Skip to content

Szekeres Zoltán – Esztergom 1988 (PDF átirat)

Találatok: 2

58

 

ESZTERGOM

KOMÁROM MEGYEI IDEGENFORGALMI HIVATAL

1988

 

SZEKERES ZOLTÁN

Lektorálta

KÖRMENDI GÉZA

A térképeket

TÖRÖK VIKTÓRIA rajzolta

A fotókat TERAVAGIMOV PÉTER készítette

Sajtó alá rendezte a PANORÁMA

© Szekeres Zoltán, 1988

ISBN 963 243 559 1

Felelős kiadó: Körmendi Lajos

Szerkesztő: Vargáné Zólyomi Margit Műszaki vezető: Orlai Márton Műszaki szerkesztő: Nagy Károly Terjedelem: 3 (A/5 ív) + 8 oldal képmelléklet

  1.   ESZTERGOM TÖRTÉNETE

Esztergom a Közép-Duna-medence jelentős pontján, a Kisalföld keleti csücskében, a Dunakanyar nyugati kapujában helyezkedik el. Maga a város jórészt a Duna hordalékteraszán épült, kb. 110 m tengerszint feletti magasságban. Közepén — stratégiailag igen fontos ponton — emelkedik a 157 m magas Várhegy dolomitröge. Szinte az egész vidéket uralja. Nem véletlenül jött létre éppen itt a középkori magyar állam első köz­pontja.

Az élesen észak felé forduló hatalmas folyamban több sziget is van, amelyek közül a Kis-Dunának nevezett ág által körülhatárolt Prímás­sziget a legjelentősebb. A várossal szemben a Garam torkollik a Duná­ba. Komárom és Budapest között itt a legkedvezőbbek az átkelési lehető­ségek. Keletről az andezitből álló Visegrádi-hegység legnyugatibb vonu­latai keretezik, közülük a Vaskapu-hegy a legmagasabb (404 m). Az erdővel borított hegyek fokozatosan halmokká szelídülnek, s rajtuk gyü­mölcsösök, elhagyott és művelt szőlők, présházak, nyaralók jelzik a te­lepülés közelségét.

Az ősidők óta lakott, gazdag vidék első, név szerint ismert lakói a kel­ták voltak. A nemrégiben feltárt házak, tűzhelyek maradványai azt bizo­nyítják, hogy a jól védhető Várhegy platóján hozták létre településeiket.

A Dunántúlt meghódító rómaiak új tartományukat, Pannóniát a Duna mentén húzódó erődláncolattal (limes) védték a be-betörő germánok tá­madásaitól. Az erődök éppen ezen a tájon álltak legsűrűbben. A régésze­ti kutatások a limes több fontos erődjét tárták fel a városban és közvetlen környékén. A legfontosabb erősség — kezdetben földből és fából, ké­
sőbb kőből épült — már ekkor a Várhegyen emelkedett. Az erőd polgári települése a mai Víziváros területén volt. Az így kialakult település­együttest a régészek a római iratokban is szereplő Solva nevű városkával azonosítják.

A több mint három évszázadig tartó római uralom legérdekesebb ese­ménye Marcus Aurélius császár megjelenése volt a vidéken i. sz. 172—173-ban. A filozófus császár személyesen vezette légióit a germán kvád és markomann törzsek ellen, akik a Felvidék felől erősen veszé­lyeztették Pannóniát. Marcus Aurelius a harcok szünetében írta „Elmél- kedései’-t, amelyet a Garam (Gran) mellől keltezett.

A népvándorlás viharos századai után, a honfoglalás korában a feje­delmi törzs szállásterületének peremén volt Esztergom vidéke. A kalan­dozások vereségeit követően Géza fejedelem politikája gyökeresen vál­toztatott a magyarság sorsán. Beszüntette a kalandozásokat, hozzálátott a központi államszervezet kiépítéséhez, felvette a kereszténységet. Jel­képnek is felfogható, hogy vezéri szálláshelyét a stratégiailag fontos esz­tergomi Várhegyre telepítette. 972-től mintegy háromszáz évig Eszter­gom volt a középkori magyar állam központja. Neve kezdetben és az Árpád-kor századaiban Regia Civitas, illetve latinul Strigonium. A né­metek a Garamról Gran néven ismerik. Az Esztergom név magyarázatá­ra több elmélet is született. Egyesek szerint a bolgár-török „estrogin- küpe”, azaz „bőrpáncél” szóból származik, mások a szláv „stregom” — „akit Őriznek, akire vigyáznak” szóra vezetik vissza. Az első felte­vést megerősítik Géza bolgár kapcsolatai, a második mellett szól, hogy a kialakuló fejedelmi központ váijobbágyai szlávok voltak. Géza a Vár­hegy északi peremén először fából, majd kőből építtetett palotát, amely a későbbi évszázadokban az esztergomi káptalan birtokába került. Ekkor alapították Szent István protomártír templomát, Esztergom első egyhá­zát is.

Esztergomban született 976-ban Géza Vajk nevű fia, aki a keresztség- ben az István nevet nyerte. Géza vallásossága még felszínes volt, de Ist­ván már teljesen keresztény szellemben nevelkedett. Apja bölcs politiká­ja révén 996-ban a bajor herceg leányát, Gizellát vette nőül. A feleségével érkezett lovagok fontos szerepet kaptak István harcaiban, hi-
szén neki szembe kellett szállnia a törzsi hagyományok szerinti törvényes ,,trónkövetelőver* Koppánnyal, majd más törzsfőkkel is. Koppány le­győzése után, 1000-ben koronázták királlyá Istvánt a pápától kért ko­ronával.

István valódi királyi székhellyé építtette ki a várost. Palotáját, ami in­kább egy nagy lakótoronynak tekinthető, új helyen, a Várhegy déli végén emeltette. Megalapította az esztergomi érsekséget. Felépíttette a maga korában igen nagy méretűnek számító Szent Adalbert székesegyházat. Már ekkor a Várhegyen büszkélkedett az érsek palotája is.

