Ötödik fejezet
Házépítés – A napló

 

1659. szeptember 30. – Én, szegény szerencsétlen Robinson Crusoe, miután szörnyű viharban, nyílt tengeren hajótörést szenvedtem, erre a gyászos, boldogtalan szigetre kerültem, melyet „A reménytelenség szigetének” hívok. A hajó legénysége vízbe fulladt – kis híján magam is. Az éjszakát egy fán töltöttem, mert féltem a vadaktól: mégis mélyen aludtam, noha egész éjjel esett.

Október 1. – Nagy meglepetésemre észrevettem, hogy a hajót a dagály a sziget közelébe sodorta. Szomorú volt arra gondolni, hogy mindnyájan megmenekültünk volna, ha a hajón maradunk. Napom nagy része azzal telt el, hogy ezen töprengtem. De mikor láttam, hogy a hajó még nem merült el, amennyire lehetett, a fövenyen megközelítettem, aztán egy darabig a tengeren úszva, felmásztam a fedélzetre. Egész nap esett, noha a szél elállt.

Október 1-től október 24-ig. – Ezeket a napokat azzal töltöttem, hogy összeszedtem mindent a hajón, és a dagály segítségével tutajon a szárazföldre szállítottam. Ezek a napok szintén elég esősek voltak, noha időközben néha kitisztult az idő.

Október 25. – Egész éjjel és egész nap esett. Szélvihar támadt, amely a hajót darabokra törte. Ezután már csak a hajó roncsait lehetett látni, és azt is csak apálykor. A nap azzal telt el, hogy betakartam és biztonságba helyeztem javaimat, nehogy az eső kárt tegyen bennük.

Október 26. – Csaknem egész nap a partot jártam, hogy lakásra alkalmas helyet keressek. Elsősorban olyat, amely megvédelmez emberek vagy állatok éji támadása ellen. Estefelé megfelelő terepet találtam egy szikla alatt.

Október 26-tól 30-ig. – Keményen dolgoztam, hogy vagyonomat új lakóhelyemre vigyem, noha időközben gyakran heves eső volt.

Október 31. – Reggel puskával a szigetre mentem, hogy élelmet szerezzek, és felderítsem a vidéket. Mikor egy nősténykecskét megöltem, a gidája hazakísért, de azt is le kellett vágnom, mert nem akart enni.

November 1. – Egy szikla alatt ütöttem fel sátramat, és először aludtam benne. Olyan nagyra készítettem, amekkorára csak tudtam, hogy felszerelhessem benne függőágyamat.

November 2. – Ládáimból és tutajdeszkákból kerítést vontam magam körül.

November 3. – Vadászni voltam, és két kacsához hasonló szárnyast lőttem. Húsuk igen kellemes ízű. Délután asztalt készítettem.

November 4. – Reggel megállapítottam időbeosztásomat: a munka, a vadászat, az alvás és a szórakozás idejét. Tehát minden reggel felkelés után két vagy három óra hosszat puskával a vállamon barangolok, ha nem esik. Aztán körülbelül tizenegy óráig dolgozom. Majd elfogyasztom ebédemet. Tizenkettőtől kettőig, mivel ilyenkor igen nagy a meleg, alszom. Aztán estig ismét dolgozom. Két napig folyton asztalt készítettem, mert elég gyatra kézműves vagyok; idővel azonban éppen úgy állt a kezem a munkára, mint akárki másé.

November 5. – Kutyámmal együtt puskával a vállamon vadászni voltunk, és elejtettem egy vadmacskát. Bőre puha, de a húsa használhatatlan. Minden elejtett állat bőrét megőriztem. A tengerpartra visszatérve rengeteg vízimadarat láttam, melyekről nem tudtam, hogy kerültek ide.

November 6. – Reggeli sétám után ismét az asztallal foglalatoskodtam, és el is készültem vele, noha nem egészen kedvemre való.

November 7. – Megkezdődött a szép idő. Hetedikétől tizenkettedikéig széket próbáltam összetákolni, de többször is szét kellett szednem.

