Úttörővezetők turisztikai zsebkönyve

Találatok: 37

78

Ságvári Endre Könyvszerkesztőség • 1983

írták:

HARCI TIBOR és KONDOR ENDRE

KEDVES Ú1TÖRÖVEZETŐK!

KEDVES TÚRAVEZETŐK!

A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége döntése alapján az 1979/80-as úttörőévtől meg­hirdetésre került a Vár a természet! közösségi tu­risztikai játék.

A játékban részt vevő közösségek vezetőinek számára tartjuk szükségesnek a turisztikai zseb­könyv használatát. A kiadvány ezen kívül az 1980 szeptemberétől indításra kerülő alapfokú túraveze- tő-képző tanfolyamok követelményrendszerének elemeit tartalmazza.

Kívánjuk, hogy kiadványunk szolgáljon a ter­mészetjárás megszerettetése és népszerűsítése ér­dekében dolgozók ismereteinek bővülésére, és a játékban részt vevő pajtások felkészítési szintjének emelésére.

Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa

A TÚRAVEZETÖ NEVELŐ MUNKÁJA

A túravezető nevelő munkája a közvetlen és köz­

vetett nevelési módszerek egyidejű és együttes

alkalmazásán alapul. Nevelő tevékenységét nehezíti az a körülmény, hogy a túra, a kirándulás részt­

vevői még akkor is alkalmi közösséget alkotnak, ha ismerik egymást és rendelkeznek eredeti közös­

ségük jellemző jegyeivel (pl. a túrán, kiránduláson

az úttörőcsapat különböző rajainak, őrseinek tagjai

vesznek részt, alkalmi közösséget alkotva). Nem

mellékes tényező az sem, hogy a túrákon a meg­

szokottól eltérő színhely és környezet a megszo­kottól eltérő viselkedésformát idéz elő a résztve­

vőknél. (Gondoljuk csak el, a napi 10—12 órás bezártságból, a kevés mozgáslehetőséget biztosító iskolai és napközis elfoglaltságból, a városi élet­formából hirtelen kiszabaduló gyermekből micso­

7

da energiák szabadulnak fel!) Sajátos helyzet ez, mely sajátos megoldást kíván. Vegyük tehát sorra feladatainkat az egyes nevelési területeken. Miután a természetjárás lényegét tekintve sporttevékeny­ség, foglalkozzunk először a testi neveléssel.

Testi nevelés

Feladatkörébe tartozik a mozgásigény felkeltése, az egészséges életmód terjesztése, a testi frisseség megőrzése. A természetjárás mindezekre kiválóan alkalmas, és a túraútvonalak helyes megválasztása elősegítheti a testi képességek-fejlesztését is. Ezek közül elsőnek az erőt kell megemlítenünk. Minden testi mozgás erőkifejtést kíván, azonban egészséges állapotban, testi szerveink normális fejlettsége ese­tén mozgásaink többségét nem érezzük erőkifejtés­nek. Egy nehezebb teljesítmény elérése viszont az erő „megfeszítését” igényli, ami egyben akarati erőfeszítés is.

Az akarat elválaszthatatlan lélektani alkotórésze az erőkifejtésnek.

A túravezetőnek az a feladata, hogy a túra résztvevőit átsegítse az útvonalnak az átlagosnál nagyobb fizikai erőkifejtést kívánó részein, azonos

8

szinten tartva a különböző korú és testi felépítésű, eltérő fizikai teherbírású résztvevők teljesítményét.

A következő, amiről beszélnünk kell, az az álló­képesség, amely az a testi képességünk, amelyik lehetővé teszi, hogy az erőfeszítést igénylő mozgá­sokat — a kimerülés veszélye nélkül — hosszabb időn át tudjuk elvégezni. (Pl. megfelelő állóképes­ség szükséges ahhoz, hogy az úttörő-természetjá­rók egy meghatározott idő alatt meg tudjanak tenni egy távot úgy, hogy a teljesítményük huza­mosabb ideig ne csökkenjen.) Az állóképesség több szervi és lelki tulajdonság dinamikus egysége. (Szív­működés, megfelelő légzés, izommunka, akarat stb.) Fontos feltételei: pihentség, jó idegállapot, megfelelő tápláltság stb.

Az állóképesség az életkor függvénye; a rend­szeresen végzett és a megszokottnál nagyobb erőki­fejtés révén szerezhető meg. A természetjárás erre a célra igen alkalmas, mert a terepen történő, huza­mosabb ideig tartó gyaloglás — mint ciklikus moz­gás — ezeket az igényeket jól kielégíti.

A túravezetőnek itt az a szerepe, hogy megfele­lő erőbeosztásra, testtartásra, járástechnikára ok­tasson, de ne feledkezzen meg a helyes légzésről sem.

A következő testi képesség az ügyesség, ami az erőkifejtés (mozgás) közben a cselekvések célszerű végrehajtását biztosítja. Bár az ügyesség mértéke

9

függ a velünk született tulajdonságoktól, gyakor­lással és a mozgástechnika megfelelő oktatásával azonban tovább javítható, fejleszthető. A túrave­zető tevékenysége elsősorban a megfelelő járás­technika elsajátítására irányul.

A testi képességek alkotói közül meg kell még említeni a gyorsaságot is, mely nem választható el a többi testi képességtől, azokkal szorosan össze­függ. Fejlesztése speciális gyakorlatokkal történik, de ügyelni kell arra, hogy az ne az állóképesség és az ügyesség rovására, hanem azokkal összhangban történjen.

A testi nevelés tartalmi feladata tulajdonképpen nem más, mint a megfelelő mozgásműveltség kiala­kítása. Ennek elsajátítására szolgál a testi nevelés eszközrendszere, mely magába foglalja a testneve­lést, a sportot, a fizikai munka nevelő formáit és a higiéniai feltételeket.

Az értelmi nevelés

A természetjárás jellegéből adódóan az értelmi ne­velést is segíti (ismeretszerzési lehetőség, pl. állat- és növényvilág, földtani és légköri ismeretek, föld­rajz, történelem, építési stílusok stb.j. A túraveze­

10

tőnek az értelmi nevelés terén az a feladata, hogy jól kihasználja ezeket a lehetőségeket.

Nem szabad némán haladni a túracsoport élén, hanem jól felkészülten ismertetni kell az útvonal érdekességeit, jellegzetességeit. A túravezetőnek nem tanórát, nem előadást kell tartania, hanem rö­vid, találó jellemzést kell adnia mindenről, felkelt­ve a kíváncsiságot, arra késztetve a túra résztvevőit, hogy az iskolában, a szakkörökben vagy otthon, önképzés formájában bővebb feleletet keressenek kérdéseikre.

Helyes, ha a túravezető a túrára jelentkezők kö­zül – az útvonal ismertetésekor – kiválaszt egy- egy pajtást, akik felkészülnek a különböző téma­körök ismeretanyagából és ők tartják az ismertető­ket társaik számára. Az önképzés így lehetőséget biztosít arra is, hogy a gyermekek gyarapítsák szó­kincsüket és megtanuljanak viselkedni nagyobb taglétszámú hallgatóság előtt. Teljesítményüket a helyszínen értékeljük, arra törekedve, hogy növel­jük az önbizalmukat.

Az erkölcsi nevelés

Erkölcsnek azoknak a társadalmi normáknak az összességét nevezzük, melyek meghatározzák az ember viszonyát a társadalomhoz. Az erkölcsi ne­velés feladata, hogy a személyiség erkölcsi tulaj­donságait céltudatosan kialakítsa, humanizmusra, becsületességre, igazságosságra, őszinteségre, sze­rénységre, a munka szeretetére, a kultúra megbe­csülésére neveljen.

A túravezetőnek igen sok tennivalója van a kü­lönböző erkölcsi szokások és az érzelmek kialakí­tása és fejlesztése terén. Igen fontos a közösségi érzés kimunkálása; erre kiváló lehetőséget nyújta­nak a túraalkalmak. Itt valóban érvényesülhet az „egy mindenkiért — mindenki egyért” elv, hiszen a terep nehézségei nemegyszer szükségessé teszik egymás segítését.

A túravezető feladata, hogy a túracsoport ügye­sebb, erősebb tagjait a többiek segítésére serkentse. Meg kell viszont akadályozni, hogy az ügyetleneb­beket kigúnyolják, mert ez ellentétben áll a huma­nizmussal, a közösségi érzéssel. Beszélnünk kell a tudatos fegyelem kialakításáról is. A fegyelem kü­lönös hangsúlyt kap a, természetjárás során, ahol a túra lakott helyektől távol zajlik, a résztvevők az időjárás viszontagságainak is ki vannak téve.

12

A fegyelem kérdéséhez tartozik a túrán köve­tendő erkölcsi, viselkedési szokások kialakítása is. A túravezető ne engedje meg, hogy a túra részt­vevői elcsellengjenek, elszakadjanak a csoporttól, hogy a kerítésen átlógó gyümölcsfaágat vagy a be- kerítetlenül álló gyümölcsöst megdézsmálják stb. A túravezető vegye igénybe a közösség nevelő és jellemformáló erejét. A túra folyamán olyan lég-« kört kell teremteni, hogy a helyes erkölcsi felfogás gyakorlata természetes legyen mindenki számára.

Az erkölcsi nevelés területéhez tartozik a ha­zafias nevelés kérdése is. A természetjárás során sokfelé meg lehet fordulni az országban, egy-egy út során nemcsak véletlenszerűen lehet találkozni a múlt emlékeivel, a ma új építkezéseivel, hanem elő­re megtervezetten, céltudatosan is fel lehet keresni ezeket a helyeket. A történelmi múlt ismerete és a szocialista építőmunka egyaránt alapul szolgálhat­nak a hazaszeretet elmélyítésére.

Az esztétikai nevelés

Társadalmunk megkívánja, hogy tagjai gazdag érze­lemvilággal és fejlett esztétikai ízléssel rendelkez­zenek, szellemi és testi képességeik sokoldalúan ki­

13

bontakozzanak. Az esztétikum az érzékszervi fel­fogáshoz kötődik, de ez nem azt jelenti, hogy az esztétikum kizárólag a közvetlen érzékelés számára hozzáférhető. Gondoljunk pl. egy irodalmi megje­lenítésre, ami elképzeltet, de az elképzelés több más érzékszerv funkcionálását is feltételezi. Az esz­tétikai megismerés tehát nagyon sajátos módja a világ megismerésének. Az esztétikumban a valóság mindig emberi vonatkozásában tükröződik, és eb­ben a tükröződésben az ember belső világa (kultu­ráltság, műveltség, érzelemgazdagság) is jelen van. Az esztétikai nevelés csak akkor tudja elérni célját, ha esztétikai élményt tud biztosítani. A természet­járás gazdagon tudja ezt az élményt nyújtani.

A túravezető dolga az, hogy a túra során a termé­szet, a látott műemlékek, művészi alkotások adta élmények érzelmi erejét, összhangba hozza a művé­szi mondanivaló megértésével. Miután az esztétikai élményben a személyiség valamennyi pszichikai funkciója (észlelés, gondolkodás, emlékezet, kép­zelet, érzelem, akarat) együttesen összpontosul, az esztétikai nevelés – a többi nevelési területtel együtt — az általános nevelés szerves, elválasztha­tatlan része.

A túravezető nevelési módszerei

A túracsoport olyan közösség, amely a szabad időt egy önként vállalt, speciális tevékenységgel tölti el. A cél az, hogy ez az alkalmi közösség olyan baráti légkörrel rendelkezzék, ahol mindenki jól érzi magát, kötelességének érzi a társasággal való törő­dést és részt vész a közös munkában.

Az elsődleges nevelési eszköz a személyes példa­mutatás. A túravezető egyénisége, szakmai tudása, embersége, kulturáltsága egyáltalában nem el­hanyagolható tényező. Ne feledjük — az úttörő­csapatok túráit nem mindig a pedagógusok vezetik. Annak az ifivezetőnek, pártoló tagnak, aki túra­vezetésre vállalkozik, kell annyi pedagógiai isme­rettel rendelkeznie, hogy a nevelő munkára alkal­massá váljék, hogy a túra résztvevőit közös mun­kára serkentse, együttes ténykedésre bírja.

A túrának a táv- és a szintkülönbség leküzdésén kívül legyen elegendő konkrét célja, melynek el­érését ellenőrizni és értékelni keli. A túravezetőnek mindig szem előtt kell tartania, hogy a túracsopor­tot alkotó úttörők a túrán felszabadultan viselked­nek, nem úgy, mint az iskolában. Felesleges a csoport tagjait agyonfegyelmezni, hiszen — mint már említettük — szabad idejüket töltik a termé­szetben; de ne essünk a másik végletbe sem, hogy

15

ezen a címen mindent megengedünk a számukra. A dicséretet, büntetést az úttörőélet és a termé­szetjárás közös normái szerint alkalmazzuk.

Nehéz és sokrétű a túravezető munkája, hiszen az itt tárgyaltak csak egy részét képezik feladatai­nak. De túravezetőnek lenni, különösen az úttörő­mozgalomban, igen megtisztelő és szép társadal­mi munka. Ne tévesszük soha szem elől: a túra- vezető vezet, tanít, nevel.

A TESTKULTÚRA KIALAKULÁSA
ÉS TÁRSADALMI SZEREPE

A testkultúra elemei eleinte, az ősközösségi társa­dalomban, a legfontosabb mozgások voltak (járás, futás, ugrás, dobás), tehát az életkörülményekhez való ösztönös alkalmazkodás. Az idők folyamán, a társadalmi munkamegosztás kialakulásával és fej­lődésével, a testgyakorlat jellegű mozgások egyre inkább különváltak a munkamozgásoktól és tánc­tól.

Az emberiség történelme folyamán minden tár­sadalmi forma sajátos, rá nézve jellemző testkultú­rát alakított ki. Ennek tartalma, formája, célja — bizonyos alapvető azonosságok mellett — a külön­böző társadalmakban más és más volt; azonban híven tükrözte az embert körülvevő társadalom gazdasági, kulturális színvonalát, célkitűzéseit.

17

Napjainkban a testkultúra fogalmába tartozik a test ápolása, a testnevelés és a sport, az ezekkel kapcsolatos szervezetek, intézmények rendszere, a szakemberek képzése, a testneveléssel és a sporttal kapcsolatos orvosi eljárások, a felszerelések készí­tése, továbbá a mindezekkel összefüggő elméleti kutatások és eredmények. A testkultúra ered­ményei közé sorolható az egészséges szervezet ellenállási szintje a környezet kedvezőtlen hatásai­val szemben, a testi képességek, készségek megha­tározott fejlettségi foka, a testi állapot színvonala.

A testkultúrának lényeges szerep jut bizonyos népegészségügyi és munkaegészségügyi feladatok megoldásában, továbbá az egészséges életmód ki­alakításában is.

A testkultúra és a természetjárás

A testkultúra fogalmát két részre bonthatjuk.

1. A testnevelésre, amely a testkultúrának az az ága, amelyik testgyakorlatokkal történő peda­gógiai ráhatáson keresztül fontos társadalmi fel­adatot tölt be az ember fejlődésében, a nevelés egyik területén. Olyan irányított tevékenység, amely a gyakorlásra és nem a versengésre épül.

18

A testnevelésnek két érvényesülési területe van, az iskolai és az iskolán kívüli testnevelés.

2. A sportra, mely két részre osztható: a verseny- sportra és a szabadidő sportra.

A versenysport az önkéntesség elvét alapul vevő, az állandó teljesítményfokozás jegyében folyamatosan tervezett tevékenység. Fontos feladata van a testkultúra elterjesztésében, vívmá­nyainak gazdagításában. Társadalmi lényegét ugyanaz az eszmei tartalom, cél- és eszközrendszer határozza meg, mint a testnevelését, de a tényezők hatása a tevékenységi kör különbségei miatt sajá­tosságokat hoz a felszínre.

A szabadidősport az egészség védelmét, az ed­zettség növelését, a szabad idő értelmes, hasznos és kulturált eltöltését, a felüdülést célozza.

A testkultúra szerepe,
helye a szocialista társadalom életében

A XX. század egyik jellemző vonása, hogy az élet ritmusa felgyorsult, hogy az élet különböző terü­letein jelentős fejlődés ment végbe. A felgyorsult ritmusú fejlődés hatott a testnevelésre és a sportra is. Ezt a világszerte tapasztalható fejlődést több

19

általánosítható vonatkozású tényező jellemezte és határozta meg.

• A tudományos-technikai forradalom elősegítet­te, hogy egyre szűkebb területre korlátozódjék a nehéz fizikai munka. A gépek az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt felszabadították az ember munkaerejét, és jelentős mértékben le­csökkent 3 nehéz fizikai erőkifejtést igénylő tevékenységek köre. Ha figyelembe vesszük azt a törvényszerűséget, hogy minden embernek van egy bizonyos mozgásigénye, és ezt az igényt ki kell elégíteni, célszerű ezt az igényt a test­nevelés és a sport területére terelni.
• Fontos tényező a városiasodás és a lakosság számának nagymértékű növekedése. A városi életforma kulturáltságával abban az irányban hat az emberre, hogy fizikai állapotukkal, mint az egészség megőrzésének területével is törőd­jenek, hogy megértsék* a sportolás, a mozgás életüknek fontos része kell hogy legyen.
• A megnövekedett szabad idő is hozzájárul a testnevelési- és sporttevékenység elterjedéséhez. Ez önmagában is ösztönzi az embereket arra, hogy keressék a lehetőséget szabad idejük cél­szerű, hasznos és kulturált eltöltésére. Megfi­gyelhető, hogy ez egyre több esetben az al­kalomszerű vagy rendszeres sportolásban jut kifejezésre.

20

– Az állam fontos kérdésként kezeli a testnevelési és sporttevékenységet, és ehhez minden lehető­séget megad. Az ország gazdasági helyzetének figyelembevételével gondoskodik új sportlétesít­mények építéséről és az ország költségvetésének részeként évről évre növekvő támogatást nyújt a testnevelési és sporttevékenységek gyakorlásá­hoz.

A testnevelési és sportszakigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek együttesen jelentős erőfeszí­téseket tesznek, hogy a tömegek testkultúrája a társadalmi fejlődéssel összhangban eredményesen fejlődjék.

A feladatok meghatározzák a célokat és irányt mutatnak, azonban még nem vezetnek a kívánt eredményekhez. A megvalósítás a sportági szak­szövetségek, a sportegyesületek, az ifjúsági, a tömeg- és a társadalmi szervezetek, a társadalom minden egyes tagjának együttes feladata. Alkal­massá kell tenni a sport egyesületeket a tömegek foglalkoztatására, a természetjárás esetében pedig a hagyományos foglalkoztatási kereteket és for­mákat az igényeknek és a céloknak megfelelő kere­tekkel és formákkal kell kiegészíteni. A lakosság tömegsportjával kapcsolatos igényeket csak széles körű társadalmi összefogással lehet kielégíteni.

A szocialista társadalomban a testnevelés és a sport szoros egységet alkot, egymás nélkül elkép-

21

• • •

zelhetetlenek. Összefüggésben és kölcsönhatásban állnak egymással és ily módon járulnak hozzá a sokoldalúan fejlett, egészséges, edzett embertípus kialakításához.

A TERMÉSZETJÁRÁS TÖRTÉNETE

Magyarországon 1873 óta beszélhetünk szervezett természetjárásróI. Ekkor alakult meg ugyanis Tát- rafüreden a Magyarországi Kárpát Egyesület. Lét­rejöttében Döller Antal játszott nagy szerepet, az egyesület első elnöke Zsedényi Ede volt. Az egye­sület a Tátra feltárását és megismertetését tűzte ki maga elé célul, és ennek a feladatnak eleget is tett.

A mai értelemben vett turistáskodást a Selmec­bányán 1882-ben létrejött Szitnya Osztály kezdte meg, a jobban megközelíthető és a tömegek számá­ra jobban hozzáférhető közép hegységek feltárásá­val. Az egyesületek élén álló kiváló vezetők szer­vezték és irányították a turistamozgalmat. Elsőnek Eötvös Lorándnak, a világhírű tudósnak a nevét kell közülük megemlítenünk. Hosszú évekig volt elnöke a Magyar Turista Egyesületnek, és ezzel

23

egyidőben sorra jelennek meg turisztikai vonat­kozású írásai a korabeli sajtóban.

Lóczy Lajos egyetemi tanárt, a Balaton kuta­tóját éppúgy megtaláljuk a turistaélet „vezérkará­ban’*, mint Thirring Gusztávot aki szervező-vezető munkájával megteremtette a turistaszakosztályok megfelelő szervezeti formáját, működési szabály­zatát.

Dr. Téry Ödön nevét nemcsak itthon, hanem külföldön is ismerik. Különböző tisztségekben több mint húsz éven keresztül szolgálta a termé­szetjárást. Neki köszönhető Dobogókő környéké­nek feltárása is. Együtt szerkesztette és írta a Tu­risták Lapját dr. Thirring Gusztávval.

Bár a múlt század végén már több menedékház működött a turisztikailag fontos helyeken, az 1898-as évről külön meg kell emlékezni. Ekkor avatták fel Dobogókőn az Eötvös Lorándról el­nevezett turistaházat, mely a környék első turista­otthona lett. Ma becses és védett turistaemlék.

A már működő turista-egyesületek tagsága főleg a polgárság köréből szerveződött, de a XX. század elején már az ipari munkásság is egyre jobban be­kapcsolódott a turistaéletbe. Létrejött a Munkás Testedző Egyesület turistaosztálya, majd 1910-ben megalakult a Természetbarátok Turista Egyesülete. Lapot is indítanak Természetbarát címmel, és

24

hamarosan a hazai turistaélet számottevő tényező­jévé válnak.

1913-ban a turistaegyesületek országos gyűlést tartanak, ahol kimondják a Magyar Turista Szövet­ség megalakítását, amely feladatául tűzi ki a tag­egyesületek közös érdekeinek képviseletét, a ter­mészetjárásnak és szakágainak fejlesztését. A szövetség csupán egy évig, az első világháború kitöréséig tudott megfelelően működni.

A Tanácsköztársaság alatt a természetjárás a Testnevelési Ügyek Direktóriuma hatáskörébe tar­tozott. Különböző tervek készültek az egyesületek támogatására, a menedékházak fejlesztésére, a tömegesítésre. A tervek különös figyelmet fordí­tottak az ifjúságra. Sajnos, e tervek nem válhattak valóra, az ellenforradalom vérbe fojtotta a tanács­hatalmat, és a megtorlás időszakában nem volt lehe­tőség szervezett turizmus folytatására.

