Az első szovjet tank

1919 márciusában a 2. Szovjet Ukrán hadosztály csapatai harcot vívtak Berezovka falunál (Dél-Ukrajna) Gyenyikin fehér tábornok csapataival, és a segítségére siető francia páncélvonattal, illetve tankokkal. A harcok során a vöröskatonák itt zsákmányoltak egy francia „Renault FT-17” tankot, amit ajándékba küldtek Leninnek. Az 1919. május 1-jén rendezett katonai díszszemlén ezt a tankot B. I. Rosszinszkij pilóta vezette.

A harckocsi a kor egyéb, hasonló katonai járművökhöz mérten elég jó terepleküzdő készséggel rendelkezett, ráadásul páncélos védettsége is elfogadhatónak számított. Egyik legfőbb erénye a 37 mm-es ágyú toronyban történt elhelyezésében rejlett, ami lehetővé tette a folyamatos célkövetést és a tűzirány gyors változtatását, miközben nem kellett ehhez megváltoztatni a harckocsi haladási irányát.

Leninnek az ajándék rendkívül megtetszett: éppen erre volt szüksége az ifjú Vörös Hadseregnek, hogy „leküzdjön minden külső és belső ellenséget”. 1919 nyarán javasolja a Hadiipari tanácsnak, hogy a „Renault” bázisán kezdjék el a szovjet tankok gyártását. A terv, technikai dokumentáció és építési munkálatokkal a Szormovszkij gyárat bízták meg. Itt már komoly tapasztalatokkal rendelkeztek a páncélos eszközök gyártásának terén. Csak ez az egy gyár 30 páncélvonatot, 50 páncélozott vagont és egy tucatnyi nehéz ágyúval felszerelt tüzérségi vasúti platformot adott a Vörös Hadseregnek.

Lenin rendelkezése és a zsákmányolt tank 1919 augusztusában érkezett a gyárba. A gyár vezetősége 1919. augusztus 22-ei ülésén úgy döntött, hogy az első „munkás-paraszt” tankot már kilenc hónap múlva elkészítik, és 1920 végére legyártanak 5 páncélos egységet. Egy-egy ilyen egység két géppuskás és egy ágyús tankból állt, azaz a gyár összesen 15 harckocsi gyártására vállalkozott. A munka során a Szormovszkij gyárnak kooperálnia kellett más vállalatokkal. Így például, az Izsorszkij gyár szállította a páncéllemezeket, vagy a moszkvai AMO a motorokat. Miután a szétszerelt (és részben hiányos) „Renault” megérkezett, azonnal elkezdődött az alkatrészek másolása. (Egyszerűen szállítás közben a vagonból kilopták az alkatrészek egy részét.) A munkákat G. K. Krimov, P. I. Szaltanov, V. A. Moszkovkin, V. Kulinyin mérnökök végezték, I. I. Hmljov és F. I. Nefedov főmérnökök vezetésével. Ahogyan a szovjet szakkönyvek írták: „a szormovi munkások minden erejüket odaadták, hogy teljesítsék a pártvezetés nemes feladatát”. Így is mondhatjuk. A munkatervekkel elég gyorsan elkészültek, de a további munka során vért izzadtak az emberek. A munkák nehézségét két dolog tetézte. Először is – az AMO gyár motorjai állandóan késtek, ráadásul az Izsorszkij gyár nem tudta legyártani a szükséges páncéllemezeket, mivel túl volt terhelve egyéb katonai megrendelésekkel. (Végül a Kulebakszkij bányász- és fémipari üzem szállította a szükséges lemezeket, de mivel semmi tapasztalata nem volt ilyen lemezek gyártásánál, az első tank páncélteste rendkívül rideg acélból készült, ami már a géppuskákkal történő próbalövetésnél megrepedt. Itt érdekes lehet Lenin 1919 júniusában, a páncéllemezeket gyártó üzemnek küldött távirata: „Gratulálok a gyár fémmegmunkáló munkásainak, a hengerüzem, és a bandázsoló üzem dolgozóinak, hogy vállalták a páncéllemezek napi 15 tonnás, és a bandázsoló elemek napi 16 darabos gyártását a Szovjet Köztársaság számára. Ez lehetővé teszi a Szormovi gyár számára, hogy tankokat gyártson a Vörös Hadseregnek… A Szovnarkom elnöke, Uljanov (Lenin).”

