Tücsköt, bogarat

Miközben ezt a fejezetet írom, felvillan előttem annak a sok különböző rovarnak, póknak, csigának és más állat­nak a képe, amelyek gyermekkoromban hosszabb vagy rövidebb ideig vendégeskedtek nálam. Ezeknek a ma is élő emlékeknek az alapján mondhatom, hogy érdekesnél érdekesebb megfigyelésekre nyílhat alkalmunk, velük kap­csolatban.

Találunk például a mezőn vagy az erdőszélen egy kü­lönlegesen szép hernyót. Egyelőre nem sokat tudunk róla, legfeljebb csodálatos színeiben gyönyörködhetünk. Ha csak futólag nézzük meg, csupán az élmény emléke marad meg egy darabig, de az újabb és újabb benyomások, meg­figyelések azt is egykettőre elhomályosítják. Túl rövid ideig láttuk ahhoz, hogy maradandó emléket hagyjon bennünk. Ha viszont óvatosan gyűjtődobozba tesszük és hazavisszük, módunk lesz arra, hogy mozgását, táplál­kozásmódját közelebbről is tanulmányozzuk. Nem is be­szélve arról, hogy pontosan meg is határozhatjuk köny­vek vagy valamelyik tudományos intézmény segítségévek

Ne felejtsük el megnézni, milyen növényen találtuk a hernyót! Egyáltalán nem mindegy ugyanis, milyen zöldet kínálunk neki otthon. Vannak lepkefajok, amelyeknek hernyói csupán egyetlen növényhez kötődnek, abból táp­lálkoznak, minden mást makacsul visszautasítanak és in-

így ne

29. ábra. Több hazai lepkefaj állománya nagyon megfogyott!

kább elpusztulnak, de nem esznek belőle. Ha viszont ele­gendő tápnövényt viszünk magunkkal és ezeket otthon az akváriumon (vagy nagy uborkásüvegen) belül vízbe állítjuk, az nem fog elfonnyadni, a hernyó remekül érzi magát, és ha az ideje elérkezik, szépen be is bábozódik. A kikelő lepkét látva azután ellenőrizhetjük faji meghatá­rozásunk helyességét is. Mielőtt azonban ez megtörténik,

így igen

egy erős nagyítóval közvetlen közelről megfigyelhetjük a levélen haladó hernyó érdekes mozgásmechanizmusát vagy a rágok tökéletes munkáját. Közben természetesen időről időre cserélgetni kell a tápnövényt, hogy az állat mindig friss levelekből falatozhasson. Finom porlasztó­val naponta egyszer permetezni kell a növényt; ez bizto­sítja egyebek mellett a megfelelő páratartalmat az akvá­
riumban a reggeli órákban, amikor a szabadban, a fű között is növekszik a levegő nedvességtartalma a párolgó harmat miatt.

Ha szerencsénk van, megfigyelhetjük, amint a lepke kibújik a bábból. Általában a késő délelőtti vagy a déli órákban szokott ez megtörténni. Szegény állatnak nincs könnyű dolga, de végül ott ül előttünk sérülésmentesen, pazar színei csak úgy csillognak az ablakon behulló nap­sütésben. Nehogy kísértésbe essünk és tű hegyére tűzzük szegény éppen csak „megszületett” pillangót! Nyissuk ki az ablakot és engedjük szabadon, hadd repüljön a maga világa: a tarka virágokkal illatozó rétek vagy erdő felé.

Gyermekkorukban sokan készítenek lepkegyűjteményt, jól-rosszul gondozzák is egy darabig, aztán egy szép napon a szemétbe dobják a többi felgyülemlett kacattal együtt. Szép lenne, ha lepkéket tágas, napos vitrinekben élve lehetne tartani otthon, de ez többnyire megoldhatat­lan. A holt lepke pedig éppen olyan, mint a lőtt és kitö­mött madár, amely üvegszemeivel valahová a semmibe néz, és legfeljebb a port gyűjti össze a szoba falán. Ma, amikor sok egyéb állatfajjal együtt a rovarok és azon belül különösen egyes lepkefajok száma nagyon megfo­gyott (elsősorban tápnövényeik eltűnése miatt, de egyes fajok megcsappanásában tevékeny szerepet játszottak a ritkaságokat hajszoló gyűjtők is), a természet ellen való vétek lepkegyűjteményeket készíteni. Ha viszont van egy jó fényképezőgépünk, csodálatos képanyagot állíthatunk össze a virágokon lakmározó, szebbnél-szebb pillangók­ból.

