Találatok: 21

49

bői tréfás üvegeket, ún. Ezek természetesen nem any-

nyira művészi tárgyak, mint inkább vaskos humorukkal feltűnő műve­lődéstörténeti kuriózumok.

Érdekes összetétele a kéknek a vörös és színtelen üveggel az Ipar­művészeti Múzeum egy bájos kis üveg gyertyatartója. A gyertyát befo­gadó tartórész és cseppfogó korong alatt szép élénk színű kobaltkék gömb van, amelyet csavarvonalas piros szálakkal díszített, külsején bordázott fogóval formált üvegszív támaszt alá.

A XVIII. század elejétől kezdve a magyar rusztikus üvegek között mind gyakrabban találkozunk a barna és sárga különböző változatai­val, a halványsárgától az aranyló mézsárgán át a sötétvöröses árnyala­tokig. E sárga üvegek őseit szintén a velencei üveggyártásban találjuk meg. Itt már a XV. században gyártották és igen sokra becsülték őket. A sárga üvegek edényformái rendkívül változatosak, korsók, bokályok, poharak, pálinkásüvegek, patikaedények stb. A formák néha annyira szeszélyesek, hogy az edény eredeti rendeltetése alig állapítható meg. A díszítőeljárások közül a kéküvegeknél megszokott színes zománc­festés ezeknél egyáltalában nem fordul elő, a formába fúvás ellenben annál gyakrabban.

*

A reneszánsz és barokk kor egyik legkedveltebb és leggyakrabban gyártott terméke az opálüveg, vagy mint akkor nevezték, csontüveg. Ezek között művészi érték tekintetében igen értékes darabokat ta­lálunk.

Mint majdnem minden magyarországi üvegdíszítő eljárásnál, itt is nyilvánvaló a velencei eredet. Ha az izzó üveghez cinkoxidot adtak, a teljesen átlátszatlan és hideg fehér árnyalatú tejüveget (lattimo vagy latticino) nyerték. A fehér üveg másik válfaja az ún. opálüveg. Szintén korán, már a XV. században gyártották Muranóban. Előállítási mód­jának pontos leírását először Antonio Neri traktátusában a „L’artc vetrariá”-ban találjuk meg. A traktátus receptje szerint legtöbbször

43