Találatok: 13

160

Leíró művészete helyenként meglepően érett. Arany Já­nos is rámutatott a kovácsműhely leírásának elevenségére a „Kemény Jánosban⁴⁴:

„Hatan állnak elő kovácsok számából.

Vaspor szennye ülte hízott pofájokat, Szenek pozdorjája füstölte nyakokat, Sok szikra csipdeste feltürött karokat, Egy-egy pöröly tölté befogott markokat.

Ritkult a szakállok csapdosó tüzekkel, Éktelen homlokjok pörzsöllött szemekkel, Orcájuk varasult gyakor égésekkel; Merő félördögök kormos személyekkel.⁴⁴

Sokat tanult Gyöngyösi századának lírájától. Arany Já­nos epikába tévedt lirikust látott benne, s valóban lírai rész­letei fölérnek a kor legszebb költeményeivel. Eposzai tele vannak ilyen kiemelkedő s önmagukban is élő lírai dara­bokkal, amilyen Wesselényi első találkozása Szécsi Máriával:

„Le sem veszi szemét szép ábrázatjáról, Mint a saskeselyű mikor naphoz járul, — Örömest rózsákat szedne orcájárul, Nem lehet: énekét igy kezdi szájárul:

Szivem rejtekének tündöklő csillaga! Helena szépségű kedvemnek világa!

Felderült napomnak nálad van világa!

S uj fénnyel tündöklő estvilágossága!

151

Hattyúi termeted mert, szivem, igen szép, Vagy is vidám, deli egész testedben ép, Nyelved friss, eszed nagy, orcád is kedves kép, Magad kelletése szemeket fogó lép.⁴⁴

A XVI-ik század s Zrínyi Miklós kemény, súlyos veretű nyelve után kedves, lágy, könnyed költői beszédet alapított. Arany János azt vallotta, hogy Zrínyi alakító erejével s Gyöngyösi költői nyelvével meg lehetett volna írni az ese­dékes nagy magyar eposzt, s Gyöngyösi nyelvét, mint forrást, egyenrangúnak tartotta a népnyelvvel.

Gyöngyösi az élhetés embere volt, jellemében számos udvaroncra valló vonást találunk. Tudott élni s változni az idővel, s művei életének politikai kanyargóit is pontosan feltüntetik. A királyhű Wesselényi szolgálatában indult éle­te, s a „Murányi Vénuszt⁴¹ nem utolsó sorban urának udvar­lása céljából írta. De 1663-ban már Zrínyi Ilona s Thökölyi Imre házasságáról írt, „tántorgó öregségében⁴⁴ pedig Kemény János erdélyi fejedelem sorsát foglalja versekbe. Korszerű ember volt és sikerült megalapítania a korszerű éneket.

Irodalom: Arany János: írói arcképek: Gyöngyösi Ist­ván.

Névfelen költők.

A XVI-ik században kezdődik a világuk, a XVII-ik s a korai XVIII-ik század a virágkoruk. Nagyon közeli viszony fűzi legtöbbjét Balassához, mint a virágot termőföldjéhez. Utódjai, rokonai, epigonjai és sokban teljesítői.

Tudvalévő dolog, hogy Balassától a XVIII-ik század vé­

152

géig hiába keresünk nagy lírikust, nincs költő, kiben az ér­zelmi műveltség összes sugarai összefutottak volna, mint Balassában. E hiány azonban mégsem fejlődéstörténeti hiány, mert ha nincs is e terjedelmes korszakban nagy költő, de van nagy líra. A Balassából föltörő líra tovább élt, fejlődött és gazdagodott s magába szívta az időt, a sugarak éltek, csak nem egyesültek nagy lírai egyéniség összefoglaló fényében, hanem egyenkint villantak fel, „névtelen⁴⁴, ismeretlen köl­tők verseiben. Kéziratos daloskönyvek és ősnyomtatványok tartották fenn ezt a lírát, s ha szerzőit itt-ott ismerjük is, gyakran azt se tudjuk, hogy költőről, vagy pedig másolóról van-e szó?

E líra keletkezése és kialakulása nagyon hasonlít a népköltészetéhez. A népköltemény megállapodottabb alak­jáig, határozottabb arcáig hosszú út vezet, melyet összeének- lésnek nevezhetünk. A népköltemény vándorolt, olykor a félországot bejárta, az egyéniségek egész sora alakította és tovább teremtette, míg olyan alakot nyert, melyben az alko­tó ösztön megnyugodott. E „megnyugvás⁴⁴ alakja is rendsze­rint csak egy-egy tájra nézve érvényes. Harsányi és Gulyás felvetik a kérdést, hogy daloskönyveinkben miért annyi a megegyező s rokon szöveg? S mindjárt meg is felelnek reá: a leírók azt vették át a hozzájuk került szövegből, ami meg­tetszett nekik, de alakítottak is rajta, hozzá írtak, néhol két- három versből írtak új költeményt. Irodalmi megrögzítői vol­tak a „népdal⁴⁴ keletkezési és kialakulási folyamatának is. Az „összeénekléssel⁴⁴ teljesen párhuzamos és rokon folyamat ez az „összeírás⁴⁴.

