6.

Afrika közepéről – a világűrbe?

A dogon rejtély

Nem kétséges, hogy a század egyik legnagyobb titka Afrikából származik.

Ráadásul több ezer vagy tízezer évet fog át, és bár mitológiai szinten derült rá fény, nagyon is konkrét tudományos bizonyítékok szólnak mellette. Arról nem is beszélve, hogy a logika is ezt támogatja. Ami pedig még fontosabb – olyan üzenetről van szó, amely talán éppen a huszadik, huszonegyedik századi embereknek szólt – csak nem akartunk róla tudomást venni?

De lássuk a tényeket.

A színhely: a dogon törzs lakóhelye Nyugat- Afrikában. A bennszülöttek a Niger folyó nagy kanyarulatában, főleg a Mali Köztársaság területén élnek, létszámuk körülbelül 250-300 ezer fő. A dogonok földműveléssel foglalkoznak, értékes faszobrokat és rituális álarcokat faragnak, ezek keresett tárgyai az afrikai műkereskedelemnek. Amúgy hatalmas többségük analfabéta.

Meglehetősen szokatlan, hogy a velük kapcsolatos szenzációs hírek nem a világsajtóban, a mindenféle botrányra és egyéb eseményre oly érzékeny médiában – hanem a tudományos szaklapokban jelentek meg legelőször. Marcel Griaule és Germaine Dieterlen francia néprajzkutatók egy afrikai néprajzzal foglalkozó szakfolyóiratban 1950-ben közölték mindazt, amit a dogonok között 1931-től élve megtudtak. A dogonok rendkívül gazdag, bonyolult és a mi civilizációnk, tudományunk eredményeit olykor megkérdőjelező kozmogóniai tudásanyagának módszeres leírása mellesleg mind a mai napig tart, több tudósnemzedék már ki is halt. Elmondható tehát, hogy a Niger folyó partján tudósok több nemzedéke becsületesen ellátva ismeretszerző feladatát, kutatta a dogon rejtélyt.

De térjünk vissza 1950-be. Az akkor ott megjelent leírás tartalmazta a dogonok elképzeléseit, hitét a földdel, az emberekkel és a világűrrel kapcsolatban is. Az anyagra igazából senki sem figyelt fel, mindenki azt hitte ugyanis, hogy ez tisztán egy primitív nép hitét tárgyalja. Ám akadt egy másik kutató. Eric Guerrier marseille-i egyetemi tanár is csaknem húsz évvel később „kapcsolt”. Amikor is 1969- ben a televíziós közvetítést figyelte a Holdról. Az első ember holdra lépésének leírását, azt a mosolyt, amikor az űrhajós otthagyta lábnyomát a Hold porában… Hogy hiszen ő ezt már olvasta valahol!

Hosszas kutatás után talált rá az említett afrikanisztikai folyóirat 1950-es évfolyamára és benne a Griaule-Dieterlen tudóspáros leírására a dogon hitvilágról. Ez a kettő hogyan illik össze…? Miképpen tudhattak a közép-afrikai bennszülöttek valami olyasmit, ami pár évtizeddel később megvalósult? Vagy a francia kutatóknak ők nem is arról az eseményről írtak, ami 1969-ben a Holdon játszódott le? Hanem itt a Földön, csak jóval korábban?

Guerrier előkereste hát a forrást, és alig hitt a szemének: a dogon mitológiában szó van egy idegen űrhajósról, sőt azok egész csapatáról, akik megérkeztek a Földre valaha régen. Az első kiszálló otthagyta lábnyomát a talajon. A férfi ismét elolvasta a meglehetősen száraz és valljuk be, talán unalmas néprajzi beszámolót. Csak utána kezdte sejteni, hogy valóságos kincset talált. A néprajzosok ugyanis – amikor papírra vetették a dogon öregek által elmondott „mítoszt” és kozmogóniai világképet – nem is sejtették, milyen tűzfészekbe nyúltak bele.

Guerrier professzor csillagászattal is foglalkozott, és így éppen ő fedezte fel – újabb két évtized elmúltával –, valójában miket is mondtak a dogonok a néprajzosoknak. Amit azok valóban tisztán és kizárólagosan néprajzi anyagnak hittek, és úgy közöltek.