Komolyabb fellendülés a húszas évek derekán kezdődött, ekkor új egyesületek alakultak. Ezek többnyire polgári tagsággal rendelkeztek, de kis számban alakultak munkásegyesületek is. Számos menedékház épült ebben az időben.

A turistamozgalom kiszélesítéséhez erkölcsi segítséget jelentett a Budapesten tartott Nemzet­közi Turista Kongresszus (1931) eseménysorozata, mely bizonyos tekintélyt kölcsönzött a házigazda szerepét betöltő Magyar Turista Szövetségnek.

25

Ennek ellenére az 1935-ben napvilágot látott erdő­törvény csak szegényes előnyöket biztosított a ter­mészetjárók számára. Előrehaladásról csupán szer­vezési és módszertani vonatkozásban lehet beszél­ni. Megindult a vezetőképzés, nagyobb teret ka­pott a barlangkutatás, a vízi és a sítúrázás, s lezaj­lott az első egyesületek közötti tájékozódási ver­seny is.

A második világháború éveiben a munkás turis­taegyesületek betiltása, a faji törvények bénítólag hatottak a turistaéletre, mely az ország német meg­szállása után teljesen meg is szűnt.

A felszabadulás után a természetjárás területén is megindult az élet. Megalakult a Magyar Vándor­sport Szövetség, mely a természetjárókon kívül a sizőket, az evezősöket, a kajakosokat is magába foglalta. Egymás után jöttek létre az egyesületek, a szakosztályok, és megnyitották a mebedékházakat is. Jelentős esemény zajlott le 1946. április 7-én a Pilisben, Vöröskőn. Ekkor rakták le a Felszaba­dulási Emlékmű alapkövét, amelyhez minden év áprilisának első vasárnapján emléktúrát vezetnek a természetjárók. (Az emlékművet 1948-ban avatták fel.)

Az egyre erősödő és kiszélesedő sportélet, a sportágak fejlődése magával hozta a Vándorsport Szövetségben működő versenysportágak kiválását és belőlük önálló sportági szakszövetségek meg­

26

alakítását. A természetjárás is fejlődött, és 1948-ban létrejött a Magyar Természetbarát Szö­vetség. Lapja, a Természetbarát havonta jelent meg. Az MTSZ égisze alatt élénk szervezeti és turistaélet indult meg. Rendeződtek a menedék­házak tulajdonjogai, új utakat jeleztek a hegysé­gekben, megindult a tagtoborzás is.

A következő évben (1949-ben) megalakult a Turistaházakat Kezelő Nemzeti Vállalat, lehető­séget nyújtva a menedékházak gazdaságosabb működtetésére. A természetjárás – most már mint önálló sportág — tovább fejlődött. Az ötvenes években szervezetileg is, formájában is alkalmassá vált arra, ami eredetileg is célkitűzése volt: minél több emberrel megkedvelteini a testedzést, a moz­gást, hogy a szabad idejüket egészséges módon, a természetben töltsék el.

Az 1958-ban új alapokra helyezett túravezető­képzés hamarosan éreztette hatását. Rövid időn belül jól képzett túravezetői gárda állt az MTSZ és a szakosztályok rendelkezésére. Ennek hatására javult a túraélet, emelkedett a túrák színvonala és kulturális tartalma. A természetjárás sajátossá­gainak megfelelő minősítési követelmények beve­zetésével egyre szaporodott — és jelenleg is szapo­rodik — a minősített túrázók száma.

A különböző jelvényszerző túrák — elsősorban az országos kék-túra — növelik a természetjárás

27

sportos jellegét és lehetőséget nyújtanak a szülő­föld jobb megismerésére.

Napjainkban a természetjárás a szabad idő test­edzéssel való eltöltésének, az egészséges életmód megkedveltetésének és a hazafias nevelésnek egyik igen fontos eszköze.

TEREPISMERET

A terep fogalma

A terep nem más, mint földünk felszíne, a rajta levő természetes eredetű és mesterséges tereptár­gyakkal együtt. Túra közben a terep sajátosságait feltétlenül figyelembe kell vennünk. Az emelkedők — nagyságuknak megfelelően — lassíthatják menet­ütemünket. Adódhatnak olyan akadályok is, amelyek leküzdése komoly erőpróbát jelent. Szá­mottevő a talaj állapota is. Felázott, mély talajon nehéz az előrehaladás, de ugyanúgy gátol bennün­ket a sziklás, görgeteges részen vezető út. A terep tájékozódásunkat is befolyásolja, mert a lejtők, a terepet fedő növényzet, a tereptárgyak, korlátoz­hatják látóterünket, ezzel nehezítve a tájékozó­dást.

29

Domborzatrajz

Domborzatnak a terep felszíni egyenetlenségeit nevezzük. Kiemelkedő részei a magaslatok, a be- mélyedő részek a völgyek és mélyedések.

1/a., 1/b. Domborzatrajz

Magasságok fogalma

Abszolút magasság

A magasságok mérésének alapja a nyugalomban
levő tenger szintje. Használatos térképeink szer-
kesztésénél a Balt i-tenger kronstadti alapfelületé-

30

bői indulnak ki. Az abszolút magasságot különbö-
ző térképjelekkel ábrázolják.

Relatív magasság

A relatív vagy viszonylagos magasságot a föld ter­mészetes szintjétől mérik, de lehet két pont egy­máshoz viszonyított magasságkülönbsége is. A tér­képen viszonylagos magasságot csak a hirtelen bemélyedő vagy kiemelkedő természetes és mes­terséges tereprészek kapnak.

A domborzat ábrázolása

A domborzat ábrázolása akkor sikeres, ha az kife­jezi a terepidom kiterjedését, magasságát, lejtés­viszonyait, érzékelhetővé teszi a terepidom alakját és lehetővé teszi a pontos mérést. A korszerű tér­képeken szintvonalakkal ábrázolják a domborza­tot. A szintvonalas eljárás lényege az, hogy a terep domborzatát a tengerszinttől kiindulva egymástól egyenlő távolságra levő és egymással párhuzamos síkokkal elmetsszük. Az azonos magasságú ponto­kat összekötő görbét szintvonalnak nevezzük. A metszősíkok közötti távolság az alapszintkü­lönbség. A szintvonalak négy fajtáját ismerjük.

31

2. Szintvonalak

Alapszintvonal –

ábrázolása: vékony folytonos vonal.

Föszintvona! —

értékben az alapszintvonalakkal egyezik meg; minden ötödiket megvastagítják a leolvasás megkönnyítésére. Ábrázolása: vastag folytonos vonal.

Felezőszintvonal —

az alapszintvonalak különbségét felezik. Ábrázo­lása: vékony szaggatott vonal.

Kiegészítő szintvonal —

az alapszintvonalak különbségét negyedelik. Ábrázolása: pontsorral.

Ha a szintvonalakat derékszögű vetítéssel síkba képezzük, megkapjuk a szintvonalak vízszintes ve­tületi rajzát.

32

A domborzatot ábrázoló szintvonalak barna szí­

nűek, a folyók, tavak, tengerek mélységeit ábrá­

zoló szintvonalak kék színű-
ek. A magassági, illetve mély-
ségi értékeket kifejező szá-
mok a szintvonallal megegye-
ző színűek, a számjegyek fel-
ső része pedig mindig az emel-
kedés irányába mutat. A
„fent” és a „lent” könnyebb
megállapítása érdekében a
szintvonalakon eséstüskéket
láthatunk. Az eséstüske

4. Eséstüske

mindig a lejtő irányába mutat.

33

A domborzat ábrázolása szintvonalakkal

Szintvonalakkal nem tudunk minden terepidomot ábrázolni, csak azokat, amelyek rajzi kifejezése lehetséges;

♦

A szintvonalas ábrázolás szabályai

• a szintvonalak egymást sohasem keresztezhetik;
• a szintvonalak mindig zártak;
• a szintvonalak nem párhuzamosak;
• minél meredekebb a terep, a szintvonalak annál közelebb helyezkednek el egymáshoz, és fordít­va.

Domb orzati idomo k ábrázolása

A domborzati idomokat két nagy csoportba oszt­juk:

• vízválasztó (kiemelkedő);
• vízgyűjtő (bemélyedő) terepidomok.

Ábrázolásuk ismerete azért szükséges, mert ez az alapja a domborzatrajz térhatása felismerésének, ami nélkülözhetetlen eleme a térképolvasásnak.

Gerinc, hegyhát

A szintvonalak itt a lejtő irányába domborodók.

34

5/a., 5/b., 5/c. Gerinc

Kúp (csúcs)

Folyamatos, önmagába visszatérő szintvonalakkal ábrázolható. A lejtő irányát eséstüskék és magas­sági számadatok is jelzik.

Dombok, halmok

Változatos formájú kisebb idomok, melyeknek a terepből való kiemelkedése nem számottevő.

35

Pihenő

Jellegzetessége, hogy mindig két sarokpontja van. A lejtő a sarokpontok felől emelkedik.

Nyereg

Nevét formájáról kapta. Az egymással szemben levő szintvonalak azonos magassági értékűek.

Hegyorr

A pihenőhöz hasonló terepidom a lejtős gerincen vagy a hegyoldalban.

Lejtőkúp

Kis méretű kúp, mely a lejtőkön található.

36

10. Hegyorr

Terepfok, tereplépcső

A hegyoldalon levő, párkány formájú, vízszintes, illetve ferde irányú letörés.

12/a., 12/b. Terepfok, tereplépcső

37

Teknő

A teknő szintvonalainak domborulatai a sík tere­pek felé néznek, az eséstüskék a lejtő irányát mu­tatják.

Metsződés

Éles, mély*vonallal összeérő meredek hegyoldalak alkotta terepidom.

Vízmosás

A lefolyó csapadék által a teknőben és a metsző­dések aljában kimosott mélyebb, meredek falú árok.

38

15/a., 15/b. Vízmosás

Árok

Olyan bemélyedés, melynek hosszirányú kiterje­dése lényegesen nagyobb, mint a szélessége. Mély­sége 1—2 méter körüli.

o

17. Gödör

Gödör

Olyan természetes vagy mesterséges bemélyedés, melynek átmérője a 10 métert nem haladja meg.

39

Katlan

A kúp fordított idoma, melynek szintvonalas áb­rázolása is hasonló. Az eséstüskék befelé néznek, a magassági számadatok felső része az emelkedés felé mutat.

Töbör

Legtöbbször egy föld alatti üreg beomlása révén keletkezik. Alakja tölcsér formájú.

18. Töbör 19. Zsomboly

Zsomboly

Hasonló formájú bemélyedés, mint a töbör, az alsó vége — sokszor eltömődötten — föld alatti üregbe, barlangba torkollik.

40

Lejtő

K terep tüzetesebb vizsgálatánál észrevehetjük, hogy az tulajdonképpen egy idomnak, a lejtőnek igen változatos összetételéből áll. A lejtőt — épp­úgy mint bármely más domborzati alakulatot – szintvonalakkal ábrázoljuk.

A lejtő iránya a szintvonalakra mindenütt merőle­ges. A lejtő ábrázolása a következő elemekből áll:

• szintkülönbség: két szintvonal között függőle­gesen mért távolság;
• lejtőalap: két szintvonal között mért vízszintes távolság;
• lejtőszög: a lejtő vonala és a lejtőalap által be­zárt szög.

Formájára nézve egyenes, domború és homorú lej­tőt ismerünk. (Lásd 21. ábra.)

41

21. Lejtőfajták

L ej töszögszámítás

Számítással a lejtőszöget mintegy 21°-os emelkedé-
sig tudjuk elfogadható pontossággal megállapítani.
A számítás alapja az, hogy a szintmagasságot el-
osztjuk a lejtőalappal, az eredményt szorozzuk
hatvannal és így megkapjuk a lejtőszöget, fokérték-

ben.
Példa:	Lm 10 m	– 10 x60- 5
	a 120 m	120

42

A lejtöalapmérték

Túráink vonalának tervezésekor számításba kell venni az útvonalon előforduló meredekebb szaka­szokat is. A lejtöalapmérték általában a térkép alsó szegélyén van feltüntetve.

22. Lejtöalapmértók

43

Lejtőszög megállapítása lejtőalapmértékkel.

Két műveletet végzünk el:

1. Körzővel, vonalzóval vagy egy papírcsíkkal le­mérjük a távolságot a két szomszédos, azonos lejtőn levő szintvonal között;
2. A lemért távolságot {szintvonalközt) rávisszük a térkép lejtőalapmértékére úgy, hogy annak füg­gőleges vonalainak valamelyikével egyezzen, majd leolvassuk a lejtőszög értékét fokban.

A lapszin tkülönbség-meghatározás

Egy lejtőn, magassági pontok alapján:

Két magassági pontunk van, az egyik 237,7, a má­sik 171,8 m.

A kisebb értékűt kivonjuk a nagy óbból:

237,7 – 171,8 = 65,9.

A két magassági pont közötti szintvonaltérközök száma — mint ahogy ezt megállapítottuk — 12. A magassági pontok különbségét elosztjuk a szint­vonaltérközök számával:

65,9 :12 = 5,5.

A kapott eredményt mindig ki kell kerekíteni 5-tel osztható számra, tehát jelen esetben az alapszint­különbség értéke: 5 m.

Egy lejtőn, szintvonalszámok alapján:

Két szintvonalunk van. Az egyik értéke 450 m, a

44

másiké 270 m. A nagyobból kivonjuk a kisebbet
450 – 270= 180 m.

A szintvonalak közötti térközök száma 18, és ha a magasság különbségét osztjuk a szintvonaltérközök számával (180 :18 = 10), megkapjuk a szintvonal­különbséget méterben.

Különböző lejtőn, szintvonalak alapján:

Két lejtőnk van. Mindegyiken kiválasztunk egy-egy szintvonalat és a nagyobb értékűből kivonjuk a kisebbet. Pl.: 280 — 220 = 60. A közöttük levő közös szintvonal értéke 240 m. A 280 m-es szint­vonalig 8, a 220 m-es szintvonalig 4 szintvonaltér­közünk van.

A nagyobb számértékből levonjuk a kisebbet:
8-4 = 4.

Az eredménnyel elosztjuk a szintvonalszámok magasságkülönbségét: 60:4=15m. Ezzel meg­kaptuk a keresett a lapszintkülönbséget.

Láthatóság megállapítása

1. Becsléssel csak akkor jutunk megfelelő ered­ményre, ha a térképolvasásban már gyakorla­tunk van és a szintvonalakkal ábrázolt dombor­zatot a valóságban jól felismerjük. Bár ez pon­tatlan, előnyünkre válik.

45

1. Szerkesztéssel a következőképpen oldjuk meg a feladatot:
2. a térképen egymástól nem nagy távolságban levő két pontot egy egyenessel összekötjük;
3. megállapítjuk a két pont magasságát;

’ 3. a két pontot összekötő egyenesen kikeressük azt a pontot, amelyik az összelátást esetleg akadályozhatja;

1. a három magassági pont ismeretében a na­gyobb adatokból levonjuk a kisebb értékét;
2. a kapott értékeket a kivetített pontok alá írjuk, a legalacsonyabb ponthoz a 0 kerül;
3. a másik két pontra merőlegest húzunk, és ezekre tetszőleges méretarány szerint felrak­juk a 0 ponthoz viszonyított magasságkü­lönbségeket;
4. a magasságkülönbségeket összekötjük a 0 ponttal, ez a látóvonal;
5. ha a két pont egyenesére felrakott távolság nem marad a háromszögön belül, akkor valószínű, hogy nincs összelátás. (Azért valószínű, mert a térkép rajzi egyszerűsítése során lehetnek kisebb eltérések.)
6. Számítással (a hasonló háromszögek összefüg­gése alapján).

Ennek menete a következő:

1. a térképen kössük össze egyenes vonallal az A és a B pontot;

46

1. állapítsuk meg a két pont magasságkülönb­ségét;
2. felállítunk két arányt:

• a legmagasabb pont magassága: az aka­dályt képező tereprész (K) magassága (szintvoralak alapján);
• az A és a B közötti távolság: K és a legala­csonyabb pont közötti távolság (cm-ben, a térképről lemérve);

1. elvégezzük a műveleteket:

Pl. az A pont 250 méterrel van magasabban, mint a B pont.

a K pont 100 méterrel alacsonyabb.

250 :100 = 25 m.

Az A és B pont közötti távolság 9,6 cm, a K és a B közötti távolság pedig 3,2 cm.

9,6 : 3,2 = 3.

Mivel az első arány kisebb, mint a má­sodik, nincs láthatóság.

1. Metszetszerkesztéssel. A metszet a domborzat oldalnézeti ábrázolása. Alkalmazásánál a dom­borzatot függőleges síkkal metsszük. Ennek irá­nyát a metszés irányának nevezzük. Teljes met­szetszerkesztés’ — ahol az összes szintvonalakat átszerkesztjük – ritkán végzünk, inkább azokat a szintvonalakat választjuk ki, melyek a jellemző domborzati idomokat ábrázolják (részleges met­szetszerkesztés].

47

A metszetek mindig torzítottak, mert a metszet készítése közben általában nem tudjuk az alap­szintkülönbségeket a térkép méretarányában megrajzolni.

23. Metszetszerkesztós

TÉRKÉPISMERET

Földünk

Azt a sajátos, közel gömb alakú, sarkainál kissé be­lapult formát, melyet égitestünk mutat, geoidnak nevezzük.

Földünk felülete 510 millió km², ebből 361 millió a vízfelület, 149 millió pedig a szárazföldre jut. Földünk egyenlítői sugarának hossza 6378 km, a tengelysugár hossza 6356 km. (Kraszovszkij 1940-es mérései szerint. Ezek pontosságát a mű­holdak mérései is igazolták.) A belapulás mértéke egy sarkon 22 km. A Föld tengely körüli forgásá­nak sebessége az Egyenlítőn mérve: 465 m/mp. A Föld görbülete 7,8 km-es távolságon 5 m. (Lásd a 24. ábrát.)

49

A földrajzi koordináta-rendszer

»

Ha Földünket forgási tengelyével párhuzamos sí­

kokkal metsszük, akkor metszésvonalként egyfor­

ma átmérőjű köröket kapunk. Ezeket a köröket délköröknek, meridiánnak nevezzük. Ha Földün- ‘ két forgástengelyére merőlegesen metsszük, met­

szésvonalként szintén köröket kapunk: ezeket szé-

f

a legnagyobbat, mely Földünket két egyforma fél gömbre osztja, Egyenlítőnek nevezzük.

50

Az Egyenlítőtől a sarkok felé húzódó szélességi körök párhuzamosak, átmérőjük egyre kisebb, a sarkokon egy ponttá zsugorodik össze. A meridiá­nok hossza 40 009,15 km; az Egyenlítőé 40 076,59 km.

25. Földr. koordináták

Amíg a szélességi körök esetében az Egyenlítő (a legnagyobb gömbi kör) a kiindulási alap, addig az egyforma délkörök közül ki kellett egyet válasz­tani, amelyikhez azután a többit viszonyíthatjuk. Jelenleg — nemzetközi egyezmény folytán — a greenwichi (Anglia) csillagvizsgáló kupoláján át­menő délkört tekintik a kezdő délkörnek. Értékét 0°-kal jelölik.

A hosszúsági és a szélességi körök együttesen alkotják a földrajzi koordináta-rendszert.

51

A földrajzi hosszúság
és szélesség meghatározása

Valamely pont földrajzi hosszúságát a kezdő meri­diántól való fok, perc és másodperc szögtávolsággal vagy ívhosszal fejezhetjük ki. A hosszúsági vonal negyedrésze 10 000 km = 90°.

Tehát: 1° = 111,1 km

V = 1 852 m

Valamely pont földrajzi helyzetének megállapításá­hoz szükséges a földrajzi szélesség is, mely nem más, mint az adott pont délkörének vonala és az Egyenlítő által bezárt szög.

A földrajzi koordináta-hálózatot a térkép keret­vonalában szokásos ábrázolni. A keretvonalak met­széspontjánál a keretsarkoknál mind a hosszúsági, mind a szélességi fok, perc és másodperc értékeket számjegyekkel fejezik ki; a keretsarkok közötti ívhosszt pedig perceknek megfelelő egységekre osztják, minden második osztáskört sötét vonallal rajzolva.

Gauss—Krüger koordináta-hálózat

Elnevezését két neves matematikusról nyerte. Ga­uss a rendszer elméletét (1882), Krüger a gyakor­

52

lati felhasználás formáját (1912) dolgozta ki. A Gauss—Krüger koordináta-hálózat derékszögű koordináta-rendszer, mert a keresett pontok helyét két, egymásra merőleges tengelyhez viszonyítva határozzák meg.

Feladata: álláshelyünk, a különböző tereppontok megjelölése. (A hálózat távolságai egész számú km-nek felelnek meg.)

A hálózat vonalai

Az 1:25000-es térképen 4 cm a terepen 1 km; az 1:50000-es térképen 2 cm a terepen 1 km.

A kilométer-hálózat vonalai a meridiánokkal szö­get zárnak be (meridián-konvergencia). Ez abból adódik, hogy a meridiánok a sarkok felé összetar­tanak, ezzel szemben a kilométer-hálózat hosszanti vonalai nem.

A kilométer-hálózat alkalmazásakor a mérések céljaira milliméter-beosztású vonalzót, körzőt hasz­nálunk. A függőleges vonalak jelölése X, a vízszin­teseké Y. Először mindig az X, utána az Y értékét keressük.

Síkkép — térkép

Bolygónk gömb alakú, ezért területét síklápon nem lehet helyesen ábrázolni. Kis területet, ahol a Föld gömbterületét még figyelmen kívül hagyhat­juk (pl. egy menedékház környékét), arányos ki­sebbítésben síklapon torzulásmentesen ábrázol­hatunk. Nagyobb terület síklapi ábrázolásánál már figyelembe kell venni a Föld görbületét, ezért ezt már geometriai vagy matematikai eljárásokkal tu­datosan torzítva rajzolják, illetve vetítik.

Tehát mi a térkép?

A földfelszín kisebb-nagyobb részeinek valamely vetítési rendszerrel a földrajzi fokhálózatba síkla­pon leképzett, arányos kicsinyített rajzát nevezzük térképnek.

