A földi élet nélkülözhetetlen „elemei” a levegő és a víz. A tudósok már évszázadokkal ezelőtt is vizsgálták az összetevőiket, tulajdonságaikat. Ez a kötet azokról az érdekességekről számol be, amelyeket a legújabb kutatások tártak fel a két anyag lényegéről. Bemutatja azt is, hogy milyen szerepe van a levegőnek és a víznek a természettudomány legkülönfélébb területein, s hogy miként használja ki az ember a technika területén a levegő és a víz erejét.

Tíz-tizenkét éves forma, suttyó parasztfiúcska bandukol a kora tavaszban az osztrák hegyek közt; fején rongyos leventesipka, oldalán degeszre tömött átalvető, nyomában behúzott farokkal sovány, éhenkórász kiskutya bóklász. Keletnek tart Parázs Péter, azt kémleli, hogy és merre juthatna haza, át a fronton. Magyarországra s még közelebbről: Borsodba, ahonnan Ausztriáig kergette-vitte a háború fergetege, no, meg saját mohó kíváncsisága, kalandvágya.
Háború van, mióta az eszét tudja, s gyerekfejjel, gyerekösztöneivel igazán azt hiszi: ez az élet rendje. Megjárta – gyalog, vonaton, teherautón, mikor hogy – a fél országot, csatatereken sétált, bakancsot kapott egy gyerekkedvelő nyilastól, prémsapkát Grísától, a szovjet szerzsánttól. Rengeteget megélt, rengeteget látott; félni ritkán félt, de érteni szinte sosem értette, ami körülötte történik, illetve csak úgy, a maga módján és a maga használatára: úgy fényképeződött tudatába a második világháború, a felbolydult ország képe, mint érzékeny filmszalagra, amely tökéletesen visszaadja – sokszor váratlan, ravasz beállításokban – a részt, mit sem tudva az egészről.
Hazajut-e Péter? És mit hoz magával tarsolyában, a sok „kincs” és lom között, amit itt-ott, szétbombázott házak padlásán, pincéjében, elhagyott hadiszállásokon összeszedett, „mert jó lesz az még valamire”?
Hazajut, haza bizonyosan. Látjuk még, amint a határsorompót bántatlanul átlépi. És ha tudni nem is tudjuk, sejteni sejtjük, mire és merre indítja ez a különös, kalandos, korán jött történelmi lecke.

Négy év múlva újabb veszély fenyegeti New Yorkot. Egy használaton kívüli föld alatti alagútban fortyogó nyálkafolyam mocorog: a szellemvilág ismét készül valamire. Ennek jeleként szilveszter reggelén befut a Titanic, és megelevenedik a híres zsarnokot, Kárpáti Vigót ábrázoló festmény. A szellemirtók ismét akcióba lépnek, s még a Szabadság-szobrot is mozgósítják…

A parapszichológia veszélyes dolog… A történet három főhősét, a pszichológiai tudományok doktorait ki is dobják az egyetemről, s felszámolják a tanszéket. A tudósok szellemvadász alakulatot szerveznek, s jó pénzért minden túlvilági jelenést csapdába ejtenek. Hamarosan kiderül, hogy a szellemvilág nagy eseményekre készül: Goza, a Pusztító eljövetelét várják, aki a jelek szerint a szellemirtók egyik páciensének lakása fölött fog megjelenni. A dolog bekövetkezik, ám a bátor csoport legyőzi a gonoszt.

„Budapest felszabadult. A háború pusztító vihara elvonult a város fölül. „Ha ez az óra mesélni tudna” – sóhajt fel Vargha Marika édesanyja, mikor megpillantja romba dőlt kis lakásuk szinte egyetlen ép darabját: a százéves faliórát. Altay Margit, a népszerű írónő, leányregényében nyomon követi az öreg óra kalandos életútját. Az óra történetéhez három szerencsétlen sorsú lány: a Tirolban élő Mária, a milánói Beatrice és a magyar Erzsébet szomorú szerelmi regénye kapcsolódik. A százéves óra – annyi hajdani boldogtalanság tanúja –, ma a beteljesült, boldog szerelmek idejét éli, s vidám ketyegése Marika otthonának meghitt kísérőzenéje.”

A regény a jövőbe röpít, abba a boldog korba, amikor a technika és a tudomány valamennyi vívmányát az emberi élet jobbá tételének szolgálatába állítja. Egy pusztító erő azonban még mindig rettegésben tartja az emberiséget: a földrengés. Bencze András, a tudós geológus a földrengések előrejelzéseinek megvalósítását tűzi ki életcéljául. Az expedíció és három utánuk szökött gyerek viszontagságos útjáról, nehéz küzdelmeiről szól a kalandos, fantasztikus regény.