Másodszor – a szállítás közben ellopott, vagy egyszerűen elveszett alkatrészeket (többek között a sebességváltó blokkját) újra kellett tervezni. Amikor a munkák már-már a zsákutcába torkoltak, mindig segített a tapasztalt mérnökök találékonysága, és I. H. Haugel komiszár. Az utóbbi feladata volt a munkák ellenőrzése és propaganda, de gyakran a politikai felvilágosításon kívül Mauserje segítségével is lelkesítette a dolgozókat. Ezenkívül a gyár vezetése, hogy jó pontot szerezzen a pártnál, előrébb hozta az első tank átadásának idejét. Ahogyan a szovjet harckocsikról szóló könyv írja: „A legjobb mestertechnikusok – I. I. Volkov, S. I. Jasztrebov, I. S. Miskin, M. I. Telogrejev, I. M. Orlov, és mások – napokig nem hagyták el a gyárat, és rekordidő alatt összeszerelték az első szovjet tankot”. Hiába, ilyen idők járták akkor – volt, aki valóban proletár hivatástudatból és lelkesedésből dolgozott, volt, aki néha a válla fölött Haugel komisszár Mauserjére sandított.

Végül, 1920. szeptember 1-jén Haugel táviratozott Leninnek: „Jelentem, hogy 1920. augusztus 31-én mozgásban is kipróbáltuk az első tankot.”

Ez egy hét tonnás hernyótalpas harckocsi volt. A páncéllemezeket szegecseléssel rögzítették az acélkerethez, és 6-16 mm vastag volt, ami nagyon jó védelmet nyújtott a legénységnek a puskagolyók és tüzérségi repeszek ellen, A páncéltest három részre oszlott: a vezetőfülkéből, a küzdőtérből, és a motorházból tevődött össze.

Az első részlegben kapott helyet a vezető ülése, és a harckocsi irányítását, vezetését szolgáló irányítókarok, illetve pedálok. A ki- és beszállást egy háromrészes csapóajtó segítette elő, ami a tank homlokpáncélja is volt egyben.

A második részleg (küzdőtér) magába foglalta a 360 fokban mozgatható lövegtornyot és a benne lévő fegyverzetet. A harckocsi parancsnoka, aki egyidejűleg volt az irányzó és a lövegkiszolgáló is, itt helyezkedett el, állva, vagy félig ülve, egy vászon ülőhevederben. A nyolcszög alakú tornyot (a francia Renault-nál ez szinte kerek volt) páncéllemezekből szegecselték össze. Ennek tetején volt a nem mozgatható parancsnoki torony, az oldalaiban kivágott kémlelőnyílásokkal, amit egy kis páncélkupola takart. A beszállónyílás a páncéltorony hátlemeze volt egyben.

„Orosz-Renault” (M, KS) könnyű harckocsi, Szovjetunió, 1920. Tömege: 7 t. Hajtómű teljesítménye: 34 LE. Maximális sebesség: 8,5 km/h. Legénység: 2 fő. Méretei: hossza 4,96 m. szélessége 1,74 m, magassága 2,14 m. Páncélzat: 6-16 mm. Fegyverzet: „hím ” verzióban – 1 db 37 mm-es Hotchkiss ágyú; „nőstény” verzióban – 1 db 8 mm-es Hotchkiss géppuska: „vegyes” verzióban — 1 db 37 mm-es ágyú, 1 db 8 mm-es géppuska (néha a géppuskát egy 7,62 mm-es Maxim-géppuskával, vagy egy 6,5 mm-es Fjodorov gépuskával váltották fel). Készült: 15 db.

A lövegtorony elejébe volt beszerelve egy 37 mm-es Hotchkiss, 16,5 kaliber hosszú ágyú. A lőszerjavadalmazás csak repeszgránátokból állt, melyek hatásos lőtávolsága elérte a 2000 métert. A tűzgyorsaság 10-12 lövés volt, percenként. A félkilós lövedék 442 m/sec sebességgel hagyta el a löveget. Ugyancsak a harci részlegben tárolták a lőszerjavadalmazást is – 250 repeszgránátot. Az ágyú függőleges mozgatását válltámasz segítségével oldották meg, miközben a torony mozgatását – és egyben vízszintes célravezetést, célkövetést – háttámasszal lehetett véghezvinni.

A harckocsi hátsó részében kapott helyet a négyütemű, négyhengeres AMO motor. A futómű: hernyótalp, traktor típusú. Minden egyes eleme külső kereteken pihent. Minden egyes keret kapott egy vezető kereket, illetve támasztó és vezető görgőket. A 32 szelvényből álló hernyótalp körbefogta a keretet. A szelvény szélessége 335 mm volt, ami a félkemény felfüggesztéssel kiegészülve (a harckocsi páncélteste a vezető kerekek tengelyén pihen, illetve elöl, két függőleges rugón át – az oldalsó keretek átlós csúszószánjaira) egész jó terepjáró képességgel ruházta fel a tankot. A szélesebb árkok leküzdését szolgálta a hátul felfüggeszthető „farok” (sarkantyú).

A motort kézi erővel lehetett beindítani, egy kurbli segítségével – mind kívülről, mind a harckocsi belsejéből is. Híradási vagy kapcsolattartó, jelző rendszerrel a tank nem rendelkezett.

A páncélost olívzöldre festették, ami a mai napig a szovjet és orosz harckocsik üzemi „bázisszíne”.