A térképpel szembeni követelmények

• A térkép információadásra szolgál, tehát tartal­maznia kell minden olyan adatot, mely a fel­használás során szükséges.
• Legyen arányban a tereppel.
• Ne tájkép, hanem felülnézeti ábrázolás legyen.
• Alaprajz szerinti ábrázolásnál lényeges a dom­borzat és a síkrajz.

54

A sík kép és a térkép közötti különbségek

1. A térkép a földrajzi koordináta-hálózatba illesz­kedik, a síkkép önálló.
2. A síkképen részletesen ábrázolnak olyan apró­lékos adatokat, amelyekre a térképen a kis méretarány miatt nincs lehetőség.
3. A térkép 1:lü000-nél kisebb méretarányban készül, a síkkép ennél nagyobban.
4. A térképen a kis méretarány miatt egyezményes jeleket alkalmaznak, a síkképen alaprajz szerint ábrázolnak.

A térképvázlat készítése készülhet másolatként a térkép méretarányában, és készülhet nagyítással vagy kicsinyítéssel. Ezekre több módszer ismere­tes, (a földrajzi fokhálózat alapján, négyzethálós eljárással, redukciós körzővel, pantográffal, fény­képezéssel) ezekre a tereptani szakkönyvekben találunk megfelelő anyagot.

Terepvázlat készítésénél a vázlatpapírra először az északi irányt rajzoljuk fel, a vázlat méretarányá­val együtt. Felrajzoljuk az ún. „alappontot”, amely viszonyítási alapként szolgál a mérésekhez. Az alappontból kiindulva tájolóval bemérjük a fon­tosabb tereptárgyakat (meghatározva azimutjukat és távolságukat), és berajzoljuk azokat a vázlatba. (Először az utakat mérjük be, utána a síkrajzi ré­szeket, majd a domborzati és vízrajzi részek követ­

55

keznek.) Befejezésül feltüntetjük a legközelebbi lakott hely irányát, távolságát és a készítés idő­pontját.

26. Terepvázlat

Mértékarány

A mértékarány a terep és a térkép közötti viszony számszerű kifejezése. Olyan arányszám ez, amely megmutatja, hogy a térkép hányszor kisebb a te­repnél. Ezt az arányt tört alakban írjuk fel, szám­lálója a térképtávolság valamely egysége, nevezője

56

pedig ennek a távolságnak a valóságban megfelelő többszöröse.

Pl. 1:20 000

Ami a térképen 1 cm, az a valóságban 20 000 cm = 20 m. Minél kisebb a mértékarány ne­vezője, annál nagyobbak a térképen ábrázolt vona­lak. Tehát az 1:20 000-es térkép nagyobb mérték­arányú, mint az 1:40 000-es, mert az előbbin 20 000-es, az utóbbin 40 000-es a kicsinyítés.

A térkép mértékarányának megállapítása

1. Valamely térkép méretarányát megkapjuk, ha a tereptávolságot osztjuk a térképtávolsággal: ennek képlete:

2.

alapján. Hazai térképeink

A kilométerhálózat
m-hálózati vonalai.

Az 1:10 000-es térképen 10 cm a terepen 1 km,

az
az
az
az

Ismert távolságok alapján (pl. két kilométerkő
egymástól 5 cm-re van ábrázolva).

1:20 000-es térképen
1:40 000-es térképen
1:60 000-es térképen

1:80 000-es térképen

10 cm a terepen 2 km,

10 cm a terepen 4 km,

10 cm a terepen 6 km,

10 cm a terepen 8 km.

3.

57

Ha 1 km, azaz 1000 m : 5 = 200, akkor

1 cm = 200 m, tehát a méretarány 1:20 000- hez. ^a

4. A hosszúsági kör térképen ábrázolt percbe­osztásának hosszából.

Egy ívperc hosszát lemérjük, és az 1852 m-t osztjuk az ívperc hosszával.

pl. ívperchossz = 7,4 km.

1852:7,4 = 250, tehát a keresett mérték­arány 1:25 000;

ívperchossz = 1,85, tehát a keresett mérték­arány 1:100 000.

Tereptávolság

Egy térképen mért távolság megfelelő tereptá­volságát megkapjuk, ha a terepen mért távolságot megszorozzuk a mérték nevezőjével.

a . . , , . , tereptávolság t_t

A térképtávolság = – _{mértékarány} = t_k = —.

Pl. Egy 40 000-e$ térképen mért távolság 38 cm.

Milyen távolságnak felel meg a valóságban?

58

Megoldás:

t_t = t_kM = 3,8-40000= 142000 = 1,4 km.

A terepen mért távolságot méretarányosan meg­kapjuk a térképen, ha a tereptávolságot elosztjuk a mértékarány nevezőjével.

Pl. tereptávolság – t_t = 2450 m mértékarány — M = 20 000.

Milyen távolságnak felel ez meg a térképen?

t_t 24 500

Megoldás: t_k = — = – = 1,2 cm.

Aránymérték

Arány mértéknek a térkép méretarányában szer­kesztett hosszmértéket nevezzük, és a térképen rajzilag ábrázoljuk. A térkép méretarányának ismeretében magunk is tudunk aránymértéket szer­keszteni, kiszámítva a mértékalapot és a mérték­nagyságot.

Tegyük fel, hogy az ismert méretarány 1:20 000-hez, az alapul választott mértéknagyság

59

1 km. Kiindulva az előbbiekben ismertetett egyen-

létből:

tt 100 000 tk – M 20 000 “ 5 cm‘

lem i • terepe* XX>m

AOO *oo KX> W IOO o

1:10000

27. Aránymértók

Felszínrajz

A felszín képét a talaj, a természetes növényzet és a vizek együttesen alakítják ki. Ismeretük a tájé­kozódás szempontjából igen fontos. A talaj jellege, minősége (szilárdság, lazaság) befolyásolja a tere­pen való haladásunkat, tehát a túra időszükség­letét. A természetes vizek szerepe is igen nagy. A források-lehetnek állandóak vagy időszakosak/ valamint természetes feltörésinek és foglaltak (épí­tettek). Vizüket kis ér vagy csermely vezeti el. Ezek vagy elhalnak, vagy patakká duzzadnak. A patakok általában jó tájékozódási támpontok. A legtöbbjük kivéve a nagy esőzések utáni idő­

60

szakos vízemelkedést — átgázolható. A patakok folyókká terebélyesednek. Rajtuk csak vízi jármű­vel lehet átkelni. A tavak vizét a források, a befutó csermelyek, a patakok és a csapadék táplálják. Vizük általában továbbfolyik, de vannak lefolyás­talan tavak is.

A növényzet is komoly mértékben befolyásol­hatja mozgásunkat és tájékozódási lehetőségeinket. A természetjárók számára nagyon fontos a fedett­ség és áthatolhatóság térképi jelölése. A mező­gazdasági művelés alatt álló területen csak akkor közlekedjünk, ha arra kényszerítő okunk van. A legelő, a rét jól átlátható, rajtuk sok esetben csapás is vezet. A bokros, ligetes részen viszonylag könnyű a mozgás. Az erdők állapotuk, áttekinthe­tőségük, áthaladhatóságuk szempontjából igen kü­lönbözőek. Acsemetést óvni kell, ezért kerüljük el. A fiatal erdők — különösen a fenyvesek — nehezen járhatók és nem lehet bennük tájéko­zódni. Ha szálerdőben járunk, ott a vastag törzsű fák között az előrehaladás könnyű, a látási viszo­nyok is jók. A lomberdőben könnyű a tájékozó­dás. A környezetünkből kiemelkedő, egyedülálló vagy jellegzetes fák tájékozódásra igen alkalmasak, ezért a térképen való feltüntetésük fontos. Az irtás, tarvágás helyén — bár a látási viszonyok jók — az előrehaladás igen nehézkes, különösen a gallyazás befejezése és a fák méretre vágása előtt.

61

Tájrajz

A Föld felszínének tájjellegét függőleges tagoltsá­guk alapján különböztetik meg.

1. Síkság:

• alföld;
• fennsík.

1. Dombvidék:

• homokbuckás vidék;
• hullámos vidék;
• dombos vidék;
• árkolt vidék. ^r

1. Hegyvidék:

• alacsony hegység;
• középhegység;
• magashegység.

1. Karszt.

Térképjelek

A Föld felszínén található, illetve a felszín alá épített tereptárgyakat a térképen egyezményes je­lekkel ábrázolják. Alakjukról, nagyságukról, elhe­lyezkedésükről, alkalmazásukról megfelelő szabá­lyok intézkednek. A térképjelek alapos ismerete

62

nélkül lehetetlen a megbízható térképolvasás és tájékozódás. Az egyezményes jeleket fajtájuk sze­rint három csoportra osztjuk:

• alaprajz szerinti;
• meghatározott alakú;
• magyarázó jelek.

Alaprajz szerint olyan fontosabb tereptárgyakat ábrázolnak, amelyek a térkép méretarányában kifejezhetők. (Pl. erdők, gyümölcsösök, mocsa­rak.)

28. Alaprajzi jel

Meghatározott alakú jelekkel olyan tereptárgyakat ábrázolnak, amelyeket a térkép méretarányában kifejezni nem lehet, de jelentőségük miatt ki akar­ják emelni őket (Pl. kutak, kilométerkövek.)

1. Meghatározott jel

63

Tereptárgy helyének meghatározása

Az alaprajz szerinti térképjelek az ábrázolt terep­tárgy alakját és helyét is feltüntetik, bár néha nagyobbnak tüntetik fel, mint ahogy azt a méret­arány megkövetelné. Ez az ún. méretarányon felüli ábrázolás, melyre a jobb olvashatóság miatt van szükség. Ha ugyanis mindig a méretaránynak meg­felelően rajzolnánk a térképjeleket, akkor előfordul­na olyan, amelyiket fel sem lehetne tüntetni.

A meghatározott alaki jelek térképi helyzete — mint az ábra is mutatja — általában jól felismerhető, illetve meghatározható.

Ugyanez a helyzet a magyarázó jeleknél is.

64

31. Térképjelek helyzete

Számok a térképen

A térképen különböző típusú, nagyságú és színű számokkal találkozunk. Valamennyinek megvan a maga jelentősége és fontossága az információadás szempontjából.

1. A szintvonalakra írt számok barna színűek és abszolút tengerszint feletti magasságot fejeznek ki. Alsó részük a lejtő irányába mutat.
2. A mért magassági pont adatai abszolút tenger­

szint feletti magasságot fejeznek ki, fekete színűek. Értékük megállapítása történhet szin­tezéssel, háromszögeléssel és barométeres mé­réssel. *

1. A gödrök, árkok, bevágások számértékei negatív előjelűek, és relatív mélységet fejeznek ki, feke­te színnel ábrázolják őket.

65

1. Pozitív előjelű fekete számokkal jelölik egyes sziklák, sík vidéken kiemelkedő halmok relatív magasságértékeit.
2. A töltéseknél, gátaknál levő számok pozitív előjelűek és relatív magasságot fejeznek ki. Törtszám esetében a számláló a töltésmagas­ságot, a nevező pedig a töltésen vezető út szélességét jelenti. A számok fekete színűek.
3. A nagyobb tavak, folyók, tengerek mélységét kifejező számok kék színűek. Az egyenlő mély­ségű pontokat összekötő görbe vonalakon (izo- bárok) levő számok alsó része a nagyobb mély­ség felé mutat.
4. A folyóknál feltüntetett törtszámok: a szám­láló a folyó szélességét, a nevező a folyó mélységét jelenti. A számadatokat fekete szín­nel a folyómeder képére nyomják.
5. A folyóknál a sodrásirányt fekete nyíllal jelölik. A nyílra írt ugyancsak fekete szám a vízfolyás sebességéről tájékoztat.
6. A vízeséseknél feltüntetett fekete szám a vízesés relatív magasságát adja meg.
7. A folyómederből kiemelkedő sziklák relatív magasságát fekete színnel nyomják.
8. A gázlók térképjele mellett fekete számmal jelölik a folyó‘ szélességét. Előfordul tört szám alakjában is, ez esetben a nevezőben a folyóme-

66

dér talajára utaló betű rövidítéssel találkozunk. (Pl. H = homok, M = murva stb.)

1. Utaknál a jelre feltüntetett szám első számjegye a kiépített útburkolat szélességének, a zárójel­ben levő szám az úttest teljes szélességének értékét adja meg, ároktól árokig.

A zárójel utáni rövidítés az útburkolat minősé­gére utal (pl. A — aszfalt, B = betonstb.).

1. Hidaknál törtszámot találunk, ahol a tört számlálója a híd hosszát, nevezője a híd teher­bírását jelöli tonnában. Előfordul, hogy a szám­lálóban az első szám a híd hosszát, a kötőjel utáni második szám a híd szélességét adja meg.
2. Az alagutaknál levő törtszám számlálója az alagút hosszát, a nevező pedig a szélességét jelenti.
3. A kompoknál levő szám a komp teherbírását jelenti tonnában.
4. Egyes térképeken a szorosok vagy hágók mellett zárójelben római számokat találunk. Ezek azo­kat a hónapokat jelentik, amikor a szoros, illetve hágó járható.
5. Az erdők térképjele mellett feltüntetett tört­szám számlálója a fák közepes magasságát, nevezője a fatörzsek átlagos vastagságát jelölik.

67

Térkép színezése

A mai modern térkép már elképzelhetetlen több­színnyomás nélkül. A térkép színei nemcsak esztéti­kai igényeket elégítenek ki, hanem a térkép rajzát kiemelve könnyen olvashatóvá teszi azt. A külön­böző színeknek tartalmi jelentőségük is van. A tér­kép feliratai az emberi létesítmények (mesterséges tereptárgyak) fekete, a vizek kék, az erdők és növényzet zöld, a domborzat barna színnel van jelölve.

Rajzolás a térképre

Bármilyen friss kiadású térkép legyen is a birtokunk­ban, előadódhat, hogy kisebb-nagyobb helyesbíté­seket kell rajta végrehajtanunk. E munkához rajz­eszközökre van szükségünk. Ügyeljünk arra, hogy segédeszközeink tiszták és jó állapotban levők legyenek.

Használjunk puha törlőgumit és ugyancsak puh^ jól kihegyezett ceruzát. A térképre gondosan, vé­kony vonalakkal rajzoljunk.

68

Távolságok mérése a térképen

Térképmunkánál leggyakrabban a görbe vonallal ábrázolt távolságok mérése fordul elő. Ezt a követ­kező módokon végezhetjük.

Körzővel: a mérésekhez olyan körzőt használjunk, melynek mindkét szára tűben végződik. A körzőt kissé ferdén tartjuk, hogy mindkét hegyét egyidő- ben láthassuk. Mérés közben a körző csúcsait ne nyomjuk be a térkép papírjába! A távolságot a görbületeknél szakaszokra osztjuk, majd körzőnk egyik hegyét a kezdőpontra tesszük. Körzőnyílásba

vesszük az első szakasz távolságát, majd a körző egyik hegyét — a másik helyben hagyásával — úgy

69

fordítjuk, hogy az a következő törésvonal irányába nézzen. Rögzítjük az egyik hegyet, és körzőnyílásba vesszük — a másik hegy elmozdításával — a második szakasztávol ságot is.

33. Távmérés görbületmérővel

70

Ezt az eljárást addig folytatjuk, míg az egész gör­be vonal hosszát körzőnyílásba nem vettük, ezután azt, mint egyenes távolságot, az aránymértéken le­mérjük. (Nagyobb távolságok mérésénél több rész­letben végezzük el a mérést.)

Körző hiányában hasonló eljárással egy papír­csíkra is felvehetjük a mérendő távolságot, de szá­moljunk azzal, hogy mérésünk kissé pontatlan lesz. Görbületmérővel: Ez a műszer kanyargós, görbe vonalú távolságok mérésére alkalmas. Az alján levő kis kereket végigvezetjük a mérendő távolságon és annak hosszát — a mutató állásának megfelelően — a térkép méretarányának megfelelő skálán leolvassuk.

Turistautak fajtái és színei

Egyes útvonalak jelzéssel vannak ellátva. Ezeket a jelzett utakat a térképen is feltüntetik, a jelzés színének és fajtájának megadásával. Az átjelzéseknél négyféle színt — fontossági sorrendben a kéket, a pirosat, a zöldet és a sárgát alkalmazzák, fehér alapon, mely a jobb láthatóságot van hivatva biztosí­tani.

A legelterjedtebb jelzésalak a vonal. A kék és pi­ros hossza 40-120 km (az országos kéké 1100 km). Ezeket elsőrendű főútvonalként kezeljük. A zöld és sárga jelzés hossza 40 km alatt marad, ezek helyi jelentőségű utak.

A vonalon kívül más alakformákat is felhasznál­nak átjelzésre. Színük megegyezik a fő-, illetve he­lyi jelentőségű út színével, amelyikből kiindulnak.

Turista útjelek

kilátóhelyre vezető út

főútvonal iránya

72

TÁJÉKOZÓDÁS, TÁJOLÁS
ÁLLÁSPONT-MEGHATÁROZÓ
ELJÁRÁSOK

Tájékozódás óra segítségével

Ezzel a módszerrel csak a fő világtájakat tudjuk meghatározni. Az eljárás alapja az a tény, hogy a Nap kelettől dél felé halad, és nyugaton tűnik el. A mérésnél az óra kismutatóját a Nap felé for­dítjuk. A kismutató és a 12-es szám közötti távol­ságot megfelezve megkapjuk a déli irányt, amiből a másik három fő világtáj már könnyen meghatároz­ható.

Tájékozódás éjjel

Éjjel, ha látjuk a csillagokat és felismerjük a Nagy- göncöl csillagképét, annak segítségével állapíthat­juk meg az északi irányt.

74

34/a., 34/b. Álláspont-meghatározás órával

75

A Nagygöncöl két hátsó csillaga közötti távolságot – egy rajtuk keresztülhúzott képzeletbeli egyenes­re ötször felmérjük és ott találjuk az Északi Sark­csillagot.

A

-*

»

E

41

* Sarkcsillag

\
%
\

\

\
\

\ 5 b

V

♦

35. Álláspont-meghatározás éjszaka

Az iránytű

Az iránytű fogalma

Az iránytű alapvető navigá-
ciós műszer, a fő világtájak
meghatározására szolgál. Mű-
ködése a mágnesesség fizikai
elvén alapul.

36. Iránytű

Az iránytű szerkezete

1. Száraz kivitel, ahol egy szelencében igen ke­mény anyagból (irídium) készült csapra — rubin­ból vagy berilliumból készült gyűszű közbe­iktatásával — mágnestűt erősítenek. Modern, jobb kivitelű műszereknél több másnesrúdból álló mágnesrendszert alakítanak ki a pontosabb mérések érdekében, ez azonban az iránytű sú­lyát — egyben súrlódását megnöveli.
2. Nedves (liquid) kivitel, ahol a szelencét 1/3 rész alkohol, 2/3 rész desztillált víz keverékkel töltik fel, ezzel az iránytűrózsa súrlódását csökkentik. A nedves iránytűk a rezgésekkel szemben is érzéketlenebbek.

77

Az iránytű fajtái

Rendeltetéstől és kiviteltől függően sokféle típus ismeretes, az egyszerű úttörőiránytűtől kezdve a repülőgépeken vagy óceánjáró hajókon használatos berendezésekig. Az iránytűk számlapjai fokokban mutatják a világtájak értékeit. (1° egyenlő a kör 360-ad részével.)

Deviáció

Deviációnak a fémtárgyak (vasúti sín, vasoszlop stb.), vastartalmú anyagok, magasfeszültségű veze­tékek, transzformátorházak, vasbetonépítmények stb. okozta mágnestű elhajlást nevezzük.

Deklináció

Deklinációnak a földrajzi észak és a mágneses észak által bezárt szöget nevezzük.

37. Deklináció

78

Variáció

Azt a szöget, amit az iránytű hossztengelye a föld­rajzi észak-déli iránnyal bezár, mágneses eltérés­nek, idegen szóval variációnak hívjuk.

A mágneses iránytűk hibái

Elmaradás’! hiba: a csapágy és a tengely súrlódása, valamint a folyadék fékező hatása miatt az iránytű nem tér vissza alaphelyzetébe, elmarad.

A csillapodási idő növekedése: jobb kivitelű irány­tűknél a csillapodásnak meghatározott ideje van. Ennek növekedése esetén a műszert javítani kell.

• •

Onlengés: használat közben az iránytű rezgő és len­gő mozgást vehet fel. Járműveken ezt a jelenséget a hajtómű okozta vibráció is előidézheti.

Az iránytű középponti hibája: felfüggesztési hiba, csapágykopás stb. következtében az iránytű ki­egyensúlyozatlan lesz.

79

A tájoló

A tájoló fogalma

A tájoló beosztással ellátott, mozgatható szelen­cében elhelyezett mágnestű, amelynek segítségével a fő világtájak meghatározásán kívül vízszintes szögeket — azimutokat — is mérhetünk.

Bézárd-típusú tájolók: ezek folyadékos kézi tájo­

lók, amelyeknek több kivitele van, így az

EK-rendszerű

ÉK-rend szerű az EK-rendszerű és a DK-rendszerű Miután az utóbbi igen jünk meg részletesen.

360° beosztású,

60-00 vonás osztású,

64-00 vonás osztású,

64-00 vonás osztású, elterjedt, ezzel ismerked-

A tájoló részei

A bakelitágy, amely a műszer alapját képezi.

A mágnestű, a tartócsappal és a forgógyűrűvel. A tű északi irányba mutató vége pirosra van festve, ezenkívül egy darabon sötétben világító anyaggal van bevonva.

A rögzítőrugó, amely a szelencét a bakelit­ágyhoz rögzíti, az üveglappal zárt forgatható sze-

80

lence, mely magába foglalja a mágnestűt és a csilla-
pító folyadékot. Az üveglap alatt celluloid számlap

látható, rajta vonásbeosz-
tás (a kör 6400-ad része),
valamint a fő világtájak be-
tűjelei, melyeknél — az éj-
szakai használhatóság meg-
könnyítésére — kis, fosz-
foreszkáló köröcskéket ta-
lálunk. A számlap 50 voná-
sos értékekre van beosztva.

