Hatodik fejezet
Betegen és gondok között

 

Mikor elértem a hajót, egészen más helyzetben találtam. Orra, mely eddig a homokba merült, legalább hat lábnyira kiemelkedett, tatja pedig, mely különben össze volt zúzva, a hullámzás következtében levált a hajó testéről nem sokkal azután, hogy utoljára ott jártam. Most ott feküdt oldalt borulva. A homok olyan magasra tornyosult a hajó körül, hogy apály idején gázolva eljuthattam a roncsig, holott azelőtt legalább egy negyed mérföldet kellett úsznom. Először meglepődtem, aztán arra gondoltam, hogy bizonyára a földrengés okozta a változást. Mivel pedig a lökések ereje meglehetősen megrongálta a hajót, naponta új meg új dolgok kerültek a partra, melyeket a tenger elsodort, a szél pedig lassankint előrehajtott.

Ez egyelőre elterelte gondolataimat attól, hogy új lakóhelyet keressek magamnak. Erősen foglalkoztatott, hogy miképpen juthatnék a hajó belsejébe. Erre azonban – úgy látszott – nem sok a reményem, mert a hajó belseje tele volt homokkal. De én már megtanultam a szigeten, hogy semmitől se riadjak vissza. Elhatároztam tehát, hogy mindent szétszedek darabokra, amihez a hajón hozzáférhetek, hátha valamikor majd hasznát vehetem.

Május 3. – Fűrészemmel kezdtem hozzá a munkához, és átfűrészeltem egy gerendát, melyről úgy gondoltam, hogy a fedélzet felső részét tartja. Mikor munkámmal készen voltam, lehetőség szerint eltisztogattam a homokot a legmagasabban fekvő részekről. De már közeledett a dagály, tehát kénytelen voltam elhagyni a hajót.

Május 4. – Halászni voltam, de semmi olyasmit nem fogtam, amit érdemes lett volna megenni. Végül meguntam ezt az időtöltést. Épp indulni készültem, mikor elcsíptem egy fiatal delfint. Az egyik hajókötelet szétbontva, hosszú zsineget készítettem, de nem volt horgom. Ennek ellenére elég sok halat fogtam, úgyhogy ennivalóra nincs gondom. A legtöbbet a napon szárítottam meg, és szárazon fogyasztottam el.

Május 5. – A roncson dolgoztam. Egy másik gerendát is kettévágtam, és a fedélzetből három nagy fenyődeszkát emeltem ki, összekötöttem őket, majd az emelkedő árral a partra hajóztam rajtuk.

Május 6. – A roncson dolgoztam, számos vascsavart és egyéb vastárgyat emeltem ki belőle. Kemény munka volt, és eléggé kimerített. Azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy tovább nem is folytatom.

Május 7. – Ismét a roncsra mentem, de nem volt szándékom dolgozni. Azonban azt tapasztaltam, hogy a roncs magától is kettévált, mivel előző nap a gerendát szétfűrészeltem. A hajó több darabja szanaszét hevert, és a belsejéhez is hozzá lehetett férni. Sajnos, csaknem teljesen megtelt vízzel és homokkal.

Május 8. – A roncshoz mentem, és egy vaskapoccsal próbáltam feszegetni a fedélzetet, amelyről a homok eléggé letisztult, és kiállt a vízből. Két deszkát lefeszegettem, és a dagállyal a partra szállítottam. A vaskampót, másnapra gondolva, a roncson hagytam.

Május 9. – A roncson dolgoztam, és a feszítővas segítségével behatoltam a belsejébe, ahol több ládát találtam. Feszítővassal próbálkoztam velük, de nem mentem semmire. Találtam továbbá egy ólomtömböt is, amelyet meg tudtam ugyan mozdítani, de ahhoz túlságosan nehéz volt, hogy elszállítsam.

Május 14. – Naponta a roncsra járok. Utam eredménye számos gerenda és deszka, továbbá két vagy három mázsa vas.

Május 15. – Két baltát vittem magammal, hátha darabokra tudnám vágni az ólomtömböt, az egyiket éknek használtam, és a másikkal ennek a fokát ütöttem. De mivel másfél lábnyira a víz alatt volt, az ütés ereje nem érvényesült.

Május 16. – Éjszaka erős szél dühöngött, és a roncs még jobban tönkrement. De galambokra vadászva, olyan sokáig barangoltam az erdőben, hogy a dagály miatt már nem tudtam eljutni a roncsra.

Május 17. – A roncs néhány darabját a partra sodorta az ár, tőlem körülbelül két mérföld távolságra. Kíváncsi voltam rá, tehát elindultam, hogy megnézzem. A hajóorr egy része volt, de súlya miatt nem tudtam elszállítani.

