13. fejezet – A Brandenburg ezred

Az Abwehr (német titkosszolgálat) különlegesen kiképzett kommandósaiból létrehozott Brandenburg ezred lengyelországi, hollandiai és belgiumi bevetései látványosan demonstrálták, hogy a modern hadviselésben milyen fontos szerep jut a sokrétűen alkalmazható, erős elit alakulatoknak. Az ezred tagjai általában az ellenséges vonalak mögött, ellenséges egyenruhában vagy egyszerű civileknek öltözve hajtottak végre speciális feladatokat, amelyekhez legtöbbször elengedhetetlen volt több idegen nyelv ismerete. A II. világháború alatt a „brandenburgiak” számos hadműveletben vettek részt, ezek nagy része azonban mindmáig a Harmadik Birodalom történetének kevésbé ismert fejezeteihez tartozik.

A ma létező különleges alakulatok előfutárának tekinthető speciális „brandenburgi” különítményt a Canaris tengernagy irányítása alatt álló Abwehr II. részlegének alárendeltségében hozták létre. Maga Canaris ezekkel a szavakkal jellemezte az egységet: „Bátor, könyörtelen, önálló feladat-végrehajtásra kiképzett katonák, akik hosszú időn át képesek álcázva tevékenykedni, és kis csoportokban sikerrel oldanak meg olyan feladatokat, amelyek nagyobb egységekkel elképzelhetetlenek lennének.” A II. világháború kitörése előtt a különleges egység létét nem verték nagydobra, személyi állományát főleg ismerősök vagy személyes ajánlás útján bővítették. Soraiban még zsidó származású jelentkezők is helyet kaptak. Az újoncok kiképzése Brandenburg közelében folyt; innen ered az elnevezés.

Első bevetésükre Lengyelországban került sor, ahol a katonák azt a feladatot kapták, hogy észrevétlenül jussanak át az ellenséges vonalakon, és a német hadsereg előretörésének irányában foglalják el a kijelölt kulcsfontosságú pontokat (főleg hidakat). Az 1939. szeptemberi hadjáratban hasznos szerepet játszottak ugyan, de tudásuknak és felkészültségüknek igazán az 1940. májusi nyugati hadjárat során vették hasznát. 1940. május 8-án a holland egyenruhába öltözött „brandenburgiak” átkeltek Hollandiába, és elindultak célpontjuk, a gennepi Meuse-híd felé. Május 10-én hajnali 02.00-kor, miközben a támadásra induló német csapatok átlépték a határt, Wilhelm Walther hadnagy nyolcfős különleges egységével akcióba lendült. Walther és néhány embere holland katonai rendőregyenruhában úgy tett, mintha német hadifoglyokat akarna átkísérni a hídon, majd hirtelen lerohanták a meglepett védőket, és a híd egyik végén lévő két őrhelyet felszámolták. Walther ekkor nehéz helyzetbe került, mert három kommandósa megsebesült, és a híd túloldalát még nem sikerült elfoglalniuk. Végül a patthelyzetet a német hadnagy merészsége döntötte el, aki holland egyenruhájában egyszerűen átsétált a hídon. A védők nem merték megkockáztatni, hogy egy holland katonát lelőjenek, ezért nem nyitottak tüzet, ami végzetes hibának bizonyult. A németek gyorsan kiiktatták az őrposztokat, és a detonátorokat megszerezve nem engedték, hogy a védők felrobbantsák a hidat, amelyen így hamarosan át is gördülhettek az időközben odaérkezett páncélosok.

1941 májusában Canaris tengernagy titkos megállapodást kötött Moruzovval, a Siguranza (román titkosszolgálat) vezetőjével a Romániában található legfontosabb gazdasági és katonai létesítmények – legfőképpen a ploiesti-i olajmezők és a dunai hajóforgalom – védelméről. A megállapodás értelmében az Abwehr a Brandenburg ezred II. zászlóalját segítségként Ausztriából Ploiestibe helyezte át, ahol a zászlóalj katonái olajipari munkásoknak, parasztoknak, sportolóknak és az ifjúsági szervezet tagjainak álcázva beépültek a helyi közösségbe. Romániai tartózkodásuk ideje alatt két SAS- (brit Különleges Légi Szolgálat) akciót akadályoztak meg: az egyik egy Vaskapu elleni támadással tervezte lehetetlenné tenni a dunai hajózást, a másik pedig a Duna torkolatánál lévő nagy jelentőségű csernavodai híd felrobbantását tűzte ki célul.

Franciaország 1940. júniusi vereségét követően Hitler figyelme kelet felé fordult. A Szovjetunió megtámadására kidolgozott Barbarossa-hadműveletből természetesen az időközben ezreddé szervezett „brandenburgiak” sem maradhattak ki. Az I. zászlóalj alárendeltségében még a támadás kezdete előtt felállítottak egy ukrán önkéntesekből álló „Pacsirta csoportot”, amely a támadás kezdetén kulcsszerepet játszott a San egyik hadászati fontosságú hídjának elfoglalásában. Később, miután épségben kezükre került a lvovi rádióállomás, ukrán hazafiságuktól vezéreltetve kikiáltották az önálló ukrán államot, de ezzel gyakorlatilag megásták saját egységük sírját. A németek ugyanis attól kezdve gyanakvással figyelték minden lépésüket, és az év végén feloszlatták a megbízhatatlannak ítélt csoportot.

1942 augusztusában egy 62 fős, balti és szudétanémetekből álló Brandenburg alakulat Adrián von Fölkersam báró parancsnoksága alatt Dél-Oroszországban mélyen betört az ellenséges vonalak mögé, hogy egy klasszikus Brandenburg-akció keretében megszerezze a majkopi olajmezőket. Zsákmányolt szovjet teherautóikon az NKVD-egyenruhás német katonák könnyeden átjutottak a front túloldalára, és megindultak célpontjuk felé. Útjuk során egy nagyobb csoport szovjet dezertőrbe ütköztek, akiket a helyzetet mesterien kihasználó Fölkersam rábeszélt, hogy álljanak ismét a „szovjet nép szolgálatába”. Így aztán a nagy tömegben elvegyülő német egység minden védővonalon és ellenőrzési ponton akadálytalanul átjutott. Majkopba érve Fölkersam a város katonai parancsnokánál magát egy Sztálingrádból érkezett NKVD-őrnagynak kiadva elérte, hogy a szovjet parancsnok személyesen mutassa meg neki a város védelmi berendezéseit. Fölkersam a látottak alapján elkészítette Majkop elfoglalásának tervét.

Az akcióra 1942. augusztus 8-án került sor, amikor a német csapatok már csak 19 km-re álltak a várostól. A „brandenburgiak” először gránátokkal német tüzérségi támadást szimulálva elhallgattatták a város kommunikációs központját, majd Fölkersam a helyőrség tisztjeihez sietett azzal a hírrel, hogy felsőbb utasításra azonnal meg kell kezdeni a visszavonulást. A tisztek, akik látták az „NKVD őrnagyát” a városparancsnokkal beszélgetni, ráadásul rádiókészülékek hiányában megerősítést sem tudtak kérni a Vörös Hadsereg parancsnokságától, hittek Fölkersamnak. Másnap a német csapatok harc nélkül bevonultak Majkopba.

