetkedvelők népes és gyors ütemben növekvő tábora számára ugyanis a rigók, a cinegék, a pintyek és társaik valójában sokkal többet jelentenek, mint a speciális élőhelyeken előforduló, de esetleg csak az ornitológusok számára érdekes ritka fajok (amelyekről talán azt sem tudják, hogy a világon vannak), hiszen éppen a „közönséges” fajok azok, amelyekkel mindennapi életük folyamán szinte lépten-nyomon találkoznak, amelyekkel többé-kevésbé szoros kapcsolatot tartanak fenn, és amelyeknek állományváltozásait, a kiskertekben nem ritkán az egye- dek sorsát is, pontosan figyelemmel kísérhetik, sőt valamilyen formában többnyire reagálnak is az észlelt változásokra.
Tévedés ne essék, a világért sem kívánom lebecsülni a madarak szerepét, amelyet a kártevők elleni biológiai védekezésben töltenek be. A pockok és az egerek száma a kultúrterületeken — ahol az ember akaratlanul számukra is optimális életlehetőségeket biztosít (állandó bőséges táplálékkínálat) — nem csökkent, és ezek a kis rágcsálók ma is a termesztett növények magvaival és zöldjével élnek. A hernyók is ugyanolyan jó étvággyal rágcsálják az alma- és körtefák leveleit, mint régeb-
8
ben, és a belőlük élő cinegék vagy a pockokra leskelődő ölyvek és bag-
lyok minden nap akár pontosan ki is számítható hasznot hajtanak szá-
munkra. Természetesen a táplálkozási lánc végén vagy inkább vége felé
helyet foglaló gerinces „fogyasztók” többnyire képtelenek arra, hogy a
kártevők számát a gazdasági szempontoknak megfelelően apasszák, és
általában alkalmatlanok a nagy túlszaporodások (gradációk) letörésére.
Bár erre is akad példa. Éppen a közelmúltban hallgattam egy rendkívül
érdekes előadást, mely szerint a Pilisben, ahol egy hihetetlenül elszapo-
rodott erdei rovarkártevő a szó szoros értelmében tarra rágta a fákat, a
nemrég létesült fészekodútelep környéke zöld oázisként maradt fenn a
nagy pusztulásban. Egy-egy cinegepár általában 50-60 m sugarú körből
hordja a táplálékot fiókáinak, s így nem cso-
da, ha a szorgos madarak munkája nyomán
a kártevők azon a területen nem tudtak érvé-
nyesülni. Ez a nagyon is nyilvánvaló ered-
mény, ez a zöld sziget adta a végső lökést ah-
hoz, hogy a Pilisi Parkerdőgazdaságban a
mai intenzív madárvédelmi munka megin-
dulhasson.
Vannak madárfajok, amelyek számára
közömbösek, sőt sok esetben kifejezetten
kedvezőek az ember okozta környezeti válto-
zások. A fecskék széles körű elterjedését pél-
dául az tette lehetővé, hogy ezek a korábban sziklafalakon fészkelő madarak egyszerűen „átálltak” az emberi épületekre, és az eresz alatt, erkélyek szögleteiben (molnárfecske) vagy az istállók gerendáin és a tornácokon (füstifecske) ma is mindenütt megtalálják fészkelési lehetőségeiket. Gyakorlatilag hasonló ehhez a házi veréb helyzete az épületeken található szinte korlátlan fészkelő helyekkel, de az emberi tevékenység nyújt számukra (és a balkáni gerlék számára) állandó bőséges táplálékot is.
Merőben más a helyzet viszont számos kevésbé alkalmazkodóképes
vagy éppen arra képtelen madárfajjal. A réti sas soha nem fog változtat-
ni alapvető fészkelési igényein, és a fehérszárnyú szerkők, székicsérek is
csak a számukra létfontosságú és többé-kevésbé szigorúan meghatáro-
zott élőhelyeken, biotópokban fészkelnek. A Hortobágyon a fehérszár-
nyú szerkő költőpárjainak mennyisége elsősorban mindig az adott vízvi-
9
szonyoktól függ, kedvező években a költőpárok száma többszöröse le-
het a korábbiaknak, de egy rákövetkező száraz tavasz ismét „eltüntethe-
ti” őket. Ilyen és hasonló esetekben, például a gólyákkal kapcsolatban,
feltétlenül szükséges a jól előkészített emberi beavatkozás: mesterséges
úton vezetünk vizet a száradó mocsárba, hogy a szerkők és még sok más
madárfaj fészkelni tudjanak; fészektartó állványokat helyezünk el,
hogy a gólyapárok is otthont alapíthassanak. Ez utóbbi akció, mint lát-
ni fogjuk, viszonylag rövid idő alatt számokkal is mérhető pozitív ered-
ményekhez vezetett.
Szokatlan formája az ilyen jellegű védelemnek az a később ugyan-
csak bővebben tárgyalt példa, amikor az NSZK egyes nagyvárosaiban a
tavasszal visszaérkező fecskék részére mesterséges sárgyűjtő helyeket lé-
tesítenek, hogy a kőből és betonból álló, szinte százszázalékosan mester-
séges környezetben a madarak megfelelő építőanyaghoz jussanak.
Városiasodó és rohamosan fejlődő világunkban egyre nagyobb fi-
gyelemmel kell kísérnünk azokat a megváltozott környezeti tényezőket,
amelyek valamilyen formában hatást gyakorolhatnak a különböző ma-
dárfajokra, hogy még idejében léphessünk közbe és hathatós segítséget
nyújthassunk a rászorulóknak.
Napjainkban egész sor vadon élő állatfaj szerepel az erősen veszé-
lyeztetettek listáján, jegyzéküket számos ország úgynevezett „Vörös
Könyv”-ben foglalta össze, megadva ebben a kiváltó okokat és a véde-
kezés lehetséges módjait is. Ezeket a fajlistákat időről időre újra kiad-
ják, hogy az esetleges változások jól követhetők legyenek.
A ritka és erősen veszélyeztetett fajok
természetesen elsőbbséget élveznek a véde-
lem terén, hiszen gyakran már puszta létük
forog kockán. Ezt a védelmet hazánkban
nemzeti parkok, természetvédelmi területek
létesítésével és különleges védelmi intézkedé-
sekkel elsősorban az erre hivatott állami in-
tézmények, mindenekelőtt az Országos
Környezet- és Természet védelmi Hivatal és
annak területi szervei biztosítják. Legalább
ennyire szükséges azonban az egyéb, akár tö-
megfajok gyakorlati védelme is, és ez az a
2. ábra.
Az Országos Környezet-
és Természetvédelmi Hivatal
emblémája
10
pont, ahol a természetkedvelő emberek aktívan részt vehetnek ebben a védelmi munkában. A hazai madárvédelem legfőbb célja, hogy ezt a munkát tömegmozgalommá fejlessze, komoly eredményeket csak így érhetünk el. Erről a Magyar Madártani Egyesületet bemutató fejezetben részletesebben is szó lesz.
Bizonyára sokan vannak, akik szívesen tennének valamit a madarakért, csak éppen nem tudják, hogyan is fogjanak hozzá. Ehhez kívánok segítséget nyújtani ezzel a könyvvel.