A Várhegytől délre alakult ki a tulajdonképpeni város, amelynek fej­lődését meggyorsította a királyi udvartartás és az érsek jelenléte. Polgá­rai vámmentességet élveztek, maga a város vámszedőhely volt és egyben a magyar királyság egyetlen pénzbeváltó helye. Fokozatosan falakkal ke­rítették; ezek a mai belvárostól délebbre igen nagy területet vettek körül. Több jelentős kolostoráról és egy nagy épületéről, az ún. Zenia- palotáról tudunk. Lakosai között a latinusok (vallon, francia, itáliai) éppúgy megtalálhatók voltak, mint a zsidó és örmény kereskedők. A vá­ros mai területén a királyi városon kívül több kisebb település (Szent- györgymező, Szenttamás, Hévíz, Örmény, Libád) osztozott, többnek monostora is volt, mások forrásaikról, malmaikról voltak nevezetesek.

A királyi székhely szerepében már István uralkodása végén osztoznia kellett Esztergomnak Székesfehérvárral. Ott került sor a koronázásokra és a XII. század fordulójától nagyrészt oda temetkeztek a királyok. Az uralkodók azonban többnyire Esztergom tálai között időztek. Az Árpád­kor fontos történelmi eseményei, a királyi címért folytatott harcok szín­helye volt a város, illetve a vár és a tágabb környéke.

Esztergom Hl. Béla korában élte első fénykorát. A nagy tehetségű uralkodó idején a magyar királyság egyre nagyobb nemzetközi tekintély­re tett szert. Hl. Béla hatalmához méltó palotát kívánt létrehozni. A kö­zépkori magyar állam legjelentősebb román stílusú palotája az István- koritól északra, mintegy 130 méter hosszan húzódott a Várhegy Dunára néző peremén. Rá merőlegesen állt az ún. Kispalota, amely elsősorban a vendégek fogadására szolgált. Az István-kori —azóta jelentősen átépí­tett — épületrész volt a királyi magánlakosztály. Ezt bizonyítja a francia
építőmesterek munkáját dicsérő királyi kápolna is, amely már kora góti­kus stílusú. A frissen elkészült palotában fogadták 1189-ben a keresztes hadaival Magyarországon átvonuló I. (Barbarossa) Frigyest. Erről a ta­lálkozásról mint a középkori Európa fontos eseményéről emlékeznek meg a korabeli források.

A középkori városokat gyakran sújtó tűzvész — mint oklevelekből tudjuk — nem kerülte el Esztergomot sem. A Szent Adalbert székesegy­ház is a tűz martaléka lett. Jób érsek újította fel a XIII. század elején.

Ennél is nagyobb megpróbáltatást jelentett a tatár támadás. A tatárok ostrommal vették be a királyi várost, az épületeket nagyrészt lerombol­ták, lakóikat megölték. A vár azonban a spanyol Simon vezérletével el­lenállt. A mongol pusztítás mégis megtörte a város fejlődését, hiszen IV. Béla székhelyét a jobban védhető Budán építtette fel, s Esztergom el­vesztette fővárosi rangját. Néhány évig a királyi város megmaradt lakói is kénytelenek voltak a Várhegyen szorongani, majd újra leköltözhettek a régi városfalak közé.

A következő két évszázad során a polgárok nagyon szívósan harcoltak az érsekek hatalmi törekvései ellen, de az egyházfejedelmek megnyir­bálták önállóságukat, és a függés egyre erősebb szálaival kapcsolták ma­gukhoz a várost. Forgalma egyre csökkent, a latinusok elhagyták. A mai Víziváros helyén a XIV. században kialakult az érseki város, amelyet la­kóiról ebben az időben Németvárosnak neveztek.

Természetesen ezekben a hanyatló századokban is fontos események színhelye volt a város, jeles egyéniségek tevékenykedtek falai között. Az itt székelő főpapok között is akadt jelentős személyiség. Közülük Lodo- mér érsek tette a legtöbbet az egyház hatalmának megszilárdításáért a XIII. században. Károly Róbert koronázása körül folyó pártharcok ide­jén Esztergom többször is gazdát cserélt. Az egyik trónkövetelő — a cseh Vencel — ki is rabolta és felégette. Ezután békésebb idők következ­tek, s Telegdi Csanád érsek gótikus stílusban újjáépíttette a Szent Adal­bert székesegyházat. Esztergomban tevékenykedett Küküllei János, Nagy Lajos történetírója is.

Zsigmond király (1387—1437) idején Kanizsai János érsek — az egyik főúri liga vezéralakja — harcba keveredett a királlyal, aki az érseki szék­
helyet csak véres ostrommal tudta elfoglalni. V. László koronázásakor, 1440-ben szintén több ízben harcok dúltak a város falai alatt.

Mátyás király kancellárja, Vitéz János, a humanista műveltségű főpap teremtett itt újra virágzó kultúrát. Udvara az ország második számú szel­lemi központja lett, a székesegyház mellé épített könyvtára Mátyás bu­dai könyvtára után következett. III. Béla palotájának dísztermét egy Du­nára néző csodálatos vörösmárvány folyosóval bővítette, s a palota vízellátását biztosító ún. Víztornyot is ő létesítette.

A város középkori történetének kiemelkedő alakja Bakócz lámás érsek. Jobbágysorból emelkedett magas méltóságra, miközben az ország leggaz­dagabb birtokosa lett. 1502-ben II. Ulászlótól zálogba vette Eszteigömot. felépíttette a reneszánsz stílusú sírkápolnáját, az ún. Bakócz-kápolnát. Pá­pa szeretett volna lenni, de ez a nagyratörő terve meghiúsult.

A mohácsi csata után Esztergom a hadak vonulásának útjába került. Hadjárataik során mind a törökök, mind a császári csapatok rendszere­sen erre haladtak el. A vár többször cserélt gazdát — hol a törökökre is támaszkodó Szapolyai János, hol Ferdinánd birtokolta. A törökök Buda eleste után két évvel, 1543-ban foglalták el. Az érsekség ekkor századok­ra Nagyszombatba költözött. A székesegyház a harcok során súlyosan megrongálódott, de a fontosabb építmények ekkor még mind megma­radtak, bár a törökök sokat alakítottak rajtuk. A városban, amely szandzsák székhely lett, állandóan többszáz főből álló török védősereg tartózkodott. A volt királyi városban rácok telepedtek meg.

A tizenötéves háború során először 1594-ben próbálkoztak a vár bevé­telével, ekkor még sikertelenül. Ebben az ostromban esett el Balassi Bá­lint, a költő. 1595-ben egy újabb ostrommal magyar kézre került a város. A harcok során romba dőlt a Szent Adalbert székesegyház, s többé nem is épült újjá. Romjaiban egészen a mai bazilika építéséig jól mutatta egy­kori nagyságát, szépségét.