Május 24. – A mai napig állandóan a roncson dolgoztam. Nagy erőfeszítéssel, a feszítővas segítségével annyira meg tudtam lazítani az eresztékeket, hogy a következő dagály kiemelt a hajóból több hordót, továbbá két tengerészládát. Mivel azonban a part felől fújt a szél, aznap semmi sem került a szárazföldre, legfeljebb deszkadarabok és egy hordó, amelyben brazíliai disznóhús volt. A sósvíz azonban tönkretette. Június tizenötödikéig folytattam a munkámat, kivéve azt az időt, amikor élelem után jártam. Mindig apály idején tartózkodtam a roncson, és már jókor elindultam, hogy dagálykor kész legyek. Fáradozásaimmal elég sok gerendát és deszkát szereztem, és kitűnő csónakot készíthetnék, ha érteném a módját. Ezenkívül több alkalommal és több darabban csaknem egy fél mázsa ólmot gyűjtöttem össze.

Június 16. – A tengerparton járva, hatalmas teknősbékát találtam. Ez volt az első példány, amelyet itt láttam; nem mintha ritkaság volna, egyszerűen nekem nem volt szerencsém. Később ugyanis, amikor a sziget túlsó oldalán jártam, naponta több százat is láthattam.

Június 17. – Megsütöttem a teknősbékát. Belsejében tojásokat is találtam. Húsa a legízletesebb és legkellemesebb étel, amit valaha fogyasztottam, főként azért, mert ezen a szörnyű helyen még egyebet nem ettem, mint kecskehúst meg szárnyast.

Június 18. – Egész nap esett, és én otthon maradtam. Először azt hittem, hogy az eső hideg, mert kissé borzongtam. De tudtam, hogy ilyesmi nem fordul elő ezen a szélességi körön.

Június 19. – Beteg vagyok és fázom, mintha az időjárás hidegre fordult volna.

Június 20. – Nyugtalanul töltöttem az éjszakát. Heves fejfájás és láz.

Június 21. – Igen beteg vagyok. Halálos rémület gyötör szomorú helyzetemben: betegségem súlyosbodhat és nincs segítség.

Június 22. – Valamivel jobban vagyok, de gyengeségem szörnyű aggodalmakkal tölt el.

Június 23. – Ismét nagyon rosszul érzem magam. Hideglelés és heves főfájás.

Június 24. – Sokkal jobban vagyok.

Június 25. – Igen erős hidegrázás. A roham hét óráig tartott. Hideg és meleg váltakozása. Utána izzadás.

Június 26. – Jobban vagyok. Mivel ennivalóm nem volt, fogtam a puskámat, de csak alig vánszorogtam. Ennek ellenére lőttem egy nősténykecskét, nagy kínnal hazacipeltem, húsát megsütöttem, és ettem belőle. Nagy étvágyam támadt egy kis levesre, de nem volt fazekam.

Június 27. – A hidegrázás megint olyan hevesen tört rám, hogy egész nap ágyban maradtam. Se nem ettem, se nem ittam. Azt hittem, elpusztulok a szomjúságtól. De jártányi erőm sem volt, hogy felkeljek, és vizet hozzak magamnak. Hosszú ideig gyötrődtem, míg végre elaludtam, és csak éjszaka ébredtem fel. Sokkal könnyebben éreztem magamat, bár még mindig elég gyenge voltam, és a szomjúság gyötört.

Mivel lakóhelyemen a víz elfogyott, meg kellett várnom a reggelt, és újra elaludtam. Második alvásom közben szörnyű álmot láttam. Úgy éreztem, hogy a földön ülök, kívül a kerítésen; ugyanott, ahol a földrengés utáni viharos éjszakát töltöttem. Hirtelen úgy rémlett, hogy sötét felhőből villogó alak lép ki. Olyan volt, mint a tűz, és én alig tudtam ránézni. Leírhatatlan, milyen rémes hatást tett rám. Mikor lába a földet érintette, ugyanaz az érzésem támadt, mint a földrengés idején, és az is izgalommal töltött el, hogy a levegőben körülöttem villámok cikáztak. Mihelyt földet ért, felém indult. Hosszú dárdát vagy más fegyvert tartott a kezében, és meg akart ölni. Szinte leírhatatlan, milyen rémület volt bennem, amikor felébredtem, és mennyire örültem, hogy csak álom az egész.

De visszatérek naplómhoz.