Védenünk kell a madarakat, az oly ritkává vált sasfajokat éppen úgy, mint a még gyakori cinegéket és fülemüléket. A madárvédelemnek tömegmozgalommá kell válnia, amely mozgalomban fiatal és idős, diák és gyakorlott szakember egyaránt részt vállalhat. Feladatuk nem azonos, de feltétlenül egyforma a célt és a lelkesedést illetően. És a gyakorlati madárvédelem számára ez a legfontosabb.
Alapfokú madárvédelem
Hazai viszonylatban a kiskertek madárvédelmi lehetőségeinek népszerűsítését századunk első felében dr. Csörgey Titusz, a Madártani Intézet akkori igazgatója kezdeményezte. Az ő nyomdokain haladt dr. Vertse Albert, aki később hosszú ideig ugyancsak az intézet vezetője volt, a témával kapcsolatos könyve négy kiadást ért meg, és a mai napig is keresett munka.
Lemérhető az érdeklődés abból a rengeteg levélből és személyes kérdésből is, amelyek naponta érkeznek a Madártani Egyesület központi irodájába, a Madártani Intézethez és az Állatvilág c. zoológiái magazin szerkesztőségéhez.
A következőkben megkísérlem, hogy a leggyakrabban feltett kérdéseket megválaszolva adjak tanácsot nemcsak a kiskerttulajdonosoknak, de mindenkinek, aki fészekodúkkal, a cinegék, légykapók és társaik mesterséges telepítésével szeretne próbálkozni.
Hol kaphatók ma fészekodúk Magyarországon? — Budapesten a Magyar Madártani Egyesület központi irodájában (1024 Budapest, Keleti K. u. 48.) megtekinthetők azok az odútípusok, amelyek elsősorban szóba jöhetnek a kiskertekben történő madártelepítéseknél.
Fészekodúk vásárolhatók a HERMES ÁFÉSZ vetőmag-, gazdabolt, kertészeti és barkács áruházaiban, illetve a Skála Coop áruházaiban. A madárvédelmi berendezéseket a pécsi Univerzum KTSZ és a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság gyártja. Az utóbbi új szabadalma a GAB típusú odú, fűrészporból préselve, időtálló kivitelben, az összes hazai odúlakó faj megtelepítésére kiválóan alkalmas. Ez a típus áll a legközelebb a harkály által fába vájt odúkhoz. Nagyobb mennyiségben közvetlenül a Parkerdőgazdaságtól is megrendelhető. (Pilisi Parkerdőgazdaság, 2025 Visegrád, Mátyás király út 4.)
15
Sajnos itt-ott kapni nálunk olyan fészekodúkat is, amelyek részben szűk belméretük, röpnyílásuk, esetleg le nem emelhető tetejük miatt teljesen alkalmatlanok madarak telepítésére. Tehát alaposan nézzük meg, mit vásárolunk.
Mi a különbség a fából és eternitből készült odúk között használhatóság szempontjából? A deszka, de különösen a fatönkodúk esztétiku- sabbak, jobban illenek akár a kertbe, akár az erdei környezetbe, viszont kevésbé időtállóak, élettartamuk jóval rövidebb, mint az eternit odúké. Ez utóbbiak, ha megfelelő gondossággal bánunk velük, hosszú évtizedekig használhatók, és a madarak szívesen költenek bennük. (Sajnos jelenleg nem kaphatók.)
Az eternit odúkban elpusztulnak a fiókák? Fiókapusztulások a legkülönbözőbb okok következtében bármilyen odútípusban és a természetes harkályüregben is előfordulnak, ezek alapján tehát az eternit odúkat elmarasztalni nem lehet. Vertse Albert a Szarvasi Arborétumban és később az alcsúti parkban hosszú éveken át tervszerű kísérleteket folytatott eternit odúkkal, és arra a megállapításra jutott, hogy a cinegehalandóság azokban semmivel sem magasabb, mint a fából készült hagyományos fészekodúkban. Kétségtelen, hogy abban az odúban, ahol 10-14 fióka zsúfolódik össze, esetenként a kelleténél nagyobb lehet a páralecsapódás, de ha erre gondolva az eternit cső felső részén két oldalt szögletes nyílásokat képezünk ki egymással szemben, és ezzel megfelelő szellőzést biztosítunk, a pára nem okozhat többé gondot.
Vertse Albert vizsgálatai szerint a bepárásodás csakis akkor veszélyeztette a költést, amikor a fiókák közül egy vagy több valami oknál fogva elpusztult, és a bomlás következtében keletkezett nedvek okozták az erős páralecsapódást, ezzel a többiek elhullását is. Ugyanezt tapasztalta hasonló esetben fából készült fészekodúkban.
A Szarvasi Arborétumban 1962 és 1972 között például 157 kék- cinege-fészkelést figyeltek meg eternit odúban. Ezek közül 116 esetben valamennyi fióka szerencsésen kirepült, és az ezt követőleg megvizsgált fészkek teljesen száraznak bizonyultak. Ahol viszont a nevelési idő alatt elhullás volt, annak mértékével párhuzamosan váltak lucskosakká a fészkek is. A 157 fészekben kelt 1570 kékcinege-fióka közül 214 pusztult el, ami megfelel a természetes elhullási százaléknak, és ez az érték a fából készült odúkkal működő telepeken sem alacsonyabb.
16
Ez utóbbiak egyébként hasonló veszélyeket rejtenek magukban repedések, vetemedések miatt. Ilyenkor ugyanis az esővíz csurog be a nyíláson és teszi tönkre a költést. Az utóbbi időben egyre gyakrabban érkeznek olyan panaszok is, hogy a harkályok, különösen a balkáni és a nagy fakopáncs, „rákaptak” a fából készült odúkra, és részben a bejárónyílást tágítják ki, de néha akár az egész előlapot szétforgácsolják, és a fiókákat is elhordhatják. Az eternit odúknál, azok szilárd anyaga miatt, a harkályveszély természetesen nem áll fenn.
Mint már említettem, eternit odúkat az utóbbi időben nem gyártanak Magyarországon, a kertekben legfeljebb régről megmaradt vagy házilag előállított darabokkal találkozhatunk. Kísérletek folynak viszont HUNGAROPLASZT-ból készült fészekodúkkal az Erdészeti Tudományos Intézet (ÉRTI) telepein.
Ha valaki házilag szeretne eternit odút készíteni, hogyan fogjon hozzá? Ezt az odútípust Magyarországon Vertse kísérletezte ki, így az előállítás módját röviden és némileg módosítva az ő nyomán ismertetem. A megfelelő nagyságúra lefűrészelt eternit csőre (átmérő 12 cm, magasság 25 cm) a bejárónyílást acélfúróval fúrhatjuk, de a cinegék számára tökéletesen megfelel a tető alatt szögletesen kivágott nyílás is. Célszerű kétoldalt — ugyancsak a tető alatt — nyílásokat vágni, ami a szellőztetést segíti. A fenékrészt gipszből készítjük el: előzőleg az oldalt fúrt lyukakon keresztül drótokat dugunk keresztbe, melyek a fenék szilárdságát fokozzák. A fenékrész közepén egy a gipszmasszába dugott és utólag kihúzott pálcika segítségével készítsünk szellőztetőnyílást. A tetőrész 6-8 mm vastag eternit lapból készül, ami meghajlított fémszalagok se-
3. ábra. Az eternit odú szerkezeti rajza (Vertse nyomán, módosítva)
*
17
gítségével jól rögzíthető. Ügyeljünk arra, hogy a tető minden oldalon érjen túl az odú peremén. Az odút a hátoldalára erősített léc segítségével oszlopra erősíthetjük vagy kampó alkalmazásával az ágra függesztjük.