November 13. – Ismét esett az eső, ez lehűtötte a földet, és nagyon felfrissített. Azonban szörnyű villámlással és mennydörgéssel járt, ezért nagyon aggódtam a lőporom miatt. Utána azonnal apróbb csomagokra osztottam a lőport, hogy a veszélyt kiküszöböljem.

November 14, 15, 16. – Három napon át négyszögletes dobozokat készítettem, hogy egy– vagy legfeljebb kétfontos adagokban puskaport helyezzek el bennük. Utána egyiket a másiktól jó távol helyeztem el. Közben egy nagy madarat lőttem: jó volt a húsa, de nem tudom, hogy hívják.

November 17. – Ásni kezdtem sátram mögött a sziklában, hogy további helyiségekhez jussak. Megjegyzés: három dologra lenne igen nagy szükségem: egy csákányra, egy lapátra és egy kosárra. Abbahagytam a munkámat, és azon töprengtem, hogy pótolhatnám mindezt. Csákány helyett vaskampókat használtam, melyek elég jól megfeleltek; azonban nagyon kellene egy lapát, illetőleg ásó. Ezek nélkül moccanni sem tudok, bár fogalmam sincs róla, miként teremtem elő.

November 18. – Ma az erdőben barangolva, rábukkantam egy bizonyos fára, vagy legalábbis rokonára annak, amit Brazíliában rendkívüli keménysége miatt vasfának neveznek. Egy törzset nagy munkával, baltámat csaknem tönkretéve, kivágtam és hazacipeltem, noha épp elég nehéz volt. Keménysége ellenére kénytelen voltam addig faragni, amíg egy lapát– vagy ásófélét hoztam ki belőle, nyele hasonlít ahhoz, amit mi otthon használunk. A lapja azonban, mivel fából van, aligha fog sokáig tartani; egyelőre megfelel a célnak, amire használni kívánom. Úgy gondolom, lapát előállítása még nem került ennyi fáradságba.

De nem volt kosaram, illetőleg targoncám. Mind ez ideig még nem találtam alkalmas ágakat, melyekből kosarat fonhattam volna; ami pedig a targoncát illeti, azt gondoltam, úgysem tudnék kereket csinálni. Fogalmam sem volt róla, miképpen kezdjek munkához. Azonkívül azt sem tudtam, hogy fogok majd csapszeget verni a tengelybe, hogy a kerék forogjon is. Fel is adtam hát a reményemet, és a kiásott föld elhordására olyan ládát használtam, amelyben a kőművesek szokták a habarcsot vinni az építéshez. Ez távolról sem volt olyan körülményes, mint a lapát elkészítése. Ennek ellenére az ásóval és a targoncával való hasztalan kísérletezés négy egész napomat vette el. Ebben természetesen nincs benne reggeli vadászsétám, melyet ritkán mulasztottam el, s melyről ritkán tértem vissza zsákmány nélkül.

November 23. – Minden egyéb munkám szünetelt a szerszámok előállítása miatt. Ettől a naptól kezdve azonban újra dolgozhattam, és tizennyolc napot töltöttem barlangom bővítésével, hogy kényelmesen elhelyezhessem javaimat. Megjegyzés: a barlangot azért kellett bővíteni, hogy elhelyezhessem benne külön raktáramat, konyhámat, ebédlőmet és éléskamrámat. Lakásnak egyébként a sátrat használtam – kivéve az esős évszak azon napjait, amikor a zuhogó zápor miatt kénytelen voltam a barlangba visszavonulni. Ezért gerendákból és lombokból tetőt szerkesztettem a sátor fölé.

December 10. – Már-már azt hittem, hogy elkészültem barlangommal, mikor hirtelen egyik oldalon a tetőre nagy csomó föld zuhant le. (Úgy látszik, túl szélesre méreteztem.) Emiatt nagyon megijedtem, és tegyük hozzá, hogy nem ok nélkül, mert ha véletlenül magam is ott vagyok, sírásóra sincs szükségem. Most ismét elég sok a dolgom, mert a leomlott földet ki kell vinnem. De ennél is fontosabb, hogy lakhelyemet mennyezettel támasszam alá, a további leomlás megakadályozására.

