1.                 Rizike (Lactarius deliciosus). Népies neve: fenyőalja gomba. Megtörve narancsvörös tejnedvet bocsát ki, amely a levegőn meg- zöldül. Az egész gomba narancsszínű, nyomásra, sérülésre zölden foltosodik. Kalapja kezdetben domború, később középen bemé- lyedő, körbefutó sávokkal díszített. Húsa pattanva törik. Fenyő­fák alatt terem, nyár végén és ősszel. Kitűnő ehető gomba, ecetesen salátának is nagyszerű. A hozzá hasonló, rossz ízű tejelőgombák tejnedve fehér vagy sárga, és azok nem zöldülnek meg.
2.                  Szőrgomba (Lactarius torminosus). Kalapja és tönkje rózsás- hússzínű, lemezei világosabbak. A kalap széle feltűnően szőrös. Körbefutó sávos díszítése többnyire csak gyengén látszik. Meg­törve égetően csípős, fehér tejnedvet bocsát ki. Húsa pattanva törik. Lombos erdők talaján, nyáron és ősszel terem. Nem mérges, de csípős íze miatt étkezésre alkalmatlan.
3.                  Kenyérgomba (Lactarius volemus). Sárgás-fehéres lemezei nyo­másra barnán foltosodnak. Megtörve fehér tejnedvet bocsát ki, amely a levegőn megbámul. Húsa pattanva törik. Kalapja és tönkje élénk narancs-rozsdabarna színű. Lombos és fenyőerdők talaján, nyáron és ősszel terem. Nyersen jóízű. Ehető. Nálunk azonban nincs nagy jelentősége, mert csak hegyvidékeinken gyakori. Több más gombához első rátekintésre igen hasonló, pedig azok között mérgezők is akadnak.
4.                   Vörösbarna tejelőgomba (Lactarius quietus). Az egész gomba jellegzetesen fakó vörösbarna színű. Megtörve sárgásfehér, vize­nyős, utólag kissé kesernyés-csípős tejnedvet bocsát ki. Tölgyfák tövében, tavasztól őszig terem. Egyik leggyakoribb hazai gomba. Nem mérges, de nem jóízű, szedni nem érdemes!

XI. tábla