Az első páncélos egységek

Minden rendkívül bonyolult módon kezdődött. 1914. augusztus 17-én, az Orosz Birodalom hadügyminisztere, Szuhomlinskij tábornok magához hívatta a gárda vadászezredének Dobrzsanszkij ezredesét, akit ideiglenes munkára küldtek a Hadügyminisztérium irattárához és nyilvántartó részlegéhez, majd felajánlotta neki, hogy „állítson fel egy páncélozott géppuskás gépkocsizó üteget”. Két nappal később, saját, a páncélkocsik körüli munkák megkezdését szorgalmazó engedélyével, az orosz hadügyminiszter „megalapozta a páncélozott gépjármű vek tömeggyártását, és ezzel megteremtette az orosz páncélos erőket”.

Az 1. gépkocsizó géppuskás század — ezt a nevet kapta akkoriban a cári hadsereg első páncélos alakulata – mindössze másfél hónap alatt lett felállítva és feltöltve járművekkel. A század négy páncélozott gépkocsizó szakaszból és egy páncélozott ágyús gépkocsizó szakaszból állt. Az alakulat összesen 9 páncélkocsival rendelkezett: 8 géppuskával volt felszerelve, 1 kapott ágyút is. A standard, ilyen jellegű század állományáról szóló N”14 és 15 okiratokat hagyta jóvá a cár, 1914. szeptember 8-ai rendelete útján.

Az 1. gépkocsizó géppuskás század páncélautói (később osztállyá bővítették) teljesen különálló fejlődési utat mutatnak az orosz páncélos érők fejlődéstörténetében. Erre több okuk is megvan. Először is, ezek voltak az első hazai gyártmányú páncélkocsik, amiket gyárban szereltek össze; másodszor, rendkívül gyorsan épültek; harmadszor, konstrukciójuk nem mondható hagyományosnak, egyáltalán nem feleltek meg a páncélkocsik elé támasztott taktikai és technikai követelményeknek, amiket akkor még épphogy csak elkezdte kidolgozni a Központi Haditechnikai hivatal. A magyarázat minderre roppant egyszerű.

A rendelkezésre álló autók közül a „Russo-Balt” vagonépítő gyár „C24/40” típusú gépkocsi, 40 LE teljesítményű motorral ellátott alvázát választották. A tervet Grau műszerész-mérnök dolgozta ki azon utasítások alapján, amit a század parancsnokától, Dobrzsanszkij ezredestől kapott. Az első nyolc alváz páncélozásával és felfegyverzésével foglalkozó munkák (N”530, 532-535, 538, 539, 542 alvázszámok) a Haditengerészeti hivatal Izsorszkij gyárának N”2 páncélgyártó üzemében folytak.

A páncélkocsik fegyverzete három „Maxim” géppuskából állt, amiket háromszög alakban helyeztek el, és ami lehetőséget adott arra, hogy két gépfegyverrel mindig kövessék a célt, ha valamely, ne adj’ isten, tönkremegy, elakad, vagy újra kell tölteni. A Központi Tüzérségi hivatal mérnöke, Szokolov ezredes, megtervezte számukra az állványzatot és a görgőkön mozgó lövegpajzsokat, ami lehetővé tette azt, hogy minden géppuska körkörösen tudjon tüzelni, egyszerre. Közben az egyik géppuskát a homloklemezbe, egyet a hátsó páncéllemezbe szereltek, a harmadik pedig „vándorfegyver” volt, és ahogyan a szükség megkívánta, úgy lehetett váltogatni a páncéltest két oldalán.

A páncélkocsikat különleges edzésű krómnikkelből készült páncél védte, amit az alvázhoz szerelt fémkeretre erősítettek fel szegecsekkel. Keresztmetszetben a páncéltest hatszöget alkotott, ami kissé szélesebb oldalakkal rendelkezett felső felén. Az oldallemezek döntése lehetővé tette, hogy csökkentsék a páncéllemezek súlyát és vastagságát anélkül, hogy az a védelem rovására váljon. A jármű páncélzatát 400 m távolságból már nem tudták átütni a puskalövedékek. A homlok- és farpáncél lemezeinek vastagsága 5 mm volt, az oldallemezeké 3,5 mm, a tető 3 mm.