A törökök 1604-ben és 1605-ben kétszer ostromolták és vissza is fog­lalták Esztergomot. Vélhetőleg ekkor pusztult el az egykori királyi, majd érseki palota. A védők a termeket földdel tömték be, úgyhogy szá­zadokig még nyomaiban sem ismertük az Árpád-kori Magyarország egyik legnagyszerűbb épületét.

A török uralom csak a védelmi építkezésekkel alkotott maradandót: bástyákat, védőműveket a Szent Tamás-hegyen, hajóhidat, elővárat a mai Párkány (Stúrovo) területén. Provinciális török városka lett a ma­gyar királyság büszkeségéből, a szokásos építményekkel (mecsetek, für­dők, csurgókutak), és csak a fazekasság adott neki némi jelentőséget.

A török világnak a Bécs ostromát követő hadi események folytán hirte­len vége lett. 1683-ban Sobieski János és Lotharingiai Károly seregeinek már az első ostrommal sikerült felszabadítani a várat. A mindössze pár száz lakosú elpusztult városkába hamarosan visszatért az élet. 1701-ben már 2000-en laktak benne. Egyre-másra alakultak a céhek, megindult az egyházi és városi épületek építése. Visszatért Esztergomba a várme­gyei adminisztráció is.

A Rákóczi-szabadságharc idején a város ismét szerepet játszott az ese­ményekben. Az esztergomi származású Bottyán János kapitány házat építtetett itt. Bottyán kezdetben a kurucok ellen harcolt, majd átállt a fe­jedelem oldalára. A várost a kurucoknak 1706-ban, kemény harcok árán sikerült elfoglalniuk, de csak pár hónapig tartották kezükben.

Esztergom, polgárainak szívós küzdelme után, 1708-ban nyerte vissza a szabad királyi város címet. Fejlődése ennek ellenére a békés XVIII. században is mérsékelt maradt, bár a polgárváros sok, máig is nevezetes épülete, palotája, temploma ekkor keletkezett.

Az érsekség visszatelepülését egyre halogatták. 1765-ben megindultak az új székesegyház építkezései, de Barkóczi érsek halálával az ügy évti­zedekre lekerült a napirendről. A magyar országgyűlés a század folya­mán többször is határozatot hozott a székesegyház építéséről. Több terv is készült, de a várhoz fűződő katonai érdekek miatt egy sem valósult meg. Végre Rudnay érsek 1822-ben megkezdte a főszékesegyház építte­tését a Várhegyen. Kühnel Pál és Páckh János monumentális klasszicista épületegyüttest tervezett, pénzhiány miatt azonban 1831-től tíz évig szü­netelt az építkezés. 1840-től Hild József szerényebb tervei alapján foly­tatták a munkát, de csak 1856-ban avatták fel a székesegyházat Liszt Fe­renc ,,Esztergomi misé’-jével, amelyet a szerző maga vezényelt.

Közben kitört a forradalom és a szabadságharc. 1848-ban az esztergo­mi nemzetőrség határozott fellépéssel, puskalövés nélkül foglalta el Ko­
márom bevehetetlennek hitt várát. A tavaszi hadjárat során (1849) a ka- nonoki palotákat kórházzá alakították, ahol gyakran több ezer sebesültet is ápoltak. Az itt elhunyt több száz honvédet külön temetőben hántolták el.

A lassan fejlődő városnak — a jogilag önálló, de vele fokozatosan egy­beépülő községekkel (Víziváros, Szenttamás, Szentgyörgymező) együtt — mintegy 14500 lakosa volt a kiegyezéskor.

A dualizmus korában a gyorsan kibontakozó kapitalista fejlődés alig érintette Esztergomot. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a települé­sek helyzetének jogi egységesítése során (1877) önálló törvény hatósági jogától megfosztották és a megye bekebelezte. Az ipar fejlődését a rossz közlekedési körülmények gátolták: sokáig nem épült vasútvonal, az or­szágos úthálózatba pedig előnytelenül kapcsolódott. Ezen enyhített, hogy 1895-ben megvalósult a Mária Valéria-híd, amely Párkánnyal kö­tötte össze. Ugyanebben az évben a várossal közigazgatásilag is egyesül­tek az addigra teljesen összeolvadt kis települések, de a megnövekedett Esztergom továbbra is féltékenyen őrizte egyházi arculatát; ezért gátolta az ipartelepítést is. Némi változást csak az hozott, hogy 1901—1903-ban megépült a Budapest—Esztergom—Almásfüzitő vasútvonal. De még ezután is a városnak jobbára az oktatásban elfoglalt szerepe nőtt: már hat középiskola működött benne. Kibontakozott üdülővárosi jellege is — ezt az 1877-ben megalakult Szépítő Egylet tevékenysége segítette. Civilizált­tá tette a város külsejét, felkarolta a műemlékek védelmét, kezdeménye­zésére fasorokat ültettek, sétányokat létesítettek a Kis-Duna partján.

Az első világháború idején hadikórházak és az Osztrák—Magyar Mo­narchia egyik legnagyobb hadifogolytábora működött Esztergomban, összesen mintegy 2 millió ember raboskodott itt.

A Tanácsköztársaság napjaiban itt is megalakult a direktórium, a vö­röskatonák meghiúsították a cseh intervenciósok átkelését a Mária Valéria-hídon.

A két világháború között sem gyorsult fel a város fejlődése. Súlyosan érintette kereskedelmét a Duna túlsó partjának elcsatolása. A város kul­turális életét, az idegenforgalom fejlődését meghatározó esemény volt a középkori várpalota feltárása 1934—1938 között.

Miután Esztergom egyre szorosabban kapcsolódott a dorogi iparvi­dékhez, lakói mind nagyobb számban találtak munkahelyet az ottani bá­nyákban, gyárakban. Megindult a gépipar fejlődése is, és már a háború­ra való felkészülés jegyében született a Szerszámgépgyár és a mai Fémszerelvényárugyár elődje.

A második világháború súlyos károkat okozott a városban, felrobban­tották a Duna-hidat is, amely ma is csonkán, romosán áll.

