Tihanyi virágcsokor

A tihanyi lankák nyáron száraz, bokros-füves térségeit a tavaszi bővebb nedves­ség üde, virágos rétekké varázsolja. Ezek a karsztbokorerdős pannon sztyeppnek neve­zett területek április—májusban a leglátványosabbak. Mandulavirágzás után a Csúcs­hegyen és annak környékén mint kis élő ékszer virágzik a törpe nőszirom (Iris pumila), amely a sárga és bíborlila-kékes színek legkülönbözőbb árnyalataiban díszük. Előbb a hegyes, kúpos bimbók emelkednek ki a védő levelek oltalma alól, majd az orsó alakú, 5—6 cm hosszú bimbók teljes kifejlődése után, egy-két óra leforgása alatt kibomlanak a különleges alakú virágocskák, amelyeket tilos leszedni.

A virág, amelyet szürkészöld színű, kard alakú levélkék gyakran legyezőszerű pásztája vesz körül, közvetlenül a földfelszín alatt vízszintesen elhelyezkedő gumós gyöktörzsből ered.

A nyíló virágok a sziklás nyugati és déli lejtőket helyenként valóságos természe­tes sziklakertté varázsolják. A pompában az időjárástól függően 2—3 hétig is gyö­nyörködhetünk, mert napról napra újabb és újabb bimbók bontják ki kissé illatos szirmaikat. Körülöttük sűrűn rajzanak a döngicsélő méhecskék, mézet és virágport gyűjtve.

Egy virág élete csak „pünkösdi királyság”, mindössze egy, legfeljebb két napig tart. Az elnyílott virág hamarosan vékony fonallá zsugorodik. A sok virágnak általában csak a töredéke hoz termést, az aranysárga magvak a földhöz tapadó, vastag gúla alakú, több rekeszes tokban fejlődnek, és megérve, abból szóródnak
szét. Elterjedésükről azonban nem a magvak, hanem elsősorban az évelő, folyton 23 növekvő és elágazó, föld alatti szár gondoskodik. Ily módon néhány év alatt több négyzetmétert beborító virágos felület alakulhat ki. Valóban bámulatos, hogy e kis növénykék már talpalatnyi helyen, maroknyi földben is megvetik a lábukat az apró sziklamélyedésekben, sziklarepedésekben felhalmozódott talajban, amely jórészt sziklás, főként bazalttufa kőzet málladékából keletkezett.

A sziklákat többfelé aranysárga, zöldesszürke vagy barnás színű, papírvékony pikkelyes növénykékből, zuzmókból álló tarkabarka bevonat borítja. Ezeken a helye­ken virít a törpe nőszirom mellett a vadrózsa parányi rokona, a földre teljesen le­lapuló tavaszi pimpó (Potentilla verna); a vastagabb talajréteggel borított helyeken, főként cserjék, bokrok tövén az ikravirág (Arabis hirsuta) fehér virágait lengeti a szél. A hegyoldalt virágoskőris (Fraxinus ornus), sárgán nyíló, húsos som (Cornus más), fehér virágú, csaknem havasnak tűnő kökény (Prunus spinosa), gyepíirózsa (Rosa canina), cserszömörce vagy parókabokor (Cotinus coggygria), galagonya (Crataegus oxyacantha), vackor vagy vadkörte (Pyrus achras) és más kis termetű, éppen rügyező fa és cserje díszíti. Imitt-amott a sötétbíbor színű védett fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans) virágai hajladoznak, a bokrok alján pedig ibolya (Viola odorata) nyílik, és a kis télizöld (Vinca minor) ötszirmú, halványlila virágokat hordozó indái kúsznak a fűben.