81

A fémtükör nélkülözhetetlen kelléke a tájoló­nak a mérések folyamán. A fémfedél kettős szerep­pel bír. Egyrészt a tájolót védi a sérülésektől, más­részt a rajta található két irányrést, irányzónyilat és milliméter-beosztást felhasználjuk az eszközlen- dő méréseknél. A tájoló tartozéka a fémvonalzó és a bőrtok.

A lap tájoló

Nem lenne helyes a felsorolás, ha nem emlékez­nénk meg arról, hogy a hazai üzletekben is kap­hatók könnyen kezelhető tájolók.

A laptájoló nevét a műszer alapjául és keretéül szolgáló vékony, átlátszó műanyag lapról kapta, mely magába foglalja a fokbeosztású tájolót, a lépésszámlálót és a nagyítót.

A tájolószelence átlátszó és a tájolás meg­könnyítésére irányhúrokkal van ellátva. A térké­pen eszközölendő mérések elősegítésére a tájolólap hosszanti oldalán 1:25 000 arányú aránymérték, rövidebb oldalán milliméter-beosztás található.

A nagyító a jobb térképolvasást szolgálja, míg a lépésmérő az egyes tereppontok vagy tereptárgyak keresésénél nyújt segítséget a túravezetőnek a tere­pen.

A tájoló laptestén található irányvonalak és az irányjelek a tájoló kezelését könnyítik meg. A lap­

82

tájolóval végzett mérések alapmozzanatai megfelel­nek a Bézárd-tájolóval végzett mérésmozzanatok­nak.

/

/

/

40. Laptájoló

A tájoló kezelése

1. A tájolót óvni kell a különböző rázkódásoktól, ütodésektől.
2. Vasúti sínek, vasbetonépítmények, más vastár­gyak, magasfeszültségű vezetékek, transzformá­torházak stb. közeléből tájoláskor távolodjunk el.
3. Ügyeljünk a fémtükör épségére, tartsuk tisztán.
4. Éjszakai használat előtt a tájoló világító részeit előzőleg 25—30 percig — lehetőleg erős fénnyel — világítsuk meg.

83

A tájoló ellenőrzése

A tájolót sima helyen vízszintes helyzetbe hozzuk, ügyelve a tű szabad mozgására. Minden, a mágnes­tűre zavarólag ható fémtárgyat távolítsunk el. Miu­tán a mágnestű helyzetét megjegyezzük, valami­lyen fémtárggyal a helyzetéből kimozdítjuk, meg­figyelve, visszatér-e eredeti helyzetébe. Ha vissza­tér, akkor tájolónk hibátlan.

41. Tájoló ellenőrzés

Műveletek tájolóval

A túravezetés legnagyobb szakértelmet és pontos­ságot követelő mozzanata a tájolás. A túravezető­nek biztosan kell tájolóját kezelnie, mert az a

84

biztosítéka annak, hogy nehéz helyzetben, ismeret­len terepen is biztonsággal célba tudja vezetni csoportját.

Az északi irány kitűzése

A szelence É-jelét a leolvasójelhez fordítjuk. A tájolót vízszintesen tartva addig forgatjuk, míg a mágnestű E és D vonala egybe nem esik a szelence É—D vonalával. A tájolót a szemünkhöz emeljük és az irányzórésen keresztül valamely jól látható és azonosítható tereptárgyhoz rögzítjük az északi irányt.

Térkép tájolása

A térkép tájolása az a művelet, amikor olyan hely­zetbe hozzuk a térképet, hogy az azon feltüntetett hosszúsági vonalak iránya egybeesik a földrajzi északi iránnyal.

Tereptárgy megkeresése térképen

A tájoló irányzórésén keresztül megirányozzuk a keresett tereptárgyat, majd a szelencét addig for­gatjuk (a tükörből ellenőrizve), míg a mágnestű É—D vonala a szelence É—D vonalába nem kerül.

85

A tájolót térképre helyezzük úgy, hogy az irányéi centiméteres beosztásának ,,0″ pontja állás­pontunkra kerüljön. Álláspontunk körül forgassuk a tájolót, amíg annak Ny—K irányú írása nem egye­zik a térkép Ny-K irányú írásával. Az irányéi men­tén vonalat húzunk, és ezen — a távolság figyelem­bevételével — megkeressük a kérdéses tereptárgyat.

A térképen feltüntetett tereptárgy
megkeresése a terepen

A tájoló irányélén kössük össze álláspontunkat a keresett tereptárgy térképjelével. Forgassuk el a szelencét úgy, hogy annak Ny—K felirata a térkép ugyanilyen irányú felírásával megegyezzen. A tájolót kézbe véve addig forduljunk azzal saját

* tengelyünk körül, amíg a mágnestű E—D vége a sze­lence É—D vonalába be nem áll. Ebben a helyzet­ben keresztülnézve az irányzórésen, a térképen megállapított távolságot figyelembe véve, megke­ressük a kérdéses tereptárgyat a terepen.

Azimut fogalma

A földrajzi északi irány és a keresett tárgy iránya közötti vízszintes szöget azimutnak nevezzük.

4

I

42. Azimut fogalma

Azimut megállapítása térképen

A tájoló irányélét a térképre helyezzük úgy, hogy az érintse álláspontunkat és a keresett, illetve ki­jelölt pontot is (a „0″ jelzés álláspontokra kerül), a szelencét pedig úgy kell elforgatni, hogy a Ny— K irány a térkép Ny—K irányával egybeessék. A le­olvasójelnél megtaláljuk a keresett azimutot.

Útvonalválasztás tájoló segítségével

Az álláspontunkról úticélunkhoz vezető út kezdeti szakaszára helyezzük a tájoló irányélét (a „0″ pont álláspontunkon van), majd elfordítjuk a szelencét, míg csak a Ny—K felirat a térkép Ny—K feliratával

87

nem egyezik. Ekkor szemünkhöz emelve a tájolót (és a tükörbe nézve) addig forgunk, míg a tű és a tájoló irányvonala egybe nem esik, a földrajzi E—D irány figyelembevételével. Ekkor a tájoló irány­résén látnunk kell a követendő útirányt.

Oldalmetszés

Ha álláspontunk valamely, a térképen ábrázolt terepvonalon van (pt. úton), a pontos helyzet- meghatározás legalkalmasabb eszköze az oldal­metszés. Kiválasztunk egy általunk ismert terep-

43. Oldal- és hátrametszés

88

pontot, és a hátrametszésnél ismertetett módszer­rel bemérjük azt, majd meghúzzuk az irányvonalat, melynek a terepvonallal való metszéspontja meg­adja álláspontunkat.

Hátrametszés

Hátrametszéshez 2 vagy 3 ismert pontra van szük­ségünk, melyek egymástól 30°-150°-ra helyez­kednek el. Ezeket egymás után bemérjük úgy, hogy a tereppontot a tájoló irányrészébe véve a tájolószelencét elforgatjuk, amíg a szelence É-jele a mágnestű észak felé mutató vége felé nem kerül. Ezután a tájolót a térképre helyezve — az irányéi 5-ös beosztása az ismert pontra kerül — a tájolót addig forgatjuk a pont körül, míg a szelence Ny—K iránya a térkép Ny—K irányával megegyezik. Ek­kor a tájoló irányéle mentén az ismert pontból ki­indulva egy egyenest húzunk. A két vagy három egyenes metszéspontja lesz álláspontunk helye.

Elöremetszés

A keresett tereptárgy helyét a térképen két ismert pontból eszközölt méréssel határozzuk meg. Első álláspontunkból kiindulva — a már ismertetett

89

módszer segítségével — bemérjük a keresett terep­tárgyat, és a térképen álláspontunkból kiindulva a tájoló irányéle mentén vonalat húzunk a keresett tereptárgy felé. Ezután átmegyünk második állás­pontunkra, ahol a mérést megismételjük. A két vonal metszéspontja a keresett tereptárgy helye.

Hibaháromszőg

Mérési pontatlanság következtében a három egye­nes nem egy pontban metszi egymást, hanem egy háromszöget alkot. Amennyiben a háromszög ol­dalai a 2 mm-t nem haladják meg, úgy a háromszög közepére vehetjük álláspontunkat. Ellenkező esetben a méréseket meg kell ismételni.

Fok átszámítása vonásra

Mint már említettük, tájolóink beosztása külön­böző rendszerű. Mérési műveletünket ez nem befo­lyásolja, de az ezzel járó számításokat már igen. Meg kell tehát tanulnunk a különböző skálák érté­keit átszámítani.

Kiindulási alapunk a kör, melyről tudjuk, hogy 360°-ra van felosztva. A pontosabb mérések érde­kében a kört 6000, illetve 6400 részre osztották.

90

Ha ezeket az értékeket 360-nal elosztjuk, meg­kapjuk 1 fok vonásértékét.

a 64-00-as tájolón 1° = 17,8 vonás,

a 60-00-as tájolón 1° = 16,7 vonás.

Az átszámítás kórszögmérő segítségével történik.

1. példa: 70° hány vonás a 64-00-as tájolón?

Tekintve, hogy a fokosztású tájoló E—K-i; a 64-00-as tájoló D—K-i rendszerű, a körszögmérőt 180°-kal elforgatjuk. A már kijelölt 70°-nál ekkor 110°-ot olvasunk le, amit megszorzunk 17,8-dél.

110° • 17,8

770

880

1 958,0= 19-58 v.

Ez az eljárás azonban csak 180° alatti értékeknél használható. (Lásd 44. ábra.)

Ha a keresett érték ennél magasabb, a követ­kezőképpen járunk el:

44. Fokátszámítás

45. Fokátszámítás

91

2. példa: 318° hány vonás a 64-00-as tájolón?

A 318°-ot kivonjuk a 360°-ból, hozzáadunk 180°-ot (az előbb ismertetett ok miatt), majd a kapott összeget megszorozzuk 17,8-cal.

360 – 318 42	222 • 17,8 222 . 1554 1776
42 + 180 222 (Lásd 45. ábra.)	3951,6 = 39-51 v.

3. példa: 100° hány vonás a 60-00-as tájolón? Tekintve, hogy a 60-00-as tájoló – éppúgy, mint a 360°-os — É—K-i rendszerű, számításunk egysze-

rűbb, mivel

60° = 10—OOv 6° = 01-00 v 1° = 16,66= 16,7

Tehát 100° = 16-70 v.

(Lásd 46. ábra.)

Álláspont meghatározása tájoló nélkül

A tájoló nélküli álláspont-meghatározás lényege a műszerrel végzett mérésekhez hasonló.

92

47. Álláspont

46. Átszámító, nomogram

1. Ha valamilyen terepvonalon állunk, pontos tar­tózkodási helyünket a közeli tereptárgyak segítsé­gével határozhatjuk meg. (Lásd 47. ábra.)
2. Amennyiben nincs jól azonosítható terepvonal, akkor – a térkép tájolása és a környező terep azo­nosítása után — az azonosított tereppontokból ma­gunk felé húzott irányvonalak (miután keresztezik a térképjelüket a térképen) találkozási helyükön kimetszik álláspontunkat.

48. Álléspont-meghatározás

TÚRASZERVEZÉS – TÚRAVEZETÉS

A túravezetői munka legszebb és egyben legnehe­zebb része a gyakorlati túravezetés. A túra vezető­jének birtokában kell lennie mindazon ismeretek­nek, amelyekre a túravezetés alkalmával szükség van (terep- és térképismeret, tájékozódási tudás, megfelelő helyzetfelismerés és ítélőképesség stb.). Ahhoz, hogy a túra jól sikerüljön és a túravezető sikerrel oldja mega feladatát, körültekintő,alapos, átgondolt tervező- és szervező munkára van szükség.

A túra előkészítése

Először kiválasztjuk azt a területet, ahova el aka­runk jutni és megvizsgáljuk, hogy az adott helyre, az adott időben érdemes-e túrát vezetni. Figyelem­

95

be kell vennünk — mint meghatározó tényezőt — az évszakot, az éghajlati viszonyokat, az utazási, ellátási és szálláslehetőségeket.

A túrák tervezését nem szabad teljes egészében az időjárás függvényévé tenni, mert egyrészt elő­fordulhat, hogy nem az évszaknak megfelelő idő­járás uralkodik a kérdéses időpontban, másrészt pedig mindig akadnak lelkes és vállalkozó szellemű közösségek, melyek az év bármely szakában vállal­koznak a túra megtételére.

A téli túrák tervezésénél vegyük figyelembe a legtöbbször kedvezőtlen talajviszonyokat és a na­pok rövidségét, a nyári túrák tervét pedig lehetőleg úgy alakítsuk ki, hogy a programok között szere­peljen a fürdés. Általában olyan időszakokban, amikor időjárási problémákkal kell számolnunk, helyes ha túráinkat olyan területre vezetjük, ahol az esetleges útvonal-rövidítés vagy változtatás nem jelent problémát.

Ha kirándulást tervezünk, legyünk tekintettel arra, hogy az a természetjárás legegyszerűbb for­mája. Célja nem a túrateljesítmény, hanem a kikap­csolódás és a szórakozás. Egy jól sikerült kirándu­lás igen alkalmasa természetjárás megismertetésére és megszerettetésére. Mindig fordítsunk figyelmet az érdekes látnivalókra és a játék lehetőségekre.

Igyekezzünk a legfrissebb útikalauzok és tér­képek után dolgozni, mert egy esetleges helytelen

96

információ később, a túra folyamán nehezen hely­rehozható problémát okozhat. Ha szükséges, ké­szítsünk mérethelyes vázlatokat a túra egész útvo­naláról vagy annak egyes szakaszairól.

Többnapos túráknál a szálláshelyek megszerve­zése az egyik legnehezebb feladat. Helyes az ilyen jellegű túrákat előre (két-három hónappal előbb) meghirdetni, felmérni a jelentkezők számát és en­nek birtokában megkeresni a kérdéses szálláshely vezetőjét.

T ervezés

Munkánk következő lépése az, hogy kialakítjuk a túra arculatát és gondoskodunk arról, hogy a túra meghirdetéséhez szükséges adatok időben a csapat túranaptárába kerüljenek.

A túrakiírásnak a következőket kei! tartalmaznia:

• a túra időpontja;
• a hegység (tájegység) megnevezése;
• a túra útvonala;
• a találkozás helye és ideje;
• a túra távja, az útvonal szintkülönbsége;
• költségek (utazás + szállás);
• a hazaérkezés várható ideje;

97

• az élelmezés módja;
• a szükséges felszerelés;
• a túravezető neve;
• a túrára jelentkezés ideje;
• egyéb tudnivalók.

Az úti rend kidolgozása

A menetidő megállapításánál általában tervezzünk óránként 5—10 percnyi rövid megállást is, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jusson idő a szép kilátóhelyeken a körültekintésre, a fotózásra, az útba eső műemlékek megismertetésére stb. Vegyük számba az útvonal érdekességeit, a vízszer­zési és az esetleges étkezési lehetőségeket, és ezek figyelembevételével jelöljük ki a pihenőket és idő-

• •

két. Ügyeljünk arra, hogy a pihenőket arra alkal­mas helyen (forrás, kunyhó, turistaház, szép kilá­tás) tartsuk.

A jó időkihasználás titka az időbeosztás órára, percre; azonban a program ne legyen szoros. Gon­doljunk előre nem látható eseményekre is, legyen minőig tartalékidőnk. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha menetrend szerint közlekedő jár­művel akarunk haza utazni.

Ha a túra kiindulópontja és végcélja városi jár­művel elérhető, úgy könnyebb a tervezés. Ha azon-

98

bán távolsági járművel utazunk, meg kell állapítani a kedvezőbb utazási módot és időt. A túravezető­re hárul a menetjegy váltás és az esetleges bérelt szakasz vagy bérelt kocsi megszerzésének a fel­adata.

A felszerelés

A természetjáró felszerelését nagyon sok té­nyező határozza meg. Más felszerelésre van szükség az egynapos túrákon és más a több napos vándorlá­soknál, különösen akkor, ha az útvonal elkerüli a lakott helyeket, menedékházakat és az éjszakázást sátrakkal oldjuk meg. A gyakorlott természetjárók felszerelését az egyéni ízlés és a tapasztalat is meg­határozza, de nem hagyható figyelmen kívül a fel­szerelési cikkek kereskedelmi választéka és ára sem. Mindenesetre érdemes az idősebb, gyakorlot­tabb túrázók felszerelését alaposan szemügyre ven­ni, sok jó ötletet kaphatunk így.

A ruházat

Alapvető követelmény, hogy a ruházat kényelmes, célszerű legyen, és megfelelő védelmet nyújtson az időjárási viszontagságok ellen. Alsóruhánk ne le­gyen szoros, készüljön puha anyagból. A legjobbak

99

a pamut fehérneműk, mert ezek jól biztosítják a test szellőzését is. Ingünk, blúzunk nyáron vászon, télen szövet vagy flanell legyen. Jó, ha az ing hosz- szú ujjú, ezt meleg időben feltűrve viselhetjük, ha szükségét érezzük, letűrjük. Ingünk alá vegyünk at­létatrikót vagy rövid ujjú pamuttrikót. Harisnya a természetjáró öltözékének igen fontos tartozéka. Téli és nyári túráknál egyaránt ajánlatos egy véko­nyabb harisnyát és egy vastagabb zoknit felvenni. Az előbbi olyan anyagból legyen, amelyik erős szö­vésű, teherbíró, de ne dörzsöljön, az utóbbi fel­adata a kényelmes járás biztosítása.

A bakancs a túraöltözet leglényegesebb da­rabja. Szükséges, hogy erős bőr felsőrészű és „terepbordázatú” gumitalpú legyen. Az ilyen kivi­telű túralábbeli jól védi a lábat és biztonságos ben-

• •

ne a járás is. Ügyeljünk arra, hogy 1—2 számmal nagyobb legyen, mint a lábunk, mert akkor elfér benne a harisnya és a zokni is. Vigyázzunk, hogy a lábunk ne csúszkáljon benne, mert ez könnyen fel­törést okozhat. Túrára ne használjunk magas szárú tornacipőt, mert az nem tartja jól a lábunkat és nem véd sem a nedvesség, sem a hideg ellen.

Az eddig ismertetett ruhadarabok a testre kerül­tek, a természetjáró viszont rétegesen öltözik. Néz­zük hát öltözékünk további darabjait.

Az időjárástól függően lehet rajtunk pulóver, lemberdzsek, anorák stb. Ha melegünk van, egy-

100

egy darabot leveszünk és a hátizsákba tesszük. A nadrágunk legyen kényelmes, erős, készüljön olyan anyagból, amelyik nem szívja és nem tartja magában a vizet. Ajánlatos a vékonyabb anyagból készült nadrág, hideg időben melegebb alsóruhát veszünk fel alá. Felsőruháinkon legyen elegendő számú és nagyságú, jól zárható zseb, amelyekbe igazolványainkat, pénzünket és apróbb tárgyainkat tudjuk tartani. Sapka mindig legyen nálunk, még nyári időben is. Ez védheti a fejünket a napszúrás­tól, de jól jön akkor is, ha izzadt a fejünk és erős szél fúj. Télen célszerű a kötött sapkák használata. Kesztyűt, sálat egyrészt az időjárásnak, másrészt egyéni igényeinknek megfelelően használjunk.

Igen fontos követelmény az eső elleni véde­kezés. Ha ezt elmulasztjuk, megázás esetén nem­csak a túrát kell idő előtt befejezni, de egészségün­ket is veszélyeztetjük. Az eső ellen a legjobban a különböző kivitelű esőkabátok védenek. Kapni le­het olyan fajtát is (a természetjárók mumusnak ne­vezik), amelyik alatt a hátizsák is elfér, kapucnija pedig a fejet is védi.

Az öltözetünkhöz tartoznak a tartalékholmik is, ezekről se feledkezzünk meg. Zokniból feltétle­nül legyen nálunk tartalék, mert egy esetleges bakancsbeázásnál – de más esetben is — szükségünk lehet ép, száraz zoknira, harisnyára. Nem árt, ha egy tartalék ing is lapul a hátizsák mélyén. Egy átiz­

101

zadt, a testre tapadó ing cseréje éppúgy szükséges, mint az esőtől agyonázotté. Hogy ezeken kívül milyen tartalék ruhadarabra van szükségünk, azt mindig a túra jellege és időtartama szabja meg.

Csomagolás az útra

Aranyszabályként kell leszögeznünk, hogy a túra közben mindkét kezünknek szabadon k§ll marad­nia. Ez nemcsak kényelmi szempont, hanem egész­ségügyi és biztonsági is. A kézben cipelt csomagok, szatyrok nemcsak korai elfáradást eredményeznek, hanem tartáshibákat is okozhatnak. Egyes terep­szakaszokon, különösen csúszós talajon pedig a kézre szükség van a kapaszkodásnál, támaszkodás­nál.

Mibe csomagoljunk hát? Rövidebb, félnapos túrán, ahol kevés holmira van szükségünk, meg­teszi az oldalzsák is. Ennek azonban hibája, hogy féloldalasán terheli, nem beszélve arról, hogy min­den lépésnél ütemesen ütögeti tulajdonosát.

Használjunk tehát inkább hátizsákot. Egynapos túrára tökéletesen megfelel egy kisebb méretű is, többnapos túrára, vándortáborra pedig nagyobb, merevítős kivitelűt használjunk. A jó hátizsák erős anyagból készül, jó szabású és könnyen kezel­hető. A hátizsákba való helyes csomagolás

102

módját megszabja a hátizsák típusa, emellett bizonyos gyakorlatot is igényel. A nem mereví- tős hátizsákoknál ügyeljünk arra, hogy a hát felőli oldalra puha anyagok kerüljenek. A csomagolásnál irányelvül, hogy amire ritkábban, vagy a túra ké­sőbbi időszakában van szükségünk, az a hátizsák aljára kerüljön, a többször használt felszerelési tár­gyakat pedig helyezzük felülre. Helyes, ha a cso­magolásnál a zacskós rendszert alkalmazzuk, azaz külön-külön tasakba tesszük a fehérneműt, a szennyest, az élelmiszert, a tisztálkodó eszközöket stb.

A hátizsákba ne az indulás előtti utolsó percek­ben pakoljunk be! Készítsünk listát a szükséges holmikról, azokat készítsük ki, és lehetőleg tart­sunk többszöri próbapakolást, hagy a legjobb meg­oldást megtaláljuk. Minden út előtt határozzuk meg, milyen legyen a pajtások felszerelése.