A felszabadulás után Esztergom fejlődése felgyorsult, lakossága 1949-től 1980-ig alig húszezerről több mint harmincezerre növekedett. Az újonnan alakult Komárom megye székhelye Tatabánya lett, de Esz­tergom megyeszékhelyi funkcióinak elvesztését az iparosodással pótol­ta. A fejlődés bázisa a megerősödött gépipar és az újonnan települt mű­szeripar volt. Jelenleg a legjelentősebb üzemek a Marógépgyár, a Labor Műszeripari Művek, a Szemüvegkeretgyár, az Elektromos Mérőműsze­rek Gyára. 1987-ben itt kezdte működését az első szovjet—magyar ve­gyesvállalat is, az elektronizált orvosi műszereket gyártó ,,Mikromed”.

Esztergom iskolavárosi szerepét változatlanul megőrizte, de egyéb vá­rosi funkciói is erősödtek. Sokat fejlődött az idegen forgalom. Két új szálló, kemping-motel, több vendéglátó egység szolgálja a látogatókat. A látnivalók közé tartozik a székesegyházon kívül a feltárások nyomán egyre jobban kibontakozó középkori vár és a Keresztény Múzeum, de egyéb múzeumok, kiállítások és az ízlésesen helyrehozott műemlékhá­zak sora is egyre vonzóbbá teszi a várost az ide látogatók számára.

Megújult a városközpont, amelynek építészeti kialakítása természete­sen itt is állandó vita tárgya. A gyors fejlődést a lakótelepek megjelenése kísérte, apielyek nem mindig a legméltóbb építészeti keretét adják a régi városnak. Az utóbbi évtizedekben több villanegyedet és családi házak­kal beépített területet hoztak létre.

Egészében véve Esztergom újra megtalálta szerepét az ország városhá­lózatában, és külső megjelenésében is az ország kedvezően fejlődő tele­pülései közé sorolható.

 

n. SÉTÁK A VÁROSBAN

A VÁRHEGY, A VÁRPALOTA, A FŐSZÉKESEGYHÁZ ÉS SZENTGYÖRGYMEZŐ

Erre a sétánkra a Várhegy alatti parkolóból indulunk.

. A „Városalapító” szobor (Vársétány). Vígh Tamás monu- aa mentális szobra, Géza fejedelmet, a városalapítót ábrázolja, 1979-ben készült el.

~ Várkapu. A vár hajdani főkapuja. Eredetileg hármas kapu volt, várárokkal, farkasveremmel, kapuszorossal. Mai megjelenésé­ben csak emlékeztet a régire, a harmadik kapu teljesen elpusztult. A ka­put északról az ún. Budai-torony védte, amelyet Telegdi Csanád érsek (1330-1349) emeltetett. Később lebontották, mai formájában 1938-ban állították helyre.

~ Rondella (Csókás-torony, más néven Mahmud pasa tornya). A 5 A török támadás előtt, az 1500-as években emelték a főkapu védel­mére, majd a törökök újra rendbehozták. Később lebontották, csak 1938-ban állították helyre. A legutóbbi évek során teljesen restaurálták és időszaki kiállítóhellyé alakítottak, így belülről is megtekinthető.

. Vármúzeum. A^ 1930-as évek ásatásai során kerültek felszínre ^A az Árpád-kori királyi palota egyes részei. A Várhegy déli részén István király emeltetett palotát, ami tulajdonképpen egy lakótorony volt, az ún. Fehér-torony. Ezt az épületet III. Béla alakíttatta át és egyben a középkori magyar állam jelentőségének megfelelő hatalmas román palo-
taszámnyal bővítette. A főváros Budára költözése (1256) után az érsekek palotája lett, a tulajdonosok közül nem egy jelentősen átformálta vagy rendbehozatta. Kiemelkedik Vitéz János, aki a román palota tróntermét reneszánsz pompájú ebédlőteremmé alakította, és még Dunára néző vö­rösmárvány folyosóval is bővítette. Az épületegyüttes a sorozatos ostro­mok során jelentős károkat szenvedett, majd az 1604—1605-ös hadi ese­mények során földdel betemették. A hódoltság után lényegében csak egy Árpád-korból megmaradt helyiséget ismertek, amelyről úgy tartották — tévesen —, hogy itt született István király. Ezt a szobát később kápolnává alakították át. Az 1930-as évek ásatásai tisztázták az ún. Fehér­toronyban — tehát az öregtoronyban — levő helyiségek építésének törté­netét, jórészt rendeltetését is. Ekkor találták meg a III. Béla által francia- burgundiai építőmesterekkel építtetett királyi magánkápolnát is. Azon­ban nem találták meg III. Béla nagy, román stílusú palotáját, így sokáig a Fehér-torony viszonylag szűk helyiségeit vélték az Árpádok reprezen­tációs termeinek. Végül a legutóbbi kutatási periódus tisztázta, hogy a Dunára néző nyugati várfalra épült barokk kori kaszámyaépületek alatt vannak a hatalmas, L alakú román palota falmaradványai, a feltárt és be­mutatott épületrészek pedig királyi magánlakosztályok voltak. A vár vi­sszafoglalásának 300. évfordulóján, 1983-ban nyitották meg a vár törté­netét bemutató kiállítást, amely lehetőséget ad a volt királyi, majd érseki magánlakosztály épen maradt, illetve helyreállított termeinek és a kirá­lyi kápolnának a megtekintésére is. A nagy palota maradványai további feltárásra, illetve bemutatásra várnak a barokk kaszámyaépület alatt. így jelenleg nem láthatjuk még a mintegy 50 m hosszú — végső formáját Vitéz János által elnyert — tróntermet, illetve maradványait sem. A ko­rabeli, majd a török kori források is nagyszerű, csodálatra méltó építé­szeti alkotásnak írják le, ahol a mennyezetet kazetták borítják, a falakon értékes freskók vannak és a vörösmárvány folyosó faragványai egyene­sen lenyűgözőek.

A Várpalota látogatható részeinek leírása:

A bejárat után következő 1—4. számú termek a XIV—XV. században létesültek. A régészeti — főleg kelta és román kori — emlékek mellett

láthatjuk az István-kori palota rekonstruált képét és a Vár akkori templo­mainak faragványos köveit. A Szent Adalbert székesegyházat Jób érsek (1189—1203) újjáépíttette és ekkor készült a Porta Speciosa („Szép Ka­pu”), amelynek maradványai, szobrai a legérdekesebbek közé tartoz­nak. Ez a csodálatos alkotás bizánci berakásos technikával, különböző színű márványokból készült. 1:3 arányú kicsinyítésben elkészült modell­je is látható, amelyet az tett lehetővé, hogy a XVIII. században még állott a kapu és abból az időből pontos leírását, rajzát is ismerjük.