Alig gondolná az ember, hogy a kis dombok mikroklímája mennyire változé­kony. Ennek megfelelően például a törpe nőszirom virágzása a termőhely fekvése szerint jelentősen eltérő. A hegygerinctől lefelé, mintegy 50—100 m-es távolságban a legtöbb napfényt kapó, széltől védett déli-délkeleti lejtőkön jelennek meg a legelső virágok, a gerinc közelében viszont még hosszan tartó langyos időben is csak 5—10 nappal ezután nyílik a nőszirom. A gerinc túlsó, észak-északnyugati, széljárta, hű­vösebb lejtőin pedig az előző helyektől alig 20—50 m-re, az első virágok megjelené­sétől számítva csak 2—3 hét múlva találunk nyíló példányokat.

De nemcsak időben, térben is teljesen megváltozik a kép. Az előbbi természetes sziklakerttől nem messze, a hegygerinc északi lejtőjét erdő borítja. Itt egészen más

24 fafajok fordulnak elő, mint a déli oldalon, így például a szil (Ulmus laevis), a gyertyán (Carpinus betulus), a tölgyfélék (Quercus spp.) stb. Az erdő aljnövényzetét odvas keltike (Corydalis cava), illatos ibolya (Viola odorata), kankalin (Primula vulgáris), bogiáros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), később főként salátaboglárka (Ficaria verna) és néhány más erdei növény alkotja. Ez a meglepő változatosság a terület domborzati viszonyai miatt létrejött különböző mikroklíma következménye.

A délies, száraz lejtőkön nyílik áprilisban a pannon flóra egyik legszebb, jel­legzetes, védett virága, a tavaszi hérics (Adonis vernalis). A latin nevet magyarra tavaszi férfiszépségnek fordíthatnánk. Ez az elnevezés ráillik a 10—15 cm-re megnövő, vékony, csaknem bozontos levelű növény termetéhez képest hatalmas, lapos tál for­májú, sok szirmú, sárga virágára. A gömb alakú bimbóból kifejlődő virág estefelé’ becsukódik, és reggel, fény hatására tárja szét ismét 5 —10 cm átmérőjű sokporzós, a kaktuszok virágára emlékeztető, csillogó szirmait. Ez a jelenség napokon át ismétlő­dik, majd a virág egy este véglegesen becsukódik. Ezután a szirmok elszáradnak, és az egykori virág helyén buzogány alakú termés fejlődik. A növényeken az egyik virág a másik után jelenik meg, közben a szirmok színe is, alakja is fokozatosan megválto­zik. A kezdetben kissé gömbölyded, zöldessárgából csillogó mélysárgába hajló virá­gok helyét keskenyebb, kihegyesedő szirmú, fakósárga színű, „hitványabb” virágok veszik át.

Tihanyban a tavaszi hérics kevésbé hízelgő nevet kapott: zsibadöglesztőnek nevezik. Hogy miért? Mert ha legelészés közben a zsibák lecsipkedik és megeszik a leveleit, akkor elpusztulnak tőle. Zsibának ezen a vidéken a monyból (tojásból) ki­búvó sárga pipéből fejlődő szürke-sárga színezetű kislibát nevezik. A tavaszi hérics­ben levő méreg a nagy testű libára már nem ártalmas, csak az aprócska, fiatal jószágra.

A pannon gyep másik szép virága a nagy ezerjófű (Dictamnus albus) a tihanyi Hármas-hegyen virít gazdagon. Ennek a pici cserjére emlékeztető szép rózsaszín fürtös virágzatú növénynek különös fanyar, de nem kellemetlen az illata. A Tihanyi Tájvédelmi Körzetben, de máshol, például a Balaton-felvidék számos más pontján is tömegesen előfordul ez a védett növény. Valósággal csábítja a virágkedvelő kirándu­
lókat, hogy csokrot szedjenek belőle. De ezt ne tegyék! Ne csak védettsége miatt kíméljük ezt a növényt, hanem azért is, mert ha e csokrot fedetlen karunkra fektetjük, csakhamar kellemetlen viszketést érzünk, és a karunkon vörös foltok, majd fájdalmas hólyagok jelennek meg!