Canaris elit katonái nem csak a keleti front déli részén kerültek bevetésre. 1441 vége felé Schömer tábornokot, a „brandenburgiak” egyik parancsnokát a lappföldi német XXXVI. hegyihadtestet irányító Dietl tábornok főhadiszállására hívatták, hogy megvitassák vele, miként lehetne a murmanszki kikötőt kikapcsolni a Szovjetunió utánpótlási hálózatából. Schömer azt javasolta, hogy Karélia északi vagy középső részén küldjenek mélyen a szovjetek hátába egy különlegesen kiképzett kommandót, amelynek feladata a murmanszki vasúti forgalom támadása és ezzel a kölcsönbérleti szerződés keretében Murmanszkba érkező amerikai szállítmányok elpusztítása lenne. Schörner a támadásokat Karélia egy viszonylag kis térségében kívánta végrehajtani, de Dietl felettesei a hadműveletet kiterjesztették számos környező vasúti hídra és erőműre is.

Az Alakurtitól keletre állomásozó német hadtest legfőképpen a nehéz terepviszonyok és az utánpótlás akadozása miatt nem tudott döntő helyzeti előnyre szert tenni a számbelileg sokkal erősebb ellenséggel szemben, és a szovjetek sem tudták kihasználni erőfölényüket. A Luftwaffe rendszeresen támadta ugyan Murmanszkot és környékét, de a szovjetek minden alkalommal viszonylag rövid időn belül kijavították a károkat. Ilyen körülmények között a délebbre eső területeket Murmanszkkal összekötő létfontosságú vasútvonal kiiktatására egyetlen megoldás maradt: egy jól megszervezett kommandóakció.

A feladat végrehajtására a Brandenburg ezred kétharmad részben ukránokból, fehéroroszokból, valamint volgai, balkáni és tiroli németekből álló 15. századát jelölték ki. Emellett szükség volt még egy sítalpas alakulatra, amelyet a Wehrmacht legjobb síelőiből válogattak össze – helyet kapott köztük az 1936-os berlini olimpia egyik aranyérmes síelője is. A Heereshundeschule (a szárazföldi erők kutyakiképző iskolája) 40 darab sarkvidéki bevetésre kiképzett kutyát biztosított a hadművelethez. A kiválasztott kutyákat megtanították arra, hogy ne ugassanak, és ha parancsot kapnak, azonnal dermedjenek mozdulatlanná. (Kérdéses, hogy ez mennyire működött ellenséges tűzben.) Mindemellett a „brandenburgiakhoz” csatlakozott még két német cserkészvezető, akik nagyon jól ismerték a finn erdőségeket, egy meteorológus, illetve finn és német víztisztító szakemberek, fegyverzetspecialisták. Az 1941 októberétől folyó felkészülés menetébe német tudósok és szakemberek is bekapcsolódtak, akiknek különleges hátizsákokat kellett kifejleszteniük a katonák részére. A különítmény végül decemberben jelentette, hogy felkészült a bevetésre.

KEZDETI NEHÉZSÉGEK

Dietl tábornok 1942 áprilisában az igazi hadművelet „főpróbájaként” Alakvetti és Liza között a murmanszki vasútvonal megtámadására küldte a különleges alakulatot. Habár induláskor még minden rendben ment, megfelelő vezető híján nem tudtak az előttük húzódó sűrű erdőségen átvergődni a vasútig, és a fáradt, demoralizálódon egység dolgavégezetlenül tért vissza kiindulási bázisára. Szinte alig érkeztek meg, Dietl máris egy Kiestinskinél indított szovjet támadás megállítására utasította őket. Akimerült „brandenburgiak” itt teljes sikert arattak: nemcsak a szovjet támadás visszaverésében, hanem a német-finn védővonal megerősítésében is alapvető szerepet játszottak. 1942 júniusáig maradtak a frontvonalban, majd visszatértek Rovaniemibe.

A különleges egység ekkor ismét a murmanszki vasútvonal ellen indult, de előtte még számos olyan problémát orvosoltak, amely hozzájárult az első akció kudarcához. Egyrészt a Karéliát tarkító megannyi tavon és folyón való átkeléshez gumicsizmákat szereztek maguknak, másrészt a finn hadsereg a környéket tökéletesen ismerő vezetőket adott melléjük, sőt néhány átállt, a németek oldalán szolgálatra jelentkező szovjet katona is velük tartott.

A 127 fős egység tapasztalt finn vezetőivel az élen 1942. július 25-én indult el Kuusamóból a Paanajárvi folyó mentén Karélia középső része felé. Hírszerzési jelentésekből tudták, hogy a szovjet vonalak mögötti gyéren lakott területeken nem sok ellenséges katonai egység tartózkodik. Ez nagy könnyebbséget jelentett a feladat sikeres végrehajtása szempontjából, ugyanakkor a német kommandósoknak semmi sem nyújtott fedezéket, a szabad ég alatt kellett élniük. Elővigyázatosságból a Luftwaffe a bevetés időtartamára szüneteltette a célterület körzetének légi felderítését, nehogy berepüléseikkel riadóztassák a szovjeteket.

A kommandósok „lecsupaszított” egyenruhát viseltek, azaz az összes kitüntetést és jelzést, amely valódi hovatartozásukról árulkodott volna, eltávolították. Mindegyikük rendelkezett egy pár gumicsizmával, egy finn favágó késsel (a német késeket nem vihették magukkal) és egy tölténytáskával, valamint szúnyoghálóval és rovarriasztó szerrel. A könnyebb haladás érdekében a 75 mm-es gyalogsági ágyút nem vitték magukkal, de helyette minden szakasz kapott egy gránátvetőt. Géppisztolyaikon kívül a szakaszok tűzerőjét három könnyű géppuska alkotta, egyenként 2500 lőszerrel.

Az alakulat élelmiszer-utánpótlása komoly feladat elé állította a parancsnokot. Az északi sarkkörhöz közeli karéliai erdőkben nem sok ehető dolgot lehetett találni, az ott élő vadállatokra pedig a katonák nem mertek rálőni, nehogy ezzel felfedjék jelenlétüket. Ezért hát a kommandósok magukkal cipelték teljes, szigorúan kiporciózott élelmiszer-ellátmányukat, amelyből meghatározott távolságonként utánpótlási bázisokat hoztak létre. A murmanszki vasútvonalig hét ilyen bázist állítottak fel és hagytak maguk mögött három-három katona felügyelete alatt.