Külön kiemeljük az 5. számú termet. A hagyomány István király szü­letése helyének tartotta, 1874-ben kápolnát alakítottak ki benne, amely­nek során nagyobb ablakokat vágtak, a középső oszlopot átfaragták, a fa­lakat freskókkal borították. Azóta 1934—1938, majd 1969—1976 között igyekeztek korhű állapotba hozni. A terem boltozata, oszlopfői és oszlo­pai eredetiek, csupán a középső márványoszlopot és az oszlopok lábaza­tait faragták újonnan a múlt század végén. Innen egy szűk lépcsőn a pa­lota első emeleti szintjére jutunk, ahol a román kori palota legdíszesebb termei láthatók.

A 7. számú termet sokáig a trónteremnek vélték, ezért itt állították ki a koronázásra és a királyi jelvényekre utaló tárgyakat. A terem legfőbb dísze a kettős román kapuzat, amely egy zárt erkélyre, illetve a Vitéz Já­nos dolgozószobájának tartott kettős terembe vezet. Ezt a szobát szokás az erények termének is nevezni, mert az épen maradt oldalon a XV. szá­zad második felében készült freskók a középkori négy fő erényt ábrázol­ják. A terem keresztboltozatát a bolygók és az állatöv jegyei ékesítették, de ezek elpusztultak. A kettős teremben a középkori város életére, illetve a reneszánsz korra utaló tárgyakat, emlékeket állítottak ki. Innen feljut­hatunk az egykori második emelet helyén levő tetőteraszra, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Visszatérve az eredeti szintre, egy szűk fo­lyosón a Várpalota építészetileg legértékesebb részéhez, a román kori kápolnához jutunk. (Az ábrán a 11. számú helyiség.)

A III. Béla által francia kőfaragókkal építtetett kápolna igazi mester­mű. Bár méretei nem haladják meg egy korabeli falusi templomét, de nagyvonalú építészeti kialakítása miatt jóval nagyobbnak tűnik.

A kápolna félköríves szentéllyel lezárt egyhajós épület, két mellékká-

 

 

polnával. A térhatást a templomkapu ülőfülkéi, a szentély kettős oszlop­sora fokozza. A mai belső megjelenése a műemlék-rekonstrukciók egyik első, példaadó esete, ugyanis a teljesen romos helyiséget sikerült úgy rendbehozni, hogy visszaadja az eredeti térélményt.

A kápolna szobordíszei, faragványai elsőrangúak. Igen szép a bélletes kapuzat, a rózsaablak. Kiemelhető a két emberarcos oszlopfő az északi ülőfulkénél, illetve a ,,jó” és a ,,rossz” harcát megjelenítő oszlopfő a déli folyosónál (mellékkápolna).

A falfestmények közül különösen érdekesek a szentély oroszlán ábrá­zolásai, valószínűleg még a XII. századból származnak, és még a bizán­ci hatás is érezhető rajtuk. Az ún. szibillák az újabb kutatások szerint apostolok, ezek közül nyolc maradt meg többé-kevésbé a hajóban és az ülőfulkében. Feltehetőleg a trecento egyik jelentős alkotója, a firenzei Nicolo di Tomasso művei.

– Emléktábla. A Vármúzeum bejáratánál emléktáblán örökítették 3 A meg Lépőid Antal (1880-1971) kanonok érdemeit, aki a feltárás egyik kezdeményezője volt. Rajta kívül Gerevich Tibor művészettörté­nész, Lux Kálmán építész szerzett nagy érdemeket a palotaegyüttes helyreállításában.

x Foszékesegyház. Tágas, parkosított területen magasodik °A előttünk az ország legnagyobb egyházi építménye. A rendezett, esztétikus térség az utóbbi évek munkájának eredménye. A nem idevaló bódékat, pavilonokat eltávolították, a területet szépen parkosították.

A bazilika elődje, a Szent Adalbert székesegyház nem ilyen tágas tér­ségen állt. A várkaputól északra emelkedett a prépostság épülete. Ez át­alakítva megmaradt a török idők után is, laktanyaként szolgált, végül a bazilika építése kezdetén, 1822-ben lebontották. Az ún. Nagy- vagy Öreg-tornyot Bakócz Tamás építtette, de már az 1605-ös ostrom idején nem volt meg.

A Szent Adalbert-székesegyház a mai bazilikától kissé délre helyezke­dett el. Román stílusban épült, keletek szentéllyel. Négy tornya volt, a fő tornyokat a nyugati homlokzatához építették. A tekintélyes méretű
templom faragványos díszítéseinek, műkincseinek szépsége minden ko­rabeli szerzőt megragadott. A későbbiekben a Porta Speciosával, több kápolnával díszítették, Vitéz János emeletes könyvtárat építtetett hozzá Bakócz Ikmás pedig megépíttette csodálatos, érett reneszánsz sírkápol náját. A török megszállás idején dzsámivá alakították, de véglegesen & 1595-ös ostromnál dőlt össze, mert a benne tárolt lőpor felrobbant. En nek ellenére jelentős magasságban álltak a falai, megvolt a Porta Speció sa, viszonylag épségben maradt a Bakócz-kápolna.

Barkóczy érsek készítette az első terveket a helyreállításra. Hatalma barokk épületegyüttest terveztek, közepén a kupolás főtemplommal. Bái a munkálatok megkezdődtek — a romokat túlnyomórészt el is bontották az érsek halála után abbamaradt az építkezés. A terveket Hillebrandt, kimagasló tehetségű barokk építész készítette. Végül a romok közé eg; szerény helyőrségi templom került, amelyet 1822-ben lebontottak, csa* a bazilika előtti téren álló két szobor emlékeztet erre az épületre.

1820-ban kezdték meg újra az építkezést. Rudnay Sándor prímás éré lyének köszönhető, hogy most már nem akadt el az ügy. Kühnel Pál kis martoni építész, majd halála után a szintén kismartoni Páckh János irá­nyította a tervezést és az építkezést. A hatalmas építmény befejezése és áttervezése azonban a magyar klasszicista építészet legnagyobb alakjára, Hild Józsefre várt. Miután — pénzhiány miatt — a tervezett érseki palota és szeminárium építése elmaradt, ezért Hild a monumentalitást az épít­mény magasságával növelte. 1856. augusztus 31-én Liszt „Esztergomi miséjé’-vel szentelték fel a főtemplomot. A teljes építészeti befejezés azonban csak 1869-ben történt meg, míg a díszítések a század utolsó har­madában készültek el. Négy érsek — Rudnay Sándor, Kopácsy József Scitovszky János és Simor János — elgondolásai öltöttek testet az épü­letben.