Nem vehették észre, hogy a bennszülöttek olyan dolgokat árultak el például a Sziriusz csillagról, amit akkor nem is tudhattak! Akkor hát minderről hogyan és honnan tudtak ezek az analfabéta bennszülöttek évtizedekkel korábban? Amit a modem csillagászat csak 1950 után fedezett fel…?

Ráadásul kiderült az anyagból, hogy a dogonok ezt az egész „mítoszt” sok száz éve ismerik, mondogatják, az változatlan formában így száll szájról szájra, nemzedékről nemzedékre. Vagyis a tudás nem pár évtizeddel, hanem sok száz, esetleg ezer évvel előzi meg a modem tudomány eredményeit!

Lássuk, milyen érdekes összevetésre ad módot a mai tudomány és a huszadik század közepén feljegyzett dogon mítosz. A tudomány azt állítja, hogy körülbelül 15-20 milliárd évvel ezelőtt keletkezett a Világmindenség. Addig az Univerzum anyaga egy rendkívül sűrű, elképzelhetetlenül kis tömegű és roppant nagy nyomású gömbben helyezkedett el, amit az ún. ősrobbanás vetett szét, és attól kezdve ez az anyaghalmaz minden irányban egyenletesen terjed, tágul. A tudósok szerint tehát annak előtte nem volt „világ”, nem volt tér és így idő sem.

Mit mond ezzel kapcsolatban a dogon „mitológia”? Az alábbiakban csak a minket érdeklő részeket és azokat is rövidítve közöljük:

„Minden dolgok kezdetén volt Amma isten, aki a Semmin pihent. Amma gömbbe volt zárva… Ezen kívül semmi létezett”.

Dogon nyelven az „amma” szó egyben valami erősen összetartott, szoros és állandóan ugyanott lévőt is jelent. A szöveget elemezve kiderült a későbbiek folyamán, hogy Amma isten tulajdonképpen anyagi erő, mozgás és energia. Mellesleg már ez is eltér a világ összes többi mitológiájától, hiszen a többi népek istenei kivétel nélkül anyagtalan, vagyis az anyagi léten felül álló lények. Azért istenek.

A dogonoknál viszont az „isten” egy sűrű energiagóc, amelyen kívül semmi más nem létezik. Amma nem a világot teremtette, hanem… az azt uraló törvényeket! Ebben a gócban vagy gömbben – olvashatjuk a mitológiában – spirális mozgás révén keletkezik a „po”, vagyis a legeslegkisebb anyagrészecske. Ez a részecske – de idézzük ismét a dogonokat – „pergő mozgással sugározza energiáját, hang és fény keletkezik ekkor, ezt mégsem lehet látni, sem hallani”. Mindez elég ismerősen hangzik, és egyáltalán nem idegen az anyagszerkezettel kapcsolatos mai tudásunktól. Vagyis lényegében az atommagról van szó.

Vagy mit szólnak ehhez a „mitológiai” mondathoz: „Amma méhében a világ tér és idő nélkül volt. Az idő és a tér egybemosódtak”.

Aki azt reméli, hogy e könyvben nem annyira tudományos vagy „tudományos”, hanem és elsősorban történelmi titkokat talál, annak nem kell csalódnia ebben a fejezetben sem. A dogon ügy ugyanis messze nem az anyag szerkezetéről és az arról rendelkezésünkre álló tudásról szól. Hanem igenis történelmi dolgokkal foglalkozik, méghozzá az emberiség történetének egyik lehetséges változatával. Amely homlokegyenesen eltér a jelenleg hirdetett történeti változattól. Ugyanakkor itt egy igen nagy logikai rejtéllyel állunk szemben, amelyre a mai napig nem találtak választ.

De menjünk tovább. A földművelő fekete törzs vénei által ezer éve szájról szájra adott tananyag érinti az Ősrobbanás óta állandóan táguló Világegyetemet is: „Amma kinyitotta a szemét. Erre méhéből kijött minden és spirális alakban terjeszkedni kezdett, kirajzolódott hát a Világ terjedése”.

Azt hiszem, ez is egyértelmű. Az egyszerű emberek így írnák le a táguló világot. És hogy mit tudnak a dogonok a csillagászatról még ezen is túl? Mondjuk arról a galaxisról, amelynek a mi Naprendszerünk is része és amit mi Tejútnak nevezünk?

