„Ha nincs címeres papír, akkor egyszerűre írunk…”

Ez egy alapigazság, és ezt akár a világháborús, majd később polgárháborús orosz páncélos egységekre is alkalmazhatjuk. Mármint, ha a hadvezetőség nem rendelkezik tankokkal, akkor páncélba lehet öltöztetni a traktorokat és hernyótalpas vontatókat…

1915 közepére a cári hadsereg gazdag tapasztalatokra tett szert az új fegyver – a páncélozott gépkocsik – alkalmazásának terén. Ekkortájt már világossá vált, hogy a páncélkocsik bázisául szolgáló kereskedelmi gépkocsik alvázai alkalmatlanok az elibük támasztott feladat végrehajtására. Az okok sokaságából, elsősorban, említsük meg a legfontosabbat – a gyenge terepjáró készséget földutakon, és teljes hiányát az úthálózattal nem rendelkező terepen. Nagyon sok katonai szakértő a probléma áthidalására a hernyótalpas vontatókat találta a legalkalmasabbnak. Ezeket kívánták felhasználni a következő páncélkocsi-generáció bázisául.

Az adott megoldás egyik legaktívabb híve a tüzérség egyik tisztje, Gulkevics ezredes volt. 1915 júliusában kapott egy „őrzött bizonyítványt” (mai nyelvvel mondva – szabadalmi levelet), az általa feltalált módszerre, hogy „hogyan kell új módon páncélozni és felfegyverezni az önjáró-traktorokat, amik szabadon mozoghatnak a legnehezebb viszonyok közepette – szántóföldön, sárban, hóban, árkokban”. 1916. március 3-án a találmány szerzője benyújtotta egy ilyen páncélozott traktor tervét a Legfelsőbb Haditechnikai Igazgatóság páncélkocsikkal foglalkozó Bizottságnak. (Ez a szervezet felelt a cári hadsereg páncélos járművekkel történő ellátásáért.) Ezzel egy időben Gulkevics jelentette, hogy saját pénzéből ő már el is kezdte egy ilyen traktor gyártását az Obuhovi üzemben. Megvizsgálva a tervet a Bizottság azt jóváhagyta, és biztosította a munkákhoz szükséges pénzösszeget. Ezzel párhuzamosan, mivel az Obuhovi gyár amúgy is túl volt terhelve különböző megrendelésekkel, a jármű további munkálataival a Putyilovi gyárat bízták meg. 1916 novemberében a páncélozott traktor, ami az „Ilja Muromec” nevet kapta, elkészült.

A páncélozott jármű bázisául Gulkevics az amerikai „Allis Chalmers Motor Truck” cég lánctalpas traktorát választotta. (Tíz ilyen gépet vásárolt a Hadügyminisztérium 1916 tavaszán, hogy kipróbálják, mennyire alkalmasak ezek nehéz ágyúk vontatására.) Ez egy 68 LE teljesítményű motorral rendelkezett, négy sebességgel előre, és egyel hátramenetben, illetve független hernyótalp felfüggesztéssel, aminek köszönhetően a hernyótalpak függőleges síkban önállóan mozoghattak, egymáshoz képest. Hogy biztosabb legyen a jármű harci irányítása, a traktort ellátták még egy irányítási ponttal, beépítettek egy önindítót és megerősítették a kerékfelfüggesztést, melyek menetben a traktor irányításáért feleltek. A páncéltest, ami 6,5 mm-es lemezekből készült, két részre oszlott, amik összekötetésben voltak egymással. Az elsőben a vezetőfülke kapott helyet, az üzemanyag és lőszer, illetve a lövegtorony volt, két Maxim-géppuska. A hátsó részlegben voltak: a tüzérségi lövedékek, a második vezetőpont, és egy 3 inches (76,2 mm) ágyú, amit vízszintesen 90 fokos szögben lehetett mozgatni. (Meg kell említenem, hogy a „Muromecnek”, mint az orosz hadsereg más ágyús páncélkocsijainak, háttal előre kellett haladnia harc közben, hogy manőverezés nélkül ki tudjanak jönni a tűz alól. Azért a fő fegyverzet ilyenkor a páncélos hátsó részében kapott helyet.) Teljesen feltöltve, a legénység 7 tagjával fedélzetén, a páncélozott traktor teljes súlya elérte a 12 tonnát, és a maximális sebessége – szilárd burkolatú úton – mindössze 12-15 km/h volt. A „Muromec” 1916 novemberében-decemberében végrehajtott tesztkísérletei bizonyították a jármű magas harci értékét. 1916 végén a Putyilovi gyártól megrendelték a második, ugyanilyen páncéltraktort, ami 1917 márciusára el is készült. Az új jármű az „Ahtirec” nevet kapta, és áprilisban esett át a tesztpróbákon. Ezután mindkét féllánctaípast Pétervárra vezényelték, a Tartalékos páncélos osztály állományába. A továbbiakban Gulkevics szorgalmazta a traktorok további építését, hogy ezek tömegbevetéseivel meg lehessen változtatni a siralmas fronthelyzetet, 40-40 darabot biztosítva egy-egy hadtest számára, és elsődleges feladatukat az ellenséges védelmi vonalak áttörésében látta. Gulkevics elképzelései szerint, a harcban a páncélozott traktorok egy részének 42 vonalas (107 mm) gyalogsági ágyút kellett vontatniuk, a hozzájuk járó lőszerjavadalmazással együtt, hogy ki lehessen aknázni az elért sikert az ellenség közvetlen hátországában.