A hátizsák súlya ne haladja meg a testsúly 1/6-át, különben a tulajdonos számára nehéz lesz az út és nem fog tudni örülni a látnivalóknak és az élményeknek.

Élelmezés

Csak annyit csomagoljunk az útra, amennyire szükségünk van. Bevásárlásunkat a túra útvonalá­nak ismeretében ejtsük meg. Igyekezzünk olyan

103

ételeket venni a túrára, amelyik kis mennyiségben is megfelelő kalóriatartalmat biztosít, különösen akkor, ha útvonalunk olyan, hogy nincs lehetősé­günk meleg ételt enni.

Ajánlható a csokoládé, a főtt tojás, a dobozos lekvár, a tubusos méz, a sajt, a zöldpaprika, a máj­krém, a különböző húskonzervek stb. A konzervek vásárlásánál nézzük jól át azokat. Ha sérültek, fel- puffadtak, dobozuk rozsdás, ne vegyük meg. (Tör­vényként tartsuk szem előtt, ha a konzervet kinyi­tottuk, fogyasszuk is el a tartalmát!)

A folyadékpótlás fontos része a túrának, ezért víz (kulacsban) mindig legyen nálunk. Vigyázzunk azonban, hogy pótlása csak megbízható helyről (forrás, nyomós kút) történjen. Ha erre mód van, szomjunkat gyümölcsökkel is olthatjuk. Ivásnál azonban szükség van az önuralomra is, különösen akkor, ha ki vagyunk melegedve. Várjunk 10—15 percig és csak akkor igyunk.

A gyakorlati túravezetés

A találkozó kijelölt időpontja előtt 10 perccel le­gyünk a helyszínen és fogadjuk a “észtvevőket. Ha menetrend szerint közlekedő járművel utazunk, a találkozáshoz számítsunk biztonsági időt. A megér – 104

kező túratársak felszerelését, öltözékét ellenőriz­zük.

Ha csoportunkat elhelyeztük a közlekedési esz­közön, közöljük velük a leszállás helyét és menet­rend szerinti idejét.

Utazás előtt — ha lehet — tartsuk együtt a cso­port tagjait, gondoskodjunk róluk, foglalkozzunk velük. Ismertethetjük a túra útvonalát, történelmi nevezetességét stb. Lehet az elfoglaltság valamilyen társasjáték, étkezés, pihenés, beszélgetés, de min­dig igazodjon a pajtások fizikai és pszichikai álla­potához, az út hosszához, a napszakhoz és az elhe-

• •

lyezéshez. Ügyeljünk arra, hogy csoportunk min­dig kulturált magatartást tanúsítson.

Az utazás időtartama alatt nekünk is alkalmunk nyílik arra, hogy kitöltsük a túra|elenté$t. (Kap­ható a Sportpropaganda Vállalat boltjaiban vagy a Természetbarát Szövetségnél. A nyomtatvány jele: Rsz. 20. A nyomtatványmintát lásd a 49. ábrán, a 107—110. oldalakon.)

A gyaloglás megkezdése előtt ellenőriztessük mindenkivel felszerelését, öltözékét, vízkészletét stb. Ellenőrizzük, hogy jól fekszik-e a hátukon a hátizsák, nem nyom-e valahol, hevederjei nin- csenek-e megcsavarodva? A merevítős zsákok akkor vannak rajtunk jó helyzetben, ha’ a tartó­övük kissé a derekunk alatt van és ott megbízha­tóan fekszik fel.

105

Indulás előtt ismertessük néhány szóval a prog­ramot. Az előzetes tervezés alapján már ismerjük az előttünk álló útvonalat. Úttervünket pontosan tartsuk be, hogy a túra ne okozzon nagyobb ne­hézséget és ne követeljen nagyobb teljesítményt mint amit a kiírás előre jelzett.

Indulás utána megszokottnál lassabb tempóban menjünk, hogy a túrázók szervezete megfelelőkép­pen „bemelegedjen”, és öltözékük, felszerelésük esetleges rendellenességeit észrevegyék. Inkább ilyen­kor igazítsák meg a gyűrött harisnyát vagy a nem megfelelő hosszúságú hátizsák hevedert, mint ké­sőbb, út közben, vagy amikor már késő. Ennek érdekében indulás után kb. 15—20 perccel tartsunk rövid „felszerelés-igazító” pihenőt.

Az, hogy milyen alakzatban megyünk a tere­pen, mindig a körülményektől függ. Ezt általában az út szélessége határozza meg. Ha benőtt, szűk úton haladunk, vigyázzunk a visszacsapódó ágakra! Figyelmeztessük erre a mögöttünk jövőt, de az előttünk haladót mi se közelítsük meg túlságosan.

A járásunkat a talaj is befolyásolja. Száraz út esetén nincs problémánk, legfeljebb akkor, ha olyan szakaszon haladunk, ahol fakivágás folyik, mert a szanaszét heverő ágakban, gallyakban köny- nyen elbotolhatunk. Sáros, mély talajon már nehe­zebb az előrehaladás. Ügyelni kell a talajfogás­ra, mert megcsúszhatunk és elvágódhatunk.

106

Köves talajon általában biztos a járás, még esős idő esetén is. A dolomiton és a mészkőn is jól tapad a bakancstalp, de legbiztosabb a homokkő. Ott, ahol a kőzet nem összefüggő, hanem elszórt darabokban van a felszínen, bizony vigyázni kell a bokánkra, ősszel, amikor vastag az avar, ugyancsak óvatosan kell járni a köves területek mély bevágású útjaiban, mert az avarszőnyegtől nem látjuk az alatta megbújt köveket, ágdarabokat stb.

Menet közben ügyeljünk a megfelelő erőbeosz­tásra, mert csak így tudjuk biztosítani a túra­csoport egyenletes teljesítményét. Szabályként foghatjuk fel, hogy a gyengébb teljesítményű ta­gok a túravezető előtt vagy vele egyvonalban ha­ladjanak. A csoport teljesítménye ezáltal hozzájuk igazodik, ők pedig késztetve érzik megukat a jó teljesítményre, nem vesztik el az önbizalmukat, mivel maguk mögött tudják a társaikat. A túra ve­zetőjének is kevesebb a gondja, nem kell a csoport szétszakadásától, szétszóródásától tartania, külö­nösen akkor nem, ha a csoport végére záróembert (másod-túravezetőt) állít, aki nem enged senkit le­maradni.

Járás közben tartsunk egyenletes tempót, így nem fáradunk el idő előtt. Járástechnikánk akkor helyes, ha a sarkunk éri a talajt, melyen azután a taipunk átgördül és a talp középcsontról elrugasz­kodunk. Járásunk ne legyen csoszogó, lépés köz­ben térdből emeljük fel a lábunkat.

111

Menet közben — a létszámtól és a terepviszo­nyoktól függően — a túravezetőnek látnia kell a cso­portját. Esetleges széthúzódás esetén többszöri rö­vid megállással zárkóztassuk fel a csoport tagjait.

A túravezető időnként érdeklődjön a pajtások közérzete felől, különösen akkor, ha kezdők van­nak a csoportban, vagy ha egyeseken a kifáradás, esetleg a kimerültség jelei mutatkoznak. Ebben az esetben a teendő: vagy rendkívüli pihenőt tartunk, vagy a menetsebességet csökkentjük. Pihenők al­kalmával hívjuk fel a pajtások figyelmét, hogy le­hetőleg ne üljenek le, mert akkor izmaik megmere­vednek.

Felfelé menetnél hátizsákunkat a szíjánál hátra­kulcsolt kézzel vagy az aljánál fogva emeljük meg egy kissé. Az emelkedés szögének függvényében álljunk meg időnként pihenni egy-két percre, hogy ne fulladjunk ki. Hegymenetben tartott pihenők alkalmával ügyeljünk arra, hogy a sor végén jövők is megfelelő pihenőhöz jutva kifújják magukat. Megengedhetetlen, hogy mire a csoport utolsó tag­ja is megérkezik, az elsők (pihenten) azonnal to­vább induljanak.

Lejtmenetnél ugyancsak óvatosan, rövid lépé­sekkel és lassan menjünk, különösen akkor, ha erős vagy törmelékes a lejtő. Erősebb lejtőn gondoskod­junk róla, hogy a gyengébb képességű pajtások szükség esetén segítséghez jussanak. Ne engedjük

112

meg a sietést, mert az a lejtőn igen baleset­veszélyes.

Ne számítsunk arra, hogy a hegymenetben el­vesztett időt lejtmenetben behozhatjuk. Ez nem­csak rossz tervezést, helytelen időbeosztást tételez fel, de egyben durva túravezetési hiba is.

Nem ritka dolog, hogy egy túra időtartama alatt többféle időjárással találkozunk, ezért nem elég célszerű ruházatban elindulni, de azt ésszerűen ki is kell használni. Menet közben testünk hőt termel, ezért megfelelő szellőztetéséről gondoskodni kell. A külső hőmérsékletnek és a menettempónak meg­felelően könnyítsünk a ruházatunkon vagy pedig húzzunk magunkra valamit. Itt mutatkozik meg a réteges öltözködés előnye! Hegymenetben már az indulás előtt vetessünk le egy réteget a pajtásokról, mert ha közben megizzadnak, akkor ezt nemcsak nehezebben tudják megtenni, de minden remé­nyük meglehet arra, hogy a szél megcsapja őket. A csúcs előtt, még akkor is, ha az fedett terepen van, húzzanak fel valamit magukra, hogy kimelege­dett testüket megóvják a meghűléstől.

A megázás a természeti árók legkeservesebb ka­landjainak egyike. Sajnos ettől még a nylon eső­kabát sem véd meg tökéletesen. Nyáron — de ha tehetjük, más évszakban is -, amíg a ruhadarabot csak nélkülözni lehet, vegyék le magukról és te­gyék a hátizsákukba. így több holmijuk biztosan

113

száraz marad. Ha mégis olyan helyzet alakul ki, hogy bőrig ázik a csoport, akkor segít a tartalék fehérnemű.

A pihenők alatti viselkedésnek és tevékeny­ségnek is megvannak a maga szabályai. A túrave­zető ilyenkor is felel a rábízottakért, tehát ne men­jenek sehova az ő tudta és beleegyezése nélkül. A pihenő alatt — időtartamuktól függően — a paj­tások étkezhetnek, foglalkozhatnak a felszerelé­sükkel, elintézhetik a szükségleteiket stb. Minden­esetre – a túravezető által a pihenő kezdetén kö­zölt — indulási időpontra legyenek készen, ne ak­kor kezdjék összerakni a holmijaikat. Hosszabb pi­henő alatt csak akkor engedjük a gyekereket a földre feküdni, ha ezt az időjárási viszonyok lehe­tővé teszik.

Nagyobb (étkezési) pihenőt lehetőleg a túratáv felének megtétele után tartsunk — ha erre egy mód van – ivóvíz és árnyas hely közelében.

Pihenőidőben sokszor van arra lehetőség, hogy a bakancsunkat (zoknistól, harisnyástól) levegyük. Valóban nem árt a lábunknak egy kis szellőzés, viszont ne mossuk meg, mert a felpuhuló bőr köny- nycbben feltörik. Helyes, ha a lábunkat ilyen alkal­makkor feltámasztjuk úgy, hogy a lábfej a fejünk fölé kerüljön. A pihenőidőben lehetőség nyílik a láb masszírozására is. Ez jó a fáradtság, a kimerü­lés, az elmerevedés ellen.

114

A téli túrák pihenőidejének egyik legnagyobb problémája a melegedés. Rövidebb pihenésnél néhány egyszerűbb gimnasztikái gyakorlat is meg­felel, de ha erre mód van, a pihenőt tartsuk fedél alatt. Ilyenkor a helyiség hőmérsékletének meg­felelően csökkentsük ruházatunkat, még akkor is, ha átráztunk volna. Erre azért van szükség, mert ha magunkon hagyunk mindent és pihenő után úgy megyünk ki a szabadba, még jobban erőt vesz raj­tunk a hidegérzés.

Továbbinduláskor a pihenőhelyet nézzük át, nem hagytunk-e ott valamit. A szemetet ássuk el. Ha a pihenőidő alatt tüzet gyújtottunk, gondos­kodni kell annak tökéletes eloltásáról, utána tegyünk rajta keresztbe két ágat, jelezve a tűzhely veszélytelenségét.

Menet közben nemcsak létszám szerint kell’a csoportot együtt tartani, hanem pszichikailag is. Ez észrevétlenül, indirekt módon történjen. A cso­portot senki nem hagyhatja el, nem járhat külön utakon. Biztonsági okból is fontos ez, mert ha va­laki elhagyja a csoportot és megsérül, nem tudunk rajta segíteni. Abban az esetben, ha valakinek rövi- debb-hosszabb időre félre kell állnia, tőle megfe­lelő távolságban állítsuk meg a csoportot.

Túra közben a felszerelését mindenkinek magá­nak kell vinnie, ettől csak rosszul lét vagy sérülés esetén tekinthetünk el. Az esetleges program­

115

változtatási kérésekkel kapcsolatban legyűrik rugal­masak. Ha azt a többség kéri és a változtatás lehet­séges — változtassunk. Ne feledjük, hogy a törek­vés mindig az, hogy mindenki jól érezze magát a túrán, ezért — a körülmények figyelembevételével — a túrát kell a résztvevőkhöz igazítani. Ez azon­ban nem zárja ki azt, hogy a túravezető döntsön.

Túravezetői feladat, hogy az útvonal nevezetes­ségeiről, érdekességeiről a vezető beszéljen, oktassa a résztvevőket. Ez az oktatás baráti beszélgetés­ként történjen. A túravezető nemcsak azt mondja el útközben, amit látni lehet, hanem azt is, ami azzal összefügg. Törekedjen arra, hogy felkeltse a túrázók érdeklődését és önképzésre bírja őket.

Az utolsó szakasz megkezdése előtt mérlegeljük helyzetünket. Ha utunkat semmi nem zavarja és az időjárási helyzet megfelelő, beiktathatunk rendkí­vüli pihenőt, lassabbra foghatjuk a menettempót.

„Keverés’*, útvesztés esetén a legfontosabb fel­adat a nyugalom megőrzése. Lehetőleg térjünk vissza az utolsó azonosítható tereppontra, maga­biztosságunkat ne veszítsük el. Legyünk határozot­tak és biztosak a dolgunkban, ne hagyjuk befolyá­solni magunkat.Tanuljunk mega körülményeknek megfelelően értékelni, cselekedni. Ha szükséges, rendeljünk el rendkívüli pihenőt, ezalatt igyekez­zünk betájolni magunkat. A csoportot – ha kell,

116

idővesztés és kerülőút árán is — azonosítható hely- ’ re (jelzett út, országút, kilátó, foglalt forrás stb.) kell vinni.

Sérülés a túrán

Ha valamelyik pajtás útközben megsérül, első dol­gunk, hogy a sérülésének megfelelően elsősegély­ben részesítjük. Ha a sérülés nem befolyásolja a teljesítő képességet, úgy tovább folytatjuk utunkat.

Sérültet soha ne hagyjunk egyedül! Ha járó­képtelen, nekünk kell gondoskodnunk a szállításá­ról is, amíg lakott helyre érünk és a mentőket érte­síteni tudjuk.

Hazatérés

A régi közmondás szerint „minden jó, ha a vége jó”. A túra befejezése után csoportunkat haza kell vezetni. Ha távolsági járművel utazunk, az utazás közben lehetőleg tartsuk össze a pajtásokat.

Feladatunk elérni, hogy a pajtásokban a szép emlék és a jó hangulat maradjon meg, ez hagyjon nyomot. Ne engedjük őket a hazatérés helyén szét­

117

széledni. Ha egész nap együtt voltunk, jutnia kell néhány percnek árra, hogy illően elbúcsúzzunk egymástól.

Több napos túrák

Több napos túrák esetében a túratávot igyekezzünk a túranapok függvényében arányosan elosztani. Résztvevőül azokat a pajtásokat válasszuk, akik gyakorlott természetjárók, ismerjük egyéniségüket, fizikai és pszichikai teljesítőképességüket, felsze­reltségüket. A résztvevőkkel ismertessük előre a szükséges felszerelést és az egyéb tudnivalókat. A közös célokat szolgáló felszerelési tárgyakat — ha van ilyen — arányosan osszuk el. Ugyanígy az egyes szervezési részfeladatokat is ki lehet osztani a résztvevők között.

Magatartás a szálláshelyeken

Mindig tartsuk szem előtt — ezt a pajtásokban is tudatosítsuk, – hogy a magatartásukon keresztül az iskoláikról, a csapatukról és általában az

118

úttörő-természetjárókról alkotnak véleményt.

• ♦

Ügyeljünk a rendre és a tisztaságra. Ha más túracsoport is tartózkodik a szálláshelyen, ne okozzunk nekik kényelmetlenséget a közös hasz­nálatú helyiségek egyoldalú lefoglalásával.

Tartsuk be a házirendet és tegyünk eleget a szál­láshely gondnoka, vezetője esetleges kéréseinek. Igaz, hogy a szálláshelyért fizetünk, de azért azt nem vettük meg, nem a saját tulajdonunk. Sze­mélyzete pedig a mi kényelmünkért, pihenésün­kért dolgozik. Ha valamilyen jogos panasz merül fel, úgy a túravezető feladata, hogy azt kulturált mó­don a szálláshely vezetőjével megbeszélje.

Elszámolások

A túra befejezése után rendezzük útiokmányainkat és megejtjük elszámolásainkat a gazdálkodási ügy­rend szerint.

119

Táborozás

A táborozás a természetjárás hosszabb idejű, annak elvi és gyakorlati szabályain alapuló formája. A táborozásnak komoly szerepe van a közösségi szellem kialakításában, az általános műveltség to­vábbi elmélyítésében és a természetjáró ismeretek bővítésében. A tábori élet során ugyanúgy, mint a túrákon, érvényben vannak a természetvédelmi törvények és szabályok, és érvényesülniük kell a természetjárás sportszerű előnyeinek (edzettség, állóképesség) is.

Sátrak, sátrazás

A 4×4 m-es rajsátor felállításánál először kiterítjük a sátorponyvát, annak sarkaitól mintegy két méter­re beverjük a nagy merevítő cövekét, azokhoz erő­sítjük (lazán) a feszítő köteleket, majd a sátor­ponyvát a középrúddal megemeljük (a középrúd egyenesen álljon). A feszítőrudak segítségével meg- -feszítjük a kötélzetet, majd a kis cövekkel rögzít­jük az oldalponyvát. A rajsátornak az a hátránya, hogy belsejében nem lehet mindenütt kiegyene­sedni.

120

Az ún. anyagsátrak jó szolgálatot tesznek a nagyobb létszámú állótáborokban. Felállításuk tar­tószerkezetük segítségével történik és több pajtás összehangolt munkáját igényli. Felhasználhatók ebédlőnek, mosdósátornak stb. is. Ezeknek a sát­raknak nincs fenéklemezük, ezért hosszabb időtar­tamú táborokban érdemes, sőt szükséges körül- árkolni őket. A sátorárok szélessége 15-20 cm, mélysége 10—30 cm között lehet. (Homokos, laza talajon sekélyebbet, agyagos talajon mélyebbet készítünk.) A sátorárkokat a sátortól kb. 20 cm-re ássuk meg, a kiemelt földet a külső oldalra tegyük. Az árokból (melyet naponta tisztítani kell) a vizet emésztőgödörbe vezessük.

A kempingsátrak választéka az egyszemélyestől a 4-6 személyes lakósátorig terjed. A kisebbeket (1-3 személyesek) két belső rúd emeli, a nagyob­bik felállítása merevítőváz segítségével történik. Anyaguk víztaszító, nyílásaik általában zippzárral zárhatók, ami a sátrak víz- és szélmentességét biztosítja. Közös jellemzőjük, hogy erős, általában műanyag fenéklappal készülnek. Merevítő köteleik elhelyezése lehetővé teszi, hogy – helyes felverés esetén — nagyobb szélrohamoknak is ellenálljanak.

121

A sátrak fel verése

A sátrak elhelyezésénél ügyelnünk kell arra, hogy bejárati nyílásuk az uralkodó széliránnyal ne néz­zen szembe. A talajt alaposan nézzük át. Ne hagy­junk ott semmi olyat (kő, gally stb.), ami a sátor alját felsértheti, tönkreteheti. Amikor a kiszemelt területet megtisztítottuk, hozzákezdhetünk a sátor felveréséhez. (Miután a természetjárók a leggyak­rabban a kétszemélyes sátrakat használják, a követ­kezőkben ennek felveréséről lesz szó.)

Kicsomagoljuk a sátrat, a kiszemelt területen a megfelelő irányban kiterítjük. Ugyancsak kicso­magoljuk a tartórudakat, a cövekeket és a leszúró­tüskéket (utóbbiakkal a sátoralj szélénél levő kis karikáknál rögzítjük a sátrat). Ezután összerakjuk a két tartórudat, majd az egyiket a sátorba bebújva a tető hátsó nyílásába illesztve felállítjuk. A másik tartórúddal ugyanezt tesszük a bejárat felé eső nyí­lásnál. Ha a sátorverésen segítőtársunk is van, ak­kor ő a hátsó tartórúd felállítása után annak hor­gonyzsinórját már egy cövekhez erősítheti, amíg mi az első tartórúddal dolgozunk. Ha nincs segítő­társunk, akkor ezt a műveletet magunk végezzük.

A cövekeket olyan távolságban verjük le a sátor­tól, hogy a feszítőzsinórzatnak megfelelő állítási lehetősége legyen. A cövekeket lehetőleg fa- vagy keménygumi-ka lapáccsal verjük le. Ha a cövek

122

valamiben elakad, húzzuk ki és kissé távolabb ver­jük le újra. Ha nem így járunk el, a cövek elgörbül­het vagy eltörhet. A cövek akkor fog jól tartani,

ha a föld színével 45°-os,
a feszítő kötél lel pedig
90°-os szöget zár be és a
földből 5—8 centiméterre
áll ki.

A hátsó horgony zsinór
elhelyezése (nem feszítése)

50. Sátorcövek rajza

után az elsőé következik. A következő építési fázis az oldalfeszítő zsinórok cövekjeinek leverése és a zsinórok elhelyezése.