„Határa van a csillagvilág egészének, amelynek egy része a mi Földünk is. Az egész pedig spirál alakban forog.” A „spirál” a galaxis egyik karja, amely a galaxismag körül forog és az évmilliárdok során minden galaxisban bekövetkezett az, hogy a valamikor megközelítően egyenes karok „lemaradtak” és spirálalakot vettek fel. De hogyan tudhatnak erről azok, akik szabad szemmel ezt nem láthatják, műszereik pedig nem voltak és ma sincsenek?

A dogonok többet is tudnak: „Amma nem csupán egy, de sok világot teremtett, és azok is spirál alakúak”.

Ha nem is minden galaxis spirális, azért szép számmal akadnak ilyenek. Amma, az energiaisten ezek szerint tehát derekasan dolgozott. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a Földön élő összes nép azt állította annak idején a mitológiájában: a Föld a világ közepe. „A spirál alakú csillagok világa lakott. Mert Amma, ahogyan a világnak mozgást és formát adott, úgy teremtette meg az összes élőlényt… Ahogy e bolygón, úgy más Földeken is vannak élőlények”.

A dogonok ezt az állítást évszázadok óta ismételgetik és adják tovább nemzedékről nemzedékre. Nehogy azt higgye valaki, hogy ők ezt mind tudják! Nem tudják, mert hiszen ha ekkora tudásuk lenne, ők építettek volna már ezer évvel ezelőtt egy nagy, máig ragyogó civilizációt Afrikában. Nem, ők csak mechanikusan ismételgetik azt a tant, amelyet egykor szóról szóra megtanultak. Az apák ezt adják tovább fiaiknak.

Az előbb a „bolygó” szót írtuk le, és ezt nem a francia néprajzosok adták a feketék szájába. A dogonok ugyanis pontosan megkülönböztetik a csillagokat, bolygókat és holdakat (ugyanakkor a galaxist is „csillagnak” vagy „csillagok világának” nevezik). Ez már önmagában is elképesztő és ismét csak példa nélkül való. Az ő magyarázatukat idézve: „A csillagok olyan csillagok, amelyek nem keringenek más csillagok körül. A bolygók és a holdak viszont más csillagok körül keringenek és forognak is”. „A Nap saját tengelye körül forog”.

Most kapaszkodjunk meg: túl azon, hogy ilyen tudással egyik ősi „mitológiában” sem találkozunk, itt valami másról is szó van. Mindezt ugyanis mi, az úgynevezett „civilizált emberek, európaiak” csak a 17. és 18. század óta tudjuk. A dogonok viszont vagy ezer éve ismételgetik! Ismét leszögezem, ez nem tudás és nem az ő tudásuk – mégis létező ismeretanyag, amely időben alaposan megelőzte a miénket. Vajon hol keletkezett ez a tudás? Kitől kapták a dogonok, akik nyilván nem rendelkeztek obszervatóriumokkal és modem műszerekkel már a középkorban vagy még régebben, hogy mindezt maguk fedezhessék fel…?

A Naprendszerből a dogonok ugyan csak a szabad szemmel is látható bolygókról tesznek említést (Vénusz, Mars, Szaturnusz és Jupiter), viszont teljesen érthetetlen módon tudnak a Jupiter négy, egyenként tízegynéhány kilométer átmérőjű holdjáról. Ezek szabad szemmel a Földről semmiképpen és soha nem láthatóak, Galilei is csak távcsővel fedezte fel őket. Legalább húsz hold kering ott, mindegyiket még ma sem ismerjük, a legtöbbet az elmúlt században látta meg először az emberiség.

Ráadásul arról a négy holdról a dogonok kijelentik, hogy „oda vannak kötve a Jupiterhez” (amit ők természetesen nem így hívnak, de azonosítható) és tudják azt is, hogy forgásidejük megegyezik a Jupiter forgásidejével. Ilyen értelemben persze, hogy „oda vannak kötve”, hiszen mindig a felszín ugyanazon pontja fölött láthatók. De ahhoz, hogy bárki a Földön erről oly régen tudomással bírjon, minimum nagyon pontos műszerekkel kellett volna rendelkeznie már akkor, amikor… az ehhez szükséges műszereket még meg sem alkották a Földön!