A bazilika méretei lenyűgözőek: magassága a kripta aljától a kereszt csúcsáig 100 méter. Belső magassága a kupola alatt 71,5 méter. Hossza 107 méter. A külső oldalfalak magassága 34 méter, a melléktomyoké 57 méter.

A klasszicista stílusú épület főhomlokzata a mesterségesen létrehozott várlejtőre néz. Hatalmas oszlopsorral díszített timpanon fogadja az érke­
zőt. A templom külső falai egyszerűek, szinte teljesen dísztelenek. Szobrok és domborművek csak a már említett keleti és a szintén pompás nyugati — a szentély felőli — főhomlokzatot díszítik. Ezek a munkák Marco Cassagrande olasz, Kiss György magyar, illetve Johann Meixner és Johann Hutterer bécsi szobrászművészek alkotásai.

A templom jelenleg használt bejárata a déli oldalkapu. A déli oldal ha- rangtomyának földszintjén van a pénztár, ahol képeslapokat, ismertető kiadványokat vásárolhatunk.

A hatalmas épületbelsőbe az orgonakarzat alatt jutunk. A térélmény rendkívüli, a díszítés a hosszan elhúzódó munkálatok miatt nem egységes.

A bejárattól balra találjuk a Bakócz-kápolnát. A görögkereszt alakú kápolna nagyon kicsi, hossza 10,8 méter, szélessége 9 méter. Süttői, tar- dosi ,,vörösmárvány’-ból készült. Nem eredeti helyén áll, a székesegy­ház építése során lebontották, majd 1600 számozott részből újra felépí­tették. Nagyszerű mesterségbeli tudásra vallanak a finoman megmunkált felületek, a domborművek. Az eredeti rézkupoláról csodálattal írt a hí­res török utazó, Evlia Cselebi is, a most látható kupola a régi jól sikerült másolata. A kápolna legnagyobb értéke Andrea Ferrucci műve, a carra- rai fehér márványból készült oltár. Az oltár figurális díszeinek egy részét megcsonkították, több szobor eltűnt. Ezek helyére Pietro Bonani és Piet- ro della Vedova alkotásai kerültek. (A kápolnát az ábrán a 3-as szám jelzi.)

A főhajó oldalán (14. szám) található Szent István vértanú kápolnája. Főoltárát 1831-ben faragta Ferenczy István, a klasszicizmus legnagyobb magyar szobrászegyénisége. Érdekes még Giuseppe Pisani 1826-ból származó síremléke, amely Károly András érseknek állít emléket. A ha­zánkban szokatlan kompozíció különlegességnek számít. A kápolnában az utóbbi időben a népi vallásosság múzeumát alakították ki, ahol betle­hemek, népi faragványok, kegytárgyak, térítők kerültek kiállításra. Rendkívül érdekes gyűjtemény.

A kupola és a szentély freskóit Morált, müncheni akadémikus festő készítette. A kereszthajók oltárainak alkotói: Ludwig Morált német és Grigoletti (1801—1870) velencei festő, valamint a már említett Johann

 

A FÓSZÉKESEGYHÁZ alaprajza

9

Meixner és Kiss György szobrászművészek. A bal oldali kereszthajó kö­zépoltárának .(7.) oltárképe, a bazilika legszebb festészeti alkotása. Gri- goletti műve a Kálváriát ábrázolja.

A kupola alatt baloldalt (5.) áll a templom legszebb szobra: Pietro della Vedova Pázmány Pétert ábrázoló alkotása. Vele átellenben pedig Stróbl Alajos Simor Jánost megörökítő szobrát láthatjuk.

A hatalmas szentélyt (9.) a múlt század végének színvonalas, de nem kiemelkedő díszítőművészeti munkái jellemzik. A világ legnagyobb, egyetlen vászonra festett oltárképe (13 x 6,5 méter) Grigoletti alkotása. A velencei Frari-templomban elhelyezett Tiziano-képnek, az Assuntá- nak felnagyított és kissé átalakított másolata.

A bazilika egyetlen modem műalkotása Mattioni Eszter 1974-ben ké­szült munkája, amely Szent Kristófot ábrázolja és Lékai János bíboros megrendelésére készült.

A templom egyéb különleges látnivalókat is nyújt. Fel lehet menni a harangtoronyba, illetve kívülről körbe lehet sétálni a kupolában. A kilá­tás innen különlegesen szép, szokatlan perspektívában tárul fel a város, a táj, a folyó. A sekrestye feletti kiállítási teremben a bazilika építéstörté­netét, valamint Esztergom régi látképeit nézhetjük meg. Az altemplom méreteivel, különleges hangulatával ragadja meg a látogatót. Itt láthatók a régi székesegyház romjai között megtalált érseki sírlapok, pl. Vitéz Já­nos egészalakos sírköve. A záró rotundában találhatók a bazilika felépí­tése óta elhunyt prímások sírjai.

A legnagyobb élmény azonban a kincstárban vár ránk. Itt található Magyarország legnagyobb egyházi kincsgyűjteménye. Első leltára 1484-ből maradt fenn. Az évszázadok során királyaink és a viszálykodó főurak sokszor megdézsmálták, ezért — csak a török időktől kezdve — 13 alkalommal menekítették a kincseket biztonságosabb nyugati terüle­tekre. Simor János 1886-ban a mai helyén alakította ki a kincstárat, amely azóta a nyilvánosság számára is megtekinthető.

A gyűjteményben 9 ötvöstárgy képviseli az Árpád-kort, 4 ötvösmű és egyetlen kárpit pedig az Anjou-kort. Zsigmond és Mátyás király idejé­ből 27 ötvösmű és 22 miseruha maradt fenn. A barokk kor és a XIX. század emlékei rendkívül nagy számban találhatók meg.

 

A kincstár leghíresebb darabjai közé tartozik a Karoling-kori (i. sz. 800 körül) hegyikristály, hasonló csak öt van a világon. Ez a legrégibb műtárgy.