A MURMANSZKI VASÚTNÁL

A kommandó hosszú, eseménytelen út végén, augusztus 8-án érte el a Murmanszkba tartó vasútvonalat. A sínpálya mentén időzített és érintésre robbanó tölteteket helyeztek el egymástól nagy távolságra. (A tölteteket az elhaladó vonat hozta működésbe, de míg az érintésre robbanok egy vonat elhaladása esetén egyből felrobbantak, addig néhány másikat úgy állítottak be, hogy azok nem feltétlenül az első szerelvény alatt robbantak, hanem véletlenszerűen „választva”, későbbi időpontban fejtették ki hatásukat.) Eleinte a „brandenburgiak” legnagyobb meglepetésére úgy tűnt, hogy egyetlen szovjet katona sem őrzi a fontos szállítási útvonalat, de aztán kiküldött felderítőik fényt derítettek a szovjet biztonsági intézkedések nyitjára. A vasútvonal mentén a szovjetek bizonyos távolságokra őrposztokat építettek ki, ahonnan ellenőrzés gyanánt a szovjet őrök átsétáltak a másik őrposzthoz, majd onnan tovább a következőhöz stb. Ezt kitapasztalva a német kommandósoknak nem okozott gondot elkerülni az őröket, és robbanótöltetekkel teletűzdelni a vasútvonalat.

Elsőként egy Murmanszkból délnek tartó, kölcsönbérleti árukkal megrakott szerelvény esett áldozatul egy vashídra szerelt robbanótöltetnek. A robbanás teljesen tönkretette a mozdonyt, és a vasúti kocsik mind kisiklottak. Röviddel ezután üres szerelvény érkezett délről (ez szintén ráfutott egy töltetre, de az nem robbant föl, mert nem úgy állították be), majd még egy. A németeket meglepte, hogy a szovjeteket egyáltalán nem érdekelte, miért siklott ki a vonat. Számukra csak egyetlen fontos dolog létezett: a vasúti pályát minél előbb ki kellett javítani, és a szövetséges katonai felszerelésből minél többet meg kellett menteni. Az egyre nagyobb számban beérkező szovjet egységek munkájuk során önkéntelenül eltüntették az ellenséges szabotázsakcióra utaló összes jelet.

lent: Eben Emael elfoglalói egy civil ruhás ..brandenburgival”. Bár a II. világháború leghíresebb különleges egységeivé a brit kommandók váltak, a németek is komoly sikereket értek el ezen a téren.

Még ugyanezen a napon, csak kicsit később, kb. 9,6 km-re az első robbanástól egy másik szerelvény is kisiklott. Hamarosan több ezer NKVD-katona jelent meg a környéken, akik a helyszínen bámészkodó, puszta kíváncsiságból összegyűlt civileket szabotőrökként kivégezték, sőt a Vörös Hadsereg őrjáratról visszatérő „gyanús” katonái sem kerülhették el sorsukat. Az elkövetkező három napban felrobbanó további töltetek következtében az NKVD rengeteg helybélit lőtt agyon szabotázs vádjával.

A „brandenburgiak” egy másik csoportja kissé délebbre tevékenykedett. Nekik az első robbanás előtt nem sikerült az összes töltetüket elhelyezni, ezért néhány, oroszul tudó kommandós szovjet vasútjavító munkásnak öltözve elvegyült a tömegben. Miközben úgy tettek, mintha a felrobbantott sínt javították volna, valójában újabb tölteteket helyeztek el észrevétlenül. Szerencséjükre mindannyian elkerülték az NKVD találomra válogató kivégzőosztagait.

Feladatuk elvégzését követően a két kommandóscsoport visszatért Rovaniemibe. A Brandenburg egység hadászati jelentőségű sikere meggyőzte Dietl tábornokot a „partizánalakulat” kimagasló harcértékéről, és hazatérő hőseit kitüntetésekkel halmozta el.

Eközben az Abwehr elit katonái egy másik földrészen, Afrikában is bizonyították rátermettségüket. Rommel, aki az eredmények érdekében soha nem rettent meg a kockázatvállalástól, hadműveleteik megszervezése és lebonyolítása terén szabad kezet adott az Afrika Korps alá rendelt Brandenburg egységnek, igaz, az ellenség egyenruhájának viseléséi megtiltotta. 1941 októberében a különleges alakulat kétszer próbálkozott meg bejutni Kairóba, hogy ott az arab nacionalistákkal felvegye a kapcsolatot, és segítsen kirobbantani egy angolellenes felkelést. Először tengeri úton kísérelték meg a beszivárgást, de nem jártak sikerrel, és a csapat visszatért Líbiába. Másodjára ejtőernyővel tervezték ledobni a kommandósokat az egyiptomi főváros közelében, de ez az akció szintén kudarcba fulladt. Ezután egy különítmény terepjárókkal és teherautókkal Aszjút irányában hatolt be Egyiptomba, és végre találkozott a nacionalisták vezetőivel. A többek között Anvar Szadattal, Egyiptom későbbi elnökével folytatott tárgyalások azonban semmiféle konkrét eredményt nem hoztak.

Röviddel az észak-afrikai tengelycsapatok 1943. májusi kapitulációja előtt a megmaradt „brandenburgiakat” Németországba helyezték át, ahonnan következő útjuk a Balkánra vezetett.

BALKÁNI KALAND

1943. szeptember 12-én brit csapatok szálltak partra a Dodekániszosz több szigetén, köztük Számoszon, Léroszon és Koszon. A kis szigetek elfoglalása közvetlen fenyegetést jelentett a szigetcsoportot uraló, német kézen lévő Rodosz tengeri utánpótlása szempontjából, ráadásul Koszról a RAF azonnal légitámadásokat indított Rodosz és Kréta ellen. Mindemellett a német főparancsnokság attól tartott, hogy a szigeteket előretolt állásokként használva a britek partra szállhatnak a Balkánon, ezért nyomban kidolgozták a szigetek visszafoglalásának haditervét.

Elsőként október 5-én Koszt kellett elfoglalniuk (Jegesmedve hadművelet). Kosz a brit kézbe került szigetek közül kiemelt fontossággal bírt, mivel itt volt egyedül repülőtér, ahonnan a RAF légi fedezetet nyújthatott a szigeteket – legfőképpen a következő célpontnak kijelölt Léroszt – védő csapatoknak. Elfoglalása nemcsak a brit Királyi Légierő gépeinek elűzésével kecsegtetett, hanem egyben megteremthette az alapot a Luftwaffe közvetlen támogató bevetéseihez. A szigetet a Brandenburg ezred ejtőernyősszázadának, valamint a 22. légi szállítású hadosztály néhány alegységének vitorlázógépeken földre tett katonái sikeresen visszafoglalták.

Lérosz jelentősége kikötőjében rejlett, melyet a britek haditengerészeti bázisként és hidroplánkikötőként használtak, komolyan veszélyeztetve ezzel a térség német hajóforgalmát. A német főparancsnokság egy kombinált légi-tengeri hadművelettel (Leopárd hadművelet) tervezte kiűzni a briteket a kulcsfontosságú szigetről.

