Hüllők a terráriumbán

Aki elhatározta, hogy terráriumot rendez be, annak hely­hiány miatt rendszerint tovább kell szűkítenie a kört: el kell döntenie, hogy békákkal, gőtékkel, gyíkokkal, tek­nősökkel, esetleg kígyókkal kíván foglalkozni. A mai lakásokban általában kevés a hely, különösen a nagy­méretű terráriumok számára, amelyekből legfeljebb né­hány darabot lehet, úgy-ahogy elhelyezni. Nehezíti a dolgot, hogy a hazai szaküzletekben ma még nagyon sze­gényes a kínálat a terráriumbán gondozható hüllőkből, a hazai fajok pedig valamennyien védettek, és legfeljebb a TIT Stúdió Terrarista Szakkörének tagjai számára hoz­záférhetők (csak az úgynevezett tömegfajok).

A hazai terraristák jelentős része tart otthon teknősö­ket, elsősorban valószínűleg azért, mert ezek az állatok – különösen a vörösfülű ékszerteknős – több-kevesebb rendszerességgel kaphatók a szaküzletekben. Sajnos na­gyon sokan nem veszik a fáradságot, hogy előzőleg kicsit utánanézzenek, utánaolvassanak, hogyan is kell tartani, etetni, gondozni ezeket az állatokat. Ennek szomorú kö­vetkezménye azután, hogy szinte egymásnak adják a kilin­cset az Állatorvostudományi Egyetemen Janisch Miklós tudományos kutató, a hüllők kitűnő ismerőjének szobájá­ban. Helytelenül táplált (például parízerrel etetett) és ennek következtében megpuhult páncélú, beduzzadt sze­
mű állatokat visznek kezelésre, de gyakran már olyan későn, hogy a leggondosabb és legszakszerűbb gyógyke­zelés sem segíthet rajtuk. A nagyon apró ékszerteknős bébiknél külön problémát jelent az injekciózás maga, hiszen a teljesen legyengült, tízforintosnyi állatok szá­mára maga a tűszúrás is végzetes lehet.

A teknősök viszonylag hosszú életű és nagyon szívós állatok, elég nehéz őket tönkretenni. De a hosszú időn át tartó helytelen táplálás számukra is lassú haldoklást jelent. Míg az apró díszmadarakat egyetlen etetéssel, például megsavanyodott, penészes táplálékkal teljesen tönkretehetjük, úgy hogy az állat napok alatt elpusztul; addig a teknősökön eleinte nem is látszik a csendes agónia. Amikor viszont már a mindenki számára látható tünetek jelentkeznek, gyakran már késő a segítség.

A teknősök, sem a szárazföldön (görög, mór teknős stb.), sem a vízben élők (például az ékszerteknősök, a kaspi vízi teknős, vagy a lágyhéjú teknős) nem hajlamo­sak alapvetően a betegségekre! Nem gyógyítani kell őket, mert az költséges, fáradságos munkát jelent és eredmé­nyességét tekintve is eléggé bizonytalan. A bajt meg kell előzni, aminek egyszerű alapfeltétele a helyes tartás, min­denekelőtt a szakszerű táplálás.

Sorozatunk később megjelenő terrarista kötetében rész­letes útmutatást adunk valamennyi, hazai viszonylatban beszerezhető hüllőről, itt most csupán a legszükségesebb tudnivalókra hívom fel az olvasó figyelmét. Mindenek­előtt arra, hogy az ékszerteknősök, de a többi, Magyar­országon néha kapható, távoli tájakról származó vízi teknősök is fűtött medencét kívánnak. A víz hőfoka 27- 28 °C legyen, éjszakára néhány fokot hűlhet. Nagyon jól bevált az Ország Mihály alkalmazta tartásmód, hogy tud­niillik az állatok nagyméretű műanyag lavórokban kap­nak helyet. Az ilyen „terráriumbán” egy középre helye-

25. ábra. Terráriumbán gyakrabban tartott hüllők táplálékának vázlatos áttekintése

zett lapos kövön kívül más berendezésre nincs szükség, emellett könnyen tisztítható és az állatok állandó meg­figyelés alatt tarthatók.