„Russo-Balt-M” és „Russo-Balt-T”páncélautó (a két felső rajzon két főtípusa látható) és a sorozat prototípusa (lenti rajz), Oroszország, 1914. Tömege: 4 (8,35) t. Hajtómű teljesítménye: 40(65) LE. Maximális sebessége: 45(80) km/h. Legénység: 5 jő. Méretei: hossza 4,5 m, szélessége 1,98 m, magassága 2 m. Páncélzat: 3-5 mm. Fegyverzet: 3 db 7,62 mm-es géppuska. Készült: 15 db (a „T” típussal együtt). (A legfelső és a legalsó vázlatot a szerző készítette.)

A járművek legénysége egy tisztből, egy sofőrből és három géppuskásból állt. A lőszerjavadalmazás 9 ezer töltény volt, hevederekben, géppuskás tölténydobozokba rakva. Az üzemanyag-tartalék 9 pud benzin volt. A páncélkocsi súlya elérte a 185 pudot. Még a géppuskás gépkocsik építése közben nyilvánvalóvá vált, hogy ezek alkalmatlanok lesznek arra, hogy „hatásosan harcoljanak a lövészárkokban rejtőző ellenség, rejtve kirakott géppuska vagy az ellenség páncélozott automobiljai ellen”. Ezért október végén felépítettek egy ágyúval ellátott páncélkocsit, ami a „Mannesmann-Mulag” cég 4 tonnás, 50 LE teljesítményű alvázára épült. A páncélkocsinál csak a kabin volt teljesen páncélozott. A fegyverzet – Hotchkiss 47 mm-es haditengerészeti gyorstüzelő ágyú saját állványán – egy doboz-alakú lövegpajzs mögött kapott helyet, a teherautó páncélozott platóján. Ugyanott, az oldalsó tüzelőnyílásokba, beszereltek egy géppuskát, amit szükség esetén egyik oldalról át lehetett rakni a másikra. Még egy géppuska, amivel előre lehetett tüzelni, a vezetőfülkében kapott helyet. A „Mannesmann”-on kívül még két 3 tonnás teherautóra („Benz” és „Oldays” típusúak) szereltek fel egy-egy 37 mm-es Maxim-Nordenfeld gépágyút, de ezeket időhiány miatt már nem páncélozták.

„Mannesmann-Mulag” ágyús páncélautó, Oroszország, 1914. Tömege: 5 t. Hajtómű teljesítménye: 50 LE. Maximális sebessége: 15-20 km/h. Legénység: 8fő. Páncélzat: 3,5-5 mm. Fegyverzet: 47 mm-es ágy:ú, 2 db 7,62 mm-es géppuska. Készült: 1 db. Egyéb adat ismeretlen. (A vázlatot a szerző készítette.)

1914. október 19-én, a Szentpéterváron lévő Szemjonovszkij placcon végrehajtott „útbaindító” istentisztelet és papi áldás után, a századot a frontra vitték. Itt a 2. hadsereg vezérkarának volt közvetlenül alárendelve operatív téren, és már Lódz alatt elkezdte a harcot. A hatásról, amit a páncélkocsik megjelenése kiváltott a fronton, és a harcaik intenzitásáról a következő példákból lehet ítélni, meglehetősen pontosan: „Az 1914. november 9-10 között dúló harcok során, a Lovicsszkij csoport csapatainak állományában, hat géppuskás páncélkocsi áttört az ellenség által birtokolt Strikov városon, közben a két ágyús páncélkocsi támogatta a 9. és 12. Turkesztáni lövészezredek támadását. A németeket, miután azok két tűz közé szorultak, kiverték a városból, és visszavonulás közben azok egészen komoly vesztességeket szenvedtek.

November 20-án az egész század lesállásokban volt elrejtve az 5. hadsereg és a 19. hadtest közötti résben lévő utakon, Pabianicénél. November 21-én, hajnalban, a páncélkocsik megsemmisítettek két német gyalogsági ezredet, amik megpróbáltak betörni a 19. hadtest bal szárnyán lévő résbe, közben az automata ágyú felrobbantotta az éppen felfejlődő német tábori üteg lőszertrénjét.”