A mai tizenéves olvasónak valóban történelem már az az idő, amelyről Sonja Peter önéletrajzi fogantatású regénye szól. A naplószerű írás egy drezdai születésű kislány gyermekkori emlékeiről, kislánykori-nagylánykori élményeiről számol be, mint sok száz hasonló lányregény. Csakhogy ennek a kislánynak a gyermekkora egybeesett a hitleri Németország születésével, a nácizmus tombolásával; s ez a kislány kommunista szülők gyermekeként élte át az illegalitásba kényszerült német pártmunkások megpróbáltatásokkal teli, küzdelmes életét, az állandó életveszély közepette is töretlen helytállással. A könyvet Szőnyi Gyula rajzai illusztrálják.

Ez a kötet, a Galaktikai játékok egy nagyszabású kozmikus álom, időben és térben térben tőlünk igen távol játszódnak az események. a Civilizált Világok egyikében, a regény szereplői más téridő-rendszerben élnek) kristályszerkezetűek, pikkelyesek, de magatartásuk majdhogynem emberi. néhol túl is szárnyalják azt. kialakítván maguknak egy olyan létformát. amelyhez hasonlót mi talán csak évezredek múlva fogunk elérni » ha egyáltalán elérünk valaha ilyen szintet
Ennek a kötetnek egy erősen lerövidített változatából és a szerző más írásaiból is beválogatott részek felhasználásával készült egy kiadvány 1984-ben, a veszprémi Hungarocon alkalmából amelyért a szerző 1985-ben Arany Meteor díjat kapott.

A nálunk is jól ismert lengyel íróházaspár ezúttal nem saját útiélményeiről számol be, hanem életrajzot ír. De ha van életút, amely kezdetétől végéig ma már legendássá vált utazások története, akkor Fridtjof Nansené bizonyosan ilyen. Még csak egyetemi hallgató, amikor először hajózik át az Északi-sarkkörön, s „a diák” tudása és ereje kivívja a mogorva, sok vihart megért fókavadászok tiszteletét. Az első utat követi Grönland titkának feltárása. Ő az első kutató, aki a sziget lakatlan felén száll partra, majd sítalpakon, gyalogosan kel át a kihalt hó és jégmezőkön, hogy a telet az eszkimók között, iglooban töltse. S alig harmincéves, amikor nekivág legnagyobb vállalkozásának. Az elképzelései szerint épített Fram hajóval elindul, hogy meghódítsa az Északi-sarkot.
A szerzők, akik maguk is jártak az Északi-sarkvidéken, a „szemtanú” eleven élményeivel és nagyszerűen válogatott naplójegyzetekkel teszik hitelessé a mindvégig izgalmas s a sarkkutatás történetében új fejezetet nyitó utazás leírását.

„Amikor megszorítottam lázas, forró kezét, úgy éreztem, a szívét emésztő szenvedélyt tapintom. Ez a tűz mindenkire átterjedt” – írta Frantz Fanonról Simone de Beauvoir. Fanon, a martinique-i származású pszichiáter, az algériai függetlenségi mozgalom egykori harcosa negyedszázada halott. A szívét emésztő szenvedély azonban nem hunyt ki, átsüt ugyancsak negyedszázada megjelent legjelentősebb írásának, „A föld rabjai”-nak sorain. Részben ebben rejlik maradandó értékének, máig tartó hatásának titka. De nemcsak ebben. Híven írja le a kolonializmus és a neokolonializmus igazi tartalmát, pusztító hatását a gyarmatosított népek életére, kultúrájára és lelkivilágára. Megmutatja, hogy az elnyomás az elnyomók személyiségét is eltorzítja. Bőségesen elemzi a mindkét részről megnyilvánuló kegyetlen erőszakot, s bár értékítéletei vitathatók, mindenesetre arra figyelmeztetnek, hogy az erőszakot mindig csak a valóságos történelmi, társadalmi viszonyokkal összefüggésben lehet megérteni és megítélni. Fanon látja és előre jelzi a kivívott függetlenséggel járó várható politikai, gazdasági, kulturális nehézségek jó részét. Műve korkép és kórkép is; a látlelet pontos, az általa javasolt gyógymód kétes, helyenként naiv. Izzó pátosza, erőteljes, érzékletes stílusa már-már szépirodalmi rangra emeli könyvét. Az eszmei és személyes rokonszenven kívül nyilván ezért is vállalta el Jean-Paul Sartre, hogy előszót ír az első kiadáshoz; kötetünkben ezt is közöljük.