Hová és milyen magasra kerüljenek a fészekodúk a kertben és hogyan erősíthetjük fel őket? A kiskertben elhelyezett fészekodúkat a verebeken kívül leggyakrabban a széncinege foglalja el, ezért elsősorban ennek a madárnak az igényeihez kell igazodnunk. A széncinege, ha teheti, alacsonyan fészkel, és örömmel beköltözik a váll- vagy fejmagasságban levő odúkba is. Ez több oknál fogva is előnyös számunkra. Megkönnyíti az odúk kezelését, de bizonyos mértékig véd a verebek megtelepedése ellen is (ezek ugyanis sokkal óvatosabbak, mint a cinegék, és szívesebben választanak magasabban fekvő, biztonságosabbnak vélt odút fészkeik számára). Az alacsonyan levő cinegeodúban egyébként alkalmilag szívesen költ a nyaktekercs és a kerti rozsdafarkú, erdők közelében, esetleg az örvös légykapó, nagyobb parkokban a kistermetű kék és barátcinegék telepszenek meg bennük.
Persze az alacsonyan elhelyezett odúnak csak ott van létjogosultsága, ahol emberi háborgatásnak nincs kitéve. Kerítés nélküli telkeken, különösen ha csak a hétvégeken tartózkodunk ott, nem ajánlatos kézzel elérhető magasságban levő odúkkal kísérletezni, azokat 3-3,5 m magasan függesszük (erősítsük) fel.
Ami a kérdés második részét illeti, az odúkat hagyományos módon, tehát a törzs mellé a földbe állított oszlopra, vascsőre erősíthetjük (szegezve, ill. kötözve) vagy erős kampó segítségével egy vízszintes ágra függeszthetjük fel. Utóbbihoz természetesen olyan odúk szükségesek, ahol az erős drótból készült akasztófül már eleve adott. A madarak nem tesznek különbséget a szegezett és a függesztett odúk között, egyformán szívesen megtelepednek bennük. A kotló cinegét a függesztett odú rin- gása nem zavarja.
Vigyázni kell viszont arra, hogy a röpnyílás ne az uralkodó szélirány felé, hanem lehetőleg keletnek vagy délnek nézzen, az odú ne álljon a tűző napon, de közvetlenül előtte se legyenek lombos ágak, amelyek a madár biztonságérzetét csökkentik. Nagyon fontos, hogy az odú mindig függőlegesen álljon (függjön).
Hány odút célszerű egy-egy kertben elhelyezni? Ez elsősorban a kert nagyságától, jellegétől, valamint a környező területtől (bokros, fás,
18
4. ábra. Fészekodú felfüggesztése, illetve oszlopon való elhelyezése
esetleg beépített, lakott terület) függ. Ha csupán a széncinegére gondolunk, egy átlagos kiskertben tulajdonképpen egyetlen odú is elég lenne, hiszen ezeknél a madaraknál a párok területet (revírt) tartanak, és a hím feltétlenül elverné a szomszéd odúra pályázó riválisát. Gondolnunk kell azonban egyéb fajokra is, például a csak áprilisban érkező nyaktekercsre, amelynél az is előfordulhat, hogy ha üres odút nem talál, a kotló vagy apró fiókáit nevelő széncinegéket lakoltatja ki, hogy azután maga telepedhessen a helyükre. (Ezt egyébként ritka esetben a széncinege is megteszi más madarakkal, sőt a lakásszűkében levő seregélyek harkályfiókákat dobálnak ki az odúból, hogy a helyükre költözhessenek.) De ha kertünkben sem nyaktekercs, sem kerti rozsdafarkú nem telepszik meg a második odúban, úgy egy-egy pár mezei veréb is szívesen látott vendég lehet a házunk táján. Ezek ugyanis, különösen fiókanevelés idején, rengeteg rovart pusztítanak el.
Több odú esetén fontos szabály, hogy azok egymás elől lehetőleg takarva csüngjenek, és a röpnyílások adta „légi utak” ne keresztezzék egymást (5. ábra).
A cinegeodúkon kívül, ha erre alkalmas ereszalja áll rendelkezésre, célszerű oda egy tág nyílású C odút is felerősíteni, amelyben házi rozsdafarkú, szürke légykapó, esetleg barázdabillegető fészkelhet. Ha szívesen vennénk a folyton csacsogó, nótázó seregélyt is, úgy egy magasabb
19
ágra 46 mm-es röpnyílású cinegeodút függeszthetünk fel (nagyobb fa esetében, e madárfaj társas hajlamát ismerve, akár többet is). Moszkva környékén, de általában a Szovjetunióban a kertekben meredező magas pózna tetején levő odúban telepítik a seregélyeket.
Mikor kell az odúkat kihelyezni? A legalkalmasabb időpont az ősz,
hiszen így a téli etetőre járó cinegék már idejében megismerik őket, éj
szakáznak is bennük, de kora tavasszal (legkésőbb
március 15-ig) is eredménnyel helyezhetünk ki fészek-
odúkat.
Kell-e az odúkba fészekanyagot tenni? Nem kell,
de a közelben a fák ágaira kötözött mohacsomókat a
madarak nagyon gyorsan felfedezik, és felhasználják
fészkük építéséhez.
Hogyan lehet a macskát távol tartani a fészeko-
dútól? Ha az odú fán van, a törzsre kifelé irányulóan
(seprűszerűen) felkötözött tüskés ágak (6. ábra) biztos
védelmet nyújtanak a macska ellen.
6. ábra. Macska ellen a törzsre kötözött ágakkal védekezhetünk
20
Milyen odútípusok ismeretesek? A különböző odúféleségeket és azok méreteit a 7. ábra szemlélteti. A leggyakrabban használt a B mintájú széncinegeodú, kisebb kertekbe ezt, valamint a már említett tágnyílású C odú egy-egy példányát ajánlom. A kistermetű cinegefajok (kék és barátcinege) megtelepedésére alkalmas 25 mm röpnyílású A odúk csak erdők vagy nagy ősparkok közelében alkalmazhatók sikerrel.
Hogyan kezeljük a fészekodúkat? Ha az odú környékén felbukkan a megtelepedni kívánó széncinegepár, a hím sűrűn hallatott hangos „kicsit-ér” kiáltásaival nyomban felhívja magára a figyelmet. Alapos terepszemle után rövidesen otthonosan járnak ki és be az odúba, és rövidesen megkezdődik a fészek építése. A széncinege otthona moha alapú, a bélése finom szőrszálakból áll. Ha nyugodt, lassú mozdulattal emeljük le az odú tetejét, a kotló tojó nem repül el, ülve marad a tojásokon.
21
Gyakran természetesen ne ellenőrizzük a költést (az odúfoglalás és fészeképítés idején egyáltalán ne zavarjuk őket), később a kicsinyek kikelését napról napra erősödő cincogó hangjuk, de az öreg madarak viselkedése is elárulja. Teli csőrrel érkeznek az odúhoz, óvatosan körülpillantanak, majd besurrannak a nyíláson, és kisvártatva ürülékcsomóval a csőrükben távoznak. A fiókák kb. 12 nap alatt fejlődnek ki annyira, hogy kirepülnek az odúból, ahová többé nem térnek vissza. Éppen ezért az elhasznált fészket nyomban ki kell venni és lehetőség szerint elégetni. Az odú így a második költésre is alkalmassá válik. A régi fészekbe a cinegepár nem szívesen telepszik vissza, főként az ott elszaporodott madárparaziták, tolltetvek miatt. Az odúkat külön fertőtleníteni nem szükséges.