Június 28. – Az álomtól mégis felfrissültem valamelyest, és mivel lázam is elmúlt, felkeltem. Bármennyire is gyötört még álmom, arra kellett gondolnom, hogy a láz és a rohamok másnap visszatérhetnek. Ki kell tehát használnom az időt, hogy élelemről gondoskodjam, ha betegségem visszatérne. Első dolgom az volt, hogy egy nagy tömlőt megtöltöttem vízzel, és ágyam mellé az asztalra helyeztem, olyan közel, hogy kezemmel is elérhessem. Egy pint rumot öntöttem bele, és felkevertem, hogy a víz poshadtságát elvegyem. Aztán parázson kecskehúst sütöttem, de vajmi keveset ettem. Kimentem, de csak alig lézengtem. Nyomasztóan nehezedett rám szerencsétlenségem tudata, és féltem, hogy betegségem visszatér. Estére három galambtojásból készítettem vacsorát. Ezeket hamuban sütöttem meg, és ahogy mifelénk szokás, a héjukból ettem meg.

Evés után útnak indultam, de olyan gyenge voltam, hogy a puskát is alig bírtam. Viszont fegyver nélkül soha nem indultam útnak. Kis idő múlva leültem a földre, és az előttem elterülő sima, nyugodt tengert bámultam, Szomorú gondolatok gyötörtek. Legrosszabbul az esett, hogy senkihez nem szólhatok. Felkeltem tehát, és visszavonultam falaim mögé. De nem tudtam elaludni. Leültem székemre, meggyújtottam lámpámat, mert már sötétedett. Még mindig kínzott az aggodalom, hogy betegségem visszatér. És ekkor eszembe jutott, hogy Brazíliában egy gyógyszert használnak minden betegségre: a dohányt. Nekem pedig van egy köteg dohányom valamelyik ládában, mégpedig pácolt. És van egy pácolatlan kötegem is.

És valóban a ládában testem, lelkem számára egyaránt orvosságot leltem. Először nem tudtam, mit kezdjek vele, azután megrágtam a fogaim közt. Szinte elkábultam tőle, mert a dohány még zöld volt és csípős, én pedig nem szoktam hozzá. Aztán egy vagy két óráig rumban áztattam egy levelet, és elhatároztam, hogy beveszem ezt az adagot, mihelyt lefeküdtem. Lefekvés után valóban megittam a rumot. Olyan maró és érdes volt az íze, hogy alig ment le a torkomon. Éreztem, hogy rögtön a fejembe száll. Mély alvás lepett meg, és másnap délután három óra felé ébredhettem fel. Ámbár azt hiszem, hogy az egész következő napot átaludtam, és ébredésemet a harmadik napra kell tennem. Különben is betegségem alatt elhanyagoltam a napok felrovását. Hozzá kell tenni azonban, hogy nem tudom, mi módon, de számításom szerint egy napot elvesztettem naptáramban.

Bármiként is áll a dolog, ébredéskor frissnek éreztem magam, szellemem pedig élénk volt és vidám. Erősebb voltam, mint előző nap, gyomrom is javult, mert éhséget éreztem. Hogy rövid legyek, lázam elmúlt, és vele együtt, úgy látszik, betegségem is. Ez huszonkilencedikére esett.

Harmincadikára teljesen összeszedtem magam, és puskámmal vadászni indultam, noha nem akartam nagy utat tenni. Megöltem egy vagy két vízimadarat; egyik vadkacsához hasonlított, de nem volt rá étvágyam. Tehát inkább galambtojást ettem. Este megismételtem a kúrát, mely véleményem szerint talpra állított: dohányt áztattam a rumba. De valamivel kisebb adagot vettem be, nem rágtam levelet, sőt fejemet sem tartottam a dohányfüst fölé. A következő nap mégsem talált olyan egészségesen, mint reméltem, mert a láznak egy kis maradványa még mindig ott borzongott bennem.

Július 3. – A láz teljesen elmúlt, noha még hetekbe került, amíg teljesen felépültem.

Július 4. – Ettől a naptól kezdve tizennegyedikéig főként azzal töltöttem az időmet, hogy puskával a kezemben sétára indultam. Naponta nagyobb utat tettem meg, már ahogy az betegségből lábadozó emberhez illik. Szinte elképzelhetetlen, mennyire le voltam sújtva, és betegségem hogy megviselt. A kúra, amelyet használtam, teljesen új volt számomra, és lehetséges, hogy hideglázat így még senki sem gyógyított. Nem is ajánlom senkinek, hogy utánam csinálja. Mert igaz ugyan, hogy a lázat elűzte, de engem is erősen legyengített. Utána még hosszú ideig éreztem zavarokat idegeimben.

Betegségem arra is megtanított, hogy számomra az a legveszélyesebb, ha az esős évszakban kint érnek az esők. Mindenekelőtt az olyan esők, amelyeket vihar és orkánszerű szél kísér. Mivel azonban a száraz évszakban az esők csaknem mindig ilyen viharokkal jártak, rájöttem, hogy az eső ezekben a hónapokban sokkal veszélyesebb, mint szeptember és október folyamán.