De miért elsősorban Balassa Bálint szerves és természe­tes folytatója ez a líra? Nemcsak azért, mert Balassa örök­ségében lírai kincsesbányát nyertek, hanem azért is, mert a költők véle rokon gyökerű, vagy sorsú egyéniségek voltak.

153

A létében megingott, vagy pedig létét hősiesen kockára vető magyar nemes sorzérzése és életszemlélete uralkodik ebben a költészetben. A katonasors mámora tovább élt és éltetett, ő volt a jobbak osztályrésze a nemzeti küzdelmek idejében. A „bujdosás“, a történelmi rengések közepette talaját vesz­tett ember menekülése, panasza, keresése, s küzdelme az új életért: a legfőbb lírai izgalmak egyike maradt. Egyre job­ban a líra középpontja felé nyomult a felszabaduló szerelmi érzés. Nem nehéz mindebben a Balassa-sorssal való rokon­ságra ismernünk.

Balassa hatása főleg a szerelmes versekben érezhető. De a fejlődő szerelmi költészetből eltűnt Balassa „szemérme⁴⁴. Balassa féktelen szenvedélyeinek tombolása közben szégyen- lette szenvedélyeit. A költészet néki éppen vad életének a megnemesedése volt, „a test lett benne igévé⁴⁴. A nyomában viruló szerelmes líra azonban csupa érzékiség. Az újkori em­ber egyszerre új lírai hangot teremt: a vallomás gáttalanul őszinte hangját, az érzés és a kifejezés között meredező gá­tak rendre eltűnnek. Ez a szerelmes líra a humanizmus s a reneszánsz nyomán az ó és uj klasszikus irodalmakból is táplálkozott, mint Balassa Bálinté, később pedig befogadta a bárok kultúrát. A két klasszicizmus világa egyrészt díszítő elemeket adott, másrészt mitológiát a felszabadult szélesebb, teljesebb ember számára és igazolására. A lírai kultúrában kivirágzott a reneszánsz uj pogánysága, mely különben a ke­resztény mitológia egyes elemeit is magába szívta. Szükség­szerű átmenet volt ez a sajátságos mitológia mindaddig, míg ki nem alakult az újkori ember mitológiája, illetve mitoló­giai mélységű és jelentőségű eszmecsillagzata.

Az egész világ egy nagy szerelmi ünnep ebben a lírában. Hangja hol klasszikus díszekkel terhes, hol pedig vérpirosán egyszerű és életteljes:

154

„Nagy szorgalmatosán kerestelek, Minden utcában téged lestelek, Igen akarom, hogy megleltelek.

Jó illatokkal terhes az házam. Elég van mindenem és jó mirhám, Szépen füstölgő minden jószágom.

Szép nyoszolyámat már megvetettem, Selyem paplannal beterítettem,

Szép szőnyegekkel ékesítettem.

Ifjúságodat ne töltsd héában, Miglen vagy élted szép virágában, Járj, szivem kedved kévánságában.

Mellyemet néha selyemzsinórral, Néha aranyból vert pántlikával, Tűzöm, megrakom szép virágokkal.

Mint nevendékeny plánta oly vagyok; Úgy mint pünkösti kinyílt virágok, Hol fehéredek, hol pirosodok.

Néha fejemre csak fátolyt vetek, Melyre szép szemmel ifjú legények Néznek; de róla ők mit tehetnek?

Keskeny derekam arany párta-övvel, Mely vagyon rakva szép drágakővel, Kontyom is ékes szép arany tűkkel.

Aranyos végit patyolatokkal,

Szép hímmel varrott gyenge fátyollal. Nyakamat körülveszem fodrokkal.

Megékesítem magam ezekkel,

Gyönyörűséges élő türkekkel,

A tíz ujjomat arany gyűrűkkel.

Én el nem unnám véled játszódni,

Jeles beszédben elgyönyörködni,

Tudok emberrel én beszélgetni.

Ne szomorkodj, lám senki sem bánt, Töltsd be kedvedet, kit szived kévánt, Majd egészen süttetem az báránt.⁴⁴

S emellett a népi izű és színezetű egyszerűség zengését halljuk lépten-nyomon:

„Az hol te jársz: rózsa keljen!

Az hova lépsz: gyöngy teremjen!

Ez világon hirünk legyen, Szerelmünknek oka legyen.

Az hol te jársz: az nap megáll, Pávamódon nézvén csudái.

Minden ember téged kivan,

Soha téged nem bánt halál.⁴⁴

Bónis Ferenc búcsúzó énekének egyik része is feltűnően egyezik a népdallal.

A lakodalmi költészet esúcsát a házasok énekei jelentik.

156

Igen kedvelt műfaj volt ez, részben tanító, részben enyel­gő, néha gúnyos hangú. A házasokat inti, a házastársak tré­fás, komoly beszélgetéseit önti versbe. Legszebb darabjuk az ..Adhortatio mulierum“ a Szamosmelléki névtelentől. Az ifjú férj oktatja benne „szép házastársát

„Asszony szép társam és szép virágom,

Ha Isten minket ketten öszvebir, Tanítlak kérlek, hogy ne bánjad.