A fészekodú fontos kelléke a jól záró, de azért könnyen levehető, megfelelő nagyságú, eső ellen szigetelő tető. A kereskedelemben itt-ott még ma is felbukkanó, műanyagból készült madárodúk vagy madárházak egyéb okok (nagyság, röpnyílás mérete) mellett már csak azért is teljesen alkalmatlanok a madártelepítésre, mert levegőtlenek, a tetőrésszel egybeöntöttek, és ezért nem is tisztíthatok.
Milyen odúlakó madárfajok megtelepedésére számíthatunk a kiskertben? Biztos receptet adni egy-egy madárfaj megtelepedéséhez természetesen nem lehet, hiszen e tekintetben nagyon sok függ a kert fekvésétől, berendezésétől, a környezettől, ez utóbbi különösen döntő jelentőségű lehet bizonyos madárfajok megtelepedését illetően. A várható fajokat az 56. oldaltól mutatom be.
Hogyan lehet a verebeket a fészekodúktól távol tartani? Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat. A 25 mm-es röpnyílású odúba a mezei veréb nem tud bebújni, de oda már széncinege sem fér be. A kék és barátcinegék inkább télen használják ezeket az odúkat alvóhelyként, de a költés idején jobbára visszatérnek az erdőbe. Kiskertekben a legcélszerűbb megoldás az odúk — már említett — alacsony elhelyezése és a gyakori ellenőrzés, melynek során ki kell dobnunk az esetleges készülő verébfészket. Az alacsonyan elhelyezett odúkba a házi veréb gyakorlatilag soha nem költözik be, a mezei veréb alkalmazkodóképesebb, rá ilyen szempontból figyelnünk kell. Néha használ, ha a verébpár ostroma idején az odú nyílását három-négy napra eltömjük, mert így a verébpárt új lakóhely keresésére ösztönözzük.
22
Ha fészekodúkról, mesterséges madártelepítésről esik szó, úgyszólván kivétel nélkül mindenki a kiskertben fészkelő széncinegére, esetleg csúszkára, rozsdafarkúra, seregélyre vagy nyaktekercsre gondol. Pedig még jó néhány olyan madárfajunk van, amelyek rendszeresen faodúban, üregekben költenek, és a természetes odúk megfogyatkozásával ugyancsak rászorulnak arra, hogy fészkelési lehetőségüket mesterséges fészekodúk kihelyezésével segítsük.
A következőkben felsorolt madárfajok telepítésére vonatkozóan csak nagyon kevés hazai adat áll rendelkezésre. A külföldi adatok és eredmények felhasználásával magunknak kell kikísérleteznünk a hazai viszonyokhoz alkalmazható módszereket.
Kék galamb. Házigalamb nagyságú, palaszürke madár, szárnyán két fekete keresztsávval. Hazai állománya az utóbbi időben elsősorban az öreg állományú erdők tervszerű és nagymértékű kitermelése nyomán erősen megfogyott. Közép-Európában, így Magyarországon is, elsősorban a fekete harkály vájta odúkat használja fészkelőhelyül, de egyébként rendkívül alkalmazkodóképes faj. Angliában például sziklákon költ, Írországban elsősorban az emberi épületeket használja erre a célra, egyes északi-tengeri szigeteken pedig az ott gyakori üregi nyulak járatait veszi igénybe. Tág szájú D odúban megtelepíthető, erre nézve Németországban már a 30-as években sikeres kísérleteket végeztek. Az odúkat egymástól 50 méternyire, viszonylag magasan (10-12 m) célszerű öregebb fák törzsére erősíteni. A röpnyílás (12 cm) dél vagy délkelet felé nézzen. Varga Ferenc Zagyvaróna környékén öreg harkályodúkat tágított ki, és azokban rendszeresen költöttek kék galambok. A Pilisi Parkerdőgazdaság területén a kihelyezett D odúkat is elfoglalták.
Csóka. Színezete fekete, tarkója szürke. Közismert kis termetű varjúfélénk. Öreg állományú erdőkben, parkokban, folyóárterek öreg fü-
23
8. ábra. A Pilisi
Parkerdőgazdaság emblémája
zeseiben és nyárasaiban, városok magas épü-
leteiben, vasúti állomásokon, hidak környé-
kén egyaránt előfordul. D mintájú odúkba
telepíthető. Az odúkat épületek ereszei alá
erősíthetjük. A csóka állandó madár, így a
kihelyezés legmegfelelőbb időszaka az ősz.
A telepítés ott kecsegtet a legtöbb eredmény-
nyel, ahol a madár a környéken egyébként is
fészkel, az odúkkal így az állományt erősít-
hetjük.
Gyöngybagoly. Közép-Európában szinte kizárólag emberi épületekben, főként templomtornyokban költ, hazai állománya az utóbbi időben nagyon megfogyott. A korábbi intézményes pocokmérgezésen kívül, amelynek másodlagosan sok gyöngybagoly is áldozatul esett, hozzájárult ehhez az is, hogy a templomok renoválása során a tornyokat — az oda gyúlékony fészekanyagot behordó galambok távoltartása miatt — teljesen lezárták, és ezzel a fészket nem építő baglyot is kirekesztették. Külföldön, főleg Hollandiában, eredményesen telepítik ezt a szép bagolyfajt mesterséges odúk segítségével, amelyeket ott gyakran nagy pajták belsejében erősítenek fel. Hazai viszonylatban a gyöngybagoly torony- és padláslakó, a fészkelőládát tehát a lezárt ablak mögé úgy helyezhetjük el, hogy a bagoly egy nyíláson át annak belsejébe juthasson. A költőládát a 9. ábra szemlélteti (méretek: 100x50x50 cm; röpnyílás: 15×15 cm), de ez lehet egyéb formájú és méretű is. Több eset ismeretes, amikor a gyöngybagoly galambdúcban nevelte fel fiókáit.
9. ábra. Költőláda gyöngybagoly részére
24
A gyöngybagoly kifejezetten éjjeli életmódú, sötétedés után repül ki rejtekéből, és oda még a szürkület előtt visszatér. Jelenlétét leginkább tavasszal, a párosodási időben gyakran hallatott szörtyögő, fújó hangja árulja el. Miután megfogyatkozott, állománya fokozott védelmet igényel. Kérünk mindenkit, jelentsék a Magyar Madártani Egyesület központi irodájának (Bp. Keleti K. u. 48. 1024), ha lakóhelyükön költési időben észlelik jelenlétét. Az olyan községekben, ahol a templomtorony a madarak elől le van zárva, először meg kell kísérelni, hogy a Plébániahivatal vagy a Református Lelkészség és természetesen a helyi Tanács VB illetékeseivel megbeszélve, a zsalugáteren vagy másutt egy olyan, kb. 20 cm átmérőjű nyílást eszközöljünk, amelyen át a bagoly a toronyba, illetve a nyíláshoz illeszkedő fészkelőládikába juthat. Az ilyen „egyszemélyes” bejárón át a galambok nagy valószínűséggel nem költöznek a toronyba, (ha az első megoldást választjuk), a költőhelyet kereső gyöngybagolypár viszont megtelepedhet ott. Menedéket nyújthat az ilyen bejárat a télire nálunk maradó példányok részére is.