A konstrukció és a harcászati feladatok tekintetében Gulkevics páncélosát nyugodt szívvel akár „első orosz tannak” is nevezhetnénk. Ha összehasonlítjuk az akkori külföldi harckocsikkal (Mk-I-III, St. Chamont stb.), könnyű észrevenni, hogy a két páncélozott traktor sok paraméterében felülmúlta a külföldi „rokonait”, és leginkább a franciákat. (Mellesleg a francia világ-háborús harckocsik – kivéve a „Renault FT-17-t” – szintén traktor alvázra épültek.)

Az 1917-es októberi hatalomátvétel után mindkét páncéltraktor, a Tartalékos páncélos osztály más járművével, bolsevik kézbe kerültek. 1917 októberében a „Krasznij Petyerburg” („Vörös Pétervár”) névre átkeresztelt „Muromec” őrizte a Szmolnij-intézetet, ahol lencsevégre kapta egy lelkes külföldi filmes. Közben az „Ahtirec”, három más páncélkocsival együtt, 1917. október 29-én, Moszkvába lett küldve, hogy ott is segítsen a „proletariátusnak” megkaparintani a hatalmat. November 1-2-án a páncélos részt vett a Kudrinszkaja-tér környéki harcokban, a Povarszkaja és Bronnaja utcákban, támogatva tüzével a podolszkij Vörös Gárdát, és az Ivano-Voznyeszenszkből érkező magyar internacionalistákat. 1918 szeptemberében az „Ahtirec” el lett küldve Kazanyba, ahol csatlakozott a Vörös Hadsereg 3. gépkocsizó páncélos egységéhez. Az 1918-1919 évek folyamán a páncélos részt vett a Keleti-fronton dúló harcokban, majd 1920 januárjában Moszkvába vitték, javításra. A „Vörös Pétervár” az egész polgárháború alatt a Vörös Hadsereg Legfelsőbb hadmérnöki igazgatóság Páncélos részlegének tartalékában rostokolt. 1922-1923-ban, mivel nem volt több pótalkatrész, mindkét traktort lebontották, és kohóba küldték.