A dogonok azt is tudják, hogy a Szaturnusznak gyűrűi vannak, így ábrázolják, ha le kell azt rajzolni. Ámde a gyűrűket sem lehet látni műszerek nélkül.

A legtöbb tudással a dogonok mégis egy nagyon távoli csillagról, a Sziriuszról rendelkeznek. Valami okból – hogy miért, majd kiderül hamarosan! – a dogonok ezt az égitestet tartják mítoszuk központjának, magvának, alapjának. Szerintük a Sziriusz azon csillagrendszerek része, amelyek valaha régen nagy befolyást gyakoroltak a földi életre, ezek „a világ alapjának alapjai” – mondják.

Ami megint csak döbbenetes: ők folyamatosan három Sziriuszról beszélnek. Azt állítják: az egyik folyton látható a Földről is (ez igaz), a másik kettő „nem mindig látszik”. Mi az, hogy nem mindig? Egyszerűen soha nem láthatóak! Szabad szemmel bizonyosan nem. Annak idején a kor szintjén megalkotott legmodernebb és legnagyobb felbontóképességű távcsövekkel a Sziriusz-B-t 1862-ben fedezte fel A. Clark. Ez a csillag mellesleg az első ismert „fehér törpe”, egyike a hozzánk legközelebb lévő csillagoknak a világűrben.

Most vessünk össze két adathalmazt. Az egyik az, amit a tudomány állít, a másik az, amit már jóval Clark felfedezése előtt tudtak a dogonok és amit a mai napig változatlan formában ismételgetnek. Dogonok: „A kisebbik csillag a Sziriusz körül kering. Egy fordulat ideje ötven év. Ez szabályozza a Szinusz forgását.” Hozzátesszük: a „Sziriusz” szóval a bennszülöttek a látható csillagra utalnak.

Tudomány: kiszámította, hogy a Sziriusz-B (a láthatatlan) ötven év alatt kerüli meg a Sziriusz-A-t (a láthatót), és csakugyan döntő befolyást gyakorol annak pályájára. Éppen a Sziriusz-A szabálytalan mozgása révén sejtették a tudósok, hogy kell lennie a közelben még egy másik csillagnak is.

A dogonok bármikor le is rajzolják ezt az állapotot, és a rejtélyes eredetű ismerettárukból mellékelnek hozzá magyarázatot is, ilyenképpen: „Amikor a kisebbik csillag közelebb jön a Szinuszhoz, az felragyog. Amikor a kisebbik eltávolodik, a Sziriusz vibrálni kezd, ezért a megfigyelőnek úgy tűnik, sok-sok csillagot lát.”

Nos, lecsapok itt egy szóra: vajon miféle megfigyelőt emlegetnek a dogonok? Hiszen a Sziriusz-B-t soha egyetlen ember sem láthatta még? Itt közbeszúrhatnánk: Ember nem, de más…? Valamilyen más, nem földi civilizáció tagjai, akik egykor kapcsolatba léptek a dogonok őséivel?

Ugyanazon a rajzon, ahol a bolygók pályáját rajzolják le, az afrikai bennszülöttek sohasem pontos kört, hanem ellipszist rajzolnak… Nekünk egy Keplerre volt szükségünk, aki végre rájött, hogy az égitestek szinte sohasem kör alakú, hanem ellipszis pályákon keringenek.

De menjünk tovább. A Sziriusz-B-ről, vagyis a látható bolygó láthatatlan kistestvéréről a dogonok így beszélnek: „Minden égitestek közül a legnehezebb. Olyan sűrű, hogy kicsinyke részét rengeteg ember együttesen sem lenne képes felemelni…”

Bizony így van! A csillagászok alapos számításokat végeztek. Az eredmény: a Sziriusz-B olyan anyagsűrűségű, hogy egyetlen köbcentiméter anyagának súlya 150 kilogrammot nyom.

A dogonok tudása ezzel korántsem merült ki. Azok a bennszülöttek, akik tudomással bírnak a felvillanó-égő szupernovákról, a neutroncsillagokról (amelyeket nálunk csak a huszadik század második felében fedeztek fel, ők pedig erről már 1931 óta meséltek a néprajzosoknak), azok tudása sokkal kiterjedtebb, mintsem hinnénk. Visszatérve a Sziriuszokhoz, határozottan állítják: a csillagrendszernek nagy szerepe van abban, hogy az emberek a Földre érkeztek. Mert a dogonok bizony nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy az őseink onnan érkeztek. Mitológiájuk ezen túlmenően leírja az űrhajóikat is!