Amennyiben mégis külön fészekodú alkalmazása mellett döntünk, annak helyét gondos mérlegelés után kell kiválasztanunk. Megfelelő engedély birtokában felerősíthetjük a templom eresze alá, de más magas és öreg épületek is alkalmasak lehetnek erre a célra. A legfőbb szempont, hogy megtelepedés esetén a bagolypár költését kíváncsi gyerekek ne háborgassák. Ügyelnünk kell természetesen arra is, nehogy galambok foglalják el a baglyok részére kihelyezett odúkat.
Füleskuvik. Déli elterjedésű, kuviknál is kisebb bagoly, felmereszthető tolifülekkel. Hazánkban öreg állományú gyümölcsösökben, ritka tölgyesekben több helyen rendszeresen költ, de egészben véve a ritka fajok közé tartozik. Költőhelyére afrikai téli szállásáról áprilisban érkezik. Csak a sötétedés beállta után indul vadászni, de tavasszal és nyár elején sűrűn hallatott egytagú, füttyentésszerű „tyüü” hangja alapján jelenlétét könnyen megállapíthatjuk. Harkályodúban, néha elhagyott szarkafészekben költ, de a Tihanyi Tájvédelmi Körzet öreg tölgyesében eredménnyel telepítettük meg 7-8 cm-es röpnyílással ellátott deszkaodúban is. A törzsre erősített és ágra akasztott odúkban egyformán költött, néha akár csak 2 m magasságban is. Korábban Tahi közelében Urbán Sándor kertjében is megtelepedett egy füleskuvikpár mesterséges fészekodúban.
25
Miután ez a bagolyfaj sem épít fészket, célszerű az odú aljára némi finom forgácsot, fűrészport tenni. Ott, ahol a füleskuvik jelenlétét megállapítottuk tavaszi és nyári estéken a hívóhangok alapján, érdemes több odút is kihelyezni 3-5 m magasságban, a párok ugyanis, mint azt Tihanyban tapasztaltuk, néha meglehetősen közel is költhetnek egymáshoz. Az odúk kihelyezésekor elsősorban az emberi károsítás lehetőségét kell figyelembe venni. A költés tényét óvatos ellenőrzéssel, a tető lassú mozdulattal történő leemelésével állapíthatjuk meg. A sikeres megtelepítés részleteiről számoljunk be a Madártani Egyesületnek.
Kuvik. Gyakran láthatjuk napközben is, de a kora alkonyati órákban már rendszeresen vadászik. Állandó madár, tavasszal hangos kiáltozással hívja fel magára a figyelmet. Öreg fák üregeiben, épületek zugaiban, padláson, néha löszfalak meredek partjában talált odúban költ. A kuvik állománya egész Európában és hazánkban is erősen megfogyott. Magyarországon még az Alföldön a leggyakoribb, úgyszólván minden tanyának megvan a maga kuvikpárja. Telepítését a 10. ábrán látható odúk segítségével külföldön kísérletezték ki, és igen szép eredményeket értek el. Az állományt helyenként többszörösére emelték ezzel
10. ábra. Mesterséges fészkelőhely kuvik részére
*
26
a módszerrel. Hazánkban a Kiskunsági Nemzeti Park területén folynak kuviktelepítési kísérletek.
Nagy szükség lenne arra, hogy öreg épületek ereszei alá, vaskos faágakra vagy más alkalmas helyre minél több mesterséges kuvikodút erősítsünk fel országszerte. Ez a kis bagoly a megfigyelések szerint kedveli a vidéki vasútállomások környékét, így az ott álló, amúgy is védett épületeken történő megtelepítése eredménnyel kecsegtethet. A kuviktelepítés- sel kapcsolatban az eddigi tapasztalatok alapján készséggel ad tanácsot és útbaigazítást a Madártani Egyesület.
Macskabagoly. Erdei madár, de nagyobb parkokban, városi kertekben is megtelepszik, ha ott odvas vén fákat talál. Alkalmilag kéményekben, padlástereken is költ. Rendkívül alkalmazkodóképes faj, állományát pillanatnyilag nem fenyegeti veszély. Telepíthető tág szájú (15- 20 cm átmérőjű) deszkaodúban, amelyet erdei öreg fákra, parkokban, parkjellegű kertekben erősíthetünk fel, legalább 7-8 m magasan. Az odú aljára kevés fűrészport szórjunk. A macskabagoly állandó madár, már a tél második felében hallhatjuk kacagásszerű, huhogó hangját. A kora reggeli órákban gyakran üldögél az odú közelében, sütkérezik, de ha a rigók, cinegék, verebek vagy csúszkák észreveszik, nyomban nagy zajt csapnak körülötte, és csakhamar az odúba kényszerítik.
A macskabagoly zsákmánylistáin az apróemlősök mellett sok madár is szerepel. Olyan területeken, ahol a füleskuvik is él, a macskabagoly telepítését kerülni kell, ugyanis különösen a frissen kirepült fiókák válhatnak könnyen az erős és rámenős bagoly áldozataivá. Nyugat- Európa egyes részein, ahol a gatyáskuvik és a törpekuvik él, a macskabaglyok számát mesterségesen kellett korlátozni, mert félő volt, hogy kipusztítja két kis termetű rokonát a közösen lakott erdőkből.
Erdei fülesbagoly. Nem odúlakó, de telepítésével a többi bagolyfaj mellett foglalkozunk. A macskabagolynál kisebb, karcsú termetű, jól látható tollfülekkel. Szemei narancssárgák. Hazánkban meglehetősen gyakori, állománya télen az északabbról hozzánk érkezőkkel felszaporodik. Ilyenkor, kb. októbertől február végéig, csapatosan töltik a nappalt főleg fenyvesekben, az Alföldön akácosokban is. A köpetvizsgála- tok tanúsága szerint táplálékuk szinte kizárólag apró rágcsálókból, hazai viszonylatban elsősorban mezei pocokból áll, így gazdasági jelentőségük számottevő. A köpet vizsgálatok eredményeire alapított számi tá
27
sok szerint egy 50 példányból álló telelő csoport kb. 5 hónap alatt legalább 30 000 mezei pockot pusztít el egyéb rágcsálók (erdei egerek, házi egér, törpeegér stb.) mellett.
Mindezekből kitűnik, hogy az erdei fülesbagoly számának növelése, de legalábbis a jelenlegi szint megtartása fontos madárvédelmi érdek. Ez a faj sem épít fészket, tojásait elhagyott szarka- vagy varjúfészekbe rakja (erre a tavaszi fegyveres dúvadirtásnál nagyon ügyeljünk !). Természetes megtelepedésüket segíthetjük elő, ha a varjúpároknak módot adunk arra, hogy fészkeiket megépítsék. Mesterséges telepítések erdei fülesbagollyal hazai vonatkozásban még nem történtek, de ott, ahol varjú- és szarkafészkek nincsenek, kíséreljük meg laza drótkosárba gyömöszölt gallyakkal, közepén csészével, ez különösen alföldi akácerdőkben valószínűleg sikeres lehet. A drótkosár, amely tulajdonképpen csak a vázat adja, hogy a száraz ágak szét ne hulljanak, kb. 40 cm átmérőjű legyen, és a fa koronaszintjében a törzs mellé kell felerősíteni. Az erdei fülesbaglyon kívül vörös és kék vércse is megtelepedhet benne.