A Dodekániszosz térségében lezajlott legnagyszabásúbb katonai akció november 12-én, több napig tartó légi előkészítés után vette kezdetét. Görögország keleti partvidékéről kifutottak a partra szálló csapatokat szállító hajók, hajnalban pedig egy Athénhez közeli repülőtérről útnak indultak az ejtőernyősökkel tömött Ju 52-esek. Egyórás repülés után a gépek elérték Léroszt, és a meghatározott kiugrási pont fölött megkezdték az ejtőernyősök kidobását. Mire a britek felocsúdtak meglepetésükből, addigra a német ejtőernyősök már földet értek a sziget „nyakát” alkotó, két öböl által határolt sík területen, és minden század nekilátott kitűzött feladata végrehajtásához: elfoglalták az utakat, felderítették a brit állásokat, és megszervezték a hídfő védelmét.

LÉROSZ ELFOGLALÁSA

November 13-án a németeknek sikerült egymástól elvágni a sziget északi és déli részében védekező brit erőket, akik az ejtőernyővel beérkező német erősítések miatt sorozatos ellentámadásaikkal sem tudták felszámolni a német hídfőt. A csata végül november 16-án este 3200 brit és 5350 olasz katona megadásával ért véget. A csekély saját veszteség mellett négy nap alatt legyőzték a sokkal nagyobb létszámú, nehéztüzérséggel és parti ágyúkkal támogatott ellenséges csapatokat, és az égei-tengeri szigetvilágban ismét Németország lett az úr.

Időközben azonban a „brandenburgiak” szerepe jelentősen megváltozott. 1942 végén az ezredet hadosztállyá bővítették, ami tulajdonképpen a különleges státus elvesztésével járt. Ettől fogva a Brandenburg hadosztályt a rendkívül sikeres dodekániszoszi akciókhoz hasonló néhány kivételtől eltekintve hagyományos katonai feladatokra vetették be a keleti fronton, ahol a Vörös Hadsereggel vívott ütközetekben szinte teljesen elpusztult.

Visszatekintés – Az elit kudarca

Végeredményben a náci hadigépezet elit alakulatai sem tudták megakadályozni a Harmadik Birodalom bukását. Bár általában a lehető legkorszerűbb felszerelést kapták, és Németország legjobb tisztjei vezényelték őket, túl kevesen voltak ahhoz, hogy megfordíthassák a háború menetét. Ráadásul a Führer parancsára sokszor eredeti rendeltetésüktől teljesen eltérő feladatokra vetettékbe őket, ami rontotta hatékonyságukat. Pusztulásuk és végső vereségük ezért nagymértékben Adolf Hitler hibája.

Hitler a „csodafegyverekkel” felszerelt elit alakulatok iránti lelkesedését egészen a megszállottságig fokozta, és ezzel jelentős mértékben hozzájárult Németország vereségéhez. A legkiválóbb parancsnokok, katonák és fegyverek néhány különleges egységben való összpontosítása például megfosztotta a Wehrmacht többi alakulatát az eredményes harchoz szükséges eszközöktől és szakértelemtől. Ez leginkább a páncéloshadosztályok terén vált nyilvánvalóvá, amelyek sokszor alig egy tucat harckocsival indultak harcba, mert minden rendelkezésre álló páncélost a Leibstandartéhoz és a Grossdeutschlandhoz hasonló „tűzoltóbrigádok” feltöltésére irányítottak. A német hadsereg viszont így ördögi körbe került, hiszen a legyengült páncéloshadosztályok nem tudtak ellenállni az ellenséges rohamoknak, ami egyre gyakrabban „tűzoltóbrigádok” bevetését tette szükségessé a frontvonal stabilizálása érdekében. A Waffen-SS elit hadosztályaira és a Grossdeutschlandhoz hasonló Wehrmacht-hadosztályokra nehezedő nyomás növekedését látva a Führer pedig még inkább a megerősítésükre törekedett, és így még kevesebb harckocsi jutott a többi páncéloshadosztály számára.

Hitler ragaszkodása a „csodafegyverekhez” szintén katasztrofálisnak bizonyult. A korlátozott anyagi és emberi erőforrások átirányítása a V-fegyverek, a Tiger II-esek, a Me 262-esek stb. gyártására azt jelentette, hogy a Wehrmacht kevesebb jól bevált (igaz, kevésbé korszerű) fegyverhez jutott. Az új harceszközök tömeggyártását a Führer ráadásul már a kísérletek befejezése és a végleges, kiforrott változat kidolgozása előtt elrendelte. 1942/43 telén például a Panther és a Tiger gyártása érdekében leállíttatta a Pz IV-es gyártását, pedig az új típusok egyrészt még egyáltalán nem álltak készen a bevetésre, másrészt nem is tudtak volna belőlük eleget előállítani. Hitler őrült döntése miatt Németország egy pillanat alatt a vereség szélére került. A birodalmat egyedül Albert Speer és Heinz Guderian közbeavatkozása mentette meg, akik egyensúlyt teremtettek az új és a régi fegyverek gyártása között, és ezzel elegendő mennyiségű páncélost biztosítottak a Wehrmacht részére az 1943-as oroszországi és az 1944-es normandiai harcok megvívásához.

A német elit alakulatok számának növekedése elsősorban nem a józan katonai megfontolások vagy a felmerült igények, hanem a náci vezetők közötti rivalizálás és politikai küzdelem következménye volt. Erre tökéletes példa a Waffen-SS, amelynek 39 hadosztályra való felduzzasztása merő ember- és hadianyag-pocsékolásnak bizonyult. Himmler álma, az új Harmadik Birodalom szolgálatában álló „európai hadsereg” soha nem valósult meg. Faji megfontolásokból a náci vezetők eleinte meg sem kíséreltek külföldi önkénteseket toborozni, később pedig már elkéstek vele. A náci vezetők hozzáállására tökéletes példa Himmler viszonya a szovjetellenes orosz hadsereghez. Az SS feje három éven át rabszolgaként dolgoztatta és hagyta meghalni, sőt szisztematikusan irtotta az alsóbbrendűnek tekintett kelet-európai népeket, majd egy meglehetősen bizarr fordulattal ugyanezekhez az emberekhez fordult segítségért. Azok, akik felhívására csatlakoztak a „bolsevizmus elleni harchoz”, puszta elkeseredettségből tették ezt, hiszen választhattak: vagy belépnek a Waffen-SS-be, vagy éhen halnak egy koncentrációs táborban.

Himmler külföldi alakulatainak zöme a háború utolsó két évében Kelet-Európában és a Balkánon jött létre. Harcértékük meglehetősen széles skálán mozgott. Saját hazájukban a partizánok és a beszivárgott ellenséges csapatok ellen kiválóan küzdöttek, de a szovjet és a nyugati szövetséges csapatokkal szemben kiképzési és felszerelési hiányosságaik miatt nem tudtak komoly ellenállást kifejteni.