Az egykori „emberek” (?) olyan bolygóról érkeztek, amelynek Napja egy „robbanás előtt álló kisebb csillag” volt. A csillag a Sziriusz-C lehetett, vagyis a rendszer harmadik csillaga és annak bolygói. Itt hadd jegyezzük meg: a hivatalos tudomány már régóta bajlódik a Sziriusz- C-vel. 1920-ban és 1928-ban több csillagász is látta – látni vélte – távcsöveivel, mások ugyanott ugyanakkor nem látták. 1930-tól kezdve viszont már senki sem látta. 1970-ben ismét felmerült a téma, mert a Sziriusz pályaelemeiben különféle zavarokat figyelhettek meg, amelyeket nem a másutt járó „B” csillag, hanem egy harmadik összetevő okozhatott.

A dogonok kétszázhatvan csillag-konstellációt ismernek, és mindegyiket le is tudják rajzolni. Az anyag keletkezéséről, összetételéről szóló magyarázataik igen modernek. Mert többek között azt hirdetik, hogy „minden anyag alapja a legkisebb részecske”, vagyis az atom, mondjuk erre mi. A legkülönfélébb anyagok is mind ebből a kis részecskéből épülnek fel „ugyanolyan részek hozzáadásával”. Amma különben a földi világot kétszer teremtette az első változattal valami okból nem volt elégedett, ezért azt elpusztította (Atlantisz? Özönvíz?). A dogon tanok emlegetik az élet spirálját is, amely nem más, mint egy kettős spirál… Ebben nem nehéz felismernünk a DNS genetikai kód formáját.

De lássuk, a dogonok szerint mi történt a Világűrben és a Földön valaha régen! Honnan érkezett a tudás, és honnan érkeztek az idegen űrhajósok?

Két kozmikus époszt hallhatunk. Az egyik azt meséli el, hogyan érkezett a földre egy bizonyos Ogo. Ogo hajóját a „mag ereje” hajtotta az űrön át, amiben nem nehéz felismernünk a nukleáris energiát. A Sziriusz-rendszer valamelyik bolygójáról jött Ogo, és a leírásból felismerhetjük az űrhajózás ma ismert alapvető szabályait is, amelyek nélkül ilyen műveletek nem végezhetőek el. Az űr két pontja – a starthely és a célhely – közti távolságot a legoptimálisabb pályavonalon tette meg a hajó, és e szabályokat betartva landolt is a Földön.

Valami baja eshetett Ogo űrhajójának, mert nevezett űrhajótöröttként rekedt a Földön. Hogy mi lett a további sorsa, nem derül ki egyértelműen. Valószínűleg elpusztult, de helyzetéről üzenetet küldött haza. Mert a második éposz már Nommo űrutazásáról szól.

Nommo eleve azzal a feladattal érkezett, hogy népesítse be a Földet. Ebből visszamenőleg minimum két dologra következtethetünk. Az egyik: Ogo felderítő volt, akit eleve azért küldtek ki az űrbe, hogy lakható bolygókat keressen. Emlékezzünk csak, a dogon mítosz szerint az őseik – az őseink! – olyan bolygóról érkeztek, amelynek csillaga már feltehetően kimerítette nukleáris anyagát és közeledett a pusztuláshoz (a „felrobbanáshoz”). Ez lehetett a Sziriusz-B, amely aztán átment fehér törpébe és anyagsűrűsége szinte hihetetlen mértéket ért el (valaha fekete lyuk lesz belőle). Az ott lévők tudása igen fejlett lehetett, tisztában voltak hát a veszéllyel, és csak a menekülésben, az áttelepülésben láttak kiutat.

A másik dolog: Ogo pozitív jelentést küldhetett haza, vagyis a Földet lakható bolygónak ítélte meg. Igaza volt. A második expedíció ezért már ismert céllal indult el, és űrhajójukban a kellő számú egyeden kívül nyilván magukkal hozták mindazt, amire az úttörőknek, a telepeseknek egy teljesen ismeretlen világban szükségük lehetett.