Sarlósfecske. Fecskéinkkel nincs rokonságban. Hazánkban, néhány olyan helytől eltekintve, ahol öreg állományú erdők harkályodúiban is fészkel (pl. Bükk és Zempléni-hegység), kizárólag egyes városok lakója. Budapest, Pécs, Sopron, Veszprém és más városok felett májustól nyár derekáig megszokott látvány a hangos sivitással nyilalló, alulról teljesen feketét mutató, és hosszú, hegyes, hajlott szárnyukkal vasmacskára emlékeztető röpképű sarlósfecskék. A párok öreg épületek alkalmas zugaiban költenek.
Sarlósfecskéket külföldön már rég telepítenek mesterséges fészekodúk, illetve üregek segítségével. A röpnyílásnak legalább 5 x 5 cm átmérőjűnek kell lennie, de megfelel a 4 cm magas és 6 cm széles bebújónyílás is. Az odú méretei a mi B odúnkéval megegyezőek, épületek falára vagy fákra erősítették őket 10-12 m magasságban. Érdemes lenne városainkban is próbálkozni sarlósfecske-telepítésekkel, akár az említett fészekodúk, akár az épületek délnek vagy keletnek néző falain kiképzett üregek segítségével.
Szalakóta. Kék és gesztenyevörös színeivel egyike legszebb madarainknak. Hazánkban korábban sokkal gyakoribb volt, ma a Kiskunsági Nemzeti Park területén található a legtöbb szalakóta, egyébként állomá
28
nya nagyon megfogyott. A nagy nyárfák oldalában vájt harkályodúkban többnyire magasan költ, de találtam már fej magasságban fészkelő szalakótapárt is. Megtelepítésére a D mintájú fészekodú alkalmas, melyeket öreg nyárfákból álló ligeterdőkben 8-10 m magasan a törzsre erősíthetünk fel. Az odú nyílása kelet vagy dél felé nézzen, ágak ne takarják. Vigyázzunk arra is, hogy a telepítési kísérlet viszonylag védett, emberektől nemigen háborgatott területen történjen. A közelben levő legelők a szalakóták számára megfelelő táplálékot nyújthatnak. Korábban gyakran fészkeltek szalakóták a folyóárterek öreg állományú erdeiben is, alkalmasnak látszó területeken itt is érdemes kísérletezni. A madarak jelenlétét a védőgátakon húzódó villamosvezeték szemmeltartásá- val könnyű megállapítani, mert a szalakóták előszeretettel használják leshelyül az oszlopokat és vezetékeket.
Vízirigó és hegyi billegető. Mindkét faj a hegyi patakok mentén, a vízből kiálló köveken látható. A fehér mellényes vízirigó hazai viszonylatban egyike a legveszélyeztetettebb énekesmadaraknak, a korábban is kis állománya tovább csökken. A megfogyatkozás valószínűleg a vizek szennyeződése folytán apró táplálékállatainak csökkenésével, az erős ütemben fejlődő turizmussal és más okokkal magyarázható. A Madártani Egyesület a vízirigó hazai állományának pontos felmérésére és gyakorlati védelmére külön munkacsoportot hozott létre. Ennek keretében több helyen eredménnyel telepítették, fészkelőládikák segítségével. A hegyi billegető a hegyi patakok mentén még sokfelé látható, és a vízirigó részére kihelyezett fészkelési alkalmatosságokat esetenként szintén igénybe veszi.
Kevés olyan lehetőség van, amellyel gyereket és felnőttet egyaránt olyan egyszerű és mégis megkapó módon lehetne meggyőzni a madárvédelem fontosságáról, mint a téli etetőn szorgoskodó éhes madarak látványa. Van valami megindító abban, amikor zúzmarás téli reggeleken a cinegék, zöldikék, fekete rigók és társaik sorban ülnek az ágakon, és csillogó, vágyakozó szemekkel néznek az ablak felé, várva, hogy a kinyúló kéz eleséget szórjon az etetőbe. Alig csukjuk be az ablakot, máris ott ül az első éhes vendég, és ettől kezdve egészen szürkületig megállás nélkül jönnek-mennek a madarak, nem tágítanak az etető környékéről.
Hogyan etessünk? Mivel etessünk? Ezúttal is a leggyakoribb kérdések megválaszolásával szeretném könnyen érthetővé tenni az etetéssel összefüggő kérdéseket.
Mikor kell elkezdeni az etetést? Nem a naptárhoz, hanem az időjáráshoz igazodva, tehát csak akkor, amikor valóban szükség van rá. Semmi esetre sem szeptemberben vagy októberben, mint ezt sajnos még ma is sok helyen láthatjuk. Nem lehet elfogadni azt az érvet, hogy a madarak kora ősszel is nyomban megjelennek az etetőn, hiszen ez egészen természetes. Ezzel csak gyors helyzetfelismerésüket, alkalmazkodóképességüket igazolják. A szőlőkben vagy az erdő közelében levő kertekben egyenként felnövő napraforgó tányérjaira például a barátcinegék már a nyár végén, a tejes érés idején rájárnak, és akár néhány óra leforgása alatt kicsipegetik a szemeket. Ez azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy etetni kell őket, hiszen a cinegék az őszi időszakban bőségesen találnak rovarokat, és nem szorulnak emberi segítségre. A korai etetéskezdéssel elsősorban magunknak ártunk, mert így elvonjuk madarainkat a természetes táplálékuktól.
Mindezek után tehát az etetést az időjárástól függően, általában november végén vagy december elején tanácsos elkezdeni, de ettől kezd
30
ve folyamatosan kell etetni egészen a tél végéig. Enyhébb időszakokban kevesebbet adjunk, nagy havazások, ónos esők, kemény hidegek idején emeljük a napi adagot. Az olyan etető, amely éppen a legnagyobb szükségben hagyja cserben a rászorulókat, többet árt, mint használ, hiszen a nagyobb körzetből odaszokott madarak a nyújtott táplálék megszűnte után nem találnak elegendő természetes eleséget, és akár el is pusztulhatnak.
Lehet-e alkalmilag, egy-egy téli teleklátogatáskor napraforgóval vagy szalonnabőrkével kedveskedni a madaraknak? Természetesen igen, hiszen így csak az egyébként is a környékén tanyázó madaraknak segítünk. Ahhoz, hogy a működő etető környékén nagyobb mennyiségű cinege gyűljön össze (több, mint amit a terület egyébként eltarthatna), bizonyos idő szükséges.
Mivel etessük a cinegéket? A legmegfelelőbb számukra a napraforgó, de ennek híján sok egyébbel is etethetünk. Ha kevés napraforgónk van, célszerű azt olvasztott faggyúval keverni és kihűlés után (sajtosdobozban, üres konzervdobozban) mint „madárkalácsot” etetni. Nagy előnye, hogy sokkal tovább tart, mint a tiszta napraforgó, és a verebek sem szívesen járnak rá.
Adhatunk természetesen szalonnabőrkét, de hideg, fagyos időben lógathatunk a faágra egy darabka nyers húst is, azon is örömmel hintáznak az éhes madarak. Szeretik a cinegék a tökmagot, amit ősszel gyűjthetünk össze, és természetesen élvezettel válogatnak a karácsonyi beigli elkészítésekor maradt diótörmelékben is. A cinegékkel azonos táplálékot fogyaszt a csúszka is, de jobb híján a fekete rigó is lenyeli a napraforgószemeket.