A háború utolsó hónapjaiban, amikor Németország veresége egyértelművé vált, a Waffen-SS külföldi önkéntesei egyre inkább saját jövőjük iránt kezdtek aggódni. Sokan honfitársaik várható bosszúja elől idegen országokba igyekeztek elmenekülni, mások viszont még nagyobb elszántsággal vetették bele magukat a küzdelembe, hiszen tudták: ha Németország elveszti a háborút, nekik végük. A Wiking hadosztályhoz hasonló külföldi alakulatok az utolsó pillanatig halálmegvető bátorsággal küzdöttek a Vörös Hadsereg ellen.

A pazarlás egyik fő megnyilvánulása az adott feladatra létrehozott alakulatok „megduplázása” volt: ez bizonyos náci vezetőknek hatalmi növekedést és dicsőséget jelentett ugyan, katonai szempontból azonban legtöbbször semmiféle előnynyel nem járt. Skorzeny kommandósalakulata például az Abwehr Brandenburg ezredének mintájára jött létre. A „brandenburgiak” minden nehézség nélkül végre tudták volna hajtani a Skorzenyre bízott feladatokat, de Hitler és az SS jobban örült egy „politikailag megbízható” különleges alakulatnak, és a Brandenburg ezredet egyszerű páncélgránátos-hadosztállyá bővítve a keleti frontra vezényelték.

RIVALIZÁLÁS ÉS POLITIKA

A Harmadik Birodalom vezetői közötti állandó rivalizálás eredményeképp a rendelkezésre álló elit alakulatok képességeit soha nem használták ki teljes mértékben. Az Ubootwaffe például a légierő támogatása nélkül kényszerült megvívni az atlanti csatát, mert Dönitz és Göring kapcsolatát a kölcsönös utálat határozta meg.

A háború miatt sokat szenvedő lakosság morálját a náci vezetés többek között azzal próbálta növelni, hogy az elit egységek parancsnokait kitüntetések özönével árasztották el, és a propaganda útján széles körben magasztalták „dicső haditetteiket”. Habár az esetek többségében a kitüntetést olyanok kapták, akik meg is érdemelték, a kitüntetettek számának rohamos emelkedésével az, elismerés ezen formája önkéntelenül veszített korábbi értékéből. Mivel a győzelem egyre távolabb került Németországtól, és az anyagi források lassan kimerültek, a kitüntetések ilyen nagy arányú osztogatása a régóta szolgáló, harcedzett veteránok szemében indokolatlanná vált.

Miközben egymást követték a vereségek, Hitler újabbnál újabb elit alakulatok létrehozására adott parancsot. Ennek hátterében elsősorban propagandacélok álltak – a harci morál fenntartásához az elit hadosztályok „hőstetteiről” szóló szenzációs hírekre, parancsnokaik és lisztjeik személyében pedig „sztárokra” voll szükség. Skorzeny és kommandósai tetteit például erőteljesen eltúlozták az akciókban részt vevő többi egység kárára.

Németország végül elveszítette a háborút. A Führert katonáival együtt olyan ellenfelek gyűrték le, akik nagyobb elszánt sággal, bátorsággal és hozzáértéssel küzdöttek. A szovjetek és nyugati szövetségeseik idővel kitanulták a német hadsereg legyőzésének módját, és hatalmas ipari kapacitásukat kihasználva szétzúzták a Harmadik Birodalmat. A Hitler által meghirdetett élethalálharc Németország „halálával” ért véget. Hiába került sor oly sok elit alakulat felállítására, a Reich határai felé zúduló ellenséges áradatot ők sem tudták megfékezni. Egyszerűen túl kevesen voltak, és gyakran túl későn is érkeztek ahhoz, hogy bármiféle tartós hatást gyakorolhassanak a háború menetére.

Bibliográfia

Dávid Baker: Messerschmitt Me 262. Crowood Aviation Series, Marlborough. 1997.

H. E. Bates: Flying Bombs over England. Froglet Publications, Kent. 1994.

Richard Brett-Smith: Hitler’s Generals, Osprey. London. 1976.

Paul Carell: Scorched Earth, Ballantme. New York, 1971.

Matthew Cooper es James Lucas: Panzer, Macdonald. London. 1976.

Matthew Cooper és James Lucas: Panzergrenadier,

Macdonald és Jane’s, London, 1977.

Matthew Cooper és James Lucas: Hiller’s Elité, Grafton, Loudon, 1990.

Alan Clark: Barbarossa, William Morrow, New York, 1965.

Robin Cross: Citadel: The Battle of Kursk, Michael O’Mara, London, 1993.

Dávid Donald: Warplanes of the Luftwaffe, Aerospace Publishing, London, 1994.

Dávid Downing: The Devil’s Virtuosos. New English Library, London. 1976.

James Dunnigan: The Russian Front. Anns and Armour, London, 1978.

Roger Edwards: Panzer: A Revolution in Warfare, 1939—45. Anns and Armour, London. 1989.

Clans Ellis és Peter Chamberlian: The 88mm, Parkgate Books. London. 1998.

John Erickson: The Road to Berlin. Weidenfeld & Nicolson, London. 1983.

Robert Forsyth: JV44: The Galland Circus. Classic Publications, Burgess Hill, 1996.

Dávid Glantz: From the Don to the Dnieper. Frank Cass. London. 1991.

Dávid Glantz es Jonathan House: When Titans Clashed, Birlinn. Edinburgh, 2000.

Dávid Glantz es Jonathan House: The Battle of Kursk, Ian Allan. London. 1999.

Dávid Glantz cs Harold Orenstein: Soviet General Staff: The Battle for Kursk 1943, Frank Cass, London, 1999.

Heinz Gilden an: Panzer Leader, Futura, London, 1979.

George Forty: Germán Tanks of World War Two. Blandford Press, London, 1987.

Max Hastings: Overlord, Michael Joseph, London, 1984.

History of the Second World War. Purnell & Sons Limited, Paulton, 1966-1974.

Adolf Hitler: Hitler’s Tabic Talk. Weidenfeld & Nicolson. London. 1953.

Dávid Irving: The Trail of the Fox. Weidenfeld & Nicolson. London, 1977.

Thomas Jentz, Hilary Doyle cs Peter Sarson: Tiger I. Osprey. London. 1993.

Thomas Jentz: Panzer Truppén, Schiffer Military History, Atglen, 1996.

Günther Just és Hans Ulrich: Rudel: Stuka Pilot, Schiffer Military History, Atglen, 1990.

Philip Kaplan és Jack Currie: Wolfpack, Aurum Press, London, 1997.

John Keegan: Waffen SS: The Asphalt Soldiers, McDonald & Co, London, 1970.

Egon Kleine és Volkmar Kulm: Tiger, Motorbuch Verlag, Stuttgart, 1990.

Rudolf Lehman: The Leibstandarte, .1. .1. Fcdorowicz. Manitoba, 1990.

James Lucas: Kommandó: Germán Special Forces ofWorld War Tw o. Anus and Anuour. London. 1985.

Charles B. MacDonald: The Battle of the Bulge. Weidenfeld & Nicolson. London. 1984.

Charles B. MacDonald: By Air to Battle. McDonald & Co. London. 1970.