A bizánci ereklyetartó, az ún. sztaurothéka a XII. században készült ébenfából. A Xm. században alkotott koronázási eskükereszt a legszebb Árpád-kori ötvösmű. A XI—XII. századból származnak az ún. limogesi tárgyak, amelyeket sajátságos, lila színű vésett zománcdíszítés ékesít.

A világon egyedülálló kincsek a szarvserlegek, amelyek Zsigmond és Mátyás korára emlékeztetnek. Őstulokszarvból készültek, gazdagon aranyozott ezüst foglalattal. Szentelt olajat tartottak bennük. A kincstár gótikus kelyhek szép sorozatával rendelkezik. A legszebb a sodronyzo­mánccal díszített Suky-kehely, 1440 körül készítették.

A világ egyik legdrágább művészeti ékszere Mátyás király kálváriája. Közel 6 kg színaranyból készült, drágakövek és gyöngyök díszítik, ronde-bosre zománc fedi. Az ötvösmű két részből áll: a felső 1402-ben készült Párizsban, Merész Fülöp számára. Egy gótikus kápolnán, mely­nek fülkéjében próféták vannak, áll a gyönyörűen kialakított kálvária. Az alsó rész egy reneszánsz váza, olasz vagy magyar munka. A két részt Mátyás idejében egyesítették. A kincstár számára Bakócz Tamás szerez­te meg. Szép filigrándíszes kelyhek, úrmutatók, pásztorbotok képviselik még a gótikus ötvösművészetet.

A barokk ötvösművészet számtalan darabja közül Szelepcsényi prímás aranykelyhét és úrmutatóját, Eszterházy Imre prímás úrmutatóját emel­hetjük ki. Szép elefántcsontfaragványok, mellkeresztek és gyűrűk egé­szítik ki a gyűjteményt. A XX. század kevés számú ötvöstárgya közül XXIII. János és VI. Pál mellkereszt- és gyűrűadományai a legérdeke­sebbek.

A kincstár a világon egyedülálló gazdag sorozattal rendelkezik közép­kori miseruhákból. A legrégibb textília, az ún. Anjou-kárpit a XIV. szá­zadból származik. Számtalan miseruha van a gyűjteményben a XV— XVI. századból. Legértékesebbnek a Báthory-miseruhát tartják, amely 1500 körül készült kétréteges aranyszövésű firenzei bársonyból.

Északi rondella. Nagyszerű kilátást biztosító, szépen helyreállí­

tott építmény, amely a maihoz hasonló formáját 1822-ben nyerte el. Eredetileg a törökök építették, magassága 3 méterrel nagyobb volt. A Vízivárost, illetve a vízmüvet védte, Víztorony néven is szerepel a le­írásokban. Közelében van a Vízivárosi-kapu bástyacsonkja, amely gya­logosok számára biztosított összeköttetést a Víziváros és a Vár között.

A rondellától nem messze az 1930-as években találták meg a régészeti- leg feltáratlan kutat. Mélysége 58 méter, benne a vízoszlop kb. 25 méteres.

Az utóbbi időkben szépen rendbehozott, parkosított északi térség sem volt valaha ilyen üres. Itt állott a régi érseki palota, amelyet 1822-ben bontottak le. Ez lett a sorsa Szent István protomártír templomának is, amelyet már a török ostromkor leromboltak, de romjait 1822-ben tűntet­ték el véglegesen. A templomhoz tartozó monostorra és Géza fejedelmi palotájára — amely később egyházi tulajdonba került — szintén semmi sem emlékeztet már. A feljegyzések és a korabeli rajzok arra utalnak, hogy ezen a területen álltak.

2 Mária-szobor. Kiss György alkotta a századforduló idején. A ÖA hatalmas, enyhén lejtő Béke téren, a székesegyház főhomlokza­tával szemben áll. A lejtő a bazilika építését megelőző tereprendezés so­rán alakult ki, korábban a Várhegy legmeredekebb oldala emelkedett itt. A tér négy sarkát XVIII. századi barokk szobrok díszítik.

q Volt kanonoki házak (Béke tér 1—11.). Jelenleg a MEDICOR ~A gyáregysége, itt működik az első szovjet—magyar vegyesválla­lat. Külsőleg stílusosan rendbehozott épület.

Volt Érseki papnevelde. Hild József tervei szerint klasszicista, ^A illetve romantikus stílusban épült. Jelenleg zárt terület..

— Kanonoki házsor (Béke tér 2—14.). Páckh tervei szerint 11A készült, hat egybeépült emeletes palota. Jelenleg lakóházak, egykori szépségükből kevés maradt meg.

Középiskolai leánykollégium (Béke tér 16.). Az 1960-as ■^A években épített modem épület, előtte áll Vígh Tamás ,,Lovagló nő” című szobra, amelyet 1975-ben állítottak fel.

Általános Iskola (Béke tér 18.). A múlt század végi épület stí- lusosan zárja le a teret.

<1 – Turistaház (Dobozi Mihály út 8.). 1820-ból származó klasszi- a^a cista, földszintes épület.

– Szentgyörgymezei plébániatemplom (48-as tér). 1756-ban ké- A^a szült, egyhajós, nyújtott szentélyű egyszerű barokk épület. Leg­szebb része a kórus. Festése és berendezése korabeli. A középkor során végig létezett Szent György prépostsági templom alapfalain épült. A pré- postság és a hajdani kanonoki házak nyomtalanul eltűntek, esetleges ma­radványaikat talán a szomszédos plébánia, illetve a környező házak pin­céi rejtik.

Honvédtemető (Báthori Schulcz Bódog utca). A 48-as hon- 1OA védezredesről elnevezett utcáról nyílik a temető, ahol 750 honvéd nyugszik. Az 1849-es tavaszi hadjárat idején Esztergomban több ezer se­besültet ápoltak. Az itt elhunytakat temették ide.

A VÍZIVÁROSBÓL A SZENT TAMÁS-HEGYRE ,

Sétánk kiindulópontja ismét a Várhegy alatti parkoló.

! Alagút, az ún. „Sötét kapu”. Felirata: Princeps Prímás Alexander A. Rudna MDCCCXXIV (Radnai Sándor hercegprí­más 1824). A papnevelde és a kanonoki házak közötti út megrövidítése érdekében építették. Előtte míves csorgókút biztosít friss vizet.

j Esztergomi Tanítóképző Főiskola (Makarenko u.). A hatal- XB más neobarokk épület a XX. század harmincas éveiben készült el. Itt nyert végleges elhelyezést az 1842-ben alapított, hányatott sorsú Tanítóképző Intézet.