Ha az összes cövek a helyén van, akkor meg­kezdjük a sátorzsinórzat feszítését. E művelet köz­

ben állandóan ügyeljünk arra, hogy a tartórudak függőlegesek maradjanak. Először a hátsó, majd az első horgonykötelet feszítjük meg (felváltva), majd az oldalfeszítőket vesszük sorra, mégpedig két ol­dalról, átlós irányban. Ha ezzel készen vagyunk, fűzzük be a sátornyílást – ha zippzáras, húzzuk be

— kipróbálva a zárást.

A felvert sátrat használat közben gondozni kell. Ne tűrjünk meg rajta piszkot, szemetet és ha vala­hol deformálódna, ráncosodna, igazítsuk ki. Eső­ben, nedves időben a tartókötélzetet kissé enged­jük meg, mert a nedvesség hatására a zsinórzat feszesebbé válik és megpattanhat.

123

A SÁTORVERÉS MOZZANATAI

1. A megtisztított talajon a szélirány figye­lem bevételével kiterítjük a sátrat;

124

3. Felállítjuk a hátsó, majd az első sátor- rudakat;

4. A hátsó és az első feszírőzslnórokkai meg­tartjuk a sátrat;

125

126

<

7. Elhelyezzük az oldalfeszítőket, majd az első* és hátsó feszítők kel egyidejűleg fe­szesre húzzuk azokat;

127

A SÁTORBONTÁS MOZZANATAI

1

1. Meglazítjuk az oldalfeszítőket, majd az el­ső és a hátsó feszítözsinórokat;

128

3. Kiemeljük a sótorrudokat és a sátrat (alaprajzának megfelelően) behajtjuk;

129

5. A sátrat feltekerjük és a tartózsákba csúsztatjuk.

Utazási ismeretek

Utazás a MÁ V vonalain

A MÁV hivatalos menetrendjének érvényességi
ideje a tárgyév június 1-től a következő év május
31-ig tart. Két időszakra oszlik, a nyári és a téli
menetrendi időszakra. Ennek időtartamát az érvé-
nyes menetrend elején levő tájékoztatóban éppúgy
megtaláljuk, mint a munkanapokra és a munka-

130

szüneti napokra vonatkozó eligazítást, valamint a
menetrendben alkalmazott jelek és rövidítések ér-
telmezését és magyarázatát.

Az állomások betűrendes névjegyzékében az összes állomás szerepel. A nevek mellett levő szá­mok a helység menetrend-táblázati sorszámát je­lentik.

A menetrendben a menetirányt nyilak jelzik. A gyorsvonatok vastag számmal szedettek. A va­súti menetrendben a távolságjelzés mellett elhelye­zett fekete kockák megmutatják, hogy az állomás a menetiránynak megfelelően a jobb vagy bal olda­lon van.

A menetrend használata

Az egyes állomások neve mellett zárójelben levő szám a vasútállomás és a helyiség centruma között levő távolságot jelenti kilométerben.

Az állomások rovatában vastag betűkkel szedett név csomópontot, a vonat időoszlopában vastagon szedett számok pedig gyorsvonatot jelölnek.

A fejrovatban a vonatszám alatt feltüntetett ♦ (fi­gyelmeztető) jel arra utal, hogy a vonat közleke­désére a lábjegyzet ad tájékoztatást. (Lásd 51. ábra.) A közlekedési időszak meghatározásához a hóna­pokat római, a napokat pedig arab számok jelzik. (Pl.: V. 5—Vili. 7. azt jelenti, hogy a vonat csak

131

A menetrend beosztása

a vonal sorszáma és megnevezése

51. Menetrend

48 Keszőhidegkút-Gyönk—Tamási

49 Dombóvár

a vonat indulása és végállomása a csatlakozásokkal

a vonat száma

7.40

6.09

6.17

6.26

6.35

6.48

A

10.25

10.33

I

10.50

11.03

5324

♦ O

12.56

13.04 17.20
13.13| |

13.22

13.35

17.12

17.37

17.50

14.25

16.17

19.20

19.29

I

19.46

19.59

fejléc

Pécsi ig.

7. Budapest*Déli pu.

7. Dombóvár

i. Keszöhidegkút[1 |-Gyönk[7]«ÍÍS

Alsómajsa

Pacsmag mh

_w Adorjánpus2ta mh

é. Tamási (1

5324, 5325 Közlekedik: csütörtökön és szombaton.

időoszlopok

lábjegyzet

május 5-én 0.00 órától augusztus 7-én 24.00 óráig terjedő időszakban közlekedik.)

Az időadatok 00.00 órától 24.00 óráig terjedő óra­számításra vonatkoznak.

Úticélunk megállapítása után a menetrendben meg­keressük azt a vasútvonalat, amelyen megtaláljuk az indulási, az esetleges csatlakozási és a célállomá­sokat. Segítségünkre van ebben a menetrend elején (a rózsaszínű lapoknál) található, „Állomások név­mutatója” és a menetrendhez mellékelt vasúti tér­kép.

Tegyük fel, hogy Budapestről a Borsod megyei Füzérkomlósra (Zempléni-hegység) akarunk utazni. Vasúti térképünk segítségével megálla­pítjuk, hogy utazásunkat a 80/b. sz. Budapest— Nyíregyháza útvonalon kell megkezdenünk. Erről a vonalról azonban Miskolcon át kell szállnunk és a 97. sz. vasútvonalon utazunk tovább. Ezen a vona­ton Sárospatakig célszerű mennünk, mert ott könnyebben tudunk átszállói a 334. sz. keskeny- vágányú vonatra. A következő útvonal ismeretében nyissuk fel a menetrendet a 80/b. Budapest—Mis­kolc—Nyíregyháza útvonalánál. (A példa az 1979/80. évi menetrend alapján készült, tehát más években előfordulhat időeltolódás.) A Budapest— Keleti pályaudvarról 4 óra 02 perckor induló sze­mélyvonattal Miskolcig utazunk, ahova 6 óra 46 perckor érkezünk. Csatlakozásunk 7 óra 10 perc-

134

kor van a Sátoraljaújhely feló induló vonathoz. Ezen Sárospatakig utazunk, ahova 9 óra 08 perc­kor érkezünk. A Sárospatak vasútállomástól a kes­keny vágányú vonat 10 óra 40 perckor indul és 12 óra 31 perckor érkezik meg Füzérkomlósra.

KISZ-tagok és úttörők utazási kedvezménye

Kivonat a Magyar Vasúti Személy-, Poggyász- és Express Árdíjszabás II. részének F. fejezete c) pontjából.

1. A vasúti kedvezményt .. KISZ-tagok és úttö­rők csoportos utazásaira nyújtja. Az utazás célja lehet … kirándulás, táborozás .. . stb. A KISZ-tagok és az úttörők 50%-os menet­kedvezményre jogosultak. A kedvezmény egész éven át igénybe vehető.
2. A kedvezményre jogosultak:…
3. az úttörők és a kisdobosok,
4. a KISZ-tagok.

A c) pont alatt felsoroltak — ha a csoport tag­jai egészben vagy részben kisdobosok — úttörő­vezetői igazolólappal ellátott úttörővezetők kí­séretében utazhatnak.

135

1. A csoport legkisebb létszámé 6 fő lehet. A kí­sérők és az egyéb kedvezménnyel utazó ta­nulók a legcsekélyebb létszámba sem számít­hatók be. A legcsekélyebb létszám megállapítá­sánál a 10’ évesnél fiatalabb kisdobos is egy főnek számít. Hatnál kevesebb úttörő (kis­dobos) vagy KISZ-tag a kedvezményt csak abban az esetben veheti igénybe, ha a menet­díjat legalább a hat résztvevő után megfizetik. Ha valamennyien vagy részben 10 éven aluliak, akkor a hiányzó létszámért menetdíjat 75%-os, ha pedig valamennyien 10 éven felüliek, akkor az 50%-os menetkedvezmény figyelembevéte­lével kell megfizetni. Az úttörőket és a kisdo­bosokat kísérő úttörővezetők — létszámra való tekintet nélkül — a csoport tagjaival együtt 50%-os kedvezménnyel utazhatnak.
2. A kedvezmény az úttörők (kisdobosok) az úttörőcsapat vezetőségének vagy az úttörőház igazgatójának, illetve a Magyar Úttörők Szövet­sége illetékes megyei, budapesti, városi vagy kerületi elnökségének — a KISZ-tagok.az uta­zást szervező, körbélyegzővel rendelkező KISZ-szerve2öt — két példányos, aláírt és lebé­lyegzett írásos bejelentése alapján vehetik igénybe.

136

Az írásos bejelentéshez az erre a célra rendsze­resített „Bejelentés” nyomtatványt kell hasz­nálni. A nyomtatvány bármelyik vasútállo­máson 30 fillérért megvásárolható.

A bejelentések az utazás célját, idejét, a hasz­nálandó vonat számát vagy indulási idejét, a vonat nemét (menettérti útra váltott jegyeknél a visszautazásra vonatkozó ilyen adatokat is), a kiindulási és célállomást, az útmegszakítási állomásokat, a résztvevők számát (a kisdobo­sokat, az úttörőket és a KISZ-tagokat, illetve a kísérőket külön-külön), az utazást szervező szervezet által megbízott kísérő nevét, továbbá azt kell tartalmaznia, hogy a résztvevők vala­mennyien úttörők (kisdobosok) és úttörőkí­sérők vagy KISZ-tagok.. .

1. A bejelentést a jegypénztárnak (utazási vagy menetjegyirodának) legalább 24 órával az igé­nyelt vonat indulása előtt kell átadni. A beje­lentés egy példányát a jegypénztár (utazási vagy menetjegyiroda) bevonja, másik példá­nyát pedig lebélyegezve a csoport részére visszaadja. Ezt a csoportos űrjegy melléklete­ként az utazás befejezéséig meg kell őrizni. Ha a jegyváltás nem menettérti útra történik, mind az oda-, mind a visszaútban külön bejelentést kell adni. A pénztár a csoport valamennyi tag­

137

ját a bejelentésben feltüntetett kiindulási állo­mástól a célállomásig számolja el.

A csoportos űr jegy érvénytartama a keletbé­lyegzés napjától, mint első naptól számított 14 nap.

1. Az utazást a bejelentésben megjelölt napon és vonattal meg kell kezdeni.
2. A kedvezmény kiszolgáltatása vonaton nem igényelhető.
3. A csoport tagjait résztéveli jeggyel nem kell ellátni.
4. A kedvezmény a személy- és gyorsvonatok 1 és 2 osztályán egyaránt igénybe vehető.
5. Az utazás három ízben, menettérti útra tör­ténő jegyváltás esetén pedig mind az oda-, mind a visszautazásban három ízben megszakít­ható. Az útmegszakítási szándékot a kiindulási állomáson a jegyváltáskor be kell jelenteni, és azt a bejelentésen fel kell tüntetni. Az útmeg­szakítást az útmegszakítási állomáson a megér­kezéstől számított egy órán belül kell igazol­tatni. A továbbutazás és a visszautazás előtt a csoportos űrjegyet le kell bélyegeztetni. Köz­

138

beeső állomáson a fel- és leszállás mind az oda , mind a visszautazásban megengedett.

1. A kedvezményt igénylő és a bejelentést aláíró szervezet a kedvezmény jogtalan igénybevéte­léért anyagi felelősséggel tartozik. A csoport vezetőiét — ha az nem alkalmazottja a kedvez­ményt igénylő szervezetnek — az említett szer­vezet megbízottjának kell tekinteni.
2. Ha a bejelentett utazás bármely ok miatt elma­rad, vagy az utazást elhalasztják, de a vasútnak az előkészület során már külön teljesítményei merültek fel, ezeknek a költségét meg kell térí­teni.

Egyéb tudnivalók

A menetdíj kiszámítása úgy történik, hogy a me­netrend kilométeroszlopában leolvassuk a kiindu­lási és a célállomás közötti távolságot, ezt kikeres­sük a menetdíjtáblázatban (mely tartalmazza az l.és a 2. kocsiosztályok díjtételét, valamint a gyorsvonati pótdíjat), és megállapítjuk a kilométer­távolsághoz és a vonatnemhez tartozó viteldíjat.

Ha csoportunk létszáma indokolja, akkor lehe­tőségünk van a MÁV-tól bérelt szakaszt vagy bérelt kocsit kérni. Ebben az esetben az írásba foglalt ké­relmet az utazás megkezdése előtt legalább 48 órával el kell juttatni a kiindulási állomás forgalmi irodájába.

139

Az Állami Erdei Vasutak

Az ÁEV forgalmára vonatkozó adatok a menet­rendből állapíthatók meg. További felvilágosítá­sokat az egyes vasútvonalak üzemvezetőségei adnak. Ezek címét a MÁV hivatalos menetrendje tartalmazza.

Az ÁEV-szerelvények kocsijaiba terjedelmesebb poggyász, sí, szánkó nem vihető be, ezeket a vasút elismervény ellenében külön kocsiban szállítja. Az útipoggyász fuvarozása korlátozott. Útipoggyász­ként csak olyan tárgy adható fel, melynek legna­gyobb kerületi átmérője 1-nél, magassági mérete pedig 1,5 m-nél, súlya darabonként 20 kg-nál nem nagyobb.

KÖRNYEZETVÉDELEM

A környezetvédelem feladata, hogy az emberi kör­nyezet megóvását elősegítse, a környezetre veszé­lyes szennyeződések, ártalmak és más károsodások okait feltárja, azok megelőzésének, csökkentésé­nek, illetve megszüntetésének módjait és feltételeit megállapítsa és a társadalom érdekeinek megóvásá­val érvényre juttassa.

Minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy emberhez méltó módon és környezetben éljen, ezért a környezet védelme az egész társadalom ér­deke és feladata.

A környezetvédelem köre kiterjed:

• a földre;
• a vízre;
• a levegőre;
• az élővilágra;

141

• a tájra;
• a települési környezetre.

Az emberi környezet védelme állami feladat, erről az 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendelet ésa vég­rehajtásról szóló 12/1971. (IV. 1.) kormányren­delet intézkedik.

A környezetvédelem irányítója az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hivatal, mely hivatali jogkörénél fogva sok jelentős utasítást, határozatot és közleményt adott ki.

Erdővédelem

Az erdő szerepe, jelentősége

A történelem folyamán a fa volt az emberiség egyik legfontosabb és legsokoldalúbban felhasznál­ható nyersanyaga. Noha az utóbbi időben néhány felhasználási területen vesztett a jelentőségéből, a kereslet iránta változatlanul nagy. Ezért van szük­ség arra, hogy új erdőtelepítések és fásítások révén az ország élőfakészlete tovább növekedjék, a nép­gazdaság és a lakosság több, jobb és olcsóbb fához, valamint erdei termékhez jusson.

142

Az erdőt gazdaságilag általában fatermelő üzemnek szoktuk nevezni. Ezen a fő haszonvé­telen kívül azonban még számos más mellékha­szonvételre is lehetőség van, mint pl. virág, nö­vényi díszítőanyag, lombtakarmány, humusz, gyanta, magvak, erdei gyógynövények, erdei gyü­mölcsök, gombák, növényi cserzőanyagok stb.

Az erdő használója jogosult anyag, homok, ka­vics, kő és mészkő kitermelésére, mész- és szénége­tésre, amennyiben ez a tevékenység a természet­védelmi rendelkezésekkel nem ellenkezik.

Az erdőknek gazdasági szerepük mellett komoly feladatuk van a talajvédelem és az egészségvédelem területén is. Mindez fokozott követelmények elé állítja az erdőgazdálkodást, az erdőket kezelő és használó szerveket.

A táj eredeti jellegét a terepalakulat és az éghaj­lat adja meg, ezek a növény takaróban — főleg az erdőben — jutnak természetes kifejezésre. Napja­inkban előtérbe került az erdők üdülési szerepe. Az üdülőerdők kialakítása az e törekvésnek meg­felelő tudatos erdészeti tájgondozásnak köszön­hető. Az üdülőerdőben az esztétikai célok meg­előzik a gazdasági célokat. Az üdülőerdő elsősor­ban sétára, kirándulásra, felüdülésre szolgál. Az üdülőerdő fogalmát a parkerdő és a sétaerdő együt­tesen adja. A parkerdők általában a város szélén ta­lálhatók, könnyen és gyorsan elérhetők. Ezekben

143

többnyire elegendő, ha a sétaúthálózatot pihenő­padokkal látják el. A sétaerdő már a városoktól távolabb elhelyezkedő övezet, mely hosszabb sé­tákra, kirándulásokra nyújt lehetőséget. Berendezé­se is ennek megfelelő, esőházak, tűzrakóhelyek találhatók benne. Az üdülőerdők a gépjárműfor­galom elől el vannak zárva, az odavezető utak végén parkolóhelyeket és autós pihenőket alakítanak ki. Az üdülőerdőkben a sétautak jellegéhez hozzátar­toznak a padok, asztalok is.

Az erdők esztétikája

Az esztétikai elképzeléseknek általában szorosan kell kapcsolódniuk az erdőgazdálkodás alapvető gazdasági intézkedéseihez és beavatkozásaihoz. Az erdőgazdálkodásnak meghatározott gazdasági célja elérése mellett a pszichológiai hatással is törődni kell, tehát figyelembe kell venni az erdőbe látogató kirándulók, természetjárók igényeit is.

Az egészséges, jó növekedésű erdő valóban na­gyon szép; benne kifejezésre jut a természet és az emberi tevékenység összhangja. Napjainkban, ami­kor az erdőnek nemcsak gazdaságilag van jelentő­sége az emberiség életében, hanem komoly sze­repe van a pihenési és üdülési lehetőségek terén is, az erdőesztétikai követelmények érvényre juttatása

144

elodázhatatlan feladat. Ebből kiindulva, túrave­zetői tevékenységünk során az elmondottakat használjuk fel az úttörők esztétikai nevelésében.

Az erdők tűzvédelme

Ha az erdőtüzek okait vizsgáljuk, kiderül, hogy azokat a legtöbb esetben az emberi gondatlanság, könnyelműség, hanyagság okozza. Az erdőtűz te­hát megelőzhető, ehhez csupán azokat a törvé­nyeket és rendelkezéseket kell betartani, amelyek az erdők tűzvédelme felől intézkednek.

Vadvédelem

A vadak létfenntartásához szükséges életfeltéte­leket (búvóhely, élelem stb.) az erdő és a mező nyújtja. Ezek az életfeltételek az őshonos vad­fajoknak jól meg is felelnek, mégis szükséges az állatok életkörülményeibe szakszerűen beavat­kozni. Ezzel ugyanis feljavíthatjuk a táplálkozá­sukat, zavartalanabb környezetet tudunk biztosí­tani számukra, megelőzhetjük vagy csökkenthetjük a vadak által okozott mezőgazdasági károkat. Ezt a

145

célt szolgálják a vadgazdasági berendezések, az etetők, házak stb.

A vadon élő állatok ösztönszerűen választják ki igen változatos táplálékukat. A táplálék és a víz mennyisége az emberi beavatkozástól mentes kerü­leteken szabályozó erőként hat az állatvilágra. Ezért fontos tevékenység a vad természetes és mes­terséges legelőjének biztosítása, téli takarmányo­zása.

Az erdő vadeltartó-képességén az erdőben ter­mészetes viszonyok között megtalálható és a vad táplálékául szolgáló olyan növényi vagy növényi részek összességét értjük, melyek a vad számára egész évben időszakosan hozzáférhetőek.

Az állatoknak zavartalan életkörülményekre van szükségük. Különösen érvényes ez a tavaszi és a nyár eleji időszakra, amikor még a fizikailag gyenge szaporulatnak nyugalomra és biztonságra van szüksége. A vadban az ember közelsége rémü­letet okoz és pihenőhelyének elhagyására, menekü­lésre készteti.

Az ember által érintett vagy szennyezett erdei rét, legelő, széna, nem alkalmasak a vadak táplál­kozásának biztosítására. Szükséges tehát — külö­nösen a vadvédelmi területen — az erdő területé­nek tisztán tartása, a csend biztosítása, a vadrejtő helyek zavartalanságának és a vadgazdálkodási be­rendezések épségének megóvása.

146

Természetvédelem

Amit a természetvédelemről tudni kell

A szervezett természetvédelem kezdetét 1872-től, az amerikai Yellowstone nemzeti park létreho­zásától számítják. Az azóta eltelt száz év alatt min­den kultúrál la mban létesült a természetvédelemnek társadalmi bázisa. Napjainkban már 14000 nemzeti park vagy azzal egyenértékű jelentősebb védett te­rület szerepel az ENSZ nyilvántartásában.

Az elmúlt 100 év hazai természetvédelmére az volt jellemző, hogy a védelmi előírások csak bizo­nyos meghatározott, védelem alatt álló területre vonatkoztak. Másutt zavartalanul — akár termé­szetromboló módon is — folytatódhatott a terme­lőmunka. Ez a folyamat az egyes természeti érté­kek pusztulásán túl, már az emberi lét fenntartását biztosító természeti környezet létét is veszélyez­teti. Ez a felfogás az utóbbi másfél—két évtizedben kezdett megváltozni. Előtérbe került a pusztítás megelőzését célzó okszerű természetgazdálkodás elősegítése. Ezzel egyidejűleg szervezeti változások is történtek és a természetvédelmi szervek közvet­lenül a kormány alá rendelt országos főhatósággá fejlődtek.

147

Hazánkban az 1879-ben kibocsátott erdőtör­vényt tekinthetjük az első olyan jogszabálynak, mely természetvédelmi vonatkozású volt, bár ez elsődlegesen csak az erdők védelmét tette lehetővé.

Az erdőkről és a természetvédelemről együtte­sen 1935-ben bocsátottak ki törvényt, mely 1961-ig volt érvényben. Erre az időszakra az erdé­szeti szemlélet volt a jellemző és a védelem alá helyezett területek túlnyomó része erdő vagy er­dőben levő természeti emlék volt.

A természetvédelmi feladatok irányítását is az állami erdészeti szervek végezték. Magyarországon az első természetvédelmi területet a debreceni Nagyerdőben jelölték ki, 1939-ben. A védett terü­letek száma 1945-ig 220 volt, nagyságuk mintegy 3800 hektárt tett ki.

Az 1950-es évektől kezdve az erdészeti szemlélet mellett kezdett nagyobb teret kapni a madárvé­delem is, mely több madárrezervátum (Fehér-tó, Sas-ér stb.) létesítéséhez vezetett.