A kor divatjának megfelelően a tank nevet is kapott, bár ez sem ment zökkenőmentesen. A gyártási papírokban mint „Borec” („Küzdő”) szerepelt, a jelentésekben mint „Za Szvobodu” („A szabadságért”), a politikai biztosok pedig követelték, hogy ez is viselje Lenin nevét. Végül megszületett a kompromisszum – az első szovjet harckocsi a „Borec za szvobodu tovariscs Lenin” („A szabadság harcosa, Lenin elvtárs”) nevet kapta. Ezt írták fel a jármű oldalára, kiegészítve egy vörös csillaggal, és egy „RSFSR” rövidítéssel. (Rosszijszkaja Szovetszkaja Federatyivnaja Szocialisztyicseszkaja Reszpublika – Orosz Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság rövidítése.)

1920 második felében a járművet átadták tesztelésre a Centrobrony technikai hivatalának. Szormovótól Kanavinig az utat a jármű saját lánctalpain tette meg. Az egyik ember éppen Iván Hrisztianovics Haugel volt, aki valamikor mérnök volt a gyárban, utána a Centrobrony politikai megbízottja az üzemben, mivel valamikor a flottánál szolgált, és később vezető beosztásba került a páncélvonatok gyártásával foglalkozó bizottságban.

Az út menti falvak lakossága összesereglett, meglendültek a templomi harangok és nagy ribillió támadt. Az asszonyok keresztet vetettek, a gyerekek sírtak, és a papok jósolták a világvégét (mondjuk, nem is álltak olyan távol az igazságtól). Közben a harckocsi könnyen átgázolt egy leégett házon, átvágott a Variha falun, a Galeta domb mellett átevickélt egy mocsaras részen, felkapaszkodott a hegytetőre, és eltűnt mögötte, „égi harsonák”, dübörgés és füstfelhők kíséretében… (A jelenetet később Haugel kevésbe humorosan írta le jelentésében.)

1920. december 1-jén jelentés érkezett Lenin nevére, amelyben, többek között, ez is olvasható: „A Hadiipar Tanácsa ezennel elküldi Önnek az első orosz gyártmányú tank előállításáról szóló jegyzetet. Minden munka önerőből lett végrehajtva, az orosz munkások és technikusok legjobb tudásának megfelelően. Három ilyen tank (2 géppuskákkal, 1 ágyúval) egy páncélos egységet képeznek, és tavaszra 5 ilyen egységet kell legyártanunk (avagy – 15 tankot).”

Így, 14 hónappal Lenin rendelkezését követően, 1920. december 15-én, a terepen végrehajtott tesztelés után, a harckocsit elfogadták, majd elküldték Moszkvába.

Az 1921-es év folyamán a Szormovi gyár a Vörös Hadsereg rendelkezésére bocsátotta a „Párizsi kommün”, „Proletár”, „Vörös harcos”, „Vihar”, „Győzelem”, „Ilja Muromec”, és más tankokat. Eleinte a járművek vagy ágyút, vagy géppuskát kaptak, de később vegyes fegyverzettel szerelték fel – a lövegtorony jobb oldalán kiképeztek egy lőállást a géppuska számára. A gyakorlatban ez nem növelte a tank gyakorlati értéket, ugyanis a kis toronyban lehetetlen volt egyszerre használni az ágyút és a géppuskát. Az első sorozatot nem követte újabb – közrejátszottak az adott kor politikai, és elsősorban gazdasági nehézségei.

Mint már említettem, a polgárháború során a Vörös Hadseregen belül felállítottak 80 gépkocsizó páncélos csoportot és 11 gépkocsizó harckocsi-csoportot. A 7. harckocsi-csoport, amit teljesen szovjet gyártmányú tankokkal töltöttek fel, részt vett az 1922. február 23-án megtartott katonai díszszemlén, a Vöröstéren.

Az idő nem kímélte meg az első szovjet tankokat – egy sem maradt meg napjainkig. Mindössze múzeumi makettek léteznek, és két másolat. Az egyik, teljesen korhű, a Moszkvai Katonai Körzet Kantyemirovszkaja hadosztály laktanyájában található, a másik a Nyizsnyij-Novgorodban található autógyár bejáratánál áll.

Végül el kell mondani, hogy mi a probléma az első szovjet harckocsi nemzetközi elnevezésével. A szovjet történelemírásban szinte mindig „A szabadság harcosa” stb. név szerepel, „Renault” gyökereit igyekezték nem említeni. Nyugaton nagyon népszerű a KS („Krasznoje Szormovo” – a gyár neve után képzett rövidítés), vagy az M (a „malij” – „kis” szóból) elnevezés. Több modem orosz hadtörténész rámutatott arra, hogy még a szovjet idők irattáraiban, illetve a gyártási papírokban is az „Orosz-Renault” név szerepel („Reno-Russzkij”), úgyhogy valószínűleg ez a jármű helyes elnevezése.