Éppen itt hajtotta végre hőstettét Gurdov vezérkari százados. „Miután megérkezett Pabianicéba, a 4. páncélozott gépkocsizó szakasz parancsnoka jelentkezett a 19. hadtest parancsnokánál, aki éjjeli háromkor parancsba adta, hogy induljanak el a Lasski-országúton, mivel a felderítés jelentése szerint itt gyülekeztek a német csapatok, amelyek nyomást gyakorolhattak a 19. hadtest bal szárnyára. A páncélkocsik éppen akkor érkeztek meg, amikor a Butirszkij lövészezred bal szárnya megtört, és a csapatok visszavonulásra készültek. A németek megközelítették az országutat. Ekkor Gurdov belegázolt a sűrű csatárláncban előretörő németek közé, és két irányba, 100-150 méteres körben tüzet zúdított négy géppuskából. A német támadás lendülete megtört, nem állták a tüzet és igyekeztek elrejtőzni. Ilyen távolságból a puskák lövedékei átütötték a páncéllemezeket. A legénység minden tagja, beleértve Gurdov vezérkari századost, megsebesült. Mindkét páncélkocsit és a benzin-tartályokat átütötték a golyók. Mindkét jármű harcképtelenné vált. Négy géppuska tönkrement. A megmaradt két géppuska tűzfedezete mellett Gurdov vezérkari százados, reggel 7 óra 30 perckor, a sebesült sofőrök és géppuskások segítségével kézi erővel elvontatta a két páncélkocsit állásainkig, ahonnan később ezeket már evakuálni tudták…”

Ezért a harcért Gurdov vezérkari százados megkapta a Szent György érdemrend IV. fokozatának keresztjén, és ezáltal a történelem első kitüntetett orosz páncélos katonája lett. Ugyanakkor jelentek meg az új, páncélkocsizóknak szánt állományjelzők. Ezek már az említett szárnyas kerék-volán kombinációból állt, ami felé felkerült a géppuskások (a hadsereg géppuskás századai külön állományjelzőket viseltek) háromlábú állványon ábrázolt gépfegyvert szimbolizáló állományjelzője. Az ágyús páncélkocsik személyzete még ezt is überelte, ugyanis nekik a már említett kettőn kívül járt még a tüzérség, két keresztbe tett ágyúcsövet ábrázoló állományjelzője.

Az 1914-es, november-december során zajló harcokban igen jól szerepeltek az ágyús páncél kocsik. Különösen hatásosan (attól függetlenül, hogy nem rendelkeztek páncélzattal) vizsgáztak a 37 mm-es gépágyúkkal felszerelt teherautók.

„Megközelítve a lövészárkokat ágyús automobiljával 1500 m távolságra, Miklasevszkij vezérkari százados tüzet nyitott a leégett parasztház melletti futóárkokra, az ellenség intenzív puskatüzében. Elhasználva minden lőszerét (800 lövedék) két ellenséges ellentámadás visszaverésére, Miklasevszkij vezérkari százados visszatért a Paporotnaja melletti útkereszteződéshez.

Jelentem, hogy Miklasevszkij olyan ágyúval tevékenykedett, ami nyíltan volt felszerelve (védelem, páncélzat nélkül – a sz.m.) a teherautó platójára.”

A „Mannesmann” túl robosztusnak bizonyult, kevésbé volt mozgékony, ráadásul a 47 mm-es ágyú lövedékének robbanóereje sokban alulmaradt a „Nordenfeldek” 37 millimétereseivel szemben. 1914 végén a harcok során erősen megrongálódott, és használhatatlanná vált.

1915 márciusában az 1. gépkocsizó géppuskás század 4 újabb páncélkocsit kapott, amit még novemberben rendeltek az Izsorszkij gyártól. Páncélozottság tekintetében ezek sokban hasonlítottak a „Mannesmann”-ra, de az alvázak sokkalta jobbak voltak, mivel ezeket a jóval könnyebb 3 tonnás teherautóktól kölcsönözték: két „Packard”-tól, melyek 32 LE motorokat kaptak. és két, 42 LE teljesítményű „Mannesmann” teherautótól. A fegyverzetük 37 mm-es gépágyúból állt, amit lövegpajzs mögé rejtettek a teherautók platóján, és egy-egy géppuskából, amit közelharcra és tűztámogatásra, esetleg célmegjelölésre használtak. A géppuska nem rendelkezett állandó állvánnyal, ezért mint a platóról, úgy a fülkéből is lehetett használni egy, a páncéllemezen nyitott kémlelő nyíláson át. A hordozható lőszerjavadalmazás 1200 ágyúlőszerből, 8000 géppuskatöltényből és 3 pud trotilból állt (az utóbbit harctéri szabotázsra vagy műszaki feladatokra szánták). A 7 fős legénységgel rendelkező jármű súlya 360 pud, a páncélzat vastagsága 4-5 mm.