Ami a táplálékukat illeti, a vízi teknősök húsevő álla­tok, ragadozó életmódot folytatnak. A terráriumbán mi­nél változatosabb koszton kell tartani őket, de néhány táplálékféleségnek – különösen a fiatal, fejlődő állatok esetében – döntő jelentősége van. Nagyon sokan elköve­tik például azt a hibát, hogy az ékszerteknősöket csak tubifexszel etetik, ami vitamin- és kalciumfoszfát-hiány- hoz vezet és végső fokon elhullásukat eredményezheti. A tubifex lehet az egészen fiatal ékszerteknősök kiegészítő tápláléka, de elsősorban azoknak is nyers húsra és főleg halhúsra van szükségük. Legjobban megfelel az apró hal, például a fiatal keszegek, szélhajtó küsz, de szívesen fogyasztják a teknősök az e célra tenyésztett guppit is. Az apró, egészben elfogyasztott halakkal teknősünk kész szervezetet vesz magához, belekkel, béltartalommal és csontokkal együtt. Aki a Duna vagy a Balaton közelében lakik, annak tavasztól őszig bizonyára nem fog különö­sebb nehézséget okozni, hogy merítőhálóval teknősének elegendő apró halat fogjon, de jól megfelel e célra a fiatal kecskebéka is. Az egészen kicsi teknősbébik számára ter­mészetesen még egy szélhajtó küsz is nagy falatnak bizo­nyul; ilyenkor a zsákmányt mindenestől feldarabolva adjuk a vízbe.

• A teknősök hamar szelídülnek, és viszonylag rövid idő alatt hozzá lehet szoktatni őket ahhoz, hogy a vízből kinyúlva egy hosszú csipesz végéről vegyék el a falatot. Ez az etetési mód gyakorlati szempontból is hasznos, mert így könnyebben beadhatjuk a hetente esedékes kalcium­foszfát és Phylasol-combi koncentrátum adagot is. A hús­darabot egyszerűen megmártjuk a készítményben (túl­adagolni nem szabad!), a finom por rátapad, és miután

26. ábra. Szoktassuk rá ékszerteknősünket, hogy a vízből kiemelkedve vegye el a csipeszről táplálékát

a vízből kinyújtózó állat nyomban elnyeli a falatot, annak minden része jó helyre, a gyomorba jut. Ha teknősünk csak a vízben hajlandó enni, akkor a halat vagy marha­hús darabkát hetente egyszer Vitamin-A olaj és Vitamin- D3 olaj nevű készítmények egy-egy cseppjével kell be­kenni (csak vényre kapható!). Jól aprózzuk el a húst, hogy az állat ne szaggassa, hanem nyomban lenyelje a vitaminokkal együtt.

Aki nem tud apró élőhalhoz jutni, vásároljon teknőse számára egy-egy nagyobb keszeget (mélyhűtve hosszú ideig tárolható) és azzal etessen. Ez esetben is vigyázni kell persze arra, hogy az állat ne csak a húst, hanem a csonto­kat is elfogyassza. Ha a vágódeszkán előzőleg összetörjük a csontokat (szálkákat), a teknősök minden nehézség
nélkül le tudják nyelni a falatot. A halhús mellett etessünk nyers marhaszívet (vigyázat, nyers diszóhúst soha nem szabad adni!). Ilyenkor is adjunk hetente egyszer A és D3 vitamint, és ugyanilyen időközönként kevés salátát. Ezt az állatok rendszerint a vízbe dobva is elfogyasztják, ha nem, úgy a hús mellé szorítva csempészhetünk egy-egy darabka salátát a szájukba. Nagyon fontos a csigák rend­szeres etetése is. A vízicsigákat tenyészteni is lehet, száraz­földieket pedig a kertben gyűjthetünk számukra. A kifej­lett ékszerteknősök hetente egy alkalommal szopósegeret is kaphatnak. A bébiket naponta, a felnőtt állatokat heten­te két alkalommal etessük.

A terrárium vagy a műanyag kád fölött lógó izzót (a távolság 25 watt esetén kb. 20 cm) különösen az ősztől tavaszig terjedő időszakban naponta 5-6 órán át égetni kell. Ha egy követ vagy fatuskót teszünk alá, az állatok kimásznak a vízből és úgy sütkéreznek. A nyári hónapok­ban nagyon jót tesz a közvetlen napsugárzás. A erkélyen, az ablakban vagy más alkalmas helyen lehet elhelyezni a terráriumot, úgy, hogy a reggeli vagy kora délelőtti napsugarak érjék. A tűző déli napra soha ne tegyük ki állatainkat!