Az „Ahtirec” és a „Krasznij Peterburg” nem az egyetlen páncélozott traktorok, amik részt vettek az orosz polgárháborúban. Néhány korábbihoz hasonló konstrukció született Dél-Oroszország gyáraiban, a Fehér Hadsereg számára. Itt a traktorok páncélozása körüli munkák 1919 elején kezdődtek. A kiváltó ok nem csak abban keresendő, hogy a Fehér Hadsereg kötelékében kevés volt a páncélkocsi (ami, természetesen, szintén komoly érv volt a munkák megkezdésénél), hanem leginkább az, hogy a meglévő páncélkocsik nagyon elhasználódtak, és rendkívül kicsiny volt a terepleküzdő készségük. Abban az időben a fehérek rendelkeztek néhány tucat féllánctalpas vontatóval és traktorral, amit szövetségeseiktől kaptak: Bullock-Lombard, Clayton, Holt stb. A páncélozásuk körüli munkákat a Reveli gyárban, és a Novorosszijszkban található „Szudosztal” üzemekben. Már 1919 februárjában a Kaukázusi Önkéntes hadsereg 3. páncélos csoportjának 2. páncélos osztályában elkezdték szolgálatukat a „Doblesztnij labinec” és „General Ulagaj” páncél-traktorok. Ezek a Bullock-Lombard traktorok (vagy ahogyan az oroszok nevezték, a féllánctalpasok származási helye után, „Wisconsin”) alvázára épültek (50 és 89 alvázszám), amik konstrukciójukban nagyon hasonlítottak az Allis-Chalmers termékekre. A páncélzat is emlékeztetett az „Ahtirecre”, de a harcjárművek fegyverzete csak 4-5 géppuskából állt. Mindkét jármű nagyon jóra sikerült, és aktívan alkalmazta őket a vörösek elleni harcban a 2. Kubányi hadtest. 1919 őszén, a Fehér Hadsereg visszavonulása közben, mindkét páncélozott traktor a vörösek kezébe került.

„Ahtirec” ágyús páncélozott traktor („ Allis Chalmers ” alvázon), Oroszország, 1916. Tömege: 12 t. Hajtómű teljesítménye: 68 LE. Maximális sebessége: 12-15 km/h. Legénység: 7 fő. Méretei: nincs megbízható adat. Páncélzat: 6,5 mm, Fegyverzet: 76,3 mm-es ágyú,

2 db 7,62 mm-es géppuska. Készült: 2 db.

De a fehérek nem mindegyik kísérlete volt ilyen sikeres. Így például, 1919. április 1-jén, a Novorosszijszkban található Reveli gyárból Novocserkasszkba érkezett az „Asztrahanyec” páncélozott traktor. A járművet azonnal a 3. Doni hadsereg front-szakaszára küldték, és már a következő napon, április 2-án,. a 3. hadsereg vezérkari főnöke, Govorov tábornok a következőt táviratozta Jekatyerinodarba: „A hadseregnek küldött „Asztrahanyec” páncélos alkalmatlan a hadsereg-szolgálatra. A lefolytatott kísérletsorozat siralmas eredményekkel zárult: 100 lépés megtétele után a radiátorban felforrt a víz, a másodlagos géppuska-pontok működésképtelenek, a két meglévő torony nem forog. A páncélos parancsnokának bejelentése alapján megállapítható, hogy az útbaindítás előtt nem volt végrehajtva a jármű kipróbálása, és már vasúti platformra helyezve adták át, azzal a paranccsal, hogy küldjék el minél előbb. Végeredményben – értelmetlen szállítás oda-vissza, és az utójavítások miatti rengeteg időveszteség. Általánosságban elmondható, hogy a traktorok alkalmazása nagyszerű ötletnek bizonyult, de az igen kifogásolható végrehajtása, és a páncélost ide küldő személyek bűnös hanyagsága égbekiáltó. Megparancsoltam, hogy a traktort ismét vagonírozzák be, és küldjék vissza.”

A dokumentum, mint mondani szokás, nem érdemel kommentárt, hiszen önmagáért beszél. Az „Asztrahanyec” további sorsáról nincsenek adataink. Mindössze annyit lehet tudni, hogy 1919 áprilisában még javításon volt a Reveli gyárban.