December 11. – Elhatározásomhoz híven munkához láttam, és két sor cölöpöt vertem le körös-körül, ezekre pedig két sor deszkát fektettem. A munka másnap is folytatódott, sőt eltartott egy hétig. De most legalább biztonságos a tető.

December 17. – Ettől a naptól huszadikáig polcokat készítettem, és szegeket vertem a cölöpökbe, hogy minden felakaszthatót felfüggesszek. Most már kezd rend lenni nálam.

December 20. – Mindent beszállítottam a barlangba, és hozzáláttam házam felszereléséhez. Deszkadarabokat használtam fel polcnak, hogy az élelmiszereket elhelyezzem. A deszkák azonban egyre inkább fogynak. Újabb asztalt kell készítenem.

December 24. – Éjjel és egész nap esett az eső. Ki sem mozdultam.

December 25. – Egész nap esett.

December 26. – Megszűnt az eső, a föld sokkal hűvösebb és kellemesebb, mint azelőtt.

December 27. – Egy fiatal kecskét megöltem, egy másikat megsebesítettem, aztán pányvára kötve hazavezettem. Mikor hazaértünk, bekötöztem, és összeillesztettem törött lábát. Megjegyzés: gondosan ápoltam, hogy élve maradjon, és lába olyan jó legyen, mint valaha. De minden ápolásom ellenére is béna maradt, és csak az ajtóm körül növő gyepet tudja legelni, tovább nem megy. Ekkor jutott eszembe először, hogy állatokat kellene szelídíteni és tenyészteni. Így akkor is lenne húsom, amikor már puskaporomat ellövöldöztem.

December 28, 29, 30, 31. – Nagy hőség, szellő sem fúj. Ki sem mozdultam, kivéve a reggeli vadászkörutat. Időközben lakásomban csináltam rendet.

Január 1. – Még mindig nagy a meleg. Azonban reggel és este mégis kimentem vadászni. Napközben pihentem. Este valamivel tovább haladtam a völgyben a sziget központja felé. Tömérdek kecskét láttam, de félénkségük miatt nehéz közelükbe jutni. Azonban elhatároztam, hogy kutyám segítségével mégiscsak megfogom valamelyiket.

Január 2. – Ma csakugyan útra keltem kutyámmal, és a kecskékre uszítottam. De csalódtam, mert szarvukkal egyszerre szembefordultak vele, úgyhogy a kutya felismerve a veszélyt, nem mert közelebb menni.

Január 3. – Elkezdtem a kerítés vagy fal építését. Mivel még mindig él bennem az aggodalom, hogy megtámadhatnak, jó vastagra szándékozom csinálni. Megjegyzés: mivel a fallal már előzőleg foglalkoztam, itt csak azt jegyzem meg, hogy a munka január másodikától április tizennegyedikéig tartott, noha nem volt hosszabb huszonnégy lépésnél, mert félkör alakban támaszkodott a sziklához. Középpont gyanánt a barlang bejárata szolgál.

Egész idő alatt erősen dolgoztam, ámbár az eső gyakran napokra, néha hetekre visszavetett. De úgy gondoltam, addig nem vagyok biztonságban, míg a fallal el nem készültem. S alig hihető, milyen kimondhatatlan erőfeszítést követelt a munka minden részlete, különösen a gerendák hazaszállítása és földbeverése. Kerítésemet sokkal erősebbre készítettem, mint amilyenre szükség volt.