Ugyancsak május végén, június elején — különösen nedves tavasz után — a Remetebarlangok alatti erdőben százával virít a baracklevelü harangvirág (Campanula persicifolia), amelynek egyenes, el nem ágazó szára néha jó méteres hosszúságúra is megnő, és rajta füzérszerűen díszlenek a halványlila, 2—4 cm nagyságú, harang alakú virágocskák.

A gejzírsziklák mélyedéseiben sok apró, sárga, csillag alakú virágocska jelenik meg, a varjúháj (Sedum acre). A növényke apró, hosszúkás, gyöngyfüzérszerű levelei két kicsi, a szárazságot eléggé tűrő páfrány, az aranyos fodorka és a kövi fodorka (Asple- nium trichomanes, A. ruta-muraria) leveleivel együtt gyakran díszük a sziklák repe­déseiben, kőhányásokon, borpincék tetején, no meg a földekről összegyűjtött kövek­ből, kerítéssé alakított falakon is. A legtöbb ilyen kőfalat a Csúcs-hegy keleti lábánál találjuk, ahol egykor június végén a Balaton-környék egyik legszínpompásabb lát­ványában gyönyörködhettünk. Ide, mintegy 1 km2 területre még a harmincas évek­ben levendulát (Lavandula angustifolia) telepítettek. Ez a mediterrán törpecserje jól meghonosodott, és június közepén csodálatos lila szőnyeggel borította be a hegy lej­tőjét. Kellő földmunkával és megfelelő trágyázással a bokrok dús virágzatot növesz­tettek : illatukat csendes júniusi alkonyatkor néha még a Tihanyi-félsziget túlsó olda­lán is érezni lehetett. Ilyenkor jöttek a vándorméhészek. Kaptárokat helyeztek el a levendulás mellett, és a szorgalmas méhek nagy mennyiségű, sötétbarna, kiváló ízű és illatú mézet gyűjtöttek össze. Bizton állíthatom, hogy soha ennél pompásabb mézet nem kóstoltam. Abban az időben sok szorgos kéz aratta le sarlóval a nyíló levendulát, amit azután szekéren a falu határába szállítottak. Ott kipréselték, majd vízgőzzel lepárolták az illatos olajat. Ezt a párlatot Franciaországba exportálták, ahol ebből finomították a tiszta levendulaolajat, különféle híres illatszerek alapanyagát. Sajnos, ma már mindez csak emlék… A levendulás parlagon hever. Egyrészt a több jövedel-

A

Törpe nőszirom és elhervadt virága (A, B)\ ökörfarkkóró (C)

met nyújtó idegenforgalom valósággal felszívja a munkaerőt, másrészt a levendula­olajat ma már nem az illatos virágokból állítják elő, hanem gyárilag szintetizálják. Meggondolandó lenne, hogy e párját ritkító levendulást vagy annak legalább egy részét, nem kellene-e megmenteni a teljes pusztulástól, ha nem is illő olaj előállításáért, hanem azért, hogy a ma és a holnap látogatói is gyönyörködhessenek ebben a gyö­nyörű tihanyi látványban.

A nyár előrehaladtával mind szárazabbá válik a táj, és egyre kevesebb tarka színfolt szakítja meg a sárguló sztyeppvegetációt.

Az ökörfarkkóró (Verbascum thapsus), amelynek kandeláberekre emlékeztető másfél, sőt gyakran közel kétméteres sárga virágzatai különösen a Diósi-tető és az Apáti-hegy között júliusban százával tarkítják a csaknem teljesen kiaszott, kopár lankákat, furcsa, valósággal félsivatagi jelleget kölcsönözve a tájnak. E helyeken együtt található a pannon gyep két jellegzetes árvalányhaja (Stipa pennata és S. capillata). Az árvalányhajfajok többsége védett, ezért ne tűzzük őket kalapunkra vagy otthon a vázánkba.