A természetvédelemről szóló jogszabályaink ez ideig majdnem minden nezmetközi és hazai igényt kielégítettek. A jelenleg érvényben levő természet­védelmi törvényerejű rendeletet 1961-ben adták ki, és a maga nemében eléri az ezen a téren legelőreha- ladottabb ország szintjét.

A hazai természetvédelem legfőbb szerve az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal,

148

mely közvetlenül a Minisztertanács alá tartozik. A védelem alá helyezett tárgyak és területek keze­lését a védetté nyilvánító hatóság közvetlenül vagy más szervek megbízása útján látja el. A természet­védelem elvégzendő munkáinak kiadásaira az ál­lami költségvetésben biztosítanak fedezetet.

A védelem alá vont tárgyakat és területeket a kö­vetkezőképpen csoportosíthatjuk:

Természetvédelmi terület

Kisebb kiterjedésű terület olyan értékes természeti ritkaságok védelmére, amelyek megőrzése tudomá­nyos, oktatási, ismeretterjesztési vagy fajtafenntar­tási szempontból indokolt. Egyrészük korlátozot­tan látogatható, más részük szigorúan zárt. A ter­mészetvédelmi területeken a gazdasági célú terme­lőtevékenység nem engedhető meg, csupán termé­szetvédelmi kezelés végezhető.

Tájvédelmi körzet

A védett táj legjellemzőbb tulajdonságainak megőr­zése, a tájkép természetes és mesterséges alkotó elemeinek megbatározott egyensúlyban tartása in­dokolja kialakítását. Ezen a területen az építkezés, az- ipartelepítés, a bányanyitás, a tájidegen létesít­mények elhelyezése erősen korlátozott. Kívánatos a táj jellegét nem zavaró mező- és erdőgazdál­kodás. A védett tájak rendeltetése általában a tu­risztika, az ismeretterjesztés, üdültetés.

149

Nemzeti park

Az ország legjelentősebb természeti értékeinek ez a legfejlettebb, legsokoldalúbb védelmi formája. Nagyobb kiterjedésű, területét a lehetőségek sze­rint természetes állapotban kell tartani. A hazai előírásokon túlmenően bizonyos nemzetközi elő­írásoknak is meg kell felelnie. TermészetjárássáI egybekötött természettudományos és kultúrtör­téneti ismeretterjesztési rendeltetése van. Ezért korszerű, a természetbe illő berendezés, felszerelés, a látogatók szakszerű vezetése szükséges. A nem­zeti parkok általában nem látogathatók meg teljes terjedelmükben, egyes területeik szigorúan zártak. A nemzeti parkokban — tekintettel azok nagy idegenforgalmára — szabad mozgást biztosító terü­leteket, „ütközőzónákat” jelölnek ki.

Szigorúan védett terület

Ezek látogatása engedélyhez van kötve, amit ku­tatók, esetenként csoportok kaphatnak meg.

Korlátozott forgalmú terület

Ezek felkeresése térben, időben, a közlekedés módjában, létszámban stb. korlátozható.

Szabadon látogatott terület

Itt csak a látogatók magatartása vari szabályozva.

150

Földtani érték

Ide soroljuk az ősmaradványokat, az őskori lele­teket, a földtani rétegek feltárását (pl. bányafal) a sziklaalakzatot, a szurdokokat, zsombolyokat, a töbröket, a barlangokat, valamint a különleges geológiai, geomorfológiai értékeket és az egyéb földrajzi, talajtani értékeket.

Vízügyi érték

A forrás, patak, vízesés, folyó, tó, mocsár, láp, csa­torna, halastó, víztároló stb.

Növénytani érték

Erdő, erdősáv, facsoport, fasor, fá, élőfagyűjte­mény, növényfaj, növénytelepítés, növény társulás, növény kert (botanikus kert).

Állattani érték

Madár, emlős, hal, hüllő, kétéltű, rovar, mikroorga­nizmusok és mindezek élő- vagy tenyésző helye.

Egyéb értékek

Tájképi és kultúrtörténeti tájak, várak környéke, . műemlékek környéke, kastélyparkok, kultúrtör­téneti (irodalmi, népmondai) emlékhelyek, teme­tők, különböző műtárgyak természetes környezete. Mint látjuk, a hivatalos szervek mindent megtesz­

151

nek azért, hogy az ország természeti kincseit meg­óvják, megőrizzék. Munkájuk azonban csak kiter­jedt társadalmi támogatás mellett lesz hatékony.

Műemlékvédelem

A műemlékek védelméről az építésügyi miniszter 1/1967. (1.31.) ÉM. számú rendelete intézkedik. A rendelet meghatározza a műemlék fogalmát is. Ezek szerint: „Műemlék”: hazánk történeti múltjá­nak olyan jellegzetes, pótolhatatlan emléke (épít­mény, egyéb alkotás, annak tartozékai, továbbá a vele kapcsolatos képző- és iparművészeti alkotá­sok), amely az ország gazdasági, társadalmi és kul­turális fejlődésének tárgyi bizonyítékául szolgál és építészeti, történeti, régészeti, képzőművészeti vagy néprajzi szempontból kiemelkedő jelentő­ségű.

A rendelet értelmében az annak jellemző ada­tait ismertető „Műemlék” feliratú táblával jelölik meg. A rendelet meghatározza a műemlékekkel való összes tennivalót és gondoskodik azok védel­méről is, részletesen megszabja a műemlékek rová­sára elkövetett szabálysértések és rongálások körét és azok büntetését.

152

A Társadalmi Erdei Szolgálat
Működési Szabályzata

A Magyar Természetbarát Szövetség az erdészeti főhatóság vezetőségével karöltve az erdők fokozot­tabb védelme érdekében Társadalmi Erdei Szolgá­latot (továbbiakban: Szolgálat) szervezett.

A Társadalmi Erdei Szolgálat célja az erdészeti és a rendészeti közegeknek hathatós támogatást nyújtani az erdők állagának; valamint a természet­járó, az erdészeti és vadászati létesítmények védel­mében.

A Szolgálat tagjai mindazok a képesített túra­vezetők, akik egyetértenek a Szolgálat célkitűzései­vel, társadalmi munkaként vállalják az ezzel járó kötelezettségeket és akiket a területi Természet- barát Szövetség a Szolgálat ellátására javasol.

A Szolgálat tagjai — bár nem hatósági közegek

• feladatuk ellátása közben a Btk. 230. §-a sze­rint, mint „közfeladatot ellátó polgári őrök” a hi­vatalos személyeknek kijáró jogvédelemben része­sülnek.

A Szolgálat tagjainak kötelessége

• a szolgálat ellátásához szükséges tudnivalók el­sajátítása, e célból részvétel egy elméleti okta­tásban és egy tűzoltási gyakorlaton;

153

• a természetet látogató kirándulók felvilágosítása, útbaigazítása, nevelése;
• az erdők, rétek és utak tisztaságának, rendjének és csendjének megóvása;
• a természetjáró, az erdészeti és a vadászati léte­sítmények (útjelzések, útirányító táblák, ki­látók, pihenők, források, sózók, magaslesek, va­dászkunyhók, hidak, utak, kerítések stb.) ron­gálásának megakadályozása:
• a műemlékek védelme:
• a fák (különösen az ültetvények), bokrok, növé­nyek tördelésének és az azokban való egyéb kártevésnek megakadályozása;
• az erdők hasznos vadjai, madarai pusztulásának, bántalmazásának megakadályozása;
• a kirándulók gondatlanságából eredő erdőtüzek keletkezésének megakadályozása;
• tűz esetén az erdei tűzrendészeti szabályzatnak megfelelő eljárás;
• elsősegélynyújtás az arra rászorulóknak;
• a gombaszedők ellenőrzésével a gombamérge­zések megelőzése;
• a kizárólag gyalogosok részére fenntartott uta­kon járművel vagy motorkerékpárral való közle­kedés megakadályozása;

154

A Szolgálat tagjainak joga

• a Szolgálat megkülönböztető jelzéseinek (kar­szalag, jelvény) viselése;
• a kirándulók figyelmeztetése az erdő-, a termé­szet- és a műemlékvédelem érdekében,
• a kirándulók figyelmeztetése a természetjáró-, az erdészeti és a vadászati létesítmények vé­delme érdekében;
• a figyelem felhívása az erdőtörvény erdővédelmi rendelkezéseinek betartására;
• a figyelem felhívása a természetvédelmi törvény rendelkezéseinek betartására;
• szükség esetén az erdészeti és rendészeti köze­gek segítségének igénybevétele a rendbontók vagy kártevők megfékezésére;
• tűz esetén a közelben tartózkodók segítségének igénybevétele a tűz gyors megfékezése érdeké­ben.

A TERMÉSZETJÁRÁS
EGÉSZSÉGTANI KÉRDÉSEI

A légzés

A helyes légzés az ember fizikai teljesítőképessé­gének igen jelentős tényezője. A légzésnek feltét­lenül az orron keresztül kell történnie, mert az orr a beszívott levegőt portalanítja, felmelegíti és párá­sítja. Ha ezek a hatások elmaradnak, kellemetlen garat- és légcsőhurut fejlődhet ki. Egy bizonyos erőkifejtési fokon kénytelenek vagyunk szájon át lélegezni. Túravezetés közben olyan iramot kell tartani, hogy ez – lehetőleg – ne forduljon elő.

A gyaloglás hatása a mozgatórendszerre

A természetjárás — figyelembe véve a szintkülönb­séget és a terep egyenetlenségeit — nemcsak a láb izomzatát foglalkoztatja, hanem az egész testet.

156

A terhelés hatására az izomzat megnövekszik. Ez nem más, mint az izomrostok meg vastagodása anélkül, hogy azok száma megszaporodna. Ha az izomzatot nem foglalkoztatjuk rendszeresen, az első terhelésnél izomláz keletkezhet. Ez esetben .az erőltetett izom merev, kemény lesz, nyomásra vagy mozgatásra fájdalmas lehet. Előfordulhat, hogy láz kíséri. Izomláz esetén — régi tapasztalat alapján — nem a pihenés, hanem a kérdéses izom­csoport könnyed mozgatása a célravezető gyógy­mód.

Itt kell szólnunk az izomgörcsről is. Oka a szer­vezet helyi fáradtsága, amit masszázzsal lehet meg­szüntetni, de lehet oka valamilyen gócfertőzés (mandula, foggyökér, tályog stb.) is. Gyakran‘is­métlődő izomgörcsök esetén forduljunk orvoshoz* az előidéző ok felderítésére és gyógyítására.

A ruházat higiéniája

A megfelelő ruházat a test hőszabályozását támo­gatja, növeli alkalmazkodóképességünket a kör­nyezet változó hőmérsékletéhez és testünk körül „mikroklímát” alakít ki.

157

Túraöltözetűnk összeállításánál a következő szempontokat kell figyelembe vennünk:

1. Alkalmazkodjék a meteorológiai viszonyokhoz. Alacsony hőmérsékleten csökkentse, magas hő­mérsékleten pedig segítse elő a hőleadást.
2. Ne zavarja a légzést, a mozgást.
3. Legyen levegőáteresztő és támogassa a verejték elpárolgását.
4. Legyen könnyen és jól tisztítható.
5. Anyaga ne izgassa a bort.

A táplálkozás

A természetjárás megfelelő fizikai erőnlétet kíván, ezért a táplálkozás ebből a szempontból jelentős tényező. A túrára vitt ételekkel szemben nincs semmilyen különleges kívánalom. Mindenki saját ízlésének és étvágyának megfelelően állítsa össze úti élelmét. Helyes azonban ügyelni arra, hogy a túra folyamán se túlfűszerezett, se puffasztó éte­leket ne fogyasszunk.

158

A folyadékfelvétel

Mértékét mindig a szükségletek szabják meg, a külső tényezők figyelembevételével (időjárás, pára­tartalom stb.). A túlzott folyadékfogyasztás éppúgy, mint a túl kevés folyadékfelvétel, helyte­len. Melegben a verejtékezés okozta folyadékmeny- nyiséget és a szervezetből eltávozott sókát pótolni kell. Igen helyes a gyümölcsfogyasztás, mert ez a folyadékot éppúgy pótolja, mint a vitaminokat és az ásványi sókat.

Túra közben

A túrázás fizikailag az ember egész szervezetét igénybe veszi. Jótékony hatást azonban csak úgy érhetünk el, ha betartjuk a természetjárás egész­ségügyi szabályait.

Csak olyan teljesítményre vállalkozzunk, ami testi erőnlétünknek, fizikai állapotunknak megfelel. Hátizsákunkba csak azt tegyük, amire valóban szükségünk is lesz útközben. Túrára csak pihenten, frissen induljunk el. Induláskor vegyük fel a terep- és talajviszonyoknak megfelelő tempót, amit

159

azután igyekezzünk egyenletesen megtartani, mert így kisebb energiával nagyobb teljesítményt tu­dunk elérni. A harmonikázás, az egyenetlen tempó, a sűrű megállás, elindulás igen fárasztó.

Elsősegélynyújtás

Túracsoportunk balesetet szenvedett tagját elsőse­gélyben kell részesítenünk. Eljárásunk során visel­kedjünk nyugodtan, fellépésünk legyen magabiz­tos, határozott és megnyugtató. Az elsősegély­nyújtás sikere sok esetben a gyorsaságtól függ.

Első teendőnk tájékozódni, hogy mi történt, milyen sérülés az, amit el kell látnunk. Bármilyen jelentéktelen is a baleset, a sérültet mindig ültessük vagy fektessük le, nehogy az esetleg később bekö­vetkező rosszullét miatt elessen és még jobban megsérüljön. A balesetessel úgy foglalkozzunk, hogy a már meglevőnél nagyobb fájdalmat ne okozzunk neki. Amennyiben le kell őt vetkőztetni, ezt csak a szükséges mértékben végezzük el, ebben feltétlenül segítsen valaki. Ne feledjük, hogy a vet- kőztetést mindig az egészséges végtagon kezdjük, és a sérültön fejezzük be. Gondoskodjunk arról, hogy a sérült megfelelően legyen elhelyezve.

160

Sérülések és azok ellátása

Sérülésnek a belső szövetekben az erőszakos beha­tásra történő elváltozást nevezzük. Ha a bőr épen marad a sérülés felett, akkor fedett sérülésről, ha pedig a bőr és az alatta levő lágyrészek, kötőszö­vetek is sérültek, akkor sebről beszélünk. A sebek lehetnek horzsolt, metszett, vágott, szúrt, repesz- tett, zúzott, mart, harapott, lőtt sebek.

A sérülések helyi és általános következmé­nyekkel járnak. A helyi következmények mindig jelentkeznek, ezeket az egyes sérüléseknél ismer­tetjük.

Agyrázkódás

A fejet ért tompán ható ütés okozza. A balesetes néhány percig zavarodott, elernyed, végtagjai fel­mondják a szolgálatot, álmos, hány. Agyrázkódás­nál a sérülés pillanatában a balesetes elveszti az eszméletét és magához térte után nem emlékszik vissza a balesetet közvetlenül megelőző esemé­nyekre. A sérültet feltámasztott felsőtesttel lefek­tetjük, fejére hidegvizes vagy jeges borogatást teszünk, sürgősen orvoshoz vagy kórházba szállít­juk.

Zúzódás

Oka: tompa tárggyal történt ütés, elesés, rúgás stb.

161

Külső zúzódás: az ütés helye fájdalmas, hamar megduzzad és megkékül. A sérült testrészt nyuga­lomba helyezzük és hidegvizes borogatást teszü *k a sérülés helyére.

Belső zúzódás: A test üregeiben elhelyezkedő belső szervek sérülése. Hasüregi zúzódásnál az ütés helye fájdalmas, esetleg kék. A sérült szédül, sápad, hányingere, esetleg véres hányása van. Szeme káprázik, hideg verejték lepi el. Végtagjai remegnek. Eszméletvesztés lehetséges, érverése szapora és alig érezhető. A mellkasi belső zúzódás sokszor bordatöréssel párosul. A sérült az ütés he­lyén — szúró fájdalmat érez, olykor vért köp. Ez a tüdősérülés miatt van. A mellkasi zúzódást szenve­dettet félig ülve, a hasi sérültet fekve helyezzük el. Az ütés helyét borogatjuk, enni-inni a sérültnek nem adunk, óvatosan orvoshoz szállítjuk.

Sebek

A sebzésből kétféle baj származhat, fertőzés és vér­zés. A sebbe a környezetből fertőző csírák jutnak be, ezek gennyesedést, tetanuszt és gázödémát okozhatnak. A gennykeltő baktériumok a vér­áramba kerülve a szervezet más részeiben is tályo­gokat, gennyes folyamatokat okozhatnak.

A vérzések többfélék lehetnek, így hajszáleres vérzés, mely nem jár nagy vérveszteséggéI, a seb­helyből csupán szivárog a vér;

162

gyűjtőeres (viszeres, vénás) vérzés; a sötétpiros vér egyenletesen csorog, nagyobb vénák sérülése ese­tén nagy vérveszteséggel is lehet számolni;

ütőeres vérzés: a vér színe élénkpiros és ütemesen fecskendez, a sérülés nagyságától függően — élet­veszélyes is lehet. A kivérzett sérült sápadt, bőre viaszszerű, ajkai szárazak, erősen halványak, hideg verejték lepi el, nyelve, torka száraz, erősen szom­jazik, tekintete merev, fülzúgás kínozza, fekete karikákat lát. Érverése szapora, alig tapintható.

A sérültet minden esetben ültessük vagy fek­tessük le, a vérző testrészt emeljük magasra. Elő­ször a vérzést csillapítsuk. Kezünket alkoholos, ben­zines vattával tisztítsuk meg. Steril gézzel vagy vat­tával tisztítsuk meg a seb környékét, a sebszéltől kifelé irányuló mozgással. A sebbe kézzel vagy csi­pesszel benyúlni tilos! Idegen tárgyakat úgy távo­lítunk el, hogy egy darabka steril gézt borítunk a sebre és azt megfogva húzzuk ki a tárgyat. Ha a seb hajas fejbőrön van, akkor steril gézzel lefedjük a sebet és a hajat félrehúzva levágjuk. A seb környé­két annak megtisztítása után körben bekenjük szeszes oldattal. A sebbe jódot önteni tilos! A sebet bekötözzük. A sebre nem szabad vattát tenni, fedésre steril gézt használunk. Bepólyálás előtt a fedőgézt beboríthatjuk vattával. A seb ellá­tása, bekötése után a sérültet, ha szükséges, helyez­zük nyugalomba, szállítsuk mielőbb orvoshoz.

163

Vérzéses!!(apitás

Hajszáleres vérzést fedőkötéssel szüntetünk meg, a már elmondottak szerint. Gyűjtőeres vérzésnél nyomókötést alkalmazunk. A kötést a fedőkötés­hez hasonlóan kezdjük el, de 3—4 pólyamenet után kemény vattacsomót vagy gézt nyomunk a sebre, majd ezt további pólyázással rögzítjük.

53. Kézpólyázás

54. Nyomókötés

Ütőeres vérzésnél a sérült eret kézzel kell a csont­hoz nyomni, hogy az esetleges elvérzést megakadá­lyozzuk, majd szorító kötést helyezünk fel. Ezt azonban csak végtagokon alkalmazhatjuk, minél közelebb a sebhez. Eszközként a legjobb a rugal-

164

52. Ujj kötés

más pólya, de szükség esetén más alkalmas eszköz (kendő, zsebkendő stb.) is megteszi; a lényeg az, hogy legalább 4 cm széles legyen, hogy a bőrt és az alatta levő szöveteket ne sértse.

A szorítókötést egyhuzamban kb. 30—40 percig szabad fenntartani. Ha a sérültet ez idő alatt nem tudjuk orvoshoz juttatni, a kötést fellazítjuk, hogy a vér a végtagot átjárja, majd újra szorosra húzzuk. A sebet természetes megfelelő fedőkötéssel is ellát­juk, de az nem takarhatja el a szorítókötést.

55. Szorítókötós

Orrvérzés

Oka: orrsérülés, erős orrfújás stb. A sérültet ültes­sük fel, fejét hajtsuk le, mindkét orrnyílását kb. 10 percig tartsuk összeszorítva. Ha erre sem szűnik meg a vérzés, akkor az orrjáratot steril gézzel töm­jük ki. Orrot fújni, vagy az orrba vizet felszippan­tani nem szabad!

165.

Harapott, mart sebek

A harapott sebek általában súlyosan fertőzöttek, mert a nyállal együtt kórokozók is a sebbejutnak. Kézzel ne érjünk a fertőzött részhez, de a seb kör­nyékét egy ideig nyomkodjuk, hogy az áramló vér a nyálat is minél jobban kimossa. Ez esetben megen­gedett a sebnek tiszta folyó vízzel történő kimo­sása és magának a sebnek is jódoldattal való beke- nése. A sérültet mindenképpen juttassuk el orvos­hoz, hogy az esetleges szükséges védőoltást meg­kaphassa.

Rovarcsípés

Rovarcsípés alkalmával a sebbe jutott méreg szúró, égő fájdalmat okoz, és hatására heves gyulladás ke­letkezik. A csípés környéke rövid idő alatt meg­duzzad és bevörösödik. Ha a szúrás a garatot vagy a nyelvet éri, a szúrás igen veszélyessé válhat.

A seb ellátásakor elsősorban a bennrekedt ful­lánkot kell csipesszel eltávolítani. A szúrás helyét szalmiákszesszel, alkohollal, jódoldattal, szódabi­karbóna-oldattal vagy szappanos lével lemossuk, a duzzanatra hidegvizes borogatást teszünk.

Kullancscsípés

A kullancs bőrből kiálló potrohát valamilyen zsíros anyaggal (kenőcs, olaj stb.) bekenjük, majd 15—20 percet várunk. A kullancs — miután potrohán át

166

lélegzik — nem kap levegőt s kimászik. Ha nem így teszünk, a kullancs feje könnyen beszakadhat. (Ez előfordulhat a dörzsölés hatására is.) Ilyenkor fennáll a veszély, hogy a sebhely begyullad, elgeny- nyesedik. Ebben az esetben éppúgy forduljunk orvoshoz, mint akkor, ha a kirándulás, túra után 6—8 napra magas lázunk lenne, amit hányás és erős fejfájás kísér.