Közben, ha az időjárás megengedte, mindenfélére vadásztam az erdőben. Útközben nemegyszer hasznos felfedezéseket tettem. Például találtam egy vadgalambfajtát, mely az erdei galamboktól eltérően nem a fákra rakja a fészkét, hanem a házigalambokhoz hasonlóan, sziklás mélyedésekbe. Néhány fiókát hazavittem, és elhatároztam, felnevelem őket. De mikor megnőttek, elrepültek. Ennek az oka talán az lehetett, hogy nem adtam nekik enni, mert nem volt mit. Azonban gyakran felkutattam fészkeiket, és megfogtam a fiókákat. Húsuk kitűnő volt. Háztartásom vezetése közben rájöttem, hogy rengeteg olyasmi hiányzik, aminek az előállítását első pillanatban reménytelennek tartottam. Valóban, bizonyos dolgok sosem sikerültek. Például nem tudtam hordót készíteni. Volt ugyan egy-két abroncsom, de soha annyira nem vittem, hogy hordóm is legyen, bár hetekig kísérleteztem. A dongákat soha nem tudtam úgy összeállítani, hogy megtartsák a vizet. Tehát lemondtam róla.

Azonkívül nagyon hiányoztak a világítóeszközök is. Mihelyt besötétedett, általában hét óra tájt, kénytelen voltam lefeküdni. Eszembe jutott az a viaszlép, amelyből afrikai kalandom alatt gyertyát készítettem. Most azonban nem állt rendelkezésemre ilyesmi. Úgy segítettem a dolgon, hogy valahányszor kecskét öltem, a faggyút felfogtam egy kis, agyagból készített tálban, amelyet a napon szárítottam meg, aztán valami kanócfélét állítottam bele, és kész volt a lámpa. Volt már világosság, noha nem olyan tiszta és állandó, mint a gyertyáé.

Munkám közben történt, hogy dolgaimat rendezgetve, egy kis zacskót találtam, melyben mint említettem, szemes gabona volt a szárnyasok számára, noha nem legutóbbi utunkon volt rá szükség, hanem még abból az időből maradt, amikor a hajó Lisszabonból elindult. A gabonamaradványt megették a patkányok, úgyhogy a ládában semmi nem volt, csak por és korpa. Mivel úgy gondoltam, hogy a zacskónak egyébként is hasznát vehetem (alighanem puskaport adagoltam), tartalmát kiszórtam erődítményem mellé, a szikla tövébe.

Ez valamivel az említett nagy esők előtt történt. Nem sokat törődtem vele, és az egész eseményre nemigen emlékeztem. Egyszer azonban észrevettem, hogy zöld szálak sarjadnak a talajból. Először azt hittem, hogy valami eddig nem látott ismeretlen növény. De mennyire meglepett, amikor egy idő múlva tíz vagy tizenkét kalászt láttam, melyeknek mindegyike szakasztott olyan volt, mint az európai árpa.

Könnyek szöktek a szemembe, és áldottam a természetet, hogy így siet segítségemre. És mindez annál különösebb volt, mert a szikla mentén egyéb szálas növényt is észrevettem, mely a rizshez hasonlított; ezt a növényt még afrikai utazásomból ismertem.

Arra gondoltam, hogy talán találok még más gabonát is a szigeten. Valóban, minden szikla tövét felkutattam, de nem sikerült nyomra bukkannom. Végül eszembe villant, hogy ezen a helyen szórtam el a csirkeeledel maradványait. A rejtély egyszerre megoldódott. Mindenesetre nagy szerencsének tartottam, hogy a láda tartalmát itt öntöttem ki a szikla mellett, ahol szemmel kísérhettem a növekedését. Mert ha máshol történik, talán menthetetlenül kárba vész.

Június vége felé, mikor beérett, gondosan learattam a termést. Minden szemet félretettem, és elhatároztam, hogy újra elvetem, így idővel annyi terem, amennyiből kenyeret is süthetek. De körülbelül négy évig kellett várnom, amíg valóban ehettem belőle, és akkor is csak takarékosan, mint ahogy később majd annak rendje és módja szerint elmondom. Mert az első évadban a termést a rosszul megválasztott időszak miatt majdnem teljesen elvesztettem. Tudniillik közvetlenül a száraz évszak kezdetén vetettem el, úgyhogy a hőség elperzselte.