A nyárvégi és őszi estéknek sajátos hangulatot ad a tücsökciripelés. Persze nem csupán a tücskök muzsikál­nak, har.em a fű között gyakori sáskák is hallatják resze- lős hangjukat. Az úgynevezett egyenesszárnyú rovarok, ahová a szöcskék, sáskák és tücskök tartoznak, igen érde­
kés életmódú állatok, és számos fajuk meglehetősen köny- nyen tartható kis terráriumbán.

A tücskök jellegzetes alakú, bunkós fejű, hosszú csápú rovarok. Lábfejük mindig három ízből áll, egyebek kö­zött ez különbözteti meg őket az ugyancsak hosszú csápú szöcskéktől, amelyeknek lábfeje négyízű. A nyáron és ősszel réteken, legelőkön, napos domboldalakon rendkí­vül gyakori sáskákat rövid csápjaikról ismerhetjük fel.

A fekete színű mezei tücsök már a kora tavaszi langyos napsugarak első érintésére előbújik rejtekéből. Napsütötte domboldalakon, legelőkön a még kopár fűben jól látsza­nak azok a földbe vezető kis lyukak, amelyek mindegyi­kében egy-egy tücsök lakik. Tavaszi kirándulásokról ma is gyakran viszek haza néhányat, és hosszabb-rövidebb ideig kis üvegkádban tartom őket. Csakhamar alagutat fúrnak a földbe, szívesen eszik a salátalevelet, a kenyér­morzsát, a nagyon apró húsdarabkákat, és viszonylag hamar meg is szelídülnek. Helyesebben: egyszerűen meg­szokják, hogy ott járkálunk körülöttük. A kifejlett hímek szorgalmasan ciripelnek, nappal és éjszaka egyforma hangerővel „fújják” egyszerű, de mégis oly kedves nótá­jukat. Kár, hogy meglehetősen veszekedős természetűek, odakint a legelőn is apró körzeteket – revíreket – tarta­nak, ahonnan féltékenyen űzik el az odatévedő szomszé­dot. Terráriumonként ezért csak egy példányt érdemes tar­tani. (A már említett észak-afrikai faj ilyen szempontból sokkal hálásabb állat. Saját példányaim hosszabb ideje ciripelnek egy nagyobb befőttesüvegben és nagyon jól megférnek egymással.) A tücskök kedvelik a meleget, a napsütést, de ha az ablakba tesszük a kis üvegkádat, min­dig takarjuk le dróthálóval. Az esetleg odatévedő verebek számára ugyanis a tücsök jó falat, könnyű préda lehet.

Számomra nagyon kedves és hangulatos a kora őszi esték pirregő tücsökkoncertje. Megtaláljuk őket szőlővi­
dékeken, de általában mindenütt, ahol száraz, meleg idő­járás uralkodik. A mintegy másfél centiméter hosszú állat mindig a növényeken és többnyire alacsonyan tartózko­dik. A virágok szirmaival és porzóival él, de apró lárvá­kat és levéltetveket is fogyaszt. Tartása éppen ezért nehe­zebb, mint a mezei vagy a házi tücsöké, de ha egy pél­dányt sikerül hazavinni, virágzó növényekkel berendezett terráriumbán biztosan megszólal. Ha azután néhány estén és éjszakán át már szorgalmasan pirregett, a fogás helyén vagy más alkalmas helyen ismét szabadon ereszthetjük.

Egy időben csigákat tartottam terráriumbán. A lökést ehhez a Zempléni hegységben gyűjtött nagy testű kék csupasz csigák adták (akkor még nem volt védett ez a faj!) Különösen langyos esőben lehetett a bükkös olda­lakon nagyon szép példányokat találni. Volt közöttük egészen sötét kék, de akadtak világosabb és zöldes árnya­latú csigák is. Gyönyörűek voltak, amint lustán másztak az avarban és természetesen rögtön beléjük szerettem. A terráriumbán azonban sajnos előszeretettel mászkáltak a nézőoldal üveglapján. Ez önmagába véve persze, még nem lett volna baj, de útjukat mindenütt nyálkás, tapadós csíkok jelezték, és reggelre kelve a terrárium üvege holmi első díjra érdemes modem útvesztő feladványra emlékez­tetett. így aztán nagy sajnálatomra meg kellett szüntet­nem a szépen induló „csigáriumot”, és az állatokat a leg­közelebbi kirándulás alkalmával visszavittük a zempléni bükkösökbe.