Egy másik virág, az ugyancsak szárazságtűrő, rózsaszínű ékes vasvirág (Xeranthe- mum annuum), főként útbevágások oldalán gyomnövényként tenyészik. Ez a virág azonban nemcsak Tihanyban, hanem a tó környékén másutt is tömegesen előfordul. Első és legszebb virágai július elején fejlődnek. Ezek hosszú szárúak, és csokorba kötve, szárazon két évig is megőrzik színüket és formájukat. Igazi szalmavirágok, igen alkalmasak akár ikebanák készítésére is. Később, július végén, augusztusban az első virágot hozó hajtáson oldalhajtások jelennek meg. Ezek is hoznak virágot, de száruk rövid, emellett ez elhervadt, elsárgult vagy elszürkült első virágok miatt alig alkalmasak téli csokor készítésére.

Ha valaki augusztusban akar Tihanyban vadvirágból csokrot szedni, vagy meg kell elégednie a száraz réteken itt-ott elszórtan található, a növények másodvirágzásá­ból származó, legtöbbször csenevész virágokkal, vagy föl kell keresnie a Balaton mel­lett manapság egyre ritkuló, de egyes helyeken ma is nagy területeket beborító nedves, kissé mocsaras réteket. Itt virítanak egy bíborszínű virág dús füzérei. Ezek kez-

28 detben 20—50 cm magasak, de tovább növekedve kedvező esetben 1 —1,5 m magasra is megnőnek. Ez a messziről is szemet gyönyörködtető látvány a rétifüzény (Lythrum salicaria), közelről még inkább megragadja a szemlélőt a külön-külön szinte jelenték­telennek tűnő virágocskák pompás szín- és formagazdagsága. Nem csoda, ha e virá­gok közeli rokonait, amelyek a trópusokon fává növekednek, kertekbe, parkokba ültetik, és a „Proud of India”, vagyis „India büszkesége” névvel illetik.

De maradjunk a Balaton-parton, Tihanyban, ahol augusztus közepén egy kis termetű kékeslila, jácintszerű virágocska ezrei ékesítik az előbb már emlegetett Apáti­hegy lejtőit. Ez a kis hagymás növényke az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis), gyermekkoromban kékeslilára színezte a domboldalakat. Ma egyre ritkábban kerül a szemünk elé. És ez sajnálatos módon éppen a természetvédelem rovására írandó. Mert bizony a természetvédelem sok elévülhetetlen érdeme és haszna mellett bizonyos esetekben éppen azoknak az élőlényeknek árt, sőt azokat pusztítja ki, amelyeket védeni kíván. Hogyan? Úgy, hogy amióta Tihany tájvédelmi körzet lett, megszűnt rajta a legeltetés, és a fű egyre jobban elburjánzott. Ráadásul az elszáradt fű ott ma­rad, mert nem használják, ezért egyre inkább a nagy termetű és nagy növekedési erélyű gyomnövények szaporodnak el. S ezek a fűvel együtt valósággal elfojtják a vé- ) dendő értékes kis növényeket.

A pannon gyep egy másik hírességének, a késő ősszel, októberben, esetleg no­vemberben nyíló vetővirágnak (Stembergia colchiciflora) sorsa Tihanyban már meg­pecsételődött. Csavaros levelei tavasszal ugyan még fel-feltűnnek az Óvár sáncain, de sárga, a sáfrányra emlékeztető kis virágait már hasztalan keressük.

Van-e itt így értelme a természetvédelemnek? Természetesen van! Csak nem elég a védettség kimondása valamely táj növény- vagy állatvilágára, hanem számukra olyan környezeti feltételeket is kell teremteni, amilyenek régen az életüket lehetővé tették. Kellő számú birka legeltetésével például a füvet és a gyomokat kordában le­hetne tartani. Más helyeken kaszálni kellene a réteket, s ezzel — kellő időben és mó­don — ugyancsak gondoskodhatnánk, legalább néhány kijelölt helyen, a természeti szépségekben bővelkedő pannon sztyeppvegetáció fennmaradásáról.