Ha mikor asszony tegöd szólítlak,

Mondj akkor engem édös uradnak,

Mert ha nem mondasz édös uradnak, Ifjak kik látják, csak megcsufolnak. Tegödet mondanak szólhatatlan társnak.

Ha mikor ketten egy utón megyünk, palástodat hátamra ne add:

Mert ha palástod hátamra adod,

Ifjak kik látják csak megcsufolnak:

Engömet mondnak asszony szamarának.

Ha mikor követők házunkhoz jönnek,

Te meg ne felelj az kővetőknek.

Mert ha megfelelsz az követőknek, Ifjak kik látják, csak megcsufolnak: Tegödet mondnak Simon bírónak.

Ha megfogadod, magam ígérem

Morhám és pénzem mind tied leszen,

Te léssz enneköm nagy tisztösségöm,

Ifjak kik látják meg nem csúfolnak:

Engömet mondanak nagy bódog embörnek.

157

Ha nem fogadod, Isten ne mentsön Bottul pálcátnl az te hátadat, Piros orcádat szégyönvallástul, Hátadnak hosszát szép sudár pálcáiul.

Továbbra is lírai forrás maradt a biblia s a prédikátor­sors. A prédikátor harcos, ostorozó hangja ugyan nem tűnt el, de többnyire megszelídült és új emberi s költői magatar­tás virult ki benne. A XVI-ik század a folytonos harc közben előrenyomuló protestántizmusé. A XVII-ik században ez a terjeszkedés megakadt, sőt: az üldözés a gályarab-sorsig fa­jult. E védekező küzdelem közepette alakult ki a magyar protestántizmus második arca, melyben elhomályosodtak a harcos prédikátor égő, kemény vonásai s helyükön a hitval­ló színei kezdtek derengeni. Szellemibb fegyverekkel foly­tatták a harcot. Kemény csapást kapott a fa, s lehullottak haragos, vérpiros virágai. De rögtön halványabb, áttetszőbb, szellemibb virágokat hajtott könyörgésül és engesztelésül az időnek.

A második protestántizmus legjellegzetesebb verse a Czeglédi István halálát sirató ének 1671-ből. Egész kis eposz, s a prédikátorság belső „történetét⁴⁴ zengi. Czeglédi Kassa városának volt prédikátora, szegénységben élt, „Ró­mával állott sok harcokat, mert lelki vitéz volt.⁴⁴ Rebbelisnek nyilvánították „az ártatlant⁴⁴ (Wesselényi-féle szövetkezés!), elfogták 8 Czeglédi István ekkor elmondja híveinek és ön­magának a lelki vigasztalás énekét:

„No már ellenségim, csak hozzám lássatok, Mert a Krisztusnak én ért búzája vagyok, Megérttem, és immár, csak megarassatok, Megadják a bért is, csak várakozzatok!⁴⁴

158

Pünkösd havában szekérre tették, hogy a pozsonyi vér­törvényszék elé vigyék. Nagyszombat határában azonban „a gabonák között⁴⁴ érezte, hogy itt az utolsó óra. Feleségéhez szól:

„Kelj fel és öntözd meg elepedt nyelvemet,

Tedd feljebb megbágyadt hideg kezeimet; Nem soká hurczolod gyötrelmes testemet, Mert elküldte Isten mennyből követemet.⁴⁴

Gyermekét Erdélybe: „Páthmos szigetére⁴⁴ küldi. S a pu­ritán prédikátor végső látomása már misztikus látomás: an­gyalok serege áll körülötte. Lelkét „Krisztus markába⁴⁴ ajánlja.

A politikai tudatot s költészetet még mindig elevenen táplálja Mátyás király emléke. Bethlen Gábor is reá emlé­kezteti a lírai kedélyt és a névtelen költő Bethlenben Mátyás király föltámadását, friss, korszerű újjászületését szemléli. E korszak politikai lírájának egyik leghatalmasabb megnyi­latkozása mindenesetre Bethlen Gábor birodalmi éneke, név­telen költőtől:

„A magyar nemzetnek S az körösztyénségnek Én vagyok Gedeona, Sok fejedelmeknek És minden rendeknek Függ rám szeme világa: Süveg emeléssel Tisztességes füllel Jámbor nevemet hallja.

159

Astyáges régenten

Ágyában feküvén

Hlyen álmot látott volt: Hogy szép leányának Mandáne asszonynak Ágyékából szőlő nőtt, Kinek szép árnyéka Egész Ázsiára

Messze földre elhatott.

Szivében félelmes

Astyáges álmától Igen is megrettene:

Hogy leánya fiát

Maga unokáját Veszteni igyekeze, Kit lám az nagy Isten Jövendő üdőben Királlyá helyheztette.

Ha Cyrus országát Királyi hatalmát Szőllőlugas példázta, Ki az nagy Persiát S mind az két Ázsiát Árnyékával béfogta: így születésemet

S nagy hercegségemet Nem vakszerencse adta.

Dávidot az Isten

Nagy veszedelmekben

160