Mit adhatunk az etetőre járó egyéb madárfajoknak? A rovarevő madarak (fekete rigó, vörösbegy) részére sokféle konyhai hulladék is megfelel, de készíthetünk számukra külön keveréket is. Ennek összetétele : reszelt nyers sárgarépa, sajt és friss túró, zsemlemorzsa, apróra vágott alma és főtt vagy nyers húsdarabkák. Az egészet összegyúrjuk, majd fellazítva helyezzük az ablakpárkányra vagy a kert sarkában álló etetősátor alá. Ugyanide dobálhatjuk az almahéjat és -csutkákat is, amelyeknek rövidesen ugyancsak gazdája akad.
A magevő madarak (zöldike, fenyőpinty, meggyvágó stb.) részére napraforgón kívül ocsút és az üzletekben kapható kanárieleséget vagy
31
kölest, muhart és fénymagot adhatunk. Olyan teleken, amikor az északról érkező csonttollúak nagy tömegben látogattak hozzánk, madárbarátok eredményesen etették őket a gyümölcsfák ágaira tűzött félbevágott almákkal. Helyenként fenyőrigók is jártak erre a csemegére.
Szabad-e kenyérmorzsát vagy kenyérdarabkákat adni a madaraknak? Általában nem, mert a nedvességtől könnyen megsavanyodva elhullásukat okozhatja. A hidak mentén kolduló dankasirályoknak, az ablakpárkányra szinte hívásra érkező balkáni gerléknek és verebeknek viszont nyugodtan adhatunk kenyeret is, hiszen pillanatok alatt elfogyasztják a felkínált eleséget.
Létezik-e verébmentes madáretető’? Olyan etető, amelybe minden madár bejuthat, csak a verebek nem, természetesen nem létezik. Ezek a madarak ugyanis rendkívül ügyesek és találékonyak, így az alul nyíló dúcetetők és ablaketetők is csak ideig-óráig nyújtanak védelmet ellenük. Az sem segít sokat, hosszú távon legalábbis nem, ha a berepülőnyílás közepén vékony drótszálat feszítünk keresztbe, a verebek ugyanis csakhamar rájönnek a módjára, hogyan juthatnak be mellette az etető belsejébe. Megkapaszkodnak a fémből készült, úgynevezett önetető oldalán is, de mint már említettük, a faggyúból és napraforgóból álló madárkalácsot, ha zsinóron lóg, nemigen kedvelik. A verebek tolakodása ellen riasztással védekezhetünk, de teljesen távol tartani őket, úgy hogy ezzel a többi madarat meg ne zavarjuk, legfeljebb rövid időre sikerül.
Milyen etetőtípusokat használjunk? Parkokban, nagyobb kertekben célszerű all. ábrán bemutatott dúcetető felállítása. Ez teljes „összkomfortot” biztosít madarainknak, hiszen a zárt részben a cinegék és csúszkák részére napraforgót, alatta a földön a különböző magevők számára ugyancsak napraforgót, de ocsút, magtörmeléket, a rigók és vörösbegyek részére a már ismertetett eleséget helyezhetjük el. Miután a vörösbegy félénk madár, és nagy forgalom esetén csak ritkán vegyül a többiek közé, inkább „szégyenlősen” félrehúzódik, a bokrok alatt vagy más alkalmas helyen (figyeljük meg, hol tartózkodik előszeretettel, pl. sövénykerítés, rőzserakás) külön mini etetőhelyet készíthetünk számára. Nagyon fog örülni néhány, az eleség közé szórt, lisztkukacnak is. A lárvák a hidegben megdermednek, és nem tudnak elmászni.
Aki ablakában kívánja a madarakat etetni, a legkülönbözőbb megoldások között válogathat. Családi házban, ahol a szomszédok nem
32
c
11. ábra. Különböző etetőtípusok:
a) ablaketető, b) dúcetető, c) műanyag flakonból készült etető, d) egyéb megoldások
szólhatnak bele, akár az ablakpárkányra is szórhatjuk az eleséget; de azért sokkal esztétikusabb a rajzon látható ablaketető használata. Lehet etetni a kertben álló fák ágaira lógatott és megfelelően kivágott olajos vagy ecetes flakonokból, de kis fonott kosarakból és dobozokból is, ezen a téren igazán tág tere nyílik az egyéni leleményességnek. Nagyon kedves és a kertbe illő etetőket látni néha, különösen a Balaton környékén, amelyeket gazdáik a lopótök felhasználásával készítettek. Mások apró lyukú nylonzacskóban akasztották fel a napraforgót, és a cinegék azon hintázva csipegették ki az egyes szemeket. Budapesten a Gellérthegyen vagy a Hűvös völgyben néha szinte naponta újabb típusok jelennek meg, és a madarak valamennyit örömmel fogadják. Az éhes gyomor egyébként sem válogatós, a cinegék pedig édeskeveset törődnek a külső-
33
12. ábra. A téli etetőnél mindig nagy a forgalom
34
ségekkel. Számukra és a többi itt telelő madár számára az etetés folyamatossága a legfontosabb.
Szabad-e városi bérlakás ablakában, erkélyén madarakat etetni? Ez a kérdés sokszor elhangzott, és sok vitára adott okot. A Fővárosi Tanács VB 5/1973 számú rendelete a lakóépületek és ingatlanok házirendjéről 8. paragrafusának 1. bekezdése szerint a madarak etetése elvileg nincs tiltva ugyan, de csak úgy végezhető, hogy abból kifolyólag sem közterületen, sem a szomszédos lakók ablakaiban, erkélyén stb. szennyeződés ne keletkezzen. Tehát szabad etetni, de csak megkötésekkel. Amikor ez ügyben telefonon is érdeklődtem az illetékeseknél, példaképpen említették a tereken folyó galambetetést. Eszerint ha papírra szórjuk az eleséget, és a megüresedett újságlapot később eltakarítjuk, semmi akadálya a házigalambok és balkáni gerlék közterületen történő etetésének. Az ablakra járó madarak esetében persze nehezebb a helyzet, főleg ha egyik vagy másik szomszédban egyéb okokból kifolyólag némi bosszúvágy vagy rosszindulat is felgyülemlett a madáretetővel szemben. A gyakorlat azonban mégis azt mutatja, hogy mindenütt lehet találni rugalmas, mindkét fél számára elfogadható megoldást.
Milyen madarak várhatók a kiskertben vagy az arra néző ablakban működő etetőn ? Elsősorban szén-, kék és barátcinege, de ha öreg fák vannak a közelben, vagy a telek erdőszélen, esetleg park mellett fekszik, a csúszka is bizonyára jelentkezni fog. Néha felbukkan ott egy-egy balkáni vagy nagy fakopáncs is. Rendszerint jár az etetőre néhány fekete rigó, alkalmilag egy-egy vörösbegy, a magevők közül zöldikék, meggyvágók, fenyőpintyek, erdei pintyek és természetesen házi verebek is. A pintyek nem szívesen szállnak az ablakpárkányra, részükre célszerűbb a földön etetőhelyet készíteni. Ha félreseperjük a havat és napraforgót szórunk a földre, nyomban ott teremnek az élelemre váró magevők, de néha balkáni gerlék és fekete rigók is csatlakoznak hozzájuk.
