Bevezetés

Adolf Hitler katonái a XX. század legfélelmetesebb harcosai közé tartoztak. A II. világháború első három évében (1939-1942) győzelmet győzelemre halmoztak, majd miután a hadiszerencse elpártolt tőlük, mindent elkövettek annak érdekében, hogy késleltessék Németország elkerülhetetlen vereségét. Közülük a legjobb szakemberek, tábornokok, katonák, tengerészek és repülősök általában mind valamilyen elit alakulatban szolgáltak, ahol a lehető legkorszerűbb fegyverzettel látták el őket.

Ezerkilencszáznegyvenkettő őszén a Harmadik Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését. Adolf Hitler hadseregei keleten a Volga partján álltak, Afrikában pedig Kairó felé törtek előre, miközben az egész Balkán és Nyugat-Európa a Pireneusoktól az északi sarkkörig a fennhatóságuk alá tartozott. Sőt a német tengeralattjárók az Egyesült Államok keleti partvidékén is feltűntek, és sorra szedték áldozataikat. Alig három év alatt azonban ez a hatalmas „ezeréves birodalom” semmivé foszlott. Berlin romjain szovjet zászlót lengetett a szél, a Rajna felől előrenyomuló szövetséges katonák pedig végre kezet foghattak a Vörös Hadsereg katonáival Németország szívében.

Miután Moszkvát 1941 telén nem sikerült elfoglalnia, és a szovjet ellentámadás súlyos vereségeket mért hadseregeire, Hitler a hanyatló harci szellem és az ütőképesség visszaállítására azonnal nekilátott egy hozzá feltétlenül hű, különleges elit alakulatokból álló haderő felállításához. Mivel vélekedése szerint a Wehrmacht tábornokaiból hiányzott az a nemzetiszocialista lelkesedés, amely egy totális háború megvívásához elengedhetetlen, a Führer a Waffen-SS-hez fordult, amelynek válogatott, fanatikus katonái esküjük értelmében az ellenséges túlerővel nem törődve utolsó csepp vérükig küzdöttek.

Ugyanakkor Hitler meg volt győződve arról, hogy a nehézségek áthidalása és a végső győzelem szempontjából a legfontosabb fegyvert tudósai és mérnökei jelentik. Az általuk kifejlesztett korszerű repülőgépek, rakéták, harckocsik és tengeralattjárók harcbavetésére különleges alakulatokat hoztak létre a lehető legjobb emberanyagból. Ok voltak a világtörténelem első olyan katonái, akik puszta merészség és bátorság helyett elsősorban a tudományra támaszkodtak az ellenséggel vívott harcban.

A háború folyamán a németek végig elszántan küzdő, halálos ellenfélnek bizonyultak a nyugati szövetségesekkel és a szovjetekkel szemben. Legyen szó az észak-afrikai sivatagról, az európai légtérről, az orosz sztyeppékról, a viharos Atlanti-óceánról, az olasz hegyekről vagy éppen Normandia sövényekkel szabdalt vidékéről, a német katonák mindenhol úgy küzdöttek, „mint az ördögök”.

Hitler sok elit alakulata legendás hírnévre tett szert merész támadásainak és rettenthetetlen kitartásának köszönhetően. A Leibstandarte-SS Adolf Hitler páncéloshadosztály, a Waffen-SS külföldi önkéntes légiói és Dönitz tengeralattjárói kiemelkedő bátorságról tettek tanúbizonyságot a sokszoros túlerővel szemben vívott harcok során. Hiába szenvedtek hatalmas veszteségeket, időről időre visszatértek a harcmezőre, és elszántan küzdöttek az utolsó pillanatig, bár tudták, hogy a háború már elveszett.