A medence vagy a terrárium vize lehetőleg mindig tiszta legyen! A vízcserénél az állatokat ki kell venni, és csak akkor szabad ismét visszatenni őket, amikor a szépen kimosott műanyag kádban a friss víz a kellő hőfokra •melegedett. Legegyszerűbb a medencét már eleve meleg vízzel feltölteni, mert ha csak az elektromos fűtőkre bíz­zuk a dolgot, lényegesen tovább fog tartani. Az ékszer­teknősök nem vonulnak téli pihenőre, ezért ősztől tavaszig fűtött szobában kell tartani őket. Vigyázzunk; szellőz­tetéskor a víz fölé kerülő hideg levegő tüdőgyulladást okozhat.

A szárazföldi teknősök közül elsősorban a görög és a

27. ábra. A mór (A) és a görög teknőst (B) legkönnyebben az eltérő farokpajzs alapján különböztethetjük meg

mór teknősök jutnak a hazai terraristákhoz, főleg a Jugo­szláviába, Bulgáriába, Görögországba látogató turisták révén. A két fajt a farok fölött levő pajzs alapján könnyen megkülönböztethetjük; a görög teknősé osztott, a mór teknősé viszont egyetlen darabból áll. A szárazföldi tek­nősök minél nagyobb terráriumot igényelnek, amelyet sóderral, nagyobb kövekkel lehet berendezni. Mindkét teknősfaj elsősorban növényevő, ezért alaptáplálékuk a különböző zöldeleség és gyümölcs legyen. Nagyon szere­tik a gyermekláncfű lédús levelét, a vadlóherét és a külön­böző fűféléket, gyümölcsökből az évszaknak megfelelően adhatunk nekik cseresznyét, barackot, almát, dinnyét, paradicsomot, szőlőt, szilvát stb. Kedvelik a nyers sárga­répát, ezt az apróbb állatoknak reszelni kell (durva resze­lővei), a nagyobbaknak csak darabokra vágjuk. A gyü­mölcsre, répára lehet rászórni a vízi teknősök etetésével kapcsolatban már említett vitamint és kalciumfoszfátot, amelyre természetesen a szárazföldi fajoknak is szüksé­gük van. A zöldtakarmányon és gyümölcsön kívül időről időre adhatunk egy darabka keménytojást, egyik-másik állat szívesen fogyasztja a főtt rizst és a főtt burgonyát is.

Ezek a teknősök is melegkedvelő állatok, télen fűtött

28. ábra. Falra akasztható terrárium gekkók számára

szobában kell tartani őket. Nyáron viszont vigyük mind gyakrabban őket a szabadba! Ahol kert van, elkeríthe­tünk ott egy-két négyzetméternyi részt, de talán még jobb, ha egy hordozható, dróttetővel is ellátott keretet készí­tünk, amely alatt a sütkérező, csemegéző teknős teljes
biztonságban van. A helyét mindig úgy kell megválasz­tani, hogy a kifutóban napos és árnyékos részek váltsák egymást (pl. ritkás lombú fa alatt, ahová foltokban jut be a napsugár). Különösen kedvelik a teknősök a kora délelőtti, még nem forró napsütést.

Ha külföldi utunkon magunk gyűjtjük az állatokat, akkor a hazautazásig szellős vászonzacskóban, lehetőleg egyenként tároljuk őket. A zacskót naponta gyengén meg kell nedvesíteni, és árnyékos helyen felfüggeszteni. Nem baj, ha a teknős néhány napig, akár egy hétig sem eszik, de azért próbáljuk időnként megkínálni (nem a zacskó­ban) gyümölccsel vagy más ínyencfalattal.