Kevés olyan érdekes életmódú rovar van, mint a gala- csinhajtók vagy más néven ganéjtúró bogarak. A nálunk meglehetősen gyakori holdszarvú ganéjtúró hímjének gyengén hátrafelé hajló „szarva” van, ami egy kicsit em­lékeztet a nála jóval nagyobb orrszarvúbogár fegyverére. A holdszarvú ganéjtúró fényes fekete színű, körülbelül 2 cm hosszú bogár. Esténként a legelők fölött vagy más
olyan helyen repül, ahol trágyát találhat. Ha sikerül fogni és hazavinni néhányat, megfigyelhetjük azt a szorgalmas munkát, amellyel ezek az állatok a számukra gyűjtött trá­gyadarabkákat (birka-, őz-, szarvasbogyó, lótrágyadarab- ka) összegyűjtik és a föld alá cipelik. A galacsinokat gömb alakúra formálják, így könnyebben hengergethetik őket.

Gyakori és nagyon szép bogarunk a mintegy másfél centiméteres erdei ganéjtúró. Szárnyfedői kékesfekete szí­nűek. A trágyagalacsinba lerakott petékből 3-4 hét múlva bújnak elő a lárvák és késő őszig az összegyűjtött trágyá­ból élnek. Áttelelés után elfogyasztják a megmaradt gala- csint és 3-4 hét múlva mint kész bogarak bújnak elő. A mohával és erdei avarral berendezett terráriumbán jól érzik magukat és könnyen megfigyelhetjük érdekes élet­módjukat.

Bizonyára kevesen tudják, hogy a ganéjtúró bogarak közeli rokonai a jól ismert szarvas bogárnak (Európa leg­nagyobb bogárfaja), az orrszarvúbogárnak, a májusi cse­rebogárnak és a virágokon gyakori, szép rózsabogárnak is. Sőt még a világ legnagyobb bogárfaja, az Amerika trópusi tájain élő herkules bogár is a ganéjtúró bogarak népes családjába tartozik. És még vajon mennyi más az az említetteken kívül? Hiszen a rovarok legnépesebb rend­jét jelentő bogárvilágnak ma kereken 350 000 faját ismeri a tudomány, de ez a szám a jövőben még bizonyára jelen­tősen növekedni fog. Hiszen például egyedül 1957-ben •kereken 2500 új fajt írtak le, fedeztek fel a tudomány szá­mára. És az ezerszínű bogárvilág még nagyon sok újat és érdekeset kínál azoknak is, akik életmódjukat, néha meghökkentően furcsa szokásaikat a jól berendezett terráriumokban szeretnék tanulmányozni. Mert estén­ként, a szépen kivilágított medencék előtt üldögélve, sok olyan dolgot figyelhetünk meg, amire az erdőben vagy a réteken soha nem nyílna alkalmunk.

Érdemes tehát rovarokkal, bogarakkal foglalkozni. Ki­vételt képeznek természetesen a védett fajok (például a szarvasbogár, a nagy hőscincér, az orrszarvú bogár és számos lepkefaj), amelyek pontos felsorolását a Magyar Közlöny 1982. évi 14. száma tartalmazza. Az itt szereplő rovarfajok állományát a legkülönbözőbb okok erősen veszélyeztetik, a védelmi határozat tehát fennmaradásu­kat segíti. Itt jegyzem meg, hogy a terráriumbán szintén tartható pókok nem rovarok 1 Egyebek között 4 pár lábuk különbözteti meg őket a három pár lábat viselő rovarok­tól.

A fentiekben csupán néhány példát említettem, és ter­mészetesen a világért sem szeretnék senkit rábeszélni arra, hogy egész életében mondjuk ganéjtúró bogarakat tartson. De arra igen, hogy legyen otthon néhány könnyen moz­dítható, átrendezhető kisebb vagy nagyobb terrárium, üvegkád, amelyet bármikor gyorsan fogadóképessé tehe­tünk alkalmi vendégek számára. Ahol a néhány napra, de legfeljebb néhány hétre érkező „tranzit” utasokkal szo­rosabb ismeretséget – majd azt mondtam: barátságot – köthetünk. Egészen más szemmel nézzük ezután az erdei avaron sétáló kékes színű bogarat, a fű között „hegedülő” sáskát vagy a csalán levelein mászó tarka hernyót, ha előzőleg egy kicsit közelebbről is tanulmányoztuk őket. Ez pedig többnyire csak otthon, a terráriumbán lehetsé­ges.