Néhány egység, mint például a Grossdeutschland hadosztály, harci sikereit elsősorban szervezettségének és a képzett tisztek hatékony irányítása alatt álló, igazán „profi” katonáknak köszönhette, akik felettébb komolyan vették a katonáskodást. Kurt Student ejtőernyősei és Erwin Rommel 7. páncéloshadosztálya szintén kiváló kiképzést kapott – ők az Európát meghódító Blitzkrieg (villámháború) zászlóvivőiként forradalmasították a hadviselés addig megszokott formáit.

jobbra: Erwin Rommel tábornok. Kiváló hadvezéri képességeivel 1940-ben Franciaországban győzelemre vezette páncéloshadosztályát. Gyors felemelkedése elsősorban annak köszönhető, hogy Hitler benne találta meg, amit keresett: egy olyan parancsnokot, aki „jött, látott, és győzött”.

Más német alakulatok azzal váltak elitté, hogy az akkoriban létező legkorszerűbb fegyverekkel szerelték fel őket. A Tiger harckocsik és a 88 mm-es légvédelmi ágyúk bevetése sokszor döntőnek bizonyult egy-egy ütközet kimenetele szempontjából – mind a támadás, mind a védekezés sikere alapvetően rajtuk és válogatott személyzetükön múlt. Hitler hitte, hogy az úgynevezett „csodafegyverek” bevetése meghozza majd Németország végső győzelmét, ezért rengeteg embert és nyersanyagot irányított a „megtorlófegyverek” (Vergeltungswaffen) kifejlesztésére, lerakva ezzel egy újabb elit gárda alapjait.

Miközben a szövetségesek könyörtelen csapásai alatt a Harmadik Birodalom darabjaira hullott, újabb elit alakulatok léptek színre. Ezeket az egységeket olyan nevek fémjelezték, mint Ottó Skorzeny, Hans-Ulrich Rudel és Adolf Galland. Mindhárom karizmatikus, lendületes, keménykezű férfi Hitler kedvenc parancsnokai közé tartozott. Ok voltak azok, akik még akkor is jó hírekkel tudtak szolgálni, amikor a Führer már teljesen kiábrándult vereséget vereségre halmozó tábornokaiból. Aharctéren félelmet nem ismerő, elszánt, lehetséges parancsnok hírében álló Skorzeny, Rudel és Galland éppen ezért számos kitüntetésben részesült, s tetteik nagy nyilvánosságot kaptak.

A XX. század egyik legjobbjának tartott II. világháborús német haderő hírneve több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt Hitler maga is tapasztalt tisztikart örökölt 1933-ban történt kancellári kinevezésekor. Az évtized folyamán aztán a német vezérkar irányításával Németországot újra felfegyverezték, és a megnövelt létszámú Wehrmachtot ütőképes haderővé fejlesztették. A tisztek, altisztek, katonák kiképzése magas színvonalon folyt, így mire kitört a háború, Németország egy minden eshetőségre felkészüli hadsereggel rendelkezett. Németország ennek legfőképpen a hadiszerencse fordultával látta hasznát, amikor a visszavonuló csapatok utóvédei makacs ellenállásukkal lassították a sokszoros túlerőben lévő ellenség támadását.

A korszak többi hadseregéhez viszonyítva a Wehrmacht igen fejlettnek számított. Korszerű szervezeti felépítése és a lehető legmodernebb fegyverek alkalmazása jelentős előnyt biztosított számára a régi doktrínákat követő ellenfeleivel szemben. Erre az egyik legjobb példa a harckocsik, a gépesített csapatok és az ejtőernyősök erőszakos előretörésén alapuló villámháborús harcászati eljárások alkalmazása, melyek során a szárazföldi és a légi haderőnemek szoros együttműködésben harcoltak. Emellett a német hadseregben nagy számban alkalmazták a rádiókészülékeket, melyek segítségével a csapatok irányítása korábban elképzelhetetlen gyorsaságra és hatékonyságra tett szert.

