Beszélő kövek

Évről évre millió és millió külföldi turista keresi fel hazánkat. Első úticéljuk általában Budapest. Kevesen akadnak azonban, akik a főváros megtekintése után ne keresnék fel legszebb természeti kincsünket, az ezerszínű tavat, a Balatont.

A tavat nem övezik égbe nyúló, hófödte bércek, fenséges és titokzatos erdőségek, mint az Alpok csodálatos tavait, nyáron is jéghideg tengerszemeit. A balatoni tájat szelíd, hullámos lankák, kedves szőlők és gyümölcsösök, romantikus várromok, a selymes-langyos vizű tó, a sok önfeledten vidám, lubickoló gyermek és a barátságos emberek teszik vonzóvá külföldi és hazai látogatók számára.

Ehhez járul még a látóhatár szépsége és változatossága. Európa bizonyára egyik legmegragadóbb panorámáját élvezhetjük a somogyi oldalon levő fonyód-bélatelepi Várhegyről. Észak felől elénk tárulnak a Tapolcai-medence síkságából kiemelkedő, különleges alakú bazalthegyek, a lapos tetejű Badacsony, Csobánc, Haláp, a merede­ken csúcsos Szigliget, Gulács, Tóti-hegy és Hegyesd, a púpos hátú Szent György- hegy, a messzi távolban pedig alig észrevehetően emelkedik ki a sümegi vár vulkáni hegyekhez hasonló, szabályos kúp alakú mészkőszirtje. Balról, északnyugat felé a Keszthelyi-hegység nagy kiterjedésű, gazdag vadállományú, erdő borította hegy­vonulata húzódik, amelyből távcsővel jól kivehetően emelkednek ki Rezi és Tátika szaggatott hegyormai. Nyugat—délnyugat felől pedig Keszthely városa, a hévízi dom­bok, az egyenes vonalú Zalai-dombság és a herényi magas partok zárják le a szem­határt. Jobbra tekintve a féloldalas Ábrahám-hegy, a domború Fülöp-hegy, majd a

Balatoni bazalthegyek

12

„kifaragott” csúcsú Hegyestíí követik egymást. Északkelet felé a kilátást a Tihanyi­félsziget zárja le; olyan mélyen nyúlik be a Balatonba, hogy azt szinte kettévágja. Mégis, a félsziget csúcsától jobbra, tiszta időben jó félszáz kilométer távolságból előkandikálnak az akarattyai partok távolban eltörpülő meredek löszfalai.

Különösen megragadó a kép, ha napsütéses, tiszta időben, északi szélben, a dél­előtti órákban élvezzük e látványt, amikor ott hullámzik előttünk a mélyben a vilá­goszöldes, helyenként fehér tarajokkal tarkított Balaton, és mögötte élesen, kissé kékes árnyalattal látszanak a napsütötte bazaltvulkánok, felettük ragyog a kék ég,, amelyen csak elvétve úszik egy-egy fehéres vagy szürkés felhőpamacs.

A vidék a múlt sok hősi küzdelmét és emlékét is felidézi előttünk. A török idők­ben Szigliget, Tátika, Rezi, Csobánc, Hegyesd, Tihany és Sümeg idelátszó szikla­ormokra épített váraiban végvári vitézek éltek és harcoltak. Ugyanezek a bástyák őrzik a magyar szabadságharcok sok büszke és fájdalmas emlékét is.

A táj harmóniáját messziről alig zavarja meg, hogy a merész formájú bazalt­hegyek egyikébe-másikába mély sebet ütött az ember, aki a bazaltot bányászta év­tizedeken át a Badacsony két oldalán, nem kímélve a Gulácsot, sőt a Csobáncot sem. A Tapolca feletti Haláp bazalttakaróját pedig a szó szoros értelmében teljesen lepusz­tították. Talán a Szent György-hegy világhírű bazaltorgonái sem menekülhettek volna meg az ember mohósága elől, ha e hegy bazaltja jobb minőségű. Mégis akad egy bazalthegy, amelynek éppen a bányászata gazdagított bennünket egy bámulatos ter­mészeti szépséggel. Ez a Hegyestű, Zánka felett, ahol a bazaltkúpnak majdnem a felét lehordták ugyan, de a megmaradt részben előtűntek a hajdan megdermedt bazaltkőzet 20— 40 m magas, hatszögletű oszlopai, amelyek szépsége a Somoskő­újfalui híres bazaltoszlopokkal is állja a versenyt, és megérdemelné, hogy ne csak a vidék néhány ismerője, hanem a turisták ezrei is felkeressék és gyönyörködjenek ebben a hatalmas bazaltzuhatagban.

A könyörtelen bányászat kezdeti nyomai Tihanyban is megtalálhatók; szeren­csére ott a természetvédelem időben és sikeresen közbelépett, így a természet játéka­ként kialakult különleges formájú és felépítésű sziklás kőzetek megmenekültek..