A Balkán-félszigeten élő állatok télire nyugovóra tér­nek. A meleg szobában tartott teknősök számára nem feltétlenül szükséges a teleltetés, de ha állataink jól táp­láltak és egészségesek, megpróbálkozhatunk vele. Deszka­ládába friss erdei avart kell tenni, ebbe a kissé nyirkos közegbe kerülnek az állatok. A telelést csak akkor szabad megkezdeni, amikor erre a teknősök viselkedésükkel fi­gyelmeztetnek (nem esznek, emésztőcsatornájuk tehát már kiürült, gyakran elbújnak, lassan, bágyadtan mozog­nak). Az avarral gondosan betakart állatok számára alkal­mas lehet a pince is, de fontos, hogy a hőmérő higany­szála ne süllyedjen fagypont alá, és ne is legyen melegebb 5-6 °C-nál. Ez a hőmérséklet a távfűtéses lakások pincéi­ben többnyire nem biztosítható, ilyen helyen inkább ne • teleltessünk. Még akkor sem, ha ősszel furkálással és a fent már leírt módon jelzik alvási szándékukat. A szabad­földi teleltetés megoldható, de mindig kockázattal jár!

Óriási élmény volt számomra, amikor először jártam Dalmáciában, és első ízben találkoztam az ott élő török gekkókkal. Hoztunk is haza jó néhányat, amelyek hosszú ideig éltek nálam terráriumbán. Ma már egyre több hazai terrarista foglalkozik gekkókkal, a fenti fajon kívül a
Bulgáriából hozott karmos gckkókkal, de a csodálatosan szcp, zöld alapon piros pettyes madagaszkári nappali gekkókkal, valamint az Indiából származó, arasznyinál is nagyobbra növő tokehhel is. Az utóbbi Ország Mihály és mások terráriumában eredményesen szaporodott.

A gekkók a gyíkfélékhez tartoznak, a tudomány mint­egy 650 fajukat ismerni. Elsősorban a trópusok és szub- trópusok lakói, sok közülük tömegesen él az emberi lakóhelyeken is, szaladgálnak a mennyezeten, leselkednek az ajtó fölött égő lámpa mellett, s a fény által odacsalo­gatott lepkékre és más rovarokra vadásznak. Általában melegkedvelők, ezt a terráriumi tartásnál is figyelembe kell venni. Néhány fajt kivéve éjszakai életmódúak, ezért különösen azoknak a terraristáknak ajánlhatók, akik a napi munka után csak este jutnak hozzá, hogy állataikkal foglalkozzanak. Miután a legtöbb gekkó sziklákon, ház­falakon, fatörzseken tanyázik, és elsősorban függőleges irányban mozog, ajánlom számukra a rajzon bemutatott terráriumtípust, amely a falra akasztható és így helyfog­lalás szempontjából is előnyös. Megfelelő kézügyességei házilag is elkészíthető.

Táplálékuk lehetőleg minél változatosabb legyen! Ugyanez vonatkozik természetesen az egyéb gyíkfajokra, például az agámákra vagy a dél-európai Lacerta fajokra is. Lisztkukac- és viaszmolytenyészet elengedhetetlen, de a nagyobb fajok szívesen fogyasztják az ugyancsak te­nyészthető svábbogarakat is (amerikai csótány). Kora tavasztól késő őszig pedig a legkülönbözőbb vadon élő rovarokat, lepkéket, szöcskéket és sáskákat, ezenkívül pókokat foghatunk számukra. Akik kertes házban lak­nak, azok jó eredménnyel használhatják a rajzon is be­mutatott és a rovarevő madaraknál már említett fény­csapdát, amellyel elsősorban az éjjel repülő bagolypiliéket lehet fogni nagyobb számban. Szöcskéket és főleg sáská­
kát a nyári és kora őszi hónapokban réteken, legelőkön kézzel vagy fűhálóval lehet gyűjteni.

A Dél-Európában vagy másutt fogott gekkók és egyéb gyíkfélék tárolására, szállítására ugyancsak a szellős vá­szonzacskó a legalkalmasabb. Mindig árnyékos helyen lógjon és naponta meg kell egy kicsit nedvesíteni. Soha ne rakjunk sok gekkót egyetlen zacskóba, de ha mégis több állatot (3-4-et) vagyunk kénytelen együtt tárolni, nagyság szerint válasszuk szét őket. A gekkók néha veszekedősek; a szabadban revírt tartanak és azt védik fajtársaikkal szemben. Ezt a szokásukat a terráriumbán is megtartják, ezért ott sem tanácsos sok példányt össze­zárni.