Már a legelső harcok során a páncélkocsik remekül szerepeltek, és kimagasló taktikai/technikai értéket képviseltek. Így például, 1915. április 18-án, a Bomerz falu melletti harcokban két ilyen páncélkocsi, megközelítve a drótakadályokat, ágyúik és géppuskáik közvetlen közelről leadott lövéseivel teljesen leromboltak és felgyújtottak egy ellenséges ellenállási pontot, megsemmisítve a közel egy századnyi katonát számláló helyőrségét.

Az egyik „Packard” páncélkocsi később megkapta a „Kapitan Gurdov” nevet, miután az első orosz páncélos hős meghalt a harcok során. A többi jármű csak a században lévő számokat viselte.

Az 1. gépkocsizó géppuskás század az egész háború során kint volt a fronton, kivéve az 1915 őszén kiérdemelt három hónapos pihenőt, amely során a páncélkocsikat a Kolomenszkij gépgyártó vállalat üzemeiben javították. A század páncélosai aktívan részt vettek a Lódz és Sohacew körüli harcokban, Prasnish és Pultusk alatt. 1916 szeptemberében a század, immáron mint 1. páncélos osztály, át lett dobva Finnországba, a 42. hadtest megsegítésére. Ez azzal magyarázható, hogy komolyan fennállt egy esetleges német partraszállás veszélye, de – mint később kiderült — ezt a német vezérkar terjesztette, hogy elaprózza az oroszok erejét másodlagos, nemigen fontos hadszínterekre. Az. előírt négy gépkocsizó részlegen kívül az osztályhoz vezényelték a 33. gépkocsizó géppuskás részleget is (valamikor szintén század).

Fent „Mannesmann ” Putyilov-Mannesmann ”), lent,, Packard” („Putyilov-Packard”)páncélautó, Oroszország, 1915, (A járművek mindössze alvázukban és fegyverzetükben különböztek.) Tömege: 5 t. Hajtómű teljesítménye: 42 (32) LE. Maximális sebessége: 40-45 km/h. Legénység: 5- 7 fő. Páncélzat: 4-5 mm. Fegyverzet: 37 mm-es (47 mm) ágyú, 1 db 7,62 mm-es géppuska. Készült: 11 db. (Az alsó vázlatot a szerző készítette.)

1917 nyarán az 1. osztályt Szentpétervárra vezényelték, ahol részt vettek a nyári bolsevik felkelés leverésében, majd októberben, nem sokkal a bolsevik forradalom előtt, Dvinszk alá vezényelték, a frontra, ahol a páncélkocsik egy részét 1918-ban a németek zsákmányolták. Többek között az 1919 márciusában, Berlinben készült fotókon szerepel mindkét „Packard”, csak az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 37 milliméteres automatákat a németek lecserélték Becker 20 mm-es gépágyúira.

Az osztály többi járművének sorsát csak részben lehet végigkövetni. Az egyik „Mannesmann-Mulag” páncélkocsi szerepelt az 1918. november 7-én, Moszkvában, a Vörös téren megtartott katonai díszszemlén. 1921-ben egy ilyen típusú páncélkocsi (lehet, hogy ugyanaz volt, mint ami a díszszemlén) még javításon volt a „Páncélos autó és harckocsi-gyárban”.

Egyelőre mindössze egy epizódot ismerünk, ami a „Russo-Balt” páncélkocsik polgárháborús szerepléséről szól. Méghozzá ez is igen jellemzőnek mondható – mivel a kocsi többször cserélt gazdát, ami igen általánosan bevált volt a polgárháború során. 1919 nyarán az egyik „Russo-Baltot” (N”539 alvázszám) a harctéren hagyta a vörösek 21. páncélozott gépkocsizó csoportja a Sklinszkaja Balka mellett vívott harc után. Három hónappal később, az 1. lovas hadsereg 32. páncélozott gépkocsizó csoportja ugyanezt a páncélkocsit vívta vissza a fehérektől.

1921 végére mindössze három „Russo-Balt” maradt meg a hajdan volt 1. osztály állományából. Az iratok szerint a N”538 páncélkocsi még szolgálatban volt a 41. páncélozott gépkocsizó csoportnál, miközben a N”535 és 539 a Likvidációs bizottság telepén rostokolt. Harci útjuk befejeződött.