Az árpa mellett termett még húsz vagy harminc szál rizs is. Ugyanolyan gonddal ápoltam, és a célom is ugyanaz volt vele.

De térjünk vissza a naplóhoz. Három vagy négy hónapig minden erőmet megfeszítve dolgoztam a falon. Április tizennegyedikén készültem el vele. Nyílást nem hagytam rajta, úgyhogy csak létrán keresztül közlekedtem a külvilággal.

Április 16. – Elkészültem a létrával. Először nekitámasztottam a falnak, aztán felhúztam, majd leeresztettem a másik oldalon. Bent elég nagy térség volt, kívülről pedig senki sem közelíthette meg lakásomat, hacsak meg nem mássza a falat.

Másnap, hogy a fallal elkészültem, csaknem összeomlott minden fáradozásom eredménye, és kis híján elpusztultam. A következő történt: a sátram mögött foglalatoskodtam, közvetlenül a bejáratnál, amikor ijesztő zajt hallottam. Megindult a föld a barlang mennyezetéről és fejem fölött a domb széléről. A két levert gyámfa a barlangban félelmetesen recsegett. Szívem verése is elállt. Nem tudtam mire vélni a dolgot.

Attól való félelmemben, hogy a föld betemet, a létrához rohantam, átvetettem magam a falon, és messze futottam a dombtól, mert azt hittem, hogy az egész megindul. Alighogy szilárd talajon álltam, rájöttem, hogy földrengés rázza a földet. A talaj körülbelül ötperces időközökben háromszor is megrendült olyan erős lökésekkel, hogy úgy gondolom, még a legerősebb épület sem bírta volna ki. Tőlem körülbelül fél mérföldnyire egy tengerparti szikla csúcsa szörnyű robajjal lezuhant. Ilyet még soha életemben nem hallottam. Még a tenger is megmozdult. Azt hiszem, a lökések erősebbek voltak a víz alatt, mint a szigeten.

A dolog annyira megrémített – eddig ugyanis még ilyesmit soha át nem éltem, és senkivel sem beszéltem, aki hasonlót átélt volna –, hogy szinte elvesztettem eszemet. A föld megmozdulásától gyomrom úgy felfordult, mintha tengeren lennék viharban. A szikla zuhanása azonban felébresztett, és felocsúdtam abból a féleszméletlen állapotból, amely lenyűgözött. Hirtelen semmi egyébre nem tudtam gondolni, csak arra, hogy a lezuhanó szikla egész házamat és minden javamat betemeti. Újra keserűséggel telt meg a lelkem.

Mikor a harmadik lökés is elmúlt, és már jó ideje semmi mozgást nem tapasztaltam, bátorságom visszatért. Mégsem mertem átmászni a falon, mert rettegtem attól, hogy a hegy élve maga alá temet.

Miközben ültem, az eget felhők borították el, mintha eső készülne. Nemsokára egyre erősödő szél támadt, és másfél óra múlva már a legszörnyűbb vihar dühöngött. A tengert hab és tajték borította. A szél fákat tépett ki tövestől, és a vihar kegyetlenül dühöngött. Három óra múlva szűnni kezdett a vihar, újabb két óra múlva pedig teljesen lecsendesedett az idő, csupán az eső zuhogott erősen.

Én mindvégig a földön ültem, ijedten és elkeseredve. Hirtelen eszembe villant, hogy a szél és az eső a földrengés következménye. Eszerint maga a földrengés már elmúlt, én pedig megpróbálhatom, hogy bejussak barlangomba. A gondolattól lelkem újra éledni kezdett. Az eső is erősen ösztökélt, hogy sátramban keressek menedéket. Azonban annyira zuhogott, hogy félő volt, a sátram sem bírja ki. Kénytelen voltam tehát a barlangba menni, noha rettegve és nyugtalan lélekkel, hátha fejemre zuhan. A vad zápor új munkára kényszerített. Árkot kellett ásnom erődítményem körül, hogy a vizet levezessem, mely máskülönben elöntötte volna barlangomat.