Az említett páncélozott traktorokon kívül van információnk más hasonló járművekről, amelyeket igen aktívan használták Dél-Oroszország Fegyveres Erői. Így például, a Doni Hadsereg kötelékében, 1919 áprilisában, volt egy érdekes páncélozott traktor, „Polkovnyik Bezmolitvennij” név alatt. Ennek fegyverzete egy ágyúból és hat géppuskából állt, a legénység száma pedig 11 (!) fő volt. A jármű túlságosan is robusztus és nehéz volt, ezért mint gyakorló és oktató páncélost használták. Sajnos biztosat a traktor márkájáról nem tudunk, de a méreteiből és teherbírásából feltételezhető, hogy vagy Clayton, vagy Holt volt. Annál is inkább, hogy a ’20-as években, a „Bronyevoje gyelo” katonai szaklapban megjelent a fotója, ami alatt ez a felirat állt: „A Vörös Hadsereg által a fehérektől zsákmányolt Holt traktor.” (De a valóban felhasznált alváz ettől még nem biztos – a fotón szereplő jármű futóműve nem úgy néz ki, mint a Holt traktoroké.)

Ugyancsak páncélos traktorokról tett említést kihallgatása alkalmából, 1919. május 1-jén, a Fehér Hadseregtől történt szökése után, G. D. Petrasin hadnagy: „Jekatyerinodarban tankokat láttam, de ezek nem angolok voltak, hanem oroszok, amiket traktorokból gyártottak, és géppuskákkal szereltek fel.” Manapság nehéz megmondani pontosan, hogy összesen hány páncélozott traktort építettek a fehérek, hiszen abból a kaotikus korból alig maradtak fenn dokumentumok. Egyet s mást megtudhatunk a Vörös Hadsereg páncélos egységei által vezetett harctéri naplókból, hiszen nekik jutott hadizsákmányként a fehérek szinte összes páncélkocsija. Így például, 1920. november 29-én, a Fő Hadmérnöki Igazgatóság Páncélos részlegébe érkezett ez a távirat: „Taganrogban, az Inguso Grajevszkij elnöksége alatt működő Bizottság tesztsorozatnak vetette alá a Lombard cég páncélos traktorát és elismerte, hogy ez, mint páncélos egység, frontszolgálatra alkalmatlan.” Viszont a két Bullock-Lombard alvázra épült fehér páncélost szinte azonnal bevetették a harcokba. Később mindkét járművet a Moszkvában működő Páncélos Gépkocsijavító gyárba szállították, ahol 1920 szeptemberében javítani akartak páncélzatukon, illetve egy-egy 47 mm Hotchkiss hajóágyút kívántak beléjük szerelni. Ez a projekt nem lett megvalósítva.

„General Ulagaj”páncélozott traktor („Bullock-Lombard” alváz), Fehér Hadsereg, 1919. Tömege: 13-14 t. Hajtómű teljesítménye: 65 LE. Maximális sebessége: 12-14 km/h. Legénység: 6-7 fő. Méretei: nincs megbízható adat. Páncélzat: 6-8 mm. Fegyverzet: 4-5 db 7,62 mm-es géppuska. Készült: 2 db. (A vázlatot a szerző készítette.)

A páncélozott traktorokon kívül mindkét harcoló félnél improvizált önjáró lövegeket is gyártottak. Ezek általában 120 mm-es hajóágyúkból álltak, amiket féllánctalpas traktorokba szereltek, és mindössze egy lövegpajzsot kaptak. Ilyen járművek gyártásával – többek között – a Taganrogban lévő Nef-Wilde üzem foglalkozott, de több mint valószínű, hogy mindössze néhány darab készült. Szervezetileg ezek mind a Kaukázusi hadsereg 6. nehéz partvédelmi tüzérosztály traktor-részlegéhez tartoztak. 1920 tavaszán, a Kubány vidékén vívott harcok során, az egész tüzérosztály a vörösek kezébe került. A zsákmányolt járműveket a 9. Kubányi Vörös Hadsereg 34. összevont nehéz tarack-tüzér osztályának adták. A Kubány partvidékén partraszálló, Ulagaj tábornok által vezetett fehér deszant elleni harcokban a vörösek bevetették a „páncélozott traktor-üteget”, és azt el is veszítették, az 1920. augusztus 18-án vívott ütközetben, Novo-Dzserelijevszkaja környékén.

A páncélozott traktorok nem sokáig szolgáltak a Vörös Hadseregben, és 1921-1923 között ezekről leszedték a fegyverzetet és páncélzatot. Egy részük a mezőgazdaságban dolgozott, a többit pedig alkatrésznek használták, míg a járművek teljesen tönkre nem mentek.