Néha felbukkan az üzletekben egy-egy kaméleon, az ismert mintegy 85 faj közül többnyire az Észak-Afriká- ban, Közel-Keleten, Cipruson, néhány görög szigeten és Dél-Spanyolországban honos közönséges kaméleon. Ennek az igen érdekes életmódú gyíkfélének a tartásával kapcsolatban néhány alapvető dolgot szem előtt kell tar­tani. Fűtött (napközben 27-30 °C), jól növényesített ter- ráriumot igényel, de nagyon fontosak a kényelmes mászó­ágak is, ahol etetni lehet. A földön a legtöbb kaméleon nagyon szerencsétlenül érzi magát és szörnyen ügyetlenül mozog.

A kaméleonok sokat isznak, de a vizet nem tudják tálacskából felszürcsölni! A trópusi esőerdőkben nyel- . vükkel „lövik” le a leveleken lógó vízcseppeket, a terrá­riumbán viszont szemcseppentővei kell itatni őket. Na­gyon jól bevált ez a módszer a Belvárosi Akvárium-Ter­ráriumbán, ahol egyebek között tucatnyi kaméleont is gondoznak. Ahol több példány él együtt, célszerű egye­dileg etetni őket. A lisztkukac önmagában nem elég! Tavasztól őszig gyűjtsünk nekik minél több szöcskét, sáskát, tücsköt, pókot és apró bogarakat. Vadászatát,
amint hosszúra kilőtt nyelvével elcsípi áldozatát, élvezet lesz megfigyelni. Gondoljunk arra, hogy az üzletbe frissen érkezett kaméleonok mögött talán már hosszabb éhezés és szomjazás áll! Ezért csak fokozatosan szabad őket a bőségesebb táplálékhoz, vízhez szoktatni, mert a hirtelen jóllakás az ilyen kikoplalt állat számára végzetes lehet. Nyáron, a jó meleg napokon a kaméleont is vigyük minél többet a szabad levegőre. Élmény lesz számára, ha a bokrok, fák ágain mászkálhat (persze felügyelet mellett!).

Ritkán nyílik arra is lehetőség, hogy idehaza zöld legu- ánt vásárolhassunk. Pedig a fiatal példányok nagyon mu­tatósak, hamar szelídülnek, és jó tartás mellett – sajnos – gyorsan nőnek is. Olyannyira, hogy a kezdetben bőséges terrárium egykettőre szűknek bizonyul számukra. A le- guánok sok gyümölcsöt és zöldet esznek, de rendszeresen fogyasztanak rovarokat (sáskákat, szöcskéket, liszkuka- cot), a nagyobb példányok szopósegereket is. A teljes táplálék kb. 80%-a legyen növényi eredetű (pl. saláta, lucerna, lóhere, káposzta, gyümölcsök). A terrárium hő­foka 25-28 °C, este és éjszaka 20-22 °C. Nem szabad hiányoznia az állat méreteihez igazodó fürdőmedencének, mert a leguánok gyakran és szívesen mennek a vízbe. A fürdővíz 25-28 °C legyen, a terráriumbán nagyobb páratartalom szükséges.

A kígyók táplálása jóval kényelmesebb, mint a gyíkoké, mert nem kell naponta-kétnaponta etetni őket. A zsák­mányállatokat (fehér egér, patkány stb.) tenyészteni vagy vásárolni lehet. Nagyon hasznos a vadon fogott pockok és egerek etetése, de változatosan (sok zölddel is!) kell táplálni a tenyésztett rágcsálókat is, hogy a kígyók jól hasznosítható, vitamindús zsákmányhoz jussanak.

A különböző hüllők tartásáról és gondozásáról magyar nyelven részletesebben Pénzes Bethen Terrárium c. köny­
vében és sorozatunk egyik, a jövőben megjelenő köte­tében olvashatunk. Addig is érdemes látogatni a már említett Terrarista Szakkör (TIT) összejöveteleit; érdekes előadásokat, a felmerülő kérdésekre adott szakszerű vála­szokat lehet ott hallani. (A Szakkör ríme: TIT Stúdió, Budapest, Bocskai u. 37. 1113.)