BALRA: Kurt Student tábornok, a német ejtőernyőscsapatok megalapítója, kiváló parancsnoka és harcászatuk kidolgozója.

balra Páncélgránátosok oszlopa vonul Oroszország belseje felé 1941-ben. Hitler a rendíthetetlen, ideológiai eszméktől vezérelt harcosokat tartotta legkiválóbb katonáinak, és igyekezett számukra mindig a lehető legkorszerűbb fegyverzetet és felszerelést biztosítani.

MINŐSÉG VAGY MENNYISÉG?

Németország fejlett iparának köszönhetően Hitler jóval korszerűbb fegyverekkel láthatta el hadseregét, mint ellenfelei. Messerschmitt, Henschel, Krupp és Heinkel termékei minőségben messze felülmúlták a brit, a francia, az orosz és az amerikai gyártmányokat. A Tiger, a 88 mm-es légvédelmi ágyú és a Me 262-es sugárhajtású vadászgép mind a világháború „klasszikus” fegyvereiként vonultak be a hadtörténelembe. Minőségbeli fölényük azonban végül a Harmadik Birodalom Achilles-sarkának bizonyult, ugyanis a bonyolult, költséges szerkezetek előállítása több pénzbe és időbe került, mint az ellenség egyszerűbb fegyvereié, így a szövetségesek az ipari termelés tekintetében maguk mögött hagyták Németországot, és elsöprő tömegtámadásaikkal végül győzelmet arattak Európában.

Az ipar mellett Németország az oktatás terén is Európa élvonalába tartozott. Hitler tábornokai ezért jobb minőségű emberanyagból válogathattak, mint ellenfeleik. Minden német katona tudott írni-olvasni, a tisztek többsége pedig egyetemet végzett. Velük szemben a Vörös Hadsereg feltöltésekor a Szovjetunió szinte kizárólag írástudatlan parasztokra támaszkodhatott. A magasabb oktatási színvonal következtében a német katonák kevésbé függtek tisztjeiktől, és azok elvesztése esetén sem estek pánikba, hanem folytatták a harcot. Minden német tiszt és katona megtanulta a bevetések során alkalmazandó parancsnoklási rendet, amelynek értelmében egy parancsnok halála esetén a helyét egyből a kijelölt helyettes vette át, így a feladat végrehajtása tovább folytatódhatott. Ráadásul ahelyett, hogy minden egyes mozdulatukat előre megszabták volna, a parancsnokok csupán az elérendő célokat kapták utasításba, a végrehajtás módját rájuk bízták. Amikor egy német hadsereg sokszoros túlerővel került szembe, sőt esetleg be is kerítette az ellenség, gyakran kizárólag a katonák harci kedvén és néhány tiszt elszánt kitartásán múlott az összeomlás elkerülése.

A német katonáknak az ellenséghez való viszonyát alapvetően az 1933 óta állami szintű náci propaganda határozta meg, amely azt hirdette, hogy a német nép az összes többi nemzet, főként a zsidók és a szlávok fölött áll. Hitler a németséget uralkodó fajnak (Herrenvolk) kiáltotta ki, amely arra született, hogy az alsóbbrendű fajok (Untermenschen) fölött uralkodjék. Joseph Goebbels propagandaminisztériuma folyamatosan azt harsogta, hogy a totális háború tétje a német faj fennmaradása. Miután a szövetségesek megkezdték bombatámadásaikat Németország ellen és a nagyvárosok egymás után váltak romhalmazzá, minden német megtapasztalhatta, mit jelent valójában ez a totális háború. A keleti fronton ugyanekkor a zsidók és a szlávok tömeges kivégzése, valamint a hadifoglyok éheztetése miatt a háború könyörtelen küzdelemmé vált. Hamar nyilvánvaló lett, hogy a német katonák a szovjetek részéről semmiféle könyörületre nem számíthatnak, ezért a megadás szóba sem jöhetett. A frontokon és a hátországban pusztuló németek tudták, hogy népük és birodalmuk túlélése szempontjából egyetlen lehetséges megoldás maradt, méghozzá a győzelem kierőszakolása.