Erich von Manstem: Lost Victories. Methuen, London. 1958. F. W. Mellenthin: Panzer Battles. Futura, London. 1977. Samuel Mitchell: Hitler’s Legions, Leo Cooper. London. 1985.

Leonard Mosley: The Reich Marshal, Weidenfeld & Nicolson. London. 1974.

Williamsom Murray: The Luftwaffe, 1933-1945, Eagle Editions. Royston. 2000.

George Nipe: Decision in the Ukraine. J. J. Fcdorowicz. Manitoba, 1996.

Jean Paul Pallud: Battle of the Bulge: Then and Now. After the Battle, London, 1984.

Alfred Price: Luftwaffe, McDonald & Co. London, 1969. Cornelius Ryan: A Bridge Too Far. Hamish Hamiliton, London. 1974.

Michael Reynolds: Steel Inferno, Spellmount. Staplehurst, 1997.

Michael Reynolds: Men of Steel. Spellmount, Staplehurst,

1999.

Dana Sadarananda: Beyond Stalingrad, Pracgcr. New York. 1990.

Albert Seaton: The Russo-German War, 194U45, Praeger, New York, 1970.

Fridio von Senger und Etterlin tábornok: Neither Fear nor Hope, Greenhill, London, 1989.

Charles Snydor: Soldiers of Destruction: The SS Totenkopf Division 1933A5, Princeton University Press, Princeton, 1977.

Louis L. Snyder: Encyclopedia of the Third Reich, Wordworth Editions, Ware, 1976.

Silvester Stadler: Die Offensive gegen Kursk 1943, Munin Verlag, Osnabrück, 1980.

Jürgen Stroop: The Stroop Report, Seeker & Warbourg, London, 1979.

A XXXXVIII. páncéloshadtest hadműveleti naplója, 1943. december.

Charles Whiting: Hunters from the Sky, Purnell, London, 1975.

Chester Wilmot: Struggle forEurope, Collins, London, 1952. Earl F. Ziemke: Stalingrad to Berlin, US Government Printing Office, Washington, D.C., 1968.

Earl F. Ziemke és Magna E. Bauer: Moscow to Stalingrad, Military Heritage Press, New York, 1988.

Tárgymutató

A dőlt betűs oldalszámok a képaláírásokra vonatkoznak.

SS mm-es légvédelmi ágyuk (Flak 37-es) 55-61

1944. júliusi bombamerénylet Hitler ellen 11

A-2-es rakéta 117

A-‘l-es lásdV- 2-es

A- 10-cs Thunderbolt Il-es 92, 92

Abwehr

Brandenburg ezred 105-106, 137-145 Skorzeny 105-106, 108-110 Albánia 103 AmlVI-s 106 angliai csata 88 Antwerpen 43, 121 ardenneki offenzíva (1944) ejtőernyősök 31-33 Leibstandarte-SS Adolf Hitler 42 Skorzeny kommandósai 112-115,/12 Tiger harckocsik 79, 81, 82 V-fegyverek 120 Arras 16, 60 atlanti csata 45-53, 148 Axhelm, Walter von, altábornagy 122

Bach-Zelewski, Erich von dem, SS-tábomok 102, 111 Baké, dr. Franz, alezredes 81 Bár, Heinz, ezredes 136-157 Barbarossa-hadművelet 18, 19 Brandenburg ezred 137-139 Leibstandarte-SS Adolf Hitler 3 7 Barents-tenger 48 barnaingesek 35 Battleaxe hadművelet 55 Belgium 16

ejtőernyősök 25, 26, 27, 27-28, Leibstandarte-SS Adolf Hitler 36 SS-önkéntesek 95, 97-98, 101 Berlin 21,43, 82 Biliing, Günter 114, 115 Bill rieh, Willi 36 Blitzkrieg (villámháború) 7

7. páncéloshadosztály 13, 15-18, 19, 21 légvédelmi alakulatok 57

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 37 Stukák 85-88

Blomberg, Werner von, tábornagy 36 Bosznia 102-103

Braun, Wemher von 117,//A, 119-121, 124, 127

brody-tarnówi katlan 102 C’aen 42, 62

Canaris, Wilhelm, tengernagy 105, 139, 140, 140-141,

Cherbourg 18 Churchill, Winston 74 Citadella hadművelet 66, 66-67, 76, 89 Condor légió 86, 131, 133 Cromwell harckocsi 80

Csehszlovákia 95, 105

Daimler Benz 75 Dánia 27, 95, 98, 101 Degrelle, Leon 100 DFS 230-as vitorlázógép 25,27, 106 Didi, tábornok 141, 145 Dietrich, Josef „Sepp”, SS-tábomok 32, 54, 36, 36, 58, 40, 40, 42-A3 Dornberger, Walter 117-121,124-126 Dönitz, Kari, tengernagy 46, 46, 47, 48-53, 148 Dunkerque 17, /7

EbenEmael 26, 27, 28, 140, 142 1 igyiptom 145 ejtőernyősök 13-33, 148 Elefánt nehéz, páncélvadász 82 Enigma 51 Eszak-Afrika

88 mm-es légvédelmi ágyú 60, 61 Brandenburg ezred 144 Stukák 88 Tiger harckocsik 79 Észtország 102

Falaise 42

Fallschirmjagergewehr 42 -es (1 ;G 42 -es) 26

„farkasfalkák” 45, 50, 51 Ferdinánd nehéz páncélvadász 83

Fi 156-os Storch 15 Fieseler 121-122 Flak 18-as 56 Flak 37-es 56, 56, 60,

Focke-WulfFw 190-es 91 Fölkersam, Adrián von, báró 141 Franciaország

7. páncéloshadosztály 13, 15, 15-18,

20, 21

ejtőernyősök 25 Meuse 59-61 tengeralattjárók 48, 52-53 Freyberg, B. C, tábornok 30-31 Friedentliali Szervezet 106 Fűnek, Hans Freiherr von, tábornok 19

Galland, Adolf, altábornagy 8, 129, 129-135

Gazála-vonal 60 gépkarabélyok 62, 31 Gestapo 105 Gibraltár 33

Gillc, Herbert, SS-tábomok 97 Gloucester, HMS 87 Gödi, Eberhardt, ellentengernagy 51 Goliath távirányítású harckocsik 111 Goodwood hadművelet 42,61 Gotha Go 242-es 25, 26 Grant harckocsi 61,61 Goebbels, dr. Joseph 10, 45 Göring, Hermann, Reichsmarschall 134, 154, 136

atlanti csata 148 ejtőernyősök 15, 55 Galland 132-135, 135-137 Stukák 88

Görögország 29, 57, 89, 144 Gudorian, Heinz, vezérezredes 59-60, 65, 147

1 lalfaja-hágó 55 harccsoportok 41 Harkov 20, .38, 65, 76, 97 Hausser, Paul, SS-tábornok 36, 38-39, 41, 42

HeinkelHe 111-es 124 Henscliel Hs 129-es 91 Heydrich, Reinhardt 105-106

Himmler, Heinrich, Reichsfährer-SS 36, 95, 96, 97, 99, 101-103 Canaris és az Abwehr 105 külföldi SS-önkéntesek 95, 97 V-fegyverek 126 Hippel, von, ezredes 60 Hitler, Adolf 6, 6-9 ardenneki támadás 112 Balkán 29