Kígyómarás

A harapás helyén, a méregfogak nyomán két kis szúrásszerű vérző seb van. A sebhely erősen meg­dagad, kezdetben heves fájdalom lép fel, mely a duzzanat tetőfokán megszűnik. A testrész ezután szederjessé, hűvössé, érzéketlenné válik. Súlyos, ál­talános tünete: szorongás, elesettség, undor, há­nyás, hasmenés, ájulás, szédülés, izgalmi állapot, nehéz lélegzés, gyenge érverés, hideg verejtékezés, aluszékonyság, nyálkahártyavérzések.

Az ellátás során a megmart végtagot a seb és a szív között, közel a sebhez elkötjük, hogy a méreg felszívódását megakadályozzuk. A szorítókötést 30—40 percenként meg kell bontani. A sérült vég­tagot le kell lógatni, s a kötéstől a seb felé haladva dörzsölni kell, hogy a meginduló vórszivárgás a kígyóméregből minél többet kimosson. A sebet vízzel vagy kálium-permanganát oldattal kimossuk.

167

Kávé, szesz és mindennemű olyan anyag adása, mely gyorsítja a vérkeringést — ezen keresztül a méreg felszívódását — tilos!

A sérültet sürgősen szállítsuk orvoshoz!

Égések

Égési sebek fedésére csak steril géz alkalmazható. A sebre sem vizet, sem olajat tenni nem szabad, ne szúrjuk fel az égési hólyagokat, azokat kézzel nem szabad érinteni.

Fagyás

A hideg levegővel való tartós érintkezés idézi elő. Elősegítheti a szoros ruházat, szűk cipő vagy kesz­tyű. Leggyakoribb a kéz- és a lábujjak fagyása.

Általános hideghatás

Ha a szervezet hőszabályozása a nagy hidegben ki­merül, megkezdődik a test hőmérséklet lehűlése. A szívműködés lelassul, a légzésszám is egyre csök­ken. A lehűlő ember bágyadtságot érez, járása bi­zonytalan, tántorgó lesz, ellenállhatatlan álmosság fogja el.

Helyi fagyhatások

A bőr véredényei összehúzódnak, a bőr vértelenné válik. Később nagyfokú értágulás áll be, a bőr kivö­rösödik, vérzészavar jelentkezik.

168

A fagyott testrészt a helyszínen puha ronggyal dörzsöljük. Ha a fagyott testrész halványsága meg­szűnik, melegen betakarjuk. Ha nem érünk el ered­ményt, vigyük a sérültet mérsékelten meleg helyi­ségbe, jól takarjuk be és itassunk vele forró italo­kat. A fagyott testrészt kb. 10°-os vízbe áztatott kendővel fedjük le és ugyancsak vizes kendővel a szív felé haladva óvatosan dörzsölgessük.

Csonttörések

Két nagy csoportjuk van, a nyílt és a fedett töré­sek. A nyílt törések felismerése az esetek jellegéből adódóan nem okoz gondot. Fedett töréseknél a következő tünetek igazítanak el:

1. A tört testrész alakja elváltozik. A törés kör­nyéke a keletkező vérömlenytől megduzzad és kékesen elszíneződik.
2. A törés helye fájdalmas.
3. A törött végtag rendellenes helyen is mozog.

A törések ellátásakor a legfontosabb a törött cson­tok rögzítése. Ezután a sérültet azonnal orvoshoz kell szállítani. Ha nem vagyunk biztosak a törés tényében, de annak gyanúja felmerült, úgy járjunk el, mintha biztos töréssel volna dolgunk. Nyílt tö­réseknél a sebet is el kell látnunk. A kiálló cson­tokhoz hozzányúlni tilos! Beavatkozásunkat óva­tosan végezzük, ügyelve arra, hogy a balesetes fáj­dalmát ne fokozzuk. Rögzítésre bármit felhasznál­

169

hatunk, ha nincs elérhető helyen az e célra szolgáló segédeszköz. A sínezés a törött testrész feletti és alatti ízületeken érjen túl.

Kulcsoson ttörés

Tünetei: a válltájékon fájdalom, alakváltozás. A sé­rült nem tudja a karját mozgatni, a bőr alatt a törött csontvégek tapinthatók.

56. Kulcsé són ttörés

Lapockatörés

Nehezen ismerhető fel. A lapockatájon a kar moz­gatásakor erős fájdalom jelentkezik.

Felkarcsont-, aikarcsont-, kéz tő-, kéz középcsont­törés

Éppúgy, mint az előbbieknél, alkalmas eszközök­kel rögzítést hajtunk végre.

170

57. Felkar-rögzítés

58. Felső végtagkötés

Comb csőn ttörés

Arról lehet felismerni, hogy a végtag megrövidül, a lábfej kifelé fordul. Rögzítésénél célszerű egy 30— 40 cm széles, a hónaljtól a sarokig érő deszkát igénybe venni. Erre kendőkkel, szíjakkal stb. szo­rosan kell odaerősíteni a sérültet, és egyben a két lábát is össze kell kötni.

59. Combcsonttörés

Deszka hiányában két alkalmi sínnel rögzítjük, az egyik feltétlenül a deréktól a sarokig érjen. A két lábat ez esetben is egymáshoz kötjük.

171

Térdkalács-, lábszár-, lábfejtörés

Szintén megfelelő rögzítésre van szükség.

60. Alsó lábszárkötés

61. Lábfejkötós

A koponyacsont törései

K koponyaboltozati törésre csak laza fedőkö­tést teszünk. A hajhoz nyúlni vagy nyomókötést al­kalmazni nem szabad, mert ezzel a sebet fertőz­hetjük és az esetleges szilánkokat az agyállo­mányba nyomhatjuk. A kórházba szállítás utána

172

gyorsan, de igen kíméletesen és rázkódásmentesen történjék.

A koponyaalapi törésnél a rosszallót (szédülés, fej­fájás, végtagreszketés, hideg verejték, sápadás, hányinger) sokszor csak később jelentkeznek. Egyes esetekben a törés azonnali eszméletvesztés­sel jár. Súlyosabb esetben az orrból, szájból, fülből vér folyik, az alsó és a felső szemhéjak az alájuk tóduló vértől megduzzadnak és kékesen elszíne- ződnek.

Az állkapocstörés esetében a fogsor lépcsőszerűen eltolódik. A száj félig kinyílik, véres nyál ürül, a sérült nehezen beszél és nyel. Parittyakötéssel rög­zítjük.

62. Állkapocstörés 63. Orrkötés

Orrcsonttörésnél az orr elferdül, vérzik. Parittya­kötéssel rögzítjük.

173

Törzsi csontozat törései

Bordatörésnél légzéskor erős fájdalom lép fel. Ha a borda tüdőt sért, az köhögési ingerrel és vérköpés­sel jár. A sérültnek nyugalomra van szüksége. A mellkast kilégzett helyzetben kendővel, törülkö­zővel stb. szorosan körülkötjük és a sérültet félig ülő helyzetben, rázkódásmentesen kórházba szál­lítjuk.

Csigolyatörés esetén az idegsérülés miatt bénulás is lehetséges. Az alsó gerincrész sérülésének esetében a sérült székletét és vizeletét maga alá engedi. Háta egy pontján fájdalmakat érez. A szállításnál rop­pant óvatosan és kíméletesen járjunk el. A sérültet kipárnázott deszkalapra (leemelt ajtóállvány stb.) emeljük és az elmozdulás meggátlására lekötözzük. Lábait térdben húzzuk fel és támasszuk alá.

Medencecsonttörésnél a medencetájon heves szúró fájdalom érezhető, a sérült nem tud lábra állni. A belek és a húgyhólyag, valamint a húgycső sérü­lése miatt véres széklet és vizelet ürül. A sérült szállítása a csigolyatöréses eseteknek megfelelően történik.

Izomsérülések

Három csoportba oszthatók: zúzódás, húzódás-rán­dulás, szakadás. Ezeket a sérüléseket éles fájdalom, görcs kíséri. Ellátásuk nyugalomba helyezéssel és hidegvizes borogatással történik.

174

Izületi sérülések

Az ízületi sérüléseket három csoportba osztjuk.

Zúzódások közvetett vagy közvetlen erőbehatásra jönnek létre. A sérült ízület rrjpgduzzad, s a vér­ömlenytől elszíneződik. Főleg mozgáskor igen fáj­dalmas. Ellátása sínezéssel és hidegvizes boroga­tással történik.

Rándulás, ha az ízületeket érő külső behatásokra a csontok egy pillanatra elhagyják, majd az erő meg­szűntével újra elfoglalják eredeti helyüket, rán­dulás keletkezik. A csontok helyváltoztatása az ízületi tokok repedését és kisebb-nagyobb vérzé­seket eredményez. Az ízület környéke fájdalmasan duzzadt lesz. A végtagok mozgása igen fájdalmas. Ellátása: nyugalom és hidegvizes borogatás.

Ficamról akkor beszélünk, ha valamely ízületben az összekapcsolt csontok erőbehatásra a megszo­kott helyüket elhagyják és abnormális helyzetük­ben tartósan maradnak. Legtöbbször az ízületi tok elszakad, az ízület alakja szögletes lesz, megduz­zad. A végtagot nem lehet mozgatni. Ellátásánál a ficam helyretételével próbálkozni tilos! Rögzítjük a sérült testrészt és a balesetest szállítsuk kór­házba.

175

Eszméletvesztéssel járó rosszullétek

Ájulás

Az agy múló, pillanatnyi vérszegénysége. Tünetei: rosszullét, hányinger, szédülés, fülzúgás, hirtelen sápadás, hűvös tapintású bőr, homlokot kiverő veríték, összeesés. Ismerünk piros és fehér ájulást.

A balesetest lefektetjük, piros ájulásnál félig ülő helyzetbe, fehér ájulásnál felpolcolt lábakkal.

176

64. Fehér ájulás

65. Piros ájulás

Napszúrás

A balesetest gyenge, émelygés, hányinger, fejfájás kínozza. Arca kipirul, bőre forró lesz, lüktető fej­fájás mellett zúg a füle, káprázik a szeme, magas láza van. Izgatottság, érzékszervi csalódások, gör­csök is előfordulhatnak.

Vigyük a beteget árnyékos, szellős helyre, legyez­zük, testét törölgessük hidegvizes ruhával. Fejét polcoljuk magasra, tegyünk rá hidegvizes boroga­tást, adjunk neki hideg italokat. Szesz alkalmazása tilos! A beteget a legrövidebb időn belül vigyük orvoshoz!

Hőguta

A szervezetben a normálisnál nagyobb hőmennyi­ség halmozódik fel, és a hőleadás elégtelen. Fül­ledt, párás, borult időben nagy a valószínűsége, kü­lönösen akkor, ha ilyen időben nehéz túrát teljesí­tünk. A lábak elnehezednek, fejfájás, ásítozás, ál­mosság, fülzúgás, szemkáprázás lép fel. Súlyosabb esetben mély eszméletlenség léphet fel, az arc sze­derjessé válhat, a légzés akadozó lesz, a pulzus ki­hagy. A bőr forró és száraz lesz, görcsök lépnek fel, a beteg vizeletét és székletét maga alá ereszti. Néha a beteg zavartan viselkedik, érzéki csalódásai vannak, környezetét megtámadhatja, vagy öngyil­kosságot kísérelhet meg (ámokfutás).

177

A beteget vetkőztessük le, öntsünk hideg vizet a mellére és a fejére tegyünk hidegvizes borogatást. Legyezzük, majd ha magához tért, adjunk neki hideg üdítő italokat. Enyhén sós vizet is itathatunk vele, ez jó hatású. Amint lehet, vigyük kórházba.

Áramütés. Első teendőnk a bajba jutott kiszaba­dítása a veszélyes helyzetből. Ezt soha ne egyedül végezzük, hanem legyen segítségünk. Vigyázzunk, hogy mi magunk ne kerüljünk veszélybe. Az áram- ütöttet húzzuk vagy toljuk el a feszültség alatt álló berendezéstől, vezetéktől. Ilyenkor álljunk geren­dára, deszkára stb., csupasz kézzel ne érintsük a sérültet! Ha nincs alkalmas segédeszközünk, akkor csavarjunk a kezünkre vastagon ruhát vagy papírt, és így húzzuk el a sérültet. Nagyon vigyázzunk, hogy eközben semmihez ne érjünk. Ezután elsőse­gélynyújtásban részesítjük a beteget. Ajánlatos ér­tesíteni a tűzoltóságot és a mentőket.

Villámcsapás

A villámcsapás által okozott sérülés a magasfeszült­ség által előidézetthez hasonlít. Következménye: súlyos sokk, hideg, sápadt bőr, alig észlelhető érve­rés, felületes légzés, béna végtagok. Gyakran ta­pasztalható zavartság, félelmi állapot. A villámsúj­tott egyén bőrén égési elváltozások, ún. villámraj­zolatok láthatók, ezek pár napon belül elmúlnak.

178

A villám ereje sokszor okoz zúzódásokat, töré­seket, agyrázkódást, belső vérzést. Elsősegélyt a keletkező sérülésnek megfelelően nyújtsunk.

Idegen test eltávolítása

Szemből

Az idegen test legtöbbször a szemhéjak alá kerül. Hurkapálcikára csavart nedves vattával jól eltávolít­ható, de ehhez kellő gyakorlat kell. Sokszor ele­gendő, ha a sérült hunyorgat, pislog, de ne en­gedjük, hogy a sérült a szemét dörzsölje. Ha az idegen testet nem tudjuk eltávolítani, orvosi be­avatkozásra van szükség.

Fülből

Tiszta, langyos vízzel kíséreljük meg az idegen testet kiöblíteni, feltéve, hogy nem növényi magról van szó, mert az bedagad. Eredménytelenség ese­tén orvoshoz kell fordulni.

Garatból

A balesetes hátának (a lapockák között) ütögeté- sével kíséreljük meg az idegen test eltávolítását. Célszerű ezt asztalon vagy más alkalmatosságon ha­son fektetve, a fejet előre lógatva végezni. Ered­ménytelenség esetén forduljunk orvoshoz.

179

Mérgezések

Méreg az az anyag, amely a szervezetbe behatolva annak károsodását vagy halálát okozza. Esetünk­ben csak azokkal a mérgezésekkel foglalkozunk, melyek a túrázás során előfordulhatnak. Ezek nem maró mérgezések, az elfogyasztott ételek, italok okozhatják őket. Hatásukat felszívódás után fejtik ki, ezért elsősegélynyújtásként hánytatni kell.

Először 2—3 pohár langyos vizet itatunk a be­teggel, az egyik pohárban két evőkanál orvosi szenet oldunk fel. Ha ez nem használ, akkor a garat falát valamilyen tompa tárggyal izgatjuk. A hánytatást kétszer-háromszor megismételjük. Ha a hányadék véres, a hánytatást abbahagyjuk; Nem szabad hánytatni ájult, sokkos, eszméletlen be­teget. A beteget feltétlenül juttassuk el orvoshoz, hiszen a legtöbbször nem ismerjük a mérgezést okozó anyagot sem, és a betegnek szükséges a to­vábbi kezelés.

Külön kell foglalkozni a gombamérgezésekkei. Ezek tünetei nyugtalanság, hányinger, émelygés, bélgörcsök, hasmenés, erőltetés, híg, majd vizelés- szerű széklet. Jellemző tünetek még: erős folya­dékveszteség, szomjúság, elesetlség, alacsony hő­mérséklet, a bőr ráncokba szedhető, a szem kari­kás, az orr kihegyezett, a végtagok lilás színűek.

180

Az elsősegély nyújtás módja: hánytatás, szénpor. A szomjúság ellen hideg vizet adunk, a szívműködés erősítésére erős babkávét. Az esetleges görcsöket gyógyszer nélkül, takarókkal stb. oldjuk. Ameny- nyiben biztosan tudjuk, hogy a gombamérgezést gyilkos galóca okozta, úgy a hánytatást mellőzzük, mert annak hatóanyaga már felszívódott. Gomba­mérgezés esetén sürgős orvosi segítségre van szük­ség!

Meg kell említeni még a húsmérgezést is, mely hidegrázással kezdődik, majd lázas hasmenés lép fel, véres széklettel, nagyfokú gyengeség, látási és nyelési zavarok mellett. Hánytatunk és hashajtót adunk a betegnek, utána széntablettát. Feltétlenül orvosra van szükség.

Betegszállítás

Sérült társunk szállítása igen nehéz feladat. Eszkö­zünk erre általában nincs, ezt a helyszínen kell ké­szítenünk. A szállítás körültekintést és megfelelő testi erőt igényel. A szakszerűtlen szállítás fokozza a sérült fájdalmát, vérzést okozhat. A sérült akkor szállítható, ha az elsősegélynyújtás szabályai sze­rint elláttuk. Szállítás előtt a sérültet teával, fekete kávéval (ha kizáró ok nincs) üdítsük. Hideg, nedves időben jól takarjuk be, óvjuk a lehűléstől, fagyás-

181

tói. Szállítás alatt a sérültet soha ne hagyjuk ma­gára, állandóan tartsuk ellenőrzés alatt.

A sérültet mindig az ép oldalánál állva emeljük fel, nyugodtan, biztos kézzel. A könnyebb sérültet – ha járni tud – egy vagy két oldalról támogatjuk.

Szállíthatjuk a sérültet háton is, ez esetben nemcsak az ő, hanem a szállító hátizsákját is más viszi. Tartsuk szem előtt, hogy ilyen szállítási mód mellett – különösen nehéz terepen — csak rövid ideig, kis távolságra tudjuk a sérültet eljuttatni.

A betegszállítás legcélszerűbb és a beteg szá­mára a legmegfelelőbb eszköz a hordágy. A t$-

182

repen rögtönzésekre vagyunk utalva. Két darab, kb. 2,5 m hosszú, erős faágat egymástól 60—80 cm-re erős zsineggel, szíjjal, kendővel stb. összekötünk, majd pokróc, sátorlap, anorák stb. segítségével szükséghordágyat rögtönzünk.

A két hordágy vivő lehetőleg (a tereptől függően) ellenkező lábbal lépjen. Ha a sérült szállításához valamilyen járművet tudunk szerezni, ne feledjük el ruhadarabokból vagy egyéb, erre alkalmas dolgok­ból megfelelő fekvőhelyet készíteni.

A túravezető egészségügyi felszerelése

A túravezető felszereléséhez tartozik az elsősegély­nyújtó csomag is, amelyet úgy kell összeállítani, hogy a túrákon előforduló sérüléseknél, rosszul lé­teknél érdemben lehessen segíteni a sérült túrázón. Ne feledjük azonban, hogy a mi feladatunk az első­segélynyújtás és nem a gyógykezelés. Ügyeljünk arra, hogy a mentődobozunk mindig tiszta kötsze­reket tartalmazzon, gyógyszereink pedig friss és használható állapotban legyenek.

183

Seb kötöző anyagok és eszközök

Kötözőpólya: Különböző méretekben, steril és nem steril kivitelben kapható. Elsősorban sebkötö­zésre használjuk, de hasznát vehetjük csonttörések rögzítésénél is.

Steril gézlap: Különböző méretekben kapható, négyzet alakú gézlap, melyet sebfedésre használ­hatunk fel.

Vatta; A sebkötés megerősítésére, törlésekre, (de nem a sebek törlésére) stb. használjuk.

Ragtapasz: Egyoldalán ragasztóanyaggal ellátott rugalmas vászoncsík, melyet különböző méretek­ben, orsóra csavarva hoznak forgalomba. Közvet­lenül sebre tenni nem szabad!

Gyorstapasz: Szélesebb ragtapasz, melynek köze­pén gyógyszerrel átitatott géz van, ezt erősebb géz­lapok fedik. Kisebb sérülések fedésére kiválóan alkalmas.

Kötéscsomag: Steril mullpólya, melynek kezde­tétől kb. 20 cm-re sebfedőlap van erősítve. A szo­kásos háromszoros papírcsomagoláson kívül még egy védőborítással is el van látva. Igen célszerű, jól felhasználható sebkötöző eszköz.

Sebhintőpor: Kis méretű, szórófejjel ellátott műanyag flakonban tárolt, púderszerű anyag, amit a sebre hintünk.

184

Chiorocid-kenöcs: Vazelin típusú kenőcs. Kitűnő fertőzésmegelőző hatása van. Nyílt sebre azonban nem szabad kenni, mert elzárja azt a levegőtől és ez az anaerob baktériumoknak kedvez.

Jódampulla: Jódoldattal telt üvegampulla, mely­nek beforrasztott vége gézpamaccsal van ellátva. Az üvegnyak eltörése után az oldat a gézre szivá­rog.

Ammóniapárna: Kivitelre hasonlít a jódampullára. Eszméletlen balesetes magához térítésénél haszná­latos.

Alkohol, sebbenzin: A sebkörnyék lemosására, fer­tőtlenítésére használjuk.

FásH: Húzódásoknál, törések rögzítésénél stb. vesszük hasznát.

Biztosítótű: Mullpólyák, kendők rögzítésénél hasz­náljuk.

Anatómiai csipesz, olló: Használhatjuk a sebellátás folyamán.

Gyógyszerek

Kalmopyrin, Istopyrin — megfázás ellen használa­tosak.

Chinacisal — kitűnő náthaellenes gyógyszer. Demalgon — fogfájás csillapítására jó.

Antineuralgica — a fejfájás gyógyszere.

185

Deadalon — émelygés, hányinger ellen használható, utóhatásként álmosság jelentkezik.

Széntabletta — a gyomorbántalmak gyógyszere (carbo-medicinalis) — négyszögletű.

Szulfoguanidin — bélhurut, bélfertőzés esetén hasz­náljuk.

Szódabikarbóna — emésztési panaszok elhárítására vesszük igénybe.

Azulenol-krém — lanolinos kenőcs, igen kiváló ellenszere a bőrfeldörzsölésnek, kipállásoknak. Hipermangán — fertőtlenítésre használjuk.

20. Balaton-felvidék

1. Mecsek
2. Kiskunság
3. Zemplén
4. Bükk II.
5. Vértes
6. Velence
7. Hajdúság
8. Bükk I.
9. Mátra
10. Gerecse
11. Cserhát
12. Partizán
13. Börzsöny
14. Vöröskő

1b. Ságvári

1. Bakony
2. Gaja—Cuha
3. KIMSZ
4. Baranyai kerékpáros

2b. Radnót kerékpáros

1. Somogy
2. Tolna—Baranya
3. Vasi kék
4. Őrség