Ez különben kiderül az eposzból is. A nyolc főnyi legénység olyan nagy hajóban érkezett, amelynek hatvan különféle „rekesze” (raktára, szintje, helyisége?) volt. De érdekes módon voltak ott olyan szintek is, amelybe útközben a legénység sem léphetett be. „A tiltott rekeszekben őriztek olyan dolgokat, amelyeket Amma csak később ad át az embereknek”. Vagyis akkor, amikor azok – mondja tovább az éposz – már „teljesen megszervezik, ellenőrzik és irányítják a Földet”. Vagyis egy olyan időpontban, ami még ma sem következett el, de a globális világban hamarosan eljön.

Az époszban, primitív szavakkal ugyan, de elmesélik azt is, hogy a Szinusszal folyamatosan rádiókapcsolatban álltak az űrhajósok („igen messze, otthon is hallották a hangjukat”). Meglepően hosszú ideig, körülbelül nyolc éven át az űrhajó csak keringett a Föld körül, a bolygó mesterséges holdjaként „hintázott szabályosan” – mondják a dogonok. Vagyis a pályája szinuszgörbéket írt le, akár a mai mesterséges holdaké. Ez a szó- és fogalomhasználat ismét csak arra utal, hogy ezt a dogonok nem az ujjukból szopták, nem úgy találták ki vagy álmodták meg, hanem reális, valós eseményt közvetítenek a mai emberiség számára – a régmúltból.

És akkor jött az a mondat a francia nyelvre fordított dogon beszámolóban – „mitológiában” amely szerint az elsőnek a Földre lépő Nommo lába nyoma egy „rézből készült szandál” nyomához hasonlított a puha talajon…

A Sziriuszt ismerték az ókori népek. Annak idején mindig vörösnek írták le a Sziriusz-A-t. Az egyiptomiak, a görögök ezer éveken keresztül vörös színűnek látták a csillagot. Ma viszont a Sziriusz halványkék fénnyel ragyog az égen. Vagy ez nem ugyanaz a csillag…?

A tudomány most azt állítja, hogy egykor a Sziriusz- B volt jobban látható, annak volt vörös a fénye, és a maga erős fényével teljesen elnyomta, elhomályosította a Sziriusz-A-t. Minden rendben is lenne – de van egy apróság, amely kissé összezavarja a dolgokat. Ugyanis amikor az emberek innen a Sziriusz-B-t láthatták vörös fénnyel ragyogni és a Sziriusz-A emiatt láthatatlan volt – ez legkevesebb egymillió évvel korábban volt! Tehát minimum egymillió évvel ezelőtt kezdődött ez a folyamat és alakult át a fény színe, majd fokozatosan kialudt a vörös fényű B, és kezdtük helyette látni a kékes fényű A-t. Nos, egymillió vagy akár félmillió évvel ezelőtt kik figyelhették meg a Földön a vörös színű csillagot? Csak nem a majomemberek? Mert hát a tudósok szerint akkor igazi emberek még nem is éltek a Földön…

Mindebből csak a logika vezethet ki bennünket, feledve most vörös és kék fényű bolygókat és egyéb utalásokat, tényeket – azt kell igazából megvizsgálnunk, hogy ez a huszadik századi rejtély igazából milyen régi titok is. Nem tudható, de az sejthető, hogy nagyon régi. Ma úgy tudjuk, és erre bizonyítékaink is vannak, hogy az emberek ősei nem a Sziriuszról jöttek. Túl sok réges-régi csontvázat ástak már ki igen régi korokból ahhoz, hogy ebben nagyjából biztosak legyünk. Ha pedig az ember ősei mégis valahonnan máshonnan érkeztek volna, azt csak űrhajóval tehették. Ha űrhajójuk volt, fejlett tudásuk is volt. Ha pedig ez volt, akkor nem indultak neki a földi életnek majomemberként, vagy igen szűkagyú ősemberként.

Ugyanakkor a logikus (tehát tudományos igényű, hiszen a logika is tudomány) gondolkodásmód azt követeli tőlünk: fogadjuk el tényként, hogy a dogonok ősei valaha a távoli múltban ilyen információkhoz jutottak. Információkhoz, amelyeket saját erőből, saját tudással megszerezni nem voltak képesek. Ezek az információk, ez a tudásanyag jóval meghaladta az ekkori emberek tudásszintjét, és erősen meghaladja a ma élő dogonokét is.