A jól működő etető nagy forgalma természetesen a közeibe csalhatja a karvalyt is, és nem szabad meglepődnünk azon, ha időről időre végigsuhanva a kert fái között esetleg zöldikével vagy cinegével a karmaiban távozik. A karvalyt is kínozza az éhség a téli hónapokban, és ne felejtsük el sohasem, hogyha apró énekesmadarainknak csak tőle vagy a törpesólyomtól és egyéb természetes ellenségektől kellene tartaniuk, igazán nem lehetne okunk panaszra.
35
Gyakran kell egy-egy fiatal rigó, fecske vagy gólya ügyében fáradoznunk, órákat vagy napokat töltenünk azzal, hogy a fészekből kiesett fiókákat vagy sérült madarakat visszajuttathassuk a természetbe. Az ilyen jellegű munka legalább annyira fontos, mint a „nagyüzemi” madárvédelem, hiszen nemcsak az egyedről, arról a bizonyos kis rigóról, sérült gólyáról van szó, hanem rajtuk keresztül a madárvilág egészéről, és főként az ilyen akciók példamutató hatásáról. Nagyon sok, korábban közönyös embert nyert már meg a madárvédelem ügyének, amikor talán akaratlanul, de tanúja volt annak, hogy valaki a szomszédok közül vagy ismeretségi köréből elárvult madárfiókákat nevelgetett sok fáradsággal és nem kevesebb szeretettel, míg végül az önállóvá vált rigó vagy vörösbegy a segítő emberi kézből repülhetett igazi otthona, a bokrok és fák ágai közé.
Persze mint mindenhez, az árván maradt fiatal madarakkal való bánáshoz is feltétlenül kell, ha nem is különösebb szakértelem, de azért némi tapasztalat, gyakorlat. Nem is beszélve a sebesült madarakról, amikor többnyire nélkülözhetetlen a hozzáértő állatorvos segítsége is. Madárfiókák esetében egyébként gyakran azt is el kell tudni döntenünk, vajon valóban emberi segítségre szorul-e vagy esetleg mi értettük, ismertük félre az adott helyzetet.
E fejezetben néhány tanácsot szeretnék adni a leggyakrabban jelentkező „páciensekkel” kapcsolatban. A további részletek iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom dr. Ország Mihály szakállatorvos „Mindent lehet, de krokodilt azt nem” című kitűnő könyvét, amelyben a szerző seregnyi kipróbált, hasznos tanácsot ad a legkülönbözőbb állatok tartásával és felnevelésével kapcsolatban.
Fekete rigó. Azt hiszem, egyetlen más madárfiókát sem pátyolgat- nak az emberek olyan gyakran, és többnyire teljesen feleslegesen, mint
36
erdeink és városaink szép hangú fekete rigójának kicsinyeit. Elgondolkozva sétálunk a parkban, amikor az út vagy az ösvény közepén váratlanul ott áll előttünk egy rigófióka. Éppen csak tollas, szárnya rövidke még, farka pedig olyan kicsi, hogy talán nincs is. Ott kuporog teljesen mozdulatlanul, és néz ránk kíváncsisággal vegyes bizalmatlansággal. Ő ebben a mozdulatlanságban bízik, reméli, hogy nem vesszük észre, és szépen továbbsétálunk mellette. Ha így tennénk, a fióka néhány másodperc múlva gyorsan a bokrok alá ugrálna. Ha egy kicsit utánanéznénk, megfigyelhetnénk azt is, amikor szülei, a koromfekete tollú, sárgacsőrű hím vagy a barnaruhás tojó, gilisztákkal a csőrükben megérkeznek vala- honnét, és a zsákmányt a fióka szélesre tátott szájába gyömöszölik. Az etetésre a szomszéd bokrok alól előbukkannak a testvérek is. Valamennyien ott bujkálnak a közelben, de többnyire gondosan elrejtőznek mindaddig, míg az öreg madarak meg nem jelennek.
Tulajdonképpen erre kellene gondolnunk, csakhogy az ilyen váratlan találkozáskor a legtöbb ember szinte automatikusan segélykérést olvas ki a fióka rémülten rátekintő szeméből, gyorsan megfogja hát, a szatyor mélyére süllyeszti, és viszi haza a „szerencsétlen kis árvát”, nem is tudva, hogy ezzel felelősséget és jókora gondot vett a vállaira. A rigófiókát ugyanis nagyon könnyen fel lehet nevelni, nem is kell különösebb szakértelem hozzá, idő és türelem viszont annál több.
Néha valóban találunk árva kisrigókat, jótét lelkektől is gyakran kapunk gondozásra árvának nézett rigógyerekeket, „Találtam egy kis rigót, magánál biztosan jó helyen lesz” felkiáltással. Az első, amit ilyenkor tenni szoktam, hogy részletesen kifaggatom az illetőt a találás körülményeiről, és ha, mint majd minden esetben, nem árva, csak a rigófélék szokása szerint a fészkét korán elhagyó fiókáról van szó, gyorsan visszavisszük, és ugyanazon a helyen szabadon engedjük. Az öreg madarak nem veszik zokon a fióka kényszerű csavargását, és tovább etetik, amíg néhány nap múlva megindul a teljes önállósodás felé.
Valamit azért szeretnék itt elmondani a nagyvárosi rigókkal kapcsolatban. Mint az imént említettem, ezeknél a madaraknál a kicsinyek elhagyják a fészket, még mielőtt repülni megtanultak volna vagy arra egyáltalán képesek lennének. Ez erdei környezetben, a sűrű bokrok védelmében általában nem okoz nehézséget, sőt előnyös, hiszen egy váratlanul felbukkanó ellenség a fészekben valamennyi ott szorongó fiókát
37
elpusztíthatná, a szétugrált és egyenként meglapuló kicsinyeknek több esélyük van a megmenekülésre. Egy városi udvarban viszont a gyerekek, de főként a mindenütt jelenlevő macskák miatt más a helyzet. Gyakran telefonáltak már kétségbeesett madárbarátok, mit tehetnének, mert az udvaron kószáló macskák biztosan egytől egyig elpusztítják majd az erkélyen épült rigófészekből rövidesen kiugráló fiókákat. Több ízben tanácsoltam ilyen esetekben, hogy szedjék össze a kicsinyeket, és ideiglenesen helyezzék el őket egy az erkélyre állított nagyobb kalitkában, vagy ha az nincs, csibedróttal letakart kosárban. A függöny mögül leskelőd- ve, már néhány perc múlva láthatják, amint a rigópár kezdeti bizonytalanság után a drótszálakon vagy a hálón keresztül tovább eteti kicsinyeit. Néhány napi kényszerű fogság után, amikor a fiókák már kellőképpen megerősödtek, szárny- és faroktollaik, ha nem is tökéletesen, de repíthetik őket, nyissuk ki a kalitka ajtaját, és a többit már a természetre bízhatjuk. Ajánlom ezt a módszert mindazoknak, akik városi rigókkal kapcsolatban hasonló helyzetbe kerülnek.
De térjünk a valóban árva és otthonunkban nevelkedő fiókához. Először keressünk egy megfelelő nagyságú dobozt számára, melynek tetejét alaposan kilyuggatjuk, hogy a fióka elegendő levegőt kapjon. Azután táplálék után nézünk. A kis rigókat szüleik főként gilisztákkal és rovarokkal táplálják, ezt kell tehát lehetőség szerint nekünk is utánoznunk. Persze kevés városi embernek van módja arra, hogy rendszeresen gilisztákat ásson, de erre nincs is szükség, mert a fiókát mesterséges koszton is nagyszerűen fel lehet nevelni. Az alaptáplálék a friss h&