Citadella hadművelet 66 ejtőernyősök 13, 25 elit kudarca 147-149 harckocsik 15 Kréta 30,32

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 35, 36, 40

Magyarország 43, 111 Me 262-es 129-135 Mussolini 108 „nagynyomású ágyú” 126 német hadsereg 35-36 öngyilkossága 53 Rudel 92 Skorzeny 105 tengeralattjárók 46, 48 V-fegyverek 120 Waffen-SS 37

Horthy Miklós kormányzó 110 „hosszú kések éjszakája” 35 Hűmmel önjáró löveg 66

I. világháború 45, 46

Jagdpanzer IV-es 39 Jagdtiger 74, 83 Joszif Sztálin harckocsi 71, 79 Joszif Sztálin Il-es harckocsi 68, 84 Jugoszlávia 27, 33, 37, 63, 95, 102, 106, 109

Junkers Ju 52-es 24, 25, 28, 29, 30-31 Junkers Ju 87-es Stuka 10, 84, 85-93

Kaltenbrunner, Ernst 105, 106 kamenyec-podolszki katlan 39 Kammler, Hans, SS-Gruppenflihrer 123, 126

Kampfgruppe 41 Kék hadművelet 64 Kelet-Poroszország 21, 71, 71 keleti front

7. páncéloshadosztály 18—21 88 mm-es légvédelmi ágyúk 61 Brandenburg ezred 140-145 ejtőernyősök 13, 33 Grossdeutschland hadosztály 63-71 külföldi SS-önkéntes alakulatok 97-102

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 31-41 Stukák 88-93, 90, 91, 92

TÁRGYMUTATÓ

Tiger harckocsik 75-78, 78, 79, 79-82 Kijev 19, 20-21, 37, 39, 63 Kirovograd 91 kommandók 149

korszuny-cserkasszi katlan 81, 97 Kösz 144 kozákok 102

Königstiger lásd Tiger Il-es közvetlen légi támogatás 84-87 Kréta 30-31, 88, 89 Kretschmer, Ottó 50, 50, 51 Kriegsmarine (német haditengerészet) 45-53 Krupp 52 Kurszk

Grossdeutschland 66, 66-67, 67 Leibstandarte-SS Adolf Hitler 3 8-3 9 Stukák 89-90 J’iger harckocsik 77-78 KV-l-es harckocsi 57

légvédelmi ágyúk 55-61 Lengyelország 27, 36, 88, 139 Leningrad 76, 80, 89 Leopárd hadművelet 144 hérosz 32, 144, 144-145 Lettország 102 Líbia 55, 143 Lille 17 Litvánia 102 „London-ágyú” 126 Lóugrás hadművelet 109-110 Luftwaffe

1. ejtőernyős-hadosztály 29, 30, 33 7. ejtőernyős-hadosztály 23-33 XI. légideszanthadtest 29-30 Hermann Göring páncéloshadosztály 69, 81

Jagdverband (JV) 44 129-137

KG 53 124 KG 200 108, 110

légvédelmi alakulatok 57-59, 124-125 Mussolini kiszabadítása 107 StG 2 Immelmann 89-92 Stukák 85-93 V-l-es 122-124 Lützow, Günther 134, 136

Maginot-vonal 16 Magyarország 43, 98, 102

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 42 Skorzeny 109, 110, 110-111 Stukák 92

Tiger harckocsik 80,81 Malmédy 43, 114 Málta 32

Manstein, Erich von, tábornagy 19-21,

39, 76

1 5 3

Manteuffel, Hasso von, vezérőrnagy 20,

21, 68-9

Marat csatahajó 89 Marder páncélvadász 19, 41, 64 Markét Garden hadművelet 81 Matilda harckocsi 17, 55, 57, 60 Memel 21,69

Merkúr hadművelet 28, 30, 31 Messerschmitt Bf 109-es 86 Messerschmitt Me 262-es 129-137, 133, 147

Messerschmitt Me 321-es 25, 26 Meuse, átkelés (1940) 59-61 Meyer, Kurt „Panzer”, SS-tábornok 41 MG34-es 37

Molmke, Wilhelm, SS-Hauptstarmfiihrer 37

Monté Cassino 30, 31, 33

Mortain 42

Moszkva 6, 19, 63-64

Mölders, Werner, tábornok 132, 133

Murmanszk 141-144

Mussolini, Benito 106, 107, 108, 108-110

muzulmánok 95, 100, 103

Nagy-Britannia

Dodekániszosz 144-145 Lszak-Afrika 59 Görögország 29 Kréta 30-31 Normandia 61 tengeralattjárók 47 V-fegyverek 117, 120-127 „nagynyomású ágyú” 126 német szárazföldi haderő

5. hegyihadosztály 30 7. páncéloshadosztály 7, 13-21

22. légi szállítású hadosztály 23, 28-29, 144

301. nehézpáncélos-zászlóalj 82

501. (424.) nehézpáncélos-zászlóalj 80

502. (51 1.) nehézpáncélos-zászlóalj 80-81

503. nehézpáncélos-zászlóalj 81

504. nehézpáncélos-zászlóalj 81

505. nehézpáncélos-zászlóalj 81

506. nehézpáncélos-zászlóalj 81-82

507. nehézpáncélos-zászlóalj 82

508. nehézpáncélos-zászlóalj 82

509. nehézpáncélos-zászlóalj 82

510. nehézpáncélos-zászlóalj 82 Baké nehézpáncélos-ezred 81 Grossdeutschland páncéloshadosztály

7,21,63-71,82, 74-76 Kummersdoifpáncéloszászlóalj 82 légvédelmi alakulatok 57 Münchenberg páncéloshadosztály 82 és a Waffen-SS 97 Nordhausen 120, 120, 125

Normandia 33

88 mm-es légvédelmi ágyú 61 Leibstamlarte-SS Adolf Hitler 41 42, 42, 43,

Luftwaffe 132-135 tengeralattjárók 52 Tiger harckocsik 77-79, 80, SI, S2, 82-83

Norvégia 27, 47, 50, 95, 98 „nyolcvannyolcas löveg” 55-61 Olaszország

1. ejtőernyős-hadosztály 30, 31, 33 Mussolini kiszabadítása 108-110 Stukák 88

Tiger harckocsik 81, 82 Waffen-SS-önkéntesek 103 Orjol 90

Oroszlánfóka hadművelet 19, 29

PaK 38-as 68 PaK 43-as 57, 60 páncélgránátos-hadosztályok 38 páncélosak 76 páncéltörő ágyúk 55-61 Panzer 38(t) 15, 17, 18 Pz Il-es 12, 16 PzIII-as 15,20,61,64,66 Pz IV-es

7. páncéloshadosztály 15, 19-20 F2-es változat 63-64 Grossdeutschland hadosztály 65, 66-67 gyártás 148