Voltaképpen két elméletet is felállíthatunk. Az egyik eléggé hihetetlenül hangzik, de mint elmélet talán megállja a helyét. Eszerint a Földön a Kr. e. 15000 és 11500 között létezett egy magasabb rendű civilizáció, amit nevezhetünk „elődöknek” vagy „Atlantisznak” vagy bármi egyébnek is. Ez a fura tudás tőlük jutott el valahogyan a dogonokhoz. Abban a másik, már igen fejlett civilizációban élhettek olyan tudósok, akik műszerekkel kutatták a Sziriuszok világát. Aztán amikor az elődök civilizációja valamilyen globális katasztrófa miatt megsemmisült, e tudósok Közép-Nyugat-Afrikába menekültek vagy sodródtak, és jobb híján az ott talált feketéknek adták elő addig szerzett tudásukat. Csupáncsak azért, hogy azt átmentsék a későbbi időkre, a későbbi emberiség számára.

A másik elmélet viszont az, amit a dogonok hisznek és állítanak valósnak. Nekik nincsenek kétségeik afelől, hogy Nommo és társai voltak a dogonok ősei, akik valamelyik Sziriusz-bolygóról érkeztek a Földre. (Hogy akkor kik a fehér, a sárga stb. bőrszínű emberek ősei, arról ez a legenda nem szól.)

A tudomány a huszadik század közepén hatalmas csapdába került. Nem túlzás azt mondani: amíg a dogon „mitológia” döbbenetes állításaira a tudományos élet nem válaszol (egyelőre: nem is reagál), addig nem léphetünk tovább. Az emberiség történetének olyan kérdése merült itt fel, amire válaszolni kell.

A kérdés tehát az: hogyan lehetséges, hogy a dogonok műszerek és tudósok nélkül ugyanazt állíthatják immár legalább ezer éve, amit a tudomány csak a huszadik században fedezett fel? Nem hihető, hogy valakik a sok ezer éves egyiptomi tudás kis részét juttatták volna el a dogonokhoz, hiszen az a tudás messze nem ért fel a mai eredményekig. Már csak azért sem, mert a dogonok tudják például, hogy a valaha vörös Sziriusz-B „egy robbanás után kis fehér csillaggá változott”. Ez viszont a Kr. utáni II. században történt, vagyis a régi egyiptomi vagy egyéb ókori tudósok erről már nem értesülhettek. Az a megoldás is ostobaságnak tűnik, hogy pár száz évvel ezelőtt európai hittérítők jártak volna arrafelé és azok rendelkeztek bizonyos csillagászati tudással. Ez már csak azért is logikátlan, mert a tudomány a Sziriusz-B létezéséről csak 1862-ben szerzett tudomást, rendkívüli sűrűségét csak az első világháború előtt állapították meg, a galaktikus spirálokról is csak a XIX. század végétől beszélünk. Galaxisunk forgását a tudomány csak 1927-ben állapította meg, az pedig, hogy spirál alakok fedezhetőek fel benne, csak az 1950-es években lett nyilvánvaló.

Ugyanakkor tudható, hogy a dogonok ezt az ismeretanyagot már akkor adták szájról szájra, amikor az első fehér emberek még el sem hagyták Európa partjait.

Bármennyire is ódzkodik a tudomány, ebből a logikai csapdából csak egyetlen út vezet ki: el kell ismerni, hogy valaha a nagyon régi időkben létrejött a kapcsolat a dogonok ősei és az idegen civilizációk küldöttei között. Persze igen kicsi az esély arra, hogy ezt a mai akadémiák bármelyike is megteszi, hiszen még az UFO-k létét is tagadják, és „semmiféle bizonyítékot nem látnak” arra nézve, hogy idegen civilizációk egyáltalán léteznének – nemhogy már jártak volna bolygónkon…

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ez a tény – ha elfogadják – nem szükségképpen mond ellent az ember mint olyan fejlődésével kapcsolatos elméleteknek. Ha nem is igaz, hogy Nommo és társai voltak az első fejlett lények a Földön és tőlük származott az emberiség – az még igaz lehet, hogy találkoztak itt primitív emberekkel, nyilván nem csak a feketéket „képviselő” dogonokkal, hanem más földrészeken élő más bőrszínű őseinkkel is.