Tihanyban, mint a környék nagy részén, az alapkőzet az egykori Pannon-tenger 13 üledéke. Ezeket az agyagos-márgás üledékrétegeket sok százezer év alatt az erózió és különösen a pusztító északi—északnyugati szelek jelentős mértékben letarolták. A Badacsony környéki bazalthegyek tanúsága szerint a környék térszintje egykor 100—200 méterrel magasabb lehetett az üledékrétegek mai szintjénél. Az eredeti ma­gasság csak ott maradt meg, ahol valami védte a talajt a lepusztulástól. Ez történt a bazalthegyeken, de Tihanyban is, ahol ugyan nem tört fel láva a föld gyomrából, de mintegy százezer évvel ezelőtt száznál is több gejzír működött. A vulkáni hamu­ból és egyéb törmelékekből egy jellegzetes kőzet is kialakult, a vulkáni tufa. Ez a melegen összecementálódott kőzet sokfelé megtalálható a Balaton környékén, de a legváltozatosabban és a leggazdagabban éppen Tihanyban, ahol „tihanyi kőnek” is hívják, és régen szinte kizárólag ebből építkeztek. Túlnyomórészt ez a bazalttufa a falu alapkőzete is. Ha valaki házat épített ebből a rétegesen jól hasadó kőből, legtöbbször a saját telkén bányászhatta ki az építkezéshez szükséges anyagot. Ebbe a kőzetbe vájták még a XII—XIII. században a keleti szerzetesek a tihanyi Remetebarlango­kat az Óvár alatt, a félsziget északkeleti peremén. Itt a kőfalban teljesen idegen ele­meket, vörös homokkődarabokat is találunk, amelyek a Kabhegy egykori vulkáni kitöréseikor repülhettek ide. Valósággal becsapódtak a meglehetősen lágy hamuba, és annak rétegei az ilyen bombák alatt helyenként a szó szoros értelmében meghajoltak.

A bazalttufa réteges szerkezetének köszönhetően a félsziget számos helyén talál­hatók kalandos sziklapárkányok, ingókövek és más különös alakú szirtek. Az egykor valószínűleg vízszintes rétegek nem azonos keménységűek. A lágyabb rétegeket — fő­ként a hegyek szélnek kitett peremén — kivájta, kivéste a metsző, szélhordta por. így egyes sziklatömzsök alól valósággal kifújta az alapot a szél. Miután több ilyen lá­gyabb réteg alakult ki egymás fölött, a sziklákat több szinten marta ki a szél. Közben a fagy és a meleg függőleges repedéseket is létrehozott, így a szélmarta sziklatömzsök és párkányok többfelé leváltak az alapkőzetről, majd lecsúsztak a hegyoldalon, néha egészen a hegy lábáig.

Az Aranyház sziklái

Ilyen eset történt a hetvenes évek elején Tihanyban, amikor a Remetebarlangok- 15 nál az Óvár oldaláról egy hatalmas sziklatömb vált le, és nagy robajjal lezúdult a meredek, erdős hegyoldalon. A szikla millió darabra tört, de így is széles sávban leborotválta az erdőt, miközben egy régi barlang megsemmisült, egy másiknak pedig a külső fele pusztult el.

A kimagasló sziklaszirteket a pogány ősmagyarok tisztelték, és ott áldozatokat mutattak be. Ilyen sziklák Tihanyban az Óvár és a Kiserdőtető között találhatók; ezeket szerköveknek nevezik.

A gejzírittufa legtöbbször a dombtetőn rakódott le. Helyenként réteges, több­nyire azonban tömör kőtömzsként emelkedik ki a földből. Igen kemény kő, ezért mólók és partvédő művek építéséhez bányászták. Szerencsére ezt időben abbahagyták, és Tihanyban az egykori gejzírkúpok megmenekültek a pusztulástól. A legszebbek közülük: a félsziget közepe táján a Hármas-hegy középső kúpja, az Aranyház, nyu­gaton a Csúcs-hegy, amely egyúttal a legmagasabb gejzírkúp és keleten, a tihanyi apátsági templom mellett, a Csokonai-ligetben levő sziklatömb, a Forrás-barlang. Mindháromban jól megfigyelhető az egykori kráter, vagyis az a hely, ahol a forró víz valamikor feltört a föld gyomrából.

A Csokonai-ligetben levő Forrás-barlangba a rácsos kapun át nézhetünk be, mert a tihanyi kirándulók tömegeitől az érdekes kis barlangot másképpen nem lehe­tett megvédeni. A másik figyelemreméltó kráter a Csúcs-hegytetején található. A hegy igen meredek, Balaton felőli oldalán nyitott, fölfelé is, fentről alig észrevehetően, kürtőben végződik. Állítólag az ismert betyár, Savanyú Jóska lakott ebben a bar­langban hosszabb ideig. Igaz-e vagy sem, nehéz kideríteni, az azonban bizonyos, hogy a barlangra csak az bukkan rá, aki ismeri a helyet, mert nyílása csak a tóról vehető észre. A barlang belseje erősen kormos, tehát sokszor tüzeltek benne. Lehet, hogy éppen Savanyú Jóska…