~ Balassi Balint bronzszobra, Dózsa Farkas András alkotása B (1938) a Várhegy aljában levő parkosított téren állt. A költő 1594-ben Esztergom sikertelen ostromakor a vár falai alatt lelte halálát.

Csülökcsárda (Batthyány Lajos u. 9.). Egyszerű, népies han- – Liszt Ferenc szobra Marosits István alkotása. A zeneköltő ö halálának századik évfordulójára készült. Liszt,,Esztergomi mi­séjével avatták fel a székesegyházat 1856-ban.

étkezőhely.

s Bibliothéka (Bajcsy-Zsilinszky út 28.). A Főszékesegyházi °B Könyvtár hajléka. Egyemeletes, romantikus stílusú ház, Hild Jó­zsef tervei szerint épült 1853-ban. 1933-tól az 1980-as évek közepéig az épületben volt az 1896-ban alakult Esztergom vidéki Régészeti és Törté­nelmi Társulat gyűjteménye, amely 1953-tól a Balassa Bálint Múzeum nevet viseli.

A Főszékesegyházi Könyvtárban őrzik az érsekség és a székeskáptalan kéziratait, okleveleit, könyveit. Gyűjteménye elsősorban hagyományozók és ajándékozók révén gyarapodott. A legjelentősebb adományozók közé tartozik Küküllei János esztergomi kanonok, I. Lajos történetírója, Vitéz János érsek, Szelepcsényi érsek. A könyv- és levéltár, amelyet 1526-ban a török elől Nagyszombatba menekítettek és 1820-ban költöztettek vissza Esztergomba, igen jelentős értékeket őriz. Közülük is kiemelkednek a XII. századi középkori oklevelek, kódexek, az aranybulla 1318-ból való másolata, n. Ulászló és Bakócz Tamás érsek graduáléja. Itt őrzik a Balas­si család bibliáját, benne Balassi Bálint születésére és halálára vonatkozó beírásokkal. Becses nyelvemlékünk, az 1516—1519-ben íródott magyar nyelvű Jordánszky-kódex is a Főszékesegyházi Könyvtár tulajdona.

A Bibliothéka emeletén, a lépcsőházban és a folyosón láthatók Né­meth Gábor esztergomi festő 1930-ban készült freskói, amelyek a könyvtár alapítását, a nagy adományozókat ábrázolják. A könyvtár kiál­lítása az 1980-as évek végén kibővített formában nyílik meg.

– Reviczky-ház (Bajcsy-Zsilinszky út 30.). A múlt századi épület ZB díszei a szép ablakrácsok és a család címere.

q Polusin-ház (Bajcsy-Zsilinszky út 59.). Mai formájában barokk ÖB épület. A feltételezések szerint egykor az esztergomi bég lakó­háza volt, emléktábla jelzi. A ház közelében még feltáratlanok a Vízivá­ros Budai-kapujának maradványai. Fölötte a hegyoldalban találhatók az egykori Budai-kapu rondella maradványai, amelyeket csak a királyi pa­lota tetőteraszáról lehet látni.

q Balassa Bálint Múzeum (Bajcsy-Zsilinszky út 63.). Egy- ”b emeletes barokk épület, 1830-ig a hajdani megyeháza volt. Az épület alatt levő pince a középkorban a ház földszintje volt. A múzeumi kiállítóhely a hatvanas években költözött ide, de jelenlegi hajlékát is ki­nőtte és a későbbiekben állandó kiállítását a Bajcsy-Zsilinszky út 77. sz. alatti épületben fogják berendezni. A kiállítótermekben időszaki kiállí­tásokat rendeznek.

Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola (Bajcsy- l^B Zsilinszky út 42.). 1912-ben épült, ekkor találták meg a közép­kori Szent László-templom maradványait.

Vízivárosi ferences rendház és templom (Bajcsy-Zsilinszky út 44.). Eredetileg barokk stílusban emelték a XVUL század köze­pén, de a második világháborús pusztításokból jellegtelen formában épült újjá. Jelenleg papnevelde. A templom nem látogatható.

A ferences rend 1685-ben létesített rendházat a Vízivárosban, ahol a későbbiekben katonai iskola, papnevelde és papi szeminárium, majd apácazárda működött.

 

„Iskolatömb”. A Bajcsy-Zsilinszky út és a Kis-Duna között B található. 1912—1918 között készült el ez a nagyszabású épület, historizáló stílusban. Több gimnázium és a már említett Berzeviczy Gergely Szakközépiskola van falai között.

Szűz Mária-szobor. Értékes barokk szoborcsoport az iskola­in tömb sarkánál, az 1739. évi pestisjárvány emlékére készült 1740-ben.

Vízivárosi plébániatemplom. A régi Víziváros bensőséges B hangulatú főterén áll, 1728 és 1738 között építették barokk stílus­ban. Egykor a mellette álló rendházzal együtt a jezsuitáké volt, majd a pá­losoké, akik tornyot is építettek hozzá. Volt a bencéseké is, majd egy ideig ideiglenes érseki főszékesegyházként működött. Értékes barokk berende­zését a második világháborúban kapott bombatalálat megsemmisítette. Csak a hatvanas években hozták helyre. A viszonylag nagy belső tér a dí­szítőfestés hiánya miatt, valamint a kevés megmaradt eredeti berendezési tárgy következtében sivárnak hat. Külsejét pompásan helyrehozták.

A templom előtti tér a IV. Béla által engedélyezett, majd a tatárjárás után felépített püspöki város főtere volt. Falait Telegdi Csanád érsek (1330—1349) emeltette. A városias település volt a mai Esztergom egyik településmagja, de csak 1895 óta tartozik hivatalosan a városhoz, előtte önálló közigazgatási egységként működött.

I – Szent István lovasszobra 1978 óta áll jelenlegi helyén, Med- d gyessy Ferenc győri Szent István szobrának másolata. A művész özvegyének végakaratából került Esztergomba.

I x Copf lakóház (Bajcsy-Zsilinszky út 77.). A jövőben a Balassa °B Bálint Múzeum központja lesz.

y. Volt érseki palota (Berényi Zsigmond u. 1.). Egyemeletes

7 B klasszicista lakóház, Simor érsek lakta a mai palota elkészültéig. Eredetileg az érseki kancellária alkalmazottainak háza volt.