Ugyanakkor nem tagadható: a dogon „legendák”, époszok mondataiban fellelhető hatalmas mennyiségű egzakt tudásanyag csak olyanoktól származhatott, akik e tudás birtokában voltak és azt normálisan használták, alkalmazták is. A Sziriuszról, a világűrről, a Naprendszer holdjairól, az űrhajók mozgásáról, fizikájáról, közeledésük szabályairól semmiképpen sem tudhattak az analfabéta földművelők. Nem lehetett tudásuk az anyag szerkezetéről, az atomról, az ősrobbanásról, az anyag keletkezéséről, tér és idő összefüggéseiről. Vagyis logikus a következtetés: amit itt ismételgetnek már oly régóta, és ami ugyanakkor nem épült be tudásukba, hisz földművelés közben annak egyetlen elemét sem alkalmazhatták a valós, mindennapi életükben – nem lehet más, mint egy kívülről készen kapott tudásanyag.

És hogy miért kapták? Erre a leginkább kézenfekvő magyarázat az, hogy ez egy üzenet.

Ugyanis feltehetően az történt, hogy Nommonak és társainak valami okból nem sikerült az expedíciójuk. Vagy eleve nem is az volt a cél, hogy idegeneket telepítsenek a Földre. Vagy talán még ezzel a szándékkal indultak el „otthonról”, ám ideérve kiderült, hogy van itt már egy helyi élőlényfajta, amelyik itt nem bolygóidegen, hanem ellenkezőleg, itt él a kezdetektől és minden jel szerint gondolkodik már. A kozmikus etika – reméljük, volt és van és lesz ilyen! – tiltotta az idegeneknek, hogy gyarmatosítsák, megszállják, betelepítsék a bolygót. El kellett tehát menniök, másutt keresni lakatlan, de számukra lakható égitesteket.

Viszont mindenképpen szerettek volna valami jelet hagyni a Földön, az itteni embereknek. Azt látták, hogy az akkori lakók még nem érik fel ésszel, mit jelentett az ő látogatásuk. Tehát kénytelenek voltak a majdani emberiségnek hagyni valami jelet. És az mi lehet? Építsenek hatalmas piramisokat, hagyjanak fizikailag létező nagy építményt vagy emlékművet? Vagy véssenek sziklába egy gigantikus méretű arcképet, jelet, űrhajót, csillagtérképet…?

Nem, ők nagyon jól tudták, hogy ez nem lehet örökké tartó. Ehelyett egy sokkal ravaszabb és okosabb megoldást választottak. A jelet szövegbe rejtették. Olyan információkat csomagoltak látszólag vallásos, misztikus szövegbe, amit el tudtak fogadtatni az akkor ott a földet érésük helyén élő egyszerű fekete földművesekkel. Valamilyen módon tudomásukra hozták, hogy ezt a szöveget meg kell tanulniok és ismételgetniök nemzedékről nemzedékre, az idők végezetéig.

Nommo és társai ugyanis tudták: ha most nem, ha itt nem, hát majd valamikor a jövőben és akár itt, ezeknek az embereknek az utódai, vagy más földrészeken élő emberek egykor eljutnak arra a tudásszintre, hogy felfogják a „mitológia” rejtett üzenetét! Megértik majd: itt olyan információhalmazt ismételgetnek ezek az egyszerű emberek, amit ők maguk nem találhattak ki, nem tudhattak meg. Akkor aztán majd a jövőben élő, tudományosan képzett emberek megértik, hogy valakik üzentek nekik át a téren és az időn. Valakik, akik mindezt már réges-régen tudták és akik értelemszerűen nem voltak emberek, nem voltak földiek.

Tehát egy üzenet haladt át az időn és a téren! Egy üzenet, amit földön kívüliek hagytak itt nekünk ezen a körmönfont, de el kell ismerni, hatásos módon. Az már csak a huszadik-huszonegyedik századi merev, vaskalapos tudósok hibája, sőt bűne, hogy nem foglalkoznak az üzenettel. Nem foglalkoznak vele, mert ez a tény ellenkezik mindazzal, amit ők eddig tanítottak nekünk és amiben végül maguk is hisznek. Hogy nincsenek idegenek, vagy ha vannak is, sohasem jártak itt, nem avatkoztak be az emberiség fejlődésébe, stb., stb.

Miközben a dogonoknál ott van minderre a bizonyíték…