Miután egy ideig barlangomban tartózkodtam, és több földlökést nem éreztem, lassanként összeszedtem magam. Hogy bátorságom ébren tartsam, amire nagy szükségem volt, raktáramba mentem, és jót húztam a rumból. Ilyesmit csak ritkán műveltem, mert tudtam, az italt nem pótolhatom, ha elfogyott.

Egész éjjel és másnap majdnem estig esett, úgyhogy moccanni sem tudtam. De mivel visszanyertem lélekjelenlétemet, fontolgatni kezdtem, mi a legközelebbi teendő. Ha a sziget ki van téve földrengéseknek, a barlang nem alkalmas lakásra. Nyílt helyen kell tehát házat építenem, melyet fallal veszek körül, akárcsak itt. Ezáltal biztonságban érezhetem magam emberektől és állatoktól. Mert ha itt maradok, a következő földrengés esetleg eltemethet.

Ennek következtében elhatároztam, hogy máshol ütöm fel sátramat, mely közvetlenül a sziklaorom alatt állott. Feltételeztem, hogy a dombot a legközelebbi földrengés sátramra zúdítja. A két következő napot – április tizenkilencedikét és huszadikát – azzal töltöttem, hogy kidolgoztam költözködésem részleteit.

Az élve eltemettetés félelme miatt nem tudtam nyugodtan aludni. De hasonló félelemmel töltött el az is, hogy védetlen helyen kell töltenem az éjszakát. Ám amikor körülnéztem, és mindent rendben találtam, elment a kedvem a költözködéstől. Időközben azt is fontolóra vettem, hogy tömérdek időbe kerülne ez az új munka, és meg kell elégednem azzal, amit eddig elértem. Így hát egyelőre megnyugodtam, és elhatároztam, hogy oszlopokból és kábelekből egy másik kör alakú falat is építek, és ott helyezem el sátramat; azonban amíg ezzel el nem készülök, maradok ott, ahol vagyok. Ez április huszonegyedikén volt.

Április 22. – Ma reggel mérlegelni kezdtem, miképpen hajthatom végre elhatározásomat. Azonban hiányzottak az eszközök. Volt ugyan három nagy baltám és elég sok szekercém (ezeket cserekereskedés céljából akartuk Afrikába vinni). Azonban a görcsös kemény fák vágása közben legtöbbjük kicsorbult és eltompult. És ha volt is köszörűkövem, nem tudtam az élesítéshez megfelelően forgatni. Végül szíjjal láttam el egy kereket, amelyet a lábammal hajtottam, hogy mindkét kezem szabad legyen.

Megjegyzés: addig még nem láttam ilyesmit Angliában, vagy legalábbis nem vettem észre. Azóta tapasztaltam, hogy széltében-hosszában használják. Mellékesen megjegyezve, az én köszörűkövem igen széles és nehéz volt. A gép összeállítása és tökéletesítése legalább egy hetembe került.

Április 28, 29. – Két napon át szerszámaimat élesítettem. Gépem a köszörűkövet igen jól forgatja.

Április 30. – Úgy vettem észre, hogy a gabonám gyengén fejlődik. Ma szemlét tartottam, és a napi kétszersültadagot csökkentettem. Ez eléggé elszomorított.

Május 1. – Reggel, mikor a tengerre pillantottam, a szokottnál is nagyobb apályban észrevettem a parton valamit, ami hordóhoz hasonlított. Közelebb mentem és láttam, valóban egy hordó fekszik ott, továbbá a hajónak két vagy három darabja, melyet nyilván a szökőár vetett ki. Mikor a roncsra pillantottam, észrevettem, hogy magasabban emelkedik ki, mint máskor. Megvizsgáltam a hordót, kiderült, hogy lőpor van benne. De a víz annyira átjárta, hogy kemény volt, mint a kő. Felgördítettem a parton, aztán elindultam a roncs felé a homokzátonyon, hogy egy kicsit körülnézzek.