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 40, 40 Pz V-ös Panther 71. 96

Grossdeutschland hadosztály 65, 66-67 gyártás 148

Leibstandarte-SS Adolf Hitler 39 10 Pz Vl-os lásd Tiger 1-es és Tiger Il-es Panzerfaust hadművelet 111 Panzerfaust (páncélököl) 41 Panzerschreck páncéltörő rákétavető 41 partizánok, Jugoszlávia 102-103, 109-110 Peenemünde 117, 118-119, 119, 120-121, 127

Peiper, Joachim 41, 43, 80 ploiesti-i olajmezők 139 Porsche 73 PQ17-es konvoj 51 Prien, Günther 50-51 Prohorovka 20, 39, 77

Quisling, Vidkun 98

Raeder, Erich, tengernagy 50, 51 Rh-Z-61-es Rheinbote 126, 127 Rheinmetall-Borsig 126 Röchling Vas- és Fémvállalat 125

Rodosz 144-145 Románia 102, 139

Rommel, Erwin, tábornagy 7, 15, 143 7. páncéloshadosztály 12, 13-20 88 mm-es légvédelmi ágyú 59, 60-61 Afrika Korps 19 Rotterdam 28-29 RoyalOak, HMS 49 RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) 104

Rudel, Hans-IJlrich 8, 85, 86, 86, 88-93

Rzsev 64

SA 35, 36

Sárga hadművelet 15-18,27

SAS (Különleges Légi Szolgálat) 139

Schepke, Joachim 51

Scliömer tábornok 141

Schutzstajfel lásd SS

SD 105

Sd.KIz. 7-es 56, 60 Sd.KIz. 250-es 39, 66, 67, 90 Sd.KIz. 251-es 19,41,64 Sherman harckocsi 40, 56, 61, 7.3 Sicherheitsdienst lásd SD Skoizeny, Ottó 8,104, 105-115, 109, 111, 148

SOE (ellenállási mozgalmakat összefogó szervezet) 106 sörpuccs, München .35 spanyol polgárháború 25, 56, 86, 86-88, 131

Speer, Albert 118, 132-136, 146 Spitfire 136

Sponeck, Ilansvon, tábornok 29 SS 35

Abwehr 105-106 Einsatzgruppék 37, 102 V-fegyverek 124-126 lásd még: Waffen-SS St. Lő 32

Steinhoff, Johannes 132, 134-135, 136 Strachwitz, Hyazinth von, ezredes 65 Student, Kurt, altábornagy 7, 23, 24, 26 Ilollandia 28, 29 Kréta 30,31

Mussolini kiszabadítása 108-110 StuG III as rohamlöveg 19, 37, 41, 6i Stuka lásd Junkere Ju 87-es Stuka leiterek 88 Sturmabteilung lásd SA Sunderland vízi repülőgép 51, 53 Számosz 144 Szaturnusz hadművelet 64 Szídi-Rezeg 60 szmolenszki katlan 19 Szovjetunió lásd keleti front Sztálingrád 19, 38, 39, 89, 97

T-34-os harckocsi 19, 21

88 mm-es légvédelmi ágyú 56-58, 60 Grossdeutschland 65, 68 Kurszk 66 Stukák 86,90-91 Tiger harckocsik 73, 74, 75, 77-78 Taifun hadművelet 19 Targul Fmmos 68 Tavaszi ébredés hadművelet 43 Thunderbolt Il-es 93 Tiger 1-es II, 73-83

7. páncéloshadosztály 20 Grossdeutschland hadosztály 65, 66 gyártás 148

Leibstandarte-SS Adolf Hitler .38, 40 Tiger Il-es (Königstiger) 41, 72, 7.3, 80 ardenneki offenzíva I12 gyártás 148 Magyarország 110 Tito, Josip Broz, marsall 102-103, 109-110

torpedók 46-48 totális háború 10 tudósok 116-127 Tunézia 29. 33, 77 „tűzoltóbrigádok” 63, 147

U-47-es 49 U-243-as 52 U-2336-os 53 U-bootok 11,44-53 IXC 41,48

VIIC 45, 47,47, 48, 49 Ubootwaffe 44-53

V-fegyverek 117-127, 147 V-l-es 121, 122, 122-124, 123, 124-125, 126

V-2-cs 116, 121-123, 126, 126, 127

V- 8-as ágyú 125

VI- cs 126

versailles-i béke (1919) 55,57 vitorlázógépek 22, 108-110 Vlaszov, Andrej, tábornok 101, 102 Volksdeutsche 95, 98, 102

Waffen-SS 7

1. Leibstandarte-SS Adolf Hitler SS-páncéloshadosztály 7, 35, 84-48, 61,

75-78, 82-83, 145

2. Das Reich SS-páncéloshadosztály 37-38, 75, 76, 82

3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály 37-38 , 75 , 78, 82

5. Wiking SS-gépkocsizó hadosztály 37-38, 95, 96, 91

6. SS-páncéloshadsereg 35

7. Prinz Tugen SS-hegyihadosztály 98,

102

11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály 95, 95, 101

12. Hitlerjugend SS-páncéloshadosztály

39

13. Handschar Waffen-SS-hegyihad-osztály 103

14. Galíciai Waffen-SS-hadosztály 102 18. Horst Wessel SS-páncélgránátos-

hadosztály 102

21. Szkander bég Waffen-SS-hegyihad-osztály 103

22. Maria Theresia SS-lovashadosztály 111

23. Kama Wa£Fen-SS-hegyihadosztály

103

27. Langemarck SS-páncélgránátos-hadosztály 102

101. (501.) SS-nehézpáncélos-zászlóalj S3

102. (502.) SS-nehézpáncélos-zászlóalj

83

103. (503.) SS-nehézpáncélos-zászlóalj 83

500. (600.) SS-ejtőemyős-zászlóalj 106, 109-110, 110

653. Panzerjager (páncélvadász-) zászlóalj 83

654. Panzerjager (páncélvadász-) zászlóalj 83

Böhmen-Mahren hadosztály 102 ejtőernyősök 33 felállítása 35-37 Flamand-holland légió 98 Freiwilligen-(önkérAes) hadosztályok 97, 98

I. SS-páncéloshadtest 39, 42, 43,61, 82, 83

II. SS-páncéloshadtest 82, 89 Jagdverbandok 106, 110

Kaminszkij-dandár 102 kommandók 105-115 külföldi önkéntesek 95-103 Landstorni Nederland hadosztály 101 légvédelmi alakulatok 57-59, 61 SS-páncéloshadtestek 38, 41 SS-VT 36-37

Wallonien rohamdandár 100 Westland ezred l>4, 97 Wacht am Rhein hadművelet 43, 112-115 Wachtel, Max, ezredes 124 Wespe önjáró löveg 19, 66 Witt, Fritz, SS-tábornok 41 Wittmann, Michael, SS-Obersturmführer 72, 11, 78, 80, 82

Zimmerit 78 zuhanóbombázók 85-93

Zsitomir 20