Skip to content

Madarak 3 – búvár zsebkönyvek Móra

Találatok: 104

27

Madarak

búvár zsebkönyvek

Móra

Madárfaunánk jelenleg 350 fajt számlál – ez a szám nem állandó.

A madarak a legmozgékonyabb állatcsoport, így vándorlásaik során vagy a fészkelési terület kiterjesztése következtében új földrajzi tájakat hódítanak meg. Ezzel magyarázható, hogy a Madarak első kötetében még csak 339, ma, 20 évvel késő’bb pedig már tizeneggyel több a hazai fajok száma.

A Búvár zsebkönyvek korábban megjelent Madarak, Madarak 2. és az Állatkerti madarak című kötetei madárvilágunknak a kétharmadát mutatják be. A hátralévő egyharmad részt, azaz 108 fajt ismertet jelen kötetünk. Igazodva az eddigiekben alkalmazott módszerhez, tábláinkon ezúttal is a legszínesebb tollruhát, nászruhát viselő hímeket ábrázoljuk. Az itt bemutatott fajok közül 23 fészkelő madaraink közé tartozik. Ilyen a napjainkban gyakoribbá vált héja, a fokozottan védett kis békászósas vagy az egyre ritkuló haris. Ugyanakkor megismerhetünk olyan madarakat, amelyek a kedvezőtlenné váló környezeti feltételek következtében már évtizedek óta nem fészkelnek Magyarország területén, bár ő’szi és tavaszi vonulásukon ritkán előfordulhatnak. Ezek közé tartozik a vándorsólyom, a tavi cankó vagy a kacagócsér. Vannak fajok, mint például a vörös kánya, amelyeket a kipusztulás veszélye fenyeget.

A könyvünkben megtalálható madarak nagy többsége azonban nem a fészkelők, hanem a rendszeres átvonulók közé tartozik, s ugyancsak nagy hányadot tesz ki a ritka vendégek sora. Az elő’ző’ek ő’szi és tavaszi átvonulásuk során kisebb-nagyobb számban minden évben felkeresik a pihenésre és táplálkozásra alkalmas élő’helyeket.

3

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!