A Waffen-SS-ben és a Wehrmachtban szolgáló hithű nemzetiszocialisták egészen más megfontolásból akarták megnyerni a háborút. A legtöbbjük Hitlernek és pártjának köszönhette pozícióját és anyagi jólétét. A nácik hatalomra kerülésével ezek az emberek általában jelentős befolyásra és vagyonra tettek szert. A háború első éveiben Európán átviharzó német csapatok nyomában a náci funkcionáriusokat és a hadsereg tisztjeit mindenfelé gazdag zsákmány várta. Hű követőinek a Führer ugyanis az egykori dicsőséges császárságot idéző módon bőkezűen osztogatta a kastélyokat, műkincseket és egyéb értékes dolgokat.

A német haderő több mint 200 éves múlttal rendelkezett. Bár a császári hadsereget az I. világháború végén feloszlatták, a parancsnoki hagyományok tovább éltek a Reichswehr (1920-as évek), majd a Wehrmacht kötelékében. Hitler haderejében az arisztokrata származású tisztek kisebbségbe kerültek ugyan, de akik megmaradtak, azok ragaszkodtak évszázados katonai hagyományaikhoz. Ezek a tisztek katonáik jólétét fontosabbnak tartották a sajátjukénál, és személyesen vezették támadásra őket. Viszonzásként a katonák hűen követték parancsnokukat a legválságosabb helyzetekben is.

A Wehrmachtban szolgáló katonákat a tapasztalatok alapján igyekeztek a lehető legtovább ugyanabban az alakulatban tartani, hogy ezzel is elősegítsék a csapatszellem kialakulását. Egy-egy alakulatba általában az ugyanabból a városból vagy ugyanarról a vidékről származók kerültek, s őket együtt képezték ki és együtt küldték harcba. Így a harcmezőn a katonák legalább annyira bajtársaik védelméért küzdöttek, mint a hazájukért.

Az összeomló Reich árnyékában sokan döbbentek rá arra, hogy hazájuk valójában elnyomó rendőrállam. Mindenki hallotta a koncentrációs táborok létezéséről szóló híreket, de a Wehrmacht csak az 1944. júliusi bombamerényletet követően tapasztalta meg igazán a hitleri terrort. Ezreket tartóztattak le és több száz katonát végeztek ki az árulók felkutatására indított fékevesztett hajtóvadászat során. BALRA: A hitleri rezsim azon képessége, hogy hatalmas embertömeget tudott mozgósítani és kiképezni az olyan fejlett technológiájú fegyverek alkalmazására, mint a képen látható tengeralattjárók, 1940-ben megdöbbentette a nagyvilágot.

A legfontosabb posztokra pártfunkcionáriusokat és SS-tiszteket ültettek, a letartóztatást elkerülőknek pedig tudomására hozták, hogy a Führer parancsaival szembeni legapróbb engedetlenség is szigorú megtorlásokat von maga után. Rögtönítélő hadbíróságokat állítottak fel, amelyek a harci kedv hanyatlásának legkisebb jelére akasztófára, illetve a kivégzőosztagok elé küldték a katonákat. Működésük során több ezer ember esett ezeknek áldozatul.

Ez a könyv a náci Németország – a szárazföldi haderő, a légierő, a haditengerészet és a Waffen-SS – elit alakulatait hivatott bemutatni, ezek alkották Hitler gyilkos hódító háborújának élgárdáját. A mű részletes áttekintést nyújt a katonákról, a fegyverzetről, a felszerelésről, a parancsnokokról, az alkalmazott taktikáról, a győzelmekről és a vereségekről.

lent: A német hadiipari fejlesztések a háború előrehaladtával egyre nagyobb és erősebb harceszközöket eredményeztek. Alig három év alatt az 1939-ben nagy számban alkalmazott 9 t-s Pz M-estől eljutottak az 1942-ben megjelent 58 t-s Tiger l-eshez.